vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály: A ZSIDÓKÉRDÉS MAGYARORSZÁGI IRODALMA

Átírás

1 vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály: A ZSIDÓKÉRDÉS MAGYARORSZÁGI IRODALMA

2 2

3 vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály: A ZSIDÓKÉRDÉS MAGYARORSZÁGI IRODALMA A ZSIDÓSÁG SZEREPE A MAGYAR SZELLEMI ÉLETBEN Hhttp://betiltva.com 3

4 Mindenek előtt áll előttem a hűség fajtámhoz. Gróf Széchenyi István 4

5 A ZSIDÓSÁG SZEREPE A MAGYAR SZELLEMI ÉLETBEN 5

6 TARTALOM HELŐSZÓ... H7 HÁTTEKINTÉS... H11 HEGY ÉVSZÁZAD... H11 HARC AZ EMANCIPÁCIÓ KÖRÜL... H14 HA JOGEGYENLŐSÉG KIVÍVÁSA UTÁN... H19 HAZ ANTISZEMITA MOZGALOM ÉS TISZA-ESZLÁR... H22 HSZABAD AZ ÚT... H25 HA CSÚCSPONTON... H31 HA VAJÚDÓ ÚJ VILÁG... H38 HMAGYAR ÖSSZEOMLÁS... H40 HMAGYAR FELTÁMADÁS... H42 HSEMMIT SEM TANULTAK... H45 HA LESZÁMOLÁS... H47 HÖSSZEFOGLALÁS... H49 HTANÚLSÁGOK... H51 HA KÖNYVEK JEGYZÉKE... H53 6

7 ELŐSZÓ Ezzel a könyvvel kettős célom volt: mulasztást pótolni és serkenteni. Helyrehozni az ellenforradalom óta eltelt negyedszázad érthetetlen és megmagyarázhatatlan mulasztását, azt, hogy úgy a politikai tényezők, mint a tudományos intézmények és társadalmi testületek mindmáig megfeledkeztek a legtöbbet vitatott magyarországi probléma: a zsidókérdés irodalmának összegyűjtéséről és rendszeres feldolgozásáról. Amikor ezt a hiányt kevés szabadidőm és az éjszakai pihenés óráinak feláldozásával pótolni törekedtem, egyúttal serkenteni is akartam. Íme, itt a zsidókérdés és a vele szervesen összefüggő jelenségek önálló művekben közzétett magyarországi anyagának irodalmi kalauza: most már jöjjenek azok, akik ezt az anyagot értékesítik, mindenekelőtt pedig kiegészítik, főként a problémáról a napisajtóban és folyóiratokban megjelent közleményeknek bibliográfiájával. Mert bármennyire is gazdag forrása a kérdés tanulmányozásának a könyv- és röpiratirodalom, esztendőkön át folytatott kutatómunkám meggyőzött arról, hogy a zsidóság hatalomra jutásának egyes fázisai, a szívós offenzív hadmozdulatok, valamint a magyarság megújuló önvédelmi harcai tökéletesen csak az újságok hasábjairól ismerhetők meg s ha végre sikerül a száz esztendő céltudatos zsidó felülkerekedésén erőt vennünk, az mindenekelőtt és mindenekfölött a magyar sajtó bátor és fajukhoz hű orgánumainak köszönhető. Ez a könyv úttörő munka. Matériáját darabonként kellett összehordanom könyvészeti művek ezer és tízezernyi címének áttanulmányozásával, közkönyvtárak hiányos katalógusaiból, szakmunkák jegyzeteiből, fogyatékos bibliográfiai felsorolásaiból, újságokból, folyóiratokból, könyvár jegyzékekből, antikváriumokból, baráti közlések alapján, nem egyszer a szerencsés véletlen segítségével, olyan szerteszóródott anyagból, amit Magyarországon soha nem dolgozott fel senki.f* Az ilyen munka, bármennyire fárasztó és időtrabló, természetesen nem tarthat számot a teljességre. A felsorolt kiadványok között igen sok hozzáférhető módon sehol fel nem lelhető. Ha néhol tehát a művek adatainál jóhiszemű tévedésekkel találkozik az olvasó, vagy szakember, az ennek az oknak tudható be. Mert bár a jegyzékbe szedett könyvek és füzetek legnagyobbrészét olvassam, vagy ismerem, nem egy közülük újbóli felfedeztetésre vár. Megállapíthatom, hogy nincsen egyetlen olyan könyvészeti munkánk, amely felsorolná, vagy közkönyvtárunk, amely hiánytalanul gyűjteményében őrizné a magyarországi zsidókérdés egész irodalmát s ez a helyzet megérdemli, hogy elgondolkozzunk felette s a hiányosságok okát keressük. Mert itt valóban helytálló az öreg latin közmondás: habent sua fata libelli, s hogy a zsidókérdéssel foglalkozó művek elvonása a nagyközönség elől kiknek az érdekeit szolgálja, könnyű megállapítani.f1 Ezeket a könyveket és röpiratokat ugyanaz a sors érte, mint amelyek a szabadkőművesség törekvéseit leplezték le. Ismeretlen kezek körültekintő alapossággal felvásárolták és eltüntették. Ennek az agyonhallgatással párosuló céltudatos eljárásnak következménye volt az, hogy a nyolcvanas évek igen tartalmas és tájékozott antiszemita irodalma csak igen hézagosan ismerte a század megelőző kétharmadának jelentős zsidóellenes megnyilatkozásait, az utáni kereszténynemzeti irány pedig alig tudott valamit Istóczy Győző és társainak mozgalmáról, gazdag irodalmi anyaguk pedig a közelmúlt esztendőkig úgyszólván teljesen feldolgozatlan és felhasználatlan maradt. Holott kétségtelenül erkölcsileg erőteljesen alátámasztotta volna az 1920-as évek keresztény- * Munkám már nyomdában volt, amikor felkeresett Dr. Varga Sándor tanár úr, a M. Nemzeti Múzeum tisztviselője, s ekkor értesültem tőle, hogy egy évvel ezelőtt hozzákezdett a zsidókérdés bibliográfiájának széleskörű tudományos feldolgozásához. 1 Igen érdekes példa erre a következő. Az egyik keresztény könyvkiadó néhány év előtt új kiadásban bocsátott közzé egy híres antiszemita munkát. Ezt a könyvet megelőzőleg magam is éveken át kerestem, de még felárral sem volt megvásárolható. Tekintettel a mű jelentőségére, a könyv hirdetésekor hivatkozás történt arra, hogy az teljesen kifogyott a könyvpiacról. És ekkor jelentkezett egy ismert könyvkiadó cég s méltatlankodva közölte, hogy a szóban forgó könyvből többszáz példánya van elraktározva. 7

8 nacionalista törekvéseit, ha hivatkozni tud a magyar elődöknek a zsidóság százéves együttélése alatt állandóan megnyilatkozó, azonos állásfoglalásaira. Így viszont a zsidók érdekeit szolgálta ez a mesterségesen előidézett tájékozatlanság, mert a húszas években épp úgy, mint a múlt század nyolcvanas éveiben a soha ki nem alvó és mindig magyar kezdeményezésre fellángoló antiszemitizmust most és akkor is egyszerűen frisskeletű, 2 idegenből beplántált divatnak lehetett minősíteni.f A zsidó álláspont az emancipáció kivívása óta következetesen és pontosan azonos maradt: a merev tagadás.f3 Nincs zsidókérdés hangoztatták minden alkalommal, ha ez a mesterségesen lefojtott és kínos gonddal leplezett probléma időnkint kirobbant a nyilvánosság elé. Nincsenek zsidók, csak izraelita felekezetű magyarok, akik ezer éve élnek hazafias testvéri együttérzésben és közös munkában azokkal a magyarokkal, akik más templomba járnak s a középkorian sötét felekezeti gyűlölködés csak a becsületes szorgalom gyümölcseit irigylő bujtogatás múló következménye külföldi, idegen behatásra. Mert a humánus és liberális magyar nemzet soha sem tett különbséget magyar és zsidóvallású magyar között, Magyarországon nincs előzménye, nincs múltja az antiszemitizmusnak. Ez a huszadik (vagy tizenkilencedik) század felvilágosult és emelkedett szelleméhez méltatlan hajsza épp annyira távol áll ma a magyar lélektől, mint amennyire ismeretlen volt előtte a letűnt időkben is. Ennek az érvelésnek alátámasztására szokásos módszer volt élő és holt magyar nagyságok megnyilatkozásait idézni. Erre éppúgy alkalmasnak tartották a tisza-eszlári-ügy idején az agg Kossuth Lajos nevében Eötvös Károlyhoz intézett filoszémita levelet hamisítani, mint az összefüggésükből kiszakított vagy más vonatkozásokban elhangzott szavak citálását. Így sorakoztatták fel a társadalmi, vagy gazdasági befolyásuk alatt álló eleven előkelőségek mellé az eltávozott halhatatlanokat. Kossuth Lajos, Széchenyi István, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Dugonics András, Virág Benedek, Czuczor, GF Berzsenyi Dániel, Arany László élesen emancipáció-ellenes, vagy éppenséggel antiszemita állásfoglalásai egyszerűen eltűntek a köztudatból. Még mostohább sors jutott osztályrészül az elmúlt század kiváló tehetségű szépíróinak, Nagy Ignácnak, Kuthy Lajosnak és másoknak, akiket fokról-fokra a hivatalos iskolai irodalomtörténetírás is jelentéktelen, erkölcsileg értéktelen, vagy nevetséges figurákká degradált, mert a maguk idejében felismerték a zsidókérdés jelentőségét s veszedelmeire, a zsidók befogadásának jövendő következményeire bátran reá mutattak műveikben. A zsidó álláspont, amely a pedagógiai pályák múltszázadvégi megrohanása révén még az irodalomtörténeti értékelés terén is nemzedékek tudatába szivárgott szét, zsidó szempontból tökéletesen logikus és érthető. A magyar mulasztás viszont mélyen leverő kortörténeti jelenség. Csak az úgynevezett korszellemmel nem lehet kielégítő mentséget találni rá. Letagadhatatlan, hogy a letűnő liberális nemzedékek passzív magatartásának nem utolsó tényezője a célszerű óvatosság volt. A zsidókérdéshez nyúlni felettébb kockázatossá vált, mióta a hagyományos társadalmi és gazdasági rendjéből rohamosan kiszakított országra rászakadt a kapitalista átalakulás, élelmes haszonélvezőivel: a zsidókkal. Még veszedelmesebb lett e probléma bolygatása, hogy az új világrend járuléka, az üzleti 2 Figyelemreméltó, hogyan intézi el a zsidókérdést a magyarországi standard-enciklopédia, a Révai Nagy Lexikona. Míg a zsidók hazai történetét Kohn Sámuel főrabbi célzatos beállításában közli, a nyolcvanas évek nagyszabású országos antiszemita mozgalmáról összesen öt (5) sorban tájékoztat. (I. kötet 674. o.) Istóczy Győző és Verhovay Gyula szerfelett rövid és ugyancsak tendenciózus megemlítése mellett egy sor sem olvasható pld. Ónody Gézáról s kimaradt a lexikonból az Európa-szerte ismert antiszemita tanulmányíró és publicista, Simonyi Iván országgyűlési képviselő is. Az antiszemitizmus irodalmáról az egyébként igen alapos lexikon semmiféle tájékozást nem nyújt. 3 Magyar állampolgárok, kik Mózes vallását követjük, vagyunk "magyar zsidók" vagy "zsidó hitű magyarok"... Vagyunk hitfelekezet, de nem vagyunk sem nemzetiség, sem társadalmi osztály, sem faj" írja 1917-ben a zsidók harcos publicistája, Mezei Mór. (A Huszadik Század körkérdése, 27. old.) 3a Czuczor Gergely ezt az epigrammát írta a zsidókról: Városaink legtöbbnyije nincs még magyar kézen Csak mindnyája zsidó kézre ne jusson utóbb. 8

9 hírlapírás minálunk is felburjánzott s a régi nevelő és irányító célzatú sajtóorgánumok elbuktak az egyenlőtlen eszközökkel folytatott versenyben, vagy szintén zsidó kézre kerültek. A lelkek elrettentésére intő például szolgálhatott Tisza-Eszlár magyar szereplőinek, vagy az antiszemita mozgalom vezetőinek sorsa, akiket irgalmatlan és szívós hajsza taposott egymás után a társadalmi és financiális bukásba. A kárpátaljai nép megmentésére kiküldött kormánybiztos, Egan Ede rejtélyes halála,f4 védelmezőjének, az országszerte népszerű Bartha Miklósnak meghurcoltatása megtaníthattak mindenkit arra, hogy a korlátozatlan véleménynyilvánítás szabadelvű korszakának is van tilalmas területe. Kényelmesebb és hasznosabb volt az asszimiláció és magyarosodás tetszetős jelszavait ismételgetni, mint ennek a tilalmas területnek mélyére hatolni, amelynek egyébként a század utolsó évtizedeitől kezdve legerőteljesebb védelmezője az elzsidósodott szabadkőművesség lett mindenfelé szétágazó szövevényével. Szekfű Gyula három liberális nemzedékének két elsőjét mentheti még a tájékozatlanság és a jóhiszeműség, a harmadikat azonban, amelynek lépten-nyomon tapasztalnia kellett a zsidóság féket és határt nem ismerő társadalmi és gazdasági előretörését s az ennek nyomán elharapódzó erkölcsiséget, a nemzetellenes törekvések irodalmi és szociális térfoglalását, osztoznia kell a felelősségben a történelem előtt a végkifejlés: az októberi lázadás és a bolsevizmus miatt. Felelősség terheli az összeomlás előtti évtizedek tudományos köreit is magatartásukért. Ez a korszak, amelynek emberi elbizakodottsága materialista gőggel vetette el az Istent s a kereszténység igazságait olyan vakmerőséggel taglalta, mintha valamely kórokozótól fertőzött háziállat élve-boncolását végezné, óvatosan elkerülte azt a komplex problémát, amit a zsidóság szelleme, törzsi vallása, erkölcse, antropológiai alkata, gazdasági és szociális elhelyezkedése jelentett. Megdönthetetlennek hitt pozícióiból a zsidó társadalomtudománynakf5 kellett megtennie az első lépést ezen a téren, a magyar tudomány évtizedes érthetetlen némasága után. Ez a magatartás tanulságai után is alig változott. A Magyar Tudományos Akadémia, amelynek legnagyobb kezdeményezője és alapítója gróf Széchenyi István már a negyvenes években felismerte a zsidókérdés egész horderejét, mind a mai napig nem volt hajlandó foglalkozni ezzel a problémával s egyetlen 6 lépést nem tett, hogy tudományos feltárását elősegítse.f Magyarországon nincsen sem kutató-intézete,f7 sem könyvtára a zsidókérdésnek, amely pedig az egész világon nálunk a legbonyolultabb és legsúlyosabb. De megütközéssel kellett tapasztalnom, hogy azok a társadalmi egyesületek sem gyűjtötték össze az idevágó irodalmat, amelyek antiszemitizmusukkal szereztek maguknak tekintélyt és népszerűséget, sőt nem egy testület még saját kiadványait, vezéreinek megnyilatkozásait sem tudta megőrizni, vagy legalább címeiket rendelkezésemre bocsátani.f8 Olyan mulasztások ezek, amiket ma már pótolni, helyrehozni alig lehet. Viszont közkönyvtárainkban még ma is változatlanul ott találhatók magyar művekként a zsidó szerzők szépirodalmi és egyéb munkái, hogy akadálytalanul terjesszék a gyanútlan közönség körében azt az idegen lelkiséget, amely ellen negyedszázad óta küzdünk a fórumon. Ebben a könyvben, amennyire a fentebb vázolt körülmények lehetővé tették, igyekeztem összegyűjteni a zsidókérdés magyarországi vonatkozású irodalmát, tehát a zsidókérdéssel foglalkozó magyarnyelvű műveket és a magyar-zsidó problémát érintő, 4 Egan Edét kétségkívül orgyilkos módon tették el láb alól. Bizonyítékok hiányában halálát öngyilkosságnak minősítették. 5 Ágoston Péter könyve a Zsidók útjáról és a Huszadik Század körkérdése Mikor Méhely Lajos professzor, a magyar fajbiológia nagynevű úttörője, a kiváló természettudós néhány év előtt egyik akadémiai felolvasásában érintette a zsidókérdést, az Akadémia akkori elnöke, Berzeviczy Albert többekkel együtt tüntetőén elhagyta az előadótermet. 7 Könyvünk sajtó alá rendezése idején alakult meg hosszas tárgyalások után magánkezdeményezésre, szerény keretek között a Zsidókérdéskutató Magyar Intézet a probléma kiváló feldolgozója, Bosnyák Zoltán vezetése alatt. 8 Őszinte köszönettel tartozom az Egyesült Keresztény Nemzeti Ligának, amely kiadványainak jegyzékét teljes pontossággal és nagy megértéssel készítette el kérésemre. 9

10 idegennyelvű, külföldi munkákat, lehetőleg tökéletes bibliográfiai pontossággal. Hogy a kérdés egész forrás-irodalmát összeszedjem, ez meghaladja egy ember erejét és idejét. Így is esztendők munkájának eredménye ez a gyűjtemény, amelyben a zsidóproblémára és a vele szervesen összefüggő kérdésekre rávilágító, önállóan megjelent művek: könyvek, röpiratok, vitairatok, különlenyomatok jegyzékét a nyilvánosság elé tárom. Aligha tévedek, ha úgy vélem, hogy ennek az irodalomnak, korántsem teljes, terjedelme meg fogja lepni a bibliográfus szakembereket és a zsidókérdés ismerőit is. Pedig tudatosan mellőztem a zsidóság belső hitéletével kapcsolatos teológiai, dogmatikai stb. művek közlését. A zsidó felekezeti életnek csak azokat a megnyilatkozásait vettem szemügyre, amelyeknek szélesebb körű kihatásai észrevehetőleg jelentkeztek a magyar társadalmi, vagy szellemi fejlődés kialakulásában. Már itt elöljáróban megállapíthatom: azt a jelszót, amivel a kényes ízlésű és művelt magyar közönséget évtizedeken át sikeresen riasztották el a kérdés vizsgálatától, hogy a magyar antiszemitizmus felekezeti gyűlölködés, éppen az antiszemita irodalom cáfolja meg a legfrappánsabb módon. Térítőszándékú kegyes műveken és a kitérések ellen hadakozó szenvedélyes zsidó apológiákon kívül a magyar közfelfogás a zsidókérdés száz év előtti aktualizálódása óta több-kevesebb öntudatossággal mindig a zsidó idegenség, a zsidó morál, a zsidó felsőbbrendűségi hóbort, hatalmi éhség, eszközöket nem válogató pénzszerző mohóság, röviden: a zsidó faj és zsidó szellem ellen harcolt. Ennek a százados küzdelemnek elvi síkon összefüggő etapjai: az emancipáció, asszimiláció, recepció, a gyakorlati élet terén pedig az abszolutizmus alatt teljessé lett társadalmi felszabadulással a gazdasági térfoglalás, a szellemi pozíciók meghódítása, szabadkőművesség, radikalizmus, szociáldemokrácia, októberi forradalom, bolsevista diktatúra. Mindezeket mellékjelenségeikkel együtt (sajtó, irodalom, stb.) hol eltűnő, hol előbukkanó életidegként szövi át a fajiság nyílt megvallása, amit nagyjából találó szóval ma cionizmusnak nevezhetünk, - és ami Európa újjáalakulása óta az egész fiatal magyarországi zsidó nemzedéknek is többé nem leplezett álláspontja. Mert ha valaki tájékozatlanságból, elfogultságból, vagy opportunitásból még ma is azt vallaná, hogy a szabadkőművesség, szociáldemokrácia, az októberi lázadás és a bolsevizmus s vele együtt az emigráció nemzetgyalázó és hazaáruló tevékenysége nem írható a zsidóság rovására, annak egyszerűen elébe tárjuk e kérdések irodalmát: a szerzők neveit. És végül igyekeztem felkutatni szépliteratúránknak a zsidóproblémával foglalkozó jelentősebb termékeit. Bevallom, munkámnak ez a része a leghiányosabb. Kötetekben lehetne feltárni a magyar irodalom idevágó műveit, rendkívül tanulságos kötetekben. Sok magyar író meg nem érdemelt népszerűsítésére és még több magyar író méltatlan feledésbemerülésére találnók meg a magyarázatot a zsidóság iránti személyes és irodalmi relációikban. De nem kevésbé volna tanulságos feldolgozni azt, amit a zsidókról maguk a zsidók írtak véglegesnek és visszavonhatatlannak hitt pozícióik biztonságában. A nagyközönség tájékoztatására függelékül felsorolom a magyarországi zsidószármazású írók névjegyzékét. Könyvem bevezetését kéréssel zárom. Munkámat nem tekinthetem sem teljesnek, sem befejezettnek, pedig az alapvetés kell, hogy tökéletes legyen. Kérem olvasóimat, hogy az esetleges tévedésekre hívják fel figyelmemet s a bibliográfiánkban fel nem található adatok közlésével segítsenek hozzá a hiányok kiegészítéséhez. És végezetül komoly szóval fordulok fiatal tudós nemzedékünkhöz. A magyar könyvtermelés áttanulmányozása során elkedvetlenedve kellett olvasnom, mennyi improduktív, haszontalan, légüres térben imbolygó témára pazarol az egyetemek ifjúsága tintát és energiát. Mintha meg nem bűnhődtünk volna már azért a szellemi pepecselésért, amit a hosszú Ferenc-józsefi béke alatt végeztünk a húsunkba metsző problémák feltárása helyett. Több bátorságot és több magyarságot! Ne féljünk foglalkozni azzal a kérdéssel, amelyet olyan óvatosan kerülgetett a kényelmét és nyugalmát mindennél jobban féltő, előttünk járt nemzedék. Ne restelljünk a példa után indulni, amit Prohászka Ottokár, Gömbös 10

11 Gyula, Wolff Károly, Dánér Béla s a velük együtt idő előtt elégett hű magyarok mutattak, akiknek irányítása és barátsága indított bennünket, az első világháborúból hazatért ifjúságot arra, hogy jövőt és exisztenciát kockára vetve, eljegyezzük magunkat halálig a magyarabb Magyarországért vívott küzdelemmel. ÁTTEKINTÉS EGY ÉVSZÁZAD A Tudományos Gyűjtemény évi folyamában B. P. A.F a magyar nyelv pallérozásáról értekezve rátér Mózes tudományának habartnyelvű követőji -re és felveti a kérdést: Írt-e valaha Zsidó magyar munkát? Saphir, nálunk jeles német író példát kezdhetne. Ez a példakezdés azonban soká késlelkedik. Toldi Ferenc, amikor 1841-ben a héber-magyar irodalom felett tart szemlét, megállapítja: E czím még most majdnem egy 10 ezzel: Bloch Móricz munkálatai. F A közelmúlt években, mióta elhangzott végre felelős magyar kormány elnök, Darányi Kálmán, ajakáról ez az egyszerű mondat: Van zsidókérdés. S ez egyike elintézetlen problémáinknak",f11 az érvek és ellenérvek légiói ütköztek meg egymással, mi ennek a kérdésnek a lényege és mi legyen igazságos és célravezető megoldása. Ebben a szenvedelmes vitában sok minden tisztázódott, csak a leglényegesebb motívumok egyike maradt homályban. Az, hogy a magyarországi zsidóságnak visszaszorítása nemcsak azért jogosult, mert elhatalmasodott minoritásként reátelepedett a gazdanép nyakára, hanem azért is, mert a magyarság ezer esztendejével szemben legfeljebb egy évszázad igazi együttélésre hivatkozhatik. Amikor a zsidóság a recepcióval 1895-ben elérte az autochton őslakosságot megillető jogok teljességét, alig múlt ötven-hatvan éve, mióta, még akkor sem az egész zsidó nemzet, szorgalmazni kezdte ezeket a jogokat. Ilyen gyors karriert talán soha nem futott be népfaj idegen államban s a liberális korszellem ez előzetesen meg nem szolgált ajándékát sem játszotta el olyan gyorsan soha még nép, mint a zsidóság. A XIX. század első harmadában csak kiművelt elmék elvi humanizmusa akarta az elzárkózó, külsejében szennyes, műveltségben szörnyen lemaradott népréteget emberi sorba emelni, hogy az emancipáció lehetőségeit felismerő s azért szívósan küzdő zsidóság a század utolsó harmadában egyetlen döntő rohammal foglalja el mindazokat a magyar pozíciókat, melyekről a szabadságharc bukása előtt még álmodni sem mert. El sem képzelhető groteszkebb különbség, mint a század első felének alázatos esdeklései, fogadkozásai, ígéretei s a századforduló utáni elbizakodott és diktátori magatartás között.f12 Mit jelentett a magyar állam és magyar nemzet számára a liberalizmus, mindennél jellemzőbb képet nyerhetünk, ha szembeállítjuk az emancipáció előtti és utáni zsidó társadalmat: a hullott állatok bőrével kufárkodó alkuszt a bankhatalmasságokkal, a jiddis-német nyelven irkáló redaktort a forradalmi nagysajtóval, a márciusi eszmékről tört magyarsággal verselgető első 9 9 Tudományos Gyűjtemény IX. kötet. 95. oldal. 10 Athenaeum oldal. (Litteraturai mozgalmak.) 11 Győri beszéd, 1938 március Ez az ötven év a magyar zsidóság életében rendkívüli. Századokat jelent. Mint író s mint színpadi író igen egyszerű képpel tudom érzékeltetni. A régi népszínműben a zsidó alakját tessék összehasonlítani a mai drámáéval, ötven évvel ezelőtt a magyar zsidó pájesszel s batyuval jelent meg az ország legelső színpadán: ma eltűnt a külső faji jel; a zsidó az européer, a kultúrember, a legmagasabb nívó képviselője... Móricz Zsigmond írta ezeket a ravasz sorokat az Egyenlőség félszázados jubileumi számába. ( Köszönet a zsidóságnak. Jubileumi szám, oldal.) Jellemző a zsidó önteltségre, hogy észre sem vették a dicséret keserű kétértelműségét. 11

12 zsidó poétákat pár év előtti irodalmi és színházi egyeduralmukkal, a Kossuth Lajos környezetébe furakodott apró politikai kalandorokat a bolsevizmus népbiztosaival. Mindez egyetlen évszázad műve! Mert a liberalizmus időszakát megelőzően, a magyarországi zsidóságnak nem volt a magyar törekvésekkel, a magyar szellemi élettel, a magyar fajjal, a magyar sorssal soha semmi néven nevezhető közössége. Éltek zsidó, szórványok a Duna-völgyében már a honfoglalás előtt is.f13 Ez a föld akkor sem volt hazájuk, hanem mint későbben is, átvonulási területük, vagy azilumuk. Ide menekültek nyugatról, ha a keresztes háborúk szenvedélyes hitbuzgalma sújtott le rájuk, vagy a Habsburgok korlátozták örökös tartományaikban családalapításukat. Ide rajzottak keletről, ha a vérig uzsorázott kozákok, vagy más szláv törzsek bosszúja perzselte fel gettóikat. Jöttek és elvonultak, mint a másik, magyarok szemében titokzatos törzs: Pharao unokái, a vándor cigányok s éppen olyan örök idegenül. Gyérszámú konvertitától eltekintve, akik közül az ál-keresztény Szerencsés Imre vergődik különleges hírhedtségre, ellenségesen elzárkóznak a keresztény magyarságtól. A tatárnak kémei; a töröknek a hódoltság alatt szövetségesei vallási okokból. Budavára visszafoglalásakor felkoncolják, rabságba vetik, elkergetik őket az ozmán ellenséggel való cimborálásuk miatt.f14 Nincsen olyan nemzetisége Magyarországnak, amely ennyire megtagadott volna mindennemű közeledést a magyarság felé. Elbástyázva magát a Tan mögé, ismeretlenül a haza fogalmával szemben, vérét nem ontotta annak védelmében. Megvetvén a föld népét, az am hóreczet, megmunkálásán nem fáradt arca verejtékével. Képtelen volt, mert nem is akart beilleszkedni a befogadó nemzet szellemi, erkölcsi, vagy társadalmi közösségébe. Nyomtalanul múltak el feje felett kilenc évszázad történelmi eseményei; s reájuk nem fénylett a szent királyok glóriája, nem ragyogott szemükben a birodalmat hódító uralkodók dicsősége s nem borította őket gyászba Mohács. Nem osztoztak a felkelt magyarság honfiúi gondjaiban, nem lelkesítette őket a Zrínyiek, a fejedelmek, Rákóczi Ferenc példaadása. Nem érték fel Pázmány Péter zordon fenségét s a lantos Tinódi és Balassa Bálint poémáit éppúgy nem ismerték, mint ahogy nem vettek részt a nemes testőrifjak, vagy Kazinczy apostoli buzgalmában. Nem érintette meg őket Berzsenyi páthosza, nem Kölcsey magasztos humánuma. Míg Magyarország egyre szaporodó nemzetiségeivel együtt aktív részese az európai szellemi áramlatoknak: harcol a pogány ellen, megrázza a reformáció, művészete; irodalma fejlődik és változik a nyugattal, alkotó tényezője a művelődő emberiségnek, a zsidót mindebből nem érinti semmi. Kilencszáz esztendő szüntelenül változó magyarországi zsidóságának úgy múlt el itt az élete, hogy nemcsak nem énekelt, nem írt, nem épített, de be sem fogadott semmit a magyarságtól. Rabbinusainak szigorú ellenőrzése alatt, a magyarországi zsidóság majd ezer éven át még egy nevesebb talmudtudóst sem tud felmutatni, befelé fordulva élt. Üzérkedett, kufárkodott, féltékeny, makacs elzárkózással minden iránt, ami igazi hazájának, a Talmudnak határain, kívül esett. Hogyan válhatott volna ennek a gyökértelen, örökidegen fajnak élményévé egyetlen félszázad alatt a magyarság s micsoda érthetetlen illúziók, elfogultság vezethették a liberális korszaknak magyar írástudóit, igaz, ezek javarészt friss asszimilánsok voltak, hogy hirdetni tudták, talán hinni is tudták néhány hevenyészve külföldről beplántált törvény alapján annak a zsidóságnak átidomulását, amely kilenc 15 századon át erre a legcsekélyebb hajlamot, szándékot, vagy képességet sem mutatta. F Ebben a könyvben a magyar szellemi élet rétegeit igyekeztünk felásni s megkeresni, milyen nyomokat hagyott a zsidó a múltunkban s mi volt a hatásuk a magyarságra. És ha a búvár szemével nézzük ezt a sajátszerű társadalmi képződményt, olyan az, mint egy korallzátony: irdatlan mélységekből építi fel a fajiság évezredes parancsa, a felszínen nyüzsgő, 13 Az, hogy a honfoglaló kabarok zsidóvallású kazárok lettek volna, tudománytalan propaganda-állítás zsidót és 35 tórát Budáról Nikolsburgba vittek s Európa zsidósága váltotta ki őket. Ezeknek az utódai viselik az Ofner nevet. 15 Lényegében mennyire idegennek érezték a filoszemita magyarok is a zsidóságot, érdekes bizonyíték erre Jókai Mór bevezető írása Bernstein Béla könyvéhez. Ezeket mondja többek között:...az a héber faj, melyet egyedül felejtett ki a törvényhozás az alkotmány sánczaiból, az a zsidó nép, mely egyedül nem kapott polgárjogot, stb. (1898-ban!). 12

13 hemzsegő, zegzugos útvesztő, amely elszívja az éltetadó oxigént a többi teremtmények elől, akadálya mindenki más mozgási szabadságának és boldogulásának, anyagában értéktelen, hasznavehetetlen, egész létében nem egyéb, mint öncél. A magyarság kilenc évszázadon át alig ismeri a zsidóságot. Keletről hozott türelmével szemléli e különös és ellenszenves idegenek felbukkanását és eltűnését. Néhány nyugati várostól eltekintve (mint Pozsony, Sopron, Szombathely stb.), ahonnan időnként kifüstöli ezeket az utcányi településeket a municipium, csak egyes nagyurak birtokain húzódik meg némi zsidóság. Debrecen, Kassa s a többi magyar városok még a XIX. század negyvenes éveiben is fenntartják azt a tilalmat, amely zsidót meghálni sem enged falaik között. A zsidó a magyar köztudatban inkább csak metafora, mint eleven valóság.f16 A Biblia népe, a választott nép papi ajakakon, a nép ítéletében a Krisztust megfeszítő átkozott pogányság. Problémájuk megoldása: a keresztvíz. Nincs személyiségük, nemcsak az alkotmány nem fogadja be őket, de a népi magatartás sem. Nincs nevük, csak gúnynevekkel illetik őket, sokáig, József császár reformjai után is, amelyek az állampolgárság valaminő legalacsonyabb szintjére emelik a zsidót s közrendészeti szempontokból családi név felvételére kényszerítik. Ekkor szüli az alárendelt hivatali közegek vaskos humora azt a sok hangzatosabbnál-hangzatosabb németzsidó vezetéknevet, amelyeket nem ok nélkül siettek az előírt ötven krajcáros taksa fejében viselőik történelmi magyar nevekre átváltani. A zsidóságban rejlő, eljövendő veszedelmet még valóban csak a vates-ek érzik. Virág Benedek már 1798-ban így ír Tolnai Festetics László ifjú grófhoz intézett episztolájában:...zsidók jőnek lármázva, mekegve, Mert a városnak bérlelt szolgái lopásért Hajtották: nagy zaj támadt, Mózes követői Mint a hangyaboly, úgy forrtak. Várj egy kis időig: Többen lesznek ezek, mint Árpád magzati; ritkán Vesznek, szüntelenül szaporodnak. Dugonics András regényeiben és Az arany perecek című drámájában (1790) megjelenik az antiszemitizmus. Miként vélekedik a zsidókról a gyakorlati élet terén működő, gazdálkodó magyarság, amelynek lépten-nyomon érintkeznie kellett velük, értékes dokumentum Csondor Jánosnak 1819-ben Keszthelyen, gazdatisztek vezérfonalául kiadott rendszeres és alapos munkája, amelyben fejezetenként praktikus példákkal figyelmeztet a zsidók csalárdságára, összejátszására és álnok üzelmeire.f17 A XVIII. század utolsó tizedében foglalkozni kezd a zsidók sorsával az illuminatus-szabadkőműves testvérekkel bővelkedő magyar diéta, ha egyelőre bizottsági munkálatban is. Ekkor észlelhető a magyarországi zsidó nemzet, még közel félszázad múlik el, míg egyesek közülük magyar izraelitákról kezdenek beszélni, első, igen szerény jelentkezése, nem héber, hanem végre európai nyelven. Ezek az úttörő szellemi termékeik dagályos, cikornyás hódolóiratok, imák, versezetek, beszédek, királykoronázás, uralkodói látogatások, püspöki bevonulás, főispáni installáció s más hasonló ünnepi események alkalmából. A nyelvük, úgyszólván kivétel nélkül fölöttébb jiddisjellegű német. És itt meg kell állapítanunk a propaganda útján köztudatba átvitt állítással szemben egy igen jelentős tényt. A zsidóság, még a magyar közönség megnyerésére írt és kiadott röpirataiban is előszeretettel használja évtizedeken át a német nyelvet. Mint ahogy német nyelvűek a Magyarországon indított hírlapjaik is. A század első felének zsidó nyomtatványai bizonyítják, hogy a zsidóság városaink nyelvi magyarosításában említésre 18 méltó szerepet nem játszott.f 16 Verseghy Ferenc A szerelem gyermeke című nézőjátékában jelenik meg az első zsidó színpadi alak. (1792.) 17 Csondor János. Gazdaságbeli számadó és számvevő. Keszthely A zsidók által megszállott budapesti tőzsdének hivatalos nyelve még a század végén is német volt (1896-ig). 13

14 HARC AZ EMANCIPÁCIÓ KÖRÜL A liberális évszázad egyik legfontosabb törekvésének, a zsidók emancipációjának lényegét jótékony fogalomzavar burkolta el már az utolsó évtizedek magyar közvéleménye előtt. Olyan tartalmat tulajdonítottak az emancipációs tendenciáknak, mintha a mozgalom célja asszimiláció, a magyarságban való feloldódás lett volna. Vissza kell térnünk a kérdés egykori irodalmához, hogy megállapítsuk, ez a szándék vajmi távol állott sürgetőitől. A zsidók nem magyarságuk elismeréséért harcolnak, csak az egyenjogúságért. Nem magyarok akarnak lenni, hanem polgárok. És a magyar államférfiak, politikusok, közírók, akár szorgalmazzák, vagy ellenzik az emancipációt egy pillanatig sem gondolnak asszimilációra, hanem a kérdéssel a jog, a humanizmus, a közérdek, a korszellem szempontjából foglalkoznak. Az indítóok sem a magyar közösség iránti vágy, bár néhány, hitét hagyó zsidó az asszimilációban keresi boldogulását hanem Mendelssohn Mózes kezdeményezésének megkésett hatása. Tehát olyasmi, amit időnként annyira perhorreszkálnak későbbi idők magyar-zsidói : külföldi eszmeáramlat. A berlini zsidó Sokrates, ahogy elvbarátai és hívei nevezték nem asszimilációt akar, hanem a megváltás új tanát hirdeti, anélkül, hogy lemondana a kiválasztottság pretenziójáról. A zsidó világuralom eszköze nem egy személyes Messiás nála, hanem a jogegyenlőség, az emancipáció, amely megnyitja az utat a zsidóság érvényesülésére és felülkerekedésére. És bár Budán jelenik meg a zsidó reformer műveinek első gyűjteményes, ha nem is teljes kiadása, a magyarországi kisszámú, műveltségében elmaradott, a konzervatív rabbinizmus befolyása alatt álló zsidóság csak lassan és sok ellenállás után érti át tanainak teljes jelentőségét. Tévedés volna azt hinni, hogy a magyarországi röpiratszerzők és zsurnaliszták itt élő fajtestvéreik egész tömegének, vagy csak többségének érzelmeit és álláspontját juttatják kifejezésre. Ez a zsidóság zömében továbbra is az elzárkózás konok híve s szellemi és erkölcsi szempontból olyan színvonalon stagnál, hogy a reformkor megértő szellemei is csak mélységes sajnálkozással, szánalommal, de még inkább megvetéssel és irtózattal szólnak róluk.f19 A zsidó propaganda sokat és szívesen emlegeti ezt az emancipációra törekvő minoritást, magyarosító egyletüket, mélyen hallgat viszont a merev rabbinisztikus felfogásban ellenálló többségről, holott a zsidóság e módszerbeli kérdésben történt belső meghasonlásának aránylag jelentékeny irodalma is van ban jelenik meg az első magyar nyelven nyomtatott zsidó szellemi termék, Krakauer Salamon nagy-körösi rabbinak zsinagóga avatás alkalmával tartott prédikátziója. 19 Kölcsey Ferenc beszéde a szatmári adózó nép állapotáról (1830). A fiatal Kossuth Lajos ezeket írja: A megyénkben tanyát vert sok zsidó, valamint az iparkodással egybeköttetett erkölcsiségnek valóságos mételye, úgy a földművelő népnél, amellyel legszorosabb egybenköttetésben él, súlyos ostora, a bővelkedésnek telhetetlen sírja, iparkodásának rothasztó nyavalyája... (Ezen néptípus)...kit vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volta... századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzetekkel kiknek közepette mint a növény tápláló nedvét elszívó gomba él, egybeolvadott, vagy a nationalismushoz tsak egy gondolattal is közelített volna... Egész helységeket tudok, hol a szegény földművelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat... Creditum ígéretével bétudja tsalni küszöbén s ha egy lépést tett a szegény paraszt, menthetetlen oda van... Nints azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná valamint nints egy tsalás, nints egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna... ( Éhségmentő intézetek. ) Berzsenyi Dániel így vélekedik: a falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst árultatni csupa veszedelem; mert így éppen alkalmat adunk nekik az orgazdaságra s lehet félni, hogy így azok naprúl-napra szorosabb szövetségbe keveredvén zsiványainkkal, azokat még oly rablásra is vezetik, milyenről azok gondolkodni sem tudtak volna, amelyre pedig nálunk már vagynak is példák. ( A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairúl. ) 14

15 Ezt a kezdeményezést soká nem követi semmi s méltán keresheti a Tudományos Gyűjtemény 1827-ben a Zsidót, aki magyar munkát írjon. Saphir, akit aposztrofál, egy új nemzedék csillaga, azoké a magyarországi zsidóké, akik első ízben pendítik meg igen szerény tehetséggel a lantot s akik elsőkként ismerik fel a sajtóban rejlő hatalmi és üzleti lehetőségeket. Saphir Móricz Gottlieb jiddis bohózattalf19 kezdte, s nemzetközi rím-virtuozzá, szellemeskedő, élcelő, álszentimentális, gúnyoros és alázkodó irodalmi kalandorrá nőtte ki magát, aki a politikai spion-szolgálatokat sem vetette meg.f20 A biedermeyer publikum egy részét valósággal elkápráztatta formakészségével, naivabb kortársai kivételes tehetségű poétának tartották. Ő is, akárcsak verselő és lapszerkesztő hitsorsosai (bár Saphir utóbb megfelelő görögtűz mellett kitért), németül írt. Ők voltak az alapvetői annak a zsargonkauderwelschből származó sajátszerű idiómának, amely oly sokáig élt a Pester Lloyd-ban s a pesti németnyelvű lapokban, a tőzsdén, a rohamosan elzsidósodó magyar fővárosban s Bécs rokonszellemű sajtójában. Ezek az írók és hírlapírók, akik egyúttal az emancipáció előharcosai is, a császárvárosból, az osztrák örökös tartományokból költöznek be Magyarországra, mint Rosenthal Sámuel, a Spiegel szerkesztője, Klein Hermann (később Kilényi János), aki az Ungar -t indítja meg, Saphir Zsigmond, Kornfeld Móricz és mások, valamennyien zsurnaliszták és igénytelen képességű szépírók. Ezeket az éveket a fordulópontot jelentő XXIX. törvénycikk előtt és után 1848-ig úgy lehetne jellemezni, mint a zsidó fogadkozások és ígéretek korszakát. Számtalan, főként németnyelvű újságcikk és röpirat jelenik meg, amelyeknek szerzői többé-kevésbé beismerve a zsidó nemzet eddigi bűneit és mulasztásait, mindez természetesen az évszázados elnyomatásnak és üldöztetésnek rovására írandó, minden szépet és jót ígérnek a hazának és magyarságnak, ha elnyerik a polgári egyenjogúságot. Mint ahogy a zsidó dalnok zengi érzeményeit az első emancipációs törvényt megszavazó évi dicsőséges országgyűlés eloszlása után: Tettetekben, melly az égi jó magvából fakadó, A magasztos nagylelkűség szép gyümölcse sarjadó. Mint a minden jó urának legmagasb malasztiér Kél a jóból, mellyel adtok, a legtisztább hálabér. (A zsidó) Puszta földből gyors ekével ért kalászt fog csalni ki, A Dunának szőke árján evezőt irányzani, Műiparral sürgölődik a művészet mezején, 21 S mentve Merkúr bakóiból áldás lészen kézművén...f A zsidóság sokszor igen tolakodó formában jelentkező emancipációs törekvései, melyeket számos humanista szép-szellem támogat elméleti alapon, főként a reformerdoktriner arisztokraták közül, rendkívül éles ellenhatást vált ki a magyarság legszélesebb köreiből. A liberális történetírás részben érdekelt elfogultságból, részben szabadelvű 19 Der falsche Kaschtan. 20 Ő róla írja Grillparzer: Der Teufel wollte einen Mörder schaffen und nahm dazu den Stoff von manchem Tiere: Wolf, Fuchs und Schakah gaben her das ihre, nur eins vergass der Ehrenmann: den Mut. Da drückt er ihm die Nase ein voll Blut und rief: Lump, werd' ein Jud und rezensiere! 21 Nem mellőzhetjük e versezet allegorikus kezdetének azt a részét, ahol a lelkes izraelita poéta a zsidóságot jellemzi: Ámde folyton elfeledve egy szelíd lény maradott, Melly, miként mi (a magyarok) a hazának szív s hűséggel áldozott Ott a sziklán a galambka, jámbor és bátortalan, Rég homályban tespedezve a jogból kizárva van. 15

16 restelkedésből leplezni igyekszik ezt az ellenállást, amely elsősorban a törvényhozás karai és rendei sorában jut kifejezésre, de igen erélyesen nyilatkozik meg a magyar napisajtóban is. Az alsótáblán számos vármegye követei mellett az ország második városának, a színmagyar Debrecennek képviselői állanak, a többi városokkal együtt, az emancipáció ellenzőinek élén.f22 De kifejezésre jut az aggodalom a következményekkel szemben a főrendek között is s az államférfiúi előrelátásnak és a jóserejű fajszeretetnek klasszikus megnyilatkozása gróf Széchenyi István október 1-i beszéde a felsőházban.f23 Kossuth Lajos ezidőtájt a Pesti Hírlapban határozottan ellenzi a zsidóság emancipálását s álláspontját a kérdés körül meginduló vitában is szilárdan fenntartja. Cikkeiben, minden liberális humanizmusa dacára, találóan mutatott reá a zsidóság szociális elzárkózására s arra a később annyiszor tagadásba vett tényre, hogy a zsidóság nem csak vallás, de nép is.f24 Az erőszakos egyenjogúsítási követelődzések széles hullámokat keltettek országszerte. Minden ilyen alkalommal, főként pedig tavaszán Pesten éppen úgy, mint a vidéki városokban, tüntetésekkel ad kifejezést a nép ellenszenvének és tiltakozásának, s ahol túlságosan éles a provokáció, ott a zsidó lakások, üzletek összerombolása és a zsidóverések sem maradnak el. A főváros lakossága lelkes forradalmi napjaiban is falragaszokon követeli a zsidók kiűzetését s mindenütt protestálnak az ellen, hogy zsidók beléphessenek a nemzetőrségbe. A zsidóban annyira mindenki a kártékony idegent látja, aki főként uzsorából és alantas üzérkedésből él, hogy az egész magyar alkotmányfejlődést gyökeresen felforgató törvényalkotások napjaiban Kossuth Lajos jelenti ki az emancipációnak napirendről való levételét kérve: vannak akadályok, mikkel bizonyos percekben istenek sem küzdhetnek meg....most a zsidókra nézve rendelkezni annyi volna, mint e népfaj közül tömérdeket áldozatul vetni ellenségeik dühének... F25 Szemere Bertalan benyújt ugyan július 28-án Szegeden, az összeomlott nemzeti ellenállás menekülő, csonka parlamentje elé egy emancipációs javaslatot, azonban ez sohasem emelkedett törvényerőre. Mi lehetett a célja ennek a féktelen ambiciójú forradalmi kormányférfiúnak ezzel a javaslattal, két héttel a világosi fegyverletétel előtt, a teljes politikai szétesés fejetlensége közepett, nehéz volna megmondani. Mi a szerepe a zsidóságnak a magyar szellemi életben? Helyesen mondja Toldi Ferenc, hogy a héber-magyar irodalom kimerül Bloch Móric, a későbbi Ballagi Mór munkálataival. Bloch Móric sem ír egyebet, egészen váratlan kitéréséig, mint zsidó-védő röpiratokat és újságcikkeket s Mózes öt könyvét kezdi magyarra fordítani. Még ekkor sincs egyetlen, bárcsak Kerényihez, vagy Vachothoz fogható magyarnyelvű zsidó író. Ne feledjük, hogy ez a Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór felragyogásának korszaka; Kazinczy, a 22 Az alsótábla 1844 április 24-i kerületi ülésén a zsidók polgári képességét 31 vármegye szavazatával 16 ellen elvetették. 23 Ekkor mondotta el híres hasonlatát az emancipációról: Az angol nemzet egyenjogosíthatta a zsidó fajt. Mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves és azt nem eheti meg az ember. Más példát is hozok fel. Egy bárkában, ülök és abban van a gyermekem és másnak a gyermeke és a bárkába bejő a víz s előttem apodictice áll, hogy e két gyermeket benn nem tarthatom. Az igaz, hogy ha a magamét lököm ki és a másikat benntartom, azt az újságban fogják hirdetni. De bíz én inkább a magam gyermekét tartom meg és a másikat lököm ki. E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzetiség rovására történik. És ez nem vélekedés, mert apodictice számszerűen be lehet bizonyítani, hogy minden ilyféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve... (Ezt a nagyközönség által alig ismert beszédet e könyv szerzője közzétette a szerkesztésében megjelenő Függetlenség c. napilap évi karácsonyi számában s a lap 1942-es évkönyvében; összesen példányban.) 24 A zsidókat nemcsak mi, hanem a zsidók is így nevezik: zsidó nép. Nem szoktuk pedig mondani: pápista nép, kálvinista nép, luteránus nép, unitárius nép. Innen látszik, hogy a szó alatt zsidó, több fekszik, mint csupán valláskülönbség A zsidókat tehát nem lehet emancipálni, mert vallásuk politikai institúció, theokratiai alapokra fektetve, mely a fennálló országlási rendszerrel politikai egybehangzásba nem hozható. Kossuth Lajos cikke a Pesti Hírlap 1844 május 5-i számában március

17 Kisfaludiak, Berzsenyi, Csokonai Vitéz Mihály s számtalan más szépíró és poéta már bevégezte életművét, jórészt földi pályafutását is. A nemzetnek olyan költővezére él, mint Vörösmarty Mihály ám a zsidóság kapcsolata a magyar literaturával, de a magyarsággal még annyira laza, hogy a Zerffi Gusztáv impertines kritikáif26 a legmagasabb nívójukat képviselik. Más hiányában az írás groteszk, de igen fogyatékos tehetségű mániákusát, Hugó Károlyt próbálják magyar zsenivé és klasszikussá magasztosítani, amit a jellegzetesen önbálványozó irodalmi Ahasvérus vállalni is hajlandó.f27 Mivel azonban nem vette körül az a feltétlen hódolat, amit szülőföldjétől megkövetelt, visszatért a külföldre s a Hugo-sophia tanainak automimikai hirdetése közben olasz földön végezte be hányatott életét. A tehetségesebb zsidó írók németül írnak, így a csodagyermeknek induló Falk Miksa is. A legkülönbnek közöttük, Beck Károly németnyelvű poétának, csak annyi köze van Magyarországhoz, hogy időnként magyar jelmezt ölt s bőven merít a biedermayer ízlésnek 28 annyira tetszetős tschikosch-gullasch-betjar romantikából.f E folklorisztikus kirándulásaiért, bár teljesen indokolatlanul, szeretik Lenau Miklóssal összevetni, akinek pedig valóban sírigható mély élménye volt magyarországi ifjúsága. A negyvenes évek magyar szépirodalma, mint az minden életképes nép irodalmának jellemző sajátsága korszakos társadalmi és politikai átalakulások idején, eleven érdeklődéssel fordul a magyarság sorsproblémái felé. A desztillált zsidó típusok mellett, amelyek sablon-alakjaivá lettek a Scott Walter divatját követő regényeknek és beszélyirodalomnak, (a zordon rablólovagok vagy szemforgató inkvizitorok által kínpadra vont evangéliumi lelkületű, hattyúfehérszakállú agg kufárok s angyaltiszta erényében meg nem ingatható, hollófürtű hajadonleányuk), megjelenik a húsból-vérből való zsidó kortárs is, ahogy azt a magyar szemlélet megismerte. Ezt a zsidót pedig még az idealista emberbarát, az emancipációért szóval és tollal küzdő báró Eötvös József sem tudja másként rajzolni, mint a 29 legsötétebb színekkel.f Ezek a szépírók a kor szellemének megfelelően hisznek a szabadságjogok javító erejében, s éppen ezért bátran és szépítés nélkül mutatják be a magyarországi társadalom legalját, amelynek förtelmes erkölcsi mivolta, visszataszító külső megjelenése a divatos közfelfogás szerint az évszázados üldözés és elnyomatás következménye. De vannak közöttük olyanok is, mint elsősorban Kuthy Lajos, a Hazai rejtelmek írója, aki száz évvel napjaink előtt döbbenetes látnoki képességgel jósolja meg egyik zsidó alakjának szóáradatában mindazt, ami az emancipáció következményeképpen pontról-pontra be is következett.f30 Csak ma értjük meg igazán, miért száműzte liberális irodalomtörténetírásunk s a zsidó és szabadkő műves pedagógusok befolyása alá került iskola ezt a kivételes tehetségű magyar prózaírót az őt megillető előkelő helyről. Ugyanez okból érte hasonló sors a kitűnő elbeszélő és karcolatírók egész sorát, mint aminők Nagy Ignác, Beöthy László, Bernáth Gáspár és számos társuk. Ezeket az írókat kötelességünk kiásni abból a jeltelen irodalmi tömegsírból, ahova nagyon is tudatosan temették el őket. Nemcsak erkölcsi bátorságukkal érdemlik ezt meg, ami antiszemita magatartásukban nyert kifejezést, hanem mert sokoldalú tehetségek, akiket ízes, fordulatos, ma is elevenen ható stílusuk messze fölibe emel a századvég bármely ernyedt középszerűségének. Heves tiltakozások ellenezték a zsidók egyenjogúsítását a hírlap- és röpiratirodalomban is. Március idusa előtt éppúgy, mint ezt követőleg. A zsidóság évtizedeken át teljes eredményességgel leplezte el ezt a tényt a magyar utókor előtt s 26 Zerffi lármás magyarkodása mellett is kihívta a Pesti Hírlap következő bírálatát: Azon ember, nem lévén magyar, Petőfit nem is érti, nemhogy szellemét felfogni tudná. 27 Hogyan írt magyarul ez a Hugó Károly, akit a liberális irodalomtörténettanítás nemzedékek előtt nagy magyar íróként állított be, jellemző példáját idézi Farkas Gyula A fiatal Magyarország kora című munkájában. Hugó így zengte meg a saját maga és a haza viszonyát: És ha nem javíthatandlak, S nem mutathatnám célodat, Sorsomért nem vádolandlak; Sajnálom csak sorsodat. 28 Jankó, der ungarische Rosshirt. 29 A falu jegyzőjé"-nek üveges zsidója. 30 Löbl Simon párbeszéde gróf Szalárdy Györggyel. Hazai rejtelmek. II. köt. 17

18 merészen hivatkozott forradalmi részvételére és a szabadságharcban arányszámát meghaladóan vállalt hősi szerepére. A zsidó negyvennyolcas honvéd meséjét, amit már-már köztudattá tettek s manapság is úton-útfélen szeretnek hangoztatni, valóban csak 31 az alaptalan, de annál céltudatosabb nagyzolás példájaként említhetjük fel.f Számarányán felül vett részt a zsidóság a hadbiztosok, orvosok, számvevők, élelmezők, főként pedig a hadiszállítók sorában mindkét fél oldalán s Görgey már zsidókat akasztat hadicsalásért.f32 Befurakodtak a politikai bizalmi állásokba is, számosan a Kossuth és családja közvetlen környezetébe. Ezek az emigrációban is nyomon követtékf33 s a turini remete aggkori filoszemita megnyilatkozásainak ők voltak tulajdonképpeni szerzői és Magyarország felé közvetítői. Helfy Ignác éppenséggel mint Kossuth paladin -ja szerepelt... A magyarországi emigráns-zsidó kalandor közismert alakja lett a nyugati országoknak, az Uniónak, sőt Latin-Amerikának is. Lapszerkesztéssel, pamfletírással, forradalmi propagandával, s mindennemű nemzetközi ügynökösködéssel foglalkoztak. Annak a 43 magyar-zsidó irodalmi vagy publicisztikai műnek legnagyobb része, amit Venetianer idézett könyve ebből az időszakból felsorol, ilyen emigránsok munkája (magyar nyelvű csak 7). Az egyik legtermékenyebb szerző Einhorn Ignác, aki később, mint Horn Ede magyar kereskedelmi államtitkár lesz; említésreméltó műfordító Dux Adolf. Ormódi Bertalan (Berger Baruch) olcsó fajsúlyú regényéket ír. Ennek a korszaknak zsidó írói még majdnem valamennyien chéderekből és jéshivákból kikerült, volt rabbijelöltek. Mint láttuk, a magyarság a szabadságharc bukásáig, tehát a század közepéig, forradalmi átalakulások viharai között sem volt hajlandó a zsidókat bebocsátani az alkotmány sáncai mögé, holott válogatásnélküli nagylelkűséggel egyenjogúsított minden társadalmi osztályt, felekezetet és nemzetiséget. A törvényalkotó magyar nemzet tehát kifejezett akaratával különítette el a zsidóságot, amelyet a közfelfogás még 1849-ben sem tartott méltónak arra, hogy a többi kisebbségekkel egyenlő közjogi rangra emelje. Ezt a meg nem 31 A zsidó honvéd problémája megérdemli, hogy behatóan foglalkozzunk vele, mert ez a politikai legenda élesen rávilágít, milyen propagandamódszerekkel igyekezett népszerűsíteni magát a magyarországi zsidóság. Az állítást elsőül Einhorn Ignác (a későbbi Horn Ede) egyik emigrációban írt pamfletje kockáztatta meg minden bizonyíték, vagy adatközlés nélkül. Ezt a kijelentést tette volna Kossuth Lajos Jászberényben Freudenberg Márk zsidó honvédhadnagy előtt. Bernstein Béla nyíregyházai főrabbi, aki egész életén át kereste a bizonyítékokat erre az állításra s e tárgyban több könyvet és tanulmányt írt, A negyvennyolcas szabadságharc és a zsidók című könyvében (1939) négy névsorba gyűjtötte mindazoknak a neveit, akikről feltehető, hogy közük volt a szabadságharchoz s nevük után feltételezhető, hogy zsidók. E honvédeket, orvosokat, élelmezőtiszteket, számvevőket, stb. tartalmazó négy lista 2209 nevet sorol fel. Ezek közül is igen számos többszörösen előfordul a kimutatásokban. Bernstein tehát minden lelkes szándék mellett is megelégszik annak megállapításával, hogy a zsidók dicséretes módon vettek részt az 1848-i szabadságharcban. Többet annál inkább sem állíthat, mert közzéteszi Mikár Zsigmond volt honvédegyleti titkár egyébként igen filoszemita levelét, amely azonban a következőket tartalmazza: Számarányban nem örömest szólok a dologhoz, mert találkoztam egyénekkel, kik számos ezrekre szeretik tenni a volt zsidó honvédek számát, ami meg nem állhat. A Magyar Zsidó Lexikon már a következőket közli (987. o.): hagyomány szerint Kossuth egyik beszédében azt mondta: Húszezeren vitézül harcolnak seregünkben..." Venetianer Lajos főrabbi A magyar zsidóság történetében" ( o.) így ír: Hány zsidó volt kész vérét ontani hazájáért? Horn Ede tanúsága szerint, melyet maga Kossuth is megerősített, a főnyi honvédseregben volt zsidó stb.. Íme, így születik a zsidó hőslegenda, amit a sajtóban és fórumon történelmi tényként hirdetnek ma is. 32 Egy Kohn Márk nevű hadiszállítót és társát Komáromban. 33 Kossuth Lajos egyik lelkes híve így ír erről az amerikai emigrációban:...sok kárt tett ügyünknek Kossuthné és Pulszkyné is, kiket Kossuth magával hozott Amerikába... Pulszkyné Walter Teréz, születésére nézve bécsi zsidónő... Arcvonásai beszédje nélkül is elárulták igazi faját. Ruházkodásában pongyolasága és szószoros értelemben vett piszkossága nem a leghízelgőbb fogalmat gerjesztették az amerikaiakban a magyar hölgyekről. (Mert senkinél nem mondatott ki, hogy ő mi fajból származott, mindegyik magyar hölgynek tartatott, bárha magyarul édeskeveset gagyogott és zsidós kiejtéssel.) Ő...szemben angyal, hátamegett sátán volt... Pulszky és neje... mindig arra törekedtek, Kossuth környezetéből eltávolítani mindazokat, akik igaz, buzgó honfiak, akik nekik nem barátjaik stb. (Ács Tivadar: László Károly évi naplófeljegyzései old.). 18

19 ingatható magyar magatartást a tendenciózus liberális történetírásnak és publicisztikának épp úgy sikerült homályba borítani a következő magyar generációk elől, mint azt a nem kevésbé jelentős históriai tényt, hogy a zsidóság polgári és politikai egyenjogúsítása nem a kiegyezés utáni magyar törvényhozásnak, hanem a megelőző korszak abszolutisztikus bécsi kormányainak műve. Az 1867 : XVII. törvénycikk lényegileg csak szankcionálta azt a tényleges helyzetet, amit a magyarországi zsidóság pénzügyi befolyásával s politikai szolgálataival 1849-től 1867-ig Bécs jóvoltából kivívott magának. Kétségtelen, hogy ez, a magyarságra nézve végzetes közelmúlt két évtized hozta meg az emancipációra törekvő zsidóságnak a jogok teljességét s teremtette meg számukra azt az alapot, amelyen hatalmi 34 rendszerüket a század végéig kiépítették.f Míg az úrbériség megszüntetésének pénzügyi megalapozatlansága következtében a nemzeti ellenállás terhét viselő nemesi középosztály tönkremegy,f35 a hitel és instrukció nélkül földhöz juttatott, felszabadult jobbágyság pusztul és szegényedik, a zsidóság olyan tömegben zúdul Magyarországra, mint sem azelőtt, sem azóta soha.f36 Bach és utódainak rendszere valóságos Kánaánt teremt Magyarországon e németnyelvű kisebbségnek s ez igyekszik is ezt túlhajtott lojalitásával megszolgálni. A nyelvi magyarosodás legfőbb akadálya a rabbinizmus. Még 1865-ben is 69 rabbi írja alá Nagymihályiban azt az átkot, amely minden, zsidót ér, ha zsargonon kívül más nyelven prédikál, vagy ilyen istentiszteleten résztvesz. A JOGEGYENLŐSÉG KIVÍVÁSA UTÁN Az 1867 : XVII. törvénycikk kimondotta a zsidók polgári és politikai jogegyenlőségét. A törvény létrejöttének különös érdekessége, hogy a képviselőházban egyetlen-egy felszólaló sem akadt, aki vállalta volna a javaslat támogatásának ódiumát. Vita nélkül ment keresztül a két száraz paragrafus és 1867 december 28-án kihirdetése is megtörtént et megelőzőleg volt az emancipációs folyamatnak egy olyan epizódja, amelyet érdemes feljegyezni, elsősorban a zsidóság politikai rövidlátásának és faji összetartásának jellemzésére ben, az alkotmányosság visszaállítására történt kísérlet idején a magyar közélet vezető egyéniségeinek egy része hajlandónak mutatkozott arra, hogy a földbirtokos és értelmiségi pályán tevékenykedő zsidók, tehát akiknek asszimilált volta leginkább feltehető, egyenjogúsítása mellett állást foglaljon. A zsidók műveletlen, idegen nyelvű és szellemű tömegeit azonban csak megfelelő átnevelés után óhajtották idővel emancipálni, lezárva a határokat a további bevándorlás elől, mint azt Deák Ferenc még 1867-ben is december 30-án hirdetik ki a pesti városházán az ú. n. olmützi alkotmányt, amely kimondja, hogy a polgári és politikai jogok élvezete független a hitfelekezettől". Az 1859 november 22-i rendelet szerint zsidók is tarthatnak keresztény inasokat és cselédeket. Az 1859 november 29-i rendelet megszünteti a zsidó házasságkötésekhez eddig szükséges hatósági beleegyezést. Az 1859 december 20-i rendelet engedélyezi a zsidóknak bárminő ipar szabad gyakorlását. Az 1860 január 6-i rendelet több perrendi kedvezést ad a zsidóknak. Az 1860 január 13-i rendelet megengedi, hogy zsidók is űzhessenek gyógyszerészséget, italmérést, szeszégetést és malomipart. A január 14-i rendelet megszünteti a bányavárosokban való tartózkodás és letelepedés tilalmát. (Ezt még az XXIX. t.-c. is kifejezetten tiltotta.) Február 10-én rendelet engedélyezi, hogy a zsidók ingatlan birtokokat szerezzenek. Igen számos adózási kedvezményben és társadalmi előnyben is részesülnek, így Ferenc József császár erősíti meg 1861-ben az első két zsidó ügyvéd diplomáját stb. 35 A hetvenes évek végén már közel húszezerre tehető az elárverezett ingatlanok száma. (Surányi-Unger Tivadar: A gazdasági válságok történetének vázlata.) től 1869-ig hivatalos adatok szerint a zsidóság száma ről ra emelkedett. A zsidók szaporodása tehát az abszolutizmus kora alatt, míg az egész ország lakossága mintegy 15%-kal gyarapodott (11, ról 13, ra), közel 50 százalékos volt. A mai közismert nagyvagyonú, nemesített és főrangú címekkel megadományozott zsidó családok elődei majdnem kivétel nélkül akkor vándoroltak be Magyarországra. 19

20 37 hasztalan követelte.f A zsidóság vezetőinek túlnyomó többsége azonban oly szenvedélyesen tiltakozott a terv ellen, kétségen felül fajiságának fennmaradását féltve, hogy az elgondolás már csírájában meghiúsult. A kiegyezés előtt és után még mindig heves viták folynak a lapokban, röpiratokban, majd a parlamentben is, az emancipáció kérdése körül. A sajtó szinte észrevétlenül kerül zsidó kezekbe. A Pollák testvérek 1858-ban kőnyomdát alapítanak Pesten s húsz év múlva az egyik testvér, már mint Légrády Károly, megindítja a Pesti Hírlapot. A Pester Lloyd ben jelenik meg, Falk Miksa 1867-ben veszi át vezetését. Ez a lap és a kis-zsidók orgánuma, a Neues Pester Journal képviselik Magyarországon azt a különleges, Bécsben otthonos sajtó-nyelvjárást, amely kifejezésbeli, mondatfűzési sajátosságait a jiddis-zsargonból meríti, keverve ezt az osztrák Kanzlei-stílussal s évtizedeken át rontja a művelt publikum német nyelvérzékét. A magyar szellemi életben számbavehető szerepe nincs a zsidóságnak. Ez az időszak honfoglalásuk kora, a gazdasági válságoktól lázas Magyarország pénzügyi pozícióinak megszállása. A magyarság legkeservesebb problémái közül is kiemelkedik az uzsora kérdése, sok zsidó vagyonnak dúsan bugyogó forrása ban jelenik meg egy kis héber tanítónak, a majdani magyar irodalmi vezérnek, Kiss Józsefnek Zsidó dalok című könyve. A zsidó írástudók hatalmas tömege, kiszakítva magát a Talmud zárt világából, ekkor özönli el a pedagógiai pályát, részben szellemi elfoglaltságot kereső hajlamaitól, részben annak felismerésétől vezettetve, mennyire jövedelmező mesterség a tankönyvírás.f38 Frissen asszimilált, gyermekségüket még a jiddis ölén töltött filológusok rendszerezik a magyar 39 nyelvet s vitáznak nemkevésbé újdonsült, németeredetű magyar nyelvészekkel.f A kiegyezés után még soká sínyli a magyar társadalom azoknak a megrázkódtatásoknak utókövetkezményeit, amelyeket az es évek radikális átalakulása, a szabadságharc, majd a két évtizedes elnyomatás idéztek elő. A gyökeréig felkavart hagyományos és bevált társadalmi rend nem képes harmonikusan és egészséges, tartós formákban újjáépülni, mert minden repedésén, minden törésén új oldóanyag tódul be: a zsidóság. A közgondolkodás néhány évtized alatt megdöbbentő változáson megy át. Mindenekelőtt elveszíti történelmi tudatát. A zsidók magyarországi története a negyvenes években veszi kezdetét, rövidesen a magyarság nemzeti öntudata és lelkesedése is erre az időre korlátozódik, mert különben rikítóan volna érezhető a magyarok és a magyar zsidók közötti távolság a nemzethez tartozás és a boldogulásra innen származó jogosultság szempontjából.f40 Pár évtized alatt sikerül elhalványítani a magyar tudatban mindazt, ami március idusa előtt történt, holott még az ú. n. nemzetietlen kor magyarja is Attiláig ívelő históriai távlatban gondolkozott és érezte fajiságát. Itt, sajnos, önkéntes szövetségestársra talált a zsidóság a magyar belpolitika rövidlátó pártos szellemében is, amely a maga békaegérharcait 48 és 67 jelszavaival patvarkodta végig. Mert a zsidóknak nem voltak ősei e honban, lassanként restelnivalóvá lett számon tartani a magyar ősöket. A nemzeti öntudat ez elvértelenedésének teljes horderejét csak úgy mérhetjük fel, ha meggondoljuk, hogy a történelemnélküli oláhság ekkor élte be magát 37 Deák Ferenc hű marad Széchenyi és Dessewffy Aurél konzervatív felfogásához, mely az emancipációval együtt a bevándorlás szabályozását, eltiltását követelte, állapítja meg Szekfű Gyula ( Három nemzedék 251. old.). 38 Venetianer Lajos idézett munkájában 137 zsidó tankönyvírót sorol fel. Ennél azonban sokkal többen voltak. 39 A lillafüredi írói találkozón (1942 november hó) sok szó esett magyar anyanyelvünk romlásáról s grammatikánk idegenszerűségéről. A jeles írók figyelmét azonban elkerüli, hogy kik és miként idézték elő ezt a nyelvrontást. 40 (A zsidóság) a magyar történelem alakjait az előkelő idegen hidegvérűségével szemléli: a történelmi folytonosságon alapuló intézményeink csakis annyiban érdeklik, lehetővé teszik-e, vagy akadályozzák a zsidó elemek boldogulását. Némi rosszakarattal szinte oly érzés fogja el a figyelmes szemlélőt, mintha a zsidóság a magyar történelmet két periódusra óhajtaná szétbontani s a másodiknak, az igazinak, időszámítását a recepció évétől számítaná írja Radisics Elemér ben. (Huszadik Század körkérdése.) 20