Szám: /2012. Ált. BESZÁMOLÓ A MISKOLCI RENDŐRKAPITÁNYSÁG ÉVI MUNKÁJÁRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szám:05010-8769/2012. Ált. BESZÁMOLÓ A MISKOLCI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL"

Átírás

1 Szám: /2012. Ált. BESZÁMOLÓ A MISKOLCI RENDŐRKAPITÁNYSÁG ÉVI MUNKÁJÁRÓL

2 I. Bevezetés A rendőrségről szóló évi XXXIV. tv. 8. (4) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján a rendőrkapitánynak vagy kijelölt helyettesének évente be kell számolnia az illetékességi területén működő települési önkormányzatok képviselő-testületének a település közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról. Miskolc Megyei Jogú Város az északkelet-magyarországi régió meghatározó központja, az ország egyik legnagyobb városa, jelentős ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi központ, autópályán elérhető megyeszékhely. A Miskolci Rendőrkapitányság azonban nemcsak a város, hanem a vonzáskörzetéhez tartozó további 30 település - közöttük már 5 város - közrendjéért, közbiztonságáért is felel. Miskolc nagyvárosi hatása megmutatkozik a bűnözésben is. A kapitányság illetékessége bel- és külterületekkel együtt 875 négyzetkilométerre terjed ki, amely terület teljes lakossága kb. 250 ezer fő. A működési területünkön a nap minden szakában, gépkocsival, egyenruhás rendőr végez folyamatosan közterületi tevékenységet. A szolgálatos állomány havonta hozzávetőleg ezer órát tölt közterületi tevékenységgel, ez alatt ügyeleti küldést teljesít, valamint esetben saját kezdeményezés alapján intézkedik. A megye, azon belül a kapitányság illetékességi területe az ország hátrányosabb helyzetű részét alkotja, az országos átlaghoz képest a fejlődésben lemaradtunk, nagyobb a munkanélküliség, alacsonyabb az életszínvonal. Ebből is adódik, hogy területünkön a vagyon elleni bűnözés a legjellemzőbb. A rendkívül kedvezőtlen körülmények és nehézségek ellenére is kijelenthetjük, hogy egy stabil bűnügyi operatív helyzetet sikerült teremteni, a körülményekhez képest jó színvonalon fenn tudtuk tartani illetékességi területünkön a közbiztonságot. Nem csupán szemlélői vagyunk a folyamatoknak, hanem aktív felderítő és megelőző-bűnüldöző tevékenységgel, reagáló képességünk folyamatos javításával be is tudunk avatkozni az egy-egy területen újra és újra megjelenő negatív tendenciákba, gátat vetve azok elfajulásának. Lakossági megítélésünk a szigorú fellépésnek, a szabadságmegvonással is járó kényszerintézkedések (szabálysértési és bűnügyi őrizetek stb.) következetes alkalmazásának köszönhetően javult, amit alátámasztanak az illetékességi területünkön működő önkormányzatok pozitív visszajelzései és a lakossági köszönőlevelek is. Ezt az eredményt csak kulturált, szakmailag képzett és törvényesen eljáró munkatársakkal volt lehetséges elérni. 2

3 II. A kapitányság bűnügyi, közbiztonsági helyzete 1. A bűnügyi helyzet A minisztériumi ENYÜBS statisztika alapján a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt évben bűncselekmény vált ismertté, szemben a évi gyel. Ez a 2,1 %-os csökkenés kedvezőbb az országos közel 1 %-os emelkedésnél ( ról re), bár elmarad a megye 11,25 %-os javulásától (26778-ról 23765), azonban az Edelényi Rk ben regisztrált több mint kétezer B-lapos ügyét nem számítva a megyei csökkenés is csak 3 %. A Miskolchoz hasonló méretű megyeszékhelyeken pl. Pécsett (8,3%), Szegeden(11,5%), Székesfehérvárott (49,6%) és Győrben(10,5%) bűncselekményszám emelkedés figyelhető meg, akárcsak a régióhoz tartozó Egerben(17,8%) és Salgótarjánban(2,5%). Debrecenben csekély, 0,7 %-os növekedés történt, s egyedül a Nyíregyházi 8,5 %-os csökkenés kedvezőbb kapitányságunk adatainál, úgyhogy nincs okunk szégyenkezni. Az ENYÜBS adatok hátránya, hogy fáziskésésben van a valós folyamatokhoz képest, hiszen a vizsgált évben az ügyészség által is befejezett ügyek adatbázisát tartalmazza, így évekkel korábban elkövetett, de tárgyévben befejezett bűncselekmény adatai is itt jelennek meg. Fentiekre tekintettel a bűnügyi fertőzöttség vizsgálatakor a nyomozáselrendelések számának vizsgálata adja a legmegbízhatóbb képet a bűnügyi fertőzöttség alakulásáról. A Netzsaru adatai alapján a évi 8370-ről 2011-ben 8447-re emelkedett az elrendelt nyomozások száma, ami még mindig a év óta számított 8746-os átlag alatt maradt. Még árnyaltabb a kép, ha a Robotzsaru adatbázis alapján vizsgáljuk meg az elrendelt ügyek számát, hisz a évben elrendelt 8445 nyomozásból levonhatjuk azt az 524 nyomozást, ahol bűncselekmény hiányában történt meg a nyomozás megszüntetése. Ugyanezen adatok 2011-ben 8600 elrendelés mellett 631 db a. pontos megszüntetés. Ily módon látható, hogy 7921-ről 7969-re emelkedett azon nyomozások száma, melyek befejezése várhatóan regisztrált bűncselekményt fog eredményezni. A korábbi évekhez hasonlóan 2011-ben is a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén elkövetett bűncselekmények túlnyomó részét, több mint 2/3-át (67%, Robotzsaru Neo/bűncselekmények településenkénti megoszlása) Miskolcon követték el, tehát a bűncselekmények döntő hányada továbbra is a nagyvárosi bűnözéshez kapcsolódik. Kapitányságunk bűnügyi helyzete meghatározó a megyében, hiszen a megye összes ismertté vált bűncselekményének 42 %-át illetékességi területünkön követték el. Ez az adat egyértelműen tükrözi, hogy a nagyváros bűnözést gerjesztő hatása továbbra is jelentkezik, a világ összes nagyvárosához hasonlóan Miskolcon is fajlagosan több bűncselekményt követnek el, mint a környékbeli kisebb településeken. A napi bűnügyi munka során az is megfigyelhető volt, hogy a helyi illetőségű bűnelkövetők mellett Miskolcon nagy számban előfordulnak vidéki elkövetők is, akik kifejezetten valamilyen bűncselekmény elkövetésének szándékával érkeznek városunkba. Kapitányságunkon nagy számban továbbra is a kisebb súlyú, főleg vagyon elleni bűncselekmények nyomozása folyik, ezek tömeges előfordulásának megelőzése elsődleges prioritást élvez. 3

4 A bűncselekmények döntő többségét a korábbi évekhez hasonlóan szándékosan követték el, a gondatlan elkövetés elenyésző. Nyilván ennek az az oka, hogy a jog a törvényi tényállásoknak csak kis hányadánál rendeli büntetni a gondatlan elkövetési magatartást. Az ismertté vált bűncselekmények elemzése: A bűnügyi helyzetet elemezve megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évben az ismertté vált bűncselekmények száma a évhez képest az ENYÜBS adatok szerint 2,1%-os csökkenést mutat. A bűnözés szerkezetében jelentős változás nem történt, a bűncselekmények döntő hányadát (63%) továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények teszik ki. A főbb bűncselekmény kategóriák egymáshoz viszonyított aránya között évről évre csak némi ingadozás figyelhető meg, a bűncselekmények kategória szerinti megoszlását az alábbi ENYÜBS adatok felhasználásával készített diagram szemlélteti. 6,0% 3,0% 1,7% 2,0% Személy elleni bcs-k Közlekedési bcs-k 63,0% 3,5% 20,8% Házasság, család, ifjúság, nemi erkölcs elleni bcs-k Államig. ig. szolg. közélet tisztasága elleni bcs-k Közrend elleni bcs-k Gazdasági bcs-k Az ábrából vegyes kép tűnik elő, ugyanis egyes bűncselekmény kategóriákban némi csökkenés Vagyon elleni bcs-k (pl. személy elleni bcs-k, közlekedési bcs-k, házasság, család, ifjúság, nemi erkölcs elleni bcs-k, közrend elleni bcs-k, gazdasági bcs-k), míg más kategóriák (államig. ig. szolg. közélet tisztasága ellni bcs-k, és vagyon elleni bcs-k) esetében kisebb növekedés tapasztalható. A negatív társadalmi reakciót leginkább kiváltó bűncselekmények közül a rablások és a lakásbetörések száma csökkent, ugyanakkor a lopások, illetve a betöréses lopások száma nőtt a tavalyi évhez képest. Itt kell azonban megjegyezni, hogy a 2007-es és a 2008-as évhez viszonyítva ez utóbbi két bűncselekmény tekintetében is csökkenés tapasztalható. Az is határozottan kirajzolódik, hogy a bűncselekmények túlsúlyát továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények teszik ki, amelyeknek az összes bűncselekményhez viszonyított aránya a évhez képest (62,9%) az elmúlt évben gyakorlatilag stagnált (63%). Abszolút számokat tekintve az állapítható meg, hogy a vagyon elleni bűncselekmények száma ről ra, 5%-kal emelkedett. A főcsoportokon belül a számottevő bűncselekmény fajták tekintetében az alábbi tendenciák figyelhetőek meg: Vagyon elleni bűncselekmények ENYÜBS adatok alapján: /2010. Lopás ,9 % Betöréses lopás ,2 % Rablás ,7 % Vagyon elleni bcs-k összesen % 4

5 Tény, hogy gyakoriságuk miatt az állampolgárok biztonságérzetére leginkább rombolóan ható vagyon elleni bűncselekmények száma összességében 5%-al nőtt, ami azt mutatja, hogy az elmúlt évben is tapasztalható gazdasági válság régiónkat sem kerülte el, és jól kiszámíthatóan a vagyon elleni bűncselekmények számában generált növekedést. Ezt a negatív tendenciát megállítandó, illetve visszafordítandó a jövőben a napi munkavégzés során fel kell értékelődniük a bűnmegelőzési szempontoknak, gondolok itt a közterületi jelenlét fokozására, az ismert elkövetők minél nagyobb számban eljárás, illetve lehetőség szerint szabadságelvonással járó kényszerintézkedés alá vonására és végül a klasszikus felvilágosító, tájékoztató jellegű bűnmegelőzési munkára. A rablások számának alakulásával kapcsolatban pozitívumként emelhető ki, hogy a évi nagymértékű csökkenés után újabb 10%-os csökkenést sikerült elérni, ami ráadásul ezen a szakvonalon évek óta jó felderítéssel, illetve nyomozati eredményességgel párosul. A betörések számának emelkedését vizsgálva meg kell említeni azt a körülményt, hogy ezen a területen ben jelentős csökkenést sikerült elérni, a illetve évi romlás csak viszonylagos, az 5 éves átlagnál (1779) nem sokkal magasabb értéket jegyezhettünk tavaly, a 2007-es, illetve 2008-as szintet pedig továbbra sem értük el. A lopásokat megvizsgálva megállapítható, hogy az elmúlt öt év átlaga db bűncselekmény volt, aminél a tavalyi adat kedvezőbb képet mutat, ami egyébként összességében igaz a vagyon elleni bűncselekményekre is, mivel az elmúlt év regisztrált bűncselekményeinek száma mélyen az elmúlt öt év átlaga alatt marad. A fenti ügycsoportot tekintve a legnagyobb gondot a betörések számának emelkedése jelenti, azon belül is évek óta megfigyelhető tendencia, hogy főleg a hétvégi házak sérelmére elkövetett betörések száma nő. Ennek a jelenségnek a hátterében kiváltó okként húzódik meg az a körülmény, hogy ezek az ingatlanok a települések lakatlan peremrészein találhatóak, és több ilyen területre az is jellemző, hogy a társadalom perifériájára szorult olyan népesség lakja, akik ott helyben követik el a bűncselekményeket. Szintén közreható tényező továbbá, hogy a primitívebb bűnözői kör mely a bűnözés egész spektrumát tekintve valószínűleg a legszélesebb gyakran hétvégi ház betörésekkel indítja deviáns karrierjét. Vagyon elleni bűncselekmények RZS Neo/Univerzális ügylista alapján: /2010. Lopás ,1 % Betöréses lopás % Rablás % Az RZS Neo-ból nyert adatokat értékelve megállapítható, hogy azok többnyire összehangoltan mozognak az ENYÜBS statisztikával, a bűnözés dinamikája mindkettőt tekintve azonos képet mutat, mely szerint enyhe emelkedő szakaszban járunk, de még mindig a korábbi évek adatai alatt. Erőszakos garázda jellegű bűncselekmények az ENYÜBS adatok alapján: /2010. Garázdaság % Szándékos testi sértés % Hiv. szem. elleni erőszak % 5

6 Erőszakos garázda jellegű bűncselekmények az RZS Neo/Univerzális ügylista alapján: /2010. Garázdaság ,8% Szándékos testi sértés ,4,% Hiv. szem. elleni erőszak % Évek óta érvényes megállapítás, hogy az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények többnyire a közterülethez köthetőek, s ezek leghatékonyabb megelőzési módja a közterületi rendőri jelenlét növelése, ami az elmúlt időszakban a Készenléti Rendőrség Miskolcon történő megjelenésével egyre inkább megvalósult. Ez a körülmény azt gondolom, hogy tükröződik a fenti táblázatok adataiban is, mivel rendre csökkenés figyelhető meg, különösen a szándékos testi sértések visszaszorulása figyelemre méltó, mivel a tavalyi érték az elmúlt öt év viszonylatában is alacsonynak számít. A gazdasági bűnözés helyzete: Az alábbi táblázatok az ENYÜBS adatait tartalmazzák ,8 % 6,3 % 4,4 % 5,3 % 3,4% Tendencia Össz. ismertté vált bűncselekmények Gazdasági bűncselekmények (aránya az össz. ism. bcshez) Gazdasági bűncselekmények ,7% Pénzhamisítás ,9% Kp. helyettesítő fizetési eszk. visszaélés ,5% Számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény % Egyéb % 2011-ben a darabszámokat tekintve az utóbbi évek átlagától kevesebb gazdasági bűncselekményt regisztráltunk és az előző évekkel összehasonlítva az összes ismertté vált bűncselekményhez képest is csökkent e bűncselekmények aránya. Jól látható, hogy a kiemelt törvényi tényállásokon túl a gazdasági bűncselekmények körébe tartozó egyéb ügyek száma is jelentősen csökkent. Ennek egyik okaként megjelölhető, hogy az előző évekhez képest jelentősen csökkent a pénzhamisítások száma, továbbá a Miskolci Rk-on nagymértékben a gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása bűncselekmény is, hiszen a korábbi évekkel ellentétben, bizonyos esetekben - a kezdeményezésünkre megváltozott ügyészi értelmezésnek köszönhetően - a megye többi kapitánysága is folytat ilyen bűncselekmény miatt nyomozást. Ezen bűncselekmény kapcsán megjegyzendő továbbá, hogy a legtöbb esetben egy cég eltűnése, fantomizálódása kapcsán közokirat-hamisítás bűntette miatt indítunk eljárást, mely 6

7 eljárások száma nem a gazdasági bűncselekmények számát növeli. A csökkenés további indoka lehet még, hogy e fejezetbe tartozó egyes bűncselekmények esetében a hatásköri változások miatt már nem a rendőrség hivatott eljárást indítani. Hosszabb távon ugyanakkor csökkenés nem prognosztizálható e bűncselekmények számában, hiszen az informatika fejlődésével és a számítógépek, internet használat egyre szélesebb körű elterjedésével a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, valamint a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmények számának növekedése várható, amit jelez az a tény is, hogy az előző évhez képest ezen ismertté vált bűncselekmények száma nőtt. A bűnüldöző munka: Kapitányságunk nyomozati eredményességi mutatója évek óta egyenletes, magas színvonalú munkát tükröz. Ez az érték az ENYÜBS adatok szerint évben 49,66%, melynek ismeretében - annak ellenére, hogy a megelőző 53,14%-os értékhez képest csökkent - kijelenthetjük, hogy továbbra is lépést tartunk a bűnözéssel. Ez a megállapítás különösen annak fényében igaz, hogy a Netzsaru rendszer adatai szerint 2011-ben 58,57%-os nyomozati eredményességet értünk el a es év 56,73%-os értéke után. Tény, hogy az ENYÜBS statisztikában lemaradás mutatkozik ez utóbbi statisztikai adathoz képest, de úgy gondolom ez olyan országos jelenség, amelynek okai túlmutatnak kapitányságunkon. A nyomozati eredményességet vizsgálva érdemes górcső alá venni a Miskolchoz hasonló népességgel rendelkező megyeszékhely nagyvárosok ENYÜBS eredményeit. Azt láthatjuk, hogy Pécset (40,4%), Szegedet (44,59%), Székesfehérvárt (43,31%), Győrt (37,62%), és Nyíregyházát (41,33%) magabiztosan előzi meg a Miskolci Rendőrkapitányság és mindössze Debrecen (64,36%) ért el jobb eredményt, ahol az is hozzájárult a nyomozati eredményesség kedvező alakulásához, hogy tavaly db gazdasági titok megsértése bűntettet fejeztek be eredményesen. A tapasztalatok szerint a személyenkénti 20 körüli ügyszámnál drasztikusan lelassul a feldolgozás, illetve az azzal járó adminisztrációs tevékenység a felderítő egységeknél a felderítés rovására mehet. A kapitányságunkon szinte állandósult az db közötti folyamatos ügyszám, a leterheltség jelentős, némelyik egységénél a nyomozók átlagosan 25 fölötti ügyszámmal dolgoznak Nyomozati eredményességi mutató(%) ENYÜBS adatok alapján Nyomozati eredményességi mutató(%) NETZSARU adatok alapján 52,3% 55,9% 54,7% 53,14% 49,66% n.a. n.a. 54,3% 56,73% 58,57% A tavalyi év prioritásai között szerepelt az eljárások gyorsítása, mind a szabálysértések, mind a büntetőeljárások vonatkozásában. Ennek megfelelően jelentősen nőtt a bíróság elé állítások száma, de reményeim szerint e téren az igazi áttörés a 2012-es év lesz, hiszen az első negyedévben már 148 esetben éltünk e lehetőséggel. bíróság elé állítások száma

8 A bűncselekményekkel okozott kár és a megtérülés aránya ENYÜBS adatok alapján: Az ismertté vált bűncselekményekkel okozott kár nagysága a évinek mindössze 52%-ára csökkent, ugyanakkor a megtérült kár összege 19,3 %-kal emelkedett, míg a megtérülés aránya 3,8 %-ról 8,6 %-ra nőtt, ami egyértelmű előrelépést mutat az előző időszakhoz képest. Az adatokat vizsgálva ezen a területen nyilván felmerül a további fejlődés iránti igény, de azzal tisztában kell lenni, hogy a tapasztalatok szerint az elkövetők csak az esetek jelentéktelen hányadában működnek közre abban, hogy a bűncselekménnyel okozott kár is megtérüljön, függetlenül attól, hogy egyébként a bűncselekmény elkövetésének tekintetében beismerésben vannak Okozott kár (ezer Ft) , , , , ,2 Megtérült kár (ezer Ft) , , , , ,4 Aránya az okozotthoz 12,9 % 6,4 % 8,0 % 3,8 % 8,6% A szervezett bűnözés helyzete: Illetékességi területünkön a határozott bűnüldözői tevékenység eredményeként továbbra sem tapasztalhatóak azok a jellemző bűnelkövetői formák, melyek a szervezett bűnözés jelenlétére vagy térnyerésére utalnának. Területünkön nem voltak robbantásos, leszámolásos bűncselekmények, hangos bandaháborúk, illetve nem voltak látványos védelmi pénz szedések, kíméletlen zsarolások. Az elmúlt évben regisztrált zsarolások szinte kivétel nélkül az uzsora-jellegű bűnelkövetői alakzatokhoz kapcsolódtak, és bár az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetői elérték a szervezettségnek egy alacsonyabb fokát, de semmiképp nem tekinthetőek a szervezett bűnözés helyi képviselőinek. Ezek az elkövetői körök inkább egy-egy családot, vagy egy-egy olyan tehetősebb személyt takarnak, akik jó kapcsolatokkal rendelkeznek abban a társadalmi közegben, amelynek tagjai közül az uzsora bűncselekmények sértettjei általában kikerülnek. Ezen bűncselekmény kategória kapcsán a korábbi évekhez képest tavaly jelentős emelkedés mutatkozott a regisztrált bűncselekmények számában, de ez egyértelműen a határozott bűnüldöző tevékenység eredménye. Egyes vagyon elleni bűncselekmények - főleg a betöréses lopások és az ún. uzsora bűncselekmények - nyomozása során sikerült eljárás alá vonni olyan bűnelkövetői csoportokat, akiknek a tevékenysége mutatott egyfajta szervezettséget, illetve az munkamegosztáson alapult, de a szervezett bűnözés kriminológiai ismérveinek egyik csoport sem felelt meg, az esetleges további fejlődésüket pedig éppen a büntetőeljárás alá vonásuk tette lehetetlenné, így a szervezett bűnözés térségünkben nem tudott gyökeret ereszteni. A bűnözés viktimológiai elemzése az ENYÜBS adatai alapján: évben a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén elkövetett bűncselekmények kapcsán fő természetes személy sértett vált ismertté, 6,5%-kal több mint előző évben. A természetes személy sértettek 58%-a férfi, 42 %-a nő, és mindössze 0,3 %-a külföldi állampolgár. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évhez képest arányaiban több nő vált sértetté, különösen a éves 8

9 korosztályban, ahol közel 20 %-kal nőtt a sértettek száma. Összességében a férfi sértettek száma csak 3,2 %-kal nőtt, míg a női sértetteké 11,7 %-kal. Kiemelendő még, hogy 27,9%-kal emelkedett az idős korú (60 év feletti) sértettek száma, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a bűnmegelőzési tevékenységnek egyre inkább a nők és a szép korúak felé kell fordulnia. A kiskorú sértettek száma 479-ről 456-ra, közel 5 %-kal csökkent. Az oksági tényezők között elmondhatjuk, hogy a vagyon elleni bűncselekmények egy részénél a sértettek közreható magatartása (főként az idős sértettek hiszékenysége), nem kellő körültekintése, a környezet közömbössége, illetve a megfelelő vagyonvédelem hiánya érezhető. Említést érdemel és igényként merült fel a hajléktalanokkal kapcsolatos áldozatvédelmi tevékenység, hiszen ebben az évben a segítő szervezetek beszámolója alapján néhány ügyfelük már vált bűncselekmény vagy annak vélt cselekmény áldozatává. A beszámolók általában testi sértések és rablások esetleges megtörténtére utalnak. A fogyatékos emberek áldozattá válása, mint lehetőség, a legnagyobb kockázati tényezőként jelentkezik, azonban kapitányságunkon elenyésző számban találkozunk fogyatékos sértettel. A családon belüli erőszak áldozatainak a jogalkotó is kiemelt figyelmet szentelt az elmúlt időszakban. Az egyes eseteket elemezve megállapítható, hogy nagy részben ital hatására történik az erőszak, amikor is a férfi italos állapotban megveri a családjának nő tagjait, esetleg a gyermekeit. Hasonló ok a női elkövetők esetében is megfigyelhető. A többi esetben az agresszivitás játszik szerepet, miszerint valamilyen valós vagy vélt sérelem miatt a párkapcsolatban élők egyik tagja agresszívvá válik, és családtagjain vezeti le feszültségét. Az ideiglenes megelőző távoltartás intézménye, ha nem is szünteti meg e cselekményeket, mégis használható eszköznek tűnik a rendőrség kezében. A viktimológiai elemzés összegzéseként arra kell felhívni a figyelmet, hogy a válság elmélyülésével párhuzamosan a kis kárértékű, primitív bűnelkövetések szaporodnak, s az elkövetők elsősorban a védekezésre kevésbé képes, kiszolgáltatottabb áldozati körből válogatnak. Ismertté vált bűnelkövetők az ENYÜBS adatai alapján: A Miskolci Rendőrkapitányság által folytatott büntetőeljárások során évben bűnelkövető vált ismertté, ami 17%-os csökkenést mutat a évi ismertté vált bűnelkövetőhöz képest. A gyermekkorú elkövetők száma az előző évhez képest 126-ról 110-re (- 12,7 %), míg a fiatalkorú elkövetők száma 394-ről 360-ra (-8,6%) csökkent, s bíztató, hogy a 24 év alatti elkövetők (gyermekkorú, fiatalkorú, fiatal felnőtt) száma összességében nagyobb mértékben csökkent - 22% 1472-ről 1148-ra - mint az összes elkövető száma. Nagyságrendje nem számottevő, de elgondolkodtató, hogy egyedül a 60 éven felüli elkövetők száma nőtt, több mint 18 %-kal, 76-ról 90-re. Az elkövetők nemenkénti megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy a nők aránya a 2010-es 17,7 %-ról 19,3 %-ra emelkedett, míg a külföldi elkövetők aránya továbbra sem éri el a fél százalékot. A bűnelkövetők magatartását kiváltó ok - főleg az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények esetében - leggyakrabban a túlzott alkoholfogyasztás, azonban a vagyon elleni bűncselekmények elkövetése mögött inkább a bűnözői életszemlélet áll, sok elkövető életvitelszerűen a bűnelkövetésre rendezkedett be és nyíltan szembefordul a társadalmilag elfogadott normákkal. 9

10 A kábítószer és a kábító hatású anyagok, gyógyszerek szerepe az elkövetést kiváltó okok között nem jelentős, azonban meg kell jegyezni, hogy a kábítószer bűnözést gerjesztő hatása jóval nagyobb, mint amit a száraz statisztikai adatok tanúsítanak, ugyanis sok kábítószer-élvező vagyon elleni bűncselekményeket követ el annak érdekében, hogy a kábítószeradagjának anyagi fedezetét biztosítani tudja. A vizsgált időszakban Miskolc és vonzáskörzete bűnügyi helyzetét értékelve kijelenthető, hogy a bűnözés szerkezetében jelentős változás nem állt be. Az elkövetési módok színes, szerteágazó palettáján igazán új, eddig nem ismert elkövetési módszerek nem jelentek meg, inkább csak a meglévőket variálják, kombinálják, finomítják az elkövetői körök. A helyi bűnözői kör ismert, feltérképezett. Problémát okoznak viszont a folyamatosan megjelenő fiatal, a hatóság előtt még nem ismert kriminális személyek, valamint a nem helyi illetőségű, esetleg a vonzáskörzeten túlról érkező elkövetők, akik felderítése a hagyományos nyomozói módszerekkel nehézségekbe ütközik. A közigazgatási jogkörben végzett munka: A 2011-es évben hatóságunknál 89 esetben indult eljárás rendkívüli halál miatt. Az elhalálozott személyek között nem volt külföldi állampolgár. A rendkívüli halál miatt indított 89 eljárásban a halálokok miatt a következőképpen alakult a statisztika: Önakasztás Kihűlés Égés- füstmérgezés Egyéb mérgezés Vízbefulladás Építményről le-, kiugrás Lőfegyverrel fejlövés Szúrás Vonatgázolás Tisztázatlan Orvosi gyógykezelés, ill. műtét során köv. be Baleset Talált emberi csontmaradványok Összesen Fellebbezés hatóságunkhoz az elmúlt évben e területen nem érkezett, és így bírósági felülvizsgálat kérésére sem került sor, ami azt mutatja, hogy a rendkívüli halál miatt indult eljárások kivizsgálása magas szakmai színvonalon történik kapitányságunkon. A rendkívüli halál vonatkozásában tapasztalható csökkenés betudható annak is, hogy év februárjában a kórházi bejelentésekkel kapcsolatosan a B-A-Z. Megyei Kórház Patológiai Osztályán megtartott értekezleten az eltérő jogértelmezésből eredő véleménykülönbségek feloldására tettünk eredményes kísérletet. A patológus szakma képviselői helytelenül értelmezték a 10

11 rendkívüli halál fogalmát, így sok esetben indokolatlanul kezdeményeztek eljárást rendkívüli halál miatt. Klasszikus értelemben vett eltűnések Eltűnések összesen Nem került feltalálásra A Miskolci Rendőrkapitányságon évben 766 db közigazgatási hatósági eljárás lefolytatására került sor eltűnt személyek vonatkozásában, ez évhez képest 16 %-os növekedést jelent. Az eltűnések jelentős részét, 65 %-át a különböző gyermekvédelmi intézetből szökött, illetve oda beutalt gyermek-és fiatalkorúak eltűnései teszik ki. Ez a tavalyi évben 502 esetet jelent, ami 29%-kal magasabb az előző évi 389 esethez képest és 53%-kal magasabb a évi 329 esethez viszonyítva. Elmondható tehát, hogy a gyermekvédelmi intézetből eltűntek számának tekintetében romló tendencia mutatkozik, de erre rendvédelmi eszközökkel ráhatásunk nincs. Az eltűnt, megszökött intézeti neveltek tényleges száma azonban ennél jóval kevesebb, csak az esetek mintegy negyede, hiszen többségük az év folyamán többször is megszökik - nem ritka, hogy valaki egy év alatt alkalommal távozik engedély nélkül az intézetből -, sőt kb. 20 személy szinte folyamatosan szökésben van. Ezek kivétel nélkül fiatalkorúak, a lányok több esetben tiltott kéjelgést folytatnak, míg a fiúk különböző lopások, rablások elkövetőiként is megjelennek. Klasszikus értelemben vett eltűnést 264 esetben regisztráltunk, melyek közül 25 fő gyermekkorú, 95 fő fiatalkorú és 144 fő felnőtt korú személy volt. Ezen eltűnések száma évben elhanyagolható csökkenést jelent a 2010-es év 272 eltűnéséhez képest, mely egyébként évek óta jelentősen növekedett. Az előző években főként a gyermek- és fiatalkorúak számában mutatkozott jelentős emelkedés, mely 3 év alatt több mint 80%-ot jelent, azonban nőtt azon felnőtt korú eltűnésének száma is, melyek oka a nehéz gazdasági helyzet miatt önmagát kilátástalan helyzetben látó családfenntartó öngyilkossági szándékkal történő eltűnése. A klasszikus eltűnések terén évben tapasztalható enyhén javuló tendencia ellenére az elmúlt években az eltűnések terén folyamatos és jelentős növekedés volt tapasztalható. Az elmúlt évben 1258 személy ellen bocsátottunk ki elfogatóparancsot, ami már három év óta szinte megszokottá vált hatalmas szám, de a nagy leterheltség ellenére is 511 elfogatóparancs alapján körözött személy került elfogásra csak kapitányságunk által, és 80 körözött személy tartózkodási helyét is megállapítottuk, így az ebből eredő 47%-os eredményességi mutató jónak mondható. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a fenti szám nem a ténylegesen, illetékességi területünkön végrehajtott elfogásokat jelenti, ugyanis a B-A-Z. Megyei RFK és a Készenléti Rendőrség is teljesít területünkön szolgálatot, akik szintén jelentős számú, összesen 99 db elfogatóparancs alapján körözött személyt kutattak fel és fogtak el évben, így az eredményességi mutató ezen a téren összességében 55%. A 2011-ben elrendelt 1258 elfogatóparancsból év végére csak 365-öt kellett hatályban tartani, mivel az elfogások mellett számos elfogatóparancsot az elrendelő bíróságok vontak vissza. A körözött személyek elfogását egyebek mellett azért is tartjuk nagyon fontosnak, mert ezek a személyek illegalitásban töltött idejük alatt többnyire bűncselekmények elkövetéséből fedezik megélhetésüket, illetve a bujkáló életmóddal járó többletkiadásokat, így elfogásuknak bűnmegelőzési hozama is van. 11

12 Az elfogatóparancsokkal, körözésekkel kapcsolatos tevékenységünk eredményességét az elmúlt 5 év statisztikai adataival kívánom bemutatni, melyről tudni kell, hogy kizárólag a Miskolci Rendőrkapitányság állománya által elfogott személyeket tartalmazza, a társ rendőri szervek eredményeit nem: Büntetőeljárásokban körözött személyek száma Elfogások száma Tartózkodási hely megállapítás Eredmények összesen A fent írtaknak megfelelően a fenti elfogásokat jelentős számmal egészítették ki a B-A-Z. MRFK, illetve a Készenléti Rendőrség elfogásai, akiknek egész évben információs hátteret biztosítottunk, ezzel segítve munkájukat. A körözési vonalon január 3-án 571 db olyan ügy van folyamatban, melyekben elfogatóparanccsal körözött személyeket kívánunk kézre keríteni. (adatok a körözési vonal iktatókönyv és HERMON rendszer adatai alapján) 2. A közbiztonsági helyzet A közterületi jelenlét mértéke, a közterületek ellenőrzésével kapcsolatos feladatok teljesítése A Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén található 31 település közterületi rendjének fenntartásával kapcsolatos feladatokat elsősorban a kapitányság közrendvédelmi állománya látja el, ami a közrendvédelmi, a közlekedési osztály és az őrsök egyenruhás állományából tevődik össze. A közterületi szolgálatot ellátók legfontosabb feladata az állandó közterületi jelenlét biztosítása, az állampolgárok biztonságérzetének fenntartása, a jogsértéseket potenciálisan elkövető személyeknek e cselekményektől történő visszatartása, a közterület és a közlekedés rendjének fenntartása. A közbiztonsági és bűnügyi helyzet javítása érdekében a szakterület vezetése folyamatosan értékeli a rendelkezésre álló adatokat, és ennek megfelelően kerül sor a szolgálati feladatok szervezésére. A parancsnokok alapvető követelményként állítják a végrehajtó állomány elé, hogy érezzenek felelősséget a működési területükért, és szolgálatuk ellátása során tegyenek meg mindent a jogsértések megakadályozása, illetve a már bekövetkezett jogsértések elkövetőinek eljárás alá vonása érdekében, ugyanakkor intézkedéseik során az állampolgárokkal szemben indulatoktól mentes, toleráns, udvarias magatartást tanúsítsanak. A működési területünkön adottságaikban, lakosság-összetételben jelentős különbségekkel rendelkező települések, településrészek találhatóak. A területenként eltérő jellegű és nagyságú közbiztonsági problémák egyes esetekben rendkívül erőteljesen törnek a felszínre, komoly kihívások elé állítva az intézkedő rendőröket. Az utóbbi évek tapasztalatai, a lakossági visszajelzések alapján elmondható, hogy a közterületi állomány ha időnként nehezen is, de egyelőre meg tud felelni a kihívásoknak, a rendelkezésünkre álló gyakran rendkívül szerénynek bizonyuló erőforrásokat megfelelően használjuk fel. 12

13 A közterületi szolgálattal szemben támasztott legfontosabb követelmény, hogy folyamatosan biztosított legyen a gyors reagálás minden rendőri intézkedést igénylő körülmény felmerülése esetén. Fontos lenne továbbá, hogy elegendő erő jusson a megelőző jellegű, hagyományos járőrtevékenységre is. Bár évben a létszámhelyzetünk az előző évinél rendezettebbé vált, de ez is jelentős kétarcúságot mutat, mivel jelentős volt az állomány körében a fluktuáció, sok tapasztalt kolléga leszerelt, vagy ment nyugdíjba és a helyükre érkező új rendőrök sem elméleti, sem gyakorlati szinten nem rendelkeznek még megfelelő tudással. Ahhoz, hogy ezek a fiatal rendőrök hasonló szinten teljesítsenek, mint tapasztaltabb kollégáik, még el kell telnie egy-két évnek. Továbbra is elmondható, hogy klasszikus járőrtevékenységre egyre kevesebb lehetőségünk van, bizonyos időszakokban pedig szinte egyáltalán nincs. Ennek oka főként, hogy az utóbbi években a közterületi állománnyal szembeni elvárások bővültek, az általuk ellátandó feladatok sokasodtak. Emiatt gyakran csak az éppen elegendő közterületi létszámot tudjuk biztosítani. Az ilyenkor felmerülő, előre nem tervezhető feladatok esetén gyakran tapasztalható, hogy a bejelentésekre csak kisebb-nagyobb késéssel, más alegység illetékességi területéről átirányítva érkezik rendőr. A évben a közterületen töltött munkaórák száma nagyságrendileg azonos az előző évivel. Ez évben óra volt, míg 2011-ben óra évben a Készenléti Rendőrség a kapitányság illetékességi területén 642 alkalommal, 3669 fővel, összesen órában látott el szolgálatot. Valamint a B-A-Z. Megyei Rendőrfőkapitányság Rendészeti Igazgatóság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Szolgálat Mélységi Ellenőrzési Osztály állománya 546 alkalommal, 2035 fővel, összesen órában látott el illetékességi területünkön szolgálatot. A évben is jelentős számban voltak az állományt pluszban megterhelő rendezvénybiztosítások, ide értve a különféle kulturális, sport és a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényeket évben a B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Ideiglenes Csapatszolgálati Század állományába a Miskolci Rendőrkapitányság 35 fő rendőrt biztosított állandó jelleggel évben kétszer került sor a század Budapestre történő felrendelésére, a Meleg Büszkeség Napja alkalmából tartott felvonulás biztosítása, illetőleg csapatszolgálati képzés céljából. Egy alkalommal Miskolcon volt képzése a századnak. Kilencszer volt a miskolci állomány Gyöngyöspatán a kialakult közbiztonsági helyzet miatt rendfenntartó feladatok ellátása céljából, ahová egy, vagy két bevetési csoportot kellett biztosítani. A század állománya (így a Miskolci Rendőrkapitányság állományából 35 fő) egy alkalommal biztosított a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényt Hejőszalontán. Hat alkalommal hajtottuk végre kísérését a vonattal, illetve busszal és gépjárművekkel idegenbeli mérkőzésre utazó DVTK szurkolóknak. Ezeken túlmenően a korábbi gyakorlatnak megfelelő színvonalon biztosítottuk a különböző - labdarúgó, jégkorong, kosárlabda, futsall - sporteseményeket is. A legnagyobb megterhelést a labdarúgó mérkőzések biztosítása jelenti. Egy-egy ilyen mérkőzés során átlagosan közterületi szolgálatot ellátó rendőr 6-8 órán keresztül kerül bevonásra, de volt az éven olyan kiemelt mérkőzésünk is, melyen - beleértve a Készenléti Rendőrség állományát is - több mint 400 fővel vettünk részt. A DVTK labdarúgó csapata a 2010/11-es szezonban az NB II Keleti csoportjában szerepelt, de a 2011/12-es szezonban már az NB I-ben, így a leterheltségünk az őszi szezonban jóval nagyobb mértékű volt, mint tavasszal. Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is negatívan befolyásolta a közterületi szolgálatellátás helyzetét a Fogda- és Kísérőőri Alosztály létszámhelyzete, mert elegendő erőforrás hiányában több feladat ellátásához a közterületről kellett járőröket elvonni. Ez időközben javult valamelyest, a más kapitányságok státuszára hozzánk helyezett kollégák felvételével. A fogvatartotti létszám a szabálysértési őrizet miatt drasztikusan megemelkedett az elmúlt évekhez képest, és az sem javít 13

14 a helyzetünkön, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság állománya az elvárásoknak megfelelően igyekszik végrehajtani a megye összes kapitányságának Miskolcon történő kísérését, ill. lehetőség szerint a szállításokat is. E feladat végrehajtása további létszám, és különösen eszközbővítést kívánna meg. Továbbra is pozitívumként kell értékelni, hogy a kapitányság III-as és IV-es objektumait fegyveres biztonsági őrség őrzi, így az eddig itt szolgálatot teljesítő rendőri állomány a közterület biztonságának növelése érdekében az utcán láthat el szolgálatot. A közterületen végzett tevékenység szempontjából sajátos helyzetben vannak a körzeti megbízottak, hiszen feladataik egy részét a bűnügyi ügyfeldolgozás teszi ki. A közrendvédelmi szolgálati ág bűnügyi ügyfeldolgozásban való részvétele fontos feladat, amely a rendőri erők hatékony felhasználása mellett erősíti a beosztottakban a területért való felelősségérzetet is. A nyomozásokkal kapcsolatos adminisztratív terhek növekedése, illetve a megfelelő technikai háttér hiánya azonban csökkenti a közterületi ellenőrzésekre fordítható időt. A körzeti megbízotti irodák nem rendelkeznek, ún. közigazgatási telefonvonallal és rendesen működő számítógépes hálózati kapcsolattal, így a különböző számítógépes alkalmazások, nyilvántartások használata rendkívül nehézkes. A fentieken túl olyan körülményeket szükséges megemlíteni, amelyek nem a közterületi szolgálattól vonják el a rendőröket, hanem a közterületen végzett járőrtevékenységtől. Ezek elsősorban az elővezetésekkel, lakcímkutatásokkal kapcsolatos feladatok teljesítése, a nyílt rendőri információk, környezettanulmányok készítése, karhatalom-igénylések teljesítése, továbbá helyszínbiztosítási és forgalomellenőrzési feladatok ellátása, valamint közlekedési balesetekben, és a számtalan ügyeleti küldésben történő intézkedés. Tapasztalataink szerint az ilyen jellegű feladataink sajnos minden évben tovább növekednek. A közterületi szolgálat helyzetének értékelése során említést kell tennünk az utóbbi időben jelentősen megnövekedett adminisztrációs és jelentési kötelezettségből adódó munkaterhekről. A rendőri korrupció megelőzése és a személyi állomány fegyelmi helyzetének javítása érdekében kiadott intézkedések szerint minden közterületi rendőri intézkedés megkezdését, annak helyszínét, befejezését, a tett intézkedéseket jelenteni kell az ügyelet felé, az intézkedés alá vont személyt, pedig ellenőrizni kell a körözési nyilvántartásban. Mindezeket az ügyeleten folyamatosan dokumentálni kell. Az ún. ügyeleti pultnál szolgálatot ellátók gyakran a bejelentések megfelelő szintű kezelését is csak nagy nehézségek árán tudják elvégezni. A közterületi szolgálatot ellátó közrendvédelmi és közlekedésrendészeti állomány technikai ellátottsága, szolgálati állatok: Közrendvédelem: A közrendvédelmi osztály, valamint a rendőrőrsök évben összesen 36 darab szolgálati gépkocsival (ebből 4 darab mikrobusz, 6 db terepjáró) rendelkeztek. Ez a szám 2010-ben 38 volt év során két darab csapatszállító mikrobuszt (Iveco és Mercedes), amelyek csak D kategóriás vezetői engedéllyel voltak vezethetőek átcsoportosítottak tőlünk a Készenléti Rendőrséghez. Ezeknek a gépjárműveknek is megérezzük a hiányát, annak ellenére, hogy ezeket mindennapos szolgálatokban nem alkalmaztuk, azonban a csapatszolgálati összevonások, valamint mérkőzésbiztosítások alkalmával nagy hasznukat vettük. A gépjárműpark állapotáról elmondható, hogy a gépkocsik többségének műszaki állapota megfelelő. Több gépkocsi rendelkezik kiemelkedő kilométer-futással, illetve kifogásolható műszaki 14

15 állapottal. A kiemelkedő kilométerfutást igyekszünk kapitányságon belüli cserékkel megoldani, azonban ez a lehetőség véges, csak ideiglenesen jelentenek megoldásokat ezek az intézkedések. Az alegységek technikai eszközökkel való ellátottsága alapvetően elegendőnek mondható, de egyes informatikai eszközök elavultsága és ennek következtében történő gyakori meghibásodása rendszeresen okoz fennakadásokat a munkavégzésben. A számítógépes hálózati rendszer a körzeti megbízotti irodákban nincs kiépítve, a hálózathoz a rendőrőrsök is nehézkesen, gyakori meghibásodások mellett, megbízhatatlanul és nem kellő gyorsasággal kapcsolódnak. Híradástechnikai szempontból a közrendvédelmi állomány kellő mennyiségű (163 darab), korszerű EDR kézi rádióval rendelkezik, így a hírösszeköttetés folyamatos és megfelelő lehetne, de a rendszeres használat miatt a készülékek kezdenek elhasználódni, melynek következtében egyre több meghibásodás jelentkezik, de eddig cseréjükre nem volt lehetőség, javításuk pedig hosszadalmas, ezért a készülékek hosszú időre kiesnek a napi szolgálatból. Jelenleg hat darab, olyan működő gépjárművel rendelkezünk, amelybe kép- és hangrögzítő berendezés került beszerelésre. A rendszeres és problémamentes működtetés akadálya részben a járművek meghibásodása, részben a kamerák és tartozékaik hibája. Az Avasi Rendőrőrs, a Diósgyőri Rendőrőrs és a járőrszolgálati alosztály rendelkezik PDA készülékkel. Kedvező hatással vannak a közterületek rendjére a belvárosban, Diósgyőrben, Martin- Kertvárosban és az Avasi Lakótelepen telepített térfigyelő kamerák. Akár a tavalyi évben, az idén is folytak egyeztetések újabb térfigyelő kamerák felszerelésével kapcsolatban, melynek anyagi fedezetét az önkormányzat pályázatok benyújtásával biztosítaná. Sajnálatos azonban, hogy a kapitányság ügyeletére térfigyelőként beosztottak a szolgálati idejük jelentős részében az ügyeletes munkáját kell, hogy segítsék, és a térfigyelő rendszer használatára kevés idejük jut. Mindemellett nagy segítség, hogy a Papszer utcai központban az önkormányzat közterület-felügyelői 24 órás szolgálatot látnak el, s folyamatosan figyelik a kameraképeket. Osztályunkon belül a Járőrszolgálati Alosztály Kutyás Csoportja 6 képzett kutyavezetővel és 6 szolgálati kutyával rendelkezik, melyek jó, illetve kiváló minősítésűek, valamint a Sajóbábonyi Rendőrőrs állományából 2 körzeti megbízott kolléga rendelkezik még kutyával és közülük az egyik robbanóanyag-kereső kutya. A közrendvédelmi osztályon 10 kolléga rendelkezik érvényes bombakutatói minősítéssel. Közlekedésrendészet: A közlekedésrendészeti osztály összesen 5 db gépjárművel rendelkezett 2011-ben, amely hez viszonyítva nem változott. Ezeknek a gépjárműveknek a műszaki állapota jónak mondható. Egy gépjármű rendelkezik kép- és hangrögzítő berendezéssel, azonban az általa készített felvételek közigazgatási eljárás kezdeményezéséhez nem használhatók fel. Az osztály egy darab PDA és egy darab sebességellenőrző készülékkel, továbbá összesen 8 darab, korszerű EDR kézi rádióval rendelkezik. Rendezvénybiztosítások: 15

16 Gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények biztosítása A Miskolci Rendőrkapitányságra évben 37 olyan bejelentés történt, mely a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozik, ezek keretében 98 rendezvény megrendezésére került sor. A korábbi évekhez képest a rendőri intézkedések nem igényeltek lényegesen nagyobb előkészületi tevékenységet. Az állami és önkormányzati rendezvények iránti, a korábban megszokottaknál nagyobb hazai és külföldi érdeklődés lanyhult, így biztonsági kockázatuk is csökkent. A év szeptemberétől folyamatosan egyre kisebb érdeklődés mellett zajló, a Magyar Köztársaság Kormányának politikája, gazdasági megszorító intézkedései elleni, a gyülekezési jogról szóló évi III. törvény hatálya alá tartozó demonstrációk, amelyek a kormányváltással megszűnni látszottak, most ismét erősödnek, a megtartott 98 rendezvényből 86 a II. félévben került megrendezésre. A Miskolci Rendőrkapitányság az Országos Rendőrfőkapitány által kiadott, a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepei március 15. valamint augusztus 20. és október 23. rendezvényeinek rendőri biztosításáról szóló Intézkedési Terveknek megfelelően készült az illetékességi területére bejelentett rendezvények biztosítására. A megfelelő tervkészítési, felkészülési és végrehajtási tevékenységgel a Miskolci Rendőrkapitányság biztosította valamennyi résztvevő számára a kultúrált méltóságteljes megemlékezés lehetőségét. Évek óta tapasztalható jelenség, hogy a rendőrségre számtalan bejelentés érkezik egyéb ünnepekkel kapcsolatosan is, melyek jelentős része nem tarozik a gyülekezési jogról szóló törvény hatály alá, azonban ezek között is akad olyan, amely valamilyen szintű rendőri biztosítást igényel. Mivel jogszabály nem köti bejelentési kötelezettséghez a kulturális megemlékezéseket, azok nem minden esetben jutnak időben tudomásunkra, ami az adminisztrációt, valamint a gondos, szakmailag megalapozott tervezést nehezíti. Sportrendezvények biztosítása A Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén megrendezett sportesemények rendőri biztosítása szempontjából kiemelten kell kezelni a sportrendezvények biztonságáról szóló 54/2004. (III.31.) Kormányrendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. -ban megjelölt rendezvényeket. A rendeletben felsorolt sportágak a labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong közül a vízilabdát és a kézilabdát kivéve mindegyikben élvonalbeli sportegyesületek, klubok versenyeztek városunkban évben is kiemelt feladatokként adódtak, a Diósgyőri VTK labdarúgó, valamint a Miskolci Jegesmedvék Jégkorong SE és a Borsod Volán futsall valamint a DKSK-MISI csapatának mérkőzései. Ezeken a sportrendezvényeken belül is külön hangsúlyt kaptak a DVTK labdarúgócsapatának mérkőzései. A sportrendezvények összességében 55 alkalommal kerültek biztosításra 1898 fő rendőri létszámmal, mely összesen munkaórát vett igénybe. Az ezekre a rendezvényekre való felkészülés során az eligazítások alkalmával külön kitértünk a legfontosabb szempontokra, kérdésekre, annak érdekében, hogy a rendkívüli eseményeket elkerüljük. A DVTK tulajdonosi köre évben is nagy létszámú, felkészült rendezői gárdát foglalkoztatott a mérkőzések biztosításában, és részben ennek is köszönhető, hogy komolyabb rendbontás nem alakult ki a stadionon belül. Mindenképpen sikerként kell elkönyvelni a megerősítő erőkkel együtt több mint 400 fővel biztosított DVTK-FTC bajnoki labdarúgó mérkőzést, ahol a két szurkológárda összecsapási szándéka ellenére, a jó előkészítő munkának és a rendezőkkel való szoros kapcsolattartásnak 16

17 köszönhetően sikerült megakadályozni a szurkolócsoportok találkozását mind a stadion környékén, mind a város más területein, illetve azon kívül is. A kulturális rendezvények, valamint a nemzeti ünnepek biztosításai A évben megrendezésre került kulturális és egyéb rendezvényeket sikeresen biztosítottuk. A programok rendbontás nélkül lezajlottak, rendőri beavatkozást - a közlekedési feladatok kivételével - nem igényeltek. Napjainkra elmondható, hogy Miskolc városa fesztiválvárossá nőtte ki magát. Nagyszámú kulturális, évről-évre ismétlődő, már hagyománnyá váló rendezvény kerül megszervezésre, amelyek kivétel nélkül nagy érdeklődésre tartanak számot. Kiemelten kellett kezelni a Kocsonyafesztivált, az Operafesztivált, továbbá a Cinefest filmszemlét. A fesztiválok idején több kisebb rendezvény, felvonulás, bemutató kerül megtartásra, többnyire a város belvárosi részén, így különösen a Széchenyi utcában, a Déryné utcában és a Szinva teraszon. Ezek némely esetben együtt járnak a villamosforgalom időszakos korlátázásával, azonban ebből ez idáig probléma nem származott. A március 15-ei rendezvények biztosításában 86 fő rendőr 415 órában vett részt. A augusztus 20-ai rendezvények biztosításában 22 fő rendőr 235 órában vett részt. A október 23-ai rendezvények biztosításában 97 fő rendőr 635 órában vett részt. Összességében megállapítható, hogy 2011 évben a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó, valamint a kulturális és sportrendezvények tekintetében szakszerűen, jogszerűen, megfelelő szinten kerültek előkészítésre és végrehajtásra a rendezvénybiztosítással kapcsolatos rendőri feladatok. A működési terület baleseti helyzete A 2011-es évben siker koronázta erőfeszítéseinket, folytatódott a közlekedésbiztonság javulása kapitányságunk illetékességi területén. A kitűzött célt teljesítettük, munkánk eredményét mutatja a balesetek számának több éve tartó csökkenése. Az európai közlekedéspolitika egyik fő céljaként azt tűzte ki, hogy az Európai Unióban 2000 és 2010 között 50 %-kal csökkenjen a közúti balesetben elhunyt személyek száma. A hazai célkitűzéseket tartalmazó Magyar Közlekedéspolitika című program óvatosabban fogalmaz a Fehér Könyv előírásainál, ugyanis 2010-re a halálos áldozatok számának csupán 30%-os csökkenését irányozza elő, az elvárt 50%-os csökkenést pedig 2015-re célozza meg. Olyan sikeres helyzetben vagyunk, hogy a hazai célkitűzéseknek már most megfelelünk, ugyanis hez viszonyítva a halálos balesetek száma 38%-al csökkent. A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma 2010-hez képest 5 %-kal esett vissza. Közútjainkon 316 sérüléses baleset történt, szemben a tavalyelőtti 333-al. A 2005-ös év folyamán 599 személyi sérülést eredményező közlekedési baleset történt, az azóta eltelt néhány év alatt ez a nagy szám megfeleződött. A balesetek súlyossági foka is igen kedvezően alakult, 2011-ben csak 13 halálos baleset történt ben is csak 14 ilyen tragikus esemény következett be, de még ezt is sikerült tovább javítani. Az év utolsó hónapja - a karácsonyhoz kötődő jelentős forgalom, a rendkívül kedvezőtlen időjárási körülmények és rossz útviszonyok miatt - némileg emelte a balesetek számát, de éves viszonylatban, a csökkenés jól érzékelhető. 17

18 A súlyos sérüléssel járó balesetek száma a tavalyelőtti 106 esetről 111-re emelkedett, ami 5%-os emelkedésnek felel meg ben 214 könnyű sérülést eredményező esemény történt, ez a szám 2011-ben már csak 192, ami 10 %-os csökkenést mutat. Útjainkon 24-gyel kevesebb (423) személy sérült meg, mint korábbi évben. A bekövetkezett balesetekben 14 fő halt meg, ez megegyezik az előző évi adattal, 128 személy szenvedett súlyos sérülést (2010-ben 104), 281 fő sérült könnyebben (2010-ben 214). A közlekedéspolitikai koncepció a 2001-es évet veszi bázisnak. Az elmúlt nyolc év baleseti adatait áttekintve láthatjuk, hogy haladunk a kitűzött cél felé. A 2011-es év elvárásainknak megfelelően alakult, a feladatot teljesítettük. Az idei évben továbbra is azon kell munkálkodnunk, hogy ezt az eredményt megőrizzük, esetleg tovább javítsuk. A halálos balesetek száma a 2001-es bázisévben - az előző öt év átlagához (23) viszonyítva - alacsonyabb volt (21), ami a következő évben sem javult. A fordulat 2005-ben kezdődött, a halálos balesetek száma azóta folyamatosan csökken. Az egyre szigorodó szankciók és a fejlődő technikai háttér a biztosíték arra, hogy a 2015-re kitűzött cél jó eséllyel megvalósul. A halálos közlekedési balesetek alakulása 2001-től 2011 végéig. Az elmúlt hét évben sikerült az előző időszaknál kedvezőbb eredményt elérni szem élyi sérüléses balesetek szám a 18

19 ittas szem ély által ok ozott bales etek szám a A tavalyi év adatai összehasonlítva a 2010-es évvel ( felülmúlta várakozásunkat). Időszak Halálos balesetek Súlyos sérüléses Könnyű sérüléses Anyagi káros Összes baleset Változás %-ban Megyei sőt országos összehasonlításban sem kell szégyenkeznünk. Megyénkben 8%-al csökkent a sérüléses balesetek száma, kapitányságunkon 5%-al, de van két olyan kapitányság, ahol 10%-ot meghaladó az emelkedés. Az országban lévő nagyobb városok adatai jelentős eltérést mutatnak. Az Egri Rendőrkapitányság területén jelentős, 28%-os az emelkedés, Salgótarjánban és Debrecenben stagnálás figyelhető meg. Szegeden és Nyíregyházán a csökkenés egy picivel alattunk marad. Pozitívabb kép egyedül Pécs környékéről érkezett, mivel ott 15%-os a javulás. Az előzetes országos adatok alapján a személyi sérüléssel járó balesetek száma csak 3,12%-al kevesebb, mint 2010-ben. 19

20 M iskolc Debrecen Pécs Szeged Nyíregyháza Eger Salgótarján BAZ.M egye A baleseteket vizsgálva megállapítható, hogy 46 esetben ittas személy miatt következett be baleset, ami az összes esemény 14,5%-a. Az előző évhez viszonyítva pedig több mint 13%-os a csökkenés. A baleseti okokat elemezve az első helyen 120 esettel a sebesség helytelen megválasztása áll (38%), 65 esetben az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása (20%) volt a kiváltó ok, kanyarodási szabályok megsértése miatt 48, gyalogos hiba miatt 26 (8%) alkalommal következett be baleset. Ezen okok a legjellemzőbbek, de természetesen ide sorolhatók még a követési távolság be nem tartása, a figyelmetlenség és egyéb más tényezők is. Követési távolság be nem tartása miatt 12 esetben következett be baleset, jellemzően az ilyen típusú ütközések csak ritkán okoztak személyi sérülést. A legtöbb balesetet az idén is személygépkocsi-vezetők okozták 60,4 % (191 fő), míg 8 %-ot a gyalogosok (26 fő). Gyakran történik baleset tehergépkocsi-vezetők miatt (25 fő), valamint kerékpárral közlekedők miatt 10% (33 fő). Itt meg kell jegyezni, hogy a kerékpárral közlekedők kiemelt szerepet kaptak az elmúlt év baleseti statisztikájában, ennek kapcsán természetesen a közúti ellenőrzések célpontjává is gyakrabban váltak. A 2012-es év fő feladata az általuk okozott balesetek megelőzése. Autóbuszvezető 16 esetben okozott személyi sérüléssel járó balesetet szemben a 2010-es adattal, amikor 11 ügyben okolható a balesetért az autóbusz vezetője. Motorkerékpáros 15, segédmotorkerékpár-vezető 6 alkalommal volt okozója balesetnek. Külföldi állampolgár 5 esetben okozott sérüléssel járó balesetet. Ez a szám gyakorlatilag megegyezik az előző évi adattal, továbbra sem jellemző, hogy külföldi állampolgárok okoznának balesetet. Az időpontokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a legtöbb baleset és óra közötti időben következett be, szám szerint 129, ami az összes balesetek 41 %-a. A délelőtti órákban 81, míg az esti órákban 56 baleset történt. Az éjszakai órákban 33, míg a reggeli órákban 17 esetet regisztráltunk. A balesetek száma összefüggésben van a forgalom nagyságával, az esti, éjszakai órákban alacsonyabb, míg a nappali órákban nagyobb számban történik esemény. Az előfordulási helyeket vizsgálva kitűnik, hogy a legveszélyesebb részek a 2515-ös számú közút, a 3-as sz. főút lakott területeken belül lévő szakaszai, valamint a 26-os, 35-ös és a 37-es számú főút. Szintén több baleset történt a 3607-es számú úton Bőcs és Hernádnémeti környékén. Miskolc város legveszélyesebb részei a Szentpéteri kapu, Győri-kapu, az Andrássy és Kiss tábornok utak, valamint a Csabai kapu és a vele párhuzamos Soltész Nagy Kálmán utca, a József Attila út illetve a Búza tér környéki belvárosi terület. Jelentős fejlesztéseket hajtottak végre Miskolc belvárosában a Dayka Gábor utat és a Petőfi utat érintően, s a villamos pálya 20

BŰNÖZÉSI ÉS BŰNÜLDÖZÉSI ADATOK AZ ÜGYÉSZSÉGI NYOMOZÁSOK KÖRÉBŐL. 2008. év

BŰNÖZÉSI ÉS BŰNÜLDÖZÉSI ADATOK AZ ÜGYÉSZSÉGI NYOMOZÁSOK KÖRÉBŐL. 2008. év BŰNÖZÉSI ÉS BŰNÜLDÖZÉSI ADATOK AZ ÜGYÉSZSÉGI NYOMOZÁSOK KÖRÉBŐL KIADJA: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG SZÁMÍTÁSTECHNIKA-ALKALMAZÁSI ÉS INFORMÁCIÓS FŐOSZTÁLY ISSN 1587-4958 - 3 - B E V E Z E T Ő Az ügyészség nyomoz

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA

Részletesebben

Az abortusz a magyar közvéleményben

Az abortusz a magyar közvéleményben Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz

Részletesebben

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

A.7. Az alanyi oldal tényállási elemei (szándékosság és gondatlanság; motívum és célzat)

A.7. Az alanyi oldal tényállási elemei (szándékosság és gondatlanság; motívum és célzat) A.7. Az alanyi oldal tényállási elemei (szándékosság és gondatlanság; motívum és célzat) Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A bűncselekmény alanya

Részletesebben

A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása

A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Pados Róbert Hulladékgazdálkodási ügyintéző Zalaegerszeg,

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. 2011. évi bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. 2011. évi bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a 2011. évi bűnözésről Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1217-0046 3 I. A BŰNÖZÉS TERJEDELME

Részletesebben

A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések Dr. Eisenbacher Gábor ügyvéd Dr. Németh Katalin ügyvéd

A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések Dr. Eisenbacher Gábor ügyvéd Dr. Németh Katalin ügyvéd www.retiantallpartners.hu A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések Dr. Eisenbacher Gábor ügyvéd Dr. Németh Katalin ügyvéd Vállalatok mint vádlottak? 2001. évi CIV. törvény a jogi

Részletesebben

A közraktározási piac 2015. évi adatai

A közraktározási piac 2015. évi adatai A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. augusztus 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

VII. Gyermekszív Központ

VII. Gyermekszív Központ VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra

Részletesebben

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek! 1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. december - 2015. december

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. december - 2015. december A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. DECEMBER 2015. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.503 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. január 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15. A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal

Részletesebben

Vezetőtárs értékelő kérdőív

Vezetőtárs értékelő kérdőív Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Kazincbarcika város közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról

B E S Z Á M O L Ó. Kazincbarcika város közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról KAZINCBARCIKAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE 3700. Kazincbarcika, Barátság tér 1-3. Pf.:120 Telefon: (48) 510-550 / (31)54-40, Fax: (31)54-55 E-mail: toldi@borsod.police.hu Szám: 05040/1347-28/2015. ált.

Részletesebben

2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek

2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek 2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A 2006 2010. ÉVEKBEN

BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A 2006 2010. ÉVEKBEN BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A 2006 2010. ÉVEKBEN 2011. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 2062-2082 3 I. B E V E Z

Részletesebben

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika ágazat Vezetõi összefoglaló 2012 GYEMSZI Gyógyszerészeti és Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság Az Emberi Erőforrás

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Dunaharaszti Rendőrőrs Taksony település területén 2014. évben végzett tevékenységéről

B E S Z Á M O L Ó. A Dunaharaszti Rendőrőrs Taksony település területén 2014. évben végzett tevékenységéről SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG DUNAHARASZTI RENDŐRŐRS 2330 Dunaharaszti, Dózsa György út 24. Telefon/Fax: 06-24 - 470-007 BM: 30-082 Mobil: 06-70 - 338-7465 Szám: 13130/ / 2015.ált Jóváhagyom:

Részletesebben

Jogalkalmazási problémák a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásokban

Jogalkalmazási problémák a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásokban Jogalkalmazási problémák a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásokban Dombos Tamás, Háttér Társaság Emberi Jogi Kerekasztal, 2015. február 13. GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNY FOGALMA előítéletes indokból

Részletesebben

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610 Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián

Részletesebben

Továbbra is terjed az influenza

Továbbra is terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 9-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 9-i rendkívüli ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 9-i rendkívüli ülésére Tárgy: Bűnmegelőzési koncepció főbb tartalmi elemeinek meghatározása

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

ZÁRSZÁMADÁS 2011. Intercisa Lakásszövetkezet

ZÁRSZÁMADÁS 2011. Intercisa Lakásszövetkezet ZÁRSZÁMADÁS 2011. Intercisa Lakásszövetkezet Vízdíj különbözet (a felmerülés helyén) 2002-2008. közötti időszakra Vízdíj késedelmi kamat (247 Ft/hó) Kárösszeg (üvegkár stb.) Üzemelés záró egyenlege FUNDAMENTA

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 215-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 214-ben. 2. A 215. évi finanszírozási terv főbb jellemzői.

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I

H A T Á S V I Z S G Á L A T I H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság célkitűzéseinek, utasításainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 26 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.. 12:28:21

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Debreceni Egyetem 00 Debrecen Egyetem tér. Debreceni Egyetem Tisztelt NK Úr! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt NK Úr! Ez az email tartalmazza a Népegészségügyi ellenõr

Részletesebben

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A

Részletesebben

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 3. sz. melléklet A NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY 2007. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 193/2003. (XI. 26.) KORMÁNYRENDELET 31. ALAPJÁN 1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT

Részletesebben

Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt

Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt Igazgató, KSH Népességtudományi Kutatóintézet Az előadás menete Népesség = + születések halálozások +/- vándorlási egyenleg Témák: Termékenység F (párkapcsolatok)

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

Vállalkozásfinanszírozás

Vállalkozásfinanszírozás Vállalkozásfinanszírozás Területei Pénzügyi tervezés Beruházás finanszírozás Hitelintézeti eljárás Pénzügyi tervezés a vállalkozásnál tervezés célja: bizonytalanság kockázat csökkentése jövőbeli események,

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány

Részletesebben

Autópálya matrica árak 2011

Autópálya matrica árak 2011 Autópálya matrica árak 2011: drágább az autópálya matrica díja 2011-ben. 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkednek az úthasználati díjak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a drágulás

Részletesebben

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN Freisleben Vilmos Fogyasztóvédelmi igazgató II. Mfor Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Konferencia 2013. November 14. FOGYASZTÓVÉDELEM A pénzügyi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Balatonfüred város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és feladatokról.

B E S Z Á M O L Ó. Balatonfüred város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és feladatokról. BALATONFÜRED RENDŐRKAPITÁNYA 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 15. : 87/482-287, BM: 22/44-22, fax: 482-287/44-26 RegdonL@veszprem.police.hu Szám: 19070/1593/2015. ált. B E S Z Á M O L Ó Balatonfüred város közbiztonságának

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a 1. számú melléklet N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a Környezeti értékelés véleményezése Nyíregyháza MJV RT

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

A közbeszerzési eljárások egyszerősítése - a lengyel tapasztalatok

A közbeszerzési eljárások egyszerősítése - a lengyel tapasztalatok - a lengyel tapasztalatok Dariusz Piasta Nemzetközi Konferencia a Közbeszerzések Tanácsa szervezésében Budapest, 2011. november 17. Az elıadás vázlata: 1. Egyszerősítés - jelentése és korlátai 2. A kiindulási

Részletesebben

Megváltozott toborzási technikák - avagy Hogyan találjuk meg a hiányzó láncszemet?

Megváltozott toborzási technikák - avagy Hogyan találjuk meg a hiányzó láncszemet? Megváltozott toborzási technikák - avagy Hogyan találjuk meg a hiányzó láncszemet? Feleki Attila, HR-Rent Kft. Ügyvezető A HR-Rent Kft-ről dióhéjban Magyarország Németország Ausztria Elsőnek lenni: 001

Részletesebben

EPER E-KATA integráció

EPER E-KATA integráció EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?

Részletesebben

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78% Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési

Részletesebben

15-19 20-24 25-29 igen nem

15-19 20-24 25-29 igen nem A vajdasági magyar fiatalok egészségvédő és egészségkárosító magatartása Mirnics Zsuzsanna MTT KRE BTK Háttér A társas dezintegráció elmélete szerint az elhúzódó társasági krízis a lakosságnál fokozott

Részletesebben

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe

Részletesebben

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények

Részletesebben

Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás

Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás 2002-2010: stabil szponzorációs részarány Televíziós reklámbevételek

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

T A R T A L O M J E G Y Z É K

T A R T A L O M J E G Y Z É K 1 T A R T A L O M J E G Y Z É K Oldalszám TARTALOMJEGYZÉK 1 1. BEVEZETÉS 2 2. VEZETÉS-IRÁNYÍTÁS 2 3. BŰNÜGYI HELYZET 3 3.1. A felderítő munka alakulása 3 3.2. A bűnüldöző munka 7 3.3. A bűnügyi technikai

Részletesebben

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV 2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV...../2015. Kgy.sz. határozat 1.számú melléklete Ellenőrzési tervet megalapozó elemzések címei: - 2015. évi belső ellenőri munkaterv (2. számú melléklet) - Kockázatelemzés

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

büntetés-végrehajtási szakmai ismeretek fejezetei

büntetés-végrehajtási szakmai ismeretek fejezetei 2.94.5. KERETTANTERV (a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ) alapján Fegyveres szervek és vagyonvédelmi ismeretek 9 12. középiskolai évfolyamokra szóló tananyagának büntetés-végrehajtási szakmai ismeretek fejezetei

Részletesebben

Puskás Tivadar Távközlési Technikum

Puskás Tivadar Távközlési Technikum 27 Puskás Tivadar Távközlési Technikum Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam szakközépiskola matematika Előállítás ideje: 28.3.6. 6:48:31 197 Budapest,

Részletesebben

A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében

A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében Dunai Péter főtitkár, MKIK 2012. december 5. Nyíregyháza A kamarai tevékenység változásai 2012-ben - Kötelező kamarai regisztráció

Részletesebben

A.14. A bűncselekmény elkövetői. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016.

A.14. A bűncselekmény elkövetői. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016. A.14. A bűncselekmény elkövetői Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016. a bűncselekmény elkövetői: a tettesek és a részesek (12. ). Az elhatárolás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresık számának alakulása Tolna megyében 2009. október - 2011. október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresık számának alakulása Tolna megyében 2009. október - 2011. október Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. OKTÓBER 2011. október 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 958 álláskeresı szerepelt, amely az

Részletesebben

Az előterjesztés a tartózkodási idő utáni idegenforgalmi adó (továbbiakban: idegenforgalmi adó) mértékének emelésére tesz javaslatot.

Az előterjesztés a tartózkodási idő utáni idegenforgalmi adó (továbbiakban: idegenforgalmi adó) mértékének emelésére tesz javaslatot. Szentes Város Polgármestere Szentes, Kossuth tér 6 A-21728-2/2010 Témafelelős: Tonnesné Kiss Ildikó Tárgy.: Idegenforgalmi adó rendelet módosítása Szentes Város Önkormányzat Képviselő testülete Szentes

Részletesebben

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április

Részletesebben

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:

Részletesebben

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 53/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Küzdeni kell, küzdeni kell a hatalom birtokában is, de nem

Részletesebben

DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar

DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar A diplomás pályakövetés eredményei és a lehetséges fejlesztési irányok DPR Szakmai nap 2011. október 17. Horváth Judit A vizsgálat reprezentativitása

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

Európai halálozási adatok, hazai sorrend 25 ország között (Levi F, et al. Cancer 15:2843-2850, 2850, 2004.) Férfi Nő Összesített hely 1 2 ajak, szájür

Európai halálozási adatok, hazai sorrend 25 ország között (Levi F, et al. Cancer 15:2843-2850, 2850, 2004.) Férfi Nő Összesített hely 1 2 ajak, szájür A rákszűrő programok hatástalanságának lehetséges okai Bezsenyiné Bóbis Márta diplomás ápoló Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Kecskemét Onkoradiológiai Központ (ov.: dr. Pajkos Gábor) Európai halálozási

Részletesebben

Kockázatkezelés és biztosítás

Kockázatkezelés és biztosítás Kockázatkezelés és biztosítás Dr. habil. Farkas Szilveszter PhD egyetemi docens, tanszékvezető Pénzügy Intézeti Tanszék Témák 1. Kockáztatott eszközök 2. Károkozó tényezők (vállalati kockázatok) 3. Holisztikus

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E. helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E. helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu BESZÁMOLÓ

2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu BESZÁMOLÓ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu Szám: 3028/2012.ált. BESZÁMOLÓ A közrend és

Részletesebben

Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve

Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve Bemutatkozás Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Generali Alapkezelő Zrt. Generali Alapkezelő Privát Vagyonkezelés Befektetési szakértelem immáron 20 éve Jogi személyiség A Generali Csoport világszerte

Részletesebben

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés

Részletesebben

A legfontosabb hírek! 2015.11.16. 8:43 Terror után eséssel indul a hét 2015. november 16. 08:33

A legfontosabb hírek! 2015.11.16. 8:43 Terror után eséssel indul a hét 2015. november 16. 08:33 Terror után eséssel indul a hét 2015. november 16. 08:33 Eséssel indul a hét a világ tőzsdéin a péntek esti párizsi terrortámadások hírére. Az ázsiai piacokon 1% feletti mínuszokba süllyedtek az irányadó

Részletesebben

Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései. Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF

Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései. Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF A magyar civil szektor helyzete a közelmúltban és ma Évtizedes

Részletesebben

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20. Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés

Részletesebben

SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E H-9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 5. Telefon/Telefax: 0036-99-314-048 BM Telefon: (21)-46-40, (21)-46-41, BM Telefax: (21)-46-07 E-mail: sopronrk@gyor.police.hu

Részletesebben