Kommunikáció az egészségügyi szolgáltatásban követelménymodulszóbeli vizsgafeladatai
|
|
- Sarolta Bodnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. feladat Munkánkban, de mindennapi életünkben is azt gondoljuk, minél jobban tudunk beszélni, annál jobban tudunk kommunikálni. Mondja el barátjának, Ön szerint miként lehetséges, hogy az emberek mindössze 25 százalékát jegyzik meg annak, amit hallanak? Véleményének kifejtésekor fordítson figyelmet az alábbiakra: - aktív hallgatás - befogadott és küldött üzenet közötti eltérés okai - a kommunikációs folyamat kétirányúsítása - az aktív hallgatás folyamata - az aktív hallgatás technikai módszerei (összefoglalás, reflektálás 2. feladat Az egészségügy területén dolgozóknak munkájuk során nagy figyelmet kell fordítaniuk az ellátandó betegre, az általuk küldött verbális és nonverbális üzenetekre. Gyakorlaton lévő kollégájának mutassa be a -Hogyan figyeljünk másokra?- kérdésre a választ. Térjen ki az alábbiakra: - az aktív figyelés előnyei - az aktív figyelés során elkövetet leggyakoribb hibák - az aktív figyelés tanulásának módszerei 3. feladat A kommunikáció során felmerülő problémák jobb megértését segíti elő a tranzakció analízis. Ennek lényege, hogy a kommunikáció során különféle én-helyzetekből személyiségünknek megfelelően kommunikálunk. Vezetőjének kérésére tartson kiselőadást munkatársainak, amelyben 2-2 példa segítségével mutasson be helyzeteket az egészségügyi dolgozó és az érintett beteg beszélgetése során kialakuló sikeres és sikertelen kommunikációra. - a siker, vagy sikertelenség okaira - a kommunikáció hatékonyságának javítására (pozitív és negatív érintések) - a kiegészítő és a keresztezett tranzakció folyamatára 1
2 4. feladat A kommunikáció leggyakoribb formája a verbális kommunikáció, azaz köznapi szóhasználatban a beszéd. Munkahelyi vezetője továbbképző előadás tartására kéri fel. Foglalja össze és mondja el a témával kapcsolatos ismereteit az alábbi szempontok szerint: - a nyelv használata - a kommunikáció mint kétirányú dinamikus folyamat - a személyközi kommunikáció - a közös szociális tudás szerepe a reakció és értelmezés különbözőségeiben - kulturális és gondolkodásbeli eltérések befolyása a nyelv használatára - külső és belső beszéd 5. feladat A beszéd, a nyelvi szóhasználat sajátos területe az úgynevezett csoportnyelv. Ez egy adott közösség, társas környezet nyelve, idegen szóval szleng, vagy zsargon. Az egészségügyben dolgozók is alkalmazzák ezt a verbális megkülönböztető formát. Önt megkéri munkahelyi vezetője továbbképző előadás tartására. Előadásában térjen ki: - a szleng vagy zsargon használatát indokoló tényezőkre - szociális azonosság erősítésére - a zsargon, mint a státusz szimbólum kialakításának eszközeire 6. feladat Mondanivalónk jelentéstartalma, vagyis az üzenet leegyszerűsítve minimum két csoportra osztható: konfliktust nem okozó és konfliktust okozó. A különbség az ugyanazon jelenségre való reagálásban érzékelhető. Mutassa be kollégájának legalább öt /5/ példán keresztül az Ön munkaterületéről a közlési mód kétféle lehetőségét. Előadásában térjen ki: - az adott helyzetben legmegfelelőbb alternatívákra - a METANYELV fogalmára 2
3 7. feladat A kommunikáció különböző csatornái közül igen lényeges a nem verbális csatornák alkalmazása. Munkahelyi vezetője kiselőadás tartására kéri a nem verbális kommunikáció interakcióban betöltött szerepéről. Előadásában térjen ki az alábbiakra: - mimikai kommunikáció - kommunikáció a tekintet révén - vokális kommunikáció - gesztusok - testtartás - térközszabályozás - vegetatív kommunikáció megjelenési formái 8. feladat Az egészségügyi intézményekben, mint minden más szervezetben a kommunikáció alapvető funkciója, hogy biztosítsa az információ áramlását. Mondja el gyakorlaton lévő kollégájának az Ön munkahelyi szervezeténél működő formális kommunikációs kapcsolatokat, ezen belül az Ön szerepét és feladatát a különböző kommunikációs kapcsolatokban. Térjen ki a formális kommunikációs kapcsolatokra: - a betegekkel - a hozzátartozókkal - a fenntartóval (vagy tulajdonossal) - az intézményvezetővel - a közvetlen felettesével - a technikai, vagy kiszolgáló alkalmazottakkal - az azonos beosztású kollégáival - a beosztottjaival - az Önre bízott tanulókkal 3
4 9. feladat A kommunikációnak formális és informális útjai vannak az egészségügyi intézmények és szolgáltatások esetében is. Tájékoztassa gyakorlaton lévő kollégáját munkahelyével kapcsolatban az informális csatornák megjelenési formáiról. - a pozitív és negatív hatások érvényesülésére - az információk szelektálásának szempontjaira 10. feladat Az egészségügyi dolgozók betegekkel történő kommunikációja igen összetett feladat. Munkahelyi gyakorlaton lévő kollégájának részletesen mutassa be a különböző elemek sajátosságait és hatásait. Példákkal illusztrálja az alkalmazható módszereket. - a megjelenés - a szakszerűség - a hitelesség - a segítségnyújtás - a társas-emocionális szint kialakítása 11. feladat A segítő kommunikáció szerepe az ellátás folyamatában döntő fontosságú lehet. Magyarázza el kollégájának azokat a sajátosságokat, amelyeket figyelembe kell vennie munkájában ahhoz, hogy megfelelő bizalom és összhang alakulhasson ki, valamint a beteg felvilágosítása során alkalmazható módszereket. - hatékony kérdezés - értő figyelem - személyre szabott válaszadás 4
5 12. feladat A kommunikáció folyamata viszonylag egyszerűen leírható, azonban a hatásmechanizmusa igen sok tényezőtől függ. Gyakorlaton lévő kollégájának tartson kiselőadást. - a kommunikáció folyamatára - a kódolásra és dekódolásra - a verbális és nem verbális kommunikáció jellemzőire és kölcsönhatásaira - a megértés és félreértés lehetséges okaira 13. feladat Munkája során bizonyára Ön is sokféle beteggel találkozik, akiknek viselkedését meg kell értenie és ennek alapján megfelelő bánásmódot kell kialakítania. Gyakorlaton lévő kollégáinak szituációs példákon keresztül szóban ezt mutassa be. - a személyre szabott betegvezetésre - a különböző személyiségtípusok viselkedésére - a saját személyiségtípusunk megtalálására - a stressz kezelése a különböző típusok esetében - saját magunk és a beteg temperamentumának összhangjára - a bánásmód megfelelőségére 14. feladat A tárgyi környezet befolyásolhatja az interakciók minőségét. Minden interakció helyzethez kötött abban az értelemben, hogy meghatározott fizikai helyzetben zajlik. Az egészségügyi szolgáltatás esetében ennek különös jelentősége van. Gyakorlaton lévő kollégáinak szóban összegezze hogyan hatnak az alábbi szempontok a kommunikációra. - az általános környezetre - a terekre - a bútorzatra - a fényre - a színekre - a formális és informális elrendezési módjaira 5
6 15. feladat A betegellátás sikere attól is függ, hogy hatékony kérdéseket tudunk-e feltenni, hiszen csak így tudunk rájuk megfelelő választ kapni. Gyakorlaton lévő kollégáinak beszéljen erről példákon keresztül. - a helyes kérdezési technikákra - a zárt és a nyitott kérdésre - a kettős perspektíva fenntartásának előnyeire - a leggyakrabban elkövetett kérdezési hibákra 16. feladat Az egészségügyben dolgozók, fontos munkamódszere a betegek, vagy hozzátartozóik kikérdezése. Mutassa be kollégáinak a sikeres kommunikációhoz és a hiányzó ismeretek megszerzéséhez használható kérdés típusokat egy-egy /1-1/ példán keresztül. - zárt és nyitott kérdés - motivációs kérdés - innovációs kérdés - alternatív kérdés - visszaadott kérdés - információkérdés - megerősítő kérdés - fantomkérdés - provokatív kérdés - szuggesztív kérdés - igen kérdés 6
7 17. feladat A személyközi kommunikáció a szóbeli üzenetek mellett jelentős mértékben használja a szavak nélküli jelzéseket, amelyeket nem verbális kommunikációnak nevezünk. Gyakorlaton lévő hallgatóknak szóban foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat. - a nem verbális kommunikáció sajátosságaira - az érzelemkifejezés és a nem verbális kommunikáció fejlődésére - a nem verbális kommunikáció egyes típusai közötti különbségekre - a nem verbális jelzések öt funkciójára 18. feladat A nem verbális társas kapcsolatokban fontos szerepe van a testbeszédnek. Gyakorlaton lévő kollégájának tartson erről kiselőadást. - az egyes testrészek különféle mozgására, tartására személyiségünkre és érzelmeinkre gyakorolt hatására - az érintés és követés különböző hatásaira 19. feladat Amikor az ember kapcsolatba lép másokkal, egy képet alakít ki bennünk magáról. Ezt a képet sok tényező együttesen alakítja ki. Emellett van egy belső énkép is, melyet önmagunkról alakítunk ki. Gyakorlaton lévő kollégájának tartson kiselőadást. - az image kialakítás célja - a pozitív image kialakításának eszközei - az egészségügyben dolgozók image kialakításának jellemzői - a pozitív image hatásának érvényesíthetősége a betegellátás során 7
8 20. feladat Az egészségügyben dolgozónak nagyon fontos tudnia, hogy a beteggel való együttműködés kialakításában döntő lehet a jó benyomáskeltés, a bizalmat keltő fellépés. Ehhez a veleszületett adottságok mellett vannak megtanulhatók és fejleszthetők is. Gyakorlatra érkező hallgatóknak tartson kiselőadást. - a jó benyomás keltésének a célja - az alapvető szabályok - alkalmazható eszközök - a viselkedés legfontosabb szabályai 21. feladat Tevékenységük során az egészségügyben dolgozóknak is rendszeresen kell telefonbeszélgetéseket lebonyolítaniuk. Sok esetben ez megelőzi a tulajdonképpeni személyes kapcsolat felvételét. Gyakorlaton lévő hallgatóknak tartson kiselőadást. - a betegekkel való kommunikáció során adódó nehézségek - a hatékony kommunikáció eszközei és módszerei - telefonbeszélgetésekre jellemző tipikus mozzanatok - telefonos egyeztetés során betartandó szabályok 22. feladat Az egészségügyi szolgáltatók tevékenységéhez szorosan hozzá tartoznak a különféle tárgyalások. Gyakorlatra érkező hallgatóknak a lényeget kiemelve tartson kiselőadást. - a tárgyalás fogalmára - a tárgyalás időbeni fázisaira - a sikeres tárgyalás feltételeire - a tárgyalási hibákra /illusztrálja példákkal/ 8
9 23. feladat Bármely tárgyalás stratégiájának és a stratégiai célok eléréséhez szükséges taktikák kialakításának három fő eleme van. Gyakorlatra érkező hallgatóknak tartson kiselőadást ezekről a taktikai elemekről. - a fő elemekre - a sikeres tárgyalás megteremtésének feltételeire és az alkalmazható tárgyalástechnikákra - a tárgyalás levezetésére 24. feladat Termékismertető-bemutató előadást kell egy adott gyógyászati segédeszközről tartania. A csoportnak szóló ismertető, vagy eladási célú rendezvényeknek több előnye is van. Továbbképzésre érkező kollégájának előadásában térjen ki: - a bemutató-tájékoztató rendezvények előnyei - a rendezvények lehetséges hátrányai - a tervezés, az előkészítés és a lebonyolítás során felmerülő szempontok 25. feladat A problémamegoldás egyik igen fontos eszköze az értekezlet. Az Ön munkahelyén is bizonyosan számos feladat megoldásának összehangolását értekezlet keretében végzik el. Továbbképzésre érkező kollégáknak tartson a témáról kiselőadást. - egy adott probléma megoldására összehívott értekezlet előkészítésére, menetére 9
10 26. feladat Az egészségügyben jellegénél fogva fokozottabban jelentkezik a stressz hatás, a szakdolgozók tevékenységének fontos területe a stressz kezelés. Mutassa be kollégájának a stressz kezelés lehetséges módjait. Térjen ki a következő tényezőkre: - környezet - magatartás, viselkedés - képességek - értékek, meggyőződések - identitás 27. feladat Az egészségügyi szakdolgozók tevékenységük során szoros együttműködést alakítanak ki a betegekkel és hozzátartozóikkal. Tartson kiselőadást gyakorlaton lévő hallgatóknak a pszichoszomatikus szemléletű együttműködés lehetőségéről. - a segítő kapcsolat hagyományos és modern szemléletére - a fölé és alárendeltség hatásaira - a partneri viszony előnyeire - a tekintély szerepére 28. feladat Tanácsot kell adnia egy idős beteg hozzátartozójának egy mozgásszervi segédeszköz (pl.: járókeret) használatával, illetve az otthoni ápolással kapcsolatban. Tervezze meg és mutassa be a tanácsadást kollégájának, s ennek során alkalmazzon segítő kommunikációt. - az életminőséget befolyásoló tényezőkre - konfliktusok kezelésének lehetséges módjaira és az alkalmazott technikákra - a tanítás tanulás módszereire 10
11 29. feladat Munkája során konfliktushelyzet alakul ki. Egy idős beteg kizárta a tájékoztatási körből az egyik közvetlen hozzátartozóját. Az etikai normák betartása kötelezi Önt ennek tiszteletben tartásra. Tartson kiselőadást kollégájának. - az eset kapcsán felmerülő kommunikációs feladatokra - a személyiségjogok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségek feloldásának lehetőségeire - a kommunikáció alkalmazásának lehetőségeire /példákon keresztül/ - hiteles - segítő - konfliktusmegoldó - önérvényesítő 30. feladat Az egészségügyi ellátássorán gyakran kell látás-hallás, vagy beszédsérült személyekkel kommunikálnia. Tartson kiselőadást gyakorlatra érkező hallgatóknak. - a különböző képességben korlátozott személyekkel kapcsolatos szempontokra - a hatékony kommunikációs eszközökre és módszerekre - az esélyegyenlőség biztosítása érdekében alkalmazható kommunikációs segédeszközökre 11
A tételekhez segédeszköz nem használható.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsgakérdései az alábbi témaköröket tartalmazzák: ortopédiai elváltozások okai, jellemzői, korrigálása ortopédiai tartozékok méretezése,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2385-09 Rögzített fogpótlás készítése követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Rögzített fogpótláshoz a munka sikeressége érdekében tájékoztatja új kollégáját, a jó fogszín maghatározás és a színvétel feltételeiről. Tartsa meg a tájékoztatást! a színmeghatározás feltételei
Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
Szerb középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutató
Szerb középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutató Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Minta. Általános jellemzők
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés. 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör;
Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet)
PANNON EGYETEM Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet) VI. fejezet A sajátos szükségletű hallgatók jogai A 79/2006. (IV.5.) Korm. Rendelet 18. (1) bekezdése alapján a sajátos szükségletű
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli
DUÁLIS KÉPZÉSI MÓDSZERTAN
DUÁLIS KÉPZÉSI MÓDSZERTAN KIALAKÍTÁSA A SZOLNOKI FŐISKOLÁN DR KÓRÓDI MÁRTA OKTATÁSI ÉS TUDOMÁNYOS REKTORHELYETTES TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS SZAK SZAKFELELŐS INTÉZMÉNYI SAJÁTOSSÁGOK MÉRET SZERVEZETI TAGOLTSÁG
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26
Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Kéz- és lábápoló, műkörömépítő. 31 815 01 0000 00 00 Kéz- és lábápoló, műkörömépítő 2/34
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat. Rákospalotai Kertvárosi Összevont Óvoda ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV 2015/2016.
Iktatószám:671-42/2015-1-4 Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Rákospalotai Kertvárosi Összevont Óvoda ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV 2015/2016. Budapest, 2015.08. 31. Készítette: Simor Gáborné Munkaközösség-vezető
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens szakképesítés. 2449-06 Mikrobiológiai vizsgálatok modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
OmniTouch 8400 Instant Communications Suite 4980 Softphone
OmniTouch 8400 Instant Communications Suite Gyors kezdési segédlet R6.0 Mi a? Az Alcatel-Lucent Windows desktop client segédprogram jóvoltából számítógépe segítségével még hatékonyabban használhatja az
Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére
Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Speciális kompetenciák, dokumentumok Serfőző Mónika ELTE TÓK Mesterpedagógus fokozat (teljes minősítési eljárás) Felkészülési szakasz tervezés
Tantárgyi program. 9. A tantárgy hallgatásának előfeltétele, előképzettségi szint: 10. A tantárgy tartalma:
Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AVM_VFLB111-K5 Marketing menedzsment 2. A neve, beosztása: 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése: Vállalkozásfejlesztés MSc szak, levelező tagozat 4. A tantárgy
A Lotus Lovasiskola nem alkalmaz korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet.
ALAPELVEK AZ ADATKEZELÉS SORÁN Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat
5 A szóbeli kommunikáció, a. Az auditív és vizuális észlelésnek, a belső kép készítésének fejlesztése.
1. Kinetikus észlelés - Madárhangok hallgatása CD-ről Csukd be a szemed! Ha megérintem a fejed, válaszolj a kérdésemre! - Milyen hangokat hallasz? - Hol járhatunk? - Milyen madarakat látsz? 2 - Milyen
Rehabilitációs team, team munka. Dr. Péley Iván
Rehabilitációs team, team munka Dr. Péley Iván Az orvosi rehabilitáció, lehetőségei, módszerei, eszközei - Rehabilitációs ápolás nyugodt környezet - Fizioterápia gyógytorna, elektroterápia, hidroterápia
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
54 211 01 0000 00 00 Alkalmazott fotográfus Alkalmazott fotográfus
1646-06 fényképezés utómunkálatainak elvégzése gyakorlati feladat megoldásának ismertetése, megvédése 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről
Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés
Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés záróvizsga tételsor 1) A fogyasztói és vásárlási magatartás bemutatása. Milyen egyéni tényezők befolyásolják a folyamatot? Milyen társadalmi, környezeti
Kommunikációs politika. Végné Faddi Andrea Marketing 12. osztály tankönyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde
Kommunikációs politika Végné Faddi Andrea Marketing 12. osztály tankönyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde Kommunikáció Tájékoztatást, információk cseréjét, közlését jelenti valamilyen erre
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 2323-06 Egészségnevelés- egészségfejlesztés modul. 1. vizsgafeladat. 2010. október 04.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens. 2730-06 Gyógyszertári asszisztens gyógyszerellátással kapcsolatos feladatai. 1.
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Követelmények farmakológia-farmakoterápia szakirányú szakgyógyszerész-hallgatók részére (2015/2016 tanév)
Követelmények farmakológia-farmakoterápia szakirányú szakgyógyszerész-hallgatók részére (2015/2016 tanév) 1. Esetbemutatás, megbeszélés Célja: a gyógyszerellátás területén dolgozó, farmakológia-farmakoterápia
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Személyes ügyfélszolgálati asszisztens 52 347 03 0000 00 00 Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2398-06 Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN
PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN Freisleben Vilmos Fogyasztóvédelmi igazgató II. Mfor Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Konferencia 2013. November 14. FOGYASZTÓVÉDELEM A pénzügyi
SAP JAM. Felhasználói segédlet
SAP JAM Felhasználói segédlet Belépés A JAM modul az SAP SuccessFactors rendszer része. Tökéletesen biztonságos online rendszer. Felhasználónév és jelszó segítségével lehet bejelentkezni. Böngészőbe beírva
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2397-06 Fogászati beavatkozások, kezelések modul. 1. vizsgafeladat. 2013. május 30.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Vezetőtárs értékelő kérdőív
Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve
Az informatika oktatás téveszméi
Az informatika oktatás Az informatika definíciója Definíció-1: az informatika az információ keletkezésével, továbbításával, tárolásával, feldolgozásával foglalkozó tudomány. Definíció-2: informatika =
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
Kiphard-féle szenzomotoros és pszichoszociális fejlődési táblázat
Kiphard-féle szenzomotoros és pszichoszociális fejlődési táblázat Kondákor Ágnes kondakor.agnes@peto.hu 2016. április 26. A mérés célja Meghatározott korosztály mérésére szolgál A fejlődési táblázat, képet
Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka
Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: osztályfőnöki A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Önismeret Milyen vagyok én? Én és te Időigény: Munkaforma: 1 óra frontális osztálymunka heterogén csoportmunka
52 345 02 0001 54 01 Közösségfejlesztő Közművelődési szakember II.
z aktivizáló, nyilvánosságfejlesztő, együttműködési módszerek, menedzsment feladatainak bemutatása. z általános célú felnőttképzések /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet
Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14.
Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége - FATOSZ 1994 óta
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
MIÉRT SIKERESEK A CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK?
o Családi vállalkozások mérettől függetlenül azok a vállalkozások, amelyek irányításában a tulajdonos (alapító) mellett o Legalább 1 családtag részt vesz, o Valamint a család tulajdoni hányada meghatározó,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
Az ügyvédi titok védelmének egyes aktuális kérdései a cégek, mint megbízók szemszögébl
Az ügyvédi titok védelmének egyes aktuális kérdései a cégek, mint megbízók szemszögébl ACCE szeminárium 2012. június 1. Budapest dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán Baker & McKenzie International is a Swiss
Project Management 2014.10.29.
Project Management 2014.10.29. Mi az a project? Definíció: A projekt egy ideiglenes erőfeszítés, törekvés egy egyedi termék, szolgáltatás vagy eredmény létrehozása érdekében. (PMI) Fontos tulajdonságok:
Fókuszban a formahibák. Konzultációs nap Minőségfejlesztési Iroda 2013. szeptember 18. Fekete Krisztina
Fókuszban a formahibák Konzultációs nap Minőségfejlesztési Iroda 2013. szeptember 18. Fekete Krisztina Néhány számadat 2 Benyújtott kérelmek száma: 127 Formai okokból hiánypótlásra felszólított kérelmezők
Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.
Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését
IKT FEJLESZTŐ MŰHELY KONTAKTUS Dél-dunántúli Regionális Közoktatási Hálózat Koordinációs Központ
Óratervezet: Kémia 7. osztály Témakör: Kémiai kötések Óra anyaga: Molekulák építése, térbeli modellezése Eszközök:, aktív tábla, projektor, számítógépek A tanóra részei Tanári tevékenység Tanulói tevékenység
Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője
Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője 1 Bemutatkozás 1992 - irányítási rendszerek bevezetése 1994 - auditorképző
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
Szervezeti formák bemutatása
Szervezeti formák bemutatása Szakgyógyszerész-jelöltek képzése Király Gyula Szervezet fogalma Csoportot egyének tulajdonságai és a köztük zajló interakciók hoznak létre. Szervezet: egymással összefüggő
DIREKT MARKETING. Szabályozás a gyakorlatban: mire figyeljünk, mit büntet a hatóság?
DIREKT MARKETING Szabályozás a gyakorlatban: mire figyeljünk, mit büntet a hatóság? DIREKT MARKETING olyan interaktív kommunikációs módszerek összessége, amelyek egy vagy több reklámeszköz felhasználásával
Fónai Mihály: Alumni: hallgatói elvárások és vélemények. Campus Lét a Debreceni Egyetemen: csoportok és csoportstruktúrák - 2010. december 3.
Fónai Mihály: Alumni: hallgatói elvárások és vélemények Campus Lét a Debreceni Egyetemen: csoportok és csoportstruktúrák - 2010. december 3. - Diplomás Pályakövető Rendszer és az alumni A DPR TÁMOP 4.1.3.
31 341 02 0000 00 00 Raktáros Raktáros
09-06 A raktáros feladatai A 10/07 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél
proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD
proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD Kiinduló problémakör Az integrációt gátló tényezők Gyakorlati akadályok (Könczei és tsai 2002) (1) a megfelelő
MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK
MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Studio Metropolitana által leszerződött Budapest metropolisz standon, előre meg-határozott feltételek mellett
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között
Dr. Nyári Tibor Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között tökéletes színeket visszaadni. A digitális
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
A pénzügyi piacok szegmensei
A pénzügyi piacok szegmensei 2007 március 27. Dr. Sivák József Miről lesz szó? 1. A pénzügyi piac, mint speciális piac 2. A pénzügyi piacok fejlődése 3. A pénzügyi piacok működési módja 4. A pénzügyi piacok
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Foglalkozásegészségügyi szakápoló szakképesítés. 2379-06 Foglalkozásegészségügyi felmérés modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
H A T Á S V I Z S G Á L A T I
H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El
Tartalom Berlitz 1. Berlitz 1.1 Tények és számok 1.2 A Berlitz Nyelviskola Magyarországon
Tartalom 1. Berlitz 1.1 Tények és számok 1.2 A Berlitz Nyelviskola Magyarországon 1.3 A Berlitz-módszer 1.4 Tanáraink 1.5 Tananyagaink 1.6 A tanulás folyamata 1.7 Nyelvismereti szintjeink 1.8 Nyelvi központjaink
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Gyógymasszır szakképesítés. 2390-06 Masszázs alapozás modul. 1.
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
61 140 01 0000 00 00 Felnőttoktató Felnőttoktató
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Állatgondozás és zoopedagógia kapcsolata - látványetetések. Komondi Ildikó és Hegyesi József
Állatgondozás és zoopedagógia kapcsolata - látványetetések Komondi Ildikó és Hegyesi József Az állatkert bemutatása - Alapítás éve: 1979 - Terület: 4,5 ha - Fajok száma: 146 db - Egyedek száma: 3033 db
Kritikai érték fejlesztése
TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészeti Iskola (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI
Marketing I. X. előadás. Beszerzési magatartás és ipari marketing. Dr. Bíró-Szigeti Szilvia egyetemi adjunktus BME-MVT
Marketing I. X. előadás Beszerzési magatartás és ipari marketing Dr. Bíró-Szigeti Szilvia egyetemi adjunktus BME-MVT Amiről ma szó lesz 1. Az ipari piac sajátosságai 2. A beszerzési döntés folyamata 3.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Helyi tanterv az alapfokú
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Helyi tanterv az alapfokú
eredete: Vilfredo Pareto, 80/20 szabály tételek viszonylag kis hányada meghatározó jelentőségű az összességében túlsúlyban lévő sok kis tétellel
eredete: Vilfredo Pareto, 80/20 szabály tételek viszonylag kis hányada meghatározó jelentőségű az összességében túlsúlyban lévő sok kis tétellel szemben számos területen alkalmazott Minőségmenedzsment:
E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL ELÉRHETŐ FUNKCIÓK 1. Adónaptár A bejelentkezést követően lehetőség van az eseményekről értesítést kérni! 2. Pótlékszámítás 3. Elektronikus űrlapok
A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO)
A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) célok 1. Képzés-, és tananyagfejlesztés 2. Karrier tanácsadás
D ÉS TSA. BT. Kereskedelmi iroda és raktár: 2600 Vác, Magyarország Szent László út 23/6.
D ÉS TSA. BT. Kereskedelmi iroda és raktár: 2600 Vác, Magyarország Szent László út 23/6. E-mail: sales@destsa.hu Telefon: +36 (27) 502 555 / +36 (27) 502 556 Fax: +36 (27) 502 555 www.destsa.hu www.dlb.hu
Rajkai mellékágrendszer
Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: Születési hely: Anyja neve: Lakcímetartózkodási helye születési dátum (év, hó, nap): Apja neve:
55 524 01 0000 00 00 Farmakológus szakasszisztens Farmakológus szakasszisztens 2/40
A 0/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított /2006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN
HATÉKONY VEZETÉS INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN D R. F I N N A H E N R I E T T A ÉRZELMI INTELLIGENCIA G OLEMAN Csernus http://www.youtube.com/watch?v=ouy4qcvfy28 NAGY IGAZSÁGOK (?) A jó vezetői teljesítményben
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Fizioterápiás szakasszisztens szakképesítés
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata
Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Budapest 2008 1 I. Általános elvek A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (továbbiakban: FSZEK) az állami, fővárosi, intézményi kitüntetésekre,
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek megoldásához!
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A ( A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő adatok figyelembevételével töltendő ki.) 1. Az ellátást
Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
Referenciaintézmények feladatai. Kovács Ibolya Foglalkoztatási és Szociális Hivatal kovacsibolya@lab.hu
Referenciaintézmények feladatai Kovács Ibolya Foglalkoztatási és Szociális Hivatal kovacsibolya@lab.hu Szakmai célok Az állami feladatellátásba került szolgáltatások finanszírozásához kapcsolódó feladatellátáshoz
Egy SLA kialakításának gyakorlata fókuszban a nehézségek megoldása. Előadó: Oroszi Norbert. KÜRT Rt. Információ Menedzsment www.kurt.hu 2005 KÜRT Rt.
Egy SLA kialakításának gyakorlata fókuszban a nehézségek megoldása Előadó: Oroszi Norbert Feladat Szolgáltatási Szint Megállapodások elkészítése egy kereskedelmi banknál Mit mond az ITIL? Cél / Vízió