Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
|
|
- Szebasztián Orbán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Üsz.: 22-12/2012. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja. Mell.: 2 pld. rendelet-tervezet határozati javaslat A és B változatban 1. pld. fogyasztói árak 12 havi változása a KSH adatai alapján Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete Kiszombor Tisztelt Képviselı-testület! A Képviselı-testület a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 28/2005.(XI. 29.) KKÖT rendelete által szabályozott lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját évben módosította, akkor a lakbéreket a KSH által közölt éves inflációs ráta mértékével, azaz 4,9 %-kal emelte meg. A költségelvő bérlet alapján a bérbe adott önkormányzati bérlakások esetén az önkormányzat szerzıdéses kötelezettséget is vállalt arra, hogy úgy állapítja meg a lakbéreket, hogy azok fedezik az adott bérlakás üzemeltetésének, fenntartásának és felújításának költségeit. Ennek érdekében a költségelvő bérlakások bérleti díja az 5/2002. (III. 26.) KKÖT rendelet 8. (2) bekezdése szerint: minden év januárjában a KSH által hivatalosan megállapított infláció mértékével növekedik. A többi önkormányzati bérlakás bérleti díját az értékállóság megırzése érdekében célszerő ugyancsak az inflációs rátának megfelelı mértékben emelni. A KSH hivatalos közleménye szerint évben az inflációs ráta 3,9 %. Az inflációs rátának megfelelı bérleti díj kalkulációt az alábbi táblázatok mutatják. Megnevezés terv összkomfortos komfortos félkomfortos komfort nélküli garázs %-os ÁFA-val ÁFA-val ÁFA-val + ÁFA %-os ÁFA-val %-os ÁFA-val
2 -2- Kertes ház bérbeadása esetén a kerthasználati díj a mindenkori lakbér 20 %-a. Megnevezés terv költségelvő bérlakás lakbére évben a helyiségek (üzlethelyiség, raktár) bérleti díját nem emelte meg a Képviselıtestület. Amennyiben a T. Képviselı-testület a vállalkozásokat a továbbiakban is ilyen módon kívánja támogatni, így a bérleti díjat ez évben sem emeli meg, amennyiben pedig az önkormányzati bevételek növelését tőzi céljául, legalább az infláció mértékével megegyezı mértékő emelés mellett dönt. Megnevezés terv üzlethelyiség Ft/m 2 + ÁFA 551Ft/m 2 + ÁFA 572 Ft/m 2 raktár Ft/m 2 + ÁFA 220Ft/m 2 + ÁFA +ÁFA 229 Ft/m 2 + ÁFA Tisztelt Képviselı-testület! A fentiek alapján javaslom a lakásbérleti díjak emelését az inflációs rátának megfelelıen és kérem a bérleti díjak megállapítására vonatkozó döntéssel egyidejőleg a módosító rendeletek melléklet szerinti tartalommal történı megalkotását, valamint a helyiségek bérleti díjával kapcsolatos álláspont kialakítását és a döntés meghozatalát. Kiszombor, január 25. Tisztelettel: Szegvári Ernıné polgármester
3 TERVEZET Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 28/2005.(XI. 29.) KKÖT rendelet módosításáról Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 3. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következıket rendeli el: 1. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 28/2005.(XI. 29.) KKÖT rendelet (a továbbiakban: R.) 1. számú melléklete e rendelet melléklete szerint módosul. 2. Ez a rendelet a kihirdetése napját követı napon lép hatályba, de rendelkezéseit a január havi lakbér megállapításánál is alkalmazni kell. Szegvári Ernıné sk. polgármester sk. A rendelet kihirdetésének idıpontja:
4 Melléklet a /2012. ( ) önkormányzati rendelethez 1. Az R. 1. számú melléklet 1/a. pontja helyébe a következı rendelkezés lép: 1/a A lakbér mértéke havonta komfortfokozattól függıen - a következı: összkomfortos lakás esetén 271,- Ft/m 2 komfortos lakás esetén 232,- Ft/m 2 félkomfortos lakás esetén 177,- Ft/m 2 komfortnélküli lakás esetén 66,- Ft/m 2 garázs esetén 193,- Ft/m 2 + ÁFA kertes ház esetén a mindenkori lakbér 20 %-a a kerthasználati díj
5 ELİZETES HATÁSVIZSGÁLATI LAP a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 28/2005.(XI. 29.) KKÖT rendelet módosításáról szóló /2012. ( ) önkormányzati rendelethez A tervezett jogszabály várható következményei, különösen: Társadalmi hatás: az önkormányzat gondoskodik a lakás és helyiséggazdálkodás megszervezésérıl, a bérletükre és elidegenítésükre vonatkozó - a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény alapján, a helyi lakásállomány sajátosságaira és a helyben jelentkezı lakhatási igényekre, továbbá az önkormányzat vagyongazdálkodására meghatározott elvekre figyelemmel - szabályozásról és azok végrehajtásáról. Gazdasági hatás: az önkormányzati tulajdonú lakások bérlıit terhelı bérleti díj és rezsiköltségének összege nı. Költségvetési hatás: a lakások és helyiségek bérleti díjával és a befolyó rezsiköltségekkel az önkormányzati bevétele nı. Környezeti és egészségi következmények: a lakásbérlet által a lakosság lakhatási igényeinek kielégítése, a lakhatási körülményeinek javulása; a helyiségbérlet által a lakosság szolgáltatással történı ellátása javul. Adminisztratív terheket befolyásoló hatás: nem jelentıs. A jogszabály megalkotásának szükségessége: az önkormányzati rendelet megalkotására a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 3. (1) bekezdése ad felhatalmazást. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: az alkalmazáshoz szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek fennállnak.
6 INDOKOLÁS a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 28/2005.(XI. 29.) KKÖT rendelet módosításáról szóló /2012. ( ) önkormányzati rendelethez Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete a következı évi díj megállapításáról a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény által kapott felhatalmazás az alapján, figyelemmel az önkormányzati vagyon fenntarthatóságára, értékének megırzésére, a lakosság általános terheire és minden év elején a KSH által hivatalosan megállapított infláció mértékének ismeretében rendelkezik. A rendelet-tervezet az uniós jogból eredı kötelezettségekkel összhangban áll, a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 20. -ában foglalt egyeztetési kötelezettség a rendelet tervezetével szemben nem áll fenn.
7 TERVEZET Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a költségelvő bérlet alapján biztosított önkormányzati bérlakások bérbeadási feltételeirıl szóló 5/2002.(III. 26.) KKÖT rendelet módosításáról. Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 3. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következıket rendeli el: 1. A költségelvő bérlet alapján biztosított önkormányzati bérlakások bérbeadási feltételeirıl szóló 5/2002.(III. 26.) KKÖT rendelet 8. (2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: (2) Az (1) bekezdésben megállapított bérleti díj minden év januárjában a KSH által hivatalosan megállapított infláció mértékével növekedik, azaz a bérleti díj évben 406,-. 2. Ez a rendelet a kihirdetése napját követı napon lép hatályba, de rendelkezéseit a január havi lakbér megállapításánál is alkalmazni kell. Szegvári Ernıné sk. polgármester sk. A rendelet kihirdetésének idıpontja:
8 ELİZETES HATÁSVIZSGÁLATI LAP a költségelvő bérlet alapján biztosított önkormányzati bérlakások bérbeadási feltételeirıl szóló 5/2002.(III. 26.) KKÖT rendelet módosításáról szóló /2012. ( ) önkormányzati rendelethez A tervezett jogszabály várható következményei, különösen: Társadalmi hatás: az önkormányzat gondoskodik a lakás és helyiséggazdálkodás megszervezésérıl, a bérletükre és elidegenítésükre vonatkozó - a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény alapján, a helyi lakásállomány sajátosságaira és a helyben jelentkezı lakhatási igényekre, továbbá az önkormányzat vagyongazdálkodására meghatározott elvekre figyelemmel - szabályozásról és azok végrehajtásáról. Gazdasági hatás: az önkormányzati tulajdonú lakások bérlıit terhelı bérleti díj és rezsiköltségének összege nı. Költségvetési hatás: a lakások és helyiségek bérleti díjával és a befolyó rezsiköltségekkel az önkormányzati bevétele nı. Környezeti és egészségi következmények: a lakásbérlet által lakosság lakhatási igényeinek kielégítése, a lakhatási körülményeinek javulása; a helyiségbérlet által a lakosság szolgáltatással történı ellátása javul. Adminisztratív terheket befolyásoló hatás: nem jelentıs. A jogszabály megalkotásának szükségessége: az önkormányzati rendelet megalkotására a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 3. (1) bekezdése ad felhatalmazást. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: az alkalmazáshoz szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket a közszolgáltatást ténylegesen végzınek kell biztosítania.
9 INDOKOLÁS a költségelvő bérlet alapján biztosított önkormányzati bérlakások bérbeadási feltételeirıl szóló 5/2002.(III. 26.) KKÖT rendelet módosításáról szóló /2012. ( ) önkormányzati rendelethez Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete a következı évi díj megállapításáról a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény által kapott felhatalmazás az alapján, figyelemmel az önkormányzati vagyon fenntarthatóságára, értékének megırzésére, a lakosság általános terheire és minden év elején a KSH által hivatalosan megállapított infláció mértékének ismeretében rendelkezik. A rendelet-tervezet az uniós jogból eredı kötelezettségekkel összhangban áll, a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 20. -ában foglalt egyeztetési kötelezettség a rendelet tervezetével szemben nem áll fenn.
10 A változat HATÁROZATI JAVASLAT Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 36. (2) bekezdésében foglaltakra, továbbá a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló módosított 28/2005.(XI. 29.) KKÖT. rendelet 1. melléklet 1/b. pontjában foglaltakra figyelemmel, a KSH hivatalos közleménye szerinti éves 3,9 %-os inflációs rátára tekintettel az önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját Kiszombor nagyközség területén évben az alábbiak szerint határozza meg: üzlethelyiség 572,- Ft/m 2 + ÁFA raktár 229,- Ft/m 2 + ÁFA. A Képviselı-testület felhatalmazza Szegvári Ernıné polgármestert, hogy a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérlıit az éves bérleti díjról tájékoztassa, és a bérleti szerzıdések fentieknek megfelelı módosításával kapcsolatban járjon el. A határozatról értesül: - Szegvári Ernıné polgármester - - Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Csoport - Irattár HATÁROZATI JAVASLAT B változat Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 36. (2) bekezdésében foglaltakra, továbbá a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló módosított 28/2005.(XI. 29.) KKÖT. rendelet 1. melléklet 1/b. pontjában foglaltakra figyelemmel, az önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját Kiszombor nagyközség területén évben az alábbiak szerint határozza meg: üzlethelyiség 551,- Ft/m 2 + ÁFA raktár 220,- Ft/m 2 + ÁFA. A Képviselı-testület felhatalmazza Szegvári Ernıné polgármestert, hogy a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérlıit az éves bérleti díjról tájékoztassa. A határozatról értesül: - Szegvári Ernıné polgármester - - Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Csoport -Irattár
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-8/2011. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja. Mell.: 2 pld. rendelet-tervezet
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-3/2017. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 2 pld. rendelet-tervezet
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-9/2018. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 2 pld. rendelet-tervezet
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22/2015. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 1. pld. fogyasztói
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-236/2011. Tárgy: A települési szilárd hulladékkezelés 2012. évi közszolgáltatási
J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l a
SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE
SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2014. április havi ülésére Tárgy:
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK..../. (...) önkormányzati rendelet-tervezete
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK.../. (...) önkormányzati rendelet-tervezete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló rendelet alkotásáról
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-232/2011. Tárgy: A kéményseprı-ipari közszolgáltatás 2012. évi közszolgáltatási
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-25/2012. Tárgy: A Vagyonrendelet felülvizsgálata Mell.: 1 pld. rendelet-tervezet
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-13/2012. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-157/2014. Tárgy: A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üi.: 22-188/2015. Tárgy: A temetőkről és a temetkezésről szóló rendelet módosítása
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK..../. (...) önkormányzati rendelet-tervezete
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK.../. (...) önkormányzati rendelet-tervezete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 33/2009. (XII. 1.)
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-37/2010. Mell.: Kérelem Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-189/2012. Tárgy: 2013. évi hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üi.: 22-186/2016. Tárgy: A temetőkről és a temetkezésről szóló rendelet felülvizsgálata
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-103/2015. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 30/2008. (XII. 17.) ÖR. rendelete
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 30/2008. (XII. 17.) ÖR. rendelete ok bérletéről szóló, a 12/2006. (III. 31.) ÖR. rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-54/2012. Tárgy: tájékoztatás a települési szilárd hulladékkezelési
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-1/2011. Tárgy: Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 7. szám alatti épületben
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu 22-62/2014. Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 6/2014.(II.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-174/2013. Tárgy: A szociális célú tűzifa támogatásról szóló rendelet
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. november 24-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán ELŐTERJESZTÉS az önkormányzati tulajdonú bérlakások lakbérének emeléséről Tisztelt Képviselő-testület! A helyi
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üi.: 22-21/2018. Tárgy: A köztisztviselők illetményalapjáról szóló rendelet Mell.:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1042 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: Javaslat az
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelete
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2012. (XII. 20.) önkormányzi rendelete ok bérletéről szóló a 12/2006. III. 31.) ÖR. rendelet módosításáról Záradék: Kihirdetés ideje:
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel.: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel.: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üi.: 22-22/2019. Tárgy: A köztisztviselők illetményalapjáról szóló rendelet Mell.:
a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2019. 9. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testülethez az önkormányzati
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-46/2016. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.hu Ügyiratszám: 22-179/2013. Tárgy: Helyi adórendeletek felülvizsgálata
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu 22-103/2014. Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 6/2014.(II.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-36/2013. Tárgy: A kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi ellátásának,
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 21. napi ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2018. június 21. napi ülésére Iktató szám: 128/2018. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat Budapest Főváros
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a helyiségek bérletének megállapításáról Előszállás Nagyközség Önkormányzatának
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-231/2011. Tárgy: Ivóvíz szolgáltatás díjának megállapítása Mell.: 1
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-124/2011. Tárgy: A mezei ırszolgálatról szóló önkormányzati rendelet
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-43/2018. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. március 28-i ülésére
Tárgy: Az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 22/2011. (VIII. 26.) ör. módosítása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Uhrin
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu 22-104/2015. Tárgy: Az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015.(II.
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 15-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/743/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 15-i nyilvános ülésére Tárgy: A. Az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások bérleti díjáról szóló rendelet
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 29. napi ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2017. június 29. napi ülésére Iktató szám:152/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat Budapest Főváros IX.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-93/2018. Tárgy: Az önkormányzat SzMSz-ének módosítása Mell.:1 pld. rendelettervezet
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-28/2015. Tárgy: Az önkormányzat SzMSz-ének módosítása Mell.:1 pld.
c) egyéb önkormányzati célra (egyéb önkormányzati lakás)
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 22/2011. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a lakásokról és helyiségekrıl szóló 17/2009. (XI. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról Lajosmizse Város
I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. II. fejezet AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN LÉVŐ LAKÁSOK BÉRLETE
Város Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2006. (IV.27.) rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére vonatkozó szabályokról (módosításokkal és
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-102/2016. Tárgy: Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 6/2016.(II.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-138/2018. Tárgy: Az önkormányzat SzMSz-ének módosítása Mell.:1 pld. rendelettervezet
E L Ő T E R J E S Z T ÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. november 29-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T ÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. november 29-i ülésére Tárgy: A lakások bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII.
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.(..) számú önkormányzati rendelete
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.(..) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-158/2017. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-118/2016. Tárgy: Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 6/2016.(II.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-91/2018. Tárgy: A tanév, nevelési év kezdetének, valamint az intézményi
67. (2) A 66. és a 67. (1) bekezdése alapján megállapított támogatás összegét száz forintra felkerekítve kell meghatározni.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 6/2065-1/2010/IX Üi.: dr. Sánta Edina Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS-RENDELETTERVEZET Tárgy: Az önkormányzat
Bonyhád Város Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. Bonyhád Város Képviselő - testületének november 24-i rendes/rendkívüli testületi ülésére
Bonyhád Város Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS Bonyhád Város Képviselő - testületének 2016. november 24-i rendes/rendkívüli testületi ülésére Tárgy: Az önkormányzati lakások, helyiségek bérletéről és elidegenítéséről,
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-134/2017. Tárgy: Az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017.(III.
Javaslat egyes vagyoni tárgyú rendeletek módosítására. Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Jegyzője 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat egyes vagyoni tárgyú rendeletek módosítására Előterjesztő:
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu 22-126/2015. Tárgy: Az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015.(II.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22/2016. Tárgy: Az önkormányzat SzMSz-ének módosítása Mell.:1 pld. rendelet-tervezet
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu 22-116/2014. Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 6/2014.(II.
Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. november 28-i ülésére
1. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. november 28-i ülésére Tárgy: Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzati
A szabályozás célja. A szabályozás tárgyi hatálya
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 22/2015. (V. 28.) rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbéréről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Magyarország
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-137/2018 Tárgy: Az Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 3/2018.(II.
Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére
Tárgy: Önkormányzati lakások lakbérének megállapítása - 22/2011. (VIII. 26.) ör. módosítása Előkészítette: Sztrein eáta osztályvezető helyettes Véleményező bizottság: Gazdálkodási Osztály Ügyrendi, Lakásügyi,
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-176/2016. Tárgy: Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 6/2016.(II.
Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság E l n ö k e. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2013. június 27.
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /... (...) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek, az ezekhez tartozó területek bérletéről, valamint ezek bérleti
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3155, Fax.: 231-3156 NagyI@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid until:
terménysegélyről szóló rendelet Mell: 2 pld rendelet-tervezet (hatásvizsgálati lap, indokolás)
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-110/2015. Tárgy: A természetben nyújtott mezőgazdasági terménysegélyről
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének november 26-i ülésére
2. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. november 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzat
Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az önkormányzati tulajdonban álló bérlakások
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-172 /2017. Tárgy: Az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017.(III.
I. RÉSZ. A rendelet hatálya 1.
Kazincbarcika Város Önkormányzatának 26/2004. (IX. 03.) számú rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérleti díjáról és a lakbértámogatás rendjéről Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-132 /2017. Üi.: Furujás Józsefné Tárgy: az idősek egyszeri támogatásáról
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22- /2011. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére
2. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére Tárgy: I. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete
a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. december 17-ei ülésére
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/285-7/2009. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-80/2011. Tárgy: A makói motoros egyesület helyiség igénye. Mell: fotók
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat egyes lakás- és helyiséggazdálkodási tárgyú önkormányzati rendeletek módosítására
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
Sárospatak Város Jegyzıjétıl
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Tisztelt Képviselı-testület! A Képviselı-testület
a Képviselő-testület december 16-i nyilvános ülésére A lakások és helyiségek bérletéről szóló rendelet módosítása
3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/622/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A lakások és helyiségek
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-29/2019. Tárgy: Az Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 3/2018.
Mátranovák község Önkormányzata. 11/1994. (VIII.31.) rendelete
Mátranovák község Önkormányzata Képviselı-testületének 11/1994. (VIII.31.) rendelete Az önkormányzati lakások és helyiségek használatának szabályairól. Mátranovák községi Önkormányzat Képviselı-testületének
H e g y e s d község Önkormányzata Képviselı-testületének./2011.(.) önkormányzati rendelete
H e g y e s d község Önkormányzata Képviselı-testületének./2011.(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú viziközmőbıl szolgáltatott ivóvízért fizetendı díjakról. ( t e r v e z e t ) Hegyesd
7142-1/2012 E L Ő T E R J E S Z T É S
7142-1/2012 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. november 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzati lakások bérletéről, elidegenítéséről szóló 24/2008. (XI.27.) rendelet
Hegyesd község Önkormányzata Képviselı-testületének../2011.(..) önkormányzati rendelete. a évi szennyvízcsatorna szolgáltatási díjról
Hegyesd község Önkormányzata Képviselı-testületének./2011.(..) önkormányzati rendelete a 2012. évi szennyvízcsatorna szolgáltatási díjról (t e r v e z e t ) Hegyesd község Önkormányzata Képviselı-testületének./2011.(.)
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. november 24-i ülésére
3. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. november 24-i ülésére Tárgy:Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzati
Kiszombor, szeptember 20. Tisztelettel: Szegvári Ernőné polgármester
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-127/2018. Tárgy: az idősek 2018. évi egyszeri támogatásáról Üi.: Furujás
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete november 27.-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére Tárgy: A lakások bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 16.-án tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. február 16.-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes
ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 231/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Budapest Főváros
A szabályozás célja. A szabályozás tárgyi hatálya
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 22/2015. (V. 28.) rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbéréről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Magyarország
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-15/2016. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-123/2010. Tárgy: A kéményseprı-ipari szolgáltatások 2011. évi díjtételei
./. (..) önkormányzati rendelete
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK a kötelezıen igénybeveendı, szervezett kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 2/1997. (II. 19.) számú rendelet módosításáról Sárospatak Város Önkormányzat
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-29/2014. Tárgy: Az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 6/2013.(II.
ELŐTERJESZTÉS. 2012. február 9-i rendes ülésére
9. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Képviselőtestületének
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V kerület Önkormányzata Képviselőtestületének / (IV ) önkormányzati rendelete a tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről és a lakbértámogatásról szóló /(X)
Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. augusztus 27-i ülésére
Tárgy: Tájékoztató az Önkormányzat tulajdonába kerülı lakóingatlanok mőszaki állapotáról, az önkormányzati tulajdonú lakások lakbérérıl szóló 5/2003. (III. 28.) rendelet módosítása Elıkészítette: Váczi