BUDAPESTI MSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MEMLÉKI TANSZÉK
|
|
- Anna Törökné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BUDAPESTI MSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MEMLÉKI TANSZÉK MAGYARORSZÁG SZERB ORTODOX TEMPLOMÉPÍTÉSZETE A XVIII-XIX. SZÁZADI FEJLDÉS TIPOLÓGIAI VÁZLATA Vukoszávlyev Zorán Ph.D. értekezés tézisei Budapest, november
2 I. A KUTATÁS TÁRGYA, CÉLKITZÉSE, TUDOMÁNYOS ELZMÉNYEI Magyarországon 300 éve egy sajátos, bizánci kultúrkörhöz tartozó építészeti hagyomány állít emlékeket az ország egész területén elszórtan. E szerb ortodox templomokkal a Duna mentén, leginkább pedig Budapest, Szeged és Pécs környékén találkozhatunk. A Magyarországra legnagyobb számban 1690-ben bevándorolt szerbség új otthonra lelt a Kárpát-medencében. A már XV. századtól regisztráltan országunkban él balkáni népek elbb katonaként, majd a kereskedelmen keresztül már jogokkal bíró polgárokként kapcsolódtak be a társadalmi és politikai életbe is. A tehetsebb közösségek folyamatosan megújították templomaikat, s a lelki gazdagodást szolgálta a nemzeti egyházi központ Szentendrére költözése a pátriárka vezetésével. A szerb kultúra fejldése is évtizedeken keresztül Magyarországhoz, Budapesthez illetve Bécshez volt köthet. A festészet és költészet megújulásán túl a szerb nyelvi reformok is hazánkban fogalmazódtak meg. A magyarországi szerbség bizánci hagyományú építési kultúráját a nyugati barokk építészetben feloldva egy sajátos építési emlékkört hagyott hátra, mely egyedi jellegével gazdagítja a magyar építészettörténetet. Értekezésünkben egy évtizedet átfogó kutatási munka megállapításait rögzítjük. A tipológiai rendszer felállításának szándéka a jól lehatárolható emlékanyag értelmezése, építészeti elemzése és építészettörténeti helyének meghatározása miatt fontos. A kutatás tárgyának szkítése (csak a szerb nemzetiséghez tartozó ortodox templomok elemzése) a fellelhet magyarországi emlékanyag átfogható, konkretizálható mennyiség épületállománya miatt szükségszer volt. Ennek megfelelen nem foglalkoztunk a kifejezetten román alapítású ortodox templomokkal, nem érintettük a magyar ortodoxia tárgyi emlékeit, azonban közös sorsuk, gazdasági és társadalmi helyzetük miatt (hiszen közösen alapították templomaikat) elemzésünk tárgyává tettük a görög értsd: makedón-cincár egyházközségeket is. A ma is álló emlékek száma ezáltal 42 templomot és 2 temetkápolnát jelent. A magyarországi szerb ortodox templomok els teljeskör összeírását a millenniumi Osztrák-Magyar Monarchia idejébl ismerjük. Az akkori Magyarország népességfelméréseihez kapcsolódó sematizmust 1896-ban szerkesztette össze Marjanovity Georgije szentendrei püspöki adminisztrátor. 1 A szerb lakosságú települések leírásánál az adminisztratív vonatkozásokon túl a templom építési datálására, illetve a 1 MARJANOVITY, Georgije: Prvi sematizam pravoslavne srpske eparhije budimske za godine Sr. Karlovci, Eparhijska Uprava Budimska. Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 2
3 paróchia alapítására vonatkozó, építészettörténetileg is fontos adatokkal találkozunk. Azonban jellegénél fogva e munka nem ad részletes építészeti elemzést a szakrális épületekrl. Összefoglaló szándékú munka az emlékanyag építészettörténeti elemzésével hosszú ideig nem készült. Egyes frekventált helyen található épületekrl készültek önálló monográfiák már a világháborúk eltt is (Ráckeve gótikus szerb templomát Henszlmann Imre már 1865-ben 2 ismertette, s Csányi Károly és Lux Géza figyelmének is középpontjába került 1939-ben 3 ), majd a második világháború után átgondolt koncepcióval elindított város-monográfiák és megyénkénti memléki topográfiák is ismertették röviden a településen található, memléki értékkel bíró szerb ortodox templomokat. (Eger, Gyr, Miskolc, Székesfehérvár, Szentendre 4.) A szerbség magyarországi történeti kutatója, Vujicsics D. Sztoján mvészettörténész a pesti és budai szerbekrl írt munkáiban mindig részletesen foglalkozott a két településrész szerb ortodox templomaival. 5 Kisebb emlékcsoportok vizsgálata tárgyát képezte tudományos publikációknak (Szentkláray Jen írt a dél-magyarországi szerb monostoregyházakról 1908-ban 6 ), illetve egyes épületek bemutatásával néhányan kísérletet tettek az emlékanyag építészettörténeti helyének meghatározására. (Somogyi Árpád 1960-ban 7 a magyarországi pravoszláv építészet ismertetésekor összehasonlításokat hozott szerb, bolgár és román példákkal; illetve Bibó István több publikációjában 8 foglalkozott az Alföld egy jellegzetes késbarokk templomtípusával, mely több felekezet építgyakorlatában is feltnik.) Részletes, építészettörténeti-memlékvédelmi jelleg bemutatásokra az 1980-as években került sor, az emlékanyag koncentráltsága miatt leginkább Baranya megye szerb templomainál (Duranci Béla és Rudinski Anton 9 ), amely munka az akkori Jugoszlávia és Magyarország memlékvédelmi hatóságainak összefogásával valósult meg. Teljes építészettörténeti összefoglaló munka a templomokról csak 1990-re készült el. Az 1896-os sematizmusra alapozva Davidov Dinko 10 belgrádi professzor több ikonmvészeti tanulmány mellett kísérletet tett az egyes emlékek bemutatására a történeti dokumentumok ismeretében. A leginkább mvészettörténészi beállítottságú elemzéseken túl azonban összefüggéseket és történeti folyamatosságot felmutató megállapítások itt sem születtek. 2 HENSZLMANN Imre: A görög nem egyesültek temploma Ráckevén Gyri Történelmi és Régészeti Füzetek III. h.n. 3 CSÁNYI Károly - LUX Géza: Ráckeve. Görög kel. szerb templom Technika / 6. Budapest. 4 VOIT Pál: Szentendre Budapest, Corvina. 5 VUJICSICS D. Sztoján: A pesti szerb templom Budapest, Képzmvészeti Alap Kiadóvállalata. 6 SZENTKLÁRAY Jen: A szerb monostoregyházak történeti emlékei Délmagyarországon Budapest. 7 SOMOGYI Árpád: Késbizánci hagyományok a magyarországi pravoszlávok építmvészetében Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények IV.kötet 1-2. szám. Budapest. 8 BIBÓ István: Az Alföld késbarokk és klasszicista építészetének néhány kérdése Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények szám. Budapest., valamint: BIBÓ István: Egy sajátos késbarokk építészeti emlékcsoport az Alföldön Építés- Építészettudomány V. kötet 3-4. szám. Budapest. 9 DURANCI, Bela - RUDINSKI, Antun: Szerb templomok Baranya megyében Létünk. Újvidék. 10 DAVIDOV, Dinko: Spomenici budimske eparchije Beograd, Prosveta. Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 3
4 Az emlékanyag összehasonlító vizsgálatára egyetlen tanulmány vállalkozott csak Levárdy Ferenc szakrális emlékeink védelmérl szóló munkájában: Horváth Alice 11 tipológiai és kronológiai vázlatot állított fel a magyarországi román, görög, magyar és szerb ortodox templomokról. Az építési korszakokra jellemz kategorizálásai alapjául szolgálhattak volna a további munkáknak, azonban részletes építészeti elemzéseken alapuló teljeskör rendszerezése még nem történt meg az emlékanyagnak. II. A FELDOLGOZÁS MÓDSZERE, A VIZSGÁLT ANYAGOK BEMUTATÁSA A bibliográfiai adatgyjtésen alapuló, településtörténeti kutatásban és épületelemzésben kiteljesed munka bár méreténél fogva jelents, azonban csak hátterét adja egy tudományos igény rendszer felállításának. A helyszíni épületdokumentálások felfedezései csak kiegészítik, árnyaltabbá teszik a megfogalmazódó összképet. A feldolgozás bibliográfiai kutatásokkal indult. Az egyes emlékekre vonatkozóan megtalálható, hosszabb-rövidebb leírások tanultságait jelentették az önálló építészettörténeti bemutatások nyelvezetének. A feltárás a közéleti tájékoztató munkáktól a tudományos alaposságú munkákig terjedt, hiszen a személyes indíttatású helytörténeti monográfiák anekdota alapú megállapításai és néhol spekulatív következtetései is tartogattak összefzhet szálakat. A mvészettörténészek és építészek által írt munkák a publikáció szkebb témájának megfelelen csak részleteiben érintették az emlékeket, azok összefügg tudományos feldolgozása ezen megállapítások ütköztetését is jelentette. Az épületdokumentációk a részletes építészeti elemzés alapjait jelentik. Egyes épületek építészeti rajzai kiemelt memléki szerepük miatt elkészültek ezeket az illetékes hatóságok (OMVH, ÁMRK) archívumában kikerestük és tudományos kutatásra történ felhasználásra kikértük. A publikációkban is számos alaprajzra és homlokzati rajzra bukkantunk; azonban ezek forrás-hivatkozása sokszor hiányos, tehát a rajzok használhatóságát fenntartással kezeltük. Mivel több épületrl semmi dokumentáció nem állt rendelkezésre, ezért önálló épületdokumentálásokba kezdtünk a BME Építészettörténeti és Memléki Tanszék felmérési módszereivel ben Csongrád megyében 4, majd évek nyarán Baranyában 7 templom és egy temetkápolna teljes építészeti felmérését végeztük el. (Ez az emlékanyag több mint egynegyedét jelenti.) 11 "Bizánci liturgia és memlékek" címmel, H.A. szignóval. In: LEVÁRDY Ferenc (szerk., et. al.): Egyházi épületek és mtárgyak gondozása Budapest. Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 4
5 Az épületek felmérési rajzait minden esetben kiegészítette egy részletes fotódokumentáció. Az adott pillanatban történ állapotdokumentálást minden templomról elvégezve egy rövid, néhány éves periódusra vetített összképét kaphattuk a teljes emlékanyag fizikai helyzetének. Némely emlékhez többször is visszatérve a folyamatos változás (felújítások vagy épp a pusztulás) jelei váltak dokumentálttá. A bibliográfiai kutatások alapján elkerült adatok táblázatos feldolgozása és az épületdokumentációk rajzainak tipológiai és kronológiai táblázatos rendszerben történ egymás mellé szerkesztése a kutatási kérdésekre adandó gyors válaszok, visszakeresések lehetségét adják. A tipológiai vizsgálatok alapján csoportosításokat végezhettünk el, melyekkel idrendiség is fedésbe volt hozható. Kutatásunk emlékanyag-specifikációját a Budai Szerb Ortodox Püspökség 1896-ban készült sematizmusa alapján végeztük el. Ezt a sort kiegészítettük azon templomokkal, melyek a mai Magyarország területén állnak, akkor azonban még a temesvári püspökség jurisdikciója alatt voltak (a mai Csongrád és Békés megyében). A címben jelentkez szkítés, mely szerint csak a ma Magyarországon álló szerb ortodox templomokat vizsgáltuk, megfelel a mai Budai Szerb Ortodox Püspökség jurisdikciójának: ez 42 templomot és 2 temetkápolnát jelent. Azonban a történeti hség érdekében röviden elemzését adtuk a más keresztény felekezetek vagy önkormányzatok hasznosításába került egykori szerb ortodox templomoknak is: a 13 templom fizikai léte az építészeti vizsgálatok emlékanyag-bvítését adták. A történetiség megrzése érdekében archív dokumentumokat gyjtöttünk a leginkább a második világháború után lebontott templomokról (16 emlék), s rövid ismertetését adtuk az egykori filiális helyeknek (33 település) és a mai Magyarország területén kívül es, a püspökség akkori jurisdikciós területén lév egyházközségeknek (28 helység). Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 5
6 III. AZ ÉRTEKEZÉS TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEI Alaptézis nóvumérték felmérések, építészeti rajzok publikálása A magyarországi szerb ortodox templomok építészeti dokumentáltsága igen hiányos. A frekventált helyen (turisztikailag jelentsebb városban) álló vagy építészettörténetileg fontosabb emlékek építészeti rajzai elkészültek és kutathatóak, azonban a kis települések templomairól, leginkább az egyházközösségükben megsznt szakrális épületekrl nagyon kevés dokumentációs anyagunk van. Mivel az utóbbi csoport helyzeténél fogva még veszélyeztetettebb, ezért ezen épületek dokumentálása jelents. Önálló építészeti felméréseinket, mely 11 templomot és 1 temetkápolnát jelent, ezekre a jobban pusztuló épületekre koncentráltuk. E rajzokat tudományos publikációkban közöltük, ekként további kutatásokban történ felhasználásukat lehetvé tettük. Tézis.1. kamarai típustervek A vizsgálatok els szakaszában azt kellett megállapítanunk, vannak-e elzményei a Magyarországra jött szerbek építészeti állásfoglalásának szakrális építészetükben. A korszak társadalmi, kulturális politikai és igazgatási helyzetének alapos vizsgálata egyértelmvé tette, hogy a korai templomok a Bécsi Udvar által meghatározottan, a kamarai típustervekhez igazodva jöhettek csak létre. A Franz Anton Pilgram nevével is jellemezhet megoldásokat a korszak jellemz típusait ajánlásként adták az Udvar közvetlen irányítása alá tartozó szerbeknek. E nyugati középtornyos, egyhajós, nyeregtetvel fedett, félköríves apszisú templomok általánossá váltak a szerb szakrális építészetben a monarchia területén. E közvetít vagy kényszerít kapcsolat megállapítása azért fontos, mert a szerb templomépítészetre mindez nem jellemz a török által még megszállva tartott területeken, ahol a késbizánci-balkáni hosszházas, de középkupolás terek voltak általánosak. Az eltérés a kamarai típustervektl annyiban mutatkozott meg, hogy a szerbek, mint akatolikus keresztény felekezet, nem állíthattak tornyot templomaiknál. Tézis.2. liturgikus szükségletek szerinti továbbfejlesztés A katolikus keresztény szertartásrend igényeinek tökéletesen megfelel, nyugati barokk épületeket alkalmazták, azonban idvel sajátos liturgikus követelményeiknek értelmezve átalakították a szerbek. Megállapítottuk e liturgikus térigények jellemzit és azok építészeti megfeleltetését. A pevnicák (énekesi terek) karakteres megjelenítése alaprajzban és tömegben is strukturálja a templomokat. Tézis.3. tipológia és kronológia A szintetizálást vizsgáltuk az épületek alaprajzi, homlokzati és tömegkialakításában. A felállított rendszerben három, jól elkülönül építészeti típust határoltunk le. Az egyes építészeti-formálási egységek konkrét elemzésével megvizsgáltuk a Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 6
7 kronológikus lehetségeket is. A két kategorizálási rendszer átfedésével megállapítható volt az egyes típusok idbeli lehatárolhatósága. Tézis.4. az ikonosztáz helyének szerepe A liturgikus térigények szerinti finomodást az ikonosztáz helyzetének részletesebben elemz vizsgálata jelentette. Megállapítottuk, hogy az eddigi tudományos kutatások nem helyeztek hangsúlyt a bels tér leglényegesebb építészeti elemeként értelmezhet, az ortodox kereszténységre jellemz ikonfal térben elfoglalt helyének meghatározására. E specifikus vizsgálat a felállított tipológiai rendszert tovább finomította. Tézis.5. a bizánci térrendszer közvetlen megjelenése Az ikonosztáz helyének és az oltár kialakításának alapos elemzése vezetett arra a megállapításra, hogy a bizánci jelleg térszervezés mégiscsak felfedezhet az emlékanyag egyes templomainál. Közvetlen szerbiai példák elemzésével, az ottani építtevékenység típus-fejldésének folytatásaként egy emlék (Grábóc) esetében a teljes megfeleltetést, egy emlék esetében (Dunaszekcs) annak részleteiben történ megjelenését bizonyítottuk. Tézis.6. a téma épületkutatási tapasztalatai A helyszíni épületdokumentálások (építészeti felmérési rajzok és fotók) rendszerét és módszerét folyamatosan fejlesztettük. A tapasztalatok alapján idvel megállapítható volt, hogy mely kialakításokra és építészeti megoldásokra kell koncentrált figyelmet fordítani az építési periodizáció szempontjából. Ezek közül kiemelt szerepet kapott a torony helyzetének, az építészeti tagozatok konzekvens végigvitelének (vagy azok váltásának), a tagolási ritmusok megjelenésének szemrevételezésén túl a falkutatások eredményeinek értékelése, a fal- és boltozatszerkezeti váltások megfigyelése is. (Ekként egyes emlékeknél megállapítható volt, hogy a torony késbb épült hozzá, a teret késbb boltozták be. Több esetben a tetszerkezet hajlásszögét megváltoztatták, s csak arra az átépítési munkára vonatkozik valójában az ott található ácsjegy.) E kialakult módszer nem képezte az értekezés tárgyát, azonban az épület-datálásokban fontos szerepet kapott. Tézis.7. az els teljeskör építészettörténeti leírás, táblázatos feldolgozás Az értekezés függeléke els teljeskör építészeti bemutatását adja (az egykori és) a mai Budai Szerb Ortodox Püspökség templomainak. Az építési és építészeti adatok táblázatos feldolgozása lehetvé teszi a rendelkezésre álló adatok kutatásra történ felhasználásának gyors visszakeresését. Az alaprajzok tipológiai és kronológiai rendszerezése az egyes épületek építészettörténeti helyének meghatározását könnyíti meg az emlékanyagon belül, s egyúttal a magyar építészettörténetben elfoglalt helye szerint is. Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 7
8 Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 8
9 IV. AZ EREDMÉNYEK GYAKORLATI HASZNOSÍTHATÓSÁGÁNAK LEHETSÉGEI Az eredményeket összegezve legfontosabbnak a minden egyes új adattal finomodó tipológiai rendszer felállítását nevezhetjük meg. A 44 emlék jól lehatárolható, ugyanakkor megfelel mennyiség jellemzt és változatot hordoz ahhoz, hogy alapos vizsgálatukkal egy jól közelít vázlatot adhassunk rendszerezésükhöz. Ebben megjelöltük a fbb vizsgálati szempontokat, rámutattunk a megfeleltetésre és a kölcsönhatásokra is. Az ortodoxia megjelenése, azaz inkább továbbélése Magyarországon hazánk építészettörténetének színesedéséhez vezetett. A XVIII-XIX. század hazai viszonylatokban szigorú építési követelményrendszerei a hagyományosan bizánci kultúrkörrel hazánkba érkez szerbeknek építmvészetük inspiráló fejldési kereteit adták. A több évszázados termékeny, de lassú átalakulás után szakrális építészetük néhány évtized alatt több jelents változáson ment keresztül. Elbb a barokk szabadságában feloldódva egy teljesen új szellem, nyugati építési hagyományt vettek át, mely rövid id elteltével a liturgikus követelményeknek megfeleltetve templomépítészetük alkalmazkodott a hagyományos szakrális rend térigényeihez. Ebben hordozza egyedi jellegét is. A XVIII-XIX. századi monarchia társadalmi és kulturális sokszínsége befogadó volt. A szerb kultúrának hazánkban nyílt lehetsége a továbbfejldésre: a nyugati és keleti kereszténység szakrális építészetének ötvözdésére, s ennek építészeti megnyilvánulására ilyen nagy számban csak az akkori Kárpát-medence adhatott otthont. Az értekezés eredményeinek felhasználhatósága ezen építési kultúrkör szélesebb vizsgálatának alapjaiban értelmezhet. Magyarország katolikus, evangélikus és református templomairól elkészültek az összefoglaló munkák, a hazai ortodoxia teljes építészeti feldolgozása még várat magára. A kutatás tipológiai alapvetései a további magyarországi ortodox felekezetek építészetének vizsgálatában finomítható illetve megfeleltethet. S ha az építési kultúrkörnyezet teljesebb megértését szándékozzuk elérni, akkor természetes, hogy a ma határainkon túl lév, egykor ugyanazon építészeti körhöz tartozó tágabb környezetet is be kell vonni a vizsgálatokba, hogy teljes képet kapjunk a magyarországi XVIII-XIX. századi (szerb) ortodox templomépítésrl. Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 9
10 V. AZ ÉRTEKEZÉS TÉMAKÖRÉHEZ KAPCSOLÓDÓ PUBLIKÁCIÓK 1. j. in: január 30. VII. évf. 5. szám pp (ford.: Szerb templomok Dél-magyarországon. Szerb Nemzeti Újság. ) 2. Rusz Borivoj-Vukoszávlyev Zorán: - A deszki szerb templom. in: Deszki füzetek 7. szám. Bánát Szerb Kulturális Egyesület. HU ISSN , ISBN Magyarországi szerb ortodox templomok in: Architectura Hungariae Építészettörténet 1999/ Serbian orthodox churches of Hungary. in: Bulletin Faculty of Architectural Engineering pp Baranya megye szerb ortodox templomai egy magyarországi nemzetiség szakrális építészetének jelene. in: Tusnád Utilitas. Kolozsvár pp Új építéstörténeti adatok Baranya megye szerb ortodox templomainak periodizációjához. in: Építés- Építészettudomány. XXIX. kötet 3-4. szám pp Új építéstörténeti adatok Baranya megye szerb ortodox templomainak periodizációjához. Architectura Hungariae - Építészettörténet 2001/2. Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 10
11 8. Kiállítások: a. Szerb karácsonyi program, Deszk, kultúrház, január 7. - Dél-Magyarország szerb ortodox templomai - [20 település templomainak 45 fotója] b. Szt. Száva napi ünnepség, Budapest, Szerb Ált. Isk. és Gimn., január " j " - [23 település templomainak 55 fotója] c. Vuk Karadszics emlékünnep, Trsity, Jugoszláv Köztársaság, szeptember " j " - [23 település templomainak 55 fotója] d. Deszki búcsúnapi ünnepségek, Deszk, augusztus Deszk szerb temploma - [felmérési rajzok és dokumentációs fotók] e. Újszentiváni búcsúnapi ünnepségek, Újszentiván, augusztus Újszentiván szerb temploma - [felmérési rajzok és dokumentációs fotók] 9. Konferenciák, eladások: a. Tudományos Diákköri Konferencia, BME Építészmérnöki Kar, november 9. - eladás: Az újszentiváni ortodox egyház története. Kari II. díj b. Tudományos Diákköri Konferencia, BME Építészmérnöki Kar, november eladás: Dél-Magyarország szerb ortodox templomai. Kari I. díj, Rektori különdíj c. XXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Sopron, április eladás: Dél-Magyarorzág szerb ortodox templomai. OTDK I. díj d. Tudományos Diákköri Konferencia, BME Építészmérnöki Kar, November eladás: Budapest és Szentendre szerb ortodox templomai. Innotech különdíj e. Pro Scientia Érmesek Harmadik Konferenciája, Debrecen, november eladás: Dél-Magyarország szerb ortodox templomai f. Szt. Száva napi ünnepség, Budapest, Szerb Ált. Isk. és Gimn., január szerb nyelv eladás: " j " g. XXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Pécs, április eladás: Budapest és Szentendre szerb ortodox templomai h. BME Építészmérnöki Kar Ph.D. konferencia, Budapest, április 8. - eladás: Budapest és Szentendre szerb ortodox templomai (magyar és szerb építészeti formajegyek ötvözdése) Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 11
12 i. MTA Építészettörténeti és Elméleti Bizottsága, Budapest, október 2. - kutatási beszámoló eladás j. Ph.D. tanulmánypályázat dönt, Budapest, január eladás: A XVII-XIX. századi magyarországi szerb ortodox templomok k. Pro Scientia Aranyérmesek IV. Konferenciája, Szeged, november magyar nyelv eladás: Magyarországi szerb ortodox templomok a XVIII-XIX. században l. Szerb Tudományos és Mvészeti Akadémia, Szerbek Szerbián kívül konferencia, Belgrád, december idegen nyelv eladás: m. Építész Kar Ph.D. konferencia, Budapest, február eladás: Dél-Magyarország szerb ortodox ikonosztázionjai n. MTA Építészettörténeti és Elméleti Bizottsága, Budapest, február kutatási beszámoló eladás o. Tusnad Épített örökség és társadalom konferencia. Tusnád (Ro), március eladás: Baranya megye szerb ortodox templomai egy magyarországi nemzetiség szakrális építészetének jelene. - konferencia-kiadvány p. Nemzetiségi napok, Pécs szeptember eladás: A baranyai és magyarországi szerb templomok építészete q. BME Építészettörténeti és Memléki Tanszék, Inspiráció szimpózium, Budapest, március eladás: Új építéstörténeti adatok Baranya megye szerb ortodox templomainak periodizációjához Magyarország szerb ortodox templomépítészete a XVIII-XIX. századi fejldés tipológiai vázlata. Vukoszávlyev Zorán 12
VUKOSZÁVLYEV ZORÁN MAGYARORSZÁGI SZERB ORTODOX TEMPLOMOK - stílusjegyek ötvöződése a magyar és szerb építéshagyományban -
Liturgia online http://www.liturgia.hu Szerző Vukoszávlyev Zorán Cím Magyarországi szerb ortodox templomok. Stílusjegyek ötvöződése a magyar és szerb építéshagyományban Megjelenés Architectura Hungariae
TEMPLOMÉPÍTÉSZET MAGYARORSZÁGON AZ EZREDFORDULÓN Vukoszávlyev Zorán PhD
TEMPLOMÉPÍTÉSZET MAGYARORSZÁGON AZ EZREDFORDULÓN Vukoszávlyev Zorán PhD A kereszténység második évezredének végén a Magyar Állam a keresztény világhoz tartozásának 1000. évét ünnepelte. Az ezer év folyamán
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL Ajka Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelyének
ÚJ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETI ADATOK BARANYA MEGYE SZERB ORTODOX TEMPLOMAINAK PERIODIZÁCIÓJÁHOZ
ÚJ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETI ADATOK BARANYA MEGYE SZERB ORTODOX TEMPLOMAINAK PERIODIZÁCIÓJÁHOZ Vukoszávlyev Zorán Történeti előzmények - XV. századi bevándorlások, 1690 és a rákövetkezendő évtizedek. A szerbek a
Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
Építés Építészettudomány 43(3 4) DOI: /
Építés Építészettudomány 43(3 4)388 397 DOI: 10.1556/096.2015.43.3 4.13 Vukoszávlyev Zorán Szerb ortodox templomépítészet Magyarországon. Építészettörténeti áttekintés és tipológia. Архитектура српских
Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91
Wéber Antal Díj 2015 Szuromi Imre Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91 1973-ban szereztem diplomát a BME Építész karán. Ezt követően
Rákosliget építőmesterei
Rákosliget építőmesterei Rákosliget épített környezetét alapvetően a munkáslakás építés tervei határozták meg. Ennek lezárulta után kaptak lehetőséget a különböző egyedi tervek, amelyek a nyaralótelep
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök
Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján
Dömötör Gábor Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Európa nagy építészei közül valaki azt mondta: Ahol a homlokzatokról hullik a vakolat, az utcák pedig elhanyagoltak,
XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia
Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázati azonosító: 3513/00432 Haáz Rezső Múzeum 535600 Székelyudvarhely Kossuth Lajos út 29. XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia
Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, metszet. Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, metszet.
Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, 2.4.3. A Kaukázus-vidék középkori építészete Chronologia Grúzia i.e. 500 k.:
2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013
Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.
Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága
BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek
Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja
1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!
A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME
A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME 2012. július 15. július 21. FŐVÉDNÖK: P. DR. NÉMET LÁSZLÓ SVD NAGYBECSKEREKI MEGYÉSPÜSPÖK A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME 2012. július 17. 2012.
S Z A K M A I Z Á R Ó B E S Z Á M O L Ó
OTKA nyilvántartási szám:t 046382 1 ZÁRÓJELENTÉS S Z A K M A I Z Á R Ó B E S Z Á M O L Ó A téma címe: "Evangélikus templomépítészeti és egyházművészeti kutatások Kelet-Magyarország" Témavezető neve: Dr.
ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE
ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE Készítette: Molnár Zsolt és Jablonszki István László Készítette: Cím: Telefonszám: FHB Ingatlan Zrt 1082 Budapest, Üllői út 48. 06-1-452-9100 FHB INDEX Telek és felépítmény
Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet
Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet 2015/12/14 Pálosaink és Pécs címmel jelent meg az OSZK és a Magyar Pálos Rend közös pálos rendtörténeti kiállításához kapcsolódó 2015 februárjában
Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet
Propedeutika / Bevezetés a művészettörténetbe Tárgyrögzítés az építészetben és a falképfestészetben Épületkutatás, feltárás, restaurálás és művészettörténet ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)
Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa
BME Építészmérnöki Kar TDK Tudományos és Mvészeti Diákköri Konferencia
TDK tudományos kutatás illetve mvészi alkotófolyamat saját kutatás illetve önképz alkotás új eredmény létrehozása a témavezet módszertani segítségével önálló, egyéni (társ) munka tudományos kutatás - alkotói
Kerekes Kollégium - Diákbizottsági Képzés Pályázat
Kerekes Kollégium - Diákbizottsági Képzés Pályázat Tervezett időpont: 2016. 02. 05-07. Helyszín: Szentendre A résztvevők bemutatása: A pályázók az ELTE Kerekes Kollégium Diákbizottsága, illetve a meghívott
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ Kézikönyv a svájci struktúrákról és a magyar hasznosíthatóságról Szerkesztette: HAJDÚ ZOLTÁN KOVÁCS SÁNDOR ZSOLT Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi
I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések
Bucsuszentlászlói Községi Önkormányzat 9/2004.(VII.08.) sz. Önk. rendelete az épített és természeti értékek helyi védelmére vonatkozó szabályokról Búcsúszentlászló Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi
Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény
1. 2019. január 29. Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény KTE Vezetősége Az ünnepség a 2018. évi kitüntettek és díjazottak köszöntése is egyben - 200 fő felett 2. 2019.
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.
Benyák Anikó (Pszichológia)
(Pszichológia) 014 1., Árendás Anikó Nevelőszülők és nevelt gyermekek több szempontú vizsgálata Előadás a 014. október -én tartott XVIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencián. NYmE-AK, Győr (014) 013.,
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.
Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
Földrajztudományi Kutatóintézet
VÁROSREHABILITÁCIÓ ÉS TÁRSADALOM 1 Tartalomjegyzék.pmd 1 Szerkesztõ: Lektor: EGEDY TAMÁS BERÉNYI ISTVÁN Technikai szerkesztõ: Technikai munkatárs: GARAI-ÉDLER ESZTER POÓR ISTVÁN A tanulmánykötet az OTKA
34 év után újra a Comenius Karon az OTDK
1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői
KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon
Bács-Kiskun Bácsalmás Szt. János u. 11. (06 79) 520 190 (06 79) 520 191 sztenderd Bács-Kiskun Baja Szentháromság tér 8-10. (06 79) 523 360 (06 79) 523 089 sztenderd Bács-Kiskun Jánoshalma Rákóczi út 10.
ANDRÁSSY ÚT AVAGY A VILÁGÖRÖKSÉGET MI IS ÖRÖKÖLTÜK
ANDRÁSSY ÚT AVAGY A VILÁGÖRÖKSÉGET MI IS ÖRÖKÖLTÜK Fleischer Tamás MTA KRTK Világgazdasági Intézet http://www.vki.hu/~tfleisch/ tfleischer@vki.hu Humánökológia szakirány ELTE Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományok
1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE
1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1 246 Hősök tere 2. Római katolikus plébánia Az udvari szárny 1746-ban, az utcai beforduló szárny
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 15/K. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 179/1300/22-2/2012. SZOCIÁLETIKAI KUTATÓINTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Debrecen
EURÓPAI ÉPÍTÉSZETPOLITIKAI FÓRUM EFAP. Magyar Építészetpolitika. Soltész Ilona Országos Főépítészi Iroda 2011. május 5.
EURÓPAI ÉPÍTÉSZETPOLITIKAI FÓRUM EFAP Budapesti Nemzetközi Konferencia Magyar Építészetpolitika Soltész Ilona Országos Főépítészi Iroda 2011. május 5. A magyar építészetpolitika Kidolgozása 2008 óta folyik
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,
Interdiszciplináris Doktori Iskola
Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.
SZMSZ VIII. sz. melléklete. A kutatóközpontok szabályzatai
SZMSZ VIII. sz. melléklete A kutatóközpontok szabályzatai A Sárospataki Református Teológiai Akadémia mint egységes kutatóintézet működik. Az egyes tudományterületeknek megfelelő kutatásokat kutatóközpontok
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR SZERVEZETT DOKTORI PHD-KÉPZÉS FELVÉTELI BIZOTTSÁGA
JEGYZŐKÖNYV Hely: az Építészmérnöki Kar Dékáni Hivatala Az ülés kezdete: 9.00 h A Felvételi Bizottság: elnöke: Peredy József, tagjai: Istvánfi Gyula, Zöld András (a Doktori és Habilitációs Bizottság határozata
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Történelem szakos középiskolai tanár 1999 PPKE Német nyelv és irodalom szakos 1999 PPKE középiskolai tanár II. OKTATÁSI
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK
JUTÁI AMflC-^ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK -KÜLGAZDASÁG Egyensúly, növekedés, külgazdasági deficit TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Kitekintés: Németország, Nagy-Britannia Szállítási logisztika Összehasonlítópolitikai
TEGNAPI FILOLÓGIÁNK MAI SZEMMEL
TEGNAPI FILOLÓGIÁNK MAI SZEMMEL TEGNAPI FILOLÓGIÁNK MAI SZEMMEL Az MTA Modern Filológiai Társasága tudományos konferenciájának elıadásai Budapest, 2010. október 27 28. Szerkesztette BÁRDOSI VILMOS TINTA
A bácskai ortodox püspökség összeírásai 1823-1844
Dr. Pál Tibor és Dr. Gavrilović Vladan A bácskai ortodox püspökség összeírásai 1823-1844 Dél-Magyarország demográfiai helyzetéről a XIX. század első felében az országos- és adóösszeírások alapján számos
TÁRGYRÖGZÍTÉS AZ ÉPÍTÉSZETBEN 2. prezentációs anyag
Propedeutika / Bevezetés a művészettörténetbe DETHARD von WINTERFELD TÁRGYRÖGZÍTÉS AZ ÉPÍTÉSZETBEN 2. prezentációs anyag (Összeállította: Havasi Krisztina) TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0052 Propedeutika
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről
D O K UM E N T UM Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2013. február 2015. február) (Folytatás) 6. A NEMZETISÉGEK ANYANYELVŰ HITÉLETE A Kormány az egyházi területen is támogatja a nemzetiségek
módszertan 1. Folyamatosság - Kockák 2. Konzultáció 2 Konzulens, szakértők 4. Bibliográfia - Jegyzetek
módszertan 1. Folyamatosság - Kockák 2. Konzultáció 2 Konzulens, szakértők 3. Kihívások Konferencia / Esettanulmányok 4. Bibliográfia - Jegyzetek 1. Folyamatosság - Kockák 2. Konzultáció 2 Konzulens, szakértők
5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei
Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia
2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és
26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának
Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez
. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez Felújított templom lépcső Készítette: Csepregi Ferenc Kisszékelyi kulturális
Vukoszávlyev Zorán Újabb adatok egy sajátos késő-barokk építészeti emlékcsoporthoz
Újabb adatok egy sajátos késő-barokk építészeti emlékcsoporthoz Bibó István 1967-ben az Alföldön található, késő-barokk és klasszicista korstílusban létrejövő protestáns templomainak építészeti tipologizálása
^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza
A SZENT GYÖRGY TÉR TOPOGRÁFIAI VÁLTOZÁSAI ^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza 1687-ben nyomán ;PíWS«fit......... f... /í Szén? György tér és környéke 1753-ban részlet a Hadtörténeti
Levéltári Szakfelügyelet
Levéltári Szakfelügyelet 2015 Vezető szakfelügyelő: Dr. Cseh Gergő Bendegúz főosztályvezető, Állambiztonsági Szolgáltok Történeti Levéltára e-mail: szakfelugyelet@mnl.gov.hu telefon: 478-6058 fax: 478-6036
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MINISZTERELNÖKSÉG Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárság Közreműködő partner: TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2016.
F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása
F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi
arculatának (1989 2002)
A Kárpát-medence rpát-medence etnikai arculatának átalakulásatalakulása (1989 2002) Kocsis Károly MTA FKI ME MFTK A Magyar Regionális Tudományi Társaság III. Vándorgyűlése (2005.11.24 26.) Sopron Kárpát
Publikációs jegyzék Dr. Molnár Béla
Publikációs jegyzék Dr. Molnár Béla Könyv, kézirat Molnár Béla - Palásti Béla (1990): Az abonyi amatőr színjátszás története a kezdetektől napjainkig. Pest Megyei Levéltár, Kézirat Molnár Béla (2000):
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
A Budapesti M szaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tudományos Diákköri Szabályzata
A fels oktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, valamint a Szenátus 2009. április 27-i ülésén az Egyetem Szervezeti Felépítés és M ködési Rendje módosításával, a Függelékében kapott felhatalmazás alapján
Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában
Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főtitkár Virágzó Vidékünk Európa Nap Kecskemét 2014. Május 16. Az MNVH feladata Uniós jogszabály alapján minden tagállam létrehozza
Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása között. ELTE Levéltári Nap November 3.
Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása 1830-1880 között ELTE Levéltári Nap 2017. November 3. 1847-ben működő felsőoktatási intézmények Sorszám Intézmény Korszak 1. Budai-Pesti
Ipari városok megújulása, városfejlesztési stratégia, köztérfejlesztés, átmeneti (alternatív) iparterület használat
IPARI VÁROS - IPARVÁROSOK ÉS VÁROSI IPARTERÜLETEK MEGÚJULÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI Borsod-Abaúj-Zemplén megye meghatározó ipari városainak példáján keresztül Ipari városok megújulása, városfejlesztési stratégia,
Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék
Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó OTDK 2011. 04. 14. Campus-lét kutatás OTKA (K 81858) Kortársi szocializáció, csoportképződés,
Címzett támogatások kódolási jegyzéke a 2008. évi beszámoláshoz. Önkormányzat neve Támogatott feladat kód
Címzett támogatások kódolási jegyzéke a 2008. évi beszámoláshoz 3. számú melléklet Önkormányzat neve Támogatott feladat kód Ivóvíz-minıség javítás (Mecsek V-VIII. ütem,makároldal) 1 Ivóvíz-minıség javítás
II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.
Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak
Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)
MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT
VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1.
BME Építészmérnöki Kar TDK Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia
TDK KONFERENCIA INDÍTÓ ELŐADÁSNAP 2016. ÁPRILIS 18. hétfő 14 órától K. II. 210. Köszöntő Sipos András, tudományos dékánhelyettes 1. Mi a TDK? Vukoszávlyev Zorán, KTDT elnök 2. Művészeti TDK Szabó Franciska,
ÉLETRAJZ. Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5.
ÉLETRAJZ Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5. Tanulmányok 1961-1970 Derkovits Képzőművészeti Kör, Székesfehérvár. Mestere:
ÖNÉLETRAJZ. Mende Tamás. Munkahely: Miskolci Egyetem, Fémtani és Képlékenyalakítástani Tanszék 3515, Miskolc-Egyetemváros Telefon: (46) 565-111 / 1538
ÖNÉLETRAJZ Mende Tamás Személyes adatok: Név: Mende Tamás Születési idő: 1982. 08. 17. Születési hely: Szikszó Cím: 3535 Miskolc, Vasverő u. 60. Telefon: (20) 341-0250 E-mail: kohme@freemail.hu Munkahelyi
- A hotel területén. - Turizmus
- A hotel területén A Panoráma Hotel területén a következő szabadidős tevékenységek aktív végzése lehetséges: fitnesz, úszás, tenisz, futball, lábfoci, kosárlabda, strandröplabda, tollaslabda, pentaque,
Karancsi Zoltán 1 TANYÁS TÁJKARAKTER, MINT AZ ALFÖLD JELLEGZETES TÁJKÉPI ÉRTÉKE 2
Karancsi Zoltán 1 TANYÁS TÁJKARAKTER, MINT AZ ALFÖLD JELLEGZETES TÁJKÉPI ÉRTÉKE 2 Bevezetés A környezet, amelyben élünk, ugyanúgy hatással van ránk, mint ahogy tevékenységével az ember is folyamatosan
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN. Kaló József. Témavezető: Dr.
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN Kaló József Témavezető: Dr. Püski Levente DEBRECENI EGYETEM Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Debrecen,
Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása
Újfehértó Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Előadók: Gonda-Magyar Andrea és Labbancz András Újfehértó, 2017. június 6. Bevezető Lakókörnyezetünk színvonala
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 90 független hivatkozást ismerek, amelyek 21 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki
TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013
TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013 Bevezetés 3 Tér- Identitás-Rekonstrukció Az identitás a célok és az élettapasztalatok forrása az emberek számára. Értekezésem célja
FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter
FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége
Aktakaland 4. blogtalálkozó: a magyar katonai múlt forrásai Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 2017.05.19. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány tevékenysége Pintér Tamás A Nagy Háború
XXII. A magyar közlekedés aktuális helyzete az EU-ban
1. 2018. február XXII. A magyar közlekedés aktuális helyzete az EU-ban Helyszín: Sopron KTE Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozata és a Gépjárműközlekedési Tagozat, Tolna Megyei Területi Szervezet, Soproni
Dr. Bereczki Ibolya A Tájházszövetség tájházaink közössége a Kárpát-medencében március 21. Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest
Dr. Bereczki Ibolya A Tájházszövetség tájházaink közössége a Kárpát-medencében 2014. március 21. Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest Tájházak Magyarországon Több mint 300 tájház Előzmények
Károly Róbert Főiskola, Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program Kérdőíves felmérés végzése az észak-magyarországi régióban
EUROPASS ÖNELETRAJZ Személyi adatok Név Alžbeta Ádámová (Ádám Erzsébet) Levelezési cím 3525 Miskolc, Jókai u. 3. Fsz.: 3. Mobil: 0036 20 425 86 76 E-mail(ek) adam.erzsebet@gmail.com Állampolgárság szlovák
A 20. SZÁZAD HAZAI REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSZETÉNEK TENDENCIÁI
A 20. SZÁZAD HAZAI REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSZETÉNEK TENDENCIÁI Egy tipológiai rendszer alapvetései Vukoszávlyev Zorán BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék, Budapest Absztrakt A protestantizmus kezdetétől
Az írásbeli érettségi témakörei
Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási
ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez
ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez Alulírott Körmendy János okl. építészmérnök, Hegykő megbízott főépítésze nyilatkozom,
A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.
Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE
TÉT XVII. évf. 2003 1 Konferencia beszámoló 221 AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE A Bizottság tagjaihoz