Urunk megjelene se ví zkereszt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Urunk megjelene se ví zkereszt"

Átírás

1 Urunk megjelene se ví zkereszt Epifánia az Úr megjelenése. Már a név is idegen nekünk, nyugatiaknak. Nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Nekünk, nyugatiaknak karácsony az ünnepünk. Mi tehát az epifániának sajátos, külön tartalma a karácsonnyal szemben? Karácsonkor történeti eseményt ültünk, Krisztus születését. Ma elsősorban nem valami történeti eseményt ünneplünk, hanem egy eszményt, amely csak az Üdvözítő életének egyes eseményeiben ölt határozott formát. Azt a gondolatot ünnepeljük most, hogy a világ megismerte mint Istent, hogy mint Isten jelent meg a világ előtt. A két ünnepet tehát röviden így jellemezhetjük: Karácsonykor az Isten mint ember jelent meg, epifániakor pedig ez az ember ismét mint Isten mutatkozott be a világ előtt. Karácsony az emberré levés ünnepe, epifánia Krisztus istenségének bemutatkozása. Hogy Krisztus emberré lett, ehhez nem kell bizo-

2 nyíték; elég volt ehhez az, hogy megszületett, és hogy emberként élt közöttünk. Ezért karácsonykor pusztán születésének történeti tényét ünnepeljük. De hogy ez az ember, ez a gyámoltalan kisgyermek Isten, azt bizonyítani kellett. És az ő születésem sem használt volna nekünk semmit, ha nem lettünk volna meggyőződve arról, hogy ez az ember Isten. És ezért az emberi megjelenés ünnepét ki kell hogy egészítse az Isten megjelenésének ünnepe. Az epifánia eszerint bizonyságot tesz arról, hogy az ember Jézus Istennek a Fia. Az a kérdés most, hogyan tudta igazolni az Üdvözítő a maga istenségét? Csak jelek és csodák által. tulajdonképpen Krisztus földi életének minden csodája arra szolgált, hogy bebizonyítsa az emberek előtt Istenfiúságát. Így az Úrnak egész élete epifánia. De az Egyház csak három ilyen csodás tényt emel ki, amelyekkel megmutatja, hogy az Isten jelent meg közöttünk, emberek között. Röviden és szépen fejezi ki ezt az ünnep liturgiája: Három csoda ékesíti a szent napot, melyet ma ülünk: Ma csillag hozta a bölcseket a jászolhoz, Ma a menyegzős lakomán borrá változott a víz, Ma keresztelkedett meg a Jordánban János által az Úr, hogy így üdvözítsen minket, alleluja. (Az ünnepi II. vesperás Magnificatantifónája.) Míg a keleti egyház inkább Jézus megkeresztelkedését emeli ki, Nyugat tekintete szívesen nevezi ezt az ünnepet háromkirályok ünnepének. Az ünnep mélyebb megértése szempontjából nem szabad figyelmen kívül hagyni a keletiek két szokását. Keleten, ha az uralkodó meglátogatott egy várost, fényes kivilágítással fogadták, ő maga teljes királyi díszben vonult be, a polgárokat gazdagon megvendégelte, kitüntetéseket és kiváltságokat osztogatott. Az ilyen ünnepélyes látogatást Theofaniának, Epifániának, azaz az Isten megjelenésének nevezték,

3 mintha csak egy isten szállt volna a földre. Az Úr Krisztusban szó szerint ilyen király-látogatás vált valóra, az Isten-Király megjelent az Ő városában, az Egyházban. Teljes pompájában mutatkozik be, a polgárok ujjongással fogadják, Ő pedig lakomát szerez nekik az Eucharisztiában. A másik kép a keleti menyegzőké. Náluk a menyegző igen ünnepélye keretek között ment végbe, és több napig elhúzódott, úgy, hogy az örök élet boldogságát is csak a menyegző mintájára tudták elképzelni. A menyegző hasonlata valódi szentírási és liturgikus kép: Krisztus mint vőlegény jön a világra, a megváltás pedig Krisztus menyegzője az Egyházzal. Az Eucharisztia a menyegzős lakoma. Ez a két kép kapcsolódik össze az epifánia ünnepén: az isteni Király, Krisztus ünnepélyes bevonulását tartja városába, s egyben menyegzőjét is ünnepli menyasszonyával, az Egyházzal. Mi pedig, mint Isten fogadott gyermekei, hivatalosak vagyunk a menyegzős lakomára. Ez a nagyszerű menyegzős kép igen szépen állítja elénk az Egyház kegyelmi életét: keresztség, fölajánlás, áldozás. A keresztségben az Úr Krisztus szeplőtelen jegyesévé tesz minden lelket, az eucharisztikus áldozatban pedig menyegzőjét üli az Egyházzal. A lelki ajándékok, melyeket a fölajánláskor nyújtott adományaink jelképeznek, igazi királyi ajándékok, nászajándékok, s ezeket a szentáldozásban kapjuk vissza, és élvezzük az átváltoztatott isteni bort. Ilyenformán a téli ünnepkörnek két főünnepe megváltásunkat két fokozatos képben tárja elénk: születés és menyegző: a karácsony Krisztus születése és a mi újjászületésünk Őbenne; a vízkereszt Jézus menyegzője az Egyházzal és a lélekkel. A szentmise fölajánlási körmenet a napkeleti bölcsek vezetése mellett. A mai nap igazán az advent beteljesedése és csúcspontja: Nézzétek, íme megjött (advenit) az uralkodó! Az oráció (könyörgés) szépen magyarázza meg a háromkirályok miséjének misztériumát: mi vagyunk a három király, akik a hit csillagfényénél, az élet pusztaságán át,

4 Heródes (a gonosz lélek) cselvetései között sietünk Krisztushoz, de nem a Gyermekhez, hanem a fölségében újra eljövő Királyhoz. Az evangélium a napkeleti bölcsek történetét beszéli el. De nem maradunk meg ennél a képnél. Már akkor is, amidőn az evangéliumban ezekhez a szavakhoz érünk: és leborulván imádták Őt, mi is térdet hajtottunk, s ezzel kifejeztük, hogy nemcsak hallgatjuk a bölcsek történetét, hanem csatlakozunk is hozzájuk. A szentáldozat folyamán ez a kép valósággá válik. Jön a felajánlás, és mi a királyokkal együtt, és a királyok mibennünk az oltárhoz vonulunk; mi vagyunk a napkeleti királyok, és mai ajándékaink királyi ajándékok! De mi a pogány világot is képviseljük, mely az isteni Király előtt hódol. A mai szentmisében tanulhatjuk meg újra értékelni a régiek fölajánlási fölvonulását, mely utóbb sajnos, feledésbe ment. A fölajánlási menettel mi is belekapcsolódunk Krisztus áldozatába, az ajándék, amit hozunk, minket képvisel, s így az ajándékokban önmagunkat adjuk áldozatul. Ma azonban végezzünk nagy önfelajánlást az egész előttünk álló esztendőre, és vigyünk királyi ajándékokat, amelyek olyan értékesek, mint az arany, szentek, mint a tömjén, és alázatosak, mint a mirha. A görögök e napon igen ünnepélyes vízszentelést végeznek, és körmenetben vonulnak a folyóhoz. Nyugaton is szokásos a háromkirályok vízé -nek megszentelése, amit azután a hívek hazavisznek. Ez a szenteltvíz szentelmény, mely megszentel, tisztít és véd minket. A mai vízszentelésnek mélyebb alapja, hogy emlékezetünkbe idézze keresztségünket, hisz Keleten az epifánia keresztelési nap volt. Dicséretes szent szokás vízkeresztkor a házak megáldása, amikor is a lakásokat a háromkirályok vizével meghintik, és az ajtók fölé fölírják az évszámot és a három napkeleti bölcs nevének kezdőbetűit közberajzolt keresztekkel. A szertartást pap végzi, s szép családi ünneppé lehet kialakítani. A család összegyűl a ki házioltár előtt, a templomból hozott szenteltvíz, kréta előkészítve Tartalmas, szép könyörgés hangzik: Áldd meg, mindenható Urunk, Istenünk, ezt a házat, hogy egészség, tisztaság, di-

5 adalmas erény lakjék benne, alázatosság, jóság, szelídség, parancsaid teljesítése, hála az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek, és az ő áldásuk legyen állandó e házon és minden lakóján. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. (Parsch P. Üdvösség éve I. kötet )

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

2018. jún.3. Úrnapja 22.

2018. jún.3. Úrnapja 22. 2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző

Részletesebben

A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése

A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése Felnőtt Katekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 14. Az Eucharisztia liturgiája és

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN 1 2 I. RÉSZ A./ A GYERMEK FOGADÁSA Az egybegyűlt közösség köszöntése után a pap a szülőket és a keresztszülőket az oltár elé hívja és az alábbiak szerint szólítja

Részletesebben

A MISE RENDJE MAGYARUL

A MISE RENDJE MAGYARUL BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Részletesebben

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az

Részletesebben

ADVENT ESTI DICSÉRET

ADVENT ESTI DICSÉRET ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében? A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB SBÓL Retkes Zsolt 2008.03.17. 1 A gyermek fogadása Miután a pap katolikus köszöntéssel és intelemmel fogadja a szőlőket és keresztszülőket, megkérdezi: Pap: Mi a

Részletesebben

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS 1 2 Feltámadási szertartás A pap teljes liturgiai díszben a szent sírnál megtömjénezi a síri leplet, az oltárra viszi, kiteríti és otthagyja az ünnepzárásig. A lepel átvitele alatt

Részletesebben

MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS

MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS Magyar nyelven Köszöntés Bev. szavak Kollekta Kérdések Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. A pap ezekkel a szavakkal köszönti az egybegyűlteket: Ami Urunk Jézus Krisztus

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

A keresztelés szertartása

A keresztelés szertartása A keresztelés szertartása Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

(Mk 1, 7 11) Gonosz Heródes, irigyen Krisztus jöttére mért remegsz? Mulandó jót el nem ragad, ki országolni mennyet ad!

(Mk 1, 7 11) Gonosz Heródes, irigyen Krisztus jöttére mért remegsz? Mulandó jót el nem ragad, ki országolni mennyet ad! (Mk 1, 7 11) Gonosz Heródes, irigyen Krisztus jöttére mért remegsz? Mulandó jót el nem ragad, ki országolni mennyet ad! Vonulnak már a Mágusok vezérlő csillag nyomdokán fény által a Fényt keresik, Istenről

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37.

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37. 2018. okt.7. évközi 27. vas. 37. Engedjük, hogy Jézus bevonjon minket szeretetébe, és képesek leszünk olyan jó cselekedetekre, amelyek az evangélium illatát árasztják. (Ferenc pápa twittereiből) PÁRHUZAMOS

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

Pu nkö sd uta ni negyedik vasa rnap Az emberhala sz

Pu nkö sd uta ni negyedik vasa rnap Az emberhala sz Pu nkö sd uta ni negyedik vasa rnap Az emberhala sz A 2. és 3. Vasárnapon Isten szeretetét és az emberekről való gondoskodását ismertük meg; a (lakomára) meghívó és az ő (elveszett juhot) kereső szeretetét.

Részletesebben

VÍZKERESZT URUNK MEGJELENÉSÉNEK ÜNNEPE

VÍZKERESZT URUNK MEGJELENÉSÉNEK ÜNNEPE Láttuk csillagát napkeleten, eljöttünk, hogy hódoljunk előtte. VÍZKERESZT URUNK EGJELENÉSÉNEK ÜNNEE 1 KEZDŐÉNEK 1 Az isteni gyermeket, / Ki ma kijelentetett A három szent bölcs előtt, / Dicsérjük és áldjuk

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. 2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát

Részletesebben

MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm.

MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. MISEREND (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. Dec. 26. Hétfő Karácsony 2. napja/szent István vrt. 9.30 Nm. Dec. 27. Kedd 7.30 Makrányi Antal; Id. Mátyók András

Részletesebben

4 sztori a 4 adventi Fehér Vera

4 sztori a 4 adventi Fehér Vera 4 sztori a 4 adventi gyertyához @2018 Fehér Vera Készen áll az adventi koszorúd? Tervezed, hogy minden adventi vasárnapon meggyújtasz egy-egy újabb gyertyát rajta? Ha igen, szívesen elmesélem, mi hogyan

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

Mindennapi közös imádságok

Mindennapi közös imádságok Mindennapi közös imádságok A mindennapi istentiszteletek rendje Zsoltározó istentiszteletet bárhol tarthatunk: otthoni magányban, családi körben, munkahelyen, iskolai közösségben, táborokban és természetesen

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS

7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS 7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS ha a felek egyike evangélikus, másika katolikus A bevonulás a helyi szokásoknak és gyakorlatnak megfelelően történjék. Az evangélikus lelkész liturgikus öltözetben, a

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN Szent Mihály Főplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

DECEMBER 27. SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAPJÁN 1. VÁLTOZAT

DECEMBER 27. SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAPJÁN 1. VÁLTOZAT DECEMBER 27. SZENT JÁNOS AOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAJÁN 1. VÁLTOZAT A bormegáldás igeliturgia keretében történik. A liturgiát orgonajáték vagy alkalmas ének vezeti be. Ezután

Részletesebben

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA A résztvevők elfoglalják a helyüket. Középen az édesanya és az édesapa. Az édesanya karján van a gyermek. A keresztszülők jobbról és balról ülnek. A többi résztvevő a templom

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

bibliai felfedező A12 Ajánlott további olvasásra: 1. Timóteus 1:15 Zsidók 1:1-3 1 János 4:14 1. rész: A Megváltó születése Az angyal üzenete

bibliai felfedező A12 Ajánlott további olvasásra: 1. Timóteus 1:15 Zsidók 1:1-3 1 János 4:14 1. rész: A Megváltó születése Az angyal üzenete Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: A Megváltó születése Az angyal üzenete

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

2015 Hittel és imádsággal belépve az új évbe

2015 Hittel és imádsággal belépve az új évbe II. évfolyam 1. szám 2015. január 2015 Hittel és imádsággal belépve az új évbe Jézus Krisztusra emlékezve lépünk be az Új Évbe! Az új év alaphangulatát az adja meg, ha imádkozva lépünk be a 2015-ös évbe.

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános iskola Református hittan Évfolyam: 1. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga tananyaga

Részletesebben

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N

A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N 1. A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N A bérmálás szertartása az ORDO BAPTISMI PARVULORUM-ban megjelentek szerint történik: 284. kk oldal. Ennek megfelelően: A bérmálás szentsége

Részletesebben

XI. 9. Karitász-ünnep 10. 11. 12.

XI. 9. Karitász-ünnep 10. 11. 12. Hó órasz Iskolai Plébániai Megjegyzés IX. 1. 2. 3. 4. X. 5. 6. 7. 8. Cím: Szervezési feladatok, ismerkedés könyvvel Nevelési cél: Egymásra figyelve, együtt lesz a közös munkánk eredményes Oktatási cél:

Részletesebben

Tanmenetek 2014/2015-ös tanév

Tanmenetek 2014/2015-ös tanév Tanmenetek 2014/2015-ös tanév Tanév: 2014/2015 Tantárgy: katolikus hit- és erkölcstan Tanár: Hunyadi László hitoktató Intézmény: Kiliti, Ságvár iskolák Osztályok: 1-8. évfolyamok Hitoktató Plébános 1 Általános

Részletesebben

Liturgika segédlet. a skabellumokra és a vizsgára való felkészüléshez III. füzet. PPKE HTK Liturgika és Lelkipásztorkodástan Tanszék

Liturgika segédlet. a skabellumokra és a vizsgára való felkészüléshez III. füzet. PPKE HTK Liturgika és Lelkipásztorkodástan Tanszék PPKE HTK Liturgika és Lelkipásztorkodástan Tanszék Liturgika segédlet a skabellumokra és a vizsgára való felkészüléshez III. füzet A diákság belső használatára készítette Dr. Füzes Ádám mb. ea. Budapest

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Elsőáldozási vizsgakérdések

Elsőáldozási vizsgakérdések 1. Mi a katolikus köszönés? Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké! Ámen 2. Milyen vallású vagy? Római katolikus keresztény. 3. Mikor lettél római katolikus keresztény? Amikor megkereszteltek. Elsőáldozási

Részletesebben

Novemberi Imádságok. Tartalom

Novemberi Imádságok. Tartalom Novemberi Imádságok Tartalom November 1.... 2 November 2.... 2 November 3.... 2 November 4.... 2 November 5.... 2 November 6.... 2 November 7.... 3 November 8.... 3 November 9.... 3 November 10.... 3 November

Részletesebben

2. Igeliturgia a keresztségre felkészítő olvasmányokkal. 3. A keresztség (és bérmálás) liturgiája és a keresztségi fogadalom megújítása.

2. Igeliturgia a keresztségre felkészítő olvasmányokkal. 3. A keresztség (és bérmálás) liturgiája és a keresztségi fogadalom megújítása. Nagyszombat, Húsvétvasárnap, 2011.04.24. I/8. Megboldogult nagyanyám nagyszombat közeledtével, óriási buzgalommal készült a szentsír feldíszítésére. Soha nem értettem, hogy miért az a sok virág meg készület.

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE BOCSA JÓZSEF Sch.P. Dr. SZEGEDI LÁSZLÓ Dr. SZEDERKÉNYI LÁSZLÓ 1 IMPRIMATUR 1696/2017 Dr. Nicolaus Beer Episcopus Vaciensis Bocsa József Megrendelés: bocsa.jozsef@piarista.hu Kiadja:

Részletesebben

RÓMAI KATOLIKUS HITTANTANMENET TANÉV: 2013/ 2014

RÓMAI KATOLIKUS HITTANTANMENET TANÉV: 2013/ 2014 RÓMAI KATOLIKUS HITTANTANMENET TANÉV: 2013/ 2014 HITOKTATÓ NEVE: Kóródiné Mikes Mónika PLÉBÁNIA: Eger Fájdalmas Anya Plébánia KOROSZTÁLY: 1. osztály AZ ÉVES CÉL: Fedezze fel a gyermek, hogy élete Isten

Részletesebben

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22től, december 23ig Vasárnap 12.21 Advent IV. vasárnapja IV. hét Balinka 8.00 Szentmise int. +Idős és ifjú Stohl Ferenc és szülőkért és nagyszülőkért

Részletesebben

Vízkereszt ünnepének hagyományai

Vízkereszt ünnepének hagyományai Gábor Adrienn Vízkereszt ünnepének hagyományai Bevezetés A téli ünnepkör egyik jeles, de az ünnepek hierarchiájában manapság már kevésbé hangsúlyozott és emiatt talán különösen is érdekes napját, a vízkeresztet

Részletesebben

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A) GYERMEKKERESZTSÉG ÉNEK Jöjjetek, kérjük Isten áldott Szentlelkét, hogy ébressze fel szívünkben a felelõsséget a tanítvánnyá tétel szolgálata és e gyermek iránt. * Énekmondással

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.16. évközi 24. vas. 35. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON - a mai perselyünkkel - vagy bankszámlaszámunkra utalva: árvíz- üzenettel! (csekkünk is van): Verein St. Stephan, Zürich 8057, Winterthurerstrasse

Részletesebben

Te vagy Isten csodálatos teremtménye, akit nagyon szeret!

Te vagy Isten csodálatos teremtménye, akit nagyon szeret! VIII. évfolyam, 1. Szám 2010 január Te vagy Isten csodálatos teremtménye, akit nagyon szeret! Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem. A megkeresztelésünk óta mi vagyunk Isten szeretett gyermekei,

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Krajsovszky Gábor: Tégy minket is neked szentelt örök áldozattá! A 34. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus 75. évfordulójára ajánlva

Krajsovszky Gábor: Tégy minket is neked szentelt örök áldozattá! A 34. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus 75. évfordulójára ajánlva KRAJSOVSZKY GÁBOR: TÉGY MINKET IS NEKED SZENTELT ÖRÖK ÁLDOZATTÁ! 1 A 34. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus 75. évfordulójára ajánlva Az Oltáriszentség és Jézus Szíve kell most nekünk! Az Oltáriszentség

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben