Batáta, a bakhátak új királya

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Batáta, a bakhátak új királya"

Átírás

1 Berki Mihály és párja, Tamás Lívia batátatermesztési tapasztalataikra alapozva létrehozták a Penészleki Batáta B&T nevű vállalkozást, ami kettőjük vezetéknevének kezdőbetűit tartalmazza. Az őstermelővé vált vállalkozó penészleki illetőségű, és a családjában előtte mindenki mezőgazdasággal foglalkozott, csak ő lett gépészmérnök. Képzettsége beszélgetésünk közben gyakran megmutatkozott, mert nem méterben vagy centiméterben, hanem milliméterben számolva adta meg az értékeket. Tehát 5 évvel ezelőtt az említett prózai okból csodálkoztak rá a batátára. Előbb zöldségesnél vettek pár darabot. Megfőzték, mindenkinek ízlett. Viszont nem filléres dolog édesburgonyát vásárolni, inkább mellbevágó, manapság forintot kérnek kilójáért. Ezért úgy határoztak, hogy termesztenek ők maguknak batátát. Következő év tavaszán 300 tövet ültettek ebből a szulákféléből és a kísérlet sikerült. A termése édeskés, úgyhogy rizst és gyümölcsöket is helyettesíteni lehet vele az ételekben. Közben az egész családnak megtetszett az édesburgonya, ezért folyamatosan növelték a termőterületét. Az ajándékba adogatott batáta a baráti körükben is mindenki tetszését elnyerte, ami felbátorította őket, hogy még nagyobb területen termesszék. Boribon édesburgonya felszedés közben Penészlek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legdélebbi települése. A lakás közelében érnek véget a nyírségi homokbuckák, és az itt található 5 ezer négyzetméteren kezdték el a batátatermesztést. Egyébként a határ túloldalán Penészlekkel szemben fekszik Piskolt, ahova sokáig gyakran eljártam Szabó Bélához, aki 18 éven keresztül ugyanazon a területen ültetett burgonyát kétszer 1 évben, és az éves össztermése tonna között alakult. A földrajzi hely meghatározásából világos, hogy nagyon gyengék errefelé a talajok. Csakhogy a batáta számára ez előnyös, mert így szép sima gumókat terem. Az itteni igen sovány földön csak akkor számíthatnak sikerre, ha évről évre szerves trágyát is használnak. Penészleken be 1. oldal (összes: 9)

2 is lehet szerezni, így a tápanyagellátásra sincs gondjuk. Másrészt az tette sikeressé a batátatermesztésüket, hogy soronkénti csepegtető öntözést építettek ki, és a csepegtetővízen keresztül a növények fenológiai fázisának megfelelő műtrágyát tudnak kijuttatni a vízben oldva. 2. oldal (összes: 9)

3 3. oldal (összes: 9)

4 Tamás Lívia: a batáta értékesítési ára a piacon a burgonyáénak 4-5-szöröse. Jelenleg forintba kerül kilója, tehát megéri vele foglalkozni A batáta termesztéstechnológiájának első eleme az őszi talaj-előkészítés. A nem sokkal korábban betakarított batáta lombozatát előbb betárcsázzák, majd kiszórják az új kultúra alá szánt szerves trágyát. A következő év elején, de még a tél vége előtt legalább két talajlazítás következik. Ez létfontosságú, mert a csepegtető öntözés hatására erősen tömörödik a talaj, megkeményedik és levegőtlenné válik. Ezen a tájon a homok alatt 0,3-0,5 méterrel kovárványréteg található, ami vízzáró lévén év közben felfogja a csapadékot. A tavalyi esős nyáron gyakran összegyűlt az esővíz a barázdákban. Ezért most elhatározták, hogy idén centiméter mélyen lazítóznak, amit január végén és február elején el is végeztek. Mélyszántást ilyen területen nem javasolnak, mert akkor a legfelső talajréteget aláfordítanák a vékony termőréteggel együtt. A zöldtrágya a batáta barátja, ezért az őszi talajlazítás után ilyen keveréket vetnek. Ha nem sikerül, tavasszal is megtehetik, de akkor mustárt és facéliát vetnek idejekorán, hogy még az édesburgonya kiültetése előtt aláművelhessék. Közismert fonálféreg-gyérítő hatása miatt a mézontófű különösen kedvező a batáta számára, és erre szükség is van. Az emberekhez hasonlóan, az összes létező talajlakó kártevő imádja az édesburgonyát, valószínűleg édessége és nagy nedvességtartalma miatt. Mi több, az eredményes batátatermesztés egyik sarokköve egyértelműen a hatásos kártevőirtás. Még az is előfordul, hogy ehhez év közben, a csepegtetővízen keresztül is ki kell juttatni alkalmas vegyszert. Sajnos egyre kevesebb az engedélyezett hatóanyag. 4. oldal (összes: 9)

5 5. oldal (összes: 9)

6 Berki Mihály A batáta kiültetése előtt 1 hónappal a zöldtrágyát alászántják, az ültetés előtt 2 héttel pedig kialakítják a bakhátakat. Berki Mihály gazdaságában ikersoros és egysoros bakhátak is vannak. Mivel 120 centiméter széles takarófóliát használnak, ezért egymástól 80 centiméterre ültetik el a növénykéket. Ikersoros termesztésnél a tövek térállása szorosabb, míg ha csak egy sort ültetnek a bakhátba, akkor nagyobb felület jut egy-egy növénynek. Hektáronként 17,5 ezer tövet ültetnek ki. Ebben a munkában nemcsak a család vesz részt, hanem barátok és ismerősök is. Nagyon homokos talajon az ikersoros technológiát alkalmazzák, ha jobb a föld, akkor az egysoros ültetési módban bíznak. A kiültetéshez fontos a szakszerűen nevelt palánta, és Berki Mihályék tavaly 85 százalékban maguknak nevelték őket. Elsősorban hajtatásról van szó, amihez az előző évi termésből válogatnak gumókat, kicsit-nagyot vegyesen. Hatványozottan ügyelnek rá, hogy beteg növény alól ne szedjenek szaporítógumót, annak végzetes hatása volna. Idén már februárban megkezdték a batátapalánták nevelését. A gumókat heti szakaszolás szerint rakták ládába. Fél hektárhoz 6 ezer liter tőzeget és ugyanannyi virágföldet vásároltak. Az elegyet jól összekeverték, úgy takarták be vele a magasságuk háromnegyedéig a csíráztatásra szánt gumókat. A takarásból kimaradó gumónegyedből és a föld alatti részből egyaránt nőnek hajtások. A hajtatásban az ültetés utáni 3-4. héten jelennek meg a növények. Amikor a magasságuk eléri a centimétert, levágják őket és kiültetik a bakhátakba. A hajtatásban, a palántatermesztésben egyáltalán nem használnak műtrágyát, csak a már említett tőzeg-virágföld eleggyel dolgoznak. Kiültetéskor a növények tőtávolsága általában 30 centiméter, azaz 100 méterre 333 batátatő jut. Általában centiméter között van a batáta sortávolsága, a talaj és a fajta függvényében. Náluk a felszedés miatt 100 centiméter sortávolságot tartanak, mert ősszel így tudják jó minőségben megoldani a termés kiszedését. Mivel a batáta nagyon melegigényes növény és nagyon nem szereti a fagyot, ők május 15. és június 15. között szokták kiültetni. Az a lényeg, hogy a talaj hőmérséklete még éjjel se csökkenjen 10 fok alá, különben a növényke meghűl és tönkremegy. 6. oldal (összes: 9)

7 A palánták átültetése a gumóról történő levágás után Állománykezelésre általában 1 százalékos rezes oldatot használnak, de csak akkor van rá szükség, 7. oldal (összes: 9)

8 ha nagyon csapadékos az évjárat. A csepegtetővízzel időszakosan juttatnak ki lombtrágyát, foszfort, vasat, káliumot és kalciumot. Kalciumot a jobb eltarthatóság érdekében, káliumot pedig azért adnak a batátának 2 héttel a betakarítása előtt, hogy ízletesebbek legyenek a gumók. A betakarítást mindig az első fagyok után kezdik. Gombos villával vagy ásóval két oldalról alányúlnak a batátatőnek, óvatosan kifordítják. Ez a munka egy hónapig tart, és a család és a barátok ugyancsak részt vesznek benne. Nagyon oda kell figyelni a betakarításra, mert ilyenkor a batáta héja pont olyan, mint az újburgonyáé: nagyon sérülékeny. Kézzel szedik fel a gumókat, majd mossák és hőkezelik a termést. A hőkezelés fokos. Hatására begyógyulnak a gumók sebei, fehér színű var marad utánuk. A batáta tárolása ugyancsak nagy figyelmet és hozzáértést igényel. Általában páradús környezetben, Celsius-fokon ajánlott tárolni. Erkélyen, garázsban nem érdemes tárolni, mert a hideg hatására tönkremegy a gumó. A batáta értékesítési ára a piacon a burgonyáénak 4-5-szöröse. Jelenleg forintba kerül kilója, mérettől és minőségtől függően. A termelés költségét illetően kizárólag az anyagköltségekről tudott nyilatkozni Berki Mihály. Ezek ezer forintot tesznek ki hektáronként. Ehhez még hozzá lehet számítani a munkabérköltséget, ami körülbelül 200 ezer forint, ugyancsak 1 hektárra vetítve. A piacon értékesített árral számolva 1,25-1,3 millió forintra rúg a batáta hektáronkénti árbevétele. Tehát megéri foglalkozni a termesztésével. Ehhez hozzá kell tenni, hogy csakis szakszerűen szabad az édesburgonyához nyúlni, különben garantált a veszteség. Illusztráció No és a nagypapa? Ma már kizárólag batátát eszik köret gyanánt, mintha azon nőtt volna fel. Szerző: Avar László 8. oldal (összes: 9)

9 Közzététel ideje: , csütörtök, 17:00 A forrás webcíme: 9. oldal (összes: 9)

ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS

ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS Balla Zoltán Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet Nyíregyháza 2017. március

Részletesebben

Mérlegelv. Amennyi tápanyagot elviszek vagy el szándékozok vinni a területről terméssel, azt kell pótolnom

Mérlegelv. Amennyi tápanyagot elviszek vagy el szándékozok vinni a területről terméssel, azt kell pótolnom Trágyázás Mérlegelv Amennyi tápanyagot elviszek vagy el szándékozok vinni a területről terméssel, azt kell pótolnom Mivel Szerves trágya Műtrágya Növényi maradvány Előző évi maradvány Pillangosok N megkötése

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait Argentína 2017/18 év kukorica termelését 36 millió metrikus tonnára becsülték, mely 8%-al

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették USDA a 2018/19 évre Ausztrália búza termelését 20,0 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte, ami 2,0 mmt vagy 9%-os

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés

Részletesebben

Görögdinnye tápanyag-utánpótlási kísérlet Általános leírás és eredmény

Görögdinnye tápanyag-utánpótlási kísérlet Általános leírás és eredmény Görögdinnye tápanyag-utánpótlási kísérlet 2015 Általános leírás és eredmény A kísérlet beállítása Meggyes Milánnál történt Csányon, aki több generációs dinnyetermesztő családból származik. A dinnyetermesztésben

Részletesebben

Zöldborsó: a rezisztencia mindent felülír

Zöldborsó: a rezisztencia mindent felülír A legmegbízhatóbbnak a gyárak zöldborsó-szerződései mutatkoznak, és ezek alapján kijelenthető, hogy továbbra is vészesen csökken nálunk ennek a zöldségnövénynek a termőterülete. Tavaly még 13,5 14 ezer

Részletesebben

Áfonyát konténerben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Áfonyát konténerben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Az áfonyafélék rendkívül összetett nemzetség, alnemzetségekre, és azokon belül fajcsoportokra osztható, besorolásuk még mindig vitatott. Európában az üzemi termesztésben a Vaccinium formosum (déli magasbokrú

Részletesebben

Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V

Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V page 2 A növények növekedésének alapjai: Napenergia,CO2, víz, tápelemek Tápelemeket 2 csoportra osztjuk:

Részletesebben

Lecsós kert. Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs

Lecsós kert. Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs Lecsós kert Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs Alapinformációk A növény is csak ember. alaptevékenységek: tavaszi területrendezés, vetés/ültetés, rendszeres nyári munkák, betakarítás

Részletesebben

500-ak Klubja eredmények őszi búzában

500-ak Klubja eredmények őszi búzában 00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító

Részletesebben

Fehér és csípős paprika

Fehér és csípős paprika Fehér és csípős paprika fehér paprika Kertész kollégák! Amikor találkozunk Önökkel szakmai rendezvényeinken, bemutatóinkon mindig nagy érdeklődéssel várjuk, hogy új fajtáinkat hogyan fogadják, mennyire

Részletesebben

A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt.

A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt. A Trifender alkalmazása a burgonyában. Készítette: Osváth Zoltán email:osvathz@enternet.hu A Trifender egy hiper parazita gomba, amely készítmény a Trihoderma asperellum gomba egy agresszív törzsét tartalmazza.

Részletesebben

Önkormányzati területek összegzése

Önkormányzati területek összegzése Önkormányzati területek összegzése A képviselő testület döntése alapján Gyomaendrőd város önkormányzata a tulajdonában álló termőföldeket maga műveli. Illetve a folyamatban lévő bérleti szerződéseket lejárata

Részletesebben

A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában

A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A vöröshagyma a hazai és a nemzetközi piacokon is folyamatosan, egész évben igényelt zöldségfélénk. A fogyasztók ellátása részben friss áruval, de

Részletesebben

A tápiószentmártoni B és L Bt. 500-ak klubja kísérletének bemutatása 2013 szeptember 13., péntek 07:27

A tápiószentmártoni B és L Bt. 500-ak klubja kísérletének bemutatása 2013 szeptember 13., péntek 07:27 B és L Bt. tulajdonosa Babicz Károly, aki a családjával és testvérével Babicz Lászlóval közösen végzi a gazdálkodást a Pest megyei Tápiószentmártonban. A Babicz testvérek már az 1990-es évek elejétől elkezdték

Részletesebben

Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztály Kalocsai Kutatóállomás. KUTATÁSIBESZÁ]dOLÓ 2017.

Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztály Kalocsai Kutatóállomás. KUTATÁSIBESZÁ]dOLÓ 2017. Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztály Kalocsai Kutatóállomás KUTATÁSIBESZÁ]dOLÓ 2017. WATER RETAINER VÍZÖR KEZELÉSEK INTENZÍV SZABADFÖLDI FŰSZERPAPRIKA TERMESZTÉSBEN Összeállította: Pék Miklós kutató

Részletesebben

USDA a 2016/17 évre India szójabab termelését 11,5 millió metrikus tonnára becsüli fel, ami 19%-os

USDA a 2016/17 évre India szójabab termelését 11,5 millió metrikus tonnára becsüli fel, ami 19%-os MEZŐGAZDASÁDI TERMELÉS A VILÁGON Szójabab Indiában: hozamok átlag felettiek USDA a 2016/17 évre India szójabab termelését 11,5 millió metrikus tonnára becsüli fel, ami 19%-os növekedés a múlt hónapi prognózishoz

Részletesebben

I. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA május

I. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA május I. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. május Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. május I. évfolyam, 4. szám,

Részletesebben

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1! 5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral

Részletesebben

I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április

I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.

Részletesebben

L 104/40 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.4.24.

L 104/40 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.4.24. L 104/40 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.4.24. A BIZOTTSÁG 352/2010/EU RENDELETE (2010. április 23.) az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásában szereplő egyik

Részletesebben

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture

Részletesebben

I. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július

I. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július I. évfolyam, 6. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. július Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. július I. évfolyam, 6.

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,

Részletesebben

Kísérleti Szöveges Értékelés 2017.

Kísérleti Szöveges Értékelés 2017. Kísérleti Szöveges Értékelés 2017. Gazda neve: Zsemberi Gábor, Ópusztaszer. Termesztés: -előnövény; nem volt -főnövény; berakó uborka Fajta: Triology F1 Genezis Kísérlet (GK): 350 m² 780 tő Üzemi Kísérlet

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2017. augusztus 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

A málna- és szedertermesztés gazdaságossága

A málna- és szedertermesztés gazdaságossága A málna és a szeder ültetvénytelepítési költsége meglehetősen közel áll egymáshoz, még ha művelési rendszerük némileg eltérő is. A málna térállása jellemzően 2,5-3 0,3-0,4 méter, hektáronkénti tőszáma

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását Kép Vegetációs index Anatólia fennsík régiójában Az őszi szárazság az Anatóliai

Részletesebben

Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program

Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program Berentén a munkaprogram 2012.03.01-én indult.14 fő kapott itt munkát, 8 órás munkaidőben.

Részletesebben

Smaragdfa, a zöld jövő. Négyéves Smaragdfa erdő

Smaragdfa, a zöld jövő. Négyéves Smaragdfa erdő Smaragdfa, a zöld jövő Négyéves Smaragdfa erdő Smaragdfa fejlődése A kiültetéskor 3 év múlva Az előző évben ültetett, a fagyok után tarra vágott Smaragdfa növekedése A 30, a 80 és a 100 napos facsemete

Részletesebben

A káposztafélék védelme

A káposztafélék védelme A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket

Részletesebben

Hajtatott burgonyatermesztés

Hajtatott burgonyatermesztés Hajtatott burgonyatermesztés Szakmai tanácsok www.malagrow.hu Gumócsávázás A koraiság fokozásában az első és egyik legfontosabb lépés a gyors, robbanásszerű csírázás és az egyöntetű kelés. A Radifarm biostimulátor

Részletesebben

Burgonya termesztés Talajelıkészítés A burgonya a lég járható, jó vízgazdálkodású talajokat kedveli. A talajelıkészítéskor a laza szerkezető, jól

Burgonya termesztés Talajelıkészítés A burgonya a lég járható, jó vízgazdálkodású talajokat kedveli. A talajelıkészítéskor a laza szerkezető, jól Talajelıkészítés A burgonya a lég járható, jó vízgazdálkodású talajokat kedveli. A talajelıkészítéskor a laza szerkezető, jól szellızött, rögmentes talaj kialakítására törekedjünk. A gumó növekedése csak

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Oroszországban: nedves időjárási körülmények akadályozzák a tavaszi búza vetését

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Oroszországban: nedves időjárási körülmények akadályozzák a tavaszi búza vetését MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Oroszországban: nedves időjárási körülmények akadályozzák a tavaszi búza vetését Kép. Tavaszi búza vetésének előrehaladása: Szibéria kerülete *USDA- Egyesült Államok

Részletesebben

Fehér és hegyes erős paprika katalógus

Fehér és hegyes erős paprika katalógus Fehér és hegyes erős paprika katalógus Fehérben órzi egészségét Termelői vélemény HORVÁTH JÓZSEF, Árpád-Agrár Zrt.Kertészeti Igazgató: SV97PP F1 HR Tm:-3 IR TSWV Az SV97PP fehér paprika fajtát már két

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XVIII. évfolyam, 7. szám, 2013 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2013. november 25-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem

Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek Fény Árnyékot is elviselem, ám ilyen helyen kevesebbet virágzom, tavaszi kihajtásban kevésbé élénk-piros a levelem Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok

Részletesebben

Csepegtető öntözőrendszerek tisztítása. Kísérlet 2018

Csepegtető öntözőrendszerek tisztítása. Kísérlet 2018 Csepegtető öntözőrendszerek tisztítása Kísérlet 2018 Kísérlet adatai Termény / Fajta: Ország / Régió: Kísérlet célja: Nincs adat Faversham / Egyesült Királyság Tesztelt ICL termék: PeKacid 0-60-20 Alkalmazási

Részletesebben

repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények

repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények 04-05 repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények Nicola F az Ön repce hibridje! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy 8 fajtasorral együtt az 500-alk klubja

Részletesebben

KÁLIUM. a minőség és termésbiztonság tápanyaga a szőlőtermesztésben

KÁLIUM. a minőség és termésbiztonság tápanyaga a szőlőtermesztésben KÁLIUM a minőség és termésbiztonság tápanyaga a szőlőtermesztésben Az elmúlt években az elégtelen műtrágya-felhasználás következtében talajaink tápanyagtartalma és tápanyagszolgáltató képessége csökkent,

Részletesebben

kertésznaptár gyerekeknek

kertésznaptár gyerekeknek kertésznaptár gyerekeknek 2014 Január 1 2 3 4 5 Újév 6 7 8 9 10 Madáretető feltöltése 11 12 Hólapátolás 13 14 15 16 17 Tárolt hagymák, gumók ellenőrzése Vastag hóréteg leverése az ágakról 20 21 22 23 24

Részletesebben

Statisztikai Jelentések

Statisztikai Jelentések XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről

49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről 1 NITRÁT RENDELET 48% Mo. területének 49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről nitrát-szennyezési bírságot köteles fizetni, ami 50.000-500.000

Részletesebben

II. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA szeptember

II. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA szeptember Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 201. szeptember Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 201. szeptember Tartalomjegyzék Mezőgazdasági inputok

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 7. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. november 24-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

I. évfolyam, 11. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA december

I. évfolyam, 11. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA december I. évfolyam, 11. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014.december Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. december I. évfolyam,

Részletesebben

Kísérleti Szöveges Értékelés 2016.

Kísérleti Szöveges Értékelés 2016. Kísérleti Szöveges Értékelés 2016. Gazda neve: Zsemberi Gábor, Ópusztaszer. Termesztés: -előnövény; saláta, -főnövény; berakó uborka Fajta: Triology F1 Genezis Kísérlet (GK): 350 m² 780 tő Üzemi Kísérlet

Részletesebben

Karbantartási árlista érvényes: hó

Karbantartási árlista érvényes: hó tétel megnevezése részletezés menny anyag/ munka/ anyag össz. munka össz. tétel megnevezése részletezés menny anyag/ munka/ anyag össz. Munkadíj Munkadíj Állandó ügyfélnél 1 fő/ megkezdett óra 1,0 óra

Részletesebben

Kísérlet szöveges értékelése év

Kísérlet szöveges értékelése év Gazda neve: id. Varga Péter, Csanytelek. Kísérlet szöveges értékelése 2016. év Termesztett kultúrák: előnövény; kínai kel, ültetése: '16.02.10. Főnövény; TV paprika Fajták: Bravia F1, ensor F1 - fő fajta.

Részletesebben

I. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA október

I. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA október I. évfolyam, 9. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014.október Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. október I. évfolyam, 9.

Részletesebben

Egy barátságos nagyvállalat, aki piacvezető a speciális műtrágyák terén

Egy barátságos nagyvállalat, aki piacvezető a speciális műtrágyák terén www.kertcenter.com www.kertcenter.com Egy barátságos nagyvállalat, aki piacvezető a speciális műtrágyák terén 1966-ban alapított, izraeli központú, világszerte 12 leányvállalat és 700 alkalmazott. Évi

Részletesebben

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.

Részletesebben

A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér?

A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér? A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér? Árpa A rizs egyik legegészségesebb alternatívája. Oldható rostokat tartalmaz, fogyasztása után pedig hosszabb ideig érezzük

Részletesebben

Dombvidék Olaszország középső részén Talajtulajdonságok: Szerkezet: Nem megfelelő mennyiségben K 2 O

Dombvidék Olaszország középső részén Talajtulajdonságok: Szerkezet: Nem megfelelő mennyiségben K 2 O ESETTANULMÁNY Helyszín: Dombvidék Olaszország középső részén Talajtulajdonságok: Szerkezet: Agyagos vályog mészkövön ph 7,7 humusz%. 1,8 P 2 O 5 Nem megfelelő mennyiségben K 2 O kielégítő mennyiségben

Részletesebben

XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2012. I-III. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó

Részletesebben

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XVII. évfolyam, 6. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. október 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

Növénytermesztéstani alapismeretek (SMKNZ2023XN) Általános termesztéstechnológia II.

Növénytermesztéstani alapismeretek (SMKNZ2023XN) Általános termesztéstechnológia II. Növénytermesztéstani alapismeretek (SMKNZ2023XN) Általános termesztéstechnológia II. Környezetgazdálkodási agrármérnök (BSc) II. gyakorlata 2013. október 2. Egyéves növény termesztési ciklusa Elővetemény

Részletesebben

Kísérleti Szöveges Értékelés 2016.

Kísérleti Szöveges Értékelés 2016. Kísérleti Szöveges Értékelés 2016. Gazda neve: id. Varga Péter, Csanytelek. Termesztett zöldségfajok: előnövény: kínai kel, ültetése:2016.02.10. Főnövény: TV paprika. Fajták: Bravia F1, Censor F1 (fő fajta).

Részletesebben

Kísérleti Szöveges Értékelés 2017.

Kísérleti Szöveges Értékelés 2017. Kísérleti Szöveges Értékelés 2017. Gazda neve: Magony Sándor, Pálmonostora. Termesztés: -előnövény; karalábé -főnövény; féldeterminált paradicsom; Siluette F1. Kísérleti terület: kísérlet: 660 (2 x 330)

Részletesebben

MŐTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

MŐTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŐTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I. negyedév A K I BUDAPEST 2009. június Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai Osztályán

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente

Részletesebben

Statisztikai Jelentések

Statisztikai Jelentések XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) 5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került

Részletesebben

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 Közzététel: 2008. szeptember 19. Sorszám: 191. Következik: 2008. szeptember 22. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 2008-ban a 2007. évinél 2%-kal

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek emelt szint 1521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés 6/2014. (II. 6.) VM rendelet a termésbecslésről A szakmaközi

Részletesebben

Kertfenntartási árak jegyzéke

Kertfenntartási árak jegyzéke tétel megnevezése részletezés menny egység Munkadíj anyag/ egység munka/ egység anyag össz. munka össz. Munkadíj Állandó ügyfélnél 1 fő/ megkezdett óra 1,0 óra 0 Ft 2 500 Ft 0 Ft 2 500 Ft Munkadíj Alkalmi

Részletesebben

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,

Részletesebben

VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év

VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év VI. évfolyam, 2. szám 215 Statisztikai Jelentések FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 214. év Főbb termények és termékek alakulása Főbb termények és termékek alakulása VI. évfolyam, 2. szám 215

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél

Részletesebben

www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu Talajfertőtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejű, míg

Részletesebben

Magyar tea?! Igen! Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Magyar tea?! Igen! Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Varga Marianna a Kertészeti Egyetemen végzett gyümölcskertészként, majd a borászatba is belekóstolt, de végül mégis a teákba szeretett bele igazán, és Angliában teaszakértővé képezte magát. Tavaly itthon

Részletesebben

Utolsó mohikán: holland retek talajban hajtatva

Utolsó mohikán: holland retek talajban hajtatva A nyári termesztés megkönnyítése érdekében a szokásosnál nagyobb a szellőzőfelület a házakon A Rajna torkolatvidékén található Oude-Tongéban a Coolbergen család 1963 óta termeszt retket. Akkor ők voltak

Részletesebben

NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára

NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára technológiával még eredményesebben termesztheti búzáját! Biztosítsa az őszi búza terméséhez szükséges összes tápanyagot! Fajlagos tápanyagigény (kg/t) 27 kg 11 kg 18

Részletesebben

CPV: (Mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos szolgáltatások)

CPV: (Mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos szolgáltatások) 19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági szereplőknek tájékoztatniuk

Részletesebben

Nem betegség, éhezik. Tápanyaghiánya van. Tápanyaghiány. Június hónapban fokozottan jelentkezik a tápanyaghiány.

Nem betegség, éhezik. Tápanyaghiánya van. Tápanyaghiány. Június hónapban fokozottan jelentkezik a tápanyaghiány. Nem betegség, éhezik. Tápanyaghiánya van Tápanyaghiány Június hónapban fokozottan jelentkezik a tápanyaghiány. A fák és növények alultápláltsága házi kertben is előfordul. Tünetei a rövid hajtások, a kisméretű

Részletesebben

A telephely Szécsény központjában van. A gabonatárolás megoldott egy kb m 2 -es tározóban, ami a mi céljainkra elegendő.

A telephely Szécsény központjában van. A gabonatárolás megoldott egy kb m 2 -es tározóban, ami a mi céljainkra elegendő. Interjú Mosó Ottó 500-ak Klubja résztvevővel Genezis: Bemutatnád a gazdaságot röviden? A család 520 hektáron gazdálkodik, ebbe beletartozik két gyermekem gazdasága is, akik gépészként és növénytermesztőként

Részletesebben

AGRO.bio. Talaj növény - élet. Minden itt kezdődik

AGRO.bio. Talaj növény - élet. Minden itt kezdődik AGRO.bio Talaj növény - élet Minden itt kezdődik AGRO.bio Hungary Mikrobiológiai megoldásokat nyújt a mezőgazdaság minden területén Egészséges növekedés termés BactoFil 1500 hektár megfelelő termőtalaj

Részletesebben

TALAJMŰVELÉS II. A talajművelés eljárásai

TALAJMŰVELÉS II. A talajművelés eljárásai TALAJMŰVELÉS II. A talajművelés eljárásai Cziráki László 2014. A talajművelés eljárásai Fogalma: meghatározott céllal, kiválasztott eszközzel végzett talajmunka Talajelőkészítés: több talajművelési eljárás

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 26. évi CLV. törvény

Részletesebben

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés

Részletesebben

FÓKUSZBAN A SZÓJA. Virágné Pintér Gabriella Szeged, február 24.

FÓKUSZBAN A SZÓJA. Virágné Pintér Gabriella Szeged, február 24. FÓKUSZBAN A SZÓJA Virágné Pintér Gabriella Szeged, 2016. február 24. A világ szójatermesztése Évente 250-270 millió tonna szójabab terem a világon. A világ mezőgazdasági területének 6%-án termelnek szóját,

Részletesebben

SOILTONIC. A növények egészsége a talajban kezdődik SOILTONIC. mint talajkondicionàló

SOILTONIC. A növények egészsége a talajban kezdődik SOILTONIC. mint talajkondicionàló SOILTONIC SOILTONIC mint talajkondicionàló A növények egészsége a talajban kezdődik Innovative plant solutions SOILTONIC G Technológiai tájékoztató Ma már köztudott és tudományosan alátámasztott tény,

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján délután 15.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján délután 15.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésének Iktatószám: 1634/9/2015 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján délután 15.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 57/2015. (V. 20.)

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente

Részletesebben

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva.

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. 1. számú melléklet (Forrás: K.B) TEMATIKUS TERV Téma: Az őszi búza termesztése. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. Nevelési

Részletesebben

XXIII. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS év

XXIII. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS év XXIII. évfolyam, 1. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2011. év Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 1. szám, 2012 Megjelenik ente Szerkesztő Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke KIEMELÉSEK A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012 Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke A szerző által az egy milliárd szegény, éhes embernek, a sorsuk

Részletesebben

SUPER STOP BROT 60 Szisztémikus szer 2015-ös évjárat www.pamena.com

SUPER STOP BROT 60 Szisztémikus szer 2015-ös évjárat www.pamena.com Szisztémikus szer 2015-ös évjárat www.pamena.com Gépesített dohány Maleinsav hidrazid kálium só formában 80% p/p, amely egyenértékű a 60% p/p maleinsav hidraziddal. Vízben oldódó por (SP) vízben oldódó

Részletesebben

Az egyes tápanyagok szerepe a növények életében DAMISOL KFT. ALBERTIRSA Ladányi Péter ügyvezető igazgató Az adott év termésmennyiségét és főleg annak minőségét a minimumban lévő tápanyag határozza meg!

Részletesebben

Irásbeli vizsgatevékenység

Irásbeli vizsgatevékenység Kódszám: M ----- KIAVA: 2012. 04. Il. VIÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KORLÁ TOZOTI TERJESZTÉSŰ! Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2203-06 Növénytermesztés Vizsgarészhez rendelt

Részletesebben

A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29.

A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29. A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon Tikász Ildikó Edit Budapest, 2016. szeptember 29. Tartalom 1. Száraz hüvelyesek jelentősége 2. Termelési mutatók

Részletesebben