Az idézés, a függő beszéd és a szabad függő beszéd

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az idézés, a függő beszéd és a szabad függő beszéd"

Átírás

1 Az idézés, a függő beszéd és a szabad függő beszéd

2 1. AZ IDÉZÉS Kölcsönzés Az idézés szövegrészek kölcsönzése egy másik szövegből. korábbi szövegek tartalma újonnan alkotott szöveg jelölni kell a határokat írásjellel, betűtípussal, hivatkozással. (ha ez nincs lopás, plagizálás)

3 Idézeten belüli idézet: Így fejezi ki Petőfi:»Jőj, tavasz, jőj!«- gondolám az ősszel.» «= lúdláb Szóban is jelezhetjük az idézést, például mondjuk, hogy idézet, majd idézet vége. Ezt jól megcsináltad! De szép vagy ma!

4 Eredeti szöveg szó szerinti idézésekor az idéző mondat és az idézet háromféle módon helyezkedhet el: 1a Az idéző mondat bevezeti az idézetet, utána kettőspont következik, majd az idézet. Vörösmarty mondta, hogy: Lesz még egyszer ünnep a világon! Ha

5 1b Az idézetbe ékelődik az idéző mondat, de ugyanúgy két idézőjel van, egy az idézet elején és egy a végén. A közbevetés gondolatjelek közé kerül. Az életet már megjártam írja Arany, többnyire csak gyalog jártam.

6 1c Az idézőjel kezdi a mondatot, az idézet végéhez pedig gondolatjellel kapcsolódik az idéző mondat. Amint látható, az idézett mondat végéről a pontot elhagytuk, az a teljes mondat végére került. Az életet már megjártam, / többnyire csak gyalog jártam írja Arany verse elején. A kérdőjelet, felkiáltójelet vagy három pontot viszont ki kell tennünk: S boldogságot / Irigy nélkül még ki látott? írja a költő. Lesz még egyszer ünnep a világon! mondta Vörösmarty.

7 Fontos szabály, hogy az idézeten nem módosíthatunk, ezért annak kisbetűs kezdését még akkor is megtartjuk, ha ez kezdi a mondatot. Az idézetből ki is lehet hagyni, ekkor a hiányt három ponttal jelöljük. ( ) Ha hosszabb részt hagyunk ki, vagy nagyon hangsúlyozzuk a kihagyást, a három pontot még szögletes zárójelbe is tesszük. [ ]

8 Elmarad az idézőjel, ha közmondást vagy nagyon ismert verssort idézünk: Kicsi a bors, de erős tartja a közmondás.

9 Az idézés, ahogy a kölcsönzés, nem szégyen. Az idéző új szöveget hoz létre, de munkáját mindenképp minták alapján végzi. Kötelessége is felelevenítenie azokat a szövegeket, amelyekről ír, vagy amelyek az övéhez hasonló témájúak. Az idézés mellett jelölnie kell forrását is, ez épp oly fontos erkölcsi követelmény, mint a kölcsönzött tárgyat visszavinni.

10 A szó szerinti idézés legtöbbször felesleges, például ha az olvasónk is ismeri a szöveget. Gyakoribb a tartalmi idézés, ekkor nincs szükség idézőjelre: Arany János azt írta egyik versében, hogy a költőnek szabad hazudni, csak rajta ne fogják. A hétköznapibb szövegekben a függő beszéd gyakoribb: Megmondta neki, hogy már mind elfogyott.

11 2. FÜGGŐ BESZÉD Olyan közlésmód, amelyben egy másik személy megfogalmazását beleépítjük saját beszédünkbe, azaz az idegen közlés szintaktikailag belerendeződik az elbeszélő által elmondottakba. Pl.: A főnököm azt mondta, hogy most ne menjek szabadságra. Az ige ragozása és a mondatfajta is megváltozott ezáltal. (Ne menjen szabadságra! - mondta a főnököm. ld. egyenes beszédben.)

12 A függő beszéd a valaki által mondottak közvetítésének egyik eszköze, ellentétben ennek másik eszközével, a független beszéddel. Mindkettőben az a közös, hogy a mondottak forrása, maga a beszélő vagy valaki más, ki van fejezve. Pl.: János üzeni: Küldjetek sürgősen tízezer forintot! (független beszéd) vs. János azt üzente, hogy küldjünk neki sürgősen tízezer forintot. (függő beszéd)

13 2a A kötött függő beszéd Függő kijelentésben A magyarban a függő kijelentést általában a hogy kötőszó vezeti be, olykor tárgyi mellékmondat alakjában: Kati meglátta, hogy a kutya ellopta a kolbászt. A főmondatban gyakran ott van a rá utaló azt mutató névmás, amely a független beszédbeli megfelelőjében is meglehet: Juli azt üzente, hogy megvette a könyvet.

14 2a A kötött függő beszéd Függő kérdésben - eldöntendő és - a kiegészítendő kérdés -e Kérsz kávét? Nem tudom, (hogy) kérek-e. Hazaért már Juli? vs. Nem tudom, (vajon) hazaért-e Juli.

15 A délszláv nyelvekben van kötelező kérdő partikula a független eldöntendő kérdésben: zar, li, da vagy a kettős da li, melyek jelentése kb. vajon. Ima li deterdženta? vagy Da li ima deterdženta? (Van-e mosószer?) vs. Pitaću prodavca da li ima deterdženta. (Majd megkérdezem az eladótól, hogy van-e mosószer.)

16 2a A kötött függő beszéd Függő felszólításban A függő felszólítást arra, hogy mit tegyen vagy ne tegyen valaki vagy valakik, melyek közé a beszélő is, mint a felszólítás forrása tartozhat, a magyarban szintén a hogy vezeti be: Utasítom, hogy szüntesse meg a bejárat akadályozását! Már ötször mondtam, hogy induljunk végre!

17 A délszláv nyelvekben is használják a hogy-nak a leginkább megfelelő da kötőszót: Rekao sam ti da se ne mešaš. (Megmondtam (neked), hogy ne avatkozz bele!) A harmadik személyű felszólított esetében egy másik kötőszó is használatos, a neka: Reče mu neka ustane. (Azt mondta neki, hogy álljon fel.)

18 3. A SZABAD FÜGGŐ BESZÉD a cselekmény valamelyik szereplőjének lelki folyamatát közvetlenül nem írja le, csak nyelvi eszközökkel érzékelteti. Függő beszédben: Azt kérdezte magától, valóban arra kényszerült-e. Szabad függő beszédben: Valóban arra kényszerült ő? Az impresszionista irodalomban, belső monológok leírásánál gyakori.

19 További példák a szabad függő beszédre: Egész éjjel törte magát. Vajon jól cselekedett-e? Vajon a felszólalása elég meggyőző volt-e? Sajnálta, hogy senkivel sem beszélte meg a dolgot. A szabad függő beszéd előfordul a bizalmas nyelvi regiszterben is: Megkérdezte: képesnek érzem-e magam rá?

20 1. mondat: kötött függő beszéd 2. mondat: a szabad függő beszéd Arról beszéltek, hogy mit fognak tenni később, miután elvégzik az iskolát. Először is nagyot fognak utazni [ ]. (Gustave Flaubert).

21 IDÉZÉS - szó szerinti - tartalmi FÜGGŐ BESZÉD - kötött függő beszéd (kijelentésben, kérdésben, felszólításban) Független beszéd A SZABAD FÜGGŐ BESZÉD (irodalomban)

22 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!

Reported Speech Függő beszéd

Reported Speech Függő beszéd ~ T u d á s N y e l v i s k o l a ~ 4027 Debrecen, Lóverseny u. 22047/8. Fszt./2. Tel: +36 20 266 1989 www.tudasnyelviskola.hu tudas@tudasnyelviskola.hu Felnőttképzési nyilvántartási szám: 09-0018-06 Reported

Részletesebben

Írásjelek helyes szedése. Szabó Csaba. Mondatvégi írásjelek. Központozás. Kötőjelfélék. Szabó Csaba november 18.

Írásjelek helyes szedése. Szabó Csaba. Mondatvégi írásjelek. Központozás. Kötőjelfélék. Szabó Csaba november 18. 2008. november 18. A magyar nyelvben a mondatok modalitásának kifejezésére mondatvégi et használunk. Kijelentő mondat esetén pontot (.). A magyar nyelvben a mondatok modalitásának kifejezésére mondatvégi

Részletesebben

Mondatkiegészítés adott. Az írásmódtól eltérô. Mondatalkotás. pótlása. Hosszú mássalhangzós. Másolás. Mondatvégi írásjelek

Mondatkiegészítés adott. Az írásmódtól eltérô. Mondatalkotás. pótlása. Hosszú mássalhangzós. Másolás. Mondatvégi írásjelek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Felmérés a tanév elején Az alsó és felsô ívelésû betûcsoportok Felsô hurkolású betûk C-s kapcsolás alsó ívelés után Kis horogvonallal kapcsolódó betûk Kis horogvonal után c-s kapcsolás

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék A főnév 11 Kis és nagy kezdőbetűk 11 A főnevek neme 12 A főnevek többes száma 13 Nem megszámlálható főnevek 15 Csak többes számban használatos főnevek 16 Foglalkozások 17 Címek, rangok,

Részletesebben

5. osztályos tananyag

5. osztályos tananyag 1. A kommunikáció OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI MAGYAR NYELVTAN 2. A kommunikációs kapcsolat 3. A szövegszerkesztés állomásai 4. Az elbeszélés 5. A leírás 6. Jellemzés 5. osztályos tananyag 7. A hangok világa;

Részletesebben

Hitetek mellé tudást

Hitetek mellé tudást Stíluslap Tanulmánykötet: Tanulmánykötet esetében az idézett művekre így kell hivatkozni: első előforduláskor minden azonosító adatot és az idézett oldalszámot fel kell tüntetni lábjegyzetben, az idézett

Részletesebben

Társalgási (magánéleti) stílus

Társalgási (magánéleti) stílus Társalgási (magánéleti) stílus Meghatározás kötetlen társas érintkezésben használt nyelvi formák Általános jellemzők, elvárások közvetlen, Könnyen érthető, Személyiség kifejezése Kommunikációs funkciók

Részletesebben

Etikus publikálás: Plágium

Etikus publikálás: Plágium Etikus publikálás: Plágium Forrás: Roig, Miguel. (2006). Avoiding plagiarism, self-plagiarism, and other questionable writing practices: A guide to ethical writing. Etikus publikálás: jellemzők és alapelvek

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék. A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék. A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17 A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17 A főnév szószerkezetekben 20 A névelő 21 Gyakorlatok 26 A hangsúlytalan mutató névmással álló főnév 28 A birtokos

Részletesebben

DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI

DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. A disszertáció fő részei 1. Külső borító 2. Címlap román nyelven 3. Címlap magyar nyelven 4. Tartalomjegyzék (a fejezetcímek oldalszámaival) 5. Főszöveg bevezetés fejezetek

Részletesebben

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (2016) A szakdolgozat terjedelme 30-50 oldal (a mellékletek nélkül), másfeles sortávolság, 12-es betűnagyság, Times New Roman betűtípus. A margók beállítása: bal

Részletesebben

A modalitás. A/ A logikai hagyomány

A modalitás. A/ A logikai hagyomány A modalitás A/ A logikai hagyomány - szükségszerű és lehetséges fogalma Aletikus logika 1. szükségszerűen igaz kijelentés fogalma a) a kijelentés formája biztosítja: Vagy elmegyek vagy nem. p V p Nem igaz,

Részletesebben

Német nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján

Német nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján Német nyelvi követelmények a 3. év végéig A Hallo Max! c. tankönyv alapján Az ABC, család, lakás, állatok, számok 1-100-ig, évszakok, hónapok, iskola, osztály, barátok, német termékek, 3 dal, 3 versike.

Részletesebben

Könnyen, Gyorsan Angolul!

Könnyen, Gyorsan Angolul! Könnyen, Gyorsan Angolul! 99. Nap/Day ninety-nine FÜGGŐ BESZÉD II. - egyeztetés (idő, hely..) - módbeli segédigék -going to éshave to - felszólítás/tiltás - kérdezősködés - pár apróság FÜGGŐ BESZÉD reported

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS

A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat

Részletesebben

Könnyen, Gyorsan Angolul!

Könnyen, Gyorsan Angolul! Könnyen, Gyorsan Angolul! 95. Nap/Day ninety-five SZENVEDŐ SZERKEZET II. PASSIVE VOICE a kérdő és tagadó mondatok képzése szerencsére semmi újat nem kell megtanulnunk LÉTIGÉS vs PASSZÍV MONDATOK I was

Részletesebben

TestLine - ERASMUS-Magyar kimeneti mérés Minta feladatsor

TestLine - ERASMUS-Magyar kimeneti mérés Minta feladatsor TestLine - RSMUS-Magyar kimeneti mérés olytasd! 1. 2:11 Normál Jelöld a helyes megoldást! Tavaszi szél Talpra sik az eső elszállott a minden sorban pontosan egy helyes válasz van ázik a heveder a páva

Részletesebben

PROGRAMA PENTRU TEZA CU SUBIECT UNIC LA LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ

PROGRAMA PENTRU TEZA CU SUBIECT UNIC LA LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ PROGRAMA PENTRU TEZA CU SUBIECT UNIC LA LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ CLASA A VII-A 2008-2009 13 I. FEJLESZTÉSI KÖVETELMÉNYEK 3. A szövegolvasás képességének fejlesztése 4. Az írásbeli kifejezőképesség

Részletesebben

MAGYAR NYELV 5 8. Javasolt óraszámbeosztás

MAGYAR NYELV 5 8. Javasolt óraszámbeosztás MAGYAR NYELV 5 8. Javasolt óraszámbeosztás A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 5. évfolyam 2 72 6. évfolyam 2 72 7. évfolyam 2 72 8. évfolyam 2 72 5. évfolyam Tematikai egység címe Beszédkészség,

Részletesebben

Egy nyelvjárási szintaxisvizsgálat háttere és eredményei Őrség és Hetés területén

Egy nyelvjárási szintaxisvizsgálat háttere és eredményei Őrség és Hetés területén Egy nyelvjárási szintaxisvizsgálat háttere és eredményei Őrség és Hetés területén P P K E N Y D I 2 0 1 5. 0 2. 0 5. B U D A P E S T T E P E R I C S J Ó Z S E F 1 Áttekintés Adatközlők nem, kor és lakóhely

Részletesebben

Kutatástervezés és. Szakdolgozat írási praktikum 2014.03.13.

Kutatástervezés és. Szakdolgozat írási praktikum 2014.03.13. Kutatástervezés és Szakdolgozat írási praktikum 2014.03.13. Hogyan kezdjük? fontos: 1. vizsgálati objektum kiválasztása, 2. kérdések, mit lehetne vele kapcsolatban vizsgálni, 3 ne legyen antropomorf, ne

Részletesebben

Tagolatlan mondat szavakra tagolása, helyes leírása Ellenőrzés

Tagolatlan mondat szavakra tagolása, helyes leírása Ellenőrzés táblák:layout 1 2008.06.13. 6:37 Oldal 18 1. Ismétlés A 2. osztályos szóanyag szavainak másolása írott és nyomtatott betűkről Tollbamondás Szógyűjtés képről, a gyűjtött szavak leírása 2. Ismétlés A 2.

Részletesebben

1. Milyen szerkezetű mondat? Számozd meg az alábbi szövegrészlet mondatait! Majd állapítsd meg róluk, hogy milyen szerkezetű mondatok!

1. Milyen szerkezetű mondat? Számozd meg az alábbi szövegrészlet mondatait! Majd állapítsd meg róluk, hogy milyen szerkezetű mondatok! 1/A feladatlap 1. Milyen szerkezetű mondat? Számozd meg az alábbi szövegrészlet mondatait! Majd állapítsd meg róluk, hogy milyen szerkezetű mondatok! Egyszer Héraklész megszólított valakit: Asszony! Mi

Részletesebben

ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV

ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV Nyelvtan: ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek, főnevek többes száma névelők és főnévbővítmények: the, a, an, some, any, much, many, a lot of, a few, a little

Részletesebben

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01. Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.1 (A) változatához Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 5 8. évfolyama

Részletesebben

Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint

Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint Gedeon Márta Barátka Agnieszka Varsói Tudományegyetem, Magyar Tanszék Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint Minden nyelvtanár általában valamilyen taneszköz segítségével

Részletesebben

Szakdolgozati szeminárium

Szakdolgozati szeminárium Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel

Részletesebben

Szakirodalmi összefoglaló készítése

Szakirodalmi összefoglaló készítése Szakirodalmi összefoglaló készítése 1 FELADATKIÍRÁS Rövid, magyar (vagy angol) nyelvű összefoglaló készítése egy meghatározott energiaipari témakörben a megfelelő magyar és angol nyelvű szakirodalomban

Részletesebben

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi

Részletesebben

Tartalom. 19 Jelen idő 19 Múlt idő 28 Jővő idő 37. Feltételes mód 41 Jelen idő 41 Múlt idő 43 Használata 44 Gyakorlatok 46

Tartalom. 19 Jelen idő 19 Múlt idő 28 Jővő idő 37. Feltételes mód 41 Jelen idő 41 Múlt idő 43 Használata 44 Gyakorlatok 46 Tartalom Az ige alakjai 5 A., t' r za anyt es a argyas ragozas 6 K.. Jeen tö o mo'd 19 Jelen idő 19 Múlt idő 28 Jővő idő 37 Feltételes mód 41 Jelen idő 41 Múlt idő 43 Használata 44 Gyakorlatok 46 Felszólító

Részletesebben

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL Ahhoz, hogy a tanuló elégséges osztályzatot szerezzen, az alábbi tudásanyag 60 százalékát el kell sajátítania. Vitás esetben vagy osztályozó vizsgánál az alábbi anyagot

Részletesebben

SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI KAR KOLOZSVÁR JOGTUDOMÁNYI ÉS EURÓPAI TANULMÁNYOK TANSZÉK SZAKDOLGOZAT

SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI KAR KOLOZSVÁR JOGTUDOMÁNYI ÉS EURÓPAI TANULMÁNYOK TANSZÉK SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZAT KIVITELEZÉSÉNEK KÖVETELMÉNYRENDSZERE III. ÉVES HALLGATÓK RÉSZÉRE I. Felépítés, elrendezés: - Címlap, a bibliográfiai leírás standard elemeivel (szerző, cím, keltezés, szak megnevezése, vezetőtanárok

Részletesebben

Az Imágó Budapest közlési feltételei

Az Imágó Budapest közlési feltételei Az Imágó Budapest közlési feltételei 1. Az Imágó Budapest olyan magyar, angol, német és francia nyelven beküldött kéziratokat tanulmányokat, könyvismertetéseket fogad el közlésre, amelyek középpontba állítják

Részletesebben

Tanmenet Heti 1 óra, évi 37 óra

Tanmenet Heti 1 óra, évi 37 óra AJÁNLOTT SZEMPONTOK A TANULÓI TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉ- KELÉSÉHEZ Mind a szövegtani anyagot, mind a stilisztikát ajánlatos diagnosztizáló értékeléssel kezdeni, feltárni a tanulók előzetes tudását. A szövegtani

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés Az ige mondatalkotó képessége. 2. Az Objekt"-ek sorrendje főnevek, ill. névmások esetében.

Tartalomjegyzék. Bevezetés Az ige mondatalkotó képessége. 2. Az Objekt-ek sorrendje főnevek, ill. névmások esetében. Tartalomjegyzék Bevezetés 13 1. Az ige mondatalkotó képessége 15 2. Az Objekt"-ek sorrendje főnevek, ill. névmások esetében 17 18 3. Néhány gyakori, Prapositionalobjekt"-tel mondatot alkotó ige 23 4. Névmási

Részletesebben

DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK

DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, öt évnél nem régebbi, a célnyelven még nem publikált/lefordított

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Figyelem! A javítási-értékelési útmutató tartalmi elemeitől eltérő minden jó választ el kell fogadni! NYELVI-IRODALMI

Részletesebben

Rövid helyesírási útmutató

Rövid helyesírási útmutató Rövid helyesírási útmutató Ez az útmutató nem helyettesíti A magyar helyesírás szabályaiban írtakat, pusztán a tapasztalat által kiszűrt, gyakori hibák kiküszöbölésében próbál segítséget nyújtani rövid,

Részletesebben

ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények

ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények Mivel az eddigi szerkesztési tapasztalatok azt mutatják, hogy a formai hiányosságok nagymértékben rontják a diplomamunka értékét, arra kérjük

Részletesebben

TestLine - Nyelvtan és irodalom bemeneti mérés Minta feladatsor

TestLine - Nyelvtan és irodalom bemeneti mérés Minta feladatsor Jelöld az összetartozó szótagokat! 1. 2:11 Normál Minden sorban csak egy helyes válasz van. bor gyap kö cser minden sorban pontosan egy helyes válasz van -lyú -jú -lyök -mely -jök -mej Válaszd ki a "lyukas"

Részletesebben

A JÁTSZÓTÁRSAM, MONDD, AKARSZ-E LENNI? A FÜGGŐ BESZÉD

A JÁTSZÓTÁRSAM, MONDD, AKARSZ-E LENNI? A FÜGGŐ BESZÉD Hegedűs Rita * A JÁTSZÓTÁRSAM, MONDD, AKARSZ-E LENNI? A FÜGGŐ BESZÉD Abstract Reported Speech is a well definable functional and formal category in the English language. In contrast with it the Hungarian

Részletesebben

A Eötvös Loránd-emlékérem. B Eötvös Loránd Emlékérem. C Eötvös Loránd emlékérem. A Gellért fürdő. B Gellért-fürdő. C Gellért Fürdő. A ELTÉ-s.

A Eötvös Loránd-emlékérem. B Eötvös Loránd Emlékérem. C Eötvös Loránd emlékérem. A Gellért fürdő. B Gellért-fürdő. C Gellért Fürdő. A ELTÉ-s. Egyetemi anyanyelvi napok 1 Melyik a helyes? 2014. március 21. A Eötvös Loránd-emlékérem B Eötvös Loránd Emlékérem C Eötvös Loránd emlékérem márc. 6-21:38 2 Melyik a helyes? A Törökbálint nagyközségi Önkormányzat

Részletesebben

2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató

2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató 2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató 1. A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei Tartalmi előírások a) A szakdolgozat címét úgy kell megfogalmazni, hogy az egyértelműen jelezze a tartalmat.

Részletesebben

7 8. évfolyam. nyelvtan irodalom nyelvtan irodalom 7. évfolyam évfolyam Magyar nyelv 7. évfolyam

7 8. évfolyam. nyelvtan irodalom nyelvtan irodalom 7. évfolyam évfolyam Magyar nyelv 7. évfolyam 7 8. évfolyam A 7 8. évfolyamon a változó és egyre összetettebb tudástartalmakkal is összefüggésben a már megalapozott kompetenciák továbbfejlesztése (azaz megerősítése, bővítése, finomítása, hatékonyságuk,

Részletesebben

MAGYAR NYELV Tömbösített tanmenet 8. D évfolyam Helyesejtés, helyesírás, Kommunikáció Olvasás-szövegértés és szövegalkotás Mtk. 26./4.

MAGYAR NYELV Tömbösített tanmenet 8. D évfolyam Helyesejtés, helyesírás, Kommunikáció Olvasás-szövegértés és szövegalkotás Mtk. 26./4. Óra 1. émakör, tananyag Ismerkedés az új taneszközökkel Ismétlés Hangtani ismeretek MAGYAR NYELV ömbösített tanmenet 8. D évfolyam Helyesejtés, helyesírás, Kommunikáció Olvasás-szövegértés és nyelvhelyesség

Részletesebben

Vagy igen, vagy nem. Lássuk a választ néhány példán keresztül. 1. Mi a különbség a következő mondatok jelentése és nyelvtani szerkezete között?

Vagy igen, vagy nem. Lássuk a választ néhány példán keresztül. 1. Mi a különbség a következő mondatok jelentése és nyelvtani szerkezete között? Vagy igen, vagy nem. Lássuk a választ néhány példán keresztül. Ú R I H U N C U T S Á G O K A Z A N G O L N Y E L V B E N? 1. Mi a különbség a következő mondatok jelentése és nyelvtani szerkezete között?

Részletesebben

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.

Részletesebben

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ TESTVÉRMÚZSÁK vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. FORDULÓ 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd meg, hogy

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom 1. évfolyam A tanuló érthetően beszéljen, legyen tisztában a szóbeli kommunikáció alapvető szabályaival, alkalmazza őket. Szavakat és szópárokat tudjon utánmondással, helyes idő-tartammal

Részletesebben

Négy Hét Alatt Alapszinten Angolul. GYAKORLÁS nap

Négy Hét Alatt Alapszinten Angolul. GYAKORLÁS nap Négy Hét Alatt Alapszinten Angolul GYAKORLÁS 17-19. nap Felszólító mód Érzelmeket kifejező igék Some és any ISMÉTLÉS-GYAKORLÁS 17-19. nap FELSZÓLÍTÓ MÓD imperative mood Hogyan képezzük a felszólító módot?

Részletesebben

Tudományos írásműfajok

Tudományos írásműfajok Tudományos írásműfajok Kutatási terv A téma meghatározása Összegyűjtött szakirodalom Kritikai forráselemzés Releváns szakirodalmak összegzése Hipotézis felállítása Hosszabb és mélyebb tanulmányok megírásához

Részletesebben

Nagy Erika. Nyelvtanból Ötös. A magyar nyelvtan érthetően kicsiknek és nagyoknak. www.magyarnyelvtan.hu

Nagy Erika. Nyelvtanból Ötös. A magyar nyelvtan érthetően kicsiknek és nagyoknak. www.magyarnyelvtan.hu Nagy Erika Nyelvtanból Ötös A magyar nyelvtan érthetően kicsiknek és nagyoknak www.magyarnyelvtan.hu 1 Tartalom 1. Alapfogalmak...6 2. Szófajok...13 3. Névszó......14 4. Főnevek...16 5. Melléknevek...26

Részletesebben

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály 2013/2014 Tanítók: Tóth Mária, Buruncz Nóra Tankönyvcsalád: Nemzeti Tankönyvkiadó Anyanyelvünk világa 4. osztály

Részletesebben

X. Vörösmarty Mihály. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi a kapcsolata a következő személyekkel? 3. Hogyan kapcsolódnak Vörösmartyhoz?

X. Vörösmarty Mihály. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi a kapcsolata a következő személyekkel? 3. Hogyan kapcsolódnak Vörösmartyhoz? X. Vörösmarty Mihály 1. Életrajzi adatok a) Mettől meddig élt Vörösmarty Mihály? b) Hol tanult? c) Hogyan kötődik az alábbi helyekhez? Baracska: Börzsöny: Debrecen: Görbő: Nyék: d) Mikor volt országgyűlési

Részletesebben

Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Angol nyelv

Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Angol nyelv Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben

Részletesebben

_UXU AZ ER S BIRTOKOS NÉVMÁS

_UXU AZ ER S BIRTOKOS NÉVMÁS 8. LÉPÉS 91 Szavak ( ) só - - lassú - - fehér - - kék ( ) garzonlakás ( ) nyakkend - - gyors ( ) sarok ( ) kétágyas szoba ( / / ) - - / /... (er s birtokos névmás) az én/te/, (az) enyém/tied/, saját (

Részletesebben

A változás szabadsága I.

A változás szabadsága I. Hollenda Zsolt A változás szabadsága I. www.tudatossag.hu www.tokeleteselet.hu Munkafüzet Tartalomjegyzék Miért vagyunk itt?... 3 Megéri változtatni?... 4 Sosem késő... 5 Sorsunk a saját kezünkben van!...

Részletesebben

NARRATÍV TERÁPIA. Szerzők: Michel White (Ausztrália) (elhunyt 2008-ban) David Epston (Új Zéland) 1980-as éveket követően

NARRATÍV TERÁPIA. Szerzők: Michel White (Ausztrália) (elhunyt 2008-ban) David Epston (Új Zéland) 1980-as éveket követően NARRATÍV TERÁPIA Szerzők: Michel White (Ausztrália) (elhunyt 2008-ban) David Epston (Új Zéland) 1980-as éveket követően Michael White Epston és White Alapszöveg: kiadták 1990-ben ÉLETTÖRTÉNETEK (NARRATÍVÁK)

Részletesebben

Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat. Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra

Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat. Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra Táblára felírt szöveg: Nem az a lényeg, amit néha napján megteszel,

Részletesebben

INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés

INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INGATLANKÖZVETÍTŐ Feladatok és tevékenységek

Részletesebben

C programozási nyelv

C programozási nyelv C programozási nyelv Előfeldolgozó utasítások Dr Schuster György 2011 május 3 Dr Schuster György () C programozási nyelv Előfeldolgozó utasítások 2011 május 3 1 / 15 A fordítás menete Dr Schuster György

Részletesebben

TINTA KÖNYVKIADÓ Szerkesztési útmutató

TINTA KÖNYVKIADÓ Szerkesztési útmutató Anyagleadás Kérjük, hogy a szöveget elektronikus formában és kinyomtatva is adják le. A fájlokat Microsoft Word (.doc) vagy Rich Text Format (.rtf) formátumban mentsék el. Egy fájlban lehetőség szerint

Részletesebben

Bevezetés a szakmai feladatok készítéséhez. Bibliográfiai információk gyűjtése és kezelése

Bevezetés a szakmai feladatok készítéséhez. Bibliográfiai információk gyűjtése és kezelése Bevezetés a szakmai feladatok készítéséhez Bibliográfiai információk gyűjtése és kezelése Szakmai közösség: eredetiség nem lehet egyedül megalapozni és elkészíteni egy tudományos művet Három ok, amiért

Részletesebben

XIX. Kosztolányi Dezső

XIX. Kosztolányi Dezső XIX. Kosztolányi Dezső 1. Hol, mikor született és halt meg a Kosztolányi Dezső? 2. Hol, milyen tanulmányokat folytatott? 3. Milyen kapcsolat fűzte a következő személyekhez? Ady Endre: Babits Mihály: Brenner

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK

SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK A MAGYARÓRÁN Sass Bálint joker@nytud.hu Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet Korpusznyelvészeti Osztály XVI. MANYE kongresszus Gödöllő, 2006. április 10-12.

Részletesebben

AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Szűcs Ferenc: Teológiai

Részletesebben

[Polgármesteri] Kérdőív az önkormányzat hivatalát az ügyfelek részéről érő fenyegetésről, sérelemről

[Polgármesteri] Kérdőív az önkormányzat hivatalát az ügyfelek részéről érő fenyegetésről, sérelemről [Polgármesteri] Kérdőív az önkormányzat hivatalát az ügyfelek részéről érő fenyegetésről, sérelemről Magyarországon évtizedek óta kiemelten feszült viszonyok között élünk. Az élet, a gazdaság feltételeinek

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

MagyarOK A2+ Szita Szilvia - Pelcz Katalin: Tanmenetek. A2.2. Célnyelvi és forrásnyelvi környezet Egy 96 órás tanfolyam 49 96.

MagyarOK A2+ Szita Szilvia - Pelcz Katalin: Tanmenetek. A2.2. Célnyelvi és forrásnyelvi környezet Egy 96 órás tanfolyam 49 96. Szita Szilvia - Pelcz Katalin: MagyarOK A2+ Tanmenetek A2.2. Célnyelvi és forrásnyelvi környezet Egy 96 órás tanfolyam 49 96. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 óraszám 49 50. 51

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézet Angol Nyelvi Alapvizsga Az Angol Nyelvi Alapvizsga a vizsgázók négy nyelvi alapkészségben (beszéd- és íráskészség, hangzóés olvasott szöveg értése) való jártasságát, valamint nyelvhelyességét méri. A vizsga

Részletesebben

MagyarOK A2+ Szita Szilvia - Pelcz Katalin: Tanmenetek. A2.2. Célnyelvi és forrásnyelvi környezet Egy 120 órás tanfolyam 61 120.

MagyarOK A2+ Szita Szilvia - Pelcz Katalin: Tanmenetek. A2.2. Célnyelvi és forrásnyelvi környezet Egy 120 órás tanfolyam 61 120. Szita Szilvia - Pelcz Katalin: MagyarOK A2+ Tanmenetek A2.2. Célnyelvi és forrásnyelvi környezet Egy 120 órás tanfolyam 61 120. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 óraszám TARTALOM

Részletesebben

Bálint Ágnes: Szeleburdi család (részlet) Móra Könyvkiadó, Budapest, 2006.

Bálint Ágnes: Szeleburdi család (részlet) Móra Könyvkiadó, Budapest, 2006. Bálint Ágnes: Szeleburdi család (részlet) Móra Könyvkiadó, Budapest, 2006. Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás:

Részletesebben

Általános Megállapodás az Európa Tanács. I. rész. Jogi személyiség - Jogképesség. 1. cikk. 2. cikk. II. rész. Javak, alapok és vagyonok. 3.

Általános Megállapodás az Európa Tanács. I. rész. Jogi személyiség - Jogképesség. 1. cikk. 2. cikk. II. rész. Javak, alapok és vagyonok. 3. Általános Megállapodás az Európa Tanács A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Francia Köztársaság, a Görög Királyság, az Ír Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság,

Részletesebben

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Megoldás

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Megoldás Megoldás 1. Melyik mondat állítás a következőek közül? A: Szép idő van ma? B: A 100 szép szám. C: Minden prímszám páratlan. D: Bárcsak újra nyár lenne! Az állítás olyan kijelentő mondat, melyről egyértelműen

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M

JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M 8. É V F O L Y A M ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS R FÜZET s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 0 6 Untitled-13 1 2006.03.01. 15:01:48 2 Untitled-13 2 2006.03.01. 15:01:48 3 Untitled-13

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./Tájékoztató az Önkormányzat rendelet alkotási kötelezettségével kapcsolatosan.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./Tájékoztató az Önkormányzat rendelet alkotási kötelezettségével kapcsolatosan. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.március 21.-én megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk

Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szakdolgozattéma-választás, konzultációk: szakdolgozattéma-választás

Részletesebben

Szó-kincseink könnyedén

Szó-kincseink könnyedén Szó-kincseink könnyedén III. H, I, Í, J Szó-kincseink könnyedén II. A szótár felépítése A szótár felépítése egyszerű, bár némileg eltér a hagyományos szótárakétól. Jeleket, rövidítéseket nem tartalmaz.

Részletesebben

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból

Részletesebben

Kijelentéslogika, ítéletkalkulus

Kijelentéslogika, ítéletkalkulus Kijelentéslogika, ítéletkalkulus Kijelentés, ítélet: olyan kijelentő mondat, amelyről egyértelműen eldönthető, hogy igaz vagy hamis Logikai értékek: igaz, hamis zürke I: 52-53, 61-62, 88, 95 Logikai műveletek

Részletesebben

SZAKDOLGOZAI ÚTMUTATÓ

SZAKDOLGOZAI ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAI ÚTMUTATÓ Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Szociológiai Intézet Szociális Tanulmányok Tanszék Szociális menedzser továbbképzési szak A szociális menedzser

Részletesebben

Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról.

Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról. Mátyás király és a szegény tanító könnyebb szövegek Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról. Élete dióhéjban Született: 1443. február 24-én Kolozsvárott. Apja:

Részletesebben

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE Bibliaismeret Hit Gyülekezete emelt szint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Angol nyelv. A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: A szószámra vonatkozó szabályok részletezése

Angol nyelv. A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: A szószámra vonatkozó szabályok részletezése Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben

Részletesebben

Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet

Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet A kis képek alapján mondd el a mesét saját szavaiddal! Te milyen csodatarisznyát szeretnél? Írd le! Az olvasófüzetedben dolgozz! Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet Írd le a fejezet címét! Hány méterre

Részletesebben

Matematika Logika

Matematika Logika Matematika Logika 1 Állítások - Kijelentések Az alábbi kijelentő mondatok közül válaszd ki az állításokat! 1. Minden prímszám páratlan 2. Holnap jó műsor lesz a tv-ben. 3. Az óvodában a legszebb lány Veronika.

Részletesebben

Publikációs felhívás

Publikációs felhívás Publikációs felhívás 1. A Terror & Elhárítás című folyóirat publikálás céljából magyar, valamint angol nyelven készített kéziratokat tanulmányokat és könyvrecenziókat fogad be, amelyekért honoráriumot

Részletesebben

Az igekötők gépi annotálásának problémái Kalivoda Ágnes

Az igekötők gépi annotálásának problémái Kalivoda Ágnes Az igekötők gépi annotálásának problémái Kalivoda Ágnes Budapest, 2017. február 3. PPKE BTK Bevezetés Mi a probléma? Homográf szóalakok hibás szófaji címkét kaphatnak Mi a megoldás? Szabály alapú javítás

Részletesebben

Használatos idézőjelek: macskaköröm»lúdláb«félidézőjel Figyelem! 1. Az idézőjelek és az idézőjelbe tett szó vagy szöveg közé nem teszünk szóközt. 2.

Használatos idézőjelek: macskaköröm»lúdláb«félidézőjel Figyelem! 1. Az idézőjelek és az idézőjelbe tett szó vagy szöveg közé nem teszünk szóközt. 2. Használatos idézőjelek: macskaköröm»lúdláb«félidézőjel Figyelem!. Az idézőjelek és az idézőjelbe tett szó vagy szöveg közé nem teszünk szóközt. 2. Szövegbe ékelt, szó szerinti idézetre úgynevezett macskakörmöt

Részletesebben

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar. Egységes kézirat-leadási és hivatkozási útmutató. [alkalmazandó 2016.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar. Egységes kézirat-leadási és hivatkozási útmutató. [alkalmazandó 2016. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Egységes kézirat-leadási és hivatkozási útmutató [alkalmazandó 2016. január 1-től] I. Általános szerkesztési szabályok 1. A bekezdések és a

Részletesebben

Kijelentéslogika, ítéletkalkulus

Kijelentéslogika, ítéletkalkulus Kijelentéslogika, ítéletkalkulus Arisztotelész (ie 4. sz) Leibniz (1646-1716) oole (1815-1864) Gödel (1906-1978) Neumann János (1903-1957) Kalmár László (1905-1976) Péter Rózsa (1905-1977) Kijelentés,

Részletesebben

A legszebb mesék Mátyás királyról

A legszebb mesék Mátyás királyról A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /

Részletesebben

A SZÁZADOK KÖZLÉSI SZABÁLYZATA

A SZÁZADOK KÖZLÉSI SZABÁLYZATA A SZÁZADOK KÖZLÉSI SZABÁLYZATA 1. A szerkesztõség a szerzõ kézirati szövegét számítógépes formában (*.rtf) kéri. 2. Az eljuttatás módja E-mailben attachement mellékletként vagy postai úton floppylemezen.

Részletesebben

Megjegyzés: A Kelet c. folyóirat a Chicago Manual of Style, 16th Edition-t veszi

Megjegyzés: A Kelet c. folyóirat a Chicago Manual of Style, 16th Edition-t veszi Ú t m u t a t ó a z a n y a g o k l e a d á s á h o z é s formázásukhoz Megjegyzés: A Kelet c. folyóirat a Chicago Manual of Style, 16th Edition-t veszi alapul (továbbiakban CMS ); minden olyan kérdésben

Részletesebben

1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK

1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK 1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK 1 1.1. A kommunikációs folyamat 2 A kommunikáció a legáltalánosabb megfogalmazás szerint az információk áramlását jelenti. Elsődleges célja, hogy a kommunikációs folyamat

Részletesebben

Magyar nyelvi óra. Idő Az óra menete Didaktikai feladat

Magyar nyelvi óra. Idő Az óra menete Didaktikai feladat Magyar nyelvi óra A témakör címe: A névmások szerepe a szövegben A tematikus egység: A szöveg Az osztály: 9. osztály A tanítás időpontja: 2002. április 10. A tanárjelölt neve: Harmath Artemisz Az intézmény

Részletesebben

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni

Részletesebben

TARTALOM. Tartalom. 1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV 11 16. oldal. A határozott névelő: a gitár, az autó

TARTALOM. Tartalom. 1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV 11 16. oldal. A határozott névelő: a gitár, az autó 1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV 11 16. oldal 2. fejezet TALÁLKOZÁS 17 38. oldal 3. fejezet ISMERKEDÉS AZ IRODÁBAN 39 56. oldal 4. fejezet A VÁROSBAN 57 82. oldal TÉMÁK Néhány nemzetközi szó Köszönések

Részletesebben

Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei

Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei készítette: Ferenczi Edéné 2009.október 14. Mi a szakdolgozat? Közgazdasági tartalmú értekezés Bizonyítja a hallgató szakterületi jártasságát Hazai és nemzetközi

Részletesebben