A SZERZETESI ÉLET SZEMLÉLŐDŐ DIMENZIÓJA

Átírás

1 Szerzetesek és Világi Intézmények Kongregációja A SZERZETESI ÉLET SZEMLÉLŐDŐ DIMENZIÓJA augusztus 12. A fordítás alapjául szolgált: Congregation for Religious and for Secular Institutes: The Contemplative Dimension of Religious Life. Document of the Plenaria of the Congregation, 4-7 March 1980, in Enchiridion Vaticanum, 7. kötet, Fordította: Beke Tünde Lídia OSB Obl. Lektorálta: Várnai Jakab OFM

2 SZERZETESEK ÉS VILÁGI INTÉZMÉNYEK KONGREGÁCIÓJA BEVEZETÉS Széleskörű kutatómunka után a Szerzetesek és a Világi Intézmények Szent Kongregációjának plenáris ülése a szerzetesi élet szemlélődő dimenziójával foglalkozott. Ezt a témát az 1978-as ülés választotta, mely a szerzeteseknek az egyházban betöltött sajátos küldetésével foglalkozott: a teljes körű, főleg szociális és politikai téren kívánt emberi haladást tárgyalva. Korunk felismerése, hogy a megszentelt élet minden formájában mennyire alapvetően fontos a lelkiség. A plenáris ülés atyái felismerték a lelkiséggel kapcsolatos ínséget, és hangsúlyozni kívánják a Szentlélekben való élet abszolút elsőbbségét. Ennek a Szentatya által jóváhagyott témának a választását az alábbiak indokolták: Isten népe és a különböző szerzetesi közösségek életében az ima és a szemlélődő élet sokféle új formája; az igény, hogy szűnjön meg a szerzetesek egyéni és közösségi életében az az ártalmas feszültség a belső és a tevékeny élet között, amely az imaéletet és az elmélkedést leértékelő (némileg még érvényesülő) időszak ellenhatása; A plenáris ülés nem kívánt elméleti, teológiai stúdiumot kezdeményezni. Ellenkezőleg: egy megfelelően konkrét és elfogadott tanítás alapján néhány gyakorlati és irányadó vezérelvet fogalmazott meg, hogy bátorítsa az úgynevezett apostoli élet intézményeiben a belső élet és az apostoli élet egységének kialakítását; hogy elősegítse az elevenséget és a megújulást a sajátosan szemlélődő intézményekben. A plenáris ülés itt közölt irányelveiben nemcsak az atyák által levont, megszavazott konklúziókat foglaltuk össze, hanem más ülések (például csoportbeszélgetések) kiemelkedő gondolatait is, amelyek kiegészítették az atyák gondolatait. A konklúziókat megfelelő címekkel is elláttuk, tartalmukat elrendeztük és alpontokba foglaltuk, hogy érthetőbbé és kifejezőbbé tegyük azokat az irányvonalakat, amelyeket a végső javaslat foglal össze. A szintézisnek három része van: I. A szemlélődő dimenzió leírása; II. Irányelvek a tevékeny élet intézményei számára; III. Irányelvek a sajátosan szemlélődő élet intézményei számára. I. RÉSZ: A SZEMLÉLŐDŐ DIMENZIÓ LEÍRÁSA 1. A szemlélődő dimenzió alapvetően kegyelmi valóság, amelyet Isten ajándékaként tapasztal meg a hívő ember. Ez teszi képessé az embert arra, hogy a szentháromságos közösség misztériumában (vö. 1Jn 1 3) megismerje az Atyát (vö. Jn 14,8), s így beléphessen Isten mélységeibe (1Kor 2,10). Nem áll szándékunkban a szemlélődés különféle módszereinek sok és kényes kérdését tárgyalni, sem a szemlélődést mint a Szentlélek belénk öntött ajándékát elemezni. 118

3 A SZERZETESI ÉLET SZEMLÉLŐDŐ DIMENZIÓJA (1980) A szemlélődő dimenziót alapvetően úgy írhatjuk le, mint a hit, remény, szeretet teológiai válaszát, amely által a hívő megnyílik az élő Isten Jézus Krisztusban a Szentlélek által adott kinyilatkoztatása és önközlése előtt. A szív figyelmének Istenre való összpontosítása, amit szemlélődésnek nevezünk, a szellem legmagasabb rendű és legteljesebb aktivitása, mely korunkban is el tudja és el kell, hogy rendezze az emberi aktivitás roppant piramisát (VI. Pál pápa, december 7.). Az Isten felé törekvő összes emberi erőfeszítéseket egyesítő aktusként a szemlélődő dimenzió abban fejeződik ki, hogy hallgatjuk Isten igéjét és átelmélkedjük azt, hogy részesülünk a szentségek, főleg az eucharisztia által közvetített isteni életben, hogy liturgikus és személyes imát végzünk, hogy szüntelenül vágyakozunk az Isten után és keressük akaratát az eseményekben és az emberekben, hogy tudatosan részt vállalunk az üdvösség küldetésében, és hogy másokért élünk Isten országának eljövetele érdekében. Ennek eredménye lesz az, hogy a szerzetes folyamatosan és alázatosan imádja Isten jelenlétét a személyekben, eseményekben és dolgokban: ez a magatartás a jámborság erényét nyilvánítja ki és a békesség belső forrása lesz, és az ember is békességet visz magával az élet és az apostolság minden területére. Mindezt a szív állandó megtisztításával, a Szentlélek megvilágosítása és vezetése alatt érhetjük el. Így találhatjuk meg Istent mindenben és mindenkiben, ezáltal lesz minden az ő dicsőségének dicséretére (Ef 1,6). Maga a megszentelt életnek a természete válik így mélységes forrássá, amely táplálja és alapjaiban egyesíti a szerzetesi élet minden területét. 2. A plenáris ülés választott tárgya különösen fontos mondta a Szentatya a résztvevőkhöz intézett levelében. Biztos vagyok abban, hogy találkozótok eredménye bátorításul szolgál az összes szerzeteseknek abban az elkötelezettségükben, hogy a világ előtt tanúságot tegyenek az Istennel való személyes kapcsolat elsőbbségéről. A római találkozótok által adandó irányelvek megerősítik őket, hogy ne szűnjenek meg megújult benső meggyőződéssel elég hosszú időt szentelni az Úr előtti imának, elmondani neki szeretetüket, s mindenekelőtt megtapasztalni az ő szeretetét A plenáris ülés, amely ezt a témát átgondolta, reflexióit a tevékeny élet és a sajátosan szemlélődő élet közösségeinek egyaránt ajánlja (vö. PC 7 8). Rajtuk kívül tekintettel volt a szerzetesi élet új formáira is, amelyekben észrevehető vágy él a szemlélődő élet után, és azt reméli, hogy ezáltal is világosabb lesz sajátos identitásuk az egyház testében Isten népének szolgálatára. II. RÉSZ: IRÁNYELVEK A TEVÉKENY ÉLET INTÉZMÉNYEI SZÁMÁRA A. A tevékenység és a szemlélődés egységbe foglalása 4. Milyen tevékenység? A szerzetesek esetében nem gondolhatunk bármiféle tevékenységre. A II. Vatikáni Zsinat apostoli és karitatív tevékenységről beszél (PC 8), amelyet a Szentlélek inspirál és motivál. Ez a tevékenységnek az egyetlen olyan formája, mely a szerzetesi élet természetéhez tartozik, mivel az egyház a szent 1 Vö. L Osservatore Romano, május

4 SZERZETESEK ÉS VILÁGI INTÉZMÉNYEK KONGREGÁCIÓJA szolgálat és a karitatív munka sajátos feladatát bízta az intézményre, és ezeket az egyház nevében kell végezni (uo.). Ennek a tevékenységnek sajátos jellemzője, hogy az a szeretet inspirálja és táplálja, amely a szerzetes szívében a személy legbensőbb szentélyében él, ahol a kegyelem egységbe vonja a belső életet és a tevékenységet. Ezért szükséges, hogy kialakuljon az egyéni és a közösségi érzékenység az apostoli és karitatív tevékenység elsődleges forrása iránt, amely eleven részvétel abban a misszióban (Krisztus és az egyház küldetésében), amely az Atyától eredő küldetés, és amely mindazoktól, akik a küldetést kapták, megköveteli a szeretet tudatos gyakorlását az imádság dialógusában (MR 16). Az apostoli életet élő szerzetesek esetében ez arra vonatkozik, hogy segítsék elő a bensőségesség és a tevékenység egységét. Első kötelességük valójában az, hogy Krisztussal legyenek. Az apostoli munkában dolgozók számára állandó veszély, hogy annyira belemerülnek az Úrért való munkába, hogy megfeledkeznek a munka Uráról (A pápa üzenete a plenáris ülésnek, 2.). 5. Az ima megújítása A szemlélődő dimenzió elengedhetetlen lélegzetvétele az ima. Ezért az apostoli megújulás jelen korszakában, miként mindig, bármilyen missziós feladat áll előttünk, a fő helyet az Istenről való szemlélődésnek, az ő üdvözítő tervéről való elmélkedésnek, s az evangélium világosságánál az idők jelei figyelésének kell biztosítani, hogy az imádság minőségileg is, mennyiségileg is gyarapodni tudjon (MR 16). Ily módon az ima nyitottan a teremtés és a történelem iránt állandóan Isten elismerésévé, imádásává, szüntelen magasztalásává válik a világban és a történelemben; ugyanakkor visszhangozza a szenvedők, különösen a szegények életével való szolidaritást. Akkor születik meg az egyéni és a közösségi ima, ha a szerzetes szíve az Istennel való dialógus magas fokát éri el, és egyesül Krisztussal, az emberiség megváltójával (vö. PC; ET 10,42). Ezért a gyakran kimerítő iramú apostoli elkötelezettségben fontos, hogy meglegyenek az elégséges, jól szervezett napi és heti időszakok az egyéni és a közösségi imára. Legyen a rekollekciónak és imádságnak havi, sőt éves ritmusban is kiemelt időszakai (vö. Püspöki Szinódus 1971.; AAS [1971] ). 6. Az apostoli és karitatív tevékenység természete Az igazi apostoli és karitatív tevékenységnek maga a természete rejt olyan kincseket, amelyek táplálják az Istennel való egységet. Szükséges, hogy mindennap tudatosítsuk ezt és mélyítsük el. A szerzetes ennek tudatában úgy szenteli meg tevékenységét, hogy az az Istennel való egység forrása legyen azok számára, akiket odaadóan és új, sajátos jogcímen szolgál (LG 44). Tegyük hozzá: a saját intézmény konkrét apostoli lelkiségének erősítése még inkább elősegíti, hogy részesedjenek minden egyházi szolgálat megszentelő hatásából (vö. LG 41; PO 14; OT 9). Az egyház küldetése, melybe az evangéliumi tanácsok sajátos módon kapcsolják be a szerzeteseket (LG 44), nem merülhet ki külső cselekedetekben. [ ] Az egyház küldetése ugyanis természete szerint nem más, mint magának Krisztus küldetésének folytatása a világ történelmében; ezért elsősorban annak engedelmességben való részesedés (vö. Zsid 5,8), aki felajánlotta önmagát az Atyának a világ életéért (MR 15). 120

5 A SZERZETESI ÉLET SZEMLÉLŐDŐ DIMENZIÓJA (1980) 7. Megfelelő eszközök állandó felhasználása A szerzetesi élet teológiai kívánalmaihoz való hűség elkerülhetetlenül magával hozza, hogy folyamatosan használni kell azokat az eszközöket, amelyek az intézmény sajátos természetének megfelelően elősegítik a szemlélődő dimenziót. Némelyek közülük igen alkalmasak arra, hogy általuk el lehessen érni a tevékeny élet és a szemlélődő dimenzió közötti egyensúlyt. A következő irányelvekben a plenáris ülés rámutat ezekre az eszközökre, és kéri az intézmények elöljáróit, valamint az egyes szerzeteseket, hogy gondosan vegyék igénybe ezeket. B. Megújult figyelem a Szentlélekben való életre 8. Isten igéje Isten igéjének hallgatása és elmélkedése mindennapi találkozás Jézus Krisztus fönséges ismeretével (PC 6; ES II., 16,1). A II. Vatikáni Zsinat nyomatékosan buzdítja és sürgeti az összes Krisztus-hívőket, főleg a szerzeteseket, hogy [ ] szerezzék meg»jézus Krisztus fönséges ismeretét«(fil 3,8) (DV 25). Az egyéni és közösségi elkötelezettség, hogy a lelki életet bővebben tápláljuk a mentális imának szentelt több idővel (vö. ES II., 21), akkor lesz hatékony, tényleges, sőt apostoli erejű, ha Isten igéjét nemcsak a maga eredeti gazdagságában, hanem a történelmi körülmények fényében, saját életünkre vonatkoztatva hallgatjuk, és az egyház tanításának fényében értelmezzük. 9. Az eucharisztia központi szerepe Az eucharisztia ünneplésében való áhítatos részvétel a keresztény élet csúcsa és forrása (LG 11), pótolhatatlan középpontja és éltető ereje minden szerzetesi közösség szemlélődő dimenziójának (vö. PC 6; ET 47 48). A szerzetespapok biztosítsanak kiemelkedő helyet a szentmise napi megünneplésének. Minden szerzetes mindennap aktívan vegyen részt a szentmisén (SC 48), a konkrét körülményeknek megfelelően, amelyekben közössége él és dolgozik. Nagyon ajánlott a szentmisén való tökéletesebb részvétel abban a formában is, hogy a hívők az Úr testét a pap áldozása után ugyanabból az áldozatból vegyék magukhoz (SC 55; vö. ET 47; Püspöki Szinódus, 1971). Az eucharisztikus áldozatban való napi részvétel megtartása hozzásegíti a szerzetest, hogy mindennap az Úrnak szentelhesse magát. Az Úr nevében összegyűlt szerzetesi közösségek természetes középpontja az eucharisztia. Magától értődő tehát, hogy látható módon összegyűljenek a kápolnában, ahol az ő jelenléte azt fejezi ki és azt teszi valóságossá, ami minden szerzetesi család elsőrangú küldetése (A pápa üzenete a plenáris ülésnek, 2., vö. ET 48). 2 2 A legszentebb eucharisztia misztériumának és kultuszának mélyebb megértéséhez és értékeléséhez minden szerzetesnek érdemes elolvasnia és átgondolnia II. János Pál pápa levelét, amelyet nagycsütörtök napján intézett az egyház püspökeihez. Hasonlóan, főleg a képzés szempontjából behatóan kell tanulmányozni a Katolikus Nevelési Kongregáció jún. 3-i instrukcióját a szemináriumokban folytatandó liturgikus képzésről, és ugyanennek a kongregációnak az jan. 6-i körlevelét A szemináriumi lelki nevelés néhány kérdéséről. Lásd még a Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció Inaestimabile donum kezdetű instrukcióját is az eucharisztia titkának kultuszát érintő néhány normáról (1980. ápr. 3). 121

6 SZERZETESEK ÉS VILÁGI INTÉZMÉNYEK KONGREGÁCIÓJA 10. Megújulás a kiengesztelődés szentségének ünneplésében A kiengesztelődés szentsége helyreállítja és megújítja a megtérés alapvető kegyelmét, amelyet a keresztségben kaptunk (Const. Poenitemini, AAS [1966] 180). E szentség különösen fontos szerepet játszik a lelki életben való növekedésben. Nincs szemlélődő dimenzió a megtérés egyéni és közösségi tapasztalata nélkül december 8-án kongregációnk határozata kifejtette ezt, és emlékeztette a szerzeteseket különösen az elöljárókat azokra az eszközökre, amelyek szükségesek ennek a szentségnek a helyes értékeléséhez (AAS [1971] ). A plenáris ülés atyái ismét felszólítanak: e szentség megfelelő és rendszeres vételére; az egyházi és testvéri dimenzióra, amely láthatóbb, ha ezt a szentséget közösségi rítus veszi körül (vö. LG 11; Poenitemini, I. I. c). Azonban a szentgyónás mindig személyes aktus marad. 11. Lelkivezetés A szoros értelemben vett lelkivezetés szintén megérdemli, hogy visszakerüljön a szerzetesi élet lelki és szemlélődő fejlődési folyamatának azt megillető helyére. Semmiképpen sem lehet pszichológiai módszerekkel helyettesíteni. A lelkiismeretnek azt a vezetését, amelyhez a Perfectae caritatis 14. pontja a kellő szabadságot hangsúlyozza, hozzáértő és jól képzett nevelők biztosításával kell előmozdítani. Elsősorban papokat illet ez a szolgálat, akik sajátos lelkipásztori küldetésükből adódóan emelhetik a lelkivezetés értékelését és gyümölcsöző elfogadását. Az elöljárók és a képzés vezetői, akik odaadóan szolgálják a rájuk bízottakat, bár különböző módon, de szintén elő tudják segíteni ezt annyiban, hogy a megkülönböztetés gyakorlásában és a hivatásukhoz meg küldetésükhöz való hűségben vezetik őket. 12. Zsolozsma Amellett, hogy a zsolozsma az egyház hivatalos imádsága, a lelkiség forrása és a személyes imádság táplálója is (SC 90). Arra szolgál, hogy a nappalt és az éjszakát megszentelje (SC 84). Az a készség, amellyel a szerzetes közösségek az egyház buzdítására a hívőkkel együtt ünneplik Isten dicséretét, megmutatja, hogy mennyire értékelik az egyház életébe való egyre mélyebb bekapcsolódásnak ezt a módját (ES II, 20). A szerzetesek életének szemlélődő dimenziója olyan mértékben talál állandó inspirációt és táplálékot a zsolozsmában, amilyen figyelemmel és hűséggel szentelik magukat neki. Az olvasmányos imaóra nagyobb lelki gazdagságának felfedezése szintén segíthet ennek elérésében. 13. A Boldogságos Szűz Mária A Boldogságos Szűz minden megszentelt személy példaképe és az egyház apostoli küldetésében való mindenfajta részvétel mintája (ET 56; LG 65). Ez kitűnik, ha megfontoljuk lelki jellemzőit: az Isten igéjét hallgató Szűz Mária; az imádkozó Szűz Mária (Marialis cultus, 17 18, AAS [1974] ) az egyház nagyszerű modellje a hit, a szeretet és a Krisztussal való tökéletes egység rendjében (LG 63), abban a belső tartásban, mellyel az egyház, a szeretett jegyes, szorosan követi Urát, hívja őt, és általa imádja az örök Atyát (Marialis cultus, 16). Az Úr keresztje alatt bátran ott álló Szűz Mária, aki bennünket a passió szemlélésére tanít. 122

7 A SZERZETESI ÉLET SZEMLÉLŐDŐ DIMENZIÓJA (1980) A Szűzanya iránti megújuló tisztelet által, az egyház tanításának és hagyományának megfelelően (LG 66 67; Marialis cultus, 2.3) a szerzetesek biztos útra találnak ahhoz, hogy életük szemlélődő dimenzióját megvilágítsák és megerősítsék. A szerzetes szemlélődő élete nem tökéletes, ha nem hatja át gyermeki szeretet az egyház anyja és a megszentelt személyek anyja iránt. A Szent Szűz iránti tisztelet megnyilvánul a Mária-ünnepek megülésében, különösen a tiszteletére végzett napi imában, mindenekelőtt pedig a rózsafüzér végzésében. A rózsafüzér mindennapi mondása évszázados hagyománya a szerzeteseknek, és nem korszerűtlen hangsúlyozni, hogy mennyire illő, szép és hatékony ez az imádság, amely az Úr életének misztériumait nyújtja elmélkedésünk számára (A pápa üzenete a plenáris ülésnek, 2.). 14. A nélkülözhetetlen egyéni és közösségi aszkézis A nagylelkű aszkézis állandóan szükséges az evangéliumi életre való mindennapi megtéréshez (vö. Const. Poenitemini II III, 1. c; vö. Mk 1,15), tehát elengedhetetlen mindenfajta szerzetesi élet szemlélődő dimenziója számára is. A szerzetesi közösségeknek ezért imádkozó és bűnbánó közösségekként kell jelen lenniük az egyházban (vö. ES II, 22) a zsinati irányelvnek megfelelően, miszerint a bűnbánat ne csak belső és egyéni, hanem külső és közösségi is legyen (SC 110). Ily módon a szerzetes tanúságot tesz arról is, hogy titokzatos kapcsolat van a lemondás és az öröm, az áldozat és a nagylelkűség, a fegyelem és a lelki szabadság között (ET 29). Semmiképpen sem egyeztethető össze a szemlélődő dimenzió a média mértéktelen, néha az okosságot is nélkülöző használatával, a túlzott és kifelé forduló aktivizmussal, a szétszórtság légkörével, amely ellentétes minden szerzetesi élet legalapvetőbb elvárásaival. Az Istennel való bensőséges kapcsolat kereséséhez kell, hogy a csend igénye járja át egész lényünket. Azokét is, akiknek Istent a zaj és nyüzsgés közepette kell megtalálniuk, és azokét is, akik szemlélődő életre szentelik magukat (ET 46). Mindezek eléréséhez egész lényünknek csendre van szüksége, és ez megkívánja a tényleges szilencium területeit, valamint a személy fegyelmezettségét, hogy az Istennel való kapcsolatnak adjon elsőbbséget (A pápa üzenete a plenáris ülésnek, 2.). Mindezek az eszközök akkor lesznek hatékonyak és gyümölcsözők, ha az evangéliumi megkülönböztetés kíséri az egyéni és közösségi gyakorlatot, ha rendszeresen és komolyan kiértékelik a tevékenységet, és a mindennapi valóságok (események, személyek, dolgok) szentségi jellegét egyre mélyebben megfontolják, és ezt folyamatosan gyakorolják azzal a kifejezett szándékkal, hogy sohasem engedik a szerzetesi tevékenységet lecsúszni az egyházi szintről a csupán horizontális és mulandó szintre. C. Közösségi animálás 15. A szerzetesi közösség A szerzetesi közösség önmagában véve is teológiai valóság, a szemlélődés tárgya. Mint az Úr nevében összegyűlt család (PC 15; vö. Mt 18,20) természeténél fogva olyan hely, ahol az istentapasztalatnak sajátos teljességre kell jutnia és mások számára is közölhetővé kell válnia. A kölcsönös testvéri elfogadás segít kedvező légkört teremteni az egyén lelki előrehaladásának (ET 39). 123

8 SZERZETESEK ÉS VILÁGI INTÉZMÉNYEK KONGREGÁCIÓJA Ezért a szerzeteseknek szükségük van házaikban az imádság helyére. Olyan helyre, ahol naponta találkozhatnak Istennel, a szeretetben való egység forrásával; ahol állandó bátorítást és megerősödést nyerhetnek. Az Úr Jézus valóságos jelenléte az oltáriszentségben, amelyet tisztelettel őriznek és imádnak, annak a közösségnek az életet adó jele, amelyet naponta épít fel a szeretet. 16. A közösség elöljárója Az egység kegyelme szerint, ahogyan az az egyes intézmények számára megfelelő (vö. PC 8), a közösség elöljárója gyakorolja a spirituális és lelkipásztori animátor kettős feladatát (MR 13). Akiknek szolgálata a tekintély gyakorlása, azok értsék meg és másokban is mozdítsák elő annak megértését, hogy a megszentelt személyek közösségében a minden tag iránti szolgálat szelleme annak a szeretetnek a kifejezése, amellyel Isten szereti őket (PC 14). Az egység szolgálata megkívánja, hogy az elöljáró ne legyen tudatlan vagy közömbös a felmerülő lelkipásztori ínséggel szemben. Ne kössék le a pusztán adminisztratív teendők. Elsősorban az egyesek és az egész közösség lelki és lelkipásztori növekedése vezetőjének érezze magát, és a többiek is így fogadják el őt. D. A szemlélődő dimenzió a képzésben 17. Szerzetesi képzés A képzés minden szakaszában, a kezdeti és a folyamatos képzésben elsődleges cél, hogy a szerzetes elmerüljön Isten megtapasztalásában, és e tapasztalatot fokozatosan tökéletesítse életében. Ezt szem előtt tartva szükséges, hogy a képzésben az apostolkodás megfelelő súllyal szerepeljen (MR 27). A tevékeny intézmények igyekezzenek oly módon integrálni a belső és a tevékeny életet, hogy minden szerzetes egyre fontosabbnak tartsa a Szentlélekben való életet (MR 4), mert ebből fakad a szeretetre jellemző egység kegyelme. A szerzetesi élet erősen egyházias jellege (LG 44; ET 50; MR 10) megkívánja, hogy a képzés minden vonatkozását átjárja az egyetemes egyházzal való mély közösségtudat. Ennek úgy kell történnie, hogy a szerzetes képes legyen konkrétan és hatékonyan megélni hivatását intézménye küldetésének megfelelően a helyi egyházban, a helyi egyházért, ahová küldetést kapott. Hivatásotoknál fogva ti az egyetemes egyházért vagytok, küldetéseteknél fogva pedig egy helyi egyházban éltek. Az egyetemes egyházhoz szóló hivatásotokat a helyi egyház kereteiben gyakoroljátok. Meg kell tenni mindent azért, hogy kibontakoztathassátok hivatásotokat a helyi egyházban, és sajátos képességeitekkel elősegítsétek annak lelki fejlődését. Egység az egyetemes egyházzal a helyi egyház által ez a ti utatok mondta II. János Pál pápa november 24-én az általános elöljáróknak. 18. A saját intézmény ismeretének elmélyítése A szemlélődő dimenzióra való nevelésben lényeges elem a saját intézmény jellegének ismerete (MR 11). Ebből a szempontból is fontos annak az általános alapelvnek a betartása, amelyet a Perfectae caritatis így határoz meg: Állandó visszatérés a forrásokhoz. 19. Alapos intellektuális képzés A kiegyensúlyozott és gazdag imaélet és szemlélődés alapja a saját intézmény hivatásának és küldetésének megfelelő megalapozott intellektuális képzés. Ezért korunk egyházában és társadalmában a szerzetesi élet 124

9 A SZERZETESI ÉLET SZEMLÉLŐDŐ DIMENZIÓJA (1980) egészséges megújulásának alkotóelemeként kell tekinteni a tanulmányokat és a továbbképzést (PC 2. c d; ES II, 16). A tanulmányokat ne úgy tekintsék, mint rosszul értelmezett önmegvalósítást, amellyel személyes célokat érnek el, hanem valóban az adott szerzetes család apostoli céljait szolgálják, összhangban az egyház szükségleteivel (MR 26). 20. Alkalmas szerzetesek a képzésben A képzésért felelősek szükséges adottságai: emberi belátás és talpraesettség, bizonyos tapasztalat az imában és Isten ismeretében, az Isten igéjére való figyelmes és folyamatos hallgatásból származó bölcsesség, a liturgia szeretete és a liturgia szerepének megértése a lelki és egyházi képzésben, szükséges kulturális színvonal, elegendő idő és jóakarat a jelöltek iránt egyenként is, nemcsak mint csoport iránt. E. A helyi egyház szemlélődő dimenziójának elősegítése 21. A püspök mint nyájának megszentelője Az egyház megszentelésének nagyszerű küldetése elsősorban a püspökre tartozik, akinek lelkipásztori szolgálata: igyekezzenek gyarapítani papjaik, szerzeteseik és a világi hívők ki-ki sajátos hivatásának megfelelő életszentségét (CD 15; MR 7). A helyi egyház pásztorai ezért tartsák emlékezetükben éppen az imaélet és a szemlélődő dimenzió elősegítése terén, hogy ők a népnek megszentelői (MR 7,28), mindenkinek hivatása szerint, és egyszersmind tanúságtevők a saját személyes megszentelődésük által (MR 9. d). Ilyen szemszögből nagy jelentőséget nyer a hivatásokért vállalt lelkipásztori igyekezetük, a megszentelt élet minden formáját ideértve (MR 32), valamint gondoskodásuk arról, hogy a létező közösségek ne szenvedjenek hiányt lelki asszisztenciában. Továbbá: készségesebb és gyümölcsözőbb lesz az együttműködés a szerzetesek és a papság között, ha a püspök elősegíti a szerzetesi élet mint olyan megértését és nagyra értékelését, függetlenül a különböző intézmények tevékenységétől (vö. MR 37). Ez hozzájárul ahhoz, hogy legyenek jól képzett papok, akik támogatják az egyes szerzetesi intézmények lelki és apostoli életét, a szerzetesi élet természetének és az egyes intézmények céljának megfelelően. A szerzetesnőknek a klérusban alkalmas gyóntatókat és lelkivezetőket kell találniuk, akik képesek arra, hogy segítsék őket megszenteltségük mélyebb megértésében és megvalósításában. A papok befolyása gyakran meghatározó a szerzetesi hivatás felismerésében és következetes kibontakozásában (A pápa üzenete a plenáris ülésnek, 4.). Ennek eléréséhez szükségesnek tűnik a megszentelt élet tanulmányozása, különböző formáiban, a szemináriumi nevelés elejétől fogva, hogy az egyházmegyei klérusnak teljes egyházi képzésben legyen része (vö. MR 30a. 49,1). 22. A szerzetesek bekapcsolódása az egyház életébe A szerzeteseknek a maguk részéről tanúságot kell tenniük arról, hogy hatékonyan és készségesen tartoznak az egy- 125

10 SZERZETESEK ÉS VILÁGI INTÉZMÉNYEK KONGREGÁCIÓJA házmegye családjához (vö. CD 34). Ezt nem csupán azzal teszik, hogy intézményük karizmája szerint válaszolnak a helyi egyház szükségleteire (vö. CD 35; MR passim), hanem azzal is, hogy lelki tapasztalatukat megosztják az egyházmegyés papokkal, és elősegítik a hívők imacsoportjainak kialakulását. Ma egy különösen fontos ügyet is meg kell említenem: nélkülözhetetlen a szoros kapcsolat a szerzetesi intézmények és a klérus között a szemlélődő dimenzióban, amely alapvető elem kell, hogy legyen az Úrnak szentelt élet minden formájában. Az egyházmegyés papságnak a szemlélődésből kell erőt és támogatást nyernie apostoli szolgálatához. Keressék a tapasztalt szerzetesek segítségét ahogyan a múltban is tették, a monostorok pedig készségesen fogadják be őket lelkigyakorlatokra, meditációs és megújulási időszakokra (A pápa üzenete a plenáris ülésnek, 4.). Emellett a szerzetesek részvétele a helyi egyház imaalkalmaiban elősegítheti az egész keresztény közösség lelki életének gazdagodását és növekedését (vö. MR 24, 25). 23. Közös felelősség és harmonikus együttműködés A helyi egyházban erősíti a lelki növekedést, a felelősségvállalást és a harmonikus együttműködést, ha a helyi püspök és a szerzetes intézmények elöljárói rendszeresen találkoznak, és megfelelő struktúrákat teremtenek a püspöki konferencia és a szerzetesi konferencia együttműködésére (CD 35, 5 6; ES II, 42 43; ET 50; MR 29, 36, 50, 54, 56, 59, 62, 65). III. RÉSZ: IRÁNYELVEK A SAJÁTOSAN SZEMLÉLŐDŐ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 24. Fontosságuk A plenáris ülés elismeri azon férfi és női intézmények alapvető fontosságát, amelyek kifejezetten a szemlélődő életnek szentelik magukat. Örömmel mondja ki a megbecsülés és nagyra értékelés szavát mindarra, amit ők képviselnek az egyházban. Természete szerint az egyház buzgó a cselekedetekben és odaadott a szemlélődésben úgy, hogy benne az emberi az istenire, a látható a láthatatlanra, a tevékenység a szemlélődésre, a jelenvaló a jövendő örök hazára irányul, és annak van alárendelve (SC 2). A plenáris ülésnek meggyőződése, hogy ezeknek az intézményeknek sajátos kegyelmi szerepük van Isten népe körében, ezért arra buzdítja őket, hogy folytassák hűségesen sajátos hivatásukat és küldetésüket az egyetemes és a helyi egyház javára. Buzdítja őket, hogy őrizzék meg és gyarapítsák szemlélődő hagyományuk szellemi és tanbeli gazdagságát, amely jel és ajándék a világ számára, ugyanakkor válasz a mai embernek, aki szorongva keres még a keresztény hagyományon kívül is szemlélődő módszereket és tapasztalatokat, amelyek nem is mindig hitelesek (vö. A pápa üzenete a plenáris ülésnek, 3.). 25. A kifejezetten szemlélődő élet aktualitása Az egyház igen értékes kincsei azok, akik a kifejezetten szemlélődő életre kaptak hivatást. Sajátos karizmájuknak köszönhetően, ők a jobbik részt választották (vö. Lk 10,12), ez pedig az ima, a csend, a szemlélődés, Isten kizárólagos szeretete és az ő szolgálatára való teljes odaszentelődés [ ]. Az egyház támaszkodik az ő lelki közreműködésükre (A pápa üzenete a plenáris ülésnek, 3.). Ezért Isten népében mindig kiemelkedő helyet foglalnak el, bármennyire sürgető is a külső, az apostoli tevékenység. Felajánlják ugyanis Istennek a dicséret áldoza- 126

11 A SZERZETESI ÉLET SZEMLÉLŐDŐ DIMENZIÓJA (1980) tát, Isten népét pedig az életszentség bőséges gyümölcseivel gazdagítják, példájukkal serkentik és titokzatos apostoli erővel gyarapítják (PC 7). Ezért valóságos módon meg kell élniük a sivatag misztériumát, ahová exodusuk vitte őket. Ez az a hely, ahol a hagyománynak megfelelően a kísértésekkel való küzdelem ellenére is találkozik a menny a földdel, a világ szikkadt földi mivoltából feltámad, és újra paradicsommá változik [ ], az emberiség maga pedig eljut a teljességre (VS, III, AAS [1969] 681.). Azt mondhatjuk, hogy amennyiben a szemlélődő élet bizonyos értelemben a világ szíve, még sokkal inkább az egyház szíve (uo.). Valóban, az Ad gentes határozat megerősítette, hogy a szemlélődő élet hozzátartozik az egyház jelenlétének teljességéhez, és ezért arra szólít, hogy a missziókban is mindenütt gondoskodni kell meglétéről (18, 40). 26. Apostoli szolgálatuk Ezeknek az intézményeknek az életmódja sajátos életmód, amely kifejezi Krisztus húsvéti misztériumát, a halál feltámadásra irányuló rendeltetését (VS 1) a kegyelem sajátos titka, mely világosabban kifejezi az egyház mint imádkozó közösség szentségét, amely jegyesével, Jézus Krisztussal feláldozza magát szeretetből az Atya dicsőségére és a világ üdvösségéért. Szemlélődő életük tehát elsődlegesen és alapvetően apostolság, mert Isten tervében ez az a sajátos és tipikus mód, ahogyan ők az egyházat megvalósítják, az egyházban élnek, az egyházzal való közösségre eljutnak és az egyházban küldetést teljesítenek. Ez a szemlélet tiszteletben tartja a klauzúrás élet elsődleges apostoli célját, mégpedig azt, hogy a szemlélődő szerzetes egyedül Istennek szenteli magát (vö. PC 7), és ezáltal segíti a világban élőket. A klauzúra és az azt szabályozó törvények sérelme nélkül a szerzetesek hűségesen saját intézményük lelkiségéhez és hagyományaihoz imaéletükből és lelkiségükből részt adnak a világban élőknek (vö. MR 25). 27. A megfelelő képzés szükségessége Ki kell térnünk arra is, hogy akiknek a hivatása szemlélődő életre szól, azoknak szükségük van megfelelő kezdeti és folyamatos képzésre hivatásuk és Istent kereső szemlélődő életük számára, amelyet magányban és teljes hallgatásban, szüntelen imádságban és vezeklésben csak Istennek élnek (PC 7). Komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy képzésük biblikus, patrisztikus, liturgikus, teológiai és spirituális téren megalapozott legyen, és fel kell készíteni olyanokat, akik képesek lesznek mások képzésére. Külön figyelmet kell szentelni a fejlődő egyházakra és az elszigetelt helyeken lévő monostorokra, ezek sajátos ínségére és a megoldás módjaira. A Keleti Egyházak Szent Kongregációjával közösen tanulmányozni kell a módokat és eszközöket, hogyan lehet számukra hatékony segítséget nyújtani a képzésben (nevelők csoportja, könyvek, levelezés, kurzusok, magnószalagok stb.). 28. Tisztelet és tapintat az emberi kapcsolatokban A püspöknek mint pásztornak, vezetőnek és atyának a szemlélődő monostorokkal való kapcsolatával egy korábbi plenáris ülés már foglalkozott. A felvetődő különböző szempontok további folyamatos tanulmányokat kívánnak, hogy így a hierarchia segítségével e monostorok jelenléte és missziója a helyi egyházban valóban olyan kegyelem legyen, amely megfelel a karizmák sokféleségének Isten népének szolgálatában. A plenáris ülés atyái azt ajánlják a püspököknek, segítsék elő, hogy a papság (már a szemináriumi neveléstől kezdve, vö. OT 19; MR 80b) és a hívők megértsék és 127

12 SZERZETESEK ÉS VILÁGI INTÉZMÉNYEK KONGREGÁCIÓJA nagyra értékeljék a szemlélődő életet. Ez az életmód nem idegeníti el az emberiség többi részétől azokat, akik erre hívattak [ ] a magányban, ahol az imának szentelik magukat, a szemlélődő szerzetes soha nem feledkezik meg testvéreiről. Ha vissza is vonulunk a velük való folyamatos kapcsolatból, ez nem azért van, mintha saját kényelmünket keresnénk, hanem így egyetemesebb módon osztozunk az egész emberiség sorsában, szenvedésében és reményében (VS III). 29. Pápai klauzúra A plenáris ülés kifejezi megbecsülését a pápai klauzúrás monostoroknak. Ha a világtól való elkülönülés a szemlélődő élet lényegéhez tartozik, akkor ez a klauzúra kiváló jelül és eszközül szolgál ahhoz, hogy ez az elkülönülés a különböző lelkiségű intézményekben elérje célját. Ezért a plenáris ülés teljes összhangban a II. Vatikáni Zsinattal kívánja, hogy megfelelően újítsák meg azokat a normákat, amelyek megfelelnek az idő és a hely igényeinek (PC 16), határozottan buzdítja ezeket a kolostorokat, hogy őrizzék hűségesen a világtól való sajátos elkülönülésüket, intézményük és karizmájuk hagyományának megfelelően, mint szemlélődő életük előmozdításának egyik legjobb eszközét. ÖSSZEFOGLALÁS 30. A szemlélődő dimenzió Minden szerzetesi élet megújulásának igazi titka a szemlélődő dimenzió. Ez lényegileg megújítja a Krisztus-követést, mert elvezet Krisztus tapasztalati ismeretére. Ez az ismeret szükséges ahhoz, hogy hiteles tanúságot tegyenek azok, akik hallották, saját szemükkel látták, akik szemlélték, és saját kezükkel érintették őt (vö. 1Jn 1,1; Fil 3,8). Minél nyitottabbak a szerzetesek a szemlélődő dimenzióra, annál figyelmesebbek Isten országa iránt, annál intenzívebben bontakoztatják ki Isten országának teológiáját, mert az eseményeket a hit szemével nézik. Ez segíti őket, hogy mindenben felfedezzék Isten akaratát. Csak azok képesek mindenben Isten üdvözítő tervét meglátni és a történelemben hatékony, kiegyensúlyozott módon megvalósítani, akik élik a szemlélődést. Házaitok legyenek az imádság, az elmélkedés, a dialógus sajátos központjai az egyének és főleg a közösségek számára, azzal, aki Van, aki az Első és Egyetlen, aki felé mindennapi életetek feladatai között fordultok. Ha előrehaladtok az Istennel való intenzív, szerető egység légkörének ápolásában, képesek lesztek traumatikus feszültségek és veszélyes eltévelyedések nélkül megújítani azt az életet és fegyelmet, amelyre a II. Vatikáni Zsinat szólított benneteket (II. János Pál pápa, november 24.). Kelt Vatikánvárosban, augusztus 12-én. Eduardo Pironio bíboros, prefektus Augustin Mayer OSB titkár 128