Villamosmérnök-asszisztens
|
|
- Lajos Deák
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Villamosmérnök-asszisztens felsıfokú szakképzés Tájékoztató Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Fizikai Intézet
2 Bevezetés A Debreceni Egyetemen 2006-óta indul a Villamosmérnök-asszisztens felsıfokú szakképzés, mint új oktatási forma a mőszaki technikai területen. A szakképzés célja, hogy olyan felsıfokú elektronikai, speciális ismeretekkel rendelkezı szakemberek kerüljenek ki az ipar és szolgáltatások különbözı területeire, akik elvi irányítás mellett képesek a szakterületüknek megfelelı eszközök, mőszerek és berendezések alkalmazására gyártási, telepítési, karbantartási, üzemeltetési, szervizelési és ellenırzési feladatok ellátására. A szakképzést sikeresen elvégzett mérnökasszisztens el tud végezni mérnöki felkészültséget és tudást még nem igénylı fejlesztési részfeladatokat, továbbá képes munkafolyamatok középszintő irányítására, vezetésére és szervezésére. A képzés egésze kredit-rendszerő, ami azt jelenti, hogy egy-egy tárgy sikeres elvégzéséért a tantervben rögzített pontszámot (ú.n. kreditet) lehet szerezni. Az oklevél megszerzésének egyik feltétele, az hogy a hallgató legalább 120 kreditet szerezzen a megadott tantervi hálóban leírt feltételek teljesítése mellett. Az egyes tárgyak tanulmányi felvételének általában valamilyen elıfeltétele van, ami azt jelenti, hogy az adott tárgy felvétele elıtt esetleg más tárgyakat sikeresen teljesíteni kell. Ennek az oka az, hogy a tantárgyakban csoportosított szakismeretek szigorúan egymásra épülnek és a továbblépéshez általában szükség van az adott tárgyat megalapozó elızetes tanulmányok elvégzésére. A tantárgyak oktatását elméleti órák, számolási gyakorlatok és laboratóriumi gyakorlatok formájában szerveztük meg, aminek részletes leírását, illetve a javasolt idırendi teljesítését a mellékelt táblázatban foglaltuk össze. Az általános tanulmányi rend illetve a számonkérés szabályait, az oktatók és hallgatók jogait és kötelezettségeit a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának hatályos Tanulmányi és vizsgaszabályzata tartalmazza. 2
3 Villamosmérnök-asszisztens felsıfokú szakképzés összefoglaló adatai A felsıfokú szakképzés megnevezése: Villamosmérnök-asszisztens Szakmacsoport: Mérnökasszisztens A szakképesítés OKJ azonosító száma: Az OKJ szám kiadásának éve: 2006 A szakképzést felügyelı minisztérium: Szociális és Munkaügyi Minisztérium A szakmai és vizsgakövetelményeket tartalmazó rendelet: 21/2007. (V.21.) SzMM rendelet A szakképesítéssel betölthetı foglalkozások: A szakképesítéssel betölthetı minden olyan foglalkozás, munkakör, ahol a szakképzett munkavállaló elvi irányítás mellett a szakterületnek megfelelı mőszaki, elektronikai eszközöket, mőszereket és berendezéseket alkalmaz gyártási, telepítési, karbantartási, üzemeltetési, szervizelési és ellenırzési feladatok ellátására. A villamosmérnök-asszisztens betölthet olyan foglalkozásokat, ahol a tevékenység célja mérnöki felkészültséget még nem igényelı mőszaki fejlesztési részfeladat, illetve munkafolyamatok középszintő irányítása, vezetése és szervezése. A szakképesítéssel betölthetı foglalkozások megnevezése és azok FEOR száma: Egyéb technikusok 3129, Elektronikai technikus 3121, Híradástechnikai technikus 3121, Mőszer- és irányítástechnikai technikus 3121, Radarberendezés-technikus 3121, Rádiótechnikus 3121, Szabályozástechnikai technikus 3121, Számítástechnikus 3121, Távközlési technikus 3121 A szakképesítéssel rokon szakképesítések: Általános rendszergazda , Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı , Telekommunikációs asszisztens , Webprogramozó A felsıfokú szakképzésért felelıs szervezeti egység: Debreceni Egyetem, Tudományegyetemi Karok, Természettudományi és Technológiai Kar, Debrecen, Egyetem tér 1., 4010 Debrecen, Pf. 18. A felsıfokú szakképzés felelıs szakmai vezetıje: Dr. Beke Dezsı egyetemi tanár, tanszékvezetı Debreceni Egyetem, Tudományegyetemi Karok, Természettudományi és Technológia Kar, Fizikai Intézet, Szilárdtest Fizikai Tanszék, 4026 Debrecen, Bem tér 18/B. A képzés idıtartama: A képzés idıtartama: 4 félév Az összes óraszám a képzés alatt: 840 (49%) kontaktóra elmélet és 882 (51%) kontaktóra gyakorlat. A félévek szorgalmi idıszakának idıtartama: 14 hét A vizsgaidıszak idıtartama: 6 hét 3
4 Villamosmérnök-asszisztens felsıfokú szakképzés szakképzési programja Alapképzési szak megnevezése, amelyen továbbtanulás esetén a felsıfokú szakképzésben szerzett kredit beszámítható: A felsıfokú szakképzést folytató felsıfokú oktatási intézményben a Villamosmérnök BSc. alapszakra történı sikeres felvétel esetén a Villamosmérnök-asszisztens képzésben szerzett kreditek maximum 50%-a (60 kredit) elismerésre kerülhet az alábbi táblázat szerinti felsorolásban. Más felsıoktatási intézmények hasonló jellegő szakjairól történı hallgatói átvétel esetén egy már sikeresen teljesített tantárgy elismerésének feltétele, hogy a tárgy szerepeljen a Villamosmérnök BSc alapszak tantervében, vagy annak szakmai tartalma lefedje az alapszak valamely hasonló tárgyának tartalmát. A szakváltásról, vagy más felsıoktatási intézménybıl történı átvételrıl a Fizikai Intézet Oktatási Bizottsága dönt egyedi elbírálás alapján. A más felsıoktatási intézményben szerzett kreditekbıl, a szakmai azonosság teljesülése esetén, maximum 60 kredit számítható be. Az átvétel fenti szabályai vonatkoznak mind a nappali, mind a levelezı képzési formákra. Elektronikai technológia A Villamosmérnök-asszisztens felsıfokú szakképzésben szerzett kreditek elismerése a Villamosmérnök BSc. Alapképzésben Óraszám (félév) Kredit Óraszám (félév) Kredit 70 5 Matematika Villamosságtan 84 6 Matematika Digitális technika Fizika Digitális technika Fizika Elektronika Méréstechnika Elektronika Méréstechnika Összesen: 32 Összesen: 32 Megegyezı tartalmú szakképzésekben elsajátított ismeretek beszámításának lehetısége: Más képzı intézmények hasonló jellegő OKJ-ban szereplı szakképzésének tárgyait és moduljai beszámításra kerülhetnek, amennyiben a szakra felvételt nyert hallgató azok sikeres teljesítését igazolni tudja, illetve a két tantervben szereplı azonos, vagy közel hasonló tartalmú tárgyak szakmai azonossága teljesül. A korábbi tanulmányok során már sikeresen teljesített tárgyaknak és moduloknak a szak keretében történı elismerésének kérdésében a Fizikai Intézet Oktatási Bizottsága hoz döntést egyedi szakmai elbírálás alapján. 4
5 A felsıfokú szakképzés felvételi követelményei: A képzésbe való felvétel alapfeltétele általános, vagy a képzésnek megfelelı szakmai középiskolai végzettség: érettségi bizonyítvány. A jelentkezés módja megegyezik a felsıoktatásban szokásos eljárással és idıbeli ütemezéssel. A jelentkezık közötti rangsorolás a középiskolai tanulmányi eredmények és az érettségi eredménye alapján történik a Debreceni Egyetem alapszakokra meghirdetett felvételi rendje szerint megszabott módon. A szakra történı felvételhez nem szükséges egészségügyi, pályaalkalmassági vagy szakmai alkalmassági szint teljesítése. A képzés idıtartama: A képzés idıtartama: 4 félév Az összes óraszám a képzés alatt: 840 (49%) kontaktóra elmélet és 882 (51%) kontaktóra gyakorlat. A félévek szorgalmi idıszakának idıtartama: 14 hét A vizsgaidıszak idıtartama: 6 hét A képzési idıszakra, ezen belül hetekre bontott óra- és vizsgaterve, az elméleti és gyakorlati képzés során megszerzendı kreditek száma, a képzés modulokba szervezett tantárgyai, a számonkérés módjai: Az alábbi táblázat összefoglalja a szakképzés egyes tantárgyait és a képzésben elfoglalt helyét, valamint az egyes tárgyak heti óraterhelésének mértékét. Ez utóbbi adatot a tárgy nevének sorában tüntettük fel azon félév oszlopában, amikor a tárgy oktatása sorra kerül. Az egyes tantárgyak heti óraterhelésének és a számonkérés módjának a bemutatásához a következı jelöléseket alkalmaztuk: a / b / c / d / e. a = elıadások heti óraszáma, b = gyakorlatok heti óraszáma, c = laboratóriumi gyakorlatok heti óraszáma, d = számonkérés módja, e = megszerezhetı kreditek száma. A tananyag elsajátításának ellenırzése, azaz a számonkérés az alábbi formákban történhet: k = kollokvium, g = gyakorlati jegy. A szakképzés tartalmának kereteit meghatározó rendeletnek (21/2007. (V.21.) SzMM) megfelelı tartalommal a tantárgyakat modulokba csoportosítottuk. A táblázat utolsó oszlopában találhatóak az adott modulra vonatkozó összesített adatok, így többek között a modulra vonatkozó összes óraszám (14 oktatási héttel számítva), a megszerezhetı kreditek száma és a modul sikeres elvégzéséhez szükséges vizsgák és gyakorlatok száma. Az utolsó táblázatban foglaltuk össze a teljes képzési idıre vonatkozó tanulmányi adatokat. 5
6 A Villamosmérnök-asszisztens felsıfokú képzés tantervi hálója 1/2 oldal Tantárgy Félév összesítés Félévenkéni oktatási hetek száma Korszerő munkaszervezés modul 1 TTBE0040 Környezettani alapismeretek 1/1/0/k/ TFBE9104 Bevezetés az informatikába 2/0/2/g/ JA1 Polgári jogi ismeretek 1. 2/0/0/k/2 28 TTBEBVVM- TTBEBVVM- KT1 Bevezetés a közgazdaságtanba 2/0/0/k/3 28 Elıadás Heti óraterhelés Gyakorlat Óraszám Félévenkénti kredit Vizsgák száma Gyakorlati jegyek száma Félévenkénti óraszám Gazdálkodás, projektvezetés modul 5 6 KT2 Vállalatgazdaságtan 2/0/0/k/3 28 TTBEBVVM- TTBE0030- K1 EU ismeretek 1/0/0/k/ TFBE1112 Szellemi tulajdonvédelem 2/1/0/k/ TFBE1217 Gyártás és minıségbiztosítás 2/0/3/k/5 70 Heti óraterhelés Elıadás Gyakorlat Óraszám Félévenkénti kredit Vizsgák száma Gyakorlati jegyek száma Félévenkénti óraszám Mőszaki alapozás modul 9 TFBL1808 Mérnöki gyakorlat 2/1/1/g/ TMBE0603 Matematika 1 4/2/0/k/ TMBE0604 Matematika 2 4/2/0/k/ TFBE1101 Fizika 1 3/1/0/k/ TFBE1102 Fizika 2 3/1/0/k/5 56 Elıadás Heti óraterhelés Gyakorlat Óraszám Félévenkénti kredit Vizsgák száma Gyakorlati jegyek száma Félévenkénti óraszám
7 A Villamosmérnök-asszisztens felsıfokú képzés tantervi hálója 2/2 oldal Tantárgy Félév összesítés Méréstechnika modul 14 TFBE9203 Méréstechnika 1 2/0/3/k/ TFBE9204 Méréstechnika 2 2/0/3/k/ TFBE9211 Elektronikai technológia 3/0/2/g/ TFBE1704-E Programozható logikai TFBE1704-LGy vezérlık 2/0/2/kg/4 56 Elıadás Heti óraterhelés Gyakorlat Óraszám Félévenkénti kredit Vizsgák száma Gyakorlati jegyek száma Félévenkénti óraszám Villamos alapozás modul 18 TFBE1205 Villamosságtan 4/2/0/k/ TFBE1209 Digitális technika 1 3/0/0/k/ TFBE1210-E TFBE1210-LGy Digitális technika 2 2/0/4/kg/ TFBE1207 Elektronika 1 3/1/0/k/ TFBE1218-EGy TFBE1218-LGy Elektronika 2 2/2/4/kg/ TFBE1224 Híradástechnika 2/1/1/k/4 56 Elıadás Heti óraterhelés Gyakorlat Óraszám Félévenkénti kredit Vizsgák száma Gyakorlati jegyek száma Félévenkénti óraszám Villamos szakmai modul 24 TFBE1706 Érzékelık és beavatkozók 2/0/1/k/ TFBE1604 Digitális jelfeldolgozás 1/0/2/g/ TFBE1804 Elektronikai termékek tesztelése 0/0/3/g/ TFBE0602 Számítógépes mérés és folyamatirányítás 2/0/0/k/ TFBL1804 Szakdolgozat 0/0/10/g/ TFBL1806 Szakmai gyakorlat 0/0/7/g/3 98 Elıadás Heti óraterhelés Gyakorlat Óraszám Félévenkénti kredit Vizsgák száma Gyakorlati jegyek száma Félévenkénti óraszám
8 Összesített adatok a Villamosmérnök-asszisztens felsıfokú szakképzés teljes tanulmányi idejére Megszerezhetı kreditek száma Vizsgák száma Gyakorlati jegyek száma Összes óraszám összes elméleti órák száma ( 48,8%) összes gyakorlati órák száma ( 51,2%) Heti óraszám A szakmai vizsgára (záróvizsgára) bocsátás feltétele: A tantervben rögzített vizsgák letétele, ill. az összes elérhetı 120 kreditpont megszerzése, a szakmai gyakorlat igazolt teljesítése, a szakdolgozat benyújtása, valamint a tantervi hálóban leírt modulokban összefoglalt tantárgyak sikeres teljesítése. A szakmai vizsga elemei: A 20/2007. IV. SZMM rendeletben rögzített szabályok szerinti vizsgaelemek, az azonosító számú, Villamosmérnök-asszisztens megnevezéső elágazás szakmai követelménymoduljainak és a tantervi hálókban leírt szakmai tárgyak tartalmának megfelelıen Korszerő munkaszervezés Gazdálkodás, projektvezetés Mőszaki alapozás Méréstechnika Villamos alapozás Villamos szakmai modul Gyakorlati vizsga A szakképesítés tartalmát kifejezı alapvetı munkafolyamatokat, munkamőveleteket átfogó, a szakképesítésért felelıs miniszter által meghatározott szakmai és vizsgakövetelmény figyelembevételével kidolgozott gyakorlati vizsgafeladatok megoldása a A szakmai vizsga elemei c. részben felsoroltak szerint. Írásbeli vizsgarész: A szakképesítésért felelıs miniszter által kiadott írásbeli tételek alapján a szakképesítés, illetıleg tantárgy egészét átfogó összetett feladatok megoldása a A szakmai vizsga elemei c. részben felsoroltak szerint. Szóbeli vizsgarész: Vizsgabizottság elıtti beszámoló a szakképesítésért felelıs miniszter által meghatározott tantárgyakból és ezek anyagát átfogó tételekbıl valamint a szakdolgozat megvédése a A szakmai vizsga elemei c. részben felsoroltak szerint. A záróvizsga értékelése: A vizsgázó az egyes vizsgarészeken elért teljesítménye alapján szakmai elméletbıl és szakmai gyakorlatból kap osztályzatot. Sikertelen a szakmai vizsga, ha a vizsgázó az írásbeli vagy a gyakorlati vizsgarészen, továbbá ha a szóbeli vizsgarészen bármelyik szakmai elméleti tantárgyból elégtelen érdemjegyet/osztályzatot kap. Sikertelenség esetén a hallgatót a vizsgabizottság utóvizsgára utasítja. Utóvizsgát abból a vizsgarészbıl illetve tantárgyból kell tenni, amelybıl a vizsgázó tudását elégtelen osztályzattal/érdemjeggyel értékelték. 8
9 Tantárgyak modulok szerinti csoportosítása: Az alábbiakban, az egyes tantárgyakhoz rendelt sorszámok a tantervi hálót összefoglaló táblázatban található sorszámoknak felelnek meg. I.modul: Korszerő munkaszervezés 1. Környezettani alapismeretek 2. Bevezetés az informatikába: 3. Polgári jogi alapismeretek 4. Közgazdaságtan Számítógépet használ, számítógépet üzembe helyez, programokat telepít, operációs rendszert használ, vírusellenırzést, vírusirtást végez, szövegszerkesztı, táblázatkezelı és adatbázis kezelı programokat használ, hálózati rendszert használ, számítógépes alkalmazói programokat használ, mőszaki és ügyviteli leírásokat, utasításokat használ, munkavégzéssel, munkaszervezéssel és irányítással kapcsolatos feladatot végez, asszisztensi feladatkörben mérnöki munkában közremőködik, marketing, vállalkozói, reklámszervezıi és pénzügyi adminisztrációs feladatokat végez. Munkahelyi minıségirányítási elıírásokat alkalmazza és betartatja, munkavégzés, környezetvédelmi elıírásait betartatja, alkalmazza, hulladékokat, veszélyes anyagokat szakszerően kezel, illetve tárol. Munkavégzés balesetvédelmi elıírásait ismeri, betartja, alkalmazza. Biztosítja a balesetmentes munkavégzés feltételeit, alkalmazza, megköveteli a szükséges és elıírásszerő védıeszközök, védıfelszerelések használatát. Betartja a balesetvédelmi és az érintésvédelmi elıírásokat. Fokozottan felügyel az áramütéses balesetek megelızésére. Szakszerően részt vesz az áramütést szenvedett elsısegélynyújtásában. Szakmai nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában magyar és idegen nyelven. Érti, értelmezi és elmagyarázza az angol nyelvő mőszaki dokumentáció (katalógus, publikáció, szakszöveg) tartalmát, fontosabb jellemzıit és adatait. Szabványokat használ. Értelmezi a feladatköréhez tartozó tevékenységgel vagy minısítéssel kapcsolatos szabványokat. Értelmezi a feladatkörébe tartozó jogi elıírásokat. Szövegszerkesztı programok használata. Táblázatkezelı programok használata. Adatbázis-kezelés. Grafikai és prezentációs programok használata. Operációs rendszerek. Programozási alapok. A számítógép felépítése, mőködési elve. Számítógépek karbantartása. Szoftverek telepítése. Számítógépek üzemeltetése hálózatban. Hálózati alapismeretek, hálózati operációs rendszerek. Internet szolgáltatások. Az adatok technikai és jogi védelme. Üzemeltetés, adatmentés, archiválás. Multimédia alapjai, alapfogalmak. Médiaelemek (hang, videó, mozgókép, állókép), médiaismeret. Multimédia alkalmazások. Szakmai idegen nyelvi ismeretek fejlesztése. Szókincsbıvítés, szövegértés és kommunikációs gyakorlat. Jog, közjog és polgári jog. Hulladékkezelési eljárások. Biztonságos munka feltételei. Környezetvédelmi, tőzvédelmi szabályok. IT alapismeretek. Operációs rendszerek. Szövegszerkesztés. Táblázatkezelés. Adatbázis-kezelés. Prezentáció. Információ és kommunikáció. Szövegszerkesztés. Táblázatkezelés. Idegen nyelvő olvasott szöveg megértése. Idegen nyelvő fogalmazás írásban. Idegen nyelvő kézírás. Idegen nyelvő hallott szöveg megértése. Idegen nyelvő beszédkészség. Felelısségtudat. Prezentációs készség. Tömör fogalmazás készsége. Módszeres munkavégzés. Gyakorlatias feladatértelmezés. II. modul: Gazdálkodás, projektvezetés 5. Vállalkozás-gazdaságtan 6. Európai Uniós ismeretek 7. Szellemi tulajdonvédelem 8. Gyártás és minıségbiztosítás 9
10 Gazdálkodási ismereteket alkalmaz a termelés, üzemeltetés folyamataiban. Részt vesz a gazdálkodás, vállalkozás személyi, pénzügyi, tárgyi, piaci feltételeinek elemzésében, megteremtésében. Számlaadatokat értelmez, ellenıriz, egyszerő számlákat készít. Alapvetı pénzforgalmi feladatokat old meg. Egyszerő költségszámítási feladatokat végez a munkafolyamatokhoz kapcsolódóan. Részt vesz a helyzetfelmérésben, a követelmények, erıforrásigények meghatározásában. Közremőködik a munkaterv, költségterv kidolgozásában, kockázatelemzésben. Közremőködik a szükséges hardver-, szoftver-, operációs rendszer és kliensoldali programok kiválasztásában, környezet kialakításában, meghatározza ennek. Eszközszükségletét. Közremőködik a projekt dokumentálásában és értékelésében. Ügyvitelszervezés. Elektronikus ügyfélkiszolgáló rendszerek. Korszerő irodatechnika (másoló, adattároló- és feldolgozó gépek). Elektronikus hírközlı és kommunikációs eszközök. Európai és hazai munkaerıpiac. Álláskeresési technikák (hagyományos és új módszerek). Tárgyalások tervezése, szervezése. Viselkedéskultúra. Kommunikáció. Projekt alapismeretek (erıforrás tervezése). Projektmenedzsment. Tervezés, elemzés, értékelés módszerei. Tervezés, elemzés, értékelés számítógéppel. Projektdokumentálási módszerek és eszközök. Vállalkozás gazdaságtana. Köznyelvi nyelvhasználat. Olvasott köznyelvi szöveg megértése. Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban. Információforrások kezelése. Döntésképesség. Felelısségtudat. Tömör fogalmazás készsége. Kapcsolatteremtı készség. Rendszerekben való gondolkodás. Figyelem-összpontosítás. III. modul: Mőszaki alapozás 9. Mérnöki gyakorlat 10. Matematika Matematika Fizika Fizika 2 Mőszaki rajzokat készít, használ. Szabadkézi rajzot, vázlatot készít alkatrészekrıl, berendezésekrıl. Mőszaki kiviteli terveket értelmez és használ (mőszaki leírást, tervrajzokat, blokkvázlatot, elvi kapcsolási rajzot, áramút-rajzot, nyomvonalrajzokat, installációs rajzokat stb.) Anyagjegyzéket és költségvetést használ, illetve állít össze. Dokumentációval elıkészül szerelési feladatokra. Elvi mőködési rajzok alapján szerelési rajzokat készít. Dokumentálja az elvégzett munkát. Mérések végzésekor mérési jegyzıkönyvet készít. Alkalmazza a hagyományos és elektronikus adatrögzítés eszközeit (írásos, ábrás és elektronikus adatrögzítést végez). Értelmezi a terveket, mőszaki leírásokat, megismeri a munkaterületet. Felméri az eszköz-, anyag- és munkavégzési idıszükségletet. Biztosítja a munkavégzés eszközeit és anyagait. Egyezteti a munkafolyamatot a partnerekkel. Megtervezi tevékenységét és elıkészül az elvégzendı munkafolyamatokra, a munka ellenırzésére. Hatósági engedélyezési eljárási igényt felismer, végez Mőszaki informatika. Mőszaki dokumentáció. Munkavégzési technikák. Lineáris algebra, függvénytani alapok. Egy- és többváltozós függvények, differenciál és integrálszámítás és alkalmazásaik. Numerikus és függvénysorok, valószínőség számítás. Mőszaki fizika. Anyagismeret. Elemi számolási készség. Szervezıkészség. Döntésképesség. Megbízhatóság. Kapcsolatteremtı készség. Irányítási készség. Kommunikációs rugalmasság. Logikus gondolkodás. Áttekintı képesség. Kritikus gondolkodás. Lényegfelismerés (lényeglátás) IV. modul: Méréstechnika 14. Méréstechnika Méréstechnika Elektronikai technológia 17. Programozható logikai vezérlık 10
11 Metrológiai alapfogalmakat ismer, mérési eljárásokat alkalmaz. Mechanikai jellemzıket mér, méréseket értékel. Ismeri az analóg és digitális villamos mérımőszerek használatát, alkalmazását. Alapvetı villamos mennyiségek (feszültség, áram, ellenállás, teljesítmény, fogyasztás) számszerő jellemzıinek meghatározására mérıeszközöket választ. Alapvetı villamos mennyiségek (feszültség, áram, ellenállás, teljesítmény, fogyasztás) számszerő jellemzıinek mérését elvégzi. Villamos jelek függvénykapcsolatát, idıfüggvényét méri. Nem villamos mennyiségek mérését átalakítókkal végzi. Nyomás, tömeg, erı, nyomaték, mechanikai munka, hımérséklet, sőrőség állapotok jellemzıit mér. Sebesség, gyorsulás, rezgés állapotjellemzıket mér, kiértékel. Méréssel ellenırzi az átalakítók mőködését. Elektrotechnika. Méréstechnika. Elektronika. Digitális technika. Mőszaki fizika. Elektromos kapcsolási rajz olvasása, értelmezése. Elektromos kapcsolási rajz készítése. Diagram, nomogram olvasása, értelmezése. Diagram, nomogram kitöltése, készítése. Gépipari jelképek értelmezése. Hidraulikus, pneumatikus jelképek értelmezése. Szabadkézi rajzolás. Komplex jelzésrendszerek. Önállóság. Önfegyelem. Szorgalom, igyekezet. Hallás. Kézügyesség. Pontosság. Határozottság. Felfogóképesség. Áttekintı képesség. Értékelés. Következtetési képesség. V. modul: Villamos alapozás 18. Villamosságtan Digitális technika Elektronika 1 (Elektronikai Alkatrészek) 22. Elektronika 2 (Elektronikai Áramkörök) 23. Híradástechnika Áramkörök elektrotechnikai számításait végzi. Áramkörök elektrotechnikai méretezését végzi. Digitális áramkörök kapcsolását kialakítja. Digitális áramkörök kapcsolását, mőködését ellenırzi. Elektronikai áramkörök kapcsolását kialakítja. Elektronikai áramkörök kapcsolását, mőködését ellenırzi. Analóg, digitális és teljesítményelektronikai elektronikus áramkörök jellemzıit méréssel meghatározza. Analóg és digitális összetett áramkörök mőködését ellenırzi. Elektronikus alkatrészeket alkalmaz a rendszeres munkatevékenységben. Elektronikus és digitális alapáramköröket használ szakirányú feladatok végrehajtásában. Hibrid áramköröket alkalmaz szakirányú feladatok végrehajtásában. Automatizálási feladatokat végez Elektrotechnika. Ipari informatika. Méréstechnika. Elektronika. Digitális technika. Automatika. Minıségbiztosítás. Olvasott szakmai szöveg megértése. Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban. Információforrások kezelése. Összeállítási rajz olvasása, értelmezése. Összeállítási rajz készítése. Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése. Kapcsolási rajz készítése. Diagram, nomogram olvasása, értelmezése. Diagram, nomogram kitöltése, készítése. Szorgalom, igyekezet. Felelısségtudat. Megbízhatóság. Pontosság. Precizitás. Határozottság. Kapcsolatteremtı készség. Fogalmazó készség. Módszeres munkavégzés. Logikus gondolkodás. Áttekintı képesség. Körültekintés, elıvigyázatosság. Lényegfelismerés (lényeglátás). VI. modul: Villamos szakmai 24. Érzékelık és beavatkozók 25. Digitális jelfeldolgozás 26. Elektronikai termékek tesztelése 27. Számítógépes mérés és folyamatirányítás Az önmőködı irányítás elméletét alkalmazza a folyamatirányításban. Elvégzi a mérési adatgyőjtést, feldolgozást, megjelenítést. Vezérlési rendszereket megvalósít és mőködtet. Szabályozási rendszereket felépít és mőködtet. Villamos berendezések és készülékek üzemvitelét látja el. Gépkönyveket használ 11
12 a telepítésben, az üzemeltetésben és a hibaelhárításban. Villamos berendezéseket és készülékeket üzemeltet. Termelı berendezéseket mőködtet. Termelési infrastruktúra kialakításában részt vesz. Közremőködik villamos berendezések gyártásában, üzembe helyezésében, mőködtetésében, mőszaki felügyeletében és karbantartásában. Elvégzi a villamos berendezések gyártását, üzembe helyezését, mőködtetését, mőszaki állapotának felügyeletét és karbantartását. Gyártásközi ellenırzést végez, gondoskodik a minıségbiztosításról. Minısítı méréseket folytat. Szervizmunkát végez. Korszerő folyamatirányító eszközöket kezel és a számítógépes folyamatirányító programokat alkalmaz. A korszerő folyamatirányítás eszközeit kezeli, és a számítógépes folyamatirányító programokat alkalmazza. A folyamatrendszer részeit mőködteti. Villamos berendezések automatizált gyártásában közremőködik. A villamosenergia-termelés, -elosztás és -felhasználás berendezéseinek üzemeltetését, hibaelhárítását, javítását végzi. Az erımővek, hálózatok alapvetı villamos és mechanikai paramétereinek beállítását végzi. Korszerő analóg és hibrid áramköröket mőködtet, az áramköröket, mőszereket vizsgálja. Mikroszámítógépet assembly szinten programoz. Lokális hálózatok (LAN) és ETHERNET hálózatok felépítését, paraméterezését, üzemeltetését végzi. Világítástechnikai eszközöket, berendezéseket tervez és üzemeltet. Világítási hálózatokat tervez és üzemeltet. A számítógépes folyamatautomatizálási feladatokat végez. Folyamatirányító rendszerek vertikális szintjein elhelyezkedı eszközök kezelését, továbbá ezeknek irányító hálózatokkal történı összekapcsolását megoldja. Ipari robotok mőködtetését, a robotokban és a CNC-technikában alkalmazott villamos hajtásokat üzemeltet. A robotokban és a CNC-technikában alkalmazott érzékelıket az adott feladathoz alkalmazza, illetve illeszti. Robotok, illetve CNC-berendezések programozását elvégzi. A technológiai berendezések és a PLC illesztését elvégzi. Analóg és digitális hangtechnikai eszközöket mőködtet. Programozható irányító berendezéseket mőködtet. Szakmai villamos méréseket végez. Villamos hálózatok és berendezések szabványossági felülvizsgálatával kapcsolatos méréseket végez. Villamos hálózatok és berendezések érintésvédelmi felülvizsgálatával kapcsolatos méréseket végez. Villamos hálózatokhoz és berendezésekhez tartozó irányítástechnikai és védelmi készülékek vizsgálatát, ellenırzését végzi. Energiagazdálkodással összefüggı méréseket végez. Villamos gépek (transzformátorok, aszinkron-, szinkron- és egyenáramú gépek) legfontosabb üzemi jellemzıinek mérését végzi. Korszerő vezetékes és vezeték nélküli híradástechnikai rendszereket mőködtet, az áramköreit vizsgálja. Villamos energetikai alapjai. Híradástechnika. Teljesítmény elektronika. Villamos gépek. CAD. Számítógépes folyamat-automatizálás, folyamatirányítás. Világítási hálózatok és berendezések. Elektronikai technológia. Számítógépes rendszerek és hálózatok. Robotika. Analóg és digitális elektronika. Szerelési rajz olvasása, értelmezése. Szerelési rajz készítése. Villamos kiviteli tervrajz olvasása, értelmezése. Villamos kiviteli tervrajz rajz készítése. Folyamatábrák olvasása, értelmezése. Folyamatábrák készítése. Áramút-rajz, nyomvonalrajz, installációs rajz olvasása, értelmezése. Fejlıdıképesség, önfejlesztés. Megbízhatóság. Pontosság. Precizitás. Kapcsolatteremtı készség. Kapcsolatfenntartó készség. Kezdeményezıkészség. Határozottság. Módszeres munkavégzés. Logikus gondolkodás. Körültekintés, elıvigyázatosság. Figyelem-összpontosítás. Kontroll (ellenırzıképesség). Szakdolgozat A szakdolgozat tárgya valamilyen elméleti, vagy gyakorlati elektronikai, méréstechnikai mőszaki probléma, vagy annak egy részfeladatának megoldása, kidolgozása, amely során a hallgató felhasználja a tanulmányai során szerzett ismereteit, gyakorlati tapasztalatait. A hallgató a szakdolgozatot valamelyik, a képzésben részt vevı tanszéken, vagy külsı gyártó, kutató cégnél készíti el. A témavezetést, a szakdolgozó munkájának irányítását a szakdolgozati témát hirdetı oktató vagy szakember végzi. 12
54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikus
161-06 A munkaeszközök, munkafolyamatok és az egyéni védőeszközök egészséget nem veszélyeztető és biztonságos alkalmazásával kapcsolatos A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Műtéti szakasszisztens szakképesítés. 2464-06 Műtét előkészítése modul. 1. vizsgafeladat. 2013. február 07.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
A 194. sorszámú Robbanásbiztos berendezés kezelője megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 194. sorszámú Robbanásbiztos berendezés kezelője megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 522
TANTÁRGYLEÍRÁS. OKJ azonosító 01/1.0/1180-06 Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.
Informatika alapok OKJ azonosító 01/1.0/1180-06 MC1101 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Ferenczi Ildikó mérnöktanár Számítógépet
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
31 542 01 0000 00 00 Kalapos, sapka- és kesztyűkészítő
A 0/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított /006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
ELEKTROMECHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ELEKTROMEHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 521 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
Tájékoztató a VÁLLALKOZÁSI MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ. modulzáró és szakmai vizsgáról és a szakképesítés vizsgáztatási követelményeiről
BGE Oktatási Igazgatóság Felnőttképzési Főosztály 1149 Budapest Buzogány u. 10-12. Intézmény nyilvántartásba vételi száma: E/000650/2014 Képzés nyilvántartási száma: E-000650/2014/A011 Tájékoztató a VÁLLALKOZÁSI
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 33 5216 03 VILLANYSZERELŐ SZINTVIZSGA GYAKORLATI FELADAT B A szintvizsga időtartama: Elérhető pontszám: 300 perc 100 pont B/I.
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KAROSSZÉRIALAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KAROSSZÉRIALAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször
Pattantyús-Á. Géza Ipari Szakközépiskola és ÁMK. OM azonosító: 030717 HELYI TANTERV 2008. Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT
Pattantyús-Á. Géza Ipari Szakközépiskola és ÁMK OM azonosító: 030717 HELYI TANTERV 2008 Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT Automatikai mőszerész SZAKMA OKJ száma: 52 523 01 0000 00 00 Érvényesség:
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens szakképesítés
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 810 01 2. A szakképesítés megnevezése: Mérnökasszisztens
ENERGIATERMELŐ ÉS -HASZNOSÍTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ENERGIATERMELŐ ÉS HASZNOSÍTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 544 02 0000 00 00 2. A szakképesítés
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2397-06 Fogászati beavatkozások, kezelések modul. 1. vizsgafeladat. 2013. május 30.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1867-06/1 A szociális gondozás és ápolás adminisztrációs feladatainak bemutatása a gyakorlat alapján Szóbeli
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápolási asszisztens szakképesítés. 2370-06 Higiéné, munkavédelem modul. 1. vizsgafeladat. 2010. augusztus 09.
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola
felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola Általános rendszergazda WEB - programozó Informatika tanár Társadalom-informatikai
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
A SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL. 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak
A SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak 1.1. A szakmai gyakorlat célja: A tantervi előírásoknak megfelelően a nappali
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Általános asszisztens szakképesítés. 2375-06 Diagnosztizálás - monitorozás - előkészítés modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
MECHATRONIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE
PANNON EGYETEM MÉRNÖKI KAR MECHATRONIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE SZAKVEZETŐ: Dr. Gugolya Zoltán egyetemi adjunktus -------------------------------- -------------------------------------
KÖTŐ- ÉS VARRÓGÉP MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KÖTŐ- ÉS VARRÓGÉP MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 18 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
XXX Szakközépiskola. OM azonosító: Logo, címer. HELYI TANTERV (tervezet 2007) Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT. Elektronikai technikus..
XXX Szakközépiskola OM azonosító: Logo, címer HELYI TANTERV (tervezet 2007) Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT Elektronikai technikus.. SZAKMA OKJ száma: Érvényesség: 2008.szeptember 01-től 1 Feladatok,
ÉPÜLETASZTALOS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 08 1000 00 00. Szakképesítések köre:
ÉPÜLETASZTALOS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek
ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTECHNIKUS
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Foglalkozásegészségügyi szakápoló szakképesítés. 2379-06 Foglalkozásegészségügyi felmérés modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010
Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010 Dr. Dux László Felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2010. július 23. 30,3% Nem nyert felvételt Felvételt nyert 69,7% Összes
A 14. sorszámú IT mentor megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 14. sorszámú IT mentor megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 482 01 1.2. Szakképesítés megnevezése:
Kreditrendszerű óra- és vizsgaterv LOGISZTIKAI MŰSZAKI MENEDZSER-ASSZISZTENS SZAK. 2011/2012. tanév
Kreditrendszerű óra- és vizsgaterv LOGISZTIKAI MŰSZAKI MENEDZSER-ASSZISZTENS SZAK 2011/2012. tanév Ssz. LOGISZTIKAI MŰSZAKI MENEDZSER-ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAK (NAPPALI TAGOZAT) Szemeszter
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli
55 345 01 0010 55 03 Kis- és középvállalkozási menedzser. Kereskedelmi menedzser
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
1 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető Kormány álláspontjának.
1 Az emberi erőforrások miniszterének /2016. EMMI rendelete az emberi erőforrások minisztere hatáskörébe tartozó szakképesítések mestervizsga követelményeiről szóló 47/2014. (. 29.) EMMI rendelet módosításáról
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2016. április 13.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az épület- és szerkezetlakatos mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. Az épület- és szerkezetlakatos mestervizsgához szükséges szakképesítési
Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
KÖNYVKÖTŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 527 01 0000 00 00. A szakképesítés megnevezése:
KÖNYVKÖTŐ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági
GYAKORLATI OKTATÓ. A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni:
GYKORLTI OKTTÓ I. Általános irányelvek 1. képzés szabályozásának jogi háttere központi program a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló többször módosított
6. MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS
6. MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnök felsőoktatási szakképzés (Agricultural
54 211 01 0000 00 00 Alkalmazott fotográfus Alkalmazott fotográfus
1646-06 fényképezés utómunkálatainak elvégzése gyakorlati feladat megoldásának ismertetése, megvédése 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről
Gyakorlati vizsgatevékenység
Martin János Szakképz Iskola 1588-07 Adatkezelés, adatfeldolgozás Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése, tartalma: 1588-07 Adatbázisból adatok sz rése (ügyféladatok), eltér formájú grafikai Gyakorlati
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 013. szeptember 1-től, a 41/013. (V. 8.) VM rendelettel
Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT. Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL
Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása: Az órán
ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTEHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 522 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi
Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
31 542 01 0000 00 00 Kalapos, sapka- és kesztyűkészítő
. vizsgafeladat A /007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája. Különös közzétételi lista
Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája Különös közzétételi lista 2011 1 Iskolai osztályok száma, az egyes osztályokban a tanulók létszáma. 1/13. évfolyam Osztály Szakképzı
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 2323-06 Egészségnevelés- egészségfejlesztés modul. 1. vizsgafeladat. 2010. október 04.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program
AGRÁRKERESKEDELMI MENEDZSERASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék
GRÁRKERESKEDELMI MENEDZSERSSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZKKÉPZÉS szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék GRÁRMENEDZSER-SSZISZTENS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI ORSZÁGOS
- andragógia. - anglisztika. - biológia. - csecsemő- és kisgyermeknevelő. - ének-zene. - fizika. - földrajz
- andragógia adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások záróvizsga témakörök - anglisztika adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások záróvizsga témakörök - biológia adatlap mintatanterv: pdf/
Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013
Felvételi 2013 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzésekre honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2013. (Felvi-rangsorokkal) Képzési szintek A:
Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2398-06 Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
KÁLYHÁS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KÁLYHÁS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kályhás mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Kályhás mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Kályhás mestervizsgára jelentkezéshez az alábbi
Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője
Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője 1 Bemutatkozás 1992 - irányítási rendszerek bevezetése 1994 - auditorképző
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens szakképesítés. 2449-06 Mikrobiológiai vizsgálatok modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Gyógymasszır szakképesítés. 2390-06 Masszázs alapozás modul. 1.
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA. Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék
A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék BME Épít Épületsze TŰZVÉDELMI TERVEZÉSI FELADATOK A tűzvédelmi tervezési tevékenység
IV/3. sz. melléklet: HR funkcionális specifikáció
IV/3. sz. melléklet: HR funkcionális specifikáció 1. A követelménylista céljáról Jelen követelménylista (mint a GOP 2.2. 1 / KMOP 1.2.5 pályázati útmutató melléklete) meghatározza azokat a minimális képességeket
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
- Csecsemő- és kisgyermeknevelő adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások
- Csecsemő- és kisgyermeknevelő adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - Gazdálkodási és menedzsment adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - Kommunikáció és média adatlap mintatanterv:
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.
Tantárgyi program. 9. A tantárgy hallgatásának előfeltétele, előképzettségi szint: 10. A tantárgy tartalma:
Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AVM_VFLB111-K5 Marketing menedzsment 2. A neve, beosztása: 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése: Vállalkozásfejlesztés MSc szak, levelező tagozat 4. A tantárgy
Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak. 2015-től fölvett hallgatóknak
Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k = kötelező tanegység
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VILLANYSZERELŐ A MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VILLANYSZERELŐ A MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
BÚTORASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
BÚTORASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Bútorasztalos mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Bútorasztalos mestervizsgára jelentkezéshez
Gépészmérnöki alapszak
Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Gépészmérnöki alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. gazdasági és jogi szakfordító és lektor (A/anyanyelv/ és B/idegen nyelv/ megnevezése)
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezőtanegység kv = kötelezően választható tanegység
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0220-06 Gépészeti kötési feladatok Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 0220-06/2 Kötések
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
Hitéleti. Kapacitás min. < max.
Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PTE F58544 PTE KPVK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528 300 Fax: (74) 528 301 FELVÉTELVEL KAPCSOLATOS EGYÉB ELÉRHETŐSÉG:
Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 02 Elektromos gép és készülékszerelő
KERESKEDELMI MENEDZSERASSZISZTENS fels fokú szakképzés. Elágazás: Logisztikai m szaki menedzserasszisztens (modulrendszer képzés)
Eszterházy Károly F iskola KERESKEDELMI MENEDZSERASSZISZTENS fels fokú szakképzés Elágazás: Logisztikai m szaki menedzserasszisztens (modulrendszer képzés) Eger, 2008. Tartalomjegyzék 1. Szakindítási
ÉPÜLETASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
ÉPÜLETASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az Épületasztalos mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek Az Épületasztalos mestervizsgára jelentkezéshez
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET
Német nemzetiségi népismeret középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 201. NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA PROJEKT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÖVETELMÉNYEK. a) A foglalkozásokon való részvétel: a TVSZ. előírásai az irányadóak
Szövegszerkesztés I. GP1004L. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgy oktatója és beosztása Veres Gabriella főiskolai docens a) A foglalkozásokon való részvétel: a TVSZ.
55 810 01 0010 55 04 Faipari termelésszervező Mérnökasszisztens. Idegen nyelvi kompetencia felmérése
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
AUDIO- ÉS VIZUÁLTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
AUDIO- ÉS VIZUÁLTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az Audio- és vizuáltechnikai műszerész mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. Az Audio- és vizuáltechnikai műszerész mestervizsgához
Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.
kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis
MŰTÉTI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
MŰTÉTI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 725 02 2. A szakképesítés megnevezése: Műtéti asszisztens
54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Fizioterápiás szakasszisztens szakképesítés
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kereskedő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Kereskedő mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Kereskedő mestervizsgára jelentkezéshez az
Az informatika oktatás téveszméi
Az informatika oktatás Az informatika definíciója Definíció-1: az informatika az információ keletkezésével, továbbításával, tárolásával, feldolgozásával foglalkozó tudomány. Definíció-2: informatika =
Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idő Első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő)
a(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz tartozó 5452301 AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz tartozó 5452301 AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz az alábbi
SZAKMAI GYAKORLAT Nappali tagozatos hallgatóknak 2016.03.23 SZEDMÁKNÉ DR. LAJTAI VIRÁG
SZAKMAI GYAKORLAT Nappali tagozatos hallgatóknak 2016.03.23 SZEDMÁKNÉ DR. LAJTAI VIRÁG MI A SZAKMAI GYAKORLAT? Nftv: szakmai gyakorlat: felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, külső gyakorlóhelyen
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan