NÓGRÁD MEGYEI CIVIL HÍRLEVÉL 2016/4.
|
|
- Éva Papné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 NÓGRÁD MEGYEI CIVIL HÍRLEVÉL 2016/4. PÁLYÁZAT Felhívás salgótarjáni civil szervezetek támogatására Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a 47/2015 (III. 26.) Öh sz. határozatával elfogadott Civil Koncepciójának melléklete alapján támogatja a Salgótarján területén működő civil szervezetek tevékenységét, a civil szervezetek együttműködési formáit, valamint az általuk tervezett programok megszervezését. I. Kérelmet nyújthatnak be: 1. azok a salgótarjáni székhellyel rendelkező civil szervezetek, amelyeket a bíróság nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják vagy; 2. azok a bírósági bejegyzéssel nem rendelkező, salgótarjáni székhelyű civil szervezetek, amelyek az előző pontban meghatározott feltételeknek megfelelő civil szervezettel együttműködési megállapodást kötöttek. II. A kérelemnek tartalmaznia kell: 1. a kérelmező pontos megnevezését, székhelyének címét, képviselőjének nevét és címét; telefonszámát, címét; 2. a kérelmező bankszámla számát, adószámát, az illetékes bíróság nyilvántartásba vételét elrendelő jogerős végzésének másolatát; 3. igazolást arról, hogy a civil szervezet nem áll csőd, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt, továbbá arról, hogy nincs adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozása; 4. a támogatás felhasználásának célját; 5. az I. 2. pontban meghatározott kérelmező esetén az együttműködési megállapodás másolatát. III. Kérelem benyújtásának határideje: szeptember 30. A kérelmeket írásban az alábbi címre kérjük benyújtani: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. IV. A kérelmek elbírálásának határideje: október 30. A polgármester az általa felkért öttagú előbíráló munkacsoport szakmai javaslata alapján dönt a kérelmek támogatásáról. A támogatásban részesülő civil szervezettel az önkormányzat meghatározott időre szóló támogatási szerződést köt. (Forrás:
2 Civil szervezetek infrastruktúra támogatása Határidő: december 31. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma civil szervezetek számára infrastruktúra támogatást biztosít, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett nyílt igénybejelentési felhívás keretében. A felhívás célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, a befogadó szervezetek időlegesen rendelkezésre álló szabad infrastrukturális erőforrásainak igénybevétele révén. A felhívás kódja: IST-16 (Forrás, bővebben: PROGRAM II. Édes-Mézes Palóc Méhésztalálkozó A Karancsvölgyi Jótevők Egyesülete, Karancskeszi Önkormányzata és a Palóctáj Méhész és Környezetvédő Egyesület közösen rendezi meg szeptember 3-án (szombaton) a II. Édes-mézes Palóc Méhésztalálkozót. Helye: Karancskeszi Művelődési Ház Program: 9.30 Mézszentelő szentmise, Karancskeszi Római Katolikus templomban Megnyitó a Művelődési Ház színpadán Szakmai előadások: Bross Péter: OMME aktualitások Fekete József: A 2016/19. évi MMNP lehetőségei Dr Rusvai Miklós: A Varroa atka kártétele, életciklusának jellemzői és az ellene való védekezés Egyéb programok: Főzőverseny Mézverseny Kulturális programok Méz és méhészeti termékek kóstoltatása és árusítása Méhészeti eszközök bemutatója és vására Méhészeti szaktanácsadás Mindenkit szeretettel várunk, a részvétel díjtalan!
3 Kézműves kirakodó és hobbi bemutató Salgótarjánban A Pálfalváért Lokálpatrióta Egyesület első alkalommal rendezi meg Kézműves Kirakodó és Hobbi Bemutató rendezvényét szeptember 10-én, szombaton 9-13 óráig Salgótarjánban, Zagyvapálfalván a magtár előtti téren. A bemutató során házilag készült befőttek, savanyúságok és lekvárok lesznek kóstolóként. Otthon készített dísztárgyakat is megszemlélhetnek az oda látogatók, amelyek egyedi alkotásként készültek. A programon az egyesület tagjai bemutatják szabadidős elfoglaltságaikat és gyűjtött tárgyaikat. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak! Medvesi Fotós Maraton 2016 Kiállítás megnyitó és díjátadó A Novohrad-Nógrád UNESCO geopark területén június 3-5. között, sorrendben harmadszor került megrendezésre a Medvesi Fotós Maraton, melynek több mint 300 magyarországi, szlovákiai és távolabbi országokból érkezett képviselője. A fotósok több ezer felvételt készítettek, melyekkel a médiákon, szociális hálókon és saját oldalaikon keresztül vitték hírét a régió szépségének. A 48 órás program keretében, három kategóriában fotóverseny is meghirdetésre került: 1. Táj, 2. Emberek, 3. Élő természet. A fotóversenyben minden regisztrált résztvevő egy kategóriában legfeljebb két felvételt küldhette be (tehát maximálisan 6 felvételt). A verseny lezárásáig fotósok több mint 400 felvételt küldtek el, melyeket 4 tagú szakmai zsűri étékelt (ketten Szlovákiából és ketten Magyarországról). Párhuzamosan ezzel, a rendezvény Facebook oldalán a közönségdíj elnyeréséért zajlott nyilvános szavazás. A szakmai ül a zsűri által legjobbnak ítélt felvételekért járó díjak mellett, kiadásra kerül a közönségdíj (a Facebook-on legtöbb szavazatot kapott felvételért), az ifjúsági (18 év alatt) díj és a fődíj, melyet az a résztvevő nyer el, akinek a legjobb három felvétele a zsűri pontozása szerint a legmagasabb pontszámot érte el. A díjnyertes fényképekből összeállított vándorkiállítás szeptember 2-án 17 órakor nyílik meg a Füleki Vármúzeumban, a Bebek-torony 5. emeleti kiállítótermében. A rendezvény részeként sor kerül a fotóverseny kiértékelésére és a díjak átadására. A rendezvény szlovákiai szervezői a Geopark Novohrad-Nógrád Jogi Személyek Társulása és a Nógrádi Turisztikai Információs Központ voltak. Részletes információk: facebook: Kapcsolattartó személyek: RNDr Puntigán József, geopark.filakovo@gmail.com, Ing. Ivona Cimermanová, geopark.filakovo2@gmail.com,
4 KÉPZÉS Tandíjmentes civil szervezet vezetőképző A Szent Gergely Népfőiskola mint szervező valamint a Projektközpont Szolgáltató Kft., mint programmegvalósító pályázatot hirdet tandíjmentes vezetőképző programban való részvételre. 1. A pályázók köre: 18. életkorukat betöltött, természetes személyek; az egyes programoknak megfelelő szakmai bemeneti követelményeknek való megfelelés; a pályázó a felvételi eljárás időszakában nem lehet több 60 évesnél; a pályázónak szakmai elhivatottságát, tanulmányi motivációját motivációs levéllel igazolnia kell 2. A meghirdetett pályázati program tárgya 2.1. A program adatai: Program megnevezése: Társadalmi (civil) szervezet - vezető A program besorolása: Diplomára épülő program, szakiránynak megfelelő, újabb kompetenciákat biztosító képzési forma. Szakirányú, szakmódszertani továbbképzés. Bemeneti követelmények: Főiskolai/ Egyetemi végzettség (bármely szakterületen) Kimenet: Záróvizsga teljesítése nélkül tanfolyami igazolás a részvételről, záróvizsga teljesítésével "Társadalmi (civil) szervezet - vezető megnevezésű szakirányú, szakmódszertani oklevél (diplomára épül). A program általános célú program, célja a személyi kompetenciafejlesztés. Az egyes kompetencia területek kizárólag más végzettség birtokában sajátíthatók el, hasznosíthatók. Ezek bemeneti feltételként jelentkeznek az andragógiai programok megvalósításában. Az általános célú programok alapvégzettségre épülnek, amelyek kizárólag ezen végzettségek birtokában hasznosíthatók. A program konzultációs rendszer (csoportos konzultáció) alkalmazásával valósul meg A program célja és moduljai: A program kiemelt célja, hogy segítséget nyújtson a társadalmi szervezetek vezetői számára korszerű vezetési, és irányítási kompetenciák elsajátításával. A programban érintett témakörök: Vezetéselmélet és szervezetfejlesztés Gazdasági és jogi ismeretek Társadalmi szervezetek működési Pályázati rendszerek és pályázatírási technikák Társadalmi szerepvállalás Társadalmi szervezetek jelene és jövője az EU-ban Finanszírozás és szponzorráció Ügyviteli és kommunikációs ismeretek
5 3. A program általános jellemzői A konzultációk egy hetes ciklusban valósulnak meg, hétfőtől péntekig október A konzultációk napi elfoglaltságot jelölnek Program megvalósítás: A program megvalósítás konzultációs helyszíneken történik. Programindítás feltétele, hogy az adott konzultációs helyszín vonatkozásában min. 14 fő érvényes pályázó legyen az adott program tekintetében A programmegvalósítás: A programmegvalósítás az alábbi konzultációs helyszínen történik az alábbi időpontokban: Fővárosi Konzultációs Központ 1105 Budapest, Szent L. tér 7. (Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ épülete) október 3. (hétfő)-2016.október 7. (péntek) A konzultációk reggel 8:30-kor kezdődnek és 6-7 óratartamban tartanak, így a konzultációk vége a délutáni időszakra tehetők Vizsgák rendje: Az egy hetes konzultációs sorozatot követően záróvizsga tehető. A záróvizsgán való részvétel nem kötelező, de vizsgadíj köteles. A résztvevő a pályázás során eldöntheti, hogy szeretne-e végzettséget szerezni a tanultak alapján vagy sem. Amennyiben a résztvevő nem kíván záróvizsgát tenni, úgy egy tanfolyami igazolást állítunk ki arról, hogy a programon részt vett. Amennyiben a résztvevő képesítést is szeretne szerezni, akkor a konzultációs sorozatot követően távoktatásban részesül. Ez esetben a távoktatás ideje alatt számonkérések nincsenek. A tanulmányok zárásához (a záróvizsgára bocsátás feltétele) 120 órás szakmai gyakorlat teljesítése kapcsolódik a választott képzési program kompetenciáinak megfelelően. A záróvizsgára bocsátás feltétele: a szakmai gyakorlat teljesítése, valamint egy dolgozat (projektfeladat) határidőre történő benyújtása. A záróvizsgán két vizsgatevékenység kerül lebonyolításra, a projektfeladat bemutatása és védése, valamint komplex szóbeli, előre kiadott szóbeli tételek alapján. 4. A pályázók kiválasztása A pályázók kiválasztása automatikus. Minden programra 25 férőhelyet biztosít a pályázat kezelője. A rendelkezésre álló férőhelyek (státuszok) automatikusan kerülnek feltöltésre. 5. A program ütemezése Pályázási (felvételi) időszak: szeptember 23. Felvételi döntések: szeptember 24. Beiratkozások: A konzultációs sorozat első napján. Tanulmányok kezdete: A konzultációs sorozat utolsó napjától. Első félév vége: január (A záróvizsga várható időpontja) További információk a TVSZ-ben.
6 6. A pályázati program önrésze, a képzési programhoz kapcsolódó költségek A program támogatott, kedvezményes formában valósul meg. A programon való részvételhez önerőre (vizsgadíj térítésére) van szükség az alábbiak szerint. A képzésenv aló részvétel térítésmentes. Pályázati önrész: A résztvevőt terhelő összeg, amelynek mértéke a mindenkori minimálbér 20%-nak megfelelő összeg (2015-ben a 347/2014. (XII. 29.) Korm. Rendelet értelmében Ft. A programrészvételhez más intézményi költség nem társul. A program biztosítja valamennyi segédletet, jegyzetet, viszont nem tartalmazza az utazási, az étkezési és egyéb, járulékos költségeket. A programot megvalósító intézmény számára a fentieken kívül más teljesítendő kiadás nem értelmezett. A pályázati önrész teljesítése kizárólag sikeres felvétel esetén, a szerződést kötést követően, egy összegben esedékes. 7. A pályázat benyújtásának módja: A hiánytalanul kitöltött pályázati lapokat elektronikus formában, ben kérjük megküldeni a projektkozpont@gmail.com címre. Pályázat benyújtásának határideje: szeptember 23. Tárgy mezőben kérjük feltüntetni: "Civil vezetőképző" A pályázati határidőn túl benyújtott pályázatokat a programkoordinátor automatikusan elutasítja, a bírálatban ezen pályázatok nem vesznek részt. Egyéb információ: (Telefonos ügyfélszolgálatot a szerteágazó tevékenységünk következtében nem üzemeltetünk - kérdéseit ben tegyék fel. Köszönjük!) Pályázatkezelő: Projektközpont Szolgáltató Kft. Adószám: , Cg.: projektkozpont@gmail.com (Forrás: HÍREK Egy éves az önkéntes portál Egy évvel ezelőtt indult el az onkentes.gov.hu oldal, mely a nyári hónapok alatt is közel száz féle tevékenységet kínál az önkéntesség iránt érdeklődőknek, így továbbra is számos lehetőség közül választhatnak azok, akik felkeresik azt. A jelentkezők rengeteg különféle feladatot vállalhatnak a hirdető szervezeteknél. A kínálatban többek között oktatási, művészeti, kulturális foglalkozások; környezetvédelemmel kapcsolatos teendők, sport és egyéb szabadidős programok
7 szervezése és lebonyolítása gyermekek, fiatalok vagy éppen idősek számára; de állatgondozás is szerepel. Az önkéntes tevékenységgel mindenki jól jár, hiszen az önkéntes pályakezdő fiatalok számára fontos lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában, munkatapasztalatot és kapcsolatépítési lehetőséget biztosít, ugyanakkor remek rekreációs tevékenység is egyben. A megsegített személyek, szervezetek számára pedig még az alkalmi önkénteskedés is komoly segítséget jelent. Egy kórházban lábadozó kisgyermeknek felolvasott mese, vagy egy menhelyen élő kutyával megtett séta is pozitív élményeket ad. A honlapon történő regisztrációval mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő lehetőségeket, valamint tájékozódhatunk arról is, hogy mire érdemes odafigyelni, ha önkénteskedni szeretnénk. Nemcsak az onkentes.gov.hu oldalon, hanem a Portál facebook profilján keresztül is tájékozódhatnak az érdeklődők a legújabb lehetőségekről, aktuális hírekről, tudnivalókról. A bejegyzéseket több mint öt és fél ezren követik nyomon. (Forrás: kormany.gov.hu)
Adj magadnak egy esélyt! Képzési díjmentes képzési programok felnőttek számára
Adj magadnak egy esélyt! Képzési díjmentes képzési programok felnőttek számára TÁVI-02-2018 sz. Pályázat A Távoktatási Intézet (székhely: 2100 Gödöllő, Rét út 58.) pályázatot hirdet szakmai felnőttképzési
Pedagógiai témájú, két féléves szakirányú, szakmódszertani képzések
Pedagógiai témájú, két féléves szakirányú, szakmódszertani képzések TÁVI-05-2018 sz. Pályázat A Távoktatási Intézet (székhely: 2100 Gödöllő, Rét út 58.) pályázatot hirdet szakmai felnőttképzési programokon
Pedagógus szakvizsga kedvezményes finanszírozásban
Pedagógus szakvizsga kedvezményes finanszírozásban TÁVI-04-2018 sz. Pályázat A Távoktatási Intézet (székhely: 2100 Gödöllő, Rét út 58.) pályázatot hirdet szakmai programon való támogatott (kedvezményes)
Esély a tanulásra 2.0 pályázat továbbképzéseken való részvételre E-TÁM53/2013. sz. Pályázat
Esély a tanulásra 2.0 pályázat továbbképzéseken való részvételre E-TÁM53/2013. sz. Pályázat A Szent Gergely Népfőiskola pályázatot hirdet a 2013/14-es időszak, keresztféléves szemeszterére, tanulmányi
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése
a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók
1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan
42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.
42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS S Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján
Esély a tanulásra pályázat támogatott képzéseken való részvételre E-TÁM44/2013. sz. Pályázat
Esély a tanulásra pályázat támogatott képzéseken való részvételre E-TÁM44/2013. sz. Pályázat A Szent Gergely Népfőiskola pályázatot hirdet a 2013/14-es időszakra, támogatott tanulmányi státuszok betöltésére,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet debreceni székhelyű non-profit szervezetek programjainak támogatására A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak
civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására
Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám :1-21/2016 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil és
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területeken:
A pályázaton nem vehetnek részt:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján
Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dunavarsány Város Önkormányzata fontos feladatának tekinti a helyi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft.
Kiíró: Felsőcsatár Község Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázat címe: Helyi civil szervezetek támogatása Pályázhatnak: Helyi tevékenységet folytató egyesületek A fenti körbe nem tartozó szervezetek
A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.
Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi
1. A pályázó civil szervezet adatai
PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. A pályázat sorszáma (az Önkormányzat tölti ki): 1. A pályázó civil szervezet adatai A szervezet megnevezése: A szervezet bírósági bejegyzésének száma: A szervezet nyilvántartási száma:
2012. évi pályázati kiírás
2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése
Trénerképzés 2015. Képző intézmény: PORTENT Kft. 1034 Budapest, Tímár u. 13/A. Képviseli: Koós Viktória
Trénerképzés 2015 PORTENT Kft. 1034 Budapest, Tímár u. 13/a. Cg.: 01-09-929071, Asz.: 14987641-2-41 Képviselő: Koós Viktória Kedves Érdeklődő, Kedves Arcjóga arctorna trénerjelölt! Ezúton tájékoztatlak,
szabadidősport egyesületek éves működési támogatására A pályázat célja A pályázók köre A támogatott tevékenységek köre
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság pályázati felhívása a 176/2014. (IV. 22.) sz. határozata alapján a szabadidősport egyesületek éves
Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület
Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület Képzési Program Somogy megyei civil szervezetek fejlesztése Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület 7477 Szenna Kossuth Lajos u. 14. Adószám: 18783236-1-14 Tartalom
A támogatás keretösszege: 5.000.000.- Ft.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet debreceni székhelyű állami fenntartású általános iskolák, debreceni székhelyű önkormányzati fenntartású gyermekvédelmi és gyermekjóléti
Vizsgaszervezés rendje 2013.
Vizsgaszervezés rendje 2013. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal, mint vizsgaszervező a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet, a 9/2008. (VI. 28.)
honlapról.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése
civil szervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására
Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. a) (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-49 /2015 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil
A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.
A Képviselő-testület 2017. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati
Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből
Isaszeg Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Kivonat Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből 184/2013.
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében
HORT NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
HORT NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2018. (II.14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL Hort Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2018. (II.14.) önkormányzati
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott
oktatóközpont ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ FOCUS OKTATÁSI KFT.
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ FOCUS OKTATÁSI KFT. Általános információk Képzések típusa: Képzéseinket az oktatás intenzitása szerint csoportosítjuk. Ezen szempontok szerint a Résztvevők választhatnak a hétközi,
Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.9.) önkormányzati rendelete a civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról Hatályos: 2016. március 10. Nyirád 2016 A hirdetőtáblára
Pályázati felhívás sportegyesületek részére
Pályázati felhívás sportegyesületek részére Kiírás Leadási határidő Elbírálás 2014. február 5. 2014. február 21. 2014. március 7. iktatószám: 7738/2014/MAV. Pályázati Kiírás A MÁV Zrt. Támogatói Bizottsága
Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-5.4.10-12/1-2012-0001 azonosítószámú Szociális képzések rendszerének modernizációja című kiemelt projekt OKTATÓI LISTÁRA TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,
PROJEKTKÖZPONT Értékteremtés a partnerközpontúság jegyében
PROJEKTKÖZPONT Értékteremtés a partnerközpontúság jegyében PROJEKTKÖZPONT SZOLGÁLTATÓ KFT. Pályázati Szabályzat 1 I. Bevezető rendelkezések 1.) A Projektközpont Szolgáltató Kft. (továbbiakban Szolgáltató)
1. Általános rendelkezések
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (III. 25.) önkormányzati rendelete a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak és közalapítványoknak nyújtható önkormányzati támogatásokról
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február 25. 15. óra 40.
2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele
2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település környezet-
I. Pályázat Sport támogatásra
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu I. Pályázat Sport támogatásra Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (2) Általános orvosi, fogorvosi képzés esetén a bátonyterenyei lakóhely nem kötelező.
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Jövőnk van Bátonyterenyén felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
Szent Gergely Népfőiskola Pályázati Szabályzat
Szent Gergely Népfőiskola Pályázati Szabályzat SZMSZ 9..3. sz. Szabályzata 1 I. Bevezető rendelkezések 1.) A Szent Gergely Népfőiskola által megfogalmazott szakmai célok elérése érdekében pályázati keretrendszert
LEADER felhívások ismertetése 5. felhívás VÉRCSE Civis Akadémia. Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség
LEADER felhívások ismertetése 5. felhívás VÉRCSE Civis Akadémia Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség A tervezett fejlesztések háttere Tervezett keretösszeg (Ft) 8 384 994 Támogatás minimum összege
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP forrásból támogatott től induló tudományos ösztöndíjak SZTE hallgatói számára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP 3.6.1-16-2016-00008 forrásból támogatott 2018.11.01.-től induló tudományos ösztöndíjak SZTE hallgatói számára Az SZTE Szoftverfejlesztés Tanszék tudományos ösztöndíjpályázatot hirdet
Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak
Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak A pályázat adatai A pályázat témája: Ritmus A pályázat célja: ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat művészi (zenei és/vagy képzőművészeti)
Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.
Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról
Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról (Egységes szerkezetben a 18/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete
2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére
2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Humán Bizottság 2017. február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Pályázat kiírása a közművelődési tevékenységek
NEA működési támogatások (2014)
NEA működési támogatások (2014) Budapest, 2013. november www.emet.gov.hu Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása NEA-14-M Alapvető információk Alapkezelő: Emberi Erőforrás
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) ; a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2019. 17. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testülethez az Esély
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E az újpesti kisvállalkozások gazdaságfejlesztési támogatásáról (T E R V E Z E T) Budapest Főváros
Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz
NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. E-MAil: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: SZOC-9438-118/2014. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági
Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.
Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,
MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG
Cegléd Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága pályázatot hirdet 2011. évi Sport keretből elnyerhető, ceglédi székhelyű sportegyesületek működési támogatására A felosztható
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére
8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 22/2013.(IV.25.) önkormányzati rendelete az Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 22/2013.(IV.25.) önkormányzati rendelete az Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíjról (egységes szerkezetben a 48/2013.(X.31.), 34/2014.(XII.18.),
36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről
REKTOR KANCELLÁR 36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről A kollégiumi felvételi eljárás, valamint a Corvinus
Pályázati felhívás. - Egy pályázó több szakmacsoportban, de maximum 15 szakképesítésben nyújthatja be pályázatát.
Pályázati felhívás A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet megyei Szakmai vizsgabizottsági tagi névjegyzékébe történő felvételre 1. A pályázati kiírás célja: A szakképzésről szóló,
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében
"Vezetői továbbképzés"
Képzési Program a Kiválóságért PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: "Vezetői továbbképzés" 2) A pályázati program kiírói: Európai Vezetőképző Akadémia és Európai Üzleti Iskola 1539
'&o(~ n. Arf6. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. szárnú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Arf6 szárnú előterjesztés Előterjesztés a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság részére az erdei iskolák és nyári táborok működésének
A civil szervezetek és jogi környezetük. Szablics Bálint Civil Kapcsolatok Főosztálya
A civil szervezetek és jogi környezetük Szablics Bálint Civil Kapcsolatok Főosztálya Jogszabályok 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről
A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2017. évi 48. szám 4821 A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra A Miniszterelnökség a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programok, művészeti tevékenységek
K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből
Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről
Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
A évi kerületi sportcélú támogatások
1. számú melléklet BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA pályázati felhívást tesz közzé a A 2016. évi kerületi sportcélú támogatások elnevezéssel. Csepel, 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1. Általános információk:
Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról
{(é{;. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján
Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.
Igazságügyi szakértők jogi oktatása
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Igazságügyi szakértők jogi oktatása Tisztelt Érdeklődő! Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 18. (1)
A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása
A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról
1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:
2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújváros 2015 Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 30-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. október 07. napjától 3. kiadás 0. módosítás 3 (8). oldal
Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.
A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015. évi konferencia- és kiadvány-támogatására 1. A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról
KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA
81 82 83 8485 86 87 2. számú melléklet a 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA 1. Pályázó (közművelődési, sport
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatai
Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011. (II. 21.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat testnevelési és sport feladatainak végrehajtásáról Biharnagybajom Községi Önkormányzat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására Biharkeresztes Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2010. évi költségvetési rendeletében elkülönített támogatási
"Középvezetői továbbképzés"
Képzési Program a Kiválóságért PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: "Középvezetői továbbképzés" 2) A pályázati program kiírói: Európai Vezetőképző Akadémia és Európai Üzleti Iskola
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kárpát-medencei fotópályázat Pályázati kategória kódja: REB-15-FOTO Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Értékesítési és marketing tanfolyam (komplex képzési program) Akiknek ajánljuk: üzletkötőknek, értékesítőknek, értékesítési területtel foglalkozóknak,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: K ö z é p v e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - V e z e t ő k é p z é s 2.) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT
2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT Második kategória Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 15/2016. (IV. 28.) önkormányzati
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA
A tehetség értékének kibontakoztatása a kiválósága érdekében című projekt terhére, mint külső forrásból támogatott SZTE TEHETSÉGPONT KIVÁLÓSÁGI tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG 02-2015-001
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző számítógépes játékok elkészítésének támogatása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom
ÖSZTÖNDÍJSZABÁLYZAT. a Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési Központjának 0 évfolyam ösztöndíj-támogatási rendszeréről
ÖSZTÖNDÍJSZABÁLYZAT a Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési Központjának 0 évfolyam ösztöndíj-támogatási rendszeréről A Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 22/2013.(IV.25.) önkormányzati rendelete az Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 22/2013.(IV.25.) önkormányzati rendelete az Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíjról (egységes szerkezetben a 48/2013.(X.31.), 34/2014.(XII.18.),
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM. Igazságügyi szakértők jogi oktatása
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Igazságügyi szakértők jogi oktatása Tisztelt Érdeklődő! Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 18. (1)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP forrásból támogatott től induló tudományos ösztöndíjak SZTE hallgatói számára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP 3.6.1-16-2016-00008 forrásból támogatott 2019.01.01.-től induló tudományos ösztöndíjak SZTE hallgatói számára Az SZTE Szoftverfejlesztés Tanszék tudományos ösztöndíjpályázatot hirdet
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTÓ (a Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Adatkezelési szabályzatának 1. sz. melléklete)
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTÓ (a Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Adatkezelési szabályzatának 1. sz. melléklete) 2018. május 25-től hatályos I. AZONOSÍTÓ ADATOK Az adatkezelő neve: Körösök
Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április
FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS
FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS Tanfolyam nyilvántartási száma: amely létrejött a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 13..-a alapján egyrészről a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola (1106 Budapest,
Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk
Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 26/2015. számú hírlevél Tartalom 1. Tájékoztatás a MÁK igazolványról 2. Út a diplomához 2015-2016 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk 1. Tájékoztatás