MNASZ TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE 2016
|
|
- Miklós Gál
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MNASZ TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE 2016 I. MEGHATÁROZÁSOK Jogállás Jelen Működési Szabályzat a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (továbbiakban: MNASZ) Alapszabályának 43. -a alapján létrehozott Autós Technikai Kollégium tevékenységére vonatkozik. Az Autós Technikai Kollégium működése során az MNASZ Szervezeti előírásai szerint tevékenykedik. Jelen szabályzat tartalmazza a Vezető Technikai Ellenőrök, Gépátvétel vezetők, Technikai Ellenőrök, Technikai Asszisztensek Gépkönyvezés vezetők és Szakági Technikai-referens tevékenységére vonatkozó előírásokat is. A kódex az FIA sportszabályai és az MNASZ érvényes szabályai alapján készült, és ennek alkalmazása valamennyi az MNASZ versenynaptárában szereplő hazai és nemzetközi autósport rendezvényen kötelező. A kódex szervesen csatlakozik az MNASZ egyéb szabályaihoz. A kódexben nem szabályozott kérdésekben az MNASZ Alapszabályának, Szervezeti és Működési Szabályzatának illetve a Sportbírók Általános Működési Kódexének vonatkozó előírásait kell figyelembe venni. A kódex az MNASZ Sporttanácsa (továbbiakban: ST) által kiadott visszavonó határozatig érvényes. A kódex alkalmazása alóli - egyedi esetre történő - felmentés illetve tartalmának módosítása a Sporttanács jóváhagyással történhet. Megjegyzések: 1. A 2016-os évtől az MNASZ a technikai felügyelő megnevezés helyett egyértelműségi okokból, illetve a nemzetközi terminológiának is megfelelően a vezető technikai ellenőr megnevezést használja. 2. Az alábbi fejezetek általános érvényű szabályai 2016-tól az MNASZ Általános Sportszabályzat és Előírások szabályzatban található meg: a. gépátvétel b. technikai ellenőrzések c. végellenőrzés d. gépkönyv és gépkönyvezés e. műszaki felülvizsgálat és sportcélú átalakítás f. biztonsági bukóketrec II. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS Az Autós Technikai Kollégium szervezeti felépítése és feladatai: Az Autós Technikai Kollégium munkájának irányítását a Technikai Bizottság (továbbiakban: TB) végzi. A TB tevékenységi körébe utalt esetekben - a hatályos törvények, rendeletek előírásainak figyelembevételével - kizárólagos jogkört gyakorol. A Technikai Bizottság tagjait a szakágvezetők jelölése alapján a Sporttanács nevezi ki vagy hívja vissza, vezetőjét a Szövetség Elnöksége a Technikai Bizottsági tagok közül nevezi ki, a tagok saját javaslata alapján. A TB-nak a Szakági Technikai-referensek iránymutatásai alapján kell meghatároznia minden szakágban a Technikai Ellenőrök és az Asszisztensek feladatait. 1
2 2.1 A Technikai Bizottság feladata és felelőssége: Feladata: előkészíteni a Nemzeti Autósport-szabályzat technikai fejezeteinek megállapításával, módosításával kapcsolatos határozatokat. Döntéseket hozni az előkészített anyagokkal kapcsolatban, a TB által hozott döntéseket beterjeszteni az ST elé, figyelemmel kísérni az FIA technikai szabályokra vonatkozó előírásait, melyekről körlevelet kell kiadni - s egyben kezdeményezni a Sporttanács felé a Szabálykönyv szükséges módosításainak átvezetését, MNASZ honlapján keresztül közzétenni az FIA által kiadott nemzetközi előírások alapján - a technikai ellenőrzések mérési módszereit. Az ellenőrzési eljárásokat magyar nyelvre fordítani, megszervezni és lebonyolítani a versenyjárművek gépkönyvezését és teljes hatáskörrel eljárni gépkönyvezési kérdésekben, versenyjárművek (gokartok) nemzeti homologizációs eljárásában a gyártó által elkészített és benyújtott homológizációs dokumentumokat elbírálni és befogadni, írásos megkeresésre, indokolt esetben rendelkezésre bocsájtani az FIA homologizációs okmányait, azokat ASN hitelesítéssel ellátni, ellenőrizni és elbírálni a szakági bizottságok által hozott Nemzeti technikai szabályokat érintő javaslatokat, megválaszolni - a szakági technikai-referenseken keresztül - a versenyzők / nevezők részéről felmerülő technikai kérdéseket, a szakági bizottságok által megfogalmazott technikai kérdéseket elbírálni, szabályrendszerbe illeszteni és ezeket technikai körlevelekben közzétenni a Sporttanács, valamint a szakágak kérésére technikai szabályértelmezést kidolgozni állásfoglalást kidolgozni vitás technikai kérdésekben, fellebbezésekben, az MNASZ éves versenynaptárában szereplő versenyekre a versenykiírások időtervének megfelelően, beosztani a szükséges számú technikai ellenőrt és biztosítani számukra a szükséges tárgyi feltételeket, beszerezni az ellenőrzésekhez használatos mérőeszközöket, felszereléseket és gondoskodni azok hitelesítéséről és/vagy kalibrálásáról, szükség esetén felvenni a kapcsolatot olyan akkreditált laboratóriumokkal, amelyek rendelkeznek a teljes körű ellenőrzésekhez szükséges mérőeszközökkel, elkészíteni a Technikai Ellenőrök Működési Kódexét, összeállítani a Vezető Technikai Ellenőrök, Gépátvétel Vezetők és szakáganként a gépkönyvek aláírására jogosultak listáját, az Autó Technikai Kollégium éves költségvetésének elkészítése és a Sporttanács által jóváhagyott költségkeret szerinti gazdálkodni TB-i üléseket összehívni legalább negyedévente egy alkalommal, illetve minden indokolt esemény alkalmával, A TB határozatképes, ha tagjainak több mint a fele jelen van. Határozatait elektronikus szavazással is meghozhatja melyet következő ülésén meg kell erősítsen, helyben kell hagyjon, amennyiben a TB tagjainak több mint fele szavaz, akkor azt eredményesnek kell tekinteni. A TB üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni, amelyet meg kell küldeni a TB valamennyi tagjának, és a Titkárságnak Éves továbbképzések megszervezése és lebonyolítása, képzési jegyzetanyag előkészítése, megküldése. Ezeken a TB tagjainak kötelező a részvétele. Szakági továbbképzések megszervezése. adott évre érvényes Technikai ellenőri igazolvány megszerzéséhez szükséges vizsga/ák lebonyolítása Felelőssége: az FIA, illetve a hazai versenyekre vonatkozó módosított technikai előírások és szabályok betartása és betartatása, a technikai változások időben történő közzététele a megjelenést követő lehető legrövidebb időn belül - az MNASZ Titkárságán keresztül az MNASZ honlapján, a Technikai Körlevelek, állásfoglalások szabályszerű és szakszerű kiadása, a kiállított hivatalos okmányok (pl. gépkönyv) szakszerűsége; 2
3 a mérőeszközök hitelesíttetése és kalibrálása, 2.3 A TB Vezetőjének feladata: Feladata: az Autós Technikai Kollégium tagjainak felvétele illetve felmentése a TB döntése alapján, a Vezető Technikai Ellenőri, illetve a Gépátvétel vezetői névsorok összeállítása és ST jóváhagyásra történő előterjesztése - a TB jóváhagyásával, TB-i ülések vezetése, összehívása a szakági referensek által beterjesztett kérdések elbírálására, vagy a TB felé írásban (levélben vagy elektronikus levélben) benyújtott tagi kérdések eldöntésére az Autós Technikai Kollégium részére jóváhagyott éves költségkerettel történő gazdálkodás felügyelete az MNASZ éves versenynaptárában szereplő és jóváhagyott versenyekre a megfelelő létszámú Technikai személyzet kijelölése a szakági technikai-összekötők, a Vezető Technikai Ellenőr és a Gépátvétel vezető javaslata alapján az ST kérésére beszámolás a TB tevékenységéről, a nemzeti és az egyedi nemzeti homologizációs lapok kiállításához és aláírásához való jogosultsági lista elkészítése - a TB jóváhagyása alapján, szakvéleményt kiadni - a Közlekedési Felügyelőség részére - a versenyjárművek sporteszközzé történő nyilvánításához sportcélú átalakításához, valamint megfelelő jogszabályi háttér esetén az összeépítési eljárásához (amennyiben nem rendelkezik felsőfokú műszaki végzettséggel akkor kijelölni és megbízni a megfelelő műszaki képesítéssel rendelkező Technikai Ellenőrt), az FIA dokumentumok kiállítása, aláírása, kezelése, nyilvántartása. Ezen feladatok ellátására a TB vezetője más Technikai Ellenőrnek is adhat írásos megbízást. o FIA Technical Passport o HTP (Historic Technical Passport) o FIA Historic Regularity Carpass Felelőssége: az Autós Technikai Kollégium működési rendjének betartatása Az Autós Technikai Kollégium tagjai: Az Autós Technikai Kollégiumnak a tagja valamennyi a Szövetségben érvényes Vezető Technikai Ellenőri, Technikai Ellenőri, Gyakorló technikai ellenőri, Technikai Asszisztensi igazolvánnyal rendelkező személy. Technikai Ellenőri, Gyakorló technikai ellenőri, Technikai Asszisztensi Névjegyzékek: a TB Vezetője - a TB jóváhagyásával - elkészíti a Technikai Ellenőri Névjegyzéket, Az adott évben a Technikai Ellenőri és Technikai Asszisztensi tevékenység ellátásának feltétele az Autós Technikai Kollégium éves továbbképzésén való részvétel, és a tárgyévben az FIA és a nemzeti technikai szabályok ismeretéből sikeres vizsga letétele. Az MNASZ Titkársága az adott évre jóváhagyott Technikai Ellenőrök, Gyakorló technikai ellenőri és Technikai Asszisztensek részére nyilvántartási számmal ellátott igazolványt (Technikai Ellenőri, Gyakorló technikai ellenőri, Asszisztensi licencet) állít ki. 3.1 Technikai ellenőr Technikai ellenőrnek jelölhető az a személy, aki erkölcsileg feddhetetlen, jól ismeri az autósport nemzetközi (FIA) és nemzeti technikai - valamint sportszabályait. Közvetlen felettese: - Versenyeken: a gépátvétel idején a Gépátvétel vezető, a verseny egyéb ideje alatt a Vezető Technikai Ellenőr - Gépkönyvezésen: a Gépkönyvezés vezetője Technikai Ellenőr az lehet aki: évre érvényes Technikai Ellenőri igazolvánnyal rendelkezik Feladata: 3
4 a Gépátvétel illetve a Gépkönyvezés Vezetőjének valamint a Vezető Technikai Ellenőr utasításait betartva az esemény teljes időtartama alatt az ellenőri feladatok szabályszerű és szakszerű ellátása, a mérésekről, illetve az ellenőrzésekről a részletes, írásbeli jelentésének megadása a Gépátvétel Vezetőjének valamint a Vezető Technikai Ellenőr részére a használatába adott mérőeszközök megóvása 3.2 Technikai Asszisztens Technikai Asszisztensnek jelölhető az a személy, aki erkölcsileg feddhetetlen, jól ismeri az autósport nemzetközi (FIA) és nemzeti technikai - valamint sportszabályait. Közvetlen felettese: - Versenyeken: a gépátvétel idején a Gépátvétel vezető, a verseny egyéb ideje alatt a Vezető Technikai Ellenőr - gépkönyvezésen: a Gépkönyvezés vezetője Technikai asszisztens az lehet aki: Feladata: adott évre érvényes Technikai Asszisztensi igazolvánnyal rendelkezik. adott évre érvényes Sportbírói igazolvánnyal rendelkező személy is megbízható Technikai Asszisztensi feladatokkal. a Vezető Technikai Ellenőr, a Gépátvétel vagy a Gépkönyvezés Vezetőjének utasításait betartva a versenyek teljes időtartama alatt az adminisztrációs feladatok szabályszerű és szakszerű ellátása jegyzőkönyvek, jelentések, összesítő táblázatok, elszámolások elkészítése gépkönyvek kiállítása gépkönyvezési program kezelése, a gépkönyvhöz szükséges adatok rendszerbe / adatbázisba történő bevitele. feladatát tapasztalt Technikai Ellenőr irányítása mellett kell végeznie. Gyakorló Technikai Ellenőr Gyakorló Technikai ellenőrnek jelölhető az a személy, aki erkölcsileg feddhetetlen, jól ismeri az autósport nemzetközi (FIA) és nemzeti technikai - valamint sportszabályait. Közvetlen felettese: - Versenyeken: a gépátvétel idején a Gépátvétel vezető, a verseny egyéb ideje alatt a Vezető Technikai Ellenőr - gépkönyvezésen: a Gépkönyvezés vezetője Nem végezhet önálló feladatokat az Autós Technikai Kollégiumba történő felvételét követő 1 évig, de legalább addig, amíg nem vett részt 5 versenyen vagy gépkönyvezésen Vezető Technikai Ellenőr (FIA sorozatokon Technikai Delegált) Vezető Technikai Ellenőrnek jelölhető az a személy, aki az autósport területén legalább 5 éves, folyamatos szakmai múlttal rendelkezik, erkölcsileg feddhetetlen, jól ismeri az autósport nemzetközi (FIA) és nemzeti technikai - valamint sportszabályait. A Vezető Technikai Ellenőr olyan műszaki megbízott, aki felelős a Technikai Ellenőrökért és feladatkörében teljes felhatalmazással bír. Vezető Technikai Ellenőr az lehet, aki: az autósportban nagy tapasztalatokat szerzett, magas műszaki szaktudású személy, lehetőleg felsőfokú műszaki végzettséggel Nemzetközi versenyen feladatot teljesítő Vezető Technikai Ellenőr legalább egy idegen nyelvet kommunikációs szinten ismer érvényes Technikai ellenőri igazolvánnyal rendelkező Technikai Ellenőr, Feladata: a Gépátvétel Vezetőjével közösen megszervezni o a versenyeken történő ellenőrzésekhez szükséges Technikai személyzetet 4
5 o a technikai ellenőrzések végrehajtását a Sportkódex előírásainak betartása mellett indokolt esetben Versenyigazgatóval történt egyeztetés alapján, a versenyeken kapcsolatot tartani a Versenyigazgatóval (Vezetőbíróval) haladéktalanul jelezni a Versenyigazgatónak és ezzel egyidejűleg javaslatot tenni a rajtengedély visszavonására, illetve a versenyen való további részvétel megtagadására, ha a verseny során a technikai ellenőrök egy versenyjárművet, illetve valamely versenyzőt versenyzésre alkalmatlannak vagy balesetveszélyesnek ítélnek, a versenyeken - a Gépátvétel Vezetőjének közreműködésével - összehangolni a Technikai Ellenőrök munkáját, kijelölni a mérésekhez használt felszereléseket, szakmai javaslattétellel élni - a technikai szabályzatot érintő témakörökben a Felügyelő Testületi döntéseknél, fellebbezés és óvás esetén ha az alkatrészek további vizsgálata szükséges Felügyelő Testülettel közösen meghatározni az alkatrész jelölés, tárolás körülményeit, összefoglaló jelentést készíteni a TB részére a verseny eredményhirdetését követő egy héten belül, és azt az atb@mnasz.hu és az MNASZ Titkárságára az techtitkar@mnasz.hu címre megküldeni. Vezető Technikai Ellenőri Névjegyzék a TB készíti el a Vezető Technikai Ellenőri Névjegyzéket, amelyet a Sporttanács hagy jóvá. A Vezető Technikai Ellenőri Névjegyzékben meg kell jelölni, hogy az adott személy, mely szakágban tölthet be Vezető Technikai Ellenőri beosztást. Az MNASZ Titkársága az adott évre jóváhagyott Vezető Technikai Ellenőrök részére nyilvántartási számmal ellátott igazolványt (Vezető Technikai Ellenőri licencet) állít ki. 3.4 Gépátvétel vezető (Gépkönyvezés vezető) Gépátvétel vezetőnek jelölhető az a személy, aki az autósport területén legalább 5 éves, folyamatos szakmai múlttal rendelkezik, erkölcsileg feddhetetlen, jól ismeri az autósport nemzetközi (FIA) és nemzeti technikai - valamint sportszabályait. A Gépátvétel vezető olyan személy, aki felelős a gépátvétel rendjének kialakításáért és a zavartalan lebonyolításáért. Közvetlen felettese a Vezető Technikai Ellenőr Gépátvétel vezető az a személy lehet, aki: az autósportban tapasztalatokat szerzett, érvényes Technikai ellenőri igazolvánnyal rendelkezik, Szerepel a TB által elkészített Gépátvétel vezetői listán Feladata: a rendezvényhez szükséges technikai felszerelések listájának összeállítása és az eszközök helyszínre történő szállításának összehangolása, a gépátvételen és a technikai ellenőrzéseken a Technikai Ellenőrök munkájának megszervezése, a Vezető Technikai Ellenőr iránymutatása alapján, a gépátvételeken a versenyjárművek versenyzésre való technikai alkalmasságának vagy alkalmatlanságának minősítése - a biztonsági berendezésekre vonatkozó szabályok alapján. Ez az FIA nemzetközi gyakorlatának megfelelően, az egyhelyben álló versenyautó szerszámok, mérőberendezések, akna, emelő használata nélküli vizsgálatát jelenti, a minimum idő 5 perc/autó a gépátvételre, és szükség szerint a technikai ellenőrzésekre részfelelősök kijelölése, a gépátvételről, a technikai ellenőrzésekről és mérésekről az előírt jegyzőkönyvek kitöltése és a Vezető Technikai Ellenőr részére történő átadása, a Vezető Technikai Ellenőr felkérése esetén a Felügyelő Testület szóbeli tájékoztatása a gépátvételről, valamint a technikai ellenőrzésekről és mérésekről. gépkönyvezések összesítő táblázatának megküldése a TB vezető részére 5
6 3.5 Szakági technikai-referens (Technikai Bizottsági tag) Szakágankénti Technikai-összekötőnek jelölhető az a személy, aki erkölcsileg feddhetetlen, jól ismeri az adott szakágra vonatkozó nemzetközi (FIA) és nemzeti technikai - valamint sportszabályokat. Képesítése: érvényes Technikai Ellenőri igazolvánnyal rendelkezik, Feladata: kapcsolattartás az adott szakággal, munkabizottságokkal a szakág által meghatározott technikai szabályok kidolgozása és továbbítása a TB felé a szakág gépkönyvezéseinek összehangolása kidolgozni az adott szakágra jellemző technikai ellenőrzési módszereket javaslatot tenni a szakágra jellemző felszerelések beszerzésére Oktatási anyag készítése az adott szakágban dolgozó technikai személyzetnek Az adott szakághoz tartozó versenyjárművek gépkönyvezésének szervezése és lebonyolítása 3.6 TB-i Megfigyelő A TB Vezetője jogosult a versenyekre alkalmanként egy fő TB-i megfigyelőt delegálni. A megfigyelő a nevezett versenyre kijelölt technikai ellenőri személyzet munkáját ellenőrzi, majd értékeli, arról írásos jelentést köteles készíteni, melyet a versenyt követő három napon belül megküld a TB vezetőjének. 3.7 Safety Cage bizottság A bizottság tagjai azok a technikai ellenőrök lehetnek, akik felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkeznek. A tagokat az akkreditált bukóketrec gyártók választják. Létszáma: minimális 2 fő Feladata: az MNASZ által akkreditált bukóketrec gyártók napi folyamatainak segítése, az általuk benyújtott dokumentációk, késztermékek vizsgálata és engedélyezése. III. MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A sportrendezvényeken a technikai személyzet kötelességét és hatáskörét a FIA Nemzetközi Sportkódex valamint az MNASZ szabályrendszerei határozzák meg. 1. Általános előírások Az MNASZ Autós Technikai Kollégiumának tagjai hivatottak egy adott versenyen technikai és boxellenőri feladatainak szabályos és sportszerű ellátására valamint a technikai ellenőrzésekre. Az Autós Technikai Kollégium tagjainak titoktartási kötelezettsége van o a gépkönyvezések során megismert, a gépkönyvek kiállításához szükséges személyes adatokra vonatkozóan o a versenyek során tervezett és végrehajtott ellenőrzésekről o a végrehajtott mérések mérési eredményeiről - a verseny teljes időtartama alatt és az után 1 évig! A technikai személyzet hivatalos tevékenységének időtartama alatt szeszesitalt, kábítószert nem fogyaszthat, annak hatása alatt nem állhat! Tevékenységét korlátozó hatású betegségben szenvedő vagy ilyen gyógyszer hatása alatt álló Technikai Ellenőr erről a tényről vezetőjét tájékoztatni köteles, aki ilyenkor az érintettet a tevékenysége alól felmentheti. A technikai személyzetnek a tényleges tevékenység megkezdése előtt minimum fél órával kell az ellenőrzés, gépkönyvezés helyszínén megjelenniük. Ellenőrizniük kell a munkavégzésükhöz szükséges feltételek meglétét és felmerülő probléma esetén a közvetlen Felettesét kell értesíteni. A technikai személyzet munkája során mindig köteles magatartásával, fellépésével és cselekedeteivel következetes, kifogástalan légkört teremteni. A technikai személyzet köteles öltözékét minden esetben úgy megválasztani, hogy az alkalmas legyen feladatának elvégzésére a rendezvény rangjának, színvonalának figyelembevételével, lehetőség szerint kék színű ing és sötét színű nadrág vagy a TB által rendelkezésére bocsájtott munkaruházat. A technikai személyzet köteles magánál tartania az érvényes igazolványát, melyet a rendezvény teljes időtartama alatt jól látható helyen viselnie kell 6
7 2. Aláírási jogok: Az Autós Technikai Kollégium által kiállított bármely dokumentum az MNASZ hivatalos dokumentumának tekintendő! Csak az tekinthető hiteles dokumentumnak, amelyet arra feljogosított személy írt alá. Aláírási jogokat - a TB döntése alapján - a TB vezetője adja ki. Minden dokumentumot aláírással, dátummal és pecséttel kell ellátni! Technikai Ellenőr jogosult aláírni: o az általa készített Technikai ellenőrzési jegyzőkönyvet vagy dokumentumot o gépkönyvezési adatlapot o gépkönyvezési és a hozzá kapcsolódó díjakról kiállított nyugtát Azon technikai ellenőr jogosult aláírni az alább felsorolt dokumentumokat, aki a TB által jóváhagyott listán szerepel. (Aláírásra jogosultak listája) o Nemzeti Homologizációs dokumentum o Nemzeti VO kiterjesztés o Bukóketrec certifikát o Gépkönyv o Szakvélemény Technikai Asszisztens valamint a Gyakorló Technikai Ellenőr jogosult aláírni: o gépkönyvezési és a hozzá kapcsolódó díjakról kiállított nyugtát Gépátvétel vezető, gépkönyvezés vezető jogosult aláírni: o gépkönyvezési és a hozzá kapcsolódó díjakról kiállított nyugtát Gépátvétel vezetőnek alá kell írnia: o gépátvétel során a gépkönyv elvételét igazoló lapot o gépátvételi lapokat o gépátvételi jegyzőkönyvet Vezető Technikai Ellenőr jogosult aláírni: o nemzetközi gépkönyvbe általa tett bejegyzést A Vezető Technikai Ellenőrnek alá kell írnia: o gépátvételi jegyzőkönyvet o Felügyelő Testület elé terjesztendő jegyzőkönyvet a TB vezetője jogosult aláírni o FIA nevében kiállított dokumentumokat (HTP) o nemzetközi gépkönyvbe általa tett bejegyzést o szakvéleményeket o az Autós Technikai Kollégium költségterhére fizetendő költségtérítések kifizetési engedélyét o az Autós Technikai Kollégium költségterhére történő eszközbeszerzést TB engedélye alapján 3. Bélyegző használati jogok: Az Autós Technikai Kollégium bélyegzőinek használatára az jogosult, akit a TB döntése alapján a TB vezetője arra felhatalmaz. A bélyegzők névre szólóan kerülnek kiadásra, azok használatért a megbízott felelős. Minden dokumentumot aláírással, dátummal és pecséttel kell ellátni! Jelentkezés és beosztás a versenyekre, gépkönyvezésekre: A versenyekre, a megfelelő jogosultságok megléte esetén, a TB web-naptárából érkező meghívó elfogadásával kell jelentkezni. A jelentkezések lezárása után amely legkésőbb a rendezvényt megelőző 10 munkanap kell, hogy legyen - a jelentkezők közül a versenyre történő beosztást az adott verseny Vezető Technikai Ellenőre készíti el és jóváhagyásra megküldi a TB vezetőjének. 7
8 Gépkönyvezés Az Autós Technikai Kollégium tagjaira nézve titoktartási kötelezettség áll fent a gépkönyvezés során általuk kezelt dokumentumok adattartalmára vonatkozóan. Az Autós Technikai Kollégium minden tagja köteles elfogadni és aláírásával ellátni, a személyes adatok védelméről és kezeléséről szóló törvény előírásainak betartására vonatkozó titoktartási nyilatkozatot. A gépkönyvezés lebonyolításának rendje (jogok és felelősségi körök) a gépkönyvezés során a járműről fényképeket kell készíteni (első és hátsó ¾-es járműkép illetve az alvázszám), amelyeket a gépkönyvezési programban rögzíteni kell gépkönyvezésnél legalább 2 Technikai ellenőrnek kell jelen lennie a gépkönyvezés során ellenőrzött adatokat a gépkönyvezési adatlapon rögzíteni kell a gépkönyvezésről összefoglaló táblázatot kell készíteni és azt meg kell küldeni az atb@mnasz.hu és a penzugy@mnasz.hu címekre Gépkönyvezési program használatának szabályai: A gépkönyvezési program a versenyjárművek nyilvántartására kifejlesztett online-verziójú és webes felületen is működő adatbázis. a program használatára az jogosult, aki a TB vezetőjétől belépési jogosultságot kap, a programot minden esemény (gépkönyvezés, verseny) alkalmával használni kell, a programban rögzíteni csak a gépkönyvezési adatlapon is rögzített vagy a jármű okmányaiban található, valósan ellenőrzött adatokat szabad, a programba bejelentkezett felhasználó felelős az adatok pontos rögzítéséért, a hibásan bevitt adatok javítása - az alvázszám kivételével az adatot rögzítő felhasználó feladata, a járműről készült fényképeket be kell csatolni a programba, 640x480 képméretben IV. TECHNIKAI ELLENŐRZÉS Általános előírások Ha egy Technikai Ellenőr úgy véli, hogy tévedett, akkor helyesbítési javaslatot köteles előterjeszteni a Gépátvétel Vezetője és / vagy a Vezető Technikai Ellenőr felé. A technikai személyzet minden esetben csak a nevező vagy megbízottja beleegyezésével és segítségével kezdheti meg a versenyjármű megbontással járó vizsgálatát. 12. Technikai ellenőrző mérések: a Technikai Ellenőr az ellenőrző mérések (továbbiakban mérés), során az FIA, vagy az ASN által jóváhagyott vizsgálóberendezéseket, mérőeszközöket használhatja, a Technikai Ellenőrnek a méréseket lehetőség szerint az FIA négy alapmérése és a Technikai Ellenőrzések Módszertana szerint kell végeznie, a technika fejlődésével új mérések és módszerek kerülhetnek bevezetésre, melyek kidolgozása és dokumentálása a TB feladata, a Technikai Ellenőrnek a mérés során olyan körülményeket kell teremtenie, hogy az érintett nevezőkön, illetve segítőiken kívül illetéktelen személy a mérés folyamatáról és eredményéről ne szerezhessen tudomást, a Technikai Ellenőr - a mérés megkezdése előtt - köteles tájékoztatni a nevezőket a mérés tárgyáról, a nevezőknek és segítőiknek a technikai ellenőrzés elvégzésének érdekében közreműködési kötelezettsége van a Technikai Ellenőrnek a mérés helyszínén a nevezőkre vonatkozóan utasítási joga van, a technikai ellenőrzésről a Technikai Ellenőrnek jegyzőkönyvet kell készítenie, és a mért értéket a versenyzővel közölni kell és a jegyzőkönyvet alá kell íratni vele. A Technikai Ellenőrök a 8
9 jegyzőkönyveket amelynek tartalmáért ők a felelősek - aláírásaikkal hitelesítve a Gépátvétel Vezetőnek vagy a Vezető Technikai Ellenőrnek adják át, a Technikai Ellenőrnek a mérés helyszínén nem feladata eldönteni a mért eredmény szabályosságát, 13. Mérőeszközök Az MNASZ szertárából felvett eszközökért (meglétéért, karbantartásáért) az adott eszközt felvevő Technikai Ellenőr a felelős! A mérőeszköz lehet bérelt vagy MNASZ tulajdonú. Az MNASZ tulajdonú, kötelező kalibráció hatálya alá tartozó mérőeszközöket (tömeg és zajmérő eszközök), az Autós Technikai Kollégium kalibráltatja minden évben - OMH engedéllyel rendelkező akkreditált laboratóriumban. A nem kötelező hitelesítésű mérőeszközöket minden második évben az Autós Technikai Kollégium kalibrálja (belső kalibrálás) - mérési etalon használatával. A hitelesítési és a kalibrációs dokumentumok az MNASZ titkárságán elérhetőek. Technikai mérést érintő fellebbezés illetve bármely technikai mérést érintő másodfokú eljárás folyamán az MNASZ TB-ának lehetőség szerint mérésekre specializálódott cég szolgáltatásait kell igénybe vennie. 14. Verseny közben történő technikai ellenőrzés lefolytatása: Amennyiben a versenyjárművön a technikai ellenőrök azonosító jelzéseket alkalmaznak, a nevezők felelősek azért, hogy e jelzések a verseny végéig sértetlenek maradjanak. Ugyancsak a nevező felelős azért, hogy a versenyjárműnek az ellenőrzés során érintett bármely részét szabályosan szereljék vissza. Az ellenőrzés megkezdésekor közölni kell a versenyzővel / nevezővel az ellenőrzés tárgyát és várható időtartamát, A Technikai Ellenőr feladata a biztonsági elemek, beleértve a ruházat és a versenyjárművek mechanikai elemeinek ellenőrzése. a Technikai Ellenőrnek az ellenőrzés helyszínén nem feladata eldönteni az ellenőrzés tárgyának szabályosságát tekintettel arra, hogy ott az adott pillanatban meglevő állapotról készül ténymegállapítás, ami később kerül kiértékelésre, az ellenőrzés tényét a versenyzővel igazoltatni kell, a jegyzőkönyvek adattartalmáért mindig az a Technikai Ellenőr a felelős, aki azt készítette, és aláírásával hitelesítve a Gépátvétel Vezetőnek vagy a Vezető Technikai Ellenőrnek adja át, minden felfedezett szabályoktól való eltérést - különös tekintettel az olyan azonosító jelzésekre, melyeket feltehetően meghamisítottak, de eredetiként mutatnak be, jelenteni kell a Gépátvétel Vezetőnek vagy a Vezető Technikai Ellenőrnek, akik hivatalos információt kizárólag csak a Felügyelőkkel és a Versenyigazgatóval közölhetnek, azt mással nem oszthatják meg. Végső technikai ellenőrzés (verseny utáni befejező ellenőrzések) A Vezető Technikai Ellenőr is javasolhat versenyjárművet fokozott technikai ellenőrzésre, melyet a Felügyelő Testület kijelölhet. V. VERSENYRENDEZÉS FELTÉTELEI TECHNIKAI SZEMPONTBÓL 15. A Vezető Technikai Ellenőr és Gépátvétel Vezető kijelölése Nemzetközi, valamint az országos bajnoki versenyekre minden szakágban Vezető Technikai Ellenőrt és Gépátvétel Vezetőt kell kijelölni. A Vezető Technikai Ellenőrt és a Gépátvétel Vezetőt a TB Vezetője jelöli ki a Sporttanács által jóváhagyott listákról. A Vezető Technikai Ellenőr és Gépátvétel Vezető nevét a versenyek kiírásaiban közzé kell tenni. 9
10 Nemzetközi versenyekre (VB, EB, nemzetközi kupák, trófeák) a Vezető Technikai Ellenőr és Gépátvétel Vezető kijelölése a nemzetközi szabályok és a nemzetközi szövetség a Vezető Technikai Ellenőr és Gépátvétel Vezető személyére és kijelölésére vonatkozó előírásai alapján történhet (lásd FIA előírások). Nemzeti versenyeken a TB egyetértésével - a Vezető Technikai Ellenőr a Gépátvétel Vezetői feladatait is elláthatja, A TB Vezetője, vagy a Vezető Technikai Ellenőr határozza meg az egyes versenyekre előírandó gépátvétel, illetve végső technikai ellenőrzés rendjét, időtartamát, valamint a technikai személyzet utazási és szálláskörülményeit, melyet a Rendezővel egyeztet. 16. Technikai személyzet minimális létszáma Beleértve a Vezető Technikai Ellenőrt és a Gépátvétel Vezetőjét: Nemzeti verseny: Autocross 3 fő Gyorsasági 3 fő Gokart 3 fő Rally 6 fő Rallycross 4 fő Terep rally 2 fő Egyéb sorozatok minimum 1 fő Felelősség A TB vizsgálati eljárást köteles kezdeményezni azon Vezető Technikai Ellenőr vagy Gépátvétel Vezető ellen, aki vélhetően rossz döntést hozott, illetve a szabályokat és jelen kódex előírásait nem tartotta be. A vizsgálati eljárás eredményképpen amennyiben a vétkesség bizonyítást nyer az érintett Vezető Technikai Ellenőr vagy Gépátvétel Vezető tevékenységét a TB felfüggesztheti, indokolt esetben a Névjegyzékből való törlést is kezdeményezheti. 17. Tárgyi feltételek A technikai ellenőrzés helyének elkülönítését, lezárását, a nézők bejutásának megakadályozását a Rendező köteles biztosítani. Egyes szakágaknál a verseny közbeni ellenőrzéshez is szükséges lehet a fent meghatározott helyszín kialakítása, ezt a technikai személyzetnek a Versenyigazgatóval egyeztetnie kell. VI. TECHNIKAI SZEMÉLYZET KÖLTSÉGTÉRÍTÉSE Technikai Ellenőrök, Technikai Asszisztensek és a Gépátvétel Vezetője: A munkájukat társadalmi megbízatásként is végezhetik. A tevékenységük végzéséért napidíj alapú költségtérítés illeti meg őket, melyet az MNASZ díjtáblázat szerint kell téríteni. Kifizetés csak a TB Vezetőjének engedélye alapján történhet. Mindazon feladatok esetén, ahol az Autós Technikai Kollégium tagja sporthatósági tevékenységet, szakértői vagy egyéb a technikai szabályokkal kapcsolatos feladatot lát el, akkor plusz 100 %-os pótdíjra jogosult. A költségtérítést az Autós Technikai Kollégium költségvetésének terhére kell megtéríteni. o járműépítési szakkérdésekben helyszíni tanácsadás + útiköltség térítés o nemzeti és az egyedi nemzeti homologizációs lap elkészítése + útiköltség térítés A Gépátvétel és a gépkönyvezés vezetőjét 100%-os pótdíj illeti meg illeti meg A versenyre kijelölt technikai személyzet munkanapját a Vezető Technikai Ellenőr igazolja és a Technikai személyzet költségelszámolása nevű Excel táblázatban rögzíti. Az egyes versenyeken a technikai személyzet által utazásra és ellenőrzésekre igénybe vehető gépkocsik számát a TB határozza meg a rendezvény és a szükségesség figyelembevételével. A versenyek költségelszámolását meg kell küldeni a TB vezetőjének is A Technikai ellenőrök és asszisztensek havi költségelszámolását minden hónap 5. napjáig meg kell küldeni jóváhagyásra a TB vezetőjének. 10
11 Vezető Technikai Ellenőr: A Vezető Technikai Ellenőr napidíj alapú díjazásban részesül. A Vezető Technikai Ellenőrt 100%-os pótdíj illeti meg. A versenyt rendező szervnek kell megtérítenie a versenyre beosztott Vezető Technikai Ellenőr utazási és szállásköltségeit. Az egyes költségek térítése természetben is történhet (pl. szállás biztosítása). Amennyiben a Vezető Technikai Ellenőr megfelelő bizonylatokkal rendelkezik, a rendező e költségek ellenértékét köteles legkésőbb az óvási időt követő egy órán belül a verseny helyszínén kifizetni. A Vezető Technikai Ellenőr általános költségeinek fedezésére az MNASZ Titkársága az Autós Technikai Kollégium költségvetésének terhére az éves díjtételben a Sportfelügyelőkre közzétett költségtérítést fizeti ki. A kifizetés csak a TB Vezetőjének engedélye alapján történhet. Szállás Abban az esetben, ha a gépátvétel helye legkorábban reggel 6 órai indulással nem érhető el, a verseny rendezője köteles megfelelő szállást biztosítani a technikai személyzet számára. Az elhelyezés nem több mint három ágyas, saját fürdőszobás szobákban történjen az érvényben lévő higiéniai előírások figyelembevételével, emellett biztosítson megfelelő pihenési feltételeket. Többnapos verseny esetén a technikai személyzet számára a fenti előírás figyelembevételével kell a szállást biztosítani. Elmaradt rendezvény Abban az esetben, ha egy rendezvény elmarad, de a technikai személyzet a helyszínen megjelent, a rendező köteles egy napra érvényes napidíjat valamint az utazási költséget kifizetni. Amennyiben a rendezvény bármely körülmény miatt megszakad, az elvégzett munkát időarányosan ki kell fizetni. Minden megkezdett nap egész napnak számít. VII. VEZETŐ TECHNIKAI ELLENŐRI JELENTÉS, JEGYZŐKÖNYVEK 8. 1 A Vezető Technikai Ellenőri jelentés formája A TB éves szinten kidolgozza a Vezető Technikai Ellenőri jelentés szakágakra vonatkozó tartalmát és formáját. A jelentésnek minden esetben ki kell terjednie: a verseny nevére, rendezőjére, időpontjára, a technikai személyzet névsorára (igazolvány számmal) és értékelésére, bármely különleges eseményre és azok következményeire, a rendezvény értékelésére A Vezető Technikai Ellenőri jelentés elkészítése Az egyes versenyekről a kiküldött Vezető Technikai Ellenőr a verseny befejezését követően egy héten belül köteles jelentést készíteni az Autós Technikai Kollégium részére (atb@mnasz.hu), és az MNASZ Titkárságára kell eljuttatni. A jelentést a Titkárság az érintett szakág vezetőjének is eljuttatja. VIII. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK Jelen Szabályzatot az MNASZ Sporttanácsa jóváhagyta. Kiadja: MNASZ Titkárság 11
TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE
TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE Kiadja: MNASZ Titkárság Hatályos: 2016. szeptember 1-től. TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános feltételek és szabályok... 1 2. Az Autós Technikai Kollégium tagjai... 1 3. Általános
TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE
TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE Kiadja: MNASZ Titkárság Hatályos: 2017. október 11-től. TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános feltételek és szabályok... 1 2. Az Autós Technikai Kollégium tagjai... 1 3. Speciális
MNASZ SPORTFELÜGYELŐK MŰKÖDÉSI KÓDEXE 2014
MNASZ SPORTFELÜGYELŐK MŰKÖDÉSI KÓDEXE 2014 I. ALAPELVEK Jelen működési kódex a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (a továbbiakban: MNASZ) Alapszabályának 44. -a alapján létrehozott Sportfelügyelői Kollégium
MNASZ TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE 2011
MNASZ TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE 2011 I. MEGHATÁROZÁSOK 1. 1 Jogállás Jelen Működési Szabályzat a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (a továbbiakban: MNASZ) Alapszabályának 43. - a alapján létre
MAMS Sportfelügyelői és Versenyigazgatói szeminárium. Nagy Attila MAMS
MAMS Sportfelügyelői és Versenyigazgatói szeminárium 2017 Nagy Attila MAMS 2017 1 A képzés célja: Sportfelügyelők és Versenyigazgatók szakmai tudásának frissítése és aktualizálása, Az egységes eljárási
Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Papkeszi, 2009 Papkeszi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének
Hatályos: 2011. május 26-tól
GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS FELESLEGES VAGYONTÁRGY HASZNOSÍTÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2011. május 26-tól A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda
A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE
A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás. Közbeszerzési szabályzata. Társulási Tanácsa. a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal. hagyott jóvá.
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása Közbeszerzési szabályzata Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal hagyott jóvá. Társulás elnöke
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hejőkürt Község Önkormányzata mint ajánlatkérő közbeszerzési eljárásai előkészítésének, lefolytatásának belső felelősségi rendjét, a nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont
MNASZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
MNASZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (a továbbiakban: Szövetség) Elnöksége az Alapszabály 25.. (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Szövetség
Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnokság Alapkiírás
Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnokság Alapkiírás 2018 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Gyorsasági Szakág A MAMS Elnöksége A MAMS Ttitkársága További szakági információk: www.mams.hu
SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság
BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám
SEMMELWEIS EGYETEM Fogorvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Bizottság BIZOTTSÁGI ÜGYREND Iktatószám: Készítette*: Gecse Veronika 2018. 02. 21. Bizottság titkára, vagy a Dátum bizottság elnöke által
Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupa Alapkiírás
Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupa Alapkiírás 2018 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Gyorsasági Szakág A MAMS Elnöksége A MAMS Ttitkársága További szakági információk: www.mams.hu
Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata
Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Csanádpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése
Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Pitvaros Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése
Magyarországi Görögök Országos Önkormányzat Hivatalának 1054 Budapest, Vécsey u. 5. Kiadmányozási szabályzata január
Magyarországi Görögök Országos Önkormányzat Hivatalának 1054 Budapest, Vécsey u. 5. Kiadmányozási szabályzata 2016. január 2 A helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény.
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. október 13. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
Gyöngyös Város Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
Gyöngyös Város Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Gyöngyös Város Önkormányzata a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések
Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2016
Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2016 20/2016 Rallye Szakági Bizottság határozat 2016. február 17 A Rallye Szakági Bizottság úgy határoz, hogy a MARB mindhárom régiójában felkéri a rendezőket,
AZ ORSZÁGOS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET KERETÉBEN TEVÉKENYSÉGET ELLÁTÓ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKMAI FELÜGYELETÉNEK RENDJE
AZ ORSZÁGOS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET KERETÉBEN TEVÉKENYSÉGET ELLÁTÓ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKMAI FELÜGYELETÉNEK RENDJE Jóváhagyta: A dokumentum kódja: SZ-17/M01 Változat száma: 01 Prof. Dr. Nagy
Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje
Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)
Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21.
Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2001. június 21. 2 TARTALOMJEGYZÉK I./ Szervezeti felépítés 1./ Közgyűlés 2./ Elnökség 3./ Munkaszervezet:
10/2015. ATÁRNOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA
10/2015. ATÁRNOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA 1 I. A Polgármesteri Hivatal (továbbiakban: Hivatal) honlapjának működtetéséhez kapcsolódó feladatok és felelőségi
Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal
Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal 7562 Segesd, Szabadság tér 1. 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51. 7543 Beleg, Kossuth u. 97. Telefon:82/733-402 Telefax:82/598-001 E-mail: segesd@latsat.hu 3/2017. (XI. 24.)
Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata
Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról
ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete 16/2010. (02.18.) Öh. sz. határozatával vizsgálta felül és fogadta el új
Szervezeti és Működési Szabályzat
Szervezeti és Működési Szabályzat Érvényes: 2017.09.15-től Bevezetés, a szabályzat hatásköre 1. (1) Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) a Széchenyi István Egyetem (a továbbiakban:
KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT
KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2010. szeptember 15-től Kelt: Budapest, 2010. szeptember 15-én Lázár Vilmos elnök A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG (a továbbiakban: Szövetség) elnöksége a sportról szóló 2004.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának (a továbbiakban: SzMSz) 12. c) pontjában
Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata
Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás (3922, Taktaharkány, Gépállomás
Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara
Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2017. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Építési Műszaki Ellenőr Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció
ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG E L N Ö K. Országos Polgárőr Szövetség Etikai Bizottságának ÜGYRENDJE
ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG E t i k a i B i z o t t s á g E L N Ö K Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 Országos Polgárőr Szövetség
270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről
270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről Az Iparjogvédelmi Szakértői Testület feladatai 1. (1) Az Iparjogvédelmi Szakértői Testület (a továbbiakban:
MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2017
MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2017 001/2017.02.05/E Offroad Szakági Bizottsági Határozat. Az Offroad Szakági Bizottság jelen határozatával elfogadja az Autocross 2017-es Alapkiírását. Kérjük
Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság...
Tartalom Tartalom... 1 Általános rendelkezések... 2 Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára... 3 Vizsgabizottság... 4 A vizsga lefolytatása... 4 Jegyzőkönyv... 4 Tanúsítvány... 4 Díj... 5 Hatálybalépés...
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának szabályzata az Pécs Európa Kulturális Fővárosa támogatások rendjéről. I. A szabályzat célja
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának szabályzata az Pécs2010 - Európa Kulturális Fővárosa támogatások rendjéről I. A szabályzat célja Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban önkormányzat)
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2015. (III. 18.) OBH utasítása a felszámoló kijelölő program üzemeltetési szabályzatáról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2015. (III. 18.) OBH utasítása a felszámoló kijelölő program üzemeltetési szabályzatáról az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A
A Semmelweis Egyetem Rektorának és Kancellárjának E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A a Semmelweis Egyetem közalkalmazottainak külföldi tanulmányútjához, valamint munkavállalás és egyéb célból
VIZSGASZABÁLYZAT A LÖVÉSZETVEZETŐK VIZSGÁZTATÁSI RENDJÉRŐL
Magyar Sportlövők Szövetsége VIZSGASZABÁLYZAT A LÖVÉSZETVEZETŐK VIZSGÁZTATÁSI RENDJÉRŐL A belügyminiszter 49/2004. (VIII. 31) számú BM rendelet 5. (1) (2) bekezdése alapján, 2005. 01. 01-től a lövészetvezetők
HELL MISKOLC RALLY / ANGEL PETROL RALLYE Versenykiírás TARTALOMJEGYZÉK
Versenykiírás Kft. CHEMASOL CHALLENGE HISTORIC 2 AMATÕR HELL MISKOLC RALLY / ANGEL PETROL 2 2018 - Versenykiírás 2018.04.27-29. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Rendezés... 3 3. Program... 4 4. Nevezések...
Nemzeti Akkreditálási Rendszer
Nemzeti Akkreditálási Rendszer Szakmai Tanácsadó Testületi ügyrend NAR-86 4. kiadás Jóváhagyta: Devecz Miklós főigazgató Készítésért felelős: Tartalmi összhang vizsgálat: Jogi megfelelőség: Karsai Ferencné
VERSENYKIÍRÁS MNASZ AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAM SZISZ FERENC EMLÉKVERSENY
VERSENYKIÍRÁS MNASZ AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAM SZISZ FERENC EMLÉKVERSENY A verseny helyszíne: Autocross Pálya (Szeghalom) Időpontja: 2015. május 23-24. Fejezetek 1. Időbeosztás és helyszínek
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE. Elfogadva: március 22. Módosítva: január 22., hatályba lép: 2013.
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. március 22. Módosítva: 2013. január 22., hatályba lép: 2013. január 24-én A Belső Ellenőrzési Iroda ügyrendjét (a továbbiakban:
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 2015. március 24. A MOL Magyar Olaj- és
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Miskolc, 2012. 8.2. számú Egyetemi Szabályzat Hallgatók Előnyben Részesítésével Foglalkozó Bizottság
Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.)
március 23-25. Versenykiírás T1-T2-CHALLENGE
2007 március 23-25. Versenykiírás T1-T2-CHALLENGE Az Országos Terep-rallye Bajnokság II. futama FIA által regisztrált nemzeti Terep-rallye futam, külföldi résztvevőkkel www.vikyteam.hu viky@viky.hu INFORMÁCIÓK
UL Tanúsítási Kézikönyv - ULKK / MRSZ - Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség
A.4. Felelősségek az MRSZ - Motoros Könnyű repülő Sport Szövetség MKSSZ Légi alkalmasság Tanúsítás folyamatában: A.4.1. Felelősségek a SES A1 és az UL A2 területek Légi alkalmasság felülvizsgáló folyamatában:
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Külügyi Bizottsága a jogszabályokkal és a vonatkozó egyetemi szabályzatokkal
Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara
Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2018. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció A műszaki ellenőr az építtető
MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018
MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018 001/2018.01.19 Offroad Szakági Bizottsági Határozat. Az Offroad Szakági Bizottság jelen határozatával elfogadja az Autocross 2018-as Alapkiírását. Kérjük
A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA
A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A Magyar Vámügyi Szövetség közgyűlése az Alapszabályban, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak alapján háromévente a következő tisztségviselőket
Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Bajnokok Tornája november 15. HUNGARORING VERSENYKIÍRÁS
Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Bajnokok Tornája HUNGARORING VERSENYKIÍRÁS VERSENYKIÍRÁS Az MNASZ Bajnokok Tornája versenykiírása az FIA Nemzetközi Sportkódex és Függelékei alapján készült. A Magyar
20. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez. Összegezés az egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlatok elbírálásáról
20. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez Összegezés az egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Veszprémi Főegyházmegye 8200 Veszprém, Vár utca
A komplex szakmai vizsgáztatás jogszabályi háttere 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet
A komplex szakmai vizsgáztatás jogszabályi háttere 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet GYEMSZI EFF Barczi Erika oktatásszervező Témakörök Általános rendelkezések A vizsga előkészítése A vizsga lebonyolítása
Belföldi kiküldetési szabályzat
Testnevelési Egyetem Belföldi kiküldetési szabályzat A Szenátus elfogadta a 43/2015. számú határozatával. 2016. december 15-ig elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben. Módosító határozatok: 90/2016.
Országos Regularity Rallye Kupa
Alapkiírás 2019 Országos Regularity Rallye Kupa 1. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK: A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (továbbiakban: MNASZ) a 2019. évre kiírja az Országos Historic Regularity Rallye Kupa sorozatot.
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Alsózsolca Város képviselő-testülete, a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának
1/2011. sz. Gazdasági Főigazgatói Utasítás
1/2011. sz. Gazdasági Főigazgatói Utasítás a Szent István Egyetem Hallgatói Önkormányzat gazdálkodásának szabályozásáról Gödöllő, 2011. A Szent István Egyetem (továbbiakban: SZIE) Szervezeti és Működési
Herend Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzata. Fejezet. Bevezető rendelkezések
A szabályzat célja Herend Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzata I. Fejezet Bevezető rendelkezések A közbeszerzési szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) megalkotásának
A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök
A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök I. Az ügyrend célja Az ügyrend célja, hogy meghatározza az alapszabályban
A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA
A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA I. Az utasítás hatálya Ezen utasítás hatálya a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2001. május 03.
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2001. május 03. 1 A szervezeti és működési szabályzat összefoglalóan tartalmazza
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.
Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje
Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje I. A Javadalmazási Bizottság jogállása A Javadalmazási Bizottság az Igazgatóság által létrehozott, folyamatos működésű bizottság, mely segíti a vezérigazgató
Magyar Pétanque Szövetség
Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Jóváhagyta a MAPESZ elnöke 2015.
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. A Szak-és Továbbképző Bizottság ügyrendje
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar A Szak-és Továbbképző Bizottság ügyrendje 1 Készítette: Dr. Vincze Áron A dokumentáció kódja: ÜR- SZTB Jóváhagyta: Dr. Nyitrai Miklós dékán Változat száma
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008.
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008. A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a
Magyar Pétanque Szövetség
Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Jóváhagyta a MAPESZ elnöksége 2014.
JAVASLAT Javadalmazási Szabályzat elfogadására
JAVASLAT Javadalmazási Szabályzat elfogadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési Osztály Ózd, 2018. november 15. Tisztelt Képviselő-testület! Az Állami Számvevőszék ellenőrzési
Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái
Versenyszabályzat 1. Hatálya 1.1. Jelen versenyszabályzat (továbbiakban: VSZ) vonatkozik valamennyi Magyarországon, a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban: MATAMSZ) szervezésében vagy jóváhagyásában
K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2015. (V.27.) önkormányzati határozatából. K.m.f.
K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2015. (V.27.) önkormányzati határozatából a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzati hatósági ügyekben, az
Az Országos Magyar Vadászkamara Országos Szervezete Hivatali Apparátusának. Szervezeti és Működési Szabályzata 2017.
Az Országos Magyar Vadászkamara Országos Szervezete Hivatali Apparátusának Szervezeti és Működési Szabályzata 2017. I. AZ OMVK HIVATALI APPARÁTUSÁNAK JOGÁLLÁSA ÉS FELADATAI Az Országos Magyar Vadászkamaráról
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT június 19. 2013. PRIMOM Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Vállalkozásélénkít ő Alapítvány (a továbbiakban: Ajánlatkérő) jelen Szabályzat elfogadásával a közbeszerzési eljárások belső
Versenykiírásban történt változások:
10. Eger Rallye Eger, 2015. 03.27.-29. Dátum: 2015. 03. 24. Idő: 14:00 Tárgy: 1. sz. Végrehajtási utasítás Dok. No.: 1.1. Kitől: Rendező Oldal szám: 5 Kinek: Melléklet: - 1. BEVEZETÉS Versenykiírásban
A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1996. évi LXII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXIX. törvény 59.. rendelkezései alapján a Than
Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.
1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,
Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11.
I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei Hivatalos
Az elektori gyűlésre vonatkozó általános szabályok Testületi tagok megszavazásának rendje I. Szimpátiaszavazás
A Nemzeti Együttműködési Alap (továbbiakban: Alap) testületei (Tanács és kollégiumok) civil delegált tagjainak megválasztására összehívott elektori gyűlések ÜGYRENDJE Az egyesülési jogról, a közhasznú
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
Komárom Városi Sportegyesület 2922 Komárom, Stadion út 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2009. április 24. 1 A szervezeti és működési szabályzat összefoglalóan tartalmazza az egyesület szerveinek,
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa
az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl
A Nemzeti Erıforrás Minisztérium közleménye az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl hatályos: 2012.04.06 - Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról
Az MRSZ JT Szervezeti és Működési Szabályzata 2015-16 2015.09.29-i változat
Az MRSZ JT Szervezeti és Működési Szabályzata 2015-16 2015.09.29-i változat A Szabályzat az MRSZ JT 2013.szeptember 1-jei közgyűlésén elfogadott Alapszabályra épül, annak szerves részét képezi. Jelen Szabályzat
Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.
Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Intézmény OM- azonosítója: 201827 Intézményvezető: Kovács Péterné
Az MNASZ Elnökség november 30-i ülésén meghozott határozatok
Az MNASZ Elnökség 2018. november 30-i ülésén meghozott határozatok 48/4/2018.11.30. sz. elnökségi határozat Az MNASZ Elnöksége megerősíti a 150/E/2018.11.07. sz. elektronikus elnökségi határozatot. 49/4/2018.11.30.
AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések
AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (továbbiakban: PTE IGYK) hatályos szabályzatai alapján az Illyés Gyula Szakkollégium (továbbiakban:
MNASZ VAGYONÉRTÉKŰ JOGOK HASZNOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 2004 (piros könyv)
2004.03.01 MNASZ VAGYONÉRTÉKŰ JOGOK HASZNOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 2004 (piros könyv) A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (a továbbiakban: Szövetség) Elnöksége (a továbbiakban: elnökség) a sportról szóló
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:
DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4251 Hajdúsámson, Kossuth u. 2-8. 52/590-400 Fax: 52/590-407 hsamsonisk@t-online.hu DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE
VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tatabánya, 2012. október 29. VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ)
MNASZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
2006. 03. 23 MNASZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (a továbbiakban: Szövetség) Elnöksége az Alapszabály 25.. (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Melléklet a 16/2016.(II.11.) határozathoz EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS AZ EDELÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2016. A szabályzat célja EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS AZ EDELÉNYI
A szabályzat hatálya. Az ajánlatkérők, azok jogai és kötelezettségei
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 8/2013. (VIII. 30.) OBH utasítása a Bíróságok fejezet irányítása alá tartozó intézmények közbeszerzéseiről szóló szabályzatról A közbeszerzésekről szóló 2011. évi
- aktív tagja a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1135 B u d a p e s t, Szegedi út 37-39. Telefon: 00-(36)-1-220-5690 FAX: 00-(36)-1-220-8921. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. 1 1. Általános rendelkezések: A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit a tervező-és
A MAGYAR LABDARUGÓ SZÖVETSÉG (MLSZ) Elnökségének. 394/2011 (12.05.) számú határozatával elfogadott ESETI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
A MAGYAR LABDARUGÓ SZÖVETSÉG (MLSZ) Elnökségének 394/2011 (12.05.) számú határozatával elfogadott ESETI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX tv.