Szám János. Dörzsárazás. A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő)
|
|
- Béla Fodor
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szám János Dörzsárazás A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő) A követelménymodul száma: A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT
2 DÖRZSÁRAZÁS ESETFELVETÉS - MUNKAHELYZET Önnek mindennapi munkája során gyakran kell alkatrészeket pontosan egymásba illeszteni, mert ez határozza meg a kívánt tűréssel a helyüket, vagy ez biztosítja a precíz működésüket. Gyakori feladat az, hogy két alkatrészt valamilyen pozícióban egymáshoz képest rögzíteni kell, de ezt nem tehetjük hegesztéssel, vagy más nem oldható kötéssel, mert a javítás, karbantartás során a szerkezetnek szerelhetőnek kell lennie. Ugyancsak sűrűn fordulnak elő olyan feladatok, amikor valamilyen alkatrész számára kell finom felületi minőséggel és szigorú tűréssel rendelkező furatot készítenünk, a szerelés, vagy a gyártás során. Hogyan fogjunk hozzá azoknak a furatoknak az elkészítéséhez, amelyeket a szokásos fúrási technológiákkal, csigafúróval nem tudunk az előírt méret és alakpontossággal, valamint felületi minőséggel elkészíteni? A kérdésre a válasz egyértelműen az, hogy dörzsárazással. A következőkben a dörzsárazás műveletére vonatkozóan a következő kérdésekre adunk választ: - Milyen esetekben kell dörzsárat alkalmazni? - Milyen pontossággal lehet dörzsárazással a furatokat elkészíteni? - Milyen felületi minőséget lehet dörzsárazással elérni? - Milyen technológiai szabályokat kell a dörzsárazás kivitelezése közben betartani? - Milyen hibákat véthetünk dörzsárazás közben? 1. ábra. Furatmegmunkálás gépi keményfém lapkás szerszámmal 1
3 SZAKMAI INFORMÁCIÓTARTALOM A dörzsárral mindig egy már meglévő furat megmunkálását folytatjuk, annak érdekében, hogy méretpontossága, felületi minősége az előírásoknak megfeleljen. Ennek érdekében a dörzsárazás műveletéhez a megelőző fúrási művelet során ráhagyást kell biztosítanunk, ezt távolítjuk majd el dörzsárral. 1. A dörzsárazás előkészítése Dörzsárral már csak nagyon kis anyagmennyiséget tudunk eltávolítani, ezért fontos tudnunk azt is, hogy milyen pontosságú furatot kell az előkészítés során készíteni. A 2. ábrán látható a dörzsár felépítése, és a működésének megértését segítő vázlat. A vezetőkúp feladata az, hogy az előfurathoz képest központosítsa a szerszámot, ez egyben azt is jelenti, hogy a dörzsárral már nem lehet a furatok helyzetpontosságán, tengelyirányán változtatni. A forgácsolókúp végzi el a ráhagyás nagy részének az eltávolítását, tulajdonképpen a nagyoló forgácsolást. A szabályozó részen anyagleválasztás már alig történik. ez a szakasz csak a felületi minőséget javítja, és az alakhibákat csökkenti. A hátsó kúp feladata a dörzsár visszahúzása közben a szerszám megvezetése a furatban. A nyaknak a szerszám gyártásakor van szerepe, a gyártószerszámok kifutását biztosítja. A befogórész hengeres szakasza a szerszám befogásánál annak központosítását végzi, a menesztő lapok a szerszám forgatásához szükségesek. A kézi dörzsárakat ugyanazokkal a hajtókarokkal forgatjuk mint a menetfúrókat. 2. ábra. Dörzsár részei és működése, alul hajtókar kézi dörzsárazáshoz 2
4 A felfúrás elvégzéséhez mindig valamilyen a végső méretnél kisebb méretű furatból indulunk ki, és annak további megmunkálásával végezzük el a kész méretek kialakítását. A legegyszerűbb esetben a furat átmegy az egész alkatrészen és csak a méretpontosságát, valamint a felületi minőséget kell javítanunk. A dörzsárazás művelete csak akkor fogja a szükséges felületi minőséget és méretpontosságot biztosítani, ha a ráhagyás sem nem nagyobb, sem nem kisebb az ajánlott mértéknél. Amennyiben nem tudunk a telibe fúrás során elegendően pontos furatot készíteni, nagyobb ráhagyással kell a telibe fúrást elvégezni, és egy felfúrási, vagy elődörzsölési műveletet is be kell iktatni. A készredörzsölés műveletéhez az alábbi ráhagyásokat javasolják: Ø5 mm-ig 0,1-0,2 mm Ø5-Ø20 mm-ig 0,2-0,3 mm Ø20-Ø35 mm-ig 0,3-0,4 mm Ø30-Ø50 mm-ig 0,4-0,6 mm Ø50-Ø70 mm-ig 0,6-0,8 mm A ráhagyásokat átmérőben kell értelmezni, tehát a ténylegesen leválasztott anyagmennyiség csak a fenti értékeknek a fele. Tehát, ha az előfúrás pontossága meghaladja a ±0,05 mm-t, nagyobb átmérőknél a ±0,1 mm-t, elődörzsölést is kell végezni. 2. Furatok megmunkálása dörzsárral: Az egyszerűség kedvéért hengeres furat dörzsárazásának legfontosabb tudnivalóit vesszük elsőként figyelembe. 3. ábra. Autóalkatrész furatának felújítása dörzsárral A vezető kúp a dörzsárnak a furatba való ütközésmentes behatolását biztosítja. Kézi dörzsáraknál a bevezető kúp hosszabb, gépi dörzsáraknál sokkal rövidebb, mert itt a központosítás és a tengelyirányú szerszámmegvezetés biztosított. Ebből következik, hogy a fúrást követően, mindenképpen ugyanabban a felfogásban kell ezt a műveletet is elvégezni. 3
5 A dörzsárak fogazása páros, vagy páratlan osztású lehet. A páros fogosztás kedvezőtlen, mert a furat felületén a megmunkálás után fénycsík jelentkezik. A fénycsík az alakhűség pontatlanságát jelenti, amely úgy keletkezik, hogy az anyag keménységében mindig meglévő különbségek a szerszámot a forgástengelyből elnyomják, kitérítik. Az alakhűséget a dörzsárak páratlan számú fogazásával lehet a legjobban biztosítani. A dörzsárral végzett megmunkálás közben jelentkező problémákat a fogak egyenlőtlen osztásával küszöbölték ki, ami azt jelenti, hogy az egymás után következő fogak osztása különböző értékű, legtöbbször egy számtani sorozatot képez. A dörzsárak befoghatók akárcsak a csigafúrók tokmányba, vagy csökkentő hüvelyek közbeiktatásával a fúrógép főorsójának hüvelyébe. A legjobb megoldás, ha önbeálló csuklós befogó betétbe fogjuk be a dörzsárat, mely így feszülés nélkül képes az előfurat tengelyirányába beállni. Ez a megoldás javítja a furat esetleges ovalitását is, A művelet elvégzésének szabályai kézi dörzsárazásnál: - a dörzsár nem lehet kopott, az élei sértetlenek, csorbulástól mentesek legyenek - a furat előmunkálás ne legyen túlságosan durva, - a ráhagyás ne haladja meg az ajánlott értéket, de ne legyen kisebb az alsó értéknél sem - a művelet megkezdése előtt tisztítsuk meg a furatot és a dörzsárat is a rátapadt forgácstól egyéb szennyeződéstől - óvatosan kezdjük meg a dörzsár bevezetését a furatba, hagyjuk, hogy megvezesse saját magát - a forgatáshoz a dörzsár méretének megfelelő méretű hajtókart válasszunk, mert nagyobb hajtókar használatával túl nagy nyomatékot kifejtve a szerszámot könnyen eltörhetjük - a forgatási sebesség egyenletes legyen - a kifejtett előtolóerő egyenletes és folyamatos legyen - a jó kenésről gondoskodni kell, az optimális kenőanyag a faggyú vagy az olaj, de ma már elterjedten használják a különféle üregelő spray-ket - átmenő furatoknál a dörzsár visszahúzásával ne bajlódjunk, vegyük le a hajtókart és a másik oldalon vegyik ki a szerszámot - a dörzsárat még a visszahúzás művelete közben is csak előre szabad forgatni, és azt is fontos tudni, hogy forgatni kell! A művelet elvégzésének szabályai gépi dörzsárazásnál: - a dörzsár nem lehet kopott, az élei sértetlenek, csorbulástól mentesek legyenek - a furat előmunkálás ne legyen túlságosan durva, - a ráhagyás ne haladja meg az ajánlott értéket, de ne legyen kisebb az alsó értéknél sem - a művelet megkezdése előtt tisztítsuk meg a furatot és a dörzsárat is a rátapadt forgácstól egyéb szennyeződéstől - óvatosan, kézzel kezdjük meg a dörzsár bevezetését a furatba, hagyjuk, hogy megvezesse saját magát, és csak ezután kapcsoljuk be a gépi előtolást 4
6 - a forgácsolási sebesség 5 12 m/perc értékű legyen - az előtolást az alábbi táblázat alapján válasszuk ki, és állítsuk be, az egész művelet alatt folyamatos legyen. Kézi előtolásnál is figyeljünk az egyenletességre! - a műveletet, ha elkezdjük végig kell csinálni, amennyiben dörzsárazás közben visszahúzzuk a szerszámot, és újrakezdjük a műveletet, a furat eleje túlméretessé válhat, és esztétikai hiba is keletkezhet - jó kenésről kell gondoskodni, hűtésre nincs szükség, az optimális kenőanyagot a táblázat alapján választhatjuk ki - a dörzsárat még a visszahúzás művelete közben is csak előre szabad forgatni, és azt is fontos tudni, hogy forgatni kell! Amennyiben szakszerűen végezzük a dörzsárazást IT6 IT7 minőségi fokozatnak megfelelő pontosságú és Ra= 0,8 3,2 µm átlagos érdesség érhető el. (csak emlékeztetőül: a csigafúró esetében a méretpontosság IT 10 12, a felületi érdesség µm!) Az alábbi táblázat irányértékeket tartalmaz a dörzsárazás művelettervezéséhez: Gyorsacél gépi dörzsárak ajánlott vágósebessége, előtolása és a javasolt kenőanyag: Anyagcsoport V (m/min) f (mm/f) Kenés gépi műveletnél Ø2-10 Ø10-25 Ø25-45 Ø>45 Ötvözetlen és gyengén ötvözött acélok N/mm ,10-0,15 0,15-0,25 0,25-0,35 0,35-0,40 Emulzió Nemesíthető acélok N/mm ,10-0,15 0,15-0,25 0,25-0,35 0,35-0,40 Emulzió Nemesíthető acélok N/mm ,10-0,15 0,15-0,25 0,25-0,35 0,35-0,40 Emulzió Korrózióálló acél, ferrites N/mm ,08-0,10 0,10-0,20 0,20-0,30 0,30-0,40 Emulzió Korrózióálló acél, martenzites N/mm ,08-0,10 0,10-0,20 0,20-0,30 0,30-0,40 Emulzió Korrózióálló acél, ausztenites N/mm ,08-0,10 0,10-0,20 0,20-0,30 0,30-0,40 Emulzió Öntöttvas (szürkeöntvény) N/mm ,15-0,20 0,20-0,30 0,30-0,35 0,35-0,40 Szárazon Gömbgrafitos öntöttvas N/mm ,10-0,15 0,15-0,25 0,25-0,30 0,30-0,40 Szárazon Aluminium N/mm ,15-0,20 0,20-0,30 0,30-0,45 0,45-0,55 Emulzió Sárgaréz N/mm ,10-0,20 0,20-0,35 0,35-0,45 0,45-0,55 Olaj Bronz N/mm ,10-0,20 0,20-0,30 0,30-0,45 0,45-0,60 Szárazon 5
7 3. Dörzsárak típusai Az alábbiakban röviden ismertetjük az széles körben elterjedt dörzsártípusokat. A dörzsárak anyaga a legtöbb esetben gyorsacél, de ma már elterjedtek a tömör keményfémből készült szerszámok, melyekkel nagyobb forgácsolósebességet, és hosszabb éltartamot lehet elérni, alkalmazásuk elsősorban gépi dörzsárazásnál ajánlott. Egyenes forgácshornyú dörzsárak Ezek a legolcsóbb dörzsárak, de élettartamuk is a legrövidebb. Amennyiben a furatot körülvevő anyag keménysége nem egyenletes, a keményebb oldal könnyen elnyomja a dörzsárat, és alakhibát, esztétikai hibát okoz. 4. ábra. Kézi dörzsár egyenes forgácshoronnyal Csavart forgácshornyú dörzsárak A csavart forgácshorony jobban és pontosabban vezeti a szerszámot a furatban, géppel végzett dörzsárazásnál mindenképpen ezeknek a használata javasolt. 5. ábra. Kúposszárú gépi dörzsár csavartforgácshoronnyal Szerelhető dörzsárak Különösen nagyobb átmérők esetén (Ø25 mm-től), a szerszámanyag megtakarítása, egyszerűbb legyártása miatt gyakran alkalmaznak, úgynevezett feltűzhető dörzsárakat. Egyetemesen használható szerszámszárakra több méretben, csak a forgácsoló résszel rendelkező dörzsár szerelhető fel. Mivel az átmérő nagy, kizárólag géppel végzett műveleteknél kerülhet szóba az alkalmazásuk. 6
8 6. ábra. Feltűzhető dörzsárak Kúpos dörzsárak Kúpos furatok befejező megmunkálásaként alkalmazzák a kúpos dörzsárakat, melyekkel a furat méretpontossága és a felületi minősége is egyszerre elkészíthető. Kis átmérők esetében gyakorlatilag nem áll rendelkezésre más technológia kúpos furatok elkészítéséhez. A dörzsárat hengeresen előfúrt furatba hajtjuk be olyan mélyen, hogy a pontos méretek kialakuljanak. Mivel ennél a műveletnél a dörzsár egész hosszon egyszerre minden élével forgácsol nagyon nagy forgatónyomaték alakul ki, ami szerszámtöréshez is vezethet. Ennek a problémának a megoldására a 7. ábrán látható dörzsár csoportot használják. A felső szerszám lépcsősen kinagyolja a kúpos furatot, az alatta lévő szerszám kialakítja a kúp felületét, a szaggatott élek a forgácsoló erő csökkentésére és a forgácstörésre szolgálnak. A legalsó dörzsár feladata csupán a végső méret és a jó minőségű felület előállítása. Ezeknek a műveleteknek a során különös figyelemmel kell gondoskodni a jó kenésről. 7. ábra. Kúpos dörzsár-sorozat A kúpos dörzsáraknál nem csak az átmérő, hanem a kúpszög szerint is ki kell választani a szerszámot. 7
9 Állítható dörzsárak Az állítható dörzsárakat akkor alkalmazzák, ha nem a szokásos alapillesztéssel kell a furatot elkészíteni, hanem attól kicsit eltérő illesztéssel. A másik gyakori alkalmazási terület, valamilyen alkatrészben, egy meglévő furat javítása, különösen az alakhiba újbóli hengeressé munkálása. Amikor a furat újból hengeres, megmérik és ehhez a mérethez illesztik az új alkatrészt. 8. ábra. Állítható dörzsárak Az állítható dörzsáraknak két fő típusa létezik. Az ábra felső képén lévő dörzsáron a forgácsolóélek két speciális anya közé vannak beszorítva. A szerszám szárában az élaknek lejtős horony van kialakítva. Ha a két anyát a befogószár felé forgatjuk az élek a lejtőn mind feljebb csúsznak, a dörzsár által forgácsolt furat átmérője nagyobb lesz. Ezekkel a szerszámokkal 1-2 mm-es átmérőkülönbség is beállítható. Az alsó képen lévő szerszám a forgácsolóélek között több helyen fel van hasítva, a belsejében kúpos furat van. A szerszám végén lévő csavarnak van egy kúpos szára, melyet beljebb tekerve a forgácsoló éleket szétfeszítjük. Ezeken a dörzsárakon csak 0,1-0,2 mm-nyi átmérőnövekedést tudunk beállítani, mert a szerszám anyaga nem viselne el nagyobb rugalmas deformációt. TANULÁSIRÁNYÍTÓ 1. Elsőként a Szakmai információtartalom áttanulmányozásával foglalkozzon! 2. Válaszolja meg az Esetfelvetés-munkahelyzet részben található kérdéseket! Ha a kérdéseket nem tudja megválaszolni, használja újból a Szakmai információtartalmat! 3. Ezután a szakmai ismereteinek ellenőrzéséhez oldja meg az Önellenőrző feladatok fejezetben található elméleti feladatsort! Hasonlítsa össze a megoldásait a Megoldások fejezetben megadottakkal! Ha szükséges, használja újból a Szakmai információtartalmat! 4. A gyakorlati munkahelyén ismerkedjen a rendelkezésre álló dörzsárakkal, próbálja őket beazonosítani a Szakmai információtartalomban ismertetett szerszámokkal, és határozza meg alkalmazási területüket. 5. Gyakorolja a dörzsárazás műveletét a gyakorlatvezető által rendelkezésre bocsájtott anyagokban és szerszámokkal. Külön figyelmet fordítson az alábbi lépések betartására: - Válasszon vágósebességet és előtolás értéket a megfelelő táblázatból! 8
10 - Számítsa ki a megfelelő fordulatszámot a vágósebesség és a dörzsár átmérője alapján! - Ellenőrizze szemrevételezéssel a dörzsár élgeometriáját! Szükség esetén kérjen másik szerszámot! - Határozza meg a dörzsár átmérőjének megfelelő előfúrás átmérőjét! - Ügyeljen az ismertetett műveleti sorrend pontos betartására! - Ellenőrizze az elkészített furat méretét és felületi minőségét! - Hasonlítsa össze a mérési eredményeket a dörzsárral elérhető a Szakmai információtartalomban ismertetett pontossági osztályok szerint elvárható pontossággal! - Keresse meg az okokat, hogy milyen hibákat követett el, ha az elkészített furatok pontossága nem megfelelő! 9
11 ÖNELLENŐRZŐ FELADATOK 1. feladat: Sorolja fel a kézi dörzsárazás helyes végrehajtási szabályait! 7 2. feladat: Sorolja fel a gépi dörzsárazás helyes végrehajtási szabályait! 2. feladat Milyen hűtő-kenő anyagot kell kézi dörzsárazásnál használni! 10
12 11
13 MEGOLDÁSOK 1. feladat - a dörzsár nem lehet kopott, az élei sértetlenek, csorbulástól mentesek legyenek - a furat előmunkálás ne legyen túlságosan durva, - a ráhagyás ne haladja meg az ajánlott értéket, de ne legyen kisebb az alsó értéknél sem - a művelet megkezdése előtt tisztítsuk meg a furatot és a dörzsárat is a rátapadt forgácstól egyéb szennyeződéstől - óvatosan kezdjük meg a dörzsár bevezetését a furatba, hagyjuk, hogy megvezesse saját magát - a forgatáshoz a dörzsár méretének megfelelő méretű hajtókart válasszunk, mert nagyobb hajtókar használatával túl nagy nyomatékot kifejtve a szerszámot könnyen eltörhetjük - a forgatási sebesség egyenletes legyen - a kifejtett előtolóerő egyenletes és folyamatos legyen - a jó kenésről gondoskodni kell, az optimális kenőanyag a faggyú vagy az olaj, de ma már elterjedten használják a különféle üregelő spray-ket - átmenő furatoknál a dörzsár visszahúzásával nem bajlódjunk, vegyük le a hajtókart és a másik oldalon vegyik ki a szerszámot - a dörzsárat még a visszahúzás művelete közben is csak előre szabad forgatni, és azt is fontos tudni, hogy forgatni kell! 2. feladat - a dörzsár nem lehet kopott, az élei sértetlenek, csorbulástól mentesek legyenek - a furat előmunkálás ne legyen túlságosan durva, - a ráhagyás ne haladja meg az ajánlott értéket, de ne legyen kisebb az alsó értéknél sem - a művelet megkezdése előtt tisztítsuk meg a furatot és a dörzsárat is a rátapadt forgácstól egyéb szennyeződéstől - óvatosan, kézzel kezdjük meg a dörzsár bevezetését a furatba, hagyjuk, hogy megvezesse saját magát, és csak ezután kapcsoljuk be a gépi előtolást - a forgácsolási sebesség 5 12 m/perc értékű legyen - az előtolást az alábbi táblázat alapján válasszuk ki, és állítsuk be, az egész művelet alatt folyamatos legyen. Kézi előtolásnál is figyeljünk az egyenletességre! - a műveletet, ha elkezdjük végig kell csinálni, amennyiben dörzsárazás közben visszahúzzuk a szerszámot, és újrakezdjük a műveletet, a furat eleje túlméretessé válhat, és esztétikai hiba is keletkezhet - jó kenésről kell gondoskodni, hűtésre nincs szükség, az optimális kenőanyagot a táblázat alapján választhatjuk ki 12
14 - a dörzsárat még a visszahúzás művelete közben is csak előre szabad forgatni, és azt is fontos tudni, hogy forgatni kell! 3. feladat Az optimális kenőanyag a faggyú vagy az olaj, de ma már elterjedten használják a különféle üregelő spray-ket. 13
15 IRODALOMJEGYZÉK FELHASZNÁLT IRODALOM Ambrusné dr. Alady Márta-dr. Árva János-dr. Jezsó László-dr. Nagy P. Sándor-dr. Pap András: Gyártási eljárások Műszaki Könyvkiadó 1998 Balázs Imre - Kádár István - Szilágyi László - Váradi András: Gyártástechnológia I.49930/1 Műszaki könyvkiadó, Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Frischerz-Skop Fémtechnológia 1 Alapismeretek 36001/I B+V Lap- és Könyvkiadó Dr. Márton Tibor-Plósz Antal-Vincze István: Anyag és Gyártásismeret. Képzőművészeti kiadó AJÁNLOTT IRODALOM Fenyvessy Tibor-Fuchs Rudolf-Plósz Antal Műszaki táblázatok, Budapest, 2007 Dr. Márton Tibor-Plósz Antal-Vincze István: Anyag és Gyártásismeret. Képzőművészeti kiadó
16 A(z) modul 023-as szakmai tankönyvi tartalomeleme felhasználható az alábbi szakképesítésekhez: A szakképesítés OKJ azonosító száma: A szakképesítés megnevezése Épületgépész technikus Energiahasznosító berendezés szerelője Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Vízvezeték- és vízkészülék-szerelő Finommechanikai gépkarbantartó, gépbeállító Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész Géplakatos Gépbeállító Késes, köszörűs, kulcsmásoló Gépi gravírozó Kulcsmásoló Légtechnikai rendszerszerelő Erdőgazdasági gépésztechnikus Mezőgazdasági gépésztechnikus Építő- és anyagmozgató-gépész technikus Építő- és szállítógép-szerelő Épületlakatos Épületmechanikai szerelő Fegyverműszerész Felvonószerelő Finommechanikai műszerész Mérlegműszerész Orvosi műszerész Hegesztő Bevont elektródás hegesztő Egyéb eljárás szerinti hegesztő Fogyóelektródás hegesztő Gázhegesztő Hegesztő-vágó gép kezelője Volframelektródás hegesztő Optikai műszerész Szerkezetlakatos Lemezlakatos Vegyi- és kalorikusgép szerelő és karbantartó Karosszérialakatos Biztonságtechnikai szerelő, kezelő Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó A szakmai tankönyvi tartalomelem feldolgozásához ajánlott óraszám: 28 óra
17 A kiadvány az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP / A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése keretében készült. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Kiadja a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 1085 Budapest, Baross u. 52. Telefon: (1) , Fax: (1) Felelős kiadó: Nagy László főigazgató
MUNKAANYAG. Szám János. Furatesztergálás technológiai tervezése, szerszámok, készülékek megválasztása, paraméterek meghatározása
Szám János Furatesztergálás technológiai tervezése, szerszámok, készülékek megválasztása, paraméterek meghatározása A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló)
MUNKAANYAG. Palotai Zoltán. Kézi reszelés. A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő)
Palotai Zoltán Kézi reszelés A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő) A követelménymodul száma: 0111-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-019-30
MUNKAANYAG. Szám János. Síkmarás, gépalkatrész befoglaló méreteinek és alakjának kialakítása marógépen. A követelménymodul megnevezése:
Szám János Síkmarás, gépalkatrész befoglaló méreteinek és alakjának kialakítása marógépen A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló) A követelménymodul
Mozgásátalakítók, csigahajtás, csavarorsó felépítése és működése.hibalehetőségek és javításuk
Molnár István Mozgásátalakítók, csigahajtás, csavarorsó felépítése és működése.hibalehetőségek és javításuk A követelménymodul megnevezése: Gépelemek szerelése A követelménymodul száma: 0221-06 A tartalomelem
MUNKAANYAG. Tóth György. Gyalugépek ellenőrzése, beállítása. A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai
Tóth György Gyalugépek ellenőrzése, beállítása A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai A követelménymodul száma: 2273-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-011-30
31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték- és vízkészülékszerelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Palotai Zoltán. Előrajzolás. A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő)
Palotai Zoltán Előrajzolás A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő) A követelménymodul száma: 0111-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-016-30
MUNKAANYAG. Dabi Ágnes. A villamos ívhegesztés fajtái, berendezései, anyagai, segédanyagai, berendezésének alkalmazása
Dabi Ágnes A villamos ívhegesztés fajtái, berendezései, anyagai, segédanyagai, berendezésének alkalmazása A követelménymodul megnevezése: Gépészeti kötési feladatok A követelménymodul száma: 0220-06 A
MUNKAANYAG. Vilandné Bertha Mária. Felvételi vázlat készítése. A követelménymodul megnevezése: CAD-ismeretek
Vilandné Bertha Mária Felvételi vázlat készítése A követelménymodul megnevezése: CAD-ismeretek A követelménymodul száma: 0557-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-22 FELVÉTELI VÁZLAT
Magyarkúti József. Anyagvizsgálatok. A követelménymodul megnevezése: Mérőtermi feladatok
Magyarkúti József Anyagvizsgálatok A követelménymodul megnevezése: Mérőtermi feladatok A követelménymodul száma: 0275-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-001-50 ANYAGVIZSGÁLATOK ANYAGVIZSGÁLATOK
MUNKAANYAG. Szalayné Kovács Eszter. Káresemény, baleset dokumentálása. A követelménymodul megnevezése:
Szalayné Kovács Eszter Káresemény, baleset dokumentálása A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok A követelménymodul száma: 0110-06 A tartalomelem
Épületgépészeti csőhálózat- és. 31 582 09 0010 31 03 Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Épületgépészeti csőhálózat- és
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Gépelemek szerelésekor, gyártásakor használt mérőezközök fajtái, használhatóságuk a gyakorlatban
Molnár István Gépelemek szerelésekor, gyártásakor használt mérőezközök fajtái, használhatóságuk a gyakorlatban A követelménymodul megnevezése: Gépelemek szerelése A követelménymodul száma: 0221-06 A tartalomelem
Nem oldható kötések alkalmazása, szerszámai, technológiája
Szabó László Nem oldható kötések alkalmazása, szerszámai, technológiája A követelménymodul megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok A követelménymodul száma: 0109-06 A tartalomelem azonosító száma és
Palotainé Békési Katalin. Műszaki rajzok, műszaki jelképek ismerete, használata. Gépész, hidraulikus, pneumatikus és
Palotainé Békési Katalin Műszaki rajzok, műszaki jelképek ismerete, használata. Gépész, hidraulikus, pneumatikus és villamos (korlátozottan) területen. A követelménymodul megnevezése: Gépelemek szerelése
MUNKAANYAG. Hervay Péter. Gyalugép, gyalulás. A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II.
Hervay Péter Gyalugép, gyalulás A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló) A követelménymodul száma: 0227-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
MUNKAANYAG. Gerber Gábor Ferdinánd. Tápanyagvisszapótlás gépeinek megismerése, működésük. A követelménymodul megnevezése:
Gerber Gábor Ferdinánd Tápanyagvisszapótlás gépeinek megismerése, működésük A követelménymodul megnevezése: Gépüzemeltetés és -karbantartás A követelménymodul száma: 2205-06 A tartalomelem azonosító száma
MUNKAANYAG. Földi László. Szögmérések, külső- és belső kúpos felületek mérése. A követelménymodul megnevezése:
Földi László Szögmérések, külső- és belső kúpos felületek mérése A követelménymodul megnevezése: Általános anyagvizsgálatok és geometriai mérések A követelménymodul száma: 0225-06 A tartalomelem azonosító
Épületgépészeti csőhálózat- és. 31 582 09 0010 31 03 Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Épületgépészeti csőhálózat- és
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
MUNKAANYAG. Dr.Majoros Ferenc. Gépelemek javítása. A követelménymodul megnevezése: Mezőgazdasági gépészeti alapfeladatok
Dr.Majoros Ferenc Gépelemek javítása A követelménymodul megnevezése: Mezőgazdasági gépészeti alapfeladatok A követelménymodul száma: 2276-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-013-30 KÖTŐGÉPELEMEK
Kézi forgácsolások végzése
Gubán Gyula Kézi forgácsolások végzése A követelménymodul megnevezése: Karosszérialakatos feladatai A követelménymodul száma: 0594-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-018-30 KÉZI FORGÁCSOLÁSOK
A fúrás technológiája és szerszámai
NGB_AJ012_1 Forgácsoló megmunkálás (Forgácsolás és szerszámai) A fúrás technológiája és szerszámai Dr. Pintér József 2015. Felhasznált irodalom: Pápai Gábor.ppt prezentációja 2013. Dr. Szmejkál Attila
MUNKAANYAG. Kamarán Krisztián. Jellemző burkolati hibák fajtái, kialakulásuk okai. A követelménymodul megnevezése: Burkolat, útkörnyezet kezelése I.
Kamarán Krisztián Jellemző burkolati hibák fajtái, kialakulásuk okai A követelménymodul megnevezése: Burkolat, útkörnyezet kezelése I. A követelménymodul száma: 0598-06 A tartalomelem azonosító száma és
Keresztmetszeti megmunkálás többfejes gyalugépekkel
Szabó Árpád Kálmán Keresztmetszeti megmunkálás többfejes gyalugépekkel A követelménymodul megnevezése: Alapvető tömörfa megmunkálási feladatok A követelménymodul száma: 2302-06 A tartalomelem azonosító
Miskolci Egyetem, Gyártástudományi Intézet, Prof. Dr. Dudás Illés
6. MENETMEGMUNKÁLÁSOK A csavarfelületek egyrészt gépelemek összekapcsolására (kötő menetek), másrészt mechanizmusokban mozgás átadásra (kinematikai menetek) szolgálnak. 6.1. Gyártási eljárások a) Öntés
Vasúti kerekek esztergálása
ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ Vasúti kerekek esztergálása Újraesztergálás és új kerekek esztergálása TARTALOM BEVEZETÉS 4 Különböző vonattípusok 5 Kerékanyagok 6 Kerékméretek 7 Kerékalakok 7 A kerekek gyártási
Faláttörés, falvésés, javítókőműves munkálatok az épületgépészetben
Budavári Zoltán Faláttörés, falvésés, javítókőműves munkálatok az épületgépészetben A követelménymodul megnevezése: Általános csőszerelési feladatok A követelménymodul száma: 0095-06 A tartalomelem azonosító
MUNKAANYAG. Bukvai Albertné. Alkatrésztechnológia - nyakköreldolgozások. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása
Bukvai Albertné Alkatrésztechnológia - nyakköreldolgozások A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása A követelménymodul száma: 1321-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
MUNKAANYAG. Dzúró Zoltán. Tengelyszerű munkadarab készítése XY típusú. esztergagépen, a munkafolyamat, a méret-, alakpontosság
Dzúró Zoltán Tengelyszerű munkadarab készítése XY típusú esztergagépen, a munkafolyamat, a méret-, alakpontosság és felületminőség ellenőrzése, dokumentálása A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti
MUNKAANYAG. Földi László. Méret- és alakellenőrzések idomszerekkel, speciális mérőeszközökkel. A követelménymodul megnevezése:
Földi László Méret- és alakellenőrzések idomszerekkel, speciális mérőeszközökkel A követelménymodul megnevezése: Általános anyagvizsgálatok és geometriai mérések A követelménymodul száma: 0225-06 A tartalomelem
MUNKAANYAG. Orosz György. Erőgépre szerelt homlokrakodó gépek. A követelménymodul megnevezése: Önjáró betakarítógépek üzemeltetése és karbantartása
Orosz György Erőgépre szerelt homlokrakodó gépek A követelménymodul megnevezése: Önjáró betakarítógépek üzemeltetése és karbantartása A követelménymodul száma: 2315-06 A tartalomelem azonosító száma és
Keresztmetszeti megmunkálás egyengető-, vastagoló-, és kombinált gyalugépekkel
Pagonyné Mezősi Marietta Keresztmetszeti megmunkálás egyengető-, vastagoló-, és kombinált gyalugépekkel A követelménymodul megnevezése: Alapvető tömörfa megmunkálási feladatok A követelménymodul száma:
MUNKAANYAG. Kruszlicz Sándor Zsolt. Alapozó és közbenső mázolás. A követelménymodul megnevezése: Mázolás, festés, felújítási munkák I.
Kruszlicz Sándor Zsolt Alapozó és közbenső mázolás A követelménymodul megnevezése: Mázolás, festés, felújítási munkák I. A követelménymodul száma: 087806 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
Pagonyné Mezősi Marietta. Fűrészáru tárolása. A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai
Pagonyné Mezősi Marietta Fűrészáru tárolása A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai A követelménymodul száma: 2309-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-008-30 FŰRÉSZÁRU
2011. tavaszi félév. Fúrás. Dr. Ozsváth Péter Dr. Szmejkál Attila
2011. tavaszi félév Fúrás Dr. Ozsváth Péter Dr. Szmejkál Attila Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Járműgyártás és javítás Tanszék, 1111, Budapest, Bertalan L. u. 2. Z 608., tel./fax: +36
Oldható kötések készítése
Szalayné Kovács Eszter Oldható kötések készítése A követelménymodul megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok A követelménymodul száma: 0109-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-015-36
MUNKAANYAG. Tóth György. Gyalugépek biztonságtechnikai eszközeinek beállítása. A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai
Tóth György Gyalugépek biztonságtechnikai eszközeinek beállítása A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai A követelménymodul száma: 2273-06 A tartalomelem azonosító száma és
Omlós tészta készítése, gyúrással
Papné Szabó Ibolya Omlós tészta készítése, gyúrással A követelménymodul megnevezése: Tésztakészítés, tésztaszárítás A követelménymodul száma: 0535-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-014-30
MUNKAANYAG. Szabó László. Szilárdságtan. A követelménymodul megnevezése:
Szabó László Szilárdságtan A követelménymodul megnevezése: Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője és vegyipari technikus feladatok A követelménymodul száma: 047-06 A tartalomelem azonosító száma
MUNKAANYAG. Szabó László. Oldható kötések alkalmazása, szerszámai, technológiája. A követelménymodul megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok
Szabó László Oldható kötések alkalmazása, szerszámai, technológiája A követelménymodul megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok A követelménymodul száma: 0109-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
MUNKAANYAG. Lakatos Elemérné. Női alsóruházat készítése. A követelménymodul megnevezése: Fehérnemű-készítés
Lakatos Elemérné Női alsóruházat készítése A követelménymodul megnevezése: Fehérnemű-készítés A követelménymodul száma: 1323-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-012-30 MELLTARTÓ KÉSZÍTÉSE
MUNKAANYAG. Fodor Krisztina. A dokumentációk szerepe a minőségbiztosításban. A követelménymodul megnevezése:
Fodor Krisztina A dokumentációk szerepe a minőségbiztosításban A követelménymodul megnevezése: Általános melegüzemi munka-, baleset-, tűz- környezetvédelmi és minőségbiztosítási feladatok A követelménymodul
Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 031242 HELYI TANTERV AZ ELŐREHOZOTT, 3 ÉVES SZAKKÉPZÉSHEZ Gépészet..SZAKMACSOPORT Gépi forgácsoló..szakma OKJ SZÁMA: 31 521 09 1000 00 00 ÉRVÉNYES: 2012.
MUNKAANYAG. Horváth József. Marketing alapok II. A követelménymodul megnevezése: Projektmenedzsment
Horváth József Marketing alapok II. A követelménymodul megnevezése: Projektmenedzsment A követelménymodul száma: 1143-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-012-50 MARKETING ALAPOK II.
MUNKAANYAG. Gombos József. Marógépek ellenőrzése, beállítása. A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai
Gombos József Marógépek ellenőrzése, beállítása A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai A követelménymodul száma: 2273-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-012-30
MUNKAANYAG. Gergely József. Keresztmetszeti megmunkálás kézi gyalulással. A követelménymodul megnevezése: Alapvető tömörfa megmunkálási feladatok
Gergely József Keresztmetszeti megmunkálás kézi gyalulással A követelménymodul megnevezése: Alapvető tömörfa megmunkálási feladatok A követelménymodul száma: 2302-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
KULCS_GÉPELEMEKBŐL_III._FOKOZAT_2016.
KULCS_GÉPELEMEKBŐL_III._FOKOZAT_2016. 1.Tűréseknek nevezzük: 2 a) az anyagkiválasztás és a megmunkálási eljárások előírásait b) a gépelemek nagyságának és alakjának előírásai c) a megengedett eltéréseket
Épületgépészeti tervdokumentációk /Felépítése, tervjelei, dokumentumai/
Eperjesi Zsuzsanna Épületgépészeti tervdokumentációk /Felépítése, tervjelei, dokumentumai/ A követelménymodul megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok A követelménymodul száma: 0109-06 A tartalomelem
MUNKAANYAG. Dene Lászlóné. Alkatrésztechnológia - foltzsebek, zsebfedők, szabásvonalba helyezett zsebek. A követelménymodul megnevezése:
Dene Lászlóné Alkatrésztechnológia - foltzsebek, zsebfedők, szabásvonalba helyezett zsebek A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása A követelménymodul száma: 1321-06 A tartalomelem
MUNKAANYAG. Kiss Irén. Ételkészítési műveletek, veszteségek elszámolása. A követelménymodul megnevezése: Ügyviteli tevékenységek végzése
Kiss Irén Ételkészítési műveletek, veszteségek elszámolása A követelménymodul megnevezése: Ügyviteli tevékenységek végzése A követelménymodul száma: 1429-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
HCR1325 acél leszúró és beszúró megmunkálásához. Új termékek forgácsoló szakemberek számára. 2015. március
New 2015. március Új termékek forgácsoló szakemberek számára acél leszúró és beszúró megmunkálásához WNT Magyarország Kft. Madarász Viktor u. 47-49. 1138 Budapest Tel. +36 1 437 0800 Fax +36 1 437 0801
HELICOIL plus sérült menetek javítása 0140/11.05
HELICOIL plus sérült menetek javítása 0140/11.05 A menetbetétek nagy teherbírású kötést biztosítanak, különösen az olyan alacsony szilárdságú anyagok esetében, mint az alumínium és magnézium. Több, mint
MUNKAANYAG. Gergely József. Keretszerkezetek készítése. A követelménymodul megnevezése: Alapvető tömörfa megmunkálási feladatok
Gergely József Keretszerkezetek készítése A követelménymodul megnevezése: Alapvető tömörfa megmunkálási feladatok A követelménymodul száma: 2302-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-022-30
MUNKAANYAG. Macher Zoltán. 3500 kilogramm alatti összgördülő súlyú. járművek kormányberendezéseinek. diagnosztikája, javítása, beállítása
Macher Zoltán 3500 kilogramm alatti összgördülő súlyú járművek kormányberendezéseinek diagnosztikája, javítása, beállítása A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. A követelménymodul száma: 0675-06
KULCS_TECHNOLÓGIA MUNKATERÜLET: GÉPÉSZET ÉS FÉMMEGMUNKÁLÁS OKTATÁSI PROFIL: LAKATOS
KULCS_TECHNOLÓGIA MUNKATERÜLET: GÉPÉSZET ÉS FÉMMEGMUNKÁLÁS OKTATÁSI PROFIL: LAKATOS 1. Egy vagy több nagyság összehasonlítását egy másik azonos nagysággal, a következő képen nevezzük: 2 a) mérés b) ellenőrzés
MUNKAANYAG. Ujszászi Antal. Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztés anyagai, hegesztőhuzalok, védőgázok. A követelménymodul megnevezése:
Ujszászi Antal Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztés anyagai, hegesztőhuzalok, védőgázok A követelménymodul megnevezése: Hegesztő feladatok A követelménymodul száma: 0240-06 A tartalomelem azonosító száma
Formaroll MEC 1000 - MEC 4000
Formaroll MEC 1000 - MEC 4000 hu Szerelési és használati útmutató Redőny és napellenzőmozgatás mechanikus végkikapcsolással Fontos információk a szerelő / a villamos szakember / a felhasználó számára Kérjük
MAGYAR RÉZPIACI KÖZPONT. 1241 Budapest, Pf. 62 Telefon 317-2421, Fax 266-6794 e-mail: hcpc.bp@euroweb.hu
MAGYAR RÉZPIACI KÖZPONT 1241 Budapest, Pf. 62 Telefon 317-2421, Fax 266-6794 e-mail: hcpc.bp@euroweb.hu Tartalom 1. A villamos csatlakozások és érintkezôk fajtái............................5 2. Az érintkezések
8. GYALULÁS, VÉSÉS, ÜREGELÉS. 8.1. Gyalulás
8. GYALULÁS, VÉSÉS, ÜREGELÉS 8.1. Gyalulás A gyalulás egyenes vonalú forgácsoló mozgással és a forgácsolás irányára merőleges, szakaszos előtoló mozgással végzett forgácsolás. Állandó keresztmetszetű forgács
JINN FA JSL-32A KEZELÉSI ÚTMUTATÓ
JINN FA JSL-32A KEZELÉSI ÚTMUTATÓ 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. FEJEZET: BEVEZETŐ, BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK... 1.1. FIGYELMEZTETŐ ÁBRÁK, FELIRATOK... 1.2. A FIGYELMEZTETŐ FELIRATOK ELHELYEZKEDÉSE... 1.3. BIZTONSÁGI
DM-GN0001-10. (Hungarian) Kereskedői kézikönyv. Általános működés
(Hungarian) DM-GN0001-10 Kereskedői kézikönyv Általános működés TARTALOM FONTOS FIGYELMEZTETÉS... 5 A BIZTONSÁG ÉRDKÉBEN...6 1 HÁTSÓVÁLTÓ... 7 MTB / TÚRAKERÉKPÁR HÁTSÓ VÁTÓ...8 ORSZÁGÚTI HÁTSÓ VÁTÓ...15
Forgácsolási technológia fogalma, forgácsolási eljárások
Hegesztés Forgácsolási technológia fogalma, forgácsolási eljárások Készítette: Jáger Imre Dátum: 2012. 02. 10 Tartalomjegyzék Forgácsolás... 4 Célja... 4 Tényezői:... 4 Forgácsoló mozgás lehet:... 4 Forgácsolási
MUNKAANYAG. Orosz György. Kukorica-betakarítás gépei. A követelménymodul megnevezése: Önjáró betakarítógépek üzemeltetése és karbantartása
Orosz György Kukorica-betakarítás gépei A követelménymodul megnevezése: Önjáró betakarítógépek üzemeltetése és karbantartása A követelménymodul száma: 2640-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
Szakértelem a beszúrás és beszúró esztergálás területén
Termék kézikönyv Beszúrás és beszúró esztergálás _ Walter Cut Szakértelem a beszúrás és beszúró esztergálás területén TARTALOM Beszúrás és beszúró esztergálás 2 Walter Cut Beszúró- és beszúróesztergáló
MUNKAANYAG. Forrai Jánosné. Előkészítő munka. A követelménymodul megnevezése: Monolit beton készítése I.
Forrai Jánosné Előkészítő munka A követelménymodul megnevezése: Monolit beton készítése I. A követelménymodul száma: 0482-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-002-30 ELŐKÉSZÍTŐMUNKA
Szerelési és karbantartási utasítás Logano GE315
Speciális fűtőkazán ventilátoros olaj-/ gázüzemű égővel 6 70 88 48 (05/08) HU Szerelési és karbantartási utasítás Logano GE5 Cserekazán Logano G05, G5, SE45, SK45 típusokhoz Szerelés és karbantartás előtt
Csavarorsós Emelő Tervezése
Csavarorsós Emelő Tervezése Készítette: Róka Tamás Technikus hallgató Tartalomjegyzék. Bevezetés 4. Trapézmenet kialakítása 5 3. tervezés folyamata és a felhasznált összefüggések 6 3.. csavarorsós emelő
Épületgépészeti tervdokumentáció /Anyagkiírás készítés
Illés Csaba Épületgépészeti tervdokumentáció /Anyagkiírás készítés A követelménymodul megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok A követelménymodul száma: 0109-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
MUNKAANYAG. Bukvai Albertné. Női és férfiruhák műszaki leírása. A követelménymodul megnevezése:
Bukvai Albertné Női és férfiruhák műszaki leírása A követelménymodul megnevezése: Gyártmányfejlesztés és gyártáselőkészítés a ruhaiparban A követelménymodul száma: 1299-09 A tartalomelem azonosító száma
CAD-CAM-CAE Példatár
CAD-CAM-CAE Példatár A példa megnevezése: A példa száma: A példa szintje: CAx rendszer: Kapcsolódó TÁMOP tananyag rész: A feladat rövid leírása: B06 - Gépipari alkatrész technológiai tervezése ÓE-B06 alap
Növényi eredetű élelmiszerek előkészítési módjai II.
Kiss Iren Növényi eredetű élelmiszerek előkészítési módjai II. A követelménymodul megnevezése: Előkészítés A követelménymodul száma: 1464-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-018-30 ZÖLDSÉGEK,
Méréstechnika 5. Galla Jánosné 2014
Méréstechnika 5. Galla Jánosné 014 A mérési hiba (error) a mérendő mennyiség értékének és a mérendő mennyiség referencia értékének különbsége: ahol: H i = x i x ref H i - a mérési hiba; x i - a mért érték;
MUNKAANYAG. Kálló Mariann. Munkaruházatokon előforduló záródások készítése. A követelménymodul megnevezése: Munka- és védőruhák készítése
Kálló Mariann Munkaruházatokon előforduló záródások készítése A követelménymodul megnevezése: Munka- és védőruhák készítése A követelménymodul száma: 1324-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
MUNKAANYAG. Rozovits Zoltán. Tengelykapcsolók felépítése. Szerelésük, beépítésük,hibalehetőségek, javításuk. A követelménymodul megnevezése:
Rozovits Zoltán Tengelykapcsolók felépítése. Szerelésük, beépítésük,hibalehetőségek, javításuk A követelménymodul megnevezése: Gépelemek szerelése A követelménymodul száma: 0221-06 A tartalomelem azonosító
MUNKAANYAG. Bodó Lászlóné. A gyümölcsök szártalanításának 1 x 1-e. A követelménymodul megnevezése: Tartósítóipari nyersanyagok feldolgozása
Bodó Lászlóné A gyümölcsök szártalanításának 1 x 1-e A követelménymodul megnevezése: Tartósítóipari nyersanyagok feldolgozása A követelménymodul száma: 0520-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
MUNKAANYAG. Völgyi Lajos. Hőcserélők üzemeltetése, szerelése. A követelménymodul megnevezése: Erjedés- és boripari nyersanyag-feldolgozás
Völgyi Lajos Hőcserélők üzemeltetése, szerelése A követelménymodul megnevezése: Erjedés- és boripari nyersanyag-feldolgozás A követelménymodul száma: 0562-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
HORDOZHATÓ SZALAGFŰRÉSZ. Használati utasítás 2107F
HORDOZHATÓ SZALAGFŰRÉSZ Használati utasítás 2107F 2 Magyarázatok az ábrák számozott részleteihez 1. Rögzítőgomb 2. Kioldó kapcsoló 3. Sebességszabályozó gomb 4. Lámpakapcsoló 5. Meglazítás iránya 6. Meghúzás
MUNKAANYAG. Jancsó Ágnes. Díszpárnák készítése. A követelménymodul megnevezése: Lakástextíliák készítése
Jancsó Ágnes Díszpárnák készítése A követelménymodul megnevezése: Lakástextíliák készítése A követelménymodul száma: 1325-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-016-30 DÍSZPÁRNÁK KÉSZÍTÉSE
MUNKAANYAG. Havasy István. Az útépítési és fenntartási munkák során felhasznált kéziszerszámok. A követelménymodul megnevezése:
Havasy István Az útépítési és fenntartási munkák során felhasznált kéziszerszámok A követelménymodul megnevezése: Burkolat, útkörnyezet kezelése I. A követelménymodul száma: 0598-06 A tartalomelem azonosító
általános előtolásirányú kontúresztergálás (kúp, gömb, tórusz) menetesztergálás menet[1].avi
ESZTERGÁLÁS Az esztergálás jelenleg a legelterjedtebb forgácsolási mód, amelyet egyélű szerszámmal végeznek általában a munkadarab forgó főmozgása mellett. A mellékmozgást a szerszám (egyélű, viszonylag
MÉRETELLENŐRZŐ- ESZKÖZÖK
04. előadás 1. fólia MÉRETELLENŐRZŐ- ESZKÖZÖK - idomszerek - állandó mértékű, beállítható mérőeszközök 04. előadás 2. fólia 1. Idomszerek Az idomszerek lehetővé teszik gyakran előforduló, egyforma méretek
4. Sajtolás és fröccs-sajtolás
4. Sajtolás és fröccs-sajtolás Sajtolás A sajtolás a legrégibb feldolgozási módszer formadarabok készítésére. Elsősorban a termoreaktiv (térhálósodó) anyagok feldolgozására használják. A sajtolás folyamata:
Mover SE Mover TE. Beszerelési példa. 1 Távirányító 2 Meghajtó motor 3 Hajtógörgő 4 Elektronikus vezérlés 5 Akkumulátor 6 Biztonsági dugaszoló aljzat
Mover SE Mover TE Beszerelési példa Távirányító 2 Meghajtó motor 3 Hajtógörgő 4 Elektronikus vezérlés 5 Akkumulátor Biztonsági dugaszoló aljzat Használati utasítás Biztonsági szempontból fontos utasítások
MUNKAANYAG. Kálló Marianna. Konyhai garnitúrák készítése. A követelménymodul megnevezése: Lakástextíliák készítése
Kálló Marianna Konyhai garnitúrák készítése A követelménymodul megnevezése: Lakástextíliák készítése A követelménymodul száma: 1325-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-013-30 KONYHAI
MÛSZAKI INFORMÁCIÓK. Menetfúró szerkezeti elemei (a példában a DIN-371 szerepel) MENETFÚRÓ OSZTÁLYOK ÉS BELSÕ MENETEK TÛRÉSEI
Oldal 1.A SZERSZÁMGYÁRTÁSHOZ HASZNÁLT ANYAGOK 2. MENETTÍPUSOK 3. MENETFÚRÓK Menetfúró szerkezeti elemei (a példában a DIN-371 szerepel) MÉRETSZABVÁNYOK BEKEZDÉS ÉS HORONYFAJTÁK MENETFÚRÓ OSZTÁLYOK ÉS BELSÕ
Elsősegélynyújtás veszélyes anyagok okozta sérülés esetén
Tyahur Szilvia Elsősegélynyújtás veszélyes anyagok okozta sérülés esetén A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok A követelménymodul száma:
MUNKAANYAG. Forrai Jánosné. A beton minősítések, minőség ellenőrzés. A követelménymodul megnevezése: Monolit beton készítése I.
Forrai Jánosné A beton minősítések, minőség ellenőrzés A követelménymodul megnevezése: Monolit beton készítése I. A követelménymodul száma: 0482-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-010-30
MUNKAANYAG. Papp Lajos. Az előzékelés technológiája. A követelménymodul megnevezése: Nagyüzemi könyvgyártás
Papp Lajos Az előzékelés technológiája A követelménymodul megnevezése: Nagyüzemi könyvgyártás A követelménymodul száma: 0958-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-50 AZ ELŐZÉKELÉS
Versenyző kódja: 43 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet 54 521 01 0000 00 00-2013 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
54 521 01 0000 00 00-2013 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 521 01 0000 00 00 SZVK rendelet száma: 15/2008. (VIII. 13.) SZMM
Az akció 2016 augusztus 31.-ig érvényes, a postára adás dátumától!
Az akció 2016 augusztus 31.-ig érvényes, a postára adás dátumától! SYNCHRO MENETFÚRÓK TAP Menetfúrók SYNCHRO SYNCHRO MENETMEGMUNKÁLÁS SYNCHRO TAP MENETFÚRÓ SYNCHRO mentfúró család Menetmegmunkáló szerszámok
Szerelés 6/2. Villamosenergia-elosztás 6/31. Kábelvezetés 6/39. Világítás és aljzat 6/63. Ajtótartozékok 6/71. Földelési tartozékok 6/78
Szerelés /2 PB500073 PB500023 PB500218 PB500082 PB500072 PB500222 Villamosenergia-elosztás /31 Kábelvezetés /39 Világítás és aljzat /3 PB500188 PB500223 Ajtótartozékok /71 PB500084 PB500217 Földelési tartozékok
ÜTVE CSAVARBEHAJTÓ GÉP. Használati utasítás
MAKITA ÜTVE CSAVARBEHAJTÓ GÉP 6953 Használati utasítás A jelen használati útmutatóban szereplő tartozékok nem feltétlenül leszállított tartozékok! A leszállított tartozékokról kérem érdeklődjön viszonteladóinknál!
Tartalomjegyzék. Használati útmutató. Szerelés Működés Karbantartás Átvizsgálás. ZIMM emelő hajtóművek Z-5 - Z-1000 GSZ-2 - GSZ-100 2016-04 1.
Tartalomjegyzék Használati útmutató Szerelés Működés Karbantartás Átvizsgálás ZIMM emelő hajtóművek Z-5 - Z-1000 GSZ-2 - GSZ-100 2016-04 1.2 HU Eredeti használati útmutató Kiadó ZIMM Maschinenelemente
Termosztatikus szeleptestek. valamennyi termosztátfejhez és állítómûhöz
valamennyi termosztátfejhez és állítómûhöz Tartalomjegyzék Termosztatikus szeleptestek Standard Leírás Felépítés Alkalmazás Cikkszámok V-exakt elõbeállítással Leírás Felépítés Alkalmazás Kezelés Cikkszámok
MUNKAANYAG. Eperjesi Zsuzsanna. A kivitelezés helyszíne /Területbejárás, munkafelmérés, egyeztetés/ A követelménymodul megnevezése:
Eperjesi Zsuzsanna A kivitelezés helyszíne /Területbejárás, munkafelmérés, egyeztetés/ A követelménymodul megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok A követelménymodul száma: 0109-06 A tartalomelem azonosító
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Rm<800MPa. Aktuális raktárkészletünk felöl érdeklődjön elérhetőségeinken. (UNC) Nagy teljesítményű gépi menetfúrók, menetformázók
Aktuális raktárkészletünk felöl érdeklődjön elérhetőségeinken. (UNC) Nagy teljesítményű gépi menetfúrók, menetformázók Rm
GRANE Szerszám- és mûanyagformaacél
SZERSZÁMACÉL ISMERTETÕ GRANE Szerszám- és mûanyagformaacél Überall, wo Werkzeuge hergestellt und verwendet werden Általános információk A GRANE egy króm-nikkel-molibdén-ötvözésû szerszámacél sz alábbi
MUNKAANYAG. Fekete Éva. Marási műveletek végzése fogazó. marógéppel, másoló marógéppel, láncmarógéppel, és pánthely maró géppel
Fekete Éva Marási műveletek végzése fogazó marógéppel, másoló marógéppel, láncmarógéppel, és pánthely maró géppel A követelménymodul megnevezése: Alapvető tömörfa megmunkálási feladatok A követelménymodul
MUNKAANYAG. Karczub Béla. Hidraulikus rendszerek kapcsolástechnikája, jelölésrendszere, egyszerűbb kapcsolások. A követelménymodul megnevezése:
Karczub Béla Hidraulikus rendszerek kapcsolástechnikája, jelölésrendszere, egyszerűbb kapcsolások A követelménymodul megnevezése: PLC-vezérlés A követelménymodul száma: 0907-06 A tartalomelem azonosító