Közigazgatás. Dr. Vértesy László PhD jur. PhD œc.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közigazgatás. Dr. Vértesy László PhD jur. PhD œc."

Átírás

1 Közigazgatás Dr. Vértesy László PhD jur. PhD œc.

2 Közigazgatás fogalma Magyary Zoltán: a közigazgatás az állam adminisztrációja, azaz az állam szervezete, a közfeladatoknak ezek természete által megszabott módszerrel a jogrend keretében való eredményes megoldására közigazgatás: (a modern politikai államokban) a végrehajtó hatalom részeként, de a (szűk értelemben vett) kormányzástól megkülönböztetve, az állam magjaként megjelenő (az állami közhatalmat közvetlenül éreztető ), komplex (jogalkotó és jogalkalmazó, döntés-előkészítő, döntéshozó, végrehajtó, ellenőrző, szervező), igazgatási (mások magatartását befolyásoló) tevékenység, amely a törvényeknek (tágabban: a jognak) alávetetten, más szervezetektől elkülönült szervezetrendszer által, közszolgáltatások nyújtásának megszervezésével, az állami impérium birtokában végzett igazgatással az állam feladatainak tényleges megvalósítását eredményezi. igazgatás: olyan nem feltétlenül közhatalmi együttműködő ésszerű, szervező tevékenység, cselekvés; jogviszony: amelynek van alanya (aki igazgat), tárgya (társadalom, passzív alany, akiket igazgatnak), tartalma (jogok + kötelezettségek) az irányító tevékenysége, amellyel másokat meghatározott magatartásra rávesz hatalmi helyzet alapján elért működés; Gulick: POSDCoRB

3 Közügy közügy (res publica) a közösségre kiható általános érdekű ügy a legfontosabb közügy maga az alkotmányos rend fenntartása alkotmányos jogállamban a közügyek körét a közigazgatás szereplői nem önkényesen határozzák meg, hanem azok az Alaptörvényben absztrakt módon megfogalmazott értékrendből következnek, és azokat főleg az anyagi a jogszabályok nevesítik, részletezik erre rendszeresített állami szervek, alkalmazottak a közigazgatás közreműködik a közügyek intézésében, (saját tevékenysége) - jogalkalmazás a közügyek ellátására és a közigazgatásra vonatkozó szabályok megalkotásában jogalkotás (közvetve vagy közvetlenül) a jogalkalmazás a jogszabályoknak megfelelő döntések előkészítése a döntések meghozatala a döntések végrehajtása (állami érvényszerzés, kikényszerítés)

4 Közigazgatási szerv közigazgatási szerv: valamely igazgatási tevékenység ellátásának állandósult formája az államszervezet részét képező, a közigazgatási feladatok valamelyikének ellátására létrehozott vagy kijelölt, állami közhatalom gyakorlására (az állam nevében kötelező aktusok kibocsátására és ezen aktusok végrehajtása érdekében kényszer alkalmazására vagy kezdeményezésére) jogszabályban feljogosított és azt gyakorló, saját szervezetén kívülre ható igazgatási tevékenységet végző jogalanyok (személyek, szervek vagy testületek), amelyek hatáskörük gyakorlásához mért önálló saját (az alapítótól elkülönült) szervezettel rendelkeznek, közigazgatási jogképességük érvényesen létrejött. Kialakításuk, jellemzésük hatáskör (vertikális): általános, különös illetékesség (horizontális): országos (központi), regionális, területi (megyei), kistérségi / járási, helyi (város, község) + területközi szervezési elvek: centralizáció (dekoncentráció, koncentráció), decentralizáció

5 Szervezési elv Közigazgatás szervek csoportosítása Általános közigazgatás valamennyi, sok ága Hatáskör Különös közigazgatatás egy szakága koncentrált összpontosított Kormány Minisztérium Centralizált központosított dekoncentrált szétpontosított Fővárosi, Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szervek (attól függ) (kormányhivatalok, központi hivatalok, területi, helyi szervek) Decentralizált nem központosított központosítatlan helyi önkormányzatok szakmai önkormányzatok (köztestületek kamarák)

6 Közigazgatás rendszere duális: államigazgatás, önkormányzati igazgatás egységes: települési szinten az önkormányzati és az állig feladatok egy szervezetben, az önkormányzatok felett államigazgatási törvényességi felügyelet Államigazgatási szervek Önkormányzati szervek centralizált hierarchia a kormány által irányított jogszabályban meghatározott feladat- és hatáskörrel, igazgatási jogosítványokkal önálló döntési jogkörrel (hatáskörelvonás tilalma) rendszerint élén egyszemélyi felelős vezető áll, aki egyben a hatáskörök és igazgatási jogosítványok címzettje az állami költségvetésből meghatározott, önálló költségvetéssel rendelkeznek az állam tulajdonában álló vagyont kezelik felettes szerv végső soron a kormány irányítása alatt állnak decentralizált mellérendeltség az önkormányzati jogok a helyi választópolgárok közösségéé törvényben meghatározott, illetve saját maga részére megállapított feladatokat lát el, törvényben meghatározott hatáskörrel rendelkezik szervezetét, működését a törvény keretei között maga határozza meg önálló döntési jogkörrel rendelkezik (hatáskörének gyakorlását egyes szerveire átruházhatja) a lakosság által választott képviselők, illetve vezető irányításával működik, a testület (közgyűlés) a hatáskör címzettje költségvetését önállóan állapítja meg, saját bevételek saját tulajdonában álló vagyonnal rendelkezik nincs felettes szerve

7 Közigazgatás felépítése

8 Államigazgatás

9 Központi államigazgatási szervek Kormány kormánybizottság (a kormánykabinet nem az) Miniszterelnökség minisztérium (KIM, BM, NGM, NFM, VM, NEFMI, HM, KÜM) autonóm államigazgatási szerv: Közbeszerzési Hatóság Gazdasági Versenyhivatal kormányhivatal: Központi Statisztikai Hivatal, Országos Atomenergia Hivatal Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi hivatal rendvédelmi szerv: rendőrség Egyenlő Bánásmód Hatóság Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Magyar Energia Hivatal Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos katasztrófavédelmi szerv polgári nemzetbiztonsági szolgálatok önálló szabályozó szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

10 Központi államigazgatási szervek

11 Kormány I. Jellemzése: a végrehajtó hatalom általános hatáskörű központi közigazgatási szerve a közigazgatás (államigazgatás) legfőbb szerve Feladat és hatáskör: feladat- és hatásköre kiterjed mindarra, amit az Alaptörvény vagy jogszabály kifejezetten nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe törvényben meghatározottak szerint államigazgatási szerveket hozhat létre feladatkörében eljárva törvényben nem szabályozott tárgykörben, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján rendeletet alkothat és normatív határozatokat hozhat működéséért az Országgyűlésnek felelős; munkájáról köteles beszámolni meghatározott feladatkörök ellátására kormánybizottságok veszélyhelyzet, megelőző védelmi helyzet, váratlan támadás rendelet alkotás külpolitika, nemzetközi szerződések kötése, képviselet az EU-ban a helyi önkormányzatok törvényességi felügyelete (fővárosi és megyei kormányhivatal)

12 Kormány II. a Kormány tagjai a miniszterelnök és a miniszterek Megalakulása: a miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választja meg a miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges - a miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép a minisztert a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. (A miniszter a kinevezésében megjelölt időpontban, ennek hiányában a kinevezésével hivatalba lép) a Kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg a Kormány tagja az Országgyűlés előtt esküt tesz Megszűnése: miniszterelnök megbízatásának megszűnésével a Kormány a megbízatása megszűnésétől az új Kormány megalakulásáig ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét

13 Kormány III. A Kormány ülése testületi jelleg döntések meghozatala (egyszerű többség), a miniszterek rendszeres személyes találkozása, a tapasztalatok kicserélés általában hetenként egyszer kerül sor szavazati joggal vesznek részt a Kormány tagjai, míg tanácskozási joggal az állandó meghívottak, az előterjesztők és a miniszterelnök által meghívott személyek. A minisztert akadályoztatása esetén az erre kijelölt államtitkár helyettesíti (ha pedig ő is akadályoztatva van, az ülésen a közigazgatási államtitkár tanácskozási joggal vesz részt) Közigazgatási államtitkári értekezlet a Kormány általános hatáskörű döntés-előkészítő testülete, minden előterjesztést előzetesen itt kell megtárgyalni, állást foglal az előterjesztések és jelentések kormánydöntésre való alkalmasságáról, napirendre vételéről a KIM közigazgatási államtitkára hívja össze, szervezi és vezeti általában hetenként kerül sor résztvevői a minisztériumok közigazgatási államtitkárai, valamint a KIM Kormányirodát irányító, továbbá a közigazgatási stratégiáért felelős helyettes államtitkárai

14 Kormány IV. A Kormány munkáját segítő szervek kormánybizottság: a Kormány hatáskörébe tartozó jelentős, több minisztérium feladatkörét érintő feladatok összehangolt megoldásának irányítása (miniszterek) kabinet: kiemelt fontosságú társadalompolitikai, gazdaságpolitikai vagy nemzetbiztonsági ügyekben a Kormány ülései előtti állásfoglalás (miniszterek + miniszterelnök által kijelölt személyek) egyéb javaslattevő, véleményező vagy tanácsadói tevékenységet végző testületek kormánybiztos: - miniszter vagy kormányhivatal feladatkörébe nem tartozó vagy kiemelt fontosságú feladat ellátására - tevékenységét a miniszterelnök irányítja - megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb 2 évre szól - irányítási jogkörrel ruházhatják fel (Kormány irányítása alatti szervek vezetői felett) - miniszter, államtitkár, közigazgatási államtitkár vagy helyettes államtitkár, és egyéb személy lehet

15 Miniszterelnök I. miniszterelnöknek javasolható, illetve miniszterelnökké megválasztható minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy meghatározza a Kormány általános politikáját primus inter pares első az egyenlők között rendeletben a miniszterek közül egy vagy több miniszterelnök-helyettest jelöl ki rendeletet és normatív utasítást alkot kinevezi a helyettes államtitkárokat, miniszterelnöki biztosokat, az országos rendőrfőkapitányt és a terrorizmust elhárító szerv főigazgatóját tevékenységéért felelős az Országgyűlésnek megbízatásának megszűnésével a Kormány megbízatása megszűnik megbízatása megszűnik - az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával; - ha az Országgyűlés a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki, és új miniszterelnököt választ; (összes képviselő ½-e dönt, a képviselők 1 / 5 -e kezdeményezheti) - ha az Országgyűlés a miniszterelnök által kezdeményezett bizalmi szavazáson a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki; - lemondásával; - halálával; - összeférhetetlenség kimondásával; - ha a megválasztásához szükséges feltételek már nem állnak fenn.

16 Miniszterelnök II. Miniszterelnökség a miniszterelnök munkaszerve tevékenységét a miniszterelnök irányítja államtitkár vezetése alatt áll, aki ellátja a miniszterelnök személye körüli teendőket, segíti a miniszterelnök munkáját SzMSz-t a miniszterelnök adja ki (normatív utasítás) segíti a miniszterelnök tevékenységét és közreműködik a kormányzati politika kialakításában a korábbi MEH feladatainak egy része a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz (KIM), másik része a Miniszterelnökséghez került Miniszterelnöki biztos miniszterelnök nevezi ki (normatív utasítás) tevékenységét a miniszterelnök irányítja rendeletben (Kormány irányítása alá tartozó szervek vezetői tekintetében) irányítási jogkörrel ruházhatja fel megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb a miniszterelnök megbízatása megszűnéséig szól megbízatás kormányzati feladatok teljesítésére nem adható

17 Minisztérium I. Minisztérium a miniszter munkaszerve, a Kormány irányítása alatt álló különös hatáskörű államigazgatási szerv minisztériumok felsorolásáról törvény rendelkezik, miniszter részletes feladat- és hatáskörét a Kormány eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott Korm. rendeletben állapítja meg az SzMSz-t a miniszter adja ki normatív utasításban a politikai és a szakmai elemeket egyaránt megtaláljuk - politikai vezetők: (miniszterelnök), miniszter, államtitkár - szakmai vezetők: közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár megbízatásuk nem igazodik a kormányhoz! - szakmai: kormánytisztviselők felépítés: - miniszteri kabinet - főosztályok, titkárságok - a főosztály osztályokra tagozódik, - a főosztályvezető alatt álló titkárság osztályokra tagozódhat

18 Minisztérium I. Miniszter miniszteri kabinet miniszteri biztos X-ért felelős államtitkár Y-ért felelős államtitkár parlamenti államtitkár közigazgatási államtitkár helyettes államtitkár helyettes államtitkár helyettes államtitkár helyettes államtitkár helyettes államtitkár főosztály főosztály főosztály főosztály főosztály főosztály osztály osztály osztály osztály osztály osztály osztály

19 Minisztérium II. Miniszter vezeti a minisztériumot, e feladatkörében irányítja az államtitkár és a közigazgatási államtitkár tevékenységét a Kormány általános politikájának keretei között önállóan irányítja az államigazgatásnak a feladatkörébe tartozó ágazatait és az alárendelt szerveket, ellátja a Kormány vagy a miniszterelnök által meghatározott feladatokat törvényben vagy Korm. rendeletben kapott felhatalmazás alapján, feladatkörében eljárva, önállóan vagy más miniszter egyetértésével rendeletet alkot akadályoztatása esetén az államtitkár helyettesíti (kivétel pl. EU, ellenjegyzés) tevékenységéért felelős az Országgyűlésnek, valamint a miniszterelnöknek részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésein tárca nélküli miniszter a Kormány által meghatározott feladatkör ellátására nevezhető ki a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki (büntetlen előélet, választójog) megbízatása megszűnik - a miniszterelnök megbízatásának megszűnésével; - a miniszter lemondásával; - felmentésével; - halálával.

20 Minisztérium II. Miniszteri kabinet a miniszter bizalmas titkársága, működését a miniszter hivatalba lépésekor kezdi meg a miniszter politikai döntéseinek előkészítése, nemzetközi kapcsolatainak szervezése, valamint felkészítése a Kormány és a parlament üléseire Miniszteri biztos normatív utasítással kinevezett kiemelt fontosságú feladat ellátására tevékenységét a miniszter irányítja megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb 6 hónapra szól Államtitkárok (büntetlen előélet + választójog) államtitkár: (KE nevezi ki) 1) miniszter teljes jogkörű helyettese (utalni kell az államtitkárnak a minisztérium szervezeti és működési szabályzata szerinti feladatkörére *parlamenti államtitkár kapcsolat az Ogysel) 2) miniszter irányítása alatt 3) helyettes államtitkár irányítása közigazgatási államtitkár: (KE nevezi ki) 1) minisztérium hivatali szervezetét vezeti 2) miniszter irányítása alatt 3) helyettes államtitkár irányítása 4) csak egy 5) munkáltatói jogok a kormánytisztviselők felett 6) jog, közgazdász, közigazgatási menedzser, szakirányú felsőfokú helyettes államtitkár: (ME nevezi ki) 1) irányítja a minisztérium meghatározott része tekintetében a szakmai munkát (utalni kell a helyettes államtitkárnak a minisztérium szervezeti és működési szabályzata szerinti feladatkörére), dönt a hatáskörébe utalt ügyekben 2) államtitkár vagy közigazgatási államtitkár, kormánybiztos irányítása alatt

21 Központi államigazgatási szervek autonóm államigazgatási szervek jogállami, célszerűségi okokból nincsenek a kormány irányítása alatt kormányhivatal az Országgyűlés, vagyis törvény által létrehozott, a Kormány irányítása és a miniszterelnök által kijelölt miniszter felügyelete alatt vezetőjét ha törvény eltérően nem rendelkezik a miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel központi hivatal a kormány hozza létre kormányrendelettel miniszter irányítása alatt működik vezetőjét ha jogszabály eltérően nem rendelkezik a miniszter nevezi ki és menti fel rendvédelmi szervek országos parancsnokságai a rendészeti, vagyis a nem civil közigazgatáshoz tartozó szerveket jelentik a társadalmi béke megőrzése, az állam külső/belső védelmének biztosítása, a társadalomellenes cselekvések megelőzése, üldözése (egyenruha, fegyverviselés) önálló szabályzó szerv az Országgyűlés sarkalatos törvényben, a végrehajtó hatalom körébe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátására és gyakorlására hozhatja létre vezetője tevékenységéről évente beszámolással tartozik az Országgyűlés felé törvényben kapott felhatalmazás alapján, sarkalatos törvényben meghatározott feladatkörében rendeletet ad ki

22 Fővárosi és megyei kormányhivatal

23 Fővárosi és megyei kormányhivatal I. Jellemzése - felépítése a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve a Kormány a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter útján irányítja területüket tekintve a fővárosban, illetve 19 megyében működnek szervezeti egységek: törzshivatal és az ágazati szakigazgatási szervek, kormánymegbízott - vezeti a hivatalt, - a KIM miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel - munkáltatói jogok a törzshivatal felett főigazgató - a hivatali szervezetet vezeti, - a kormánymegbízottat távolléte vagy akadályoztatása esetén helyettesíti - munkájában általános helyettesként igazgató segíti szakigazgatási szervek - vezetője feletti munkáltatói jogokat a kormánymegbízott gyakorolja - a vezetői munkakörbe történő kinevezéséhez és felmentéséhez a szakmai irányító szerv vezetőjének egyetértése szükséges - a vezető minisztériumi főosztályvezetői besorolású, határozatlan időre kinevezett kormánytisztviselő - munkáltatói jogok a szakigazgatási kormánytisztviselők felett

24 Fővárosi és megyei kormányhivatal III. A 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet alapján fővárosi és megyei kormányhivatal szervezeti egységeként működő ágazati szakigazgatási szervek az alábbiak: 1. szociális és gyámhivatal, 2. építésügyi hivatal, 3. igazságügyi szolgálat, 4. növény- és talajvédelmi igazgatóság, 5. erdészeti igazgatóság, 6. földművelésügyi igazgatóság, 7. élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság, 8. földhivatal, 9. egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szerv, 10. nyugdíjbiztosítási igazgatóság, 11. munkaügyi központ, 12. munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerv, 13. fogyasztóvédelmi felügyelőség, 14. kulturális örökségvédelmi iroda, 15. népegészségügyi szakigazgatási szerv, 16. mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság, 17. közlekedési felügyelőség

25 Fővárosi és megyei kormányhivatal IV. 1. Koordináció összehangolja és elősegíti a kormányzati feladatok területi végrehajtását a koordinációs feladatokban az államigazgatási kollégium segíti (állandó fórum) elemzések, egyeztetések, több ágazatot érintő kérdések, szakmai támogatás 2. Ellenőrzés a központi államigazgatás területi szervei, továbbá a területi illetékességgel államigazgatási feladatot ellátó más szervek és személyek államigazgatási jogkörükben eljárva, illetve az általuk ellátott államigazgatási feladatokat érintően (rendvédelmi szervek és a NAV kivételével) 3. Véleményezési jogkör a Kormánynak alárendelt szervek területi szervei (rendvédelmi szervek és a NAV kivételével) - vezetőinek kinevezését és felmentését; - létrehozására, átszervezésére, valamint jogállásuk és illetékességi területük módosítására vonatkozó előterjesztést; - foglalkoztatottjai létszámára és költségvetésére vonatkozó előterjesztést, javaslatokat. 4. Informatika a választásokkal, népszavazásokkal összefüggő informatikai feladatok az e-közigazgatásért, ill. a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságáért felelős miniszter irányítása alatt közreműködik a közigazgatási informatika területi összehangolásában

26 Fővárosi és megyei kormányhivatal V. 5. ügyfélszolgálati feladatok, a kormányablakok kormányablak: integrált ügyfélszolgálat o eljár mint ügyfélkapu regisztrációs szerv kb. 38 különböző ügytípusban lehet kérelmeket előterjeszteni és bejelentéseket megtenni. ezekben az ügyekben tájékoztatja az ügyfelet az eljárás menetéről, valamint az eljárással kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről, valamint segítséget nyújt az ügyfélnek a kérelem kitöltésében. az állampolgárság megszerzésére irányuló nyilatkozat és kérelem, gyermekgondozási segély igénylése, anyasági támogatás igénylése, családi pótlék igénylése, gyermeknevelési támogatás igénylése kb. 8 különböző ügytípusban tájékoztatást nyújt az ügyfélnek az eljárás menetéről, valamint az eljárással kapcsolatos ügyféli jogokról és kötelezettségekről. Magyar igazolvány és Magyar hozzátartozói igazolvány kiadásával összefüggő eljárás, gyermekgondozási díj igénylésével kapcsolatos eljárás, terhességi-gyermekágyi segély igénylésével kapcsolatos eljárás 3 különböző ügytípusban az ügyintézéshez internetes kapcsolati lehetőséget, szakmai és informatikai segítséget nyújt az ügyfelek számára. a kormányablak betekintési lehetőséget biztosít az Országos Cégnyilvántartási és Céginformációs Rendszer cégadatbázisába

27 Fővárosi és megyei kormányhivatal V*

28 Fővárosi és megyei kormányhivatal VI. 6. Képzés, továbbképzés a kormánytisztviselők és köztisztviselők képzése, továbbképzése körében szervezi és részt vesz államigazgatási szervek, továbbá a fővárosban, megyében az államigazgatási feladatokat ellátó helyi önkormányzati szervek; gondoskodik a közigazgatási szakvizsgák, anyakönyvi szakvizsgák, állampolgársági vizsgák, továbbá külön jogszabály által meghatározott egyéb vizsgák, valamint az ezek előkészítésére szolgáló tanfolyamok megszervezéséről és lebonyolításáról középtávú és éves terv alapján 7. Hatósági feladatok elsőfok például: - külföldiek ingatlanszerzése, - mozgássérültek közlekedési támogatásának engedélyezése, - kisajátítás másodfok - tipikusan a jegyző, önkormányzati ügyintéző esetében

29 Fővárosi és megyei kormányhivatal VII. 8. Kapcsolat a helyi önkormányzatokkal a Kormány a fővárosi és megyei kormányhivatal útján biztosítja a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletét (2012-ig törvényességi ellenőrzés volt) törvényességi felhívással élhet (30 napos határidő tűzésével felhívja az érintettet annak megszüntetésére); kezdeményezheti a képviselő-testület összehívását, valamint e törvényben meghatározott esetben összehívja a képviselő-testület ülését; a Kormánynál, hogy indítványozza az Alkotmánybíróságnál az önkormányzati rendelet Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatát; a törvényszéknél az önkormányzat határozatának felülvizsgálatát; a határozathozatali, feladat ellátási kötelezettségét nem teljesítő helyi önkormányzattal szemben bírósági eljárás megindítását, a határozathozatal pótlásának elrendelését; a Magyar Államkincstárnál a központi költségvetésből járó támogatás jogszabályban meghatározott részének visszatartását vagy megvonását, fegyelmi eljárást a helyi önkormányzat polgármestere ellen és a polgármesternél a jegyző ellen a helyi önkormányzat gazdálkodását érintő vizsgálat lefolytatását az Állami Számvevőszéknél javasolhatja a törvényességi felügyeletéért felelős miniszternek, hogy kezdeményezze a Kormánynál az Alaptörvénnyel ellentétesen működő képviselő-testület feloszlatását; pert indíthat a sorozatos törvénysértést elkövető polgármester tisztségének megszüntetése iránt; törvényességi felügyeleti bírságot szabhat ki (köztisztviselői illetményalap 1-10 )

30 Fővárosi és megyei kormányhivatal VIII. 8. Kapcsolat a helyi önkormányzatokkal törvényességi felügyeleti eljárásának célja a helyi önkormányzat képviselő-testülete, bizottsága, részönkormányzata, polgármestere, főpolgármestere, megyei közgyűlés elnöke, társulása, jegyzője működése jogszerűségének biztosítása szakmai segítséget nyújt az önkormányzatnak a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben vizsgálja a helyi önkormányzat: - szervezetének, működésének, döntéshozatali eljárásának jogszerűségét; - döntéseinek (rendelet, normatív határozat) jogszerűségét; (nem egyedi ügyek! azok Ket. szerint) - törvényen alapuló jogalkotási, továbbá jogszabályon alapuló döntési és feladat-ellátási (közszolgáltatási) kötelezettségének teljesítését nem terjed ki jogköre azokra a helyi önkormányzat, szervei által hozott határozatokra, amelyek alapján - munkaügyi vitának, - külön jogszabályban meghatározott bírósági vagy államigazgatási eljárásnak van helye - mérlegeléssel hozott önkormányzati döntések (kizárólag a jogszerűséget vizsgálhat) kezdeményezi a Kúriánál (önkormányzati tanács) - a helyi önkormányzat jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapítását - jogszabályba ütköző önkormányzati rendelet megsemmisítését kormányhivatal vezetője a rendeletet a helyi önkormányzat nevében, az önkormányzati rendeletre irányadó szabályok szerint alkotja meg azzal, hogy a rendeletet a kormányhivatal vezetője írja alá és a Magyar Közlönyben kell kihirdetni.

31 Járási hivatal I. járási hivatalok illetékességi területe január járási és 23 fővárosi kerületi hivatal a hivatalok székhelyeit, illetve a járási hivatalok illetékességi területét Kormányrendelet határozza meg. járási hivatal szervezete a megyei kormányhivatal kirendeltségeiként működnek a járási hivatalvezető és az által közvetlenül vezetett járási törzshivatal; járási szakigazgatási szervekből a járási hivatalok vezetése a járási hivatalt a járási hivatalvezető vezeti a kormánymegbízott szakmai irányítása mellett. A kormánymegbízott javaslatára a közigazgatási és igazságügyi miniszter nevezi ki és menti fel. (felsőfokú végzettség) a hivatalvezetőt hivatalvezető-helyettes helyettesíti. A hivatalvezető-helyettes határozatlan időre kinevezett kormánytisztviselő. A hivatalvezető javaslatára a kormánymegbízott nevezi ki és menti fel. (szakirányú felsőfokú végzettség) a járási szakigazgatási szerv vezetőjét a hivatalvezető javaslatára a szakigazgatási szerv vezetője nevezi ki és menti fel

32 Járási hivatal II. a járási hivatalok irányítása a járási törzshivatal hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyek tekintetében az irányítást a megyei (fővárosi) kormányhivatalt vezető kormánymegbízott gyakorolja a járási hivatal törzshivatalában működő okmányiroda által ellátott feladatok tekintetében az irányítást a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala gyakorolja. a járási törzshivatal hatáskörébe tartozó szociális feladatok szakmai irányítását megyei (a fővárosi) kormányhivatal szociális és gyámhivatala látja el. a járási szakigazgatási szervek tekintetében a szakmai irányítást a megyei (fővárosi) szakigazgatási szerv vezetője gyakorolja.

33 Járási hivatal III. a járási hivatal feladat- és hatásköre Az legnagyobb részét az okmányirodai feladatok pl. a személyi adat- és lakcímnyilvántartással, útlevél-igazgatással és a közlekedési igazgatással stb. kapcsolatos feladatok a járási hivatal szervezeti egységeként működő ágazati szakigazgatási szervek (járási szakigazgatási szerv) a következők: o a járási gyámhivatal a gyermekvédelmi és gyámügyi feladatok ellátására; o a járási építésügyi hivatal az építés-felügyeleti hatósági és egyes jogszabályokban meghatározott építésügyi hatósági feladatok ellátására; o a járási hivatal állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szakigazgatási szerve az élelmiszer-biztonsági, élelmiszerminőség-ellenőrzési, takarmányellenőrzési élelmiszerlánc-felügyeleti és állat-egészségügyi, illetve a falugazdász-hálózat útján ellátott egyes földművelésügyi feladatok ellátására; o a járási földhivatal az ingatlanügyi és telekalakítási feladatok ellátására; o a járási hivatal munkaügyi kirendeltsége a foglalkoztatási, munkaerőpiaci feladatok el látására; o a járási népegészségügyi intézet a népegészségügyi feladatok ellátására.

34 Önkormányzat

35 Helyi önkormányzás Helyi önkormányzás: a helyi közügyek intézése és a helyi közhatalom gyakorlása a település, valamint a megye választópolgárai közösségének joga, melynek során érvényre jut az állampolgári felelősségérzet, kibontakozik az alkotó együttműködés a helyi közösségen belül a helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot helyi közügy: alapvetően a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, valamint a helyi önkormányzás és a lakossággal való együttműködés szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek megteremtéséhez kapcsolódnak feladat- és hatáskörébe tartozó ügyről törvényben meghatározottak szerint helyi népszavazást lehet tartani vonatkozó szabályokat az Alaptörvény és sarkalatos törvény határozza meg (jelenleg két Ötv. párhuzamosan 2013-ig) Helyi önkormányzatok decentralizált szervek, amelyek a központi hatalomtól függetlenek, törvény által védett alapjogokkal rendelkeznek, függetlenek, autonómok, egymáshoz képest mellérendeltségi viszony

36 Alkotmányos alapok I. Az Alaptörvény alapján önkormányzati jogok, hogy a helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között: rendeletet alkot, (kihirdetését követően haladéktalanul megküldi a fővárosi és megyei kormányhivatalnak) határozatot hoz, önállóan igazgat, meghatározza szervezeti és működési rendjét, gyakorolja az önkormányzati tulajdon felett a tulajdonost megillető jogokat, meghatározza költségvetését, annak alapján önállóan gazdálkodik vagyonával és bevételeivel kötelező feladatai veszélyeztetése nélkül vállalkozást folytathat, dönt a helyi adók fajtájáról és mértékéről, önkormányzati jelképeket alkothat, helyi kitüntetéseket és elismerő címeket alapíthat, a feladat- és hatáskörrel rendelkező szervtől tájékoztatást kérhet, döntést kezdeményezhet, véleményt nyilváníthat, szabadon társulhat más helyi önkormányzattal, érdek-képviseleti szövetséget hozhat létre, együttműködhet más országok helyi önkormányzatával, és tagja lehet nemzetközi önkormányzati szervezetnek, törvényben meghatározott további egyéb feladat- és hatásköröket gyakorol

37 Alkotmányos alapok II. helyi önkormányzat és az állami szervek a közösségi célok elérése érdekében együttműködnek helyi önkormányzat részére kötelező feladat- és hatáskört törvény állapíthat meg a Kormány a fővárosi és megyei kormányhivatal útján biztosítja a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletét törvény a költségvetési egyensúly megőrzése érdekében a helyi önkormányzat törvényben meghatározott mértékű kölcsönfelvételét vagy más kötelezettségvállalását feltételhez, illetve a Kormány hozzájárulásához kötheti A bíróság (Kúria önkormányzati tanácsa) dönt/állapítja meg - az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről; - a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztását 2014 októberétől a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket sarkalatos törvényben meghatározottak szerint 5 évre választják 2013-tól az eddigi normatív finanszírozást feladatfinanszírozási rendszer váltja fel állam és a helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyon - nemzeti vagyont csak törvényben meghatározott célból lehet átruházni, törvényben meghatározott kivételekkel az értékarányosság követelményének figyelembevétele mellett. - nemzeti vagyon átruházására vagy hasznosítására vonatkozó szerződés csak olyan szervezettel köthető, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint az átruházott vagy hasznosításra átengedett nemzeti vagyon kezelésére vonatkozó tevékenysége átlátható. - az állam és a helyi önkormányzatok tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek törvényben meghatározott módon, önállóan és felelősen gazdálkodnak a törvényesség, a célszerűség és az eredményesség követelményei szerint

38 Helyi önkormányzatok jellemzése Magyarország területe Fővárosra (1) a főváros pedig kerületekre (23) megyékre (19) városokra (304) községekre (2824) = 3152 település és 19 megye tagozódik. A képet árnyalja régiók (7) járások (175+23) megyei jogú város (23: megyeszékhely + amelyek megfelelnek) járásszékhely város nagyközség (119, 5000 lakos felett) országos/helyi nemzetiségi önkormányzatok településrészi önkormányzatok képviselő-testület a településrészt érintő ügyekben egyes hatásköreit átruházhatja anyagi eszközöket adhat számára társulások jellemzése: i) önkéntes, szabad elhatározás ii) egyenjogúság iii) kölcsönös előnyök iv) arányos teherviselés v) írásbeliség

39 Helyi önkormányzatok szervezése területrész átadása, átvétele, cseréje települési önkormányzatok között (egymás közötti megállapodás, vita esetén megyei bíróság) Köztársasági elnök új község alakítása várossá nyilvánítás (a nagyközségi cím akik a törvény hatálybalépésekor nagyközségi tanácsok voltak, vagy területén fő él) településegyesítés, annak megszüntetése Országgyűlés megyei jogú várossá nyilvánítás (ex lege nél nagyobb kérheti) megye területének, elnevezésének, székhelyének megállapítása település átcsatolása másik megyéhez a főváros kerületi tagozódása, fővárosi kerület területrészének más fővárosi kerülethez való csatolása; fővárosi kerületnek vagy városrészi önkormányzatának a fővárosból való kiválása és önálló önkormányzattá nyilvánítása települési önkormányzatnak a fővároshoz történő csatlakozása az Országyűlés a Kormány - az Alkotmánybíróság véleményének kikérését követően előterjesztett - indítványára feloszlatja az alaptörvény-ellenesen működő képviselőtestületet a KE köztársasági biztost nevez ki

40 Helyi önkormányzatok szervezete település megye megyei jogú város főváros polgármester közgyűlés elnöke polgármester főpolgármester képviselő-testület közgyűlés közgyűlés közgyűlés bizottságok bizottságok bizottságok bizottságok polgármesteri hivatal közgyűlés hivatala polgármesteri hivatal főpolgármesteri hivatal (kör)jegyző főjegyző jegyző (címzetes főjegyző) főjegyző elöljáró városi kerületek élén (jelenleg ilyen nincs) tanácsnok - egyes önkormányzati feladatok ellátása (szakterület felügyelete) - megyei önkormányzatnál minden bizottsági elnök tanácsnok egyeztető bizottság megye és megyei jogú város közötti kapcsolat (10 tag 5m+5mjv) megyei képviselő-testület elnökét a megyei képviselő-testület saját tagjai közül választja megbízatásának időtartamára (a polgármester a lakosság 4 évre)

41 Helyi önkormányzatok feladatai kötelező feladat önként vállalt feladat átvállalt állami feladat helyi közbiztonság államigazgatási feladat- és hatáskörök A törvény előírhat az önkormányzatok számára kötelezően ellátandó feladatokat. A törvény a kötelező feladat- és hatáskör megállapításánál differenciálni köteles, figyelembe véve a feladat- és hatáskör jellegét, a helyi önkormányzatok eltérő adottságait, különösen az önkormányzat gazdasági teljesítőképességet, a lakosság számát, területi nagyságát. Például: település-fejlesztés, -rendezés; köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás; egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások; óvodai ellátás; ivóvízellátás, szennyvízelvezetés, -kezelés; helyi közösségi közlekedés biztosítása; hulladékgazdálkodás. Az önkormányzat önként vállalhatja minden olyan helyi közügy önálló megoldását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önkormányzat az önként vállalt feladattal nem veszélyeztetheti a törvény által kötelezően előírt feladat- és hatáskörök ellátását, továbbá finanszírozása a saját bevételek vagy az erre a célra biztosított külön források terhére lehetséges. A helyi önkormányzat törvényben meghatározott esetekben az állammal kötött külön megállapodás alapján elláthat állami feladatokat. A megállapodásban rendelkezni kell a feladatellátás finanszírozásáról. A települési és a fővárosi önkormányzat a helyi közbiztonságról, vagyonának, más értékének védelméről kényszerítő eszköz alkalmazására törvény alapján jogosult szervezet létrehozásával is gondoskodhat. A szervezet alaptevékenységét a települési és a fővárosi önkormányzat területe szerint illetékes megyei (fővárosi) rendőr-főkapitánysággal kötött írásbeli együttműködési megállapodás alapján, a rendőrség szakmai felügyeletével végzi. Törvény vagy kormányrendelet a polgármester és a jegyző számára államigazgatási feladatés hatáskört állapíthat meg. Az ellátásukhoz szükséges költségvetési támogatást a központi költségvetés biztosítja. Ebben az esetben a polgármestert vagy a jegyzőt a képviselőtestület nem utasíthatja, és döntésüket nem bírálhatja felül. Például: az anyakönyvi ügyek, az ipar- és kereskedelmi igazgatási, a birtokvédelmi feladatok, hagyatéki eljárás.

42 Települési önkormányzat I. Képviselőtestület a lakosság 4 évre választja a képviselőket az önkormányzati feladat- és hatáskörök címzettje ülései nyilvánosak főszabályként nyílt szavazás (zárt ülésen titkos is lehet) határozat képesség képviselők jelenlévők több mint ½-e; de minősített többség (összes ½-e): 10. a) rendeletalkotás; b) SzMsz, továbbá a törvény által hatáskörébe utalt választás, kinevezés, megbízás; e) társulási kérdések; f) megállapodás külföldi önkorm-kal, nközi szerveztekkel; g) intézmény alapítása; +) amit meghatároznak évente egyszer legalább közmeghallgatás évente legalább 6 ülést tart bizottságok kialakítása, tagok, feladatok, SzMSz; döntési jogkört is telepíthet településrészi önkorm-t hozhat létre hatáskör átruház is lehetséges rendeletalkotás (eredeti és származékos egyaránt) önkormányzati hatósági ügyek (ezek nem álligazgatásiak, pl. szociális támogatások), de ezeket átruházhatja polgármesterre, bizottságra, részönkormányzatra önkorm-i feladatot elláthatnak a képviselő-testület szervei is

43 Települési önkormányzat II. Bizottságok meghatározott feladatra létrehozott testület tagjainak több mint a fele önkormányzati képviselő előkészíti a képviselő-testület döntéseit szervezi és ellenőrzi a döntések végrehajtását a képviselő-testület döntési jogot adhat bizottságainak, és a bizottság döntését felülvizsgálhatja önkormányzati rendeletben hatósági hatáskört állapíthat meg bizottságának a képviselő-testület saját maga határozza meg bizottsági szervezetét és választja meg bizottságait kötelező: - pénzügyi bizottság, amelyet a 2000 több lakosú településen kell létrehozni, - kisebbségek ügyeivel foglalkozó bizottság: a kisebbségi jelöltként mandátumot nyert tag kezdeményezésére szabadon létrehozott - állandó vagy eseti (vizsgáló) 100, vagy a száznál kevesebb lakosú településen nem jön létre bizottság, hiszen a bizottság feladatait a képviselő-testület látja el az ilyen kis községekben

44 Települési önkormányzat III. Polgármester a lakosság 4 évre választja tagja a képviselőtestületnek, vezeti a képviselőtestületet főállásban 3000 fő felett (alatta vagy főállás v társadalmi megbízatás) összeférhetetlenségi szabályok nem lehet a) Közt-i e b) AB tagja c) ombudsman d) ÁSzSz tagja e) korm tagja f) bíró, ügyész, közjegyző, végrehajtó g) fegyveres erő rendészeti szerv h) máshol polgm, jegyző stb. i) egyéb j) de ogy-i képviselő lehet munkáltatói jogok a képviselő testületé feladatok a) összehívja és vezeti a képv test üléseit b) a képv test egyes hatásköreit a polgm-re ruházhatja c) ha nem ért egyet a kép test döntésével egy alkalommal ismételt tárgyalást kérhet d) segíti a képviselők munkáját, felvilágosítás irányítja polgármesteri hivatalt a) feladatok meghatározása b) munkarend, belső tagozódás c) saját hatáskörében kiadmányozhat d) munkáltatói jogok (alpolg, jegyző, önkorm-i intézmény vez) államigazgatási ügyek (katasztrófa, honvédelem) sem saját jogon, sem felhatalmazás útján nem juthat plusz hatáskörhöz alpolgármester a) helyettesíti b) segíti munkáját c) polgm-i irányítással látja el feladatait

45 Települési önkormányzat IV. Képviselőtestület hivatala Polgármesteri hivatal a képviselő-testület egységes hivatalt hoz létre - az önkormányzat működésével, - az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására. a polgármester az önkormányzati, valamint az államigazgatási feladatait, hatásköreit a képviselő-testület hivatalának közreműködésével látja el a polgármester irányítja, a jegyző vezeti közös önkormányzati hivatal: - közös önkormányzati hivatalt hoznak létre azok a járáson belüli községi önkormányzatok, amelyek közigazgatási területét legfeljebb 1 település közigazgatási területe választja el egymástól, és a községek lakosságszáma nem haladja meg a 2000 főt - a 2000 fő lakosságszámot meghaladó település is tartozhat közös önkormányzati hivatalhoz - a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések összlakosságszáma legalább 2000 fő vagy a közös hivatalhoz tartozó települések száma legalább 7.

46 Települési önkormányzat V. Jegyző pályázat útján a képviselőtestület nevezi ki határozatlan időre vezeti a hivatalt az államigazgatási feladatok első számú címzettje gondoskodik az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét; gyakorolja a munkáltatói jogokat a képviselő-testület hivatalának köztisztviselői tekintetében (a kinevezéshez, vezetői megbízáshoz, felmentéshez, a vezetői megbízás visszavonásához, jutalmazáshoz - a polgármester által meghatározott körben - a polgármester egyetértése szükséges) döntésre előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket; dönt azokban a hatósági ügyekben, amelyeket a polgármester ad át; tanácskozási joggal vesz részt a képviselő-testület, a képviselő-testület bizottságának ülésén; dönt a hatáskörébe utalt ügyekben (pl. birtokvita) aljegyző (jegyző helyettese) képesítés: igazgatás szervező vagy jog + szakvizsga + 2 év közig gyakorlat

47 jogalkalmazás jogalkotás Települési önkormányzat VI. önkormányzati rendelet önkormányzati normatív határozat önkormányzati hatósági ügy önkormányzati államigazgatási ügy példa költségvetés, vagyon gazdálkodás szervezeti és működési szabályzat kötelező és önként vállalt feladatok felsorolása rászorult személyek támogatása, személyes gondoskodást nyújtó ellátások közterületi dohányzás tilalma kitüntetések és elismerő címek alapítása köztemetkezés az általa irányított szervek, valamint saját tevékenysége, működése és szervezete, továbbá saját cselekvési, gazdasági, munkaprogramja önkormányzat által alapított költségvetési szervek alapító okiratai, szervezeti és működési szabályzatai szerződéskötéses képviselő testület (bizottság, polgármester) hatósági határozat önkormányzati szociális ellátások, segélyek (köz)étkeztetés önkormányzati ösztöndíjak, címek jegyző (ügyintéző) hatósági határozat építésügy helyi adók környezet és természetvédelem, föld, növényvédelem, bor- szőlőtermelés anyakönyvi igazgatás birtokvédelem szociális, gyámügyi igazgatás szabálysértés

48 Mötv.

49 Köszönöm a figyelmet!

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA Készült: Az állami operatív program keretében meghirdetett Szervezetfejlesztés a konvergencia

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya

A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya Széles Ivett hungarikum titkársági koordinátor Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikum Bizottság Titkársága Előzmények 2012. évi XXX.

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

A Hivatal létszám és munkajogi adatai: A közigazgatási hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók létszáma és összetétele besorolási osztály szerint

A Hivatal létszám és munkajogi adatai: A közigazgatási hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók létszáma és összetétele besorolási osztály szerint A Hivatal létszám és munkajogi adatai: A közigazgatási hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók létszáma és összetétele besorolási osztály szerint 26. 1.1. Baranya Somogy Tolna Dél-dunántúli régió

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

Szervezeti felelősségi rendszer

Szervezeti felelősségi rendszer Szervezeti felelősségi rendszer A dokumentum az ÁROP-1.A.7-2013-2013-0017 azonosítószámú Szervezetfejlesztés a konvergencia régióban lévő Zala Megyei Kormányhivatal számára című pályázathoz kapcsolódóan

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T Alapítás éve: 1992. Alapító határozat: 434/1992. (XII. 1.) sz. önko. hat. Módosító határozatok: 278/1995. (XII. 20.) sz. önko. hat. 185/1997. (XII. 9.) sz. önko. hat. 177/1998. (VI. 30.) sz. önko. hat.

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Zirci Városüzemeltetés Közhasznú Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságába tag delegálás Előadó: Ottó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére 1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

Átláthatóság, nyilvánosság és elszámoltathatóság az új önkormányzati törvény javaslatában

Átláthatóság, nyilvánosság és elszámoltathatóság az új önkormányzati törvény javaslatában Átláthatóság, nyilvánosság és elszámoltathatóság az új önkormányzati törvény javaslatában Hoffman István PhD adjunktus ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék I. Az önkormányzati rendszer megújításának főbb

Részletesebben

MAGYARY ZOLTÁN KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI PROGRAM

MAGYARY ZOLTÁN KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI PROGRAM MAGYARY ZOLTÁN KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI PROGRAM A HAZA ÜDVÉRE ÉS A KÖZ SZOLGÁLATÁBAN MAGYARY ZOLTÁN Tata, 1888. június 10. Héreg, 1945. március 24. Magyary Zoltán a 20. századi közigazgatás-tudomány nemzetközi

Részletesebben

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015.

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015. Okirat szám: 22/30750-2/2015. Módosító Okirat A Pestszentlőrinci Csemete Óvoda a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014. március 12.

Részletesebben

Helyi önkormányzatok. Tárgy jellege: előadás Kreditértéke: 3

Helyi önkormányzatok. Tárgy jellege: előadás Kreditértéke: 3 Helyi önkormányzatok Tárgy neve: Helyi önkormányzatok Szak: igazgatásszervező Neptun kódja: I 403 E Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi Tárgy besorolása: kötelező Tárgy jellege: előadás

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési

Részletesebben

2011.02.10. A közigazgatási jogviszonyok. Témakörök. I. A közigazgatási jogviszonyokról általában. II. A közigazgatási jogviszonyok tipizálása

2011.02.10. A közigazgatási jogviszonyok. Témakörök. I. A közigazgatási jogviszonyokról általában. II. A közigazgatási jogviszonyok tipizálása Témakörök A közigazgatási jogviszonyok I. A közigazgatási jogviszonyokról általában II. A jogviszonyok tipizálása III. Jogviszonyok a közigazgatási intézményrendszeren belül IV. (Közhatalmi) Hatósági jogviszonyok

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

A Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013. évi működése, a 2014-ben várható feladatok

A Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013. évi működése, a 2014-ben várható feladatok A Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013. évi működése, a 2014-ben várható feladatok Dr. Vajda Viktória Főigazgató Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprém, 2014. május 30. 1 Főbb témakörök Milyen fő változásokat

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖK VÁLASZTÁSÁRÓL

1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖK VÁLASZTÁSÁRÓL 1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖK VÁLASZTÁSÁRÓL A Magyar Köztársaság Alkotmányának 46. (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák (ülnökök)

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 355-14/2012.XIII. Ügyintéző:

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi

Részletesebben

Elfogadásra nem javasolt: 2.e: A célrendszer, a legfontosabb célok megállapítása a Stratégia Munkacsoporttal közösen került kialakításra.

Elfogadásra nem javasolt: 2.e: A célrendszer, a legfontosabb célok megállapítása a Stratégia Munkacsoporttal közösen került kialakításra. Dunaharaszti Településfejlesztési koncepciója és Integrált településfejlesztési stratégiája 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 30. (5) és 31. (1) bekezdés szerinti véleményezése során beérkezett vélemények

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 9-i rendkívüli

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

152/1. H a t á r o z a t

152/1. H a t á r o z a t 11. Alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 152/1 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Heller

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó

Részletesebben

Jogszabályi keretek összefoglalása

Jogszabályi keretek összefoglalása NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Integrált ügyfélszolgálatok interoperábilis informatikai struktúrájának kialakítása IÜSZI Jogszabályi keretek összefoglalása Bevezető A dokumentum célja

Részletesebben

ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGA TEMATIKA. 1. nap - a képzés délelőtti szakasza 180. alkalmazott oktatástechnikai eszközök. időtartam-perc (1tanóra=45')

ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGA TEMATIKA. 1. nap - a képzés délelőtti szakasza 180. alkalmazott oktatástechnikai eszközök. időtartam-perc (1tanóra=45') ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGA TEMATIKA időtartam-perc (1tanóra=45') 1. nap - a képzés délelőtti szakasza 180 alkalmazott képzési módszer alkalmazott ismeretellenőrzési módszer alkalmazott oktatástechnikai eszközök

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. évi munkaterve

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. évi munkaterve PÁPA VÁROS POLGÁRMESTER 8500 Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2015. február 13-i ülésére Tárgy: Előadó: Pápa

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a

Részletesebben

Helyi önkormányzatok. Tárgy jellege: előadás Kreditértéke: 3

Helyi önkormányzatok. Tárgy jellege: előadás Kreditértéke: 3 Helyi önkormányzatok Tárgy neve: Helyi önkormányzatok Szak: igazgatásszervező Neptun kódja: I 403 E Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi Tárgy besorolása: kötelező Tárgy jellege: előadás

Részletesebben

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,

Részletesebben

Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA

Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA 1997-22 Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 22/1997. (VII. 8.) sz. rendelete az Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények adatszolgáltatási kötelezettségéről /1997. VII.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatának ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

2015. évi törvény. i) kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos.

2015. évi törvény. i) kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos. [V30 2015. évi törvény r..~',,.u. 70lb FEER 1 O. a vagyonnyilatkozat-tételi eljárásokkal összefügg ő egyes törvények módosításáró l 1. Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekr ől szóló 2007.

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 11-I ÜLÉSÉRE NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 11-I ÜLÉSÉRE NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER IKTATÓSZÁM: 08-8/1118-2/2013. TÁRGY: A PÉCSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉ- GI TÁRSULÁS ÁTALAKULÁSA ÉS A MUNKASZERVEZETI FEL- ADATOK ÁTVÉTELE MELLÉKLET: - E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről 5. melléklet a 12/2014. (XII.15.) önkormányzati rendelethez SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE 2012. FEBRUÁR 23. (csütörtök) 15:00 1. Javaslat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményei és a

Részletesebben

Hatályosság: 2011.01.01 -

Hatályosság: 2011.01.01 - 10/2010. (XII. 22.) BM rendelet egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazottai és köztisztviselıi munkaköri egészségi alkalmasságáról,

Részletesebben

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján. Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (XII. számú módosítással egységes szerkezetben) Székhelye: 6787 Zákányszék, Dózsa György u. 44.

ALAPÍTÓ OKIRAT (XII. számú módosítással egységes szerkezetben) Székhelye: 6787 Zákányszék, Dózsa György u. 44. ALAPÍTÓ OKIRAT (XII. számú módosítással egységes szerkezetben) Az intézmény neve: Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Rövidített neve: Homokháti Szociális

Részletesebben

C/2. KÉRELEM. A társas vállalkozás neve és cégformája:... magyarországi fióktelepe(i):...

C/2. KÉRELEM. A társas vállalkozás neve és cégformája:... magyarországi fióktelepe(i):... Iktatószám: /2- C/2. KÉRELEM (Magyarországon fiókteleppel rendelkező társas vállalkozás által végzendő, valamint az EGTtagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás által a határozatban elismertetni kívánt

Részletesebben

2015. június 26-i rendes ülésére

2015. június 26-i rendes ülésére 38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása A FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL LÉTREHOZÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL szóló M E G Á L L A P O D Á S 1. számú módosítása Felcsút Községi Önkormányzata Képviselő- testülete, Alcsútdoboz Települési Önkormányzat

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Képviselő-testület! Csöbör Katalin képviselő tagságának lemondásával megüresedett az alpolgármesteri poszt. A választási eljárásról szóló törvény előírásai alapján a megüresedett képviselői helyet

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSÉRŐL

MEGÁLLAPODÁS KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSÉRŐL 2. sz melléklet MEGÁLLAPODÁS KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSÉRŐL amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 7621 Pécs, Széchenyi tér

Részletesebben

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés

Részletesebben

Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása. 1 db határozati javaslat

Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása. 1 db határozati javaslat Előterjesztő megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője Iktatószám: 7473-7/2015. Tárgy: Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása Melléklet:

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 1 / 7 ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-80/2004 Üi.: Nagy N.. Tárgy: A Magyar Állam tulajdonában lévő, önkormányzati célra hasznosítható ingatlanok igénylése. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának

Részletesebben

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24. J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság

Részletesebben

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Szám: 2/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. január 30-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Önkormányzati kézikönyv

Önkormányzati kézikönyv Szerkesztő: Fogarasi József Lektorok: Ficzere Lajos, Kilényi Géza Önkormányzati kézikönyv Harmadik javított kiadás [h^jotac Lap- és Könyvkiadó K 1.144.280 Tartalom A kézikönyvben használt jogszabályi rövidítések

Részletesebben

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje. Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje. Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 ügyfélfogadási rendje Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 Sopron 9400 Sopron, Új u. 26. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratát

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

KÉSZÍTETTE: dr. Tölli Katalin aljegyző. ELLENŐRIZTE: Dr. Tószegi Ildikó osztályvezető. HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2009. november 1.

KÉSZÍTETTE: dr. Tölli Katalin aljegyző. ELLENŐRIZTE: Dr. Tószegi Ildikó osztályvezető. HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2009. november 1. 1/7 KÉSZÍTETTE: dr. Tölli Katalin aljegyző ELLENŐRIZTE: Dr. Tószegi Ildikó osztályvezető HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2009. november 1. I. Az osztályon ellátandó feladatokhoz tartozó munkakörök 1. osztályvezető

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről 1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja

Részletesebben

SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSÁNAK

SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSÁNAK SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2011. Szervezeti és Működési Szabályzat 2 és Környéke Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsának

Részletesebben

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-1529/2016. 4/2016. (VI. 30.) i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről A

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának. Ügyrendje. Általános rendelkezések

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának. Ügyrendje. Általános rendelkezések Szám:03-3/426/2012. Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje I. Általános rendelkezések Szervezet neve: Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanács (a továbbiakban: Idősügyi Tanács) Székhely címe,

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. Kegyeleti közszolgáltatási szerzıdés-tervezet

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. Kegyeleti közszolgáltatási szerzıdés-tervezet ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének Elıterjesztı Kakas Béla polgármester Tárgy Kegyeleti közszolgáltatási szerzıdés köztemetı fenntartására Iktatószám 3-83/2011. Melléklet

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

A képviselő-testület működése The operation of the body of representatives

A képviselő-testület működése The operation of the body of representatives Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék SZAKDOLGOZAT A képviselő-testület működése The operation of the body of representatives Név: Spisák Alexandra Igazgatásszervező Nappali

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy főigazgató-helyettes Budapest, 2012. február 08. MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 234. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A 4. számú gyermek és ifjúsági fogászati körzet praxisjogának értékesítése E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. február 13-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. február 13-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjai megállapításának szabályairól szóló rendelet

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő testülete 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza:

Tét Város Önkormányzat Képviselő testülete 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: ülésének könyvéből. 14/2012. (II. 22.) Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. február 22-ei ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. KKÁMK Művelődési Ház és a Városi Könyvtár

Részletesebben

BFKH XVII. Kerületi Hivatala 2014. év végi ünnepi ügyfélfogadási rendje

BFKH XVII. Kerületi Hivatala 2014. év végi ünnepi ügyfélfogadási rendje BFKH XVII. Kerületi Hivatala 2014. év végi ünnepi ügyfélfogadási rendje Tisztelt Ügyfeleink! A Kormány által rendeletben meghatározott téli igazgatási szünet keretein belül 2014. december 22. napjától

Részletesebben

/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről

/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről /2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 10/2013.(V.8.) önkormányzati

Részletesebben

VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011.II.félévi módosított MUNKATERVE Rétság, 2011.június 30. 1 1.) Augusztus 26.péntek 1) Gazdasági program 2) Beszámoló az Önkormányzat 2011. évi

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

2015. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA 2016.04.28. (adatok forintban) Jogcím Összesen (Ft) Összesen (Ft) Összesen (Ft)

2015. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA 2016.04.28. (adatok forintban) Jogcím Összesen (Ft) Összesen (Ft) Összesen (Ft) KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 215. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA 216.4.28. (adatok forintban) 1. sz. melléklet Jogcím Összesen (Ft) Összesen (Ft) Összesen (Ft) Eredeti Ei. Módosított Ei. 215

Részletesebben

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ. 5630 Békés, Jantyik u. 1. szóló 1997. évi XXXI. törvény 40. *-a alapján, és a

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ. 5630 Békés, Jantyik u. 1. szóló 1997. évi XXXI. törvény 40. *-a alapján, és a Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. törvény 8.. (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, valamint az államháztartásról évi LXV. törvény 38. * (1)

Részletesebben

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE 2009. EVI III. JEGYZŐKÖNYVE 2009. MÁRCIUS 31-1 ULESEROL J e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

~~Sl. vr ~ 1. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY. - a Közgyűléshez

~~Sl. vr ~ 1. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY. - a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-524, (42) 524-540; Fax: (42) 524-541 E-mai!: gazdalkodasifoosztalv@nviregyhaza.hu

Részletesebben

Oktatási Kulturális Sport és. 2015. január 20. Máté Antal polgármester

Oktatási Kulturális Sport és. 2015. január 20. Máté Antal polgármester ülés ideje: 2015. január 28. (szerda) 1. Előterjesztés városi rendezvényterv elfogadására Oktatási Kulturális Sport és Ifjúsági 2. A Református Egyházközség tájékoztatója a Nyírbátori Református Általános

Részletesebben