én kelt megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "én kelt megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk."

Átírás

1 KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL 1056 Budapest, Váci utca , Budapest, Pf HIVATALVEZETŐ Fax: 06-1/ Tárgy: Állásfoglalás fakivágással kapcsolatos más eljáró szerv kijelölésével kapcsolatban Ügyiratszám: Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Jegyző részére Tisztelt Jegyző! én kelt megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk. Levelében arról tájékoztatta Hivatalunkat, hogy a fás szárú növények védelméről szóló Ök. rendelet értelmében az ingatlanokon belüli fakivágási engedélyezési ügyekben a képviselő-testület által átruházott hatáskörben a Polgármester jogosult eljárni, továbbá, hogy a hrsz. alatti társasházban lévő két albetét tulajdonosa az Önkormányzat, és a társasházat érintő eljárásban vélhetően a polgármesterrel szemben abszolút kizárási ok áll fenn. Megkeresésében szereplő problémát Hivatalunk szervezeti egységeivel is megismertettük. Felügyeleti és Igazgatási Monitoring Főosztályunk (a továbbiakban: Felügyeleti Főosztály) az önkormányzati rendelettel kapcsolatban tett észrevételeket, míg Építésügyi Főosztályunk a hatósági eljárásban felmerülő problémákat vizsgálta. A rendelkezésünkre álló információk alapján az alábbi megállapításokat tehetjük hatósági szempontból. Először azt kell megállapítani, hogy a fák kivágását milyen hatáskörben célszerű elvégezni. Amennyiben a fakivágásra építési tevékenységgel kapcsolatban kerülne sor, abban az esetben az eljárás lefolytatásához szükséges hatáskör a jegyzőhöz van telepítve, mint építésügyi hatósághoz. Amennyiben a fák kivágására a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 7. -ban foglaltak alapján kerül sor, a hatáskör gyakorlója a jegyző, mint elsőfokú környezetvédelmi hatóság. Amennyiben a fákat önkormányzati hatósági jogkörben kívánják kivágni, abban az esetben merülhet fel a megkereső levélben felvetett kizárás lehetősége. Az eljárás megindításának időpontja a megkereső leveléből nem derül ki, így a utáni jogi szabályozást tekintve, az alábbi jogszabályhelyek szolgálnak iránymutatásul.

2 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 12. (1) bekezdése értelmében a közigazgatási hatóság eljárása során az e törvény hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági ügyekben e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A (2) bekezdés szerint közigazgatási hatósági ügy (a továbbiakban: hatósági ügy): a) minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést végez, b) a tevékenység gyakorlásához szükséges nyilvántartásba vétel és a nyilvántartásból való törlés - a fegyelmi és etikai ügyek kivételével - ha törvény valamely tevékenység végzését vagy valamely foglalkozás gyakorlását köztestületi vagy más szervezeti tagsághoz köti. A (3) bekezdés b) pontja alapján az e törvény alkalmazása szempontjából közigazgatási hatóság (a továbbiakban: hatóság) a hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkező helyi önkormányzat képviselő-testülete, ideértve a megyei önkormányzat közgyűlését is, valamint a 19. (2) bekezdése szerint átruházott hatáskörben annak szervei és társulása. A 42. (1) bekezdése értelmében az ügy elintézésében nem vehet részt az a személy, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti. A (4) bekezdés szerint, az ügy elintézésében nem vehet részt az a hatóság, amelynek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti. A (6) bekezdés alapján az ügy elintézésében nem vehet részt az a hatóság, amelyik hatóság vezetőjével szemben kizárási ok merül fel. A 43. (7) bekezdés rögzíti, hogy a hatósági ügyben eljáró testület tagjával és vezetőjével, továbbá az eljáró hatóság kiadmányozási jogkörrel rendelkező vezetőjével szemben megfelelően alkalmazni kell a kizárás szabályait azzal, hogy ha a hatóságnál nincs másik kiadmányozási jogkörrel rendelkező vagy azzal felruházható személy, a hatáskör gyakorlója jár el. A (8) bekezdés szerint az önkormányzati hatósági ügyben a kizárásra vonatkozó döntésre a külön törvényben meghatározott, személyes érintettséggel kapcsolatos eljárás az irányadó. A 107. (1) bekezdés alapján az önkormányzati hatósági ügyben átruházott hatáskörben hozott, továbbá a polgármester törvény alapján önálló hatáskörben hozott önkormányzati hatósági döntésével szembeni fellebbezés elbírálása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. A 116. alapján, ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik, felügyeleti szervként az a hatóság jár el, amely a fellebbezés elbírálására jogosult vagy jogosult volna. A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 9. (1) bekezdése szerint az önkormányzat jogi személy. Az önkormányzati feladat- és hatáskörök a képviselő-testületet illetik meg. A képviselő-testületet a polgármester képviseli. A (2) bekezdés szerint az önkormányzati feladatokat a képviselő-testület és szervei: a polgármester, a képviselőtestület bizottságai, a részönkormányzat testülete, a képviselő-testület hivatala látják el. A (3) bekezdés alapján a képviselő-testület egyes hatásköreit a polgármesterre, a bizottságaira, a részönkormányzat testületére, a kisebbségi önkormányzat testületére, törvényben meghatározottak szerint társulására ruházhatja. E hatáskör gyakorlásához utasítást adhat, e hatáskört visszavonhatja. Az átruházott hatáskör tovább nem ruházható. Az Ötv. 11. (1) bekezdése alapján a képviselő-testület önkormányzati hatósági ügyben hozott határozata ellen fellebbezésnek nincs helye. 2

3 A (2) bekezdés szerint a polgármester (főpolgármester), valamint a képviselő-testület bizottságának, részönkormányzat testületének önkormányzati jogkörben hozott hatósági határozata ellen a képviselő-testülethez lehet fellebbezést benyújtani. A (3) bekezdés rögzíti, hogy a képviselő-testület (1) és (2) bekezdés alapján hozott határozatának a felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással a bíróságtól lehet kérni a határozat közlésétől számított harminc napon belül. A pert az önkormányzat ellen kell indítani. Az Ötv. 14. (2) bekezdése szerint a képviselő-testület döntéshozatalából kizárható az, akit, vagy akinek a hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A települési képviselő köteles bejelenteni a személyes érintettséget. A kizárásról az érintett települési képviselő kezdeményezésére vagy bármely települési képviselő javaslatára a képviselő-testület dönt. A kizárt települési képviselőt a határozatképesség szempontjából jelenlevőnek kell tekinteni. Az Ötv. 32. alapján a polgármester tagja a képviselő-testületnek, a képviselő-testület határozatképessége, döntéshozatala, működése szempontjából települési képviselőnek tekintendő. Az Ötv. 78. (1) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat vagyona a tulajdonából és a helyi önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokból áll, amelyek az önkormányzati célok megvalósítását szolgálják. Az Ötv. 80. (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzatot - e törvényben meghatározott eltérésekkel - megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetőleg terhelik. A Korm. rendelet 7. (1) bekezdése rögzíti, hogy a település belterületén a fás szárú növénynek az élet-, egészség- vagy vagyonvédelmi okból - a 6. -ban foglaltaktól eltérően - történt kivágása esetén a) a kivágás tényét az azonnali intézkedést foganatosító 3 napon belül bejelenti a kivágás helye szerint illetékes jegyzőhöz; b) ha a pótlás környezeti feltételei adottak, a jegyző a tulajdonost a pótlásra kötelezi. A Korm. rendelet (2) bekezdése megállapítja, hogy a jegyző a fás szárú növénnyel rendelkezni jogosultat a fás szárú növény kivágására kötelezi, ha a fás szárú növény az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyezteti, és e veszély másként nem hárítható el. Fenti jogszabályhelyek alapján az alábbiakat állapíthatjuk meg. A Ket. 43. (7) bekezdést alapul véve, esetünkben hatósági ügyről beszélhetünk, hiszen az önkormányzati hatósági ügy, is hatósági ügy (Ket. 12. (3) bekezdés b) pontja). A polgármester tagja a képviselő-testületnek. Önkormányzati hatósági jogkörben eljárva a képviselő-testület hatáskörének gyakorlását átruházhatja a polgármesterre. A hatóságnál nincs másik kiadmányozási jogkörrel rendelkező vagy azzal felruházható személy, tekintettel, hogy a hatáskör gyakorlója (képviselő-testület) átruházott hatáskörében jár el a polgármester, az átruházott hatáskör tovább nem ruházható át. Abban az esetben, ha kizárási ok merül fel a polgármesterrel szemben, a Ket. 47. (7) bekezdése szerint a hatáskör gyakorlása visszaszáll az eredeti hatáskör címzettjére a hatáskör gyakorlójára, azaz a képviselőtestületre. Ilyen esetben a kizárásról a képviselő-testület maga dönt határozattal (Ötv. 11. (1) bekezdése). Hivatalunk nem tud a kizárásról dönteni, mivel nem minősül a képviselő-testület felettes szervének (Ket és 107. ). Tehát az ügyben a döntéshozó hatóság mind a fakivágási, mind pedig a kizárással kapcsolatban - ilyenkor maga a képviselő-testület. Jelen esetben, a társasházban tulajdonos az Önkormányzat, ezért a vagyonnal való önrendelkezés és a közhatalmi jogkör gyakorlását kell összhangba hozni (Ötv. 80. (1) bekezdés). 3

4 Összefoglalva: a képviselő-testület jogosult ilyenkor a fa kivágásáról dönteni. De hangsúlyozzuk, hogy csak abban az esetben, ha önkormányzati hatósági ügyről van szó, mely esetben a jogbiztonság egyensúlyát a határozattal szemben a bírói út biztosítja (Ötv. 11. (3) bekezdés). Abban az esetben, ha a Polgármesterrel szemben azért merül fel kizárási ok, mert személyes érintettség áll fenn, akkor a Ket. 43. (8) bekezdésében foglaltak az irányadók (Ötv. 14. (2)). A előtt indult eljárás esetén a Ket. 43. (4), (9) és (10) bekezdésekben foglaltak alapján lehet eljárni, mely szerint: (4) Ha a kizárási ok a hatóság vezetőjével, illetve az államigazgatási hatósági jogkörben eljáró polgármesterrel, főpolgármesterrel, jegyzővel, főjegyzővel, a közgyűlés elnökével szemben merül fel, az ügyben - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a felügyeleti szerv által kijelölt másik azonos hatáskörű hatóság jár el. E rendelkezést nem kell alkalmazni a hatósági bizonyítvánnyal, igazolvánnyal és nyilvántartással, illetve a jogszabályban meghatározott mértékű - nem mérlegelési jogkörbe tartozó - adó- vagy más fizetési kötelezettség megállapításával kapcsolatos ügyekben. (9) A hatósági ügyben eljáró testület tagjával és vezetőjével, továbbá az eljáró hatóság kiadmányozási jogkörrel rendelkező vezetőjével szemben megfelelően alkalmazni kell a kizárás szabályait. (10) Önkormányzati hatósági ügyben a kizárásra vonatkozó döntésre a külön törvényben meghatározott, személyes érintettséggel kapcsolatos eljárás az irányadó. Ez a sajátos jogi helyzet - mely felvetésre került speciális szabályozást igényel, azonban a jelenleg hatályos jogszabályok alapján, csupán a Ket. és Ötv. szabályainak összevetése ad eligazítást. A Felügyeleti Főosztály a fás szárú növények védelméről alkotott sz. önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: rendelet) kapcsolatban az alábbi megállapításokat tette. Törvényességi szempontból vizsgálta meg a fent említett rendeletet és megállapította, hogy annak tartalma ellentétes a hatályos jogi szabályozással. A környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 48. (2) bekezdése értelmében a főváros területén a fővárosi önkormányzat rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a más törvény hatálya alá nem tartozó egyes fás szárú növények védelme érdekében tulajdonjogot korlátozó előírásokat határozzon meg. A fővárosi kerületi önkormányzatnak ilyen jogköre nincs, törvénybe ütközik tehát a rendelet hatályának bármely ingatlanra való kiterjesztése. A 48. (2) bekezdése szerint a települési önkormányzat képviselő-testülete, illetőleg a fővárosi önkormányzat esetén a fővárosi közgyűlés önkormányzati rendeletben más törvény hatálya alá nem tartozó egyes fás szárú növények védelme érdekében tulajdonjogot korlátozó előírásokat határozhat meg. A rendelet hatályát az 1. az alábbiak szerint határozza meg. A rendelet 1. (1) bekezdése szerint a rendelet hatálya kiterjed a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a település közigazgatási határán belül minden önálló ingatlanra, azok teljes fás szárú növényállományára, függetlenül attól, hogy tulajdonosa üzemeltetője, bérlője, haszonélvezője, használója természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (a továbbiakban: használó). A törvény felhatalmazása alapján alkotta meg a Kormány a Korm. rendeletét. E rendelet végrehajtására önkormányzati rendelet nem alkotható, mert a jogalkotásról szóló évi XI. törvény ezt kizárja. 4

5 A 15. (1) bekezdése szerint a végrehajtási jogszabály alkotására adott felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. A felhatalmazás jogosultja a jogi szabályozásra másnak további felhatalmazást nem adhat. A (2) bekezdés értelmében a szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelességek szabályozására nem lehet felhatalmazást adni. A rendeletnek azon szabályai tehát, amelyek ismétlik a kormányrendelet rendelkezéseit, feleslegesek. A jegyző hatásköre csak a közterületre álló fás szárú növények kivágására terjed ki. Tekintettel arra, hogy ezekben a kérdésekben a Képviselő-testület nem rendelkezik rendeletalkotási felhatalmazással, a rendelet 1., 2., 3., 4. -ai törvénysértők. A rendelet 5. -ában szabályozott pótlás mértékének és módjának megállapítására nem, csak a kompenzációs intézkedés kérdésében rendelkezik a Képviselő-testület a környezetvédelmi törvény alapján általános jogalkotási felhatalmazással. Közvetetten a Korm. rendelet 8. -a említi a települési önkormányzat rendeletét a kompenzációs intézkedéssel kapcsolatban. A Korm. rendelet 8. (4) bekezdése alapján amennyiben a fás szárú növény pótlása a földrészlet adottsága miatt nem vagy csak részben teljesíthető, a pótlást a jegyző által kijelölt más ingatlanon történő telepítéssel kell teljesíteni. Amennyiben ilyen ingatlan a település beépítettsége miatt nem jelölhető ki, a jegyző a használót a települési önkormányzat által rendeletben meghatározott kompenzációs intézkedés megtételére kötelezi. A Korm. rendelet szerkesztéséből következik azonban, hogy a kompenzációs intézkedés csak a közterületen álló fás szárú növény kivágása esetén állapítható meg, amennyiben a pótlást a rendeletben felsorolt okok miatt a jegyző nem tudja elrendelni. A rendelet 6. -a az építési tevékenységgel összefüggő fakivágás esetére rendelkezik a pótlás mértékéről. A rendeletalkotási felhatalmazás erre nem terjed ki, az eljárás a jegyző hatáskörébe tartozik, figyelembe véve a magasabb szintű jogi szabályozást. A rendelet 7. -a, mivel korábbi, jogszabálysértő szakaszokkal összefüggésben állapít meg szabálysértési tényállást, szintén jogszabálysértő. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy szakmai véleményünk a 60/1992. (XI.17.) AB határozat értelmében nem minősül a jogalkotásról szóló évi XI. törvény szerinti jogi iránymutatásnak, annak kötelező ereje nincs, az csupán tájékoztató jellegű, arra bíróság vagy más hatóság előtt bizonyítékként hivatkozni nem lehet. Budapest, június 28. Erről értesül: dr. Dombovári Ottó hivatalvezető 1. Címzett 2. Irattár 5

Magyar joganyagok - 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet - a fás szárú növények véde 2. oldal (4)1 Ha a pótlás az 1. mellékletben szereplő inváziós fás

Magyar joganyagok - 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet - a fás szárú növények véde 2. oldal (4)1 Ha a pótlás az 1. mellékletben szereplő inváziós fás Magyar joganyagok - 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet - a fás szárú növények véde 1. oldal 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet a fás szárú növények védelméről A Kormány a környezet védelmének általános

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2010. (V.05.) önkormányzati r e n d e l e t e. a fás szárú növények védelméről

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2010. (V.05.) önkormányzati r e n d e l e t e. a fás szárú növények védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2010. (V.05.) önkormányzati r e n d e l e t e a fás szárú növények védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/942-1/2013/I. Üi.: Juhászné Kérdő E. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ RENDELETTERVEZET Tárgy: Államháztartáson kívüli forrás

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2018. (XI.12.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2018. (XI.12.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2018. (XI.12.) önkormányzati rendelete a fás szárú növények helyi védelméről Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/942-1/2013/I. Üi.: Juhászné Kérdő E. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ RENDELETTERVEZET Tárgy: Államháztartáson kívüli forrás

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AZ ALAP A Kormány a fővárosi és

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete februári ülésére. Tisztelt Képvisel -testület!

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete februári ülésére. Tisztelt Képvisel -testület! Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z j é t l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek.hu Ikt.sz.:../2009. El

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 74/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 74/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2012. december 21. Rimán Edina jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 74/2012. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

A Képviselő-testület a április 5-ei zárt ülésén az alábbi határozatokat hozta:

A Képviselő-testület a április 5-ei zárt ülésén az alábbi határozatokat hozta: A Képviselő-testület a 2011. április 5-ei zárt ülésén az alábbi okat hozta: 58/2011. (IV.5.)számú képviselő-testületi A Képviselő-testület Kecskeméti Benedekné /sz.: Búzás Erzsébet, Nagykáta, 1947.08.01.

Részletesebben

4/2010. (X. 20.) Közigazgatási jogegységi határozat

4/2010. (X. 20.) Közigazgatási jogegységi határozat Hatály: 2010.X.20. - 4/2010. (X. 20.) Közigazgatási jogegységi határozat a társadalmi szervezetek jogállásáról környezetvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben, valamint perindítási és kereshetőségi jogáról

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT KÖZTERÜLETEN TERVEZETT TEVÉKENYSÉGHEZ TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS MEGADÁSÁRA

POLGÁRMESTER JAVASLAT KÖZTERÜLETEN TERVEZETT TEVÉKENYSÉGHEZ TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS MEGADÁSÁRA BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT KÖZTERÜLETEN TERVEZETT TEVÉKENYSÉGHEZ TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS MEGADÁSÁRA Előterjesztő: polgármester Az előterjesztő megtárgyalásra javasolja:

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 2011. évi CLXXXIX. Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Önkormányzat: a helyi önkormányzás testülete és szervezete, feladat- és hatáskörébe tartozó

Részletesebben

Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő-testülete napján tartandó testületi ülésére

Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő-testülete napján tartandó testületi ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014.. napján tartandó testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. szeptember 26- i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének az egyes képviselő- testületi hatáskörök

Részletesebben

Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS FAKIVÁGÁSOKHOZ

Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS FAKIVÁGÁSOKHOZ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester

Részletesebben

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

v é g z é s t: A bíróság a.. Helyi Választási Bizottság.. számú határozatát megváltoztatja, és az

v é g z é s t: A bíróság a.. Helyi Választási Bizottság.. számú határozatát megváltoztatja, és az A Kaposvári Törvényszék dr. Takács Norbert ügyvéd (.) által képviselt... szám alatti kérelmezőnek... Helyi Választási Bizottság... szám alatti kérelmezettel szemben népszavazási ügy iránt indított nem

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium dr. Belányi Márta I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON Összehasonlító elemzés DR. SZABÓ KÁROLY GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK

Részletesebben

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző. Előzetes hatásvizsgálati lap Rendelettervezet

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző. Előzetes hatásvizsgálati lap Rendelettervezet A hivatali helyiségen, valamint a hivatali munkaidőn kívül kötendő házasság esetén fizetendő díjakról, valamint a házasságkötéseknél közreműködő anyakönyvvezetőt megillető díjakról szóló 7/2011. (IV.21.)

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat

Részletesebben

A POLGÁRMESTERI FOGALAKOZTATÁSI JOGVISZONNYAL JÁRÓ FELADAT- ÉS JOGKÖRÖK

A POLGÁRMESTERI FOGALAKOZTATÁSI JOGVISZONNYAL JÁRÓ FELADAT- ÉS JOGKÖRÖK A POLGÁRMESTERI FOGALAKOZTATÁSI JOGVISZONNYAL JÁRÓ FELADAT- ÉS JOGKÖRÖK Az alábbi lista azokat az általános jellegű polgármesteri jogköröket és hatásköröket tartalmazza, amelyeket jogszabályok a polgármesterhez

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-i rendes ülésére Tárgy: Egyes önkormányzati rendeletek harmonizációs célú

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi felügyelettel kapcsolatos

Részletesebben

1. A rendelet hatálya Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának közigazgatási területére terjed ki.

1. A rendelet hatálya Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának közigazgatási területére terjed ki. Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselőtestületének 35/2009. (IX.16.) önkormányzati rendelete a fás szárú növények védelméről egységes szerkezetben a módosításáról szóló

Részletesebben

[4. A Közgyűlés Pénzügyi és Gazdasági Bizottságra átruházott hatáskörei]

[4. A Közgyűlés Pénzügyi és Gazdasági Bizottságra átruházott hatáskörei] Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 52/2012.(XI.19.) önkormányzati rendelete közgyűlési hatáskörök átruházásáról és egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 35/2010. (XI. 22.)

Részletesebben

Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete

Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2007.(X.01.) számú rendeletének módosítása Bag

Részletesebben

Tárgy: Dunakeszi Város Önkormányzatának a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló./2016. (. ) önkormányzati rendelete

Tárgy: Dunakeszi Város Önkormányzatának a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló./2016. (. ) önkormányzati rendelete Dióssi Csaba polgármester úr részére Dunakeszi Város Polgármesteri Hivatala Székhelyén Tárgy: Dunakeszi Város Önkormányzatának a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló./2016.

Részletesebben

HATÁROZAT ENGEDÉLYEZEM.

HATÁROZAT ENGEDÉLYEZEM. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály, Vállalkozási Csoport 4026 DEBRECEN, KÁLVIN TÉR 11. (52)517-700 (52)517-832 E-MAIL:

Részletesebben

Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11.

Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11. Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék 2015. november 11. 1 Helyi önkormányzatok (3197) Települési önkormányzatok (3178) Területi önkormányzatok (20) Községek (2809) Városok (346) (ebből járásszékhely

Részletesebben

2 14. (1) A képviselő-testület szükség szerint, de évente legalább nyolc ülést tart. A képviselő-testületi ülés meghívóját, illetve az egyes napirendi

2 14. (1) A képviselő-testület szükség szerint, de évente legalább nyolc ülést tart. A képviselő-testületi ülés meghívóját, illetve az egyes napirendi 1 Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10 /2013. (V.30.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4 /2011. (IV.15.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. december 13. Iktatószám: 14456-2/2016. Tárgy: Huszár Viktor Ikrény, Ószhely puszta Hulladékgazdálkodási kötelezés Ügyintéző: dr. Kuller

Részletesebben

11. Szociális igazgatás

11. Szociális igazgatás 11. Szociális igazgatás 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Szociális igazgatás Ügyfelet érintő jog és kötelezettség megállapítása, Szociális ellátásra való jogosultság,

Részletesebben

15/2006. (VI.13.) Budapest Csepel Önkormányzata Kt. rendelete. a születési támogatásr ól

15/2006. (VI.13.) Budapest Csepel Önkormányzata Kt. rendelete. a születési támogatásr ól 5/006. (VI..) Budapest Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a születési támogatásr ól (a 0/007. (III.6.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelttel, valamint a /007. (V.5.) Budapest XXI. Kerület

Részletesebben

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: VE-05D/EH/417-14/2017. Tárgy: 8330 Sümeg, Kompanik Zs. u. 8. alatti, 944. hrsz-ú ingatlanon épületek bontási és egészségház építésére megadott VE- 05D/EH/417-10/2017.

Részletesebben

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések Tartalom Joghatóság Hatáskör (hatósági jogkör) Hatáskör-elvonás és átruházás Illetékeség Joghatóság, hatáskör, illetékesség vizsgálat áttétel Ideiglenes intézkedés

Részletesebben

Az előadás tartalmi felépítése

Az előadás tartalmi felépítése A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014.augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

a Képviselő-testület június22-én tartandó ülésére

a Képviselő-testület június22-én tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS JEGYZŐJE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. június22-én tartandó ülésére Tárgy: Tájékoztatás és intézkedési javaslatok a Pest Megyei Kormányhivatal PE/030/00731-2/2017. számú törvényességi

Részletesebben

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések Tartalom! Joghatóság! Hatáskör (hatósági jogkör)! Hatáskör-elvonás és átruházás! Illetékeség! Joghatóság, hatáskör, illetékesség vizsgálat áttétel! Ideiglenes

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T a 2017. szeptember 20-án (szerdán) a Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal nagytermében (1163 Budapest, Havashalom u. 43. fszt. 18.) a Budapest

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjének 2/2009. (I. 19.) számú rendelkezése

A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjének 2/2009. (I. 19.) számú rendelkezése A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjének 2/2009. (I. 19.) számú rendelkezése a Kiadmányozási és Helyettesítési Szabályzatról 2 A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatalban

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére

Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére 1041 Budapest, István út 14. 231-3111, Fax.: 231-3255 radi.attila@ujpest.hu Hivatali ügyfélkapu elérhetőség: BP04ONKO, KRID: 358468376 Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE ID

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére ALSÓZSOLCA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. november

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől 2890 Tata, Kossuth tér 1. Tel.: (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgármester@tata.hu

Tata Város Polgármesterétől 2890 Tata, Kossuth tér 1. Tel.: (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgármester@tata.hu Tata Város Polgármesterétől 2890 Tata, Kossuth tér 1. Tel.: (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgármester@tata.hu Szám: I/1- /2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE

MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Gyöngyösmellék község Önkormányzat Képviselo-testületének. 5/2006.(II.10.) Önk. számú rendelete. a falugondnoki szolgálatról 1..

Gyöngyösmellék község Önkormányzat Képviselo-testületének. 5/2006.(II.10.) Önk. számú rendelete. a falugondnoki szolgálatról 1.. Gyöngyösmellék község Önkormányzat Képviselo-testületének 5/2006.(II.10.) Önk. számú rendelete a falugondnoki szolgálatról Gyöngyösmellék község Önkormányzat Képviselo-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány Az állattartásról szóló önkormányzati rendelet módosítása

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány Az állattartásról szóló önkormányzati rendelet módosítása 1. Napirend az állattartásról szóló önkormányzati rendelet módosítása 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány Az állattartásról szóló önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt képviselő-testület!

Részletesebben

TÖRÖKBÁLINT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK.Önkormányzati rendelete a Környezetvédelmi Alap létrehozásáról. Preambulum

TÖRÖKBÁLINT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK.Önkormányzati rendelete a Környezetvédelmi Alap létrehozásáról. Preambulum 1. melléklet TÖRÖKBÁLINT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK.Önkormányzati rendelete a Környezetvédelmi Alap létrehozásáról Preambulum Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testülete a környezet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: Fax: HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018.

Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: Fax: HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018. Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: +36 1 459 7812 Fax: +36 1 459 7660 E-mail: kasaa@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018. Tárgy: Földgázelosztói üzletszabályzat módosításának jóváhagyása

Részletesebben

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

2012. évi... törvény

2012. évi... törvény rcmányszá< : 8 4 Országgyűlési képviselő Érkezett: 2012 SEF! 0 Képviselői önálló indítvány 2012. évi... törvény a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény és a kereskedelemről

Részletesebben

4.NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-i nyilvános ülésére

4.NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-i nyilvános ülésére 4.NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének e a tiltott kirívóan

Részletesebben

Előterjesztés. Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása

Előterjesztés. Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása Előterjesztés A 3. napirendi ponthoz Napirend: Előterjesztő: Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása a polgármester Előzmények: - Rendelet - tervezet: az előterjesztés melléklete I. A téma ismertetése:

Részletesebben

Önkormányzatok törvényességi felügyelete. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény

Önkormányzatok törvényességi felügyelete. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény Önkormányzatok törvényességi felügyelete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 2012.-2013. Országgyűlés a Kormány javaslatának benyújtását követő soron következő ülésén

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3133/2015. (VII. 9.) AB végzés 2219 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2014. decemberi ülésére Tárgy:

Részletesebben

Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos bejelentések hatósági kezelése FM iránymutatás

Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos bejelentések hatósági kezelése FM iránymutatás Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos bejelentések hatósági kezelése FM iránymutatás Szakmai nap járási hivatalok részére Budapest, 2017. november 29. Dr. Orbán Hunor főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁ OS SZABÁLYAI (Ket) [2004. ÉVI CXL. TÖRVÉ Y]

A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁ OS SZABÁLYAI (Ket) [2004. ÉVI CXL. TÖRVÉ Y] A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁ OS SZABÁLYAI (Ket) [2004. ÉVI CXL. TÖRVÉ Y] A mérnöki kamaráról szóló 1996. évi LVIII. törvény a közfeladatok ellátásának körében feljogosítja a

Részletesebben

Előterjesztés 4. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 18-i ülésére

Előterjesztés 4. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 18-i ülésére Előterjesztés 4. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 18-i ülésére Tárgy: Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti

Részletesebben

Ludányhalászi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(08.29.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól

Ludányhalászi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(08.29.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól Ludányhalászi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(08.29.) rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló,

Részletesebben

ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások

ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások Bali Péter tű. őrnagy BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály 2017. NOVEMBER Az általános közigazgatási rendtartásról

Részletesebben

v é g z é s t: A bíróság a... Helyi Választási Bizottság... számú határozatát megváltoztatja, és az

v é g z é s t: A bíróság a... Helyi Választási Bizottság... számú határozatát megváltoztatja, és az dr. Takács Richárd ügyvéd (7400 Kaposvár, Fő u. 24.) által képviselt... szám alatti kérelmezőnek... Helyi Választási Bizottság... szám alatti kérelmezettel szemben választási bizottság határozatának felülvizsgálata

Részletesebben

Önkormányzati Rendeletek Tára

Önkormányzati Rendeletek Tára Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 28/2013.(XI.29.)

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/37989-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás tárgyát képező teletext oldal másolata

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI A határozat jogerős: 2016-04-01 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI Iktatószám: 4004-2/2016. Tárgy: Ügyintéző: Dr. Kuller Gábor / Hajdu Judit Mellékletek: - Telefon: +36 (96) 524-000 Hiv. szám: - Almásfüzitői Iparfejlesztő

Részletesebben

Javaslat a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet módosítására. Jegyző

Javaslat a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet módosítására. Jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati

Részletesebben

Kúria Önkormányzati Tanácsának Köm.5020/2017/3. határozata

Kúria Önkormányzati Tanácsának Köm.5020/2017/3. határozata Hatály: 2017.XII.18. - Kúria Önkormányzati Tanácsának Köm.5020/2017/3. határozata Szabadkígyós Község Önkormányzat Képviselő-testülete törvényen alapuló jogalkotási kötelezettségének elmulasztásáról 1

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170.

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 195399 helyrajzi számú, természetben

Részletesebben

46/2006.(X.16.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

46/2006.(X.16.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS BIZOTTSÁGI TAGOK TISZTELETDÍJÁRÓL ÉS EGYÉB JUTTATÁSAIRÓL SZÓLÓ a 16/2008. (III.27.), 45/2011. (X.28.) és az 51/2012. (XII.17.)

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2012. ( XI.15.) önkormányzati rendelet tervezete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2012. ( XI.15.) önkormányzati rendelet tervezete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2012. ( XI.15.) önkormányzati rendelet tervezete Az önkormányzati vagyonról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról Nagyecsed Város

Részletesebben

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. a magánszemélyek kommunális adójáról

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. a magánszemélyek kommunális adójáról Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2003. /XII.30./ számú R e n d e l e t e a magánszemélyek kommunális adójáról ( egységes szerkezetben a módosítására kiadott 11/2007.(XII.15.) számú

Részletesebben

Általános jogi ismeretek. Tematika:

Általános jogi ismeretek. Tematika: Általános jogi ismeretek Tematika: 1 Általános közigazgatási jog, közigazgatási alapismeretek 2 A közigazgatás intézményrendszere 3 Közigazgatási hatósági eljárás, hatáskör, illetékesség Budapest, 2014

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (X..) önkormányzati rendelete

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (X..) önkormányzati rendelete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (X..) önkormányzati rendelete módosításáról A rendelet kihirdetése

Részletesebben

DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól

DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselőtestület a helyi önkormányzatokról szóló többször

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 3/1. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a, a törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. -a, továbbá a szakfeladatrendről

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-158/2017. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló

Részletesebben

A kötelező átvételi jogosultság módosítása és az 530/2007. számú határozattal kiadott kiserőművi összevont engedély 3.

A kötelező átvételi jogosultság módosítása és az 530/2007. számú határozattal kiadott kiserőművi összevont engedély 3. ÜGYSZÁM: VFEO-107/ 5 /2016 ÜGYINTÉZŐ: Slenker Endre, Bagi Attila TELEFON: 06-1-459-7773; 06-1-459-7711 TELEFAX: 06-1-459-7985 E-MAIL: mekh@mekh.hu; slenkere@mekh.hu; bagia@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 3158/2016.

Részletesebben

Önkormányzati Rendeletek Tára

Önkormányzati Rendeletek Tára Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelete 1 a helyi iparűzési Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 28/2013.(XI.29.)

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról Ó z d, 2019. június 27. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VÁROS JEGYZŐJE

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VÁROS JEGYZŐJE BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VÁROS JEGYZŐJE Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: I 342007. Előadó: dr. Kiss Gyula Mell.: rendelet-tervezet Hiv. sz.: Postacím: 560 Pf lj2. Telefon: (66) 523-802 Telefax: (66)

Részletesebben

Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály

Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2011. (II.18.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

12/2013. (IV.15.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

12/2013. (IV.15.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete A KÖZÖSSÉGI EGYÜTTÉLÉS ALAPVETŐ SZABÁLYAIRÓL, VALAMINT EZEK MEGSZEGÉSÉNEK JOGKÖVETKEZMÉNYEIRŐL SZÓLÓ a 38/2013. (IX.06.), 51/2013. (XI.04.), 52/2013.

Részletesebben

A hatósági ügy fogalma és az eljárási törvény hatályára vonatkozó szabályok rendszere. A hatósági eljárás meghatározása

A hatósági ügy fogalma és az eljárási törvény hatályára vonatkozó szabályok rendszere. A hatósági eljárás meghatározása A hatósági ügy fogalma és az eljárási törvény hatályára vonatkozó szabályok rendszere 1 A hatósági eljárás meghatározása A közigazgatási szerven kívüli érintett jogalany ügyében megvalósuló jogilag szabályozott

Részletesebben

NYíREGYHÁZA 4400 NYíRE GYH ÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS TElEFON: +36 42524-530; FAX: +36 42501-154 crmzetes FŐJEGYZ ŐJE

NYíREGYHÁZA 4400 NYíRE GYH ÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS TElEFON: +36 42524-530; FAX: +36 42501-154 crmzetes FŐJEGYZ ŐJE NYíREGYHÁZA 4400 NYíRE GYH ÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS TElEFON: +36 42524-530; FAX: +36 42501-154 crmzetes FŐJEGYZ ŐJE E-MAI L: NYHJ EG YZ@ NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 26.932/2013. XIII,

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a házasságkötés és a bejegyzett élettársi kapcsolat

Részletesebben

Telefon:

Telefon: F 3 Ugyiratszám: FVFO 02 20131446- Ugyintező: dr Csőreg Anko Fogyasztóvédelmi Főosztály Telefon: 06-1-459-7841 1111111 111111111 11111 Fax: 06-1-459-7739 O O O 4 7 7 6 I 2 O I 3 9 E-mail: csoregaeh.gov.hu

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat egyes önkormányzati rendeletek módosítására és hatályon kívül helyezésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat egyes önkormányzati rendeletek módosítására és hatályon kívül helyezésére Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERE :1041 Budapest, István út. 14. :231-3131 Fax:231-3133 e-mail: wintermantel.zsolt@ujpest.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET május 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET május 17-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Ikt.szám: 131/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Egyes szabálysértési tárgyú rendelkezéseket megállapító önkormányzati

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (XI. 20.) rendelete

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (XI. 20.) rendelete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. 2. napirendi pont előterjesztésének melléklete Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (XI. 20.) rendelete

Részletesebben

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok A Főosztály általános feladatai tekintetében a) Kodifikációs feladatai tekintetében a hatósági tevékenység tapasztalatai alapján jogszabálymódosító javaslatokat

Részletesebben

Kérdések-válaszok / Jogalkotás témakör

Kérdések-válaszok / Jogalkotás témakör 1. Kötelező az intézmények vezetőit és a bizottsági tagokat meghívni a képviselő-testületi ülésekre? Van törvényben meghatározott idő, amelyen belül értesíteni kell e személyeket az ülés időpontjáról,

Részletesebben

A járási (fővárosi kerületi) hivatalok és a települési önkormányzatok együttműködésének lehetőségei

A járási (fővárosi kerületi) hivatalok és a települési önkormányzatok együttműködésének lehetőségei A járási (fővárosi kerületi) hivatalok és a települési önkormányzatok együttműködésének lehetőségei dr. Pilz Tamás Főosztályvezető Területi Közigazgatás-fejlesztési Főosztály A járási (fővárosi kerületi)

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3126/2015. (VII. 9.) AB HATÁROZATA. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3126/2015. (VII. 9.) AB HATÁROZATA. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3126/2015. (VII. 9.) AB határozat 2175 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3126/2015. (VII. 9.) AB HATÁROZATA alkotmányjogi panasz elutasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének../2019.(..) rendelete a zaj elleni védelem helyi szabályairól

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének../2019.(..) rendelete a zaj elleni védelem helyi szabályairól Előterjesztés 1. sz. melléklete Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének../2019.(..) rendelete a zaj elleni védelem helyi szabályairól Budapest Főváros IX. Kerület

Részletesebben

338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól A Kormány az Alkotmány

Részletesebben