Szakmai önéletrajz. Oktatói tevékenységem
|
|
- Róbert Gál
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szakmai önéletrajz 1964-ben szereztem geológus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán. Végzés után ugyanezen Kar Őslénytani Tanszékén egyetemi gyakornoki állást kaptam. A későbbiekben a következő besorolásokat nyertem: 1965: megbízott egyetemi tanársegéd, 1966: egyetemi tanársegéd, 1972: egyetemi adjunktus, 1982: egyetemi docens, 1993: tanszékvezetői megbízás, 1995: habilitáció, 1996, 2001: ismételt tanszékvezetői megbízás, 1997: egyetemi tanár, 1998: tanszékcsoportvezető, 2000: ismételt tanszékcsoportvezetői megbízás 2004-ig, 2002: a Földtan/Geofizika Doktori Program vezetője, 2005: a Földtudományi Doktori Iskola vezetője Oktatói tevékenységem között ősállattani gyakorlati foglalkozásokat tartottam, 1975 óta mikropaleontológia gyakorlati foglalkozásokat és 1996-tól előadásokat, között ősnövénytani előadásokat tartottam, 1990 óta paleoökológiai előadásokat és gyakorlatot, között ősnövénytani gyakorlati foglalkozásokat tartottam, 1993 óta a Földtudományi Doktori Iskolában kurzusokat, 1997 óta Magyarország ősmaradványai előadást és gyakorlatot, valamint ősállattani előadásokat tartok. Az új, kétfokozatú képzés keretében BSc szinten Őslénytan című előadást, MSc szinten Magyarország ősmaradványai, Paleoökológia és Őslénytani elemzések című előadásokat tartok. Számos választható tárgyat oktatok mindhárom szinten ig 2 doktoranduszom PhD címet nyert. Az újfajta doktori képzéstől (doktori program, majd doktori iskolák alakulása után) három ösztöndíjas és két költségtérítéses hallgatóm szerzett doktori fokozatot. Négy ösztöndíjas (egy közös témavezetéssel) doktoranduszom szerzett abszolutóriumot ban OTDK országos zsűritag, 1991-ben és 1992-ben geológus felvételi bizottsági elnök, között a TTK Tudományos Tanácsának tagja voltam között a Geológiai Tanszékcsoport Tanácsának tagja, a Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának tagja, ig a TTK Tankönyv és
2 Jegyzetbizottságának tagja voltam, 1996-tól 2004-ig a TTK Kari Tanácsának tagja voltam. A szakterületi és kari Professzori Tanács tagja vagyok 1997 óta óta a Kari Doktori Tanács tagja vagyok. Tudományos tevékenységem 1967-ben summa cum laude fokozattal védtem meg doktori értekezésem biogén mészkövek élővilágának kvantitatív paleoökológiai elemzéséről ban a szabadbattyáni alsó karbon mészkő foraminifera faunáját publikáltam ben kagylósrákok paleoökológiai vizsgálatát kezdtem. Ezen belül ban megvédtem kandidátusi értekezésem a Dorogi-medence eocén ostracodáiról ban IUGS project keretében az eocén/oligocén határképződmények ostracoda faunáiról szóló előadást tartottam (több cikkben 1997-ig jelentek meg az eredmények) ben a kandidátusi értekezés továbbfejlesztett anyaga megjelent az Akadémiai Kiadónál ben a Nemzetközi Mikropaleontológiai Kollokviumon bemutattam a hazai ostracoda lelőhelyeket, 1991-től cikkeim jelentek meg magyarországi triász ostracodákról (MÁFI, ELTE Akadémiai Geológiai Kutatócsoport és a Természettudományi Múzeum geológusaival közös projektek) től szlovéniai ostracodákról írt cikkek jelennek meg szlovén geológusokkal együttműködésben től kezdenek megjelenni júra ostracoda faunákról szóló cikkeim (az Őslénytani Tanszék és a TTM közös projektjei). Eddig 42 külső kutatási megbízásom és 13 elnyert pályázatom volt. A MTA Paleontológiai Bizottságának tagja vagyok, 1996-tól 1999-ig választott titkára voltam ig voltam tagja az OTKA Földtudományi I. zsűrijének ben szereztem meg a Magyar Tudományos Akadémia doktora fokozatot. Kitüntetéseim: Kiváló Munkáért 1980 (Központi Földtani Hivatal), 1984 (Művelődésügyi Minisztérium), Pro Universitate Emlékérem arany fokozat Legfontosabb, választás útján betöltött közéleti funkcióim:
3 a MTA Paleontológiai Bizottságának titkára az ELTE TTK Kari Tanácsának tagja Budapest, Dr. Monostori Miklós tudományos publikációinak jegyzéke Önálló tudományos könyvek, tankönyvek, jegyzetek 1. Galácz A., Monostori M. (1977): Őslénytani gyakorlatok - Tankönyvkiadó, Egyetemi jegyzet, pp , Galácz A., Monostori M. (1978): Ősállattani gyakorlatok - Tankönyvkiadó, Egyetemi jegyzet, pp , , , Boda J., Monostori M. (1979): Mikropaleontológiai gyakorlatok - Tankönyvkiadó, Egyetemi jegyzet, pp Monostori M. (1985): Eocene ostracods from the Dorog Basin (Northern Transdanubia, Hungary) - Akadémiai Kiadó, pp , Pl. I-XVII. ISBN Galácz A., Monostori M. (1991): Ősállattani gyakorlatok (2. átdolgozott kiadás) - Tankönyvkiadó, Egyetemi jegyzet, pp , , , , , Galácz A., Monostori M. (1992): Ősállattani praktikum - Tankönyvkiadó, Egyetemi tankönyv, pp , , , , , ISBN
4 7. Monostori M. (2005): Magyarország ősmaradványai. Kainozoós ősállatok Hantken Kiadó, Budapest, pp ISBN Referált tudományos folyóiratcikkek 1. Monostori M. (1965): Paläoökologische und Faziesuntersuchungen an den Obereozän-Schichten in der Umgebung von Budapest - Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., VIII., pp , Taf. I-III. ISSN Monostori M. (1967): Paläogene Faziesuntrsuchungen am Várerdő-Berg bei Solymár - Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., X., pp , Taf. I. ISSN Monostori M. (1972): A gánti eocén ostracodák fácies értékelése - Őslénytani Viták, 20., pp , (angol kivonattal) ISSN Boda J., - Monostori M. (1972): Adatok a budai márga képződési körülményeihez - Őslénytani Viták, 20., pp (angol kivonattal) ISSN Monostori M. (1972): Dudari eocén ostracodák fácies értékelése - Őslénytani Viták, 20., pp (angol kivonattal) ISSN Monostori M. (1973): Beitrag zur Methodik der Aufsammlung von Mikrofossilien: Mikrofauna aus Gastropoden - Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XVI., pp ISSN
5 7. Monostori M. (1973): Budai márga - tardi fácies - kiscelli agyag a Budaihegységben (megjegyzések a képződés körülményeihez) - Földtani Közlöny, 103., pp (német kivonattal) ISSN X 8. Boda J. - Monostori M. (1973): Üledékmozgási jelenség a budai márgában - Földtani Közlöny, 103., pp ISSN X 9. Monostori M. (1974): The microfauna of the Carboniferous limestone at Szabadbattyán (Transdanubia, Hungary). Part I. - Ann. Univ. Sci Budap., Sect. Geol. XVII., pp , Pl. I-V. ISSN Monostori M. (1975): Ostracodák az óbudai tardi kifejlődésből - Őslénytani Viták, 22., pp (angol kivonattal) ISSN Báldi T., Beke M., Horváth M., Kecskeméti T., Monostori M., Nagymarosy A. (1976): A Hárshegyi Homokkő Formáció kora és képződési körülményei - Földtani Közlöny, 106., pp , I-V. tábla (angol kivonattal) ISSN X 12. Monostori M. (1976): The microfauna of the Carboniferous limestone at Szabadbattyán (Transdanubia, Hungary) Part II. - Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XVIII., pp , Pl. I-IV. ISSN Monostori M. (1977): Ostracode fauna from the Eocene of Gánt Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XIX, pp , Pl ISSN Monostori M. (1978): A szabadbattyáni karbon mészkő mikrofaunája - Geologica Hungarica, Ser. Geol., 18., pp , I-II. tábla (teljes szöveg orosz nyelven is). ISSN
6 15. Monostori M. (1978): A sekélytengeri üledékek rétegtanának néhány problémája a magyarországi tercierben - Őslénytani Viták, 23., pp ISSN Monostori M. (1979): Az élet fejlődése a prekambriumban (Az őslénytan legújabb eredményei II.) - Őslénytani Viták 24., pp (angol kivonattal) ISSN Monostori M. (1980): Ostracoda együttesek paleobiogeográfiai jelentősége - Földtani Közlöny, 110., pp (angol kivonattal) ISSN X 18. Monostori M. (1980): Az eocén/oligocén határ kérdése ostracoda faunák vizsgálata alapján - Őslénytani Viták, 25., pp (angol kivonattal) ISSN Monostori M. (1982): Ostracoda együttesek paleoökológiai értékelése magyarországi paleogén faunákban - Földtani Közlöny, 112., pp (angol kivonattal) ISSN X 20. Monostori M. (1982): Oligocene ostracods from the surroundings of Budapest - Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XXI., pp , Pl. I-IX. ISSN Monostori M. (1982): A kihalás problémája (Az őslénytan legújabb eredményei) - Őslénytani Viták, 28., pp (angol kivonattal) ISSN Monostori M. (1984): The problem of extinction - Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XXIV., pp ISSN
7 23. Monostori M. (1985): Ostracodák rétegtani eltejedése magyarországi eocén/oligocén határszelvényekben - Földtani Közlöny, 115., pp (angol és orosz kivonattal) ISSN X 24. Monostori M. (1985): Ostracods of Eocene/Oligocene boundary profiles in Hungary - Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XXV., pp , Pl ISSN Monostori M. (1985): Eocénvégi események hatása a magyarorzági ostracodafaunákra - Őslénytani Viták, 30., pp ISSN Monostori M. (1986): Environmental changes in Eocene/Oligocene boundary stratotypes in Hungary based on ostracod faunas - Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XXVI., pp ISSN Monostori M. (1986): Ökosztratigráfia: szükséges-e a biosztratigráfia szétdarabolása? - Őslénytani viták, pp (angol kivonattal) ISSN Császár G., Bodrogi I., Czabalai L., Horváth A., Juhász M., Monostori M. (1987): Az albai-cenomán korú Pénzeskúti Márga Formáció fácies- és ökológiai viszonyairól ősmaradványok alapján - M. Áll. Földt. Int. Évi Jel ről, pp (angol kivonattal) ISSN Monostori M. (1987): Ostracod fauna and palaeoecology of the Lutetian (Eocene) mollusc sand at Dudar, Hungary - Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XXVII., pp , Pl ISSN
8 30. Monostori M. (1987): Terminal Eocene and Early Oligocene events in Hungary: changes of ostracod assemblages - Acta Geol. Hung., 30., pp ISSN Monostori M. (1991): Triadogigantocypris balatonica n. g. n. sp.: a giant ostracode from the Hungarian Triassic - N. Jb. Geol. Paläont., Mh, 1991/2., pp ISSN Monostori M. (1993a): The genus Cytheridella in the Palaeogene of Eastern Europe - Revista Espanola de Micropaleontologia, XXV., 3., pp , Pl. 1. ISSN X 33. Monostori M. (1993b): Mélyszublitorális-bathyális ostracoda együttesek Magyarországról az albai emelettől az oligocén végéig - Őslénytani Viták, 39., pp (angol kivonattal) ISSN Kázmér M., Monostori M, Zagoršek, K. (1993): Életközösségek a felső eocén budai lejtőn - Őslénytani Viták, 39., pp (angol kivonattal) ISSN Jelen, B., Kedves M., Skaberne, D., Brezigar, A., Buser, S., Cimerman, F., Drobne, K., Monostori M., Pavlovec, R., Pavšiè, J. (1994): Dorog type (Middle Eocene) spore-pollen assemblage in the Socka Beds of Slovenia I. - Plant Cell Biology and Development, 5., pp , Szeged. 36. Monostori M. (1994): Ostracod evidence of the Carnian Salinity Crisis in the Balaton Highland, Hungary - N. Jb. Geol. Paläont. Abh., 193., 3., pp , Pl ISSN
9 37. Monostori M. (1995a): Bathonian ostracods from the Mecsek Mts (South Hungary) - Ann. Univ. Sci. budap., Sect. Geol., 30., pp , Pl ISSN Monostori M. (1995b): Bajocian ostracods from the Som Hill (Bakony Mts. Hungary) - Hantkeniana 1., Budapest, pp ISSN Monostori M. (1995c): Environmental significance of the Anisian Ostracoda fauna from the Forrás Hill near Felsőörs (Balaton Highland, Transdanubia, Hungary) - Acta Geologica, 37/1., pp , Pl. I-V. ISSN Monostori M. (1996a): Pliensbacchian ostracod fauna from condensed limestones of the Bakony Mts. (Transdanubian Central Range, Hungary) - Fragmenta Mineralogica et Palaeontologica, 18., pp , Pl. I-VI. ISSN Monostori M. (1996b): Eocene ostracods of Hungary. Systematical part 1. (Cytheracea 1.) - Ann. Univ. Scci. budap., Sect. Geol., 31., pp , , Pl ISSN Monostori M. (1996c): Ostracods and charophytes from the Triassic Kantavár Formation, Mecsek Mts, Hungary - Acta Geologica, 39/3., pp , Pl. I. ISSN Vörös A., Budai T., Lelkes Gy., Monostori M., Pálfy J. (1997): A Balatonfelvidéki középső triász medencefejlődés rekonstrukciója üledékföldtani és paleoökológiai vizsgálatok alapján Földtani Közlöny, 127., 1-2., pp ISSN X
10 44. Monostori M. (1998): Eocene ostracods of Hungary. Systematical part 2 (Cytheracea 2) (MKM Project 186/96) Hantkeniana, 2., pp , Pl ISSN Monostori M. (2000): Eocene ostracods of Hungary. Systematical part 3 (Cytheracea 3) Ann. Univ. Sci. budap., Sect. Geol. 33., pp , Pl ISSN Monostori M. (2000): Ostracoda fauna of the Pénzeskút Marl Formation (Albian-Cenomanian of Bakony Mountains (Hungary) Ann. Univ. Sci. budap., Sect. Geol. 33., pp , Pl ISSN Jelen, B., Báldi-Beke, M., Cimerman, F., Čar, J., Ćosović, K, Drobne, K., Fodor, L., Kedves, M., Márton, E., Monostori, M., Skrabne, D., Toumarkine, M. et Zagoršek, K. (2001): The Eocene in the Drobna area Annali dell Universitá di Ferrara, 8., suppl., pp ISSN X 48. Monostori M., H. Rifelj, B. Jelen (2004): Marine ostracods from the Upper Eocene Lower Oligocene sections of Slovenia and their paleoecological importance Hantkeniana 4., pp ISSN Monostori M. (2004): Lower Oligocene (Kiscellian) ostracods in Hungary Systematic description Annales Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. 34., pp ISSN Monostori M. (2004): Upper Eocene freshwater ostracods from Slovenia Hantkeniana 4., pp ISSN Haas, J., Lobitzer, H., Monostori, M. (2007): Characteristics of the Lofer ciclicity in the type locality of the Dachstein Limestone (Dachstein Plateau, Austria) Facies 30, pp ISSN Monostori M. (2008): Upper Oligocene (Egerian) ostracods in Hungary systematic description Geologica Pannonica, 36, 9-99, Budapest. ISSN
11 53. Galácz A., Géczy B., Monostori M. (2008): Csernye revisited: New ammonite finds and ostracods from the Lower Jurassic Pliensbachian/Toarcian boundary beds in Bakonycsernye, Transdanubian Hungary- Geologica Pannonica, 36, pp ISSN Monostori M. (2008): Comparative study of the Pliensbachian and Toarcian ostracods in the Gerecse and Mecsek Mountains, Hungary Galácz A. (ed): 125 Anniversary of Department of Palaeontology of Budapest University A Jubilee Volume, Hantkeniana, 6, 17-31, Budapest. ISSN Monostori M. (2008): Oligocene environments and their ostracod fauna in Hungary. Galácz A. (ed): 125th Anniversary of Department of Palaeontology at Budapest University A Jubilee Volume. Hantkeniana, 6, , Budapest. ISSN Konferencia kiadványok 1. Monostori M. (1989): Történetiség a természettudományban - Orsz. Műsz. Inf. Közp., Budapest, pp Nagymarosy A., Horváth M., Monostori M. (1989): Noszvaj, Kiseged cut. - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, pp Báldi-Beke M., Horváth M., Nagymarosy A., Monostori M. (1989): Sámsonháza, Buda Hill - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, pp Nagymarosy A., Horváth M., Monostori M., Varga P., (1989): Budapest II. Pusztaszeri road, road cut - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, pp
12 5. Kecskeméti T., Kázmér M., Monostori M. (1989): Budapest, Mátyás Hill, W - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, pp Nagymarosy A., Horváth M., Monostori M. (1989): Budapest III, Péterhegyi road, clay-pit - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, pp Kecskeméti T., Báldi-Beke M., Kollányi K., Monostori M. (1989): Ótokod Open-pit mine, Quarry of Kerék Hill - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, pp Monostori M., Bodrogi I., Császár G. (1989): Bakonynána, Zsidó Hill - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, Monostori M., Bodrogi I., Császár G. (1989): Zirc, Cigányárok - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, pp Monostori M., Görög Á. (1989): Oroszlány - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, pp Monostori M., Bodrogi I., Császár G., Görög Á. (1989): Olaszfalu, Eperkés Hill - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, pp Kecskeméti T., Vörös A., Báldi-Beke M., Horváth-Kollányi K., Monostori M. (1989): Nyirád, Darvastó - Guidebook XXI. Eur. Micropal. Coll., Budapest, pp Jelen, B., Anicic, B., Brezigar, A., Buser, S., Cimerman, F., Drobne, K., Monostori M., Kedves M., Pavšic, J., Skaberne, D. (1992): Model of positional relationships for Upper Paleogene and Miocene strata in Slovenia - Conf. Interdisc. Geol. Mioc. Umbro-Marchigiana, Abstracts, Ancona, pp
13 14. Jelen, B., Brezigar, A., Buser, S., Cimerman, F., Drobne, K., Monostori M., Kedves M., Pavlovec, J., Pavšic, J., Skaberne, D. (1993): New in the problem solving of the Oligocene and Lower Miocene stratigraphy in Slovenia - 11 th Slovenian Geologists Meeting, Abstracts Rudarsko-Metalurški Zbornik, 33., Ljubljana. 15. Monostori M. (2001): Eocén édesvízi ostracoda fauna Szlovéniából 4. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés, Abstract, pp , MFT Őslénytani Szakosztálya, Budapest 16. Monostori M. (2002): Szlovéniai és magyarországi eocén/oligocén határszelvények paleoökológiai összehasonlítása 5. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés, Abstract, pp , MFT Őslénytani Szakosztálya, Budapest 17. Monostori M. (2003): A magyarországi alsó oligocén (kiscelli emelet) ostracoda faunája 6. Magyar Őslénytani vándorgyűlés, Abstract, pp , MFT Őslénytani Szakosztálya, Budapest Népszerűsítő cikk Monostori M. (1982): Kihalt állatok nyomában - Természet Világa, 113., pp
14 Citációs jegyzék Monostori M. (1965) Kázmér M. (1985), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXV., p Kázmér M. (1985), Ann. Univ. Sci. Budap.,Sect. Geol. XXVI., p. 63. Bodó K. (1992), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXIX., pp. 218., 223. Bartha A. (1992), Ann. Univ. Sci. Budap.,Sect. Geol. XXIX., p Draga, R. (1992), Münchner Geowiss. Abh., 23., p Fodor L. et al. (1992), Geol. Rundschau 81., p Magyari Á. (1994), Földt. Közl. 124., p. 90. Fodor L. et al. (1994), Földt. Közl. 124., p Zágoršek, Kázmér (2001), Cour. Forsch. Senck. 231., p. 2., 5. Monostori M. (1967) Kopek G. (1980), MÁFI Évk. LXIII., p Bodó K. (1992), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXIX., pp. 218., 219., 223. Bartha A. (1992), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXIX., pp. 192., 209. Monostori M. (1972a) Halupka G. (1999) Földtani Közlöny 129., pp 34., 35., 37. Monostori M. (1972b) Galácz A. (1987), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XXVII., p. 81. Halupka G. (1999), Földtani Közlöny 129., p. 36. Boda J. et Monostori M. (1972) Kázmér M. (1986), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXVI., p. 63.
15 Fodor L. et al. (1992), Geol. Rundschau 81., p Fodor L. et al. (1994), Földt. Közl., 124., pp. 148., 225. Zagoršek, K., Kázmér M. (2001), Cour. Forsch, Senck, 231., p. 2. Monostori M. (1973b) Báldi T. (1983), Magyarországi oligocén..., Akad. Kiadó, p. 21. Monostori M. (1974) Sidó M. (1978), Földt. Közl., 108., p Adachi, S. (1985), Sci. Rep. Inst. Geosc. Univ. Tsukuba B 6., p. 87. Mamet, B. L. et al. (1986), Geol. Surv. Canada Bull. 353., p. 15. Kázmér M. (1986), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXV., p. 53. Groves, J. R. (1988), J. Paleont. 62., p. 381 Fülöp J. (1990), Magyarország geológiája. Paleozoikum I., pp. 169., 172. Ueno, K., Nakazawa, T. (1993), Sci. Rep. Inst. geosc. Univ. Tsukuba G 14., p. 43. Mamet, B. (2006), Rivista ital. Paleont. e Stratigr, 112, 3, Monostori M. (1975) Báldi T. (1983), Magyarországi oligocén..., Akad. Kiadó, p. 26. Kázmér M. (1986), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XXVI., p. 64. Monostori M. (1975) Halupka G. (1999), Földtani Közlöny 129., pp. 26., 35., 37. Monostori M. (1976a) Sidó M. (1978), Földt. Közl. 108., p Bird, K. J., Mamaet, B. L. (1983), Journal of Foram Res., 13., pp. 136., 140.
16 Mamet, B. L. et al. (1986), Geol. Surv. Canada Bull. 353., p. 15. Fülöp J. (1990), Magyarország geológiája. Paleozoikum I., pp. 169., 172. Ueno, K., Nakazawa, T. (1993), Sci. Rep. Inst. Geosc. Univ. Tsukuba G 14., p. 43. Monostori M. (1976b) Báldi T., Beke M., Horváth M., Kecskeméti T., Monostori M., Nagymarosy A. (1976) Báldi T. (1983), Magyarország oligocén..., Akad. Kiadó, p. 48. Kázmér M. (1986), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXVI., p. 53. Nagymarosy A., Báldiné, Beke M. (1988), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXVIII., p. 15. Monostori M. (1977) Guernet, Cl. (1981), Revue de Micropal. 24., p. 56. Guernet, Cl. (1984), Revue de Micropal. 27., p Bignot, G. et al. (1985), Acta Geol. Hung. 28., pp. 30., 40. Kázmér M. (1986), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXVI., p. 63. Kempf, E. K. ( ), Sonderveröff. Geol. Inst. Univ. Köln, , p Trunko L. (1996), Geology of Hungary, Borntraeger, p Colin, J. P. et al. (1997), Journ. of Micropal. 16/1., p. 91. Colin, J. P. et al. (1999), Greifsw. Geowiss. Beitr. 6., p Dall Antonia, B., Bossio, A., Guernet, C. (2003), Marine Micropal, 48, 12, Monostori M. (1978a) Kázmér M. (1986), Ann. univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXVI., p. 53.
17 Fülöp J. (1990), Magyarország geológiája. Paleozoikum I., pp. 169., 172. Trunkó L. (1996), Geology of Hungary, Borntraeger, p. 17. Monostori M. (1982b) Nagymarosy A., Báldi-Beke M. (1988), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol., XXVIII., p. 17. Kempf, E. K. ( ), Sonderveröff. Geol. Inst. Univ. Köln, , p Khalaf, S. K., Yousif, M. S. (1990), Neues Jb. Geol. pal., Mh , p Dall Antonia, B., Bossio, A., Buernet, C. (2003), Marine Micropal. 48, 12, Monostori M. (1983) Zágoršek, Kázmér (2001), Cour. Forsch. Senck., 231., p. 2. Monostori M. (1985 könyv) Farkas H. (1986), Ann. Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. LXXVIII., p. 41. Kempf, E. K. ( ), Sonderveröff. Geol. Inst. Univ. Köln, , p Babin, V. et Guernet, Cl. (1988), Revue de Micropal. 30., pp. 220., 228. Maddocks, R. K. (1990), Univ. Kans. Pal. Contr. Monogr. 2., p Colin et al. (1999), Greifsw. Geowiss. Beitr. 6., p Shahin, A. (2000), Journal of African Earth Sciences, 31, 2, Dall Antonia, B., Bossio A., Guernet, C. (2003), Marine Micropal. 48, 12, 91- Monostori M. (1985a) 106. Popov, S. V., Bugorova, E. M., Amitrov, O. V. (2004), Palaeontological Monostori M. (1985b) Journal, 38, S , Suppl.6.
18 Nagymarosy A., Báldi-Beke M. (1988), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXVIII., p. 17. Kempf, E. K. ( ), Sonderveröff. Geol. Inst. Univ. Köln , p Trunkó L. (1996), Geology of Hungary, Borntraeger, p Dall Antonia, B., Bossio, A., Guernet, C. (2003), Marine Micropal. 48, 12, Monostori M. (1986a) Nagymarosy A., Báldi-Beke M. (1988), Ann. Univ. Sci. Budap., Sect. Geol. XXVIII., p. 17. Rusu, A. et al. (1993), Rom. J. Stratigr. 75., p. 77. Monostori M. (1987a) Zágoršek, Kázmér (2001), Cour, Forsch, Senck. 231., p. 2. Monostori M. (1987b) Nagymarosy A., Báldi-Beke M. (1988), Ann. Univ. Sci. Budap. Sect. Geol. XXVIII., p. 17. Fodor L. et al. (1992), Geol. Rundschau 81., p Fodor L. et al. (1994), Földt. Közl., 124., p Trunko L. (1996), Geology of Hungary, Borntraeger, p Colin et al. (1999), Greifsw. Geowiss. Beitr. 6., p Monostori M. (1987c) Trunko L. (1996), Geology of Hungary, Borntraeger, p Monostori M. (1991) Kempf, K. (1995), Sonderveröff. Geol. Inst. Univ. Köln 100., p Kornicker, L. S. et Sohn I. G. (2000), Smiths. Contr. Paleobiol., 91, p. 28. Monostori, M. in Jelen et al. (1992)
19 Jelen (2001), Ann. Univ. Ferrara, 8. suppl, p Kázmér, Monostori, Zágoršek (1993) Zágoršek, Kázmér (2001), Cour, Forsch, Senck, 231., p. 5. Monostori M. (1993a) Colin, J. P. et al. (1997), Journ. of Micropal. 16/1., p. 91. Monostori M. (1994) Keim, L., Brandner, R., Krystyn, L. et al. (2001), Sedimentary Geology, 143, 3-4, Grasquin-Soleau, S., Galfetti, T., Bucher, H. et al. (2006), Rivista Ital. Paleontol. e Stratigr., 112, 1, Crasquin-Soleau, S., Galfetti, T., Bucher, H. (2007), Hidrobiológia, 585, Monostori M. (1995) Szente I. (1995), Ann. Univ. Sci. budap., Sect. Geol. 30., p. 95. Budai T., Csillag G., Vörös A., Dosztály L. (2001), Földtani Közlöny 131., p. 44, 49. Monostori M. (1995b) Görög, Á. (1999): Revista Española de Micropaleontologia, 31,3, pp Olempska, E. (2001), Marine Micropaleontology, 41, 3-4, Monostori M. (1995c) Ballent, S. C., Whatley, R. (2000), Geobios, 33, 3, Haas, J., Buday, T. (1999), Geologica Carpathica, 50, 6, Monostori M. (1996a) Görög Á. (1999), Revista Espanola de Micropaleontología, 31., 3., pp Monostori M. (1996b) Colin, J. P. et al. (1999), Greifsw. Geowiss. Beitr. 6., p Yamaguchi, T. (2006), Journal of Paleontology, 80, 5,
20 Yamaguchi, T., Kamiya, T. (2009), Journal of Paleontology, 83, 2, 219. Honigstein, A., Rosenfeld, A., Benjamini, C. (2002), Micropaleontology, 48, 4, Monostori M. (1996c) Kovacs, S., Ralisch-Felgenhauer, E., Bona, J. (2006), Geologica Carpathica, 57, 4, Monostori in Vörös et al. (1997) Budai T., Csillag G., Vörös A., Dosztály L. (2001), Földtani Közlöny 131., pp. 49. Budai T., Csillag G., Vörös A., Lelkes Gy. (2001), Földtani Közlöny 131., 91. Haas J., Budai T., Hips K., Konrád Gy., Török Á. (2002), Földtani Közlöny 132., p. 26. Monostori, M. in Haas et al. (2007) Pomoni-Papaioannou, F. (2008), Sedimentaray Geology, 208, 3-4, Reuter, M., Piller, W. E., Harzhauser, M., Kroh, A., Bassi, D. (2009), Sedimentary Geology, 212, 1-4, Pamoni-Papaioannou, F., Kostopoulou, V. (2008), Facies 54, 3, Krystin, L., Mandl, G. W., Schauer, M. (2009), Austrian Journal of Earth Sciences, 102, 1.
Mártírok útja 254, 1204 Budapest (Magyarország) Neme Nő Születési dátum Állampolgárság magyar
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Mártírok útja 254, 1204 Budapest (Magyarország) 06705809730 csoma.vivien7@gmail.com Neme Nő Születési dátum 1993. 04. 07. Állampolgárság magyar BETÖLTENI KÍVÁNT MUNKAKÖR Geológus
Publikációk. Szakcikkek
1 Publikációk Szakcikkek 1. GALÁCZ A. & VÖRÖS A. (1967): Belemnoideák vizsgálata. - Tanulm. Term. Tud. Körébõl, ELTE TTK Tud. Diákkörei, 63-89. 2. GALÁCZ A, & VÖRÖS A. (1969): Beszámoló a William Smith
Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627
Őslénytan előadás II. földtudományi BSc Kázmér Miklós Őslénytani Tanszék Déli tömb 0.211. szoba /8627 mkazmer@gmail.com http://kazmer.web.elte.hu 1 Időbeosztás 1 Hétfő du. 2-5 3 x 45 perc Mikor kezdjünk?
Publikációs jegyzék. BUDAI TAMÁS, 2012. szeptember. Tudományos könyvek
Publikációs jegyzék BUDAI TAMÁS, 2012. szeptember Tudományos könyvek 1. BUDAI T., CSILLAG G. 1998: A Balaton-felvidék középső részének földtana [Geology of the central part of the Balaton Highland (Transdanubian
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Munkahelyek: 2004-től tanársegéd, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék
Név: Szabó Szabolcs Születési hely: Gyula Születési idő: 1979. február 11. Végzettségek: Általános Iskola: Középiskola: Egyetem: Doktori Iskola: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1986-1993, 4. sz. (Bay Zoltán) Általános
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
Önéletrajz Dr. Bányai Orsolya. banyai.orsolya@law.unideb.hu
SZEMÉLYI ADATOK Dr. Bányai Orsolya 52/512-700/74808 banyai.orsolya@law.unideb.hu Születési dátum 1982.06.11. Állampolgárság Magyar SZAKMAI TAPASZTALAT 2014-2008-2014 Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (KOLOSSA SÁNDOR nyá. alez., előadó, 2008. szeptember) 1. Oktatási teljesítmény
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (KOLOSSA SÁNDOR nyá. alez., előadó, 2008. szeptember) 1. Oktatási teljesítmény 1.1. Magas szintű felsőoktatási tevékenység: 1982-ben végeztem a KLKF-n, ahol polgári képesítésként testnevelő
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
Oktatói önéletrajz Dr. Jeney László Botond
adjunktus Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1999 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi
Bodor Emese Réka. Bodor Emese Réka. Szakmai önéletrajz 2013.02.07
Szakmai önéletrajz 2013.02.07 Személyes adatok: Név: Születési hely és idı: Budapest, 1985. február 4. Elérhetıségek: E-mail cím: bodor.emese@mfgi.hu Tanulmányok: 1997-2003 ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda. Munkahelyek:
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda Munkahelyek: Munkahely: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék Munkahely címe:
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok.
Szakmai önéletrajz Személyi adatok Név: Dr. Deli József Születési hely, idő: Baja, 1956. március 6. Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős, 2 gyermek apja (Orsolya 1985, Kristóf 1988) Lakcím: 7634
A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának május 5-én tartott üléséről
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Pázmány Péter st. 1/A. Telefon: (36)1 372-2945 Fax: (36)1 372-2904 EÖTVÖS LORÁND UNIVERSITY INSTITUTE OF GEOGRAPHY AND EARTH
IN MEMORIAM PERCZEL GYÖRGY ( )
IN MEMORIAM PERCZEL GYÖRGY (1941-2007) Perczel György meghatározó alakja volt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1940. december 30-án alapított Emberföldrajzi Tanszék (ma Társadalom- és Gazdaságföldrajzi
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZEMÉLYI ADATOK Név: Születési hely: Pécs Dr. Medve Anna Születési idő: 1953. március 7. Beosztás: egyetemi docens, szeminárium-vezető (Általános Nyelvészeti és Anyanyelvi
BESZÁMOLÓ a Földtani Tudományos Bizottság évi munkájáról
BESZÁMOLÓ a Földtani Tudományos Bizottság 2014. évi munkájáról 1. A tudományos bizottság tisztségviselői: Elnök: Haas János, a földtudomány doktora Titkár: Cserny Tibor, PhD 2. A tudományos bizottság létszáma:
Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár
1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Születési név: 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Prof. Dr. Patyi András Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
Vizsgálataim témája Júra faunák visszatérése a toarci anoxikus sokk után (magyarországi vizsgálatok).
1 Vizsgálataim témája Júra faunák visszatérése a toarci anoxikus sokk után (magyarországi vizsgálatok). Magyarországon pliensbachi és toarci képződmények a Bakony, Gerecse és Mecsek hegységek rétegsoraiban
2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,
SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat
Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök. SZIE YBL MIKLÓS Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, Tervezési Szakcsoport vezető
0 2. Szakmai tudományos életrajz Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök született: Mackay [Ausztrália], 1967.ápr.23.) 1993 1993-ban telepedett le Magyarországon, 1997-óta óta magyar állampolgár. Nős, három
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János Személyes adatok Születési hely, idő: Tiszanána, 1947. augusztus 2. Végzettség, tudományos fokozatok MTA doktora (2003. december 12.) Magyar Tudományos Akadémia 2003.
Önéletrajz. Burai Pál Debreceni Egyetem, Informatikai Kar Alkalmazott Matematika és Valószín ségszámítás Tanszék
Önéletrajz Burai Pál Debreceni Egyetem, Informatikai Kar Alkalmazott Matematika és Valószín ségszámítás Tanszék Személyes adatok Név: Burai Pál Végzettség: Okleveles matematikus (2003, DE-TTK) Tudományos
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
In memoriam. DR. NAGYMAROSY András
In memoriam 146/4, 401 410., Budapest, 2016 DR. NAGYMAROSY András 1949 2016 Ködös őszi napon kaptuk a megrendítő, szomorú hírt, hogy NAGYMAROSY András szervezete több mint egy éves küzdelem, méltósággal
műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem
Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi
Önéletrajz SZILÁGYI BRIGITTA SZEMÉLYES ADATOK:
Önéletrajz SZILÁGYI BRIGITTA SZEMÉLYES ADATOK: KÉPZETTSÉG: Születési hely és idő: Debrecen, 1973. 11. 03. Állampolgárság: magyar Email: szilagyi@math.bme.hu Honlap: www.math.bme.hu/~szilagyi 1992 1997:
Oktatói önéletrajz Csató László
tanársegéd Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2009-2011 Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi
PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez.
FARKAS GABRIELLA PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez. könyv, könyvrészlet oktatási anyag folyóiratcikkek
Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)
Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár
Dr. Masszi András PhD
CURRICULUM VITAE Dr. Masszi András PhD Születési hely és idő: Budapest; 1975. 05. 13. Állampolgárság: magyar Jelen beosztás: Egyetemi tanársegéd III. számú Belgyógyászati Klinika Kezdés dátuma 2010. jún.
Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar
ÖNÉLETRAJZ ÉS A SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA IDŐRENDBEN
ÖNÉLETRAJZ ÉS A SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA IDŐRENDBEN Hivatkozási jegyzékkel kiegészítve Németh Sándor Születési idő, hely: 1979. április 30., Szombathely Lakóhely: 9737 Bük Tanulmányok, képzettségek,
Negyedidõszaki éghajlati ciklusok a Mecsek környéki löszök puhatestû faunájának változása alapján
MALAKOLÓGIAI TÁJÉKOZTATÓ 2000 MALACOLOGICAL NEWSLETTER 18: 59 67 Negyedidõszaki éghajlati ciklusok a Mecsek környéki löszök puhatestû faunájának változása alapján Tóth Árpád Abstract: Qaternary Climatic
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET Személyi adatok: Név: Gácsi Anett Erzsébet Születési hely, idő: Mezőtúr, 1987. 05. 01. Állampolgárság: magyar Levelezési cím: Szegedi Tudományegyetem, Állam-
DR. LENNER TIBOR PhD.
DR. LENNER TIBOR PhD. FŐISKOLAI DOCENS SZEMÉLYI ADATOK ISKOLÁK MUNKAHELYEK Családi állapot: nős Születési év: 1966 Születési hely: Celldömölk 1984/1989 JATE TTK Szeged földrajz/történelem szakos középiskolai
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.
elnök, Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
1. Személyi adatok 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Vezetéknév/Utónév: Prof. Dr. Patyi András Születési név: Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
GEOINFORMATIKA II. Földtudományi mérnöki MSc, Geoinformatikus-mérnöki specializáció. 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
GEOINFORMATIKA II. Földtudományi mérnöki MSc, Geoinformatikus-mérnöki specializáció 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros
1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu
Radon-koncentráció dinamikájának és forrásának vizsgálata a budapesti Pálvölgyi-barlangban
Radon-koncentráció dinamikájának és forrásának vizsgálata a budapesti Pálvölgyi-barlangban * UNIV. BUDAPESTINENSIS DE EÖTVÖS NOM. * FACULTAS SCI. NAT. Nagy Hedvig Éva Környezeti földtudomány program, II.
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén
Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai
MAGYARORSZÁG GEOLÓGIAI ALAPSZELVÉNYEI Tájegységek szerint 1985 1991. Megjelent Rendelési sorszám. Aggteleki-hegység
MAGYARORSZÁG GEOLÓGIAI ALAPSZELVÉNYEI Tájegységek szerint 1985 1991 Megjelent Rendelési sorszám Tájegység, földtani formáció Földtani kor Szerző Megjelenés éve magyar angol orosz szöveggel Aggteleki-hegység
A hazai földkéreg rétegtani tagolásának helyzete
Földtani Közlöny 128/1, 99-121 (1998) Budapest A hazai földkéreg rétegtani tagolásának helyzete State of the art of stratigraphie subdivision in the Earth crust of Hungary CSÁSZÁR Géza 1 - GALÁCZ András
CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor
CURRICULUM VITAE Dr. BLASKÓ Gábor SZEMÉLYES ADATOK: Név: Blaskó Gábor Születési idő: 1950. március 8. Születési hely: Szombathely Állampolgárság: magyar Családi állapot: Nős, két gyermekkel Lakcím: 1149
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN:
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: 1997-2017 Lengyel Imre Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (Tamási Áron) Mi volt/lett az otthonunk? - Az egyetemi közösségben?
Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Klein Tamás tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba Tel: Email cím: klein.tamas@kre.hu Tudományos minősítés: - Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 2004 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem,
... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán
Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2010. július 5. és 6. helye: ELTE TTK
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma Miskolc, 2015. november 5-6.
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma Miskolc, 2015. november 5-6. Tisztelt Géptervező és Termékfejlesztő Kolléga! Örömmel tudatjuk, hogy a meghívottak és a rendezvényről tudomást szerzők
Oktatói önéletrajz Kő Andrea
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1983-1988 ELTE, MSc, Matematika-fizika szak Tudományos fokozatok, címek:: 2013, Dr.Habil 2005, PhD 1992,
Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1995 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar nyelv
Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György
professor emeritus Közgazdaságtudományi Kar Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1960-1965 Eötvös Loránd Tudományegyetem, történelem - filozófia Tudományos fokozatok, címek::
Publikációs lista Szabó Szilárd
Publikációs lista Szabó Szilárd Tanulmányok Börcsök Áron - Bernáth Zsolt - Kircsi Andrea - Kiss Márta - Kósa Beatrix - Szabó Szilárd 1998. A Kisgyőri - medence és galya egyedi tájértékei - A "Nem védett
Válasz dr. Jámbor Áron bírálatára
Válasz dr. Jámbor Áron bírálatára Nagyon köszönöm Jámbor Áron bírálónak disszertációm gondos, körültekintő olvasását. Külön köszönöm azt a részletes hibajegyzéket is, amit volt szíves részemre átadni,
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, Kocsis Károly
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, 2014.03.18. Kocsis Károly Tóth József életpályájának tagolása legfontosabb munkahelyei szerint
Oktatói önéletrajz Dr. Hufnagel Levente
habilitált egyetemi docens Kertészettudományi Kar Biometria és Agrárinformatika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1997 ELTE TTK, okleveles biológus SZIE KeTK, Kertészeti növényvédelem ELTE TTK,
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Vélemény Főzy István (2016):
Vélemény Főzy István (2016): A Dunántúli-középhegység oxfordi barremi (felső-jura alsó-kréta) rétegsora: cephalopoda-fauna, biosztratigráfia, őskörnyezet és medencefejlődés c. akadémiai doktori értekezéséről
Prof. Dr. Gál István László telefon: tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. Szakmai önéletrajz
Prof. Dr. Gál István László telefon: +3630-471-0922 tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. jogász, okleveles közgazdász e-mail: gal.istvan@ajk.pte.hu Szakmai önéletrajz
A Dunántúli-középhegység oxfordi-barremi (felső-jura alsó-kréta) rétegsora: cephalopodafauna, biosztratigráfia, őskörnyezet és medencefejlődés
A Dunántúli-középhegység oxfordi-barremi (felső-jura alsó-kréta) rétegsora: cephalopodafauna, biosztratigráfia, őskörnyezet és medencefejlődés MTA doktori értekezés tézisei Főzy István Budapest 2015 0
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi Születési hely, idő: Kaposvár, 1976. június 21. e-mail: gyorgyi.horvath@aok.pte.hu Nyelvtudás: 2013 angol felsőfokú B típusú orvosi szaknyelvi (Profex) nyelvvizsga
Publikációs jegyzék Szakfolyóiratokban megjelent publikációk: Tanulmánykötetben megjelent írások:
Publikációs jegyzék Szakfolyóiratokban megjelent publikációk: Szabó Sz. (2004): A közlekedési eredetű konfliktusok csoportosítása, és előfordulása Magyarországon. Comitatus önkormányzati szemle. 2004.
magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:
Szakmai önéletrajz Prof. Dr. Terdik György
Szakmai önéletrajz Prof. Dr. Terdik György Végzettségem: MTA doktora, (D.Sc.) 2006 Habilitáció 1999, KLTE Mat. Tud. Kandidátusa, 1981 Leningrád, honosítás 1982, PhD 1996, KLTE Természettudományok Doktora,
LIST OF PUBLICATIONS
Annales Univ. Sci. Budapest., Sect. Comp. 33 (2010) 21-25 LIST OF PUBLICATIONS Péter Simon [1] Verallgemeinerte Walsh-Fourierreihen I., Annales Univ. Sci. Budapest. Sect. Math., 16 (1973), 103-113. [2]
SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Szuchy Róbert PhD egyetemi adjunktus Tudományos minősítés PhD 2010 Állam- és jogtudományok Summa cum laude A disszertáció címe: Az összefonódás-ellenőrzés európai uniós szabályai a
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János /23148
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János indian@ktk.pte.hu 72-501-599/23148 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: tudományos ösztöndíjas gyakornok
A MEZOZOÓS CONCHOSTRACA RÁKOK JELENTŐSÉGE HEINZ KOZUR MUNKÁSSÁGA ALAPJÁN
A MEZOZOÓS CONCHOSTRACA RÁKOK JELENTŐSÉGE HEINZ KOZUR MUNKÁSSÁGA ALAPJÁN Készítette: Pap Dóra Környezettan geológiai szakirányos hallgató Témavezető: Tóth Emőke Téma Conchostraca kagylós levéllábú rákok
A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának február 10-én tartott üléséről
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Pázmány Péter st. 1/A. Telefon: (36)1 372-2945 Fax: (36)1 372-2904 EÖTVÖS LORÁND UNIVERSITY INSTITUTE OF GEOGRAPHY AND EARTH
Oktatói önéletrajz. Dr. Barta József. Karrier. egyetemi docens. Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék. Felsőfokú végzettségek:
Dr. Barta József egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1971 Gödöllői Agrártudományi Egyetem, mezőgazdasági gépészmérnök Tudományos fokozatok,
Oktatói önéletrajz Dr. Barta József
egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1971 Gödöllői Agrártudományi Egyetem, mezőgazdasági gépészmérnök Tudományos fokozatok, címek:: 1977,
Részletes Önéletrajz
Részletes Önéletrajz Név: Dr. Simon Károly Születési év: 1961 Jelenlegi pozíció: Tanszékvezető egyetemi tanár a BME Matematikai Intézet Sztochasztika Tanszékén Vendég Professzor, Lengyel Tudumányos Akadémia
Europass Önéletrajz. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév Cím. HORVÁTH Alpár. Telefonszám Vezetékes: (00 4) 0266 36 47 61 (munkahelyi) Fax E-mail
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév Cím HORVÁTH Alpár Telefonszám Vezetékes: (00 4) 0266 36 47 61 (munkahelyi) Fax E-mail (00 4) 0266 36 47 61 (munkahelyi) Mobil: horvath_alpar@yahoo.com;
Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971
név születési év intézmény neve doktori iskola Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971 Wesley János Lelkészképző Főiskola Most kezdeményezés alatt álló theológiai doktori iskola adott-e már oktatóként
MTA X. Földtudományok Osztálya Földtani Tudományos Bizottságának évi tevékenysége
MTA X. Földtudományok Osztálya Földtani Tudományos Bizottságának 2013. évi tevékenysége 1. A tudományos bizottság 2013. évi tevékenysége: A Földtani Tudományos Bizottság alapvető feladata a geológia nemzetközi
BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali
BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai
A hegyikerékpáros edzés szívfrekvencia változásainak regisztrálása. Sportoló fiúk hosszúsági méreteinek változása az érés idején
Az ELTE PPK Testkulturális Tudományos Diákkörön (valamint ennek jogelődjein) keresztül 1995 és 2011 között Tudományos Diákköri Konferenciákra nevezett diákok és pályamunkák OTDK ICSSS OTDK (PPKK) Országos
Oktatói önéletrajz Dr. Schmidt Gábor
egyetemi tanár Kertészettudományi Kar Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1967 \"Vaszil Kolarov\" Mezőgazdasági Főiskola, Bulgária, Plovdiv, agrár-kertészmérnöki
Oktatói önéletrajz Dr. Schmidt Gábor
egyetemi tanár Kertészettudományi Kar Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1968 Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, kertészmérnöki diploma (honosítás) - 1967 \"Vaszil
CV - Dr. Nagy Enikõ. Informatika tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005.
CV - Dr. Nagy Enikõ Dr. Nagy Enikõegyetemi tanársegéd Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézet Iroda: A épület, 315. irodatelefon: 74/528-300/1304Email: neniko@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Nagy Enikõ
Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György
professor emeritus Közgazdaságtudományi Kar Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1960-1965 Eötvös Loránd Tudományegyetem, történelem - filozófia Tudományos fokozatok, címek::
Mekis D. János szakmai önéletrajza
Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar
Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata
Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK
ÖNÉLETRAJZ gépészmérnöki oklevél Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar (okl. sz: 25/1985)
ÖNÉLETRAJZ Név: Dr. Margitay Tihamér Beosztás: egyetemi tanár, intézetigazgató, doktori iskola vezető Munkahely: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Társadalomismeret Intézet, Filozófia és Tudománytörténet
PTE TTK Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.
49 Acta Biol. Debr. Oecol. Hung 13: 49 53, 2005 A BÖRZSÖNYI-PATAK KÉRÉSZFAUNÁJÁNAK VIZSGÁLATA CSER BALÁZS PTE TTK Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. INVESTIGATION ON
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MELLÉKLETEK AZ A SZŐREG-1 TELEP GÁZSAPKÁT TARTALMAZÓ TELEPRÉSZÉNEK SZEDIMENTOLÓGIAI MODELLEZÉSE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MELLÉKLETEK AZ A SZŐREG-1 TELEP GÁZSAPKÁT TARTALMAZÓ TELEPRÉSZÉNEK SZEDIMENTOLÓGIAI MODELLEZÉSE A telep több léptékű modellezése klasszikus szedimentológiai
1. Katona János publikációs jegyzéke
1. Katona János publikációs jegyzéke 1.1. Referált, angol nyelvű, nyomtatott publikációk [1] J.KATONA-E.MOLNÁR: Visibility of the higher-dimensional central projection into the projective sphere Típus:
KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. mesterképzés
KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg