Lévai Katalin - Kiss Róbert Nők a közéletben Parlamenti és önkormányzati választások, 1998.
|
|
- Antal Szilágyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lévai Katalin - Kiss Róbert Nők a közéletben Parlamenti és önkormányzati választások, Amikor azt vizsgáljuk, milyen eredménnyel szerepeltek a női jelöltek az évi választásokon, bevezetésképpen érdemes lenne kitérnünk arra, vajon jelen van-e a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség ügye a választási programokban, és ha igen, milyen megfogalmazásban. Érdemes megvizsgálnunk azt is, tükröződik-e a pártok politikájában az az igény ami különösen a női civil szervezetek körében érzékelhetően növekszik -, hogy több nőt kellene közvetlen politikai részvételre ösztönözni. Ezekre a kérdésekre mindenekelőtt a parlamenti pártok választási programjainak elemzésével, valamint jelölt-listáik összetételének vizsgálatával kaphatnánk megalapozott választ ban már a legtöbb párt program-dokumentumában megjelentek a nők. A pártok az úgynevezett nőkérdést általában beillesztik valamely hagyományos társadalompolitikai részterület összefüggésébe: jellemzően szociális, család- vagy fogalkoztatáspolitikai kérdésként kezelik, esetleg a nőkkel szemben megnyilvánuló diszkrimináció problémájára koncentrálva az emberi jogokról szóló fejezetben foglalkoznak vele. A hazai pártprogramokban a tartalom és a szövegkörnyezet arra utal, hogy a nőkérdés ma még inkább csak formálisan jelenik meg, és sokszor azért kerül a programba, mert az utóbbi időben gyakran beszélnek róla, és az Európai Unióhoz való csatlakozásra várva egyébként is megkerülhetetlen téma. Az utóbbi években egyébként a nemek közötti esélyegyenlőség gondolata egyre népszerűbb szlogen lett: a kultúrához, oktatáshoz való hozzájutás esélyegyenlősége, a régiók és a különböző társadalmi csoportok közötti esélyegyenlőség majd minden programban megjelenik, s az emberek közötti általános esélyegyenlőség mint alkotmányos, emberi jogi alapelv is megfogalmazódik. A programok sok mindent elmondanak egy-egy párt értékrendjéről, ám a választópolgár aligha olvassa el a hosszú, sokszor elég nehézkes szövegeket. Még a legodaadóbb párthívek között is kevesen voltak azok, akik valóban a programok ismeretében és azok alapján döntöttek. A pártok a választókat a hagyományos kampányeszközökkel igyekeznek befolyásolni, a televíziós kampányműsorok, a plakátok és szórólapok üzenete és képi világa viszont nem tükrözi azt, hogy a programokban gyengén és korlátozottan, de mégiscsak megjelenik a nők és férfiak esélyegyenlősége. A pártok jelölt-kiválasztási politikája megerősítette a programok nyomán kialakult kételyeinket. Ugyan két párt is nyilvánosságra hozta azt, hogy a jelöltek kiválasztásakor a nők részvételének növelésére törekszik, az egyéni választókörzetek jelöltjei között végül összességében mégsem lett lényegesen magasabb a nők aránya.
2 1. táblázat A parlamenti pártok egyéni jelöltjei nemek szerinti megoszlása 1994-ben és 1998-ban (%) Nő Férfi Nő Férfi FIDESZ-MPP 8 92,0 9,5 90,5 FKGP 5,7 94,3 9,1 90,9 KDNP 8,6 91,4 16,4 83,6 MDF 8 92,0 7,5 92,5 MDNP ,7 88,3 MSZP 9 91,0 8,7 91,3 SZDSZ 10,3 89,7 13,6 86,4 Összesen 8,3 91,7 10,9 89,1 Megjegyzés: Közös listák esetén csak az adott párt saját jelöltjeit és az általuk javasolt jelölteket figyelembe véve 1 1 Forrás: BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal 2
3 2. táblázat A nők és férfiak aránya a pártok országos listáin 1998-ban (%) 2 Együtt Magyarországért Unió 13,7 86,3 FIDESZ-MPP 10,3 89,7 FKGP 14,9 85,1 KDNP 19,5 80,5 MDF 7,7 92,3 MDNP 11,8 88,2 MIÉP 9,0 91,0 MSZP 18,4 81,6 Munkáspárt 19,4 80,6 Nemzetiségi Fórum 12,5 87,5 SZDSZ 21,8 78,2 Új Szövetség 14,3 85,7 Nem indokolt messzemenő következtetéseket levonni ezekből az adatokból, hiszen a jelöltlisták nemek szerinti összetétele aligha tudatos politika eredménye. Mind az egyéni választókerületekben induló jelöltek kiválasztásának, mind a területi és országos listák összeállításának tapasztalatai azt mutatják, hogy a nők aránya a jelöltek között merőben esetleges. Ha összevetjük a női jelöltek arányát és a pártok esélyeit, azt tapasztalhatjuk, hogy a nők aránya a legnagyobb esélyeseknél alig változott, akár foglalkozott a pártprogram a női esélyegyenlőség kérdésével, akár nem. Ez ugyancsak megerősíti, hogy alig van összefüggés a pártok programja, kampánya és jelöltállítási gyakorlata között. Mindennek egyebek mellett - a legfontosabb következménye az, hogy továbbra sincs olyan képviselőnő, aki mandátumát kifejezetten annak köszönhetné, hogy női programmal, a női választókat megszólítva jutott a parlamentbe. Az országgyűlési választások eredménye A választások eredményei megerősítették azt a nem túl bíztató képet, ami a jelöltek összetételének vizsgálata alapján alakult ki: azok a pártok, amelyek jelöltjei között a legnagyobb arányban voltak nők, be sem jutottak a parlamentbe (KDNP, MDNP), vagy csak nagyon kevés mandátumot szereztek (SZDSZ). Kismértékben ugyan, de csökkent az egyéni választókerületben és a területi listákon mandátumot szerzett képviselőnők aránya, ami azt mutatja, hogy a helyi jelöltállításban változatlanul rosszak a nők pozíciói, és nem sikerült előbbre lépniük hátrányaik ledolgozásában a helyi választási kampányok anyagi és szervezési terheit továbbra is a férfiak vállalják könnyebben. A nők kevesebb pénzt és kevesebb időt tudnak kampányukra áldozni. Férfi politikusok 2 Forrás: BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal 3
4 esetében sosem merül fel az a kérdés, hogy össze tudják-e egyeztetni politikai tevékenységüket a családi kötelezettségekkel. 3 Így továbbra is igen kicsi az esély arra, hogy a parlamentbe beválasztott nők női lobbi alakításába fogjanak, hiszen mandátumuk most is elsősorban a frakciójukon, pártjukon belül megszerzett pozíciójuktól függ, és a választók sem fogják számon kérni tőlük a női érdekek képviseletét. 3. táblázat A nők száma és aránya az országgyűlésben Nők száma % Nők száma % Nők száma % FIDESZ-MPP 2 9,0 1 5,0 10 6,7 FKGP 3 6,8 2 7,7 4 8,3 KDNP 1 4,7 1 4,5 - - MDF 7 4,2 6 15,8 1 5,9 MIÉP ,7 MSZP 5 15, , ,5 SZDSZ 8 8, ,0 3 12,5 Összesen 26 7, ,1 33 8,5 3 A közéleti szerepet vállaló nők és férfiak rendelkezésére álló erőforrások különbségeiről és ezzel összefüggésben eltérő esélyeikről ld. pl. Schlozman-Burns-Verba,
5 4. táblázat A képviselőnők aránya az egyéni választókerületekből, a területi és az országos listákról megválasztott képviselők között (%) Egyéni Területi Országos Egyéni Területi Országos FIDESZ-MPP 0,0 14,3 0,0 6,6 8,3 0,0 FKGP 0,0 7,1 9,1 0,0 4,5 21,4 KDNP 0,0 20,0 0, MIÉP ,0 9,0 MDF 0,0 5,5 33,3 5,8 - - MSZP 10,0 11,3 14,3 9,2 12,0 10,0 SZDSZ 0,0 21,4 20,0 0,0 40,0 5,8 A képviselőnők végzettség és szakma szerinti összetétele alig változott, és összességében valószínűleg nem változik lényegesen munkastílusuk sem, hiszen több mint 50 százalékuk már a második vagy harmadik időszakot tölti a parlamentben. Az előző ciklussal való összehasonlítás kedvéért nézzük meg, hogyan vesznek részt a képviselőnők a bizottsági munkában. 5
6 5. táblázat Az Országgyűlés állandó bizottságainak neme szerinti összetétele és 1998 utáni időszakban (%) Nők Férfak Összes tag Nők Férfiak Összes tag Alkotmány- és igazságügyi 4 85, ,4 30 Alkotmány-előkészítő ( ) 1 96, Gazdasági 0 100, ,4 30 Mezőgazdasági 1 96, ,6 27 Költségvetési és pénzügyi 3 88, ,0 30 Külügyi 1 96, ,7 26 Önkormányzati és rendészeti 3 88, ,4 30 Európai integrációs ügyek 1 95, ,5 26 Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi 5 75, ,5 21 Honvédelmi 0 100, ,3 21 Környezetvédelmi 1 94, ,3 21 Kulturális és sajtó 5 73, ,0 21 Szociális és egészségügyi / 8 57, ,5 21 Egészségügyi és szociális Társadalmi szervezetek költségvetési 2 87, ,9 14 támogatását előkészítő / Társadalmi szervezetek Foglalkoztatási és munkaügyi 3 78, ,0 21 Számvevőszéki 1 92, ,0 14 Nemzetbiztonsági 1 91, ,7 15 Mentelmi, összeférhetetlenségi és 2 80, ,0 12 mandátumvizsgáló Oktatási, tudományos, ifjúsági és sport 2 89, ( ) Ifjúsági és sport (1998-) ,0 21 Oktatási és tudományos (1998-) ,0 21 Idegenforgalmi (1998-) ,3 21 Területfejlesztési (1998-) ,0 23 Bizonyos csökkenés valószínűleg magyarázható azzal, hogy negyedével kevesebben vannak a képviselőnők, így fizikai korlátai is vannak a bizottsági munkában való részvételnek. A táblázatból látható, hogy többé-kevésbé ugyanazokon a területeken dolgoznak, bár már a Honvédelmi és a Gazdasági bizottságban is megjelentek igaz, ezúttal többek között a Költségvetési és pénzügyi bizottságnak nincsen nő tagja. Szembetűnően csökkent a nők aránya az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságban. Ami több mint meglepő, az az, hogy az új bizottságok közül háromban annak ellenére nincs egyetlen képviselőnő sem, hogy ezek közül kettő hagyományosan női területnek számít: az ifjúság és az oktatás. A 22 bizottsági elnök közül továbbra is csak egy nő, és az összesen 51 bizottsági alelnöki posztból is mindössze 4 jutott képviselőnőnek. 6
7 Önkormányzati választások, Az önkormányzati választások a jelöltállítás és az eredmények - elemzése alátámasztja azt a korábbi megállapításunkat, amely szerint a nők közéleti részvétele piramis-szerű képet mutat: a politikai döntések csúcsaitól lefelé haladva egyre több nő kerül be a választott testületekbe. Az adatok tanúsága szerint az önkormányzatok különböző szintjei között is hasonló különbségek mutatkoznak, a polgármesterek között kevesebb, a testületi tagok között több a nő, a nagyobb városokban általában kisebb az arányuk, mint a kisebb településeken. Ennek részben az lehet az oka, hogy a kisebb településeken jóval nagyobb a közvetlen személyes ismeretség és kapcsolat szerepe a választók döntéseiben, mint akár egy budapesti kerület esetében. Itt kevésbé érvényesültek a pártszimpátiák, már csak azért is, mert a jelöltek több mint fele függetlenként indult. Az országgyűlési választások kapcsán láttuk, hogy pártok nem törekedtek tudatosan arra, hogy növeljék női jelöltjeik számát, vagy éppen kifejezetten segítsék őket a kampányra való felkészülésben és a kampányban. Az önkormányzati választások esetében ugyan lényegesen több női jelölt indult pártszínekben, arányuk mégis jóval elmaradt az összes jelölt átlagától. Ez megerősíti azt a feltételezésünket, hogy a helyi szervezetekben ma még jórészt a férfiak között megszokott viselkedésmintákkal, érdekérvényesítési módszerekkel lehet pozíciókat, s így jelöltséget szerezni, vagyis férfivá kell válnia annak a nőnek, aki sikeres politikus akar lenni. 6. táblázat Polgármester- és települési önkormányzati jelöltek nemek szerinti összetétele a jelölő szervezetek típusa szerint, Nő Férfi Összesen % % Összes jelölt 23, , Független 26, , Pártok önálló és közös jelöltjei 18, , Társadalmi szervezetek 22, , A jelöltek nemek szerinti összetételét korcsoportonként vizsgálva fontos és mindenképpen pozitív tényként állapíthattuk meg, hogy a fiatalabbak között lényegesen jobb a nemek aránya, mint az idősebb generációknál. Figyelemre méltó, hogy a éves jelöltek között a nők aránya már 32,6 százalék, míg az összes jelölt között átlagosan 23,7 százalék. Igaz az összes jelölthöz képest igen csekély az ehhez a korcsoporthoz tartozó jelöltek száma, ám ha figyelembe vesszük, hogy a felettük levő három korcsoportban is az átlagnál több a női jelölt, számíthatunk arra, hogy a következő választásokon tovább javul legalábbis a jelöltek 4 Forrás: BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal 7
8 között a nemek aránya. A jelölt nők még valamivel fiatalabbak is, mint férfi vetélytársaik: az összes női jelölt 40 százaléka 40 évesnél fiatalabb, míg a férfiaknak 32 százaléka tartozik ehhez a korcsoporthoz. 7. táblázat Az önkormányzati választások összes jelöltjének nemek szerinti összetétele korosztály-csoportonként, Nő Férfi Összesen % Összesen 23, , , , , , , , , , , , , , felett 8, , Ha külön-külön megvizsgáljuk a nemek szerinti megoszlást a polgármester-jelöltek és a települési önkormányzati jelöltek között, majd kiemeljük a 10 ezer lakosúnál nagyobb és kisebb települések polgármester-jelöltjeit, láthatjuk, hogy már a választások előtt kirajzolódik a korábban említett hatalmi piramis : az erősebb hatalmi pozíciókért folyó versengésbe már az induláskor az átlagnál kevesebb nő kapcsolódik be. Míg az összes jelölt között a nők aránya 23,7 százalék volt, az összes polgármester-jelöltnek csak 15,5 százaléka volt nő. A 10 ezer lakosúnál kisebb települések polgármester-jelöltjei között nagyjából az átlagnak megfelelő, 22,7 százalék a nő, a 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken viszont ugyanez az arány már csak 6,7 százalék. 8. táblázat Az önkormányzati választások összes jelöltjének nemek szerinti összetétele, Nő Férfi Összesen % % Polgármester-jelöltek 15, , Települési önkormányzati jelöltek 24, , Forrás: BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal 6 Forrás: BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal 8
9 9. táblázat A polgármester-jelöltek nemek szerinti összetétele a 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken, megyénként, Nő Férfi Összesen % % % Összesen 6, , Budapest (kerületek) 5,7 5 94, Baranya 0, , Bács-Kiskun 3,0 1 97, Békés 6,0 2 94, Borsod-Abaúj-Zemplén 4,9 2 95, Csongrád 0, , Fejér 4,8 1 95, Győr-Moson-Sopron 0, , Hajdú-Bihar 0, , Heves 18,2 4 81, Jász-Nagykun-Szolnok 15,4 6 84, Komárom-Esztergom 6,0 2 94, Nógrád 0, , Tolna 4,3 1 95, Szabolcs-Szatmár-Bereg 16,0 4 84, Somogy 0, , Pest 11, , Vas 0, , Veszprém 8,3 2 81, Zala 6,6 1 83, Az önkormányzati választások összességében a parlamenti választásoktól eltérően a nők arányának növekedését eredményezték, bár a növekedés mértéke igen csekély: mind a polgármesterek, mind az önkormányzati képviselők között 1,3 százalékkal nagyobb a nők aránya, mint 1994-ben. Úgy tűnik az a tény, hogy a jelöltek nagyobb része függetlenként indult, és közöttük viszonylag nagy volt a nők száma, elegendő volt ahhoz, hogy az önkormányzati testületekben mintegy két és félszer nagyobb legyen a nők aránya, mint a parlamentben. 7 Forrás: BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal 9
10 10. táblázat A polgármesterek megoszlása nemek szerint jelölő szervezetenként, (%) 8 Férfi Nő Független 87,9 87,7 86,8 12,1 12,3 13,2 FIDESZ-MPP 93,3 90,9 95,6 6,7 9,1 4,4 FKGP 94,8 100,0 90,0 5,2-10,0 KDNP 91,9 96,8 100,0 8,1 3,2 - MDF 95,7 100,0 90,9 4,3-9,1 MSZP 100,0 89,3 83,8-10,7 16,2 SZDSZ 95,5 90,5 92,3 4,5 9,5 7,7 Egyéb párt 82,4 80,0 83,3 17,6 20,0 16,7 Nonprofit szervezet 94,6 92,9 83,7 5,4 7,1 16,3 Közös jelölt 93,5 95,5 94,9 6,5 4,5 5,1 Összes polgármester 89,2 88,6 87,3 10,8 11,4 12,7 11. táblázat Az önkormányzati képviselők megoszlása nemek szerint jelölő szervezetenként, (%) 9 Férfi Nő Független 83,0 76,5 75,1 17,0 23,5 24,9 FIDESZ-MPP 82,6 88,0 83,5 17,4 12,0 16,5 FKGP 93,3 89,3 90,1 6,7 10,7 9,9 KDNP 86,0 84,4 81,4 14,0 15,6 18,6 MDF 86,1 87,2 87,9 13,9 12,8 12,1 MSZP 85,6 80,7 80,7 14,4 19,3 19,3 SZDSZ 84,4 80,3 89,1 15,6 19,7 10,9 Egyéb párt 85,4 84,3 85,2 14,6 15,7 14,8 Nonprofit szervezet 83,7 84,0 85,1 16,3 16,0 14,9 Közös jelölt 88,2 88,9 85,8 11,8 11,1 14,2 Összes képviselő 84,4 78,4 77,1 15,6 21,6 22,9 Az eredmények tükrözik a jelöltek összetételének vizsgálatakor bemutatott piramis-jelenséget : a 10 ezer lakosúnál nagyobb települések polgármesterei között a nők aránya mindössze 4,9 százalék, míg a testületekben átlagosan 14,4 százalék. 8 Bocz, 1995., BM-KSH 9 Bocz, 1995., BM-KSH 10
11 12. táblázat A nők és férfiak aránya a 10 ezer lakosúnál nagyobb települések önkormányzataiban megyénként, (%) 10 Nők Férfiak Budapest (kerületek) 18,0% 82,0 Baranya 17,7% 82,3 Bács-Kiskun 13,7% 86,3 Békés 11,4% 88,6 Borsod-Abaúj-Zemplén 18,0% 82,0 Csongrád 13,2% 86,8 Fejér 7,3% 92,7 Győr-Moson-Sopron 8,6% 91,4 Hajdú-Bihar 9,7% 90,3 Heves 12,2% 87,8 Jász-Nagykun-Szolnok 13,4% 86,6 Komárom-Esztergom 10,2% 89,8 Nógrád 17,6% 82,4 Tolna 14,7% 85,3 Szabolcs-Szatmár-Bereg 13,9% 86,1 Somogy 13,7% 86,3 Pest 17,1% 82,9 Vas 5,2% 94,8 Veszprém 13,7% 86,3 Zala 13,0% 87,0 összesen 14,4% 85,6 A nők politikai befolyásának, döntési folyamatokban való részvételének vizsgálatához a számarányok elemzése mellett mindenképpen hozzátartozik az a kérdés, vajon a testületeken, szervezeteken belül milyen pozíciókba jutnak/juthatnak nők. A döntési folyamatokban az önkormányzatoknál még inkább, mint az országos politika szintjein, nagy szerepet játszanak azok az informális kapcsolati és információs hálózatok, amelyek átszövik az egy-egy település irányítását végző intézményeket, és amelyek révén sokszor a formális testületi tagságnál lényegesen erősebb pozíciók alakulhatnak ki. Közhely, hogy a nők általában nehezen jutnak ezekben a hálózatokban jó helyzetbe, mert az informális befolyásoló csoportok sokszor olyan férfias társasági eseményekhez, foglalatosságokhoz is kötődnek, amelyekben a nők aligha vehetnek részt. Tovább bonyolíthatja a képet, hogy a polgármester testület hivatal aktuális viszonya nagyon is eltérő hatalmi pozíciókat eredményezhet, s ez nemcsak településről településre változhat, hanem akár egy településen két ciklus között is, így a puszta adatokból nem tudhatjuk meg, hogy az adott településen éppen egy erős jegyző, esetleg a testület legnagyobb frakciójának vezetője van-e jobb pozícióban. Még kevesebb ismeretünk lehet arról, hogy ezekben a játszmákban a nők ha részt vesznek milyen befolyásra tehetnek szert. Ráadásul az önkormányzatokban 10 Forrás: BM Központi Nyilvántartó és Választási Iroda 11
12 dolgozó nők esetében is kérdés, vajon mennyire tekintik magukat a női érdekek képviselőinek, mennyire tudatosan vállalják, hogy politikus nőként működjenek. 12
13 Irodalom Az Országgyűlés bizottságainak, albizottságainak tisztségviselői, tagjai és munkatársai (1997) Országgyűlés Hivatala, Főtitkárság, Budapest. Az Országgyűlés bizottságainak tisztségviselői, tagjai és munkatársai (1998) Országgyűlés Hivatala, Főtitkárság, Budapest. Belügyminisztérium Választási Iroda. Bocz János (1995): Önkormányzati képviselők, polgármesterek. Társadalomstatisztikai füzetek 13. szám. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Lévai Katalin-Kiss Róbert (1997): Nők a közéletben. In: Lévai Katalin Tóth István György (szerk.) Szerepváltozások. Jelentés a nők helyzetéről Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkársága TÁRKI, Budapest. Parlamenti Információs Rendszer. Schlozmann, K.L. Burns, N. Verba, S.: Gender and the Pathways to Participation: The Role of Resources. The Journal of Politics, Vol. 56, No. 4. Tóka Gábor (1998): Választói magatartás. In: Kolosi Tamás Tóth István György Vukovich György (szerk.) Társadalmi riport TÁRKI, Budapest. 13
Továbbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Vezető védőnői állások alakulása. ÁNTSZ Regionális Intézeteinek összefoglaló táblázata 2009. év
Vezető védőnői állások alakulása sz. melléklet 2. 3. 4. 5. 6. 7. Vezető védőnői tevékenységet ellátó védőnők /december 3/ ÁNTSZ vezető védőnői Vezető védőnői tevékenységet ÁNTSZ által egyéb feladattal
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE. 2007 augusztus / August 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
J E L E N T É S a 2009. évben a hangversenyekről
Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1451/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
VII. Gyermekszív Központ
VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. december - 2015. december
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. DECEMBER 2015. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.503 álláskereső szerepelt, amely az
2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek
2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. augusztus 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. január 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján
Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
A hasznos élettartamot befolyásoló egyes tényezők elemzése a Tedej Zrt. holstein-fríz állományánál
Hódmezővásárhely 2015 DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOMÁNYI KÖZPONT MEZŐGAZDASÁG,- ÉLELMISZERTUDOMÁNYI ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉSTANI TANSZÉK Tanszékvezető: Prof. Dr. Komlósi István egyetemi
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián
Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György
Reform és Fordulat A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula 2013. szeptember 28. Tartalom A monetáris politika reformja Strukturális
Tisztelt Képviselő-testület!
Tisztelt Képviselő-testület! Csöbör Katalin képviselő tagságának lemondásával megüresedett az alpolgármesteri poszt. A választási eljárásról szóló törvény előírásai alapján a megüresedett képviselői helyet
Tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2011. I IV. negyedév
Közzététel: 2012. február 23. Következik: 2012.február 24. Kiskereskedelem Sorszám: 31. Tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2011. I IV. negyedév A tavalyi év során 12655 új
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
15-19 20-24 25-29 igen nem
A vajdasági magyar fiatalok egészségvédő és egészségkárosító magatartása Mirnics Zsuzsanna MTT KRE BTK Háttér A társas dezintegráció elmélete szerint az elhúzódó társasági krízis a lakosságnál fokozott
A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2009
Közzététel: 2009. szeptember 18. Sorszám: 152. Következik: 2009. szeptember 21. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2009 2009-ben a 2008. évivel lényegében
Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás
Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás 2002-2010: stabil szponzorációs részarány Televíziós reklámbevételek
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Jelentés a kiértékelésről az előadóknak
Debreceni Egyetem 00 Debrecen Egyetem tér. Debreceni Egyetem Tisztelt NK Úr! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt NK Úr! Ez az email tartalmazza a Népegészségügyi ellenõr
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
26 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.. 12:28:21
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2014 (Előzetes adatok)
Közzététel: 2014. szeptember 18. Következik: 2014. szeptember 19. Keresetek, 2014. január-július Sorszám: 122. 6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe,
Európai halálozási adatok, hazai sorrend 25 ország között (Levi F, et al. Cancer 15:2843-2850, 2850, 2004.) Férfi Nő Összesített hely 1 2 ajak, szájür
A rákszűrő programok hatástalanságának lehetséges okai Bezsenyiné Bóbis Márta diplomás ápoló Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Kecskemét Onkoradiológiai Központ (ov.: dr. Pajkos Gábor) Európai halálozási
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
A Hivatal létszám és munkajogi adatai: A közigazgatási hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók létszáma és összetétele besorolási osztály szerint
A Hivatal létszám és munkajogi adatai: A közigazgatási hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók létszáma és összetétele besorolási osztály szerint 26. 1.1. Baranya Somogy Tolna Dél-dunántúli régió
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika ágazat Vezetõi összefoglaló 2012 GYEMSZI Gyógyszerészeti és Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság Az Emberi Erőforrás
Német Nemzetiségi Önkormányzat Márkó 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv
8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv Készült 2013. április 23-án 8 órakor a Német Nemzetiségi Önkormányzat irodájában a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak:
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
A 2015. évi középfokú felvételi vizsgadolgozatok eredményei
A. évi középfokú felvételi vizsgadolgozatok eredményei. Az írásbeli vizsga funkciója, a feladatsorok összeállítása Az írásbeli vizsga feladata, hogy olyan mércét állítson, olyan módszereket alkalmazzon,
/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről
/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 10/2013.(V.8.) önkormányzati
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Közhasznúsági jelentés 2007
Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi Munkaterve
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi Munkaterve 2011. január 27. 1. Polgármesteri Hivatal köztisztviselői 2011. évi teljesítménykövetelményeinek alapját képező kiemelt célok meghatározása
2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról
2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról XVI. FEJEZET AZ EURÓPAI PARLAMENT TAGJAINAK VÁLASZTÁSA 331. (1) Az Európai Parlament tagjainak választásán e törvény I-XII. Fejezetét, a 245., a 247. (1)
A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2011-ben (előzetes adatok)
A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2011-ben (előzetes adatok) Központi Statisztikai Hivatal 2013 május Tartalom A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2011-ben... 2 Táblázatok...
Alba Radar. 7. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 7. hullám A polgármester megítélése Székesfehérváron 2011. május 5. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. június 28-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. II. félévi munkaterve Előadó : Ottó Péter polgármester
J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.
J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban
Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)
Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi
JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi
Veszprém és Tapolca: mit tudunk a kétharmadot eldöntő körzetekről?
Veszprém és Tapolca: mit tudunk a kétharmadot eldöntő körzetekről? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE 2015. február 22-én időközi parlamenti választásra kerül sor a Veszprém megye 01-es választókörzetében:
EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
Kulturális Eszperantó Szövetség HU-1193 Budapest, Leiningen u. 4. 2015 nyilvántartási szám: statisztikai szám: 6.Pk.63770 19654690-9499-549-01 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A beszámolási időszak kezdete:
Tovább élénkül a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I III. negyedév
Közzététel: 2014. november 4. Következik: 2014. november 5. Kiskereskedelem, 2014. szeptember (első becslés) Sorszám: 141. Tovább élénkül a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I III. negyedév
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054 A Putnoki Helyi Választási Bizottság 54/2014. (X.13.) határozata A Putnoki Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati
FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam
FIT-jelentés :: 2014 Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 7191 Hőgyész, Fő utca 1-3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Hőgyészi Hegyhát Általános
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az informatikai és a műszaki képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 03 Kecskeméti Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
Tovább tart a visszaesés a lakásépítésben Lakásépítések, építési engedélyek, 2013. I IV. negyedév
Közzététel: 2014. február 24. Következik: 2014.február 26. Foglalkoztatottság, 2013. november 2014. január Sorszám: 29. Tovább tart a visszaesés a lakásépítésben Lakásépítések, építési engedélyek, 2013.
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Január 24. A Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet újraalkotása
BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A 2006 2010. ÉVEKBEN
BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A 2006 2010. ÉVEKBEN 2011. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 2062-2082 3 I. B E V E Z
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 07 Székesfehérvári Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A PRÉMIUM MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2017/J SOROZATÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK ISMERTETŐJÉNEK MÓDOSÍTÁSA Az ÁKK Zrt. tájékoztatja a befektetőket, hogy a Magyar Állam ( Kibocsátó ) összhangban a tőkepiacról szóló
Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről.
165/10/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 71/2015(XI.24.) kt. határozat. Tárgykód: El6
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresık számának alakulása Tolna megyében 2009. október - 2011. október
Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. OKTÓBER 2011. október 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 958 álláskeresı szerepelt, amely az
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. évi munkaterv - tervezete
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. évi munkaterv - tervezete Január Ü L É S S Z Ü N E T 2016. február 10. (szerda) Az előkészítésért felelős szervezeti egység: Polgármesteri Hivatal Kabinet
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól
Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint: 58/A.
A 2006. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS
VÁLASZTÁSI FÜZETEK 143. A 2006. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ-VÁLASZTÁS HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE Budapest, 2006. A Választási füzetek című sorozat szerkesztője: RYTKÓ EMÍLIA az Országos Választási Iroda vezetője
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
A HVB 3 igen szavazattal meghozza az alábbi határozatot: 3/2014. (V.20.) HVB határozat: Helyi Választási Biztosság póttagjának lemondása
1. számú HVB jegyzőkönyv Készült: a HVB üléséről 2014. május 20-án 16:00-kor Jelen vannak: Antal Lászlóné HVB elnöke Síposné Ferge Katalin HVB elnök helyettes Beke Árpád HVB tag Urbánné Lengyel Zsuzsanna
http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH
2008. augusztus 5-én elindult a Google Insights for Search, ami betekintést nyújt a keresőt használók tömegeinek lelkivilágába, és időben-térben szemlélteti is, amit tud róluk. Az alapja a Google Trends,
A kistérségi koordinátorok roma integrációs feladatai Észak-magyarországi régió
A kistérségi koordinátorok roma integrációs feladatai Észak-magyarországi régió Csonka Renáta roma integrációs koordinátor Budapest, 2010. szeptember 15. Az Észak-magyarországi régió Kistérségi koordinátorok
Puskás Tivadar Távközlési Technikum
27 Puskás Tivadar Távközlési Technikum Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam szakközépiskola matematika Előállítás ideje: 28.3.6. 6:48:31 197 Budapest,
H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k
H/638/33. szám ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA Az Országgyűlés Érkezett : 2010 SZEPT B. Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Külügyi és határon
1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖK VÁLASZTÁSÁRÓL
1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖK VÁLASZTÁSÁRÓL A Magyar Köztársaság Alkotmányának 46. (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák (ülnökök)
3. Az integrált KVTF-ÁNTSZ közös szállópor mérési rendszer működik. A RENDSZER ÁLTAL VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYEI, ÉS AZOK ÉRTÉKELÉSE
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Tiszti Főorvos 1097 Budapest, Gyáli út 2 6. 1437 Budapest, Pf. 839 Központ: (1) 476-1100 Telefon: (1) 476-1242 Telefax: (1) 215-4492 E-mail: tisztifoorvos@oth.antsz.hu
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT