41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet
|
|
- Alexandra Katonané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet a közúti jármővezetık pályaalkalmassági vizsgálatáról A közúti közlekedésrıl szóló évi I. törvény 48. (3) bekezdése b) pontjának 13. alpontjában, valamint az illetékekrıl szóló évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. -ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a belügyminiszterrel, az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következıket rendelem el: 1. (1) A rendelet hatálya - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - azokra a gépjármővezetıkre, illetıleg vezetési jogosultságot megszerezni szándékozókra terjed ki, akik gépjármővezetıi tevékenység végzéséhez pályaalkalmassági minısítést kívánnak szerezni, továbbá azokra, akiket pályaalkalmassági minısítés megszerzésére köteleztek (a továbbiakban együtt: gépjármővezetı). (2) A rendelet hatálya nem terjed ki: a) a rendırség, a hívatásos katasztrófavédelmi szervek, az önkormányzati tőzoltóság, a határırség és a büntetésvégrehajtási szervezet állományába tartozó hivatásos szolgálati jogviszonyban álló azon személyekre, akik e szervek megkülönböztetı jelzést használó gépjármőveinek vezetésére jogosultak és ilyen gépjármővet vezetnek, b) azokra a hadkötelezettség alapján katonai szolgálatot teljesítı gépjármővezetıkre, akik megkülönböztetı jelzést használó honvédségi tőzoltó és sebesültszállító gépjármővet vezetnek. 2. (1) A pályaalkalmassági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a gépjármővezetı a) rendelkezik-e azokkal az egyéni pszichológiai jellemzıkkel, amelyek szükségesek a biztonságos jármővezetési tevékenységhez, a közlekedési helyzetekhez való alkalmazkodáshoz, a jármővezetés közben jelentkezı terhelés elviseléséhez, b) rendelkezik-e a jármő biztonságos vezetéséhez szükséges észlelési, döntési és cselekvési képességgel, c) képes-e elsajátítani a jármővezetéshez szükséges ismereteket és készségeket. (2) A pályaalkalmassági minısítés szakmai szempontjait, eljárásait és az alkalmasságot korlátozó vagy kizáró okokat az 1. számú melléklet tartalmazza. (3) A pályaalkalmassági vizsgálatot a Központi Közlekedési Felügyelet Pályaalkalmasság-vizsgáló Intézete (a továbbiakban: PÁV) az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint folytatja le. (4) A trolibuszvezetık pályaalkalmassági vizsgálata a Budapesti Közlekedési Rt. által megbízott pszichológiai laboratórium igénybevételével történik. (5) A PÁV az autóbusz vezetéséhez idıtartam korlátozással megállapított II. pályaalkalmassági minısítéssel összefüggı pályaalkalmassági vizsgálatba bevonhat autóbusszal menetrend szerinti személyszállítást végzı gazdálkodó szervezetet vagy pszichológiai laboratóriumot. (6) A PÁV a pályaalkalmassági vizsgálatba bevonhatja a külön jogszabály szerinti területi közlekedési felügyeletet. (7) A (4)-(6) bekezdés szerinti vizsgálati tevékenységet - a PÁV irányítása és ellenırzése mellett - a PÁV által végzett pályaalkalmassági vizsgálatokkal megegyezı személyi és tárgyi feltételekkel, valamint módszerekkel kell végezni. 3. (1) Elızetes pályaalkalmassági vizsgálaton szerzett alkalmas minısítés szükséges a) a megkülönböztetı jelzést használó gépjármő vezetéséhez, b) a külön jogszabályban meghatározott közúti közlekedési szolgáltatást végzı gépjármő vezetéséhez, c) a (4) bekezdés b) pontjának ba) és bb) alpontjában meghatározott nemzetközi közúti személyszállítást végzı autóbusz vezetéséhez, d) a (4) bekezdés c) pontjában meghatározott nemzetközi közúti áruszállítást végzı tehergépkocsi, vontató, nyerges vontató és jármőszerelvény vezetéséhez, e) a külön jogszabályban meghatározott veszélyes áru szállítását végzı gépjármő vezetéséhez, f) ha azt a gépjármővezetı elızetes orvosi vizsgálata során - a külön jogszabályban foglaltak szerint - elrendelték. (2) Rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat szükséges: a) a gépjármő-vezetési gyakorlatból ötödik sikertelen vizsgát követı vizsga letételéhez, b) a rendırhatóság, az ügyészség és a bíróság kezdeményezésére, c) a gépjármővezetı elızetes, idıszakos vagy soron kívüli vizsgálatát végzı orvos, illetıleg orvosi bizottság megkeresésére, d) a gépjármővezetı munkáltatójának kezdeményezésére, e) a gépjármővezetı kezdeményezésére.
2 (3) A munkáltató rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatot abban az esetben kezdeményezhet, ha a gépjármővezetı tevékenysége közúti közlekedésbiztonsági szempontból arra alapos indokot szolgáltat. (4) A pályaalkalmassági vizsgálaton megállapított minısítés a következı alkalmassági kategóriákra vonatkozhat: a) I. alkalmassági kategória: a megkülönböztetı jelzést használó gépjármő vezetése, b) II. alkalmassági kategória: ba) a közúti közlekedési szolgáltatás keretében személyszállítást végzı autóbusz (trolibusz), személygépkocsi, bb) a nemzetközi közúti személyszállítást végzı autóbusz, amelyben a vezetıülésen kívül legalább 17 állandó ülıhely van, bc) a veszélyes áru szállítását végzı gépjármő vezetése, c) III. alkalmassági kategória: ca) a 7500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, közúti közlekedési szolgáltatást végzı tehergépkocsi, vontató, nyerges vontató és jármőszerelvény, cb) a 7500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, nemzetközi közúti áruszállítást végzı tehergépkocsi, vontató, nyerges vontató és jármőszerelvény vezetése, d) IV. alkalmassági kategória: az a)-c) pontban nem említett gépjármő vezetése. (5) Az I. pályaalkalmassági minısítés - az idıszakos minısítés határidejének lejártát követıen is - érvényes a II- IV. pályaalkalmassági kategóriára, a II. pályaalkalmassági minısítés a III-IV. pályaalkalmassági kategóriára, a III. pályaalkalmassági minısítés a IV. pályaalkalmassági kategóriára. (6) A pályaalkalmassági minısítés - az 1. számú melléklet III. fejezetében foglalt pályaalkalmasságot korlátozó vagy kizáró okok alapján évig terjedı idıtartamra korlátozható, a korlátozás hiányában az érvényesség - a (7) bekezdésben foglalt kivétellel - az alkalmatlanság jogerıs megállapításáig áll fenn. (7) A megkülönböztetı jelzést használó gépjármő vezetésére az I. alkalmassági kategóriában megállapított pályaalkalmassági minısítés (idıszakos minısítés) legfeljebb öt évig érvényes. 4. (1) A pályaalkalmassági vizsgálat elvégzésére vonatkozó kérelmet a PÁV-hoz kell benyújtani. (2) A PÁV a 3. (1) bekezdésének a)-e) pontja, valamint (2) bekezdésének a) és e) pontja alapján a pályaalkalmassági vizsgálatot a gépjármővezetı kérelmére végzi el. (3) Az I. és II. pályaalkalmassági minısítés megszerzése céljából pályaalkalmassági vizsgálatra az jelentkezhet, aki legalább két éve rendelkezik a külön jogszabályban meghatározott bármely nemzetközi kategóriában folyamatosan érvényes vezetıi engedéllyel, és nem minısül - a külön jogszabályban foglaltak alapján - kezdı vezetınek. 5. (1) A pályaalkalmassági vizsgálat megkezdése elıtt a gépjármővezetınek igazolnia kell, hogy jármővezetésre egészségi szempontból alkalmas. (2) A pályaalkalmassági vizsgálat abban az esetben végezhetı el, ha a gépjármővezetı a külön jogszabályban meghatározott személyi állapotra vonatkozó követelményeknek megfelel. 6. (1) A 3. (1) bekezdésének a)-e) pontja alapján végzett pályaalkalmassági vizsgálat során a gépjármővezetı alkalmatlannak kizárólag arra az alkalmassági kategóriára minısíthetı, amelyre a pályaalkalmassági vizsgálatot kérte. (2) Amennyiben az (1) bekezdésben említett pályaalkalmassági vizsgálat eredményeként valószínősíthetı, hogy a gépjármővezetı alacsonyabb alkalmassági kategóriában is alkalmatlan, az eljárást fel kell függeszteni és a pályaalkalmassági vizsgálati anyagot a Közlekedési Fıfelügyelethez (a továbbiakban: KFF) kell felterjeszteni. A KFF - a vizsgálati anyag alapján - elrendelheti a gépjármővezetı rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatát, vagy az elızetes pályaalkalmassági vizsgálat folytatását. (3) A rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálaton és a KFF által a (2) bekezdés alapján elrendelt elızetes pályaalkalmassági vizsgálaton a PÁV azt vizsgálja, hogy a gépjármővezetı alkalmas-e gépjármő vezetésére, valamint azt, hogy a 3. (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel melyik alkalmassági kategóriában alkalmas. (4) A KFF és a rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat során a PÁV gyakorlati vezetés közben is vizsgálhatja a gépjármővezetıt (a továbbiakban: vezetési próba). A vezetési próba a jármővezetés gyakorlati oktatásának minısül, ezért a külön jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. (5) Amennyiben a 2. (3)-(6) bekezdésében meghatározott szervek által végzett pályaalkalmassági vizsgálat során a gépjármővezetı egészségi alkalmatlanságának gyanúja merül fel, soron kívüli orvosi vizsgálatát kell kezdeményezniük. 7. A PÁV a pályaalkalmassági minısítést a pályaalkalmassági vizsgálatot követı 15 napon belül határozatban közli a gépjármővezetıvel és azzal, aki a gépjármővezetı pályaalkalmassági vizsgálatát kezdeményezte. A
3 pályaalkalmasság kérdésében abban az esetben is a PÁV határoz, ha a pályaalkalmassági vizsgálatot részben vagy egészében a 2. (4)-(6) bekezdés szerinti szerv végezte. 8. A PÁV - a 3. (2) bekezdés a) pontja alapján megállapított alkalmas minısítést kivéve - a pályaalkalmassági vizsgálat során hozott jogerıs határozatáról a külön jogszabályban meghatározott nyilvántartót írásban értesíti. 9. Amennyiben a gépjármővezetıt a pályaalkalmassági vizsgálaton a vizsgált kategóriában alkalmatlannak minısítették, újabb pályaalkalmassági vizsgálatát, azonos vagy magasabb kategóriában, a jogerıs határozatban feltüntetett idıpontot - amely nem haladhatja meg a határozat kiadását követı két évet - követıen kérheti. 10. (1) A pályaalkalmassági vizsgálatért - a pályaalkalmassági vizsgálatot kezdeményezınek - a 2. számú mellékletben meghatározott díjat kell fizetni. A díjat a kérelem benyújtásával egyidejőleg a Központi Közlekedési Felügyeletnek a Magyar Államkincstárnál vezetett számú, másodfokú eljárás esetén a KFF-nek a Magyar Államkincstárnál vezetett számú költségvetési elıirányzat-felhasználási keretszámlájára kell igazoltan befizetni. (2) Büntetıeljárásban, valamint szabálysértési eljárásban kezdeményezett pályaalkalmassági vizsgálat díját az eljárás költségeihez kell számítani. (3) A befizetett díj az eljáró közlekedési hatóság bevétele. A díjak elszámolására és nyilvántartására a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségére vonatkozó jogszabályi elıírásokat kell alkalmazni. (4) A jogorvoslati eljárásra az Itv ában foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, az alatt e rendelet tekintetében díjat kell érteni. 11. (1) Ez a rendelet - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel július 1-jén lép hatályba, egyidejőleg hatályát veszti: a) a közúti jármővezetık pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 11/1988. (XII. 20.) KM-BM együttes rendelet és a módosításáról rendelkezı aa) 5/1990. (XI. 13.) KHVM-BM együttes rendelet, ab) 7/1992. (I. 23.) KHVM-BM együttes rendelet, ac) 20/1992. (VII. 21.) KHVM rendelet 29. (3) bekezdése, ad) 14/1993. (V. 21.) KHVM-BM együttes rendelet, ae) 17/1994. (V. 31.) KHVM-BM együttes rendelet, af) 3/1995. (II. 28.) KHVM-BM együttes rendelet, ag) 10/1998. (IV. 10.) KHVM-BM együttes rendelet, ah) 18/2000. (XI. 24.) KöViM rendelet 2. -a, ai) 19/2000. (XII. 1.) KöViM-BM együttes rendelet, aj) 36/2000. (XII. 27.) KöViM-BM együttes rendelet, ak) 1/2002. (I. 18.) KöViM-BM együttes rendelet, al) 14/2002. (IX. 13.) GKM-BM együttes rendelet, am) 74/2003. (XI. 18.) GKM rendelet, an) 102/2003. (XII. 23.) GKM rendelet; b) a közlekedés biztonságának javításával kapcsolatos egyes feladatokról szóló 2/1993. (KHV. Ért. 5.) KHVM utasítás. (2) E rendelet 2. -ának (6) bekezdése és a 3. -a (4) bekezdése b) pontjának bc) alpontja január 1-jén lép hatályba. (3) E rendelet 11. -ának (9) és (10) bekezdése a rendelet kihirdetését követı 8. napon lép hatályba. (4) A rendelet hatálybalépése elıtt megállapított a) pályaalkalmassági minısítés - az A kiegészítı kategória kivételével - továbbra is érvényes, b) rendkívüli pályaalkalmassági, illetve a soron kívüli orvosi vizsgálati kötelezettség továbbra is érvényes, c) II. pályaalkalmassági minısítés fegyveres erık kezelésében lévı jármővekre vonatkozó - külön jogszabály szerinti - korlátozása hatályát veszti, ha a gépjármővezetı legalább két éve folyamatosan érvényes vezetıi engedéllyel rendelkezik és nem minısül kezdı vezetınek. (5) A pályaalkalmassági minısítés az alábbi okmányokkal igazolható: a) PÁV vagy KFF határozata, b) vezetıi engedély erre vonatkozó bejegyzése, c) okmányiroda által kiállított, a megszerzett PÁV minısítés igazolását tartalmazó okirat. (6) A pályaalkalmassági vizsgálat során, e rendelet hatálybalépését megelızıen szerzett pályaalkalmassági minısítés a vezetıi engedélybe történt - az alábbiakban felsorolt - bejegyzések valamelyikével is igazolható: a) I. pályaalkalmassági kategóriának felel meg: aa) január 1-je elıtti C kategóriás vezetıi engedély,
4 ab) április 1-je elıtti gépjármővezetıi állás vállalására jogosító vezetıi engedély, ac) július 1-je és április 1-je között kiadott gépjármőkezelıi bizonyítvány, ad) I. pályaalkalmassági kategória megszerzését igazoló PÁV határozat; b) II. pályaalkalmassági kategóriának felel meg: ba) április 1-je és december 31-e közötti D kategóriás vezetıi engedély, bb) II. pályaalkalmassági kategória megszerzését igazoló PÁV határozat; c) III. pályaalkalmassági kategóriának felel meg: ca) az április 1-je után kiadott gépjármőkezelıi bizonyítvány, cb) III. pályaalkalmassági kategória megszerzését igazoló PÁV határozat. (7) A rendelet hatálybalépése elıtt a jármőfajtára (kategóriára) megállapított korlátozás június 30-án hatályát veszti. (8) E rendelet 2. -ának (5) bekezdése december 31-én hatályát veszti. (9) (10) 1. számú melléklet a 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelethez A pályaalkalmassági minısítés szakmai szempontjai, eljárásai és az alkalmasságot korlátozó vagy kizáró okok I. A pályaalkalmassági minısítés szakmai szempontjai 1. A PÁV a pályaalkalmassági vizsgálatot a kérelemnek megfelelı alkalmassági kategóriára meghatározott követelmények szerint végzi. 2. A pályaalkalmasságot megállapító pszichológusnak az egyéni adottságok figyelembevételével, minden esetben egyedi elbírálás alapján kell véleményt alkotnia a vizsgált személy pályaalkalmasságáról és a pályaalkalmassági minısítés során általános szabályként a következıket kell figyelembe vennie: a) A pályaalkalmasság megítélésénél minden esetben mérlegelni kell, hogy a vizsgált személy - a nála esetleg észlelt kedvezıtlen egyéni jellemzık ellenére is - képes-e kellı biztonsággal és felelısséggel részt venni gépjármővezetıként a közúti közlekedésben. b) Az I., II. és III. alkalmassági kategóriában a gépjármővezetı pályaalkalmasságának megítélésénél figyelembe kell venni, hogy a gépjármő-vezetési tevékenység sajátos követelmények és feltételek között történik. (Megkülönböztetı jelzéseket használó, közúti közlekedési szolgáltatás keretében személy- és áruszállítást végzı, nemzetközi közúti közlekedésben részt vevı, veszélyes árut szállító gépjármő vezetése.) Ezért olyan egyéni jellemzı kombinációk esetében, amelyek a további kedvezıtlen változásra utalnak és így a jövıben a biztonságos közlekedést veszélyeztetik, alkalmatlanságot kell megállapítani. Figyelembe kell venni továbbá, hogy az ilyen gépjármővezetınek az idıjárástól, napszaktól, útviszonyoktól, közlekedési körülményektıl függetlenül kell jármővet vezetnie. c) A IV. alkalmassági kategóriában a gépjármővezetı pályaalkalmassági megítélésénél figyelembe kell venni, hogy a gépjármővezetı nem az I-III. alkalmassági kategóriába tartozó, elızetes alkalmassági vizsgálati körbe sorolt, differenciált és fokozottabb pszichológiai követelményeket támasztó, gépjármővezetéssel kapcsolatos tevékenységeket végzi. Ezért a gépjármővezetınek csak az alapvetı, a közlekedésben való biztonságos részvételhez szükséges, legfontosabb képességekkel, személyiségjegyekkel kell rendelkezni. d) Az I. alkalmassági kategóriában a gépjármővezetı pályaalkalmasságának megítélésénél figyelembe kell venni, hogy feladata ellátásának velejárója a közlekedési szabályoktól eltérı vezetési mód megválasztásának lehetısége, és így részvétele a közúti közlekedésben a megszokottnál nagyobb objektív kockázattal jár. e) A II. alkalmassági kategóriában a gépjármővezetı pályaalkalmasságának megítélésénél figyelembe kell venni a jelentkezı speciális járulékos megterheléseket és a hibás gépjármővezetıi magatartás következményeinek várható súlyosságát. Ennek keretében kiemelten vizsgálni kell, hogy ea) a szállított személyek számának változása (növekedése) miként hat a gépjármővezetı pszichés igénybevételére, megterhelésére (autóbusz, trolibusz), eb) a gépjármővezetı a biztonságos gépjármővezetés követelményeinek teljesítésén túlmenıen képes-e az utasokkal megfelelıen foglalkozni (taxi, autóbusz, trolibusz),
5 ec) a gépjármővezetı hogyan alkalmazkodik a megszokottól eltérı közlekedési feltételekhez (hosszú utak, monotónia, telítıdési hatások). f) A vezetıi engedéllyel már rendelkezı gépjármővezetı pályaalkalmasságának elbírálása során figyelembe kell venni a jármővezetésben szerzett gyakorlatot, a közlekedési helyzetekhez, viszonyokhoz, a közlekedés egyéb résztvevıihez kialakult alkalmazkodást. g) Az idıszakos minısítésre irányuló pályaalkalmassági vizsgálatnál a közlekedési elıéletre vonatkozó objektív adatokat is figyelembe kell venni. II. A pályaalkalmasság elbírálása során követendı eljárás 1. A gépjármővezetı minısítésekor a III. fejezet 1-5. és pontokban meghatározott korlátozó vagy kizáró okok megállapítása esetén az e célra kifejlesztett mőszerekkel megállapított pályaalkalmassági vizsgálati eredményeket kell figyelembe venni. 2. A mőszeres vizsgálati eredmények értékelésénél és értelmezésénél a vizsgálati eredmények eloszlása, a beválási adatokkal és a balesetezési gyakorisággal való kapcsolata alapján meghatározott veszélyeztetettségi szintek figyelembevételével kell eljárni, különösen a III. fejezet 10. pontjában meghatározott esetben. 3. A III. fejezet 6. pontjában meghatározott korlátozó vagy kizáró ok vizsgálatára elızetes szőrıeljárást kell alkalmazni. A jármővezetésre való alkalmasságot kizáró szint gyanúja esetén kiegészítı vizsgálatokat kell végezni. 4. A III. fejezet 7. pontjában meghatározott korlátozó vagy kizáró ok vizsgálata két szakaszban történik: - elızetes szőrés, - részletes személyiségvizsgálat. 5. A III. fejezet 8. pontjában meghatározott korlátozó vagy kizáró ok vonatkozásában a gépjármővezetı mőszeres és személyiségvizsgálati eredményeit együttesen kell figyelembe venni. 6. A pályaalkalmassági vizsgálatoknak ki kell terjednie minden korlátozó vagy kizáró ok csoportra, kivéve, ha az alapképességek vizsgálata során egyértelmően azonosítható egy vagy több kizáró ok csoport. 7. A rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatok kiegészülnek a III. fejezet 7. pontjában meghatározott korlátozó vagy kizáró ok feltárására irányuló részletes vizsgálattal. 8. A III. fejezet 7. és 8. pontjában meghatározott korlátozó vagy kizáró okra irányuló vizsgálatok eredményeit a pszichológus a közlekedési magatartásra gyakorolt befolyásuk jellege és mértéke alapján értelmezi. 9. A pályaalkalmassági vizsgálatot végzı pszichológus szélsıséges vagy ellentmondásos esetben az egyes részvizsgálatokat megismétli, illetıleg kiegészítı vizsgálatokat végez. 10. A pályaalkalmassági vizsgálatoknál minden esetben figyelembe kell venni a gépjármővezetı közlekedési elıéletét, amely a vizsgálati módszer együttes - esetenkénti - egyéni meghatározását teszi szükségessé. 11. A pályaalkalmassági vizsgálatnak ki kell terjednie - a reakciókészség (reakcióidı, a döntésreakció pontossága, terhelhetıség), - a figyelmi funkciók, - a közlekedési áttekintési képesség, - a monotónia-tőrés, - a perifériás észlelés-nyomonkövetés, - a szenzomotoros képesség, - a sebesség- és távolságbecslés, - a vizuális emlékezet, - az intelligencia, - a közlekedési magatartást befolyásoló fokozott baleseti veszélyeztetettségre utaló személyiségvonások, - a viselkedési beállítódások vizsgálatára. A közlekedéshez való alkalmazkodást befolyásoló személyiségjegyek feltárásához használható vizsgáló eszközök és módszerek: - BENTON, - CPI, - FLANAGAN, - Lüscher, - MMPI, - MAWI, - PFT, - Rajz-teszt,
6 - Rorschach, - Szondi, - Zulliger, - valamint az e célra kifejlesztett közlekedésspecifikus kérdıíves és egyéb módszerek. III. A pályaalkalmasságot korlátozó vagy kizáró okok 1. Elégtelen észlelési teljesítmény. 2. A közlekedési helyzetek biztonságos megoldásához szükséges felismerési és döntési képesség hiánya vagy nem kielégítı szintje. 3. A jármő irányításához szükséges mozgási képességek hiánya vagy nem kielégítı szintje. 4. A figyelmi teljesítmény nem kielégítı szintje. 5. Az észlelési, a döntési és a mozgási tevékenység összerendezettségének hiánya. 6. Az értelmi mőködések nagymértékben csökkent szintje, ezen belül kiemelten ennek a gyakorlati gépjármővezetıi tevékenységben való megnyilvánulása. 7. A közlekedési magatartást befolyásoló személyiségvonások, amelyek fokozott baleseti veszélyeztetettségre utalnak. 8. A gépjármővezetıi teljesítmény szélsıséges ingadozása, terhelés, fáradság vagy monotónia hatására. 9. A jármő vezetéséhez szükséges jártasságok és készségek elsajátítására való képtelenség. 10. A pszichés kifáradás. 11. Foglalkozási (életkori) sajátosságokból eredı, kedvezıtlen személyiségkép. 2. számú melléklet a 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelethez A közúti jármővezetık pályaalkalmassági vizsgálatainak díjai Sorsz. Megnevezés Díj, Ft/db 1. I. fokú eljárás díjai I-II. kategória III-IV. kategória II. fokú eljárás díjai I-II. kategória III-IV. kategória Ha az eljárásnál gépjármő igénybevétele szükséges, annak használati díja 2 490
41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet a közúti jármővezetık pályaalkalmassági vizsgálatáról A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdése
2. (1) A pályaalkalmassági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a gépjárművezető
41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdése b) pontjának 13. alpontjában, valamint az illetékekről
Közúti pályák (BMEKOKEA213)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Közúti pályák (BMEKOKEA213) Közúti közlekedés emberi tényezői Dr. Juhász János egyetemi docens A közúti közlekedés
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások
Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Okmányiroda Osztály Okmányiroda 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100 Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ügyintéző: Tóthné Szabó Gabriella,
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
Az előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének
A gazdasági és közlekedési miniszter 37/2007. (III. 26.) GKM rendelete a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról
A gazdasági és közlekedési miniszter 37/2007. (III. 26. GKM rendelete a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet
41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet a közúti jármővezetık pályaalkalmassági vizsgálatáról A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdése b) pontjának 13. alpontjában, valamint az illetékekrıl
10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
M i n i s z t e r i r e n d e l e t
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 16.417-4/2007-SZMM M i n i s z t e r i r
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit
almazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III. 23.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet
41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet módosításáról A szakképzésről
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda. J a v a s l a t
Ikt. szám: 5817-1/2008. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda J a v a s l a t a szociális ellátások rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
Hatályosság: 2011.01.01 -
10/2010. (XII. 22.) BM rendelet egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazottai és köztisztviselıi munkaköri egészségi alkalmasságáról,
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS
Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1
A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. május 30-i ülésére Tárgy:
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
JOGSZABÁLYOK ALKALMAZÁSA
JOGSZABÁLYOK ALKALMAZÁSA MKIK ELŐADÁS, SZEKSZÁRD Mándity Zoltán Tolna Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala 2013. február 26. A FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐ TAGI, ALKALMAZOTTI VISZONYA.
Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető
Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának
A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása
Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Pados Róbert Hulladékgazdálkodási ügyintéző Zalaegerszeg,
Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása
Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása a nevelési tanácsadók szemszögéből Kertváros Gyáli Kistérség Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Szakszolgálat
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési
Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti
A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása
Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-3/2016. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 1 pld. rendelet-tervezet
KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 444 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(4) 90 000 Fax: (4) 90 00 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
2015. évi... törvény
,._. ;_ :!it5 t1 1 ágytara 2 2015. évi... törvény $O q crkezett : 2015 DEC 0 2, a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvénynek az iskolá n kívüli gyermekétkeztetés kiterjesztéséhez
A MEGVÁLTOZÓ NYUGDÍJRENDSZER
A MEGVÁLTOZÓ NYUGDÍJRENDSZER I. KORHATÁR ELŐTTI NYUGDÍJAK II. ROKKANTSÁGI NYUGDÍJ 2012. I. 1. Dr. Futó Gábor I. Korhatár előtti ellátások az előrehozott öregségi nyugdíj, a csökkentett összegű előrehozott
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031, Fax 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az állattartás
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
A gépjármőfenntartó tevékenység szakmai személyi feltételei. hulladékai. 5 A hulladékok jegyzékérıl szóló 16/2001. (VII. 18.) KöM
MHK adatbázis 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet (C) 1993-2009 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet a gépjármőfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeirıl A közúti közlekedésrıl
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
(98/437/EK) (HL L 194, 10.7.1998, o. 39)
1998D0437 HU 02.08.2001 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (1998. június 30.) az építési
A közbeszerzési eljárások egyszerősítése - a lengyel tapasztalatok
- a lengyel tapasztalatok Dariusz Piasta Nemzetközi Konferencia a Közbeszerzések Tanácsa szervezésében Budapest, 2011. november 17. Az elıadás vázlata: 1. Egyszerősítés - jelentése és korlátai 2. A kiindulási
1. Általános rendelkezések
Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2011. (II.26.) önkormányzati rendelete a házasságkötések és egyéb családi események szolgáltatási díjairól egységes szerkezetben a módosításáról szóló 15/2012.(VI.02.)
BÉRSZÁMFEJTİK KLUBJA
BÉRSZÁMFEJTİK KLUBJA 2015. december 8-i alkalom kiemelt témái 1 2015. november 17-én elfogadott törvényi változások áttekintése bérügyviteli szempontból 1 oldal 1.1 2016. január 1-jétıl hatályos kiemelt
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.
1. A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosítása
A nemzeti fejlesztési miniszter 72/2015. (XII. 29.) NFM rendelete a közúti fuvarozást érintő és bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos egyes közúti közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról M
J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.
J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól
Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint: 58/A.
EMELŐGÉPEK típusismertetése és igénybevételük feltételei: Emelőgépek 1. sz. melléklet
Gépi hajtású szintkülönbség kiegyenlítő OKJ:31582 06 0010 3101 18. életévét betöltötte, vagy szakmunkás, Sikeres kisgépkezelői tesztvizsga jegyzőkönyv A munkáltató írásos megbízása Kézi hajtású 18. életévét
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT
ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT A szabályzat hatályos: 2010. január 1-tıl. I. ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
Közhasznúsági jelentés 2007
Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről
A/2. számú melléklet
A/2. számú melléklet Járműkategóriák és járműtípusok fogalommeghatározásai I. Rész: Járműkategóriák A járműveket a következő kategóriákba soroljuk: 1. M kategória: Személyszállító gépkocsik. M 1 kategória:
1995. évi CXVII. törvény. a személyi jövedelemadóról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet ALAPELVEK
Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok közterhekhez való hozzájárulásának alkotmányos kötelezettségébıl kiindulva az Országgyőlés a következı törvényt alkotja: ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-216/2012. Tárgy: A kéményseprő-ipari szolgáltatások 2013. évi díjtételei
Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós
Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az
147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról
147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésérıl szóló 2007. évi LXXXII. törvény
1.NAPIREND Ügyiratszám: 1/150-21 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. június 29. -i nyilvános ülésére. Molnár Szabolcs főtanácsos
1.NAPIREND Ügyiratszám: 1/150-21 /2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. június 29. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének a települési
1. melléklet az NFM/ /2011. számú előterjesztéshez
1. melléklet az NFM/ /2011. számú előterjesztéshez A Kormány /2011. ( ) Korm. rendelete a közúti árutovábbítási, saját számlás áruszállítási, valamint autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási
K É P V I S E L İ T E S T Ü L E T E 6/2009. (II.19.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L İ T E S T Ü L E T E 6/2009. (II.19.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az egyes szociális és gyermekjóléti tárgyú önkormányzati
ADATLAP 1 külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez. Alulírott (kérelmező neve) kérem külföldön történt születésnek hazai anyakönyvezését.
Születés hazai anyakönyvezési kérelméhez adatlap 1. ADATLAP 1 külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelem Alulírott (kérelmező neve) kérem külföldön történt születésnek hazai anyakönyvezését.
KÉRELEM. az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez
KÉRELEM az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez Alulírott(ak) Név: Születési név: Születési hely, idő:
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Anyakönyvvezetői többletszolgáltatásokért fizetendő díjakról, és