|
|
- Katalin Deákné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Keresztút: Mindszenty József bíboros hercegprímás atyánk emlékére (Regőczi István) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. Bevezetés Mindenható Mennyei Atyánk, add, hogy Szent Fiad keresztútját végigjárva megelevenedjen előttünk Mindszenty József bíboros hercegprímás atyánk keresztútja, mert Ő valóban Krisztus Szíve szerinti papja volt a magyar népnek. Kérjük a Fájdalmas Szűzanyát, a Magyarok Nagyasszonyát, hogy az Ő érzelmeivel szemléljük a keresztút állomásait, amely annyira hasonlít a magyarság tragédiájához. Ámen.
2 I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust Az Úr Jézus Szentséges Szívét a fájdalmak gyötrelme járta át, amikor megkötözve, meggyalázva ott állt a római helytartó, Pilátus előtt, hallva a fellázított nép egetverő kiáltozását: Feszítsd meg Őt! Ez a nép,,hálája, köszönete'' azért a sok jóért, amit értük tett. Mindszenty József Magyarország bíboros hercegprímása is így állt megbilincselve bírái előtt, akik hamis vádakat koholva halálát kívánták. Az Úr Jézus hallgatott. Mindszenty bíboros nem védekezett. Most már Ő is igazán egy szeretett Mesterével: az igazságért szenvedett. /Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedő lelkeken!/ II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet Már hozták is a nehéz, durván ácsolt fakeresztet, amelyet Jézus vállaira vesz. Ő vágyva vágyott a kereszt után, amely drága, szent vérével átitatva a megváltás fája lett. Mindszenty bíboros atya átölelte az üdvösség fáját; a sok kínzatástól meggyötörve Ő is vágyódott, hogy Krisztussal népéért szenvedhessen, mert tudta, hogy a keresztben van reménységünk és győzelmünk.
3 III. állomás: Jézus először esik el a kereszttel Jézust porba sújtja bűneink terhe, amely a keresztre nehezedik, amely főként az emberek kevélységéből fakad és ezért megaláztatásaival engesztel. Amikor Mindszenty bíborost elhurcolták a nyilasok, egy szeminarista odaugrott, hogy besározott köpenyét letörölje. Ő odaszólt neki:,,hagyd el fiam, eleget fognak még rajtam taposni.'' Ő is vállalt minden megaláztatást népéért. IV. állomás: Jézus Édesanyjával találkozik A keresztút legdrámaibb pillanata volt, amikor a keresztet hordozó Krisztus találkozik fájdalmas, könnyező Édesanyjával. Szíveik most forrnak igazán eggyé, a szenvedés gyötrelmes tüzében. Mindszenty bíboros atyának is az fájt legjobban, amikor megalázva, elítélve édesanyjával találkozik. Mint az Úr Jézusnak, úgy neki is ugyanúgy fájhattak szeretett édesanyja könnyei.
4 V. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni Cirenei Simont kényszerítik, hogy segítsen a keresztet hordozni. Simon előbb kényszerűségből vállalja, de aztán együttérez a szenvedő Krisztussal. Mindszenty bíboros atyánk önként segít az Úr keresztjét hordozni, hiszen a megalázott magyarságban Krisztust és szenvedő embertestvéreit látja. VI. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak Veronika merészen utat törve a tömegben, Jézus elé borul. Letörli az Úr véres, könnyező arcát, amelynek vonásai csodálatos módon kirajzolódtak a kendőjén. Mindszenty bíboros atyánk vérző, leköpdösött orcájának vonásai Krisztusért itatódnak a magyar egyházüldözés gyászos lapjaira, hogy emlékezzünk hősies tanúságtételére.
5 VII. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel A poroszlók durván, kacagva földre lökik a nehezen támolygó, keresztjét cipelő Krisztust, aki kínosan erőlködik, hogy feltápászkodjon. Mindszenty József bíboros hercegprímásunk a durva ütések, rúgások következtében esik össze a kínzókamrában, de nem tudják megtörni; mindig újra és újra feltápászkodik. VIII. állomás: Jézus találkozik a siránkozó asszonyokkal Szenvedő Krisztusunknak fenséges megnyilatkozása, hogy a rajta szánakozókat Ő vigasztalja, de arra is rámutat, hogy mindennek a bűn az okozója; inkább sirassák maguk és gyermekeik bűneit. Mindszenty bíboros atyánk hirdetve az igét hányszor rámutatott népének égbekiáltó bűneire! Bűnbánattal kell megsiratnunk vétkeinket; engesztelnünk és küzdenünk kell a bűn ellen.
6 IX. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt Az Úr Jézus már alig vánszorog. Összeroskadva arccal a földre zuhan, de szeretete mindennél erősebb és ez ad erőt ahhoz, hogy felvonszolja keresztjét a Golgotára. Mindszenty bíboros atyánknak is csak a nagy szeretete népéért adott erőt, hogy újra, ismételten felállva vonszolja keresztjét a magyarság Golgotájára. X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól Milyen kínos volt az Úr Jézusnak, hogy Édesanyja által szőtt köntösét, amely vérző sebeihez tapadt, letépték róla, ott kellett állnia megszégyenítve isteni fenségében, kiszolgáltatva csúfolódó ellenségeinek! Mindszenty bíboros atyánkról az Andrássy úti kínzókamrában letépték ruháit, főpapi és emberi méltóságában porig alázva, ki volt szolgáltatva ellenségei csúfolódó megjegyzéseinek. Mindezt szótlanul viseli.
7 XI. állomás: Jézust keresztre szegezik A szörnyű kalapácsütések, amelyek az Úr Jézus áldott kezét, lábát keresztre szegezik, szívében sajognak. Ő közben fohászkodik:,,atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek.'' Mindszenty bíboros hercegprímás atyánk Szent Pállal elmondhatja:,,én pedig keresztre feszíttettem a világnak és a világ énnekem, hazámért, egyházamért, minden szenvedő, üldözött magyar testvéremért.'' XII. állomás: Jézus meghal a kereszten Az Úr Jézus kitárt karokkal, mintha az egész világot magához ölelné, felemeltetik a kereszten. Három órán át tartó kínos haláltusában vérével permetezte a bűnös emberiséget, feloldozást adva mint a jobb latornak, minden bűnbánó embernek. A zsoltárossal fohászkodik:,,én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?'' Végső testamentumként Édesanyját nekünk adja.,,szomjúhozom'' égő szomjúságát fejezi ki a lelkek után. Megbékélve sóhajt:,,atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.'' Végső szava már az Ő diadala:,,beteljesedett!'' Most teljesedett be a Szentírás mindent összefoglaló mondása:,,úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát feláldozta értünk.'' (Miatyánk, Üdvözlégy )
8 XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről A Fájdalmak Anyja, az erős Asszony a kereszt tövében átszenvedte szent Fiának minden gyötrelmét; nem adatott meg neki, hogy legalább egy csepp vízzel enyhítse szent Fiának lázas szomjúságát. Most ott pihen ölében áldott méhének gyümölcse, Jézus. Könnyeivel mosogatja szörnyű sebeit, csókolgatja áldott, átvert Szívét, felajánlva Fiát a Mennyei Atyának, cserébe értünk, gyermekeiért, hiszen ott érdemelte ki, hogy minden kegyelem közvetítője legyen értünk. Mindszenty bíboros atyánknak az volt nagy fájdalma, hogy kiszakítva édesanyja karjaiból viszik a börtönbe. Hosszú éveken át alig láthatta édesanyját, nem lehetett jelen annak halálos ágyánál, de még temetésén sem. Sőt, amikor száműzetésre kényszerítik, még édesanyjának sírkeresztjét sem csókolhatta meg búcsúzásként a magyar hazától.
9 XIV. állomás: Jézus testét sírba helyezik Mit élhetett át a Fájdalmak Anyja, amikor Fiát sírba helyezi! A betlehemi sziklabarlang jászolkájába is Ő helyezte, most pedig egy sötét, rideg sziklabarlang homályában kell Tőle búcsúznia, de szívének szeretete, mint egy örökmécses lobog a Szent sírnál, amelyet az a remény és hit táplál a szeretet tüzével, hogy Fia fel fog támadni. Mindszenty József bíboros hercegprímás atyánk idegenben, elhagyatva, ki tudja milyen körülmények között szenderedett el az Úrban. Bölcs előrelátással a magyar vonatkozású Mária-kegyhelyen, Mariazellben helyezik ideiglenes nyugvóhelyre. A magyarság felszabadítása után hazahozzák épségben maradt testét az Esztergomi Bazilika sírboltjába. Boldoggá avatása lesz az Egyház dicsősége, a magyarság feltámadásának reménysége.
10 Befejezés Mindenható, jóságos Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked, hogy Szent Fiad szenvedésével, kereszthalálával visszaadtad nekünk az istengyermeki szabadságunkat, bizonyságot adva a Te végtelen irgalmadról, szeretetedről. Jézusunk, hálát adunk önfeláldozó engedelmességedért, amellyel elégtételt adtál az emberiség bűneiért, önátadó szeretetedet bizonyítva. Hálát adunk Fájdalmas Édesanyád minden szenvedéséért, könnyeiért. Jóságos Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked Mindszenty József bíboros hercegprímás atyánkért, aki mint a magyarság utolsó hercegprímása és az ország első zászlósura minden szenvedést, megaláztatást, börtönt, számkivetést vállalva áldozta életét a magyar Egyházért, hazáért, az emberi jogért, szabadságért. Alázattal kérünk, add, hogy őt minél előbb oltárainkon tisztelhessük, hogy közbenjárásáért esedezhessünk minden élő vagy meghalt magyar szenvedő testvéreinkért. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.
Mindszenty bíborossal
K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu
Szent Keresztút (Prohászka Ottokár Püspök) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. Bevezetés A földön járó Úr Jézus szelleme az áldozat szelleme volt. Szemei előtt lebegett küldetése, érezte a nagy
Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET
Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN
Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN A keresztút állomásainak végigelmélkedése a család vonatkozásában. 1. Pilátus halálra ítéli Jézust Imádunk Téged Krisztus és áldunk
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
TANÁRI KERESZTÚT. I. Állomás: Jézust halálra ítélik. Imádunk téged Krisztus és áldunk téged! Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
TANÁRI KERESZTÚT I. Állomás: Jézust halálra ítélik Nemcsak a halált vállalta értünk, hanem az elítéltetést is. A főpap istenkáromlónak mondja. A nép, amelyből származott, megtagadja, és a gyilkos Barabbást
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
Végső dolgok - Egy végtelen világ
Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen
Az állóképes keresztútjárás leírása
Az állóképes keresztútjárás leírása A gyerekek ötödikes korukra többnyire jól ismerik már Jézus szenvedéstörténetét, sokan vettek részt keresztútjáráson: végigmentek a templomban elhelyezett stációkon,
Zsirai Műhely Prospektus
Zsirai Műhely Prospektus Európa a miénk is! Csikós László akril, papír Ár: 8.000,- (R) Nekünk a tegnap nem elég! Csikós László vegyes, papír Ár: 8.000,- (R) Mózes vegyes, farost Ár: 8.000,- (R) Mama meséi
Keresztút. Életrajz "Minden hivatás a szeretetben gyökerezik."
Keresztút Életrajz "Minden hivatás a szeretetben gyökerezik." Zdenka nővér, Cecília Schelingová,1916. december 24-én született Kriván (Krivá) az Alsó-Kubin-i (Dolny Kubín) járásban. Diákéveit 1929-től
A Komáromi Szent András plébánia hírlevele
A mai naptól kezdve a nagyböjti időben 40 napon át készülünk a húsvét ünnepére. A bűnbánattartás időszaka ez számunkra, amely lehetőséget ad, hogy Istennel való kapcsolatunkat rendezzük. Az Egyház három
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
Keresztút Avilai Szent Terézzel
Keresztút Avilai Szent Terézzel Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről. Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek
KERESZTÚTI ÁJTATOSSÁG
KERESZTÚTI ÁJTATOSSÁG Szívünk, lelkünk most kitárjuk, Utad, Jézus veled járjuk. Kérünk, mélyen belevéssed Szíveinkbe szenvedésed. Az oltár előtt: Isteni Üdvözítőnk, mi bűnösök vétkeztünk, és te szenvedtél
Jézus 5 mély sebéhez ima:
Sötétség lett Sötétség lett, midőn a zsidók Jézust keresztre feszítették volna. 9 óra tájban Jézus megszólalt, hangos szóval mondván: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet! és lehajtá fejét,
Keresztút. Páli Szt. Vince gondalataival
Keresztút Páli Szt. Vince gondalataival Szerkesztés: Lektorálás: Lipinski Michal CM Szűcs Péter Képek: Piliscsaba, Szt. Vince Kollégium, Marrilac Szt. Lujza Ház kápolnája Bevezetés Mesterünk, életed és
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
Keresztút Páli Szent Vince gondolataival
Keresztút Páli Szent Vince gondolataival Bevezető ima Mesterünk, életed és nyilvános működésed alatt számtalan emberrel találkoztál. Az utolsó jeruzsálemi út folyamán is sok találkozás ment végbe a keresztút
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15
Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik
KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT
KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT 2014 AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI "Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse
ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás
Ároni áldás ALAPIMÁDSÁGOK Áldjon meg téged az Úr, áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád,
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Lássuk mennyire vagy otthon a témában! Ha minden kérdésre jól válaszolsz, akkor nyereményként egy kosár húsvéti finomságot nyerhetsz.
A húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Krisztus feltámadására emlékezünk ezen a napon. Ugyanakkor ez az időszak a tavasz kezdetének, a természet megújulásának ünnepe is. Lássuk mennyire vagy otthon
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?
A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
A Komáromi Szent András plébánia hírlevele
Az örökölt búzaszem Volt egyszer egy gazdag ember. Egész életében megvolt mindene. Három fiát szépen felnevelte. Hanem azért a kincsesláda kulcsával mégsem lehetett a betegséget kizárni a házból. Az bizony
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 A tanulmányokat összeállította: Fürjné Simon Edina, Horváth Sándorné, Korbeák Sándorné, Szabó Attila Tartalom Bevezetés....................................................................................
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA
Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
A FÁRADT EMBER KERESZTÚTJA. Bevezetés
A FÁRADT EMBER KERESZTÚTJA (Kollár Ferenc) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. Bevezetés Uram, ebben az órában gondolatban követni akarlak keresztutadon. Annak idején Te magad szenvedted végig
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
aki nekem erőt ad a mi Urunk Jézus Krisztusban.
A Vizafogói Szent Márton templom keresztútja (Herpy György) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. Bevezetés Mindenható Atyánk! Szent Péter apostolod levelében olvassuk, hogy Szent Fiad, amikor
22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.
HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent
Én Istenem! Miért hagytál el engem?
Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!
JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET
JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET A Jézus Szíve lelkiség nem ájtatossági forma, hanem Bíró Ferenc SJ szavaival a reális Krisztus reális követése tettben és igazságban. Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódó imakilencedünk
Máté evangéliuma 1-4,11
Máté evangéliuma 1-4,11 Máté evangéliuma - Bevezetéstani ismeretek Felépítéséről három fő elmélet van: az események földrajzi helye alapján a krisztológiai váz alapján a beszédgyűjteményekre épülő váz:
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa
A MISE RENDJE MAGYARUL
BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2
MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.
1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve
PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
Drága megváltott Gyülekezet!
2015. április 3. Nyíregyháza, Mandabokor Nagypénteki Istentisztelet 14 Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; 15 és azért
Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház
1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem!
NAGYPÉNTEK Urunk szenvedésének ünneplése Olvasmány utáni antifóna 1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem! 2 Kiszabadítasz a hálóból,
Csak a szeretetben! Lakatos Sándor
Csak a szeretetben! Lakatos Sándor Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte:»hova helyeztétek őt?«azt felelték:»uram, jöjj és
M I S E R E N D JÚLIUS DECEMBER. Patrona Hungariae Kápolna. Imhoff-Oltár, 1418/22, Nürnberg: Szűz Mária megkoronázása
M I S E R E N D 2019. JÚLIUS DECEMBER Patrona Hungariae Kápolna Imhoff-Oltár, 1418/22, Nürnberg: Szűz Mária megkoronázása H-1146 Budapest, Thököly út 116/I/3. Információ: Katholisches Bildungshaus, Jaidhof
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...
Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
Szívünk lelkünk most kitárjuk, Utad Jézus veled járjuk, Kérünk mélyen belevéssed, Szíveinkbe szenvedésed. Kezdetre
Szívünk lelkünk most kitárjuk, Utad Jézus veled járjuk, Kérünk mélyen belevéssed, Szíveinkbe szenvedésed. Kezdetre Dicsértessék a Jézus Krisztus! Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében! Az Úr legyen veletek!
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"
"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy
A Biblia gyermekeknek. bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra
Felnőtt Katekézis VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. május 04. Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra
Thomas Merton Uram, követni akarlak
Thomas Merton Uram, követni akarlak Előkészületi ima Uram, ebben az órában gondolatban követni akarlak keresztutadon. Annak idején te magad szenvedted végig ezt az utat -- mennyei Atyád iránti engedelmességből
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért
Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.
1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,
12. A TEMETÉS RENDJE FELÉPÍTÉS
12. A TEMETÉS RENDJE FELÉPÍTÉS A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KRISZTUS DICSÉRETE KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] ÉNEKKARI
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
VIRÁGVASÁRNAP Urunk bevonulása Jeruzsálembe
VIRÁGVASÁRNAP Urunk bevonulása Jeruzsálembe 2 BEVEZETŐ ÉNEK (A TEMPLOM ELŐTT) 1 Megváltó Királyunk elébe megyünk. Méltó tisztelettel Urunkhoz megyünk. Hozsannát kiáltson néki minden hív Dicséret és áldás
MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.
MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek
Kálvária Keresztút. Kálvária (latinul: calvaria), Krisztus kereszthalálának helyszíne Jeruzsálemben
Kálvária Keresztút Kálvária (latinul: calvaria), Krisztus kereszthalálának helyszíne Jeruzsálemben A szó jelentése: koponyák helye. Josephus Flavius zsidó történetíró leírásából ismert, hogy a hegyet az
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
ADVENT ESTI DICSÉRET
ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy
1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet
XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.
Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,