Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete"

Átírás

1 Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete a településkép véleményezési eljárásról Egységes szerkezetben az 5/2014.(II.21), a 12/2014.(VIII.28.) és a 12/2016.(IV.21.) önkormányzati rendelettel Halásztelek Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. (1) a) pontjába foglalt felhatalmazás, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló többször módosított évi LXXVIIII. tv. (Étv.), 62. (6) 7) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 21.. (1.) bekezdésben foglaltakra az alábbi rendeletet alkotja Minden olyan a Halásztelek Város Közigazgatási területén végezni kívánt, a külön jogszabályban meghatározott építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenységre, amelyek meglévő épület és/ emberi tartózkodásra alkalmas építmény elmozdítására, átalakítására, felújítására, bővítésére, részleges teljes bontására, új épület emberi tartózkodás céljára alkalmas építmény építésére vonatkozik, és magasabb szintű jogszabály tervtanácsi vélemény beszerzését nem írja elő, valamint a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentés elött - ki kell kérni Halásztelek Város Önkormányzat Polgármesterének (továbbiakban: Polgármester) településképi véleményét (továbbiakban: településkép véleményezési eljárás) (1) 3 A településképi véleményt az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást megelőzően, valamint az egyszerű bejelentés benyújtását megelőzően kell megkérni a Polgármestertől. (2) 4 (3) 5 (4) A kérelmező ETDR rendszeren keresztül elektronikus hozzáférést biztosít a Polgármesternek a feltöltött építés-műszaki dokumentáció elérése, véleményezése érdekében. (5) 6 A településkép véleményezési eljárásba benyújtásra kerülő építési-műszaki dokumentáció tartalmi követelménye megegyezik a magasabb szintű jogszabályban megállapítottakkal. Halásztelek Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Tervtanácsot nem működtet, főépítészt nem alkalmaz. 1 Módosította az 5/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet. Hatályos: február 21. napjától Hatályon kívül helyezte a 12/2014.(VIII.29.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: VIII. 29. napjától 5 Hatályon kívül helyezte a 12/2014.(VIII.29.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: VIII. 29. napjától 6 Módosította az 5/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet. Hatályos: február 21. napjától

2 (6) A településképi véleményt, Halásztelek Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala településfejlesztésért és műszaki ügyekért felelős szervezeti egysége készíti elő. (7) A településkép véleményezési eljárásban hiánypótlásra, hiánypótlási felhívás kibocsátására lehetőség nincs. 3. (1) A vélemény kialakítása során érvényre kell juttatni az illeszkedési szabályokat, a települési környezet, a táj- és településkép, a beépítési az építészeti jellegzetesség és látvány, a helyi jelleg védelmét, valamint a helyi építészeti értékek és örökség védelmét, a hatályos településrendezési és általános érvényű építésügyi előírások maradéktalan betartásával. (2) A véleményezési eljárás során vizsgálni kell: a.) a telepítés (a környezetbe illeszkedés, a beépítés az építészeti jellegzetesség és látvány, a helyi jelleg védelme) településképbe való illeszkedését, a helyi építészeti érték védelmének érvényre jutatását, azokra gyakorolt hatását, b.) a településrendezési eszközökkel való megfelelést, a rálátást és kilátás követelményeinek való megfelelést, c.) az épület homlokzatának és tetőzetének kialakítási módját, d.) a közterület mentén az épület kialakítási módját, e.) az építmény takaratlanul maradó és közterületről közvetlenül látható határfelületeinek kialakítási módját és feltételeit, valamint f.) közterületen folytatott építési tevékenység végzése esetén a közterület burkolatának, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, továbbá a díszvilágító és hirdetőberendezések kialakítását. (3) A Polgármester véleményében: a.) engedélyezésre feltétellel anélkül javasolja a tervezett építési tevékenységet, b.) engedélyezésre nem javasolja a tervezett építési tevékenységet, ha, ba.) a kérelem melléklete nem felel meg a külön jogszabályban megállapított, bb.) 7 a tervezett építési tevékenység nem felel meg a településképi illeszkedési követelményeknek, illetve a településrendezési eszközök előírásainak. c.) 8 egyszerű bejelentés tudomásulvételre feltétellel anélkül javasolja a tervezett építési tevékenységet, d.) 9 egyszerű bejelentés tudomásulvételre nem javasolja a tervezett építési tevékenységet, ha da.) a kérelem melléklete nem felel meg a külön jogszabályban megállapított, db.) a tervezett építési tevékenység nem felel meg a települési illeszkedési követelményeknek, illetve a településrendezési eszközök előírásainak. (4) A vélemény kiállításának ügyintézési határideje 15 nap. (5) a településkép véleményezési eljárásban született Polgármesteri véleménnyel szembeni jogorvoslatra magasabb szintű rendelkezések alapján lehetőség nincs. (6) A fentiek szerint kiállított vélemény 1 évig érvényes, amennyiben új kérelemalapján azonos tárgyban új vélemény nem kerül kiadásra. 7 8 Beillesztette a 12/2016.(IV.21.) önkormányzati rendelet. Hatályos: április 21. napjától 9 Beillesztette a 12/2016.(IV.21.) önkormányzati rendelet. Hatályos: április 21. napjától

3 Hatályba léptető rendelkezések Ez a rendelet kihirdetést követően május 15. napján lép hatályba. 4. Halásztelek, április 30. Baloghné dr. Nagy Edit s.k. jegyző Szentgyörgyi József s.k. polgármester A rendelet kihirdetésre került: Halásztelek, május 2. Baloghné dr. Nagy Edit s.k. jegyző A rendelet az 5/2014.(II.21), a 12/2014.(VIII.28.) és a 12/2016.(IV.21.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalva. Hatályos: április 21.

4 I. melléklet Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének településkép véleményezési eljárásról szóló 11/2013.(V.02.) számú rendeletéhez iktatóbélyeg helye:. Átvette (aláírás, dátum): (hónap) Benyújtás helye: Halásztelek Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (2314 Halásztelek, Posta köz 1.) 1. Kérelmező neve: 2. Kérelmező értesítési címe (telefonszáma/ címe): 3. Kérelemmel érintett ingatlan címe (irányítószám, helység, közterületi cím, helyrajzi száma):.. 4. Véleményezni kívánt építési tevékenység jellege: (módosított) építési engedély/bontási engedély/fennmaradási (és továbbépítési) engedély. 5. Véleményezni kívánt építési tevékenység rövid ismertetése:. 6. Csatolt dokumentumok a. kérelem nyomtatvány b. (jogi személy esetén) aláírási címpéldány ( annak hitelesített másolata) c. (építés jellegétől függően) igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolása 7. Alulírott (név, értesítési cím). azzal a kérelemmel fordulok a Tisztelt Polgármester Úrhoz, hogy a fentiekben ismertetett, és a tervdokumentációban ábrázolt építési munkálatokat az illetékes építésügyi hatóságnál lefolytatandó építésügyi hatósági engedélyezési eljárásban történő felhasználás érdekében véleményezni szíveskedjék. Halásztelek, 20.

5 . kérelmező aláírása

3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél

3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben az 1/2014. (II. 06.) és a 23/2014. (IX.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013 (IX.24.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben a 14/2014. (IX.15.); és a 8/2015. (IV.24.) sz. rendelettel

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község ÖnkormányzataKépviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési,a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés szabályairól

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2013. december 16.) Siófok

Részletesebben

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.

Részletesebben

Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete

Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai

Részletesebben

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.), 5/2016.(II.26.) és a 10/2017. (II.24.)önkormányzati

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Abony Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5./2016. (IV.27. ) számú önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról

Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5./2016. (IV.27. ) számú önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5./2016. (IV.27. ) számú önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.)és 5/2016.(II.26.)önkormányzati rendeletek által

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2017. (X. 19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzati Építészeti-műszaki Tervtanács létrehozásáról és működésének rendjéről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. november 12. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete az Önkormányzati Építészeti-műszaki Tervtanács létrehozásáról és működésének rendjéről

Részletesebben

TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK

TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK LANTAY ATTILA FŐÉPÍTÉSZ 2013. MÁRCIUS 6. TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK MIÉRT?

Részletesebben

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je J t:._. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a kőbányai építészeti-műszaki tervtanácsról szóló önkormányzati rendelet

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS

TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS Tata Város Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2013.(XII. 19.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezés, bejelentés és kötelezés helyi szabályairól Hatályos: 2015. június 3-tól Tata Város

Részletesebben

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok)

Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok) Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok) Építési jog Tág értelemben: területfejlesztés + területrendezés + település-fejlesztés + műemlékvédelem + közterület-fenntartás

Részletesebben

Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző

Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző Gomba Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a./2014. (IX. ) önkormányzati rendelettel) A rendelet

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XII.08.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról

Részletesebben

Magyar joganyagok - 476/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet - egyes építési beruházások 2. oldal 23/I. (1) A Kormány a központi költségvetési szervek álta

Magyar joganyagok - 476/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet - egyes építési beruházások 2. oldal 23/I. (1) A Kormány a központi költségvetési szervek álta Magyar joganyagok - 476/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet - egyes építési beruházások 1. oldal 476/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet egyes építési beruházások országkép- és településképvédelmi szempontú véleményezésének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Iktató szám: 178/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület Településképi

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

HELVÉCIA Településrendezési eszközeinek 36/2019.(III.29.) sz. KT. határozattal kezdeményezett módosítása

HELVÉCIA Településrendezési eszközeinek 36/2019.(III.29.) sz. KT. határozattal kezdeményezett módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000 Kecskemét, Wesselényi u. 1. Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. Telefon, fax: 76/ 482916 E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

Előterjesztés A Képviselő-testület november 26-án tartandó ülésére

Előterjesztés A Képviselő-testület november 26-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. november 26-án tartandó ülésére Javaslat a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárásról szóló 32/2015. (VII.31.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete. a településképi véleményezési eljárásról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete. a településképi véleményezési eljárásról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) rendelete A településképi véleményezési eljárásról (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2017. március 31. napjával) Siófok Város

Részletesebben

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/201. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról egységes szerkezetben Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.6.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók önkormányzati támogatásáról

Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.6.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók önkormányzati támogatásáról Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.6.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók önkormányzati támogatásáról Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Németh József NMHHH Debreceni hatósági iroda Irodavezető-helyettes 2013. május 30. Az új szabályozás koncepciójának ismertetése Az új szabályozás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 30.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 30.-i ülésére Napirend: Ügyiratszám: /2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 30.-i ülésére Tárgy: A reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről

Részletesebben

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t. Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről egységes szerkezetben a 2/2014.

Részletesebben

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015.(VI.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról a 17/2016.(VI.27.) módosító önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

Rimán Edina jegyző. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (V.15.) önkormányzati rendelete

Rimán Edina jegyző. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (V.15.) önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2013. május 15. Rimán Edina jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (V.15.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról 20/2014.(XI.27.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe

Részletesebben

Tompa Helyi építési szabályzata állami főépítészi eljárásban történő módosításának partneri egyeztetési példánya

Tompa Helyi építési szabályzata állami főépítészi eljárásban történő módosításának partneri egyeztetési példánya É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal:

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal: MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017. (VIII.18.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról *

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az épített

Részletesebben

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha Ügy típusa: Fennmaradási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen

Részletesebben

let)),.. {(él r~~~ g f Je; (li{. ;~--1

let)),.. {(él r~~~ g f Je; (li{. ;~--1 Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Részletesebben

TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi kötelezési eljárásról (tervezet)

TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi kötelezési eljárásról (tervezet) AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA:127. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi kötelezési eljárásról (tervezet) E L Ő

Részletesebben

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A. R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE

GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 32. (1) b) szerinti EGYSZERŰSÍTETT

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1) a)

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza Ügytípus Elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, rendeltetésváltozási, fennmaradási engedélyezési, továbbá az azokkal összefüggésben keletkezett ellenõrzési és kötelezési ügyek Az ügyet intézõ

Részletesebben

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 79/2017. partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet-tervezet megvitatása

Az előterjesztés száma: 79/2017. partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet-tervezet megvitatása A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 79/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2016. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY

Részletesebben

Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat a Kérelem rövid leírása mezőben kell feltüntetni!

Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat a Kérelem rövid leírása mezőben kell feltüntetni! ALAPADATOK ETDR-01 A KÉRELEM ALAPADATA A kérelem tárgya (építési tevékenység): ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Helyrajzi szám: Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat

Részletesebben

Építésügyi hatósági kérelem

Építésügyi hatósági kérelem Építésügyi hatósági kérelem 1. A kérelmet benyújtó személy adatai Viselt név Születési név Anyja születési neve Születési hely Ország Születési idő Ha nem egyezik meg az állandó lakcímmel Levelezési cím

Részletesebben

A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének./2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (V.20.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről Budapest

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. ( III.16.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól /egységes szerkezetben a 24/2017. (VI.26.) rendelettel/

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. településképi bejelentési eljárásról szóló. 13/2013. (IV. 30.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. településképi bejelentési eljárásról szóló. 13/2013. (IV. 30.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK településképi bejelentési eljárásról szóló 13/2013. (IV. 30.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 2 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata Képviselő-testületének

Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata Képviselő-testületének Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016.(VI.03.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési

Részletesebben

Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete

Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete 1. oldal Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete az épített környezet alakításáról és az építészeti örökség helyi védelméről Sárbogárd Város Önkormányzat

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztatónk a oldalon található.

Adatvédelmi tájékoztatónk a   oldalon található. ALAPADATOK ETDR-01 A KÉRELEM ALAPADATA A kérelem tárgya (építési tevékenység): ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Helyrajzi szám: Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat

Részletesebben

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása)

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása) ÉPÍTÉSZMŰHELY Kft. Kecskemét, 6000 Wesselényi utca 1. Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É 03 0105 Tel.,fax.:76/482-916 06/30-349-68-74 SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t

Részletesebben

Általános előírások A 2. szerinti módosított tervlapok M jelzést kapnak:

Általános előírások A 2. szerinti módosított tervlapok M jelzést kapnak: Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2017. (XII.14.) önkormányzati rendelete az 5/2009. (III.09.) Kt. rendelettel jóváhagyott Szentes Város elyi építési szabályzatának és Szabályozási

Részletesebben

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól 1.) Milyen esetben lehet összevont engedélyt kérni? Ha az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a telek beépítésére vonatkozó

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya

I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2017. (XII.1.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ 11/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet által módosított 6/2016.(II.26.) önkormányzati

Részletesebben

A Tervtanács 1. (2) A Tervtanács illetékessége Gödöllő közigazgatási területére terjed ki.

A Tervtanács 1. (2) A Tervtanács illetékessége Gödöllő közigazgatási területére terjed ki. Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2011. (X.20.) sz. önkormányzati rendelete és az ezt módosító 7/2013.(II.15.), 22/2013.(IX.26.), 24/2017. (XII.15.), 19/2018.(VI.22.) önkormányzati

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a Balkány város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 3/2009. (II. 6.) önkormányzati

Részletesebben

Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről

Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Frissítve: július :13 Netjogtár Hatály: 2019.IV Magyar joganyagok - 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet - a Budapest V. kerület Kossu

Frissítve: július :13 Netjogtár Hatály: 2019.IV Magyar joganyagok - 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet - a Budapest V. kerület Kossu Magyar joganyagok - 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet - a V. kerület Kossu 1. oldal 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet a V. kerület Kossuth Lajos téri beruházási programmal összefüggő közigazgatási ügyek

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 13/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti-műszaki tervtanácsról

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 13/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti-műszaki tervtanácsról Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti-műszaki tervtanácsról (Egységes szerkezetben a 34/2013. (XII. 4.) és a 24/2015.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. február 15-i ü l é s é r e Településrendezési eszközök módosítása Tisztelt Képviselő-testület A testület döntése értelmében

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 24/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Gödöllő Város Képviselő-testülete

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP

TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ 1 TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ SZEGED,

Részletesebben

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 30/

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szentes, Kossuth tér 6.   tel.: 63/ , 30/ SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Tárgy: A településfejlesztéssel, településrendezéssel

Részletesebben

DEBRECEN FEBRUÁR

DEBRECEN FEBRUÁR HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN 2017. FEBRUÁR 2 HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. II. Fejezet Partnerségi egyeztetés szabályai. 2. Az egyeztetésben résztvevők köre

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. II. Fejezet Partnerségi egyeztetés szabályai. 2. Az egyeztetésben résztvevők köre Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 10/2017. (III. 6.) önkormányzati rendelete a településfejlesztési, településrendezési és településképi feladataival összefüggő partnerségi egyeztetések

Részletesebben

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztató az új iskola

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a 24/2013.(IV.25.), 49/2013.(X.31.) önkormányzati

Részletesebben