PLC Versenyfeladat. XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny Budapest, március Összeállította az EvoPro Kft.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PLC Versenyfeladat. XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny Budapest, március Összeállította az EvoPro Kft."

Átírás

1 PLC Versenyfeladat XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny Budapest, március Összeállította az EvoPro Kft. Általános bemutatás A feladatban szereplő eszköz egy 8x8 képpontos LED-mátrix kijelzőből, 16 darab nyomógombból, és egy Siemens PLC-ből áll. A feladat során a versenyzőknek egy játékot kell elkészíteni, ahol az eszköz kilenc nyomógombját fogjuk használni. Kijelző Nyomógombok 2 0 bit 1. oszlop 2 7 bit 8. oszlop 8. sor 1. sor Start Stop Pause Mozgatás Előválasztó Előválasztó Mozgatás Balra Jobbra A Siemens S DP CPU a kijelzőre történő szöveg vagy ábrák kiírását végzi, illetve figyeli, hogy melyik nyomógomb van lenyomva. A PLC-ben egy adatterület lett kialakítva, melyből folyamatosan történik az általunk kívánt kép kijelzőre írása. A PLC digitális I/O vonalakon keresztül kommunikál a külvilággal. Ezen a felületen adja ki a nyomógombok állapotát, illetve fogadja a megjelenítendő kép információt. A kijelzőt meghajtó PLC-nek és a csapatok által hozott PLC-nek kommunikálni kell egymással. Ez a kommunikáció I/O vonalakon keresztül történik. A megjelenítendő kép beírása soronként történik. A sorok és az oszlopok számozása a fenti ábrán látható.

2 2. oldal A kommunikáció leírása A kommunikáció hagyományos kézfogásos protokollra épül. A versenyzők által hozott PLC-nek meg kell címezni az egyik sort, és ki kell adni az adott sorban megjelenítendő információt. Ezzel egy időben egy dedikált kimenetet 1-be kell billenteni ( Adatküldés kérés ). Ekkor kezdődik a kommunikáció a két PLC között. A kijelzőt meghajtó PLC figyeli ezt a jelet a bemenetén. Ha érkezik Adatküldés kérés, akkor a magadott sor átmeneti tárolójába beírja a megjelenítendő információt. Ezután egy dedikált kimenetét 1-be állítja ( Adat beírva ), ezzel jelzi a másik PLC-nek, hogy beírta az adatot. A versenyzők által hozott PLC-nek ekkor vissza kell venni az Adatküldés kérés jelet. Ennek hatására a kijelző meghajtó PLC is visszaveszi az Adat beírva jelet. Ezután egy újabb Adatküldés kérés jellel egy újabb címet, adatot lehet küldeni a meghajtó PLC-nek. A sorok beírására az alábbi szabályok vonatkoznak: 1. A sorok beírási sorrendje tetszőleges 2. Ugyanazon sor többször is átírható 3. Ha egy sort nem ír át, akkor ott megmarad a korábbi érték 4. A kijelző frissítése a fiktív 9. sorba történő tetszőleges adat beírásával valósul meg FONTOS: A versenyzőknek nem kell biztosítani a folyamatos kijelzést. Ezt a funkciót a kijelzőt meghajtó PLC végzi. A csapatoknak csak 1-1 képet kell továbbítani a meghajtó PLC-nek ha egy újabb képet szeretnének kiíratni a kijelzőre. A sorok címzése: A nyolc sort négy bittel lehet megcímezni, mert a 0000 címet nem engedélyezzük. A sorok címzése Gray-kódban történik, ugyanis ekkor a szomszédos sorok kódjai közötti Hamming távolság egy. A pontos címeket a következő táblázat tartalmazza. Sor száma Kód ( ) 0 fiktív fiktív 1101

3 3. oldal Hardver csatlakozási felület A versenyzők által hozott PLC-k digitális bemenetei Bemenetek Funkció Vezetékszám 1 Mozgatás balra Nyomógomb 1 2 Adat Beírva 2 3 Előválasztó Nyomógomb Előválasztó Nyomógomb Előválasztó Nyomógomb Előválasztó Nyomógomb Mozgatás jobbra Nyomógomb 8 8 START 9 9 STOP PAUSE 11 A versenyzők által hozott PLC-k digitális kimenetei Kimenetek Funkció Vezetékszám 1 Kód 1 (2 0 ) 13 2 Kód 2 (2 1 ) 14 3 Kód 3 (2 2 ) 15 4 Kód 4 (2 3 ) 16 5 Adatküldés Kérés 17 6 Játék Vége 18 7 Oszlop Oszlop Oszlop Oszlop Oszlop Oszlop Oszlop Oszlop 8 28 Tápfeszültség csatlakozás Kimenetek Funkció Vezetékszám 1 +24V 29 2 GND 30

4 4. oldal A programozási feladat leírása A feladat egy labdajáték megírása. A játékhoz szükséges eszközök egy labda és egy ütő. A három képpontból álló ütő az alsó (első) sorban helyezkedik el. Vízszintes pozíciója a balra és a jobbra mozgató nyomógombok segítségével változtatható. A játék célja, hogy a 8x8-as kijelző területén tartsuk a labdát az ütő segítségével. Játék indítása, szüneteltetése, megállítása A játék menetét három nyomógombbal vezérelhetjük. A START nyomógomb megnyomásával elindíthatunk egy új játékot. A STOP nyomógombbal leállíthatjuk a játékot. A START és a STOP nyomógomb hatására automatikusan be-, illetve kikapcsol a kijelző is (a kijelzőt meghajtó PLC látja el ezt a funkciót is). A PAUSE nyomógomb megnyomásakor a labda és az ütő pozíciója is rögzítve lesz, ekkor a PAUSE gomb újbóli megnyomásával folytatódik a játék. A labda ütő kapcsolat A labda három ponton érintheti az ütőt: - Ha az ütő bal szélére érkezik, akkor balra 45 -ban felfelé indul tovább - Ha az ütő közepére érkezik, akkor egyenesen 90 -ban felfelé indul tovább - Ha az ütő jobb szélére érkezik, akkor jobbra 45 -ban felfelé indul tovább Labda fal kapcsolat Ha a labda eléri a kijelző felső sorát, illetve bármelyik oldalfalat, akkor irányváltoztatással halad tovább: - Ha 45 -os beesési szöggel éri el a falat, akkor a visszaverődési szög szintén 45 -os - Ha 90 -os beesési szöggel éri el a falat, akkor a visszaverődési szög 180

5 5. oldal Bizonyos esetekben a labda 45 -os beesési szöggel éri el az ütőt közvetlen a fal mellett, ekkor ellentétes irányban indul vissza. Ha a labda eléri az alsó (első) sort, új labda indul. Egy játék három labdát tartalmaz. Minden új labda indítása előtt ki kell írni - két másodpercre - a kijelzőre, hogy a játékosnak még mennyi labdája van vissza az aktuális játékból. Erre egy lehetséges megoldás: A játék indítása előtt a játékosnak négy féle indulási labdapozíció ütőpozíció iránypozíció áll rendelkezésére, ahogy elindíthatja a játék menetét. Ezt a négy darab Előválasztó Nyomógomb egyikének a lenyomásával aktiválhatja. A négy Előválasztó Nyomógomb mindegyike más-más induló labda pozíciót, induló labda irányt, és induló ütő pozíciót tartalmaz. Ezt a START nyomógomb megnyomása előtt kell kiválasztani. A játék mind a három labdája ebből a kiválasztott pozícióból, irányból indul. A játék közben az indulási pozíciókat már nem lehet megváltoztatni. Az egyes előválasztókhoz rendelt kezdeti beállításokat az alábbi ábra tartalmazza. Előválasztó 1 Előválasztó 2 Előválasztó 3 Előválasztó 4

6 6. oldal A játék végén ki kell kapcsolni a kijelzőt is. A kijelző kikapcsolásához a csapatoknak a Játék Vége kimenetet kell aktívvá tenni 10ms időre. Ha a kijelzőt meghajtó PLC érzékeli ezt a jelet, azonnal kikapcsolja a kijelzőt, ugyanúgy, mintha valaki megnyomta volna a STOP gombot. Megoldandó feladatrészek - Kommunikáció megírása a két PLC között - START, STOP, PAUSE nyomógombok működése - Az ütő elhelyezése az alsó (első) sorban - Az ütő mozgatása bal jobb irányban a nyomógombok segítségével - A labda elhelyezése a kijelzőn - A labda másodpercenként kb. 3-4-szer lépjen - A labda mozgatása a kijelzőn egyenes vonalban - A labda megfelelő szögben történő irányváltoztatása a fal, illetve az ütő elérésekor - A labda útvonalának lekezelése, ha a labda eléri valamelyik alsó sarok pozíciót - Minden labdaindítás előtt két másodpercig kiírni a képernyőre, hogy mennyi labda van még hátra a játékból. - Labdaindító pozícióválasztás (előválasztó nyomógombok segítségével) - A kijelző kikapcsolása a játék végén

Útmutató EDC kézivezérlőhöz

Útmutató EDC kézivezérlőhöz Útmutató EDC kézivezérlőhöz ALAPFUNKCIÓK A kézivezérlő használata során állítsa az EDC vezérlő előlapján található forgó kapcsolót 0 állásba. Ezáltal a felhasználó a kézivezérlő segítségével férhet hozzá,

Részletesebben

SR mini PLC Modbus illesztő modul. Modul beállítása Bemeneti pontok kiosztása főmodul esetén Bemeneti pontok címkiosztása kiegészítő modul esetében

SR mini PLC Modbus illesztő modul. Modul beállítása Bemeneti pontok kiosztása főmodul esetén Bemeneti pontok címkiosztása kiegészítő modul esetében SR mini PLC Modbus illesztő modul Modul beállítása Bemeneti pontok kiosztása főmodul esetén Bemeneti pontok címkiosztása kiegészítő modul esetében Kimeneti pontok címkiosztása főmodul esetében, olvasásra

Részletesebben

DIALOG időkapcsoló PROGRAMOZÁSI ÚTMUTATÓ

DIALOG időkapcsoló PROGRAMOZÁSI ÚTMUTATÓ DIALOG időkapcsoló PROGRAMOZÁSI ÚTMUTATÓ FUNKCIÓK I. Az időkapcsoló beállítása (a kék gombok): TECHNOCONSULT Kft. 2092 Budakeszi, Szürkebarát u. 1. T: (23) 457-110 www.technoconsult.hu info@technoconsult.hu

Részletesebben

T2-CNCUSB vezérlő család hardver segédlet

T2-CNCUSB vezérlő család hardver segédlet T2-CNCUSB vezérlő család hardver segédlet CPU5A Kártyaméret: 100x100mm 3 vagy 4 tengelyes interpoláció, max.125 KHz léptetési frekvencia. Szabványos kimenetek (Főorsó BE/KI, Fordulatszáám: PWM / 0-10V,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 2 Telepítés A rendszer standard telepítése Eszköz leírása Eszköz mérete 4

Tartalomjegyzék. 2 Telepítés A rendszer standard telepítése Eszköz leírása Eszköz mérete 4 PL500 Tartalomjegyzék 1 Figyelmeztetések 2 2 Telepítés 3 2.1 A rendszer standard telepítése 3 2.2 Eszköz leírása 3 2.3 Eszköz mérete 4 2.4 Hajtómotor és fogasléc telepítése 4 2.5 Telepítés ellenőrzése

Részletesebben

DVR-338 DIGITÁLIS DIKTAFON HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

DVR-338 DIGITÁLIS DIKTAFON HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DVR-338 DIGITÁLIS DIKTAFON HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A készülék bemutatása 1 REC - Felvétel gomb 2 Stop/Kikapcsolás gomb 3 UP - FEL/Visszatekerés 4 DOWN LE/Előretekerés 5 HOLD - Billentyűzár 6 VOL + (hangerő

Részletesebben

WorldSkills előválogató Mechatronika 2009. PLC feladat. 2009. március 4. - Gödöllő

WorldSkills előválogató Mechatronika 2009. PLC feladat. 2009. március 4. - Gödöllő WorldSkills előválogató Mechatronika 2009 PLC feladat 2009. március 4. - Gödöllő PLC feladat: Válogatóállomás beprogramozása Súlyozás (PLC feladatra kapható pont / összes pont): Feladatra adott maximális

Részletesebben

Kezelési leírás. Portos motor DELUX-R

Kezelési leírás. Portos motor DELUX-R Kezelési leírás Portos motor DELUX-R 1 Tartalomjegyzék Elektromos bekötés Végállás pozíciók beállítása Távirányító egységek hozzáadása/törlése Közbenső pozíciók programozása Végállás pozíciók szerkesztése

Részletesebben

AC-MF1W. RFID kártyaolvasó és kódzár. Felhasználói leírás

AC-MF1W. RFID kártyaolvasó és kódzár. Felhasználói leírás AC-MF1W RFID kártyaolvasó és kódzár Felhasználói leírás Tartalomjegyzék 1. Leírás... 3 1.1 Tulajdonságok... 3 1.2 Műszaki adatok... 3 1.3 Felszerelés... 3 1.4 Csatlakoztatás... 4 1.4.1 Bekötés... 4 1.4.2

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv 3060 Lézeres távolságmérő TARTALOMJEGYZÉK ELEM CSERÉJE... 3 A KÉSZÜLÉK FELÉPÍTÉSE... 3 A KIJELZŐ FELÉPÍTÉSE... 3 MŰSZAKI JELLEMZŐK... 4 LÉZERES CÉLZÓ BEKAPCSOLÁSA... 4 MÉRÉSI TÁVOLSÁG...

Részletesebben

IV. LEGO Robotprogramozó Országos Csapatverseny

IV. LEGO Robotprogramozó Országos Csapatverseny BÁNYAI JÚLIA GIMNÁZIUM - ROBOTIKA CSOPORT Tel.: 76/481-474 (+36 20 479 8460) Fax.: 76/486-942 web: http://www.banyai-kkt.sulinet.hu/robotika e-mail: robotika.bjg@gmail.com IV. LEGO Robotprogramozó Országos

Részletesebben

BACCARA G75 Ablakos öntözés vezérlő

BACCARA G75 Ablakos öntözés vezérlő BACCARA G75 Ablakos öntözés vezérlő Tulajdonságok Ez a vezérlő ciklusokban öntöz, az Ön szükségletei szerint beállított ablak ideje alatt. Az új ültetések öntözhetők rövid, intenzív meghatározott szakaszokban.

Részletesebben

Panel bekötési pontok:

Panel bekötési pontok: Panel bekötési pontok: 1.-2. Közös pont minden be és kimenethez 3. 24Vac, 7W terhelhetőségű kimenet külső eszközök táplálásához 4.-5. Közös pont minden be és kimenethez 6. 24Vac 10W kimenet figyelmeztető

Részletesebben

Roger UT-2. Kommunikációs interfész V3.0

Roger UT-2. Kommunikációs interfész V3.0 ROGER UT-2 1 Roger UT-2 Kommunikációs interfész V3.0 TELEPÍTŐI KÉZIKÖNYV ROGER UT-2 2 ÁLTALÁNOS LEÍRÁS Az UT-2 elektromos átalakítóként funkcionál az RS232 és az RS485 kommunikációs interfész-ek között.

Részletesebben

Premier 412, 816, 816+ és 832 felhasználói útmutató. Kezelési útmutató. PREMIER 412, 816, 816+ és 832 központokhoz

Premier 412, 816, 816+ és 832 felhasználói útmutató. Kezelési útmutató. PREMIER 412, 816, 816+ és 832 központokhoz Kezelési útmutató PREMIER 412, 816, 816+ és 832 központokhoz RKP4, 8 és 16 kezelőegység használatával A kezelőegység felépítése Az Ön vagyonvédelmi rendszeréhez egy vagy több kezelőegység csatlakozik.

Részletesebben

Programozási segédlet DS89C450 Fejlesztőpanelhez

Programozási segédlet DS89C450 Fejlesztőpanelhez Programozási segédlet DS89C450 Fejlesztőpanelhez Készítette: Fekete Dávid Processzor felépítése 2 Perifériák csatlakozása a processzorhoz A perifériák adatlapjai megtalálhatók a programozasi_segedlet.zip-ben.

Részletesebben

IDAXA-PiroSTOP. PIRINT PiroFlex Interfész. Terméklap

IDAXA-PiroSTOP. PIRINT PiroFlex Interfész. Terméklap IDAXA-PiroSTOP PIRINT PiroFlex Interfész Terméklap Hexium Kft. PIRINT Terméklap Rev 2 2 Tartalomjegyzék. ISMERTETŐ... 3 2. HARDVER... 4 2. LED... 5 2.2 KAPCSOLAT A VKGY GYŰRŰVEL... 6 2.3 CÍMBEÁLLÍTÁS...

Részletesebben

STOPPER-ÓRA Cikk szám: 89 Használati utasítások

STOPPER-ÓRA Cikk szám: 89 Használati utasítások STOPPER-ÓRA Cikk szám: 89 Használati utasítások FUNKCIÓK A stopper funkciói: 1/100 decimel második a legkisebb egység rész-, teljes- és köridő jeleníthető meg 9 óra, 59 perc és 59999 másodpercet képes

Részletesebben

Premier 412, 816, 816+ és 832 felhasználói útmutató. Kezelési útmutató. PREMIER 412, 816, 816+ és 832. központokhoz

Premier 412, 816, 816+ és 832 felhasználói útmutató. Kezelési útmutató. PREMIER 412, 816, 816+ és 832. központokhoz Kezelési útmutató PREMIER 412, 816, 816+ és 832 központokhoz RKPLCD, LCDL kezelőegység használatával A kezelőegység felépítése Az Ön vagyonvédelmi rendszeréhez egy vagy több kezelőegység csatlakozik. Ezekkel

Részletesebben

Magyar. BT-03i használati útmutató

Magyar. BT-03i használati útmutató BT-03i használati útmutató 1 Tartalomjegyzék Áttekintés Az első lépések Hogyan fogadja a telefonhívásokat Termékleírás 2 1. Áttekintés A B E D F 1-1 Funkció gombok: C A B C D E F Szilikon fülrögzítő Power

Részletesebben

alarm MICROALARM KFT Budapest, Kende u. 1. Tel.: ,

alarm MICROALARM KFT Budapest, Kende u. 1. Tel.: , TP 5 MIKROPROCESSZOROS KÖZPONT Felhasználói Leírás VERZIÓ 1.0-11/00 Az Ön telepítõje: Tecn alarm MICROALARM KFT. 1111 Budapest, Kende u. 1. Tel.: 385-33-37, 385-33-39 TP5 FELHASZNÁLÓI LEIRÁS - +! Gyorsan

Részletesebben

Premier 412, 816, 816+ és 832 felhasználói útmutató. Kezelési útmutató. PREMIER 412, 816, 816+ és 832 központokhoz. RKP16+ kezelőegység használatával

Premier 412, 816, 816+ és 832 felhasználói útmutató. Kezelési útmutató. PREMIER 412, 816, 816+ és 832 központokhoz. RKP16+ kezelőegység használatával Kezelési útmutató PREMIER 412, 816, 816+ és 832 központokhoz RKP16+ kezelőegység használatával A kezelőegység felépítése Az Ön vagyonvédelmi rendszeréhez egy vagy több kezelőegység csatlakozik. Ezekkel

Részletesebben

VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Döntő versenyfeladatok. 5. évfolyam

VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Döntő versenyfeladatok. 5. évfolyam VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Döntő versenyfeladatok 5. évfolyam 2015. április 25. A robot portjainak kiosztása: Motorok: B és C Szenzorok: Ütközésérzékelő (Touch): Fényszenzor/színszenzor

Részletesebben

EPS-1-60 és EPS-1-120 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

EPS-1-60 és EPS-1-120 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ EPS-1-60 és EPS-1-120 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BILLENTYŰZET 1) ON/OFF gomb: a mérleg ki- és bekapcsolása 2) TARE gomb: tárázás/nullázás 3) MODE gomb: mértékegység váltás MŰSZAKI PARAMÉTEREK 1) Méréshatár: 60.00kg

Részletesebben

Poolcontroller. Felhasználói leírás

Poolcontroller. Felhasználói leírás Poolcontroller Felhasználói leírás Ring Elektronika Ipari és Elektronika Kft. Budapest 1031 Pákász u. 7. Tel/Fax:+3612420718, Mobil: 06209390155 e-mail: ring.elektronika@mail.datanet.hu web: www.ringel.hu

Részletesebben

PERREKUP DxxTx - HDK10 Rekuperátor vezérlő Használati Utasítás

PERREKUP DxxTx - HDK10 Rekuperátor vezérlő Használati Utasítás PERREKUP DxxTx - HDK10 Rekuperátor vezérlő Használati Utasítás Permanent Kft ver.20130502 Műszaki adatok Hálózati feszültség 220-240V AC / 50Hz Működési hőmérséklettartomány -30 ~ +65 C Maximális relatív

Részletesebben

Használati útmutató. DALI EASY RMC 1.0 változat. www.osram.com www.osram.de

Használati útmutató. DALI EASY RMC 1.0 változat. www.osram.com www.osram.de Használati útmutató DALI EASY RMC 1.0 változat OSRAM GmbH Customer-Service-Center (CSC) Steinerne Furt 62 86167 Augsburg, Germany www.osram.com www.osram.de Tel. : (+49) 1803 / 677-200 (díjköteles) Fax.:

Részletesebben

XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny. Magasraktár-modell vezérlése gyakorlati feladat

XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny. Magasraktár-modell vezérlése gyakorlati feladat BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny 2008. március 19-21. Magasraktár-modell vezérlése gyakorlati feladat Hengeres munkadarabokat

Részletesebben

Q36A VEZÉRLÉS EGY-VAGY TÖBBSZÁRNYAS KAPUKHOZ

Q36A VEZÉRLÉS EGY-VAGY TÖBBSZÁRNYAS KAPUKHOZ Q36A VEZÉRLÉS EGY-VAGY TÖBBSZÁRNYAS KAPUKHOZ A VEZÉRLŐEGYSÉG RÉSZEI A A választó gomb B B választó gomb C Megerősítő gomb (YES) / Emelkedés D Tiltó gomb (NO) / Csökkenés F1 24 V AC, 800 ma biztosíték F2

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DIGITÁLIS PULSAR KARÓRÁHOZ (CAL.: W861, REF.: PQ2 )

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DIGITÁLIS PULSAR KARÓRÁHOZ (CAL.: W861, REF.: PQ2 ) HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DIGITÁLIS PULSAR KARÓRÁHOZ (CAL.: W861, REF.: PQ2 ) Jellemzők: - pontmátrixos, folyadékkristályos kijelző - idő/dátum - stopper memória funkcióval - visszaszámláló funkció - ébresztő:

Részletesebben

3. A DIGILENT BASYS 2 FEJLESZTŐLAP LEÍRÁSA

3. A DIGILENT BASYS 2 FEJLESZTŐLAP LEÍRÁSA 3. A DIGILENT BASYS 2 FEJLESZTŐLAP LEÍRÁSA Az FPGA tervezésben való jártasság megszerzésének célszerű módja, hogy gyári fejlesztőlapot alkalmazzunk. Ezek kiválóan alkalmasak tanulásra, de egyes ipari tervezésekhez

Részletesebben

Csapat: Feladat: Ismertetni:

Csapat: Feladat: Ismertetni: Csapat: Feladat: Távirányítású vezérlés elészítése a Micro:Bi eszközhöz, amely egy másik micro:bit segítségével valósul meg, úgy hogy az eszköz mozgatásával rádiós jelet küld a vezérlő egység felé. Részfeledatok:

Részletesebben

Választás /Program gomb Forgató gomb Start/ Stop gomb

Választás /Program gomb Forgató gomb Start/ Stop gomb Kezelési útmutató akkumulátoros (12V) automata elektronikához A készülék használata Időzítés Ciklus 1. 2 Választás /Program gomb Forgató gomb Start/ Stop gomb Az akkumulátor csatlakozók megfelelő polaritással

Részletesebben

Táblázatos adatok használata

Táblázatos adatok használata Táblázatos adatok használata Tartalomjegyzék 1. Az adatok rendezése...2 2. Keresés a táblázatban...2 3. A megjelenő oszlopok kiválasztása...3 4. Az oszlopok sorrendjének meghatározása...4 5. Az oszlopok

Részletesebben

SIOUX-RELÉ. Sioux relé modul telepítési leírás Szerkesztés MACIE0191

SIOUX-RELÉ. Sioux relé modul telepítési leírás Szerkesztés MACIE0191 SIOUX-RELÉ Sioux relé modul telepítési leírás Szerkesztés 1.2 20MACIE0191 1 Leírás 1.1 Leírás A Sioux-relé egy soros modul, amely tartalmaz egy master kártyát, amely maximum két slave kártyával bővíthető.

Részletesebben

MSP430 programozás Energia környezetben. Kitekintés, további lehetőségek

MSP430 programozás Energia környezetben. Kitekintés, további lehetőségek MSP430 programozás Energia környezetben Kitekintés, további lehetőségek 1 Még nem merítettünk ki minden lehetőséget Kapacitív érzékelés (nyomógombok vagy csúszka) Az Energia egyelőre nem támogatja, csak

Részletesebben

Magyar Nemzeti Bank - Elektronikus Rendszer Hitelesített Adatok Fogadásához ERA. Elektronikus aláírás - felhasználói dokumentáció

Magyar Nemzeti Bank - Elektronikus Rendszer Hitelesített Adatok Fogadásához ERA. Elektronikus aláírás - felhasználói dokumentáció ERA Elektronikus aláírás - felhasználói dokumentáció Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 1.1. Általános információk... 3 2. DesktopSign... 3 2.1. Általános információk... 3 2.2. Telepítés... 3 3. MNBSubscriber...

Részletesebben

2 VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kültéri egység

2 VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kültéri egység 2 VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kültéri egység VDT-601/ID VDT-601F/ID VDT-601(F)/ID Leírás v2.2 Tartalomjegyzék 1. Felépítés és funkciók...3 1.1. Csatlakozók...3 2. Felszerelés...4 2.1. Névtábla elhelyezése...5

Részletesebben

Satel ETHM-1. Ethernet modul. www.riasztobolt.hu

Satel ETHM-1. Ethernet modul. www.riasztobolt.hu Satel ETHM-1 Ethernet modul Az ETHM-1 Ethernet modul egy TCP/IP szerver. A modul felépítése az 1. ábrán látható: 1. ábra. Az Ethernet modul felépítése 1 RS-232 port lehetővé teszi a modul csatlakoztatását

Részletesebben

VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny évfolyam

VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny évfolyam VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Országos döntőjének versenyfeladatai 7-8. évfolyam 2015. április 25. A robot portjainak kiosztása: Motorok: B és C Szenzorok: Ütközésérzékelő (Touch): 1-es port

Részletesebben

8X22 GPS SOLAR HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

8X22 GPS SOLAR HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 8X22 GPS SOLAR HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tartalom 1. Jellemzők... 2 2. Az óra részei... 3 3. A töltés állapotának ellenőrzése... 4 A GPS vételek jele aktív... 4 A GPS vételek jele inaktív... 5 4. Időzóna beállítás...

Részletesebben

NIPRESS. P6 programozó készülék

NIPRESS. P6 programozó készülék NIPRESS P6 programozó készülék Gyártó: NIVELCO Ipari Elektronika zrt. H-1043 Budapest, Dugonics u. 11. Tel.: 889-0100 Fax: 889-0200 E-mail: marketing @nivelco.com www.nivelco.com TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS...

Részletesebben

Billentyűzet. Csatlakozók: A billentyűzetet kétféle csatlakozóval szerelhetik. 5 pólusú DIN (AT vagy XT billentyűzet csatlakozó),

Billentyűzet. Csatlakozók: A billentyűzetet kétféle csatlakozóval szerelhetik. 5 pólusú DIN (AT vagy XT billentyűzet csatlakozó), Billentyűzet Általános billentyűzet Csatlakozók: A billentyűzetet kétféle csatlakozóval szerelhetik. 5 pólusú DIN (AT vagy XT billentyűzet csatlakozó), 6 pólusú mini-din (PS/2 billentyűzet csatlakozó).

Részletesebben

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Telefonos illesztő / Telefonhívó modul. VDT-TPC Felhasználói és telepítői kézikönyv VDT-TPC. VDT-TPC Leírás v1.0.

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Telefonos illesztő / Telefonhívó modul. VDT-TPC Felhasználói és telepítői kézikönyv VDT-TPC. VDT-TPC Leírás v1.0. 2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Telefonos illesztő / Telefonhívó modul VDT-TPC Felhasználói és telepítői kézikönyv VDT-TPC VDT-TPC Leírás v1.0.pdf Bevezető Leírás: A VDT-TPC egy telefonos illesztő modul

Részletesebben

VDCU használati utasítás

VDCU használati utasítás VDCU használati utasítás A VDCU a 2 vezetékes Futura Digital rendszerhez tervezett többfunkciós eszköz. 2 db CCTV kamera csatlakoztatható felhasználásával a rendszerhez, továbbá világítás vagy zárnyitás

Részletesebben

micron s e c u r i t y p r o d u c t s EzeProx proximity kártyaolvasó és kódbillentyűzet

micron s e c u r i t y p r o d u c t s EzeProx proximity kártyaolvasó és kódbillentyűzet micron s e c u r i t y p r o d u c t s EzeProx proximity kártyaolvasó és kódbillentyűzet Jellemzők - 500 kártya vagy kulcstartós kártya tanítható meg akár vegyesen is - 30 programozható, maximum 6 számjegyű

Részletesebben

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER. Telefonhívó egység VDT TPS. VDT-TPS Leírás v1.0.pdf

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER. Telefonhívó egység VDT TPS. VDT-TPS Leírás v1.0.pdf 2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Telefonhívó egység VDT TPS VDT-TPS Leírás v1.0.pdf Tartalom 1 Ismertető... 3 2 Telefonhívó egység leírása... 3 3 Rögzítés... 4 4 Konfiguráció... 4 4.1 A VDT-TPS LEDek és

Részletesebben

Johanyák Zsolt Csaba: Ugráló gomb oktatási segédlet Copyright 2008 Johanyák Zsolt Csaba

Johanyák Zsolt Csaba: Ugráló gomb oktatási segédlet    Copyright 2008 Johanyák Zsolt Csaba Ugráló gomb Készítsünk egy egyszerű játékprogramot, ami egy mozgó nyomógombot tartalmaz. A nyomógomb beállított ideig marad egy helyben, majd az ablakon számára elhatárolt terület (panel) egy véletlenszerűen

Részletesebben

XXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny

XXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny XXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny 2015. április 10. Pécs 2. Technológiai Programozó Feladat Feladatkiírás Tartalomjegyzék 1. I/O Lista... 3 2. Általános információk...

Részletesebben

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER. Kiegészítő egység VDT SC6V. VDT-SC6V Leírás v1.0.pdf

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER. Kiegészítő egység VDT SC6V. VDT-SC6V Leírás v1.0.pdf 2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kiegészítő egység VDT SC6V VDT-SC6V Leírás v1.0.pdf Tartalom 1 Ismertető... 3 2 Kaputábla leírása... 3 3 Rögzítés... 4 4 Kábelezési rajz... 4 5 Konfiguráció... 5 5.1 A

Részletesebben

Nexus GSM modul. GameOver. Telepítői és programozási útmutató

Nexus GSM modul. GameOver. Telepítői és programozási útmutató Nexus GSM modul GameOver Telepítői és programozási útmutató A beüzemelés lépései: 1. Helyezzük be a SIM kártyát a foglalatba (PIN kérést tiltsuk le) 2. Tegyük SERV állásba a központon található jumpert.

Részletesebben

A vezérlő alkalmas 1x16, 2x16, 2x20, 4x20 karakteres kijelzők meghajtására. Az 1. ábrán látható a modul bekötése.

A vezérlő alkalmas 1x16, 2x16, 2x20, 4x20 karakteres kijelzők meghajtására. Az 1. ábrán látható a modul bekötése. Soros LCD vezérlő A vezérlő modul lehetővé teszi, hogy az LCD-t soros vonalon illeszthessük alkalmazásunkhoz. A modul több soros protokollt is támogat, úgy, mint az RS232, I 2 C, SPI. Továbbá az LCD alapfunkcióit

Részletesebben

ClicXoft programtálca Leírás

ClicXoft programtálca Leírás ClicXoft programtálca Leírás Budapest 2015 Bevezetés A ClicXoft programok bár önálló programok közös technológia alapon lettek kifejlesztve. Emellett közös tulajdonságuk, hogy a hasonló funkciókhoz ugyanaz

Részletesebben

S868C3E-1 típusú vezérlő napkollektoros házi melegvízellátó rendszerekhez

S868C3E-1 típusú vezérlő napkollektoros házi melegvízellátó rendszerekhez S868C3E-1 típusú vezérlő napkollektoros házi melegvízellátó rendszerekhez Használati utasítás Megjegyzés: Mivel termékünk folyamatos fejlesztés alatt van, a használati utasítás képei eltérhetnek az Ön

Részletesebben

1. Jellemzôk. 2. Beszerelés HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Eolis RTS. Wind-Funksteuerung

1. Jellemzôk. 2. Beszerelés HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Eolis RTS. Wind-Funksteuerung Wind-Funksteuerung HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 150 mm 108 mm 108 mm 58 mm Gondosan olvassa el az alábbi használati utasítást, mert csak így tudja kihasználni az rendszer elônyeit! Kérdéseivel, javaslataival és

Részletesebben

Wally1/2/3/4/4 PLUS. Programozási leírás. 1, 2, 3, és 4 csatornás rádiós vevő

Wally1/2/3/4/4 PLUS. Programozási leírás. 1, 2, 3, és 4 csatornás rádiós vevő 1.oldal Wally1/2/3/4/4 PLUS 1, 2, 3, és 4 csatornás rádiós vevő Programozási leírás 2.oldal 3.oldal Fő jellemzők Az alap típus 240 kód tárolására képes. A 4 csatornás PLUS típusok 1008 kódot képes tárolni

Részletesebben

MILUX RF idõzítõs termosztát

MILUX RF idõzítõs termosztát MILUX RF idõzítõs termosztát 1 JELLEMZÕK Vezetéknélküli rádiójeles kommunikáció a termosztát és a vezérlõ között. Megközelítõleg 30 méteres hatótávolság átlagos lakóház szerkezet esetén 7 napos programozási

Részletesebben

A tervfeladat sorszáma: 1 A tervfeladat címe: ALU egység 8 regiszterrel és 8 utasítással

A tervfeladat sorszáma: 1 A tervfeladat címe: ALU egység 8 regiszterrel és 8 utasítással .. A tervfeladat sorszáma: 1 A ALU egység 8 regiszterrel és 8 utasítással Minimálisan az alábbi képességekkel rendelkezzen az ALU 8-bites operandusok Aritmetikai funkciók: összeadás, kivonás, shift, komparálás

Részletesebben

Kezelési útmutató. ICON kezelővel szerelt. MATRIX 6 típusú központhoz

Kezelési útmutató. ICON kezelővel szerelt. MATRIX 6 típusú központhoz 1 Kezelési útmutató ICON kezelővel szerelt MATRIX 6 típusú központhoz A kezelő gombjai és jelzései 2 Számbillentyűk Kódok, egyéb számadatok bevitele A és B gomb Élesítési mód kiválasztása Élesítés gomb

Részletesebben

Multi-20 modul. Felhasználói dokumentáció 1.1. Készítette: Parrag László. Jóváhagyta: Rubin Informatikai Zrt.

Multi-20 modul. Felhasználói dokumentáció 1.1. Készítette: Parrag László. Jóváhagyta: Rubin Informatikai Zrt. Multi-20 modul Felhasználói dokumentáció. Készítette: Parrag László Jóváhagyta: Rubin Informatikai Zrt. 49 Budapest, Egressy út 7-2. telefon: +36 469 4020; fax: +36 469 4029 e-mail: info@rubin.hu; web:

Részletesebben

5. Laborgyakorlat. Számláló funkciók, időzítő funkciók.

5. Laborgyakorlat. Számláló funkciók, időzítő funkciók. 5. Laborgyakorlat Számláló funkciók, időzítő funkciók. A gyakorlat célja A számlálók és időzítők használata gyakori a folyamatirányításban. Gondoljunk egy futószalag indításának a késleltetésére, megállításánál

Részletesebben

CS10.5. Vezérlõegység

CS10.5. Vezérlõegység CS10.5 HU Vezérlõegység 0409006 TARTALOMJEGYZÉK 1. CS10.5 VEZÉRLÕEGYSÉG...3 1.1. Általános tudnivalók...3 1.. Mûszaki adatok...3. VEZÉRLÕEGYSÉG: FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV...4.1. Az elõre beállítható idõpontok

Részletesebben

8x53 GPS Solar HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

8x53 GPS Solar HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 8x53 GPS Solar HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tartalom 1.Jellemzők... 2 2. Az óra részei... 3 3. A töltés állapotának ellenőrzése... 4 4. Időzóna beállítás... 5 5. Időzóna kézi beállítása a fő számlapon... 6 6. Időzóna

Részletesebben

KEZELÉSI UTASÍTÁS. VEZETÉKES TÁVIRÁNYÍTÓ FM magasfali fan-coilhoz

KEZELÉSI UTASÍTÁS. VEZETÉKES TÁVIRÁNYÍTÓ FM magasfali fan-coilhoz KEZELÉSI UTASÍTÁS VEZETÉKES TÁVIRÁNYÍTÓ FM magasfali fan-coilhoz Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Kérjük, hogy használat előtt figyelmesen olvassa el a kezelési útmutatóban leírtakat! GL_OM_WP_vezetékes_20140310

Részletesebben

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója Kérjük a tisztelt kollégákat, hogy az egységes értékelés érdekében

Részletesebben

FiT032 elektrokémiai gyorsteszter használati utasítás

FiT032 elektrokémiai gyorsteszter használati utasítás FiT032 elektrokémiai gyorsteszter használati utasítás Számos tényező befolyásolja a készülék által mutatott véralkohol szintet (BAC Blood Alcohol Concetration), mint pl. a levegőben lévő szennyeződés,

Részletesebben

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kameraillesztő. VDCU Felhasználói és telepítői kézikönyv VDCU. VDCU Leírás v1.0.pdf

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kameraillesztő. VDCU Felhasználói és telepítői kézikönyv VDCU. VDCU Leírás v1.0.pdf 2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kameraillesztő VDCU Felhasználói és telepítői kézikönyv VDCU VDCU Leírás v1.0.pdf Tartalomjegyzék 1 Készülék felépítése...3 2 Műszaki paraméterek...3 3 DIP kapcsolók beállítása...4

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. GPS* SOLAR óra. A világ mind a 39 időzónáját felismeri.

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. GPS* SOLAR óra. A világ mind a 39 időzónáját felismeri. HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1. Jellemzők: GPS* SOLAR óra. Egyetlen gomb megnyomásával beállíthatjuk a pontos helyi időt bárhol a világon. Az óra a GPS műholdak jeleit fogadva gyorsan beáll a pontos időre. A világ

Részletesebben

CITY 1.1, 1.2, 5.1, 5.2, Lagro, Savela kezelő panel.

CITY 1.1, 1.2, 5.1, 5.2, Lagro, Savela kezelő panel. LCD kezelő panel APT13LCD450U CITY 1.1, 1.2, 5.1, 5.2, Lagro, Savela kezelő panel. LCD panel méretei Feszültség: Üzemi hőmérséklet: Tárolási hőmérséklet: LCD panel elektromos paraméterei: 24V/36V -20 C~60

Részletesebben

A SUN POWER KIT TELEPÍTÉSÉNEK LEÍRÁSA. Leírás telepítő szakemberek részére!

A SUN POWER KIT TELEPÍTÉSÉNEK LEÍRÁSA. Leírás telepítő szakemberek részére! A SUN POWER KIT TELEPÍTÉSÉNEK LEÍRÁSA Leírás telepítő szakemberek részére! ÁLTALÁNOS LEÍRÁS A Sun Power berendezés a 24 V-os Telcoma automatizációk mozgatására lett tervezve, szükségtelenné téve a 230

Részletesebben

JIM JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel

JIM JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel 1 JIM JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel Felszerelési javaslat: JIM garázskapu mozgató szett 2 Technikai adatok: JM.3 JM.4 Tápfeszültség: 230Vac 230Vac Motor: 24Vdc 24Vdc Teljesítmény:

Részletesebben

JIM garázskapu mozgató szett JIM. JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel

JIM garázskapu mozgató szett JIM. JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel 1 JIM JM.3, JM.4 garázskapu mozgató szett CP.J3 vezérléssel Felszerelési javaslat: JIM garázskapu mozgató szett 2 Technikai adatok: JM.3 JM.4 Tápfeszültség: 230Vac 230Vac Motor: 24Vdc 24Vdc Teljesítmény:

Részletesebben

1. 2. 3. 4. 1. 2. 3.

1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. Kezelési útmutató DC Automatavezérlésű Mézpörgető készülékhez Kérjük, hogy olvassa el, mielőtt a készüléket üzemeltetni kezdené! Érvényes: 2009. március 01.-től A készülék használatba vételének feltételei:

Részletesebben

Avantalk AH5 Bluetooth Mono Headset Használati utasítás

Avantalk AH5 Bluetooth Mono Headset Használati utasítás Avantalk AH5 Bluetooth Mono Headset Használati utasítás I. Töltés a. Az első használat előtt a készülék teljes feltöltése szükséges, a teljes töltési ciklus hozzávetőlegesen 3.5 4 órát vesz igénybe. b.

Részletesebben

C2RF Többzónás programozható vezeték nélküli digitális szobatermosztát

C2RF Többzónás programozható vezeték nélküli digitális szobatermosztát Többzónás programozható vezeték nélküli digitális szobatermosztát Termékjellemzők: 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 1 Kijelezhető hőmérséklet tartomány: 0 C - 40 C (0,1 C lépésekben) Hőmérséklet állítási tartomány:

Részletesebben

Követővezérlés időzítőkkel

Követővezérlés időzítőkkel Követővezérlés időzítőkkel Szállítószalagok együttes vezérlése A kikapcsolás-késleltetéses időzítő tipikus alkalmazására láthatunk példát a következő feladat megoldásában, ahol a szilárd anyag feltorlódását

Részletesebben

VIII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Regionális versenyfeladatok évfolyam

VIII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Regionális versenyfeladatok évfolyam A robot portjainak kiosztása VIII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Regionális versenyfeladatok Motorok: B és C Szenzorok: Ütközésérzékelő: Fény/szín szenzor: Fény/szín szenzor: Ultrahang szenzor:

Részletesebben

WP1 Vezérlő Használati Útmutató

WP1 Vezérlő Használati Útmutató WP1 Vezérlő Használati Útmutató Lásd a kötési diagram. 24Volt 9Volt A vezérlő egy 9V-os Rain Bird szolenoidot működtet. Győződjön meg róla, hogy a szelepeket a vezérlővel összekötő vezeték, kisfeszültségű

Részletesebben

FÉNYERŐSSÉG-SZÉLERŐSSÉG ÉRZÉKELŐ KÖZPONT HASZNÁLATI UTASíTÁSA JOLLY-FEBO AE0711 TARTALOM

FÉNYERŐSSÉG-SZÉLERŐSSÉG ÉRZÉKELŐ KÖZPONT HASZNÁLATI UTASíTÁSA JOLLY-FEBO AE0711 TARTALOM FÉNYERŐSSÉG-SZÉLERŐSSÉG ÉRZÉKELŐ KÖZPONT HASZNÁLATI UTASíTÁSA JOLLY-FEBO AE0711 TARTALOM Paragrafus Tárgy 1. Vezérlés / Szemléltetés panel 1.1. PARANCSOK 1.2. SZEMLÉLTETÉS 2. Üzemmódok 2.1. AUTOMATIKUS

Részletesebben

TYPHOON computer. Insportline Hungary kft.

TYPHOON computer. Insportline Hungary kft. TYPHOON computer Insportline Hungary kft. A computer használata Technikai adatok Time (idő) 00:00-99:59 Min Speed (sebesség) 0.8-20.0 km/h Incline (dőlésszög) 0-15% Distance (távolság) 0.00-99.9 km Calories

Részletesebben

1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás. Közös követelmények:

1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás. Közös követelmények: 1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás Közös követelmények: A megvalósításnak felhasználóbarátnak, és könnyen kezelhetőnek kell lennie. A szerkezetében törekedni kell az objektumorientált

Részletesebben

VDT10 HASZNÁLATI UTASÍTÁS VDT10/D7 sorozatú készülékekhez

VDT10 HASZNÁLATI UTASÍTÁS VDT10/D7 sorozatú készülékekhez VDT10 HASZNÁLATI UTASÍTÁS VDT10/D7 sorozatú készülékekhez Tartalomjegyzék 1. Monitor és funkciók...3 2. Monitor felszerelése...3 3. Alap funkciók működése...4 4. Belső hívások...4 5. Felhasználói beállítások

Részletesebben

VDT10 HASZNÁLATI UTASÍTÁS

VDT10 HASZNÁLATI UTASÍTÁS VDT10 HASZNÁLATI UTASÍTÁS Tartalomjegyzék 1. Monitor és funkciók...3 2. Monitor felszerelése...3 3. Monitor működése...4 4. Hívás és Zárnyitás működése...5 5. Csengőhang beállítás...6 6. Monitor időidőzítés...6

Részletesebben

T011AOD VEZÉRLŐEGYSÉG Telepítési és programozási kézikönyv

T011AOD VEZÉRLŐEGYSÉG Telepítési és programozási kézikönyv T011AOD VEZÉRLŐEGYSÉG Telepítési és programozási kézikönyv Helyezze a villogóba vagy az antennaházba a rádióvételi távolság megnövelése céljából (lásd 8. oldal) RÁDIÓVEVŐ MODUL KÜLSŐ BELSŐ FEHÉR PIROS

Részletesebben

Moduláris USB billentyűzet emulátor

Moduláris USB billentyűzet emulátor Moduláris USB billentyűzet emulátor Használati és programozási leírás 2016. április Ismertető A modul alkalmas általános célú HID eszközként a számítógéphez csatlakoztatva szabványos billentyűzet emulációjára.

Részletesebben

Használati útmutató a Hungary Mérleg Kft. által forgalmazott T-Scale típusú hitelesített lapmérleghez

Használati útmutató a Hungary Mérleg Kft. által forgalmazott T-Scale típusú hitelesített lapmérleghez Használati útmutató a Hungary Mérleg Kft. által forgalmazott T-Scale típusú hitelesített lapmérleghez Használati útmutató a Hungary Mérleg Kft. által forgalmazott T-Scale típusú hitelesített lapmérleghez

Részletesebben

Ismertető az Electro Kontroll Bt. által készített felügyeleti szoftverről A felügyeleti szoftver az épületben található tűzjelző rendszer jelzéseinek grafikus megjelenítését végzi. A program által adott

Részletesebben

16/8/4 CSATORNÁS Real Time MPEG-4DVR. 16/8/4 CSATORNÁS beépített DVD-RW íróval vagy CD-RW íróval

16/8/4 CSATORNÁS Real Time MPEG-4DVR. 16/8/4 CSATORNÁS beépített DVD-RW íróval vagy CD-RW íróval AVC78X QUICK START 1 GYORS INDÍTÁS 16/8/4 CSATORNÁS Real Time MPEG-4DVR 4 CSATORNÁS 16/8/4 CSATORNÁS 16/8/4 CSATORNÁS beépített DVD-RW íróval vagy CD-RW íróval 1. Győződjön meg arról, hogy a csomag tartalmazza

Részletesebben

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Beltéri egység. VDT10 Felhasználói és telepítői kézikönyv VDT10. VDT10 Leírás v1.4.pdf

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Beltéri egység. VDT10 Felhasználói és telepítői kézikönyv VDT10. VDT10 Leírás v1.4.pdf 2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Beltéri egység VDT10 Felhasználói és telepítői kézikönyv VDT10 VDT10 Leírás v1.4.pdf Tartalomjegyzék 1. Monitor és funkciók...3 2. Monitor felszerelése...3 3. Alap funkciók

Részletesebben

Mobil Partner telepítési és használati útmutató

Mobil Partner telepítési és használati útmutató Mobil Partner telepítési és használati útmutató Tartalom Kezdeti lépések... 2 Telepítés... 2 A program indítása... 6 Mobile Partner funkciói... 7 Művelet menü... 7 Kapcsolat... 7 Statisztika... 8 SMS funkciók...

Részletesebben

OMRON FOTOELEKTROMOS KAPCSOLÓK E3NT

OMRON FOTOELEKTROMOS KAPCSOLÓK E3NT E3NT Tárgyreflexiós érzékelõ háttér- és elõtér elnyomással 3 m-es érzékelési távolság (tárgyreflexiós) 16 m-es érzékelési távolság (prizmás) Analóg kimenetes típusok Homloklapfûtéssel ellátott kivitelek

Részletesebben

Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő

Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő 1. Áttekintés Köszönjük, hogy a mi termékünket választotta! A biztosnágos és megfelelő működés érdekében, kérjük alaposan olvassa át a Qick Start kézikönyvet. A globálisan

Részletesebben

C. Szerelési és beállítási útmutató

C. Szerelési és beállítási útmutató C. Szerelési és beállítási útmutató Glystro összeszerelési útmutató I Karakterisztika II Vigyázat! A motor kifejezetten függöny mozgatásához van tervezve: [1]. Soha ne használja vízszintes vagy dőlt síkú

Részletesebben

Funkciók. Szám Leírás

Funkciók. Szám Leírás Conrad Szaküzlet 1067 Budapest, Teréz krt. 23. Tel: (061) 302-3588 Conrad Vevőszolgálat 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: (061) 319-0250 EMT757 Digitális időkapcsoló A. Funkciók 1. A programozható digitális

Részletesebben

Kimenetek száma Kimenet Szoftveres beállítás Bank funkció Típus. Nincs Nincs H8PS-8BP 16 H8PS-16BP 32 H8PS-32BP. Felbontás Kábelhossz Típus

Kimenetek száma Kimenet Szoftveres beállítás Bank funkció Típus. Nincs Nincs H8PS-8BP 16 H8PS-16BP 32 H8PS-32BP. Felbontás Kábelhossz Típus H8PS Digitális pozícionáló Kiváltja a mechanikus pozícionálókat Kompatibilis az abszolút kódadókkal Maximális fordulat: 1600 1/min Nagyméretû LCD-kijelzõ 8 / 16 / 32 db tranzisztoros kimenet 96 x 96 mm-es

Részletesebben

Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán

Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán A QGIS program GPS eszközök modulja segítségével kétirányú kommunikációt folytathatunk a navigációs GPS vevőnkkel.

Részletesebben

MODUCONTROL HASZNÁLATI UTASÍTÁS

MODUCONTROL HASZNÁLATI UTASÍTÁS MODUCONTROL HASZNÁLATI UTASÍTÁS 1 Tartalomjegyzék 1 Bevezető...3 2 A panel gombjainak használata értékek kijelzésére és paraméterek beállítására...4 3 Kiolvasható paraméterlista a hozzá tartozó értékekkel:...5

Részletesebben

Csőmotor Redőnyhöz Oximo WT motorok

Csőmotor Redőnyhöz Oximo WT motorok Csőmotor Redőnyhöz Oximo WT motorok Oximo WT: Automatikus végállás beállítás, motorfejen nem kell végállást állítani Akadályfelismerő funkció Típusok: Cikkszám Hossz L1 Hossz L2 Forgatónyomaték (Nm) Oximo

Részletesebben

PROGRAMOZHATÓ HŐMÉRSÉKLETÉRZÉKELŐ td-1_hu 04/11

PROGRAMOZHATÓ HŐMÉRSÉKLETÉRZÉKELŐ td-1_hu 04/11 TD-1 PROGRAMOZHATÓ HŐMÉRSÉKLETÉRZÉKELŐ td-1_hu 04/11 1. Alkalmazás Az érzékelő a hőmérsékletet érzékeli és információt nyújthat: a túl alacsony hőmérsékletről, pl. melegház, virágüzlet, gyerekszoba, stb.;

Részletesebben

Kapunyitó vezérlése Moeller PLC-vel. Széchenyi István Egyetem Programozható logikai vezérlők NGB_AU023_1

Kapunyitó vezérlése Moeller PLC-vel. Széchenyi István Egyetem Programozható logikai vezérlők NGB_AU023_1 Kapunyitó vezérlése Moeller PLC-vel Széchenyi István Egyetem Programozható logikai vezérlők NGB_AU023_1 30. csoport Készítették: Fazekas Richárd Varga Dániel Neptun-kód: V35C2L N145FY 2018 tavaszi félév

Részletesebben