NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
|
|
- Ede Juhász
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: /9/2014./I. Tárgy: Iharosberény 0115/10 hrsz.-ú ingatlan (komposztüzem) villamos energia ellátásának elızetes vizsgálati eljárása Ea.: dr. Bodorkós Erzsébet Melléklet: /9/2014. számú határozat Tisztelt Cím! Felkérem, hogy ezen megkeresésem kézhezvételétıl számított 8. napon a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló, módosított 314/2005. (XII. 25.) Kormányrendelet 5. (6) bekezdése értelmében a tárgyban kiadott, /9/2014. számú elızetes vizsgálati eljárást lezáró határozat teljes szövegének 15 nap idıtartamra történı nyilvános közzétételérıl gondoskodni szíveskedjék. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, módosított évi CXL. törvény 78. (10) bekezdése értelmében a hirdetmény útján közölt döntést a hirdetmény kifüggesztését követı tizenötödik napon közöltnek kell tekinteni. A hirdetményezés megtörténtérıl, illetve az észrevételekrıl visszaigazolást kérünk. Határozatom ellen a kézbesítéstıl hirdetmény útján értesítettek esetében a felügyelıség hirdetıtábláján 15 napra kifüggesztett hirdetmény levételétıl számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıfelügyelıséghez (Budapest) címzett, de hatóságomnál két példányban benyújtható fellebbezésnek van helye. A jogorvoslati eljárás díja a közigazgatási alapeljárás igazgatási szolgáltatási díjának 50 %-a, azaz ,- Ft, természetes személyek és társadalmi szervezetek esetében 1%-a, azaz 2.500,- Ft. A jogorvoslati eljárás igazgatási szolgáltatási díját a Magyar Államkincstárnál vezetett számú elıirányzat-felhasználási számlára kell átutalási megbízással teljesíteni vagy készpénz-átutalási megbízással (csekk) postai úton befizetni. A díj megfizetését igazoló befizetési bizonylatot vagy annak másolatát a jogorvoslati kérelem elıterjesztéséhez mellékelni kell. A közegészségügyi szakhatósági közremőködés jogorvoslati eljárás díja ,- Ft, melyet a Magyar Államkincstár számú számlájára átutalással kell teljesíteni. A földvédelmi szakhatósági közremőködés jogorvoslati eljárás díja ,- Ft, melyet a Magyar Államkincstár számú számlájára átutalással kell teljesíteni. A növény- és talajvédelmi szakhatósági közremőködés jogorvoslati eljárás díja ,- Ft, melyet a Magyar Államkincstár számú számlájára átutalással kell teljesíteni. Tel.: (94) Fax: (94) nyugatdunantuli@zoldhatosag.hu Ügyfélfogadási rend: Hétfı ; Szerda: , ; Péntek:
2 Az örökségvédelmi szakhatósági közremőködés jogorvoslati díjának illetéke 3.000,- Ft, melyet illetékbélyegen kell leróni. Kapja: 1. Iharosberényi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzıje 8725 Iharosberény, Rákóczi u. 6. Szombathely, július 9. Bencsics Attila igazgató megbízásából: A felügyelıség hirdetıtábláján történı kifüggesztés napja: A hirdetmény levételének napja: Az önkormányzat hirdetıtábláján történı kifüggesztés napja: A hirdetmény levételének napja: Boros Regina sk osztályvezetı 2
3 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: /9/2014. Tárgy: Iharosberény 0115/10 hrsz.-ú ingatlan (komposztüzem) villamos energia ellátásának elızetes vizsgálati eljárása Ea.: dr. Bodorkós Erzsébet Törkenczi Arnold Császárné Uhrin Noémi Nagyné Erıs Alexandra Horváth Richárd H A T Á R O Z A T I. Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. (7626 Pécs, Búza tér 8/A.) által tervezett, az Iharosberény 0115/ hrsz.-ú ingatlanok (korábbi Iharosberény 0115/10 hrsz.- ú ingatlan - komposztüzem) villamos energia ellátására vonatkozó, az Espa Kft. (Bajna) által készített elızetes vizsgálati dokumentációban foglaltakat egyben megállapítom, hogy az e l f o g a d o m, Iharosberény 0115/ hrsz.-ú ingatlanok (korábbi Iharosberény 0115/10 hrsz.- ú ingatlan - komposztüzem) villamos energia ellátásának megvalósítása esetén nem feltételezhetı jelentıs környezeti hatás. A környezetvédelmi kikötések, feltételrendszerek az építési engedélyezési eljárás során, szakhatósági állásfoglalás keretében kerülnek rögzítésre. II. Az elızetes vizsgálati eljárásba bevont szakhatóságok állásfoglalásai A Somogy Megyei Kormányhivatal Nagyatádi Járási Hivatal Járási Földhivatala 10132/2014. számú szakhatósági állásfoglalásában megfogalmazott kikötések - Az Iharosberény 0115/10 hrsz.-ú ingatlan idıközben megosztásra került, az új földrészletek a 0115/ hrsz.-ú, kivett mővelési ágú, telephely megnevezéső területek villamos energia ellátásának elızetes vizsgálati eljárásához a szakhatósági hozzájárulásomat megadom akként, hogy a tervezett tevékenység a szomszédos mezıgazdasági termıföldek mezıgazdasági használatát nem akadályozhatja, a 0129/12 hrsz-ú szántó mővelési ágban nyilvántartott területre vonatkozóan pedig a tervezett Tel.: (94) Fax: (94) nyugatdunantuli@zoldhatosag.hu Ügyfélfogadási rend: Hétfı ; Szerda: , ; Péntek:
4 vezetéképítés megkezdése elıtt idıleges más célú hasznosítás engedélyezése szükséges a Nagyatádi Járási Földhivataltól. A Somogy Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság (Kaposvár) SOF/23/618-2/2014. számú szakhatósági állásfoglalásában megfogalmazott kikötések Az érintett terület idıleges kivonásához talajvédelmi szakhatósági állásfoglalás szükséges. Amennyiben a szükséges szakhatósági állásfoglalás elıírása szerint történik a humuszos termıréteg mentése és a rekultiváció, a tevékenységgel kapcsolatban talajvédelmi kizáró ok nem merülhet fel, a termıtalajt érı környezeti hatások korlátozottak lesznek. A tervezett tevékenység termıtalajt érı korlátozott hatása ismeretében, a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása talajtani szempontból nem indokolt. III. Az építési engedélyezési eljárás során Felügyelıségem részérıl figyelembe veendı szempontok. A részletezett madárvédelmi intézkedésekkel összhangban az áramkötéseket burkolt vezetékkel, a tartó oszlopok szigetelıit mőanyag borítással kell ellátni, továbbá szükséges a tartó oszlopok kereszttartóira madárvédelmi papucsokat szerelni. IV. Az elızetes vizsgálati eljárás ,- Ft összegő igazgatási szolgáltatási díja, a közegészségügyi szakhatósági közremőködés ,- Ft igazgatási szolgáltatási díja, a földvédelmi szakhatósági közremőködés ,- Ft igazgatási szolgáltatási díja, a növény- és talajvédelmi szakhatósági közremőködés ,- Ft igazgatási szolgáltatási díja, továbbá az örökségvédelmi szakhatósági közremőködés 3.000,- Ft illetéke megfizetésre került. V. A határozat ellen a kézbesítéstıl hirdetmény útján értesítettek esetében a felügyelıség hirdetıtábláján 15 napra kifüggesztett hirdetmény levételét követı naptól számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıfelügyelıséghez (Budapest) címzett, de a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıséghez (Szombathely, Vörösmarty u. 2.) benyújtható fellebbezésnek van helye. A jogorvoslati eljárás díja az alapeljárás igazgatási szolgáltatási díjának 50 %-a, azaz ,- Ft, természetes személyek és társadalmi szervezetek esetében 1 %-a, azaz 2.500,- Ft. A közegészségügyi szakhatósági közremőködés jogorvoslati eljárás díja ,- Ft, melyet a 2
5 Magyar Államkincstár számú számlájára átutalással kell teljesíteni. A földvédelmi szakhatósági közremőködés jogorvoslati eljárás díja ,- Ft, melyet a Magyar Államkincstár számú számlájára átutalással kell teljesíteni. A növény- és talajvédelmi szakhatósági közremőködés jogorvoslati eljárás díja ,- Ft, melyet a Magyar Államkincstár számú számlájára átutalással kell teljesíteni. Az örökségvédelmi szakhatósági közremőködés jogorvoslati díjának illetéke 3.000,- Ft, melyet illetékbélyegen kell leróni. I n d o k o l á s Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. (7626 Pécs, Búza tér 8/A.) kérelme mellékleteként hatóságunkhoz benyújtotta az Espa Kft. (Bajna) által készített elızetes vizsgálati dokumentációt elızetes vizsgálati eljárás lefolytatása céljából. Az elızetes vizsgálati dokumentációban foglaltak - tekintettel arra, hogy a tervezett tevékenység a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló, módosított 314/2005. (XII. 25.) Kormányrendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) 3. számú mellékletének 76. pontja alá esik -, a Kormányrendelet aiban foglaltak alapján, illetve a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, évi CXL. törvényben továbbiakban Ket. meghatározott eljárási rendben kerültek elbírálásra. A tervezett beruházásról a közlemény felügyelıségi honlapon történı megjelenésének napjától számított 21 napon belül felügyelıségünkre észrevételt lehetett tenni. Észrevételt lehetett tenni a telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálat szükségességére, a környezeti hatástanulmány tartalmára. Az észrevételezési határidın belül észrevétel nem érkezett. A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 481/2013. (XII.17.) Kormányrendelet 5. számú mellékletének figyelembevételével megtörtént a közremőködı szakhatóságok megkeresése. Kikötésekkel járult hozzá az elızetes vizsgálati dokumentációban rögzítettek elfogadásához. a Somogy Megyei Kormányhivatal Nagyatádi Járási Hivatal Járási Földhivatala 10132/2014. szám alatt, a Somogy Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság (Kaposvár) SOF/23/618-2/2014. szám alatt, Kikötések nélkül fogadta el az elızetes vizsgálati dokumentációban rögzítetteket. a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (Kaposvár) a SOR/074/ /2014. szám alatt, 3
6 az Iharosberényi Közös Önkormányzati Hivatal (Iharosberény) 289-3/2014. szám alatt, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Hatóság (Szombathely) NYUDUVH /2/2014. szám alatt, a Pécsi Bányakapitányság (Pécs) PBK/1113-2/2014. szám alatt. A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal (Kaposvár) SO-04D/EOH/192-5/2014. szám alatti végzésével a szakhatósági eljárást megszüntette. A Somogy Megyei Kormányhivatal Nagyatádi Járási Hivatal Földhivatala 10132/2014. számú szakhatósági állásfoglalásának indokolása A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. az Iharosberényi 0115/10 hrsz.-ú földrészletre, amely idıközben megosztásra került 0115/ hrsz.-ú kivett mővelési ágú telephely megnevezéső területekre, amely az ingatlan-nyilvántartásban a 32059/2014 ügyiratszámmal án átvezetésre került. A csatolt dokumentumokból megállapítottam, hogy a villamos energia ellátás a 0129/12 hrsz.- ú szántó mővelési ágban nyilvántartott területen átmenı magasfeszültségrıl történı leágazással történne. Termıföldet érintıen a vezetéképítés csak ezt a földrészlet érinti, ezért a rendelkezı részben leírtak szerint adtam meg a hozzájárulásomat a termıföld védelmérıl szóló évi CXXIX. törvény 8. (2) bekezdésében foglaltak szerint. (A szakhatósági állásfoglalásom után lerovandó ,-Ft eljárási díj az Ö1403/2014/ számú számlán számlázásra került a tévesen befizetett ,-Ft-ból ,-Ft külön végzésben az E.On Zrt. részére visszafizetésre kerül.) A Nagyatádi Járási Földhivatal a termıföld mennyiségi védelmével és a más célú hasznosítással kapcsolatos földvédelmi eljárásokban jogosult eljárni a Tfvt. 2. d) pontja alapján. Az ingatlanügyi hatósági ügyeket a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetrıl, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdése szerint elsı fokon az ingatlan fekvése szerinti illetékes Járási Földhivatal látja el. Illetékességem a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelölésérıl szóló 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet 1. számú melléklete határozza meg. A szakhatósági eljárásban az ingatlanügyi hatóság eljárását a Tfvt szabályozza, az idıleges és végleges más célú hasznosítás engedélyezésével kapcsolatos eljárást a ok szabályozzák. A szakhatósági állásfoglalás ellen önálló jogorvoslattal élni a Ket. 44. (9) bekezdése értelmében nincs lehetıség, azt csak a határozat vagy az eljárást megszüntetı végzés elleni jogorvoslat keretében lehet megtenni. 4
7 A szakhatósági állásfoglalást a Ket. 44. (1) bekezdése, valamint a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízvédelmi hatósági igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 481/2013. (XII.17.) Kormányrendelet 5. számú melléklet 9. pontja alapján adtam ki. A Somogy Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság (Kaposvár) SOF/23/618-2/2014. számú szakhatósági állásfoglalásának indokolása A Somogy Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága a Nyugatdunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség megkeresése, az Iharosberény, külterület 0115/10 hrsz.-ú ingatlan (jelenleg, megosztást követıen 0115/ hrsz.-ú ingatlanok) villamos energia ellátása tárgyú elızetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapította, hogy a tevékenység elızetes vizsgálati eljáráshoz talajvédelmi szempontból hozzájárul; a termıföld védelmérıl szóló évi CXXIX. törvény a alapján a rendelkezı részben foglalt szakhatósági állásfoglalást adta ki. A talajvédelmi hatóság jelen szakhatósági állásfoglalását a fıvárosi és megyei kormányhivatalok mezıgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelölésérıl szóló 328/2010. (XII.27.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 44. -a szerint adta ki. A hatósági eljárás díja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezıgazdasági szakigazgatási szervei elıtt kezdeményezett eljárásokban fizetendı igazgatási szolgáltatási díjak mértékérıl, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII.2.) VM rendelet 1. sz. mellékletének pontja szerint ,-Ft, melyet az ügyfél megfizetett. A Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (Kaposvár) a SOR/074/ /2014. számú állásfoglalásának indokolása A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség május 05.-én az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. által Iharosberény, külterület 0115/10. hrsz. alatti komposztüzem (jelenleg, megosztást követıen 0115/ hrsz.-ú ingatlanok) villamos energia ellátásának elızetes vizsgálata ügyében szakhatósági állásfoglalás kiadása miatt kereste meg a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervét. A megküldött elızetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapítottam, hogy a szakhatósági hozzájárulás kiadásának közegészségügyi akadálya nincs. Szakhatósági állásfoglalásomat a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 33. (1) bekezdése és az 5. sz. mellékletében foglaltak alapján hoztam meg. Az önálló fellebbezési jogot a Ket. 44. (9) bekezdése alapján zártam ki. E rendelkezés értelmében végzés csak a határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntetı végzés elleni fellebbezésben támadható meg, kivéve a Ket. 98. (3) és (4) bekezdésében szabályozott eseteket. Hatóságom hatáskörét az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv 5
8 kijelölésérıl szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 10. (1) bekezdés b) pontja, illetékességét a fıvárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdése, valamint a 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 4. (2) bekezdése állapította meg. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Hatóság (Szombathely) NYUDUVH /2/2014. számú állásfoglalása A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség /2/2014.II. számú április 30-án érkezett megkeresésével az E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt.-nek (7626 Pécs, Búza tér 8/A.) az Iharosberény, külterület 0115/20 hrsz.-ú ingatlan (jelenleg, megosztást követıen 0115/ hrsz.-ú ingatlanok) villamos energia ellátására vonatkozó elızetes vizsgálati eljárás iránti kérelmére indult eljárásában a Hatóságot szakhatósági állásfoglalás megadása iránt kereste meg. A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 33. (1) bekezdése, illetve 5. mellékletében foglalt táblázat 3. sora alapján az elızetes vizsgálati eljárásban a vízügyi szakhatósági hatáskörben vizsgálandó szakkérdés annak elbírálása, hogy a tevékenység vízellátása, a keletkezı csapadék- és szennyvíz elvezetése biztosított-e, vízbázis védıterületére, védıidomára jogszabályban, illetve határozatban meghatározott elıírások érvényesíthetık-e, a tevékenység az árvíz és a jég levonulására, a mederfenntartásra milyen hatást gyakorol. A szakhatósági megkeresés mellékleteként elektronikus úton közzétett, az ESPA Kft. (2525 Bajna, İrhegy-alja 4.) által februári dátummal készített elızetes vizsgálati dokumentáció átvizsgálása során az alábbiakat állapítottam meg. Iharosberény külterületén, a 0115/10 hrsz.-ú ingatlanon (jelenleg, megosztást követıen 0115/ hrsz.-ú ingatlanokon) tervezett komposztüzem villamos energia ellátása 22 kv-os távvezeték leágazás építésével biztosítható. A tervezett leágazás 250 m hosszban légvezetékkel, 2,5 m hosszban földkábellel kerül kialakításra. A leágazás végpontjában 1 db transzformátor állomás, a nyomvonalon pedig 4 db áttört gerincő vasbeton oszlop épül. A tervezett tevékenység vízellátást nem igényel, a tevékenység során szennyvíz nem keletkezik, a távvezeték építése a csapadékvizek lefolyására nincs hatással. A szabadvezeték nyomvonala vízfolyást nem keresztez, vízbázis védıterületét nem érinti. A tevékenység az árvíz és a jég levonulására, a mederfenntartásra nincs hatással. A rendelkezésemre álló iratok, valamint a kérelem és mellékleteként benyújtott dokumentáció érdemi vizsgálatát követıen a fenti jogszabályi hivatkozásokat figyelembe véve a rendelkezı részben foglaltak szerint döntöttem. Jelen szakhatósági állásfoglalást a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 44. -a (1), (3) és (6) bekezdése alapján adtam. A szakhatósági állásfoglalás elleni önálló fellebbezés lehetıségét a Ket. 44. (9) bekezdése zárja ki. 6
9 A Hatóság szakhatósági hatáskörét, valamint illetékességét a vízügyi igazgatási, valamint a vízügyi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 482/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 7. (1) bekezdése, valamint 4. (6) bekezdése és 1. számú melléklete II. fejezetének 6. alpontja, továbbá a Korm. rendelet 33. (1) bekezdése, illetve 5. mellékletében foglalt táblázat 3. sora állapítja meg. A Pécsi Bányakapitányság (Pécs) PBK/1113-2/2014. számú állásfoglalásának indokolása A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség Bányakapitányságra továbbított /2/2014/II. iktatószámú megkeresésében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (Ket.) 44. (1) és (2) bekezdése, valamint a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 5. számú mellékletének 10. pontjában rögzített szakterületre kiterjedıen kérte az elızetes vizsgálati eljárás lefolytatása érdekében a Bányakapitányság szakhatósági állásfoglalásának megadását. A Felügyelıség megkereséséhez külön mellékelte az Elızetes vizsgálati dokumentáció Iharosberény, 0115/10 hrsz. alatti ingatlan (komposztüzem) villamos energia ellátására címő munkát, amelynek ismerete alapján kérte az eljáró hatóság a Bányakapitányság szakhatósági állásfoglalásának kiadását. Az eljáró hatóság megkeresése a Bányakapitányságon április 30-án került iktatásra. A Bányakapitányság a dokumentáció felülvizsgálata keretében megállapította, hogy a hatásvizsgálati dokumentációban bemutatott tevékenység nem érint felszínmozgás veszélyes övezetet, külszíni bányát vagy annak hatásterületét, CH-bányászati célú létesítményt, továbbá CH-szállító vezeték biztonsági övezetét nem érinti, csak a MAGÁZ Magyar Gázszolgáltató Kft. (8800 Nagykanizsa, Csengery u. 9.) üzemeltetésében lévı gázelosztó vezetékeket és biztonsági övezeteit. Szilárd ásványi nyersanyagok védelmi szempontjai alapján nem érintettek olyan földrészletek sem, amelyek az Állami Ásványvagyon Nyilvántartásban szerepelnek. A létesítés ásványi nyersanyag kitermeléssel nem jár. A földtani környezetet közvetlenül érintı várható hatások ismeretében, a helyi építésföldtani sajátosságok, továbbá a helyi szilárd ásványi nyersanyagok és a földtani közeg védelme alapján nincs kizáró oka a tervezett vezetékeknek, tartóoszlopainak és a transzformátor állomás kialakításának a tervezett területen. Az irányadó ügyintézési határidı (15 nap): A Pécsi Bányakapitányság szakhatósági állásfoglalását az illetékességet szabályozó 267/2006. (XI.20.) Korm. rend. 2. (2) bekezdése értelmében, és a bányászatról szóló évi XLVIII. törvény 43. és 44. -aiban biztosított hatáskörében, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 5. számú mellékletének 10. pontja, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. tv. 44. (1) és (2) bekezdése alapján adta ki. Az Iharosberényi Közös Önkormányzati Hivatal (Iharosberény) 289-3/2014. számú állásfoglalásának indokolása A Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség elızetes vizsgálati 7
10 eljárást folytat az E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt. kérelmére az Iharosberény, Külterület 0115/10. hrsz-ú ingatlan ( komposztüzem ) villamos energia ellátása tárgyában, és kérte hatóságomat az üggyel kapcsolatos állásfoglalásomra, amelyet a rendelkezı részben írtak szerint megtettem, a 382/2007. /XII.23./ számú Korm. rendelet 12.. (3) bekezdésében és a 320/2010. /XII. 27. / számú Korm. rendelet 3. melléklet 5. pontjában leírtak alapján. Tekintettel arra, hogy a tervezett mőszaki megoldás szorosan illeszkedik a évben módosított Településrendezési Tervünkhöz, és mert a tervezési szakaszon védett természeti érték, védett természeti terület nem található, az állásfoglalásomat a rendelkezı rész szerint adtam meg a fent írt 320/2010. /XII. 27. / számú Korm. rendelet 3. melléklet 5. pontja alapján, amely egyben rendelkezik a hatáskörömrıl, és az illetékességemrıl is. A végzésem elleni fellebbezési lehetıséget a Ket /9/ bekezdése zárja ki. A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal (Kaposvár) SO-04D/EOH/192-5/2014. szám alatti végzésének indokolása A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség az Iharosberény, 0115/10 hrsz.-ú ingatlan (komposztüzem) villamos energia ellátásának elızetes vizsgálatához kért szakhatósági állásfoglalást Hivatalomtól. A kérelem tartalmából megállapítottam, hogy a Kérelmezı által tervezett tárgyi beruházás sem mőemléki területet, sem régészeti lelıhelyet vagy régészeti védıövezet területét nem érinti, ezért mint szakhatóság a megkeresés szerinti ügyben a régészeti örökség és a mőemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII.20.) Korm. rendelet 13. (1) bekezdése értelmében nem rendelkezem szakhatósági hatáskörrel. A fentiek miatt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (Ket.) 45/A. (3) bekezdése alapján, az ott elıírt ügyintézési határidıben döntöttem a szakhatósági eljárásom megszüntetésérıl. A jogorvoslat módjáról a Ket. 44. (9) bekezdése rendelkezik. Hivatalom hatáskörét és illetékességét a régészeti örökség és a mőemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII.20.) Korm. rend. 2. (1) a.) pontja, 1. melléklete, az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl szóló 343/2006. (XII.23.) Korm. rend. 1. (3) bekezdése és a járási (fıvárosi kerületi) hivatalokról szóló 218/2012. (VII.13.) Korm. rend. 1. számú melléklete állapítja meg. A kérelemben foglaltak felülvizsgálata során, az elızetes vizsgálati dokumentációban rögzítettek alapján, Felügyelıségem szakértıi véleménye, valamint a közremőködı szakhatóságok állásfoglalásai figyelembevételével megállapítottam, hogy a tervezett tevékenység során nem feltételezhetı jelentıs környezeti hatás az alábbi indokok alapján. Általános jellemzık 8
11 Az Iharosberény 0115/10 hrsz. ingatlan (jelenleg, megosztást követıen 0115/ hrsz.-ú ingatlanok) tulajdonosa 707 kva villamosenergia-igényt jelentett be az áramszolgáltató felé. Mivel az igény a jelenlegi hálózatokról nem biztosítható, a Csurgó-Iharosberény 22 kv-os légvezeték 157. számú oszlopától 22 kv-os szabadvezetékes hálózatot, majd egy földre telepített, 1600 kva-es kompakt transzformátor állomást (száma:19616) terveznek létesíteni 1000 kva transzformátor géppel. A tervezett 22 kv-os légvezeték hossza 250 méter. A hálózatépítés idıtartama kb. 1 hét. A létesítendı vezeték által érintett terület Iharosberény község közigazgatási területéhez tartozik. A vezetékkel érintett terület jellege: külterület. Levegıtisztaság-védelem A tervezett légvezeték építése idıszakában alkalmazott munkagépek és szállítójármővek üzeme levegıterheléssel jár. A kivitelezési munkák során levegıterhelés átmenetileg lép fel az építési tevékenység alatt, ezek hatása a rövid idıtartam miatt csekély mértékő. Az építkezés levegıtisztaság védelmi szempontú hatásterülete gyakorlatilag az érintett beruházási területre korlátozódik. Az építkezés levegıt terhelı hatása lakott területeken nem érzékelhetı. Üzemeléskor levegıterhelı hatások nem jelentkeznek. Zajvédelem A létesítés során a munkagépek által keltett és a szállításból adódó forgalomnövekedés okozta zajterhelés rövid idıtartamú és kismértékő. A szállítással érintett útvonalon nem alakul ki határértéket meghaladó zajszint. Az építési tevékenység következtében a zajtól védendı objektumoknál határérték túllépés nem várható. Az építkezés idıtartama várhatóan 1 hét, a kivitelezés befejezése után az építési tevékenységbıl származó zajkibocsátás megszőnik. Az üzemeltetés során mőködı transzformátor állomás zajvédelmi szempontú hatásterületén (3 m) védendı létesítmény nem helyezkedik el, ezért a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló, 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 10. (3) bekezdésének a) pontja alapján nem kell zajkibocsátási határérték megállapítását kérni. Hulladékgazdálkodás A dokumentáció alapján megállapítottam, hogy a tervezett létesítmények üzemeltetése során hulladékok nem keletkeznek. A távvezeték építése során veszélyes hulladékok nem keletkeznek. Az építés során keletkezı nem veszélyes hulladékok kezelése megoldott. A nem veszélyes hulladékok engedéllyel rendelkezı átvevınek kerülnek átadásra. A kitermelt talajt engedéllyel rendelkezı vállalkozónak adják tovább, illetve a helyszínen feltöltésre használják. 9
12 A hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény 14. (1) bekezdése alapján hulladékot csak hulladékgazdálkodási engedély birtokában lehet szállítani, kivéve, ha a természetes személy ingatlanhasználó az elkülönítetten győjtött háztartási hulladékot hulladékgyőjtı pontra, hulladékgyőjtı udvarba, átvételi helyre vagy hulladékkezelı létesítménybe szállítja, valamint a gyártó, a forgalmazó az átvételi kötelezettséggel érintett hulladékot hulladékkezelı létesítménybe szállítja. Vízvédelem A tervezett építés, valamint üzemeltetés során technológiai szennyvíz nem keletkezik. A távvezeték és a BHTR állomás építése vízhasználatot nem igényel. A létesítmények építése, illetve üzemszerő mőködése, a felszíni, felszín alatti vizekre sem minıségileg, sem mennyiségileg nem gyakorol negatív hatást. Az építés során kiemelt figyelmet kell fordítani a munkagépek mőszaki állapotára, annak érdekében, hogy azok mőködésébıl adódóan szennyezıanyag a felszíni, felszín alatti vizekbe ne kerülhessen. Természet- és tájvédelem Megállapítottam, hogy a nyomvonal által érintett ingatlanok nem állnak országos illetve európai közösségi jelentıségő természetvédelmi oltalom alatt. A legközelebbi természet-közeli élıhely a nyugatról szomszédos, az európai közösségi jelentıségő természetvédelmi rendeltetéső területekrıl szóló 275/2004. (X. 8.) Kormányrendelet /továbbiakban: Rendelet/ értelmében Natura 2000 területek, a HUDD jelő Szentai erdı megnevezéső Jóváhagyott Kiemelt Jelentıségő Természet-megırzési Területhez tartozó ingatlanok, amelyeket a beruházás nem érint. A munkálatokkal érintett helyszín út mellett elhelyezkedı, helyenként fás, bokros terület, ahol a transzformátor állomás és a légvezeték kiépítése területhasználati változást számottevıen nem okoz. A mezıgazdasági mővelés és az út közelsége miatt megindult a természetes vegetáció degradációja, védett természeti érték elıfordulása a nyomvonal mentén nem valószínősíthetı. A javasolt nyomvonal a helyi településrendezési szempontokkal összhangban van, módosításuk nem szükséges. Fentiek alapján a vezeték kialakítása és üzemeltetése - a dokumentációban részletezett madárvédelmi szempontok és kikötésem figyelembe vételével - jelentıs hatást a madarakra nem jelent, a vezeték és a transzformátor állomás, mint új tájelem tájképi hatása elhanyagolható, következésképpen a tervezett beruházás táj- és természetvédelmi érdeket nem veszélyeztet, az elızetes vizsgálati dokumentáció elfogadható, jelentıs hatás nem várható. A dokumentáció élıvilág-védelmi fejezetét Dr. Vona Márton táj- és természetvédelmi szakértı (SZ-027/2009.) készítette. A természet védelmérıl szóló évi LIII. törvény (továbbiakban: Tvt.) 7. (5) bekezdése szerint: Elektromosenergia-szállító légvezetékek létesítésekor, valamint középfeszültségő 10
13 szabad légvezeték teljes szakaszhosszra kiterjedı felújításakor olyan mőszaki megoldásokat kell alkalmazni, amelyek a vadon élı madarakat nem veszélyeztetik. A Tvt. 8. (1) bekezdése alapján a vadon élı szervezetek, továbbá ezek állományai, életközösségei megırzését élıhelyük védelmével együtt kell biztosítani. A Tvt. 17. (1) bekezdése szerint a 8. (1) bekezdés rendelkezéseinek megfelelıen a vadon élı szervezetek élıhelyeinek, azok biológiai sokféleségének megóvása érdekében minden tevékenységet a természeti értékek és területek kíméletével kell végezni; A Tvt. 43. (1) bekezdése szerint tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élı-, táplálkozó-, költı-, pihenı- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása. Felügyelıségem szakértıi véleménye, az eljárásban közremőködı szakhatóságok állásfoglalásainak figyelembevételével a határozatom rendelkezı részében foglaltak szerint döntöttem. Határozatom jogalapja a Kormányrendelet 5. (2) bekezdésének ac) pontja. Döntésemet a hatóságom által nem ismert érintett ügyfelekkel a Ket. 80. (3) és (5) bekezdésére figyelemmel hirdetményi úton közöltem. Az elızetes vizsgálati eljárás igazgatási szolgáltatási díjának jogalapja a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló, módosított 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet továbbiakban KvVM rendelet 1. számú melléklet, I. fejezet 49. pontja, a közegészségügyi szakhatósági közremőködés igazgatási szolgáltatási díjának jogalapja az 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet I. sz. mellékletének XI. Fejezet 16. pontja, a földvédelmi szakhatósági közremőködés igazgatási szolgáltatási díjának jogalapja a termıföld védelmérıl szóló évi CXXIX. törvény 18. (1) bekezdése, a növény- és talajvédelmi szakhatósági közremőködés igazgatási szolgáltatási díjának jogalapja a 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 1. melléklet pontja, az örökségvédelmi szakhatósági eljárás illetékének jogalapja az évi XCII. törvény 29. (1) bekezdése. Határozatom elleni fellebbezési jogot a Ket. 98. (1) bekezdése alapján a 99. (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével tettem lehetıvé. A jogorvoslati eljárás díját a KvVM rendelet 2. (4) (5) és (7) bekezdésében foglaltak figyelembevételével állapítottam meg. Felügyelıségem hatásköre a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 481/2013. (XII. 17.) Kormányrendelet 8. (1) bekezdésének c) pontján, 18. (1) c) pontján és a 9. (1) bekezdésén, illetékessége az 1. számú melléklet IV. fejezetének 2. pontján alapul. A határozatot kapja: 1. E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt Pécs, Búza tér 8/A. 2. Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 7400 Kaposvár, Fodor József tér 1. 11
14 3. Somogy Megyei Kormányhivatal Nagyatádi Járási Hivatal Járási Földhivatala (Nagyatád) 7500 Nagyatád, Baross G. u Nyugat-dunántúli Vízügyi Hatóság 9700 Szombathely, Vörösmarty u Somogy Megyei Kormányhivatal Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala 7400 Kaposvár, Csokonai u Pécsi Bányakapitányság 7623 Pécs, József Attila u Somogy Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága Kaposvár, Guba Sándor u Iharosberényi Közös Önkormányzati Hivatal 8725 Iharosberény, Rákóczi u. 6. (hirdetményezés céljából) 9. Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 7400 Kaposvár, Somssich Pál u ESPA Kft Bajna, İrhegy-alja 4. Szombathely, július 9. Bencsics Attila sk igazgató 12
Vas Megyei Kormányhivatal
Vas Megyei Kormányhivatal Iktatószám: VAV/KTF/1924-16/2015 Ügyintézık: dr. Bodorkós Erzsébet Telefon: (94) 506-719 Tárgy: A Duka 0176/18 hrsz.-ú ingatlan villamos energia ellátásának elızetes vizsgálati
Vas Megyei Kormányhivatal
Vas Megyei Kormányhivatal Iktatószám: VAV/KTF/1087-16/2015 Ügyintézık: dr. Bodorkós Erzsébet Telefon: (94) 506-719 Tárgy: A Gısfa 244 hrsz.-ú és a 01052/4 hrsz.-ú ingatlanok villamos energia ellátásának
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4938-2/1/2014./I.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 7250-1/5/2013. II.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5601-4/2/2013. II.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 844-2/3/2014.II. Tárgy: a HOTEL
Vas Megyei Kormányhivatal
Vas Megyei Kormányhivatal Iktatószám: VAV/KTF/488-6/2015 Ügyintézık: Paksa Tibor, dr. Bodorkós Erzsébet Telefon: (94) 506-719 Tárgy: 8. sz. fıút Szemenye-Kám közötti szakasz burkolat-megerısítése során
Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Sárvár Város Jegyzıje Sárvár Várkerület 2-3. Tisztelt Cím!
Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/66-12/2016.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3879-1/1/2014.I. Tárgy: a Magyar
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 10-1/1/2014.II. Tárgy: a Praktiker
dr. Kovács Györgyi hivatalvezetı nevében és megbízásából:
Iktatószám: VA-06/AKF05/1609-6/2017. Ügyintézı: dr. Monostori Veronika Pernyész István Telefon: (94) 506-718 Tárgy: A Nyugati-Fém Kft. 9700 Szombathely, Pálya u. 8156/6 hrsz. alatti telephelyén üzemelı
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1912-4/6/2013.I. Tárgy:
Szám: /3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1467-1/3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság-
Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 841-3/6/2013. Törkenczi
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3965-2/1/2014.I. Tárgy: a Makoplast
Szám: /10/2014./I. Tárgy: A zalaszentmártoni TSZ veszélyes hely megszüntetésének előzetes vizsgálati eljárása
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 7253-1/10/2014./I. Tárgy: A zalaszentmártoni
Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3419-3/1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság-
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 4018-3/1/2013. Paksa
Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/122-35/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3.
Szám: Ea.: VA/KTF02/122-35/2016. Törkenczi Arnold Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/122-34/2016.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2589-5/1/2013.II. Paksa Tibor
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 1907-3/3/2014.I. dr. Bodorkós
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2644-2/2/2014.I. dr. Bodorkós
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u Pf.: 183 H A T Á R O Z A T
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 6652-2/10/2011/I. Műszaki
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3500-1/2/2013. Törkenczi
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1108-1/4/2013./II. Tárgy:
Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2843-2/3/2013. Tárgy:
Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1225-6/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 06.
villamos energia ellátása előzetes vizsgálati eljárása. dr Harkay Katalin Tekauer Mónika
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 4007-5/8/2012./I. Tárgy:
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 425-1/2/2014/II. Paksa Tibor
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 5102-1/1/2013. Füleki
9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: : 835-2/18/2012.II.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2696-2/10/2013./II. Tárgy:
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 1-2/14/2015. Mőszaki ea.:
dr. Kovács Györgyi hivatalvezetı nevében és megbízásából:
Iktatószám: VA-06/AKF05/192-3/2017. Ügyintézı: dr. Monostori Veronika Törkenczi Arnold Telefon: (94) 506-718 Tárgy: Az ALCUFER Kft. Szombathely, Mérleg u. 5. szám alatti telephelyének zajforrásaira zajkibocsátási
267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet
267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet a Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggı közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő üggyé nyilvánításáról
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3415-3/1/2014./I. Tárgy: a Szakály
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 72.224-1-4/2010. Ea.: Dr. Kiss Renáta Bánfi Szabolcs (táj- és természetvéd.) Tóth Lajos (víz- és talajvéd. + összefogó)
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5450-2/3/2013.II.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea.: Műszaki ea.: 316-3/2/2014./I.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 5848-2/10/2013./II. Tárgy:
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 2977-27/2010. Tárgy: A GE Hungary Kft. Budapest, Váci út 77.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 847-1/9/2014./I.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 6658-1/1/2013. Paksa
Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra!
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 7815-2/6/2012. Törkenczi
Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 778-2/9/2013. Paksa
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25
9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3234-2/1/2012.II. Tárgy:
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 219-8/2/2014.I. Tárgy: a Vasi Volán
Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2810-4/1/2013. Törkenczi
Tárgy: A Kőszeg, 2826/4. hrsz. alatti ingatlanon lévő 0,4 és 20 kv-os szabadvezeték hálózat kiváltásának előzetes vizsgálati eljárása.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1410-1/7/2011/I. Ea.: Vargáné
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3412-2/2/2013. Paksa
Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 35-3/2/2013. Törkenczi
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 977-7/1/2013. Paksa
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1890-2/1/2014.II. Tárgy: A Pölöskei
HATÁROZAT. módosítom és egyúttal egységes szerkezetbe foglalom az alábbiak szerint:
Iktatószám: VAV/KTF/3560-2/2015 Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós Erzsébet Műszaki ügyintéző: Paksa Tibor Telefon: (94) 506-719 Tárgy: a 266-5/1/2006. számú zajkibocsátási határértéket megállapító határozat
9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 5776-3/1/2012./II. Tárgy:
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2681-2/4/2013./II. Tárgy:
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2017-4/1/2013. Paksa
H A T Á R O Z A T. e l f o g a d o m,
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 8097-1/8/2010. Műszaki
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 359-3/6/2014. I. Spiegler
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 76.735-1-10/2010. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Szeged, el zetes
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 6018-4/2/2014.I. Paksa Tibor
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 5843-1/1/2013. II.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 410-1/2/2014.II. Paksa Tibor
Szám: 644-1/1/2014 II. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 644-1/1/2014 II. Tárgy: Levegőtisztaság-
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1001-4/5/2014./I. Tárgy: a STRABAG
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2254-3/1/2013. Paksa
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2858-2/1/2013. Törkenczi
Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 410-3/2/2013. Paksa
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 2667-2/5/2014/I.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2348-2/2/2014./I. Paksa Tibor
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 179-5/2/2013. Paksa
H A T Á R O Z A T. 1. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének BKR/001/00773-2/2015. számú állásfoglalása:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 104440-1-12/2015. Ügyintéz : dr. Baltazár Éva Berényi Anita Kovács Tibor Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Kiskunhalas MOL
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 1053-2/2/2013. Paksa
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3363-3/1/2013. Paksa
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség. Szám: /2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 80084-1-10/2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kecskemét- el zetes vizsgálati
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 423-422, 422-255, 375-111, 501-900 Fax: (06 56) 343-768 Postacím:
H A T Á R O Z A T. e l f o g a d o m,
Szám: 5190-2/13/2009. Előadó.: Boros Regina Tel.: 94/506-720 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1459-1/3/2014.II. Jogi ea: dr.
Tárgy: Levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/3397-3/2016. sz.
Szám: Jogi ea.: Mősz. ea.: VA/KTF02/3397-4/2016. dr. Monostori Veronika Paksa Tibor Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld.
H A T Á R O Z A T. e l f o g a d o m,
Iktatószám: VA/KTF02/2457-18/2016 Ügyintézők: Vargáné Kovács Krisztina, Császárné U. Noémi, Völgyiné Tóth Marietta, Erhardt Ildikó, dr. Gombás Boglárka Telefon: (94) 506-720 Tárgy: a Kisrécse 06 hrsz.-ú
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 7078-2/1/2014.I. Spiegler
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 672-5/3/2013. Tárgy: A
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 3036-1/6/2013.II.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság
1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság Szám: 74847-1-12/2010. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kft.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 88.075-1-10/2012. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Kistelek 0233/2
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 223-1/2/2014.II. Spiegler Mihály
Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. (9027 Győr, Kandó Kálmán u ) az M 86-
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1367-2/ 13/2012.I. Ea.:
Melléklet: 1 pld. határozat (961-1/1/2014.I.)
Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Ikt. szám: 961-1/1/2014.II. Mőszaki elıadó:
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2328-2/2/2013. Paksa
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 577-5/2/2014.I. Tárgy: a Salesianer
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 2368-2/2/2014.I.
Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y
Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Divinus Yacht Club Kft. (4032 Debrecen, Nagyerdei körút
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1676-1/1/2014. II. Tárgy: A Naturholztechnik