ÖRKÉNY ISTVÁN. - Ugorjunk nagyot az időben! Kora ifjúságában a szinhaz milyen szerepet játszott az életében?

Átírás

1 ÖRKÉNY ISTVÁN - Szeret szinházba járni? - Szeretek jó szinházba járni, olyanba, ahol tanulok. Nagyon sokat tanultam a színházban drámaíróktól, rendezőktói, színészektől. A szinhaz nekem tanulmányút és csak részben szórakozás. Persze, a legjobban azt szeretném, ha tanulnék is meg szórakoznék is. Dehát ez nem mindig esik egybe. - A közelmúltban milyen művészileg jelentős produkciókat látott? - A legnagyobb élményem a Royal Shakespeare Company magyarországi vendégjátékaihoz, a Lear király után a Szentivánéji álomhoz és a minap Ljubimov Hamletjéhez fűződik. Hosszú idő után ekkor éreztem megint, hogy milyen csodálatos dolog azinházat cainálni. Láttam, egy nagyszerű Gorkij-előadást Leningrádban, Varsóban Axel rendezésében Mrozek Tangóját. Felejthetetlen volt. Washingtonban, az Arena Stage-ban - ahol a Tótékat bemutatták - gyönyörű volt a Godot-ra várva Nagyon tetszett a Hair Londonban, New Yorkban a Koldusopera és Peter Shaffer Equusa. Richard Burtónnal a főszerepben. Ezek az én megrendítő, nagy találkozásaim. Pedig hát nem vagyok fiatalember, nem olyan könnyű engem felrázni. - A kortárs drámairók közül kiket kedvel? - Hozzám legközelebb a kelet-európai groteazk művelői áll nak, mint például Mrozek, Havel, Sorescu. Egész gondolkezábmódomat meghatározza, hogy nemcsak magyarnak, de kelet-európainak is érzem magam. - Ugorjunk nagyot az időben! Kora ifjúságában a szinhaz milyen szerepet játszott az életében?

2 - Eléggé alárendelt szerepet. A Horthy-korszakban a szinhaz az irodalmon kivüli intézménynek számitott. Persze voltak nagyszerű színészeink, és kiváló rendezőink, nagyrészüket láttam is. Voltak jó korszakaink, volt egy Hevesi Sándor, Bárdos Artúr, volt egy Tháliánk, körülöttük egy kis mozgás. De az újat kifejezni akaró f i a t a l Írónak a színházban nem sok keresnivalója volt. - Első, máig bemutatatlan darabját, a Voronyezst még ben i r t a. - A Szovjetunióban, a krasznojarszki fogolytáborban született ez a korai drámai kisérletnek tekinthető müvem. Valahogy sikerült hazaküldenem, és meg is jelent 1948-ban az azóta megszűnt Budapest Könyvkiadó gondozásában. Hazatérésem után odaadtam a darabot Várkonyi Zoltánnak, a Művész Szinhaz akkori igazgatójának, aki műsorra is tűzte. A Voronyezst azonban betiltották, mégpedig azzal az indokkal, hogy a darabbeli szituáció - hogy egy magyar szakaszvezető és egy szovjet tanítónő egymásba szeressenek - tűrhetetlen, tarthatatlan és szinpadon ábrázolhatatlan. Néhány évvel ezelőtt aztán tévejáték készült a darabból. - A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején dramaturgként dolgozott az Ifjúsági Színháznál, majd a Néphadsereg Szinházánál. Hogyan emlékezik vissza dramaturgiai működésére? - Drámaírói pályafutásom és dramaturgiai munkálkodásom között, azt hiszem, nem nagyon érdemes párhuzamot vonni. A magyar irók megélhetési viszonyaihoz hozzátartozik, hogy az íráson kivül még valamilyen foglalkozást is keressenek maguknak, amivel kiegészítik írói jövedelmüket. Nálam ilyen mellékfoglalkozás volt például a külső lektorálás a Szépirodalmi Könyvkiadónál, s az is, amikor az Ifjúsági Színháznál, majd később a Néphadsereg Színházánál dramaturgként dolgoztam Ebbe tehát utólag sem merek belemagyarázni semmiféle elhivatottsági érzést. Nagyon sok írót ismertem, nyílván csak az volt a szerepem, hogy minél több irót csábítsak a drámaírásra. Ez csak részben sikerült. Ebből az életkorszakból mind-

3 össze egy szindarab születésére emlékszem. Rábeszéltem Sándor Kálmánt A harag nap.ja c. regényének dramatizálására, a- mit aztán nagy sikerrel játszott a Néphadsereg Szinháza ben mutatta be a Madách Színház Molière Fösvényének Ön által készitett átdolgozását, a Zsugorít ben pedig az Ifjúsági Színházban került szinre a Gyárfás Miklóssal közösen irt Zichy palota. Drámairól pályáján ezután hosszú hallgatás következett. - Nem éreztem magam drámairónak, nem is éreztem semmi különösebb szinpadi vonzást. - Időrendben következő színmüve az 1958-ban Íródott Sötét galamb. - Minden korábbi drámám története majdnem azonos ritmusú. Filmnovellának készül, de nem lesz belőle film. Megjelenik kisregényként, s aztán átdolgozom szinpadra. Ez történt a Sötét galambbal la után hat évig nem írhattam, ezért minden lehetőséggel megpróbálkoztam, hogy szinre kerüljek. A Sötét galamb erre már témájánál fogva is alkalmasnak látszott. Egy bányászcsaládból származó apáca sorsáról szólt, a zárdák feloszlatása után. Akkor egy szinhaz sem vállalkozott a bemutatására, de aztán mégis előadta a Nemzeti, ben. Mindennek persze más akusztikája volt már. - Közben azonban 1967-ben szinre került a Tóték. - Ezt Fábry Zoltán rendelte meg filmnovellának, de csak néhány évvel később rendezte meg. Időközben regényt irtam belőle, s Kazimir Károlynak jutott eszébe, hogy ennek alapján szinpadi müvet Írasson velem. - Hogyan készült a dramatizálás, hogyan jött létre az előadás? - Kazimir nagyon sok ötletet adott, sok mindenben segiteni tudott gyakorlatlanságomon. Nagyon rászorultam egy jó rendező tanácsaira. Kazimir szeret egyedül megbirkózni a rendezőikoncepció megfogalmazásával. Nem örül, ha az iró beleszól a munka közben. A próbafolyamat végén azonban meghívott, hogy járjak be, jó néhány próbán részt is vettem. Sok dologra fel hívta a figyelmemet, amelyek papiron jól hangzottak, de a

4 színpadon másképpen valósultak meg. Egy-két jelenet felépítése ingatagnak bizonyult, azokat átirtam, ha nem volt befejezve befejeztem, vagy jobb befejezést próbáltam hozzá találni. Sokat dolgoztunk. - A Macskajáték szinpadi változatának mi a története? - Eredetileg szintén filmnovellának íródott, aztán kisregény l e t t belőle. Később Gyurkó László fölkért, hogy irjak belőle a 25. Szinháznak darabot. Mikor nemet mondtam, nekiült és hárem nap alatt ő készitett a Macskajátékből egy drámai vázlatot; dialogizálta a regényt. Igy kaptam kedvet, hogy drámát csináljak a Macskajátékből. - Miért maradt el a 25. Szinház-beli bemutató? - Kiderült, hogy mivel a társulat fiatal színészekből áll, nem tudják eljátszani. Gyurkó visszaadta a kéziratot, Székely. Gábor pedig elkérte a szolnoki színház számára. Én mégegyszer átirtam, igyekeztem szinpadiasitani, s az első két verzió után - a harmadik került szinre. - Milyen helyet foglal el drámai müvei között a Holtak hallgatása? Ugy érzem, hogy minden más drámájától különbözik. - Azt hiszem, hogy ez csak a látszat. Az ember, ha már egyszer belekezdett a drámairásba és több drámát i r t, valami folyamatosságba kerül. Vagyis lépésenként próbálja ki az újat, tapasztalja ki a rosszat, figyeli meg, hogy erői meddig terjednek, hol tud valamit mondani, hol csuklik el a hangja. Szóval, a darabok mindig egymásból épülnek. Igy például ennek a darabnak a szerkezetbeli előzménye a Pisti a vérzivatarban cimü groteszkem. Először ott próbáltam felcserélni a klaszszikus cselekményvezetést mozaikszerkesztéssel, amely azonban rendkívül átgondolt konstrukciót fed. Ezeket a darabokat, ha mégoly szilánkosoknak látszanak is, vasbetonból szoktam megalapozni. Nem lehet elmozditani többé, amit egyszer beleépítettem. Ugyanezt a szilánkokból épülő technikát próbáltam még tovább fejleszteni vagy javitani a Vérrokonokban. Ebben már nem csupán a cselekményről mondtam le, hanem igyekeztem a szinpadi tér és idő illúzióját is mellőzni, és az egész da-

5 rabot a képzelet - vagy, ha úgy tetszik, a gondolat - szférájában életre kelteni. Ez le egy kis lépés volt előre. Ezért szoktam mondani, bogy szinpadi müveim egymásnak szerves követői, leszármazottai. Alapvetőnek és soha el nem hanyagolhatónak csak a szituációt tartom. Ez a dráma bázisa, minden más csak kellék, néha van rá szükség, néha nincs. - Könnyebbséget jelentett, hogy néhány drámájának prózai előzményei voltak? - A dráma szuverén műfaj. Hogy tárgya honnan származik, egy előzőleg megirt regényből, egy történelmi tanulmányból, vagy pedig saját képzeletemből, azt hiszem mindegy. Csak tudjon az ember lehetőleg sokat arról, amiről ir, hogy ki tudja belőle választani azt a keveset, ami drámai. A Pisti a vérzivatarban, majd a Vérrokonok, a Kulcskeresók. s tulajdonképpen a Holtak hallgatása c. darabjaim önálló szinpadi müvek. Ezeknek - az utóbbi esetében, Nemeskürty István könyvét kivéve - nincs prózai hátterük. Már a saját lábukon próbáltak megállni. Drámában gondolkoztam. - Mit jelentett ez? - Ez csak az Írói alapállás néhány fokban való elfordulása. A prózairő intim, de visszhang nélküli, személytelen, absztrakt kapcsolatra van beállitva. Ebből hiányzik a közvetlen megszólítás imperatívusza. Elég sok prózából átirt színdarabom nyomán lassanként észrevettem, hogy a szindarab hatása sokszorosan felülmúlja a próza által kiválthatőt. Egy Írónak az a célja, hogy gondolatait közölje, és ezt a közlést el fogadtassa a nézővel vagy olvasóval. A színházban olyan közlési módot fedeztem fel, mely hatásosabb a prózáénál. Ez o- lyan, mintha a körzeti orvos az egyik fájdalomcsillapítóról egy másikra tér át, mert úgy érzi, az gyógyitóbb erejű. Számomra a váltás csak ennyit jelent. Még ma sem vagyok igazi drámairó, ha magamat drámairó barátaimmal hasonlítom össze. Az ő számukra a szinházi bemutató mámor, beteljesülés, boldogság, nekem pent annyi izgalom és öröm, mint egy prózai mű. Előnye csak annyi, hogy a hatásfoka jobb.

6 - Nem adódtak konfliktusai abból, hogy a színházban sokan beleszólnak a darabjába, sokan bábáskodnak a szinre vitel körül? - Alapvetően közösségi lény vagyok, igy az nekem soha nem okozett problémát. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna néhány vitánk, összekoccanásunk, összeveszésünk, amelyeket kizárólag a munka idegessége szült. De, hogy a dramaturg, rendező, 8zinész, világosító, sugó, diszletező egyaránt kiveszik részüket a munkából, az számomra nagyon természetes és egészséges állapot. - Általában résztvesz a próbákon? - Azt hiszem az irónak nem kell okvetlenül résztvennie. Persze, mihelyt valami zökken, meg kell jelennie. De addig nincs rá különösebb szükség. - A Tóték és a Macskajáték hatalmas nemzetközi sikersorozatot ért meg. Önnek lehetősége nyilt számos produkciót megtekinteni, s a teljesítmények szinvonalat összehasonlítva értékes tapasztalatokra tehetett szert. Kezdjük talán a Totókkal! Milyen lényeges művészi, értelmezésbeli különbségeket lát az egyes külföldi előadások között? - A Tótékát körülbelül húsz országban és isten tudja hány városban játszották. Én ezeknek csak kis részét láttam. Lényegében kétféle értelmezés lehetséges. Az egyik megoldás: milyen volt Magyarország elnyomott korszakában, a sok közül valamelyikben, éa hogyan reagáltunk az elnyomottság vagy kiszolgáltatottság szituációjára. Tehát kuriózum, egy földrajzi-történelmi szituációba helyezve. Vagy pedig az elnyomás és kiszolgáltatottság drámájaként értelmezték, ami már nem magyar specialitás, hiszen az egész világon mindenütt megélték. Tehát a darabot nem mint történelmi, nemzeti produktumot, hanem mint katarzist kiváltó drámai alkotást nézték. A kétféle befogadás közül az iró számára az a jó, amikor ebből a magyar kuriozitásból lehetőleg az általános emberi jelentést is kibogozzák, ahogy ezt Kelet-Európában, s a Szovjetunióban tették. Tovsztogonov például, zseniális leningrádi előadásán az őrnagyot fekete ruhába öltöztette. Szerinte a 7V

7 fekete ruha már nem az SS, hanem a zsarnokság, a jogtiprás, az embertelenség szimbóluma. Számomra tehát Közép-Európa jelentette a közös hullámhosszt. Nyugat-Európa és Amerika, a- mennyire ki tudtam venni, az egzotikumot kereste. A párizsi előadáson például egy távoli nép távoli problémáját érzékeltették, mintha nekik nem lett volna német megszállásuk, nem lettek volna kollaboránsaik. Washingtonban egészen kiváló volt az elóadás, kiváló dolgokat találtak ki, de ott sem arra asszociáltak - legalábbis a nézők és a kritikusok -, hogy nekik nem is olyan régen volt egy Vietnamjuk és, hogy ennek a Vietnamnak is voltak Őrnagyai. - Melyik előadásra emlékszik még vissza szivesen? - Nagyszerű előadás volt a marosvásárhelyi, Kovács György rendezte, sőt játszott is benne. Nagyon tetszett Varsóban a Polski Teatr, Leningrádban a Gorkij Szinhaz, Moszkvában a Szovremennyik előadása, Oleg Tabakov főrszareplésével. A stockholmi előadás is nagyon szép volt, egészen más, mint a többi. - S elrontott előadás? - A Tóték ugyan elment Párizsban százszor, de ez nem volt igazán a mű sikere. Az Őrnagy szerepére kiválasztott kitűnő szinész az utolsó percben filmre szerződött, s helyette be kellett valakit ugratni. Ráadásul Tótot a Fernande1 után legnépszerűbb francia komikus, Michel Galabru alakította. Ő monodrámává alakította át a Tőtékat. Zseniális színészi munkával végig röhögtette a közönséget, de a darab közben útonútfélen elsikkadt. - És a Macskajáték megvalósításával elégedett? - A Macskajáték kevésbé korhoz és helyhez kötött, ezért a művészi általánosítás - a katartikus hatás bázisa - jobban érvényesül, mint a Tóték esetében. - Melyik értelmezést tartja igazán eredetinek, sikerültnek? - Felejthetetlenül szép volt a brüsszeli előadás. - Mennyiben tért el a szolnoki Macaka.játéktól?

8 - Líraibb, lágyabb, kif inonitottabb volt. Kevésbé mutatta az éles-keserü kontúrokat éa inkább az öregkor groteszk költészetét hangsúlyozta; akárcsak a forditás is, mely Vercors remeklése volt. - És bukáj? - Ez sajnos szintén Párizshoz fűződik. Vercors kétségbeesett leveleket küldött nekem, hogy a rendező elhagyta a "macskajátékot" a darab végéről. A darabot a Gymnase Színházban játszották, és a rendező azzal érvelt, hogy az ő közönség' számára ez a jelenet riasztóan sértő, bántó, tehát nem játszhatja el. írtam neki egy hosszú, négy oldalas levelet, amiben kielemeztem, hogy miért nem lehet a darabot másképpen befejezni, mi a macskajáték drámai funkciója, eszmei mondanivalója. Nem lehetett vele beszélni, erre aztán kiutaztam a bemutatóra. Borzasztó előadás volt, se füle, se farka. A macskajáték helyett csak a happy end kedvéért begurult tolószéken a Nyugat-Németországban élő nővér és szépen megcsókolták egymást. Az egészet nem lehetett érteni. - Látta-e többször is valamelyik színdarabját ugyanabban a hazai színházban? Ha igen, mit tapasztalt : előnyére vagy hátrányára változott a produkció? - Ez nagyon különböző. Van olyan ezinnáz, ahol a bemutató szinvonala végleges. A rendező állandóan rajta tartja szemét, vagy legalábbis a fél szemét az előadásokon és minden kisiklást, időzavart vagy rögtönzést azonnal kiküszöböl. Van, ahol szabadjára engedik a dolgokat. Ennek van egy egészséges és egy egészségtelen következménye. Egészséges az, mikor az előadás folyamán világosabban alakulnak ki a hatás kihasználásának lehetőségei, melyeket a szinész a bemutatón még nem ismert. Beteges szimptóma viszont, amikor elszürkül az előadás, vagy éppen ellenkezőleg, poénvadászat, rájátszás folyik. Különben is, a visszafogott csattanókat szeretem, a fellőtt rakéták helyett a lassan sistergő bengáli tüzeket. A Macskajátékot évek óta játsszák, de a többszörös szinészcserék ellenére sem romlott az előadás.

9 - Volt-e olyan darabja, amelyen a premier után lényeges változtatásokat hajtott végre? - A Kulcskeresők első felvonását a szolnoki premier után a Nemzeti Szinhaz előadása számára teljesen átirtam. A kritika azt kifogásolta, majdnem egybehangzóan, hogy a Kulcskeresők tulajdonképpen nem egy, hanem két darabból, az első felvonásból és a másodikból áll. Magam is éreztem valami i - lyesmit. Nincs eléggé szervesen felépítve, és az első felvonás ezért egy kicsit hosszúra is, unalmasra is sikerült. - Az átdolgozott első felvonás mennyiben tér el a régitől? - Az alapszituációt változtattam meg. Eredetileg itt egy pilótafeleség szerepel, aki aggódik a férjéért. De ez az aggodalom nem bizonyult elég drámai töltésűnek ahhoz, hogy két felvonást összetartson. Most viszont úgy megy fel a függöny, hogy a feleség már elhatározta, elhagyja a férjét. Megirta a búcsúlevelet, rendbehozza a lakást, már be is csomagolta a kofferét - csak el kell mennie. Igy indul a darab, és igy derül ki lassanként, hogy az asszony tulajdonképpen nem is akar elmenni, szereti a férjét, szereti a férje viszontagságait, szerelmes a férje kudarcaiba is. A második részben csak annyit módosítottam, amennyi az első felvonásból következett. Szerkezetében, lényegében nem, csak szavaiban változott. - A Kulcskeresők átirására ezek szerint részben a kritika ösztönözte? - Igen. A magam rossz lelkiismeretét fogalmazták meg. - Általában milyennek érzi a kritikához fűződő kapcsolatát, darabjai fogadtatását? - A kritikusokkal való kapcsolataim mindvégig harmonikusan alakultak. Nem voltak botrányaim, veszekedéseim. A magyar kri< tika azinvonala egyébként nem túlságosan magas, a hang távolról sem olyan éles, mint Nyugaton. Nálunk ellangyősitják a bírálatot - "de, ámbár jóllehet" -, Nyugaton hozzászoktam az erő3 kifejezésekhez, a drasztikus fejbevágásokhoz, és az e- lemző dicséretekhez is. Ez nálunk nincs. A kapcsolat a kriti-

10 kával tulajdonképpen kettős. Egyrészt mesterségbeli balfogásokra figyelmeztetik az embert, amire mindenképpen oda kell figyelni. De máaréazt: a kritikának sokkal fontosabb a szerepe, amikor valami új kezdődik. Hogy egy példát mondjak, ami ma már egy kicsit furcsán hangzik, a Tótékat valóságos kis kritikai riadalom fogadta. - Miért? - Egyszerűen nem tudták hová tenni. Azt hiszem, az első magyar groteszk darab volt magyar szinpadon. A groteszk nálunk tulajdonképpen új műfaj volt. Ez az újfajta ábrázolási mód ráadásul a fasizmus témaköréhez tapasztva jelent meg. A Tóték történelemszemlélete szokatlan volt a fülnek, másfelől a jelenhez szóló Ítéletét nem lehetett hozsannázásnak nevezni. - Alighanem a hagyományok hiánya volt a legfőbb oka annak, hogy a groteszk nálunk hosszú ideig nem gyökerezett meg. - A mi egész kulturális életünk a két világháború között, ahogy mondani szokás, megúszta az izmusokat. Déry Tibor, Füst Milán, Kassák és még pár nevet említhetnék: ennyi volt a magyar avantgárdé. Kassák nem irt darabot; Déry izgalmas kísérletei közül pedig csak az óriáscsecsemót játszották el, azt is szegedi amatőrök. Füst Milántól a Madách Szinhaz adott elő néhány müvet - de nem elég hozzáértő módon. A szemléletváltozásokat, az újfajta irói magatartásokat nem ismerték nálunk. A két háború között a Molnár-féle dramaturgia volt az irányadó. Színészeink, színigazgatóink, rendezőink, nagyrabecsült közönségünk mind a mai napig Molnár Ferencbe szerelmesek. Molnár valóban nagyszerűen ismerte a szinpadot, a környezetet, az elhangzott szó értékét, kitűnően tudott egy szituációt végigvezetni, elcsattintani. De megmaradt zseniális mesterembernek. Jól megcsinált darabjai nem szóltak semmiről, nem volt mondanivalójuk. A magyar drámának Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért, Lakatos László nevéhez fűződő vonala komoly exportcikket, valutaforrást jelentett a Horthy-korszakban. Ettől a hagyománytól nagyon nehéz megszabadulni. Tulaj donkép-

11 pen a felszabadulás után is ezen az úten indult el a dráma. Például Háy Gyula darabjai is - talán az Isten, császár, parasztot kivéve - Molnár dramaturgiáját követték. Molnár Perencet mint szinpadi örökséget egy kicsit el kellett felejteni, hogy újat tudjunk teremteni. S ez az új meg is született. A mi nemzedékünk után jé néhány tehetséges drámaira sorakozik. Drámairodalmunk pezsgésben van, bár elmondhatnánk ugyanezt színházainkról is! - Ha már'itt tartunk, milyennek látja Íróink és a szinhaz közötti kapcsolatot? - Színházaink alapvető tendenciájának a magyar drámával szembeni őszinte és becsületes aggódást, féltést és segitőszándékot érzem, ami egészséges, jő állapot. Ez azonban nyomban megszűnik, mihelyt valami új jelentkezik. Szinházi struktúránk galvánelektromos idegességgel fogad mindent, ami más, mint a megszokott. Itt vannak például Pilinszky drámái. Senki még azt a fáradságot sem vette, hogy megpróbálja szinpadon elképzelni őket. Persze nehéz. A járt úton mindenesetre nem lehet Pilinszkyhez eljutni. Azért mégis csak akadtak új hangok a magyar színpadokon. Csurka is valami újat próbált. Rettenetes vergődések, megaláztatások árán és azon az áron, hogy két legjobb darabja még nem került igazi szinpadra - de mégis csak befutott. Hernádi Gyula is más, nagyon más, de Pécsett felfigyeltek rá, végre zöld utat kapott. Annak is csak Eörsi István a megmondhatója, hogy milyen viszontagságok árán jutott szinpadra - már amikor jutott. A nehézségek ellenére azonban végre elmondhatjuk, hogy az én nemzedékem jól ismert drámairól mellé fölzárkózott egy fiatal nemzedék, olyan tehetségekkel gazdagodva, mint Sütő András vagy Páskándi Géza, Szakonyi Károly, Kertész Ákos és felzárkózóban vannak már a még fiatalabbak is, ami azt jelenti, hogy a hazai drámairodalom - története folyamán először - felvirágzott és önállósult. Eközben mindenki kapott sebeket. Én például józan észszel képtelen vagyok megérteni, miért kellett Pisti a vérzivatarban cimü darabomat betiltani és a próbatábláról letépsz

12 ni - elfogadható magyarázatot máig sem kaptam rá. Szerencsére egyikünk eem hajlik arra, hogy a kapott sebeket nyalogassa. Én ia azt tartom fontosnak, hogy ma már nem üvegházban, mesterségesen tenyésztjük a drámairót, hanem az már "nascitur beleszületik egy organikus szinházi kultúrába. Igaz, ha nem a kéziratokat, hanem csak a bemutatott darabokat ismerjük, messze vagyunk még a beteljesüléstől. A lengyelek, románok, és - bizonyos fokig - a csehek mérföldekkel járnak mielőttünk. De az már nem az irókon múlik, hogy utolérjük őket. Bemutatott darabjai ÖRKÉNY ISTVÁN / / Zichy oalota Ifjúsági Szinhaz, 1949, Bálint /Gyárfás Miklóssal közösen/ György Tóték Thália Színház, 1967, Kazimir Károly, eredeti bemutató Békés megyei Jókai 1967, Máté Lajoa Szinhaz, Állami Déryné Szinhaz, 1968, Szalay Vilmos Szolnok, 1969, Székely Gábor Thália Szinhaz, 1978, Kazimir Károly Sötét galamb Nemzeti Szinhaz, 1970, Egri István Szolnok, 1971, Székely Gábor, eredeti bemutató Macskajáték Pesti Szinhaz, 1971, Székely Gábor Pécs, 1971, Babarczy Győr, 1972, Solti László Bertalan Miskolc, 1972, Nyilassy Judit Szeged, 1972, Székely Gábor Debrecen, 1974, Huszárik Zoltán Népszínház, 1978, Brigitte Soubeyran m.v. Egyperces novellák Irodalmi Szinpad, 1972, Léner Péter

13 A holtak hallgatása /Nemeskürty Istvánnal közösen/ Vérrokonok Kulcskeresők Átdolgozás Molière : Zsugori /Simái Kristóf és Döbrentei Gábor hajdani magyarítása nyomán ujjáirta Örkény István/ Pesti Szinhaz, 1972, Várkonyi Zoltán Pesti Szinhaz, 1974, Várkonyi Zoltán Szolnok, 1975, Székely Gábor Nemzeti Színház, 1976, Major Tamás Madách Szinhaz, 1947, Jákő Pál Huszonötödik Szinhaz, 1975, Iglódi István Könyvben megjelent, színházban be nem mutatott darabjai A borék /jelenet/ Pisti a vérzivatarban Voronyezs /a darabból tévéjáték készült/ Bp. 1948, Kultúra Szöv. Időrendben, Színmüvek, Bp Magvető Bp. 1969, NPI^ Színjátszók Kiskönyvtára 112. Időrendben 8A