Energiaadó I. Az energiaadóról általában
|
|
- Amanda Kocsis
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Energiaadó I. Az energiaadóról általában Magyarországon az energiaadó bevezetésére az Európai Unió energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, október 27-én elfogadott 2003/96/EK Tanácsi Irányelv alapján került sor. Az Európai Unió által bevezetett szabályozás célja, hogy a belső piac megfelelő működése érdekében az egyes tagállamok által alkalmazott nemzeti energiaadó-mértékeket összehangolja. Emellett az irányelv az energiatermékek adóztatása révén energiagazdálkodási, környezetvédelmi célokat is érvényre juttat. Az uniós irányelv alapján keletkezett jogharmonizációs kötelezettsége folytán lépett hatályba január 1-jén az energiaadóról szóló évi LXXXVIII. törvény. Az energiaadó hatálya a földgázra, a szénre és a villamos energiára terjed ki, az ásványolaj termékek adóztatására jövedéki adóigazgatási eljárás keretében kerül sor. Fő szabály szerint az adókötelezettség az energiatermék forgalmazásának azon pontjához köthető, ahonnan a végső már beazonosítható, így az energiaadót az fizeti meg, aki az energiaterméket saját célra felhasználja, vagy azt a fogyasztó számára értékesíti. Lényeges azonban, hogy az irányelv megteremti az egyes tagállamok számára annak lehetőségét, hogy a lakossági végfelhasználást ( nem üzleti célú felhasználás ) mentesítsék az adó alól. A hazai szabályozás él ezzel a lehetősséggel, ezért a lakossági fogyasztók által megvásárolt energiát nem terheli energiaadó. II. Az egyes fogalmak Az energiaadó törvény által használt egyes legfontosabb fogalmak: 1 1. energia: a földgáz, a villamos energia és a szén; 2. energiakereskedő: az energia rendszeres és üzletszerű, nem saját felhasználási célra történő vásárlását és értékesítését végző jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet vagy gazdasági tevékenységet folytató természetes személy (a továbbiakban: személy), amely (aki) a földgáz esetében a külön jogszabály szerinti földgáz-kereskedelmi engedéllyel, illetve a villamos energia esetében a külön jogszabály szerinti villamosenergiakereskedelmi engedéllyel rendelkezik; 3. : energiát saját felhasználás céljára beszerző személy, beleértve azt a személyt is, aki villamos energiát a külön jogszabály szerint megengedett továbbadás, valamint földgázt a külön jogszabály szerinti telephelyi szolgáltatás céljára is beszerez; 4. lakossági fogyasztó: az a, aki saját háztartása fogyasztásának céljára - a villamos energia és a földgáz esetében a külön jogszabály szerint - vásárol energiát és a vásárolt energiával nem folytat jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet, és - a szén esetében - erről az energiakereskedőnek a szén vásárlásakor írásban nyilatkozik; 1 Az energiaadóról szóló évi LXXXVIII. törvény 2. 1
2 5. megújuló energiaforrás: a geotermikus, a nap-, a szél-, a vízenergia és a biomassza (ideértve a biomasszából előállított terméket is), továbbá a hulladéklerakóból, illetve szennyvízkezelő létesítményből származó gáz, biogáz; 6. szervezett piac: speciális árutőzsde, ahol az energiakereskedelem szabványosított ügyletek formájában működik; 7. termelő: az a személy, aki a) villamos energiát a külön jogszabály szerint, az ott meghatározott engedéllyel vagy engedély-kötelezettség nélkül előállít, b) külön jogszabály szerinti engedély alapján földgáz bányászati tevékenységet végez, c) külön jogszabály szerinti engedély vagy koncessziós szerződés alapján szénbányászati tevékenységet végez, valamint aki a továbbfeldolgozásra vagy továbbfelhasználásra való alkalmassá tétel céljából a szén feldolgozását, így különösen felaprózását, osztályozását, brikettálását, kokszolását gazdasági tevékenység keretében végzi; 8. ásványtani folyamat: a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozásáról szóló október 9-i 3037/90/EGK tanácsi rendelet DI 26 egyéb nemfém ásványi termék gyártása kód alá besorolt folyamat III. Az adókötelezettség egyes esetei 2 Az adófizetési kötelezettség egyes esetei az alábbi táblázatban foglalhatóak össze: Adókötelezettség keletkezésének egyes esetei Az energiakereskedő nak energiát értékesít, kivéve a lakossági fogyasztónak történő értékesítést Az energiakereskedő saját célra használ fel energiát A belföldön közvetlenül termelőtől vagy szervezett piacról energiát vásárol, kivéve a lakossági fogyasztó általi vásárlást A közvetlenül az Európai Unió más tagállamából energiát vásárol, kivéve a Alanya energiakereskedő Számla tartalma energiaadót fel kell tüntetni a számlában Adófizetés módja energiakereskedő nincs A fizetési kötelezettség keletkezésének teljesítés felhasználás teljesítés adóbevallási időszak utolsó napja 2 Az energiaadóról szóló évi LXXXVIII. törvény
3 lakossági fogyasztó általi vásárlást A közvetlenül az Európai Unión kívüli országból energiát vásárol, kivéve a lakossági fogyasztó általi vásárlást A a szén vásárlásakor valótlan nyilatkozatot tesz az energiakereskedőnek arról, hogy lakossági fogyasztó A az előbbi pontokban nem említett esetben energiaadóval nem terhelt energiát vásárol vagy használ fel A személy saját felhasználásra termel energiát,kivéve, ha - a termelt villamos energiát megújuló energiaforrásból állítja elő, vagy - a termelt energia felhasználása adó viszszaigénylésre jogosító célra történik, vagy - a termelt villamos energiát adóval terhelt energia felhasználásával és 50 megawatt alatti teljesítményű erőműben állítja elő, feltéve, hogy nem él az adó-visszaigénylési jogosultságával. utólag nem kell fel tüntetni kivetés adóellenőrzés nyomán, határozat előállító nincs vámjogi szabadforgalomba bocsátás visszamenőleg a vásárláskor teljesítés vagy felhasználás felhasználás 3
4 IV. Az energiaadó alapja és mértéke 3 Az adó alapja villamos energia mennyisége, megawattórában mérve földgáz mennyisége, gigajoule-ban mérve szén mennyisége, ezer kg-ban mérve Az adó mértéke 310,50 forint/megawattóra 93,50 forint/gigajoule 2516 forint/ezer kg Az Eat. 5. (2) bekezdése kimondja, hogy a fizetendő adó megállapítása során főszabályként az adófizetési kötelezettség keletkezésekor érvényes adómértéket kell alkalmazni. Az általános forgalmi adóról szóló törvény 58. -a ugyanakkor lehetőséget biztosít az ügyletek felek közötti időszakos elszámolására is. Az energiaadó-mértékek évi módosításával összefüggésben a visszamenőleges kötelezettség keletkezés elkerülése érdekében az Eat. 5. (2) bekezdése rendelkezik továbbá arról is, hogy az ilyen ügyletek esetén keletkező adófizetési kötelezettség meghatározása során az elszámolási időszak első napján hatályos energiaadó mértéket kell alkalmazni. V. A megfizetett energiaadó visszaigénylése, a fizetendő energiaadóból történő levonás 4 A törvény meghatározott célú felhasználás esetén lehetővé teszi a megfizetett energiaadó visszaigénylését, illetve az adónak az keretében megállapított, de meg nem fizetett (fizetendő) energiaadóból történő levonását. Az adó-visszaigénylés, levonás az adott célra ténylegesen felhasznált mennyiség után történik. Az adó-visszaigénylés, levonásra való jogosultság a törvény alapján megilleti: a) azt a személyt, aki elosztó vagy átviteli hálózatra betáplált villamos energia előállításához használ fel energiát; b) az erőművet vagy távhőtermelő létesítményt üzemeltető személyt, aki energiát kapcsolt hő- és villamos energia előállítására használja fel; c) azt a távhőtermelő létesítményt üzemeltető személyt (ideértve a külön rendelet szerint központi fűtést és melegvíz-szolgáltatást végző személyt is), aki lakosságnak szolgáltatott hő előállítására energiát használ fel; d) azt a személyt, aki kémiai redukcióban, ásványtani, elektrolitikus és kohászati folyamatban energiát használ fel; e) azt a személyt, aki vegyipari alapanyagként használ fel földgázt; f) azt a személyt, aki saját felhasználásra előállított villamos energia termelésére energiát használt fel; g) azt a személyt, aki a párnagázkészlet feltöltésére vagy szinten tartására a föld alatti gáztárolóba, illetve a szállító- vagy elosztóvezeték feltöltése céljából a szállító- vagy elosztóvezetékbe földgázt tárol be; h) azt a személyt, aki hálózati engedélyesként a hálózati veszteség pótlása céljából használ fel energiát; 3 Az energiaadóról szóló évi LXXXVIII. törvény 4. 4 Az energiaadóról szóló évi LXXXVIII. törvény 6. 4
5 i) azt a személyt, aki nem tüzelő-, vagy fűtőanyagként használ fel szenet. Az adó-visszaigénylés (adólevonás) joga a) a vételár megfizetésének, b) kivetéses adózás esetén a vámhatóság által megállapított adó megfizetésének, c) egyéb esetben a fizetendő adó megállapításának napján nyílik meg. A vételár megfizetésének napja a kötelezett bankszámlája megterhelésének. Az adó-visszaigénylési jogosultság érvényesítéséhez rendelkezni kell: az adót is tartalmazó energia-beszerzési számlával, kivetéses adózás esetén a vámhatóság határozatával, az energiaadó-levonásra jogosító célra történt felhasználását igazoló belső számviteli bizonylattal, az összesen beszerzett energiának adó-visszaigénylésre, adólevonásra jogosító és adó-visszaigénylésre, adólevonásra nem jogosító felhasználásonkénti elszámolásával, annak, aki elosztó vagy átviteli hálózatra betáplált villamos energia előállításához használt fel energiát és jogosult adó-visszaigénylésre (adólevonásra), de nem rendelkezik működési engedéllyel, ténylegesen felhasznált mennyiségként a bevallási időszakban az elosztó vagy az átviteli hálózatra ténylegesen betáplált villamos energia mennyiségéből 40 százalékos fajlagos hatásfokkal visszaszámított földgáz mennyiségét kell figyelembe vennie. Ebben az esetben az adó-visszaigénylés, adólevonás alapjául szolgáló mennyiség levezetése is szükséges az adóvisszaigénylési (adólevonási) jogosultság érvényesítéséhez. VI. Nyilvántartási, bevallási szabályok 5 1. Nyilvántartás, számlázás Az adóalanynak az adó megállapítására, bevallására és elszámolására alkalmas nyilvántartással kell rendelkeznie. Amennyiben szénkereskedő lakossági fogyasztónak adómentesen értékesít szenet, a lakossági fogyasztónak írásban nyilatkoznia kell arról, hogy a szenet saját háztartásának fogyasztása céljára vásárolja, azzal jövedelemszerzés céljából nem folytat gazdasági tevékenységet. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a lakossági fogyasztó nevét, címét, adóazonosító jelét. Amennyiben az energiakereskedő továbbforgalmazási céllal szerzi be a szenet, a beszerzése ezen céljáról az értékesítést végző energiakereskedőnek írásban kell nyilatkoznia, amely nyilatkozat tartalmazza nevét, címét és adószámát is. A nyilatkozatokat az adó-megállapítási jog elévüléséig kell megőrizni. Az energia értékesítését végző adóalany az adót köteles a számlán elkülönítve. Az energiaadót akkor kell a számlán, amikor az energiaadó áthárításra kerül, vagyis az adóalany személye elválik az adóterhet ténylegesen viselőtől. Az energiaadó az áfa alapjába beszámítandó. 5 Az energiaadóról szóló évi LXXXVIII. törvény 7. 5
6 Amennyiben az értékesítés lakossági részére történik, mivel nem adóval növelt áron történik az értékesítés, az energiaadó összegét nem lehet a számlán. 2. Bevallás Önadózás esetén az adókötelezettséget havonta kell bevallani és az adót megfizetni. Az adóalanynak az energiaadót a tárgyhót követő hó 20. napjáig kell bevallania és megfizetnie, illetve azt addig jogosult visszaigényelni. Amennyiben az adóalanynak adófizetési kötelezettsége keletkezett és egyúttal adóvisszaigénylési jogosultsága is fennáll, a kettő különbözeteként megállapított nettó adót köteles bevallani, a tárgyhó első napjától a tárgyhó utolsó napjáig terjedő adó-megállapítási időszakra. Az adó-megállapítási időszakra vonatkozóan vissza nem igényelt adó az elévülési időn belül levonható, visszaigényelhető. A törvény alapján adó-visszaigénylésre jogosult de adófizetésre nem kötelezett személy a tárgyhó első napjától a tárgyhó utolsó napjáig terjedő adó-megállapítási időszakra, havonta, a tárgyhót követő hó 20. napjától érvényesítheti adó-visszaigénylési jogosultságát. Gyakorított adó-visszaigénylési lehetőséget biztosít a törvény a kémiai redukcióban, ásványtani, elektrolitikus és kohászati folyamatban felhasznált energia, illetve a vegyipari alapanyagként felhasznált földgáz után megfizetett adó visszaigénylésére. Ennek alapján a tárgyhó 15. napjáig felhasznált energia utáni adó már a tárgyhó utolsó napjától visszaigényelhető. A gyakorított visszaigénylés feltétele azonban, hogy a visszaigényelhető adó a tárgyhó 15. napjáig a 10 millió forintos értékhatárt elérje. A törvény szerint az adófizetésre kötelezett, illetőleg az adó-visszaigénylésre jogosult adóbevallási kötelezettségét kizárólag elektronikus úton teljesítheti. (Az adóügyek állami adóhatóság előtt történő elektronikus intézésének szabályairól és egyéb adózási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 47/2013. (XI.7.) NGM rendelet határozza meg az elektronikus energiaadó bevallás benyújtásának részletes szabályait, módját és technikai feltételeit.) Az adóbevallási és adatszolgáltatási kötelezettség elektronikus úton történő teljesítéséhez a NAV internetes honlapján formanyomtatványt, elektronikus űrlapot tesz közzé. Az erre a célra szolgáló 16J03-as nyomtatvány elérhető az alábbi elérési útvonalon: Letöltések / Nyomtatványkitöltő programok. Nemzeti Adó- és Vámhivatal 6
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK
2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK 1 2016. MÁJUS 12. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK 1. ÁFA fizetésére nem kötelezett egyéni vállalkozó 2. ÁFA fizetésére kötelezett
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós
Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az
Általános forgalmi adó
Általános forgalmi adó Hazai adózás főbb ismérvei Adók típusai: Forgalmi adók Jövedelmi adók Vagyoni adók 2 Mi az ÁFA? Általános forgalmi adó: Olyan többfázisú nettó forgalmi adó, amelyet a vállalkozásnak
XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más
A) Szolgáltatás vásárlás 1. Kötelezettségvállalás a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T0021 b) Általános forgalmi adó T0021 XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI esedékes esedékes
I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][]
I JELŰ BETÉTLAP 20. évben kezdődő adóévről a/az Sajóbábony Város Önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz
2016. JÚNIUS 10. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK
k 1. Áfa fizetésére nem kötelezett egyéni vállalkozó 2. Áfa fizetésére kötelezett egyéni vállalkozó 2016. JÚNIUS 10. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK Adatlap az egyedi mentesítéssel rendelkező adózók pénztárgépei adattartalmának
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
Az adómentességekre, valamint adókedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket a fenti jogszabályok tartalmazzák.
Alkalmazott jogszabályok az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény; a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény; az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
17. sz. füzet 2009. 12. 04. Kik tartoznak a különleges adózói körbe?
17. sz. füzet A különleges adózói körnek az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal létesített közösségi kereskedelemmel kapcsolatos ügyletek áfa adózásának alapvető szabályai 2010.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak
I. Adóalany. 1. Adóalany neve (cégneve): 2. Adóazonosító jele: Adószáma: - - II. A nettó árbevétel (Ft)
A JELŰ BETÉTLAP Vállalkozók nettó árbevételének a kiszámítása I. Adóalany II. A nettó árbevétel (Ft) 1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel [2-3-4-5-6] 2. A számviteli törvény szerinti
SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE
SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE Varga-Biller Katalin Adótanácsadók Egyesülete jegyzet JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 23/20014. (VI.30.) NGM rendelet (továbbiakban R.) MK 89. szám Hatály: 2014. július 1. Bejelentési
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok
TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM
"A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása" Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/129 1. XX53NY
AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2010.
AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2010. Kit terhel adókötelezettség? Új közlekedési eszköznek az Európai Közösség
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI.26.) RENDELETE (egységes szerkezetben az 1/2013.(I.29.) és a 13/2014.XI.24.) önk. rendelettel) a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzat
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]
Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - Nettó BÉRKALKULÁTOR 2016 - Adó Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel
Rábaközi Takarékszövetkezet Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Adósok által fizetendő * Használt lakás vásárlásra 4,30% 4,30% 4,30% 4,48% adósok kamattámogatásra nem jogosultak.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról
1208A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:
Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökének. 7005/2009. (AEÉ 3.) APEH irányelve
Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökének 7005/2009. (AEÉ 3.) APEH irányelve az általános forgalmi adó bevallás általános szabályairól, valamint a gyakorított elszámolási lehetőségének engedélyezéséről
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1
A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
Energiaadó. I. Az energiaadóról általában
Energiaadó I. Az energiaadóról általában Magyarországon az energiaadó bevezetésére az Európai Unió energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október
A családi kedvezmény ellenőrzésének tapasztalatai
OBB-KLUB A családi kedvezmény ellenőrzésének tapasztalatai 2015.06.22. Érvényesíthető kedvezmények az szja-ban Családi kedvezmény Első házasok kedvezménye Lakáscélú hiteltörlesztés áthúzódó kedvezménye
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési adó hatálya alá
Az adóhatóság tölti ki! Adóhatóság: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzője Iktatószám: Átvétel dátuma:... Átvevő:... Adózó mutatója:... BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján a Hódmezővásárhely M.J.V. (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér
EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT
EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 7/2006. (III. 29.) _R E N D E L E T E_ A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 7/2006. (III. 29.) _R E N D E L E T E_ A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 7/2006. (III. 29.) _R E N D E L E T E_ A
II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
1.Kivét után fizetendő szja: 1.000.000 forintnak a 16%-a= 160 000 forint.
1. Példa Egyéni vállalkozó SZJA-ja 10 000 000 forint bevétel, 3 000 000 költség, ebből 1 000 000 kivét! Mennyi adót fizet majd összesen? Megoldás ( 2012-es szabályok) 1.Kivét után fizetendő szja: 1.000.000
A jelű betétlap. Adózó neve (cégneve)... Adószáma: - _ - Adóazonosító jele:...,20...év...hó...nap. B jelű betétlap
A jelű betétlap 2012. adóévről a Balatonfüred Város Önkormányzatának illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti
BEVALLÁS. a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén FŐLAP
19. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén FŐLAP 20... évben kezdődő adóévben a/az önkormányzat illetékességi területén
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény változásai
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény változásai Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényt módosította az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló
Jogszabályi keretek összefoglalása
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Integrált ügyfélszolgálatok interoperábilis informatikai struktúrájának kialakítása IÜSZI Jogszabályi keretek összefoglalása Bevezető A dokumentum célja
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
OptiJus Opten Kft. I. 64/2007. (VII. 23.) FVM-EüM együttes rendelet. A 2010.7.1. óta hatályos szöveg
OptiJus Opten Kft. I. 64/2007. (VII. 23.) FVM-EüM együttes rendelet 64/2007. (VII. 23.) FVM-EüM együttes rendelet az állati eredetű élelmiszerek forgalomba hozatalának és az értékesítés helyén történő
A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása
A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása Ezúton tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, Partnereinket, hogy az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány
MINTA. Fizetendô összeg: 62 136,00 HUF. Telefonon: 06 40 / 20 99 20 ben: Interneten:
Részszámla Számla. eredeti példány / oldal Elszámolási idôszak: 00.0. - 00.09.. Partnerszám: 000009 Fizetési határidô: 00.09.0. Vevô neve, címe: Minta út. Fizetendô összeg:, Minta út. Szerzôdéses folyószámla
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.
Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
2015. évi... törvény
,._. ;_ :!it5 t1 1 ágytara 2 2015. évi... törvény $O q crkezett : 2015 DEC 0 2, a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvénynek az iskolá n kívüli gyermekétkeztetés kiterjesztéséhez
H I R D E T M É N Y. A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről
H I R D E T M É N Y A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről Érvényes: 2016. április 1.-től 1.) Fogyasztási hitel
KÉRELEM. az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez
KÉRELEM az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez Alulírott(ak) Név: Születési név: Születési hely, idő:
Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete
Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete /Egységes szerkezetbe foglalva a 21/2014. (XI.26.), a 31/2015. (XI.26.) és a 2/2016. (II.17.) önkormányzati
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
Egységes engedély bevezetése az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-nél Balatonalmádi, 2009.11.11
Egységes engedély bevezetése az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-nél Balatonalmádi, 2009.11.11 Alapinformációk a vállalatról Kft. formájában működő önálló vállalat Vállalat alapítás 1993 A törzstőke 100 millió
Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.
SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi
Az adókötelezettség tárgyi és területi hatálya, az adó alanya 1..
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 12/2007. (III.29.) számú R E N D E L E T E A helyi iparűzési adóról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-Testülete a helyi önkormányzatokról szóló
KÁT - kötelező átvétel, tisztázandó kérdésekkel sajtóanyag
KÁT - kötelező átvétel, tisztázandó kérdésekkel sajtóanyag A kötelező átvétel eredeti célja és eszközei A megújulók és a kapcsolt termelés támogatásának lehetőségét a villamos energiáról szóló, 2001. évi
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.
II. Nagy értékű ingóságok
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS
Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztály 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/ 222, 234, mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: ado@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BEJELENTKEZÉS,
KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: SO/001/00202-0015/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. (székhelye: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8., adószáma: 13958147-2-44.)
Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában
9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:
Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete
Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete a kezdő vállalkozások támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásáról Pári Község Önkormányzat Képviselő-testülete
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
Előadó: Varga László NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága Operatív Ellenőrzési Osztály osztályvezető. Győr, 2014. szeptember 24.
Előadó: Varga László NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága Operatív Ellenőrzési Osztály osztályvezető Győr, 2014. szeptember 24. Nyugtaadási kötelezettségüket kizárólag pénztárgéppel teljesíthetik
LfJo. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.
Ügyiratszám: 23-2 /2016/U1 Tárgy: SZKTT évi működési támogatás elszámolása Község Képviselő-testülete Tisztelt Képviselő-testület! A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása megküldte az általa fenntartott
Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán
Reklámadó 2015.évi változások PáricsiZoltán Reklámadó - törvényi áttekintés A reklámadó magyarországi bevezetése, változások hatályba lépése 2014.06.11.-én a parlament megszavazta a 2014.évi XXII. törvényt
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet. a szőlő- és gyümölcsös ültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról
91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet a szőlő- és gyümölcsös ültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint a halászati támogatásokhoz
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/1995.(V.1.) önkormányzati rendelete A helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben)
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/1995.(V.1.) önkormányzati rendelete A helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) A helyi adóról szóló 1990. évi C. tv... (1) bekezdésében
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013