Kristóf Zoltán Egy informatikus átírja a középkor történelmét

Átírás

1 1 Kristóf Zoltán Egy informatikus átírja a középkor történelmét Heribert Illignek a kitalált középkorról szóló szenzációhajhász elmélete tíz éve került be nálunk a köztudatba. Azt hihetnénk, hogy ennyi idő elteltével feledésbe merült Illig teóriája, ám még mindig akadnak, akik a fiktív évszázadok képtelen ötletével próbálják felkelteni a történelem iránti érdeklődést. Közéjük tartozik Tóth Gyula informatikus, aki a középkori magyar krónikák alapján továbbfejlesztette Illig elméletét, amelyet március 11-én Debrecenben a Szkítiából kijöttekről című konferencián és szeptember 25-én Győrben is előadott. Tóth Gyula ugyan kritikával illeti Illig elképzeléseit, de azok közül csak a 297 év betoldását és a krónikáknak néhány beavatott által kitervelt meghamisítását veti el. Az előadó szerint az európai krónikákat a nyugat-európai történetírók hamisították meg, a magyar történelem eseményeinek időpontját pedig azért kellene átírni, mert azokat krónikaíróink különböző ókori időszámításokat alkalmazó forrásokból vették át. Tóth Gyula azt a látszatot kelti, mintha csak finnugrista történészek illették volna kritikával a kitalált középkor tanait, holott azokat bírálta Hetesi Zsolt fizikus 1 és az akadémikusok által kirekesztett Bakay Kornél régészprofesszor is. Bakay Kornél Illig művéről 2003-ban írt kritikájában így értékelte a nem szakemberek részéről az egész világon páratlan érdeklődést kiváltó teóriát:...vagy átírható és átírandó minden naptár vagy egy képtelen játéknak egyszer s mindenkorra véget kell vetni. S ez számunkra is alapvető kérdés, hiszen az időrend, a kronológia minden történeti kérdés legfőbb alapja és tartópillére. Ezzel nem szabad felelőtlenül játszadozni, semmiféle álságos szenzációkeltés érdekében....a történettudomány mindig szolgálóleánya volt a politikának, tulajdonképpen ma is az. Kétségtelenül tele vannak a könyvek hamisságokkal, hazugságokkal, ferdítésekkel, ám az nem járható útja a gyógyításnak, hogy a múlt valós megismerhetőségébe vetett hitet és bizalmat egyesek ki akarják ölni az egyre hiszékenyebb és egyre befolyásolhatóbb emberekből. Erre a feladatra pedig állandóan vannak jelentkezők. 2 Tóth Gyula munkásságából kiderül, hogy nincs tisztában a történettudomány módszertanával, ezért először erről kell néhány szót ejteni. A történelmet a régi idők történetíróinak feljegyzéseiből ismerhetjük meg, amelyek alapján az elmúlt évszázadokban élt történészek a történeti időrendet kialakították. Nem állítjuk, hogy minden korabeli történetíró közlését készpénznek kell venni, ezért fontos a különböző forráshelyek összevetése, a forráskritika, amelyet Tóth Gyula egyáltalán nem gyakorol. A történettudomány szerves része a régészet, mert a régészek munkája hozzájárul az emberiség történetének jobb megismeréséhez. A történeti időrend megállapításához támpontot nyújtanak a sírokban talált pénzek, mert ezeken általában látható az uralkodók arcképe és neve. S itt rögtön lelepleződnek Illig követői, mert az általuk nem létezettnek tartott uralkodók pénzei egész Európában tömegével kerültek elő a középkori sírokból. Az alábbiakban Tóth Gyula blogjából idézünk, ott ugyanis garmadával találhatók a legvadabb, legelképesztőbb ötletek, amelyekkel a szerző átírja a kora középkor történelmét. Az időszámítások kutatója Az előadó az időszámítások kutatójának nevezi magát, ugyanis már tíz éve foglalkozik a témával. Kutatási módszere a következő: összevet két általa hasonlónak ítélt történelmi eseményt, majd a hasonlóságból levonja a következtetést, hogy a két esemény egy és ugyanaz, mert szerinte a dátumok eltérését a középkori szerzők által használt különböző időszámítások okozzák. Ugyanezt teszi a középkori történelem ismert alakjaival is. Tóth Gyula a középkorban ténylegesen alkalmazott időszámításokon kívül többször hivatkozik a 1 Hetesi, Bakay, 2003

2 2 Julius Caesar- és a Nagy Sándor-féle időszámításokra, amelyeket szerinte az ókor két legjelentősebb hadvezérének halálától számítottak. A következőkben szemügyre vesszük az ókori időszámításokat, vajon megtalálhatók-e közöttük az előbb említettek. Az ókorban használt időszámításokról Hahn István ókortörténész Naptári rendszerek és időszámítás című munkájából tájékozódhatunk, amely a kronológiát kellő alapossággal tárgyalja. Hahn professzor évtizedeken keresztül oktatta az ELTE-n a görög és római történelmet történészeknek és régészeknek, tehát komoly szakértője a témának. Hahn István leírta, hogy az ókorban az egyiptomiak és az asszírok uralkodói években számoltak, de hosszabb időszakokra nézve ez sok nehézséget okozott. A görögök már nem így számoltak, ők időszámításukat az első olimpia megrendezéséhez (Kr. e. 776) kötötték. 3 Hahn István könyvében azonban a Tóth Gyula által sűrűn emlegetett Julius Caesar- és Nagy Sándor-féle időszámításoknak nem bukkantunk a nyomára. Tóth Gyula debreceni előadásán megemlítette, hogy a Nagy Sándor halálától kezdődő időszámítást Philipposz-érának hívták. 4 Mivel a fenti időszámítás kulcsfontosságot kap az előadó elméletében, joggal várhatnánk el, hogy ezt szabatosan definiálja. Ám a szerző sem az előadásain, sem a blogján nem tartja szükségesnek tisztázni a fenti meghatározásban rejlő ellentmondást: miért van két neve ennek az időszámításnak? Csak a blogján, egy hozzászóló kérdésére veti oda a következő, Illig könyvéből kiragadott részletet: A Filipposz-éra Kr.e november 12-i kezdőpontjával Filipposz Arrhidaioszról kapta nevét. Korszakként azonban elődjének, Nagy Sándornak a halála napja számít, mely számunkra - az alexandriai tudósok átszámítása nélkül - Kr.e június 10-re esik. Ezt az időszámítást az akkor szokásos nyelvhasználatban az Alexandrosz halála utáni korszaknak is hívták. 5 Tóth Gyula elárulja a bizonytalanságát, mert ugyanitt Alexandrosz-gyanús időszámítási rendszert emleget. 6 A szerző által ismertetett meghatározás másik ellentmondása: ha létezett volna a Nagy Sándor-féle időszámítás, akkor azt az ókor legnagyobb hadvezére uralkodásának kezdetétől és nem a halálától számolták volna. A fentiekből sem tudjuk meg azonban azt, ki volt a rejtélyes Philipposz, akiről a Nagy Sándor halála utáni korszakot elnevezték. Az előadó nem véletlenül nem beszél erről, ugyanis Philipposz Arrhidaiosz nem volt olyan jelentős történelmi személyiség, aki érdemes lett volna rá, hogy időszámítást nevezzenek el róla. Philipposz Arrhidaiosz Nagy Sándor féltestvére volt, akit III. Philipposz néven Kr. e. 323-ban királlyá választottak, de nem ő uralkodott, hanem Perdikkasz hadvezér kormányzóként gyakorolta a hatalmat. Arrhidaiosz ugyanis gyengeelméjű volt, akit Nagy Sándor anyja, Olümpiasz Kr. e. 317-ben megöletett. 7 Nagy Sándor birodalma ezután három részre esett szét: Görögországban az Antagonidák, Ázsiában a Szeleukidák, Egyiptomban a Ptolemaidák uralkodtak hosszú ideig. Az ázsiai Szeleukida birodalomban a Szeleukosz-féle időszámítást vezették be Kr. e. 312-től. Még ha Görögországban létezett is volna a Tóth Gyula által említett, a félkegyelmű királyról elnevezett Philipposz-éra, ez az időszámítás akkor sem maradhatott volna fenn Kr. e. 168-nál tovább. Ekkor ugyanis a rómaiak a püdnai csatában legyőzték Perszeusz makedón királyt, megszűnt a makedón királyság és Görögország a római birodalom része lett, ami a római időszámítás átvételével járt. 8 A rómaiak a consuli évek alapján adták meg a dátumokat, de ez a módszer csak rövid időszak megadására volt alkalmas, ezért emellett a Kr. e. 1. század végén megtették időszámításuk kezdetének Róma város alapítását (Kr. e. 753). 9 Nyilván erre nem lett volna 3 Hahn, Tóth, 2012a, 22:00 5 Illig, 2002, Tóth, 2011a 7 Marczali, Marczali, Hahn, 1983

3 3 szükség, ha már létezett volna egy Caesar halálától kezdődő időszámítás. A legismertebb római történetírók - Tacitus, Livius és Marcellinus - a consuli és a Róma alapításától mért időt együtt alkalmazták: Gaius Asinius és Gaius Antistius consulsága alatt, Tiberius kilencedik évében 10, ugyanazok consulsága alatt, Róma alapításának nyolcszázadik évében 11, a harmadik pun háború hatszázkét évvel a város alapítása után tört ki 12 és Constantius tizedik és Julianus harmadik consulsága alatt 13. A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy Julianus-érának nyoma sincs a római történetíróknál. Tóth Gyula önkényesen számolja az éveket Caesar naptári reformjának, a Julianus-naptárnak a bevezetésétől, és ezt elnevezte Julius Caesar-féle időszámításnak. Ez kiderül abból, hogy a blogján többször is Julián naptár bevezetésétől induló dátumok 14 -at említ. Ellene szól a Nagy Sándor és Julius Caesar halálától kezdődő időszámítások alkalmazásának az is, hogy az eltelt időt mindig valaminek a létrejöttétől, és nem valakinek a halálától számolták. További érv még az eddigiekhez, hogy Görögország területén az ókorban ismert időszámítások nem érték meg a középkort, mert Bizáncban már az ún. világkorszakot használták a Kr. e kiindulási évvel. 15 Tóth Gyula a Nagy Sándor-féle időszámítás alkalmazását így indokolja: "Kézai Simon 1272-ben írt krónikájában a magyar honfoglalást már jóval későbbre, a Krisztus utáni 872-es esztendőre rögzíti! Felmerül a kérdés: Van-e a kapcsolat a két dátum között? Nos, e két dátum tulajdonképpen egy és ugyanaz, csak az egyiket (549) a Krisztus születése óta eltelt években kell érteni, míg a másikat (872) a Nagy Sándor halála óta eltelt években! Nagy Sándor ugyanis Kr.e. 323-ban halt meg, s tudjuk, hogy a halála évétől útnak indult egy időszámítási rendszer. Ha valaki a középkor során következetesen a Nagy Sándor halála óta eltelt években gondolkodott, akkor pontosan 323 évvel nagyobb dátumokat használt, mint azok, akik már Krisztus születésétől számították az időt!...könnyen elképzelhető tehát, hogy a középkorban szándékosan vagy véletlenül összetévesztették e két párhuzamosan futó időszámítási rendszert! Még tudták, hogy mi az éppen aktuális évszám, de hogy ezt Krisztus születésétől kell-e érteni, vagy Nagy Sándor halálától, az már nem volt világos! A kereszténység terjedésével általánossá vált a keresztény időszámítás, de úgy, hogy a régi Nagy Sándor-féle dátumok megmaradtak, csak a továbbiakban keresztény dátumokként értelmeződtek! 16 Ez a magyarázat ugyan roppant ötletes, de a Nagy Sándor-féle dátumok használatára Tóth Gyula semmilyen bizonyítékot nem tud felmutatni. A fentiekben ismertettük, hogy ez az Illig által kiötlött időszámítás még az ókorban sem terjedt el Európában, így nem is futhatott párhuzamosan a középkorban a keresztény időszámítással. Kézai krónikájában ezen a helyen egyértelműen fogalmazott: Jézus Krisztus születésének nyolczszázhetvenkettedik esztendejében jöttek be ismét a húnok vagy magyarok Pannoniába 17 (az eredeti latin szövegben: anno ab incarnatione Iesu Christi 18 ), amit az előadó nem akar észrevenni. Krisztus születési évének az időszámításunk kezdeteként való alkalmazása Dionysius Exiguus nevéhez fűződik, aki ezt 525-ben javasolta. 19 Európában a 8. századtól fogva az okmányok keltezésében ezt alkalmazták csak Bizáncban ragaszkodtak a saját világérájukhoz Tacitus, 1980b, Tacitus, 1980b, Livius, 1976, Marcellinus, 1916, Tóth, 2012b 15 Hahn, Tóth, 2011a 17 Kézai, 2004, Keza, 1900, Hahn, 1983

4 4 Tóth Gyula fenti állításait önmaga cáfolta meg debreceni előadásán, ott ugyanis elismerte, hogy a kilencszázas-ezres évek körül már olyan krónikák születtek, amelyek már egyértelműen a Krisztus szerinti időszámítást használták. 21 Ha az előadó mégis úgy gondolja, hogy a keresztény Magyarországra a 13. században ez még nem volt érvényes, akkor meg kellene adnia, honnan vette Kézai Simon 1258-ban a Nagy Sándor-féle dátumokat, illetve kik használták a középkorban még mindig ezt a fiktív időszámítást. Középkori krónikáink időrendje Tóth Gyula a középkori magyar krónikák időrendjére hivatkozva próbálja átírni a kora középkor történelmét. Kétség sem fér hozzá, hogy krónikásaink a hun eredet tudatát, Attila király tetteit és az Árpádok Attilától való származásának hagyományát az ősgesztából és régi mondáinkból merítették, ezt Hóman Bálint 1925-ben igazolta. 22 Vitathatatlan tény, hogy krónikáink több évszázaddal a kora középkori történések után születtek, ezért az események leírása sokszor pontatlan és az időrend tekintetében krónikáink nem egységesek, hanem súlyos ellentmondásokat tartalmaznak (1. táblázat). Az 1. táblázatban látható eltéréseknek csak az lehet a magyarázata, hogy az ősgesztában, a mondákban és a regősénekekben nem szerepeltek évszámok, ezért azok egy részét középkori krónikásaink a nyugat-európai latin nyelvű forrásokból vették át, másik részét saját elképzelésük szerint határozták meg. Ugyanis, ha az nem így lett volna, akkor e tekintetben krónikáink is egységesek lennének. A régi időkben sokszor fel sem merült az időrend megadásának igénye, erre legjobb példa a Pompeius Trogus 44 kötetes világtörténeti munkáját kivonatoló Justinus 2. században írt világkrónikája, amely egyáltalán nem tartalmaz évszámokat. 23 Krónikáinkat a nyugat-európai évkönyvekkel összevetve rögtön szembetűnik, hogy Anonymus a szkíták életmódjára vonatkozó leírását 24 átvette Regino 10. századi krónikájából, 25 aki viszont Justinust másolta le. Anonymusnak a magyarok bejöveteléről közölt adata csak öt évvel tér el a Regino krónikájában szereplő időponttól (889). Béla király jegyzője a hunok bejövetelét Attilához kötötte, de erre a catalaunumi csata dátumát adta meg, amelyet szintén Reginotól vett át. 26 Kézai Simon maga írta le, hogy Josephus, Isidorus, Orosius, Gotfridus és mások 27 műveiből merített, viszont dátumai eltérnek a nyugati kútfőktől. Káltinál és Thuróczynál a hunok bejövetelének ideje megegyezik a Jordanes által 20 Hahn, Tóth, 2012a, 24:00 22 Hóman, Iustinus, Anonymus, 2004, Regino, 2002, Hóman, Kézai, 2004, 90. A krónika szerzője A hunok bejövetele Pannóniába Anonymus Kézai Simon Kálti Márk Hess András Thuróczy János Attila halála A magyarok bejövetele Pannóniába táblázat Krónikáink időrendje

5 5 leírt időponttal. 28 Hess András évszámai szinte azonosak Regino prümi apát krónikájának dátumaival. 29 Az előbbi adatok szerint a lényeges időpontok 2/3-át (12-ből 8-at) a korábban keletkezett nyugati krónikákból vették át krónikásaink. A fent bemutatott összefüggések azt igazolják, hogy megalapozatlan az előadó álláspontja, amely szerint a magyar krónikák minden adata szent és sérthetetlen, a nyugati kútfőké pedig mind hamis. Tóth Gyula kénye-kedve szerint kiragad krónikáinkból egyes dátumokat, amelyeket a kitalált középkor elméletének bizonyítékaként ad elő. 30 A szerző többször hivatkozik Kálti Márk Képes Krónikájának adatára, miszerint Attila halálától 104 év telt el a magyarok 677- ben történt második bejöveteléig. 31 Ám ugyanazon az oldalon Kálti Márk azt írta, hogy Attila 445-ben halt meg. Kálti Márk tévedését Tóth Gyula a naptárhamisításra fogja: Felmerül azonban a kérdés: Ha Kálti kijelenti, hogy Attila 445-ben halt meg, a honfoglalás pedig 104 évvel később következett be, akkor az 549-es dátum helyett miért a 677-es dátumot emlegeti? Nem ellentmondás ez? Nos igen, ez valóban ellentmondás! Az ellentmondás gyökere azonban éppen a naptárhamisítás logikájában rejlik!...kálti Márk tehát ellentmondásba keveredik saját magával, mert adatait szinkronizálni akarja a hamis nyugati krónikákkal! 32 Tóth Gyula a 104 év eltérést azzal is igazolni próbálja, hogy Csaba és Árpád között öt emberöltő telt el. A szerző úgy tünteti föl, mintha ez krónikáinkban egyöntetűen szereplő tény lenne, holott Kézai Simon még azt írta, hogy Csabától származott az Aba nemzetség és az ő fiai Ed és Edömén. 33 Majd egy oldallal odébb megadta, hogy Árpád ősei Álmos, Előd és Ügyek voltak, de nem állította azt, hogy Ügyek Ed utódja. 34 A Kézai által megadott hiányos leszármazási vonalat csak később, 1358-ban kötötte össze Kálti Márk. 35 Árpád honfoglalása 558-ban történt? Tóth Gyula legszenzációsabb felfedezése arról szól, hogy Árpád honalapítása nem 895- ben, hanem 558-ban történt. Indoklásában Árpádot a kutrigur Zabergánnal, Leventének a bolgárok ellen vezetett katonai akcióját a kutrigurok 558-ban történt hadjáratával állítja párhuzamba. 36 Tóth Gyula ötletét Illig és Weissgerber könyvéből merítette, amelyben azt írják, hogy a kutrigurok a Kárpát-medencében telepedtek le. 37 Az előadó figyelmét azonban elkerülte az a fontos tény (amit Weissgerber egyébként közölt), hogy a kutrigurok az avarok uralma alá tartoztak. Ezzel a Tóth Gyula által erőltetett kutrigur-magyar párhuzam egyik alappillére dől le, amellyel az előadó a kutrigurokat jelentős népként próbálja feltüntetni. A kutrigurok többek között Prokopiosz, Agathiasz, Menandrosz Protector és Theophülaktosz Szimokattész krónikáiban szerepelnek, amelyeknek a kutrigurokra vonatkozó részei Szádeczky-Kardoss Samu művében is olvashatók. 38 Innen kideríthető, hogy a korabeli bizánci történetírók soha nem állították, hogy a kutrigurok beköltöztek volna a Kárpát-medencébe. Weissgerber valószínűleg tévesen értelmezte Menandrosz Protector sorait: Baján kagán... parancsot adott, hogy a kutriguroknak mondott hunok közül tízezren keljenek át a Száva Ugyanebben az időtájban a folyón és dúlják fel Dalmácia vidékét, 39 illetve Theophülaktosz 28 Iordanes, 2004, Hóman, Tóth, 2011a 31 Kálti, 1987, Tóth, 2011a 33 Kézai, 2004, Kézai, 2004, Kálti, 1987, Tóth, 2011c 37 Illig, 2003, Szádeczky-Kardoss, 1998

6 6 Szimokattész tudósítását: "a tarniachok és a kotragérok ezek is a var és chunni népek közül valók megszöktek a türköktől, és Európába kerülve az avarok kagánjának a népeihez csatlakoztak. 40 Az előadó vakon elhitte Weissgerber értelmezését a kutrigurok történetéről anélkül, hogy ellenőrizte volna a bizánci krónikákban, igazat állít-e a német szerző. Fiktív volt az avar korszak? Az előadó azt próbálja elhitetni, hogy az avarok csupán a történetírók által hamisított krónikákban léteztek: Mivel Bizáncnak a 900-as évek elején is szembesülnie kell egy erős északi ellenséggel, mégpedig a magyarokkal, erős a gyanú, hogy a teljes avar korszak nem egyéb, mint a magyar honfoglalás korának időben visszadatált duplikációja! Illig hivatkozik Manfred Zellerre, aki a sztyeppei népekről írt munkáiban rámutat: "e lovasnépek száma az I. évezredben megduplázódik, megtöltendő az üres évszázadokat!" Az avar nép tehát, pusztán csak egy duplum! Nem más, mint a hun-magyarok melléknevéből kreált nemzet, melynek egyetlen célja: kitölteni az üres századokat! 41 Az avar korszak fiktív voltát cáfolják a Kárpát-medencei avar temetőkben talált bizánci pénzek, amelyeken Illigék szerint nem létezett császárok szerepelnek: Hérakleiosz ( ) solidusán, IV. Konsztantinosz ( ) érméjén és II. Anasztaziosz ( ) solidusán. 42 A kortárs bizánci, frank és longobárd krónikaírók az avarokat hunoknak nevezték. Paulus Diaconus, a longobárdok történetírója így említette az avarokat: a hunok, akiket avaroknak is hívnak. 43 Fredegar, a frankok krónikása ezt írta: a hunoknak is nevezett avarok birodalmában, Pannóniában heves küzdelem támadt. 44 Sőt, egyes nyugati krónikák a 8-9. században az avarokat már ungár néven említették. Liutprand longobárd király síremlékére a következő feliratot vésték: Az avar (Ungarus), az egyedül általa megsegített frank és minden szomszédja szíves békességben élt vele mindenkor. 45 Nem nyomós érv tehát a kitalált középkor elméletének hirdetőinek ellenvetése, hogy az avarokat középkori történetíróink nem említették, ugyanis az avarokat ők is hunoknak nevezték. Kézai Simon krónikájának a zeiselmaueri csatáról szóló tudósításában egyértelműen a frankok 791-es avarok elleni támadását írta le, csak avarok helyett hunokról beszélt. 46 Hunok népesítették be a középkori Európát? A szerző legelképesztőbb teóriája, hogy különálló népként valójában soha nem léteztek sem vandálok, sem frankok, sem pedig gótok! Egyetlen egy nagy és hatalmas szkíta-hunmagyar törzsszövetség létezett csupán, amelynek roppant seregeit Attila a négyszázas évek elején az ítéletre megérett Róma ellen indította. Ez a szkíta-hun-magyar nép volt az, amelynek valóban létezett egy északi (azaz fekete) és egy nyugati (azaz fehér) ága. A római érdekű nyugati történelemhamisítás ebből az egyetlen nagy hun nemzetből kreált vandálokat, frankokat és gótokat. 47 Az előadó Attila Róma elleni hadjáratát a 400-as évek elejére teszi, de ezt cáfolja Olümpiodorosz jelentése, aki a bizánci császár követeként 412-ben járt Karaton hun királynál a Fekete-tenger észak-nyugati partvidékén. 48 Tehát a hunok ekkor még nem lehettek a Kárpát-medencében, és nem Attila volt a királyuk. 39 Menander, 1998, Theophylactos, 1998, Tóth, 2011a 42 Bakay, 2004, Paulus, 1901, Fredegar, 1998, Szádeczky-Kardoss, 1998, Kézai, 2004, Tóth, 2012b 48 Moravcsik, 1934, 36.

7 7 Tóth Gyula véleményével ellentétben, a középkori történetírók a frankokat és a gótokat is germán származásúaknak írták le. Tacitus római történetíró az 1. században beszámolt a germán törzsekről, akiknek nagy része már akkor is a mai Németország területén élt. 49 A gót Jordanes a 6. században leírta a germán származású gótok történetét, amelyből megtudhatjuk többek közt, hogy a 4. század végén a Közép-Ázsiából a Fekete-tenger vidékére érkező hunok legyőzték a keleti gótokat. 50 A 6. században élt bizánci Prokopiosz Gót háború című művében közölte, hogy 536-ban, Justinianus császár idejében a Belizár vezette bizánci hadseregben hunok is harcoltak az Itáliát elfoglaló keleti gótok ellen. 51 Prokopiosz fenti művében azt is elmondta, hogy a régi időkben a frankokat germánoknak hívták. Tóth Gyula azt állítja, hogy nem léteztek a gótok, holott a középkori források részletesen tudósítottak róluk. A szerző előbbi kijelentését önmaga cáfolja blogjának egy másik részén: a hun történelem időben "rácsúszik" a gót történelemre, s rögvest kiderül, hogy nincs is gót történelem. Nem azt mondom, hogy ne lettek volna gótok, mert gótok történetesen voltak. A hatalmas képzelőerővel megáldott nyugati krónikások gyártottak hősi germán múltat a hun korszak eseményeiből. 52 A hősi germán múltról tanúskodik a keleti gótok legnagyobb királyának, a 6. században Itáliában uralkodott Nagy Theodoriknak a Ravennában ma is látható síremléke. 53 Az előadó szerint nem létezett gót történelemről nemcsak Jordanes műve maradt ránk, hanem a 7. században élt Sevillai Izidornak a hispániai vizigótok és vandálok történetéről írt munkája is. 54 De legmeggyőzőbben a nyelvemlékek bizonyítják, hogy a gótok valóban léteztek és a kihalt gót nyelv a germán nyelvek családjába tartozott. A 4. században Wulfila, az ariánus egyház püspöke lefordította a Bibliát gót nyelvre. 55 A germán nyelvek legrégebbi nyelvemlékét a 6. században keletkezett Codex Argenteus őrizte meg számunkra. Ebben a kódexben olvasható a Miatyánk, amelynek első sorai így hangzottak gót nyelven: atta unsar þu ïn himinam weihnai namo þein qimai þiudinassus þeins wairþai wilja þeins swe ïn himina jah ana airþai". 56 A fenti szöveg feltűnő hasonlóságot mutat a mai német nyelvű változattal: "Vater unser im Himmel, geheiligt werde dein Name. Dein Reich komme. Dein Wille geschehe, wie im Himmel, so auf Erden. De nemcsak a gótok nem voltak hunok, hanem rokonaik, a vandálok és a gepidák sem. Ezt bizonyítja a 8. században élt bizánci szerző, Theophanes kijelentése: a gotthos, az isigotthos, a gépais és a vandélos; semmi másban nem különböznek, csak nevükben, egyazon nyelvet használják; mindannyian Areios eretnek hitén leledzenek. 57 Theophanes állítását igazolta a gótok történetírója Jordanes, aki a Getica-ban közölte, hogy a vizigótok, az osztrogótok és a gepidák rokonok, és ezek a népek ariánus keresztények. 58 A germán származású gótok, vandálok és gepidák eltűntek, mert beolvadtak más népekbe, de a középkori történetíróktól tudjuk, hogy az egyéb germán népek: a frankok, a szászok és a svábok voltak a mai németek ősei. Ha Tóth Gyula elmélete igaz lenne, akkor ma Európa legnagyobb lélekszámú népe magyarul beszélne. Tóth Gyula fantáziája nem ismer határt, ugyanis a vandálokban is magyarokat lát: A VANDÁL népnév tehát nem más, mint a VANGÁR név, melynek ismerősebben csengő változata a VENGER, azaz HUNGÁR! Íme itt van hát Attila vandál - vangár venger - 49 Tacitus, 1980a, Iordanes, 2004, Procopius, 1919b 52 Tóth, 2011b 53 Theuderich 54 Sevillai, Wulfilabibel 56 Vaterunser 57 Szádeczky-Kardoss, Iordanes, 2004, 53/133.

8 8 hungár népe, amely Krisztus után 407-ben a jászkunok és a germán szvévek társaságában végigdúlta Galliát és Hispániát, pontosan úgy, ahogy arról középkori krónikáink beszámoltak! 59 A szerzőt cseppet sem zavarja, hogy csak az oroszok hívnak bennünket vengernek, más európai nyelven nem neveznek bennünket így. A 11. századi óorosz nyelvű Nesztor krónika szerzője a magyarokat fekete ugriknak nevezte, 60 tehát ekkor az oroszok még nem vengernek hívták a magyarokat. A fentiekből megállapítható, hogy a vandál név nem származhat egy 5. században még ismeretlen szóból, tehát a vandál népnévnek a vengerből való levezetése csupán egy nyelvészeti zsonglőrködés. A szárnyaló fantáziájú szerző felfedezi, hogy valaha az angolok is magyarok voltak: Vegyük észre hogy az UNGARN-tól az ENGERN-en és ANGRIA nevén keresztül egyenes út vezet ANGLIA nevéig! ANGLIA tehát nem más, mint UNGRIA, az ANGOL népnév pedig az R -> L hangváltozáson keresztül UNGÁR - HUNGÁR nevünkkel azonosítható! Azok az angol és saxon hódítók pedig, akik a galliai hadjárattal egyidőben meghódították a brit szigeteket, valójában Attila királyunk kapitányai, hungár azaz magyar hódítók voltak! 61 Tóth Gyula szót sem veszteget arra a jelentéktelen apróságra, ha minden úgy történt volna, ahogy ő elképzeli, akkor az angolok ma miért nem magyarul beszélnek? A nyelvészeti bűvésztrükköket bemutató informatikus azt sem akarja észrevenni, hogy az angol nyelv nem a magyarra, hanem a németre hasonlít. Tóth Gyula maga is érzi, hogy mindez bizonyítéknak édeskevés, ezért egy 19. századi angol szerzőt hív segítségül: Sharon Turner szerint tehát az angolokkal folyton együtt emlegetett saxonok neve eredetileg nem más, mint sakai-suna, azaz szakák (szkíták) fiai! Ebből a "sakai-suna"-ból lett aztán rövidítve előbb "saksun", majd pedig "saxon". Ugye nem kell mondanom, hogy középkori krónikásaink a magyarokat egyértelműen és félreérthetetlenül szkítáknak, azaz szakáknak nevezik! 62 Tóth Gyula érvelése ezer sebből vérzik, ugyanis nem beszél arról, hogy a saxon a szászok neve latinul és angolul. A szászokat és a szkítákat még a legügyesebb zsonglőrködéssel sem lehet összemosni, hiszen időben és térben is nagyon távol voltak egymástól. A szakáknak a magyarokkal való összekapcsolása pedig minden alapot nélkülöz, mert a szkítákat jól ismerő Hérodotosz közölte, hogy a perzsák minden szkítát szakának hívnak, 63 de a magyarokat senki sem nevezte szakának. Őseink azért nem lehettek azonosak a perzsák által szakának hívott közép-ázsiai szkítákkal, mert róluk Hérodotosztól Sztrabonig (Kr. e sz.) folyamatosan írtak a görög történetírók, míg ugyanebben az időben a kínai krónikák szerint a hunok Belső-Ázsiában éltek. A 8. század elején Beda angol történetíró számolt be arról, hogy a germán eredetű angol és szász törzsek az 5. században hajóztak át a kontinensről Angliába. 64 A Németországban maradt szászok történetét pedig a 10. században jegyezte fel Widukind. Az ő krónikájából ismerjük a 955-ben lezajlott Lech-mezei csatát, amely során a Henrik és Konrád hercegek által vezetett frank, szász, bajor, sváb és cseh csapatok legyőzték Bulcsú és Lél seregét. 65 Ezek után joggal merül fel a Tóth Gyula által megválaszolatlan kérdés: hogyan felejthették el a frankok és a szászok 955-re, hogy Attila idejében ők még magyarok voltak? A longobárdok is hunok voltak? A kitalált középkor elméletének képviselője a következőket írja a longobárdokról: Ahogy azt korábban már világosan kifejtettem, az a longobárd nép, amelynek a királyát Alboinnak 59 Tóth, 2011d 60 Nestor, 1900, Tóth, 2011e 62 Tóth, 2011e 63 Hérodotosz, 2007, Beda, Widukindus, 2009, 90.

9 9 hívták, minden valószínűség szerint egy fehér, azaz eftalita hun nép volt. Hogy ez az eftalita töredék vajon Attilával érkezett-e a Kárpát-medencébe, vagy már jóval azt megelőzően is itt élt, azt a kutatás jelen fázisában még nem tudom megmondani. 66 Az avarokról Menandrosz közölte, hogy őket korábban heftalitáknak nevezték, 67 Prokopiosz pedig azt írta le, hogy a heftaliták fehér hunok. 68 Az előadónak erről fogalma sincs, hiszen elszólja magát, hogy a kutatás jelen fázisában ő ezt még nem ismeri. Az avarok Közép-Ázsiából indulva 568-ban, vagyis jóval Attila kora után vették birtokba a Kárpát-medencét. A longobárdok azért nem lehettek hunok, mert az ő több évszázados vándorlásuk az Elbától indult, majd a 6. század elején a Dunántúlon éltek. Végül éppen az avarok, vagyis a heftaliták elől Észak-Olaszországba vonultak, amelynek mai Lombardia nevű tartománya róluk kapta a nevét. A longobárdokat már Tacitus megemlítette a germán törzsek között, 69 majd Paulus Diaconus a 8. században megírta a longobárdok történetét. 70 Tóth Gyula arról sem hallott, hogy a régészeti feltárások is igazolták a 8. századi krónikás híradását a longobárdok germán eredetéről. Bóna István régészprofesszor 1957-től kezdve két évtizeden keresztül tárta fel a dunántúli longobárd temetőket, amelyekről a következőket írta: A pannoniai langobard csontvázas temetkezéseket semmi mással nem lehet összetéveszteni temetkezésük iskolapéldája a germán alaposságnak. Sírjaik nagyok (2,5-3 m hosszúak, 1-2 m szélesek), mivel nagyon mélyre ásták őket....sajátos langobard temetkezési forma a sír aljának a négy sarkába mélyedő, cölöpszerkezetes "halotti ház"....a történelem folyamán először s utoljára a langobardokkal települt be Pannoniába a nordikus nagyrasszhoz tartozó népesség. A férfiak a helyi dinári-mediterrán populációhoz viszonyítva feltűnően magasak voltak ( cm), egyesek a 190 cm-t is elérték, asszonyaik is sudárak voltak ( cm). 71 Tóth Gyula hozzáállása a tudományhoz Végül érdemes megemlíteni egy jellemző epizódot, amikor Tóth Gyula blogjának egyik hozzászólója a következő javaslattal állt elő: Az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy minden egyes írását szép lassan, módszeresen lássa el a hivatkozásokkal úgy, ahogy azt egyébként az ember felsőfokú tanulmányai során már erősen begyakorolta. 72 Ám az ötlet nem nyerte el a szerző tetszését: Engem nem érdekel hogy az írásaim mennyire tűnnek mások szemében tudományosnak. Egy dolgot megtanultam eddigi rövid pályafutásom során: Minél több címet, rangot és titulust biggyeszt valaki a neve elé és az írásait minél tudományosabb köntösbe öltözteti, annál távolabb áll az igazságtól. A tudományos máz csak a hazugságok leplezésére való. Valóban úgy gondolja, hogy kevés a hivatkozás?...nos, elnézését kérem, tőlem csak ennyi telik! 73 Íme, Tóth Gyuláról lehullt az álarc, ugyanis ő azért nem akar hivatkozásokkal bajlódni, mert neki nincs szüksége kérdező, kételkedő emberekre, akik szeretnének megbizonyosodni a tőle hallottak igazságtartalmáról. A szerző mindezt még megtoldja azzal, hogy elképesztő önteltséggel egyenlőségjelet tesz a tudomány és a hazugság közé, amellyel igaztalanul általánosít. Tóth Gyula válogatás nélkül hamisításnak nyilvánítja a kora középkori nyugat-európai forrásokat, miközben óvatlanul elárulja, hogy azok jelentős részét nem ismeri. Vádaskodásának nincsen semmilyen valós alapja, ugyanis a bizánci források megerősítik a 66 Tóth, 2012c 67 Menander, 1905, Procopius, 1919a 69 Tacitus, 1980a, Paulus, Bóna, Tóth, 2012c 73 Tóth, 2012c

10 10 nyugat-európaiak értesüléseit. Az előadó nem ismeri a 6-9. századi bizánci történetírókat sem, pedig tőlük tudhatjuk meg a legtöbbet a Kaukázus környékén élt hun őseinkről. Tóth Gyula azért űzheti a szómágiát a népnevekkel, mert azokat a középkori történetírók sokszor tévesen írták le, ugyanis egy-egy nép neve a különböző nyelveken eltérő volt, aminek a későbbi évszázadokban a történészek részéről rengeteg félreértés lett a következménye. Ám ez senkit nem jogosít fel arra, hogy még jobban összezavarja a népneveket, teljes káoszt idézve elő az érdeklődők fejében. A szerző a számmisztikát is ugyanígy gyakorolja, és azért agyal ki az ókorban soha nem használt időszámításokat, hogy prekoncepcióját hihetőbben tudja előadni. Csak remélhetjük, hogy a kitalált középkor hirdetőinek tévtanait nem fogadja el kritika nélkül a magyar őstörténet iránt érdeklődő közönség. Irodalom Anonymus (2004) A magyarok cselekedetei, Osiris Kiadó, Budapest Bakay Kornél (2003) Heribert Illig: A kitalált középkor, A történelem nagy időhamisítása című munkájának ismertetése és kritikája, Kapu 16/4. szám, d92ed75d5fe8&elozo=cafolati-4b6911efc1be2&koveto=archivum-4b6fd317803fb Bakay Kornél (2004) Őstörténetünk régészeti forrásai II., László Gyula Egyesület, Budapest Beda (1999) Historia Ecclesiastica gentis Anglorum, In: Sz. Jónás Ilona: Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, Osiris Kiadó, Budapest Bóna István Cseh János Nagy Margit Tomka Péter Tóth Ágnes (1993) Hunok gepidák longobárdok, Magyar Őstörténeti Könyvtár, Balassi Kiadó, Szeged Fredegar (1998) Chronicon, In: Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai, Balassi Kiadó, Budapest Hahn István (1983) Naptári rendszerek és időszámítás, Gondolat, Budapest Hess András (1973) Chronica Hungarorum, Ford.: Horváth János, Budapest Hetesi Zsolt (2008) Kimaradt-e bármennyi év az időszámítás során? 06_kimaradt_e_barmennyi_ev_az_idoszamitas_soran.html Hérodotosz (2007) A görög-perzsa háború, Ford.: Muraközi Gyula, Osiris Kiadó, Budapest Hóman Bálint (1925) A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII-XIII. századi leszármazói, MTA, Budapest Hóman Bálint (2010) A magyar hún-hagyomány és hún monda, Attraktor, Máriabesnyő - Gödöllő Illig, Heribert - Weissgerber, Klaus (2003) Magyarok a kitalált középkorban, Allprint Kiadó Illig, Heribert (2002) Kitalált középkor, A történelem legnagyobb időhamisítása, Allprint Kiadó Iordanes (2004) Getica, A gótok eredete és tettei, Ford.: Kiss Magdolna, L'Harmattan Kiadó Iustinus, Iunianus (1992) Világkrónika, Ford.: Horváth János, Helikon Kiadó Kálti Márk (1987) Képes Krónika, Ford.: Bellus Ibolya, Helikon Kiadó Keza, de Simonis (1900) Chronicon Hungaricum, In: A magyar honfoglalás kútfői, Szerk.: Pauler Gyula és Szilágyi Sándor, MTA, Budapest Kézai Simon (2004) A magyarok cselekedetei, Osiris Kiadó, Budapest

11 11 Livius, Titus (1976) A római nép története a város alapításától VII., Ford.: Muraközi Gyula, Európa Könyvkiadó, Budapest Marcellinus, Ammianus (1916) Történeti könyvei, Ford.: Pirchala Imre, Franklin Társulat, Budapest Marczali Henrik (1905) Nagy Képes Világtörténet Menander Protector (1905) történeti művének fennmaradt töredékei, Ford.: Lukinich Imre, Szerk.: Gombos F. Albin, Brassó Menander Protector (1998) Excerpta de legationibus, In: Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai, Balassi Kiadó, Budapest Moravcsik Gyula (1934) A magyar történet bizánci forrásai, Magyar Történelmi Társulat, Budapest Nestor (1900) Chronica, In: A magyar honfoglalás kútfői, Szerk.: Pauler Gyula és Szilágyi Sándor, MTA, Budapest Paulus, Diaconus (1901) A longobardok története, Ford.: Gombos F. Albin, Szerk.: Gombos F. Albin, Brassó Procopius of Caesarea (1919a) History of the Wars, Book I and II., The Persian War, Translation by H. B. Dewing Procopius of Caesarea (1919b) History of the Wars, Book V, The Gothic War, Translation by H. B. Dewing Regino (2002) Évkönyve, In: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról, Szerk:: Györffy György, Osiris Kiadó, Budapest Sevillai Izidor (2008) A gótok, vandálok és szvévek története, Ford.: Székely Melinda, JATEPress, Szeged Szádeczky-Kardoss Samu (1970) Hitvalló Theophanes az avarokról, Antik Tanulmányok Szádeczky-Kardoss Samu (1998) Az avar történelem forrásai, Balassi Kiadó, Budapest Tacitus (1980a) Germania, In: Tacitus összes művei I., Ford.: Borzsák István, Európa Könyvkiadó Tacitus (1980b) Összes művei II., Ford.: Borzsák István, Európa Könyvkiadó Theuderich keleti gót király Theophylacti Simocattae (1998) Historiarum, In: Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai, Balassi Kiadó, Budapest Thuróczy János (1978) A magyarok krónikája, Ford.: Horváth János, Magyar Helikon Tóth Gyula (2011a) A magyar krónikák és a kitalált középkor I. Tóth Gyula (2011b) A magyar krónikák és a kitalált középkor III. Tóth Gyula (2011c) Besenyőfutás 558-ban Tóth Gyula (2011d) A vandálok Tóth Gyula (2011e) Angolok és saxonok Tóth Gyula (2012a) Szkítiától Maghrebig - A kitalált középkoron túl Tóth Gyula (2012b) Isten ostora és a tetrarkhák I. Tóth Gyula (2012c) Fekete magyarok, fehér magyarok

12 12 Tóth Gyula (2012d) A nagy ciklus Vaterunser (Mt 6, 9-13) in der Wulfilabibel (Codex Argenteus) Widukindus, Corbeius (2009) A szász történet három könyve, Ford.: Magyar László András, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest Wulfilabibel