Szatymaz Község Képviselőtestületének 6/2014.(V.21.) KT. sz. r e n d e l e t e az épített környezet értékeinek helyi védelméről
|
|
- Ábel Vincze
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szatymaz Község Képviselőtestületének 6/2014.(V.21.) KT. sz. r e n d e l e t e az épített környezet értékeinek helyi védelméről Szatymaz községi Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. (1) bek. a.) pontja, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 57. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet célja és hatálya 1. (1) A helyi védelem célja Szatymaz község szempontjából meghatározó a hatályos műemlékvédelmi jogszabályok alapján nem védett épített értékek védelme, a település építészeti örökségének a jövő nemzedékek számára való megőrzése, a védett értékek fenntartása és jó karban tartottságának biztosítása (2) A rendelet hatálya kiterjed Szatymaz község közigazgatási területén lévő a jelen rendelet alapján védetté nyilvánított épület, építmény teljes egészére,vagy valamely részére, továbbá a hozzá tartozó földrészletre, valamint ezen építészeti értékek tulajdonosaira. Védetté nyilvánítás és megszüntetés 2. (1) A védetté nyilvánítást és megszüntetést bármely jogi- vagy természetes személy kezdeményezheti a polgármesternél, aki a védetté nyilvánítási eljárás megindítását a képviselőtestület elé terjeszti. (2) A polgármester az eljárás megindítását követően értékvizsgálatot készíttet, valamint a védetté nyilvánítás, illetve megszüntetés iránti eljárás megindításáról az érdekelteket értesíti. (3) A képviselő-testület az értékvizsgálat alapján rendelettel dönt a védetté nyilvánításról, illetve megszüntetésről, mely tényről írásban értesíteni kell: a) az ingatlan tulajdonosát b) a védelmet vagy megszűnést kezdeményezőt c) a kulturális örökségvédelmi hatóságot d) a körzeti földhivatalt
2 e) az állami főépítészt f) az I. fokú építési hatóságot. (4) A védetté nyilvánított épületek, építmények felsorolását az 1. sz. melléklet tartalmazza. A védett helyi értékek nyilvántartásával kapcsolatos előírások 3. (1) A helyi értékek alá helyezett építmények és területek nyilvántartásáról a jegyző, az építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól szóló 66/1999.(VIII. 13.) FVM rendelet alapján nyilvántartást vezet. (2) A helyiség védett értékké nyilvánítás, illetőleg megszűntetés tényét az ingatlannyilvántartásba be kell jegyeztetni. A bejegyzés elmaradása a védettség tényét nem érinti. A védett épületek megjelölése 4. (1) A védelem alatt álló épületet, építményt, az e célra rendszeresített Védett épület vagy Védett építmény feliratú táblával kell megjelölni. (2) A tábla elhelyezését a tulajdonos tűrni köteles. (3) A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről és eltávolításáról a jegyző gondoskodik. (4) A tábla fenntartása és karbantartása a tulajdonos feladata. A védett érték fenntartása, megóvása 5. (1) A tulajdonos köteles a helyileg védett építmény vagy épület karbantartásáról, rendeltetésszerű használatáról gondoskodni, és a védett érték állapotát a hatályos jogszabályokban foglaltak szerint meghatározott módon és időszakonként felülvizsgálni. (2) Az épület teljes egészére vonatkozó védelem: a) a helyileg védett építészeti értékek fennmaradásának feltétele, megőrzésének módja elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használat,
3 b) a védett épületet hagyományos építészeti tömegükben, tetőformájukban való megtartatása, érintetlenül hagyva a homlokzati nyílásrendet és nyílások osztását, megőrizve a homlokzati tagozatokat és díszítéseket, c) a védett épület belső korszerűsítését, átalakítását, esetleg bővítését a védettség nem akadályozza, sőt a védelem érdekében elő kell segíteni ezen épületek mai igényeinek megfelelő használatát. A belső átalakításokat az eredeti szerkezet és belső értékek megtartásával kell megoldani. d) a védett épületeket úgy lehet bővíteni, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzati kialakítása, utcaképe megjelenése nem változhat. A bővítés a régi épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen. e) a védett épület bontására csak a teljes műszaki és erkölcsi avultság beálltával bontási engedéllyel védettség megszüntetését követően kerülhet sor. (3) Ha a védelem érdekei megkövetelik, az I. fokú építésügyi hatóság elrendelheti a védett épület, építmény jó karbantartására vonatkozó kötelezettség teljesítését, ill. elrendelheti az épület, építmény felülvizsgálatát, felújítását. Továbbá elrendelheti az engedély nélkül létesített a védett épületek megjelenését zavaró épületrészek (hozzáépítések, később alkalmazott díszítések, tető átalakítás, vakolat, festés) eltávolítását. (1997. évi LXXVIII. törvény 29., 47. ) (4) A védelem érdekében tett intézkedéseket a védett épületek nyilvántartásába be kell jegyezni. (5) A védett építmény vagy épület fenntartása a mindenkori tulajdonost terheli. Építésügyi hatóság engedélyével végezhető munkák és tevékenységek 6. (1) A helyi védettség alá tartozó épületek, építmények esetében az építésügyi hatóság engedélye szükséges a védett épület, építmény jellegét és megjelenítését bármely módon érintő munkálatok elvégzéséhez. (2) Az építési engedély kiadásához az I. fokú építésügyi hatóságnál ki kell kérni az illetékes állami főépítész szakvéleményét. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott munkára az építési- és használatbavételi engedélyezési eljárásról szóló jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni, a jogszabályban előírt mellékleteken kívül csatolni kell. a) állapot-felmérés rajzot; b) homlokzati színtervet; c) fényképet. (4) Helyi védelem alatt álló épület, építmény bontására csak a védelem megszüntetése után adható engedély.
4 7.. (1) Az építésügyi hatóság az építési engedély kiadását megtagadhatja, vagy feltételhez kötheti, ha a tervezett építési munka: a) egyedi védettség esetén az épület, építménytömegének, homlokzatának, tetőzetének, díszítőelemeinek, burkolatának, tetőfelépítményeinek nyílászáró szerkezeteinek, valamint egyéb épülettartozékainak megváltoztatásával, eltávolításával, vagy elbontásával jár, b) környezetbe nem illő építéstechnológia, homlokzati képzés, felületképzés és színezés alkalmazását tervezi, és a védett érték megőrzését veszélyeztetné, jellegét hátrányosan megváltoztatná, vagy értékcsökkenését eredményezné. (2) Az építésügyi hatóság az engedélyezési eljárás során a) meghatározza az épület tetőfedésének anyagát, b) előírja a homlokzat kialakításának módját és színezését, c) megtiltja az építményen történő reklámhordozó elhelyezését, d) megtiltja az építmények körterületekről való látható megjelenését kedvezőtlenül befolyásoló gépészeti berendezések, antennák, légvezetékek, árnyékolók alkalmazását. Záró rendelkezések 8. E rendelet kihirdetését követően lép hatályba. A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a 35/2008.(XII.11.), 9/2010.(IV.15.), 21/2011.(VII.28.) és a 2/2012.(I.19.) Kt. számú rendelet. dr. Kormányos László polgármester Mákos Istvánné jegyző Kihirdetés napja: május 21. Mákos Istvánné jegyző
5 1. melléklet a 6/2014. (V.21.) önkormányzati rendelethez 12 ssz. hrsz cím megnevezés védettség mértéke /3 Kossuth u. Templom Teljes körű /5 Kossuth u. Liget Teljes körű József Attila u Óvoda Főépület Teljes körű III. körzet 182/2. Szatymaz II. Iskola Teljes körű /6 II. körzet 115. Neszürjhegyi Iskola Teljes körű Teleház /2 IV. körzet 97. Vilmaszállási Iskola Teljes körű /5 II. körzet 209. Jánosszállási Iskola Teljes körű József Attila u. 5. Plébánia Teljes körű /9 III.körzet 135. Enyingi malom Teljes körű
30/1999.(X.26) számú rendelete A helyi építészeti értékek védelméről. (Egységes szerkezet)
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2002.(V.29.), 37/2004.(VII.5.), 52/2004.(VIII.31.), 31/2009.(IX.10.) /egyes önkormányzati rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról/, 32/2011.(VII.5.),
Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről
Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testület az épített környezet alakításáról
Kács Község Önkormányzatának 4/2011.(I.25.) számú rendelete Kács község építészeti értékeinek helyi védelméről
Kács Község Önkormányzatának 4/2011.(I.25.) számú rendelete Kács község építészeti értékeinek helyi védelméről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében biztosított jogkörében
Cigánd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(I.29.) számú rendelete a helyi építészeti értékek védelméről
Cigánd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(I.29.) számú rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Cigánd Város Önkormányzat Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. tv. 8..(1) bekezdése,
Vatta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 17./2014./XII.23./ R e n d e l e t e
KIVONAT Vatta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 17./2014./XII.23./ R e n d e l e t e Helyi értékvédelmi rendelet Vatta Községi Önkormányzat
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 33/2007.(VI.28.) ÖK számú R E N D E L E T E. Mezőkövesd város építészeti értékeinek helyi védelméről
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 33/2007.(VI.28.) ÖK számú R E N D E L E T E Mezőkövesd város építészeti értékeinek helyi védelméről A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.
(2) Egyéb hasznosítás esetén törekedni kell a közcélú felhasználásra, ezért minden új beruházás esetén a Polgármesteri Hivatal mérlegelje, hogy az
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 31/2007.(VIII.31.) önkormányzati rendelete Eger város építészeti értékeinek helyi védelméről módosította: 49/2008.(X.31.) önkormányzati rendelet, 27/2011.(VI.30.)
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2004.(IV.07.) Ök. számú rendelete. a helyi építészeti értékek védelméről
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004.(IV.07.) Ök. számú rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Kozármisleny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet
Zebegény Község Polgármesterétől 2627 Zebegény, Árpád u. 5. E-mail: polgarmester@zebegeny.hu
Zebegény Község Polgármesterétől 2627 Zebegény, Árpád u. 5. E-mail: polgarmester@zebegeny.hu Napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. április 28. Előterjesztést készítette és előterjeszti: Bahil Emilné dr./buzgó
Martonvásár Nagyközség Képviselő-testületének 8/2004. (IV,15.) sz. rendelete az építészeti örökség helyi védelméről 1. Általános rendelkezések
Martonvásár Nagyközség Képviselő-testületének 8/2004. (IV,15.) sz. rendelete az építészeti örökség helyi védelméről 1 Martonvásár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008. (XI. 20.) számú rendeletét Sárrétudvari építészeti örökségének helyi védelméről
43./ Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008. (XI. 20.) számú rendeletét Sárrétudvari építészeti örökségének helyi védelméről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Sárvár Város Önkormányzati Képviselõ-testületének 41/2003. (XI.27.) számú önkormányzati rendelete az építészeti örökség helyi védelmérõl 1
Hatályos: 2015. július 3. napjától Sárvár Város Önkormányzati Képviselõ-testületének 41/2003. (XI.27.) számú önkormányzati rendelete az építészeti örökség helyi védelmérõl 1 Sárvár Város Önkormányzatának
Sajóivánka község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(X.5.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről
Sajóivánka község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(X.5.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Sajóivánka községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Magyarország Alaptörvénye
Balatonboglár Város Önkormányzat 10/2003. (II.28.) számú r e n d e l e t e
Balatonboglár Város Önkormányzat 10/2003. (II.28.) számú r e n d e l e t e a helyi építészeti értékek védelméről és támogatásáról, valamint építészeti esztétikai díj évenkénti kiadásáról A módosításokkal
Általános rendelkezések
Pócsmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 13.) önkormányzati rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről egységes szerkezetben a 11/2012. (V. 11.) önkormányzati
Sásd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (X.03.) Ökr. számú rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről
Sásd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (X.03.) Ökr. számú rendelete az épített és természeti környezet helyi védelméről Sásd Város Önkormányzat Képviselőtestülete az építésügyről szóló
Hagyárosbörönd község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2008.(XI.12.) számú rendelete. Az építészeti örökség egyedi védelméről
Hagyárosbörönd község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2008.(XI.12.) számú rendelete Az építészeti örökség egyedi védelméről Hagyárosbörönd község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 16:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt üléséről. Az ülés helye: Községháza
Általános rendelkezések
Vaskút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1999. (III.23.) rendelete a község képe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Vaskút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Általános rendelkezések
Gyöngyösoroszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2009. ( X. 1. ) rendelete a gyöngyösoroszi 468/1 hrsz-ú ingatlan helyi védelem alá helyezéséről (Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Kakucs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 16./2008. (X. 22.) számú rendelete a község építészeti örökségének helyi védelmérıl
Kakucs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 16./2008. (X. 22.) számú rendelete a község építészeti örökségének helyi védelmérıl Kakucs Község Képviselı-testülete a módosított 1990. évi LXV. tv.
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012.(IV.19.) önkormányzati rendelete. az építészeti örökség helyi védelméről
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012.(IV.19.) önkormányzati rendelete az építészeti örökség helyi védelméről Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet
Tömörkény Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének. 22/2000. (XI. 29.) ÖKt. számú. R e n d e l e t e
Tömörkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2000. (XI. 29.) ÖKt. számú R e n d e l e t e az Önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz díjáról Egységes szerkezetben Tömörkény
Keménfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 18/2009.(XII.18.) számú önkormányzati rendelete
Keménfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2009.(XII.18.) számú önkormányzati rendelete a közműfejlesztési hozzájárulásról (Egységes szerkezetben) Keménfa Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
CSABACSÜD NAGYKÖZSÉGI ÖNKORNMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2003. (XII.10.) KT. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÉS TERMÉSZETI KÖRNYEZET HELYI VÉDELMÉRŐL
CSABACSÜD NAGYKÖZSÉGI ÖNKORNMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2003. (XII.10.) KT. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÉS TERMÉSZETI KÖRNYEZET HELYI VÉDELMÉRŐL (egységes szerkezetbe foglalva) Csabacsüd Nagyközségi
(Módosításokkal egységes szerkezetben)
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/1995. (VI. 19.)önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről (Módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselőtestület
1. Általános rendelkezések 1..
Tengelic Község Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete az épített örökség helyi védelmérıl és a módosításáról szóló 9/2011 (V.26) számú rendelettel egységes szerkezetben.
EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS
EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2012. június 28. 6. szám R E N D E L E T E K 27/2012. (VI.29.) önk. rendelet Eger Megyei Jogú Város Alapokmányáról szóló 28/2011. (VI.30.) önkormányzati
Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról
Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról Módosítva: 13/2006. (III.17.), 34/2009. (XII.12.), 20/2011. (VI.02.),
Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról
Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról Lakitelek Nagyközség Képviselőtestülete az épített környezet
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. december 10-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 252/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. december 10-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a helyi (kerületi)
Sármellék Község Önkormányzata 4/1994. (VII. 1.) sz. r e n d e l e t e a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról
Sármellék Község Önkormányzata 4/1994. (VII. 1.) sz. r e n d e l e t e a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról Az önkormányzat képviselő-testülete a lakások és helyiségek
egységes szerkezetben a 10/2009. (IX.17.) és a 17/2015. (XII.17.) önkormányzati rendeletekkel
Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2005. (XI. 3.) rendelete Veszprémfajsz község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről egységes szerkezetben a 10/2009. (IX.17.)
M E G H Í V Ó. 2011. január 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2012. (V.14.) önkormányzati
Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről
Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről
I. Fejezet LAKÁSBÉRLET SZABÁLYAI. Általános rendelkezések
Kistelek Városi Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.11.) önkormányzati rendelete a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, a lakbérek mértékéről, valamint az elidegenítésükre
Zalalövő Város Önkormányzatának. 7/2003. (IV. 17.) számú. RENDELETE egységes szerkezetben. a közműfejlesztési hozzájárulásokról
Zalalövő Város Önkormányzatának 7/2003. (IV. 17.) számú RENDELETE egységes szerkezetben a közműfejlesztési hozzájárulásokról Zalalövő Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2005. (IX.5.) Kt. számú rendelete a helyi építészeti örökség értékeinek helyi védetté nyilvánításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi
Általános rendelkezések
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (IV. 4.) önkormányzati rendelete Terézváros helyi építészeti örökségének védetté nyilvánításáról Budapest Főváros VI.
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 34/2004. (XII. 17.) ÖR. rendelete
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 34/2004. (XII. 17.) ÖR. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 11/1999. (VI. 10.) ÖR. rendelete
I. RÉSZ Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. b.) Nem lakás céljára szolgáló helyiség elidegenítésére terjed ki.
Balmazújváros Város Önkormányzatának 3/2009. (I. 21.) B. újv. Ör. sz. r e n d e l e t e Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások, és helyiségek elidegenítéséről Balmazújváros Város Önkormányzatának képviselő-testülete
LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE II. KÖTET LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott A és SZABÁLYOZÁSI TERVE M-TEAMPANNON KFT.
Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 12/2009(VIII.14.) rendelettel módosított 12/1996(VIII.15.) Ktr.
Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 12/2009(VIII.14.) rendelettel módosított 12/1996(VIII.15.) Ktr. számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről
Szatymaz Község Képviselő-testületének 17/2005. (V.26.) rendelete
Szatymaz Község Képviselő-testületének 17/2005. (V.26.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról és a közterületek tisztántartásáról (egységes szerkezetben
4. A tervezési terület beépítésre szánt területei:
Pécel Város Önkormányzatának 12/2006 (VI30) számú rendelete a Pécel, Csatári-dűlő helyi építési szabályzatáról szóló 11/2002 (V22) számú rendelet módosításáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója: Szatymaz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. 63/ 510 300 Fax: 63/510-332
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. 63/ 510 300 Fax: 63/510-332 Száma. 02-708/2006. Tárgy: A közterületek és közterület jellegű területek
JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra.
8 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Józsa Gábor alpolgármester, Botos Sándor,
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 12/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről, valamint az elidegenítésükre vonatkozó
Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 19/2010. (VIII.27.) rendelete. A reklámhordozókról és a reklámokról
Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 19/2010. (VIII.27.) rendelete A reklámhordozókról és a reklámokról Módosítva: 10/2011. (IV.11.), 32/2011. (XII.13.), 23/2012. (V.11.), Szentes Város Önkormányzatának
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRBEADÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRBEADÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 2/2007.(II. 01.) RENDELETÉNEK a 14/2007.(IX. 27.) rendelettel, a 19/2007.(XI.
Ivád Község Önkormányzatának 6/2003. (II. 12.) rendelete a helyi építési szabályzatról
Ivád Község Önkormányzatának 6/2003. (II. 12.) rendelete a helyi építési szabályzatról Ivád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) az épített környezet alakításáról
BÉKÉSSZENTANDRÁS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2004.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET HELYI VÉDELMÉRŐL
BÉKÉSSZENTANDRÁS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2004.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET HELYI VÉDELMÉRŐL Békésszentandrás Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: 16/2006.(VIII.24.) Alap Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2003.(XII.22.) rendelete. A HELYI TELEKADÓRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben)
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2003.(XII.22.) rendelete A HELYI TELEKADÓRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2006. (III. 31.) ÖR. rendelet
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2006. (III. 31.) ÖR. rendelet a lakások bérletéről szóló 10/2001. (VII. 4.) ÖR. rendelete módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet megalkotásának célja
Cigánd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IX.07.) sz. önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások és helyiségekbérletéről, elidegenítéséről, a lakbérek
Ezen rendelet 2007. augusztus 30. napján lépett hatályba Kihirdetése 2007. augusztus 30. napján megtörtént. Dr. Szántó Mária jegyző
Ezen rendelet 2007. augusztus 30. napján lépett hatályba Kihirdetése 2007. augusztus 30. napján megtörtént. Dr. Szántó Mária jegyző Mórahalom Város Képviselőtestületének 8/2007. (III. 29.) számú rendelete
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/1999. (I. 29.) RENDELETE 1
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/1999. (I. 29.) RENDELETE 1 A RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁSBAN VALÓ RÉSZESÍTÉS FELTÉTELEIRŐL, VALAMINT A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST
(Egységes szerkezet) Általános rendelkezések 1.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 39/1999.(XII.21.), 1 19/2000.(IV.14.), 1/2001.(I.31.), 37/2001.(XII.19), 36/2002.(XII.12.), 42/2003.(XII.19.), 38/2004.(VII.5.), 72/2004.(XII.17.), 9/2005.(I.28.),
/Egységes szerkezetben /
Dorogháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/1994. Ö.R. számú rendelete a lakásépítés és lakásvásárlás helyi támogatásáról /Egységes szerkezetben / Dorogháza Község Önkormányzata
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodájától 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. 63/ 510 304 Fax: 63/510-332
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodájától 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. 63/ 510 304 Fax: 63/510-332 Ikt. sz.:27712-2/2010 Tárgy: A reklámhordozókról és a reklámokról Mell.:
Zalacsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2006. (XI.09.) számú rendelete. Az ivóvíz és szennyvíz közművekhez kapcsolódó hozzájárulásról
Zalacsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2006. (XI.09.) számú rendelete Az ivóvíz és szennyvíz közművekhez kapcsolódó hozzájárulásról Zalacsány Község Önkormányzat Képviselőtestülete az
14/2003.(04.14.) Kgy. sz. rendelet 1. A szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról
14/2003.(04.14.) Kgy. sz. rendelet 1 A szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Képviselőtestülete
Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének
1 Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2002. (XII. 4.), 15/2003. (X. 28.), 9/2005.(IV. 7.), 16/2006. (XII. 14.), 3/2007. (II. 15.), 16/2007. (IX. 13.), 18/2008. (XII. 17.), 17/2010. (XII.
Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1./2013. (I.28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1./2013. (I.28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2013. (I.21.) önkormányzati rendelete. Kaposvár Megyei Jogú Város településképi védelméről
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2013. (I.21.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város településképi védelméről Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról
Hásságy Község Önkormányzata Képviselı-testületének 3/2004.(III.10.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL.
Hásságy Község Önkormányzata Képviselı-testületének 3/2004.(III.10.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL. Hásságy Község Önkormányzatának Képviselı-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. -ában, valamint
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2012. (09.25.) Önkormányzati rendelete közterületek és középületek fellobogózásáról
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2012. (09.25.) Önkormányzati rendelete közterületek és középületek fellobogózásáról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata a Magyarország címerének
Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (XII. 10.) önkormányzati rendelete
Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatásának, valamint a házszám megállapításának rendjéről
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(IV.15.) számú rendelete
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(IV.15.) számú rendelete A települési kommunális jellegű szilárd és folyékony hulladék kezeléséről, a kötelező köztisztasági közszolgáltatás igénybevételéről
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 28/2006. (XII.27.) KT. számú rendelete. a közbeszerzési szabályzatról 1..
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 28/2006. (XII.27.) KT. számú rendelete a közbeszerzési szabályzatról 1.. Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közbeszerzési
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/20/2015. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/20/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 8. napján 13.00 órakor a Szikszói Közös
Felsőpakony Község Önkormányzatának 8/2008. (X. 29.) számú rendelete a közterületek használatáról és használatuk rendjéről.
Felsőpakony Község Önkormányzatának 8/2008. (X. 29.) számú rendelete a közterületek használatáról és használatuk rendjéről. Felsőpakony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület)
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének. 29/2013. (XI.04.) sz. önkormányzati rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 29/2013. (XI.04.) sz. önkormányzati rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról Hatályba lépés napja: 2013. november 15. Ezen önkormányzati rendelet
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1999. szeptember 30-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1999. szeptember 30-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Dr.Vécsei László képviselő napirend előtti felszólalása - Dr.Vécsei László
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 14/1996. (IV. 26.) ÖR számú rendelete. a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/1996. (IV. 26.) ÖR számú rendelete a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról A rendelet kihirdetve: Várpalota, 1996. április 26. Dr.
Nagykálló Város Önkormányzat. 1/2008. (I.07.) Önk. r e n d e l e t e
Nagykálló Város Önkormányzat 1/2008. (I.07.) Önk. r e n d e l e t e közszolgáltatások végzésére kizárólagos jog biztosítása tárgyában (a 3/2008. (I.22.) Önk., a 60/2008. (XII.29.) Önk., a 34/2009. (IX.30.)
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (X.11.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (X.11.) rendelete A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzatának területén lévő közterületek alapvetően
(A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)
NYÁRLŐRINC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 16/2006. (XII.5.) RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A helyi önkormányzatokról
Szablyár Péter Örökségvédelmi ismeretek I. Az épület és környezete
Szablyár Péter Örökségvédelmi ismeretek I. Az épület és környezete 1. Meglévő épületek 1.1 Műemléki védelem alatt álló épületek 1.2 Helyi védelem alatt álló épületek 1.3 Az épület jellege, adottságai 2.
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 24/2004.(VI.30.) Kt. sz. rendelete Az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól egységes szerkezetben Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat. Képviselő- testületének. 23/2009. (X. 26.) rendelete az
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat Képviselő- testületének 23/2009. (X. 26.) rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről és a lakbérek meghatározásáról Záradék: E rendelet a Polgármesteri
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 40/2009. (IX. 30.) rendelete 1
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 40/2009. (IX. 30.) rendelete 1 az önkormányzat tulajdonában lévő lakások lakbérének megállapításáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2010. (XII. 07.) számú Rendelete A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról
31/2005. (VI. 17.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet. a parkolóhely-építési kötelezettség helyi szabályozásáról. Egységes szerkezetben 2.
31/2005. (VI. 17.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet a parkolóhely-építési kötelezettség helyi szabályozásáról Egységes szerkezetben 2. A Budapest Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban:
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita megbízott
KÖTEGYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE* 22/2001.(XII.18.) Önk.számú rendelete
KÖTEGYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE* 22/2001.(XII.18.) Önk.számú rendelete A lakások és helyiségek bérletének és elidegenítésének helyi szabályairól Kötegyán község Önkormányzatának Képviselő-testülete
2. Hatásköri eljárási rendelkezések
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (V. 30.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultság alapján megállapítható pénzbeli és természetbeni ellátásokról Majosháza Község Önkormányzatának
I. fejezet. Általános rendelkezések. Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3300 Eger, Dobó tér 2. Polgármesteri Hivatal jogállása
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 77/2012.(XII.21.) önkormányzati rendelete a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA Zagyvaszántói Önkormányzat 15/2004. (IV.30.) rendelete a közterület használatról és a közterület-használati díjakról a 10/2005.(IX.29.), a 11/2008.(VIII.28.), a 13/2008.(X.30.
Zsámbék Város Képviselő-testületének. 22/2011. (X.14.) számú önkormányzati R E N D E L E T E
Zsámbék Város Képviselő-testületének 22/2011. (X.14.) számú önkormányzati R E N D E L E T E a közterületek használatának rendjéről és a közterület-használati díjakról Zsámbék Város Önkormányzat Képviselő-testülete
KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. / 2015. (..) önkormányzati rendelete. az épített örökség helyi védelmének szabályairól
KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA / 2015. (..) önkormányzati rendelete az épített örökség helyi védelmének szabályairól Kalocsa Város Önkormányzatának Képviselő- testülete az épített környezet alakításáról és
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek
Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete
Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (egységes szerkezetben) I. rész Mátramindszent község Önkormányzatának
A 2013. június 1-én hatályba lépő rendelkezésekkel egységes szerkezetbe foglalt rendelet.
A 2013. június 1-én hatályba lépő rendelkezésekkel egységes szerkezetbe foglalt rendelet. Bordány Községi Önkormányzat 17/2005.(XI.19.)Ö.r. rendelete a község közigazgatási területére vonatkozó Helyi Építési
Hosszúhetény Község Önkormányzatának 3/2012. (03.26.) rendelete a parkoló-létesítési kötelezettségről és annak megváltásáról
Hosszúhetény Község Önkormányzatának 3/2012. (03.26.) rendelete a parkoló-létesítési kötelezettségről és annak megváltásáról Hosszúhetény Község Önkormányzatának Közgyűlése a parkoló létesítési kötelezettség
FÜRGED ÖNKORMÁNYZAT 8/2009 (VI.22.) SZ. RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
FÜRGED ÖNKORMÁNYZAT 8/2009 (VI.22.) SZ. RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Fürged Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló - többször módosított - 1990. évi LXV.
K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. november 20-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 929-1/2008. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének