ERASMUS TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ
|
|
- Gizella Vörösné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ERASMUS TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ Helsinki, Finnország Metropolia University of Applied Sciences december 22.
2 2016/2017-es tanévre érkeztem a Metropolia Egyetemre, hivatalos nevén Metropolia University of Applied Sciences. Beszámolóm megírásakor még csak az őszi félév telt el. Hogy miért is mondom így? Szerencsére nem véletlen elírás történt, ugyanis a Metropolia Egyetem teljes évre fogadott, így januártól további egy félévet fogok eltölteni náluk. Amikor eldöntöttem, hogy az Erasmus keretein belül Finnországban szeretnék eltölteni egy évet, sokan kérdezték tőlem, hogy Miért pont Finnország? A válasz egyszerű: pontosan egy évvel korábban, 2015 karácsonyán, volt lehetőségem ellátogatni Tamperébe (majd 2016 tavaszán még két alkalommal). Szerelem volt első látásra a tájjal, az erdővel és a tavakkal. Az első perctől tudtam, hogy itt szeretnék lenni. Keleti karos hallgatóként sajnos nem jelentkezhettem Tamperébe, viszont Helsinkibe szerencsére igen. Innentől egyenes út vezetett a célhoz, mégpedig visszajutni Finnországba. Szállás Az én történetem annyiban más, mint azt más beszámolókban olvasni lehet, hogy én egyénileg kerestem magamnak szállást. Bár sok szempontból megfelelőbb lakást sikerült találnom, mint amit az ingatlanközvetítő cég ajánlott, általánosan tanácsolni tudom, hogy ha ajánlatot kaptok a HOAS-tól, fogadjátok el. Kiépített kapcsolatuk van az egyetemmel, és áttekinthető módon juttatják szobához a diákokat. Egy dolgot érdemes fejben tartani, nagy a verseny a szobákért Helsinkiben, főleg az őszi félévben (a tavaszi félévben érdekes módon kevesebb diák érkezik), így érdemes már a jelentkezési időszak elején jelentkezni. Ajánlott nem megvárni az egyetem visszajelzését a felvételről, már korábban is lehet jelentkezni. Mint már mondtam, kapcsolatban állnak az egyetemmel. Amennyiben jelentkezel szobáért, de nem nyersz felvételt az egyetemre valamilyen oknál fogva; akkor sem történik semmi gond, tudomásul fogják venni a HOAS-nál. Visszakanyarodva, május végén értesített a Metropolia Egyetem, hogy felvételt nyertem hozzájuk teljes évre. Nagyon izgatott voltam, de lazsálni nem volt idő, ugyanis Finnországban augusztus végén kezdődik a félév, és addig még sok teendőm volt. Többek között szállást találni. Határozott elképzeléseim voltak a lakással kapcsolatban. Elsődleges szempont volt a nyugodt környezet (ez értendő a lakótársakra is) és, hogy az egyetem könnyen megközelíthető legyen. Továbbá, hogy lehetőség szerint erdős, természetes környezetben helyezkedjen el. Csupán összehasonlításként, a HOAS által ajánlott szoba 414 euro lett volna havonta, a mostani 350 euro. Illetve a HOAS-nál 500 euro kauciót kértek volna a beköltözés előtt hónapokkal (egész pontosan május vége június elején). A HOAS által küldött ajánlatban megadják a lakás címét, a szoba paramétereit, így a környéket akár google mapsen is meg lehet nézni. De ezt csupán tájékozatásként írom, mivel nem velük szerződtem végül.
3 Szóval, lakásvadászatom közben kissé elszaladt az idő, de végül július elején megtaláltam a tökéletes lakást, illetve szobát. A következő összeállításon pár kép a lakás környékéről. Több hasonló épület van itt. Az első pár napban, még szoknom kellett, hogy melyikben is lakok. A környék igazán elbűvölő, a lakás mögött erdő húzódott, mégsem volt a világtól elzárt. A lakástól elindulva alig pár percre vonatállomás van, ahonnan nagyjából 15 perc Helsinki központ. Illetve buszmegálló ahonnan pillanatok alatt be lehetett érni az egyetemre. Mivel viszont gyalog is könnyen el lehetett érni az egyetemet, így legtöbbször nem szálltam buszra. Maximum 20 perc séta volt ajtótól-ajtóig az egyetem. Kiutazás - Megérkezés Augusztus elején elkezdtem megszervezni a kiutazást, hosszas mérlegelés után végül a Czech Airlines Prága Helsinki repülőjáratára vettem jegyet (Prágába vonattal mentem Pestről), amivel egy kézipoggyászt és egy 23 kilós csomagot lehetett vinni. Kissé vicces volt, hogy otthon nem volt lehetőség pontosan lemérni a csomagot, csak saccoltunk. Csak a repülőtéren derült ki, hogy mennyire jól (22,6 kilomgramm lett a csomagom). Visszatérve, kiutazás előtt (amikor már megvolt a pontos útiterv és a jegyek) jelentkeztem egy, az egyetemhez tartozó online felületen, hogy szeretném, ha lenne kint tutorom. Bekerültem a rendszerükbe, és az egyetem mindenkinek kiosztott egy tutort. Ő az, aki kijön a repülőtérre, elkísér a lakáshoz és az első napokban koordinál. Nagyon nagy segítség volt. Előre egyeztettük, hogy mikor érkezem és segített elvinni a csomagomat a lakáshoz, illetve másnap ott volt velem az orientációs napon.
4 Végül augusztus 23.-án délután érkeztem meg Helsinkibe, egy nappal az orientációs nap előtt. Pontosabban Espooba. Az egyetemnek ugyanis több kampusza is van a városon belül, és én a leppävaarai kampuszra jártam (illetve még fogok is januártól), ami már Espoo része. Praktikus okokból a kiválasztott lakás is Espooban található. Röviden megfogalmazva, a képen látható három kerületből áll a város, ami nagyban meghatározza a tömegközlekedési díjakat is, de erre még visszatérek. Az első két hétben igyekeztem szokni az új környezetet és berendezkedni a lakásba. Sok használati tárgyat otthonról vittem, de még így is több mindent a közeli IKEA-ban vettem meg.
5 Tömegközlekedés Mivel korábban is jártam már Finnországban, így az első furcsaságról már korábban is tudtam. A busz csak akkor áll meg a megállóban, ha a megállóból valaki kézfeltartással jelzi, hogy utazni szeretne. Ellenkező esetben a sofőr a legnagyobb nyugalommal fog elhajtani a megálló mellett, akkor is, ha valaki ott áll Elsőre szokatlan lehet inteni a sofőrnek, de hamar meg lehet szokni. Ha szerencsésen megállítottuk a kiszemelt járatot, jöhet a következő lépés: fizetés. Ez többféleképpen is lehetséges: készpénz, különböző napijegyek vagy travel card. A cserediákoknak a travel card elintézése egyszerű volt. Az egyetem napirendi pontként iktatta be az első orientációs napra, hogy elkísérnek mindenkit a helyi HSL (ez a Helsinki tömegközlekedési vállalat) irodába, ahol mindenkinek kiállították a saját travel cardját. A travel card egy bankkártya méretű kártya, ami bérletként szolgálhat, illetve utazásra jogosító jegyet lehet vele vásárolni. Felszálláskor kell hozzáérinteni egy leolvasó eszközhöz. A kártya minden tömegközlekedési eszközön használható, beleértve a vonatot is. Mint azt említettem a tömegközlekedési díjaknál meghatározó szerepe van a kerületeknek. Nem mennék bele most részletesen a díjszabásba, de lényeges tudni, hogy kerületen belül utazni a legolcsóbb. Például, ha valaki Espooból szeretne Helsinkibe utazni, az árak magasan megugranak (vica-versa természetesen). Többek között ezért is fontos a lakás és az egyetem elhelyezkedése, mert jelentős anyagi terhet jelenthet, ha az egyetem Espooban van, a lakás pedig Helsinkiben. Ugyanis a kerülethatárt átlépve, a költségek is növekednek. Bliccelni nem érdemes, ugyanis ha valakit elkapnak 80 eurós helyszíni büntetésre számíthat.
6 Egyetem Finnországban általánosan jellemző, hogy az épületek nem hivalkodóak, ezalól az egyetem épülete sem kivétel. Az épületen belül modern felszerelések vannak, az épület mégis nagyon letisztult és egyszerű. Első nap minden cserediák kapott egy kulcstartóra tehető belépőchipet, ez egy egyedi azonosító, amivel többek közt az épület ajtajai nyílnak. Minden terem ezzel a chippel nyílik, és könnyű kizárni saját magunkat. Egyszer egy délutáni projektmunkán sikerült magamat kizárni a teremből. Egy pillanatra kiléptem a folyosóra, és mire észbekaptam már be is csukódott mögöttem az ajtó Szóval fontos, hogy mindig magunknál tartsuk a chipet. Az egyetem könyvtárának egyedi nyitvatartási ideje van, a személyzet nagyjából 9-től 3-ig van a könyvtárban. Viszont ettől függetlenül a könyvtár, ha jól emlékszem reggel 8-tól este 8-ig van nyitva. Ugyanis a fent említett chippel akkor is be lehet menni a könyvtárba, ha a személyzet nincs ott. Van egy külön gép a kikölcsönzésre, és egy pedig, ha vissza szeretnénk épp vinni a könyvet. Egy egyszerű kezelőfelülettel ellátott gép, amivel be lehet olvasni a könyvek vonalkódját. Így akkor is lehet használni a könyvtárat, ha egyébként senki sincs ott. Ezenfelül a könyvtárban szabadon lehet a számítógépeket használni, és internetezni. További érdekes eszköz az egyetemen, amit korábban nem láttam, egy laptopkölcsönző gép volt. Én személy szerint nem használtam, de nagyon érdekesnek találtam. Pár kattintás a gép kijelzőjén és már ki is lehet venni egy laptopot. Ha jól emlékszem 4 órán át lehet használni szabadon, az egyetem területén.
7 Oktatás Ami általánosságban jellemző minden tárgynál, hogy a tanárok nagyon szeretnek beadandókat készítettni, szeretik a csoportos projekmunkákat és a beszámolókat. Én azt tapasztaltam, hogy az átlag az 10 beadandó / tárgy és jellemzően hetente új feladatot osztanak ki. A tárgyakat könnyű teljesíteni, de folyamatosan, hétről-hétre foglalkozni kell minden tárggyal, különben nagyon el lehet csúszni. A beadandók a legkülönbözőbbek lehetnek, vannak rövidebb feladatok, de volt olyan tárgy, amire heti feladatként egy 5+ oldalas esszét kellett írni. Továbbá szeretik, ha a diákok prezentációt készítenek és persze, elő is kell adni angolul, amit jellemzően komolyan ki is értékelnek a tanárok. A tanárok, akiket én megismertem mind kedvesek, kompromisszumkészek voltak. Nagyon könnyű velük egyeztetni, illetve szívesen segítenek személyesen és ben is. Illetve nem várnak el túlzott udvariaskodást a diákoktól. Ez alatt azt értem, hogy egy tanárnak küldött levélben simán lehet Hello vagy Hei!. Nem fognak rajta megsértődni, ha nem Dear Madam a megszólítás, mert számukra természetes a közvetlenség a diákokkal. Az őszi félévben 5 tárgyat vettem fel: 1. Industrial business 2. Engineering english and communication skills 3. Introduction to Web development 4. Introduction to RFID technology 5. Sensors and advanced physics Igyekszem röviden összefoglalni mindegyik tárgyról, hogy miket csináltunk. 1. Industrial business A tárgy lényege az volt, hogy az üzleti élet alapvető működésével megismerkedjünk. Szó volt marketingről, pénzügyről, beszerzésről, logisztikáról. Illetve nagy hangsúlyt kapott az ügyfélbarát hozzáállás. Az óra hetente egyszer volt, az órán jellemzően csoportokban kellett dolgozni. Különböző üzleti témákat, és már létező vállalatok működését, stratégiáját megtárgyalni. Illetve volt, hogy egy elképzelt vállalkozás működését kellett megtervezni. Heti szinten voltak beadandó esszék, amiknek egy részét órán kellett megírni, másik részét pedig otthon. Összességében tetszett az óra, bár kissé nehezen követhető, amikor a tanárnő elragadtatja magát az ügyfélbarát megoldások tárgyalása közben. Bár egyetértettem vele, a téma fontosságával kapcsolatban, ő szinte transzba esett olykor a témától
8 2. Engineering english and communication skills Órarend szerint hetente egyszer, szerdánként lett volna ez az óra. Valójában első alkalommal kiderült, hogy 5 találkozó lesz összesen, a tárgy nagyrésze pedig online fog folyni. Bár így sem mondanám kevésnek, mert alkalmanként 4 órás volt a kontakt óra. Sokakat megtévesztett a tárgy elnevezése, a műszaki élethez nem kapcsolódott a tárgy sajnos, ettől függetlenül hasznos dolgokat tanultunk meg. Nagyon sok témát érintett a tárgy, és szintén hétről-hétre új feladatot kellett teljesíteni. A határidők ebben az esetben szigorúak voltak. Néhány példa a témákból, feladatokból: önéletrajz készítés, kísérőlevél, bemutatkozás egy interjún. Illetve sok hasznos tipp szakdolgozatkészítéshez. Például, hogy hogyan kell forrást megjelölni, mi számít elfogadható forrásnak, mi számít plágiumnak, hogyan szabályos átfogalmazni, ha például forrást használunk a dolgozatunkhoz. Ezenfelül milyen egy jó prezentáció, hogyan kell előadni és hogyan illik reagálni mások prezentációjára. A tanárnő nagyon kedves és felkészült, folyamatos visszajelzés érkezik a beadott munkákra. Mindenkinek ajánlom a tanárnő angol óráját (Ulla Paatola) 3. Introduction to Web development A tárgy teljes mértékben online teljesíthető, bár a tanárúr a kijelölt időpontban megtalálható a teremben, előre jelezte, hogy konkrét előadás az órából nem lesz, de aki elakad, az nyugodtan forduljon hozzá. Szóval a feladatok a moodleben voltak, viszont nem kevés feladat volt kiosztva. Határidők nem voltak megszabva, szabadon lehetett csinálni a feladatokat. Én hétről hétre megcsináltam egy-egy témakört (10 témakör volt, témakörönként 3 feladat). Viszont ismertem olyan cserediákot, aki utolsó héten állt neki, és meg is csinálta az összeset (máig nem értem, hogyan csinálta, de sejtem, hogy nem sokat alhatott azon a héten ). Szóval abszolút ajánlani tudom ezt a tárgyat, nagyon könnyű jó jegyet szerezni rajta. 4. Introduction to RFID technology Ez egy egy hetes intenzív kurzus volt, aminek a végén vizsgát tettünk. Abszolút ajánlom ezt a tárgyat azoknak, akik érdeklődnek a rádióvezérlésű technológiák iránt. Mindennap reggel 9- től délig volt előadás, délután pedig különböző gyakorlati feladatok voltak. Főtéma természetesen a különböző rádiófrekvenciák voltak, tulajdonságaik, felhasználási módok, illetve NFC és bluetooth technológiák. A gyakorlati feladatok különösen érdekesek voltak, mert én például még sosem használtam RFID címkét, főleg nem telefonnal és különböző leolvasókkal. Szóval érdemes ezt a tárgyat felvenni, ha valaki beáldozza erre az őszi szünetet. Ugyanis a tárgy egy olyan héten van, amikor nincs normál tanítás, így lehetséges reggeltől délutánig tartani 5 napon át zavartalanul.
9 5. Sensors and advanced physics Ezt a tárgyat 2 tanár közösen tartja, az egyik tanárhoz a szenzorok tartoznak, a másik tanárhoz az elméleti fizika. A főtéma az elektromosság, a fény és a lézerek tulajdonságai voltak. Uncsin hangzik így leírva, de állíthatom, hogy egy fizika órán sem tanultam még ennyi mindent, mint ezen. Az órán csoportokba voltunk osztva, és csoportosan is kellett megcsinálni a heti házifeladatokat. A csoportunkban négyen voltunk, de 2 hét után egyértelmű volt, hogy csak ketten dolgozunk benne, így végül két részre szakadt a csoport. Én egy finn lánnyal dolgoztam tovább, a másik két diák pedig tovább csinálhatta a semmit. A probléma ott kezdődött a tárggyal, hogy míg az elméleti fizikánál határozott cél felé haladtunk a tanárral, a másik tanárral nem haladt az óra semerre. Nem voltak kijelölt célok, csak úgy telt az idő előadás, minden nélkül. Az elméleti fizika rész miatt nem bánom, hogy felvettem a tárgyat, a szenzorok rész viszont nagy csalódás volt. Nem ajánlom felvételre ezt a tárgyat. Szabadidő A rengeteg egyetemi elfoglaltság mellett szerencsére volt egy kis idő rövidebb kirándulásokra is. Beszámolóm hossza miatt ezekről már főleg csak képeket mutatnék, illetve, hogy hol is készült a kép. Illetve Finnország mellett, több környező országban is jártam, ahová egy különleges, 4 napos hajóprogramnak köszönhetően jutottam el. Helsinki
10 Suomenlinna (Helsinkihez közeli sziget) - Abszolút kedvenc hely, Helsinki kikötőből jár ki a szigetre menetrendszerinti hajó. Tallinn - Észtország
11 Stockholm Svédország
12 Szentpétervár Oroszország
13 Összefoglalás Végezetül szeretnék mindenkit bíztatni, hogy bátran jelentkezzen Erasmusra, ragadja meg a lehetőséget. Amint az a beszámolómból is látszik rengeteg élmény ért csupán félév alatt is. Izgatottan várom, mit tartogat a következő félév nekem.
ERASMUS TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ
ERASMUS TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ Helsinki, Finnország Metropolia University of Applied Sciences szabo.mariann20@gmail.com 2017. június 4. 2016/2017-es tanévre érkeztem a Metropolia Egyetemre, hivatalos nevén
Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
Erasmus tanulmányi beszámoló. 2013/2014 tavaszi félév. Helsinki Metropolia University of Applied Sciences. Finnország- Helsinki.
Erasmus tanulmányi beszámoló 2013/2014 tavaszi félév Helsinki Metropolia University of Applied Sciences Finnország- Helsinki Puskás Tamás A 2013/2014 tavaszi félévet töltöttem Helsinkiben, Finnország fővárosában,
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen Kovács Noémi kovacs.n.noemi@gmail.com ÓE-KGK Kereskedelem és marketing szak Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Kiutazás... 3 3. Közlekedés... 4 4. Szállás... 4 5.
Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz
Tornio, Finnország 2014/2015 tavasz Tornio, az úti célul választott kisváros, egy félszigeten helyezkedik el fent északon, Lapföld déli részén, a Finn- Svéd határnál. A város méretéből adódóan mindent
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére
1. ADATOK TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. Pályázó neve: Kora:
Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia
Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Rick Mónika Kereskedelem és marketing alapszak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar A 2018/2019 tanév őszi félévét a pilseni University of West
FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS KÜLFÖLDI INTÉZMÉNY: JAMK University of Applied Sciences PROGRAM: ITPRO képzés CampusHungary és Erasmus ösztöndíjjal IDŐSZAK:
Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa
Tanulmányi út Tornióban 2015/2016 tavaszi félév Danka Zsuzsa dankazsuzsi@gmail.com Az utazás előtt Az előző félévet ugyanezen az egyetemen töltöttem és a félév alatt arra jutottam, hogy meghosszabbítom
Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán
Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz
Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland
Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos
Erasmus beszámoló. Finnország, Helsinki december 30-tól május 27-ig
Erasmus beszámoló Finnország, Helsinki 2013. december 30-tól 2014. május 27-ig 2013 őszi félévben fogalmazódott meg bennem a végső gondolat egy, az egyetemen tartott bemutató előadás során, ahol vendégelőadók
Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz
Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.
EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország
EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus
Török Fanni. 1. kép: Flash MOB
Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi
Erasmus beszámoló Kréta, Chania
Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint
BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL
BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität
Erasmus beszámoló. Bécs. BOKU Universität für Bodenkultur. 2014/2015. tanév
Erasmus beszámoló Bécs BOKU Universität für Bodenkultur 2014/2015. tanév Varga István Alba Regia Műszaki Kar Birtokrendező mérnöki szak Az Alba Regia Műszaki Kar Birtokrendező mérnök hallgatójaként jelentkeztem
Finnország 2008.01.06-tól 2008.05.30-ig
Finnország 2008.01.06-tól 2008.05.30-ig Nagy Dorottya Először is szeretnék köszönetet mondani Dudás Mária, Dr. Kokasné Palicska Lívia és Dr. Habil Endrédy Ildikónak a lehetőségért, hogy kimehettem Erasmusra.
ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév
ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom
Erasmus Albiban (Franciaország)
Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy
Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév
Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Azért esett a választásom Esslingenre, mert több éve tanulom a német nyelvet és úgy éreztem, hogy csak német nyelvi környezetben tudok tovább fejlődni. Mielőtt
Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz
Erasmus Hallgatói Beszámoló Madrid 2014/2015 ősz Pontokba szedve próbálok segíteni Nektek, leendőerasmus ösztöndíjasnak, a Madridban eltöltendőfél/teljes év eltöltéséhez szükséges fontos információkkal.
Erasmus beszámoló Würzburg 2007 Készítette: Vass Melinda
Erasmus beszámoló Würzburg 2007 Készítette: Vass Melinda 1 Utazás: Legjobb és legkényelmesebb, ha ki tud valaki vinni kocsival, de ha ez nem jön össze, akkor a vonatot tudom ajánlani. Minden reggel indul
Szakmai gyakorlat Finnországban
Szakmai gyakorlat Finnországban 2008.09.01.-2008.12.01. Az egész a kiutazással kezdődik. Mivel Finnország elég messzire van, ezért érdemes a leggyorsabb közlekedési módot választani, a repülőt. A repülőjegy
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások
München 2009 tavaszi félév
München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött
Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006
Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,
TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):
TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172
Erasmus élménybeszámoló
Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz
2007/2008 őszi félévem ERASMUS ösztöndíjjal Finnországban (Kuopioban)
2007/2008 őszi félévem ERASMUS ösztöndíjjal Finnországban (Kuopioban) Csernó Balázs rádiórendszerek szakirányos villamosmérnöki (BSc) szakos hallgató vagyok. Utazásom augusztus utolsó napján kezdődött,
Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország
Élménybeszámoló Dezamics Vivien Németország Szerencsére én is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik egy egész félévet tölthettek el külföldön. Ebben nagy szerepe volt a nyelvtanulási vágyamnak és
Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz
Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam
Németország Hochschule Esslingen (Esslingen am Neckar)
Németország Hochschule Esslingen (Esslingen am Neckar) 2013/2014 őszi félév Klenota Barbara Esslingen Stuttgarttól kb 20 km-re helyezkedik el egy nagyon szép német kisváros, nagyon szép régi házakkal.
Erasmus beszámoló. Erasmus beszámoló. Finnország, Tampere Fődi Réka. Fődi Réka 2014/15 I. félév Finnország, Tampere
Erasmus beszámoló Finnország, Tampere 2014.08.16.-2014.12.16. Fődi Réka Tartalom 1. Elhatározás... 3 2. Finnország... 3 3. Tampere... 3 4. TAMK (Tampere University of Applied Sciences)... 4 a. Környezet...
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi
Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor
Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg
Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter
Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter 1 Tánczos Vivien vagyok, az Óbudai Egyetem környezetmérnök szakos hallgatója. Motivációm
Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn!
Kedves leendő Pályázók! Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Az egyik kedves barátom volt kint nem sokkal előttem ösztöndíjjal és ő megkérdezte, hogy
Máltai szakmai gyakorlat 2018
Máltai szakmai gyakorlat 2018 Brettschneider Márk vagyok, villamosmérnök hallgató és a 6. félévem után 2018. június 29. 2018. szeptember 3. között vettem részt szakmai gyakorlaton, Erasmus+ támogatással.
Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences
Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva
Szakdolgozat Szakmai gyakorlat Záróvizsga
Szakdolgozat Szakmai gyakorlat Záróvizsga III. éves tájékoztató, 2011. szeptember László Gyula Szabályzatok, információk 1) PTE KTK honlap: http://portal.ktk.pte.hu/ Hallgatók/Szabályzatok, tájékoztatók
Beszámoló Szabó Letícia
Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló
Beszámoló az Izmir University of Economics intézményben töltött szemeszterről
Beszámoló az Izmir University of Economics intézményben töltött szemeszterről Az Izmir Ekonomi Üniversitesi egy törökországi nagyvárosban, Izmirben található magánegyetem. Mivel nem állami intézmény, a
KISOKOS. Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM. Egészségtudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat 2015 / 2016
E T K H Ö K S E M M E L W E I S E G Y E T E M KISOKOS Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM 2015 / 2016 Semmelweis Egyetem Tel.: +36 1 486 5888 E-mail: hok.seetk@gmail.com Web: https://se-etk.hu
Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia)
Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) 2011. augusztus közepétől 3 hónapig, vagyis november közepéig azon szerencsés Erasmus-os diákok közé tartozhattam, akik az osloi (Høgskolen i Oslo og Akershus) főiskolán
Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach
Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Személy szerint én egy kollégiumban szálltam meg (Studentenwohnheim Hubertusstrasse), ahol nagyon sok más nemzetközi diák, köztük néhány osztálytársam is lakott.
Svájci tanulmányút. Basel
Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor
Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM
Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül
Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:
Élménybeszámoló Berlinről
Élménybeszámoló Berlinről Az Erasmus ösztöndíj keretén belül lehetőségem nyílt arra, hogy a 2013/2014-es őszi/téli szemesztert Berlinben töltsem. A választásom azért erre a városra esett, mert a német
Hollandia (2010. márc máj. 03.)
Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat
ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév
ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév Szekeres Péter kooperos hallgató vagyok a Kandóról! Az utolsó utáni évben úgy döntöttem hogy jó lenne szerencsét próbálni
Bilbao Universidad del Pais Vasco
Markovics Gréta 2017.06.21. Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta harmadéves Kereskedelem és Marketing szakos hallgató vagyok a Miskolci Egyetemen és a hatodik félévemet volt lehetőségem Bilbao-ban
AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)
AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói
Beszámoló. Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév
Beszámoló Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév 1 Tartalomjegyzék Erasmus ösztöndíj Kiérkezés Wildau TFH-Wildau Logisztika szakirány Kollégiumi élet Berlin Összefoglalás 2 Erasmus
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
Erasmus in Finland TAMK TAMPERE UNIVERSITY OF APPLIED SCIENCES TAMPERE - FINNORSZÁG. Szegő Erika Erasmus+ beszámoló február 21.
Erasmus in Finland TAMK TAMPERE UNIVERSITY OF APPLIED SCIENCES TAMPERE - FINNORSZÁG Szegő Erika Erasmus+ beszámoló 2016. február 21. A 2015/16-os tanév első félévemet töltöttem kint Finnországban, egészen
FRUIT LOGISTICA SZAKVÁSÁR. Berlin / 2013. február 06-08. Utazási ajánlat
PROKO TRAVEL Hungary 1037 Budapest, Katona J. u. 14. Tel: 1 354 1300 Fax: 1 354 1301 www.prokotravel.hu budapest@prokotravel.hu Engedélyszám: R 0857/1993 Utazás repülővel: 1/ Kiutazás egyénileg FRUIT LOGISTICA
EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)
EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.
Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév. Madrid
Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév Madrid Augusztus végén egy kicsit félve szálltam fel a Madridba tartó repülőre, azt gondolva: Mire vállalkoztam én?. Amikor pedig már decemberben a Budapestre tartó
Beszámoló University of Cologne
Beszámoló University of Cologne CEMS-es hallgatóként az első félévemet (2018/2019/1) Németországban, a Kölni Egyetemen töltöttem a Campus Mundi Ösztöndíj támogatásával. Azért választottam Németországot,
Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés* Erasmus+ szakmai gyakorlat* (*Kérjük a megfelelő szöveget hagyja meg, a másikat törölje) Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus
USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009
USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi
Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin
Élménybeszámoló Németország Reutlingen Kekk Éva Katalin A 2013/14-es tanév őszi félévében lehetőségem nyílt az Eramus program segítségével, egy félévet külföldön tanulni. Körültekintő átgondolás után Németországot
Kocsis György. Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére
Kocsis György Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére Az oroszlányi gyermekotthon 1967 óta áll a fővárosi gyermekvédelem szolgálatában. Kezdetben csak lány növendékei
Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers
Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az
Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium
Név: Valenta Ivett Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Kurzust szervező intézmény: Katholieke Hogeschool Zuid-West- Vlaanderen Kortrijk, Belgium Kurzus időtartama: 2009.08.31-2009.09.18
SPACES. Bornemisza Péter Gimnázium
SPACES Sociology-Philosophy-Arts Concerning Extraterrestial Sciences Tudományos és fantasztikus lehetőség a világ működése iránt érdeklődő diákok számára! Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely
Élménybeszámoló. Furtwangen WS 2013/ 14. Készítette: Krasznai Zsolt
Élménybeszámoló Furtwangen WS 2013/ 14 Készítette: Krasznai Zsolt 1 Bevezető: Szeretném megköszönni ezt a lehetőséget az Óbudai Egyetemnek és azoknak a tanároknak, akik bíztattak a programban való részvételben.
Gyakorlatokon való részvétel
Tisztelt Hallgató! Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika részéről örömmel üdvözöljük hallgatóink között, reméljük, hogy hasznosnak és élvezetesnek fogja találni a velünk való közös munkát. A
FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester
FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester Magamról Stamm Attila vagyok. 2006/2007-es tanév őszi félévét (a németek szerint téli félév) töltöttem a FH Giessen-Frideberg-en orvostechnika szakirányon.
Mezei Virág. Erasmus ösztöndíj 2006 tavaszi félév. Technical University of Kosice
Mezei Virág Erasmus ösztöndíj 2006 tavaszi félév Technical University of Kosice Kiutazás Autó: én személy szerint a kiutazásomat úgy oldottam meg, hogy apám kocsival kivitt, ami körülbelül 3, maximum 4
Erasmussal Esslingenben!
Erasmussal Esslingenben! Wintersemester 2012/2013 Egri István BGK, Mechatronikai mérnök szak Esslingen A 2012/2013-es tanév téli szemeszterében töltöttem egy fél évet Esslingen-ben. Nagyon sok élményben
Izmir University of Economics
Erasmus beszámoló Izmir University of Economics Izmir, Törökország 2013/2014 tavaszi félév Farkas-Széki Judit Ez a beszámoló az Izmir University of Economicsnál töltött félévemről szól, kiegészülve hasznos
Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott
Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Miután megtudtam, hogy Erasmus ösztöndíjjal Németországban tanulhatok a Drezdai Műszaki Egyetemen, nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a félév.
Tanulj Utazva. Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak. Broadstairs - Anglia
Tanulj Utazva Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak Broadstairs - Anglia 1-4 hetes programok egész évben Intenzív nyelvkurzus délelőttönként Városnéző és szabadidős programok Kirándulások Szállás
Tornio, Finnország Tanulmányi út 2015/2016 ősz
Tornio, Finnország Tanulmányi út 2015/2016 ősz A város: Tornio egy körülbelül 20.000 fős kisváros Finnország észak-nyugati határán és az északi sarkkör közelében. Határ menti város, a svéd oldali szomszédváros
Huber Péter. Pori, Finnország. 2011. Augusztus 2011. December
Huber Péter Pori, Finnország Satakunta University of Applied Sciences 2011. Augusztus 2011. December Bevezetés: Huber Péter vagyok, az Óbudai Egyetem Kandó Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézetének
Hochschule Ulm. Utazás
Hochschule Ulm A 2009/2010 tanév tavaszi időszakában töltöttem el egy félévet ebben a hangulatos városban, március 1-től július végéig. Azért választottam a tavaszi félévet az őszivel szemben, mert ez
Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország
Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az
-Suomi- Erasmus beszámoló 2016/17 II. félév Tavasz. Rácz Emília
-Suomi- Erasmus beszámoló 2016/17 II. félév Tavasz Rácz Emília 1 Mikor menj ki Erasmusra? - Ha van még szabad féléved, azaz nem csúsztál sokat az egyetemi évek alatt. - Ha van megfelelő anyagi háttered
Beszámoló Erasmus félévemről
Beszámoló Erasmus félévemről A 2012/2013 tavaszi tanévet Erasmus ösztöndíjjal Németországban a Paderborni egyetemen töltöttem. A kiutazásom előtt már felvette az egyetem velem a kapcsolatot, tudatta a
Város: Utazás: EILC beszámoló
EILC beszámoló Név: Hajas József Küldő intézmény: Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar EILC kurzus helye (ország, város): Finnország, Jyväskylä EILC kurzust szervező intézmény: University of
Erasmus beszámoló. Izmir University of Economics Izmir, Törökország. 2015/2016 Őszi szemeszter
Erasmus beszámoló Izmir University of Economics Izmir, Törökország 2015/2016 Őszi szemeszter Kerékgyártó Gábor Gazdaságtudományi Kar Marketing Mesterszak I. A 2015/2016-os tanév őszi szemeszterét Törökországban,
Kedves Hallgatótársak!
Kedves Hallgatótársak! Gávay Bence vagyok, a Miskolci Egyetem mesterszakos gépészmérnök hallgatója. Az elmúlt 5 hónapot a spanyolországi (mondjuk inkább úgy, hogy katalóniai) Gironai Egyetemen tanultam
Szakmai beszámoló. A program részletes leírása:
Szakmai beszámoló Az idei évben az ERASMUS+ adminisztratív dolgozói mobilitás keretében 2015.09.28. és 10.02. között szakmai úton vettem részt a portugáliai Portóban; a Portói Egyetem Sporttudományi Karán,
Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép
Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.
Erasmus beszámoló. Hollandia, Ede 2014
Erasmus beszámoló Hollandia, Ede 2014 Erasmusos kiutazásomra Hollandiába, a 2013/14-es tavaszi félévben került sor miután megtudtam, hogy az őszi szemeszterben, amire jelentkeztem, nem indítanak kommunikációs
ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA
ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,
Erasmus Németországban
Menyhárt Petronella Erasmus Németországban Számomra a 2015-ös év sok új dolgot hozott az életemben. Olyan helyekre jutottam el, amire még gondolni sem mertem, csak reméltem, hogy majd egyszer 2015 tavaszán
Erasmus beszámoló Norvégia 2017 tavaszi félév
Erasmus beszámoló Norvégia 2017 tavaszi félév Ha egy szóval le kellene írnom Norvégiát, akkor a lélegzetelállító jelzőt használnám. Fantasztikus élmény volt ez az 5 hónap. Mikor januárban megérkeztem még
Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program
Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Tehetséggondozó képzésünkben nyolc e-learning kurzussal várjuk diákjaikat az MCC Középiskolás Programjába. A Programban való részvétel ingyenes, a távoktatási
Erasmus Beszámoló Lille
Erasmus Beszámoló Lille Gróz Dominika & Dányi Zsolt 2011 őszén négy hónapot töltöttünk el a lille-i Université Lille1 intézményében Erasmus-ösztöndíjasként. Végzős hallgatókként nem tantárgyakat vettünk
kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné
A diplomaszerzést követően az Erasmus+ szakmai gyakorlati ösztöndíj posztgraduális programjával utaztunk ki Hollandiába a barátnőmmel 2017 augusztusában. A szakmai gyakorlatot a werkendami székhellyel
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu
A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba
A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.
Élménybeszámoló. Miskolczi Máté Magyar Ádám Pózner Balázs. Hochschule Furtwangen University. 2012/2013 téli szemeszter, had- és biztonságtechnika
Élménybeszámoló Miskolczi Máté Magyar Ádám Pózner Balázs Bevezetés Hochschule Furtwangen University 2012/2013 téli szemeszter, had- és biztonságtechnika A legkevesebb, amit elvárhatsz egy Erasmusos félévtől,