Biblia és Gyülekezet. A mellékletben villanásszerûen csokorba gyûjtöttük néhány rendezvényünk emlékezetes élményét
|
|
- Gyula Fazekas
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának melléklete Üdvözlet az Olvasónak! ZÁRSZÁMADÁS évi IV. számhoz Hálás szívvel gondolunk a év azon eseményeire, amikor a Biblia Szövetség szolgálatain felragyogott a fény az isteni világosságból. Örömmel gondolunk arra, hogy az ország különbözõ részein a pihenés és a lelki épülés alkalmain szinte minden korosztályból sok százan örülhettek az éltetõ és felfrissítõ evangéliumnak. Igyekeztünk úgy szervezni programjainkat, hogy gyermekek, fiatalok és idõsebbek, családban és egyedül élõk megtalálják az Ige éltetõ forrását, de a lelki közösséget is. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a hitébresztés és a lelki növekedés alkalmai voltak ezek. Ebbõl a gazdag eseménysorozatból nyújtunk most át egy színes beszámoló-csokrot. Felidézzük a múltat, ami segíti az emlékezést, ezzel a hálaadást és a jövõbe tekintést is. Köszönjük azt a bizalmat, amivel testvéreink részt vettek rendezvényeinken. De köszönjük buzgóságát és szorgos munkáját a szolgálatokban forgolódó testvéreknek, akik a programok elõkészítésében, a szervezésben, a takarításban, az igehirdetésben szorgoskodtak. Az Úré a dicsõség ezért is! Köszönet illesse azokat is, akik adományaikkal támogatták a munkát, akik erejük szerint vagy azon felül is adakoztak! Amikor a munkamezõre nézünk, mindig azt látjuk, hogy az aratni való sok, a munkás kevés. Ezért kérem Testvéreimet, hogy együtt imádkozzunk munkásokért! Azért, hogy Urunk hívjon el fiatalokat, olyan munkásokat, akik életüket odaszentelik az Úr szolgálatára. Amikor megtelik a szívünk hálaadással az elmúlt esztendõ áldásaiért, akkor elõre is tekintünk a jövõ évre. Könyörgünk már most, hogy járjon elõttünk Urunk. Készítse a szíveket az Ige befogadására, a hitbeli növekedésre és a szolgálatra való odaszánásra. Õ adjon bölcsességet, erõt és világosságot a programok elõkészítéséhez, segítsen hívogatni és küldje ki a munkásokat, rendelkezzék a feltételekrõl is. Aki pedig mindent megtehet sokkal bõségesebben, mint ahogy mi kérjük, vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erõ szerint: azé a dicsõség az egyházban Krisztus Jézus által, nemzedékrõl nemzedékre, örökkön örökké. Ámen. (Ef 3,20-21) Asztalos Zoltán, a Biblia Szövetség elnöke A mellékletben villanásszerûen csokorba gyûjtöttük néhány rendezvényünk emlékezetes élményét 1
2 A U S Z T R I A Körzetek és rendezvények helyszínei SZLOVÉNIA HORVÁTO. S Z L O V Á K I A Körzeti központok: Bp. Pasarét, Bp. Észak-Pest, Bp. Dél-Pest, Bp. Közép-Buda, Cegléd, Celldömölk, Debrecen, Dunakeszi, Eger, Felsõ-Szabolcs, Gyöngyös, Gyula, Hajdúböszörmény, Iregszemcse, Kesznyéten, Mátészalka, Miskolc, Nyíregyháza, Pécel, Ráckeve, Soltvadkert, Szeged, Tápiószele, Tatabánya Kihelyezett bibliaiskolák: Gyöngyös Eger Noszvaj (Eger), Budapest Rákosfalva, Debrecen, Nyíregyháza, Mátészalka Nyírbátor (Mátészalka), Szeged SZERBIA- MONTENEGRÓ U K R A J N A R O M Á N I A Jelmagyarázat: A BSz péceli központja Körzet-központok Kihelyezett bibliaiskolák Konferenciák, csendesnapok Hitm. konf. A beszélgetések és az elõadások alatt újra a látóterünkbe került és megfogalmazódott bennünk, hogy a rendelõben az orvos-beteg találkozásokon nem csak a testi betegségekkel kell foglalkoznunk, hanem az embert teljes testi-lelki egységében vizsgálva leszünk csak képesek hatékonyan segíteni a hozzánk fordulóknak. Ennek azonban több elõfeltétele is van. Az elsõ és legfontosabb, hogy mi magunk az áldott orvossal közösségben legyünk. Valaki egyszer ezt így fogalmazta meg: Jézushoz csak hívni lehet az embereket, de küldeni nem. A délutáni elõadások közül, ahol meghívott elõadóktól hallhattunk a szakterületük bennünket érintõ részérõl, kiemelném Prof. Dr. Kopp Mária elõadását, aki a hit és egészség kérdéskörével foglalkozott. A társadalom különbözõ rétegébe tartozókkal kérdõíveket töltettek ki, és ezek összegzésébõl érdekes összefüggést tudtak kimutatni a hívõ, a maga módján vallásos és a hitetlen emberek egészségi állapota között. Kiderült, hogy a gazdagabbak és a Programok Szépalmán Házassággondozó konferencia (jún. 26-júl. 01.) (Dr. Pálhegyi Ferenc, Szöllõsi László, Selmeczi László házastársukkal) Orvos-konferencia (okt ) (Dr. Erdélyi Judit, Sípos E. Álmos, Sípos E. Zoltán) Hitmélyítõ konferencia (nov ) (Benedek Csilla, Dr. Szabó Pál, Margit István) 2 szakmunkások között kevesebb, a diplomások között több a vallásos. A hívõk között kisebb a dohányosok száma, kevesebb a keresõképtelen napok száma, jobbnak ítélik életminõségüket és egészségi állapotukat. A maguk módján vallásos emberek, Hitm. konf. akik saját maguknak gyártottak bálványisteneket, a hitetlen társadalom szintjén állnak egészség és elégedettség tekintetében. Az elõadás után az a felismerés erõsödött meg bennem, hogy az Istenhez ragaszkodó és a Teremtõ útmutatását zsinórmértékként alkalmazó ember megtalálja helyét az életben, a munkában, - ami egészségét is pozitívan befolyásolja. Ez is egy bizonyíték arra, hogy Isten teremtette a világot és az embert, és ha összhangba kerül alkotója tervével, akkor jobban betölti szerepét, amit Isten rá bízott. (Dr. Cs. Szabó Zsolt - orvos-konferencia)
3 Péceli központunk rendezvényei 2005-ben Állandó munkaterületek: A) - a BSz központi programszervezés és adminisztráció, 3 fõállású munkatárs - a székház szálló-, étkezõ-vendégeinek, konferencia-résztvevõinek ellátása, 1 fõállású munkatárs - épület és anyagkarbantartói, anyagbeszerzõi feladataira, a szabadtéri terület gondozására, ápolására 2 félállású munkatárs B) a székházban mûködik az Ébredés Alapítvány könyvkiadói, terjesztõi és kazetta szolgálata, itt üzemel a keresztyén könyvesbolt is. C) A székház az Országos Bibliaiskola Alapítvány székhelye is * * * Rendszeres vagy egyedileg szervezett programok a évben a BSz székházban 1) Szilveszteri program 2) Alapfokú bibliaiskola (IX. rész) (jan ) - bentlakással 3) Rendkívüli tanácsülés (ref. püspök látogatása - febr. 5.) 4) Alapfokú bibliaiskola (X. rész) (febr ) - bentlakással 5) Ifjúsági szolgálók megbeszélése (márc. 5.) 6) Káposztásmegyeri csoport konferenciája (márc ) - bentlakással 7) Folyóirat csomagolása, postázása (márc. 19.) - önkéntesekkel 8) BSz vezetõk és szolgálók konferenciája (ápr ) - bentlakással 9) Ifjúsági hitmélyítõ csendesnap (ápr. 16.) 10) Szakirányú bibliaiskola (ápr ) - bentlakással 11) Lelkész-konferencia (ápr. 29.) 12) Szakirányú bibliaiskola (máj ) - bentlakással 13) Film-klub résztvevõk konferenciája (máj ) - bentlakással 14) Családi nap (jún. 4.) résztvevõvel 15) Teológiai konferencia (jún ) - bentlakással 16) Tanácsülés (jún. 25.) 17) Bibliai Házassággondozói Szolg. képzési program (jún. 27.-júl. 2.) bentlakással 18) Lelki konferencia (júl ) - bentlakással 19) Folyóirat csomagolása, postázása (júl. 18.) - önkéntesekkel 20) Genezis tábor (júl ) - bentlakással 21) Házassággondozó konf. - házaspároknak (júl ) - bentlakással 22) Állami otthonos lányok konf. (aug ) 23) Alapfokú bibliaiskola (I. rész) (aug ) - bentlakással 24) Családi nap (szept. 3.) 250 résztvevõvel 25) Tanácsülés (szept. 17.) 26) Alapfokú bibliaiskola (II. rész) (szept ) - bentlakással 27) Káposztásmegyeri csoport konferenciája (okt. 7-8.) - bentlakással 28) Alapfokú bibliaiskola (III. rész) (okt ) - bentlakással 29) Folyóirat csomagolása, postázása (okt. 24.) - önkéntesekkel 30) Emeltszintû bibliaiskolai diákok találkozója (nov. 11.) 31) Alapfokú bibliaiskola (IV. rész) (nov ) - bentlakással 32) Ifjúsági hitmélyítõ csendesnap (nov. 26.) 33) Tanácsülés (dec. 3.) 34) Ifjúsági szolgálók megbeszélése (dec. 10.) 35) Folyóirat csomagolása, postázása (dec.) - önkéntesekkel Állami otth. lányok Több lány már ismerõsként érkezett a péceli székházba, s kicsiny csapatunk csakhamar otthonosan mozgott. A délelõtti áhítatokat csoportos beszélgetés követte, majd kézmûvesedhettek. Délutánonként különbözõ programokkal leptük meg õket. Egy alkalommal bejártuk a gödöllõi arborétumot, ahol hatalmas vadon nõtt málnással találkoztunk. Nem maradhatott el a péceli akadályverseny sem, és meglátogathattuk a tavaly bejáratott lovainkat is, itt a városi környezethez szokott gyerekek bárányokkal és tehenekkel is találkozhattak. Az emberi és isteni szív tulajdonságait vizsgálgathattuk Értelmesen az érzelmekrõl címmel. A sokszor bizonytalan, kiszolgáltatott, fájdalmakkal teli, kilátástalan életû lányok hallhattak arról az örömhírrõl, hogy van valaki, aki igazán ismeri életüket; menekülés, biztonság, igazi szeretet van közelében. (Szász Lídia Dóra - állami otthonos lányok konf.) Péceli program Családi nap (június 4.) Családi nap (szeptember 3.) (felelõsei: a BSz munkatársak, elõadók: Dr. Tolnay Lajos, Fûtõ Róbert) Állami otth. lányok konf. (aug ) (Dobos Zsuzsa, Szász L. Dóra, Gáspár Andrea, Szabó Csillag Virág) A legtöbb gyermeknek, így a házunkban lakó kisebbeknek is kedvencük a léggömb. Alig várják, hogy a színes, súlytalan kis gömbök ott sorakozzanak a játszószobában. Lufikra itt szükség van, de a lufifújás fárasztó feladat. Idén Andris újított. Már napokkal korábban közölte: csak bízzam rá ezt a feladatot, majd õ megoldja. Titkokat sejtetõ mosollyal, a sikeres problémamegoldás mély nyugalmával jött-ment. Végre elérkezett a pillanat: kezdõdhet a terem dekorálása. Kis segítségem jókora csomaggal érkezett. Némi matatás a zörgõ reklámszatyorban, s feltárult elõttem is a titok nyitja. Elõkerült egy termetes autópumpa (Vajai Rózsa - családi nap) 3 Szerintem nagyon jók a családos napok, mert minden korosztálynak van programja. A kicsik játszhatnak a játszószobában, a nagyobbak kirándulhatnak vagy kézimunkázhatnak, a fiúknak van lehetõségük focizni, a felnõttek meg elõadásokat hallgathatnak. Így mindenki azt csinálhatja, amit szeret, amihez kezdve van. Még akkor sem esem kétségbe, ha esetleg nincsenek ismerõsök, mert olyankor ismerkedek. Sok barátság szövõdött így. A legtöbbjükkel még most is tartom a kapcsolatot. (Margit Lídia - családi nap)
4 Reggelenként a teremtés történetérõl, a teremtés napjairól, esténként pedig az újjáteremtés történetérõl, Isten kegyelmének Ádámtól Jézus Krisztusig terjedõ gazdag munkájáról hangzottak el bibliai tanítások - Papp Tibor és Cs. Nagy János református lelkipásztorok vezetésével. Szakmai program szerteágazó volt, hiszen mind a természettudományok, mind a társadalomtudományok képviselõi közre adták tudományosan megalapozott érveiket az evolúciós hipotézis cáfolatáról...: dr. Pauk János növénygenetikus: Teremtés, vagy evolúció? Cserháti Mátyás biológus: Az élõlények bibliai rendszerezése. dr. Szabó Pál : A teremtés egy geológus szemével. Hazuga Nándorné pedagógus: Teremtés, vagy biológiai evolúció? Sípos Alpár Szabolcs: A teremtés egy teológus szemével. Szilágyi Imre vegyészmérnök: Teremtés, vagy kémiai evolúció? dr. Jeszenszky Ferenc fizikus: Termodinamika, vagy evolúció? Weber István szociológus: Teremtés, vagy értelmetlen élet? Esténként film klub keretében neves külföldi elõadókat hallhattak az érdeklõdõk. A Genezis Tábor olyan kedvezõ fogadtatásra talált, hogy jövõre ismét megszervezi a BSz Protestáns Teremtéskutató Köre. (Weber István - genezis tábor) Péceli program Genezis tábor (júl ) Házassággondozó konf. (júl ) (Fûtõ Róbert, Nemeskéri Pál házastársukkal) Teológiai hét (jún ) (felelõse: Sípos Ete Álmos) Alapfokú és szakirányú bibliaiskola (ld. máshol) Lelki konferencia felnõtteknek (júl ) (felelõse: Benedek Csilla, Asztalos Zoltán) Ifjúsági hm. csendesnapok (ápr. 23., nov. 26.) (felelõse: Dr. Pálhegyi Ferenc, Sípos A. Levente) Kenu tábor Rajka Szentendre Duna-szakasz (júl ) (felelõse: Dr. Nagy Ákos, Szabó László) Nekünk azért emlékezetes ez a házaspári hét, mert férjem, akit már régóta hívogatott az Úr, most megnyitotta szívét és beengedte oda az Úr Jézust. Új élet, új házasság született - visszavonhatatlanul. Csodálatos megtapasztalás és élmény volt, Isten meghallgatta férjemért való imádságaimat, és átható Szentlelkével munkálkodott. Elmúltunk négyéves házasok, és bizony én már szerettem volna férjemet Isten országába "tuszkolni". Milyen jó, hogy csendben tudtam várni, amíg a férjem enged Isten hívásának. Mindketten átélhettük, hogy valami új és más indult el életünkben, és tudjuk, hogy ez a kapott áldás hároméves gyermekünkre is kihat. (Szilágyiné Jakab Judit - házassággondozó konf.) Izgalommal vegyes várakozással néztem a kenutábor elé. Ugyanis efféle vízi jármûvel még nem kerültem közelebbi ismeretségbe. Kellemesen csalódtam. Az elsõ napi vízreszállás során bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül borul fel a kenu, és haladni is lehet vele. Napról-napra jobban megbarátkoztam az evezéssel. A még érintetlen szigetközi világ lenyûgözött A Dunán igazán elmondhatja az ember, hogy rá van utalva a többiekre. Ez erõsítette az összetartozás érzését a csapatban. Emlékezetes maradt, ahogy a kenukkal összekapaszkodva csorogtunk a vízen. Remek beszélgetések alakultak ki. Attól függõen, hogy még világosban értünk-e szálláshelyünkre, tartottunk áhítatot este, illetve reggel. A hét evangélizáló jellegébõl adódóan a bûnesettõl Jézus Krisztus váltsághalálán át a megtérésig szép íve volt az igemagyarázatoknak. Kérdezhettünk, illetve beszélgettünk a témáról. Imaközösséggel fejeztük be az alkalmakat. (Daruházi Melinda - kenu tábor) 4 A hétnek alapos bibliatanulmányozás (reggeli és esti) adta a lelki keretét. Délelõtt és délután pedig szakmai elõadások hangoztak el, amelyeket közös beszélgetések követtek. Részletesen foglakoztunk a tudomány és a hit kapcsolatával, megvizsgáltunk a teremtésre utaló tudományos adatokat, elemeztük azokat, illetve az evolúcióelmélet gyenge pontjait... Isten áldása volt a Genezis tábor valamennyi résztvevõjén, mert mindannyian megvallhattuk a tábor záróalkalmán, a közös morzsaszedegetés -en, hogy hitünkben épültünk, gazdagodtunk, és még tudást is ragasztottunk mellé. (Dr. Nitkovszki Eduárd - genezis tábor) Felnõttek lelki konferenciája Alig fértünk el hatalmas hátizsákjainkkal, enyhén Duna-szagú sátrainkkal és még mindig nedves hálózsákjainkkal, amikor 6 napi evezés után felszálltunk a távolsági buszra Tahitótfaluban és elindultunk Pest felé. Gondolatainkban elcsigázva, szótlanul rendezgettük az elmúlt hét emlékeit, amikor a busz felkaptatott a felüljáróra és áthajtottunk a Duna felett. Ekkor felkaptuk fejünket és a vizet bámultuk, majd találkozott tekintetünk. Talán ugyanazt éreztük: egy hét alatt úgy megszoktuk a víz közelségét, egy hétig az egyetlen közlekedési eszköz, amit használtunk, a kenu volt, napokon át valami furcsa - a város számára ismeretlen - csend vett minket körül. A mosoni ágon sokszor órákon át házakat sem láttunk, csak a partmenti növényzetet és rengeteg madarat. Most nagyon csendesek voltunk a buszon, mert sokkolt minket a hirtelen környezetváltozás, a benzingõz, a tömeg, a ránk tárt karokkal váró rohanó élet. Amikor azonban felcsillant alattunk a Duna vize, újra kenuban éreztük magunkat, és azt lestük, merrõl kerüljük ki a vízben gyökerezõ bokrokat. (Papdi Eszter - kenu tábor) Eddig, bevallom, nem nagyon olvastam Bibliát, csak a konfirmáció idejérõl emlékeztem néhány igeszakaszra. Viszont a kenutúra után valamiféle indíttatást éreztem arra, hogy jobban megismerjem, miként szól hozzám Isten, mi a terve velem. Mindenképpen csak azt mondhatom, hogy élményekkel meggazdagodva tértem haza: nem csak fizikailag, hanem lelkileg is gyarapodtam ezalatt az egy hét alatt. Azóta is úgy érzem, hogy szükségem van a közösség (gyülekezet) támogató erejére, és persze a rendszeres igeolvasásra, ami által nap mint nap épülök. (Téglás Gergely - kenu tábor)
5 2005-ben immár negyedik éve folynak az alapfokú és szakirányú képzéseink péceli központunkban és kihelyezve gyülekezetekben. Isten kegyelmébõl idén 28 hétvégi tanfolyamot rendeztünk. Ebbõl 19 az alapfokú (10 hétvégébõl álló) képzés része, a maradék 9 pedig már szakirányú volt. Tanfolyamaink 8 helyszínen (Pécel, Debrecen, Nyírbátor-Mátészalka, Szeged, Gyöngyös Eger Noszvaj, Bp. Újpest Káposztásmegyer, Bp. Rákosfalva, Nyíregyháza) 11 csoportban kerültek megrendezésre (Pécelen már a harmadik, Debrecenben a második csoport indult). A csoportokban átlagosan résztvevõ van. Ebben az évben 6 csoport fejezte be az alapfokú tanfolyamot, és három új indult, összesen mintegy 100 résztvevõvel. Hálásak vagyunk Istennek, hogy sokak szívébe adott vágyat, hogy az Igét jobban megismerjék és ezzel készüljenek fel gyülekezeti szolgálatukra. Ugyancsak Istennek adunk hálát, hogy adott erõt és örömöt a szolgálatok ellátásához, és megõrzött utazásainkban. Kérjük a Testvéreket, hordozzák továbbra is imádságaikban bibliaiskolai tanító munkánkat, és könyörögjenek azért, hogy Isten adjon elhívott és alkalmas munkatársakat, hogy ki tudjuk elégíteni az egyre növekvõ igényt! (Sípos Alpár Szabolcs - bibliaiskola) Alapfokú bibliaiskola (oktatók: Fûtõ Róbert, Sípos Alpár Szabolcs, Sípos Ajtony Levente, Sípos Ete Álmos, Suhai György) Pécel (jan , febr , aug , szept , okt ) Szeged (febr , ápr , jún. 4-5.) Gyöngyös Eger Noszvaj (márc. 5-6., máj , okt. 8-9., nov ) Bp. Rákosfalva (jún , szept. 3-4., okt. 8-9.) Debrecen (okt. 8-9., dec ) Nyíregyháza (szept , okt ) Szakirányú bibliaiskola (oktató: Fûtõ Róbert) Pécel (ápr , máj ) Debrecen (jan , jún. 4-5.) Nyírbátor (febr. 5-6., ápr ) Bp. Újpest (márc. 5-6.) Szeged (okt. 1-2., nov ) "Nagy elõnye a képzésnek, hogy csupán 10 (igen intenzív) hétvége alatt elvégezhetõ, s így a hozzám hasonló helyzetben levõ, dolgozó embereknek sem kell több hét szabadságot kivenniük, hogy részt vehessenek az alkalmakon. Úgy gondolom, aki számára fontos az Úrtól kapott szolgálat, az oda tud szánni 10 hétvégét az életébõl. Számomra az is lényeges szempont, és ezt szintén nagyon jónak tartom, hogy rendszeres számonkérések is vannak. Hiszen akárhogy is ágáll ellene kényelmes természetünk, igazán akkor lesz sajátunk a megszerzett tudás, és akkor válik éltetõ, gazdag lelki eledellé számunkra, ha mi magunk is elmélyülünk benne... Nagyon sok örömöt lelek az egyéni felkészülésben is. Nem csak a figyelemfelkeltõ, élvezetes stílusban tartott elõadások jelentenek nagy élményt számomra, hanem az elõadókkal és más résztvevõkkel való személyes, néha éjszakákba nyúló beszélgetések is Az alkalmak nagy segítséget jelentenek számomra abban, hogy a teljes Szentírást végre a maga összefüggõ egységében láthatom. Eddig ugyanis, mint a legtöbb hívõnek, nekem is inkább mozaikszerû ismereteim voltak a Bibliáról, ami meglehetõsen torz Istenképet eredményezett. Most ezek a mozaikdarabkák csodálatos képpé álltak össze bennem, ami alapjaiban formálta át az Istenrõl és rólunk, emberekrõl, azaz eredendõen romlott természetünkrõl alkotott elképzelésemet. Sokkal hatalmasabbnak, dicsõségesebbnek látom Istent, és tisztábban értem azt is, hogy mit jelent az, hogy ez a hatalmas, szent Isten Jézus Krisztus által gyermekévé fogadott engem; hogy ez a feltétel nélküli, atyai szeretete irántam soha többé nem változik meg. Nekem ez az egységes látásmód, és az ennek köszönhetõ új felismerések jelentették a legtöbbet a hétvégék során." (Suhai György - alapfokú bibliaiskola) Az õsz folyamán két alkalommal (Debrecenben és Nyíregyházán) mint vidékrõl beutazó hallgatókat mindkét helyszínen fogadtak nagy szeretettel vendéglátó testvéreink. Sípos Alpár Szabolcs fáradtságot nem ismerve vezetett bennünket a Biblia világának eddig még meg nem ismert titkaiba. Hamarosan kiderült, hogy szükségünk van nemcsak új ismeretekre, hanem meglévõ tudásunk rendszerezésére is. Hisszük és valljuk, hogy ezek az alkalmak magukban hordozzák mind az egyén, mind egész közösségek lelki megújulásának áldását, ezért jó szívvel ajánljuk azoknak, akik még nem éltek ennek lehetõségével. (Vargáné Patkó Mónika, Gáspár Imre, Toldi Miklós - alapfokú bibliaiskola) 42 éves koromig hivatásos útkeresõ voltam, de a magam erejébõl, a magam bölcsességével nem jutottam semmire, elveszett voltam. Isten kegyelme 5 éve úttalálóvá tett, újjászülettem, megtértem a hozzá vezetõ útra. Azóta szeretete által folyamatosan gondoskodik lelki fejlõdésemrõl. Így találkoztam a Biblia Szövetség péceli bibliaiskolájával, ahová 2005 augusztusa óta járok, itt megérthetem a Szentírás összefüggéseit, az Ószövetség világát, elõképeit, a már benne is felfedezhetõ evangéliumot, választ kaphatok ezernyi kérdésemre és bizonytalanságomra. A bibliaiskola isteni rendet tesz az eddigi világi gondolkodásmód okozta zavaros hiedelmeimben, gondolataimban, feltételezéseimben. Segítségével megértem életem értelmét és célját; vagyis, hogy ne a magam szûklátókörû akarata szerint, a magam dicsõségét kergetve, hanem Isten akaratát keresve, és annak megvalósulását kérve, dicsõségére éljek. (Szerencsés Zsolt - alapfokú bibliaiskola) "Újra és újra, hétvégérõl hétvégére átélhetjük a "Minden ti érettetek van" csodáját: a tiszta, egyértelmû, Isten igéjéhez méltó és hû magyarázatokban, amelyeknek központi magva és végsõ gondolata mindig az Úr Jézusra mutat; a párhuzamok felmutatása által, hogy elõdeink sorsához hasonlóan a mi életünk is éppoly reménytelen, bûnökkel, kétségekkel és fájdalommal teli, míg csak meg nem nyugszik szívünk Istenben; a boldogmondások fölötti megrendítõ elmélkedésekben - vezetõnk, Sípos Alpár Szabolcs nagyon sok szeretettel, bölcsességgel és derûvel végzett szolgálata által. Minden mi érettünk van: a szép péceli ház és a kert - amely egy valóságos kis "földi Paradicsom", a gazdagon ellátott könyvesbolt, a szolgáló testvérek szeretete, minden Isten rendjét és békességét tükrözi. Igen, minden mi érettünk van, s olyan jó, hogy nincs semmi, ami elvonja figyelmünket Urunk titkainak szemlélésétõl, s õ bizonnyal ott van közöttünk, hogy megpecsételje szívünkben igazságát. Köszönet, és hála legyen neki mindezért!" (Bánsági Judit - alapfokú bibliaiskola) 5 Berekfürdõi lelkigondozó konferencia (febr , nov ) (felelõse: Asztalos Zoltán és Asztalosné Ildikó néni) Konferenciáinkat népes csoportokkal rendeztük, februárban 72-en, novemberben 90-en voltunk. Heti programjaink összefoglaló címe: Aki a kezdet és vég (Jel 1,8), illetve Ne féljetek! (Mt 10,31). Az esti evangélizációkon a Jónás története, illetve Vigasztaljátok népemet!, az Ézs 40. alapján hangzott el hívogatás. Februárban Jézus Krisztusra vonatkozó kijelentésekkel foglalkoztunk, míg õsszel az emberi élet különbözõ helyzeteit elemeztük a félelemhez kapcsolódóan. Minkét alkalmon a rendszeresen résztvevõk mellett sok új arccal ismerkedhettünk meg. A csoportos beszélgetéseken többen élõ hitre jutottak, illetve megújultak. (Asztalos Zoltán - berekfürdõi konferenciák)
6 Ifjúsági táborok Teresztenyén éves korosztály (június 27 - július 2.) (Budai Judit, Horváth Mária, Kézér Karolina, Papp Tibor, Szilasi József) 14 év feletti fiúk (június 27 - július 2.) (Sípos Ajtony Levente, Basa Tamás) Hitmélyítõ konferencia (június 27 - július 2.) (Benedek Csilla, Sípos Aba Álmos) Készülõdés a túrára feljutottunk a kilátóra... Az Aggtelekicseppkõbarlang bejáratánál Tálentum és fityfiritty beváltóhely Az áhítatra várva "Most elõször jártam a teresztenyei táborban, ahol nagyon jól éreztem magam. A felnõttek szigorúak voltak, de kedvesek. Sok érdekes játékot találtak ki nekünk. Jó volt a tálentum- és fityfiritty-gyûjtés, amit a tábor végén le lehetett vásárolni. József történetével foglalkoztunk, ami az én egyik kedvenc történetem a Bibliából. Jövõre is szeretnék majd elmenni, már a tesómmal együtt." (ifj. Toldi Miklós - teresztenyei tábor)... és a visszaérkezés Rájöttem a megoldásra Nagyon vártam az idei Biblia tábort. Ugyan jártam már az Északi-középhegységben, de itt még nem. A települést a térképen, csak hosszas keresgélés után találtam meg. Nagyon jó hogy ilyen eldugott helyen zajlott a tábor, mert így semmi sem zavarta meg. Távol a világ zajaitól, teljesen Istenre tudtunk figyelni... Teresztenyére érkezésünk után rögtön birtokba vettük szállásunkat. A táborban tipikus falusi házak voltak, mi is ilyenekben laktunk. Késõ délután összeültünk, hogy játszunk és megismerkedjünk egymással. Sajnos, Réka és én a kicsikhez kerültünk, és inkább csak pótanya szerepet láttunk el. Reggel és este áhítatokon vettünk részt, amibõl sokat épültünk. A vetélkedõk kérdései némi gondot okoztak azoknak, akik még a hitéletük elején járnak... Elememben igazán a kézmûves foglalkozáson voltam, mivel szívesen alkotok. Jó volt feleleveníteni az áhítatokon az ismert igéket és értelmezni azokat. Az ott töltött egy hét alatt a kicsik igen megkedveltek bennünket, ami igen megnehezítette a búcsúzkodást. Bár kimerülten, de sok élménnyel gazdagodva tértünk haza. (Károlyi Barbara - teresztenyei tábor) A falu református templomában Mikor lesz már ebéd? Magatartás-értékelõ Bizottság Én vagyok a merengés bajnoka 6
7 "Évek óta járok csendeshetekre. Lelki tartalmában nem, de külsõ körülményeiben mindenképpen más volt az idei hét, mint az eddigiek. Már az utazásnál türelemre tanított az Úr, ugyanis 6 órás utazás, többszöri átszállás után érkeztünk meg szálláshelyünkre. A környezet csodálatos: amerre néztünk, csak hegyet és erdõt láttunk. Itt nincs semmi, ami megzavarná a csendet, de meg van minden, ami az Úr elõtt való elcsendesedéshez szükséges. Szinte hihetetlen, hogy a falunak boltja sincs, ahol költhetjük a pénzünket. A telefonálással is akadtak gondjaink: nem mindenhol volt térerõ. De ezek olyan hiányok, amik csak az elkényelmesedett életmódunkhoz kellenek, de nélkülük lehet élni." (Kurdi Ildikó - teresztenyei hitmélyítõ tábor) Már látom a jövendõt Megyen a hegyen a túrista A táborra még mindig jól emlékszem, a hét nagyon gyorsan eltelt. Minden nap háromszori csendes órát töltöttünk együtt. A beszélgetés tárgyai általában az olvasott igeszakasz vagy egyéb más dolog volt. Pl.: a szexualitás, a drogok, az isteni kegyelem Persze, a tábori kirándulások sem maradhattak el: sok szép helyen jártunk, de ahol laktunk az sem volt pite. Szinte minden nap fociztunk, de lényegesen érezhetõ volt Isten jelenléte, ami a résztvevõk fegyelmezettségén és egyben lazaságában mutatkozott meg... Üdvözletem a Biblia Szövetségnek és az Olvasóknak! (Szõlõsi Ákos - Teresztenye, fiú tábor) Megérkezett a Biblia és Gyülekezet A hitmélyítõsök "Sokat jelentett számomra ez a hét. Elgondolkodhattam rajta, hogy életem Egyrészt, mert több ismerõs is eljött, valóban bõkezü, jó Pásztoromról beszéle? Megelégedett életet élek-e, hallom-e illetve új ismeretségeket is köthettem. Az ilyen találkozások mindig megújítanak, felfrissítenek lelkileg is. lyebben ismerjem õt? Megvidámíthatja-e hangját, vágyom-e arra, hogy egyre mé- Gyönyörû volt a dombokkal övezett kis lelkemet a naponkénti igeolvasáskor? falu, kitûnõ a vendéglátás, az étel pompás, a délutáni kirándulások pedig Istennek látom-e, amilyen valójában? Az Valóban olyan hatalmasnak és szeretõ fizikailag felfrissítettek. A legfontosabb azonban, hogy végig az Ige füzetbõl énekeltünk, napról-napra egyre igemagyarázatok után a péceli énekes- volt a középpontban, annak újabb többet Felejthetetlen volt számomra mélységeit ismerhettük meg Ünnepnapok voltak ezek, hiszen azzal húzódó problémámat újra teljes szívvel az imaközösség is, mert egy régóta foglalkoztunk, amire kapjuk is az idõt: Jézusom kezébe tudtam letenni, és ez hogy Istent és Jézus Krisztust jobban másfél hónapon belül meg is oldódott. megismerjük." (Koncz András - (Daruházi Krisztina - teresztenyei teresztenyei hitm. tábor) hitm. tábor) "A kirándulásokon sok-sok érdekes és szép helyre eljutottunk. Volt lehetõség játékra (focira is). Az alkalmak és a délutáni beszélgetések során rengeteg olyan kérdésre kaptunk választ, ami a korunkbelieket foglalkoztatja, és sok olyannal tanácsoltak, ami szerintem nagyon hasznos volt és még lesz is lelki és erkölcsi fejlõdésünkben. Ha lehetne, akkor én jövõre is nagyon szívesen elmennék ebbe a táborba, és végül, de nem utolsó sorban: köszönjük szépen azt a sok szeretetet és odaadást, amivel az ott lévõk elhalmoztak bennünket!" (Kardos Örs - Teresztenye, Lehet, hogy eltévedtünk! fiú tábor) Tanári pihenõ Pedagógus konferencia Balatonalmádi (július 3-8.) (felelõse: Dr. Viczián Miklós és Hazuga Nándorné) - Jól esett a vendéglátó házaspár szeretete és törõdése... - A hitre nevelés címû elõadásból fontossá vált számomra, hogy a Debreceni Református Kollégium nyugalmazott igazgatója mit várt el a nevelõitõl és milyen sorrendben: 1. Tanítsa színvonalasan a tantárgyait, 2. Neveljen tisztességes életre (szóval és példaadással), 3. Bizonyságot kell tennie a hitérõl (szóval és személyiségével). Eddig a 3. feladatot tekintettem a legfontosabbnak, de belátom, hogy a fenti sorrend a helyes. Ugyanis színvonalas tanítás nélkül nem lehet példát mutatni a tanulóknak a tisztességes életre. Továbbá a hitérõl való bizonyságtétel is hiteltelenné válik, ha a hivatását nem Isten elõtti felelõsséggel végzi. (Nyilas László pedagógus konferencia) 7
8 2005 szeptemberében újra éledt körzetünk lelki élete. Eleinte problémát jelentett a bejárni kívánt út(ak) és a célok meghatározása. Tagjaink más-más gyülekezethez tartoznak, vannak jól mûködõ közösségek, ahol a lelki és közösségi alkalmakon épülhetnek és szolgálhatnak testvéreink, de vannak olyanok is, ahol a vasárnapi istentiszteleten kívül semmiféle lelki alkalom (bibliaóra, imaóra stb.) nincs. Egyetértettünk abban, hogy a tanítás hiányzik mindannyiunk lelki életébõl. Ez a helyzetfelismerés határozta meg a féléves programtervünk kialakítását, amelynek során a két legfontosabb igény kielégítését tartottuk szem elõtt: 1.) a heti rendszerességgel tartott alkalmakat, amelyek gyülekezeteink tagjai számára nyitottak; 2.) a lelki növekedéshez nélkülözhetetlen tanítói alkalmakat. Isten elé vittük a következõ problémánkat is: a tanítás ajándékával megáldott, ámde rendkívül elfoglalt szolgálók közül kik tudnák felvállalni a Mátra-Bükki körzetet? Szeretõ Urunk hétrõl hétre gondoskodik olyan lelkipásztorokról, akik a gyülekezetrõl, hitünk alapjairól, a Jelenések könyvérõl tanítják fõs lelkes közösségünket. Rendszeres alkalmaink mellett negyedévente szervezünk csendesnapokat. Legutóbbi együttlétünk témája a kegyelem és a szövetség volt." (Kézér Karolina - Mátra- Bükki kör) Körzeteink márciusában a Biblia Szövetség 10 fõs ifjúsági csoportja látogatott Mátészalkára. Szolgáltak a gyülekezetben, a körzeti alkalmon és egy szatmári körúton vettek részt. Nagy áldás volt a szolgálatukon, az idõsebb testvérek örültek a fiataloknak, látták, hogy van utánpótlás, akik továbbviszik az Úr ügyét. A Lelki Ébresztõ továbbra is havonta jelenik meg, az északkelet-magyarországi terület hírleveleként. (Dr. Makrai Tibor, Németh István - Szatmár-beregi kör ) Mátészalkai körzeti alkalom Találkozó a Mátra-Bükki körben Jelenlegi gyakorlatunk, hogy tavasszal és õsszel tartunk egy egész napos körzeti találkozót, ahol négy szolgálatot hallgatunk meg. Az ige hallgatása, a testvérekkel való találkozás mindig megerõsítõ mindannyiunk számára. A nap végén közös imádsággal zárjuk a körzeti alkalmat. Körzeti alkalmainkon a BSz-tagokon kívül rendszeresen részt vesznek érdeklõdõk, ill. BSz-t pártoló tagok. (Budai Judit - Békési kör) "Az evangélizációs és hitmélyítõ alkalmakat felváltva minden pénteken megtartottuk, amiket Miskolcon, a Ref. Egyházkerületi székházban rendezünk. Ezeket fõ látogatja. Az evangélizációs alkalmakon fõ vett részt. Ezen alkalmak igen áldásosak. És mindig van olyan testvérünk, akit az ige megszólít és átadja életét az Úrnak." (Tóth László - Miskolci kör) * * * Tagtársaink közül a legtöbben Szekszárdon élnek és a Metodista gyülekezet aktív tagjai. Idõsek és fiatalok közötti szolgálatot végeznek. A másik aktív csoport Nagyatádon heti rendszerességgel bibliakört vezet, Baján is mûködik a bibliakör. A többiek nagyon szétszórva élnek. (Szalai Géza - Szekszárdi kör) * * * Bibliaóráinkon, mint egy nagyobb család lehettünk együtt Urunk igéje mellett, közeliek és távoliak, váltakozó létszámmal, hol többen, hol kevesebben, havonta, a harmadik szombaton. Körzeti bibliaóránknak egyik szép új szolgálata a kazetta szolgálat. A múlt év folyamán megkezdtük a szolgálatok felvételét magnókazettára. Az elsõ énektõl kezdve az utolsóig, beleértve a beszélgetéseket is, azzal a céllal, hogy 4 idõs és beteg testvérünk is ilyen módon vehessen részt körzeti bibliaóráinkon. (Pecznyík Pál - Vas-zalai kör)... és õsszel Békési kör tavasszal... Bár az élmény és a hozzájuk kapcsolódó áldás sokkal bõségesebb, de csak ennyi fért a rendelkezésre álló keretbe. A Szerkesztõ köszöni a kedves és hangulatos beszámolókat, fotókat, és lelkes készülést kíván a évi programokhoz! * Fotók: Budai Judit, Csipes István, Donáth Katalin, Fûtõné Sípos Tünde, Horváth Mária, Koncz András, Dr. Makrai Tibor, Margit István, Dr. Mikolicz Gyula, Papp Tibor, Dr. Viczián Miklós, Weber István és mások Hetenként tartunk bibliaköri alkalmakat a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség gyülekezeti termében, Debrecen, Révész tér 2. sz. alatt, hétfõn 17 órai kezdettel. Alkalmainkon ben az Apostoli cselekedetek könyvét tanulmányozzuk. Gyakran látunk vendégül szolgálattevõket, õk a maguk által választott ige alapján szolgálnak. A bibliaórán személy van jelen. A testvérek egy részét koruk és egészségi állapotuk az alkalom látogatásában már korlátozza, de akik tehetik, rendszeresen részt vesznek azokon - olyanok is, akik a Biblia Szövetséghez ugyan nem tartoznak, de együtt kívánnak lenni velünk az ige mellett. (Juhász Attiláné dr. - Debreceni kör) * * * "Mivel igen nagy terület tartozik a körzethez, így havonta jöttünk össze, mindig vasárnap délután. Találkozásaink szinte kizárólag igei alkalmakra korlátozódtak, beszélgetéssel és imaközösséggel egybekötve." (Sípos Ajtony Levente - Kiskunsági kör) 8
EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT
Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2012. évi IV. számhoz EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Ifjúsági programok NÉPSZERÛ A VÍZICSATA 10-13 évesek tábora
Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT
Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2013. évi IV. számhoz EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT Ifjúsági programok KI MIT TUD? 2013. július 8-12. nehéz sorsú
Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2011
Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2011. évi I. számhoz Programfüzet 2011 2011. év április-december A Biblia Szövetség központi szervezésû
Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2012
Biblia és Gyülekezet M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2012. évi I. számhoz Programfüzet 2012 2012. év április-december A Biblia Szövetség központi szervezésû konferenciái,
Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2013
Biblia és Gyülekezet M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2013. évi I. számhoz Programfüzet 2013 2013. év április december A Biblia Szövetség központi szervezésû konferenciái,
2016.nyár. Kedves Testvéreink az Úrban! Hálaadás: Gyermekmisszió
Gyermekmisszió Gyermek Evangélizációs Közösség 2016.nyár Kedves Testvéreink az Úrban! Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. Zsolt. 34,9 Hálás és örömteli a szívünk
Melléklet. Programfüzet 2014. 2014. év április december A Biblia Szövetség központi szervezésû konferenciái, csendeshetei, táborai
Biblia és Gyülekezet Melléklet A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2014. évi I. számhoz Programfüzet 2014 2014. év április december A Biblia Szövetség központi szervezésû konferenciái, csendeshetei,
1989. november - egyhetes evangélizáció a debreceni Ref. Nagytemplomban. 1989. december - hivatalos kapcsolatfelvétel a Liebenzelli Misszióval (NSZK)
DIÓHÉJ BIBLIA SZÖVETSÉG 1989-2009. A Biblia Szövetség története Dióhéj -ban 1989.05.01. - megalakul a Biblia Szövetség (BSZ) a Budapest, Kálvin téri ref. gyülekezeti teremben. Elfogadják a szervezet hitvallását
Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2010
Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2010. évi I. számhoz Programfüzet 2010 2010. év április-december A Biblia Szövetség központi szervezésû
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!
Gyermekmisszió Gyermek Evangélizációs Közösség 2017 nyár/ősz Kedves Testvéreink az Úrban! De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak
Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:
Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és
Ára: 350,- Ft. Mutasd meg nekünk, Uram, kegyelmedet, és add nekünk szabadításodat! (Zsoltárok 85,6)
2018. október BIBLIA ÉS GYÜLEKEZET A Biblia Szövetség Egyesület folyóirata XXX. évfolyam 3. szám Ára: 350,- Ft Mutasd meg nekünk, Uram, kegyelmedet, és add nekünk szabadításodat! (Zsoltárok 85,6) A péceli
HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,
22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes
Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. -
Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban - 2008. május 31. - A Cursilló (spanyol eredetű szó) magyarul a keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. A református Cursillo
Betlehemezés Létavértesen
A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi
formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel
Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának melléklete. Programfüzet 2008
Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának melléklete 2008. évi I. számhoz Programfüzet 2008 2008. év április-december A Biblia Szövetség központi szervezésû konferenciái,
Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok
2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,
Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület. Kedves Olvasónk!
i KIF NFO 5.szám 2011. ősz K I F I Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület www.kifinet.hu info@kifinet.hu Kedves Olvasónk! A KIFI működéséről kívánunk ezúton is tájékoztatást adjunk mindazok számára, akik
AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban
Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban 2015. 12. 16. Idén kerültek először megrendezésre Marosvásárhelyen a Keresztyén Egyetemista Napok a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18
Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Alpha kurzus meghívó
Alpha kurzus meghívó Tisztelt Hölgyem/Uram! Szeretettel meghívjuk a Paksi Református Egyházközség szervezésében Szeptember 29-én 18:00-kor induló Alpha kurzusra. Mi az Alpha kurzus? Az Alpha kurzus a keresztény
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2009
Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2009. évi I. számhoz Programfüzet 2009 2009. év április-december A Biblia Szövetség központi szervezésû
Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!
Csajági Református Általános Iskola Hited és tudásod hazád jövője! A falu és az iskola elhelyezkedése, története: - Csajág Veszprém megye délkeleti csücskében, a Séd, a Sió és a Balaton által közrefogott
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért
KATolikus egyházközségeink F
2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)
BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2.
BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM PÜNKÖSDI ÜNNEPI ISTENTISZTELETEK 2010. MÁJUS 23. MÁJUS 24. Hagyományainknak
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia
egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség
hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti
Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12
2004/2 Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 Szivárványívemet helyezem a felhõkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 A Gyülekezeti hétvégérõl 2.
Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,
Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2
A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze
A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A
Paks, Lukács Vilmos
Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a
Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet
Augusztus - Szeptember
KECSKEMÉTI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM (INTERNÁTUS) T A N É V R E N D J E 2014-2015 Augusztus - Szeptember aug.21. Cs 9 00 tanévkezdő áhítat aug.22. P aug.23. Szo aug.24. V aug.25. H aug.26. K aug.27. Sze aug.28.
Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus Egyházközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk
Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség
KatolikUS egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus EgyHÁZközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
OMEGA. Mindenkit szeretettel látunk ezeken az evangélizációs jellegű rendezvényeken!
2017-05-16 OMEGA H Í R E K Köszöntsetek minden testvért Nyomatékosan kérlek titeket az Úrra, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden testvérnek! A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! 1Thessz.
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező
A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN
mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek (2 Kor 12,14) A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN DÉL- TISZÁNTÚLI REGIONÁLIS DIAKÓNIAI KONFERENCIA
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!
Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.
Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,
Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.
Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium
Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi
Svájci tanulmányút. Basel
Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban
1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a
Maradjunk meg a saját erősségünkben!
Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak
Hitéleti alkalmaink a es tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2016-2017-es tanévben Intézményünk vezérigéje a 2016-2017-es tanévben: "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten
BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon:
1 BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 1188. Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 295 34 27 06 30 445 39 55 A BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A 2015. ÉVRE I.
Egy lélekkel a templomban
Egy lélekkel a templomban 2016. 06. 26. Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS
2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 11/1994 (VI.8) rendelet alapján
I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola 10. főiskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 11/1994 (VI.8) rendelet
Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Trolibusz-közlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ), a BKV közreműködésével az Országos Trolibusz Szakmai Találkozót. A március 20-tól 22-ig tartó
A TÁBOROZÓ GYERMEKEK HITRE JUTÁSÁÉRT!
HÁRMASBAN A TÁBOROZÓ GYERMEKEK HITRE JUTÁSÁÉRT! TÁBORSZEMINÁRIUM Budafok, VISZ - KONFERENCIA, 2011. március 26. MÁTÉ 4, 12. (Kis lapok osztása a táborszeminárium résztvevőinek.) Írj fel 2 számot! 1. Évente
HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)
HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Köszönt titeket a DE-GYTK Hallgatói Önkormányzat!
TÁMOGATÓINK: Köszönt titeket a DE-GYTK Hallgatói Önkormányzat! Kedves Résztvevők! Nagy örömünkre szolgál, hogy idén Debrecen ad otthont a "Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozója és Börze" eseménynek.
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban
Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG Szentírás Szövetség A mû eredeti címe: Following Jesus Pathway Bible Guides: Luke 9 12 Szerzô: Gordon Cheng Originally published by Matthias
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna
Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi
Üzenet Karácsonyi kiadás
Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi