Az asztrológus igaz történetei
|
|
- Róbert Fábián
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az asztrológus igaz történetei
2 Izing Klára, 2006 Szerkesztette: Borus Judit Borító: Czeizel Balázs Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon a kiadó engedélye nélkül közölni. ISBN ISSN Megjelent a Sanoma Budapest Kiadói Zrt. gondozásában 1037 Budapest, Montevideo u. 9. Tel.: Felelős kiadó: Szabó György vezérigazgató Könyvkiadás: Szemere Gabriella Képfeldolgozás: Sanoma Repro Tördelés: Kerényi Attila Nyomdai kivitelezés: Dürer Nyomda, Gyula
3 Izing Klára Az asztrológus igaz történetei
4
5 Az asztrológus igaz történetei Üt a végzet órája Napjainkban divat úgy párt választani, hogy előtte fölkeresik az asztrológust, és kikérik a véleményét. De még többen vannak, akik már kiválasztották a párjukat, és ezután kérdezik a csillagfejtőt, mi dolguk van egymással. Minden találkozásnak célja van: a másik embert rendszerint azért sodorja utunkba az élet, hogy megtanítson bennünket valamire. A születés pontos idejére elkészített horoszkópokból kiderül, hogy mire, és az is, hogy találkozásunkkor ütött-e a végzet órája, sorsunk fordulóponthoz érkezett-e. Asztrológusként előfordult velem, hogy a látszat megtévesztett, és inkább azt kérdőjeleztem meg, amit a két ember horoszkópja mutatott. Aztán az idő bebizonyította, hogy a csillagok nem hazudnak! Megindító szerelem Juditnak soha sem esett nehezére a munka, tanárnői fizetését a nyári szünetben rendszerint pincérkedéssel egészítette ki. Egy balatonfenyvesi étteremben, tányérokkal megrakodva a karján araszolt a zsúfolt asztalok között, amikor belépett egy magas, fekete hajú férfi. Egymásra pillantot- 5
6 tak, és mindketten sóbálvánnyá változtak. A déli csúcsban egyikük sem hallotta már az étterem zsivaját, zsigereikben valami furcsa, eddig ismeretlen érzés futott végig, és végzetesen egymásba szerettek. Béláról időközben kiderült, hogy nem akárki, menő társaság tagja, busás jövedelmének forrása kifőzde és panzió. Életviteléhez hozzátartozott a szuperautó, a márkás ruhák, a vadászat, a vitorlázás, a mulatozás, a bomba nők. Miután feleségül kérte Juditot, úgy tűnt, a tanárnő megnyerte élete fődíját. A boldogító igen kimondása előtt Judit a szerelmes nő aggodalmával keresett fel, nézzem a horoszkópjukat, biztosan egymáshoz valók-e? A képletek egybevetésekor világosan látszott, hogy mély, mindent elpusztító, előző életekre visszanyúló szerelemről van szó, és a jelenben a két ember végérvényesen egymáshoz láncolódik. Béla megszállottan ragaszkodni fog a nőhöz, nem tud nélküle szinte levegőt sem venni. Aztán a tények ismeretében hihetetlen kép tárult elém: a férfi célja a nő pénze. Hogy lehet ez? Hiszen a kis tanárnő albérletben lakott, a férfi pedig az éjszaka és a nappal császára volt. Aztán a sors nem váratott sokáig, bebizonyította a horoszkópok igazát. Karmikus adósság A férfi anyagi helyzetét mélyen megrendítette az előző házasságából való szabadulás, s amint összeházasodott Judittal, elveszítette a kifőzdéjét. A következő évben csődbe ment a panzió. Béla egzisztenciája lassan leépült, és a nagymenő társaság, amelynek eddig a tagja volt, már nem örült a jelenlétének. A dzsipet felváltotta egy tízéves Opel, és a férfi nyakából a zaciba vándoroltak az aranyak. A helyzet egyre kétségbeejtőbbé vált, közben Juditot valami megmagyarázhatatlan erő újabb tanulásra sarkallta: menedzserképző és nyelviskola következett, majd otthagyta diákjait, és beállt egy multicéghez marketingesnek. Szakmai karrierje töretlenül ívelt fölfelé, míg a férfié 6
7 lefelé. Az asszony elérte a vezérigazgatói posztot, emberek sorsáról, százmilliókról dönt, míg párja munkanélküliként látja el a háztartást és a kutyákat. A horoszkópok jól mutatták: a két ember azért találkozott egymással, hogy beteljesüljön a nagy szerelem, a nő kibontakoztathassa tehetségét, elismerjék képességeit és hatalmat gyakoroljon, ugyanakkor megismertesse a férfit a kiszolgáltatottság érzésével, tőle függjön még a mindennapi sportújságja és a söre is. Ő az, aki a férfi viselkedéséből, jelleméből kiirtja a gőgöt, a nagyképűséget, az önhittséget, átalakítja az értékrendjét, és ekkor már nem lesz fontosabb dolog számára a világon, mint a felesége. Mikor törleszt a nő? A horoszkópok vizsgálata alapján Juditnak másfél év múlva különleges lehetőséget kínál majd a sors, amelyet megoszt a férjével, aki ekkor indulhat felfelé a lejtőn. A jellemében, gondolkodásában megváltozott ember megkapja az esélyt, hogy olyan feladatot végezzen, amelyben átalakult személyisége kiteljesedik és lelke egyensúlya helyrebillen. A két ember ily módon segíti egymás fejlődését, hogy a legjobbat hozzák ki önmagukból és teljes életet éljenek. 7
8 Küzdelem a nászúton Sokan azt mondják, hogy azért nem fordulnak asztrológushoz, mert nem akarják hallani, ha negatív eseményt mutat a horoszkópjuk. Pedig a csillagok az akadályokkal teli időkben a segítségünkre lehetnek, hiszen nem mindegy, hogyan éljük meg az eseményeket és mit tanulunk belőlük. Mariettával futólag ismertük egymást. Amikor találkoztunk, mindig mosolyogva élcelődött a csillagok hatásán és viccesen sarlatánságnak nevezte az asztrológiát. Ezért lepett meg, amikor egy februári reggelen felhívott, és erőltetett könnyedséggel újságolta, hogy férjhez ment, másnap reggel indul nászútra a karib-tengeri szigetvilágba. Gratuláltam, és gyorsan megkérdeztem, ugye, nem arra kíváncsi, hogy a férje hozzávaló-e? Nevetgélve mondta, hogy nem, csak a nászúttal kapcsolatban furcsa, kellemetlen érzései támadtak, majd következett az a bizonyos mondat, amellyel az asztrológusokat ki lehet üldözni a világból: ugyan nem hiszek a horoszkópban, de azért vetnél rá egy pillantást? Őrült nászút Kiszámítottam a nászút időpontjának képletét és az övét, majd meg kellett állapítanom, hogy a fiatal nő megérzései remekül működnek. Változatos kép tárult elém: rendkívül feszült napok következnek, féltékenységi dráma, izzó gyűlölet, hatalmi harc, agresszió, még az is lehet, hogy tettlegességre kerül sor. De a fiatalasszonyt nem beszéltem le az utazásról, hanem megnyugtattam, hogy az események, amelyek előtt áll, eddig rejtve maradt tulajdonságait hozzák felszínre, jellemének új vonásai pedig megváltoztatják egész életét. 8
9 Harc a szőke szirénnel Mariettáék a szállodában a nászutas lakosztályt kapták, az alkalmazottak és a magyar turisták kitüntetett kedvességében volt részük. Különösen egy szőke, hosszú hajú bombázó viselkedése volt több mint elragadó, aki az ifjú férjre vetette magát. Nem egyszerűen flörtölt, illegette - billegette magát, hanem kikezdett vele, közönségesen felkínálkozott, miközben a feleséget mesteri módon nézte levegőnek. A férfi nem bátorította a nőt, de legyezgette a hiúságát az epekedős játék, és amikor asszonya kérdőre vonta, huncut mosoly jelent meg az arcán, majd röviden elintézte: Képzelődsz! Marietta minden porcikáját átjárta a gyűlölet, a féltés, sem ereje, sem kedve nem volt a megalázó versenyhez. Élete legboldogabb napjain volt a legszomorúbb. Aztán kétségbeesésében egyéniségétől távol álló lépésre szánta el magát: elbújt egy hatalmas pálma mögött a szálloda kertjében, és amikor a csábító megjelent, dühtől villogó szemmel előugrott. A nőt a fához szorította, jól megrázta, és egy óriási pofon kíséretében tudatosította benne, hogy párja kihez tartozik. A jelenet olyan hatásosra sikeredett, hogy a szőke szirén megijedt, visszavonulót fújt, de azért olykor a büféasztalnál vagy a medencénél sóvár pillantásokat vetett a férfira. Marietta lelke megnyugodott, ám a szeme sarkából továbbra is szemmel tartotta démonát. Így csaphatott le a hazafelé tartó repülőúton arra a névjegykártyára, amelyet a nő utolsó próbálkozásként a férjének küldött. A találkozás tanulsága A szelíd, álmodozó, mindenkinek megfelelni vágyó, bólogató fiatalasszonynak azért kellett a vészterhes csillagállásokban több ezer kilométert megtennie, hogy találkozzon azzal a nővel, aki viselkedésével kihozta belőle a tigrist, a küzdeni tudást, az akaratot, érdekeinek 9
10 képviseletét. A legszélsőségesebb módon tanította meg harcolni: ne engedje, hogy elvegyék tőle azt, ami fontos a számára. A nászútról új emberként tért haza, már nem ugyanúgy kezeli helyzeteket, mint korábban, és életfilozófiájává vált: Semmibe se nyugszom bele, és amiért kell, megküzdök! Marietta nagy, szivárványszínű kagylót hozott ajándékba, és azt mondja, hogy a csillagok előrejelzése olyan volt számára, mint útjelző a rengetegben. Az életet meghatározó szerelem Mindenki vágyakozik arra, hogy találkozzon élete legnagyobb szerelmével, amelyről azt hiszi, földöntúli boldogságot, a sors ajándékát jelenti. Ám, hogy ez az érzés megadatik-e, vagy sem, arról a horoszkópunk árulkodik. A születésünk pillanatában eldől, találkozhatunk-e azzal az emberrel, akivel a legmélyebb és legnagyobb szerelmet élhetjük át. Mindketten azt adhatjuk a másiknak, amire vágyakozik, önzetlenül szerethetünk és az érzéseink viszonzásra találhatnak. Vagy csalódunk, és olyan megpróbáltatásokon megyünk keresztül, hogy elátkozzuk a megismerkedés pillanatát is. Néhány bonyolultabb matematikai művelettel még a nagy találkozás időpontja is pontosan meghatározható, így előre felkészülhetünk életünk egyetlen, igaz szerelmére, vagy megpróbálhatunk kitérni a nagy gyötrelmeket ígérő kapcsolat útjából. A tapasztalataim azt mutatják, ez utóbbi ritkábban fordul elő, annak ellenére, hogy előre tudjuk: összetörhet a szívünk, a legmagasabb eksztázisból a legmélyebb gyűlöletbe, csalódásba juthatunk, és lelki sebeink nehezen hegednek majd be. 10
Izing Klára. Karma könyv
Izing Klára Karma könyv Izing Klára Karma konyv Izing Klára, 2010 Szerkesztette: Borus Judit Borítóterv: Czeizel Balázs Tördelés: Kerényi Attila Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit
Spitzer Gyöngyi, 2008. Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj
Spitzer Gyöngyi, 2008 Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj Szerkesztette: Borus Judit Borító: Czeizel Balázs Tipográfia és tördelés: Kerényi Attila Borítófotó: Szipál Martin ISBN 978 963 9710 41 2 Minden
Schäffer Erzsébet. Pókfonálon. történetek útközben
Schäffer Erzsébet Pókfonálon történetek útközben Pókfonálon Schäffer Erzsébet 2009 Borítóterv: Czeizel Balázs Fotó: családi archív Tördelés: Kerényi Attila ISBN 978-963-9710-62-7 ISSN 17855667 Megjelent
Tóth Gábor Ákos. Nézz szembe a koroddal!
Tóth Gábor Ákos Nézz szembe a koroddal! Tóth Gábor Ákos, 2011 Borítóterv: Czeizel Balázs ISBN 978-615-5008-87-0 KÖNYVKIADÁS Megjelent a Sanoma Media Budapest Zrt. gondozásában 1037 Budapest, Montevideo
Gyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.
Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,
A szenvede ly hatalma
Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul
Reménytelen, de nem komoly
Csepeli György Reménytelen, de nem komoly A hazai rendszerváltás során játszódó politikai álarcosbál egyik emlékezetes pillanata volt, amikor 1998-ban a kőkemény liberálisból magát paternalista nemzeti
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
JOHN PURKISS DAVID ROYSTON-LEE. Énmárka. Tedd magad eladhatóvá!
JOHN PURKISS DAVID ROYSTON-LEE Énmárka Tedd magad eladhatóvá! 3 A fordítás alapja: John Purkiss David Royston-Lee: Brand You: Turn Your Unique Talents into a Winning Formula, Artesian Publishing LLP, 2009
Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar
Michael Peinkofer 1. kötet A griff bűvöletében Scolar E lőhang Több száz évvel ezelőtt, régi, sötét korokban A felhőkön átszűrődő sápadt holdfényben az emberi szem alig tudta kivenni a kőrakások gyűrűjét.
ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ő ű Á ű ű Á ű Á ű ű ű Ő ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á ű ű Ő ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű
Heels on Wheels - Szűkítés és pozícionálás Egy sikertörténet és érdekes esettanulmány Weiser István marketingstratégától
MARKETINGSTRATÉGIA - WEISER ISTVÁN CIKKE Heels on Wheels - Szűkítés és pozícionálás Egy sikertörténet és érdekes esettanulmány Weiser István marketingstratégától Weiser István marketingstratéga, Wermer
GAZDÁLKODÁSI KÉZIKÖNYVEK. CAFETÉRIA SZABÁLYZAT Vállalkozások részére
GAZDÁLKODÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA SZABÁLYZAT Vállalkozások részére Budapest, 2016 Cafeteria_vall_2015.indd 1 2016.01.14. 13:47:07 Szerzők: Dr. Böszörményi Judit Sorozatszerkesztő: Kökényesiné Pintér Ilona
Á ő ő ő ő ő ő ű ó ó ő ó ő ő ó ő ő ő ő ó ő ó ő ő ő ő ő ü ő ő ó ő ó ő ő ő ó ó ő ő ű ő ó ő ó ő ő ő ő ő ű ő ü ó ű ő ó Á ó ő ő ó ü ő ő ó ő ő ü ő ő ü ó ő ő ó ó ü ő ü ő ő ő ő ő ó ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő
Bányai Tamás. A Jóság völgye
Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy
Kiüresedik a rendes felmondás jogintézménye
1 dr. Czeglédy Csaba Kiüresedik a rendes felmondás jogintézménye Fő jogterületem a munkajog; az ügyvédi praxisomban felmerülő jogesetekből a munkaviszony megszüntetésének gyakorlatát, a vonatkozó bírósági
A VÁLASZTÁS M VÉSZETE
A VÁLASZTÁS M VÉSZETE Sheena Iyengar A VÁLASZTÁS M VÉSZETE A fordítás alapja: Sheena Iyengar: The Art of Choosing. Twelve, New York, 2010 Sheena Iyengar, 2010 Fordította Bozai Ágota, 2010 Szerkesztette:
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
Kávészenvedély. Anette Moldvaer
Kávészenvedély Kávészenvedély Anette Moldvaer LONDON, NEW YORK, MUNICH, MELBOURNE, DELHI www.dk.com A fordítás alapja: Anette Moldvaer: Coffee Obsession. First published in Great Britain in 2014 Copyright
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos
1. Egy mondatban mit a key takeaway számodra Argentínából?
1. Egy mondatban mit a key takeaway számodra Argentínából? Az argentinok maguk is tudjak, hogy Argentína a hatalmas lehetőségek országa. Bár viccelődnek vele, de maguk is látják, van hova fejlődni: míg
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
Kevin Duncan DIAGRAMOK KÖNYVE. 50 módszer bármilyen probléma vizuális megoldásához
Kevin Duncan DIAGRAMOK KÖNYVE 50 módszer bármilyen probléma vizuális megoldásához A fordítás alapja: Kevin Duncan: The Diagrams Book: 50 Ways to Solve Any Problem Visually Copyright Kevin Duncan, 2014
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
Van egy. Géber László
Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve
Kate Brooks Duncan Shelley: Amer és a láthatatlan bilincs
Copyright 2012 Kate Brooks & Duncan Shelley A könyv bármely részének sokszorosítása, akár elektronikus, akár mechanikus úton ideértve az információtároló és visszakereső rendszereket is, a kiadó írásbeli
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki
Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett
16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.
S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
Tartalomjegyzék Bevezető Gyógyító erőim felfedezése Üdvözöllek a valóság rejtvényében! Minden szenvedés az önvaló megtagadásából ered
Tartalomjegyzék Bevezető 11 Birtokolni vagy létezni? 11 Válj eggyé az elképzeléseiddel! 11 A gyakorlat mindent megmagyaráz 12 Gyakorlat: A párhuzamos éned 16 A tapasztalat fontosabb, mint az elméleti tudás
"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal
"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az
Fetykó Judit Durbincs
Fetykó Judit Durbincs Így karácsony előtt, mikor az asszony a konyhában félnapokat zörgette a tepsiket, azzal volt elfoglalva, hogy melyik aprósüteményből mennyit süssön, Berti kimenekült a konyhából.
Különös házasság Erdély aranykorából
2013 október 17. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 I. Rákóczi György erdélyi fejedelem harminckét évet töltött harmonikus
A Bélyegzési Ceremónia
xx. fejezet A Bélyegzési Ceremónia ár mindenki a Szentélyben várakozott. A kör alakú, kupolás, középkori terem teteje a magasba nyúlt, ezért úgy tűnt, mintha a hatalmas, kovácsoltvas, méteres fehér gyertyákkal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Elekes Péter,
Kós Károly. Kovács László
Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.
Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.
BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
IRÁNYTŰ. a végtelenhez Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról
IRÁNYTŰ a végtelenhez Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról Lektorálta Futó Károly Szerkesztette és a verseket válogatta Karikó Éva A bibliai idézetek a Szent István Társulat által kiadott
A kötetet keresse az Alexandra Könyváruházakban!
Élettitkok 1 Mi a szeretet? Mi a szerelem? Hogyan lehetek boldog, sikeres ember? Sokan keressük a választ az élet legnagyobb kérdéseire nap mint nap. Ranjeet Singh Dhillon segítségével azonban új nézőpontból
Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés
TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,
VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Vállalkozásgazdaságtan és menedzsment program VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *
Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ
Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra
Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]
Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ
SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által kiírt
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által kiírt ISMERED NYÍREGYHÁZÁT? című pályázat BLAHA LUJZA Pályázat beküldője:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1809/2011. (XII. 7.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/24524-13/2011. Ügyintéző: dr. Pozsár Ágnes Tárgy: a termékmegjelenítés közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai Nemzeti
ü ű ö Á ö Ü Ú Ö Á Á ö ő ö ö ö ű ű ö ő ő ö ő ü Ú ú ü ö ö ő Ö ö ő ö ő ő ö ú ö ő ő ö ö ú ö ő ö ö ő ö ö ő ö ő ö Ö ö ö ö ő ö ő ö ö ö ü ű ö ö ő ö ö ű ö ő ö ö ű ö ü ö ö ö ő ö ö ő ű ö ö ü ű ö ö ő ö ö ü ő ő ő ő
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY
Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen
,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.)
Az individuálpszichológia megjelenése a nevelési tanácsadói munkában avagy: ˇBirtokba venni a Napot nem elég, ha nem tudjuk másoknak is odaadni. Készítette: Kolozsvári Katalin pszichopedagógus Óvodai intézményünkben
1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb
1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November
Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!
2016. Húsvét Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! A TARTALOMBÓL Bemutatkozik az új számvevő - széki elnök Egyházmegyei hittanverseny A hitoktatásról általában Konfirmáció
Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont
Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól
Szeretet volt minden kincsünk
Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van
ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó
Szilveszter az Adrián, 2015/2016
Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint
12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk
12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak
Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben
Kelemen Emese Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben Tóth Krisztina: Pixel. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2011 Az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint a pixel jelentése elemi képpont, amelyek
A megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7
Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott
Január hónap kezdetével belépünk
XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
KEDVES SZÜLŐK! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT 2015. MÁRCIUS 27.-ÉN 9.30-KOR A JÉZUS ÚTJA TÉMAHÉT ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE.
KEDVES SZÜLŐK! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT 2015. MÁRCIUS 27.-ÉN 9.30-KOR A JÉZUS ÚTJA TÉMAHÉT ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE. Program: Közös imádkozás. A hét folyamán feldolgozott A HÁROM FA LEGENDÁJA
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 26/2012. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. augusztus 10. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
És a többi húzásotokat is szívesen nyilvánosságra hozom. Amiket tettetek, ahogyan dolgoztatok.
Tisztelt Újságírók, Érdeklődők, kedves Mindnyájan! Az Usui Szellemi Iskola Közösség és elődje, a Fehérlótusz közösség 1999 óta szolgálta a magyar embereket, elsősorban a betegeket, a Lótusz szútra tanainak
bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!
Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve
FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.
FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és
Stendhal VÖRÖS ÉS FEHÉR
Stendhal VÖRÖS ÉS FEHÉR Stendhal Vörös és fehér Lucien Leuwen Fordította ILLÉS ENDRE 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu Borító: Rimanóczy Andrea ELSŐ RÉSZ
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
Copyright 2012 Weith Katalin & Duncan Shelley Minden jog fenntartva
Copyright 2012 Weith Katalin & Duncan Shelley Minden jog fenntartva A könyv bármely részének sokszorosítása, akár elektronikus, akár mechanikus úton ideértve az információtároló és visszakereső rendszereket
Mars és Vénusz párkeresőben
Mars és Vénusz párkeresőben 1. Bevezetés Sok férfi és nő szeretne biztonságos párkapcsolatban élni, de legtöbbjüknek fogalma sincs arról, hogyan és hol keresse az igazit. Arról pedig még kevésbé, hogy
tünk nagyon megromlott, anya hangja megkomolyodott, arcán ráncok jelentek meg, az addig idilli családi életünk apa halálával a semmibe veszett, és
Negyedik fejezet Az a nap, az a szörnyű nap volt az utolsó napom az óvodában. Soha többé nem láttam a kedves szőke óvónénit és a szivárvány minden színében pompázó játékhegyeket sem. Apát sem. Sőt, anyát
LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT
1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
Cigánykártya tanfolyam
Cigánykártya tanfolyam A cigánykártya lapjainak ismertetése http://ciganykartyatanfolyam.blogspot.hu 1 Ajándék Alapállapotban az ajándékozás, a pozitív érzelmek kimutatása, az őszinte odaadás és nyitott
Molière: A fösvény. A téma. Expozíció
Molière: A fösvény A téma Figyeljük meg, betartja-e az író a hármas egység követelményét! Hol történik a cselekmény? Változik-e a színhely az egyes jelenetek, illetve felvonások között? Mennyi idõ alatt
SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005)
SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) A 90-es évek első felében Budapest korrekt, ám ugyanakkor távolságtartó Oroszország-politikája teljes mértékben érthető volt. Egyrészt az
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat
Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész. Karrier és iskola viszonya
Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész Karrier és iskola viszonya Iskola-választási tényezők Bár a kérdőív fő témája a dolgozó nők élethelyzetének felmérése volt, az első kérdéskör mégis
A Mese és a Dal. Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) (Zsoltárok 19,1-2, parafrázis)
A Mese és a Dal Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) A Menny arról énekel, hogy milyen nagy az Isten, és az egek azt kiáltják: nézzétek, mit teremtett! Minden nap és minden éjjel errõl beszélnek.
Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos
Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,
Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária
Nők a munkaerőpiacon Frey Mária Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott.
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát