TÁJÉKOZTATÓ KIJELÖLÉS UTJÁN FOLYTATOTT DOHÁNY-KISKEREKEDELMI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁHOZ JÚNIUS 1.
|
|
- Rebeka Szilágyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÁJÉKOZTATÓ KIJELÖLÉS UTJÁN FOLYTATOTT DOHÁNY-KISKEREKEDELMI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁHOZ JÚNIUS 1.
2 Köszöntő Tisztelt Kijelöltek! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy jelen általános tájékoztató célja az aláírt Kijelölési Okirat átvételét követően a kijelölés útján folytatott dohány-kiskereskedelmi tevékenység megkezdésével, illetve annak folytatásával kapcsolatos tudnivalók rövid összefoglalása. Az általános tájékoztató összeállítása a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló évi CXXXIV. törvény (a továbbiakban: Fdvtv.), valamint további vonatkozó jogszabályok, így különösen, de nem kizárólagosan a dohányboltban forgalmazott egyes termékekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről szóló 244/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet és az általános tartalmi elemeket tartalmazó Kijelölési Okirat alapján történt. A speciális esetekkel összefüggő kérdéseit az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ND Nonprofit Zrt.) koncesszió ellenőreinek, valamint az ND Nonprofit Zrt. ügyfélszolgálati irodájában és ügyfélszolgálati telefonos elérhetőségein keresztül, és a hatóságok és jövendő kereskedelmi partnerei ügyfélszolgálatain teheti fel. Sikeres munkát kívánva, ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
3 1 Tartalom I. A Kijelölés jogi alapja, annak tartalma... 4 II. A Kijelölés folyamat... 4 III. A Kijelölés időtartama... 5 IV. A Kijelölés területi hatálya... 5 V. A Kijelölés alapján gyakorolható dohánytermék-kiskereskedelemi tevékenységre vonatkozó előírások... 5 V.1. Értékesítési hely... 5 V.2.Arculat, megjelenés... 5 V.3.Cégér... 6 V.4.Cégtábla... 6 V.5.Ellátási kötelezettség... 6 V.6.Készlet-nyilvántartási vezetése... 7 V.7.Értékesíthető termékek köre... 8 V.8.Dohánytermékek beszerzése... 8 V.9.Fiatalkorúak védelme... 9 V.10.Tevékenység végzésre vonatkozó egyéb kötelezettség... 9 VI. Árrés VII. Együttműködési kötelezettség... 11
4 I. A Kijelölés jogi alapja, annak tartalma A dohánytermékkel való ellátás valamennyi településen történő zavartalan biztosításának érdekében a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló évi CXXXIV. törvény (a továbbiakban: Fdvtv.) 10. (1) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján az ND Nemzeti Dohánykereskedelemi Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ND Nonprofit Zrt.) a dohánytermékkel ellátatlan településeken dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság gyakorlására személyeket jelölhet ki. A kijelölt személy a kijelölés időtartama alatt a kijelöléssel érintett településen/kerületben jogosult a vonatkozó jogszabályi előírások, valamint a kijelölésről szóló okiratban (a továbbiakban: Kijelölési Okirat) foglaltak betartása mellett dohány-kiskereskedelmi tevékenységet végezni. Az ND Nonprofit Zrt. a kijelölt személyekről naprakész nyilvántartást vezet, melyet a weboldalán történő közzététel 1 mellett megküld, mind a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mind a dohány-kiskereskedelmi ellátó számára. II. A Kijelölés folyamat Az ND Nonprofit Zrt. Fdvtv. 4. (2) bekezdésében foglalt fő feladata a dohánytermékkiskereskedelem szervezésének előmozdítása, melynek megvalósítás érdekében célkitűzése a lakosság dohánytermékekkel történő ellátásnak biztosításához szükséges, ennek egyik eleme a kijelölés intézménye. A kijelölési eljárás folyamata, az ellátás hiányának ND Nonprofit Zrt. általi megállapításával kezdődik. A kijelölés az ND Nonprofit Zrt. saját hatáskörében lezajló folyamat, mely során javaslatot kérhet be az egyes települések helyi önkormányzatától a kijelölt személyére vonatkozóan. Az esetlegesen adott javaslat az ND Nonprofit Zrt. döntési jogkörét nem befolyásolja, az csupán javaslattételre szolgál, vagyis nem bír kötelező erővel a kijelölési folyamat során. A kijelölendő személy részére megküldésre kerül a kitöltött Kijelölési Okirat két példányban, azzal, hogy az aláírt okirat postafordultával visszaküldendő az ND Nonprofit Zrt. részérre. A kijelölési eljárás folyamata a Kijelölési Okiratnak az ND Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának aláírásával ér véget, melyet követően az aláírt okirat egy példánya a kijelölt személynek megküldésre kerül, mellyel egyidejűleg a kijelölés tényéről az ND Nonprofit Zrt. az előző pont szerinti tájékoztatást nyújtja. 1
5 III. A Kijelölés időtartama A kijelölés alapján folytatandó tevékenység alapfeltétele a Kijelölési Okiratnak a ND Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és a Kijelölt általi aláírása. A Kijelölt tevékenységét, a valamennyi fél általi aláírt Kijelölési Okiratnak a kézhezvételét követően kezdheti meg. A Kijelölt dohánytermék-kiskereskedő tevékenysége megkezdésének a vámhatósági engedély megléte nem feltétele, tehát a Kijelöltnek nem szükséges vámhatósági engedélyt beszereznie. A Kijelölt személy a kijelölés alapján a tevékenység végzésére ideiglenes időtartamra, legfeljebb az adott településre ismételten kiírt új, eredményes pályázat alapján megkötendő koncessziós szerződés aláírásáig jogosultság. A kijelölés bármikor, indokolás nélkül írásban visszavonható, és arról a Kijelölt személy is bármikor jogosult lemondani. A kijelölés bármely okból történő megszűnése, vagy megszüntetése esetén a Kijelölt személy köteles a dohánykereskedelmi jogosultságnak a kijelölés útján történő gyakorlásával azonnal felhagyni. IV. A Kijelölés területi hatálya A kijelölés alapján a dohánytermék-kiskereskedelemi tevékenység kizárólag a kijelölésben meghatározott település közigazgatási területén belül gyakorolható, azaz más település, kerület közigazgatási határain belülre nem vihető át. V. A Kijelölés alapján gyakorolható dohánytermék-kiskereskedelemi tevékenységre vonatkozó előírások V.1. Értékesítési hely A kijelölés értelmében a dohánytermék értékesítését a Kijelölt dohánytermék-kiskereskedő nem kizárólag a jogszabályi előírásoknak megfelelő dohányboltban, hanem attól eltérő üzlethelyiségben is folytathat azzal a kikötéssel, hogy az ilyen üzletben a dohánytermékek értékesítését kizárólag elkülönített helyen, azaz az üzlet térben leválasztott helyiségrészén belül lehet folytatni. Az elkülönített hely akkor minősül térben leválasztott helyiségrésznek, ha az az üzlet más részeitől legalább mozgatható vagy rögzített, nem átlátszó térelválasztóval, így különösen paravánnal, vagy függönnyel leválasztva elkülönül. V.2. Arculat, megjelenés A Kijelölt dohánytermék-kiskereskedő köteles a kijelölés időtartama alatt az előírt és megjelölt a kijelölés mellékleteként becsatolt műszaki leírásnak és ábrás képi rajznak mindenben megfelelő 18-as karikát és a Nemzeti Dohánybolt feliratot a jogszabályi előírások szerint, azaz az elkülönítést biztosító térelválasztón feltüntetni úgy, hogy az az üzletből látható legyen, akár úgy is, hogy az említett felirat a kijelölt üzlethelyiség külső felületén kerül elhelyezésre.
6 V.3. Cégér V.4. Cégtábla A Nemzeti Dohányboltok, valamint az elkülönített helyen gyakorolt dohánytermék kiskereskedelmi koncessziók esetében kötelezően alkalmazandó arculati elemek vektor grafikus formában letölthetőek 2 az ND Nonprofit Zrt. weboldaláról. V.5. Ellátási kötelezettség A kijelölés alapján a kijelölés időtartama alatt a Kijelöltet ellátási kötelezettség terheli, azaz köteles legalább hetente minimum 5 (öt) napon, naponta minimum 4 (négy) órán át a dohánytermékek folyamatos elérhetőségét biztosítani (azaz az általa üzemeltetett üzletet nyitva tartani, illetve a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytatni). 2
7 V.6. Készlet-nyilvántartási vezetése A MAGYAR KÖZLÖNY évi 198. számában napján megjelent a dohánytermék-kiskereskedelemmel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 453/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet, mely módosította a dohányboltok működési feltételét jelentő vámhatósági engedélyek kiadásáról, valamint az engedélyezési eljárásról szóló 181/2013. (VI. 7.) Korm. rendeletet, valamint a Nemzeti Dohányboltok készletnyilvántartás vezetését és forgalmi adattovábbítását szabályozó 244/2013. (VI. 30.) Korm. rendeletet. Azaz Fdvtv. 10. (1) bekezdés b) pontja szerint külön feljogosított személy, vagyis Kijelölt a 244/2013. (VI.30.) Korm. rendelet 3./A (3) alapján az ND Nonprofit Zrt. honlapján folyamatosan közzétett nyomtatvány ND Nonprofit Zrt. részére történő megküldésével, mint egyszerűsített adatközléssel is eleget tehet adatküldési kötelezettségének. Vagyis a rendelet hatálybalépését követően a kijelölteknek egyszerűsített adatszolgáltatást is elegendő teljesíteniük, amelyet havi 1 alkalommal, tárgyhót követő hó 5. napjáig kell megtenni. Az adatszolgáltatási kötelezettségnek a következő módon tehet eleget: Egyszerűsített adatszolgáltatás (törvényileg kötelező) - postai úton történő továbbítással (az ND Nonprofit Zrt. által közzétett egyszerűsített adatszolgáltatás nyomtatványt használva, mely elérhető az alábbi címen: A fentiek szerint forgalmi adatokkal kitöltött egyszerűsített adatszolgáltatás nyomtatványt minden hónap 5. napjáig kell postai úton megküldeni az ND Nonprofit Zrt. részére a következő címre: 1398 Budapest, Postafiók elektronikusan útján (az ND Nonprofit Zrt. által közzétett egyszerűsített adatszolgáltatás nyomtatványt használva, mely elérhető az alábbi címen: A fentiek szerint kitöltött egyszerűsített adatszolgáltatásra szolgáló excel filet-t forgalmi adatokkal feltöltve minden hónap 5. napjáig kell eljuttatni a keszletforgalom@nemzetidohany.hu címre. A fentieken ismertetett minimális előíráson túl az adatszolgáltatási kötelezettség teljesíthető online adatszolgáltatás révén is, mely azonban nem kötelező. Amennyiben rendelkezik már az ND Nonprofit Zrt. által minősített szoftverrel, az e rendszer által küldött forgalmi adatokat az ND Nonprofit Zrt. továbbra is fogadja az adatszolgáltatási kötelezettsége teljesítéseként, ebben az esetben az egyszerűsített adatszolgáltatás sablonját nem kell külön megküldenie az ND Nonprofit Zrt. részére. Tájékoztatjuk, hogy az ND Nonprofit Zrt. által minősített készletnyilvántartó kiskereskedelmi rendszerek listája a weboldalon közzétételre 3 került, mely folyamatosan aktualizálásra kerül. 3
8 V.7. Értékesíthető termékek köre A Kijelölt a Kijelölési Okirat értelmében dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatására jogosult, mely az Fdvtv pontja értelmében üzletszerű gazdasági tevékenység keretében dohánytermék forgalmazása, értékesítése és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatások nyújtása a fogyasztók részére. A fenti rendelkezések alapján a Kijelölt személy az Fdvtv pontja szerinti dohánytermék és a 2. pontja szerinti dohányterméket kiegészítő termék kiskereskedelmi értékesítésére jogosult a kijelölés időtartama alatt. Felhívjuk a figyelmet, hogy az Fdvtv. hatályos rendelkezése értelmében a Kijelölt személy nem folytathatja a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló évi XLII. törvényben meghatározott elektronikus cigaretta, utántöltő flakon és dohányzást imitáló elektronikus eszköz kiskereskedelmi értékesítését. V.8. Dohánytermékek beszerzése A MAGYAR KÖZLÖNY december 23. napján megjelent évi 183. számában közzétett a dohánytermék-kiskereskedelem integrált ellátásához szükséges egyes törvények módosításáról szóló évi XCV. törvény többek között érintette az Fdvtv.-t is, mely módosítás értelmében november 1. napjától központi dohányellátó hivatott a jövőben a dohánytermék-kiskereskedők dohánytermékkel történő ellátását biztosítani. A jogszabályi előírás alapján a központi dohányellátó valamennyi hazai dohánytermék-nagykereskedővel köteles szerződést kötni, így a dohánytermék-kiskereskedők megkülönböztetés és versenyhátrány nélkül szerezhetik be árukészletüket. A szakszerű elosztórendszernek köszönhetően a dohánytermék-kiskereskedők beszerzéseikről saját üzleti megfontolásaik, valamint forgalmi igényeik függvényében dönthetnek. A rendszer új elemeként a dohánytermék forgalmazók, így a Kilelöltek is a Cash&Carry raktárakból a havi rendeléstől függetlenül, soron kívül is megvehetik a szükséges dohánytermékeket. A dohánykiskereskedelmi-ellátási tevékenység folytatása céljából kötött koncessziós szerződés szerint a dohány-kiskereskedelmi ellátási feladatokat az Országos Dohánybolt Ellátó Kft. (a továbbiakban: ODBE) (székhely: 6800 Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 5/b.) látja el állami felügyelet mellett. A jogszabályi előírások értelmében az ODBE november 1. napjától köteles a dohánytermékeket a dohánytermékkiskereskedők folyamatos igénye, megrendelései, illetve az ellátás biztonsága megszervezésének szempontjaira figyelemmel a dohánytermék-nagykereskedőktől megvásárolni (beszerezni), készleten tartani és raktározni, a dohánytermékkiskereskedőknek értékesíteni és részükre kiszállítani, valamint a jogszabályban meghatározott feladatokat ellátni. Tájékoztatjuk, hogy az ODBE működésével, a dohánytermékek megrendelésével, az ahhoz kapcsolódó on-line felületre való regisztrációval, valamint a Cash&Carry raktárak elérhetőségével kapcsolatos bővebb információkat megtalálja a weboldalon.
9 A fent leírtak értelmében a Kijelölt személy is az ODBE-től köteles a dohánytermékeket beszerezni. V.9. Fiatalkorúak védelme A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatása során törekedni kell arra, hogy a fiatalkorú dohánytermékhez ne jusson. Amennyiben annak gyanúja merül fel, hogy a dohánytermék értékesítési helyére (dohányboltba, elkülönített helyre) fiatalkorú személy lépett be, illetve a dohányterméket fiatalkorú kívánja megvásárolni, a dohánytermék-kiskereskedő köteles a fogyasztót életkora hitelt érdemlő igazolására felhívni. Amennyiben a fogyasztó az életkorát a fent leírtak szerint nem igazolja, vagy bebizonyosodik, hogy a fogyasztó fiatalkorú, részére semmilyen termék nem értékesíthető, és azonnal fel kell szólítani őt arra, hogy a dohánytermék értékesítési helyét hagyja el. Ameddig a felszólított fogyasztó a dohánytermék értékesítési helyét nem hagyja el, a dohánytermék értékesítése, illetve a dohányboltban más e törvény alapján a dohányboltban forgalmazható termék értékesítése sem folytatható még az arra jogosult fogyasztó részére sem. Abban az esetben, ha a felszólított fogyasztó a felhívás ellenére nem hagyja el a dohánytermék értékesítésének helyét, a dohánytermék-kiskereskedő a rendőrhatóság intézkedését kérheti. A dohánytermék-kiskereskedő köteles a dohánytermék értékesítését megtagadni abban az esetben is, ha annak gyanúja merül fel, hogy a nem fiatalkorú fogyasztó a dohányterméket fiatalkorú részére történő továbbadás céljából kívánja megvásárolni. V.10. Tevékenység végzésre vonatkozó egyéb kötelezettség Kijelölt személy a tevékenységet saját költségén végzi saját kockázatára és kárveszélyviselés mellett, saját felelősségére és a szükséges anyagi forrásokat maga köteles biztosítani. A kijelölés alapján végzett tevékenységgel összefüggésben vagy annak során okozott bármely károkért Kijelölt személy köteles helytállni, azért sem a Magyar Állam, sem az ND Nonprofit Zrt. semmilyen módon nem felel; Kijelölt személy sem a Magyar Államtól, sem az ND Nonprofit Zrt-től nem követelhet semmilyen díj vagy költség megtérítését jelen kijelöléssel összefüggésben. Kijelölt személyt a kijelölés szerinti jogosultsággal kapcsolatosan rendelkezési jog nem illeti meg, így különösen, de nem kizárólagosan: nem ruházhatja át, annak gyakorlását nem engedheti át, nem terhelheti meg, biztosítékba nem adhatja és más gazdasági társaságba nem pénzbeli hozzájárulásként nem viheti be. A Kijelölt köteles a jogosultság gyakorlása során valamennyi hatályos jogszabályi előírást, különösen az Fdvtv. rendelkezéseit maradéktalanul betartani. A Kijelölt személy kizárólag az Fdvtv. és a dohánytermékek forgalmazására vonatkozó egyéb jogszabályokban meghatározottaknak megfelelően értékesíthet dohányterméket. A Kijelölt köteles gondoskodni arról, hogy a vonatkozó jogszabályokat az általa alkalmazott
10 munkavállalók vagy egyéb foglalkoztatottak is ismerjék és betartsák. VI. Árrés A korábban a dohánytermékek beszerzése kapcsán leírtakra hivatkozva tájékoztatjuk, hogy az Fdvtv. az árrés vonatkozásában az alábbiak szerint rendelkezik. 15/E. 61 (1) A dohánytermék-nagykereskedő a dohánytermék értékesítéséhez kapcsolódóan e törvényben meghatározott mértékű kiskereskedelmi árrést köteles biztosítani. (2) A dohánytermék-nagykereskedő köteles - a cigaretta kivételével - minden olyan dohánytermékre, amelyet a dohány-kiskereskedelmi ellátó a dohányterméknagykereskedőtől szerez be a dohánytermék szabadforgalomba bocsátása napján érvényes - adókkal nem csökkentett - kiskereskedelmi eladási árának tizenöt százalékát elérő kiskereskedelmi árrést biztosítani. Ennek megfelelően a dohánytermék-nagykereskedő a dohány-kiskereskedelmi ellátótól a - cigaretta kivételével - a dohánytermék után legfeljebb olyan árat követelhet, amely nem nagyobb a dohánytermék szabadforgalomba bocsátása napján érvényes - adókkal nem csökkentett - kiskereskedelmi eladási árának 0,85-szörös szorzatával kiszámolt összegnél. (3) A (2) bekezdés rendelkezéseit cigaretta esetében is megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a dohány-kiskereskedelmi ellátó részére biztosítandó kiskereskedelmi árrés mértéke a cigaretta szabadforgalomba bocsátása napján érvényes - adókkal nem csökkentett - kiskereskedelmi eladási árának tizenhárom százaléka. (4) A dohány-kiskereskedelmi ellátó köteles - a cigaretta kivételével - minden olyan dohánytermékre, amelyet a dohánytermék-kiskereskedő a dohány-kiskereskedelmi ellátótól szerez be a dohánytermék szabadforgalomba bocsátása napján érvényes - adókkal nem csökkentett - kiskereskedelmi eladási árának legalább tíz, legfeljebb tizenhárom százalékát elérő kiskereskedelmi árrést biztosítani. A kiskereskedelmi árrés mértékét a dohánytermékellátó az általános szerződési feltételeiben sávosan határozza meg; a sávok alapján nyújtott kereskedelmi árrés kizárólag a dohánytermék-kiskereskedő által az adott időszakban a dohány-kiskereskedelmi ellátótól vásárolt dohánytermékek összértékétől tehető - fordítottan arányosan - függővé. (5) A (4) bekezdés rendelkezéseit cigaretta esetében is megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a dohánytermék-kiskereskedő részére biztosítandó kiskereskedelmi árrés mértéke a cigaretta szabadforgalomba bocsátása napján érvényes - adókkal nem csökkentett - kiskereskedelmi eladási árának legalább tíz, legfeljebb tizenegy és fél százaléka. Az ODBE a fenti törvényi minimum előíráson felül az árrés kérdését ÁSZF-ben az alábbiak szerint szabályozza: az ún. fordított árrés bevezetésével a kisebb forgalmat bonyolító dohánytermék-kiskereskedők részére nagyobb mértékű árrés kerül biztosításra. A nagyobb mértékű árrés az eddig nagyobb forgalmat bonyolítóknál lecsapódó profit terhére növeli a kisebb forgalmú dohányboltok bevételét növelve.
11 A fent leírt árrés képzésre vonatkozó szabályok a Kijelöltekre is alkalmazandóak. Az árrés mértékének számítására vonatkozó az ODBE weboldalán kondíciós listát tett közzé 4. VII. Együttműködési kötelezettség A Kijelölt személyt a kijelölés teljes időtartama alatt tájékoztatási kötelezettség terheli, mely értelmében, minden a Kijelölési Okiratban rögzített adatában bekövetkezett változásról haladéktalanul köteles, az ND Nonprofit Zrt.-t értesíteni, a közzétett 5, valamint a Kijelölési Okirat mellékletként megküldött Adatbejelentő Lap kitöltésével és az ND Nonprofit Zrt. részére történő postai megküldéssel
Jogszabályi keretek összefoglalása
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Integrált ügyfélszolgálatok interoperábilis informatikai struktúrájának kialakítása IÜSZI Jogszabályi keretek összefoglalása Bevezető A dokumentum célja
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
1. A hazai dohánytermék piac helyzete 2013. július 1. előtt 2. Bevezetés, jogszabályi háttér 3. Pályázati eljárások 4. Élő koncessziós szerződések 5.
2016.04.06. 1. A hazai dohánytermék piac helyzete 2013. július 1. előtt 2. Bevezetés, jogszabályi háttér 3. Pályázati eljárások 4. Élő koncessziós szerződések 5. Megszűnt koncessziós szerződések 6. Az
E- alkalmazások iránymutatásai - 3
E- alkalmazások iránymutatásai - 3 Belügyminisztérium Építésügyi Főosztály (lezárva: 2013. november 22.) Vázrajz feltöltése az ügyfél helyett A megkeresés szerint egy települési jegyző építésügyi hatósága,
1. Adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének és elbírálásának folyamata
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal Útmutatója a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendeletben
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak
Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1
A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:
181/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet. a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás egyes szabályairól
181/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás egyes szabályairól A Kormány a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek
A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI
A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI Hatályos 2016. 01.01 Oldalak száma: 7 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
NYILVÁNOS KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI KIÍRÁS DOHÁNYTERMÉK KISKERESKEDELMI JOGOSULTSÁG ÁTENGEDÉSÉRE
NYILVÁNOS KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI KIÍRÁS DOHÁNYTERMÉK KISKERESKEDELMI JOGOSULTSÁG ÁTENGEDÉSÉRE MAGYARORSZÁG NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI KIÍRÁSA DOHÁNYTERMÉK KISKERESKEDELEMI JOGOSULTSÁG
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]
Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - Nettó BÉRKALKULÁTOR 2016 - Adó Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,
A Bankközi Klíring Rendszer
Bankközi Klíring Rendszer kiegészítő és kapcsolódó szolgáltatásai irányadó díjai A szabályzat 6 számozott oldalt tartalmaz Hatályos: 2014. január 1-től A Bankközi Klíring Rendszer KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint
Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól
Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint: 58/A.
AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS
AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Smart Money Befektetési
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105
1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Az előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest, 2013.04.17. Tartalom Adatszolgáltatási
T/9863/5. szám. Az Országgyűlés. ajánlás a
T/9863/5. szám ORSL Az Országgyűlés Érkezett : 2013 FEBR 12. Gazdasági és informatikai bizottságának Fogyasztóvédelm i bizottságának ajánlás a a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek
Szakképzés - Meghatalmazás használata
Szakképzés - Meghatalmazás használata A kérelem beadásához szükséges lehet meghatalmazás készítése. A meghatalmazás az MVH elektronikus kérelem-benyújtási felületén tölthető és nyomtatható ki. A meghatalmazás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:
Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti
1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése
SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,
Rajkai mellékágrendszer
Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
ÜZLETSZABÁLYZAT. Hatályos: 2010. február 01. napjától
A társaság neve: Penny Market Kft. Székhelye: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Terület, 5. sz. főút 21. km. Pf.: 12. Telefonszáma: 29/339-300 Internet elérhetősége: www.penny.hu ÜZLETSZABÁLYZAT Hatályos:
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a jelzálogkölcsönök feltételeiről Érvényes: 2015. Október 01-től 2015.
Kamatperiódus 6 havi BUBOR 1 Szabadfelhasználású kölcsön HUF 6 hónap 1,360% 2,360% 8,360% n/a Lakásvásárlási kölcsön HUF 6 hónap 1,360% 2,360% 8,360% n/a 1 A változó kamatozású HUF kölcsön kamatlába referencia-kamatlábhoz
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
LfJo. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások
/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatának ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala
10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.
Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető
Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
A Lotus Lovasiskola nem alkalmaz korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet.
ALAPELVEK AZ ADATKEZELÉS SORÁN Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
TUDNIVALÓK. az Adatváltozás bejelentési adatlap egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez
TUDNIVALÓK az Adatváltozás bejelentési adatlap egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez A nyomtatvány-garnitúra törzslapokból és pótlapokból áll. A törzslapok kitöltése minden esetben
Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
T 0743-06/3/17 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
Kivonat: Nyírmeggyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Nyírmeggyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. NYÍRMEGGYES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 19/2015. (VIII. 28.)
Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com
Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com Classification level: Public MEMBER OF METRO GROUP 1 Tartalom 1. Fontos tudnivaló p. 3 2. Bejelentkezés a www.miag.com weboldalra p. 4-5 3. E-mail cím regisztrálása
Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata
Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Budapest 2008 1 I. Általános elvek A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (továbbiakban: FSZEK) az állami, fővárosi, intézményi kitüntetésekre,
JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás
Szállítási információk
Szállítási információk A csomagok házhoz szállítása a Magyar Postával történik, a megrendeléstől számított 2-3 munkanapon belül, a mindenkor érvényes postai díjszabás szerint. Szállítási díj Ingyenes a
KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7
Megbízási keretszerződés keretében a Miniszterelnökség tevékenységét segítő, annak az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához rendelt feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadás
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel
Rábaközi Takarékszövetkezet Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Adósok által fizetendő * Használt lakás vásárlásra 4,30% 4,30% 4,30% 4,48% adósok kamattámogatásra nem jogosultak.