In memoriam Sükösd László

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "In memoriam Sükösd László"

Átírás

1 In memoriam Sükösd László Türelemmel viselt súlyos betegség után október 26-án elhunyt Dr. Sükösd László, a hazai mozgásszervi sebészet egyik meghatározó alakja. Sükösd László (született: május 27.) orvosi diplomáját a Budapesti Orvostudományi Egyetemen 1960-ban szerezte. Egyetemi évei során kötelezte el magát a mozgásszervi sebészet mellett, amikor szabadidejében Oberna Főorvos osztályára járt tanulni és gyakorlatot szerezni. Emellett válogatott szinten kézilabdázott. Gyakorló orvosi pályafutását Salgótarjánban általános sebészeti osztályon kezdte. Az itt eltöltött két év után hét évet töltött az Országos Traumatológiai Intézetben, ahol tudományos munkatársként dolgozott és 1987 között a Peer Gyula, majd Gonda András, később Krakovits Gábor által vezetett Ortopéd Traumatológiai osztályon folytatta mozgásszervi sebészeti pályafutását a János Kórházban. Az Uzsoki Kórház Ortopéd Traumatológiai Osztályát 1987-től 2002-ig vezette, mely időszak alatt a kórház igazgatóhelyetteseként is szerepet vállalt az intézmény sikeres működésében. Nyugdíjba vonulását követően is aktívan vett részt az általa korábban vezetett osztály napi munkájában, tudományos tevékenységében, s folytatta szakmapolitikai aktivitását is az ortopédia és a traumatológia vezető szerveiben. Pályafutása során tudományos érdeklődését kezdetben a boka, később a térdsérülések, illetőleg azok szövődményei, valamint az endoprotetika határozták meg. Döntő szerepet vállalt az artroszkópia hazai elterjedésében. A 81 tudományos dolgozat és 200 hazai, illetőleg nemzetközi kongresszusi előadás elsősorban ezeket az irányokat tükrözi. Az oktatás területén mind az egyetemi oktatásban, mind a posztgraduális képzésben jelentős szerepet vállalt és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem ezt címzetes egyetemi docensi címmel értékelte. Szakmai közéleti tevékenysége során több cikluson keresztül látott el feladatokat az Ortopéd Szakmai Kollégiumban, a Traumatológiai Szakmai Kollégiumban, illetőleg választott tagként a Magyar Ortopéd Társaság és a Magyar Traumatológus Társaság vezetőségében. A Magyar Traumatológus Társaság elnöki tisztét közmegelégedéssel látta el 1997 és 1999 között ban az Osztrák Traumatológus Társaság tiszteletbeli taggá választotta. Számos nemzetközi társaságban fejtett ki aktív tevékenységet. Az Európai Sportsebészeti Térdsebészeti és Artroszkópos Társaságnak (ESSKA) alapító tagjai közé tartozott óta volt tagja a Hip International szerkesztő bizottságának. A Magyar Traumatológus Társaság 2004-ben Lumniczer Sándor Emlékéremmel, a Magyar Ortopéd Társaság 2005-ben Dollinger Emlékéremmel ismerte el szakmai és tudományos munkásságát, 2002-ben Batthyány-Strattmann Díjban részesült. Sükösd Tanár Úr személyében nagy formátumú, széles látókörű sebészt veszítettünk el, akinek egész pályafutása tanúságtétel volt az egységes mozgásszervi sebészeti szemlélet mellett. Már sok évvel a közös szakképzés hazai bevezetése előtt minden fórumon, kongresszuson, szakmai találkozón a két szakma közeledését igyekezett előmozdítani. A szakmai társaságok vezetőségeinek és kollégiumainak ülésein sok-sok szakmai, szakmapolitikai vita során 308

2 mozdította elő a konszenzust, a közös állásfoglalást diplomatikus, de határozott véleményalkotásával, kitűnő arányérzékével. Tanítványaként, osztályvezetői pozíciójában utódaként sokat tanultam Sükösd Tanár Úrtól. Osztályunkra történő megérkezésekor többségünk már gyakorlott ortopéd és baleseti sebész volt, de számunkra is hozott új technikákat, hasznos gyakorlati tapasztalatokat. Mindannyiunkat sarkallt, hogy lássunk világot, tanuljunk más műhelyek technikáiból, trükkjeiből és hibáiból is. Folyamatosan biztatott minket a tudományos rendezvényeken való aktív részvételre, előadások készítésére, cikkek írására. Nyugdíjba vonulása után velünk maradt a napi gyógyító munkában s én különösen nagy támasznak éreztem tanácsait az ortopéd és traumatológiai társaságok vezetőségeinek, kollégiumainak ülésein. Családján, szerettein, betegein kívül nekünk is nagyon fog hiányozni az Uzsoki Kórházban, a magyar ortopédiában, baleseti sebészetben! Nyugodjék békében! Prof. Dr. Hangody László In Memoriam Kendelényi Ernő c. egyetemi docens Dr. Kendelényi Ernő 1927-ben született Budapesten. Iskolai tanulmányait a Budai Cisztercita Rend Gimnáziumában, illetve a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végezte. Orvosi diplomáját 1951-ben kapta kézhez től 1972-ig a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. számú Sebészeti Klinikáján Dr. Hedri Endre, Dr. Rubányi Pál, és Dr. Berentey György munkatársa volt. Pályája kezdetétől elkötelezte magát a baleseti sebészet mellett és kapott megbízást az újonnan létrehozott Újpesti Baleseti Sebészeti Osztály élére, amelyet 1972-től 1995-ig vezetett. A fekvőbeteg osztály és ambulancia szervezésével csaknem egy időben az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetben korszerű szakmai elvek alapján működő, baleseti sebészeti szakrendelést és utókezelőt alakított ki, s ezzel a központi baleseti ambulancia mellett először Újpesten működött önálló, több munkahelyes baleseti sebészeti szakrendelés és utókezelő. Az Országos Traumatológiai Intézet átmeneti, kényszerű bezárásával, és áthelyezésével egy időben, a 60 ágyas Újpesti Baleseti Osztályt 90 ágyassá bővítette. Munkája során folyamatosan részt vett Dr. Berentey György professzorral és az Országos Baleseti Sebészeti Intézettel együttműködve a fővárosi baleseti sebészeti ellátó rendszer fejlesztésében. Osztályvezető főorvosi kinevezése után alig telt el 6 8 év, már országos viszonylatban is elismert baleseti sebészeti iskolát sikerült létrehoznia. Tudatosan és tervezetten segítette, hogy munkatársai szakterületükön belül speciális képzést is kapjanak. Osztályán kiemelkedő és elismert szakmai tevékenység alakult ki számos részterületen (kézsebészet, speciális osteosynthesisek stb.) ban oktató tevékenységét a Semmelweis Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docensi kinevezéssel honorálta. A főváros baleseti sebészeti szakfelügyelője lett és ebben a minőségében hosszú éveken keresztül részt vett az ellátás szervezésében, tagja volt a Magyar Traumatológus Társaság vezetőségének és a Traumatológiai Szakmai Kollégiumnak. 309

3 Időközben az általa vezetett osztály 127 ágyassá bővült és november 1-jétől a fővárosi regionális ügyeleti rendszer bevezetésekor amelynek elméleti és gyakorlati kialakítója volt az Észak-pesti régió vezető traumatológiai osztálya lett április 1-jén történt nyugdíjazásáig vezette az Újpesti Árpád Kórház Traumatológiai Osztályát, fővárosi szakfelügyelői, majd szaktanácsadó feladatait továbbra is lelkesen, töretlen optimizmussal folytatta. A tanítványai őszintén tisztelték és szerették, s a korábban általa létrehozott osztály ma is magán viseli 23 éves vezetői tevékenységének erényeit. Etikai magatartása mindenkor példaszerű volt. Határozott, szókimondó, őszinte, optimista egyéniség volt. Munkája során számos elismerésben részesült, nyugdíjazását követően Újpest Díszpolgárává választották november 3-án hosszantartó súlyos betegség után hunyt el. Emlékét megőrizzük. Munkatársai és barátai nevében: Dr. Zágh István In Memoriam Endrődi János Eltávozott közülünk Endrődi János, a szegedi traumatológia és kézsebészet nagy egyénisége, megalapítója, mindkét szakma kiemelkedő egyénisége. Endrődi János augusztus 14-én született Szegeden. A Szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett és a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerzett diplomát. Végzés után október 1-jétől a Láng Imre professzor által vezetett II. sz. Sebészeti Klinikán kezdett dolgozni. Itt tanulta meg a klinikára jellemző szövetkímélő preparáló sebészi technikát. Előbb az akkori gyakorlatnak megfelelően sebészetből, majd ráépített szakvizsgaként traumatológiából szerzett szakvizsgát. A ranglétrán fokozatosan előrejutva a traumatológiai ellátás felelős szervezőjévé és egyik fő irányítójává vált. A klinikán számos orvos a sebészet alapjait tőle tanulta meg. A fiatal sebész, traumatológus, idegsebész orvosokat nagy türelemmel, önzetlenül és fáradságot nem kímélve tanította az anatómiai ismeretek szükségességére, a sebészi feltárás során a szövetek tiszteletére és a tiszta, preparáló és szabályos feltárásokra. Az arra érdemes fiataloknak műtéteket adott, nagy szeretettel asszisztált és közben fáradhatatlanul oktatott. Ügyeleti időben a súlyos sérültek ellátásakor gyors döntéseivel, határozott tevékenységével és sebészi bravúrjaival nemcsak példát mutatott, hanem bevonva a fiatal szakorvosjelölteket, akiket aktívan tanított is. Nagyon korán felismerte a korszerű műtéti traumatológiai ellátás során az osteosynthesisek fontosságát. Az AO tanfolyamokat nemcsak maga, hanem kötelezően tanítványai is elvégezték és az AO szabályok általánossá váltak a Klinikán. Kulka professzor segítségével pedig számos AO tálca beszerzése után az osteosynthesisek gyakorlata is mindennapossá vált. Tevékenysége, szervezése, oktatása révén a traumatológiai ellátás példaértékűen egyetemi szintre emelkedett. Egyénisége következetes szigorúsága ellenére is vonzotta a fiatalokat, közvetlensége és szeretetteljes önzetlensége nagyon sok sebész, traumatológus kezdeti éveiben nagy segítséget jelentett a szakmai induláshoz. Tanítványai a szakmai tudás mellett a beteg iránti nagy 310

4 empátiát is megtanulhatták tőle! Gyakran mondta, hogy csak olyan műtétet végezzél és oly módon, amit édesanyádon, testvéreden vagy saját gyermekeden elvégeznél. A traumatológia fejlődése mellett az 1970-es években a kézsebészet és a mikrosebészet is kibontakozott. Endrődi János kezdettől fogva fontosnak tartotta és támogatta, hogy a kézsebészet Szegeden fejlődjön. A mikrosebészet a baleseti rekonstrukció fontos részévé vált. A tanfolyamokon tanultakat a klinikai gyakorlatban alkalmazta, és korán kialakította a fiatalabb tanítványok támogatásával Szegedi Kézsebészeti Központot. Részese volt a replantációknak, az első lábujj átültetésnek, mikrovascularis lebeny átültetésnek. A kézsebészeti beavatkozásokat korszerű, kézsebészeti eszközökkel és modern kézsebészeti technikával történő végzését rutinszerűvé és elfogadottá tette. Nagy elismerés volt a kézsebészeti szakma részéről, hogy 1980-ban Kézsebészeti Kerekasztal Konferenciát szervezett, ahol a kézsebészet prominens képviselői jelen voltak. A konferencia anyagát kiadványban jelentette meg ban a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház Baleseti Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosi állását nyerte el. Főorvosként jelentősen korszerűsítette a traumatológiai ellátást, bevezette a tomportáji törések ellátására a gamma szegezést, rutinszerű módszerként bevezette az artroszkópos ellátást és megteremtette a korszerű ortopédiai ellátást is az osztályon. A kézsebészeti ellátást hangsúlyosan fejlesztette, felvállalta az elhanyagolt kézsebészeti eseteket és ceglédi tanítványait is sikerült beoltani a kézsebészet szeretetével. Munkássága eredményeként a traumatológia és a kézsebészet is magas színvonalon működik. Endrődi János a 1982-ben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt kapta meg, a Ceglédi Városi Tanács elnöke 1984-ben a Toldy Ferenc emlékérmet adományozta részére. Endrődi János február 28-án nyugállományba vonult. A Magyar Kézsebész Társaság elévülhetetlen kézsebészeti munkásságára elismeréseként május 17-én a Pro Memoriam Chirurgiae Manus Hungaricae emlékéremmel tüntette ki. Endrődi János a magyar traumatológia és kézsebészet kiemelkedő személye július 12-én távozott közülünk. Emlékét szívünkben, a tőle tanultakat agyunkban és kezünkben megőrizzük. Prof. Dr. Simonka János Aurél tanszékvezető egyetemi tanár Prof. Dr. Med. Emanuel Trojan Ismét búcsúzunk! November 26-án 93. születésnapja előtt alig több mint egy hónappal elhunyt Prof. Dr. med. Emanuel Trojan, az egykori Lorenz Böhler-féle baleseti sebész iskola egyik képviselője, a Magyar Traumatológus Társaság tiszteletbeli tagja. Trojan Professzor Prágában született, ott érettségizett 1936-ban, s ugyancsak Prágában szerzett általános orvosi diplomát 1941-ben, a Német Egyetemen, ahol édesapja a Zoológiai Kar professzora volt. A diploma megszerzése után, még 1941-ben áttelepedett Bécsbe, majd a kötelező katonai szolgálat letöltése után ( ) asszisztens 311

5 orvosként tagja lett Lorenz Böhler professzor híres intézményének, a Webergasse-i Unfallkrankenhaus-nak, ahol 1951-ben Oberarzt lett. Számos tanulmányútra kapott lehetőséget, így járt Strassbourghban R. Fontaine-nél, Párizsban R. Ducroquet osztályán, Bécsben Erlacher professzor ortopédiai osztályán ban munkahelyet változtatott, átment a Bécs XII. kerületében újonnan felépített Unfallkrankenhaus-ba, amelynek szervezeti felépítését az akkori Primariussal, Otto Russeval közösen dolgozták ki ban Prof. Dr. Fuchsig, az Egyetem I. számú Sebészeti Klinikájának vezetője felkérte, legyen a Klinika Balesetsebészeti Osztályának vezetője. Még ebben az évben habilitált, disszertációját traumatológiai témából készítette: Sajkacsonttörések a kézen címmel ben egyetemi tanári kinevezést kapott, egyben első tanszékvezetője lett az I. számú Sebészeti Klinikán újonnan alapított Balesetsebészeti Tanszéknek, amely 1977-től szervezetileg az Egyetem I. számú Balesetsebészeti Klinikájává alakult (I. Universitätsklinik für Unfallchirurgie). Pályafutása során elsősorban a végtagtörésekkel, a nagyízületek sérüléseivel foglalkozott. Alapvető tudományos közleményeket írt a kézsérülésekről, és különleges érdeklődéssel tanulmányozta a csonttörések gyógyulásának folyamatát. Trojan Professzor Lorenz Böhlerhez hasonlóan meggyőződéssel vallotta, hogy a baleseti sebészetnek, mint önálló új szakterületnek, az egyetemi oktatásban is önálló tantárgyként kell megjelennie. Ezt a célját számtalan ellenállást leküzdve hatalmas szorgalommal, kifogyhatatlan energiával, és rendkívüli intelligenciával el is érte. Elért eredményei a baleseti sebészet nemzetközi színterein is felkeltették iránta az érdeklődést, így számos követőre talált, emberi tulajdonságai révén pedig sok baráti kapcsolatot alakított ki. Számos Osztrák és Nemzetközi Tudományos Társaság tagja volt, között az Osztrák Balesetsebész Társaság (ÖGU) elnöke, között pedig az AO International Osztrák Szekciójának az elnöke volt. Tiszteletbeli tagjai közé választotta a Francia Ortopéd Traumatológiai Társaság, a Német Balesetsebész Társaság, a Svájci Balesetsebész Társaság és a Magyar Traumatológus Társaság. Mint klinikavezető különös gondot fordított a fiatal orvosok kiképzésére, ami nem korlátozódott kizárólag a sebészi oktatásra; ugyanolyan fontosnak tartotta, ezért oktatta munkatársainak a helyes emberi, etikai viselkedés szabályait is. Nemcsak első osztályú szakember, nemcsak atyai jó barátja volt a munkatársainak, hanem igen széles körben kötött baráti kapcsolatokat, melyeket évtizedeken keresztül ápolt, tartott fenn. Különösen nagy tiszteletet érdemelt ki tudományos közleményeivel. Tudományos pontossága, korrektsége, a mindig szakmai és sohasem sértő véleményei alapján szeretett munkatársa volt a német Unfallchirurgie című szaklapnak, munkássága nagyban hozzájárult a folyóirat sikeréhez. Kitűnő kapcsolatban állt hazánk baleseti sebészeivel, az általa vezetett Klinikán számos magyar kolléga tanulhatta meg a klasszikus, majd az operatív baleseti sebészet szépségeit. Az 1980-as években az Országos Traumatológiai Intézet és Tanszéke által szervezett AO tanfolyamok előadója volt. Emlékét megőrizzük! Nyugodjék békében! Prof. Emer. Dr. Renner Antal MTA Doktor főszerkesztő 312

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: 2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: Bencsura Katalin Bencsura Katalin 1978-ban szerezte meg a gyógytornász képesítést

Részletesebben

Professzor dr. Jermendy György - orvos, tudományos igazgató

Professzor dr. Jermendy György - orvos, tudományos igazgató Született: Szeghalom, 1947. október 29. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosi kinevezését elnyerve 1992-ben lettem a kórház munkatársa. Az itt eltöltött 24 év alatt részese lehettem annak,

Részletesebben

Búcsúzunk Dr. Szenohradszky Páltól

Búcsúzunk Dr. Szenohradszky Páltól Búcsúzunk Dr. Szenohradszky Páltól Szenohradszky Pált búcsúztatjuk, sokaknak Szeno, Doki, legtöbbünknek Pali, Pali Bácsi! Nehéz szívvel, de büszkeséggel vállaltam el, hogy végső útjára kísérve, a Szegedi

Részletesebben

Összeállította: Dr. Lakatos József ny. egy. doc.

Összeállította: Dr. Lakatos József ny. egy. doc. Összeállította: Dr. Lakatos József ny. egy. doc. 1923 2017 Életrajzi állomások 1945, Halle I. Orvosi diploma 1948, Debrecen II. Orvosi diploma - Állami Tüdőgyógyintézet, sebészet 1949-1952 Kakasszék 1952-1965

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Batthyány-Strattmann László napi elismerések Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként

Részletesebben

Módszertani és Minőségbiztosítási Osztály - osztályvezető

Módszertani és Minőségbiztosítási Osztály - osztályvezető Név: dr. Héjj Gábor Telefon: 06-30-95-16-014 E-mail: hejj.gabor@mail.orfi.hu Születési idő: 1948.09.08. Születési hely: Budapest Tanulmányok 2005 Egészségbiztosítás szakvizsga (jeles) 1984 Reumatológia

Részletesebben

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. KÁRPÁTI ISTVÁN (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Kárpáti István a Korányi-díj magyar kitüntetettje 2005-ben Orvosdoktori diplomáját a debreceni OTE-en 1981-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése

Részletesebben

Átadták a Szociális Munkáért Díjat

Átadták a Szociális Munkáért Díjat A Szociális Munkáért-Dunaújváros Díjat a közgyűlés idén Borsos József szakpszichológusnak, valamint Katona Péternek, a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum volt vezetőjének posztumusz adományozta.

Részletesebben

ORTOPÉDIA ÉS TRAUMATOLÓGIA

ORTOPÉDIA ÉS TRAUMATOLÓGIA ORTOPÉDIA ÉS TRAUMATOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. ORTOPÉDIA-TRAUMATOLÓGIA CSONGRÁD MEGYEI

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Pető András Főiskola

Pető András Főiskola Név: Dr. Kullmann Lajos Intézmény: Születési hely, idő:. Budapest, 1941. május 26 Végzettség: - Budapesti Orvostudományi Egyetem, Általános Orvosi Kar, általános orvos, 1959-65 - Budapesti Közgazdaságtudományi

Részletesebben

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK 1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),

Részletesebben

ÉVES AZ ORVOSKÉPZÉS DEBRECENBEN

ÉVES AZ ORVOSKÉPZÉS DEBRECENBEN 90 ÉVES AZ ORVOSKÉPZÉS DEBRECENBEN A IV. Kapcsolat Napját a 90 éves az orvosképzés Debrecenben gondolat jegyében rendezte meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma. E napon, immár hagyományosan

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános sebészeti gyakorlat 12 hónap (Terv1) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 Sebészeti, Mellkassebészeti-Érsebészeti Dr. Benedek György 12 hónap 1 fő 2011.09.01.

Részletesebben

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül)

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül) A Kórház története Székesfehérváron II. Géza (1141-1161) uralkodása alatt a johannita rend alapított a város első kórházát (xenodochiumot). 1865 decemberében kezdte meg működését 32 ággyal az első vármegyei

Részletesebben

Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS

Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly

Részletesebben

DEBRECENBE KÉNE MENNI

DEBRECENBE KÉNE MENNI DEBRECENBE KÉNE MENNI MAGYAR TRAUMATOLÓGUS TÁRSASÁG ÉSZAK-KELET MAGYARORSZÁGI SZAKCSOPORT ÜLÉSE A DEBRECENI EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR TRAUMAT OLÓGIAI ÉS KÉZSEBÉSZETI TANSZÉK A DEBRECENI EGYETEM

Részletesebben

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y HÍRLEVÉL HÍRLEVÉL KEZDEMÉNY 2015 JÚLIUS/kezdemény szám SZÍV A SZÍVÉRT ALAPÍTVÁNY ELŐSZÓ " Nagy megtiszteltetés számomra, hogy útjára bocsáthatom ezt az új és nagyszerű kezdeményezést, a szívtranszplantációs

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...

Részletesebben

2. 09:45 45 Reanimáció rendkívüli körülmények között :30 45 Bőrtumorok és komplex kezelésük kórszerű megközelítése

2. 09:45 45 Reanimáció rendkívüli körülmények között :30 45 Bőrtumorok és komplex kezelésük kórszerű megközelítése Kötelező szintentartó továbbképző előadások és referátumok sebész, plasztikai sebész szakorvosok és rezidensek számára Szeged, 2018.09.26-28. 2018.09.26. Szerda 1. 09:00 45 A mesenchymális őssejek klinikai

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról 2013. EüK. 17. szám közlemény 2 (hatályos: 2013.11.28 - ) A tanfolyamokra történő jelentkezés

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon

Részletesebben

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika Békefi Zsuzsa Kubatov Antal BÉKEFI ZSUZSANNA 1967-ben kezdte középiskolai tanári pályáját matematika-fizika szakos tanári végzettséggel. Két évig a keszthelyi Vajda

Részletesebben

Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján

Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján A magyar belgyógyászat iskolateremtő tudósai Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2016. október 5. Előadó: Dr. Gazda István a Magyar Tudománytörténeti

Részletesebben

A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe

A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe Dr. Kullmann Lajos 1, Dr. VekerdyNagy Zsuzsanna 2, Dr. Dénes Zoltán 3,4, Dr. BenderTamás 5,6, Dr.

Részletesebben

60 éves a klinikai laboratóriumi. társaságunk (I.) (KOLAB, KOLSZ, MKLDT, LDT, MLDT) Jobst Kázmér PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet

60 éves a klinikai laboratóriumi. társaságunk (I.) (KOLAB, KOLSZ, MKLDT, LDT, MLDT) Jobst Kázmér PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet 60 éves a klinikai laboratóriumi társaságunk (I.) (KOLAB, KOLSZ, MKLDT, LDT, MLDT) Jobst Kázmér PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet 4 5 A hazai diagnosztikus szakmák társaságaikat, beleértve az elméleti

Részletesebben

Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére

Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére Dr. Kassai Miklós (1934-2018) emlékére Mély fájdalommal vettük tudomásul a szomorú hírt, hogy Dr. Kassai Miklós főorvos életének 84. évében elhunyt. Búcsúztatásán 2018. január 13-án vettünk részt a hódmezővásárhelyi

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

55 éves az első hazai Kézsebészeti Osztály. Gondolatok e fiatal szakterület születéséről, fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről és jövőjéről

55 éves az első hazai Kézsebészeti Osztály. Gondolatok e fiatal szakterület születéséről, fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről és jövőjéről Gondolatok e fiatal szakterület születéséről, fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről és jövőjéről DR. RENNER ANTAL A XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedében kezdődött az addig egységes sebészet

Részletesebben

Az Általános Orvostudományi Kar Szabályzata. Gyakorló Kórház és Gyakorló Osztály cím elnyerésére

Az Általános Orvostudományi Kar Szabályzata. Gyakorló Kórház és Gyakorló Osztály cím elnyerésére 1 Az Általános Orvostudományi Kar Szabályzata Gyakorló Kórház és Gyakorló Osztály cím elnyerésére Sz.1.) A cím adományozásának célja, hogy az arra alkalmas, Egyetemen kívüli egészségügyi intézmények (országos

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései továbbképző tanfolyam k40 r e d i t p o n t Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2012. november

Részletesebben

A Gyermektraumatológiai Szekció és a Vándorgyűlések

A Gyermektraumatológiai Szekció és a Vándorgyűlések A Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és BALESETI KÖZPONT közleménye A Gyermektraumatológiai Szekció és a Vándorgyűlések DR. HARGITAI ERNŐ DOI: 10.21755/MTO.2016.059.0304.010 Köszönöm a lap szerkesztőségének

Részletesebben

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ILCO 2016 EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT VIII. 2016. SZEPTEMBER 30. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ÉLETVITELÉNEK

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján SAJTÓKÖZLEMÉNY Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján Köztestületünk - a számos közfeladat ellátása mellett-

Részletesebben

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott

Részletesebben

KÉRDŐÍV AZ EGYETEMI DOCENSI PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNAK SZEMPONTJAIHOZ. A PÁLYÁZÓ NEVE: Dr. Remport Ádám Születési éve: 1959

KÉRDŐÍV AZ EGYETEMI DOCENSI PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNAK SZEMPONTJAIHOZ. A PÁLYÁZÓ NEVE: Dr. Remport Ádám Születési éve: 1959 KÉRDŐÍV AZ EGYETEMI DOCENSI PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNAK SZEMPONTJAIHOZ A PÁLYÁZÓ NEVE: Dr. Remport Ádám Születési éve: 1959 A megpályázott állás: teljes munkaidős egyetemi docens, SE Transzplantációs és Sebészeti

Részletesebben

Dél-pesti Rhinologiai Napok

Dél-pesti Rhinologiai Napok Dél-pesti Rhinologiai Napok A Dél-pesti Rhinologiai Napok második alkalommal kerül megrendezésre. A kétnapos tanfolyam első napján két témát tekintünk át. A nap első felét a IV. alkalommal megrendezésre

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

Dél-pesti Rhinologiai Napok

Dél-pesti Rhinologiai Napok Dél-pesti Rhinologiai Napok A Dél-pesti Rhinologiai Napok második alkalommal kerül megrendezésre. A kétnapos tanfolyam első napján két témát tekintünk át. A nap első felét a IV. alkalommal megrendezésre

Részletesebben

Flóris István. Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet. XXV. Magyarországi Egészségügyi Napok Siófok, október

Flóris István. Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet. XXV. Magyarországi Egészségügyi Napok Siófok, október Flóris István A baleseti sebészeti ellátás finanszírozásának változása a HBCs rendszer bevezetését követően és ennek hatása a Péterfy Kórház adósság állományára: értékelés és javaslatok Péterfy Kórház-Rendelőintézet

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Batthyány-Strattmann László díjban részesült kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Dr. Bazsó György Garadna község háziorvos Dr. Bazsó Péter Prügy község háziorvosa Prof. Dr. Falkay György a Szegedi

Részletesebben

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a 1 HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG BENEDETTO CROCE ESZMEVILÁGÁBAN (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a figyelmébe,

Részletesebben

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai

Részletesebben

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később

Részletesebben

A külső feltárású melléküreg műtétek helye és jelentősége napjainkban

A külső feltárású melléküreg műtétek helye és jelentősége napjainkban A tanfolyam címe: A külső feltárású melléküreg műtétek helye és jelentősége napjainkban Célcsoport: Fiatal fül-orr-gégész, szájsebész szakorvosok és szakorvos jelöltek részére ajánlott tanfolyam. A tanfolyam

Részletesebben

SEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

SEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÁCS-KISKUN MEGYEI KÓRHÁZ AZ SZTE OKTATÓ KÓRHÁZA, KALOCSA Az emberi

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 2 hónap 2 fő 2011.09.01. - 2015.09.01. III. Belgyógyászat / Endokrinológia-

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5 Mély fájdalommal és tisztelettel Dr. Varga adózva Ferenc tudatjuk,, a hogy Magyar Kórházszövetség többszörös volt elnöke, a A Kórházszövetség saját halottjának tekinti, tiszteletére és emlékére szánja

Részletesebben

Az idegsebészet tárgya és története

Az idegsebészet tárgya és története Az idegsebészet tárgya és története Prof.Dr.Nyáry István Semmelweis Egyetem ÁOK Idegsebészeti Tanszék Idegsebészeti előadások 2017. Szeptember 11. nyary2@t-online.hu Az idegsebészet tárgya A központi idegrendszer

Részletesebben

REHABILITÁCIÓS MEDICINA

REHABILITÁCIÓS MEDICINA REHABILITÁCIÓS MEDICINA SPECIÁLIS KÉPZÉSI PROGRAM EGYÉNI MUNKATERVE hatályos: 2018.09.01-jétől Szakorvosjelölt neve: Pecsétszáma: Szakképzésbe lépés dátuma: Értesítési címe: E-mail címe: Telefonszáma:

Részletesebben

90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója

90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója 90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója Veszprém, 2012. március 19. Kiadó: Veszprémi Vegyészekért Alapítvány www.vvalapitvany.hu Szerkesztö: Tomanicz Éva Tördelö:

Részletesebben

I. SÜRGŐSSÉGI TUDOMÁNYOS ÜLÉS

I. SÜRGŐSSÉGI TUDOMÁNYOS ÜLÉS Szervezők: Szegedi helyi Bizottság Elsősegélynyújtó Csoport Elérhetőségek: MOE-SZHB: Boros István: 06/20 522-0053 Csatári Péter: 06/70 949-2215 Magyar Mentő- és Mentőtiszti Egyesület: www.mentoegyesület.com

Részletesebben

J A VA S L A T. Előterjesztő: Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató főorvosa

J A VA S L A T. Előterjesztő: Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató főorvosa J A VA S L A T az Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. konzorciumi tagként való részvételére az ÉMOP-4.1.2/A-11. számú Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése című pályázatban

Részletesebben

In memoriam Dr. Szél Éva magister emeritus ( )

In memoriam Dr. Szél Éva magister emeritus ( ) In memoriam 2016.04.20. Dr. Szél Éva magister emeritus (1931-2004) Életútja 1931. július 22-én született Szegeden családja Trianon után a Vajdasági Zentáról költözött Szegedre apja Szél József az egyetem

Részletesebben

Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál

Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál MAGYAR NYELVJÁRÁSOK 52 (2014): 7 11. A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál I. Tisztelt Gyászolók! A végső búcsúvétel idején

Részletesebben

DR SZABÓ ANDRÁS SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA

DR SZABÓ ANDRÁS SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA II. DR SZABÓ ANDRÁS SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA Személyi adatok: Név: Születési dátum: Munkahely: Családi állapot: Dr Szabó András 1953 október 29 (Gödöllő) Semmelweis Egyetem I.sz. Gyermekklinika nős, két kiskorú

Részletesebben

Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések

Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések 1. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet elıterjesztésében, az MGYT jóváhagyásával

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A kiemelt szakorvosi szakmák országos keretszámaira történő jelentkezéshez

TÁJÉKOZTATÓ. A kiemelt szakorvosi szakmák országos keretszámaira történő jelentkezéshez TÁJÉKOZTATÓ A kiemelt szakorvosi szakmák országos keretszámaira történő jelentkezéshez Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzést - az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről, a

Részletesebben

Dr. Dulovics Dezső, PhD.

Dr. Dulovics Dezső, PhD. Dr. Dulovics Dezső, PhD. okleveles vízépítő mérnök, címzetes egyetemi tanár 1935 2016 Dulovics Dezső Rimaszombaton született 1935. március 6-án. A rimaszombati gimnáziumban érettségizett 1954- ben, majd

Részletesebben

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM k40 r e d i t p o n t BUDAPEST PÉTERFY SÁNDOR UTCAI KÓRHÁZ FÜL-, ORR-, TOROK-, GÉGE-, FEJ-, NYAKSEBÉSZETI OSZTÁLY 2014. FEBRUÁR

Részletesebben

B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.)

B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.) MAGYAR RADIOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ULTRAHANG SZEKCIÓJA ULTRASOUND SECTION HUNGARIAN RADIOLOGICAL SOCIETY B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.) Az Ultrahang Szekció

Részletesebben

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz

Részletesebben

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A Kórház szervezeti felépítését és egységeinek felsorolását az Organogram

Részletesebben

A Szegedi Középkorász Műhely tizenöt éve (1992 2007)

A Szegedi Középkorász Műhely tizenöt éve (1992 2007) akk Ferenc A Szegedi Középkorász űhely tizenöt éve (1992 2007) A Szegedi Középkorász űhelyt mint civil szakmai szervezetet Kristó Gyula profeszszor hozta létre, alapította meg 1992 áprilisában, a űhely

Részletesebben

17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer

17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer 17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer 1.Egészségügyi ellátás igénybevétele Az időskorúak gyakrabban szorulnak orvosi kezelésre, gyakrabban utalják őket szakorvoshoz és gyakrabban kezelik

Részletesebben

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Fogászati anyagtan 7 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás József 7 hét 3 fő 2012.09.01. - 2016.09.01. Fogpótlástan 8 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények Címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Orvos-Gyógyszerész Napok Szervező: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Helyszín: Győr

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat?

Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat? Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat? főigazgató főorvos Sok fecske Heti Válasz konferencia 2014. június 19. Kapacitás A kórház jelenlegi ágyszáma: 1 483 Az aktív ágyak száma: 1081

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette Cím: Magyar Gyermekanaesthesiológiai és Intenzív Terápiás Társaság Tudományos Ülése 2004. Szervező:

Részletesebben

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt. Dr. Szatmári Szilárd Attila

MEGHÍVÓ. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt. Dr. Szatmári Szilárd Attila MEGHÍVÓ A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt Dr. Szatmári Szilárd Attila A szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata című egyetemi doktori (Ph.D.)

Részletesebben

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás Szakmai életutam Bevezető és bemutatkozás Nehezen írok magamról. (Az a nemzedék vagyok, aki még ezt nem tanulta.) Ezért jó, hogy portfólióm elején megtalálható az önéletrajzom, mely kiindulópontja lehet

Részletesebben

Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár...

Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár... Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár... 2015-05-29 10:28:03 Így emlékezik a Móra Ferenc Múzeum Trogmayer Ottóra. Kürti Béla írását változtatás nélkül közöljük. 2015. május 27-ről 28-ra virradó

Részletesebben

2011-ben az Európai Uniós beruházás révén intézetünk emeltszintű kistérségi járóbeteg-szakellátó központtá vált

2011-ben az Európai Uniós beruházás révén intézetünk emeltszintű kistérségi járóbeteg-szakellátó központtá vált HOGYAN LEHET KÖLTSÉGHATÉKONY AZ EGYNAPOS SEBÉSZET ÖNÁLLÓ JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSBAN? A Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós Egynapos sebészetének bemutatkozása Dr. Raffay Éva főigazgató Marosi Zoltánné

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései Kötelezően választható továbbképző tanfolyam kre 40 Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2011.

Részletesebben

Újabb nehézségek az egynapos sebészetben. Előadó: Kovács Péter Vemed Kft.

Újabb nehézségek az egynapos sebészetben. Előadó: Kovács Péter Vemed Kft. Újabb nehézségek az egynapos sebészetben Előadó: Kovács Péter Vemed Kft. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter 16/2002. (XII. 12.) ESZCSM rendelete az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Képviselő-testület 2006. november 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Képviselő-testület 2006. november 23-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2006. november 23-i ülésére Tárgy: Javaslat a PEDALL Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő szerződés

Részletesebben

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig

Részletesebben

Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26.

Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Dr. Kenyeres István Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Adatok Szem. ig. szerinti név: Dr. Kenyeres István Tibor Lakcím: 1078 Budapest, István u. 26. II. 14. Telefon: 06-309190388 E-mail: kenyeresi@bparchiv.hu

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Intézet létszámgazdálkodásának elemzése

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Intézet létszámgazdálkodásának elemzése Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi Szervező Szak A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Intézet létszámgazdálkodásának elemzése Konzulens: Dr. Dózsa Csaba

Részletesebben

A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története

A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története Buchholcz Gyula A kórház története A Mátyás király korában még virágzó Baja történetét a másfélszázados török hódoltság döntően meghatározta.

Részletesebben

Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban

Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban 2016.06.30 2016. június 30-án szobrot avattak Semmelweis Ignác tiszteletére a balatonfüredi Állami Szívkórházban. A rendezvényen Prof. Dr. Veress Gábor

Részletesebben

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4. Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bemutatkozása 2011. április 9. Készítette: Csordás Adrienn Turbók Adrienn Az intézmény alapításának éve: 1749. Az alapító neve: Győr Város Tanácsa A korábban Szentháromság

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...

Részletesebben

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

Beszámoló. (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008)

Beszámoló. (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008) Beszámoló (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008) A LEONARDO által támogatott gyakorlatomat Barcelonában, az Ars veterinaria (Calle Cardedeu, 3 08023 Barcelona) magánkórházban töltöttem el Artur Font Dipl.

Részletesebben

Közérdekû információk:

Közérdekû információk: Közérdekû információk: A kezdeményezés A Szív Világszövetség (World Heart Federation) az Amerikai Szív Szövetség (American Heart Association) által elindított Go Red for Women mozgalom világméret_ elterjesztését

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Kari Tanácsa az alábbi kari kitüntetéseket alapítja

Részletesebben

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT IX. 2017. OKTÓBER 13-15. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT BETEGEKKEL FOGLALKOZÓ CIVIL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI

Részletesebben

A rehabilitációs szakorvosképzés hazai története avagy kalandtúra a Fizikális Medicina és Rehabilitációs Orvoslás szakképesítés bevezetéséig

A rehabilitációs szakorvosképzés hazai története avagy kalandtúra a Fizikális Medicina és Rehabilitációs Orvoslás szakképesítés bevezetéséig A rehabilitációs szakorvosképzés hazai története avagy kalandtúra a Fizikális Medicina és Rehabilitációs Orvoslás szakképesítés bevezetéséig Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Részletesebben

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár

Részletesebben

Hidász elődeink. Dr. Tóth Ernő. 2013. szeptember 25-26. Visegrád

Hidász elődeink. Dr. Tóth Ernő. 2013. szeptember 25-26. Visegrád Hidász elődeink Dr. Tóth Ernő 2013. szeptember 25-26. Visegrád 1. Seefehlner Gyula (1847-1906) Zürichben szerzett diplomát (1868) 1871 MÁVAG-nál helyezkedett el 1874-1903 Hídosztály főnöke 1880 egyetemi

Részletesebben

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA A Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház és a Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika FELHÍVÁS TANFOLYAMRA Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája

Részletesebben