BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 12/2004. (III.26.) számú. r e n d e l e t e x. a köztisztaság fenntartásáról és a zöldterületek gondozásáról
|
|
- Fruzsina Kocsisné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2004. (III.26.) számú r e n d e l e t e x a köztisztaság fenntartásáról és a zöldterületek gondozásáról Barcs Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében és a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény (a továbbiakban Hgt.) 31. -ában kapott felhatalmazás alapján, valamint a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggı tevékenységekrıl szóló 1/1986. (II.21.) sz. ÉVM-EüM együttes rendelet rendelkezéseire figyelemmel az alábbi rendeletet alkotja: I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. E rendelet célja Barcs város lakossága egészségének védelme, természeti, épített környezetének megóvása annak érdekében, hogy a város közigazgatási területén (magántulajdonú területeken és közterületeken) a hulladék által okozott környezetterhelés és igénybevétel csökkenjen. A város területén a köztisztaság fenntartása, az emberi környezet védelme közérdek. 2. (1) A rendelet hatálya kiterjed Barcs város közigazgatási területén a természetes és jogi személyekre, valamint a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra. (2) E rendelet hatálya nem terjed ki a szervezett helyi közszolgáltatás keretében elszállításra kerülı háztartási szilárd hulladékokra, a veszélyes és radioaktív hulladékokra, valamint a települési folyékony hulladékokra és a velük összefüggı tevékenységekre. (3) A kerti hulladékok égetésének szabályozása során a rendelet hatálya kiterjed a település közigazgatási területén levı belterületi ingatlanokra (lakóházak, építési telek, üdülı), valamint a kertmőveléső külterületi ingatlanokra (volt zártkerti ingatlanok). Nem terjed ki a rendelet hatálya a külterületi mezıgazdasági mővelési ágakon való égetés szabályozására (szántóra, rétre, legelıre, nádasra, gyepre, erdıre). x A 13/2008.(V.30.)rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt szöveg.
2 2 II. FEJEZET Értelmezı rendelkezések. 3. (1) Települési szilárd hulladék: a) háztartási hulladék: az emberek mindennapi élete során, a lakásokban, a pihenés, üdülés céljára használt helyiségekben és a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein, valamint az intézményekben keletkezı szilárd hulladék; b) közterületi hulladék: közforgalmú és zöldterületen keletkezı szilárd hulladék; c) háztartási hulladékhoz hasonló jellegő és összetételő hulladék: gazdasági vállalkozásoknál keletkezı, veszélyesnek nem minısülı szilárd hulladék. (2) Építési törmelék: építésbıl, bontásból származó anyag, feltéve, hogy az nem veszélyes hulladék. (3) Köztisztasággal összefüggı tevékenység: az egyes ingatlanok ezen belül különösen a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés, szállás, stb. céljára) szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségek és a hozzájuk tartozó területek, valamint a közterületek tisztán tartása. (4) Tisztán tartás: az egyes ingatlanok és közterületek tisztítása, hó- és síkosságmentesítése, illetıleg pormentesítése. (5) Közterület: az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészlet (közút, járda, tér, közpark), továbbá az építmények közhasználatra átadott része (épületárkád alatti járda, alul- és felüljáró). (6) Közhasználatú zöldterület: a város belterületén levı minden a) közterületnek minısülı közpark, b) pihenésre, szórakozásra, testedzésre is szolgáló véderdı, c) lakó-, illetıleg üdülıépületek elhelyezésére szolgáló tömbtelek közkert (játszó-, pihenıkert stb.) céljára kialakított része, ha az épület tulajdonosa (kezelıje) nem azonos a közkert tulajdonosával (kezelıjével) és annak fenntartásáról az önkormányzat gondoskodik, d) közutat, járdát szegélyezı, illetıleg a közúti forgalmat irányító vagy elválasztó, részben vagy egészben növényzettel borított közterület. (7) Köztisztasági szolgáltatás (a továbbiakban: szolgáltatás) megrendelés, illetıleg megbízás alapján a közterületek tisztántartása, szervezetek hulladékártalmatlanítási tevékenysége.
3 3 (8) Járda: az útnak a gyalogosok közlekedésére szolgáló - az úttesttıl szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel, vagy más hasonló módon elválasztott része. A járda az úttesttel egy szintben is lehet, ha attól korláttal, növényzettel vagy más hasonló módon elválasztották. (9) Úttest: az útnak a közúti jármővek közlekedésére szolgáló része. (10) Kerti hulladék: minden olyan növényi maradvány, ami a 2. (3) bekezdésében felsorolt ingatlanok mezıgazdasági mővelésével kapcsolatban keletkezik (pl. fő, szılı venyige, gyümölcsfa nyesedék, lekaszált száraz gaz, avar stb.) III. FEJEZET Közterületek tisztán tartása, takarítása és a téli hó eltakarítási, síkosság mentesítési feladatok ellátása, kerti hulladék égetésének szabályai 4. (1) Barcs város köztisztaságának megırzése érdekében mindenki köteles hatékonyan közremőködni, és tartózkodni minden olyan tevékenységtıl, magatartástól, mellyel a települési környezetet szennyezné, fertızné. Tilos a hulladékot elhagyni, a győjtés, begyőjtés, lerakás szabályaitól eltérı módon közterületen felhalmozni, ellenırizetlen körülmények között elhelyezni, kezelni. (2) Az egyes ingatlanok tisztán tartásáról az ingatlan tulajdonosa, kezelıje, tartós használója, illetıleg haszonélvezıje (a továbbiakban együtt: tulajdonos), másnak a használatában levı ingatlanok (ingatlanrészek, helyiségek) tisztán tartásáról pedig a használó, illetıleg - a bérleti jogviszonyból származó kötelezettsége szerint - a bérlı (a továbbiakban együtt: használó) köteles gondoskodni. Ezen belül: a) a lakó- és az emberi tartózkodásra szolgáló más épületek közös használatú részének (kapualj, lépcsıház, folyosó, terasz, felvonó, mosókonyha, szárító, pince- és padlásrész, közös illemhely, hulladékledobó és -győjtı, udvar stb.) tisztaságáról, rendszeres takarításáról, rovar és rágcsálómentesítésérıl a tulajdonosnak; b) a lakásnak és a lakás céljára használt más helyiségnek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségnek és az ezekhez tartozó területeknek a tisztaságáról, rendszeres takarításáról, rovar- és rágcsálómentesítésérıl pedig a használónak kell gondoskodnia. (3) A közterület - ideértve a rajtuk levı nyílt árkokat és ezek mőtárgyait is - szervezett, rendszeres tisztántartásáról és az ott keletkezett települési szilárd hulladékkal összefüggı tevékenység ellátásáról e rendelet 4. -ában, az 5. (4) bekezdés a) és c) pontjában, valamint az 5. (5) bekezdésében említett esetek kivételével az önkormányzat képviselı-testülete gondoskodik.
4 4 (4) A tulajdonos köteles gondoskodni a) az ingatlan elıtti járdaszakasz (járda hiányában egy méter széles területsáv, illetıleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedı teljes terület); b) a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek mőtárgyai, továbbá c) tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület tisztán tartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról. (5) Az országos közutak belterületi szakaszainak tisztán tartása az utakról szóló jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelıen történik. (6) A szórakozó-, vendéglátó- és árusító helyek, üzletek elıtti járdaszakaszt a nyitvatartás ideje alatt - ettıl eltérı megállapodás kivételével - a használó köteles tisztán tartani és a hulladékot eltávolítani. (7) A közterület rendeltetésétıl eltérı célra (árusítás, építési-szerelési munka stb. céljára) történı használata esetén a használattal érintett terület közvetlen környezetét a használó köteles tisztán tartani. (8) a) Közös tulajdonban álló és társasházi ingatlanok esetében a tisztán tartás a tulajdonosok közös kötelezettsége, tulajdoni hányaduk szerint. A tisztántartási munkák megszervezéséért a közös képviselı (vagy külön jogszabályok szerint arra feljogosított, illetve kötelezett személy vagy szerv) felelıs, a b) pontban foglalt kivétellel. b) Azoknál a kis lakásszámú társasházaknál, amelyeknél a tisztítandó terület természetben elosztható, a tisztán tartás a tulajdonostársak kötelezettsége, tulajdoni hányaduk arányában. Az elosztást a tulajdonostársak egymás között, saját maguk állapítják meg. (9) Az ingatlanok elıtti járdaszakaszt tekintet nélkül arra, hogy beépített, beépítetlen vagy használaton kívüli ingatlanról van-e szó reggel 7 óráig kell megfelelıen letisztítani, majd napközben a tisztán tartással kapcsolatos munkákat szükség szerint el kell végezni. A síkosság elleni védekezés körében az ónos esıtıl, hótól vagy jégtıl síkossá vált járdát közegészségügyileg veszélytelen környezetkímélı anyaggal (homok, zúzalék, salak, főrészpor stb.) csúszásmentessé kell tenni, és a járdáról a havat le kell takarítani, s ezt az idıjárástól függıen napközben is meg kell ismételni. A járda felszórására bomló szerves, vagy burkolatra káros anyag nem alkalmazható.
5 5 5. (1) A kerti hulladékot elsısorban komposztálni kell. Avar és kerti hulladék-égetés csak úgy végezhetı, hogy az a környezetére tőz- és robbanásveszélyt ne jelentsen. Szabadban a tüzelés, a tüzelıberendezés használatának helyszínén olyan eszközöket, illetıleg felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tőz terjedése megakadályozható, illetıleg a tőz eloltható. Az égetés befejezése után a helyszínt és annak környezetét tőzvédelmi szempontból köteles a tőzrakó átvizsgálni, és minden olyan körülményt megszüntetni, ami tüzet okozhat. Az avar és kerti hulladékégetés célját szolgáló tüzet ırizetlenül hagyni tilos, és veszély esetén, vagy ha a tőzre már szükség nincs, azt azonnal el kell oltani. Parázslást, izzást vízzel, földtakarással, kéziszerszámokkal stb. meg kell szüntetni. Fasorok, facsoportok védelmére az adottságoknak megfelelı, de legalább 2 méter széles gaz, avar és kerti hulladéktól mentes sávot kell biztosítani a tőzrakás környezetében. Tilos tüzet rakni erıs szélben. Az égetés megkezdése elıtt meg kell gyızıdni arról, hogy olyan irányú légmozgás ne legyen, amely az alábbi táblázatba foglalt tőzszakaszok felé viheti a képzıdött füstöt, szikrát: A tőzrakó hely és a védendı tőzszakasz között az alábbi távolságot kell tartani: ssz. tőzszakasz megnevezése védıtávolság (m) 1. lakó épület, melléképület, pince épület, egyéb épület szalma és szálas takarmány tároló faáru (gömbfa, tőzifa főrészárú) Propán-bután kistartály 5m 3 ig, I.-es kategóriájú Propán-bután gázcsere telep a tartály palástjától, a cseretelep konténerétıl közmővek (gázfogadó, gázmérı, elektromos fıkapcsoló, transzformátor stb.) fasorok, facsoportok 20 Avar és kerti hulladék tüzet olyan nagyságban szabad rakni, hogy az égetés helyének átmérıje 1,5 m-nél nagyobb nem lehet. Az égetést délelıtt 08 órától lehet elkezdeni, és 14 óráig be kell fejezni, ezt követıen a tüzet el kell oltani, és a környezetet átvizsgálni, minden olyan körülményt megszüntetni, ami tüzet okozhat. (2) A gyalogos és a közúti forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében hórakást tilos elhelyezni: útkeresztezıdésben, úttorkolatban (8 m-en belül), kijelölt gyalogátkelıhelyen, kapubejáró elé annak teljes szélességében, tömegközlekedési jármő megállójában, az úttest és a járda közé. (3) Ha bármilyen jármő üzemelése során a közterület szennyezıdik, a jármő használója köteles a szennyezıdés haladéktalan eltávolításáról gondoskodni.
6 6 (4) Közforgalmú közúti közlekedés céljára szolgáló tömegközlekedési jármővek esetében: a.) a közterületen lévı üzemi területek, végállomások, pályaudvarok, továbbá megállóhelyek tekintetében a jármővek üzembentartója, b.) a belterületen lévı és az a.) pont alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyek, járdától füvesített területtel vagy egyéb módon elkülönített megállóhelyek tekintetében az önkormányzat képviselı-testülete, c.) a külterületen lévı és az a.) pont alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyek, és megállóhelyek tekintetében a közút kezelıje köteles a rendszeres tisztán tartásról, továbbá az ott keletkezett hulladék eltávolításáról gondoskodni. (5) Vasutat keresztezı közforgalmú gyalogos alul- és felüljáró, ha azon az utazó közönség közlekedik, valamint a vasutat keresztezı járda tisztán tartása és a hulladékok eltávolítása a vasút üzembentartójának a feladata. IV. FEJEZET Közterületek szennyezésének megelızése 6. (1) Tilos a közterületeket beszennyezni, a közterületeken bárminemő szemetet (pl. háztartási hulladékot, papírt, gyümölcshéjat stb.) elhelyezni, elszórni, eldobni. (2) Tilos a közterületeken elhelyezett berendezési tárgyakat (padokat, kerékpártárolókat, kézi szemétbedobókat stb.), felszereléseket, mőtárgyakat, mőalkotásokat, növényzetet a helyükrıl elmozdítani, beszennyezni, megrongálni, eltulajdonítani. (3) Tilos dugulás vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot, tárgyat (törmeléket, homokot, hulladékot, papírt, tőz- és robbanásveszélyes anyagot stb.) a közcsatorna víznyelıjébe, csapadékelvezetı csatornába vagy árokba szórni, önteni vagy bevezetni. (4) Állati tetemet, valamint olyan szerves vagy szervetlen anyagot, mely a környék levegıjét szennyezheti, a szomszédos terület lakóinak egészségét veszélyezteti, sem közterületen, sem magánterületen elhelyezni nem szabad. (5) A közterületen elhullott állatok eltávolításáról a gyepmesternek haladéktalanul gondoskodnia kell. (6) Az üzletek és egyéb árusító helyek, vendéglátó egységek, vállalkozások, intézmények bejárata mellett az épület (ingatlan) tulajdonosa köteles az utcaképet és a járdán közlekedés feltételeit nem rontó hulladékgyőjtıt (csikktartó) elhelyezni és annak ürítésérıl rendszeresen naponta gondoskodni.
7 7 (7) Közterületen veszélyes hulladéknak nem minısülı, építésbıl, bontásból származó törmeléket, hulladékot szabadon tárolni tilos. Az ilyen jellegő hulladékot kizárólag konténerben, az önkormányzat jegyzıje által kijelölt helyre és feltételekkel szabad elhelyezni és a kijelölt törmeléklerakó helyre kell szállítani. Építési törmeléket közterületen illegálisan elhelyezni tilos. (8) Ebek ürítése közterületen csak az erre kijelölt helyeken, továbbá a járda melletti víznyelıbe engedhetı meg. Az eb sétáltatója köteles az ürülék összeszedésére alkalmas tárgyat (pl. zacskó, lapát stb.) magánál tartani, és az eb által egyéb helyen okozott szennyezés azonnali eltakarításáról gondoskodni. (9) Közterületet használni csak engedéllyel, a vonatkozó hatályos önkormányzati rendeletben foglaltak szerint lehet. (10) A szórólapok, reklámok terjesztıi kötelesek a keletkezı hulladék eltakarításáról elıre gondoskodni, és az errıl szóló igazolást már a hatósági engedélyeztetés során bemutatni. V. FEJEZET Közterületen különbözı tevékenységet végzık kötelezettségei 7. (1) Az utcai árusok kötelesek a részükre kijelölt helyet és annak közvetlen környezetét tisztán tartani, az árusításból keletkezett hulladékot összegyőjteni, és elszállításáról, elszállíttatásáról gondoskodni. (2) A szórakoztató, vendéglátó egységek, árusító helyek, üzletek elıtti, körüli közterületi részt a tulajdonos az idıjárási viszonyoktól függıen köteles a nyitva tartás ideje alatt tisztán tartani, nyitás elıtt és zárás után feltakarítani. (3) Az alkalmi vásárok, kirakodások, búcsúk és egyéb közterületet igénybe vevı rendezvények ideje alatt és után a közterület rendben tartását, takarítását az azt engedélyezı köteles elıírni és a végrehajtást ellenırizni. (4) Piacnapokon (kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat) a piac területének és környékének rendszeres takarításáról a piac üzemeltetıje köteles gondoskodni. (5) Közterületen gépjármővek javítása, szerelése és mosása tilos, kivéve a hirtelen fellépı hibák elhárítását célzó javítást. (6) Környezetszennyezı vagy más egészségre ártalmas anyagot közterületre kiönteni, elszórni vagy eldobni nem szabad. (7) Tilos a közterületre, zárt csapadékrendszerbe, valamint nyílt árokba szennyvizet vagy más szennyezett folyadékot kiönteni vagy kivezetni. (8) A közterületet emberi és állati ürülékkel szennyezni tilos.
8 8 (9) Bőzös anyagot csak légmentesen lezárt tartállyal felszerelt jármővön szabad szállítani. Közterületen bőzös anyagot elhelyezni tilos. (1) Barcs város közigazgatási területén a közterületeken szeszes ital fogyasztása tilos. 8. (2) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából nem minısül közterületnek és a tilalom nem vonatkozik: a.) a vendéglátó egységnek az önkormányzattal kötött közterület-használati megállapodás alapján használt teraszára, kerthelyiségére, közterületre; b.) városi rendezvények során (búcsú, majális, egyéb ünnep vagy rendezvény stb.) a rendezvény területén felállított sátrak, elárusító pavilonok környékére, a rendezvény helyszínére. VI. FEJEZET Zöldterületek fenntartása és kezelése 9. (1) A város területén lévı közhasznú zöldterületek építését, felújítását, fenntartását az önkormányzat által megbízott intézmény végzi. (2) Közhasználatú zöldterületek jogszabályokon vagy hatósági határozaton (közterülethasználati, építési engedélyen stb.) alapuló más célú használata esetében a jogosított köteles a növényzet megfelelı védelmérıl gondoskodni. (3) Aki a közhasználatú zöldterület állapotát valamely engedélyezett tevékenységével összefüggésben megváltoztatja, köteles a tevékenysége befejezését követı 30 napon belül az eredeti állapotot a szükséges mértékben helyreállítani. (4) Ha a közhasználatú zöldterület engedélyezett más célú használata folytán a növényzet, építmények, berendezések vagy felszerelések megsemmisülése várható, a jogosított köteles a saját költségén a) a növényzet elızetes áttelepítésérıl, illetıleg annak azonos értékő növényzettel történı pótlásáról gondoskodni, b) az építmények, berendezések és felszerelések ellenértékét, illetıleg az azok áttelepítésének (le- és felszerelésének, elszállításának stb.) költségét megtéríteni. (5) A növényzet pótlásáról ha jogszabály másként nem rendelkezik a jegyzı elıírásai szerint kell gondoskodni, a pótlási kötelezettséget a tevékenység befejezését követı 1 éven belül kell teljesíteni.
9 9 10. (1) A tulajdonosok kötelesek a járda és az ingatlanuk határvonala (kerítése) közti zöldterületen a felburjánzott zöld növényzetet (gyomot) a burkolat rongálása nélkül kiirtani, az ingatlanukról az úttest vagy gyalogjárda terébe benyúló ágak, cserjék és egyéb növényzet nyesésérıl, vágásáról gondoskodni. Közterületi fák (bokrok) nyesésérıl az önkormányzat gondoskodik. (2) A tulajdonos a belterületi ingatlanok gyomtalanításáról, rendszeres kaszálásáról, a virágzást megelızıen az allergiát okozó gyomnövények (pl. parlagfő, fekete üröm) elszaporodásának megakadályozása érdekében folyamatosan köteles gondoskodni. (3) A város közterületeire tilos zöldségnövényt és szántóföldi növényt kiültetni. (4) A saját tulajdonú telek elıtti járdaszakasz és az úttest közötti zöldterületre fát, cserjét ültetni csak az önkormányzat jegyzıjének írásbeli engedélyével szabad. (5) Közhasználatú zöldterületen tilos olyan magatartást tanúsítani, amely a lakosság nyugalmát vagy pihenését zavarja. Zöldterületen nem szabad állatokat legeltetni, átjárni, letelepedni, jármővel behajtani és parkolni. (6) Tilos a zöldterületen lévı fák, bokrok csonkítása, a növényi részek (virágok, levél, termés) győjtése, a hasznos állatok, madarak zavarása, fészkeik megrongálása. (7) Zöldterületen fákat, cserjéket kivágni csak az önkormányzat jegyzıjének írásbeli engedélyével lehet. (8) Közkifolyóknál, élıvízfolyásoknál jármővet mosni, állatokat itatni tilos. (9) A közterületen lévı játszóterek berendezéseit (a labdajátékokhoz kiépített pályák, asztalitenisz és sakkasztalok kivételével) csak 14 éven aluli gyermekek használhatják. VII. FEJEZET Vegyes és hatályba léptetı rendelkezések 11. (1) A közhasználatú zöldterületek megóvásának, a köztisztasági feladatok végrehajtásának ellenırzését a közterület-felügyelet látja el. (2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem érintik a rendırség általános feladat és hatáskörébıl fakadó ellenırzési és intézkedési jogkörét. (3) (1) Aki tevékenységével vagy mulasztásával e rendeletben foglalt kötelezettségeit megszegi, és ezzel a környezetet veszélyezteti, szennyezi vagy károsítja, szabálysértést követ el. Az ellen, aki e rendelet 4. (1)-(2), (4), (6)-(9) bekezdéseiben, az 5. -ában, a 6. (1)-(4) és (6)-(10) bekezdéseiben, a 7. (1)-(2) és (5)-(9) bekezdéseiben, a 8. (1) bekezdésében, a
10 10 9. (3)-(5) bekezdéseiben, valamint a 10. -ában foglaltakat megszegi amennyiben cselekménye bőncselekménynek vagy más szabálysértésnek nem minısül, a szabálysértési törvényben meghatározott mértékig terjedı pénzbírság szabható ki. (4) (1) A (3) bekezdésben foglalt szabálysértés tetten ért elkövetıjét a közterület-felügyelı és a helyi önkormányzat képviselı-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézıje a szabálysértési törvényben meghatározott mértékő helyszíni bírsággal sújthatja. 12. (1) E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) E rendelet kihirdetésérıl az SZMSZ elıírásai szerint, helyben szokásos módon a jegyzı gondoskodik. (3) E rendelet hatálybalépésével egyidejőleg hatályát veszti a köztisztaság fenntartásáról, valamint az önkormányzat tulajdonában lévı zöldterületek gondozásáról szóló 27/1996. (XII.27.) számú önkormányzati rendelet. Barcs, március 18. Feigli Ferenc polgármester Balázsné Dr. Vástyán Krisztina jegyzı Az egységes szerkezetbe foglalt rendelet hiteles. Barcs, június 3. Balázsné dr. Vástyán Krisztina j e g y z ı (1) 13/2008.(V.30.) rendelet. Hatályos: tól.
BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 21/2004. (IV. 30.) R E N D E L E T E (1)-(3)
BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 21/2004. (IV. 30.) R E N D E L E T E (1)-(3) A közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáról és a fizetendő díjakról
7/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete. a helyi környezetvédelemrıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról
Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete a helyi környezetvédelemrıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról (Egységes szerkezetben
Lajosmizse Város Polgármesterétıl
Lajosmizse Város Polgármesterétıl 6050 Lajosmizse, Városház tér 1. Tel/Fax:76/457-575 E-mail: lajosmizse@lajosmizse.hu Ikt: I./11282/2/2012. Tárgy:Tilos a hulladékok égetéssel történı ártalmatlanítása
Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 15/2005.(V.10) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról
Szécsény Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 15/2005.(V.10) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról (A módosításokkal egységes szerkezetbe
I. FEJEZET. Általános rendelkezések. A rendelet célja
Páty Község Önkormányzata Képviselı-testületének 48/2006. (XII. 14.) rendelete a helyi környezet védelmérıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, valamint a település tisztaságáról Páty Község Önkormányzat
Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2004. (IV.15.) önkormányzati rendelete
Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2004. (IV.15.) önkormányzati rendelete a helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról (Egységes
7/2004. (V.1.) r e n d e l e t
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2004. (V.1.) r e n d e l e t a helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról (Egységes szerkezetben
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
I. fejezet Általános rendelkezések. (1) A rendelet tárgyi hatálya Nagykáta város közigazgatási területére terjed ki.
NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2008. (IV.30.) számú rendelete (a 3/2012. (II.29.) rendelettel módosítva) a köztisztaság fenntartásáról, valamint a zöldterületek használatáról Nagykáta
6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete. a környezetvédelemrıl, közterületek használatáról és az állattartásról
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemrıl, közterületek használatáról és az állattartásról A módosításokkal egységes szerkezetbe
SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATAINAK MÓDOSÍTÁSA GÉPJÁRMŰ ELHELYEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK FELÜLVIZSGÁLATA
- REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U: 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu Munkaszám: Rp.I.169-11 SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI
(6) 1 Tilos az avar és kerti hulladék égetése a füstköd-riadó elrendelésének teljes időtartama alatt.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 18/2011. (IV.29.), a 37/2012. (V.31.) és a 29/2015.(IX.24.)Ör.-rel módosított 35/2010. (XI.12.) önkormányzati rendelete a levegő tisztaságának védelméről
SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2007. (VI.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2007. (VI.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A KÖZTISZTASÁGRÓL Szólád Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében foglalt
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 70/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Mezőgazdasági, Városüzemeltetési és Fejlesztési
P Ö L Ö S K E KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2006. (IV. 20.) RENDELETE
P Ö L Ö S K E KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2006. (IV. 20.) RENDELETE a helyi környezet védelmérôl, a közterületek és ingatlanok rendjérôl, a település tisztaságáról Pölöske község képviselô-testülete a helyi
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya
Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IX.30.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, zöldterületek védelméről, valamint az avar és kerti hulladékok égetéséről Budajenő
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031, Fax 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az állattartás
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérôl
1 TURA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 18/2002. (XII. 10.) RENDELETE a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérôl Tura város képviselô-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról
I. Fejezet Általános rendelkezések
Sülysáp Nagyközség Önkormányzatának 8/2009. (X. 15.) számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról, valamint a zöldterület és parkfenntartásról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 6/2010. (IV.1.), a 4/2011. (III.
Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról ( Egységes szerkezetbe foglalva a 11/2015.(IX.1.) számú önkormányzati rendelettel) Karád Község Önkormányzat
Papkeszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2010. (V. 2.) önkormányzati rendelete
Papkeszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2010. (V. 2.) önkormányzati rendelete a közterület és az önkormányzat tulajdonában lévő közutak használatáról Papkeszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 6/2012.(II.10.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete
Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelez igénybevételér
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2014. (III. 28.) önkormányzati rendelete A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRÓL 1
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2014. (III. 28.) önkormányzati rendelete A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRÓL 1 Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.
10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Lábatlan Város Önkormányzat Képviselõ-testületének a helyi környezet védelmérõl szóló 23/ 2004. (IX. 22.) számú rendelete egységes szerkezetben a 18/2005 (VI. 1.) számú rendeletével Lábatlan város képviselõ-testülete
I. Fejezet. Általános rendelkezések
Kisoroszi község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2007. (II. 22.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező
A) Rész VAGYONI NYILATKOZAT. I. Ingatlanok
Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselı (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban élı házas- vagy élettársa és gyermeke számára
SOM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6./2002. (IX. 05.) sz. RENDELETE
SOM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6./2002. (IX. 05.) sz. RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Som község képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testületének 22/2005.(09.12.)sz.rendelete
Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testületének 22/2005.(09.12.)sz.rendelete A települési szilárd hulladék kezelésével összefüggı közszolgáltatási tevékenységrıl és a köztisztasági tevékenységrıl Pomáz
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
Varsány Község Önkormányzati Képviselı- testülete 4/1996. ( II.26 ) számú önkormányzati rendelete
Varsány Község Önkormányzati Képviselı- testülete 4/1996. ( II.26 ) számú önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági szolgáltatásról Varsány község Képviselı-testülete a helyi
6/2000.(II.24.) önkormányzati rendelete
1 1 Balatonberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének az 5/2003.(IV.01.), - 9/2004.(VII.18.), - 13/2009.(VII.08.), 12/2012.(V.31.) önkormányzati rendeletekkel módosított 6/2000.(II.24.) önkormányzati
ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési
I. Fejezet Általános rendelkezések 1..
Jászladány Nagyközség Önkormányzata 17/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról valamint a települési szilárd és folyékony
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
( egységes szerkezetben)
1 OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 14/1999.(XII.29.) számú önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a köztisztasággal kapcsolatos helyi közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések
Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2007. (XII. 1.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Biharnagybajom
Rajkai mellékágrendszer
Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer
TUZSÉR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. ( XII. 19. ) ÖKT. számú r e n d e l e t e 1
Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014. (XII.23.) számú rendeletével módosítva TUZSÉR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. ( XII. 19. ) ÖKT. számú r e n d e
ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE
ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Orci község képviselő-testülete
Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Bajcsy Zs. út 13. /fax 48/411-435
BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2012.(V.7.), 18/2010.(XII.20.), 20/2009.(XII.01.), 13/2009.(I.30.), 22/2008.(XII.21.), 28/2007.(XII.10.), 8/2007.(IV.02.), 11/2004.(VI.11.) és 3/2002.(II.04.) számú rendelettel
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komlói Amerikai futball Közhasznú Egyesület területhasználati kérelme
1. Általános rendelkezések
Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2011. (II.26.) önkormányzati rendelete a házasságkötések és egyéb családi események szolgáltatási díjairól egységes szerkezetben a módosításáról szóló 15/2012.(VI.02.)
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI.26.) RENDELETE (egységes szerkezetben az 1/2013.(I.29.) és a 13/2014.XI.24.) önk. rendelettel) a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzat
Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete
Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének 4/2006. (III. 14.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek tisztán tartásáról
Általános rendelkezések 1..
Pécsely Község Önkormányzatának 9/2001. (XII.28.) rendelete a kommunális szilárd hulladék győjtésére és elszállítására vonatkozó szervezett közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl A Hulladékgazdálkodásról
Bevezető rendelkezések 1..
Szentbékkálla község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004. (VI.17.) számú Ör. rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek tisztántartásáról
NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl
Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi rõl A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (I.29.) Korm. rendelet 6. (1) bekezdése alapján
1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
ELŐTERJESZTÉS. Képviselő-testület. 2012. december havi ülésére
Siófok Város Polgármestere 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2012. december 10. Dr. Pavlek Tünde jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. december
Az állandó jellegő fellobogózás 2.
BALATONKERESZTÚR KÖZSÉGI Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2000. (XI. 17.) rendelete Országzászlóra vonatkozó elıírásokról és feltételekrıl, valamint a középületek és közterületek fellobogózásáról
SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. - a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. E lıterjesztés - a Képviselı-testületnek - az önkormányzat tulajdonában álló külterületi és zártkerti
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (IX. 15.) sz. RENDELETE A Település köztisztaságáról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak
A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása
Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Pados Róbert Hulladékgazdálkodási ügyintéző Zalaegerszeg,
147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról
147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésérıl szóló 2007. évi LXXXII. törvény
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2007.(XI. 01.) RENDELETÉNEK
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE A TELEPÜLÉS KÖZTISZTASÁGÁRÓL SZÓLÓ 17/2007.(XI. 01.) RENDELETÉNEK A 16/2009.(X. 01.) RENDELETTEL, valamint A 19/2012.(V. 31.) RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. november 04. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 2. 2. Értelmező rendelkezések
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2004.(XII.16.) r e n d e l e t e a közterületek tisztántartásáról és a települési hulladékra vonatkozó közszolgáltatásról Rábapatona Község Önkormányzatának
Pécel Város Önkormányzatának. 14/2008.(VI. 5.) számú rendelete. a település rendjéről EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Pécel Város Önkormányzatának 14/2008.(VI. 5.) számú rendelete a település rendjéről EGYSÉGES SZERKEZETBEN Pécel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló - többször módosított
A település köztisztaságáról
TÁPIÓSÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 18/2011. (XII.1), a 12/2011. (VI.30.), a 13/2007. (XII.21.) rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt 6 /2007./III. 29./ sz. önkormányzati
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/89-1/2013/I. Üi.: Jani János Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ RENDELETTERVEZET Tárgy: A közút kezelői hatáskör átruházásával
Általános rendelkezések
Balatonlelle Város Önkormányzata 14/2013.(VIII.30.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Balatonlelle Város Önkormányzata
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet alkalmazási köre. (1) A rendeletet Bakonyoszlop közigazgatási területén kell alkalmazni.
Bakonyoszlop Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2004. (VI.28.) rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról A Bakonyoszlop Községi
KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez
KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja
2.) A szerződés tárgya: Tolna Város közigazgatási területén lévő közterületek fenntartása, ezen belül a zöldterületek és parkok fenntartása
1.) szerződések megnevezése (típusa): szolgáltatási szerződés 2.) A szerződés tárgya: Tolna Város közigazgatási területén lévő közterületek fenntartása, ezen belül a zöldterületek és parkok fenntartása
ŐR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. Többször módosított
ŐR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Többször módosított 10/2002.(VI.07.) KT. számú RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Egységes szerkezetben
I. Fejezet Általános rendelkezések
MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2005 (II. 01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról (módosításokkal
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
I. FEJEZET Általános rendelkezések
Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2004. (I. 13.) rendelete Verőce község köztisztaságával és a települési szilárd hulladékkal összefüggő szervezett hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete
1 / 7 ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-80/2004 Üi.: Nagy N.. Tárgy: A Magyar Állam tulajdonában lévő, önkormányzati célra hasznosítható ingatlanok igénylése. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó
I. fejezet Általános rendelkezések
Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2002. (IV.04.) sz. rendelete A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Egységes szerkezetben Sződ
Dorogháza település Önkormányzatának. 1/2001. (I. 19.) számú rendelete az. Országzászlóra vonatkozó előírásokról és feltételekről,
Egységes szerkezet Dorogháza település Önkormányzatának 1/2001. (I. 19.) számú rendelete az Országzászlóra vonatkozó előírásokról és feltételekről, valamint a középületek és közterületek fellobogózásáról
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról, annak kötelezı
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről Balatonhenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének
A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati
II. Nagy értékű ingóságok
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5/2011. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5/2011. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEINEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Általános rendelkezések 1..
GESZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 15/2007. (V. 30.) SZ. RENDELETE A TEMETİKRİL ÉS A TEMETKEZÉSRİL Geszt Község Önkormányzata Képviselı-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete _/2015. ( ) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról
1. Melléklet Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete _/2015. ( ) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.
M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása
A FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL LÉTREHOZÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL szóló M E G Á L L A P O D Á S 1. számú módosítása Felcsút Községi Önkormányzata Képviselő- testülete, Alcsútdoboz Települési Önkormányzat
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit
almazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III. 23.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési