~agyszőlősijárás. Ezt a cikket Mező Andrásnak szentelem, aki az ungvári egyetemen több alkalommal is tartott előadás-sorozatot.
|
|
- Marcell Orsós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 9.zyxwvutsrqponmlkjihgfedcbaZYXWVUTSRQPONMLKJIHGFEDCBA Palázv-Komoróc 1910 KOMaoiBl.\Í Ilanarrs-Kosrapisui 10. Palló 1897 TIaBJIOBe TIanJIo ll. Szürte 1897 CTPYMKiBKa CIOOTe 12. Téglás 1897 Ilernisxa Taürnaur 13. Tiszaaztelek 1910 TI1CJlHKa Tl1cOaITeJIeK ~agyszőlősijárás 1. Akii 1851 KJII1HOBe OKJli 2. Batár 1897 Eparoae Eorap 3. Csoma aTI1ciBKa qoma Ezt a cikket Mező Andrásnak szentelem, aki az ungvári egyetemen több alkalommal is tartott előadás-sorozatot. LIZANECPÉTERbaZYXWVUTSRQ L eányvár A címben szereplő összetett szó két helység nevében található meg. A történeti Esztergom megyéhez tartozó Leányvár falu nevét KISS LAJOS azzal az apácakolostorral kapcsolja össze, amely a hagyomány szerint egykor a Klosterbergen (Kolostor-hegyen) állt (FNESi II. 20.). Az 1364-től adatolható zempléni Révleányvár esetében érthető módon elfogadhatatlannak tartja, hogya leány és vár főnév összetételéből keletkezett helységnév egy 1440-ben emelt földvár nevéből származna (FNESz 4 II. 413.). Leányvár nevének eredetét kutatva GERSTNER KÁROL Y bemutatja a mondai elemekkel átszőtt naiv névmagyarázatot, a falu középkori előzményének történetét és a Bél Mátyás által lejegyzett hagyományt. V é- leménye lényegében megegyezik Kiss Lajoséval. Miután valószínűsíti az óbudai klarisszák itteni birtoklását, úgy véli, hogy a török korban elpusztult vidékre viszszatérők a szerintük korábban itt állt apácakolostor miatt nevezték el a falut Leányvárnak. Ennek bizonyítékaként említi a Klosterbergnek nevezett dombot, ahol szántáskor régi edény töredékeket találtak (Neue Zeitung V ). A fenti etimológiai kísérletek véleményünk szerint a vonatkozó források számbavétele ellenére sem adnak kielégítő választ a nevek kialakulására. Az esztergomi Leányvár néveredeztetésében megmagyarázatlanul marad az összetétel utótagja, a zempléni falunál pedig hiányzik a névadás indítékának kifejtése. A kérdés megválaszolásához szükségesnek látjuk a hasonló nevek, a rájuk vonatkozó hagyományok, mondák és régészeti emlékek együttes vizsgálatát. A helységnévként ritkán előforduló Leányvár földrajzi névként sem tartozik a gyakoriak közé, ennek ellenére teljesnek nem tekinthető adattárunkba 38 további előfordulását sikerült felvennünk. 168
2 1. Alsószentmihály (Torda-Aranyos vármegye). A Bogát és Szentmihályfalva közötti Leányvár nevű - feltehetően középkori földsáncról két rege ismert. Az egyik szerint tündér építette, testvére a Torda feletti várban lakott, a két vár között útjuk és aranygátjuk volt. A másik szerint a tordaiak lányokat vittek váltságdíjul az itt táborozó török pasának (ORBÁN BALÁZS:A Székelyföld leírása köt. 127.) 2. Bajcsa (Zala megye). Leányvár, horvátul: Malé lenvar (Zmfn 254/23.). 3. Bereck (Háromszék vármegye). A Tekeres és a Leányvár pataka összefolyása között emelkedő hegy nyakát átvágó sánc utal az egykori várra. A Leányvár mondája szerint a közeli Veneturné várában lakó óriás tündér lánya egy pásztornak öltözött hősbe szeretett bele. Az óriás egy szikladarabbal megölte a pásztort, az apjától elszökött lány itt épített magának várat (ORBÁN BALÁZS: A Székelyföld leírása köt. 125). 4. Bihar (Bihar vármegye) Az Árpád-kori ispánsági vár keleti oldalához csatlakozó várrészletet TÓTH-SZABÓPÁL szerint a "nép Leányvár-nak nevezi, és helyesen, mert valóban leánya, filiája az anyavárnak" (Századok ). 5. Boldogkőváralja (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). A Leányvár az újkőkori bükki kultúra lelőhelye (KOREK JÓZSEF-PATAY PÁL: A bükki kultúra elterjedése Magyarországon. Bp ). Sem várra utaló nyomokat sem mondát nem ismerünk. 6. Bölcske (Tolna megye). Pesty Frigyes adatközlői szerint Leányvár a Hadai család által kiadott leánynegyed volt, ahol úri lakot építettek. A mai névmagyarázat szerint a törökök itt őrizték, és innen vitték Törökországba a szép magyar lányokat (Tmfn. 30/184.). Ugyanerre a helyre vonatkozik a szomszédos Dunaföldváron feljegyzett Leányvári dűlő neve is. Ennek eredetéről 1865-ben azt állították, hogy itt egy 1852-ben lebontatott csárda volt, ahol "... régi időben kéjhölgyek vagyis leányok tartattak kik az utasokat várták, innend ered régi elnevezése." A dunaföldvári földrajzi nevek gyűjtésekor feljegyzett monda szerint a törökök elől egy vízmosás bari an gos oldalába rejtették el a leányokat, meghagyva nekik: Leány, várj! (Tmfn 29/525. és Szekszárdi MúzÉvk ) Wosinsky Mór az Aquincum és Mursa közötti út védelmére épített római kori.váracs't-nak tartotta a bölcskei Leányvárat. Az 1865-ös adatközlés ismeretében válik érthetővé a tudós papnak az a lábjegyzetbe utalt megjegyzése, miszerint a domb alatt nemrégen még "közveszélyes csárda állott" (WOSINSKY MÓR: Tolnavármegye az őskortói a honfoglalásig. Bp ) 7. Demecser (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye). A Várszigetet Leányvárnak és Tündérvárnak is nevezik. A Várszigeten 40 lépés hosszú, 26 lépés széles, őskorinak tartott földvár földsánccal és árokkal határolt maradványai figyelhetők meg. Felszínén őskori cserepek és téglatörmelékek találhatók; 13. századi kardot is találtak itt. A hely a középkori Lakitelek 1325-ben említett várhelyével azonosítható. (Szabolcs-Szatmár megye műemlékei I. köt. 382.). Véleményünk szerint a földvár méretei alapján inkább Árpád-kori. 8. Dömsöd (Pest megye)..leányvár: ez egy kerekdomb a' község határa felső sarkán, melyet a duna árja körül folyt, ebbe állitólag egy leány lakott, ki azt maga építette, s váralakuvá formálta, most a' hely már termőföld." (Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából Pest-Pilis-Solt vármegye és kiegészítések. Szentendre,
3 107.) "... megemlíthető a határban egy Leányvárnak nevezett hely, a melyről az a monda, hogy hajdan egy leány lakott ebben, aki, hogy hozzá senki be ne mehessen, a várat, mely egy emelkedett helyen fekszik, a mellette most is elfolyó Tekeresér által a Duna vizével vetette körül." (GALGÓCZYKÁROLY: Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült megye monographiája... Bp ) 9. Endrőd (Békés megye). A Körösvidék 1822-ben készült térképén szerepel a Léán Vár felirat (Vízrajzi értekezés. Huszár Mátyás leírása a Körösvidékről. Gyula, Térképmelléklet). A régészeti topográfiai terepbejárások során nem találtak egykori erődítésre utaló nyomokat (Magyarország régészeti topográfiája [a továbbiakban: MRT] 8. köt. 3/29. lelőhely). 10. Esztergom (Komárom-Esztergom megye). A mai Borzhegy déli csúcsát a században Leányvárnak nevezték. Első ismert említése 1730-ból származik (Promontorium Leányvár). Itt állt a középkori Peszér falu temploma. A hegycsúcsot körbevevő, feltehetően török kori sánc maradványai a múlt században még jól megfigyelhetők voltak (MRT 5. köt. 8/55. lelőhely). 11. Értény (Tolna megye). Egy 1953-ban feljegyzett szűkszavú adat a Ménesipusztán Leányvár nevű őskori földvárról számol be (GENTHONISTVÁN:Magyarország művészeti emlékei 1. Dunántúl. Bp ). Sem a puszta sem a vár neve nem szerepel a Tmfn-ben. 12. Izsa (Komárom vármegye). A leányvári római kori erőd régóta ismert a régészeti kutatásban (Legutóbb VISY ZSOLT: A római limes Magyarországon. Bp , 56.) Egy újabban lejegyzett hagyomány szerint Valentin itt tartotta a kedveseit. (HEGEDÜSNÉMARIKOVECZKATALIN:Helynevek Csehszlovákia komáromijárásából. Bp ). 13. Kaposszekcső (Tolna megye). Pesty Frigyes adatközlői még nem adtak magyarázatot a név eredetére. Azóta a környéken általánosan elterjedt vélemény szerint azért kapta a nevét, mert a törökök lányokat tartottak itt fogva. Más névmagyarázat szerint a közeli Gólyavár volt az anyavár, a tőle keletre fekvő pedig a leányvár. (Bmfn 5/97.- Kaposszekcsőt a kötet megjelenése után csatolták Tolna megyéhez.) A műemléki irodalom szerint középkori vár állt itt. 14. Kisgyőr (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). Pesty Frigyes [borsod]geszti adatközlői szerint a Kisgyőrrel és Harsánnyal határos "Leány vár nevű domb - melyet máskép Halom dombnak neveznek... " valamikor vár volt "... még most is látszik a sánczok árkai". Ugyanezt a helyet akisgyőriek Halomvár néven tartották számon, Leányvárnak pedig a Kisgyőr és Bükkaranyos közötti vármaradványt nevezték (Borsod vármegye leírása 1864-ben. Miskolc, , 169.). Ez utóbbit 1. Miskolcnál. A kisgyőri Halomvár a tatárjárás után épült várak közé tartozikzyxwvuts ( N o v ÁKI GYULA-SÁNDORFIGYÖRGY:A történeti Borsod megye várai az őskortói a kuruc korig. Bp.-Miskolc, ) 15. Kiskőszeg (Baranya vármegye). A Leányvárnak nevezett romot Györffy György a középkori kőszegi várral azonosítja (GYÖRFFYGYÖRGY: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. köt. Bp ). A monda szépirodalmi feldolgozása szerint a kőszegi vár úrnője, a környék lakosságát sanyargató Bresztováci Márta a parasztlegénynek öltözött Mátyás királyt is a vár börtönébe vetette. A felelősségrevonás elől menekülő Márta a Dunába fulladt, halála után a 170
4 király rendelte el, hogy a vár neve Leányvár legyen (GABÁNYIJÁNos: Magyar várak legendái. Bp ). 16. Kunpeszér (Bács-Kiskun megye). Leányvári domb (Magyarország földrajzi nevei II. Bács-Kiskun megye. Bp ). 17. Leányvár (Komárom-Esztergom megye). A mai falu elődje az 1270-től szereplő Valmód (Woimoth, Ulmod) volt, amelyet az évi török adóösszeírásba Valmód puszta néven vettek fel. Mai nevén első ízben ben említik; ekkor az esztergomi mirlívához tartozó Leján Vár puszta Mehmed ben Ibráhim tímárbirtoka volt (BLAsKavIcs JÓZSEF: Érsekújvár és vidéke a török hódoltság korában. Bp. 1989,805.). A pusztát- feltehetően Csolnokkal együtt, ban - az óbudai apácák szerezték meg ben a Budára visszaköltözött óbudai apácák a Pozsonyban maradt apácáknak adták át többek között Csolnyok birtokot és Leányvár praediumot (PÜSPÖKINAGY PÉTER: Boldogfa. Bratislava, Forrása: OL E Monial. Conv. Poson. Fasc. 9. No. 33.). A középkori falu nyomai a mai belterülettől ÉNy-ra, a Rohracker területén figyelhetők meg. EttőlZYXWVUTSRQP o - re emelkedik a Klosterberg (Kolostor-hegy), amelynek tetején kis méretű Árpádkori földvár sánca és árka látható, kőépületre, templomra vagy kolostorra utaló nyomok azonban nincsenek. A várat a Valmód-nemzetség valamelyik tagja építtethette a században. A már a késő középkorban is lakatlan várról a 18. század elején Ulmodvárnak is nevezték Leányvárt, amelynek 1750 körül idetelepült lakói az addigra már általánossá vált újabb nevet vették át. A vár maradványához több féle hagyomány ftiződött; FÉNYESELEK szerint Báthory Mária vára volt, általánosabban elterjedt vélemény szerint apácakolostor állt itt. Egy romantikus történet szerint egy gróf mondta az előle menekülő szépséges leánynak: "Leány várj" (MRT 5. köt. 1118, illetve lelőhely a vonatkozó irodalommal. Neue Zeitung V ). 18. Magyaregregy (Baranya megye). Az 1920-as évektől kezdve épült pincéket nevezték el újabban tréfásan Leányvárnak. (REUTER CAMILLO: Magyaregregy helynevei U. így Bmfn Mende (Pest megye). A falutól K-re fekvő Lányváron Miklós Zsuzsa 13. századi földvár maradványait tárta fel (MIKLÓS ZSUZSA: Árpád-kori földvár Mende-Lányváron. Archaeologiai Értesítő ). Az ásató szóbeli közlése szerint több, az elnevezéssel kapcsolatos monda fűződik a helyhez. 20. Mende (Pest megye). A falutól Ény-ra emelkedik a Várhegynek is nevezett Leányvár, amely a középső bronzkori vatyai kultúra leletekben gazdag földvára (Összefoglalóan MIKLÓS ZSUZSA: A Gödöllői dombvidék várai. Aszód, ). 21. Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye): Pesty Frigyes gyűjtésében Diósgyőrnél Leányvár csak felsorolásban szerepel. Ugyanerre, a Diósgyőr határának déli szélén ma is élő névre (Magyarország földrajzinév-tára II. Borsod-Abaúj- Zemplén megye. Bp. 1980, ) vonatkozik az alábbi adat: "... Kis Győr Községet Geszt Községtől elválasztó Halom várról sok tündér regét beszél máig is a' jelenkor - mint szinte a' Kis Győr és Aranyos határ szélen lévő Leányvárról..." (Borsod vármegye leírása 1864-ben. Miskolc, , 169.) A régészeti kutatások szerint a 13. század második felében épült halomvár (motte) állt itt (Nov ÁKI 171
5 GYULA-SÁNDORFIGYÖRGY: A történeti Borsod megye várai az őskortói a kuruc korig. Bp.-Miskolc, )baZYXWVUTSRQPONMLKJIHGFEDCBA 22. N agykanizsa (Zala megye). A Kis-Leány-vár nevű helyen régen vár volt, amelyet vizesárok vett körül. A jelző a terület nagyságára vonatkozik, a szomszédos Hosszú-Leány-várral van korrelációban (Zmfn 247/477, 48l.). Idetartozik a miklósfai Lányvár is (Zmfn 253/77.). 23. O ltszem (Háromszék vármegye). "... Oltszemmel éppen szemben egy kopár előhegyet Leánykavárnak hivnak; a minden oldalról mély árkok, sötét szakadások által körülölelt és semmi más heggyel összefüggésben nem levő domb várnak igen alkalmas hely lett volna... s bár a hagyomány helyez is oda várat, sőt kincskeresők rejtett kincsért turkálják itt is a földet, én figyelmes kutatás után várnak, vagy valamely régi építkezésnek semminemü nyomaira nem tudtam ráakadni; ha volt ott valami erőd, az most nyomtalanul eltünt (ORBÁNBALÁZS:A Székelyföld leírása ) Ó n o d (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) ben a halmok között szerepel "az erdőben jányvár név alatt egy fel emelkedett térség" (Borsod vármegye leírása 1864-ben. Miskolc, 1988, 25l.). Az ónodi Leányvárról nincs több adatunk P é c s (Baranya megye). A korábban Patacshoz tartozó Jakab-hegyen van a Leányvár (Bmfn 134/3373.). Erre vonatkozik a Cserkút és Kővágószőlős határában ismert hasonló helynév (Bmfn 133/35, 130/177.). A Jakab-hegyen nagy kiterjedésű kora vaskori földvár van. 26. Pilisszentlászló (Pest megye). Pilisszentlászló évi térképén a község határának keleti sarkában szerepel a Rózsahegy és Leányvár felirat (Pest megyei Levéltár U. 72.). Az itteni Leányvár elnevezésre nincs más adatunk, a helybeliek sem ismerik. A térkép által jelölt területet átvizsgálva nem találtunk egykori várra utaló nyomokat (MRT 7. köt. 168.) 27. Pocsaj (Hajdú-Bihar megye). Lipszky János 1806-ban megjelent térképén Pocsaj és Nagyléta között tünteti fel a Leányvárat, amely repertóriumában ezenkivül Schantze Leányvár alakban is előfordul. Révész Imre évi helynévgyűjternényében Nagylétánál szerepel a Leányvár nevű váromladék (Magyar Névtani Dolgozatok 21. Bp ). Azonos ezzel a régészeti irodalomban gyakran szereplő pocsaji Leányvár, amely az erődítésmaradványok és az itt előkerült leletek tanúsága szerint középső bronzkori földvár volt (A Bihari Múzeum Évkönyve ). 28. Poklostelek (Bihar vármegye). Rómer Flóris bihari naplójába jegyezte fel a Poklusa melletti Cetate fetyilor (magyarul: Leányvár) nevű középkori várromot (A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve ). 29. R évleányvár (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). A Leányvár 1364-től szerepel a falu neveként (FNESzZYXWVUTSRQPONMLKJIHGFEDCBA II. 20.). A falu történetét összefoglaló VENDE 4 ALADÁR az általa is ismert történelmi adatokkal ellentétben álló névmagyarázatot közöl. A falu első okleveles előfordulásaként az évet tárgyalja. Ennek ellenére azt írja, hogy csak 1440-ben emeltek itt castellumot, amelyet Várdai László jegyese, Palóczi Agatha tiszteletére Szűzvárnak, később pedig Leányvárnak neveztek el (MVV Zemplén vm. 103). A falu névadó vára minden bizonnyal a Várdombon kereshető, ahol az eddigi kutatások szerint bizonytalan korú, feltehetően Árpád-kori földvár volt (Agrártörténeti Szemle ). 172
6 3 0. S á ly zyxwvutsrqponmlkjihgfedcbazyxwvutsrqponmlkjihgfedcba (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). A ma Latorvárnak nevezett középkori lakótorony romja 1777-ben Lyanvár néven fordul elő (Acta Archaeologia Hungarica ). 31. Sárbogárd (Fejér megye). Nagyhantos évi határjárásában "Leányváron... avagy Bolond váron..." névalak olvasható (Fejér megyei Történeti Évkönyv ). Az adat a mai sárbogárdi határban található Cifrabolondvár nevű bronzkori földvárra vonatkozik. 32. Selm ecbánya (Hont vármegye). A város felett álló hegyen között építtette fel a ma is álló Leány- másnéven Újvárat (szlovákul: Panensky hrad, Novy zárnok) a gazdag bányászcsaládból származó Rössel Borbála, a.jeányvári boszorkány", aki pazarló életmódja miatt elvesztette vagyonát (MVV Hont vármegye Súpis Pamiatok na Slovensku. 1. A-J. Bratislava, ) S ió a g á r d (Tolna megye). Pesty Frigyes gyűjtésében Szekszárdnál szerepel a Leányvári dűlő, amely a leírás szerint kétségtelenül azonos a később Sióagárdhoz csatolt területtel. Különösen érdekes mondát jegyeztek fel róla: "... Bath nevű főúrnak leánya lakta volna e' várat, mely a kokasdi határbani Bati, és a Janyai határbani várak kőzőtt mintegy közép pontot képez... az apa a Bati várban, az anya pedig a Janyai vagy Nyanyai várban... " lakott (A Szekszárdi Múzeum Évkönyve ). Napjainkban Vár és Leányvár néven tartják számon; egy török vezér itt tartotta rabságban a magyar lányokat (Tmfn 97/128.). A Sió magas partjára támaszkodó, ma is impozáns földsánc által védett területen napvilágot látott leletek a földvárat a későbronzkor és a koravaskor idejére keltezik S ü ttő (Komárom-Esztergom megye). Esztergom vármegye 18. századi térképén Leány-Vár felirat olvasható. A név nem szerepel sem Pesty Frigyes gyűjteményében sem a Kmfn-ben. Az Alsóbikol felett emelkedő dombon viszont egy Árpád-kori földvár máig jó állapotban megmaradt árkai és sáncai figyelhetők meg (MRT ). 35. Szakcs (Tolna megye). A Lányvár (Tmfn 44/139.) nevű helyen Miklós Zsuzsa középkori földvár nyomait figyelte meg. 36. Szászfenes (Kolozs megye). Pesty Frigyes helynévgyűjtésében:.várerdö vagy másként Leányvár... tetején egy várnak omladéka," amely az Árpád-kori fenesi várral azonosítható (GYÖRFFY GYÖRGY: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza Ill. köt. 348.). 37. Szügy (Nógrád megye). A vármegye monográfusa szerint a Leányvári parton a középkori Orbonás család lakhelye állott (MOCSÁRYLAJOS: Nemes Nógrád Vármegyének Históriai, Geographiai és statisztikai Esmertetése. Pest, köt. 361.). A Leányhegyhez, amelynek tetején Árpád-kori földvár maradványai figyelhető meg, ma török monda fűződik (Gádor Judit adata). 38. T ápiósüly (Pest megye) ben még csak arról írnak, hogy a Hosszúhegy tetején "... egy régi vár kettős sánczainak nyomai láthatok" (Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából Pest-Pilis-Solt vármegye és kiegészítések. Szentendre, ). Nem sokkal később már Leányvár néven ismertetik (GALGÓCZY KÁROLY: Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült megye monographiája... Bp ). A régészeti szakirodalomban a század elejétől név nélkül vagy Földvár és Leányvár néven szereplő lelőhelyen a bronzkori hatvani kultúra földvárának 173
7 maradványai figyelhetők meg (MIKLÓS ZSUZSA: A Gödöllői dombvidék várai. Aszód, ).baZYXWVUTSRQPONMLKJIHGFEDCBA 3 9. T ih a n y (Veszprém megye). Révész Imre évi helynévgyűjteménye szerint Leányvár a Balatonba benyuló omlott zárdaépület neve. (Magyar Névtani Dolgozatok 21. Bp o.) T o r d a (Torda-Aranyos vármegye). A Várnak vagy Leányvárnak nevezett helyen római kori castrum volt. A 17. században a főkapu fölött még látható volt Minerva szobra. Orbán Balázs úgy véli, hogy erről a szoborról kapta a Leányvár nevet (ORBÁN BALÁZs: Torda város és környéke. Bp ). Kihagytuk gyűjtésünkből az l310. évi sub quodam Castro lean dicto adatot, amelyet az alapközlés Leánvár alakban mutatóz (Anj. Okm , 662.), ettől kezdve a további forráskiadványokban és feldolgozásokban mindig Leányvár néven szerepel: "Amikor... országunk báróival és nemeseivel Csehországra törtünk erőhatalommal, azt is méltányoljuk el nem hallgatva, hogy Pál mester Leányvár alatt bizonyságát adta a tőle megszokott erejének:... " (KRISTÓ GYULA (szerk.): Középkori históriák oklevelekben ( Szeged, ). A problémát csak az okozza, hogy az említett várat a történészek a Morvaország délnyugati szélén fekvő mai Jaroslavicével azonosítják. Amennyiben helyes az azonosítás, a magyar nyelvterülettől távol inkább csak véletlen alaki hasonlóságról lehet szó. Ugyanezt az adatot Beckl János Miklós Pottenburg várára vonatkoztatja; a Dévénnyel szemben, a Duna jobb partján fekvő vár a 18. században került határkiigazítássai Alsó-Ausztriához (In: Az V. magyar névtudományi konferencia előadásai... Budapest-Miskolc, ) Györffy György a Moson megyei Potendorf ismertetésénél nem használta fel az l31 o. évi adatot. A Leányvár és változatai (Lányvár, Leánykavár, Jányvár) a magyar nyelvterület legnagyobb részén ismertek; Zala megyétől a Székelyföldig kimutatható előfordulásuk. Az összesen 40 név 80%-a (32) olyan objektumra vonatkozik, amelyet a névadók hajdanvolt vagy ritkábban saját koruk beli várnak tartottak. A régészeti kutatások eredményeként közülük 4 bronzkori, 2 kora vaskori földvárnak bizonyult. A római kort 2 tábor és 1 őrtorony maradványa képviseli. 19 esetben valamilyen középkori erősség, földvár vagy kővár romjait lehetett megfigyelni. 4 emlék korát nem ismerjük. Megfelelő kutatás további 5 helyen minden bizonnyal pozitív eredményre vezetne, mindössze két olyan lelőhely van, ahol a tüzetes helyszíni vizsgálatok ellenére sem sikerült vármaradványra bukkanni. Egyetlenegy példa van a tréfás névadásra (Magyaregregy). Széles körben elterjedtek azok a mondák, amelyek szerint bizonyos várakat természetfeletti (ördögök, tündérek) vagy valóságos lények, főleg hajadonok (szűzek, leányok) építettek (Csak jelzésszerűen a néprajzi irodalomból: DOBOSIILONA: A történeti mondák rendszerezéséről. Ethnographia ). Adattárunkban 15 helyhez (37,5%) fűződik valamilyen monda; ezek közül 3 várat leányok (tündérek) építettek, 4 várban leányok laktak. Az eredeti jelentés elhomályosulását jelzi a 19. század második felétől jelentkező, újabban elterjedt változat, ami szerint a törökök itt őrizték a magyar lányokat (4 eset), az izsai Leányvárban pedig a római császár őrizte kedveseit. Ugyanebbe a gondolatkörbe tartozik a bölcskei hagyomány az út menti csárdában utasokra várakozó kéjhölgyekről, továbbá a le- 174
8 ány( ok)at várakozásra, megállásra felszólító változat. A tudálékos névmagyarázatok körébe utalható az a vélekedés, amely a Leányvárat a nagyobb anyavár filiájának tartja. Véleményünk szerint a névadás indítékát az egyetlenegy tréfás elnevezés kivételével az a körülmény szolgáltatta, hogya rendszerint jogosan várnak tartott konkrét objektumhoz hozzákapcsolták a várat építő, abban lakó leányok általánosan elterjedt mondáját. Ilyen típusú nevek a magyar nyelvterületen kívül is keletkeztek, pl. Dévény, Magdeburg (FNESz , II. 64). Ritkábban a monda helyi változatában szereplő személyről nevezték el a helyet: Ilonavár, Veravár, Rapsonné vára. A várat jelölő elnevezés két esetben a későbbiek során helységnévvé vált. Emiatt az eredeti névadó objektumot új névvel kellett illetni. Révleányváron erre a célra a földrajzi köznévként felfogható Várdomb megnevezést alkalmazták. Érdekesebb az Esztergom megyei leányvári földvár újkori neve; a Klosterberg/Kolostorhegy elnevezés kialakulásában két tényező játszott szerepet: Kétségtelen tény az apácák itteni birtoklása, amely a 18. század közepére, végére megszűnt. A néphagyományban általánosan elterjedt, hogy korábbi szerzetesi birtoklás esetében - vagy akár anélkül is - kolostorról beszélnek még akkor is, ha a helység határában bizonyíthatóan nem állt semmilyen egyházi épület. Másrészt nem ritkán fordult elő, hogy a korszerűtlenné vált kisvárak területén már a 13. század második felében vagy a késő középkorban plébániatemplom épült, mint például a közeli Nagysápon (MRT 5. köt. 14/11. lelőhely) vagy Gödöllő környékén Kerepesen és a galgamácsai Ecskenden, utóbbi helyen a földvár mai neve éppen ezért Templomhegy (MIKLÓS ZSUZSA: A Gödöllői dombvidék várai. Aszód, ). Néha, mint például Galgahévízen monostort építettek a földvárba (U. ott ). A török kor után a teljesen elpusztult templomok helyét többnyire csak a földvárak sáncai jelezték, a hasonló objektumokat ezért vélhették templom vagy kolostor maradványának, akkor is, ha sohasem állt ott templom. Az Esztergom megyei Leányvár névtörténetét a következőképpen foglalhat juk össze: A Valmód-nemzetség várának századi neve egyszerűen Vár, illetve Valmódvár(a) lehetett, a falu majd puszta Valmód (Ulmod) néven szerepel, századi visszaemlékezés szerint az Ulmodvár elnevezés is előfordul. A században kapta a vár a Leányvár nevet, amelyet a 17. század közepétől a puszta egészére, majd a 18. század közepétől újratelepült falu elnevezésére alkalmaztak. Az egykori vár 1864-től adatolható Klosterberg (Kmfn 17/63.) neve legkésőbb a falu újratelepülése körüli időben jöhetett létre. TORMA ISTVÁNbaZYXWVUTSRQPO 175
M ég egyszer a kárpátaljai m agyarlakta települések történelm i nevének visszaállításáról
apellativumok vannakzyxwvutsrqponmlkjihgfedcbazyxwvutsrqponmlkjihgfedcba (láz, lonka, parlag, pojána, toplica), anelyek mind a magyar, mind a román nyelvbe behatoltak. Ilyen esetekben a helyi tényezőktől
Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján
1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási
6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.
Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Lengyeltóti város régészeti lelőhelyei Régészeti felmérés Lengyeltóti város rendezési tervének
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
Pest megye őskori és középkori várai Zárójelentés (T 048318)
Pest megye őskori és középkori várai Zárójelentés (T 048318) Előkészítő munkák Pest megyében a szisztematikus várkutatás a Börzsöny-hegységben kezdődött el. A munkát Nováki Gyula és Sándorfi György indította
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
A hidak és hidászat népszerűsítése a közösségi hálón TÓTH TIBOR
A hidak és hidászat népszerűsítése a közösségi hálón TÓTH TIBOR 1 Cél: Egy olyan közösségi felület létrehozása, amelyen megtalálhatók a hidak paraméterei folyamatosan követhető az építési folyamat, és
1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT
Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TEHETSÉGGONDOZÁS Térképek Európai Szociális Alap Arany János Tehetséggondozó
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és
AP 3.2: Future network (>2009)
AP 3.2: Future network (>2009) Western transdanubia 01/149 Györ-Moson-Sopron Fertõszentmiklós Fertõszentmiklós Bregencpuszta 5 424 01/254 Györ-Moson-Sopron Jánossomorja Jánossomorja Hulladéklerakó 384
EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_.
EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének Budapest fjrszággyü es Hivatal a Irományszám :.Y_ Érkezett : 2018 JÚN 13 0 Tisztelt Elnök Úr!
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt
LEADER HACS-ok illetékességi területei
A Z E M V A T Á R S F I N A N S Z Í R O Z Á S Ú I N T É Z K E D É S E K I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K 33/2013 S Z Á M Ú ( I V. 11.)K Ö Z L E M É N Y E A 30/2012. ( I I I. 24.) VM R E N D E L E
Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N
Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság
Csörög Településrendezési terv
Csörög Településrendezési terv Örökségvédelmi hatástanulmány Régészet munkarész Archeo-Art Bt. I. Vizsgálat Csörög, Örökségvédelmi hatástanulmány, Régészet Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány Csörög település
I. rész: Kérelmező személy adatai
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1060-02 jelű, Vélelmezett örökös nyilvántartásba vétele iránti kérelem című nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási
Pomáz, Nagykovácsi puszta
Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző
Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014.
Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter Felkészítő tanár: Fürjes János Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. A vár leírása A Vértes hegység északi lejtőjén egy északnyugat felé kinyúló keskeny
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:
Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi
Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015
MÉDIAAJÁNLAT 2015 OLDALINK: Online (központi oldal) Bács-Kiskun megye Bajai Kalocsai Kecskeméti Kiskunfélegyházi Kiskunhalasi Baranya megye Baranya Megyei Mohácsi Pécsi Szigetvári Borsod-Abaúj-Zemplén
2015. évi LXXV. törvény
Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba
XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó
XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:
Veresegyház, Kis-réti gazdaságiés lakóterület
Veresegyház, Kis-réti gazdaságiés lakóterület Örökségvédelmi hatástanulmány Régészeti munkarész Készítette: Archeo-Art Bt. 2009. június I. Vizsgálat Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány Veresegyház Város
Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata
Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.
Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november
Hédervár Örökségvédelmi hatástanulmány Régészeti munkarész Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november I. Vizsgálat Hédervár TRT felülvizsgálat 2015., Régészeti munkarész Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
BENKŐ PÉTER A HAZAI RÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI FORDULÓPONTJAI
MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VÁNDORGYŰLÉSE GÖDÖLLŐ, 2008. DECEMBER 11-12. BENKŐ PÉTER A HAZAI RÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI FORDULÓPONTJAI A HAZAI RÉGIÓK KOMPLEX FEJLETTSÉGI SZINTJE 1990 ÉS 2007
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai
A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2017. augusztus 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2015. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG M AG YA R O R S Z Á G Legfőbb Ügyészség Budapest, 2016 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó
VII. FEJEZET. Erdőhátság.
VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről
Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.
Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól
MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY
MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY V é l e m é n y e z t e t é s i d o k u m e n t á c i ó Készítette a Pécsépterv Stúdió Kft., 7621 Pécs, Rákóczi út 1. 2016 januárjában. 2 3 Aláírólap Madocsa örökségvédelmi
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/
MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2002. évi összesítés a 198/2001.(X.19.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTO SZOLGÁLATOK 2002. ÉVI MUKÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív
Adminisztráció
Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben
Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter
49/2016. (XII. 1.) NFM RENDELET a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló 37/2007. (III. 26.) GKM rendelet, valamint az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról
BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE
BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY 2010. 1. Melléklet AKTUALIZÁLVA 2013. 1. MELLÉKLET Budakalász
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az
Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3.
Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. A, Bevezetés Az 1972-ben létrehozott Helytörténeti Gyűjtemény községünk történetével, régészetével, néprajzával foglalkozó gyűjtemény.
támogatás támogatási
szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése
A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája
A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája 2019.02.15 BÁCS-KISKUN MEGYE Kecskemét, 5. sz. főút, 82+592 km-szelvény Apostag, 51. sz. főút, 74+494 km-szelvény Baja, 51. sz. főút, 159+319 km-szelvény
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2016 (07.26.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.26. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-64/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-65/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-66/2016
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
FAO 300-as csoport. Kedves Gazdálkodó! GOSZ VSZT Kukorica Posztregisztrációs Kísérletek eredmények
A PR38N86 immár 3. éve szerepel a posztregisztrációs kísérletekben. Kétszer elsı helyezett, egyszer második volt. Megbízható nagy termése miatt nagyon jó választás az igen korai hibridet választóknak.
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.)
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 90 független hivatkozást ismerek, amelyek 21 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki
E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.
Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.
Borsod-A aúj-ze plé egye: Megyei Se el eis Kórház-Re delői tézet
Sürgősségi foga zásgátlási a ula iák Bá s-kisku egye: Bajai Városi Kórház Baja, Rókus u.. (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bá s-kisku Megyei Ö kor á yzat Kórháza Ke
Az EGYSZA lap kitöltése
Az EGYSZA lap kitöltése Rendelkező nyilatkozat a befizetett személyi jövedelemadó 1+1 %-áról Ebben az évben is lehetősége van arra, hogy az összevont adóalap utáni, a kedvezmények és az önkéntes kölcsönös
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca
Kedves Természetjárók!
A túra időpontja: 2018.03.10. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.03.10. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 325 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 650
Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004
Feladatellátási hely típusa Gyermekek, tanulók létszáma Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004 Főmunkaviszony keretében pedagógus-munkakörben alkalmazottak
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi
Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS TÉRBELI KORLÁTAI MAGYARORSZÁGON
A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS TÉRBELI KORLÁTAI MAGYARORSZÁGON 51. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Békéscsaba-Gyula, 2013. szept. 26-28. Lengyel Imre MTA doktora, intézetvezető egyetemi tanár Közgazdaságtani Doktori Iskola
Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő
Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat
BÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység
Interdiszciplinaritás a régiókutatásban IV. BÉRES JÚLIA A Hortobágy mint tájegység 1. A Hortobágy Közép-Európa legnagyobb füves pusztája, mely a Tisza bal partján, a Hajdúságtól keletre, az Észak-Tiszántúlon
Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához
Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.
Lovas szolgálat miatt belépők aránya 2015 szeptemberében
I/A. függelék Lovas szolgálat miatt belépők aránya 2015 szeptemberében (az adatot szolgáltató egyesületekben) Polgárőr egyesület Lovas polgárőr ebből új tag Ajak Biztonságáért Polgárőr Egyesület 8 8 Albertirsai
Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak
Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)
MEGYE Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai
Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk Önnek!
1.sz. ábra: 23 szemtıl-szembe kísérlet helyszínei 2011. január 07. 1. szám AKTUALITÁSOK Szemtıl-szemben kísérletek HASZNOS INFORMÁCIÓK Pioneer.com/hungary Árutızsdei hírek Pioneer sajtófigyelı Idıjáráselırejelzés
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH
A nemzeti fejlesztési miniszter. /2016. ( ) NFM rendelete
1 A nemzeti fejlesztési miniszter /2016. ( ) NFM rendelete a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló 37/2007. (III. 26.) GKM rendelet, valamint az útdíj mértékéről