2016/08/17 05:18 1/11 Jog
|
|
- Emília Borbélyné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2016/08/17 05:18 1/11 Jog < Tananyag Jog Szerzői jog A szerzői jog a szellemi tulajdonjog azon területe, amely a szerzői művek, azaz bármely, az alkotó szellemi tevékenységből fakadó, az irodalom, a tudomány és a művészet területén létrehozott egyéni, eredeti alkotás - függetlenül attól, hogy az adott alkotás milyen műtípusban testesül meg - szerzőinek és az ún. szerzői joghoz kapcsolódó jogok jogosultjainak védelmét szabályozza. A szerzői jog fogalma A szerzői jog a szellemi tulajdonjog azon területe, amely a szerzői művek, azaz bármely, az alkotó szellemi tevékenységből fakadó, az irodalom, a tudomány és a művészet területén létrehozott egyéni, eredeti alkotás - függetlenül attól, hogy az adott alkotás milyen műtípusban testesül meg - szerzőinek és az ún. szerzői joghoz kapcsolódó jogok jogosultjainak védelmét szabályozza. - A szerzői joggal kapcsolatos alapvető szabályokat a szerzői jogról szóló évi LXXVI. törvény (Szjt.) tartalmazza, de számos egyéb jogszabály [156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről; 158/2000. (IX. 13.) Korm. rendelet a reprográfiára szolgáló készülékek körének meghatározásáról; 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól] is rendelkezik szerzői jogot érintő kérdésekről. - A szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta (szerző). - Szerzői jogi védelem alatt áll - az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül - más szerző művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is, ha annak egyéni, eredeti jellege van. A szerzői joggal szomszédos jogok: Az előadóművészek védelme A hangfelvételek előállítóinak védelme A rádió- és televízió-szervezetek védelme A filmek előállítóinak védelme A szerzői jogok keletkezése, a szerzői jogok a vagyoni forgalomban 1. A szerzőt a mű létrejöttétől kezdve megilleti a szerzői jogok - a személyhez fűződő és a vagyoni jogok - összessége. 2. A szerző személyhez fűződő jogait nem ruházhatja át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk. 3. A vagyoni jogok nem ruházhatók át, másként sem szállhatnak át és azokról lemondani sem lehet. 4. A vagyoni jogok örökölhetők, róluk halál esetére rendelkezni lehet. 5. A vagyoni jogokat öröklés útján megszerző személyek azokról egymás javára rendelkezhetnek. 6. A vagyoni jogok a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel átruházhatók, illetve átszállnak. A jogszerző - a jogok átruházására irányuló szerződés eltérő kikötése hiányában - a vagyoni jogokkal a továbbiakban rendelkezhet.
2 Last update: 2014/12/06 01:52 egressy:10e:tananyag:jog A szerzői jog megsértésének következményei Polgári jogi jogkövetkezmények A szerző jogainak megsértése esetén - az eset körülményei szerint - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja: a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását; b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől; c) követelheti, hogy a jogsértő - nyilatkozattal vagy más megfelelő módon - adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről és költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak; d) követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról; e) követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését; f) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszköz és anyag, valamint a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetve jogsértő mivoltától megfosztását A szerzői jog megsértése esetén a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítés jár. Kártérítésre alap az is, ha a szerző személyhez fűződő jogait megsértik. A jogkezelési adatok védelme 1. A szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni a jogkezelési adat jogosulatlan eltávolítására vagy megváltoztatására, továbbá olyan művek jogosulatlan terjesztésére, a nyilvánossághoz történő közvetítésére, amelyekről eltávolították, vagy megváltoztatták a jogkezelési adatot, feltéve, hogy a felsorolt cselekmények bármelyikét elkövető személy tudja, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett e személynek tudnia kellene, hogy cselekményével lehetővé teszi, megkönnyíti vagy leplezi a szerzői jog megsértését, vagy mást arra indít. 2. Jogkezelési adat a jogosultaktól származó minden olyan adat, amely a művet, a szerzőt vagy a műre vonatkozó jogok más jogosultját azonosítja, vagy a felhasználás feltételeiről tájékoztat, ideértve az ilyen adatokat megjelenítő számokat vagy jelzéseket is, feltéve, hogy az adatokat a mű példányához kapcsolják, illetve a mű nyilvánossághoz történő közvetítésével összefüggésben jelenítik meg. Szabadalom A szabadalom a találmányok egyik iparjogvédelmi oltalmi formája a használati minta mellett. Csak az a találmány szabadalmazható, amely megfelel a szabadalmazható találmány valamennyi alábbi ismérvének. A felfedezések sohasem minősülnek szabadalmazható találmánynak, mivel még nem műszaki megoldások. Printed on 2016/08/17 05:18
3 2016/08/17 05:18 3/11 Jog A szabadalmaztatható találmány Magyarországon Szabadalmazható minden 1. új, 2. feltalálói tevékenységen alapuló, 3. iparilag alkalmazható műszaki megoldás. A szabadalmas A szabadalom jogosultját szabadalmasnak nevezzük. A szabadalmi oltalom A szabadalom jogosultjának kizárólagos joga van arra, hogy a találmányt hasznosítsa, vagy a hasznosításra másnak engedélyt (licenciát) adjon. A szabadalmi oltalom időtartama a bejelentés napjától (nem a szabadalom engedélyezésének napjától!) számított húsz év. A szabadalmi oltalom tartalmát a szabadalmi bejelentésben foglalt igénypontok határozzák meg. A szabadalombitorlás A szabadalmi oltalom alatt álló találmány jogosulatlan hasznosítása szabadalombitorlásnak minősül és polgári jogi esetleg büntetőjogi következményekkel járhat. A szabadalombitorlási ügyek bírói útra tartoznak. A szabadalmi eljárás [szerkesztés] Az eljárás a szabadalmi bejelentés benyújtásával indul, tehát ügyfél kérelmére folytatható közigazgatási eljárás. Az eljárásra kizárólagos hatáskörrel és illetékességgel Magyarországon a Magyar Szabadalmi Hivatal rendelkezik. A szabadalom fenntartása A szabadalmas köteles évente emelkedő, jogszabályban meghatározott mértékű fenntartási díjat (évidíjat) fizetni az államnak. Díjfizetés hiányában a szabadalom megszűnik. A szabadalom megszűnése A szabadalom a törvényben meghatározott okokból megszűnik, így pl. az oltalmi idő lejár az évidíjat nem fizetik meg a szabadalmat megsemmisítik
4 Last update: 2014/12/06 01:52 egressy:10e:tananyag:jog Védjegy A védjegy jogi, azon belül iparjogvédelmi fogalom. A védjegyoltalom nem tartozik a szerzői jog alá. Magyarországon a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló évi XI. törvényt többek között a évi CII. törvénnyel módosították. Ez utóbbi május 1. napján lépett hatályba. A védjegy fogalma A magyar védjegytörvény 1. (1) szerint védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. A védjegy szót a törvény csak olyan megjelölésekkel kapcsolatban használja, amelyeket védjegyként lajstromoztak (kivéve a közismert védjegyet, amely lajstromozás nélkül is védjegyoltalomban részesül). A védjegy funkciói A védjegy funkcióit a jogirodalom többféle módon határozza meg. megkülönböztető funkció illetve azonosító funkció, versenyeszköz funkció, reklámeszköz funkció, minőségjelző (pl. tanúsító vagy eredetjelző) funkció. A védjegyoltalomban részesíthető megjelölések A magyar védjegytörvény szerint védjegyoltalomban részesülő megjelölés lehet különösen: szó, szóösszetétel, beleértve a személyneveket és a jelmondatokat; betű, szám; ábra, kép; sík- vagy térbeli alakzat, beleértve az áru vagy csomagolás formáját; szín, színösszetétel, fényjel, hologram; hang, valamint a fent felsorolt egyes megjelölések összetétele. A védjegyjog tartalma (a védjegyhasználat) A magyar védjegytörvény a védjegyoltalomból eredő jogok és kötelezettségek körében kiemeli, hogy a védjegyoltalom alapján a védjegyjogosultnak kizárólagos joga van a védjegy használatára. E kizárólagos jogot csak a védjegyjogosult gyakorolhatja, illetve az, akinek a védegyjogosult használati engedélyt (licencia) adott. A védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ Printed on 2016/08/17 05:18
5 2016/08/17 05:18 5/11 Jog a védjeggyel azonos megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a védjegy árujegyzékében szereplőkkel; olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölést a védjegy árujegyzékében szereplőkkel nem azonos vagy azokhoz nem hasonló árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, feltéve, hogy a védjegy belföldön jóhírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét. Különösen tilos (másoknak) a megjelölés elhelyezése az árun vagy csomagolásán és/vagy a megjelölést hordozó áru forgalomba hozatala, eladásra való felkínálása, valamint forgalomba hozatal céljából történő raktáron tartása, és/vagy szolgáltatás nyújtása vagy annak felajánlása a megjelölés alatt, és/vagy a megjelölést hordozó áruknak az országba történő behozatala vagy onnét történő kivitele; a megjelölés használata az üzleti levelezésben vagy a reklámozásban. A védjegyoltalom területi hatálya A védjegyjog területi (territoriális) hatályú, ami főszabályként annyit jelent, hogy csak abban az országban áll oltalom alatt, ahol védjegyként bejelentették és védjegyként lajstromozták. (Angolszász jogrendszerű országok joga hagyományosan az adott országban való használatot tartja fontosnak). Következésképpen egy Magyarországon a Magyar Szabadalmi Hivatalnál bejelentett és a hivatal által lajstromozott védjegy oltalma csak Magyarországra terjed ki. E szabály következménye, hogy regionális illetve nemzetközi védjegyoltalmi rendszerek jöttek létre, biztosítva az oltalmat több országra. Nincs olyan egyezmény, amely a Föld valamennyi országában lehetővé tenné a védjegyoltalom egyetlen bejelentéssel való megszerzését. A legfontosabb regionális védjegyoltalom a közösségi védjegy, amely egyetlen bejelentéssel oltalomszerzést tesz lehetővé az Európai Unió teljes területére. A védjegyoltalom keletkezése A védjegyoltalom a védjegybejelentés lajstromozásának napján kezdődik, a védjegybejelentés napjára visszaható hatállyal. (1997. évi XI. törvény 10. ) A megjelölés védjeggyel való védett jellegének feltüntetése Az Egyesült Államokban a védett jelleg feltüntetése kötelező, ezért tüntetik fel a szimbólumot (regisztrált védjegy; nagy R betű egy körben). Ha nincs technikai lehetőség a szimbólum megjelenítésére, akkor (R) (nagy R betű zárójelek között) karaktereket is szokták használni. Szintén az Egyesült Államokban szokásos a (=trademark; TM betűk [alternatívaként a TM betűk zárójelek között]) és SM (=service mark) jelek feltüntetése, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy bár a megjelölés nincs lajstromozva, azt a használója védjegynek tekinti. Számos országban így Magyarországon ezzel szemben nem kötelező a védjegy védett jellegének feltüntetése. Ezekben az
6 Last update: 2014/12/06 01:52 egressy:10e:tananyag:jog országokban nem egységes a gyakorlat, Magyarországon a szimbólumot használják, vagy a Törv. védve (értsd: törvény által védve) feliratot. Licenc A licenc szó engedély értelemben használt. Az eredetileg latin licencia szó az elmúlt évtizedekben német, illetve angol közvetítéssel került a köztudatba. (Az iparjogvédelem területén továbbra is licencia formában használatos). Előforduló pontatlan használati formája, amikor az angolszász szövegkörnyzetből engedély helyett jogként fordítják le. Licencszerződés A szerző bizonyos feltételekkel engedélyt adhat arra, hogy a művét mások használják (to license the use under copyright). Erről szól az adott műre vonatkozó License Agreement, vagyis a licencszerződés. Ez azt írja elő, hogy bár a szerző marad a mű tulajdonosa, bizonyos emberek, például vevők, felhasználók stb. bizonyos feltételek mellett használhatják a művet, illetve annak másolatait, sokszorosított példányait. A jog megszerzése Az, hogy minek lehet az ember szerzője, országonként változó, ahogy a szerzői jog sem nemzetközi jog, hanem nemzeti. Amerikában például a szerzői (személyhez kötődő) jogok olyan mértékben tágulnak ki, hogy például egy film kapcsán örök időkre az egész univerzumban, minden jelenleg létező és a jövőben megszülető médiára, és a filmhez kapcsolódó mindenféle reklámcikkre (merchandise) vonatkozóan fenntartja magának a szerző az őt megillető (egyébként élete végéig plusz hetven évig megkapott) copyrightot. Amerikában, de máshol is, erős törekvés van arra, hogy jogokat szerezzenek az emberek szinte mindenben, a névhasználattól kezdve a szennyezési kvótákon át a világűr gyarmatosításáig bezárólag, és hogy e furcsa jogok átengedése, engedélyezése révén később könnyű bevételekhez jussanak. Ezzel szemben állnak azok, akik altruista (áldozatot vállalva, önzetlen) módon inkább meg akarják osztani javaikat, különösen az ismeretüket és tudásukat, amelyet közkincsként szeretnének látni, és ellenszolgáltatás nélkül adnak engedélyt saját munkáik, alkotásaik felhasználására. Ez az érdeke az összes ifjú, újítani vágyó nemzedéknek. Szoftverlicencek commercial freeware opensource shareware abandoneware public domain Printed on 2016/08/17 05:18
7 2016/08/17 05:18 7/11 Jog Opensource A szabad vagy nyílt forráskódú szoftverek (FLOSS) szabadon használható, másolható, terjeszthető, tanulmányozható és módosítható számítógépes programok. Ilyen például a GNU/Linux operációs rendszer, a Mozilla Firefox böngésző vagy az OpenOffice.org irodai csomag. Shareware A shareware olyan szellemi termék (elsősorban közprogram ), amelyet a készítője ingyen hoz nyilvánosságra, de bizonyos felhasználási formák esetében (például rendszeres vagy üzleti célú használat), illetve egy megadott idő letelte után valamilyen (jellemzően alacsony) díjat vagy a haszonból való részesedést kér a felhasználójától. Shareware programok Total Commander VMware Workstation Public domain A közkincs (angolul public domain) egy szellemi alkotásokra vonatkozó (leggyakrabban szerzői jogi) fogalom, mely olyan művet, alkotást jelent, amelynek felhasználására a jog nem ír elő korlátozást.[1] Közkincs lehet egy alkotás, amennyiben a szerzője azt közkincsnek minősíti (vagyis olyan felhasználási feltételeket állapít meg, melyek a szerzői jogi törvény megkötései alól felmentést adnak); valamint akkor, ha annak szerzői jogi védelmi ideje lejárt. Freeware A freeware olyan, a szerzői jog által védett szoftver, ami ingyen használható, tetszőlegesen hosszú ideig (szemben a shareware-rel, ami szintén ingyenes, de csak korlátos ideig használható). A freeware (ingyenes szoftver) nem összekeverendő a szabad szoftverrel (free software), ami bármilyen célra szabadon felhasználható, és szabadon módosítható: a freeware felhasználási módja gyakran korlátozott, például otthoni, nemkereskedelmi vagy tudományos használatra. Nem azonos a szabadon terjeszthető (angolul freely redistributable) szoftverrel sem (bár a freeware programok nagy része szabadon terjeszthető): a Microsoft Internet Explorer például ingyen letölthető, de nem terjeszthető Abandonware Az abandonware (az abandoned, elhagyatott és a software szavakból) olyan szoftver (általában számítógépes játék), ami nem új, és már nem árusítják. Az abandonware kifejezés célja az ilyen szoftverek másolásának legitimizációja: a szerzői jog tiltja az engedély nélküli másolást, akkor is, ha az, aki engedélyezhetné az adott szoftvert, nem törődik már vele, esetleg a gyártó cég felvásárlása, más cégekkel való egyesülése vagy megszűnése miatt nem is lehet tudni, ki az. Számos régi játéknak a ma is játszható formátumúra alakítása a másolásvédelmi eljárások megkerülése miatt is törvénysértő. (2006 óta az USA-ban a Digital Millennium Copyright Act alóli egyik kivétel a
8 Last update: 2014/12/06 01:52 egressy:10e:tananyag:jog kereskedelmi forgalomban már nem lévő játékok védelmének feltörése archiválási célra. OEM Az OEM (Original Equipment Manufacturer) kifejezés arra a szituációra utal, amikor egy vállalat az eredeti gyártótól megvesz valamilyen terméket, majd mint sajátját adja tovább, gyakran valamilyen nagyobb termék részeként. Nem egyértelmű ugyanakkor hogy ebben a helyzetben az eladó eredeti gyártót vagy a felvásárlót nevezzük OEM-nek. Viszont ha valaki OEM terméket vásárol, akkor az azt jelenti, hogy gyári csomagolás nélküli termékről van szó. Általában, amikor mindez úgy történik, hogy a felvásárló vállalat a saját nevén hozza forgalomba a megvásárolt terméket, akkor a vásárló céget nevezzük így. Ez történt például, amikor az IBM a Tandontól floppy-meghajtókat vásárolt és az IBM PC részeként árulta. A keresési adatbázis szerint ez a fogalomhasználat a modern, a fordított változat csak korábbról maradt meg. Erősen növekszik az OEM-ek online aukciós piaca, ahol a termékek gyakran erősen különböznek a normál kiskereskedelemben kaphatóktól. A szónak már igei alakja is létezik az angol nyelvben: IBM OEM'ed the Tandon floppy drives. Létezik ezenkívül az Original Design Manufacturer (ODM) kifejezés is, amely olyan társaságokra vonatkozik, amelyek olyan termékeket terveznek és gyártanak, amelyek aztán más márkanév alatt kerülnek forgalomba. Ilyen például a Sony Carl Zeiss optikával ellátott fényképezőcsaládja. Adatvédelem Az adatvédelem a személyes adatok gyűjtésének, feldolgozásának és felhasználásának korlátozásával, az érintett személyek védelmével foglalkozik. Nevével ellentétben tehát nem elsősorban az adatokat védjük, hanem azokat a személyeket, akikkel az adatok összeköthetők. Ennek eszközei lehetnek jogi szabályok, eljárások, de akár technológiai eszközök is. Fontosabb alapfogalmak Az adatvédelmi törvény (Avtv.) pontja szerint személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt - közvetlenül vagy közvetve - név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet 2. különleges adat: a) a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, b) az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre vonatkozó adat, valamint a bűnügyi személyes adat 8. adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező Printed on 2016/08/17 05:18
9 2016/08/17 05:18 9/11 Jog szervezet, aki vagy amely az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja 9. adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is Az adatvédelem hazai története Az októberi, köztársasági alkotmány már elismeri a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot, melyet az évi teljes alkotmányrevízió a kétharmados szabályozású törvények körébe emel. Az adatvédelem, más néven az információs önrendelkezési jog az egyén azon joga, hogy alapvetően maga döntsön személyes adatainak kiszolgáltatásáról és felhasználásáról. - mondta ki a 15/1991. (IV.13.) AB határozat[2]. Az állam és a gazdaság működéséhez, a társadalmi tevékenységek tervezéséhez és szervezéséhez egyre több információra van szükség. A nagytömegű információkezelésben növekedett az informatika jelentősége. Hiányzott egy átfogó szabályozás az adatok feldolgozásával és nyilvántartásával kapcsolatban, mely jogbizonytalanságot szült. Az Országgyűlés alkotmányos kötelezettségének eleget téve megalkotta és november 17-én kihirdette a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. törvényt, közismertebb nevén az adatvédelmi törvényt (Avtv.). A törvény január 1-jétől hatályos módosítása átültette a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet[3]. Az irányelv jelenleg is fontos, főleg jogértelmező szerepet tölt be a magyar törvény mellett[2]. Az adatkezelés feltételei [szerkesztés] Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárult vagy törvény elrendelte. [Avtv. 3. (1) bek.] Különleges adat kezeléséhez az érintett írásbeli hozzájárulása szükséges. A hozzájárulás csak akkor érvényes, ha az megfelelő tájékoztatáson alapul. Az érintettel az adat felvétele előtt közölni kell, hogy az adatszolgáltatás önkéntes vagy kötelező. Kötelező adatszolgáltatás esetén meg kell jelölni az adatkezelést elrendelő jogszabályt is. Az érintettet - egyértelműen és részletesen - tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is. [Avtv. 6. ] A tájékoztatás követelményének való megfelelést szolgálja pl. az internetes honlapok esetében az adatvédelmi nyilatkozat. Az adatkezelés konjuktív feltétele az adatkezelés célhoz kötöttsége elvének való megfelelés is, amely így szól: Avtv. 5. (1) Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak. (2) Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és
10 Last update: 2014/12/06 01:52 egressy:10e:tananyag:jog ideig. Jogorvoslati és jogérvényesítési lehetőségek Az érintett tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, és - a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével - kérheti adatai helyesbítését és törlését. [Avtv. 11. ][1] Az érintett jogainak megsértése esetén az adatvédelmi biztoshoz vagy bírósághoz fordulhat. Amennyiben a jogsértést auditált adatkezelő követte el, az érintett az adatvédelmi auditort is felkeresheti. A jogellenes adatkezelés következményei [szerkesztés] Törlés [Avtv. 14. (2) bek. e)][1] Bíróság lehetőségei [Avtv. 17. ][1] Kártérítés [Avtv. 18. ][1] Más polgári jogi igények [Ptk. 84. ][4] Szabálysértés [Szabs. r. 26. ] Munkajogi [Mt (3) bek.] Bűncselekmény [Btk. 177/A. ][5] Direkt marketing célú adatkezelés szeptember elsején lépett hatályba az új reklámtörvény, a évi XLVIII. törvény - Grt.[6]. A reklámtörvény az opt-in jelleget érvényesíti, azaz fő szabály szerint gazdasági reklám csak előzetes hozzájárulás birtokában küldhető. Reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével, így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult. [Grt. 6. (1) bek.] 500 db feletti postai reklámküldemény a címzett előzetes és kifejezett hozzájárulásának hiányában is küldhető, a reklámozó és a reklámszolgáltató azonban köteles biztosítani, hogy a reklám címzettje a reklám küldését bármikor ingyenesen és korlátozás nélkül megtilthassa. Telefonkönyvben található telefonszámokat jogszerűen fel lehet hívni direkt marketing célból, ha az előfizető a dm-célú hívásokat a szolgáltatójánál nem tiltotta le[7]. Printed on 2016/08/17 05:18
11 2016/08/17 05:18 11/11 Jog From: - SzitWiki Permanent link: Last update: 2014/12/06 01:52
A Lotus Lovasiskola nem alkalmaz korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet.
ALAPELVEK AZ ADATKEZELÉS SORÁN Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat
Közérdekű adatokra vonatkozó kérelmek kezelésének rendje
Nemesvámos-Veszprémfajsz Községek Körjegyzősége Közérdekű adatokra vonatkozó kérelmek kezelésének rendje (B-10) Jóváhagyta Nemesvámos Község Önkormányzata Veszprémfajsz Község Önkormányzata Veszprémfajsz
Adatkezelési nyilatkozat Vonatkozó jogszabályok Fogalmak
Adatkezelési nyilatkozat A jelen adatkezelési nyilatkozat a www.bparchiv.hu weboldalon a látogatók által önkéntes hozzájárulással megadott adatok tárolására és kezelésére vonatkozik. Az adatok kezelését
DIREKT MARKETING. Szabályozás a gyakorlatban: mire figyeljünk, mit büntet a hatóság?
DIREKT MARKETING Szabályozás a gyakorlatban: mire figyeljünk, mit büntet a hatóság? DIREKT MARKETING olyan interaktív kommunikációs módszerek összessége, amelyek egy vagy több reklámeszköz felhasználásával
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
Jogszabályi keretek összefoglalása
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Integrált ügyfélszolgálatok interoperábilis informatikai struktúrájának kialakítása IÜSZI Jogszabályi keretek összefoglalása Bevezető A dokumentum célja
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
Modul 1A. A szabadalomról alapfokon. ip4inno képzési program 2008, ip4inno konzorcium, Magyar Szabadalmi Hivatal
Modul 1A A szabadalomról alapfokon 1 Megszerzendő ismeretek Megismerkedünk: A szabadalom szerepével Alapvető szabadalmi stratégiákkal A szabadalom megszerzésére irányuló eljárással A legfontosabb partnerek
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
Konzultációs megkeresésével kapcsolatban, általánosságban az alábbi tájékoztatást adom:
Ügyszám: NAIH/2016/./ /V részére Tisztelt Uram! Ön konzultációs megkereséssel fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (a továbbiakban: Hatóság), amelyben a Hatóság állásfoglalását
Az ügyvédi titok védelmének egyes aktuális kérdései a cégek, mint megbízók szemszögébl
Az ügyvédi titok védelmének egyes aktuális kérdései a cégek, mint megbízók szemszögébl ACCE szeminárium 2012. június 1. Budapest dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán Baker & McKenzie International is a Swiss
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
A szerzıi jogvédelem alá esı termékek használatára. az Országos Sportegészségügyi Intézetben. Szabályzat. Hatálybalépés idıpontja: 2009. december 01.
Országos Sportegészségügyi Intézet Dr. Soós Ágnes Fıigazgató 1123 Budapest, Alkotás u. 48 Levelezési cím: 1525 Bp. 114. Pf. 39. Tel.: (1) 488-61-11 Fax.: (1)375-3292 A szerzıi jogvédelem alá esı termékek
AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN
Hatályos: 2014. február 13. napjától AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN Telepítési segédlet 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458 www.giro.hu
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
A MEDICALSCAN Kft. általános adatkezelési tájékoztatója
A MEDICALSCAN Kft. általános adatkezelési tájékoztatója 1. Bevezetés A MEDICALSCAN Kft. fontosnak tartja ügyfelei és minden egyéb érintett természetes személy (a továbbiakban az ügyfél és az egyéb érintett
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése
Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
2001 ÉVI CVIII TÖRVÉNY az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
2001 ÉVI CVIII TÖRVÉNY az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről Az Országgyűlés az elektronikus kereskedelem fejlődése
Rajkai mellékágrendszer
Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
Szakképzés - Meghatalmazás használata
Szakképzés - Meghatalmazás használata A kérelem beadásához szükséges lehet meghatalmazás készítése. A meghatalmazás az MVH elektronikus kérelem-benyújtási felületén tölthető és nyomtatható ki. A meghatalmazás
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ MALOM Ingatlanhasznosító Kft.
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ MALOM Ingatlanhasznosító Kft. 1. Bevezetés A Malom Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Adatkezelő), mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT
EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet
ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ 1. Bevezetés Az M1 Fitness Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 3526 Miskolc, Szeles u 11., adószám: 12816785-2-05, a Miskolci Törvényszék, mint
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,
SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZATA
MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet ( RMKI ) 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33. 3. épület Postacím: 1525 Budapest, Pf. 49. Titkársági telefon: 395 9289, 392-2520 Fax: 392 2598, 395
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
VITAMIN Egészségpénztár
VITAMIN Egészségpénztár Érkeztető bélyegző helye MNY_03_A AZONOSÍTÁSI ADATLAP a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. tv. 7.. ban előírt
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
A KI K SK S E K R E E R S E K S E K D E E D LMI M ÉR É T R É T K É E K S E Í S TÉ T S É R S E
A KISKERESKEDELMI ÉRTÉKESÍTÉSRE VONATKOZÓ FOGYASZTÓVÉDELMI KÉRDÉSEK Jelen prezentációs anyag kizárólag oktatási célokat szolgál, amelyre való tekintettel nem ad teljes körű tájékoztatást a vonatkozó jogszabályi
I. NYILATKOZAT II. DEFINÍCIÓK
I. NYILATKOZAT Alulírott: ViDaNet Kábeltelevíziós Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 9024 Győr, Orgona u. 10. cégjegyzékszám: 08-10- 001830) szolgáltató, mint adatkezelő (a továbbiakban:
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
Jelen Tájékoztató az alábbi törvények figyelembevételével készült el:
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat (Érvényes: 2014. november 23.-tól visszavonásig) 1. A Szabályzat célja 2. Fogalom meghatározások a 2011. évi CXII. törvény (az információs önrendelkezési jogról és
SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE
SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE Varga-Biller Katalin Adótanácsadók Egyesülete jegyzet JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 23/20014. (VI.30.) NGM rendelet (továbbiakban R.) MK 89. szám Hatály: 2014. július 1. Bejelentési
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1
A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,
M.3. számú melléklet Adatvédelem és adatbiztonság
Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.3. számú melléklete M.3. számú melléklet Adatvédelem és adatbiztonság Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.3. számú melléklete 1 1. Alapfogalmak Adatvédelmi
Kitöltési útmutató az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlap kitöltéséhez
Kitöltési útmutató az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlap kitöltéséhez Az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlapon (továbbiakban: Adatlap)
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak
Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök
Tolna Megyei Földmérők Napja 2016 Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Földmérők Európai Tanácsa (CLGE) Megyei Földmérő Napok Geodézia
SZOLGÁLATI ÉS ALKALMAZOTTI SZELLEMI ALKOTÁSOK A MAGYAR JOGBAN
Lukács Manuéla Linda Polgári Jogi Tanszék Témavezető: Darázs Lénárd SZOLGÁLATI ÉS ALKALMAZOTTI SZELLEMI ALKOTÁSOK A MAGYAR JOGBAN A szellemi alkotások a gazdasági fejlődésnek és a jólét megteremtésének
Fontosabb változások: 1. Bejelentés. Személyesen vagy Ügyfélkapun keresztül Körzetközponti jegyzőnél - országos illetékesség Magyarorszag.
KMRÁH. Hatósági Főosztály, Rostás Ilona Anna Összefoglaló a vállalkozói tevékenységről Vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében - összhangban a Ket. novellával és a Szolgáltatási tevékenységekről
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105
1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata
Adatkezelési Tájékoztató
Adatkezelési Tájékoztató Verzió: 1.4 Hatályos: 2015.04.23.-tól 1. Bevezető A P & L Co. Bt. (2100 Gödöllő, Fácán sor 101.), (a továbbiakban: Adatkezelő) kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
1. Az OFSZ Országos Fizetési Szolgáltató Zrt.. (a továbbiakban: OFSZ) fontosnak tartja ügyfelei (Ügyfél) és minden egyéb érintett természetes személy (a továbbiakban az Ügyfél és az egyéb érintett személy
ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGA TEMATIKA. 1. nap - a képzés délelőtti szakasza 180. alkalmazott oktatástechnikai eszközök. időtartam-perc (1tanóra=45')
ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGA TEMATIKA időtartam-perc (1tanóra=45') 1. nap - a képzés délelőtti szakasza 180 alkalmazott képzési módszer alkalmazott ismeretellenőrzési módszer alkalmazott oktatástechnikai eszközök
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Etika a közbeszerzésben?
O tempora o mores (Cicero) Etika a közbeszerzésben? Etika a közbeszerzésben? Etika jog viszonya etika jog XIX-XX. Század: az etika is élt, segítette működtetni a kapitalista viszonyokat - etikai tétel
Adatkezelési szabályzat
Adatkezelési szabályzat 1. Az adatkezelő neve: Morelló 2006 Kft. (a továbbiakban Adatkezelő ) 2. Az adatkezelő címe: 1204 Budapest, Székelyhíd u. 24/B. 3. Telefonos ügyfélszolgálat: +36 1/ 283 0966 4.
1997. évi XI. törvény. a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról ELSŐ RÉSZ A VÉDJEGY JOGI OLTALMA. I. Fejezet A VÉDJEGYOLTALOM TÁRGYA
1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról A magyar piacgazdaság fejlődésének előmozdítása, a megkülönböztetésre alkalmas árujelzők használatán alapuló verseny feltételeinek
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely
JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti
A DEBRECENI EGYETEM SZELLEMI TULAJDON KEZELÉSI SZABÁLYZATA
A DEBRECENI EGYETEM SZELLEMI TULAJDON KEZELÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja, hogy I. A szabályzat célja elősegítse a Debreceni Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) kutatói, oktatói illetve a szabályzat
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.
1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglaltakkal összhangban - a személyes adatok védelmét,
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
SÜTIK TÖRLÉSE. Készült: 2015. 08. 08. Módosítva: 2016. 04. 18.
SÜTIK TÖRLÉSE Ez a segédlet azért készült, hogy segítséget nyújtson az ÉTDR-ben esetlegesen bekövetkező, böngésző által eltárolt adatok miatti hibák elhárításához Készült: 2015. 08. 08. Módosítva: 2016.
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/75. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.07.04. Iktatószám: 7466/2016 CPV Kód: 90524400-0
A különleges kezelést igénylő egészségügyi (fertőző) veszélyes hulladék szállítása, ártalmatlanítása, a helyi gyűjtéshez és szállításhoz alkalmazott másodlagos gyűjtőedények (konténerek) térítésmentes
Elektron számlacsomag
1) Pénzforgalmi ok kondíciói Mikro Elektron Profi Non profit Számlanyitás díja díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes Számlán tartandó minimális összeg 0,- 7.000-Ft 7.000-Ft 0,- Számlavezetési díj: (minden
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: a Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Felcsút, Fő u 75. Az ülés időpontja: 2014. február 17.
A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]
Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - Nettó BÉRKALKULÁTOR 2016 - Adó Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZABÁLYZAT A SZELLEMI ALKOTÁSOK VÉDELMÉRŐL ÉS A SZELLEMI TULAJDON KEZELÉSÉRŐL
DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZABÁLYZAT A SZELLEMI ALKOTÁSOK VÉDELMÉRŐL ÉS A SZELLEMI TULAJDON Dunaújváros 2016 3. kiadás 0. módosítás 2 (24). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 88-2015/2016. (2016.03.16.)
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések Dr. Eisenbacher Gábor ügyvéd Dr. Németh Katalin ügyvéd
www.retiantallpartners.hu A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések Dr. Eisenbacher Gábor ügyvéd Dr. Németh Katalin ügyvéd Vállalatok mint vádlottak? 2001. évi CIV. törvény a jogi
HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00619-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00117 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:
Adatkezelés: Adatkezelési tájékoztató:
Adatkezelés: Adatkezelési tájékoztató: Az webáruház használata során a In-Car-Tel Kft.részére rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki további fél számára, kivéve abban
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató Adatkezelő neve, elérhetőségei Az adatkezelő megnevezése: Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Adatkezelő) Az adatkezelő levelezési címe: 5600 Békéscsaba, Csorvási út
Vezető Tisztségviselők Felelősségbiztosítása (D&O) Generali-Providencia Zrt.
Vezető Tisztségviselők Felelősségbiztosítása (D&O) 2 A vezető tisztségviselők felelősségének változása az új Ptk.-ban A 2014.03.15.-el hatályba lépő Polgári Törvénykönyv (Új Ptk.) szerint: - Harmadik személyekkel
Mens Mentis EgészségCentrum Korlátolt Felelősségű Társaság - 1119 Budapest, Fehérvári út 85. -
MU-07-01 B E L S Ő A D A T V É D E L M I E L J Á R Á S R E N D az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM
"A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása" Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/129 1. XX53NY
A Pécsi Tudományegyetem. a szellemi alkotások jogvédelméről és. szellemi tulajdon-kezeléséről. szóló szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem a szellemi alkotások jogvédelméről és szellemi tulajdon-kezeléséről szóló szabályzata Pécs 2006 1 A szellemi termékekhez fűződő jogok védelmének, hasznosításának és a hozzájuk kapcsolódó
MAGYAR KÖZLÖNY 92. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 92. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. június 27., hétfő Tartalomjegyzék 2016. évi XCIII. törvény A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről 7308 2016. évi
HPIX Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
HPIX Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat 1) A Szabályzat célja A jelen szabályzat rögzíti mindazokat a célokat és irányelveket, melyeket a HPIX kereskedelmi Kft (2040 Budaörs, Liget u. 3/2, cj.: 1309129937)
Ügyfelek adatkezeléseinek nyilvántartása A NAIH a Takarékszövetkezetet a 04047 számon az Adatvédelmi nyilvántartásba bejegyezte
Adatkör Név születési név Adatkezelő születési hely- idő anyja neve állampolgárság lakcím tartózkodási hely okmány típusa és lakcímet igazoló hatósági igazolvány munkahely neve, címe aláírásminta Adatkezelés
A D A T V É D E L M I S Z A B Á L Y Z A T
1. FŐ FOGALMAK A D A T V É D E L M I S Z A B Á L Y Z A T 1.1 Internet Mall Hungary Kft. = Internet Mall Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, székhely: 1222 Budapest, Nagytétényi
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK
MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Studio Metropolitana által leszerződött Budapest metropolisz standon, előre meg-határozott feltételek mellett
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt 2016 ban még nagyobb hangsúlyt kapnak az e kereskedelmeben az okostelefonok. 2015 ben még
Az Európai Unió Rendelete az egyéni védőeszközökről
Egyéni védőeszközök (EVE) Personal Protective Equipment (PPE) Persönliche Schutzausrüstungen (PSA) Az Európai Unió Rendelete az egyéni védőeszközökről Hegedűs Miklós CE-MM Kft. (hegedus.miklos@ce-mm.hu)
A Tánctól Z-ig Bt. adatvédelmi nyilatkozata
A Tánctól Z-ig Bt. adatvédelmi nyilatkozata 1. BEVEZETÉS A Tánctól Z-ig Bt. (8200 Veszprém, Pöltenberg Ernő utca 6. 5. ép.) (a továbbiakban Tánctól Z-ig Bt., szolgáltató, adatkezelő), mint adatkezelő,
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ