Nalini Singh. Angyali vadász 1. kötet. Angyalvér

Átírás

1

2 Nalini Singh Angyali vadász 1. kötet Angyalvér 2

3 Az első kiadás a Berkley Press gondozásában jelent meg 2009-ben. Copyright 2009 by Nalini Singh All rights reserved. Tilos a művet vagy bármely részletét bármiféle információhordozón, akár grafikusan, elektronikusan, mechanikusan, fotó- vagy fénymásolati eljárással vagy bármely más módon sokszorosítani, továbbítani, közvetíteni vagy tárolni a jogadó előzetes írásbeli engedélye nélkül. A kötet eredeti címe: Guild Hunter 1. Angels' Blood Fordította: Bottka Sándor Mátyás Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, A kiadásért felel a kiadó ügyvezetője Szerkesztette: Endreiné Szemők Ildikó A borítót tervezte: Redl Anna Nyomdai kivitelezés: Gelbert Nyomdaipari Kft. Felelős vezető: Gellér Róbert ügyvezető igazgató 3

4 készítette : Könyvrajongók Andi Judi 4

5 Nalini Singh Angyali vadász angyalvér 5

6 Az igazi Ashwininek, aki egyáltalán nem őrült (kivéve, ha én kergetem az őrületbe). Nála jobb testvérem és legjobb barátom már nem is lehetne. 6

7 Első fejezet Valahányszor Elena elmondta valakinek, hogy vámpírvadász, először mindenki eltátotta a száját, ezután pedig jött az elkerülhetetlen kérdés: Akkor te karókkal rohangálsz és beleszúrod azokat a rothadó szívükbe? Oké, lehet, hogy nem mindenki ezeket a szavakat használta, de a lényeg mindig ugyanaz volt. Elenának ettől mindig kedve támadt megkeresni és jól megsemmisíteni azt a tizenötödik századi történetírót, aki ezt az egész karós hülyeséget kitalálta. Persze, ezt már biztosan elintézték a vámpírok, miután néhányan bekerültek az akkoriban baleseti sebészetnek számító helyre, bármi is volt az. Elena nem szúrta szíven a vámpírokat. Csak felkutatta, összecsomagolta és visszajuttatta őket az uraikhoz, az angyalokhoz. Sokan az olyanokat, mint ő, csak fejvadásznak hívták. A Vadász Céh engedélye így szólt: Vámpírok, és más természetű lények vadászatára jogosult. Egyszóval vámpírvadász volt, ennek minden előnyével ott volt például a veszélyességi pótlékkal kiegészített 7

8 fizetés ugyebár. Ez pedig egy nagyon megnyugtató összeg volt. Kellett, hogy az legyen, ha figyelembe vesszük, hogy a vadászoknak időnként feltépi valaki a nyaki ütőerét. Elena ennek ellenére elhatározta, hogy fizetésemelést fog kérni, amikor a lábszárának izmai fellázadtak ellene. Két órája kuporgott egy koszos bronxi sikátor sötét sarkában. Ő, a túl magas nő, az ezüstszínű szemeivel és a világos, majdnem fehér hajával. Ez a haj nagy kitolás volt. Elena alkalmi barátja, Ransom szerint akár egy neonreklám is villoghatna a feje felett, azzal sem hívná fel jobban magára a figyelmet. Ráadásul egyetlen hajfesték sem maradt meg rajta két percnél tovább. Elenának tehát szép kis gyűjteménye volt kötött sapkákból. Nagy volt a kísértés, hogy azt, amelyik éppen a fején volt, az orrára húzta, de attól tartott, úgy csak még jobban érezné New York City ezen poshadt részének áporodott bűzét. Erről az orrdugók jótékony hatása jutott az eszébe... Valami megzörrent a háta mögött. Hirtelen megfordult és meglátott egy kóbor macskát, amelynek a szemeiben ezüstös fény tükröződött. Miután meggyőződött róla, hogy az állat tényleg az, aminek látszik, visszafordult, és tovább kémlelte a járdát. Azon gondolkodott, vajon az ő szemei is olyan különösen csillognak-e a sötétben, mint a macska szemei. Még szerencse, hogy a marokkói nagymamája aranyló, sötét bőrét örökölte, különben úgy festett volna, mint egy szellem. Hol a fenében vagy már? motyogta maga elé Elena, és megdörzsölte elgémberedett lábszárait. Ez a vámpír már túl sok idejét elvette mert teljesen hülye volt. Elena nem tudta kitalálni, mi lesz a következő lépése, egyszerűen azért, mert magának a vámpírnak sem volt fogalma arról, mihez kezdjen magával. Elenának eszébe jutott, hogy Ransom egyszer megkérdezte tőle, nem bánja-e, hogy kétségbeesett vámpírokat kell üldöznie és visszahurcolnia őket korábbi otthonukba, ahol tulajdonképpen rabszolgasorban élnek. Akkoriban ezen egy jót kacagott. Nem, egyáltalán nem bánta, mint ahogy Ransom sem. A vámpírok maguk 8

9 választották ezt a százévnyi rabszolgaságot, cserébe azért, hogy egy angyal átváltoztassa, majdnem halhatatlanná tegye őket. Ha ezek emberek maradtak volna, és békében a sírba szálltak volna, nem kötné őket a vérrel aláírt szerződés. Lehet, hogy az angyalok visszaéltek a hatalmukkal, de attól még a szerződés szerződés maradt. Fény villant a sikátor végében. Na, végre! Közeledett a célpont. Egy szivart rágcsált, és a mobilján azzal hencegett éppen, hogy őt már átváltoztatták, neki már egy fennhéjázó angyal ne mondja meg, mit tehet és mit nem. Bár jó néhány méterre volt még Elenától, a vámpírvadász érezte a hóna alatt csucsogó izzadság szagát. A vámpírizmus még nem volt eléggé előrehaladott állapotban a pasasban ahhoz, hogy leolvassza róla a hájréteget, amit kabátként a testén hordott. És milyen egy gondolat? Még hogy átverhet egy angyalt! A hülye. Elena előlépett, levette a fejéről a kötött sapkáját, és a zsebébe gyűrte. Csillogó haja puhán omlott le a vállára. Ez nem jelentett kockázatot, aznap éjjel nem. A helyi vámpírok ugyan jól ismerték, de ez a pasas feltűnő ausztrál akcentussal beszélt. Nemrégen érkezett Sydney-ből, az ura pedig azt akarta, hogy minél gyorsabban vissza is kerüljön oda. Van tüzed? A vámpír úgy megijedt, hogy még a telefonját is elejtette. Elenának türtőztetnie kellett magát, hogy el ne húzza a száját. A pasas még nem is alakult át teljesen, a szemfogai, amik kivillantak, amikor meglepetésében eltátotta a száját, még csak picikék voltak. Nem csoda, hogy az ura felhúzta magát ez a tökfej alig szolgálhatott egy évet, mielőtt lelépett. Bocsi szólt mosolyogva Elena, miután a pasas felvette a földről a telefonját, és végigmérte őt. Elena pontosan tudta, mit látott a vámpír. Egy magányos, fiatal, platinaszőke lányt fekete, feszes bőrnadrágban és testhez álló, hosszú ujjú felsőben, látszólag fegyver nélkül. 9

10 A vámpír fiatal volt és buta, ezért a látványtól rögtön megnyugodott. Hát persze, cicám válaszolt, és a zsebébe nyúlt az öngyújtójáért. Elena ekkor lendült előre, az egyik kezével a háta mögé, a felsője alá nyúlt. Ejnye-ejnye, Ebose úr nagyon nincs veled megelégedve. Előkapta, és a pasas nyakára kattintotta a nyakörvet, még mielőtt az felfoghatta volna az érzelemmentes dorgálás jelentését. Azután a szeme vörösen kigúvadt, de nem szólt egy szót sem, csak állt csendesen és mozdulatlanul. A vámpírvadászok nyakörve bárkit képes volt megbénítani. Csak a félelem tükröződött a férfi arcán. Elena ezt látván tán még meg is sajnálta volna, ha nem tudja, hogy menekülése közben a vámpír négy ember nyakát tépte fel. Ez pedig elfogadhatatlan volt. Az angyalok általában védelmezték a szolgáikat, de ennek is voltak határai. Ebose úr felhatalmazást adott arra, hogy a vadászat során akármilyen eszközt bevessenek ez ellen a vámpír ellen. Miután ezt elmondta neki, és tudtára adta, hogy kész nagy fájdalmat is okozni neki, a vámpír arca falfehér lett. Elena elmosolyodott. Kövess! A vámpír elindult mögötte, mint egy engedelmes kiskutya. Elena imádta ezeket a nyakörveket! A legjobb barátnője, Sara igazi nyílvesszőkkel szerette kilőni a célpontjait a nyílhegyekbe ugyanazt a chipet építették be, ami a nyakörvben is működött. Ez valamifajta elektromágneses mezőt bocsátott ki abban a pillanatban, hogy hozzáért valaki bőréhez, kisütötte a vámpír idegpályáit, és befolyásolhatóvá tette a célpontot. Elena ugyan nem ismerte a dolog tudományos hátterét, de pontosan tudta, mik az előnyei és a hátrányai annak, hogy ő a legtöbb elfogáshoz a nyakörvet választotta. Igen, közelebb kellett férkőznie a célpontjához, mint Sarának, de így legalább biztos lehetett benne, hogy nem véti el a célt, és nem talál el véletlenül egy ártatlan járókelőt. Ez egyszer megtörtént Sarával féléves fizetése ment rá, hogy elsimítsa a pert. Elena ajkai 10

11 mosolyra görbültek, mert eszébe jutott, milyen dühös volt Sara, amikor mellélőtt. A kocsijával nem messzire a sikátortól parkolt. Kinyitotta az utas oldali ajtót. Befelé! parancsolta. A bébi vámpír nagy nehezen bepréselte magát. Elena becsatolta rajta a biztonsági övet, majd felhívta a mobilján Ebose úr biztonsági főnökét. Elkaptam. A vonal túlsó végéről hallatszó hang arra utasította, rakja ki a vámpírt egy magánrepülőtéren. Elena nem lepődött meg, letette a telefont, és elindult a kocsival. Teljes csendben. Felesleges lett volna beszélnie a vámpír abban a percben elvesztette a beszédképességét, amint a nyakán bezárult a pánt. A chipes eszközök bevezetése előtt csak az öngyilkos hajlamúak mentek vámpírvadásznak, hiszen még a leggyengébb vámpírok is képesek voltak széttépni egy embert. A legújabb kutatások szerint persze a vámpírvadászok nem voltak teljesen emberek, de éppen eléggé hasonlítottak rájuk. Amikor megérkezett a repülőtérre, és átesett a biztonsági ellenőrzésen, a kifutópályára küldték. A vámpír Sydney-be szállításával megbízott csapat egy kecses magánrepülőgép mellett várt rájuk. Elena odavezette eléjük a foglyul ejtett férfit, ők pedig intettek neki, hogy szálljon be vele a repülőgépbe. Személyesen Elenának kellett a gépre tenni a foglyot, nekik nem volt felhatalmazásuk, hogy ezen a ponton átvegyék tőle. Látszott, hogy Ebose úrnak jó ügyvédei voltak. Nem kockáztatta meg, hogy a Vámpírvédő Hivatal bármiért is beperelje. Na, nem mintha a VVH valaha egyetlen kegyetlen bánásmód miatt indított pert megnyert volna. Az angyalok csak bemutattak néhány feltépett torkú emberről készült fotót, és az esküdtek nemcsak felmentették őket, de ha tehették volna, ott helyben kitüntetést is adományoznak nekik. Elena a négy őrtől kísérve felvezette a vámpírt a repülőgép lépcsőjén, az utastér végében felállított, nyitott ketrechez. Befelé! utasította, a pasas pedig belépett a kalitkába, majd szembefordult vele. Az arcáról ordított a rettegés, az inge is teljesen 11

12 átázott az izzadságtól, annyira félt. Bocsi, haver, de megöltél három nőt és egy öregembert. A sajnálatomat ezzel eljátszottad... Elena ezzel rácsapta az ajtót, és belakatolta. A nyakörv a vámpírral repül Sydney-be, onnan küldik majd vissza egyenesen a Céh vámpírvadászainak, ahogyan azt minden chipes eszközzel tenni szokták. Oké, fiúk, vihetitek! Az őrök főnöke a lenyűgöző, türkizkék szemeivel végigmérte. Sérülés nélkül. Nem semmi. Egy borítékot nyújtott át Elenának. A díjat megegyezés szerint átutaltuk a Céh bankszámlájára. Elena megnézte a banki visszaigazolást, és felhúzta a szemöldökét. Ebose úr nagyon nagyvonalú volt. Egy kis jutalom, amiért gyorsan és épségben kapta el a szökevényt. Ebose úrnak komoly tervei vannak még vele. A jó öreg Jerry volt a kedvenc titkára. Elena arca megrándult, amikor az épségben szót meghallotta. Ha valaki gyakorlatilag halhatatlan, azzal az volt a baj, hogy egy csomó minden történhetett vele anélkül, hogy belehalt volna. Elena egyszer látott egy vámpírt, akinek minden végtagját amputálták fájdalomcsillapító nélkül. Mire a Vámpírvadász Céh egysége odaért, hogy kiszabadítsa a vámpírgyűlölő csoport karmai közül, az elrabolt vámpír már teljesen elvesztette az eszét. Megtaláltak azonban egy videót, amiből kiderült, hogy végig tudatánál volt, miközben kínozták. Elenának eszébe jutott, hogy azt a filmet biztosan nem mutatják meg annak a rengeteg embernek, aki önként tolakszik, hogy vámpírrá változtassák. Persze, az is lehet, hogy mégis megmutatták. Az angyalok évente csak körülbelül ezer embert változtattak át vámpírrá. Amennyire Elena látta, a reménykedő jelentkezők több százezren voltak. El sem tudta képzelni, miért. Elena úgy gondolta, a halhatatlanságnak túl nagy ára volt. Szerinte sokkal jobb volt szabadon élni és elporladni, amikor eljön az ideje, mint egy fadobozba zárva várni, hogy az urad döntsön a sorsod felől. 12

13 Keserű szájízzel a nadrágzsebébe süllyesztette a borítékot, és a banki papírt. Kérem, adja át köszönetemet Ebose úrnak! A testőr biccentett, Elena ekkor vette észre a borotvált fején lévő tetoválás szélét. Valószínűleg egy holló képe volt. Az őrök főnöke túl magas volt ahhoz, hogy a teljes formát lássa, de az összes többi, alacsonyabb őr fején ez a jel volt. Úgy látom, ön éppen szabad szólt a testőr, miután az Elena füleiben lévő ezüstkarikákra pillantott. Nem volt házasságot jelző arany, sem az eljegyzési ékkő. De a lány nem értette félre, tudta, hogy az őr nem akarja randira hívni. A Szárny Testvériség őrei a szolgálatuk alatt tisztasági fogadalmat tettek, és mivel a megszegéséért járó büntetés az volt, hogy egy testrészüket levágják azt Elena sosem tudta kideríteni, hogy melyiket, ő valószínűleg nem jelentett elég nagy kísértést ahhoz, hogy az őr bármelyik testrészét kockára tegye. Igen, már ha munka terén kérdezi. Megbízás, levadászandó vámpír mindig akadt, de Elena szeretett egy munkát befejezni, mielőtt elfogadott volna egy újabb feladatot. Ebose úr szeretné, hogy egy másik szökevényét is előkerítsem? Nem. Egy barátjának van szüksége az ön szolgálataira. Az őr egy újabb borítékot adott át a lánynak. Ezt pecsét zárta le. A megbeszélés holnap reggel nyolc órakor lesz. Kérem, jelenjen meg, az ügyet egyeztettük a Céhével, az előleget pedig már átutaltuk. Ha a Céh rábólintott, akkor ez már egy törvényes vadászat volt. Természetesen. Hol lesz a találka? Manhattanben. Elena ereiben meghűlt a vér. Egyetlen egy angyal volt ugyanis, akihez ez az egy szó elég útmutatást jelentett. Az angyalok között is erős volt a hierarchia, és Elena pontosan tudta, ki állt a ranglétra csúcsán. De amilyen gyorsan jött, a félelem olyan hirtelen el is szállt belőle. Ebose úr ugyan befolyásos volt, de még ő sem nagyon ismerhetett egyetlen arkangyalt sem, aki a Tízek Tanácsának tagja volt. Ez a tanács döntötte el azt is, hogy kit változtassanak vámpírrá. Valami gond van? 13

14 Elena az őr kérdésére felkapta a fejét. Nincs semmi gond válaszolt, majd látványosan az órájára pillantott. Indulnom kell. Kérem, adja át üdvözletemet Ebose úrnak. Azzal kilépett a magánrepülőgép fényűző kabinjából, és a ketrecből áradó csípős félelemszagból. Elena sosem értette, miért változtatja át magát annyi hülye. Lehet, gondolta, hogy amikor beléptek, még normálisak voltak, de néhány évnyi vérivás után bunkóvá váltak. Ez az elmélet azonban nem magyarázta meg a mostani áldozatát: ez a pasas legfeljebb két éve volt vámpír. Megvonta a vállát, és beült a kocsijába. A fogával akarta feltépni a lezárt borítékot, ezért várt, amíg haza nem ért. Mivel a vadászok annyi időt töltöttek a fertőben, a lakásukat általában a nyugalom szigetének rendezték be. Elena sem volt ez alól kivétel. Ahogy belépett a lakásba, lerúgta a csizmáit, és elindult a fényűzően berendezett fürdőszobája felé. Egy ideje szertartást kerített a köré, hogy hosszan lemossa magáról a szennyet, egy csomó krémet kenjen magára, és befújja magát parfümmel. Ezekből egy csomót halmozott fel. Ransom ezeket a lányos dolgait nagyon viccesnek találta, és folyton cikizte is miattuk, de amikor a legutóbb szájalni kezdett, Elena a saját fegyverével győzte le. Megjegyezte, milyen alaposan balzsamozta be a férfi a hosszú, fekete haját. Aznap azonban nem volt sem türelme, sem kedve kényeztetni magát. Gyorsan levetkőzött, levakarta a testéről a halálra rémült vámpír bűzét, gyapjúpizsamát húzott, és miközben a haját kefélte, feltett egy adag kávét főni. Amint az elkészült, teletöltött magának egy nagy bögrét, és a nappaliba, a dohányzóasztal mellé telepedett. A bögrét óvatosan egy poháralátétre tette... majd végre szabadon engedte a kínzó kíváncsiságát, és a másodperc törtrésze alatt feltépte a lezárt borítékot. A levélpapír vastag volt, a vízjel előkelő, és a lap alján lévő aláírás elég rémisztő ahhoz, hogy rögtön csomagolni akarjon, és eltűnni a világ legtávolabbi, legelhagyatottabb sarkába. 14

15 Hitetlenkedve másodszor is elolvasta a lapon lévő sorokat. A szöveg még mindig ugyanaz volt. Megtisztelnél, ha velem reggeliznél. Nyolc órakor. Raphael Cím nem volt, de nem is volt rá szükség. Elena csak kinézett a hatalmas ablakon, és meglátta a város Arkangyal-tornyának fényben fürdő épületét. Emiatt az ablak miatt volt a lakása olyan képtelenül drága és vonzó. Az, hogy a nappalijában ülve nézhette, ahogyan az angyalok leszállnak vagy szárnyra kapnak a toronyház magas erkélyein, a legtitkosabb élvezet volt a számára. Éjszaka az angyalok csak puha árnyak voltak, nappal azonban a szárnyaik szikráztak a napsütésben, és minden mozdulatuk hihetetlenül kecses volt. Napközben folyamatosan jöttek és mentek az angyalok, néha azonban csak leültek az erkély szélére, és lógatták a lábukat, ők a fiatal angyalok, gondolta róluk Elena, bár a fiatalság viszonylagos fogalom tudta jól, hogy a legtöbbjük több évszázaddal idősebb nála. Elena mindig elmosolyodott, amikor meglátta őket. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor az angyalok egy kicsit emberinek tűntek. Általában hűvösek és tartózkodóak voltak, az emberek fel sem tudták fogni, mennyire távol álltak az ő szürke hétköznapjaiktól. Másnap ő maga is belép majd abba az üveg- és fénypalotába. De nem az egyik fiatal, valamennyire azért megközelíthető angyallal találkozik. Nem, ő holnap az arkangyallal fog reggelizni. Raphaellel. Elena előrehajolt, mert hirtelen rátört a hányinger. 15

16 Második fejezet Miután legyűrte a hányingerét, Elena azonnal betelefonált a Céhbe. Sarával akarok beszélni közölte a recepcióssal. Sajnálom. Az igazgatónő már nincs az irodában. Elena letette a kagylót, és azonnal Sara otthoni számát hívta. A barátnője egy fél csengetés után fel is vette a telefont. Vajon honnan tudtam, hogy ma még hívni fogsz?! Elena erősen megszorította a kagylót. Sara, mondd, hogy csak képzelődöm, és nem szerződtettél le egy olyan munkára, ahol arkangyal a megbízó! Ööö... szóval... Sara Haziz, az egész Amerikai Egyesült Államok Vámpírvadász Céhének igazgatója, hivatásos kemény csaj hangja most leginkább egy izguló tiniére emlékeztetett. A francba, Ellie, szerinted nemet is mondhattam volna? Miért, különben mit csinált volna veled? Megöl?! 16

17 Valószínűleg morgott Sara. A vámpír szolgája egyértelművé tette, hogy az arkangyal csakis téged akar a munkára, és hogy őt nem szokták visszautasítani. De legalább megpróbáltad? A legjobb barátod vagyok, vagy nem? Ennyire azért bízhatnál bennem! Elena a kanapé párnái közé dobta magát, és kinézett a toronyházra. Mi a munka? Nem tudom válaszolt Sara, majd halkan susogni kezdett, úgy, mint amikor az ember csitít valakit. Nyugi, nem téged akarlak nyugtatni, tudom, hogy nem sok értelme lenne. Csak felébredt a baba. Nem igaz, kicsikém? A vonal végéről nagy puszidobálás hallatszott. Elena még mindig alig akarta elhinni, hogy Sara végül megházasodott, sőt ráadásul lett egy kisbabája is. Hogy van Kicsi Én? Sara a Zoe Elena nevet adta a kislányának, és Elena bizony maga is úgy szipogott, mint egy újszülött, amikor ezt megtudta. Remélem, nagyon megkeseríti az életedet! Imádja az anyukáját. Még több puszi röpült. Neked meg azt üzeni, hogy nő még néhány centit, és téged fog Kicsi Énnek szólítani. Látnád, milyen durvák együtt, Gyilkos és ő. Elena felnevetett, amikor eszébe jutott Sara hatalmas, szörnyeteg kutyája, aki minden gyanútlant a legnagyobb örömmel nyálazott össze. Hol a drágád? Azt hittem, Deacon szeret tenni-venni a baba körül. Szeret is Sara széles mosolya még a telefonvonal másik végéről is egyértelműen hallatszott, és ettől Elena lelkének érzékeny része rosszindulatúan megrezzent. Nem mintha elirigyelte volna Sarától a boldogságát vagy akár Deacont. Erről szó sem volt. A rossz érzése mélyebbről fakadt, úgy érezte, mintha lassan kifutna az időből. 17

18 Az elmúlt évben egyre fájdalmasabban nyilvánvalóvá vált számára, hogy a barátai megtették a következő lépéseket az életükben, ő pedig megragadt: egy huszonnyolc éves vámpírvadász volt minden kötöttség, sőt gyökerek nélkül. Sara a különleges, sürgős vadászatok kivételével letette az íját és nyilait, és elvállalta az egész Céh legkényesebb irodai munkáját. Férje, a kiváló és halálos nyomkövető belevágott egy vadászeszközöket gyártó vállalkozásba, és pelenkákat cserélt nyugodt, noha távolról sem megelégedett arccal. A francba, még Ransom is ugyanazzal a lánnyal töltötte az éjszakáit már vagy két hónapja! Hé, Ellie, elaludtál? szólalt meg a vidám gyereksikongatások közepette Sara. Fogadjunk, már az arkangyalodról álmodsz! Ez inkább egy rémálom motyogta. Hunyorított a szemével, mert észrevett egy angyalt, aki éppen a toronyház tetején készült leszállni. A szíve nagyot dobbant, amikor meglátta, hogyan tárja ki az angyal a szárnyait, hogy lefékezze a röptét. De nem fejezted be: hol van Deacon? Elküldtem Gyilkossal a boltba dupla csokis epres jégkrémért. Azt mondtam neki, hogy a szülés után egy ideig még megmarad a kívánósság. Sara nagyon jól szórakozott azon, hogyan sikerült átvágnia a férjét, és ennek Elenát is fel kellett volna vidítania. Őt azonban egyre inkább hatalmába kerítette a félelem. Sara, figyelj, mondott a vámpír valamit, amiből kiderült, hogy miért engem akar? Hát persze. Azt mondta, Raphaelnek a legjobb kell. * * * Én vagyok a legjobb mormogta magának Elena másnap reggel, miközben kikászálódott a taxiból az Arkangyal-torony lenyűgöző épülete előtt. Én vagyok a legjobb. Hé, kislány, fizetni is fog, vagy csak magában beszél? 18

19 Mi? Ja, igen. Előhúzott a zsebéből egy húszdolláros bankjegyet, lehajolt és a taxis markába nyomta. Tartsa meg az aprót! A sofőr mogorva arckifejezése rögtön megváltozott. Köszönöm! Mi az, kinéz valami nagy vadászat? Elena nem kérdezte meg, hogyan szúrta ki taxis, hogy egy vadásszal van dolga. Az nem. De jó esélyem van arra, hogy a következő néhány órán belül rettenetes halált haljak. Szóval akár valami jót is tehetek, hátha javulnak az esélyeim arra, hogy a mennybe jussak. A taxis ezt rém viccesnek találta, még akkor is röhögött, amikor kikanyarodott a járdaszegély mellől, és otthagyta Elenát egyedül, az Arkangyal-torony bejáratához vezető széles úton. A szokatlanul fényes reggeli napsütés visszaverődött a fehér kőjárdáról, éppen elég erős volt ahhoz, hogy bántsa Elena szemét. Kihúzta hát a napszemüvegét az inge kivágásából, onnan, ahová korábban csíptette, és a hálás, fáradt, kialvatlan szemei elé tolta, így, hogy a vakulás veszélye már nem fenyegette, meg is látta az alakokat, akiket eddig nem. Azt persze már tudta addig is, hogy ott voltak nem a látása volt a legfontosabb érzéke, ha vámpírokról volt szó. Egy csomó állt az épület körül, de voltak még vagy tízen, akik a szépen gondozott bokrok között bújtak meg vagy járőröztek. Mindegyiken fekete öltöny és fehér ing volt, tökéletesen hátrafésült hajuk olyan volt, mint ahogyan azt az FBI nagykönyvben megírták. Sötét napszemüveg, és alig észrevehető füldugós fejhallgató tette teljessé a titkosügynök-külsőt. Elena tudta, hogy ezek a vámpírok nagyon különböznek attól, amelyiket előző este elfogott. Ezek már nem voltak kezdők. Az átható szaguk miatt, na meg a tényből, hogy az Arkangyal-tornyot védték, Elena rögtön tudta, hogy ezek okosak, és különösen veszélyesek. Nézte, ahogy ketten közülük előléptek a bokrok mögül, ki a járdára, a napfényre. Egyik sem kapott lángra. Ha a vámpírok tényleg olyan hevesen reagáltak volna a napsugarakra, mint ahogy azt a filmkészítők olyan szívesen 19

20 bemutatják, Elenának sokkal, de sokkal könnyebb dolga lett volna. Csak meg kellett volna várnia, amíg szépen sorban kicsinálják magukat. A legtöbb vámpír azonban minden gond nélkül járkált a szabadban a nap huszonnégy órájában. Az a néhány, amelyiket bántotta a fény, sem halt meg tőle, inkább csak az árnyékot kereste. Mit bámészkodsz itt? Nemsokára ódát akarsz majd írni a kerthez morogta magának Elena. Profi vagy, te vagy a legjobb, meg tudod ezt csinálni. Vett egy nagy levegőt, próbált nem arra gondolni, hány angyal repkedett éppen a feje felett, és elindult a bejárat felé. Látszólag senki sem vett tudomást róla, de mire elérte a kaput, a szolgálatban lévő vámpír már ki is nyitotta neki. Biccentett, és így szólt: Kérem, fáradjon egyenesen előre, a recepcióra. Elena pislogott néhányszor, és levette a napszemüvegét. Nem akarja ellenőrizni, ki vagyok? Már várják önt. Az ajtónálló vámpírnak alattomosan csábító illata volt ez a különös jellemzőjük idővel fejlődik ki bennük, természetes alkalmazkodás volt, hogy megzavarják a vadászokat, akik a szaguk alapján követik őket. Ez az illat fenyegetően körülölelte Elenát. A lány megköszönte az útbaigazítást, és belépett. A végtelennek tűnő, légkondicionált előcsarnokot szürke márvány borította, amelyet alig észrevehető arany erek szőttek át. Ha az volt a cél, hogy mindenki lássa a gazdagságot, a jó ízlést, és rögtön zavarba is jöjjön ettől, akkor jó munkát végeztek. Elena egyszerre nagyon örült, hogy a szokásos farmer és póló összeállítását végül mégis lecserélte egy fekete szövetnadrágra és egy fehér, ropogósra vasalt ingre. Még a haját is összefogta francia kontyba, a lábára pedig magas sarkú csizmát húzott. Ezek a sarkak hivatalos hangon kopogtak, amikor Elena átvágott az előcsarnokon. Menet közben mindent jól megfigyelt: a vámpír őrök számát, az előkelő, de enyhén furcsa virágkompozíciókat, és azt, hogy a portás egy nagyon, nagyon, nagyon öreg vámpír egy jó karban tartott, harmincévesnek tűnő testtel. 20

21 Deveraux kisasszony, én Suhani vagyok szólt a nő: mosolyogva felállt és kilépett az íves asztala mögül, ami szintén kőből volt, de olyan fekete, és olyan simára és fényesre csiszolt, hogy minden tökéletesen tükröződött rajta. Nagyon örülök, hogy megismerhetem. Elena kezet fogott a nővel. Érezte az ereiben áramló friss vér lüktetését, a szíve dobogását. Már majdnem megkérdezte tőle, kit fogyasztott el reggelire, mert a vére szokatlanul erős volt, de aztán lenyelte a kérdést nem akarta magát bajba sodorni. Köszönöm válaszolta. Suhani a szemébe nézett és rámosolygott. A szemeiben Elena hatalmas tudást látott tükröződni, évszázadok összegyűjtött tapasztalatát. Látom, gyorsan ideért pillantott az órájára a vámpír. Még csak háromnegyed nyolc van. Alig volt forgalom. Arról nem is beszélve, hogy nem akarta már az elején elrontani az első találkozóját azzal, hogy elkésik. Korán jöttem? Nem, már várja önt. A mosolya eltűnt, a helyét kissé kiábrándult arckifejezés vette át. Azt hittem, hogy ennél egy kicsit... félelmetesebben néz majd ki. Csak azt ne mondja, hogy nézi a Vadász és prédáját! szaladt ki Elena száján az utálkozó megjegyzés, mielőtt végiggondolta volna, mit mond. Suhani egy zavarba ejtően emberi mosollyal válaszolt. Azt hiszem, most lebuktam. Nem tehetek róla, az a műsor annyira izgalmas! És a producere, S. R. Stoker maga is vámpírvadász volt valaha. Persze, Elena pedig a húsvéti nyúl! De, ugye, nem azt várta, hogy egy nagy karddal az oldalamon jelenek majd meg, a szemem pedig vörösen világít? Elena megrázta a fejét. Ön vámpír. Pontosan tudja, hogy az egészből egy szó sem igaz. Suhani arca kicsit megváltozott, hűvös és sötét kifejezés bukkant elő rajta. 21

22 Úgy látom, ön nagyon biztos abban, hogy vámpír vagyok. Pedig a legtöbb embernek ez meg sem fordulna a fejében. Elena úgy döntött, nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy elmagyarázza neki a vadászok adottságait. Nekem van már tapasztalatom ebben vonta meg a vállát, mintha az egész egy cseppet sem számítana. Felmehetünk? Suhani hirtelen, és úgy tűnt, őszintén zavarba jött. Ó, annyira sajnálom, hogy megvárakoztattam önt! Kérem, kérem, kövessen! Semmi gond. Nem volt egy perc sem. Ráadásul hálás is volt érte, hogy volt egy kis ideje összeszedni a gondolatait. Márpedig ha ez az elegáns, de érzékeny vámpír tudta kezelni Raphaelt, akkor, úgy vélte, neki is sikerülni fog. Milyen ő? Suhani a kérdés hallatán egy pillanatra megtorpant, majd összeszedte magát és továbbment. Ő egy arkangyal. A hangjában éppen annyi volt a csodálat, mint a félelem. Elena szárnyaló magabiztossága egy csapásra bukórepülésre váltott. Gyakran találkozik vele? Nem. Miért is találkoznék? A recepciós értetlenül nézett a vendégére. Ő nemigen használja a kijáratot. Tud repülni. Elena legszívesebben adott volna magának egy nagy pofont. Hát, persze. A liftajtók elé értek. Köszönöm szépen. Nagyon szívesen válaszolt Suhani, és beütötte a biztonsági kódot a liftajtók mellett egy oszlopon lévő érintőképernyőn. Ez a lift egyenesen felviszi önt a tetőre. A tetőre?! A vámpírvadász meghökkent. Ott fogadja önt. Elena lábai a földbe gyökereztek rémületében, de tudta, hogy hiába késlekedne, azzal semmit sem nyerne, így hát erőt vett magán, belépett a tükrös falú liftbe, és szembefordult Suhanival. Amikor az ajtók becsukódtak az orra előtt, hirtelen eszébe jutott, hogy alig tizenkét órája ő maga csukta rá egy ketrec ajtaját egy vámpírra. Most megérezte, milyen lehet a másik oldalon állni. Ha nem tudta volna 22

23 biztosan, hogy valaki egy monitoron őt figyeli, biztosan ledobta volna a hűvös profi jelmezt, és idegesen fel és alá kezdett volna rohangászni a szűk fülkében, mint egy őrült. Vagy egy kísérleti patkány az útvesztőben. A lift lassan és simán indult, ahogyan csak a legdrágább liftek tudnak. Az LCD-kijelzőn a számok észveszejtő gyorsasággal kezdtek peregni, Elena a huszonötödik emelet után döntött úgy, hogy már meg sem próbálja tovább követni. Ehelyett inkább kihasználta a tükröket. Látszólag a táskája megcsavarodott pántját simította ki fél kézzel valójában azt ellenőrizte, hogy a fegyverei jól el vannak-e rejtve. Azt ugyanis senki sem mondta neki, hogy fegyvertelenül kell érkeznie. A lift szisszenve megállt, az ajtajai kinyíltak. Elena esélyt sem akart magának adni arra, hogy elbizonytalanodjon, ezért lendületesen kilépett egy zárt, szűk, üvegfalú térbe. Gyorsan rájött azonban, hogy az üvegkalitka csak a lift körüli ház volt, azon kívül pedig ott volt a tető ami körül egy méternyi korlát nem volt, ami megakadályozhatta volna, hogy valaki véletlenül lezuhanjon. Úgy tűnt, Raphael nem sokat adott arra, hogy a vendégei otthonosan érezzék magukat. Ennek ellenére Elena nem nevezhette volna őt rossz házigazdának: a tágas, üres tető közepén egy megterített asztal állt, rajta croissant, kávé és narancslé. Ahogy jobban körülnézett, Elena észrevette, hogy a tetőt nem beton borítja. A padló sötétszürke lapokkal volt kirakva, amelyek ezüstösen csillogtak a nap fényében. A burkolat csodaszép, és kétségtelenül méregdrága lehetett. Milyen felesleges pénzkidobás, jutott Elena eszébe, de gyorsan rájött, hogy egy olyan lény számára, akinek szárnyai vannak, a tető biztosan nem kihasználatlan terület. Raphaelnek viszont nyoma sem volt sehol. Az üvegajtó kilincsére tette a kezét, kinyitotta az ajtót, és kilépett a tetőre. Megkönnyebbült, amikor a talpa alatt megérezte, hogy a járólapok felülete durva volt. Akkor ugyan csak enyhén lengedezett a szél, de Elena tudta, hogy ilyen magasságban bármikor jöhet egy 23

24 hirtelen, metsző széllökés. Márpedig a magassarkújában nem a legbiztosabban állt a lábán. Arra gondolt, vajon a terítő oda van-e fogatva valamivel az asztalhoz. Mert ha nem, jutott eszébe, inkább előbb, mint utóbb felkaphatja a szél, kajástól, kávéstól és narancslevestől. Persze, ez akkor nem is tűnt olyan nagy szörnyűségnek. Nem könnyű emészteni, ha az embernek ökölbe van szorulva a gyomra. A táskáját az asztalra tette, és a legközelebbi párkányhoz ment. Óvatosan lenézett. Meglátta, ahogyan az angyalok ki- és berepülnek a torony környékén, és hihetetlen lelkesedés öntötte el. Az angyalok szárnya olyan közelinek tűnt, Elena úgy érezte, akár meg is érinthetné őket. Erős szárnycsapásaik hangja úgy hatott rá, mint a hajósokra a szirének éneke. Óvatosan! A hang lágy volt, és úgy hangzott, mintha a tulajdonosa jól szórakozott volna. Elena nem riadt meg, amikor megérezte bőrén a szelet, amit az angyal majdnem hangtalan leszállása keltett. Elkapnának, ha leesnék innen? kérdezte, és nem nézett fel. Ha éppen kedvük tartaná. Az angyal Elena mellé lépett, a lány a szeme sarkából látta a szárnyait. Nincs tériszonya. Sosem volt válaszolt Elena. Érezte a mellette álló angyal erejét és hatalmát, és ettől eltöltötte a rémület. A hangja viszont teljesen természetesen csengett. Nem volt más választása, vagy ez, vagy egy sikítás. Persze, nem is voltam még soha ilyen magasan. Mit szól hozzá? Elena vett egy nagy levegőt, és hátralépett egy lépést, mielőtt az angyalra nézett volna. A látvány úgy érte, mint egy valóságos ökölcsapás. Hogy milyen volt az angyal? Gyönyörű... A szemei olyan tömény kékek, mintha egy menybéli festő zafírt morzsolt volna a festékébe, és azzal festette volna Raphael szemeit a legfinomabb ecsetével. Még nem is tért magához a látvány okozta döbbenetből, amikor felkerekedett a szél, és belekapott a férfi hajának fekete tincseibe. Bár a fekete szín túl halvány volt ahhoz képest, ahogyan az angyal 24

25 hajának tiszta fényében visszhangzott az éjszaka ragyogása és szenvedélyessége. Az egyenetlen hosszúságú tincsek a tarkójáig értek, és felfedték arcának kegyetlen, éles vonásait, amitől Elena kezei ökölbe szorultak inkább, mint hogy megcirógassa az angyal arcát. A férfi valóban gyönyörű volt, de a harcos és a hódító szépségével. Erről a férfiról, bőrének minden apró darabjáról és testének minden porcikájáról a hatalom sugárzott. És akkor a lány még meg sem nézte az angyal különleges és tökéletes szárnyait. A tollai lágy fehérek voltak, és úgy tűnt, mintha aranyporral lennének meghintve. Amikor jobban megnézte, Elena meglátta, hogy igazából minden egyes toll minden egyes pihéjének vége volt aranyszínű. Igen, gyönyörű idefent zökkentette ki a lányt ámulatából az angyal. Elena pislogott és érezte, hogy az arcát elönti a pír fogalma sem volt, mennyi ideig bámulta a férfit. Igen nyögte ki. Az arkangyal mosolyában gúny és férfias önelégültség látszott. Valamint halálos összpontosítás. Reggelizzünk és beszélgessünk! A lány a szájába harapott büntetésből, amiért engedte, hogy elvakítsa őt az arkangyal testi szépsége. Nagyon haragudott ezért magára és elhatározta, hogy nem sétál még egyszer ugyanebbe a csapdába. Egyértelmű volt ugyanis, hogy Raphael tudja, milyen csodálatosan néz ki, és hogy ennek milyen hatása van a gyanútlan emberekre. Tehát kihasználta ezt, ami azt jelentette, hogy egy arrogáns disznó volt, egy ilyennek pedig Elena elméletileg gond nélkül ellen tudott állni. Az angyal kihúzott neki egy széket, és várt. Elena megállt tőle néhány lépésnyire, így pontosan látta, milyen magas és erős a vendéglátója. Nem szokott hozzá, hogy kicsinek vagy gyengének érezze magát. Az pedig, hogy az angyal látszólag minden erőfeszítés nélkül ezt az érzést keltette benne, feldühítette őt. Eléggé ahhoz, hogy visszavágjon. Nem szeretem, ha bárki a hátam mögött áll. 25

26 A mély, kék szemekben meglepetés tükröződött. Inkább nekem kellene félnem, hogy hátba szúrnak. Kettőnk közül nem én rejtegetek fegyvert. Kitalálta, hogy Elenánál fegyver volt, de ez még nem jelentett semmit. Egy vadász soha nem fegyvertelen. A különbség csak az, hogy én meghalok, ha hátba szúrnak, ön viszont nem. Az angyal legyintett, de úgy, mint akinek tetszik a válasz, majd a másik szék felé indult. A szárnyai végét végighúzta a tisztára súrolt padlón, és így aranyport hagyott maga után. Elena biztosra vette, hogy ezt szándékosan csinálta. Az angyalok nem mindig szórtak angyalport. Ha igen, azt az emberek és a vámpírok azonnal összegyűjtötték egy kis szemcse ebből a fénylő porból többet ért, mint egy tökéletesen csiszolt gyémánt. Ám ha Raphael arra számított, hogy Elena a földre görnyed és bőszen söprögetni kezd, nagyot tévedett. Ön nem fél engem szólalt meg. Elena nem volt annyira bolond, hogy hazudni próbáljon neki. Halálra rémültem. De arra számítok, nem azért hívott ide, hogy lelökjön a tetőről. Az angyal elmosolyodott, mintha a lány valami vicceset mondott volna. Üljön le, Elena! A név furcsán hangzott az ő ajkáról. Akár egy varázsige, amellyel a hatalmába keríti a lányt. Úgy, mintha azzal, hogy a nevén nevezte, a befolyása alá is vonta volna. Úgy van, ahogy mondja, nem szándékozom megölni önt. Ma nem. Elena leereszkedett a székre, háttal a liftnek, és látta, hogy az angyal ódivatúan, udvariasan megvárta, amíg ő helyet foglalt. Ezután ő is leült, a szárnyai kecsesen omlottak le a különleges, angyaloknak tervezett háttámlán. Hány éves? csúszott ki Elena száján, mielőtt csírájában elfojthatta volna a kíváncsiskodást. Az angyal felhúzta tökéletesen ívelt szemöldökét. Hát egy percig sem tudta türtőztetni magát? 26

27 Ez csak egy könnyed megjegyzés volt, de Elena érezte a fémes keménységet a szavai mögött. Ettől végigszaladt a hátán a hideg. Sokan azt mondanák erre, hogy nem. Elvégre vámpírvadász vagyok. Az angyal szemében olyan sötétség és veszélyek bujkáltak, amilyen egy ember tekintetében sem jelenthetett meg soha sem. Egy született vadász, nem nevelt fajta. Így van. Hány vámpírt fogott már el vagy ölt már meg? Ön pontosan tudja, hányat. Ezért ülök most itt. Újabb széllökés söpört végig a tetőn, ezúttal elég erős ahhoz, hogy Elena kontyából néhány tincset kiszabadítson, és az arcába fújja. A lány azonban nem mozdult, nem próbálta meg visszafűzni őket. Minden figyelmét az angyalra összpontosította, aki ott ült vele szemben az asztalnál, és úgy nézte őt, mint ahogyan egy nagy ragadozó figyeli a nyulat, amit kinézett magának ebédre. Mondja el, milyen képességei vannak! Ez egyértelmű parancs volt. A hangja olyan volt, mint egy csupasz penge, amely veszélyesen susog. Az arkangyalt már nem szórakoztatta Elena jelenléte. Elena akkor sem vette le róla a szemét, ha közben az ujjait a combjába kellett vájnia, hogy türtőztesse magát. Megérzem a vámpírok szagát, meg tudom különböztetni a falka tagjait egymástól. Ez minden. Haszontalan képesség, hacsak az ember nem megy vámpírvadásznak. Elena számára az a szóösszetétel, hogy pályaválasztás, nem jelentett olyan nagy bonyodalmat. Mennyi idősnek kell lennie a vámpírnak, hogy megérezze a jelenlétét? Ez elég furcsa kérdés volt, Elenának el kellett gondolkodnia a válaszon. A legfiatalabb vámpír, akinek a nyomát követtem, kéthónapos volt. Ennél fiatalabbal még nem volt dolgom. A vámpírok általában egyéves koruk előtt nem követnek el semmi gázos dolgot. Szóval, még nem találkozott ennél fiatalabb vámpírral? 27

28 Elena el sem tudta képzelni, hová akar kilyukadni az angyal ezzel a faggatózással. Dehogynem, találkoztam már. De nem vadászként. Ön angyal, tudnia kell, hogy az átváltozás után úgy egy hónapig még nem működnek valami jól. Ez volt az az állapotuk, ami a sok, vámpírokkal kapcsolatos tévhit alapjául szolgált, ezért tartották a vámpírokat sokan önállóan mozgó, de agyatlan zombiknak. Az első hetekben tényleg elég hátborzongatóan néztek ki. A szemeik kimeredtek, de nem voltak maguknál. A bőrük sápadt, izmaik gyengék, nem urai a saját mozdulataiknak. Ezért szerették a vámpírgyűlölő csoportok inkább a fiatal vámpírokat megtámadni. Sokkal könnyebb volt nekik megcsonkítani és megkínozni egy lényt, ami úgy nézett ki, mint egy két lábon járó hulla, mint egy olyat, aki akár a legjobb barátjuk is lehetett volna. Vagy mint Elena esetében, a sógoruk. Olyan fiatalon még táplálkozni sem tudnak maguk, nemhogy elszökni fejezte be Elena. Ennek ellenére el fogunk végezni egy tesztet jelentette ki az angyal, majd felemelt egy pohár gyümölcslevet a tányérja mellől és ivott. Egyen! Nem vagyok éhes. Raphael letette a poharát. Ha visszautasítja egy arkangyal vendégszeretetét, az olyan sértés, mely vért kíván. Elena nem volt benne biztos, hogy komolyan gondolta-e ezt az angyal, de úgy döntött, hogy ha vérről van szó, az biztosan nem jelenthet jót. Ettem, mielőtt önhöz jöttem volna. Ez egyszerűen hazugság volt: egy pohár vizet is csak nagy küzdelem árán tudott leküzdeni. Akkor igyon! Ez olyan megkérdőjelezhetetlen parancsként hangzott, hogy Elena úgy érezte, az angyal feltétlen engedelmességet követel tőle. Ettől elpattant benne egy húr. Különben mi lesz? csapott le az angyalra. A szél hirtelen elállt, még a felhők is megmerevedtek az égbolton. Elena megérezte a halál leheletét. 28

29 Harmadik fejezet Minden ösztöne azt súgta, sőt ordította a lánynak, hogy kapja elő a csizmájába rejtett kést, sebezze meg az angyalt és tűnjön el onnan, amilyen gyorsan csak lehet. De az igazság az volt, hogy Raphael előbb törte volna el a teste összes csontját, mint hogy ő akár egy métert is megtehetett volna. Pontosan ezt tette egyszer egy vámpírral is, aki elárulta őt. A vámpírt a Times Square közepén találták meg. Még életben volt. Még mindig sikoltani próbált, hogy ne, Raphael, ne!, de a hangja már alig érthetően reszelős volt, az állkapcsa néhány ínon lógott az arcáról és a húsa több helyen le volt szaggatva a testéről. Elena akkor éppen egy másik országban volt vadászaton, de a tévében látta a képeket. Tudta, hogy a vámpírt három óra hosszán keresztül hagyták ott agonizálni, mire néhány angyal összeszedte. New Yorkban, sőt az országban mindenki tudta, hogy ott van, de senki sem mert odamenni hozzá, hogy segítsen, mert a homlokán ott virított Raphael jele. Az arkangyal azt akarta, hogy mindenki lássa a 29

30 büntetést, és mindenki emlékezzen arra, ki és mi volt ő. Működött azóta már csak a neve említése is páni, zsigeri félelmet keltett mindenkiben. De Elena a világon senki előtt sem hunyászkodott meg. Ezt aznap este határozta el, amikor az apja azt mondta neki, essen térdre, és könyörögjön, és akkor talán visszafogadja őt a családba. Azóta, egy évtizede nem állt szóba az apjával. Óvatosabbnak kellene lennie törte meg a kínos csendet az angyal. Elena nem lélegzett fel megkönnyebbülten, a levegőben még mindig tapintható volt a feszültség. Nem szeretek játékokat játszani válaszolt a lány. Akkor szeresse meg! dőlt hátra a székében Raphael. Nagyon rövid élete lesz, ha mindenkitől őszinteséget vár el. Elena megérezte, hogy a közvetlen veszély egyelőre elmúlt. Erőt vett magán, és ellazította ökölbe szorított kezét. Olyan gyorsan áramlott vissza a vér az ujjaiba, hogy szinte fájt. Azt nem mondtam, hogy őszinteséget várok el. Az emberek hazudnak. A vámpírok is hazudnak. Még a... elharapta a mondat végét. Csak nem fog most elkezdeni tapintatoskodni? A szórakozó hang visszatért, de mögötte ott volt valami fegyelmezett él, tapinthatóan, akár a borotváé a bőrön. Elena belenézett a tökéletes arcba, és pontosan tudta, hogy életében nem találkozott még az angyalnál halálosabb lénnyel. Ha nincs vele megelégedve, Raphael úgy öli meg, mintha egy legyet passzírozna össze. A lány tudta, jobban teszi, ha ezt észben tartja, még akkor is, ha a tudat nagyon felbőszítette. Azt mondta, le akar tesztelni? A férfi szárnyai alig észrevehetően megrebbentek, de ez Elena figyelmét rögtön oda vonta. Nem tehetett róla, csodálattal bámulta a szárnyakat. Csodálatos ajándék repülni. Nem is annyira teszt, mint inkább egy kísérlet Raphael a lány válla fölött, a háta mögé pillantott. Elena nem fordult hátra. Nem volt rá szüksége. 30

31 Egy vámpír áll a hátam mögött. Biztos benne? kérdezte Raphael rezzenéstelen arccal. Elena igyekezett ellenállni a késztetésnek, hogy hátraforduljon. Igen. Nézze meg! bólintott Raphael. Elena elgondolkodott egy pillanatra, vajon mi volt rosszabb, hátat fordítani egy kiismerhetetlen és kiszámíthatatlan arkangyalnak, vagy háttal maradni egy ismeretlen vámpírnak. Végül a kíváncsisága győzött. Raphael arcán ugyanis valami érthetetlen elégedettséget látott, és tudni akarta, mi volt ennek az oka. Egész testével oldalra fordult a széken, így a szeme sarkából az angyalt is figyelhette. A másik oldalán pedig meglátta a két lényt, akik eddig a háta mögött álltak. Jézusom! Távozhattok szólt nekik Raphael. A parancs hallatán az egyik, amelyik nagyjából ember formájú volt, riadtan összerezzent. A másik csak megfordult és elcsoszogott, úgy, ahogyan a magafajta állatok szoktak. Elena követte őket a tekintetével, amíg be nem csukták maguk mögött a lift üvegkalitkáját. Milyen idős volt a... Itt megakadt, mert azt a lényt még nem hívhatta vámpírnak. De már embernek sem. Eriket tegnap változtattuk át. Nem tudtam, hogy ilyen fiatalon már járni is tudnak. Ezt a megjegyzést Elena azért ejtette el, hogy hideg profinak tűnjön, pedig minden porcikája borzongott a látvány emlékétől. Kapott egy kis segítséget válaszolt Raphael, és a hangjából egyértelműen kitűnt, hogy ennél többet nem is fog tőle megtudni Elena. Bernal egy kicsit öregebb. Elena a gyümölcsléért nyúlt, amit korábban visszautasított, és kortyolt belőle néhányat, hogy lemossa vele a szagot, amely minden pórusába beette magát. Az idősebb vámpírok szaga már nem bántotta így, azoknak kivéve a kapuban álló vámpírhoz hasonló különlegeseket egyszerűen csak vámpírszaguk volt, mint ahogy neki pedig emberszaga. De a nagyon fiatalok bűze a rohadó káposzta 31

32 és a rothadó hús szagára emlékeztetett. Mindig háromszor kellett lesikálnia magát, hogy ettől a bűztől megszabaduljon ezért is kezdte el gyűjteni a tusfürdőket és a parfümöket. Miután először találkozott egy frissen átváltoztatottal, azt hitte, sosem tud megszabadulni a bűze emlékétől. Nem gondoltam volna, hogy egy vadászt ennyire kihoz a sodrából egy újonnan átváltoztatott látványa jegyezte meg Raphael. Az arcára furcsa árnyék vetült, Elena csak ekkor vette észre, hogy az angyal kissé megemelte a szárnyait. Nem tudta, hogy ez haragot vagy koncentrációt jelent-e. Letette a poharat. Nem borultam ki tőle, nem igazán. Igaz is volt: az undor, amit az első pillanatban érzett, már elmúlt. Csak a szag zavar. Olyan, mintha egy szőrös réteg ragadt volna a nyelvemre, amitől nem tudok megszabadulni, hiába súrolom. Valóban ilyen heves érzés? Az angyal arcán őszinte kíváncsiság tükröződött. Elena megborzongott, és keresni kezdett valamit az asztalon, amivel elvehetné az érzés élét. Raphael egy félbevágott grapefruitot tolt elé, ő pedig mohón beleharapott. Ühüm. A citrus savas leve tompította egy kicsit a kínzó bűz érzését. Éppen eléggé ahhoz, hogy a lány tisztán tudjon gondolkozni. Ha arra kérném, hogy találja meg Eriket, képes lenne rá? Elena megborzongott, amikor eszébe jutott a majdnem halott, élettelen szemek képe. Nem csoda, hogy az emberek sétáló hulláknak tartják a vámpírokat. Nem. Azt hiszem, ő még túl fiatal. És Bernalt? Ő most éppen az épület földszintjén van. Az újonnan átváltoztatott vámpír szaga olyan bántó volt, átjárta az egész épületet. Az előcsarnokban. Az aranyvégű tollas szárnyak felemelkedtek és beárnyékolták az egész asztalt, miközben Raphael lassú mozdulatokkal összecsapta néhányszor a tenyerét. Szép munka, Elena. Nagyon jó! 32

33 A lány felnézett rá a grapefruitról, és jó későn ráébredt, hogy éppen most bizonyította be neki, milyen jó, pedig el kellett volna baltáznia az egészet, hogy minél hamarabb megszabaduljon ettől a megbízástól, bármi is volt az. A francba! De így legalább már volt némi sejtése arról, mi lehet a feladata. Meg kell találnom önnek egy szökevényt? Az angyal egyetlen, könnyed mozdulattal felállt az asztal mellől. Várjon még! Elena megbűvölten nézte, ahogy Raphael a tető pereméhez sétál. Olyan hihetetlenül fenséges teremtmény volt, hogy már attól is összeszorult a lány szíve, hogy látta, hogyan sétál. Nem számított, hogy tudta: ez csak egy délibáb, hogy a külső mögött az angyal kegyetlen és olyan halálos, mint a kés, amit a lány a combjához szíjazva hordott. Senki, még Elena sem tagadhatta, hogy Raphaelt, az arkangyalt arra teremtették, hogy mindenki csodálja. Hogy imádják. Ez az alapvetően hibás gondolat azonnal kibillentette Elenát bódult állapotából. Kitolta maga alól a széket, és az angyal hátára meredt. Lehet, hogy az belemászott a gondolataiba? Abban a pillanatban Raphael megfordult, és Elena meglátta a szemei kápráztató kékjét. A lány egy pillanatra azt hitte, így válaszolt a fel nem tett kérdésére, ám ekkor az arkangyal elfordult és lelépett a tetőről. Elena felugrott, majd gyorsan vissza is ült. Érezte, hogy elpirul. Látta, hogy Raphael felemelkedik, és a magasba szárnyal. Ott találkozott egy másik angyallal, akit Elena csak ekkor vett észre. Michaela! Raphael női változata, aki olyan gyönyörű, hogy Elena még ilyen nagyon távolról is érezte a szépsége sugárzó erejét. Ekkor döbbent rá, hogy amit lát, az két arkangyal találkozója az égbolt közepén. Ezt Sara soha nem fogja nekem elhinni motyogta magában. A figyelmét annyira lekötötte a látvány, hogy egy rövid időre még a fiatal vámpír szagát sem érezte. Látott ő már képeket Michaeláról, de azok meg sem közelítették a valóságot. A női arkangyal bőrének színe a legfinomabb tejcsokoládé árnyalatára hasonlított, a haja vastag, vad és csillogó zuhatagban 33

34 hullott alá egészen a csípőjéig. A teste maga volt a nőiesség: törékeny és gömbölyű egyszerre. A szárnyai finom bronzszínben csillogtak a levegőben. Az arca pedig... Azta... Michaela arca a megtestesült tökéletesség volt. Elena azt képzelte, a szemeit is látja mély, képtelenül zöldnek, de tudta, hogy ezt csak képzelte. Az arkangyalok túl messzire volt tőle ahhoz, hogy ezt láthassa. De ez igazán nem is számított. Michaela arcának látványától nemcsak, hogy megállna a közlekedés, de közben még jó néhányan az előttük guruló kocsiba is hajtanának. Elena homloka ráncokba szaladt. Michaelát csodálta ugyan, de eközben azért tiszta maradt a feje, zavartalanok a gondolatai. Ez pedig azt jelentette, hogy az a kék szemű disznó tényleg belemászott a fejébe! Azt akarhatta, hogy Elena leboruljon és imádja őt? Na, arra aztán várhatott! Senki, még egy arkangyal sem csinálhatott Elenából bábot! Mintha Raphael megértette volna a gondolatait, szólt még néhány szót a másik arkangyalnak, és visszarepült a tetőre. A leszállása ezúttal sokkal látványosabb volt, mint első alkalommal. Elena biztos volt benne, hogy az arkangyal szándékosan megállt a levegőben egy pillanatra, csak hogy megmutathassa neki a szárnyai belsejének mintáját. Olyan volt, mintha valaki egy ecsetet mártott volna aranyporba, és a szárnyak felső szélétől kezdve végigsimított volna rajtuk az arany csillogás lefelé haladva egyre halványult, míg fehérré nem változott. Minden haragja ellenére Elenának rá kellett ébrednie: ha az ördög vagy akár egy arkangyal is szárnyakat ajánlott volna neki, ő azonnal eladta volna azokért a lelkét. Csakhogy az angyalok nem teremtettek angyalokat, csak vérszívó vámpírokat. Azt, hogy honnan jöttek az angyalok, senki sem tudta. Elena arra gondolt, angyal szülőktől származnak, bár most, hogy belegondolt, még soha nem látott gyermek angyalokat. A gondolatai újra elkalandoztak. Nézte, ahogy Raphael felé lépdel, könnyed és lendületes mozgással. A látvány olyan csábító volt, olyan... 34