Réde-Bakonybánk-Súr Körzeti Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskola M u n k a t e r v 2013/2014.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Réde-Bakonybánk-Súr Körzeti Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskola M u n k a t e r v 2013/2014."

Átírás

1 1 Réde-Bakonybánk-Súr Körzeti Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskola M u n k a t e r v 2013/2014.

2 2 Helyzetelemzés január 1-től állami fenntartásba került az intézmény. Az itt dolgozó közalkalmazottak állami alkalmazásba kerültek. A tankerülettel szinte napi a kapcsolatunk, a súri tagintézménnyel leginkább heti gyakorisággal adódnak közös feladataink. A személyes és elektronikus kapcsolatfelvételnek is kialakultak mára a jól bevett formái, az információáramlás minden irányban megfelelő. Minden eszközzel azon leszünk, hogy a földrajzi távolság a folyamatos munkában semmiképpen ne okozzon fennakadást, s hogy minden irányban zökkenőmentes legyen a kapcsolattartás, az együttműködés. Az elmúlt tanév fő feladatait teljesítettük. A mulasztási átlag jól alakult. Intézkedésre okot adó igazolatlan hiányzás 1 tanuló esetében volt. Sok versenyen vettek részt tanulóink. A helyi szervezésű versenyeken való részvétel a tanulók 64 %-át érintette, természetesen ennél kevesebben, de szép számmal vettek részt diákjainak a körzeti és területi versenyeken. A legjobbak megyei szintig is eljutottak, sőt országos versenyen is szerepelt egy tanulónk. A pályaválasztás alaposan előkészített volt, minden 8. évfolyamos tanulónkat felvették középfokú oktatási intézménybe, az elsőként megjelölt helyre. Jelentős volt azon szülők száma, akik továbbra is igényelték a napközbeni ellátást tanulószobával együtt. E téren a tanulók több mint 50%-a volt érintett. A menzások száma alacsony, de mindkét szolgáltatási tevékenységre állandó az igény. II. A 2013/2014-es tanév fő feladatai Munkánkat meghatározó dokumentumok: Közoktatási Törvény/Köznevelési Törvény SZMSZ Kerettantervek Pedagógiai Program, Helyi Tanterv Záró értekezlet megállapításai Tanév rendje / Miniszteri Rendelet/ Tanulólétszámok a tanév elején: Tanulói összlétszám: 116 fő Felső tagozatosok száma: 57 fő Alsó tagozatosok száma: 59 fő Napközis létszám szeptember 1-jén: 57 fő I. csoport: 25 fő II. csoport: 32 fő Menzás tanulók száma: 12 fő Bejáró tanulók összesen: 33 fő Integrált oktatásban részesül: 11 fő A tanévkezdésre több jogszabályváltozás is történt. 1., 2., 5. és 6. osztályban heti 5 órában kell a testnevelést tanítani. Bevezetésre került a Hités erkölcstan oktatása 1. és 5. évfolyamban. Kötelező úszásoktatás a 3-4. osztályban. Életbe lépett az új kerettanterv 1. és 5. osztályban. A törvényi változásnak megfelelően kellett átdolgoznunk pedagógiai programunkat és helyi tantervünket is.

3 3 Ebben a tanévben a tantestületből továbbtanuló pedagógusok létszáma: 1 fő. A továbbtanulás az iskola és a pedagógusok érdekeit egyaránt szem előtt tartva, a beiskolázási tervnek megfelelően történik. Jelentős változások történtek a személy állományban a pályáztatás és az áttanítások miatt. Új kolléganőnk Nick Gabriella angol szakos és tanító végzettségű. Betanít hozzánk Kedves Marianna Súrról kémia tantárgyat. Rédéről Súrra áttanít Halász György biológiát és földrajzot, Baracs Zsoltné testnevelést. Baracs Zsoltné Bakonyszombathelyre is áttanít testnevelést. Régi tantestületünkből Kovács Kálmánné a Kisbéri Tankerületben vállalt munkát. Oktató-nevelő munka Kiemelt feladatunk az anyanyelvi kultúra ápolása, fejlesztése. A feladat nem korlátozódhat kizárólag az anyanyelvi órákra, a helyes, szép beszéd megkövetelése minden nevelő feladata. Ugyancsak közös feladat az olvasási készség javítása, különös tekintettel az értő olvasás fejlesztésére. Tehetséggondozó és felzárkóztató órákra is biztosítunk lehetőséget, melyek legnagyobb részét az alapkészségek fejlesztésére kívánjuk fordítani. A tehetséggondozó órákat és a felvételi előkészítőket pedagógusaink díjazás nélkül végzik Közös feladatunk, hogy a módosított pedagógiai programnak és a helyi tantervnek megfelelően a kiemelt, fejlesztendő kompetenciákat minden pedagógus beépítse saját tantárgyának fejlesztési tervébe. Az egészséges életforma megismertetése és fontosságának felismertetése mindannyiunk feladata. Közös erővel próbáljuk a tanulókat arra ösztönözni, hogy legyenek igényesek környezetük formálásában, alakuljon ki bennük igény a rendre, tisztaságra. Részt veszünk faluszépítő programokon, az iskolában tisztasági verseny szervezésével a DÖK is igyekszik a munkát eredményesebbé tenni. Nagy hangsúlyt fektetünk a túrák / kerékpáros és gyalogos / szervezésére, széles körben propagáljuk a rendszeres mozgás fontosságát, ennek érdekében minden korosztálynak lehetőséget adunk a tömegsport-foglalkozásokon való részvételre. Az elmúlt tanévtől folyamatosan gyűjtjük az elhasznált elemeket, akkumulátorokat, s szándékunk bekapcsolódni a használt elektromos berendezések gyűjtésébe is. Idén is szervezünk papírgyűjtést, hogy a bevételt a gyerekrendezvények sikeresebbé tételére fordíthassuk. Sok tennivalónk van a fegyelem megteremtésében. Ki kell alakítani a közösségeken belül egy elvárható fegyelmet, amely bizonyos mértékig iskolán kívül is gátat szab a gyerekek helytelen viselkedésének. Továbbra is fellépünk a durvaság, trágárság ellen, s ha ebben következetesek leszünk, egyszer talán újra a jóindulat, a segítőkészség és udvariasság lesz a követendő példa. Nevelőmunkánk során szükség esetén igénybe vesszük a családsegítő hálózat, a nevelési tanácsadó, pszichológus vagy akár az iskola rendőr segítségét is. Az eddigiek során mindegyik fél jó partnernek bizonyult. Ettől a tanévtől az Egy iskola- egy rendőr mozgalom keretében felnőtt és gyermek egyaránt kérhet segítséget a Kisbéri Rendőrkapitányság egy rendőrétől. A nevelőmunkában a napközi otthon a nevelés egyik fő színterének tekinthető. Az együttes étkezés, tanulás és játék mind megannyi lehetőség a követendő példák megteremtésére a lehetőségeket minden nevelőnek ki kell használni. A közismereti tantárgyak között kiemelt szerepet szánunk a számítástechnika és az idegen nyelvek oktatásának.

4 4 Többféle tanulmányi versenyen részt kívánunk venni. E szándékunkat valamelyest korlátozza, hogy már a megyei versenyek egy része is anyagi terhet ró az intézményekre. Éppen ezért elsősorban a minisztérium által támogatott versenyeket népszerűsítjük a tanulók körében. A megengedhető mértékig segítjük a gyerekeket a versenyekre való felkészülésben, óratervbe vett és azokon kívüli foglalkozásokon egyaránt. Az iskolai fordulók zavartalan megszervezése érdekében az egész tantestület összehangolt munkájára szükségünk lesz. Iskolai nevelő-oktató munkánk hatékonysága érdekében intézményi kapcsolatainkat folyamatosan ápoljuk, hiszen csak rendszeres munkát követően lehet valódi eredményre számítani. A sajátos nevelési igényű diákjainkkal kapcsolatos intézményi együttműködéseink nagyon jók (nevelési tanácsadó), óvodáinkkal való kapcsolatunk is rendszeres, naprakész. Kiemelt pedagógiai hónap lesz november és február. Ezekben az időszakokban az elmúlt tanévihez hasonlóan - nyílt napokat, bemutató tanításokat, óraelemzéseket, nevelési értekezleteket tartunk. Tantestületünk nyitott az új eljárások, módszerek irányában, ezért olyan, az egész tantestület részvételét megkívánó továbbképzéseket is szeretnénk tartani, melyeken pedagógiai és módszertani szakemberek tartanak előadást a tanulói kompetenciák fejlesztéséről. Tudva, hogy milyen sok nevelési lehetőség rejlik az iskolán kívüli közösségi programok szervezésében, tanulóinknak színház- és mozi látogatásokat rendezünk, ezzel talán sikerül kissé tágítani a kulturálódási lehetőségeket is. Amennyiben lesz rá lehetőségünk, úszásoktatásra is visszük az alsós tanulókat. Vezetői elvárás a tanulók folyamatos terhelése és következetes számonkérése. Csak folyamatos, rendszeres, tervszerű munkával és következetes számonkéréssel lehet a gyerekeket a rendszeres tanulásra szoktatni. Nagy figyelmet fordítunk a pályaválasztási munka szervezésére. A megjelenő kiadványokat folyamatosan az illetékes osztályfőnök rendelkezésére bocsátjuk, a szülők és tanulók számára külön pályaválasztási tájékoztatókat tartunk, a tanulóknak lehetőséget adunk a középiskolában rendezett nyílt napokon való részvételre, valamint az elmúlt évihez hasonlóan a megyei pályaválasztási kiállításra is elkísérjük tanulóinkat. A pályaválasztással kapcsolatos határidőket pontosan betartjuk és betartatjuk szeptember 1-től intézményünkben bevezettük a TÁMOP / programot. A program címe: Modern módszertanokkal a Kisbéri Kistérség tanulóinak fejlődéséért. A programot 5. éve építjük be nevelő-oktató munkánkba, intézményünk pedagógusai közül folyamatosan egyre többen kapcsolódnak be ebbe a tevékenységbe. Intézményünk által vállalt tevékenységek és a bevont pedagógusok: Kompetencia alapú oktatási program, programcsomag bevezetése: Szövegértés-szövegalkotás (anyanyelvi kommunikáció) kulcskompetencia területen kompetencia alapú oktatási program, programcsomag bevezetése. Biczóné Zsargó Judit, Herman Jánosné, Pölöskei Józsefné, Volf Árpádné

5 5 Matematika kulcskompetencia területen kompetencia alapú oktatási program, programcsomag bevezetése. Jankovics Katalin Idegen nyelv kulcskompetencia területen kompetencia alapú oktatási program, programcsomag bevezetése. Budáné Molnár Erika német nyelv, 6. évfolyam Életpálya-építési (kezdeményező készség és vállalkozói kompetencia) kulcskompetencia területen kompetencia alapú oktatási program, programcsomag bevezetése. Jaros Sándorné 8. évfolyam Egyéb vállalt területek. Egyhetes témahét magvalósítása: Híres magyarjaink, tudósok, feltalálók március Háromhetes témahét megvalósítása: Környező városaink november Moduláris program megvalósítása: Baracs Zsoltné: Hon-és népismeret Műveltségterület tantárgyi bontás nélkül: Halász György természetismeret 6. oszt. Helyi innováció: színházlátogatás, erdei iskolai program amennyiben a feltételeket meg tudjuk hozzá teremteni. Tanulói laptop program bevezetése, kiterjesztése IKT-val megtartott órák a bevont osztályoknak a program által elvárt mértékben Személyi feltételek A tantestület létszáma 14 fő. Tárgyi feltételek A január 11-én átadott új iskola, jól felszerelt állapotban várja a gyermekeket. A nyár folyamán az szükséges falak átfestése is megtörtént. A szükséges karbantartásokat elvégeztük. Szervezési feladatok Nevelőtestületi megbeszélést minden hónap első hétfőjén tartunk 16 óra 30 perckor. Ez az időpont egyben fogadóóra is. Természetesen szükség esetén ez időponttól eltérően is sor kerülhet szervezési jellegű vagy munkamegbeszélésekre, ha a munka folyamatossága azt kívánja meg. A délutáni foglalkozásokat úgy próbáljuk megszervezni, hogy a tanulók élhessenek a választás lehetőségével, illetve hogy a bakonybánkiaknak a tömegközlekedés ne jelentsen akadályt. Kisebb bakonybánki csoportok alkalmankénti szállításáról a települési önkormányzat mikrobusszal gondoskodik. Folyosó dekorálásáért felelős: Felső tagozat: DÖK Alsó tagozat: osztálytanítók Nevelők ügyeleti rendjének és az ebédeltetési rend elkészítéséért felelős: Herman Jánosné igazgató-helyettes

6 6 Iskolai rendezvények és felelőseik A DÖK felel a következő ünnepélyek lebonyolításáért: Télapó (SZM-mel közösen), Karácsony, Jelmezbál, Móra nap, Föld napja. Az anyák napi ünnepély teljes lebonyolításáért a napközi és az óvoda közösen felel (műsor, ünnepi beszéd). Felelős: Baracs Zsoltné, Jaros Sándorné, Herman Éva Egyéb ünnepélyek, ünnepek Október Herman Jánosné Idősek napja Réde Nagy Mihályné Idősek napja Bakonybánk Jaros Sándorné Karácsonyi műsor Réde: Herman Jánosné Karácsonyi műsor Bakonybánk Jaros Sándorné Március 15. Herman Jánosné Augusztus Herman Jánosné Bánki Donát nap Jaros Sándorné Részvétel különböző tanulmányi-, sport-, közlekedésbiztonsági-, katasztrófavédelmi, versenyeken Felelős: iskolavezetés, érintett pedagógusok A tanév rendje Első tanítási nap: szeptember 2. Utolsó tanítási nap: június 13. Őszi szünet ideje: október 25-től november 4-ig Téli szünet ideje: december 22-től január 6-ig A téli szünet utáni első tanítási nap: január 6. Az első félév január 17-ig tart. Félévi értesítők kiosztásának ideje: január 24-ig Elsős beíratás ideje: rendeletben meghatározottak szerint Tavaszi szünet ideje: április 17-től április 22-ig Tanítási napok száma: 180 Tanítás nélküli munkanapok száma: 5 o Környezetvédelmi nap, o Móra-nap, o Gyermeknap o kirándulás 2 nap

7 7 Ellenőrzési terv Célja: Biztosítani a folyamatos, hatékony munkavégzést. Az ellenőrzést követő értékelés, megbeszélés után nyílik lehetőség a végzett munka megerősítésére, elismerésére, a szükséges korrekciókra. Területe: Minden műveltségi terület Módjai: Óralátogatások, csoportfoglalkozás látogatása, eredménymérés, szóbeli tájékoztatás kérése, tanulók írásbeli munkájának ellenőrzése. A kiemelt munkatervi feladatok folyamatos ellenőrzés tárgyát képezik: - Anyanyelvi kultúra minden területen - Rend és fegyelem alakulása - Egészséges életforma, környezeti kultúra - Napköziben felvállalt feladatok Kiegészítve: - Az adminisztrációs munka naprakész legyen! - Pontos órakezdés és befejezés - Nevelői ügyeleti munka teljesítése Az óralátogatások, csoportfoglalkozások megtekintése az érintettekkel egyeztetett időpontban történik. Az ellenőrzési terv részét képezi a tűzvédelmi és munkavédelmi szemlék megtartása. Osztályfőnökök, osztálylétszámok 1. osztály 18 Biczóné Zsargó Judit 2. osztály 14 Nagy Mihályné 3. osztály 12 Volf Árpádné 4. osztály 15 Pölöskei Józsefné 5. osztály 15 Jankovics Katali 6. osztály 11 Budáné Molnár Erika 7. osztály 14 Baracs Zsoltné 8. osztály 17 Jaros Sándorné Napközis csoportok és vezetőik I. csoport - Baracs Zsoltné II. csoport Herman Éva Szakkörök és vezetőik Tömegsport: Horváth Sándor Ügyes kezek: Pölöskei Józsefné Kézműves szakkör: Jaros Sándorné ECDL: Herman Jánosné Iskolán kívüli szervezésű kulturális tevékenység: Néptánc Baracs Zsoltné Mazsorett Herman Gyöngyi

8 8 Felelősök DÖK: Gyermek- és ifjúságvédelem: Munkavédelmi felelős: Tűzvédelmi felelős: Tankönyvfelelős: Folyóiratfelelős: Pályaválasztási felelős: IVK tanárelnök: Könyvtáros: Horváth Sándor Herman Jánosné Jankovics Katalin Halász György Herman Jánosné Volf Árpádné Jaros Sándorné Nagy Mihályné Volf Árpádné A fenti munkatervet a tantestület augusztus 31-i értekezletén egyhangúlag elfogadta. Réde, szeptember 3. Volf Árpád igazgató

Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. Munkaterv 2014/2015.

Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. Munkaterv 2014/2015. 1 Rédei Móra Ferenc Általános Iskola Munkaterv 2014/2015. 2 I. A 2014/2015-ös tanév fő feladatai Munkánkat meghatározó dokumentumok: Közoktatási Törvény/Köznevelési Törvény SZMSZ Kerettantervek Pedagógiai

Részletesebben

Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. Munkaterv 2014/2015.

Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. Munkaterv 2014/2015. 1 Rédei Móra Ferenc Általános Iskola Munkaterv 2014/2015. 2 I. A 2014/2015-ös tanév fő feladatai Munkánkat meghatározó dokumentumok: Közoktatási Törvény/Köznevelési Törvény SZMSZ Kerettantervek Pedagógiai

Részletesebben

Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. Munkaterv 2015/2016.

Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. Munkaterv 2015/2016. 1 Rédei Móra Ferenc Általános Iskola Munkaterv 2015/2016. 2 I. A 2015/2016-os tanév fő feladatai Munkánkat meghatározó dokumentumok: Közoktatási Törvény/Köznevelési Törvény SZMSZ Kerettantervek Pedagógiai

Részletesebben

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév Osztályfőnöki munkaterv 2016/17-es tanév Osztályfőnök: 5.a Fódi Judit 5.b Dienes Gábor 6.a Fekete Nagy Marianna 6.b Orbán Noémi 6.c Brotschollné Szabó Valéria 7.a Lóczy Ágnes 7.b Lipovics Mónika 8.a Arnold

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

A tanév rendje 2016/2017

A tanév rendje 2016/2017 A tanév rendje 2015/2016 8:00 alakuló értekezlet Szakgimnázium (180 tanítási nap + 7 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap Szakközépiskola (181 tanítási nap + 6 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások Végzettség, szakképzettség Alsó tagozatos

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

5. A tanév helyi rendje 2017/18.

5. A tanév helyi rendje 2017/18. 5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Petőfi Sándor Tagiskola Komoró Közzétételi Lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Tanító Fejlesztő pedagógus /szakvizsga/

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2018/19.

A tanév helyi rendje 2018/19. A tanév helyi rendje 2018/19. Szeptember 03. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyamos szülői értekezlet 03-06. 2-8. évfolyamos szülői értekezlet 05. 06. 17. Tűzriadó próba Bombariadó próba Tanmenetek leadása

Részletesebben

A tanév rendje 2017/2018

A tanév rendje 2017/2018 A tanév rendje 2017/2018 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. 14:00 Osztályfőnöki órák 2017. 09. 01. P. 16:00 Iskolai tanévnyitó 1. 17:30 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Lucfalvi Általános Iskola 116002, 3129 Lucfalva Rákóczi út 36. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

Csonka Zoltán igazgató Rendőrséggel Iskolarendőr program 20. Szakkörök, felzárkóztatók, érettségi felkészítők meghirdetése

Csonka Zoltán igazgató Rendőrséggel Iskolarendőr program 20. Szakkörök, felzárkóztatók, érettségi felkészítők meghirdetése Augusztus Téma Felelős 17.-19. A tanév vezetői előkészítése 22.-től A Nkt. módosításainak és az új jogszabályi Nevelőtestület tagjai változásoknak a megismerése. 22. 9.00 alakuló tantestületi értekezlet

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE AUGUSZTUS Augusztus 08. Tankönyvek érkezése Augusztus 21. Alakuló értekezlet, munkaközösségi foglalkozások ig, mkv-k Augusztus

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Telephelyek Székhely ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Pedagógusok létszáma és végzettsége - 1 fő rajztanár - 1 fő drámapedagógus - 5 fő tánctanár Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

Tagintézményünk éves programja

Tagintézményünk éves programja Tagintézményünk éves programja Tanítási napok száma: 181 nap DÁTUM TÉMA FELELŐS AUGUSZTUS 23. - 9.00 Alakuló értekezlet tagintézmény-vezető 28. -30. 8.00 Javító- és osztályozóvizsga Barta E. Tóth A. Kiss

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév Telephelyek Székhely Pedagógusok létszáma és végzettsége - 2 fő rajz - 1 fő drámapedagógus - 4 fő tánc Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma - vizuális

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola OM:027935 KLIK 030009 6086 Szalkszentmárton, Petőfi tér 12. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. sz. melléklet a 11/1994.

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. 16. Pedagógus igazolványok érvényesítése, pótlása. 20. Oktatási azonosító törzslapok fejlécezése az új tanulókról

PROGRAMNAPTÁR. 16. Pedagógus igazolványok érvényesítése, pótlása. 20. Oktatási azonosító törzslapok fejlécezése az új tanulókról PROGRAMNAPTÁR A tanév 2013. szeptember 1-től 2014. augusztus 31-ig tart. 180 tanítási nap, további 4 tanítás nélküli munkanap és 1 Diáknap Szeptember: 2. Első tanítási nap, a hiányzó tankönyvek kiosztása

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve

2014/2015. tanév munkaterve KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013.

ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013. ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013. IDŐPONT ESEMÉNY FELELŐS augusztus 22. 9 óra bejelentkezés tanév rendje személyi változások tárgyi feltételek alakulása pályázatok tantárgyfelosztás pedagógiai program módosítása

Részletesebben

A 2016/2017. TANÉV RENDJE

A 2016/2017. TANÉV RENDJE A 2016/2017. TANÉV RENDJE Szorgalmi idő Az első tanítási nap 2016. szeptember 1. (csütörtök), az utolsó tanítási nap 2017. június 15. (csütörtök). Tanítási napok száma az általános iskolában száznyolcvankettő

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

4. A tanév helyi rendje 2015/2016.

4. A tanév helyi rendje 2015/2016. 4. A tanév helyi rendje 2015/2016. Szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek 17.00 3. Tűzriadó próba 2. óra 4. Bombariadó próba 2. óra 7-10. Szülői értekezletek 2-4. és 5-8.

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

BIHARKERESZTESI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV ESEMÉNYEI

BIHARKERESZTESI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV ESEMÉNYEI BIHARKERESZTESI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV ESEMÉNYEI Készült: a 2016/2017. tanév rendjéről szóló 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet, valamint a nevelőtestület, a diákönkormányzat javaslata

Részletesebben

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

A ös tanév ütemterve

A ös tanév ütemterve Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2011/2012. tanév 2 I. A 2011/2012. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása - nem

Részletesebben

Tanév megnevezése: 2016/2017. Személyi feltételek. 11 fő. magyar nyelv és irodalom 5 fő 5 fő főiskola magyar angol nyelv 4 fő

Tanév megnevezése: 2016/2017. Személyi feltételek. 11 fő. magyar nyelv és irodalom 5 fő 5 fő főiskola magyar angol nyelv 4 fő Az iskola neve: BUDAPEST XVIII. KERÜLETI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA Az iskola címe: 8 Budapest, Lakatos út. Az iskola OM azonosítószáma: 9 KLIK: 9 Tanév megnevezése: /7. pedagógusok által ellátott

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatott tárgy Létszám Iskolai

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.

Részletesebben

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

MUNKATERV. Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. 2016/2017-es tanév

MUNKATERV. Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. 2016/2017-es tanév MUNKATERV Rédei Móra Ferenc Általános Iskola 2016/2017-es tanév Tartalom 1. HELYZETELEMZÉS... 4 1.1. Személyi feltételek... 4 1.2. Pedagógus adatok... 4 1.2.1. Megbízatások, ellátott feladatok... 4 1.2.2.

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,

Részletesebben

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai 2.1. Kiemelt feladatok Kiemelt feladataink a 2017/2018. tanévre: A lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulók segítése, a

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Munkaterv

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Munkaterv Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Munkaterv 2014-2015 tanévre Készítette: Kovács Árpádné Igazgató Kapus Melinda Igh. 2014. augusztus 22. A 2014-2015 tanév rendje: A tanév kezdő napja; 2014.

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre Elfogadta az Abigél Középiskola nevelőtestülete: Debrecen, 2013. szeptember 10. Bencze Rita

Részletesebben

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2013/2014

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2013/2014 Különös közzétételi lista A 11/1994 (VI.8) MKM rendelet 10. sz. mellékletében leírtaknak megfelelően intézményünk által nyilvánosságra hozandó adatok találhatók ebben a menüpontban A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A Jókai Mór Általános pedagógusainak száma, iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz pedagógus végzettség, szakképzettség tantárgyfelosztás

Részletesebben

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

A tanév rendje 2018/2019

A tanév rendje 2018/2019 A tanév rendje 2018/2019 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. Szakgimnázium 2018. 09. 03. H. 17:00 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál 1. 2018. 09. 04. K. Szakmai nap

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Végzettség Szakok Munkaköre

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2016/ szeptember 1 (csütörtök) június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2016/ szeptember 1 (csütörtök) június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2016/2017. 2016.szeptember 1 (csütörtök) - 2017 június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap aug. 5. 11. IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 22.

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út

Részletesebben