3. A VERSENY RÉSZTVEVŐI, RÉSZVÉTELI JOGOSULTSÁG
|
|
- Margit Katonané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 48. KÉKSZALAG Erste World Nagydíj Nemzetközi Távolsági Túraverseny A Balaton Kupa versenysorozat futama Balatonfüred, július Versenykiírás A verseny rendezője: Versenyvezető: A Versenybíróság elnöke: Magyar Vitorlás Szövetség Kerekes Kázmér Tusnai Tamásné 1. VERSENYSZABÁLYOK A versenyen a Vitorlázás Versenyszabályai (továbbiakban VSz), az MVSz évre kiadott versenyrendelkezései az itt jelölt módosításokkal, a résztvevő osztályok osztályelőírásai, YS és ORC előnyszámítási előírások, valamint a jelen versenykiírás és a később kiadásra kerülő Versenyutasítás (továbbiakban VU) az érvényesek. A Kékszalag Versenyutasítás legkésőbb június 1-től letölthető a hunsail.hu, illetve a kekszalag.hu weboldalakról. Ha a különböző nyelvű versenykiírások között ellentmondás van, a magyar nyelvű szöveg tekintendő mérvadónak. 2. HIRDETÉSEK Hirdetések az MVSz évi Reklámszabályzatában előírtak szerint viselhetők. A versenyen résztvevő valamennyi hajón, az orrtól számított 2,5 méteren belül, mindkét oldalfelületen el kell helyezni a verseny támogatóinak logóját is tartalmazó öntapadós matricát. A matrica felragasztásának elmulasztása óvást vonhat maga után. 3. A VERSENY RÉSZTVEVŐI, RÉSZVÉTELI JOGOSULTSÁG 3.1. Nevezhető hajók A évi Versenyrendelkezések 5.2. és 5.3. pontja alapján: Versenyosztályok II-be és az Értékelési csoportokba sorolt hajóosztályok a következő megkötésekkel: Tőkesúlyos és 15 m² vagy annál nagyobb orr- és nagyvitorla összfelületű alapvitorlázattal (az osztályelőírásban vagy a felmérési dokumentációban rögzítettek szerint) rendelkező uszonyos, 25 m² vagy annál nagyobb orr- és nagyvitorla összfelületű alapvitorlázattal (az osztályelőírásban vagy a felmérési dokumentációban rögzítettek szerint) rendelkező többtestű hajók indulhatnak Külföldi hajók, amelyek rendelkeznek saját hatóságuk által megkövetelt dokumentumokkal, és a jelen versenykiírásban foglaltaknak megfelelnek Belföldi illetőségű hajók, amelyek az MVSz hajóregiszterében szerepelnek, és megfelelnek az MVSz évi Versenyrendelkezések 1.2. (Részvételi jogosultság) pontjában, valamint a 3. (Hatósági jelzések, osztályjelzések) pontjában leírtaknak A Skiff/Libera típusú, illetve a kabin nélküli többtestű hajók nevezése csak abban az esetben fogadható el, ha megnevezik azt a balatoni üzemeltetési engedéllyel rendelkező kísérő motorost, amely megfelelő sebességgel bír, és megfelelő létszám befogadásával rendelkezik a kísért hajó tekintetében, valamint amelynek vezetője aláírással vállalja a verseny teljes időtartama alatt a vitorlás 100 méteren belüli kíséretét és mentését. A kísérő motorosnak rendelkeznie kell az általános segélyhívásra és a versenyrendezőséggel való kapcsolattartásra alkalmas rádió adó-vevővel (Balatrönk és VHF) és mobiltelefonnal. A versenyrendezőség a verseny teljes időtartama alatt ellenőrizheti a kísérő motorosokat és amennyiben nem megfelelő a tevékenységük, ez az általuk biztosított egység kizárását vonhatja maga után. Az MVSz által elismert, a versenyosztályok II-be sorolt hajóosztályok számára a kísérő motorosok nem kötelezőek.
2 Az olyan Skiff típusú egytestű hajó, amely bizonyítottan nem végzi el és nem állja ki az úgynevezett.»döntéspróbát«kizárólag a nyílt kategóriába nevezhető. Az ellenőrzéseket a Technikai bizottság végzi. A besorolás az MVSz nagyhajós hajóregiszterében történő évben érvényesített felmérési jegyzőkönyv alapján történik. A döntéspróbák elvégzésének határideje: június Definíciók Hagyományos egytestű hajók: minden olyan egytestű hajó, amely kiállja a Technikai bizottság előírásai alapján a 90 fokos döntéspróbát, ezt okmányokkal igazolja, és a legénység súlypontja nem helyeződik a hajótesten kívülre (nem trapézos, nem keretes). Az MVSz által elismert versenyosztály hajók alanyi jogon vesznek részt a hagyományos egytestű hajók versenyében Nyílt kategória: mindazon hajók, amelyek nem felelnek meg a hagyományos egytestű hajók feltételrendszerének, és nem tagjai a Többtestű értékelési csoportnak a nyílt kategóriába sorolandók Nevezhető versenyzők A versenyen résztvevő magyar személyeknek meg kell felelniük az MVSz évi Versenyrendelkezések 1.1. pontjában (Részvételi jogosultság) előírt feltételeknek Külföldi versenyzők nevezéséhez az adott ország vitorlás szövetsége által elismert valamely klubhoz vagy szervezethez való tartozás igazolása szükséges Rajtengedélyes sportoló: a hajó tulajdonosa, vagy felelős személye meghívhat a versenyre a vitorlás sportágban leigazolással nem rendelkező vendéget vagy vendégeket is, az előírt minimális versenyzői létszámon felül, de a hajólevélben szereplő maximális befogadó létszámot meg nem haladva. A rajtengedélyes sportoló indulásához szükséges: a versenyhajó felelős személyének befogadó nyilatkozata, a rajtengedélyes sportoló december 31-ig betölti a 17. életévét, a rajtengedélyes nevére kiállított, a versenyzést engedélyező orvosi igazolás, a rajtengedélyes írásos nyilatkozata a versenyre vonatkozó minden szabályozás betartásáról, Ft nevezési díj megfizetése. A verseny értékelésekor a versenyhajón résztvevő rajtengedélyes legénység (RE) megjegyzéssel szerepel az eredménylistán A vitorlázás sportágban leigazolt, 14 éves, vagy annál fiatalabb (2002. január 1-jén és azután született) személyek (továbbiakban»mocók«) részvétele a versenyen az alábbiak szerint engedélyezett: legalább 4 nevezett versenyző mellé legfeljebb 1 fő, 6 vagy több nevezett versenyző mellé legfeljebb 2 fő nevezhető. A fenti létszámok semmilyen esetben nem léphetők túl Tekintettel a verseny hosszú távjára, az éjszakai, illetve az esetleges viharos szélben való navigálásra, a verseny rendezősége csak azon hajók nevezését fogadja el, amelyek legalább 3 fővel ha az osztályelőírás ennél többet nem határoz meg neveznek és versenyeznek. E három fő mindegyikének a verseny rajtjának napjáig be kell töltenie a 18. életévét. A benevezett hajón a versenyzők létszáma (beleértve a rajtengedélyes vendégeket is) nem haladhatja meg a hajólevélben, vagy a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiállított egyedi engedélyben, illetve a felmérési bizonylatban előírt létszámot. 4. HAJÓOSZTÁLYOK 4.1. Nyílt kategória A 3. pontban megfogalmazott feltételeknek megfelelő egytestű hajók, értékelésük az abszolút befutási sorrend alapján történik Versenyosztályok II., az aktív osztálystátusszal nem rendelkező hajóosztályok előnyszámuk szerinti YS csoportban kerülnek értékelésre.
3 Yardstick értékelési csoport Yardstick I/1. csoport (YS-szám: 89 és alatta) fehér szalag, Yardstick I/2. csoport (YS-szám: 90 99) piros szalag, Yardstick II. osztály (YS-szám: ) sárga szalag, Yardstick III/1. csoport (YS-szám: zöld szalag, Yardstick III/2. csoport (YS-szám: 116 és felette) narancsszínű szalag. A fentiek megváltoztatják a Versenyrendelkezések 5.3. pontját A felsorolásban nem szereplő egytestű hajóosztályok a YS számuk szerinti Yardstick csoportban kerülnek értékelésre. A külföldi lajstromban lévő hajókat a típusnak megfelelő hazai, ennek hiányában a német YS száma szerinti Yardstick csoportban értékelik. Azon külföldi hajókat, melyeknek sem magyar, sem német YS száma sincs, egységesen a YS-I csoportban, 65-ös YS számmal értékelik A YS csoportokban és osztályban indulóknak a vitorlán viselt jelzésüktől függetlenül viselniük kell a fent megjelölt szalagokat (méret: 5 7 cm x 1 m) a hátsó (ennek hiányában az oldal-) merevítőn ORC értékelési csoport Minden ORC felmérési bizonylattal rendelkező hajó a nevezés ideje alatt kérheti az ORC csoportban való indulását. Amennyiben a nevezettek száma nem éri el a 8 egységet, az oda nevezett hajó YS előnyszámítás szerint kerül értékelésre. A nevezés lezárásáig megválasztott értékelési csoport a későbbiekben nem változtatható Az ORC csoportban indulóknak a vitorlán viselt jelzésüktől függetlenül viselniük kell egy kék szalagot (méret: 5 7 cm x 1 m) a hátsó (ennek hiányában az oldal-) merevítőn. 5. NEVEZÉS 5.1. Előzetes jelentkezés külföldiek részére Előzetes jelentkezés külföldiek részére a honlap versenyek/dokumentumok almenüpontjában található nevezési lap kitöltésével, és a hunsail@hunsail.hu címre való elküldésével lehetséges Elektronikus nevezés A MVSz évre érvényes versenyengedélyével rendelkező sportolóknak lehetősége van elektronikus nevezésre a VIHAR rendszeren keresztül. Azon egységek, akik a nevezést június 13-ig elvégzik, és a nevezési díjat kiegyenlítik, a versenykiírás szerinti nevezési díjból 10 százalék kedvezményt kapnak. Akik június 14. és július 8. között véglegesítik nevezésüket, és egyenlítik ki nevezési díjukat a versenykiírás szerinti nevezési díjat fizetnek. Azok, akik július 8. és július 13. között véglegesítik nevezésüket a versenykiírás szerinti nevezési díjhoz képest 10 százalékkal növelt nevezési díjat kötelesek megfizetni. A versenyen való indulás feltétele, hogy a mind az online véglegesített nevezések, mind az előzetes regisztráció esetében alábbi nevezési időkben és helyszíneken, a részükre elkülönített asztalnál: bemutatásra kerül a nevezési feltételeket igazoló, és a VIHAR rendszerben NEM regisztrált összes irat, a csapat képviselője aláírásával igazolja a nevezést, a nevezési díj kiegyenlítésre kerül, a csapat felveszi a hajó nevezési egységcsomagját, amelyet aláírásával igazol. Ellenkező esetben az érintett egység nevezése törlésre kerül Budapesti nevezés Budapesten a Magyar Sport Házában (1146 Budapest, Istvánmezei út 1 3.) július 6-án 12:00 és 20:00 óra között Balatonfüredi nevezés Balatonfüreden július 13-án 11:00 és 22:00 között a Kékszalag rendezvénysátorban. (8230 Balatonfüred, Zákonyi F. utca 8.) A versenyrendezőség a fenti időpont után nem fogad el nevezéseket, a verseny napján nevezni már nem lehet.
4 Nevezési díj Ft/fő. Az január 1. és december 31. között született versenyzők csökkentett nevezési díjat fizetnek: 4500 Ft/fő január 1-jén és az után született versenyzők nevezési díjat nem fizetnek. A helyszínen a nevezési díjat mind készpénzzel, mind bankkártyával ki lehet egyenlíteni. 6. VERSENYZŐK TÁJÉKOZTATÁSA, KORMÁNYOSI ÉRTEKEZLET 6.1. Hivatalos hirdetőtábla A versenyzőket a Nemzetközi Vitorlás Központ (8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 8.) területén található versenyiroda mellett lévő hivatalos hirdetőtáblán kifüggesztett közleményekkel tájékoztatják. A Versenyutasítás esetleges változásai, legkésőbb július 13-án, 22:00 óráig lesznek kifüggesztve a hirdetőtáblára, valamint a nevezési sátorban. A üzemelő online hirdetőtábla tájékoztató jellegű. Az ott megjelent információk vagy azok hiányossága óvás tárgyát nem képezheti Kormányosi értekezlet A versenyre nevezett kormányosok részére a versenyvezetőség kormányosi értekezletet tart a nevezési sátorban július 13-án, szerdán 19:00, 20:30 és 22:00 órakor Biztonsági jellegű rádióüzenetek A verseny vezetősége a verseny ideje alatt a rendezőhajók kikötőből való elindulásától, a verseny befejezéséig a kijelölt hajózási VHF 78. és 18. csatornákon (78. csatornán működő adó a keleti medencét és a nyugati medence keleti felét, míg a 18. csatornán működő adó a nyugati medencét fedi le) közli a szervezéssel, pályakitűzéssel, a rajtoltatási eljárással kapcsolatos, továbbá a biztonsági jellegű üzeneteit. 7. VERSENYPÁLYA A távverseny útvonala: Balatonfüred (rajt) Balatonkenese Siófok Tihanyi-szoros Keszthely Tihanyiszoros Balatonfüred (cél). A verseny hossza légvonalban kb.: 150 km. A pontos pályarajzot, a rajt- és célvonal helyét és a kerülő pályajelek elhelyezkedését, illetve GPS koordinátáit a Versenyutasítás közli. 8. RAJT 8.1. Tervezett rajtidőpont Valamennyi osztály részére: július 14. 9:00 óra. Általános visszahívás esetén a versenyvezetőség az új rajt figyelmeztető jelzésének időpontját 9:50 órára határozza meg Rajthalasztás A versenyrendezőség a hajók épségét veszélyeztető viharos időjárás esetén vagy egyéb okokból jogosult a rajt halasztására Érvényes rajtidő A rajtjelzést követő 30 percen belül el nem rajtolt vitorlás,»el nem rajtolt hajóként«dns kerül értékelésre. Ez módosítja az A4 szabályt. 9. PÁLYARÖVIDÍTÉS, PÁLYAMÓDOSÍTÁS Pályarövidítés és pályamódosítás nincs. Ez a VSz 32. és 33. szabályának megváltoztatása. 10. A VERSENY FÉLBESZAKÍTÁSA A versenyrendezőség vihar esetén sem szakítja félbe a versenyt, kizárólag a Vízirendészet utasítására. Minden hajó felelős személye egyénileg viseli a verseny feladásának vagy folytatásának felelősségét. 11. IDŐKORLÁTOZÁS Azon hajók, melynek nem érnek célba a rajt időpontját követő 48 órán belül, DNF-ként kerülnek értékelésre.
5 5 12. BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK Szigorított biztonsági előírások A versenyen az általános biztonsági szabályokon felül, a távversenyekre vonatkozó szigorított biztonsági előírások érvényesek: Valamennyi hajóegység köteles építési terveinek megfelelő oldalkorlátot viselni. Amennyiben a hajó(k)ra az építési terv nem ír elő korlátot, úgy karabineres mentőhevedert kell felszerelni, amelyet 10 csomó szélerő felett a cockpiten kívül tartózkodó versenyző(k) a mentőmellény viselése mellett is köteles(ek) használni A résztvevő hajón kötelezően kell lennie egy (vagy több) mobiltelefonnak, amely alkalmas arra, hogy a legénység havária esetén értesítse a versenyvezetőséget, a versenyirodát vagy a mentőegységeket. A hívható telefonszámokat a VU közli A versenyzők kötelesek folyamatosan a vonatkozó szabványoknak megfelelő a jó láthatóság érdekében lehetőleg élénk színű mentőmellényt (úszást segítő eszköz) viselni, a balatoni viharjelző rendszer állapotának és a napszak függvényében az alábbiak szerint. Viharjelzés Nincs I. fokú II. fokú (45 villanás/perc) (90 villanás/perc) Nappal kötelező kötelező Éjszaka erősen kötelező kötelező ajánlott A Hajózási Szabályzat be nem tartását különösen az éjszakai fények hiányát a felmérők ellenőrzik, e szabályok megsértése óvást vonhat maga után A verseny idejére a pont szerint kísérő motorosra kötelezett versenyhajók, a felszerelési jegyzékben számukra előírt főhorgonyt, tűzoltó készüléket és csáklyát átadhatja az őt kísérő motorosba, aminek 100 méteren belül kell tartózkodnia az egész verseny alatt A résztvevőknek ajánlott Minden hajóra ajánlott GPS műszer, hogy havária esetén a bajba jutott hajó pontosan meg tudja határozni és megadni pozícióját. VHF rádió csatornák kiosztása: 78-as, 18-as csatorna: versennyel kapcsolatos információk, 16-os csatorna: segélykérés VMSz Balatonhelp alkalmazás 13. KIKÖTŐHELYEK A Nemzetközi Vitorlás Központban a szabad férőhelyek függvényében a versenyen résztvevő hajók a versenyt megelőző éjszaka térítésmentesen vehetnek igénybe kikötőhelyet. Gépkocsi parkolási lehetőséget a Nemzetközi Vitorlás Központ nem tud biztosítani! 14. ELLENŐRZÉS Ellenőrzés a pályajeleknél, illetve a verseny teljes időtartama alatt a hivatalos ellenőrző hajóról (48. Kékszalag rendező feliratú) az ott lévő rendezők és versenybírók fokozottan ellenőrizhetik a biztonsági okokból kötelezően előírt derék-, illetve vállhevederek, mentőmellények meglétét, amelyek erős szélben a hajó személyzetének a hajófedélzetén való biztonságos közlekedését segítik Ellenőrzés a befutást követően A versenyrendezőség a befutó után, a hirdetőtáblán meghirdetett befutási sorrend szerint ellenőrzi a résztvevő hajóknál, hogy: rendelkeznek-e fenti Biztonsági előírások pontban és a Hajózási Szabályzat által előírt felszerelésekkel, a hajón tartózkodó személyek száma és kiléte megegyezik-e a nevezési lapon megjelöltekkel, a hirdetést viselő hajók rendelkeznek-e hirdetésviselési engedéllyel, a versenyzők fogyasztottak-e esetlegesen alkoholt vagy tiltott teljesítményfokozó szert (doppingot). az ellenőrzés során feltárt bármely hiányosság, vagy a nevezéstől eltérő létszám, személycsere óvást von maga után, és ez a versenyből való kizárást eredményezheti.
6 6 15. ÉRTÉKELÉS Abszolút Abszolút értékelésre kerül a befutás sorrendjében valamennyi nevezett és célba ért hajó Hajóosztályonként Értékelésre kerül valamennyi kiírt hajóosztály befutási sorrendjük, a Yardstick vagy ORC csoportokban, illetve Összevont cirkáló, Folkboat, 25-ös jolle osztályokban a részükre kiadott előnyszámok szerint számított korrigált idő alapján Nyílt kategória A Nyílt osztályban abszolút befutási sorrend szerint ORC csoport Az ORC értékelési csoportot választó egységek a saját osztályukban nem kerülnek értékelésre Yardstick szám szerint Értékelésre kerül a Nyílt kategóriába és Többtestű értékelési csoportba nevezett hajók kivételével valamennyi nevezett és célba ért hajó a saját Yardstick száma szerint számított korrigált idő alapján is. 16. DÍJAZÁS Kékszalag rekord Azon leggyorsabb hajó, amely megdönti a jelenleg érvényes, a Fifty-Fifty által 2014-ben futott, 7 óra 13 (7:13:57) perces Kékszalag időrekordot, elnyeri a Kékszalag Rekordtartója címet Abszolút sorrend szerinti díjazás Az abszolút győztes hajó elnyeri a Balaton évi Kékszalagját, a évi Kékszalag Nagydíj 48. Kékszalag Nemzetközi Távolsági Verseny díszkupáját, valamint hajó plakett díjazásban részesül. Az abszolút győztes hajó versenyzői éremdíjazásban részesülnek Az abszolút befutási sorrend II VI. helyezett hajói serleg és hajó plakett díjazásban részesülnek, az abszolút befutási sorrend II X. helyezett hajóinak versenyzői éremdíjazásban részesülnek A Hagyományos egytestű hajók sorrendje szerinti díjazás A győztes hagyományos egytestű hajó elnyeri a Balaton évi Kékszalag Nemzetközi Távolsági Verseny hagyományos egytestű hajók győztese díszkupáját és emlékplakettjét. Az győztes hagyományos egytestű hajó versenyzői éremdíjazásban részesülnek A hagyományos egytestű hajók között az abszolút befutási sorrend II VI. helyezett hajói serlegdíjazásban részesülnek, az abszolút befutási sorrend II VI. helyezett hajóinak versenyzői éremdíjazásban részesülnek Hajóosztályonkénti díjazás Valamennyi értékelhető hajóosztály győztes hajója elnyeri a évi 48. Kékszalag Nagydíj Nemzetközi Távolsági Verseny kupáját, az I III. helyezett hajók versenyzői éremdíjazásban részesülnek Nyílt kategóriában, és az Értékeli csoportokban az első helyezett hajók serleg díjazásban, míg az 1-3 helyezett hajók versenyzői éremdíjazásban részesülnek Klasszikus osztályok díjazása A Klasszikus osztályok legeredményesebb hajója különdíjazásban részesül az Összevont, a 70-es, 50-es, 40-es, 30-as, 22-es cirkálók, az Európa 30-as cirkáló, a 25-ös, 15-ös jolle és a Folkboat osztályok célba ért hajóegységei közül az, amelyik az abszolút befutási sorrendben elsőnek ért célba Legjobban navigáló hajó díjazása A évi 48. Kékszalag Nagydíj Nemzetközi Távolsági Verseny legjobban navigáló hajója serleg különdíjazásban részesül valamennyi célba érkező hajó (a nyílt osztályt kivéve) közül az, amelyik a Yardstick előnyszám rendszerben a legjobb korrigált időt futja. Az abszolút YS értékelés szerinti II III. helyezett hajók serleg díjázásban,a versenyzők éremdíjazásban részesülnek Gordon Evelyn különdíj Gordon Evelynről, a Kékszalag 1940-es és 1942-es győztes hajó kormányosáról elnevezett különdíjban részesül az abszolút értékelésben legeredményesebb női kormányos Legeredményesebb női csapat különdíj A versenyen induló hajók közül külön díjazásban részesül a csak női legénységgel induló hajók közül az abszolút befutási sorrend alapján a legeredményesebb egység Legidősebb és legfiatalabb versenyző különdíj A versenyen indulók közül külön díjazásban részesül a mezőny legidősebb és legfiatalabb versenyzője.
7 7 17. DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉG A díjkiosztó ünnepség július 16-án 18:00 órakor lesz. Az ünnepség pontos helyszínét a VU közli. A díjkiosztó rendezői kérik, hogy a hajóosztály győztesek és a II III. helyezett versenyzők a részükre kijelölt területet legkésőbb 17:45-ig foglalják el a színpad előtt, a díjkiosztó zavartalan lebonyolítása érdekében. A díjkiosztó ünnepségen kérjük az alkalomhoz illő öltözetben megjelenni. 18. TÁRSASÁGI ESEMÉNY A Magyar Vitorlás Szövetség szeretettel meghívja a versenyzőket a verseny hivatalos fogadására, amely július 16-án, szombaton este 20:00 órakor lesz Balatonfüreden. A Kékszalag versenyhez kapcsolódó Kékszalag Fesztivál programját külön közöljük. 19. Média A nevezők nevezésükkel tudomásul veszik, hogy a versenyről, a versenyre történő ki- és behajózásról és a parti programokról film- és fotófelvételek készülhetnek, amelyeken a hajók, illetve a hajón tartózkodó személyek látszhatnak. Ezeket a fotókat, illetve filmfelvételeket amennyiben nem sértik a személyiségi jogokat a versenyrendezőség korlátlanul felhasználhatja, nyilvánosságra hozhatja, értékesítheti, illetve továbbadhatja harmadik személyeknek. Elfogadják továbbá, hogy a balatonfüredi nevezés során a kikötőben működő biztonsági kamerák is felvételeket készíthetnek róluk. A nevezők és résztvevők ezzel kapcsolatban mindennemű utólagos követelésről vagy kártérítési igényükről kifejezetten lemondanak. 20. SZAVATOSSÁG KIZÁRÁSA A hajók legénységei teljes egészében maguk felelnek biztonságukért, mind a rendezvény szárazföldi eseményein, mind a vízen, és ezt a felelősséget sem a jelen Versenykiírás, sem a Versenyutasítás, sem bármilyen egyéb rendelkezés nem korlátozza. Minden hajó felelős személye, illetve legénysége maga dönt arról, hogy a hajó, illetve a legénység képzettsége alkalmas-e az adott időjárási viszonyok között a versenyen való részvételre. Azzal, hogy a hajó kihajózik a kikötőből megerősíti, hogy mind a hajó, mind pedig a legénység alkalmas az adott időjárási viszonyok közötti versenyzésre. Minden hajónak rendelkeznie kell az előírt értékű (5 millió forint) felelősségbiztosítással. A vonatkozó jogszabályok által megengedetett keretek között a versenyen való részvétellel kapcsolatban vagy annak folyamán előforduló személyi sérülésekért vagy halálesetért és vagyoni károkért, veszteségekért a versenyt rendező szervezet, annak munkavállalói, tisztségviselői, illetve megbízottjai és alvállalkozói semmilyen felelősséget nem vállalnak. A résztvevők versenyengedélyének, sportorvosi igazolásának, illetve a hajók biztosításának és a biztonsági előírások betartásának rendező általi ellenőrzése a sportszerű versenyzés célját szolgálja, és nem mentesíti a résztvevőket a vonatkozó szabályoknak a résztvevők saját felelősségi körükben történő követése alól. A nevezési lap aláírásával a hajó felelős személye kijelenti, hogy a versenyre és a vízi közlekedésre vonatkozó szabályokat és előírásokat ismeri, azokat tudomásul vette, betartja és a felelősségi körébe tartozó személyekkel ezeket ismerteti, illetve az esemény teljes időtartama alatt mind a vízen, mind a szárazföldön betartatja. Jó szelet kíván a Versenyrendezőség!
FEHÉR SZALAG - 19. Izsák Szabolcs Emlékverseny GeneralCom Nagydíj Classic Round futam Balatonfüred, 2016. július 9. VERSENYKIÍRÁS
FEHÉR SZALAG - 19. Izsák Szabolcs Emlékverseny GeneralCom Nagydíj Classic Round futam Balatonfüred, 2016. július 9. VERSENYKIÍRÁS A verseny rendezője: Magyar Vitorlás Szövetség Versenyvezető: Kerekes Kázmér
ERSTE W ORLD N AGYDÍJ
48. K ÉKSZALAG ERSTE W ORLD N AGYDÍJ NEMZETKÖZI TÁVOLSÁGI TÚRAVERSENY A BALATON KUPA VERSENYSOROZAT FUTAMA BALATONFÜRED, 2 016. J ÚLIUS 1 4 16. VERSENYKIÍRÁS A V ERSENY R ENDEZÔJE: M AGYAR V ITORLÁS S
9. Kékpántlika ifjúsági távolsági verseny Balatonfüred, 2016. július 13. Versenykiírás
9. Kékpántlika ifjúsági távolsági verseny Balatonfüred, 2016. július 13. Versenykiírás A verseny rendezője: Magyar Vitorlás Szövetség Versenyvezető: Kerekes Kázmér A Versenybíróság elnöke: Tusnai Tamásné
Pünkösdi Regatta. 35. PÜNKÖSDI REGATTA Nemzetközi nagyhajós túraverseny Balatonföldvár - Keszthely vízterületen, időpont: 2016. május 14-15-16.
rssailing.com/hu 35. Pünkösdi Regatta versenykiírás 2016 pünkösdi regatta Nemzetközi nagyhajós túraverseny időpont: 2016. május 14-15-16. www.tvsk.hu 35. PÜNKÖSDI REGATTA Nemzetközi nagyhajós túraverseny
KEREKED ÚJONC KUPA Csopak, 2016. augusztus 13-14.
KEREKED ÚJONC KUPA Csopak, 2016. augusztus 13-14. VERSENYKIÍRÁS Optimist táboros növendékeknek Optimist One-Design kezdő versenyzőknek versenyzőknek Pályaverseny Rendező egyesület: Kereked Vitorlás Klub,
2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG
2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG Tóth László Emlékfutam V e r s e n y k i í r á s (Együtt érvényes a Magyar Vitorlás Szövetség 2013. évi Általános Versenyutasításával és Versenyrendelkezéseivel.) A verseny
35. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A
35. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A Nemzetközi nagyhajós túraverseny Balatonföldvár - Keszthely vízterületen, időpont: 2016. május 14.-15.-16. V E R S E N Y K I Í R Á S és Versenyutasítás Fő támogatók: Helly
Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség.
Strandröplabda 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében. Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY
BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com 13. CIKÁDOR KUPA Verseny megnevezése:
TOLNAY KÁLMÁN LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY BALATONFÜRED, 2016. ÁPRILIS 30. VERSENYKIÍRÁS
TOLNAY KÁLMÁN LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY BALATONFÜRED, 2016. ÁPRILIS 30. Rendező szervezet: Balatonfüredi Yacht Club VERSENYKIÍRÁS RÖVIDÍTÉSEK: [NP] A szabály megsértése nem képezheti egy hajó általi óvás alapját.
kekszalag.hu 50. KÉKSZALAG 2018 Erste Nagydíj VERSENYKIÍRÁS Nemzetközi Távolsági Túraverseny Balatonfüred, július
kekszalag.hu 50. KÉKSZALAG 2018 Erste Nagydíj VERSENYKIÍRÁS Nemzetközi Távolsági Túraverseny Balatonfüred, 2018. július 26-28. Erste Nagydíj Versenykiírás A verseny neve: 50. KÉKSZALAG Erste Nagydíj, Nemzetközi
NEMZETKÖZI T ÁVOLSÁGI V ERSENY BALATONFÜRED, 2 016. J ÚLIUS 1 6.
2SZALAG E RSTE WORLD N AGYDÍJ KATAMARÁN REGATTA NEMZETKÖZI T ÁVOLSÁGI V ERSENY BALATONFÜRED, 2 016. J ÚLIUS 1 6. VERSENYKIÍRÁS VERSENYRENDEZÔ: M AGYAR V ITORLÁS S ZÖVETSÉG VERSENYVEZETÔ: K EREKES K ÁZMÉR
49. KÉKSZALAG. Erste World Nagydíj. Nemzetközi Távolsági Túraverseny A Balaton Kupa versenysorozat futama Balatonfüred, július 6-8.
49. KÉKSZALAG Erste World Nagydíj Nemzetközi Távolsági Túraverseny A Balaton Kupa versenysorozat futama Balatonfüred, 2017. július 6-8. 49. KÉKSZALAG Erste World Nagydíj Nemzetközi Távolsági Túraverseny
A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2015. ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI
A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2015. ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2015. ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI VITORLÁS HAJÓK VERSENYEIRE 5/2015. (2015.01.13.) számú MVSz elnökségi határozat Bevezető
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20.
Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny 2012. május 18.-19.-20. BUDAPEST Budai Sporthotel, (H-1121 Budapest, Jánoshegyi út 10503/9 hrsz.) GPS: North: +47 30' 35.00",
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint
XII. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokság tengeri vitorlás verseny versenykiírása
XII. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokság tengeri vitorlás verseny versenykiírása 1. Bevezetés 1.1. Verseny kiírója: Magyar Vitorlás Szövetség 1.2. Szervező és lebonyolító: SAIL-ING Kft. és VAL Sibenik Yacht
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban
Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely
11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG
MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG I. A BAJNOKSÁG CÉLJA: A Gumiasztal sportág népszerűsítése, tömeg és minőségi színvonalának
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága
Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága A verseny célja: a 2016. évi 6 órás ultrafutó bajnoki címek eldöntése, versenyzési lehetőség biztosítása igazolt és amatőr futók részére. A verseny időpontja:
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése
SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
A Bankközi Klíring Rendszer
Bankközi Klíring Rendszer kiegészítő és kapcsolódó szolgáltatásai irányadó díjai A szabályzat 6 számozott oldalt tartalmaz Hatályos: 2014. január 1-től A Bankközi Klíring Rendszer KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ
Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető
Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának
TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME
MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
Kenesei Szezonnyitó a One Design Trophy I. fordulója Balatonkenese, 2016. április 23-24. VERSENYKIÍRÁS
Kenesei Szezonnyitó a One Design Trophy I. fordulója Balatonkenese, 2016. április 23-24. VERSENYKIÍRÁS Rendező szervezet: Versenyvezető: VB elnök: Versenyorvos: Kenese Marina-Port Vízisport Egyesület Dávid
Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások
Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Okmányiroda Osztály Okmányiroda 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100 Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ügyintéző: Tóthné Szabó Gabriella,
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
irányítószám: Ország: Magyarország
25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL
Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2014/15. tanévben meghirdetett egyetemi
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG
MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG
Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.
Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása
A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI
A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI Hatályos 2016. 01.01 Oldalak száma: 7 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458
Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Kísérleti
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Wigner
Rajkai mellékágrendszer
Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer
MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB
MAGYAR CURLING NŐI és FÉRFI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB A Magyar Curling Szövetség megbízásából a Vasas SC Curling Szakosztálya rendezésében. A SZÖVETSÉG ÉS A BAJNOKSÁG KIEMELT
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél
5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság
5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság Versenykiírás A verseny rendezője: Tápiómenti Tömegsport Alapítvány Szervezőbizottság
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
47. KÉKSZALAG ÁRKÁD NAGYDÍJ
47. KÉKSZALAG ÁRKÁD NAGYDÍJ NEMZETKÖZI TÁVOLSÁGI VERSENY A BALATON KUPA VERSENYSOROZAT FUTAMA BALATONFÜRED, 2015. JÚLIUS 2 4. VERSENYKIÍRÁS A VERSENY RENDEZÔJE: MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG VERSENYVEZETÔ:
Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.
NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fővárosi
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás
Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/53 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés figyelmeztető jelzést adó készülékek szállítására Hirdetmény típusa:
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
IATA-DGR VESZÉLYES ÁRU SZABÁLYZAT ISMERETEK. Tanfolyami tájékoztató. 1 / 6
IATA-DGR VESZÉLYES ÁRU SZABÁLYZAT ISMERETEK Tanfolyami tájékoztató www.hvesz.hu 1 / 6 Az ICAO Technikai Utasítása (Technical Instructions) megköveteli, hogy az alap és ismeretfelújító veszélyes áru szabályzatok
Útmutató az EPER-ben már regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez
Útmutató az EPER-ben már regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: NEA) civil jelöltállítási rendszerébe jelentkezhetnek azok a civil szervezetek (a
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
Szakképzés - Meghatalmazás használata
Szakképzés - Meghatalmazás használata A kérelem beadásához szükséges lehet meghatalmazás készítése. A meghatalmazás az MVH elektronikus kérelem-benyújtási felületén tölthető és nyomtatható ki. A meghatalmazás
Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév
Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát
VITAMIN Egészségpénztár
VITAMIN Egészségpénztár Érkeztető bélyegző helye MNY_03_A AZONOSÍTÁSI ADATLAP a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. tv. 7.. ban előírt
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
Kereskedelmünk nem csak Elektromos Kerékpárok, robogók, kerékpárok adás-vételével foglalkozik, hanem ezen járművek bérlésére is lehetőség nyílik!
Elektromos Kerékpár, Robogó, Kerékpár Kölcsönzés Kereskedelmünk nem csak Elektromos Kerékpárok, robogók, kerékpárok adás-vételével foglalkozik, hanem ezen járművek bérlésére is lehetőség nyílik! Elektromos
Országos Diákbajnokság 2016., Engrich Mariann emlékverseny
Országos Diákbajnokság 2016., Engrich Mariann emlékverseny 1964 1996 Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület Kovács
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása
VERSENYKIÍRÁS A verseny elnevezése: A verseny célja: II. Szerencsi SKS Ippon Shobu Felkészülési Országos Bajnokság Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása A verseny időpontja: 2015.
Arcfestés versenykiírás
Arcfestés versenykiírás Téma: Utazás a jövőbe 2016.10.02 A verseny a VI. Balmaz Hajkarnevál keretein belül kerül megrendezésre. A versenyen részt vehetnek kozmetikusok, sminkesek, arcfestők. Kritériumok:
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése
Magyar Vízilabda Szövetség részére Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszoda 1391 Budapest, Pf. 250 Tárgy: II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 (Beadási határidő: 2014.január 8.) XII. Kerületi
TÁPIÓMENTI MARATON 2016. május 28. Versenykiírás. Nagykáta, Városi Sportcsarnok, (Hosszútó utca 11.)
A verseny célja: TÁPIÓMENTI MARATON 2016. május 28. Versenykiírás A Tápió-vidék egyik legszebb részének, a Gödöllői dombság délnyugati részének bemutatása, az itt elterülő települések megismertetése az
JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád Megyei Igazgatóság / Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség / Csongrád Megyei Férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa versenykiírás tervezet 2016 2017. Tartalom 1. A kupa
A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 14/2015. számú határozata
14/2015. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése az előterjesztésnek megfelelően a következő személyeket jelölte ki a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak:
Pünkösdi Regatta TVSK - AIS AHICO. Kupa
Pünkösdi Regatta TVSK - AIS AHICO Kupa nagyhajós túraverseny, a 2008. évi BALATON KUPA 1.-2. futama 2008. május10-12. VERSENYPROGRAM Május 10-én: Balatonföldvár - Keszthely (a TVSK- AIS-AHICO Kupa és a
F EHÉR S ZALAG KIÍRÁS
F EHÉR S ZALAG KIÍRÁS A versenysorozat támogatói A Magyar Vitorlás Szövetség köszöni a Fehér Szalag iforex Nagydíj, a Kékszalag AUDI Nagydíj, a Kékpántlika Microsoft Nagydíj és a 2szalag szponzorainak
HENYIR felhasználói dokumentáció
HENYIR felhasználói dokumentáció A HENYIR alkalmazás segítségével az egészségügyi dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos adatokat tartalmazó űrlap beküldését lehet elvégezni. Az alkalmazás a www.antsz.hu
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik III. szintű tematikája
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik III. szintű tematikája Cél: az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport széleskörű megismertetése, megkedveltetése a fiatalokkal az
Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél.
Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 IP-VPN hálózat, bérelt vonali internet-, és erőforrás bérlet a DAKK
Cserepes sori Piac Kft. Díjszabási rendszer
Cserepes sori Piac Kft. Díjszabási rendszer Hatályos: 2016.04.01-től visszavonásig A Cserepes sori Piac Kft. (székhely: 6725 Szeged, Cserepes sor 2., cégjegyzékszám: 06-09- 000020, továbbiakban: Társaság)
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
Az előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének