Az elkülönített állami pénzalap évi beszámolójának indokolása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az elkülönített állami pénzalap 2005. évi beszámolójának indokolása"

Átírás

1

2 Alap felett rendelkező megnevezése: Pénzügyminiszter Fejezet száma: 22 Alapkezelő megnevezése: Magyar Államkincstár Alap megnevezése: Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap Fejezet száma 68. Az elkülönített állami pénzalap évi beszámolójának indokolása A évi LVIII. törvénnyel létrehozott Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap az ár- és árvízből eredő belvízkárok megtérítésében való önkéntes részvételre ösztönző elkülönített állami pénzalap, amelybe a Magyar Köztársaság területén a veszélyeztetett területeken lakóingatlan tulajdonnal rendelkező természetes személyek szerződés alapján befizetést teljesíthetnek, ezáltal jogosulttá válnak a káresemények utáni kártalanításra. Az Alap működését szabályozó jogszabályok közül a beszámolási időszakban a 18/2003. (XII.9.) KvVM-BM együttes rendelet, ill. mellékletének - 6/2005. (II.22) KvVM-BM együttes rendelettel történt módosításával a veszélyeztetett települések száma 1267-ről 1304-re módosult. E körülmény azonban nem változtatott azon az ezideig tapasztalt tendencián, hogy az érintettek fogékonysága az öngondoskodásra és így a kártalanítási szerződések száma messze elmarad az Alapról szóló törvény megalkotásakor előre jelzett várakozástól végén 187 db élő kártalanítási szerződése volt az Alapnak, ami az előző év végihez képest az év során létrejött 38 új szerződés és a 25 db megszűnés együttes hatásaként - mindössze 13 db-os növekedést jelent. E növekedés elmarad a tárgy évre prognosztizált 600 db új szerződés megkötésétől is. A évi szerződésmegszűnés oka döntő többségben (21 kártalanítási szerződés esetében) a díj meg nem fizetése volt, 4 esetben pedig az ingatlan értékesítése, ill. a szerződő elhalálozása vezetett a szerződés megszűnéséhez.

3 A 187 kártalanítási szerződés összesen Budapestet (61 db) és 7 megyét (Pest 45 db; Borsod-Abaúj-Zemplén 9 db; Győr-Moson Sopron 2 db; Jász-Nagykun-Szolnok 38 db; Komárom-Esztergom 11 db; Szabolcs-Szatmár-Bereg 19 db; Tolna 2 db), ezen belül összesen 103 lakóingatlant érintenek. A szerződések számának növelése, az érintett lakóingatlanok tulajdonosai öngondoskodásának elősegítése érdekében az Alapkezelő a megyeszékhelyeken található kincstári igazgatóságok és az együttműködésbe bekapcsolódó önkormányzatok mellett bővítette a helyszíni szerződéskötés lehetőségét oly módon, hogy közbeszerzési eljárás eredményeként május 30-i dátummal szerződött az Allianz Hungária Biztosító Rt.-vel a kártalanítási szerződések megkötésének előkészítésében történő közreműködésre. E szerződés hatása évben még nem éreztethette hatását. A évről szóló költségvetési törvény az Alapkezelő Ft-os működési költségének finanszírozására a kártalanítási szerződésekhez kapcsolódó díjakból Ft, költségvetési támogatásból Ft bevétellel számolt. Az év során mind a bevételek, mind a kiadások jelentősen elmaradtak az előirányzottól. A kártalanítási szerződésekhez kapcsolódó rendszeres befizetések tényleges összege elsősorban a évre a költségvetés tervezése során figyelembe vett új szerződéskötések számának elmaradása miatt az előirányzottal szemben Ft volt. E bevételből Ft befizetés történt a valamely időszakában élő kártalanítási szerződések összesen Ft-os tárgyévi díj előírására (melyből Ft. megfizetése már a korábbi évben megtörtént), míg Ft a évi hátralékra, Ft pedig a év utáni díjakra folyt be. E bevétel összegét csökkentette, hogy Ft korábbi évben teljesített díjbefizetés visszautalására a beszámolási időszakban került sor az ügyfél halála miatt bekövetkezett szerződés megszűnés miatt. A költségvetési támogatásként előirányzott Ft bevétel rendelkezésre bocsátása a finanszírozási terveknek megfelelően megtörtént. Az Alapnak egyéb, a jogszabályok szerint lehetséges bevétele (pl. önkéntes nem rendszeres befizetésekből, adományokból, nemzetközi segélyből, működési célú pénzeszköz átvételből) nem volt. Mindezek figyelembe vételével az Alap évi tényleges bevétele összesen Ft. volt. A beszámolási időszakban elszámolt összes kiadás Ft, melyből az Alapkezelő működési kiadása összesen Ft (a költségvetés készítése során betervezett folyó működési kiadásként történt kifizetés Ft, a kártalanítással kapcsolatos működési kiadás Ft.) volt. A Pénzügyminisztérium állásfoglalása alapján a működési kiadásokra rendelkezésre álló Ft-os előirányzatból a káreseménnyel összefüggő kártalanítás jogcímre átcsoportosított Ft-os előirányzatból Ft-ot kár kiegyenlítésére fordított az Alap. A Kincstár un. számlavezetési díjára felhasznált Ft-os összeg a december 31-én még Tárgyévi függő átfutó kiegyenlítő kiadás -ként szerepel, rendezésére technikai okok miatt csak ban kerül sor. 2

4 A folyó működési kiadásokból Ft volt a működési célú pénzeszköz átadás az Alapkezelő részére, Ft a rendszeres befizetések postaköltségének kiegyenlítését szolgálta, míg a könyvvizsgáló részére Ft kifizetés történt. Ez utóbbi összeg a könyvvizsgáló október 01. és október 31. közötti díját foglalja magába. Kártalanítási eljárás kezdeményezésére 12 szerződés (7 ingatlan) esetében került sor a beszámolási időszakban. (5 db Jász-Nagykun-Szolnok, 3 db Szabolcs-Szatmár-Bereg, 2 db Borsod-Abaúj-Zemplén, 2 db Komárom-Esztergom megyében.) Ebből 10 szerződés esetében az illetékes Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság állásfoglalása alapján az igény elutasításra került, mivel a bejelentett kár árvizi jelenség hiányában nem árvízből, és/vagy árvízből eredő belvízből keletkezett. Két kárbejelentés (1 ingatlan) esetében a kárszakértő szakvéleménye alapján a kárbejelentés megalapozott volt, ezért szerződésenként Ft (összesen Ft) kártalanítási összeg kifizetése megtörtént. E káresettel kapcsolatos további kiadásként jelentkezett a kárszakértőnek - közbeszerzési eljárás eredményeként még ben megkötött szerződés alapján - kifizetett Ft-os díj. Tekintettel arra, hogy az Alap bevételei mindössze Ft-tal, míg az Alap kiadásai jóval nagyobb mértékben Ft-tal maradtak el az előirányzottól, az Alap maradványa - a korábbi évekről rendelkezésre álló Ft. ot Ft-tal tovább növelve a beszámolási időszak végére Ft-ra módosult. Mint az a leírtakból látható, az Alapkezelő erőfeszítései (az Alap indulásakor országos szintű lakossági és önkormányzati tájékoztatás; az együttműködésre vállalkozó önkormányzatok az 1304 településből végén összesen 146 -, valamint az Allianz Biztosító Rt. bevonása a kártalanítási szerződések előkészítésébe) ellenére a szerződéskötések, így az érvényben lévő kártalanítási szerződések száma látványosan nem emelkedik. Ennek oka első sorban, hogy a veszélyeztetett területeken lakóingatlannal rendelkező tulajdonosok díjfizetéssel együtt járó önkéntes szerződéskötéssel nem fogékonyak az öngondoskodásra. Ennek az Alapkezelő által érzékelt okai a végén részletezettekhez képest alapvetően nem változtak, de előreláthatólag évben kiegészülnek, mivel január 1-től már a szerződéskötés feltételévé válik a jogerős építési és használatba vételi, ill. fennmaradási engedély megléte, ill. annak igazolása. Az Alap beszámolójában foglaltak megegyeznek az Alap kincstári beszámolójában szereplő adatokkal. Budapest, április 10. Készítette: Seresné Hermann Mária 3

5

XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más

XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más A) Szolgáltatás vásárlás 1. Kötelezettségvállalás a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T0021 b) Általános forgalmi adó T0021 XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI esedékes esedékes

Részletesebben

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor Schmidtka Gábor főosztályvezető-helyettes Hulladékgazdálkodás Stratégiai és Tervezési Főosztály 2016. május 3. 1 Jogszabályi háttér A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 20. (1)

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról 1. előterjesztés száma: 125/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről

H I R D E T M É N Y. A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről H I R D E T M É N Y A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről Érvényes: 2016. április 1.-től 1.) Fogyasztási hitel

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5

Részletesebben

A helyi és nemzetiségi önkormányzatok költségvetési mérlege

A helyi és nemzetiségi önkormányzatok költségvetési mérlege A helyi és nemzetiségi önkormányzatok költségvetési mérlege BEVÉTELEK terv Intézményi bevételek 187 218,9 178 239,5 176 550,0 Kamatbevételek 16 541,8 14 000,0 38 112,5 ÁFA bevételek 120 160,5 106 270,0

Részletesebben

B E V É T E L E K Ezer forintban

B E V É T E L E K Ezer forintban 1.1. melléklet a 9/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez Kazincbarcika Önkormányzat 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím Ezer forintban

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve Készítette: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 4024 Debrecen Piac u. 54. 4002 Debrecen, Pf.: 78. Tel.:

Részletesebben

LfJo. számú előterjesztés

LfJo. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti

Részletesebben

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új

Részletesebben

KÉRELEM. az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez

KÉRELEM. az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez KÉRELEM az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez Alulírott(ak) Név: Születési név: Születési hely, idő:

Részletesebben

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap költségvetésének előzetes teljesítése

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap költségvetésének előzetes teljesítése J/a./ KTIA melléklet A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap költségvetésének e törvényi Innovációs járulék 15971 4686 29,3 23423 10420 44,5 Költségvetési támogatás 12197 1565 12,8 12197 3200 26,2 Visszterhes

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1.1. melléklet a 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek. Ügyiratszám: 23-2 /2016/U1 Tárgy: SZKTT évi működési támogatás elszámolása Község Képviselő-testülete Tisztelt Képviselő-testület! A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása megküldte az általa fenntartott

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Egyéb hitelek (Érvényes: 2015.12.01-től)

Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Egyéb hitelek (Érvényes: 2015.12.01-től) Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Egyéb hitelek (Érvényes: 2015.12.01-től) Tartalomjegyzék Szellemi szabadfoglalkozásúak részére nyújtott (már nem értékesített)

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

2011. évi költségvetés teljesítése

2011. évi költségvetés teljesítése Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2011. évi költségvetés teljesítése /adatok ezer forintban/ MEGNEVEZÉS 2011. évi terv 2011. I-XII. hó Tény / Terv % Székház vásárlásra elkülönített pénzeszköz (XII.31)

Részletesebben

Zalahaláp Község Önkormányzata és intézményei 2015. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítására javaslat

Zalahaláp Község Önkormányzata és intézményei 2015. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítására javaslat Napirend: 1 Ügyiratszám: /2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. május. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Meghívottak: Előterjesztést látta: Zalahaláp Község Önkormányzata és

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

I.melléklet. adatok eft-ban

I.melléklet. adatok eft-ban Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi tervezett mérlege I.melléklet Bevételek Eredeti elıirányzat 2015 Kiadások adatok eft-ban Eredeti elıirányzat 2015 Költségvetési bevételek 4 880 Költségvetési

Részletesebben

Teljesítés Teljesítés (%)

Teljesítés Teljesítés (%) 1./49.sz. oldal 1. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat költségvetési főösszege bevételi forrásonként és kiemelt kiadási onként összesen kötelező feladatok önként vállalt

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének. ../2015.(V.28.) határozata. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének. ../2015.(V.28.) határozata. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének E LŐTERJESZTÉS megbízási szerződések módosítására Készült: 2015. május 28-i ülésére Előterjesztő: Tisztelt Képviselő-testület! A KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási

Részletesebben

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület beszámolója

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71. Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71. ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. november 5-i ülésére

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés

Részletesebben

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor. Román Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 18-i ülésén hozott határozatai 41/2014. (XI. 18.) sz. RNÖ. határozat A Mezőkovácsházi Román Nemzetiségi Önkormányzat a,, kitüntetési díj tárgyában készült

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 1201 Budapest, Török Flóris u. 257. Tel/Fax:283-01-94 Anyaoltalmazó Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2005 Budapest, 2006. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. Az Anyaoltalmazó

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről

J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: a Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Felcsút, Fő u 75. Az ülés időpontja: 2014. február 17.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015. 32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.

Részletesebben

Önkormányzat. 2015. évi módosított előirányzat 1 2 3 4 5. Bevételek

Önkormányzat. 2015. évi módosított előirányzat 1 2 3 4 5. Bevételek Előirányzat-csoport, kiemelt megnevezése.. melléklet a./25. (.) önkormányzati rendelethez. működési támogatásai (..+ +..6.) 54 53 57 24 78 050.. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 59

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 03 Kecskeméti Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Tiszacsécse Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K

Tiszacsécse Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K Tiszacsécse Önkormányzat 1. melléklet a 3/2014. (III. 11.) önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím

Részletesebben

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][]

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][] I JELŰ BETÉTLAP 20. évben kezdődő adóévről a/az Sajóbábony Város Önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

Kiegészítő információk

Kiegészítő információk Kiegészítő információk az Életút Első Országos Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes nyugdíjpénztári tagozatának 2003. éves pénztári beszámolójához Budapest, 2004. március 10. Életút Első Országos Nyugdíjpénztár

Részletesebben

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1 A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

Elektron számlacsomag

Elektron számlacsomag 1) Pénzforgalmi ok kondíciói Mikro Elektron Profi Non profit Számlanyitás díja díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes Számlán tartandó minimális összeg 0,- 7.000-Ft 7.000-Ft 0,- Számlavezetési díj: (minden

Részletesebben

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5. JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és

Részletesebben

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. év február 23-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés 2008. évi üzemeltetési vesztesége Előadó:

Részletesebben

2/2016. (II. 21.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 27.) Önkormányzati Rendelet módosításáról

2/2016. (II. 21.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 27.) Önkormányzati Rendelet módosításáról FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2016. (II. 21.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 27.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás

Részletesebben

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet 224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:

Részletesebben

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Kulturális Eszperantó Szövetség HU-1193 Budapest, Leiningen u. 4. 2015 nyilvántartási szám: statisztikai szám: 6.Pk.63770 19654690-9499-549-01 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A beszámolási időszak kezdete:

Részletesebben

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről 1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az

Részletesebben

JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK

JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, 2009. május 15. az egyéb szervezet vezetője (képviselője)

Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, 2009. május 15. az egyéb szervezet vezetője (képviselője) az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2008 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. 01. 01. - 2008. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a 1. számú melléklet N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a Környezeti értékelés véleményezése Nyíregyháza MJV RT

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 10. sz. napirendi pont A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács 2009. évi költségvetésének megtárgyalása Elıadó: Gaszné dr. Szekér Erzsébet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló

Közhasznúsági beszámoló Közhasznúsági beszámoló Hangadók Közhasznú Alapítvány 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 29. 2009. évről A Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010. május 31-i ülésén fogadta el. Tartalom 1. Számviteli

Részletesebben

Kóspallag Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011./IV.14./ rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról

Kóspallag Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011./IV.14./ rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Kóspallag Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011./IV.14./ rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról A képviselő-testület az államháztartásról szóló - többször módosított - 1992. évi

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 24/2005. (XI.25.) R E N D E L E T E

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 24/2005. (XI.25.) R E N D E L E T E MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2005. (XI.25.) R E N D E L E T E a 2005. évi pénzügyi terv módosításáról Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzat 2005. évi

Részletesebben

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.

Részletesebben

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/206. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/204. (X.30.) )Ör.sz. önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 07 Székesfehérvári Törvényszék 2 0 1 4 2015.03.18 21:50:29 Szervezet neve: Szervezet székhelye: Irányítószám: 8 0 8 1 Település: Zámoly Közterület

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. januári adatok alapján A végleges számítások szerint 21. januárban 237 hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az nek az előző év januárhoz mért 16 s romlása mögött az

Részletesebben

AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS

AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Smart Money Befektetési

Részletesebben

Költségvetési határozat mellékleteinek tartalma

Költségvetési határozat mellékleteinek tartalma Költségvetési határozat mellékleteinek tartalma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. évi bevételi előirányzatai kiadási, Nemzetiségi Önkormányzat Előirányzat megnevezése 2014. évre ezett előirányzat e Ft-ban

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-192/2015. Tárgy: A Maros-völgyi LEADER Egyesülettel kapcsolatos döntések

Részletesebben

a) tárgyévi költségvetési bevételét 118.358,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét

a) tárgyévi költségvetési bevételét 118.358,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(IX. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (III.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése Magyar Vízilabda Szövetség részére Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszoda 1391 Budapest, Pf. 250 Tárgy: II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 (Beadási határidő: 2014.január 8.) XII. Kerületi

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

Szállítási szerződés 400 és 120 kv-os szakaszolók szállítására

Szállítási szerződés 400 és 120 kv-os szakaszolók szállítására Szállítási szerződés 400 és 120 kv-os szakaszolók szállítására Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/65 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 10 Egri Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név:

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007

Közhasznúsági jelentés 2007 Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I

H A T Á S V I Z S G Á L A T I H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El

Részletesebben