Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVI/2. (2008),pp
|
|
- Ábel Fekete
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVI/2. (2008),pp Bevezetés VÁRHATÓ JOGALKOTÁSI EREDMÉNYEK A POLGÁRI ÜGYEKBEN FOLYTATOTT IGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS TERÜLETÉN A HÁGAI PROGRAM VÉGREHAJTÁSA TÜKRÉBEN* NAGY ADRIENN" Az Amszterdami Szerződés 1999-es hatálybalépése óta az Európai Unióban alapvető szemléletváltás következett be a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén. Az Amszterdami Szerződésben ugyanis az Unió célul tűzte ki a szabadság, biztonság és igazságosság térségének kialakítását, különösen nagy hangsúlyt fektetve a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködésre. 1 Az Amszterdami Szerződés talaján a Tanács elfogadta a 743/2002/EK rendeletet, 2 amely a közötti időszakra határozott meg egy keretprogramot a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés végrehajtása keretében teendő konkrét intézkedésekről. E rendelet 2. cikke határozta meg az igazságügyi együttműködés egyes területein elérendő célokat, bár ezek meglehetősen általánosan kerültek megfogalmazásra. 3 Az igazságszolgáltatás további erősítése érdekében november 4-5- én az állam- és kormányfők az Európai Tanács előtt elfogadták a Hágai * A tanulmány az OTKA K számú kutatás keretében készült. " DR. NAGY ADRIENN egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem ÁJK, Polgári Eljárásjogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Wopera Zsuzsa: Polgári eljárásjog - útban a jogegységesítés felé?; In: Wopera Zsuzsa (szerk.): 50 éves a Polgári Perrendtartás; Novotni Kiadó, Miskolc o. 2 A Tanács április 25-i 743/2002/EK rendelete a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés végrehajtását előmozdító tevékenységek általános közösségi keretszabályozásának létrehozásáról; HL L-l 15, o. 3 Wopera Zsuzsa: Európai polgári eljárásjog - álom vagy valóság?; In: Wopera Zsuzsa- Wallacher Lajos (szerk.): Polgári eljárásjogi szabályok az Európai Unió jogában; CompLex Kiadó, Budapest, 2006., 31. o.
2 618 Nagy Adrienn Programot. 4 E programban rögzítették, hogy számos intézkedést hoztak már e jogterületen, azonban az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és az igazságügyi együttműködés elősegítése, valamint a kölcsönös elismerés teljes körű alkalmazása érdekében további erőfeszítéseket kell tenni. E program keretében az Európai Tanács felkérte a Bizottságot, hogy 2005-ben nyújtson be a Tanács számára egy olyan cselekvési tervet, amely a program céljait és prioritásait konkrét intézkedések formájában fogalmazza meg. A tervnek tartalmaznia kell valamennyi intézkedés elfogadásának és végrehajtásának ütemezését is ben a Tanács és a Bizottság elfogadta a Cselekvési Tervet a Hágai Program végrehajtása keretében, 5 melyben a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén 13 olyan konkrét tárgykört nevesít, melyekben 201 l-ig eredményeket kell elérni, illetve felmutatni. 6 Jelen tanulmány keretében arra vállalkoztam, hogy megvizsgáljam a Hágai Program végrehajtásának eredményeit különösen nagy hangsúlyt fektetve a jövőben várható jogalkotási eredményekre. így nem célom a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés keretében jelenleg is hatályos közösségi jogi normák ismertetése és elemzése. A jövőbe tekintve azon rendeleteket veszem számba, melyek bár elfogadásra kerültek, de hatályba még nem léptek, illetve azon rendeletjavaslatokra, zöld könyvekre fókuszálok, melyek előkészítő jogi aktusként megmutatják az Európai Unió jövőbeli jogalkotásának irányvonalát, tendenciáját e jogterületen. I. Az Európai Unió által elfogadott, de hatályba még nem lépett rendeletek A polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén jelenleg 4 olyan rendelet került elfogadásra, melyek még nem léptek hatályba: 1. Az Európai Parlament és a Tanács 1393/2007/EK. rendelete a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről ( iratkézbesítés"), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet 4 Hágai Program: A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének erősítése az Európai Unióban; HL C-53, o. 5 A Tanács és a Bizottság cselekvési terve az Európai Unióban a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése megerősítéséről szóló hágai program végrehajtásáról; HL C-198, l.o. 6 A Tanács és a Bizottság cselekvési terve az Európai Unióban a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése megerősítéséről szóló hágai program végrehajtásáról; HL C-198, o.
3 Várható jogalkotási eredmények a polgári ügyekben folytatott igazságügyi hatályon kívül helyezéséről 7 (a továbbiakban: új kézbesítési rendelet), melyet november 13. napjától kell alkalmazni; 2. Az Európai Parlament és a Tanács 1896/2006/EK rendelete az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról, 8 melyet december 12. napjától kell alkalmazni; 3. Az Európai Parlament és a Tanács 861/2007/EK rendelete a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről, 9 melyet január 01. napjától kell alkalmazni; 4. Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (a továbbiakban: Róma II. rendelet), 10 melyet január 11. napjától kell alkalmazni. 1. Az új kézbesítési rendelet 2000-ben az Európai Unió elfogadta az 1348/2000/EK tanácsi rendeletet," amely az egyik tagállamból a másikba történő iratküldést megkönnyítő eljárási szabályokat tartalmaz. E rendelet 24. cikkével összhangban 2004-ben az Európai Bizottság elfogadott egy Jelentést 12 a kézbesítési rendelet alkalmazásával összefüggésben. A Jelentés megállapítja, hogy a rendelet alkalmazása évi hatálybalépése óta általában javult, és meggyorsította a tagállamok közötti irattovábbítást, illetve kézbesítést. Mindamellett a bevezetés időszakában több, a rendelet alkalmazásában érintett személy - különösen a helyi szervek - még mindig nem rendelkezik kellő ismerettel a rendeletről. A rendelet bizonyos rendelkezéseinek alkalmazása továbbá nem teljesen kielégítő. E rendelkezések kiigazítását a rendelet alkalmazásának további javítása és megkönnyítése érdekében át kell gondolni. A Jelentés nyomán az Európai Unió új kézbesítési rendeletet alkotott, mely november 13. napján a jelenleg hatályos, a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és a bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló 7 HL L-324, o. 8 HL L-399, l.o. 9 HL L-l 99, l.o. 10 HL L-l99, o. 1 ' A Tanács 1348/2000/EK rendelete a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és a bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről; HL L-l60, o. 12 Report from the Commission to the Council, the European Parliament and the European Economic and Social Committee on the application of Council Regulation 1348/2000/EC on the service in the Member States of Judicial and Extrajudicial documents in civil or commercial matters; COM (2004) 603 final,
4 620 Nagy Adrienn 1348/2000/EK tanácsi rendeletet váltja fel, illetve helyezi hatályon kívül. Az új kézbesítési rendelet legfontosabb módosításai az alábbiak szerint összegezhetők: A kézbesítés folyamatának felgyorsítása érdekében bevezetésre kerül azon szabály, miszerint intézményközi kézbesítés alkalmazása esetén a kézbesítésnek az átvevő intézmény által történt kézhezvételt követő egy hónapon belül minden esetben meg kell történnie. Új formanyomtatványt vezet be, amely tájékoztatja a címzettet arról, hogy a kézbesítéstől számított egy héten belül joga van az irat átvételének megtagadására a rendeletben rögzített okokra hivatkozva. Azon szabály bevezetése, miszerint az adott tagállamban működő bírósági szakember, vagy az adott tagállam jogában jártas személy igénybevétele kapcsán keletkezett költségeknek meg kell egyezniük az e tagállam által az arányosság és a megkülönböztetés tilalma alapelve szerint előre meghatározott átalánydíjjal. Egységes feltételek bevezetése a postai úton (ajánlott, tértivevényes levél útján vagy ennek megfelelő módon) történő kézbesítésre. 2. A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló rendelet (Róma 11 rendelet) Tekintettel arra, hogy a Brüsszel I. rendelet a szerződéses és a szerződésen kívüli kötelmek vonatkozásában is szabályozza a joghatóság, az elismerés és végrehajtás kérdéskörét, kívánatos e két területen a kollíziós szabályok összehangolása is. Ezért az Európai Unió megalkotta a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletet (Róma II.). E közösségi jogi norma határozza meg a másoknak okozott, határokon átnyúló károkért- mint például személyi sérülés, hibás termékből eredő vagy a környezeti károk való polgári jogi felelősség kérdésében a bíróságok által alkalmazandó jogot. 3. Egyszerűsített és gyorsított eljárások az Európai Unióban Jelenleg a közösségi jogszabályok az egyszerűsített és gyorsított eljárások tekintetében a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2000/35/EK irányelv 5. cikkére korlátozódnak, amely előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a nem vitatott követelések érvényesítésére irányuló eljárás lehetőségét úgy, hogy a végrehajtható jogcím átlagosan 90 naptári napon belül megszerezhető legyen. A tamperei Európai Tanács 1999 októberében az igazságszolgáltatáshoz való hozzájutás Európán belüli előmozdítására hívott fel. Megállapításra került,
5 Várható jogalkotási eredmények a polgári ügyekben folytatott igazságügyi hogy egy valódi európai igazságszolgáltatási térségben a tagállamokban lévő jogi és igazságügyi rendszerek összeférhetetlensége vagy összetettsége a magánszemélyeket és vállalkozásokat nem akadályozhatja, vagy nem riaszthatja el jogaik gyakorlásától. Az Európai Tanács felhívta a Közösség intézményeit, hogy kis értékű fogyasztói és kereskedelmi követelések, valamint nem vitatott követelések esetében dolgozzanak ki különleges közös eljárási szabályokat a határon átnyúló jogviták egyszerűsített és gyorsított rendezésére. A Tanács által november 30-án elfogadott, a polgári és kereskedelmi ügyekben a határozatok kölcsönös elismerése elvének végrehajtásáról szóló intézkedési program 13 ezzel összefüggésben az intézkedések elfogadására három szakaszt határozott meg. Az első szakaszban a nem vitatott követelésekre egy európai végrehajtható okiratot kell bevezetni, és a kis értékű követelésekkel kapcsolatos, határon átnyúló jogviták rendezését le kell egyszerűsíteni, és fel kell gyorsítani. A tamperei következtetések és a kölcsönös elismerési program talaján került elfogadásra az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet. A rendelet alapvető célkitűzése egy olyan eljárás létrehozása, mely révén a nem vitatott pénzkövetelésekre vonatkozó határokon átnyúló jogviták egyszerűsítése, gyorsítása és a költségek csökkenése megvalósul, valamint az európai fizetési meghagyások tagállamok közötti szabad áramlásának lehetővé tétele olyan minimumszabályok megállapítása révén, amelyek betartása szükségtelenné tesz bármely, az elismerést és végrehajtást megelőző köztes eljárást a végrehajtás szerinti tagállamban. 14 Az európai fizetési meghagyásos eljárás kiegészítő és szabadon választható eszköz a jogosult számára, akinek továbbra is lehetősége van a saját nemzeti jogában előírt eljárást igénybe venni. A rendelet az eljárás gyorsítása céljából formanyomtatványok alkalmazását, használatát írja elő. 15 A kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló rendelet megalkotásának alapvető indoka az volt, hogy számos tagállam a kis értékű követelésekre egyszerűsített polgári eljárásokat vezetett be, mivel a perrel kapcsolatos költségek, időveszteség és a perek bonyolultsága nem állnak arányban a követelés értékével. Határokon átnyúló ügyek esetén a gyors és olcsó ítélethozatal akadályai hatványozottabbak. A kis értékű követelések európai eljárásának ily módon a költségek csökkentése mellett egyszerűbbé kell 13 HL C-12, o. 14 A rendelet preambulumának (9) pontja 15 Az európai fizetési meghagyásos eljárásról lásd részletesebben: Molnár Judit: Az Európai Parlament és a Tanács 1896/2006/EK rendelete az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról; In: Wopera Zsuzsa (szerk.): Az Európai Unió polgári eljárásjoga; CompLex Kiadó, Budapest o.
6 622 Nagy Adrienn tennie, és fel kell gyorsítania a határokon átnyúló ügyekben a kis értékű követelések elbírálását. Mindazonáltal hasonlóan az európai fizetési meghagyásos eljáráshoz ezen eljárás igénybevétele fakultatív jellegű, de az eljárás keretében hozott határozat más tagállamban történő elismerése és végrehajtása jelentősen leegyszerűsödik. 16 A rendelet hatálya a határokon átnyúló azon polgári és kereskedelmi ügyekre terjed ki, amelyekben a tőkekövetelés összege a keresetlevél benyújtásakor nem haladja meg a euró összeget. Az eljárást a formanyomtatványok alkalmazása, közös minimumszabályok betartása, az írásbeliség jellemzi. II. Rendeletjavaslatok a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén A Hágai Program végrehajtása keretében jelenleg három rendeletjavaslat került elfogadásra a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén: 1. Tanácsi rendeletre irányuló javaslat a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről; Tanácsi rendeletre irányuló javaslat a 2201/2003/EK rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosításáról, és a házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetéséről (Róma III rendelet); Európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslat a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról (Róma I. rendelet) A tartási ügyekkel kapcsolatos rendeletjavaslat Jelenleg a 44/2001 /EK tanácsi rendeletet 20 (Brüsszel I. rendelet) kell alkalmazni a tartásdíjjal kapcsolatos joghatósági szabályok megállapítása, illetve az e tárgykörben született határozatok elismerése és végrehajthatóvá nyilvánítása során. Illetve ha a tartással kapcsolatos határozat egyben nem vitatott követelésnek minősül, akkor a végrehajtása körében a 805/2004/EK tanácsi 16 Preambulum (7)-(8) pontjai 17 COM (2005) 649 végleges, COM (2006) 399 végleges, COM (2005) 0650 végleges 20 A Tanács 44/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról; HL L-12, o.
7 Várható jogalkotási eredmények a polgári ügyekben folytatott igazságügyi rendelet 21 alkalmazása is szóba jöhet, mely jelentős mértékben gyorsítja e határozatok végrehajtását, de csak abban az esetben, ha a követelés nem vitatottnak minősül. Az Európai Unió megítélése szerint azonban a tartási kötelezettségek terén ennél is hatékonyabb együttműködésre van szükség. Ennek megvalósítása érdekében született meg az új rendeletjavaslat, melynek alapvetően három célkitűzése van: 1. A polgárok életének megkönnyítése az ahhoz szükséges formaságok csökkentésével, hogy a bírósági határozatot bármelyik tagállamban meghozzák és végrehajtsák, illetve a tartásdíjra jogosultak részére konkrét támogatás és segítség nyújtásával. Többek között említést kell tenni arról a lehetőségről, hogy az összes szükséges lépést a szokásos tartózkodási helyen végezhessék el, a szorosan vett végrehajtás szakaszát is beleértve, nevezetesen a bérből vagy a bankszámláról történő letiltás elérése érdekében, az együttműködési mechanizmusok elindítása érdekében, vagy a tartásdíjra kötelezett tartózkodási helyének meghatározását és vagyona felmérését lehetővé tevő információkhoz való hozzáférés érdekében. 2. A jogbiztonság növelése a kollíziós szabályok harmonizálása révén. 3. A behajtás hatékonyságának és állandóságának biztosítása annak lehetővé tételével, hogy a jogosult az Európai Unió egész területén végrehajtható határozatot kaphasson, amelyre azt követően egyszerű és összehangolt végrehajtási rendszer vonatkozik. 2. A házassági ügyekkel kapcsolatos rendeletjavaslat A javaslat fő célja egyértelmű és átfogó jogi keret megteremtése a házassági jogi ügyekben az Európai Unióban, továbbá megfelelő megoldás biztosítása az állampolgárok számára a jogbiztonság, kiszámíthatóság, rugalmasság és a bíróság igénybevétele tekintetében. A javaslat összehangolt kollíziós szabályokat vezet be a házasság felbontásával és a különéléssel kapcsolatos ügyekben, amelynek segítségével a házasfelek egyszerűen megállapíthatják, hogy házassági jogi eljárásuk esetében melyik jog alkalmazandó. A tervezett szabály elsősorban a házastársak választásán alapul. Választási lehetőségeik azokra a jogokra korlátozódnak, amelyekhez a házasság szorosan kapcsolódik. Választás hiányában az alkalmazandó jogot számos kapcsolódó tényező alapján határozzák meg, így 21 Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról; HL L-143, o.
8 624 Nagy Adrienn biztosítható, hogy a házassági jogi eljárásra olyan jogrend vonatkozzon, amellyel a házasságnak szoros kapcsolata áll fenn. A javaslat célja továbbá a bíróságok igénybevételi lehetőségének javítása a házassági eljárásokban. A joghatósággal rendelkező bíróság megválasztásának lehetősége a házasság felbontásával és a különéléssel kapcsolatos eljárásokban javítja a különböző állampolgárságú házasfelek bírósághoz fordulásra vonatkozó lehetőségeit. A bírósági joghatóság közös megegyezéssel történő kiterjesztésére vonatkozó szabály attól függetlenül alkalmazandó, hogy a házaspár valamelyik tagállamban vagy harmadik államban él-e. A javaslat továbbá külön is foglalkozik azon különböző állampolgárságú házasfelek bírósághoz fordulásra vonatkozó igényével, akik harmadik államban élnek. 3. A szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról szóló rendeletjavaslat (Róma I.) végén az Európai Bizottság zöld könyvet adott ki arról a kérdésről, hogy célszerű-e a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról szóló évi Római Egyezményt szorosan vett közösségi jogi eszközzé (rendeletté vagy irányelvvé) átalakítani, valamint alapjaiban megújítani. A konzultációs folyamat eredményeképpen az Európai Bizottság december 15-én parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatot fogadott el a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról (Róma I.), amelynek célja a Római Egyezmény szabályainak korszerűsítése, és ezzel párhuzamosan közösségi jogszabállyá történő átalakítása. E rendeletjavaslat hosszú idők óta várat elfogadására, mely jelen tanulmány megírásakor is - ún. technikai" okok miatt - elodázásra került. III. Zöld könyvek a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén A jogalkotás kezdeti stádiumában, azaz zöld könyv formájában jelenleg 4 olyan dokumentum látott napvilágot, mely a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés körébe sorolható: 1. Zöld könyv a bírósági határozatok hatékony végrehajtása az Európai Unióban: az adósok vagyonának átláthatósága; COM (2008) 128 végleges,
9 Várható jogalkotási eredmények a polgári ügyekben folytatott igazságügyi Zöld könyv az ítéletvégrehajtás hatékonyságának javításáról az Európai Unióban: a bankszámlák letiltása; Az örökléssel és a végrendelettel kapcsolatos zöld könyv; Zöld könyv a házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó kollíziós szabályokról, különös tekintettel a joghatóságra és a kölcsönös elismerésre A végrehajtás hatékonyságának javítása tárgyában született zöld könyvek Az adósok vagyonának átláthatóságával kapcsolatos zöld könyvben az Európai Unió leszögezi, hogy a határokon átívelő végrehajtások legfőbb problémája az, hogy a végrehajtást kérő nem rendelkezik információval az adós más tagállamban lévő vagyonáról, vagy esetleg az adós más tagállamban lévő tartózkodási helyéről. Nemzeti szinten jelenleg a tagállamokban különböző információforrások biztosítják az adós vagyonának átláthatóságát. E rendszerek alapvetően két csoportba sorolhatók: Az első rendszer az adós teljes vagyonára vonatkozó nyilatkozata. 26 Néhány tagállamban 27 létezik egy ehhez hasonló rendszer, amely szerint az adós szintén köteles feltárni a vagyonát a követelés kielégítéséhez szükséges mértékben. Más tagállamok ahol az adós nem köteles felfedni vagyonát meghatározott típusú információkat szolgáltató keresőrendszerhez való hozzáférést tesznek lehetővé. Ezekben az államokban a szükséges információkat nagyrészt e nyilvántartásokból szerzik meg. 28 Az Európai Unió megítélése szerint e területen közelíteni kell a tagállamok nemzeti megoldásait, és megfelelő rendszert kell kialakítani a határokon átnyúló végrehajtási ügyek tekintetében. A bankszámlák letiltásával kapcsolatos zöld könyv a következő problémát veti fel: a gyakorlatban azok a hitelezők, akik pénzkövetelést kívánnak behajtani Európában, legtöbbször az adós bankszámláját próbálják meg letiltatni. Az adósok azonban képesek pénzeiket azonnal átutalni a hitelezőjük által nem ismert számláról egy másik számlára ugyanabban vagy egy másik tagállamban, a hitelezők ugyanakkor nem képesek ugyanilyen 23 COM (2006) 618 végleges, COM (2005) 65 végleges, COM (2006) 400 végleges, Például: Németországban, Görögországban, Angliában 27 Spanyolországban és Portugáliában 28 Zöld könyv a bírósági határozatok hatékony végrehajtása az Európai Unióban: az adósok vagyonának átláthatósága; COM (2008) 128 végleges, 3-4. o.
10 626 Nagy Adrienn gyorsasággal zárolni ezeket a pénzeket. A jelenleg hatályos közösségi jogi eszközökkel nem lehet elérni a bankszámla lefoglalását egy olyan cselekménnyel, amely az egész Unióban végrehajtható. 29 Ezen a helyzeten kíván javítani a Közösség egy újabb norma megalkotása által. 2. Az örökléssel és a végrendelettel kapcsolatos zöld könyv Az emberek mobilitása egyre növekszik az Európai Unió térségében, ami gyakran együtt jár a több különböző tagállamban történő vagyonszerzéssel, amely jelentősen bonyolítja az örökléssel kapcsolatos kérdéseket. A transznacionális öröklés szereplői pedig gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy az egyes tagállamok eljárási és kollíziós szabályai jelentősen eltérőek. Márpedig az öröklés témaköre ki van zárva az eddig elfogadott közösségi jogi normák hatálya alól. Az európai szinten összehangolt szabályok elfogadása tehát elengedhetetlennek tűnik. A zöld könyv az alábbi területek szabályozásának, összehangolásának szükségességére hívja fel a figyelmet: Öröklési jogi vitákban egységes joghatósági rendszer kialakítása, illetve az e tárgykörben született határozatok végrehajthatóságának biztosítása. A bíróságon kívüli iratok és cselekmények (végrendeletek, közjegyzői okiratok, közigazgatási eljárások) kölcsönös elismerésének biztosítása. Az örökléssel és a végrendelettel kapcsolatos kollíziós szabályok egységesítése. Az örökléssel kapcsolatos adminisztratív és gyakorlati akadályok megszüntetése érdekében egy európai öröklési bizonyítvány" létrehozása A házassági vagyonjoggal kapcsolatos zöld könyv A családjog összes vagyonjogi aspektusának megvizsgálása érdekében a zöld könyv azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek egyszerre érintik a házassági vagyonjogi rendszerek területeit és az élettársi közösségi formák vagyonjogi hatásait. A párok ugyanis valamennyi tagállamban egyre gyakrabban házasságon kívüli kapcsolatban élnek. A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 29 Zöld könyv az ítéletvégrehajtás hatékonyságának javításáról az Európai Unióban: a bankszámlák letiltása; COM (2006) 618 végleges, 2-3. o. 30 Zöld könyv: Öröklés és végrendelet, COM (2005) 65 végleges, 3-4. o.
11 Várható jogalkotási eredmények a polgári ügyekben folytatott igazságügyi /2003/EK tanácsi rendelet 31 hatálya nem terjed ki a házasság felbontásának vagyonjogi hatásaira. így indokolt e jogterület egységes szabályozása egy önálló közösségi jogi norma keretein belül, mely alapvetően a joghatóság, a határozatok elismerése és végrehajtása triumvirátusán túl a kollíziós szabályokat is rögzítené, illetve előirányozná a tagállamokban a házassági vagyonjogi rendszerek nyilvántartásba vételét és nyilvánosságát. Összegzés A polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén várható jogalkotási eredmények áttekintése után alapvetően két következtetést vonhatunk le. Az első megállapításunk az lehet, hogy az Európai Unió a Hágai Program végrehajtása körében következetes és lendületes jogalkotási tevékenységet folytat, így a cselekvési tervben kitűzött 201 l-es határidőig minden bizonyossággal elfogadásra kerülnek a tervezett közösségi jogi normák. Másodsorban leszögezhetjük, hogy a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén jelenleg is nagy számú közösségi jogi norma, többségében rendeleti szintű szabályozás van hatályban. E normák értelmezése és gyakorlati alkalmazása kiegészül az Európai Bíróságnak az előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott értelmező határozataival. Látható azonban az is, hogy e területen az Unió jogalkotási kedve mit sem lankad, sőt igen intenzív jogalkotó munkának lehetünk tanúi. így a jövőben is arra számíthatunk, hogy egyre több területet szabályoz le a Közösség a határokon átívelő eljárások kapcsán a polgári és kereskedelmi ügyekben, ami a magyar jogalkotóktól és jogalkalmazóktól egyre magasabb szintű felkészültséget követel meg e jogterületen. 31 HL L-338, l.o.
12 628 Nagy Adrienn Adrienn Nagy New Instruments of Judicial Cooperation in Civil and Commercial Matters considering the Hague Programme Summary Since I May J999, the day when the Treaty of Amsterdam entered into force, we have been able to observe a fundamental change in view of the field of civil procedure law cooperation. In the Treaty of Amsterdam the European Union set as a goal the establishment of the area of freedom, security and justice, putting an especially large emphasis on judicial cooperation in civil matters. On the basis of Treaty of Amsterdam the Council adopted a Regulation (EC) No 743/2002 establishing a general Community framework for a period from 2002 to 2006 to facilitate the implementation ofjudicial cooperation in civil matters. The Brussels European Council of 4 and 5 November 2004 adopted the Hague Programme: Strengthening freedom, security and justice in the European Union (hereinafter referred to as "the Hague Programme"). In June 2005, the Council and the Commission adopted the Action Plan implementing the Hague Programme. The objective of the Hague Programme is to improve the common capability of the Union and its Member States to guarantee fundamental rights, minimum procedural safeguards and access to justice, to carry further the mutual recognition of judicial decisions and certificates in civil matters, and to eliminate legal andjudicial obstacles in litigation in civil andfamily matters with cross-border implications. The aim of this study is to examine the execution of the Hague Programme at this time, and to demonstrate the latest legislative results and the preparatory acts.
16878/12 ja/ac/agh 1 DG D 2A
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. november 30. (03.12) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2011/0059 (CNS) 2011/0060 (CNS) 16878/12 JUSTCIV 344 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a Tanács
RészletesebbenAZ EURÓPAI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS GYAKORLATA. B u d a p e s t, s z e p t e m b e r 2 9.
AZ EURÓPAI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS GYAKORLATA d r. R á k V i k t o r B u d a p e s t, 2 0 1 6. s z e p t e m b e r 2 9. végrehajtási jogcímhez jutás önálló, alternatív igényérvényesítési eljárás európai
RészletesebbenIGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS
A POLGÁRI ÜGYEKBEN FOLYTATOTT IGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgása egyre nagyobb mértéket ölt. Ez szükségszerűen határokon átnyúló kapcsolatok kialakulásához
RészletesebbenAz Európai Unió polgári eljárásjogának kialakulása, fejlıdése Joghatósági szabályok az Európai Unióban
Az Európai Unió polgári eljárásjogának kialakulása, fejlıdése Joghatósági szabályok az Európai Unióban Debrecen, 2015. November 4. Polgári eljárásjogok -Definíciók Polgári eljárásjog Nemzetközi polgári
RészletesebbenAZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA ZÖLD KÖNYV
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 17.07.2006 COM(2006) 400 végleges ZÖLD KÖNYV A HÁZASSÁGI VAGYONJOGI RENDSZEREKRE VONATKOZÓ KOLLÍZIÓS SZABÁLYOKRÓL, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A JOGHATÓSÁGRA ÉS A KÖLCSÖNÖS
RészletesebbenA BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.6.19. C(2017) 3982 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017.6.19.) a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK
RészletesebbenNőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság 2011/0059(CNS) 2.4.2012 MÓDOSÍTÁS: 24-37 Véleménytervezet Marina Yannakoudakis (PE478.403v01-00) a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos
RészletesebbenA kis értékű követelések európai eljárása. A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete
A kis értékű követelések európai eljárása A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete Célja: - a hozzáférés megkönnyítése - a jogviták rendezésének egyszerűsítése, gyorsítása - az ítéletek elismerésének
RészletesebbenJavaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.3. COM(2010) 791 végleges 2011/0001 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok
RészletesebbenTekintettel arra, hogy a tagállamok közül Dánia nem vett részt e rendelet elfogadásában, rá nézve e rendelet nem kötelező, és nem alkalmazható.
A kis értékű követelések európai eljárása 1. A vonatkozó Európai Uniós jogszabály A határokon átnyúló, kis értékű fogyasztói és kereskedelmi követelések egyszerűsített és gyorsított elbírálására vonatkozó
RészletesebbenSZAKMAI ZÁRÓBESZÁMOLÓ A POLGÁRI PERJOGUNK
SZAKMAI ZÁRÓBESZÁMOLÓ A POLGÁRI PERJOGUNK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI ÉS SZÜKSÉGESSÉGE TEKINTETTEL A NEMZETKÖZI TRENDEKRE TÉMÁJÚ F 043352 SZÁMÚ OTKA KUTATÁS EREDMÉNYEIRŐL Kutatásunk kezdetén 2003-ban szükségesnek
RészletesebbenSN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. január 30. (05.02) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0268 (COD) SN 1316/14 LIMITE FELJEGYZÉS Tárgy: Az Európai Parlament és a Tanács /20../EU rendelete
RészletesebbenKÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 15.6.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE (50/2011) Tárgy: Az Olasz Köztársaság szenátusának indokolással ellátott véleménye a bejegyzett élettársi közösségek
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.25. COM(2018) 349 final 2018/0181 (CNS) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a jövedéki adók területén való közigazgatási együttműködésről szóló 389/2012/EU rendeletnek az elektronikus
RészletesebbenJogi terminológia szószedete
Jogi terminológia szószedete A TANÁCS 2201/2003/EK RENDELETE (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről
RészletesebbenMUNKADOKUMENTUM. HU Egyesülve a sokféleségben HU
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 25.4.2013 MUNKADOKUMENTUM a stockholmi program félidős felülvizsgálatáról a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén Jogi Bizottság Előadó:
RészletesebbenSectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVI/2. (2008), pp. 745-692 SÜRGŐSSÉGI ELŐZETES DÖNTÉSHOZATALI ELJÁRÁS POLGÁRI ÜGYEKBEN* WOPERA ZSUZSA"
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVI/2. (2008), pp. 745-692 SÜRGŐSSÉGI ELŐZETES DÖNTÉSHOZATALI ELJÁRÁS POLGÁRI ÜGYEKBEN* WOPERA ZSUZSA" Bevezető megjegyzések Az Európai Közösségek Bírósága
RészletesebbenAz élettársak és a házaspárok vagyonjogi rendszereivel kapcsolatos rendeletekre irányuló javaslatok
BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA C TEMATIKUS FŐOSZTÁLY: ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ÉS ALKOTMÁNYOS ÜGYEK JOGI ÜGYEK Az élettársak és a házaspárok vagyonjogi rendszereivel kapcsolatos rendeletekre irányuló javaslatok
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.12.21. COM(2011) 909 végleges 2011/0444 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Seychelle-szigeteknek a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól
RészletesebbenJavaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.4. COM(2016) 113 final 2016/0064 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 883/2013/EU, Euratom rendeletnek az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)
RészletesebbenSectio Juridica et Politica, Miskolc, TomusXXV/2. (2007), pp. 509-505 AZ EURÓPAI UNIÓ POLGÁRI ELJÁRÁSJOGÁNAK LEGFRISSEBB EREDMÉNYEI
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, TomusXXV/2. (2007), pp. 509-505 AZ EURÓPAI UNIÓ POLGÁRI ELJÁRÁSJOGÁNAK LEGFRISSEBB EREDMÉNYEI BOHÁTKA ZSÓFIA RÁHEL* Bevezetés Az Európai Közösségeken belül a polgári
RészletesebbenA külföldi határozatok elismerése és végrehajtása az EU-ban a 44/2001/EK és a 2201/2003/EK Rendeletek alapján. Dr. Nyilas Anna
A külföldi határozatok elismerése és végrehajtása az EU-ban a 44/2001/EK és a 2201/2003/EK Rendeletek alapján Dr. Nyilas Anna Jogforrások: 1. Magyar belső jog: 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 24. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 24. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0209 (CNS) 13885/16 FISC 181 ECOFIN 984 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS IRÁNYELVE
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.7. COM(2016) 367 final 2016/0168 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Osztrák Köztársaságnak és Romániának a Perunak a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári
RészletesebbenAz Unión belüli, határokon átnyúló fizetések egyes díjai és a valutaátszámítási díjak. Rendeleti javaslat (COM(2018)0163 C8-0129/ /0076(COD))
7.2.2019 A8-0360/ 001-001 MÓDOSÍTÁSOK 001-001 előterjesztette: Gazdasági és Monetáris Bizottság Jelentés Eva Maydell A8-0360/2018 Az Unión belüli, határokon átnyúló fizetések egyes díjai és a valutaátszámítási
RészletesebbenAZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.11.30. COM(2009)194 végleges/2 2009/0060 (COD) HELYESBÍTÉS A 2009.04.21-i COM(2009)194 végleges dokumentumot törli és annak helyébe lép. A helyesbítés a
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 10. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. március 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0258 (NLE) 6731/15 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: SOC 149 EMPL 76 MIGR 12 JAI 148 A TANÁCS
RészletesebbenIII. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz
RészletesebbenL 343/10 Az Európai Unió Hivatalos Lapja
L 343/10 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.12.29. A TANÁCS 1259/2010/EU RENDELETE (2010. december 20.) a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített
RészletesebbenA8-0252/ Rendeleti javaslat (COM(2014)0715 C8-0280/ /0339(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI *
9..205 A8-0252/ 00-00 MÓDOSÍTÁSOK 00-00 előterjesztette: Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság Jelentés Claude Moraes A8-0252/205 A büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés
RészletesebbenAZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 28.6.2006 COM(2006) 320 végleges 2006/0109 (CNS) 2006/0110 (CNB) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK az
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.7. COM(2016) 644 final 2016/0314 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az Olasz Köztársaságnak a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 10. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2012/0102 (CNS) 8741/16 FISC 70 ECOFIN 378 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS IRÁNYELVE a 2006/112/EK
RészletesebbenAZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS ÁLTAL EGYÜTTESEN ELFOGADOTT HATÁROZATOK
2009.6.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 168/35 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS ÁLTAL EGYÜTTESEN ELFOGADOTT HATÁROZATOK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 568/2009/EK HATÁROZATA (2009. június 18.) a
RészletesebbenA szabályozás aktuális hatósági feladatai. Aranyosné dr. Börcs Janka főigazgató
A szabályozás aktuális hatósági feladatai Aranyosné dr. Börcs Janka főigazgató foigazgato@nmhh.hu 2016. október 13. Egységes Digitális Piac stratégiája (DSM) Az Európai Bizottság 2015. május 6-án bemutatta
RészletesebbenAZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, május 15. (23.05) (OR. en) 9192/08. Intézményközi referenciaszám: 2008/0096 (CNB) UEM 110 ECOFIN 166
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. május 15. (23.05) (OR. en) 9192/08 Intézményközi referenciaszám: 2008/0096 (CNB) UEM 110 ECOFIN 166 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.1.18. COM(2017) 17 final 2017/0011 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Schengeni Információs Rendszer területén elfogadott schengeni vívmányoknak a Horvát Köztársaságban
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 28. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. április 28. (OR. en) 7281/1/17 REV 1 ENFOPOL 121 JAI 239 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Dán Királyság és az Európai
RészletesebbenJavaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.11.29. COM(2016) 745 final 2016/0368 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1101/89/EGK rendelet, a 2888/2000/EK rendelet és a 685/2001/EK rendelet
RészletesebbenA BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.)
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.11.25. C(2014) 9048 final A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) a Bizottság főigazgatói, valamint a szervezetek vagy önfoglalkoztató személyek közötti megbeszélésekről
RészletesebbenRESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.7.1. COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date 23.7.2014 Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2866/98/EK rendeletnek az euró litvániai
RészletesebbenEz a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért
2006R1084 HU 01.07.2013 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 1084/2006/EK RENDELETE (2006. július 11.) a
RészletesebbenJavaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.10. COM(2013) 621 final 2013/0303 (COD) C7-0265/13 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a belvízi hajózás fejlesztését szolgáló közösségi belvízi flottakapacitási
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 4. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 4. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0086 (COD) 8838/17 ADD 7 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 2. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 30. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 30. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0190 (CNS) 10767/16 ADD 2 JUSTCIV 184 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. június 30. Címzett: Biz. dok.
RészletesebbenNEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL
Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 21.6.2016 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a litván parlament indokolt véleménye a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS IRÁNYELVE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.8.7. COM(2013) 577 final 2013/0280 (CNS) C7-0268/13 Javaslat A TANÁCS IRÁNYELVE a 2006/112/EK és a 2008/118/EK irányelvnek a francia legkülső régiók és különösen Mayotte
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.2. COM(2016) 107 final 2016/0060 (CNS) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó
RészletesebbenAz Európai Unió elsődleges joga
NKE Az Európai Unió elsődleges joga Az alapító szerződések, illetve azok módosításai (a hozzájuk fűzött Jegyzőkönyvek, Nyilatkozatok) Csatlakozási Szerződések Költségvetési Szerződéseket (Budgetary Treaties).
RészletesebbenJavaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 818 final 2016/0411 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.26. COM(2016) 304 final 2016/0157 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és Grúzia közötti, a grúz állampolgárok részére történő vízumkiadás megkönnyítéséről
Részletesebbenbelüli, határon átnyúló polgári
Lakossági útmutató az Európai Unión belüli, határon átnyúló polgári peres eljárásokról Europai Igazsagugyi Halozat polgari es kereskedelmi ugyekben Előszó 2 Előszó az Európai Unión belüli, határon átnyúló
RészletesebbenJavaslat: A TANÁCS RENDELETE
HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Javaslat: Brüsszel, 2011.3.16. COM(2011) 127 végleges 2011/0060 (CNS) A TANÁCS RENDELETE a bejegyzett élettársi közösségek vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóságról,
Részletesebben5. FEJEZET. Tar Gábor: Az Európai Unió jogforrásai és dokumentumai
5. FEJEZET Tar Gábor: Az Európai Unió jogforrásai és dokumentumai Az Európai Uniót vizsgáló, illetve valamilyen formában érintő szakdolgozatok esetében elengedhetetlen az elsődleges források, azaz az Európai
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS RENDELETE
Ref. Ares(2018)2964154-06/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.31. COM(2018) 371 final 2018/0219 (APP) Javaslat A TANÁCS RENDELETE az euró pénzhamisítás elleni védelmét szolgáló csere-, segítségnyújtási
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.21. COM(2015) 517 final 2015/0242 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Németországnak, illetve Ausztriának a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 5. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 5. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0013 (COD) 11197/16 TRANS 296 CODEC 1056 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A Tanács álláspontja
RészletesebbenAz Európai Unió Hivatalos Lapja L 136/3 IRÁNYELVEK
2008.5.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 136/3 IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2008/52/EK IRÁNYELVE (2008. május 21.) a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól
RészletesebbenJavaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.11.13. COM(2018) 744 final 2018/0385 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az energiahatékonyságról szóló, [az (EU) 2018/XXX irányelvvel módosított]
RészletesebbenIromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003
Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: 2018-05-29 20:48 Miniszterelnökség Parlex azonosító: W838KPW50003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.23. COM(2016) 84 final 2016/0051 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió, Izland, a Liechtensteini Hercegség és a Norvég Királyság közötti, a 2014 2021 közötti
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 13. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 13. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0156 (NLE) 11275/17 NT 4 AGRI 404 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. július 11. Címzett: Biz. dok. sz.:
RészletesebbenKÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 15.6.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (49/2011) Tárgy: Az Olasz Köztársaság szenátusának indokolással ellátott véleménye a házassági vagyonjogi rendszerekkel
RészletesebbenA MENEKÜLTÜGYI POLITIKA
A MENEKÜLTÜGYI POLITIKA A menekültügyi politika célja a tagállamok menekültügyi eljárásainak harmonizálása egy közös európai menekültügyi rendszer kialakításával. A Lisszaboni Szerződés jelentős módosításokat
RészletesebbenA Tanács 2004/80/EK (2004. április 29.) irányelve
1 / 5 2014.10.20. 14:36 A Tanács 2004/80/EK (2004. április 29.) irányelve 2012.08.10. A Tanács 2004/80/EK irányelve Nyomtatás: A Tanács 2004/80/EK (2004. április 29.) irányelve a bűncselekmények áldozatainak
Részletesebben11917/1/12 REV 1ADD 1 lj/lj/kk 1 DQPG
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. október 4. (11.10) (OR. fr) Intézményközi referenciaszám: 2010/0197 (COD) 11917/1/12 REV 1 ADD 1 WTO 244 FDI 20 CODEC 1777 PARLNAT 324 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:
RészletesebbenMÓDOSÍTÁSOK előterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság
8.3.2018 A8-0026/ 001-001 MÓDOSÍTÁSOK 001-001 előterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság Jelentés Adina-Ioana Vălean Newcastle-betegség elleni védekezés A8-0026/2018
RészletesebbenJavaslat: A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 24.3.2010 COM(2010) 105 végleges 2010/0067 (CNS) C7-0102/10 Javaslat: A TANÁCS RENDELETE a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített
RészletesebbenA külföldi határozatok magyarországi végrehajtásának bírósági gyakorlata
A külföldi határozatok magyarországi végrehajtásának bírósági gyakorlata Szerző: dr. Szalai-Almádi Ildikó bírósági titkár 2015. Törvényszék székhelyén működő járásbíróság titkáraként gyakran szembesültem
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.2. COM(2016) 106 final 2016/0059 (CNS) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról,
RészletesebbenA közös európai adásvételi jog alkalmazása a Róma I. rendelet keretében
BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA C TEMATIKUS FŐOSZTÁLY: ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ÉS ALKOTMÁNYOS ÜGYEK JOGI ÜGYEK A közös európai adásvételi jog alkalmazása a Róma I. rendelet keretében ÖSSZEFOGLALÓ Kivonat E tanulmány
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS RENDELETE. a 974/98/EK rendeletnek az euró Lettországban való bevezetése tekintetében történő módosításáról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.6.5. COM(2013) 337 final 2013/0176 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 974/98/EK rendeletnek az euró Lettországban való bevezetése tekintetében történő módosításáról HU
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 6. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. október 6. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2012/0134 (NLE) 11667/12 PECHE 237 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA az Európai
RészletesebbenA BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.2.1. COM(2018) 52 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésérés bejelentésére, valamint
RészletesebbenZÁRÓJELENTÉS. a T3887 számú (2002-2005) Az európai polgári eljárásjog alapintézményei. című OTKA kutatásról
ZÁRÓJELENTÉS a T3887 számú (2002-2005) Az európai polgári eljárásjog alapintézményei című OTKA kutatásról A kutatás célkitűzései A 2001. április 20-án benyújtott pályázat eredeti célkitűzése azt volt,
Részletesebben14257/16 hs/agh 1 DG G 2B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 9. (OR. en) 14257/16 FISC 190 ECOFIN 1023 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. november 9. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.14. COM(2015) 430 final 2015/0193 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Palaui Köztársaság közötti, a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok alóli
RészletesebbenMELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.22. COM(2016) 407 final 2016/0189 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió nevében az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás XIX. mellékletének (Fogyasztóvédelem)
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 1. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. december 1. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0372 (NLE) 14821/16 FISC 208 ECOFIN 1112 IA 127 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.23. COM(2016) 86 final 2016/0052 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió, Izland, a Liechtensteini Hercegség és a Norvég Királyság közötti, a 2014 2021 közötti
RészletesebbenA HÁZASSÁGI VAGYONJOG SZABÁLYOZÁSI TENDENCIÁJA AZ EURÓPAI UNIÓBAN TRUNKOS ANITA KRISZTINA
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXIX/2. (2011), pp. 643 659 A HÁZASSÁGI VAGYONJOG SZABÁLYOZÁSI TENDENCIÁJA AZ EURÓPAI UNIÓBAN TRUNKOS ANITA KRISZTINA Bevezetés Az Európai Unió belső határok
RészletesebbenAZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 16.5.2007 COM(2007) 257 végleges 2007/0091 (CNB) Javaslat: A TANÁCS RENDELETE a 974/98/EK rendeletnek az euro Cipruson való bevezetése tekintetében történő módosításáról
RészletesebbenA határokon átnyúló elektronikus kiskereskedelmet érintő héaszabályozás korszerűsítése. Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.1. COM(2016) 756 final 2016/0372 (NLE) A határokon átnyúló elektronikus kiskereskedelmet érintő héaszabályozás korszerűsítése Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
RészletesebbenC 313 E/166 Az Európai Unió Hivatalos Lapja. 2. utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak.
C 313 E/166 Az Európai Unió Hivatalos Lapja HU 2006.12.20. 1. jóváhagyja a közös álláspontot, annak módosított formájában; 2. utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a
RészletesebbenJavaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.11.28. COM(2014) 714 final 2014/0338 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén
RészletesebbenA BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2012.12.6.) az agresszív adótervezésről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.12.6. C(2012) 8806 final A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2012.12.6.) az agresszív adótervezésről HU HU A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2012.12.6.) az agresszív adótervezésről AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.14. COM(2015) 431 final 2015/0194 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Palaui Köztársaság közötti, a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok alóli
RészletesebbenAz Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 21. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 21. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0350 (COD) 16012/17 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.8. COM(2016) 188 final 2016/0103 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Marshall-szigeteki Köztársaság közötti, a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.7. COM(2016) 372 final 2016/0173 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA egyes tagállamoknak a Koreai Köztársaságnak a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi
Részletesebben805/2004/EK Rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okiratról. Dr. Nyilas Anna
805/2004/EK Rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okiratról Dr. Nyilas Anna - Célja - Egyszerűsített végrehajtás, automatikus elismerés és nincs külön végrehajthatóvá nyilvánítás
RészletesebbenJavaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.14. COM(2016) 798 final 2016/0399 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás alkalmazását előíró,
RészletesebbenAZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA ZÖLD KÖNYV. Öröklés és végrendelet {SEC(2005) 270} (előterjesztő: a Bizottság)
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 01.03.2005 COM(2005) 65 végleges ZÖLD KÖNYV Öröklés és végrendelet {SEC(2005) 270} (előterjesztő: a Bizottság) HU HU 1. BEVEZETÉS Ez a zöld könyv széleskörű konzultációt
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.29. COM(2015) 231 final 2015/0118 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv 287. cikkétől eltérő
RészletesebbenAZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 9. (OR. en) 16651/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0375 (NLE) PECHE 553
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. december 9. (OR. en) 16651/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0375 (NLE) PECHE 553 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA az Európai
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.12. COM(2014) 351 final 2014/0179 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az EFTA Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás II. mellékletének módosításáról
RészletesebbenJavaslat A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.11.4. COM(2013) 718 final 2013/0341 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK rendelet
RészletesebbenJavaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.11.11. COM(2011) 710 végleges 2011/0327 (COD) C7-0400/11 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a járművezetői
RészletesebbenJavaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.3.25. COM(2013) 159 final 2013/0087 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a közvetlen kifizetésekre a 2013-as naptári év vonatkozásában alkalmazandó
Részletesebben