A leggyakrabban használt nukleáris és technológiai fogalmak. Kisokos
|
|
- Kinga Fábián
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A leggyakrabban használt nukleáris és technológiai fogalmak Kisokos
2 Aktív zóna: A reaktornak az a térfogata, melyben a láncreakció végbemegy. Alaperőmű: Folyamatosan, nagy kihasználtsággal üzemelő erőmű, amely a villamosenergiarendszer terhelésének állandó részét fedezi. Jellegzetes példája az alacsony üzemeltetési költségű atomerőmű. Alfa-sugárzás: Igen rövid hatótávolságú (levegőben néhány cm-ig eljutó), erősen ionizáló sugárzás. Tulajdonképpen nagy sebességgel repülő héliumatommagok árama. Atomerőmű: Egy vagy több atomreaktor segítségével villamos, ritkábban hőenergiát termelő üzem. Atommag: Az atom központi része, ahol az atom tömegének döntő része koncentrálódik. Az atommagot protonok és neutronok alkotják. Atomreaktor: Energiatermelő berendezés, amelyben a maghasadások révén szabályozott láncreakciót valósítunk meg. A felszabaduló energia hő formájában jelentkezik, amit a hűtőközeg segítségével vezetünk el a reaktorból. Főbb típusai: nyomottvizes, forralóvizes, nehézvizes és gázhűtésű reaktorok. Nyomottvizes reaktor: Olyan reaktor, amelynek a primer köri hűtőközege akkora nyomás alatt áll, hogy abban a magas hőmérséklet ellenére (Pakson ~ 300 ºC) sem forr el a víz. A forralóvizes reaktorban a moderátor és a hűtőközeg szerepét is könnyűvíz (H 2 O) tölti be. A reaktortartályban a víz egy része elforr, így az aktív zónából víz-gőz keverék lép ki. A vizet leválasztják, a gőz közvetlenül a turbinákra kerül. A gázhűtésű reaktorok moderátora grafit, hűtőközege pedig valamilyen gáz (többnyire CO 2, újabban hélium). Két körrel rendelkezik, a legrégebbi reaktortípusok közé tartozik, üzemanyaga természetes vagy dúsított urán. A nehézvizes reaktorokban a moderátor és a hűtőközeg is nehézvíz (D 2 O). A típusnak nagy hátránya, hogy a nehézvíz drága, ugyanakkor a legjobb moderátor. Az üzemanyag alig (1-2%-ra) dúsított vagy akár természetes urán is lehet. Átrakógép: Nagy pontosságú, számítógéppel vezérelt berendezés, amellyel az üzemanyag-kazettákat kézi érintés nélkül lehet mozgatni egyik helyről a másikra. Béta-sugárzás: Eléggé rövid (de az alfa-sugárzásénál nagyobb) hatótávolságú sugárzás, amely nagy sebességgel repülő elektronokból áll. Blokkszimulátor: Olyan számítógép-alapú berendezés, amelyet az atomerőművi blokk időbeli viselkedésének szimulálására használnak. A kezelőszemélyzet kiképzésében és továbbképzésében igen fontos szerepe van. Blokkvezénylő: A reaktorblokkot irányító személyzet tartózkodási helye. Az operatív személyzetet információval látja el a technológiai folya-
3 mat jellemzőiről, a technológiai és biztonsági rendszerek állapotáról. Az ott dolgozók feladatai közé tartozik a berendezések működőképességének és működéskészségének folyamatos ellenőrzése, az üzemzavarok elhárítása, a következmények enyhítése. Csúcserőmű: A legmagasabb terhelésű időszakokban a csúcsterhelések fedezésére szolgáló erőmű, amely rendszerint csak rövid időszakokra lép üzembe. Erre a célra alkalmasak például a gyorsan indítható gázturbinák vagy a szivattyústározós rendszerű vízerőművek. Dekontaminálás: Radioaktív anyagok eltávolítása elszennyeződött berendezésekről, padlóról, falakról, szerszámokról vagy az emberi test felületéről a sugárhatás csökkentése céljából. Dózis: Az elszenvedett sugárzásmennyiség mértéke. Dóziskorlát: Adott időszak vagy adott körülmények között egy személy által elszenvedhető dózis törvény által megszabott maximális értéke. Sugárveszélyes munkahelyen dolgozó személy egy év alatt nem kaphat nagyobb dózist, mint 50 msv. A Paksi Atomerőmű által önként alkalmazott dózismegszorítás értéke 20 msv/év. Dúsítás: Az a bonyolult és energiaigényes folyamat, amely során a természetes uránban igen kis hányadban (0,7%) jelen lévő 235-ös tömegszámú uránizotóp részarányát megnöveljük. A legtöbb reaktortípus csak dúsított uránnal tud működni. (A paksi reaktorok friss üzemanyaga 3,8-4,2% dúsítottságú.) Effektív dózis: A sugárzás mennyiségének olyan egysége, amely a fizikai sugármennyiségen túl annak biológiai veszélyességét is figyelembe veszi. Egysége a msv (millisievert). Elektron: A protonnál és a neutronnál mintegy kétezerszer könnyebb, negatív töltésű elemi részecske. Ezek a részecskék az atommagot körülvevő elektronpályákon keringenek. Elhasznált fűtőanyag: Az atomreaktorokban 3-5 évig használt, energiatermelésre gazdaságosan már nem alkalmazható nukleáris üzemanyag. A reaktorcsarnokon belüli tárolására az ún. pihentetőmedence szolgál. Ez egy bórt tartalmazó vízzel töltött, hűtött medence. Itt kb. 5 évet tölt az elhasznált üzemanyag, majd meghatározott körülmények között átszállítják a kiégett kazetták átmeneti tárolójába. Felezési idő: Az az idő, amely alatt egy radioaktív izotóp mennyisége és így aktivitása is a felére csökken a radioaktív bomlási folyamat következtében. A különböző radioaktív izotópok felezési ideje a másodperc tört részétől milliárd évekig terjedhet. Foglalkozási sugárterhelés: A dolgozók által, munkájuk következtében kapott dózis.
4 Fúzió: Lásd Magfúzió! Fűtőelemköteg, -kazetta: Az uránpasztillákat tartalmazó fűtőelempálcákat egy közös szerelvénybe, kazettába fogják össze, és ezekben az egységekben kezelik (mozgatják) az üzemanyagot. Gamma-sugárzás: Nagy energiájú és áthatolóképességű elektromágneses sugárzás. A gammasugárzás az atommagban bekövetkező különböző folyamatokból származik. Hasadás: Lásd Maghasadás! Hasadási termékek: Az elhasadó nehéz atommagból keletkezett, rendszerint két középnehéz atommag. Hasadóanyagok: Azok a kémiai elemek, amelyeknek atommagjai hasadásra képesek. Ionizáló sugárzás: Olyan sugárzás, amely anyagba hatolva képes abban ionokat létrehozni. Legfontosabb fajtái az alfa-, béta-, gamma-, röntgenés neutronsugárzás. Izotóp: Egy elem izotópjai annak azonos proton-, de eltérő neutronszámmal rendelkező atomjai. Kémiailag nincs közöttük különbség. Egy elem természetes előfordulásában általában izotópjainak keverékéből áll. Kiégés: Az a folyamat, amikor a reaktor üzemanyagából a nagyszámú hasadás következtében fogy a 235-ös tömegszámú uránizotóp. Nem jelent kémiai égést. Kiégett fűtőanyag: Lásd Elhasznált fűtőanyag! Kondenzátor-hűtővíz: A turbinát elhagyó, munkát végzett gőzt lehűtő kondenzátor csöveiben áramló víz. Forrása lehet folyó, tenger, hűtőtó vagy víztározó. Konténment: Az atomreaktort és annak közvetlenül kapcsolódó részeit, rendszerelemeit magába záró nyomásálló, hermetikusan kialakított építmény, amelynek az a funkciója, hogy normál üzem, várható üzemi események és tervezési üzemzavarok esetén megakadályozza vagy korlátozza a radioaktív anyagok környezetbe jutását. A Paksi Atomerőmű konténmentje vasbeton dobozszerkezet. Környezet-ellenőrzés: A nukleáris környezet-ellenőrzés célja bizonyítani, hogy normál körülmények között a lakosság sugárterhelése nem lépi túl a hatósági dóziskorlátot, nukleáris veszélyhelyzetekben pedig gyorsan előrejelezni a sugárterhelést az óvó rendszabályok hatékony bevezetése érdekében. A Paksi Atomerőmű évi üzembe helyezése után az atomerőmű körüli 30 km-es körzetben a különböző hatóságok a nukleáris környezet-ellenőrzést koordináltan végzik, ami alapvetően a környezet-ellenőrző állomások mérési eredményein, valamint a környezetből vett mintákon alapul.
5 Lassú neutron gyors neutron: A hasadási folyamatban gyors neutronok keletkeznek. Ahhoz, hogy jobb hatásfokkal tudjanak új hasadásokat létrehozni, le kell őket lassítani. Ezt a moderátorban való ütközések segítségével valósítjuk meg. (A paksi reaktorokban a moderátor közönséges víz.) A moderátor azért kell, mert csak a lelassult neutronok képesek fenntartani a láncreakciót. Lokalizációs torony: A hermetikus tér passzív elven működő nyomáscsökkentő rendszere, a konténment része. Nagy térfogatú medencékben vizet tartalmaz, amely a primer köri hűtőkör törése esetén a kiáramló gőzt kondenzálja, így megakadályozza a megengedettnél nagyobb nyomás kialakulását. Magenergia: Magreakciók vagy magátalakulások során felszabaduló energia. Magfúzió (fúzió): Az energiatermelés egyik lehetséges módja, melynek során könnyű atommagok épülnek össze nehezebb atommagokká, miközben energia szabadul fel. Ilyen folyamat adja a Nap és a hidrogénbomba energiáját is. Maghasadás: A nehéz atommag szétválása két olyan részre, amelyeknek közel azonos a tömege. E folyamat általában neutronsugárzással, gamma-sugárzással, ritkábban töltött magtöredék kibocsátásával jár együtt. A maghasadást rendszerint a magba behatoló neutron idézi elő, de nagyon kis valószínűséggel spontán módon is bekövetkezhet. Menetrendtartó erőmű: A menetrendtartó erőművek teljesítményük változtatásával követik a fogyasztói igények alakulását. Ezt a feladatot a magyar energiarendszerben általában hagyományos hőerőművek látják el. Moderátor: Lásd Lassú neutron gyors neutron! Nemzetközi nukleáris eseményskála (INES): A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által bevezetett hétfokozatú skála, amelynek feladata, hogy a média és a nagyközönség számára egyértelmű tájékoztatást tegyen lehetővé atomerőműben vagy más nukleáris létesítményben bekövetkezett eseményekről. A skála 3 üzemzavari szintet (rendellenesség, üzemzavar, súlyos üzemzavar) és 4 baleseti szintet (elsősorban a létesítményen belüli hatású baleset, a telephelyen kívül is kockázattal járó baleset, súlyos baleset, nagyon súlyos baleset) különböztet meg. Neutron: A protonnal közel megegyező tömegű, elektromos töltéssel nem rendelkező részecske; az atommagnak a proton mellett a másik alkotórésze. Nukleáris láncreakció: Olyan reakciósorozat, amelyben az egyes reakciók teremtik meg a további reakciók feltételeit. Az atomenergia termelésében döntő jelentőségű a hasadási láncreakció, melynek során további hasadásokat hoznak létre a hasadásban keletkező neutronok.
6 Nukleáris üzemanyag: Hasadási láncreakció előállítására alkalmas anyag (rendszerint urán), amelyet megfelelő műszaki kialakítással atomreaktorok töltetéül használunk. Önfenntartó nukleáris láncreakció: Olyan nukleáris láncreakció, amelyben az egy reakció által kiváltott újabb reakciók száma átlagosan eggyel egyenlő, így a folyamat fenntartja önmagát. Az atomenergia-termelés szempontjából döntő fontosságú az önfenntartó hasadási láncreakció. Pihentetőmedence: Lásd Elhasznált fűtőanyag! Primer kör: Az atomreaktort, a keringetőhurkokat és -szivattyúkat, a gőzfejlesztők hőátadó csöveit és a térfogat-kompenzátort magába foglaló rendszercsoport. Legfőbb feladata a nukleáris alapú gőztermelés, a meghatározó nyomás- és hőmérsékleti viszonyok fenntartása, a hőhordozó környezetbe jutásának megakadályozása. Proton: Pozitív töltésű, stabil elemi részecske, az atommag egyik alkotórésze. Radioaktív anyagok: A bomlásképes atommagokat tartalmazó, ezért folyamatosan sugárzást kibocsátó anyagok. Ezek lehetnek természetes vagy mesterségesen előállított radioaktív anyagok. Fogyásukat és így intenzitásuk csökkenését a felezési idő jellemzi. Radioaktív bomlás: Olyan spontán bekövetkező magátalakulás, amelynek során az instabil izotóp részecske, energia vagy mindkettő kibocsátása közben egy stabilabb állapotba kerül. Radioaktív hulladék: Az atomenergia hasznosításának tovább már nem hasznosítható radioaktív mellékterméke. Halmazállapot szerint megkülönböztethetünk szilárd és folyékony hulladékokat, míg aktivitás szempontjából lehetnek kis, közepes és nagy aktivitású hulladékok. Radioaktivitás: Az instabil izotópok stabilitási törekvése, amelynek során az instabil atommag részecske- és/vagy energiakibocsátással próbál stabilabb állapotba kerülni. A folyamat eredményeképpen sok esetben új izotóp vagy új kémiai elem jön létre. Reaktorcsarnok: Az atomreaktorok üzemeltetéséhez és karbantartásához szükséges eszközök, berendezések és rendszerek meghatározott csoportját magába foglaló tér. Röntgensugárzás: Olyan elektromágneses sugárzás, amely a nehéz atomok elektronhéjának belső rétegeiben zajló folyamatokból származik, és sokkal rövidebb hullámhosszú (azaz nagyobb energiájú), mint a látható fény, amely az elektronhéj legkülső rétegeiben lezajló folyamatok terméke. Sugárbaleset: A radioaktív anyagok felhasználásával vagy az ionizáló sugárforrások alkalmazá-
7 sával kapcsolatos rendkívüli esemény, amelynek során az üzemviteli személyzet vagy a környezetben tartózkodó más személyek egy meghatározott dóziskorláton felüli sugárterhelést kapnak. Sugárbetegség: az egész testet vagy annak nagyobb részét érő túlzott besugárzás miatti megbetegedés. Sugárfertőzés: A média által gyakran használt, félrevezető kifejezés. A sugárzás hatásaival kapcsolatban a fertőzés fogalma nem értelmezhető. Helyette azt írhatjuk vagy mondhatjuk: sugárszennyeződés vagy (radioaktív) sugárzás érte, nagy sugárdózist kapott, radioaktív anyaggal szennyeződött. Sugárforrás: Ionizáló sugárzást kibocsátó vagy ennek kibocsátására képes készülék vagy anyag. Sugárkapu: Feladata a radioaktív szennyeződés felderítése személyek kezén, lábán és ruházatán. A beállított határérték túllépése esetén nem engedélyezi a továbbhaladást, fény- és hangjelzést ad riasztás céljából. Sugárvédelem: Az ionizáló sugárzás emberre gyakorolt káros hatásainak kivédésével kapcsolatos intézkedések. Szabályozókazetta, -rúd: Neutronelnyelő anyagot, rendszerint bórt tartalmazó rúd (a paksi reaktorokban kazetta), amit a reaktor aktív zónájába mélyebben vagy kevésbé betolva változtathatjuk a neutronok és ezzel a hasadások számát, így a reaktor által termelt energia mennyiségét. Szekunder kör: A gőzfejlesztő tápvízoldali részét, a főgőzrendszert, a turbina nagy- és kisnyomású elemeit, a kondenzátort és a tápvízrendszert magába foglaló rendszercsoport. Legfőbb feladata az áramló gőz energiájának átalakítása forgómozgássá; ez biztosítja a turbinák és a generátor meghajtását. Természetes háttérsugárzás: A természetben mindenütt jelen lévő, az emberi tevékenységtől független ionizáló sugárzás. Legfőbb forrásai a földkéreg és a világűr. Természetes urán: A természetben előforduló izotóp-összetételű urán. Döntő többsége 238-as tömegszámú uránizotóp, és csak 0,7%-ban tartalmaz az atomenergetika szempontjából döntő fontosságú 235-ös tömegszámú uránizotópot. Turbinacsarnok: A turbógépcsoportok üzemeltetéséhez és karbantartásához szükséges eszközök, berendezések és rendszerek meghatározott csoportját magába foglaló épület. Üzemanyag-átrakás: Elhasznált üzemanyag cseréje új üzemanyagra egy reaktorban.
8 A látogatóközpont elérhetősége: telefon: 75/ , 75/ GPS-koordináták: ; Jöjjön el, nézze meg, értse meg! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig szombaton MVM Paksi Atomerőmű Zrt. cím: 7031 Paks, Pf. 71, hrsz. 8803/17 központi telefon és fax: ; 1/ weboldal címe: Facebook-profil:
A Tömegspektrométer elve AZ ATOMMAG FIZIKÁJA. Az atommag szerkezete (40-44 oldal) A tömegspektrométer elve. Az atommag komponensei:
AZ ATOMMAG FIZIKÁJA Az atommag szerkezete (40-44 oldal) A tömegspektrométer elve Az atommag komponensei izotópok Tömeghiány, kötési energia, stabilitás Magerők Magmodellek Az atommag stabilitásának tényezői
Az atomreaktor. 4. fejezet. 4. előadás
Tematika 1. Az atommagfizika elemei 2. Magsugárzások detektálása és detektorai 3. A nukleáris fizika története, a nukleáris energetika születése 4. Az atomreaktor 5. Reaktortípusok a felhasználás módja
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 11 KRISTÁLYkÉMIA XI. ATOMOK És IONOK 1. AZ ATOM Az atom az anyag legkisebb olyan része, amely még hordozza a kémiai elem jellegzetességeit. Ezért az ásványtanban
52 522 01 0010 52 04 Atomerőművi primerköri gépész Atomerőművi gépész
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Sillabusz az Orvosi kémia szemináriumokhoz. Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar 2010/2011. 1
Sillabusz az Orvosi kémia szemináriumokhoz 1. Az anyag Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar 2010/2011. 1 Kémia: az anyag tudománya Kémia: az anyagok összetételével, szerkezetével, tulajdonságaival
A leggyakrabban használt nukleáris és technológiai fogalmak. Kisokos
A leggyakrabban használt nukleáris és technológiai fogalmak Kisokos Aktív zóna: A reaktornak az a térfogata, melyben a láncreakció végbemegy. Alaperőmű: Folyamatosan, nagy kihasználtsággal üzemelő erőmű,
Fukusima: mi történt és mi várható? Kulacsy Katalin MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet
Fukusima: mi történt és mi várható? Kulacsy Katalin MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet Áldozatok és áldozatkészek A cunami tízezerszám szedett áldozatokat. 185 000 kitelepített él tábori körülmények között.
Természettudomány. 1-2. témakör: Atomok, atommodellek Anyagok, gázok
Természettudomány 1-2. témakör: Atomok, atommodellek Anyagok, gázok Atommodellek viták, elképzelések, tények I. i.e. 600. körül: Thálész: a víz az ősanyag i.e. IV-V. század: Démokritosz: az anyagot parányi
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 12 KRISTÁLYkÉMIA XII. KÖTÉsTÍPUsOK A KRIsTÁLYOKBAN 1. KÉMIAI KÖTÉsEK Valamennyi kötéstípus az atommag és az elektronok, illetve az elektronok egymás közötti
Atommag, atommag átalakulások, radioaktivitás
Atommag, atommag átalakulások, radioaktivitás Az atommag alkotórészei proton: pozitív töltésű részecske, töltése egyenlő az elektron töltésével, csak nem negatív, hanem pozitív: 1,6 10-19 C tömege az elektron
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
Paksi Atomerőmű 1-4. blokk. A Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítása ELŐZETES KÖRNYEZETI TANULMÁNY
ETV-ERŐTERV Rt. ENERGETIKAI TERVEZÕ ÉS VÁLLALKOZÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1450 Budapest, Pf. 111. 1094 Budapest, Angyal u. 1-3. Tel.: (361) 218-5555 Fax.: 218-5585, 216-6815 Paksi Atomerőmű 1-4. blokk A Paksi
Mőszaki menedzserek részére 1. témakör
Mőszaki menedzserek részére 1. témakör "Az energia anyagi rendszerek munkavégzı képességének mértéke. SI-mértékegysége a joule (J)" Teljesítmény: az energiaátvitel sebessége, pillanatnyi érték idıbeli
SUGÁRVÉDELMI ÉRTÉKELÉS A 2015. ÉVRE
SUGÁRVÉDELMI ÉRTÉKELÉS A 2015. ÉVRE 1. BEVEZETÉS Az atomerőműben folyó sugárvédelemi tevékenység fő területei 2015-ben is a munkahelyi sugárvédelem és a nukleáris környezetvédelem voltak. A sugárvédelemmel
Autóipari beágyazott rendszerek. Fedélzeti elektromos rendszer
Autóipari beágyazott rendszerek Fedélzeti elektromos rendszer 1 Személygépjármű fedélzeti elektromos rendszerek 12V (néha 24V) névleges feszültség Energia előállítás Generátor Energia tárolás Akkumulátor
A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben
A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 215-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 214-ben. 2. A 215. évi finanszírozási terv főbb jellemzői.
CANDU 6 tipusú atomerőmű kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékainak kezelési sajátosságai
CANDU 6 tipusú atomerőmű kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékainak kezelési sajátosságai L. Toro 1. G. Teodorov 2, A. Sandru 2, D. Dumitrescu 3, V. Simionov 3 1 Közegészségügyi Intézet, Temesvár
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére Adott esetben hegy- és dombvidéken, vízparton, hídfőknél az egyetlen
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Vállalkozásfinanszírozás
Vállalkozásfinanszírozás Területei Pénzügyi tervezés Beruházás finanszírozás Hitelintézeti eljárás Pénzügyi tervezés a vállalkozásnál tervezés célja: bizonytalanság kockázat csökkentése jövőbeli események,
Pozitron-emissziós tomográf (PET) mire való és hogyan működik?
Pozitron-emissziós tomográf (PET) mire való és hogyan működik? Major Péter Atomoktól csillagokig, 2011. nov. 10. Vázlat Mi az hogy Tomográf? (fajták, képek) Milyen tomográfok vannak, miért van ennyi? Milyen
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
I. Az anyagszerkezetről alkotott kép változása Ókori görög filozófusok régi kérdése: Miből vannak a testek? Meddig osztható az anyag?
I. Az anyagszerkezetről alkotott kép változása Ókori görög filozófusok régi kérdése: Miből vannak a testek? Meddig osztható az anyag? Platón (i.e. 427-347), Arisztotelész (=i.e. 387-322): Végtelenségig
A csatlakozó és fogyasztói vezetékek kialakításának törvényi háttere
A csatlakozó és fogyasztói vezetékek kialakításának törvényi háttere A gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény hatálya alá tartozó gáz- és olajipari létesítményekre: a 11/1982 (VIII. 18.) IpM rendelettel
Paksi tervek: Üzemidő-hosszabbítás, célzott biztonsági felülvizsgálat, új blokkok. Volent Gábor biztonsági igazgató
Paksi tervek: Üzemidő-hosszabbítás, célzott biztonsági felülvizsgálat, új blokkok Volent Gábor biztonsági igazgató Balatonalmádi, 2012. március 22-23. 1 Tények a paksi atomerőműről. Korszerűsítések eredményeképpen
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről
Bevezetés a lágy számítás módszereibe
BLSZM-07 p. 1/10 Bevezetés a lágy számítás módszereibe Nem fuzzy halmaz kimenetű fuzzy irányítási rendszerek Egy víztisztító berendezés szabályozását megvalósító modell Viselkedésijósló tervezési példa
Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata
Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata Mérést végezte: Gál Veronika I. A mérés elmélete Az anyagok külső mágnesen tér hatására polarizálódnak. Általában az anyagok mágnesezhetőségét az M mágnesezettség
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítása. Meghatározások 2006.02.20.
Meghatározások 2006.02.20. MEGHATÁROZÁSOK Aktivitás Aktivitás-koncentráció Atomerőmű Baleset Baleset elhárítás Baleseti sugárterhelés Beavatkozás Beavatkozási szint Belső sugárterhelés Besugárzás Biztonsági
Ultrahangos mérőfej XRS-5. Használati utasítás SITRANS. XRS-5 mérőfej Használati utasítás
Ultrahangos mérőfej XRS-5 Használati utasítás SITRANS 1 Tartalom Ismertető... 3 Áttekintés... 3 Külső méretek... 4 Telepítés... 5 Elektromos bekötések... 7 Közvetlen csatlakoztatás... 7 Kábel toldás...
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
Kebele árvíztározó. Első árvízi üzem: 2009. február
Kebele árvíztározó Első árvízi üzem: 2009. február A magyar-szlovén közös érdekű Kebele árvíztározó vízgyűjtő területére 2009. év elején nagy mennyiségű csapadék, elsősorban hó, hullott. Majd a február
Lasselsberger-Knauf Kft. 44/2000. (XII.27.) EüM rendelet alapján A kiállítás kelte:2005. 03. 01. 5/1.
A kiállítás kelte:2005. 03. 01. 5/1. 1. ANYAG-/ELŐKÉSZÍTÉSI ÉS CÉGMEGNEVEZÉS 1.1 A termék neve: YTONG Vékonyágyazatú falazóhabarcs 1.2 A gyártóra, forgalmazóra vonatkozó adatok Szállító: 1.2.1 Postacím:
Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának
ALKALMAZOTT MŰSZAKI HŐTAN
TÁMOP-...F-//KONV-20-000 Duális és moduláris képzésfejlesztés ALKALMAZOTT MŰSZAKI HŐTAN Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor TÁMOP-...F-//KONV-20-000 Duális és moduláris képzésfejlesztés Gőzgépek termodinamikája.
Útszelepek Elektromos működtetés Sorozat SV09. Katalógus füzetek
Útszelepek Elektromos működtetés Sorozat SV09 Katalógus füzetek Útszelepek Elektromos működtetés Sorozat SV09 elektromos visszaállító egységgel Qn = 3000 l/min Menetes csatlakozással Sűrített levegő csatlakozás
Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (13. fejezet)
Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (3. fejezet). Egy H I = 70 m - 50000 s /m 5 Q jelleggörbéjű szivattyú a H c = 0 m + 0000 s /m 5 Q jelleggörbéjű
A NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON. Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó
A NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó 1. Bevezetés Tartalom 2. Magyarország éghajlata 3. A napenergia keletkezése 4. A napenergia
Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György
Reform és Fordulat A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula 2013. szeptember 28. Tartalom A monetáris politika reformja Strukturális
Növekedési Hitelprogram
Növekedési Hitelprogram Pulai György Hitelösztö zők főosztály vezetője InnoTrends Hungary 2014 2014. október 17. 1 Tartalom Az NHP felépítése A program eddigi eredményei 2 A Növekedési Hitelprogram célja
Oldal. ACO Liputherm Szabadon álló Tartozékok. Hőcserélő. scdcdcdc
scdcdcdc Oldal ACO Szabadon álló Tartozékok Termékismertető Költséghatékonyság az ACO berendezéssel A zsírleválasztó berendezések tisztítása és karbantartása jellemzően költséges és gyakori feladata a
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
1. számú melléklet N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a Környezeti értékelés véleményezése Nyíregyháza MJV RT
Energia-megtakarítás és jobb komfortérzet HŐSZIGETELÉSSEL
Energia-megtakarítás és jobb komfortérzet HŐSZIGETELÉSSEL Szatmári Zoltán alkalmazástechnikai mérnök-tanácsadó λ=0,038 W/mK BACHL Nikecell EPS 80H λ=0,036 W/mK kőzetgyapot min. 90Kg/m 3 λ=0,031 W/mK BACHL
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
Útszelepek Pneumatikus működtetés 579, 589 sorozat. Katalógus füzetek
Útszelepek Pneumatikus működtetés 579, 589 sorozat Katalógus füzetek 2 Útszelepek Pneumatikus működtetés 579, 589 sorozat 3/2 szelep, Sorozat 589 Qn = 520-750 l/min Menetes csatlakozással Sűrített levegő
14. Tűzgátló lezárások 17. Tűzvédelmi célú bevonati rendszerek. 2016.06.02. TSZVSZ - Tűzvédelmi Szakmai Napok Marlovits Gábor
+ 14. Tűzgátló lezárások 17. Tűzvédelmi célú bevonati rendszerek Fogalmak CPR, OTÉK, OTSZ, összes kiadott TvMI, tűzvédelmi törvény (1996. évi XXXI.), társasházi törvény (2003. évi CXXXIII.) 544 sor Fogalmak
ahn biotechnologie GmbH 2015 árlista
ahn biotechnologie GmbH 2015 árlista Pipetták: Pipet4u fix térfogatú egycsatornás kézi pipetta 19 990 Ft Pipet4u variálható térfogatú egycsatornás kézi pipetta 26 000 Ft Pipet4u variálható térfogatú többcsatornás
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
Az atommagtól a konnektorig
Az atommagtól a konnektorig (Az atomenergetika alapjai) Dr. Aszódi Attila, Boros Ildikó BME Nukleáris Technikai Intézet Pázmándi Tamás KFKI Atomenergia Kutatóintézet Szervező: 1 Az atom felépítése kb.
AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI. Budapest 2015. október 27.
AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI Budapest 2015. október 27. Csepregi Csaba tűzvédelmi mérnök Mérnöki Kamara Nonprofit Kft. és MMK Tűzvédelmi Tagozat által szervezett szakmai továbbképzés
Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei
GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési
2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek
2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Mérleg 2014.01.01-2014.12.31
AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mérleg 2014.01.01-2014.12.31 Cégnév: AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. Cégjegyzékszám:
kandallóbetétek Jellemzők:
kandallóbetétek Jellemzők: Kitűnően szabályozható égés Magas hatások (egyes típusoknál akár 86%) Számos modell esetében külső égési levegő csatlakozási lehetőség, így a készülék nem a lakótérből használja
H A T Á S V I Z S G Á L A T I
H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
Mi alapján minősül egy járat töröltnek?
Mi alapján minősül egy járat töröltnek? Ha törölnek egy járatot, az azt jelenti, hogy az érintett járat nem közlekedik, holott érkezett a társasághoz helyfoglalás. Olykor nehéz elhatárolni a járattörlést
Conjoint-analízis példa (egyszerűsített)
Conjoint-analízis példa (egyszerűsített) Az eljárás meghatározza, hogy a fogyasztók a vásárlás szempontjából lényeges terméktulajdonságoknak mekkora relatív fontosságot tulajdonítanak és megadja a tulajdonságok
0 1 0 2 Z Á G A N U D
Házi gáznyomásszabályozók aktuális kérdései DUNAGÁZ szakmai napok 2010 Készítette: Kiss Tibor 1 Témák Zárt térbe telepíthetı nyomásszabályozók Elıírások Megoldások Javaslat mőszaki megoldás típusok Lefúvató
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
1. Eset-kontroll vizsgálatok nem megfelelően kivitelezett kontroll szelektálása
LEGGYAKORIBB TÍPUSHIBÁK: 1. Eset-kontroll vizsgálatok nem megfelelően kivitelezett kontroll szelektálása Vizsgálati kérdés: posztmenopauzális ösztrogén szubsztitúció szívinfarktus Eset: kórházban kezelt
Magfizika. (Vázlat) 2. Az atommag jellemzői Az atommagok rendszáma Az atommagok tömegszáma Izotópok és szétválasztásuk Az atommagok mérete
Magfizika (Vázlat) 1. Az atommaggal kapcsolatos ismeretek kialakulásának történeti áttekintése a) A természetes radioaktivitás felfedezése b) Mesterséges atommag-átalakítás Proton felfedezése Neutron felfedezése
Maghasadás és láncreakció
βα Összeállította: és lácreakció CSISZÁR IMRE SZTE, Ságvári E. Gyakorló Gimázium SZEGED, 27. jauár 1932: J. Chadwick: eutro felfedezése A eutrora a mag em gyakorol taszítóer t, így köye a magba hatolhat.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében
Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Kalóczkai Ágnes Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezeti Társadalomkutató Csoport LII.
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Különleges villámvédelmi problémák. környezetben. Kusnyár Tibor
Magyar Elektrotechnikai Egyesület Különleges villámvédelmi problémák robbanásveszélyes környezetben Kusnyár Tibor BEMUTATKOZÁS Kusnyár Tibor ROBEX Irányítástechnikai Kft. Villám- és túlfeszültség-védelem
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
A közbeszerzési eljárások egyszerősítése - a lengyel tapasztalatok
- a lengyel tapasztalatok Dariusz Piasta Nemzetközi Konferencia a Közbeszerzések Tanácsa szervezésében Budapest, 2011. november 17. Az elıadás vázlata: 1. Egyszerősítés - jelentése és korlátai 2. A kiindulási
FIZIKA 12.a osztály. Ismerje az analógiát és a különbséget a magneto- és az elektrosztatikai alapjelenségek között.
FIZIKA 12.a osztály I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 3.3. Az időben állandó mágneses mező 3.3.1. Mágneses alapjelenségek A dipólus fogalma Mágnesezhetőség A Föld mágneses mezeje Iránytű 3.3.2. A mágneses
3. Az integrált KVTF-ÁNTSZ közös szállópor mérési rendszer működik. A RENDSZER ÁLTAL VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYEI, ÉS AZOK ÉRTÉKELÉSE
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Tiszti Főorvos 1097 Budapest, Gyáli út 2 6. 1437 Budapest, Pf. 839 Központ: (1) 476-1100 Telefon: (1) 476-1242 Telefax: (1) 215-4492 E-mail: tisztifoorvos@oth.antsz.hu
Primerköri főberendezések időszakos roncsolásmentes anyagvizsgálata - Tájékoztató a szerződés módosításáról
Primerköri főberendezések időszakos roncsolásmentes anyagvizsgálata - Tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: None/None Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény
A Lotus Lovasiskola nem alkalmaz korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet.
ALAPELVEK AZ ADATKEZELÉS SORÁN Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
Napkollektoros rendszerek Napkollektoros rendszerek kapcsolásai
Napkollektoros rendszerek Napkollektoros rendszerek kapcsolásai sai Napkollektoros rendszerek felosztása Melegvíz készítés Használati-melegvíz készítő rendszer egy hőcserélős melegvíz-tárolóval, kiegészítő
MINTA. Fizetendô összeg: 62 136,00 HUF. Telefonon: 06 40 / 20 99 20 ben: Interneten:
Részszámla Számla. eredeti példány / oldal Elszámolási idôszak: 00.0. - 00.09.. Partnerszám: 000009 Fizetési határidô: 00.09.0. Vevô neve, címe: Minta út. Fizetendô összeg:, Minta út. Szerzôdéses folyószámla
GOP PÁLYÁZATOK. Szabó Sándor András. pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató
GOP PÁLYÁZATOK Szabó Sándor András pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató 1. Ami tetszik: Általában - közös részletes pályázati útmutató - kikerült a részvételi
A felülvizsgálat menete
A felülvizsgálat menete Az egyéni védőfelszerelés felülvizsgálata A használat előtti és utáni felülvizsgálaton kívül szükséges az egyéni védőfelszerelés rendszeres alapos felülvizsgálata, melyet kompetens
Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve)
Házi dolgozat Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Dátum: (aktuális dátum) Tartalom Itt kezdődik a címbeli anyag érdemi kifejtése...
A villamosenergia-rendszer jellemzői. Határozza meg a villamosenergia-rendszer részeit, feladatát, az egyes részek jellemzőit!
1. A villamosenergia-rendszer jellemzői. Határozza meg a villamosenergia-rendszer részeit, feladatát, az egyes részek jellemzőit! Kommunális és lakóépületek hálózatra csatlakoztatása. Mutassa be a kommunális
Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján
Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez
Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
A LÉGKÖR SZERKEZETE. A légkör fizikai tulajdonságai alapján rétegekre osztható
A LÉGKÖR SZERKEZETE A légkör fizikai tulajdonságai alapján rétegekre osztható TROPOSZFÉRA A légkör legalsó (8-18 km) rétege Jellegzetessége: a hőmérséklet a magassággal csökken (helyenként és időnként
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
TART TECH KFT. 9611 Csénye, Sport u. 26. Tel.: 95/310-221 Fax: 95/310-222 Mobil: 30/9973-852 E-mail: tarttech@mail.globonet.hu www.tart-tech.
TART TECH KFT. 9611 Csénye, Sport u. 26. Tel.: 95/310-221 Fax: 95/310-222 Mobil: 30/9973-852 E-mail: tarttech@mail.globonet.hu www.tart-tech.hu HASZNÁLATI UTASÍTÁS S3000/L típusú silómérleg vezérlőegységhez
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt 2016 ban még nagyobb hangsúlyt kapnak az e kereskedelmeben az okostelefonok. 2015 ben még
JÉKI LÁSZLÓ. A radioaktív sugárzások forrásai: az atomok
JÉKI LÁSZLÓ Sugárözönben élünk Jéki László fizikus az MTA KFKI RMKI tudományos fômunkatársa A radioaktivitással kapcsolatos ismereteink még csak száz éve gyûlnek, ezért hajlamosak vagyunk azt gondolni,
Kockázatelméleti alapfogalmak: bizonytalanság. Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék
2. Elõadás Kockázatelméleti alapfogalmak: bizonytalanság és kockázat. A kockázatok csoportosítása Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék A folyamatokat kísérõ bizonytalanság p 1 Várt eredményhez
Paks déli részén a 6-os számú főút és a Duna között. Ennek oka: Az atomerőmű működéséhez nagy mennyiségű víz szükséges, amit a Dunából vesznek.
www.atomeromu.hu Paks déli részén a 6-os számú főút és a Duna között Ennek oka: Az atomerőmű működéséhez nagy mennyiségű víz szükséges, amit a Dunából vesznek. Az urán 235-ös izotópját lassú neutronok
A sugárterhelés fajtái és szintjei 2009. október 21 (szerda), 15:10-16:20, Árkövy terem
Sugárterhelések osztályozásának szempontjai SE FOK Sugárvédelem, 29/2 A sugárterhelés fajtái és szintjei 29 október 21 (szerda), 1:-16:2, Árkövy terem Dr Kanyár Béla, SE Sugárvédelmi Szolgálat 1 - Sugárforrás
Kiterjesztett csomagolás Hiteles fogyasztói tájékoztatás
Kiterjesztett csomagolás Hiteles fogyasztói tájékoztatás By David Twice Global Comics 2013 All rights reserved Egy reggelem a SafeBrand-del reggel 8.00 Jaj! Feleségecském nincs szabin reggeli reggeli??
Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint
Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint Loctite 7850 oldal 1 / 5 Biztonsági adatlap (SDB) száma: : 173739 Felülvizsgálat ideje: 26.01.2012 Nyomtatás ideje: 31.05.2013 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és
HWDEV-02A GSM TERMOSZTÁT
HWDEV-02A GSM TERMOSZTÁT 2010 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A termosztát egy beépített mobiltelefonnal rendelkezik. Ez fogadja az Ön hívását ha felhívja a termosztát telefonszámát. Érdemes ezt a telefonszámot felírni
Hőszivattyúk 2010. Makk Árpád Viessmann Akadémia. Viessmann Werke 23.04.2010. Hőszivattyúk. Chart 1
Hőszivattyúk Chart 1 Hőszivattyúk 2010 Makk Árpád Viessmann Akadémia Vorlage 2 560 3 550 2 440 1 500 1 000 700 550 420 850 1 000 1 300 1 400 1 900 2 300 3 578 6 100 5 240 4 600 4 719 5 736 8 330 8 300
RADIOLÓGIAI TÁJÉKOZTATÓ
RADIOLÓGIAI TÁJÉKOZTATÓ 1. BEVEZETÉS Az atomenergia békés célokra való alkalmazásakor esetlegesen bekövetkező, különböző forrásokból eredő, a lakosságot és a környezetet veszélyeztető nukleáris veszélyhelyzet