HŰSÉG AZ ÚRHOZ. Énekek: 151; 246; 393
|
|
- Virág Takácsné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pasarét, május 22. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HŰSÉG AZ ÚRHOZ Énekek: 151; 246; 393 Alapige: Bírák könyve 7,23-8,4 Ekkor fegyverbe szólították az izraelieket Naftáliból, Ásérből és egész Manasséből, és üldözőbe vették Midiánt. Gedeon követeket küldött Efraim egész hegyvidékére ezzel az üzenettel: Jöjjetek le Midián elé, és foglaljátok el a vízhez, a Jordánhoz vezető utat Bétbáráig. Fegyverbe szólították a efraimiakat mind, és elfoglalták a Jordánhoz vezető utat Bétbáráig. Elfogták Midián két vezérét, Órébet és Zeébet is, és megölték őket. Azután üldözték Midiánt: Óréb és Zeéb fejét pedig elvitték Gedeonhoz a Jordánon túlra. De az Efraimiak ezt mondták neki: Mit tettél velünk? Miért nem hívtál bennünket, amikor harcba indultál Midián ellen? És hevesen pöröltek vele. Ő azonban így felelt nekik: Ugyan mit tettem én hozzátok képest? Nem többet ér-e Efraim böngészése Abiézer szüretjénél? A ti kezetekbe adta Isten Midián vezéreit, Órébet és Zeébet. Hozzátok képest mit tudtam én tenni? Amikor így beszélt, megenyhült az ellene támadt indulatuk. Gedeon pedig megérkezett a Jordánhoz és átkelt háromszáz emberével. Fáradtak voltak ugyan, de folytatták az üldözést. Imádkozzunk! Kegyelmes Istenünk, olyan nagy kincseket kértünk tőled ebben az énekben. Bevalljuk a mi szegénységünket. Hisszük, hogy nálad minden el van készítve, amire szükségünk van. Ezzel a bizalommal jövünk hozzád. Szeretnénk egyik-másik kérést megismételni: Kérünk, világíts bele életünkbe a te igéddel, és engedd, hogy megismerjük ne csak a bűneinket, hanem a természetünket is.
2 Kérünk, tekintsd meg szükségünket, mert egyedül te tudod kielégíteni minden valódi szükségünket. Hallgasd meg könyörgésünket. Ajándékozz meg Szentlelkeddel. Csak a te Szentlelked tudja áttüzesíteni az emberi szót, és teremtő igévé tenni. Csak a te Szentlelked tud meggyőzni minket bűn, igazság és ítélet tekintetében. És csak a te Szentlelked tud megvigasztalni, megbátorítani, élő reménységgel megtölteni. Kérünk, te magad munkálkodj most bennünk igéd és Lelked által. Ámen. Igehirdetés Mivel sokan olvassák a gyülekezetből a Szentírást bibliaolvasó kalauzunk szerint, arra gondoltam: legyen szó ma arról az igéről, amelyet a kalauz éppen a mai napra jelöl ki. A Bírák könyvét olvassuk most heteken keresztül, a Szentírás egyik legizgalmasabb és nagyon tanulságos könyvét. A Bírák kora körülbelül időszámításunk előtt 12oo-tól 1000-ig terjedt. Befejeződött a honfoglalás. Józsué elosztotta a földet a törzsek között. Izráel azonban ekkor még nem kovácsolódott egységes néppé, hanem a törzsek laza szövetségében élt. Van egy nagyon találó mondat a Bírák könyvében: akkor még nem volt király, és mindenki azt csinálta, amit akart. Sajnos, nem volt tekintélyes lelki vezetője sem ennek a népnek, és éppen ezért újra és újra ismétlődött a régi szörnyűség, hogy időnként elhagyták Istent, elkezdték tisztelni a környező kánaánita pogány népek istenszobrait, bálványait, és ennek mindig megvolt a szomorú következménye: lehúzta Isten népét is az Isten nélküli világ. Érződött ebben a korban különösen is, hogy Isten népe mindig kettős hatás alatt él: jönnek Istentől pozitív hatások, amelyek erősítik a vele való szövetséget, és érik a népet olyan negatív hatások, amelyek mindenképpen szembe akarják fordítani Istennel, vagy legalábbis elvonni tőle. Mivel ez a bálványtisztelet mindig szövetségszegésnek minősült, amit Isten sokszor a házasságtöréshez hasonlított, ezért ezt gyakran paráznaságnak nevezte. Ezt a furcsa mondatot gyakran olvassuk ebben a könyvben is: paráználkodott Izráel kővel és fával. Ami azt jelenti, hogy kőből és fából készült bálványszobrokat kezdett tisztelni Isten mellett vagy ami még szörnyűbb volt, Isten helyett. Ennek aztán mindig megvolt a következménye. Mert amíg a nép ragaszkodott Istenhez, addig a vele való szövetségen belül biztonságban volt. Addig nála nagyobb ellenséget is igen gyakran legyőzött. Amikor azonban kilépett a szövetségből, magára maradt. Kiszolgáltatottá vált, és sokszor jelentéktelen ellenség is diadalmaskodott rajta. 2
3 Ebből a nehéz helyzetből aztán sokszor Izráel népe Istenhez kiáltott, és Isten megkönyörült rajtuk. Mindig küldött valakit, akin keresztül szabadítást adott az éppen ügyeletes ellenségtől, amelyik a nyakán ült ennek a népnek. Ezek voltak a bírák. A Bírák könyvében sajnos sokszor ismétlődik ez a négy megállapítás: Isten népe megint elhagyta Istenét, az Urat; ezért valamely ellenség diadalmaskodott rajta, kifosztották; a bajból Istenhez kiáltottak; és Isten küldött valakit szabadítónak. Aztán a szomorú és érthetetlen az volt, hogy a szabadítás után nem sokkal kezdődött elölről az egész. Isten népe megint elhagyta Istenét, az Urat, és bálványokban bízott. Emiatt valamelyik ellensége a nyakára telepedett és kifosztotta. A nagy bajból, mivel nem tudott magán segíteni, Istenhez kiáltott, Isten pedig megint megkönyörült rajtuk. Az ember nem érti: ha egyszer mindenki tapasztalta, hogy akkor mennek jól a dolgok, ha ragaszkodnak Istenhez. Nem kell buta szobrokat istenként tisztelni, mert nem is azok. De az élő Isten számtalanszor megmutatta népének, hogy ő él, cselekszik, szereti őket, gondoskodik róluk: ahogy kihozta Egyiptomból, ahogy negyven éven át táplálta a pusztában, ahogy győzelmet győzelemre adott a honfoglalás idején, és a többi. És mindig akkor mennek jól a dolgok, ha ők tisztelik Istent, és csak Őt tisztelik. Akkor miért kell újra és újra hátat fordítani neki? Gyalázni Őt azzal, hogy ostoba, kő és fából faragott szobrokat imádnak Isten gyanánt. Ha hűségesek Istenükhöz, akkor virágzott mindig a gazdaság, szaporodott a nép, féltek tőlük ellenségeik, és győzelmet győzelemre halmoztak, ha mégis megtámadta őket valaki. Amikor elpártoltak Istentől, kiléptek ebből a védettségből és ott maradtak egyedül, kiszolgáltatottan, és mindennek az ellenkezője történt. Miért hagyták akkor ott Istent? Nem sok okos indokot tud az ember találni. Legföljebb csak annyit mondhatunk szomorúan, hogy az Istentől elpártolt, ellene föllázadt ember annyira vakká és ostobává lesz, hogy már a saját jól felfogott érdekét sem tudja jól felfogni, és önmaga ellen cselekszik. Ráadásul olyan tehetetlen lesz Isten nélkül, hogy egyetlen esetben sem tudtak magukon segíteni. Ott terpeszkedett a túlerő a nyakukon. Ebben az esetben a midianitáknak például az volt a szokásuk, hogy megvárták, amíg betakarították a termést Izráel fiai, akkor kiürítették a kamrákat. Egy részét már ott fölélték, és elvitték sokszor még a vetőmagot is. És ez éveken keresztül így ismétlődött. Ebben az esetben éppen a midianiták voltak ott, akik kifosztották a népet. Azért nagyon tanulságos ezen elgondolkodni, mert minden Istent kereső embert és mindenkit, aki elindult a Krisztusba vetett hit útján, fenyeget ez a veszély. Az Isten nélküli világ polipkarokkal őrzi áldozatait, és ugyanígy nyúl utánuk azoknak, akik elindultak a szabadulás útján. Az Is- 3
4 ten nélküli világ diktál. Az akarja megmondani: hogyan öltözködjünk, hogyan beszéljünk, mire költsük a kis pénzünket, mivel töltsük a szabadidőnket, hogyan gondolkozzunk. (Bár az utóbbi időben ennek az istentelen világnak az a célja, hogy minél többen legyenek, akik egyáltalán nem gondolkoznak: Az veszélyes, ha valaki elkezd gondolkozni. Különösen Isten előtti világosságban.) Az a kívánatos, hogy egyfajta lelki-szellemi hipnózis alatt végigaludjuk az életünket, és ne vegyük észre, hogy közben rabszolgákká lettünk, sőt tárggyá fokoztak le bennünket. Időnként egy kis injekciót a büszkeségnek és az önérzetességnek ad a világ, de csak mérsékelten adagolva. Az a nagyon szomorú, hogy ez alatt a kettős hatás alatt, amikor egy vallásos ember, vagy a hitben elindult ember egyre jobban enged a világnak is, megtéveszti magát azzal: nem tagadta ő meg Istent, mint ahogy Izráel fiai sem tagadták meg Jahvét, az egyetlen valóban élő, láthatatlan Istent, csak engedtek a környezetük pogány hatásának is. És ebben a bódulatban, amit említettem, nem veszik észre ezek az emberek legalábbis sokan közülük, hogy milyen ellentmondásosságba keveredtek. Itt ül a templomban a drága fiatal, miközben lelkiismeret-furdalás nélkül együtt él a barátjával vagy barátnőjével, és még meg is magyarázza, hogy ez milyen nagy ajándéka Istennek, hogy neki társa van. Ismeri, hogy erre nézve mit mond Isten, de játszva túlteszi magát ezen. Elbódították a kánaánita istenek, mert hogy nagyon sokan így csinálják. (Az, hogy mindenki így csinálja, nem igaz, ezt soha ne higgyük el, ez nagy hazugság.) Sokan így csinálják, és az istentelen világ láthatatlan hatalmasságai ezt sugallják. Ő meg sodródik, mivel leszoktatták a gondolkozásról, főleg arról, hogy Isten igéjét szem előtt tartva és szentnek tartva gondolkozzék és hozzon döntéseket. Aztán így fordul elő az, hogy a kedves, derék templomos ember, aki még másoknak is beszél adott esetben Istenről hogy finoman fogalmazzak, nem megfelelően kezeli a reá bízott javakat. Ezzel megszegényít másokat, meg a közösséget. Vagyis úgy lop, csal, hogy az már föl sem tűnik neki. Mert állítólag megint csak ezt teszik. És még büszke is rá, kioktat másokat, hogy ma így lehet boldogulni, és így kell élni. Vagy a kedves templomos férfiú hol otthon alszik, hol a szeretőjénél, mert ugyebár őt sem szabad cserbenhagyni. Mert szüksége van rá. Kinekkire? ez nem derül ki a mondatból, de mindegy is. A szörnyűség ebben megint az, hogy feje tetejére állította a dolgot: erényt csinál a bűnből, mert engedett a kettős hatásnak. Aztán a példás családanya egy szép napon összecsomagol ez mind megtörtént napjainkban és közli tisztelt családjával: férjével és gyerekeivel, hogy ő most új életet akar kezdeni, és még egy kicsit élni szeretne. 4
5 És szaval a vallásos ember arról, hogy őt hogyan érdekli Isten vezetése. Egyebek között ezért olvassa el minden héten a horoszkópot a megfelelő újságból, mert hátha Isten azon keresztül ad vezetést. Ez már Isten káromlása, amikor valaki ezt észre sem veszi. Mit beszél? Hova süllyedt? Hogy gondolkozik? Itt már nemcsak is-is van, hogy két különböző, ellentétes hatás éri. Teljes kavarás-keverés van, és az Isten szent és tiszta dolgait illeti olyan szennyel, amire nem találunk megfelelő erős kifejezést. Én akkor döbbentem erre rá, amikor egy egyszerű élményben volt részem: Két egymáshoz közel fekvő faluban szolgáltam. Minden este mindkét helyen volt alkalom más időpontban. Egy néprajzos testvérünk vitt át egyik helyről a másikra, aki éppen a házorom-díszeket kutatta. Mutatta nekem a falusi házakon: látod, ősi pogány szimbólumok. Pedig itt keresztyén emberek laknak. Ezek járnak misére meg istentiszteletre. Vagy az volt a legtöbb házon, hogy egyértelműen ősi pogány szimbólumok, vagy az, hogy azok is, meg a kereszt is. Egyetlen házra emlékszem, amelyiken csak kereszt volt. Keverjük-kutyuljuk. Miért? Mert sosem lehet tudni Mert jó-jó, hogy Jahve hozott ki minket, és valószínű, hogy tényleg csak Ő az egyetlen élő Isten. No de mit tudom én? Ezek azt mondják, hogy a Baál hatalmától függ az, hogy jó termés lesz-e, meg sok gyerek lesz-e. Azért adjuk meg neki is a tiszteletet. Na de épp ettől az is -től óvta Isten mindig az ő népét. Ő ezt nem tűri. Ha valami méltóságon aluli Istennek, akkor ez. Őt nem lehet besorolni a kőből és fából készült szobrok közé. Ő nem egy a világ istenei közül, hanem Ő az egyetlen. És aki nem egyetlenként tiszteli Őt, az jobb, ha nem is tiszteli. Ezt mondja maga Isten több helyen a Bibliában. Hagyjátok abba, ha ilyen lélekkel jöttök áldozatot bemutatni. Neki nincs szüksége a mi áldozatainkra, a mi vallásoskodásunkra. Nekünk van múlhatatlanul szükségünk Őreá. De csak Őreá. Ha valaki keveri, és enged ennek a másik, alulról jövő hatásnak is, akkor ez nemcsak elszakította Istentől, hanem szembefordította vele. És megjelennek a következményei. Mint ahogy az említett emberek életében is megjelenik a következménye ennek a kettősségnek. De még ezt sem ismerik fel, hogy az a sok nyomorúság, ami van az életükben, egyebek között ennek a következménye, és itt lehetne megszüntetni. Nos, ennyit a bírák koráról és arról, ami újra és újra ismétlődik: elhagyták Istent, jön az ítélet, segítségért kiáltanak, mert tehetetlenek, és Isten megkönyörül rajtuk. Ezt sokszor megismétli Isten az Ő végtelen kegyelméből, de nem vég nélkül, és vigyázni kell, mert nem tudhatjuk, melyik az utolsó eset. Most azt nézzük még meg, amiről a felolvasott igénkben van szó. Mit tett Isten ebben a helyzetben az Ő keményszívű, de önhibájából nagyon nehéz helyzetbe sodródott népéért? 5
6 Röviden azt, hogy kiválasztott valakit, annak adta Szentlelkét, és az illető által nagy szabadítást adott a népnek. Ki volt ez a nagy hős? Ez a nagy hős egy névtelen senki volt. Egy egyszerű, szegény, önmagát is gyávának nevező fiatalember, aki nem akarta elhinni, amikor Isten azt mondja: elhívlak téged, menj és szabadítsd meg az én népemet az ellenségtől. Ilyenkor teszi az ember a fülére a kezét: mit tetszett mondani? Ez lehetetlen. Hogy szabadítsam meg? Életében nem volt csatában, de Isten őt kiválasztotta. Ez a szokása Istennek, ahogy az 1Korintus 1. végén írja Pál: a kicsiket, a megvetetteket, a senkiket, a világ szemetjét választja ki és használja nagy dolgokra, miután adta nekik az Ő Szentlelkét. Mert ők talán nem fogják maguknak tulajdonítani a szabadítást, hanem egyedül neki adják a dicsőséget. Amikor közli az elhívását Gedeonnal, akkor Gedeon ezt mondja: ez nem lehet, Uram, mert a mi nemzetségünk a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyám házában. Erre Isten azt mondja: ez nem véletlen, ezért választottalak ki. És adja Gedeonnak az Ő Szentlelkét. Alapigénk azt mondta, hogy a Szentlélek 1. képessé tette őt arra, hogy értse Istent, és használható legyen Isten hatalmas kezében. 2. Aztán elég bátorrá tette arra, hogy az ellenséget az utolsó szálig kiirtsa az országból, megalkuvás nélkül. 3. A végén van egy gyönyörű jelenet, amiből kiderül, hogy eközben, a nagyon nehéz helyzetben ad neki olyan bölcsességet és szeretetet, amivel sok fölösleges viszályt és károkozást megelőzhetett. 1. Azzal kezdődött a dolog, így olvassuk a 6,34 versben: Ekkor az Úr felruházta Lelkével Gedeont, az pedig megfújta a kürtöt, és hadba szólította Abiézer nemzetségét. Ami itt van, rendkívül érdekes kifejezés. Ezt betű szerint így kellene lefordítani: a Szentlélek felöltözte Gedeont. Magára öltötte, mint egy kabátot: Gedeon a ruha, és aki magára veszi ezt a ruhát, az Isten Szentlelke. Ez ugyanolyan, mint amit egyszer egy evangelizáció során itt valaki bemutatott: itt van egy kesztyű, hiába mondom a kesztyűnek: emeld föl ezt az énekeskönyvet. Az egy élettelen tárgy, nem is érti, és nem képes. De ha felhúzom a kis kezemre a kesztyűt, akkor nem a kesztyű diktál nekem, hanem én diktálok neki, én használom őt arra, amire akarom. S akkor már föl tudja emelni az énekeskönyvet. Minden hasonlat sántít. Itt a nagy sántítás az, hogy akinek adja Isten az Ő Szentlelkét, az maga is lelkileg halottból élővé válik. Nemcsak használható eszköz lesz, hanem egyszerre érti Isten gondolatait, kész és képes engedelmeskedni azoknak, és attól kezdve, hogy Gedeon kapta Isten Szentlelkét, ez elindul. Addig is hitt ő Istenben, de van egy nagyon árulkodó mondata. Azt mondja az Úr angyalának, aki elhívja őt a szolgálatra: Igen, de ha van Isten, akkor miért engedte meg, hogy ez az ellenség idejöjjön és mi ilyen nehéz helyzetbe kerüljünk? Ez a vallásos ember, aki nem tagadja az Is- 6
7 ten létét, de mindig ott van egy ha : ha van Jézusnak mondta ezt a kísértő: ha az Isten Fia vagy Fölébe helyezi magát Istennek, számon kér rajta dolgokat: hogy engedhetted meg, miért engedted meg, ha te vagy és ha mi a te szövetséges néped vagyunk? Annyira vak és ostoba, hogy nem jut eszébe, hogy nem Isten engedett meg valamit. Miért hagytátok ott az Istent?! Ti léptetek ki az Istennel való szövetségből, most ne csodálkozzatok, hogy magatok vagytok, és nem bírtok az ellenséggel. Ezért nem az Úr felelős. Ő megmondta, hogy ha kiléptek, ez lesz, ha hűek maradtok hozzá, Ő vigyáz rátok, és áldásával halmoz el. Nem maradtatok hűek. Nem az a kérdés, hogy miért engedte meg, az a kérdés, hogy miért hagytátok ott! No, innen jut el Gedeon oda, hogy egyetlen csöndes párbeszéddé válik az élete a mindenható Istennel. A legelképesztőbb helyzetekben egészen természetes módon tud imádkozni hozzá. És érti, hogy mit mond Isten neki. És Isten hajmeresztő parancsait is teljesíti, akkor is, ha mindenki ezt mondja ez képtelenség, ezt ne csináld, ez Isten-kísértés. Nem, az Úr mondta, ezt kell csinálni. Mert kapta Isten Szentlelkét. Itt vagyunk pünkösd után egy héttel. Kaptuk-e mi Isten Szentlelkét? Isten annak adja a Lelkét, aki sóvárogva vágyakozik utána. Aki látja, hogy Szentlélek nélkül nem érdemes élnie, mert lelkileg halott. Aki szeretne élni, kapcsolatba kerülni Istennel. Érteni Őt, egyetérteni vele, engedelmeskedni neki. Hadd használjon az Úr, amire akar. Semmi megkötésem nekem nincs. Vágyakozunk-e mi erre? Szabad ezért könyörögni és imádkozni. És ha már Isten adta ezt a nagy ajándékot, akkor a gyakorlatban erősödik a hívő ember hite. Nos, ezt kapta tehát Gedeon. És ez volt az első gyümölcse a Szentléleknek, hogy Isten használható eszközévé vált. 2. Mi volt a második? Az, hogy megtörtént a nagy győzelem. Most azt nem mondom el, a legtöbben ismerjük. Ha nem ismerik, akkor olvassák el még ma, mert izgalmas. A Bírák könyvében 6-7. fejezet. Négyszázötvenszeres túlerővel győznek Gedeonék. Az ellenség egymásnak esik. Ott kaszabolják le egymást. Háromszáz vitézével nézi, hogy mit csinálnak ezek. Megőrültek. Isten néha így ad győzelmet az övéinek. Az óriási seregnek a nagy része (4/5 része), megsemmisült. De akik életben maradtak, azok menekülnek. Gedeonék holtfáradtak, és ő mégis kiadja a parancsot: utánuk! Itt nem maradhat az országban egyetlen ellenséges katona sem. Miért? Mert az ellenség akkor is ellenség, ha már megvert ellenség. És ha kevesebben vannak, mint korábban voltak. Az ellenséggel nem bratyizunk! Isten ellenségeivel, a bűnnel, nincs alku! Az Isten-ellenes erőkkel szemben nulla tolerancia van. Akkor is, ha akármilyen fáradtak vagyunk. 7
8 Itt rontja el sok hívő ember a hitben való növekedését, és azt, hogy Isten kezében használható, áldott eszközzé váljék. Mert sokan a nagy, különösen a látványos bűneiket elítélik, megbánják, el is hagyják. De ha megmarad akármilyen kevés a tudtukkal és engedelmükkel, abból mindig végzetes baj lesz. Mert ilyesmire sokan képesek, és sajnos találkoztam hasonlóval: Amikor valaki Istennel kapcsolatba kerül, az ige bevilágít az életébe, kiderül, hogy ott mi a sötétség. Akkor, mondjuk, szakít a szeretőjével, de esténként azért néha még nézeget egy kis pornót. No, nem minden este, csak amikor nagyon fáradt, a hétvégén. Vagy tudja, hogy Isten megmondta: a beszédetek legyen ha igen, igen, ha nem, nem. Ami ezen felül van, az ördögtől van. Ő már nem akar semmit csinálni, ami az ördögtől van. No, de adódik egy helyzet, egy cikis, nehéz döntés. Egy kicsi hazugsággal túl lehetne jutni rajta. Most olyan nagy dolog az? Hát ne legyünk már kicsinyesek! Hátha Isten ilyenkor nem néz oda. No, de Isten mindig odanéz, Ő mindent lát. Ha egyszer meg van írva, hogy ami ezen felül van, az ördögtől van, és ez a hazugság belekeverése ezen felül van, akkor az az ördögtől van. Akkor egy hívő ember ne csináljon olyat egyszer se, meg ritkán se, meg kicsiben se, ami az ördögtől van. Itt nincs alku! Gedeonnak ez az eltökéltsége engem most nagyon megbátorított. Van, amikor Isten nagyon engedékeny, nagyon irgalmas, nagyon hosszútűrő, de Isten gyermekének a bűnnel szemben csak ellenállás a helyes magatartása. Itt nem lehet engedményeket tenni, hogy ennyit azért megengedhetek magamnak. Meg, ennél többet is. Mindent megengedhetsz magadnak, de akkor ne merd magad hívőnek nevezni, mert a hívőnek Isten enged meg mindent, vagy nem enged meg. Mihelyt te visszaveszed a kezéből, akkor csak magadra számíthatsz. Akkor ne csodálkozz, ha jönnek a midianiták, aztán jó esetben kiáltasz Istenhez, vagy rossz esetben már kiáltani sem tudsz, mert megfojtanak az idegen istenek. Nem szabad tehát itt megalkudni semmilyen téren és semmilyen mértékben sem. Az olvassuk ennek a történetnek a végén, hogy amikor Gedeon utolérte az üldözött sereget, amelyik eleresztette magát, mert biztonságban érezték magukat, Gedeon nem várt oldalról, és nem várt időpontban támadta meg őket, ezzel a mondattal fejeződik be: Az egész tábort szétverte. (8,12). Ez Isten emberének a feladata. Mindent, ami Istennek utálatos, kiirtani nemcsak a gyakorlatomból, a gondolataimból a szívemből is. És mivel a gyomok akkor is nőnek, ha nem vetik őket, a bűn is tenyészik akkor is. Ez halálunk pillanatáig tart. 8
9 Gedeonék itt már megpihenhettek, mi nem pihenhetünk meg. És csak azért lehet az ilyen utóvédharcokban is győzni, mert Isten előtte egy alapvető nagy győzelmet adott. Mi is azért győzhetünk a mi harcainkban, mert Jézus Krisztus a kereszten és feltámadásával legyőzte az ősi kígyót, bűnt, halált, kínt, poklot, szenvedés jaját, és az Ő győzelme ad nekünk erőt ma is. Ma sem mi győzünk, a legkisebb kísértéssel szemben sem egyedül vagyunk. Ő ad győzelmet kicsiben is. De tudnunk kell az Ő nagy győzelméről, és magasztalnunk kell Őt ezért. 3. A harmadik, amit még említ az ige, amire a Szentlélek képesítette Gedeont, hogy akkor, amikor üldözni kezdik a maradék csapatot, akkor Gedeon értesítette Efraim törzsét, amely ott terült el a Jordán partján, hogy vágják el a Jordán gázlóihoz vezető utat az ellenség előtt. Ők várják őket ott. Gedeonék meg üldözik emitt. Két tűz közé kerülnek, ez lesz a legbiztosabb megsemmisítés. Az efraimiak azonnal mennek is, sőt azt olvastuk: elfogták az üldözött ellenség két vezérét. Mind a két királyt kivégezték. Viszik a fejüket Gedeonhoz. Ezek után történik valami nagy baj: Miután előadják, hogy ők milyen nagy diadalt arattak, elkezdik ócsárolni Gedeont. Szidják, hogy miért csak most szóltál nekünk? Miért nem előbb? És itt egy nagyon erőteljes szó van az eredeti szövegben, így fordítja ezt a Bibliánk: hevesen pöröltek vele. Gedeon azonnal érzékeli, hogy ebből nagy baj lehet. Ezt a viszályt nem szabad engedni kibontakozni, akármibe kerül is. Tudnunk kell, hogy Gedeon a Manassé törzséből származott. Ezek meg Efraim törzse voltak. Manassé és Efraim József két fia volt, tehát testvértörzsek. Miért van fölháborodva Efraim, hogy miért nem előbb szóltál? Tulajdonképpen Gedeon fölháborodhatna, és mondhatná: ne haragudjatok, külön kérvényt kell benyújtani, hogy gyertek, mikor az összes törzset fenyegető veszély van? Ott volt velünk egy csomó törzs, ti meg otthon üldögéltetek? Hát kérés nélkül jönnötök kellett volna. Nem most, hanem már előbb. Még nektek áll följebb? Na de ez a lelkület távol áll attól, akiben Isten Szentlelke van. Gedeon azonnal érzékelte, hogy ez féltékenység. Ezek kimaradtak a győzelem dicsőségéből, következésképpen félnek, hogy kimaradnak a zsákmányból. Márpedig a pénztárcája a legérzékenyebb része sok-sok embernek. A pénztárcákon van a legtöbb idegvégződés. Őket is ez idegesítette. Látja Gedeon, hogy ha ez elfajul, itt testvér-viszály lesz. Ilyen nehéz helyzetben ezt nem szabad. És mit mond? Ilyet mondani csak az tud, akit Isten Szentlelke irányít belülről, és aki enged Isten Szentlelkének. Azt mondja: Fiúk, hát nem többet ér az, amit ti csináltatok, mint amit mi? Efraim böngészése többet ér Manassé szüretjénél. A ti kezetekbe adta Isten Midián vezéreit. Hozzátok képest mit tudtam én tenni? Itt jön 9
10 ez a szép mondat: Amikor így beszélt, megenyhült az ellene támadt indulatuk. És a külső ellenség ellen vívott kemény harcot még nem tetézte valamiféle belső villongás is. Ráadásul ez Isten nevének a gyalázatát is okozta volna, hogy egymással hadakoznak. Itt derül ki, hogy Gedeon a Szentlélektől vezetve nemcsak az ellenséget győzte le, hanem önmagát is. És nemcsak a bűnei fölött diadalmaskodik az újjászületett ember, hanem a természete felett is. Ez hiányzik sok hívőnek az életéből. Harcol a bűneivel, közben védi, dédelgeti a maga atyáitól örökölt hiábavaló, hitvány természetét. Összenőtt olyan bűnökkel, amitől szenved a családjának minden tagja, de nem hajlandó azokat elítélni, mert az valami ősöktől hozott atyai hagyomány. Mert az apám, nagyapám is így csinálta. Na de ha esetleg ők Isten ellen csinálták? Őket tiszteljed, meg az emléküket őrizd kegyelettel, ha már nincsenek itt. De amit Isten nélkül tettek, azt miért kellene folytatni, amikor a természetünket kellene elítélni? Igazán azok a hívők lesznek Isten kezében használhatók, akik nemcsak a bűneikkel állnak szemben, hanem a természetükkel is. Úgy, ahogy vagyok, mindenestől megrontott az Isten elleni lázadás. Éppen ezért nem mentegetek semmit, és nem akarok megkeresztelni, megmagyarázni semmit. Amire Isten azt mondja, hogy ez nem jó, emiatt nem tudlak használni, arra én is azt mondom: Uram, nemcsak nem jó, hanem bűn. Adjál tőle szabadulást! Én nem akarom megismételni. Arra bátorít minket ez az ige, hogy ragaszkodjunk a mi Istenünkhöz. Miközben minket is folyamatosan ér az Isten nélküli világból jövő sok-sok lehúzó hatás, ne engedjünk az idegen isteneknek. Nekünk egy Istenünk van, az Atya, és egy Urunk, a Jézus Krisztus. Őt imádjuk, és neki engedelmeskedjünk! Segítsünk egymásnak is. Ha a másik megszédült, és megmagyarázza, miért jó, hogy most enged az idegen isteneknek, nyissuk ki a Bibliát és mondjuk meg, hogy ez az, amit úgy hívnak: bálványimádás, és ennek szomorú következménye lesz. Ez volt a fő tanítás. És akinek Isten az Ő Szentlelkét adja bárcsak minél többen kapnánk ezt, az használható eszköz lesz az Ő kezében, annak lesz bátorsága az utolsó szálig kiűzni az ellenséget, vagyis utolsó leheletéig elítélni a maga bűneit, és küzdeni ellenük, és annak Isten Szentlelke adott esetben ad ilyen bölcsességet, szelídséget, ami nem reánk jellemző, hanem a mi Urunk Jézus Krisztusra. Őhozzá tesz hasonlóvá a Szentlélek. 10
11 Imádkozzunk! Istenünk, bocsásd meg, amikor magyarázzuk a megalkuvásainkat. Bocsásd meg, hogy oly sokszor gyávaságból vagy számításból, vagy azért, mert tehetetlenül hagytuk magunkat sodortatni, megalkudtunk. S noha tudtuk, hogy engedetlenek vagyunk neked, mégis engedtünk az idegen isteneknek. Adj nekünk éberséget, kérünk. Adj nekünk bátorságot ne csak elítélni mindent, ami neked utálatos, hanem szakítani mindennel. Te tudod, Úr Jézus, hogy egyre nehezebb ebben a gonosz világban mindenben engedelmeskednünk neked. Ezért könyörgünk, hogy támogass minket az engedelmesség Lelkével. Tedd könnyűvé felismernünk, mikor, mi a te akaratod, és add meg azt az örömöt újra és újra, hogy tudtunk annak engedelmeskedni. Kérünk, hadd tanuljuk meg tőled úgy, ahogy te parancsoltad, hogy te szelíd és szívből alázatos vagy. Hadd tudjunk engedni a magunk büszkeségéből, érzékenykedéséből, a magunk igazából a szeretetnek, a szelídségnek, a békességnek a jegyében. Add nekünk ezt a lelkületet. Kérünk, beszélj velünk még tovább is ezen a sok mindenen keresztül, ami elhangzott, és azt vésd a szívünkbe, amivel ma este minket akartál megajándékozni. Segíts most őszintén válaszolni a te szavadra ebben a csendben. Ámen. 11
12 HŰSÉG AZ ÚRHOZ Énekeljük a 393. éneket. 12
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN
Pasarét, 2015. december 31. (óév este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Énekek: 364; 280,1-3. 6; 274 Alapige: Zsolt 106 Dicsérjétek az Urat! Magasztaljátok az Urat,
A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.
Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette
AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította
IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten
Engedelmeskedjetek egymásnak
Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok
2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.
DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a
EBED-MELEK DÍCSÉRETE
Pasarét, 2011. október 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor EBED-MELEK DÍCSÉRETE Lekció: Jer 38,7-13 Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik tisztje, hogy Jeremiást a ciszternába
Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.
Atyaság Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról fıként az újonnan megjelenı apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebbıl adódóan már kezd elterjedni
AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328
Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek
A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!
Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető
- Példa: misszionárius és az alkoholista.
Isten egyik legnagyobb vágya, hogy boldogok legyünk. - Ezért szeretné megosztani velünk Önmaga szeretetét. - Ezért szeretne része lenni a mi életünknek. A mi legmélyebb vágyunk, hogy jók legyünk és szerethessünk.
Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET
Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél
bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes
Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
Mészáros Sándor Az engedelmesség Komáromi Baptista Gyölekezet. Az engedelmesség. Jónás könyve alapján
Példa: Az engedelmesség Jónás könyve alapján Egy hív édesapa fia lelkipásztornak készült. A fiú elhatározta, hogy külföldre megy egy fels bb tanulmányi fokozat megszerzése érdekében. Az édesapa aggódott
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.
MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek
Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT
Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,
Az evangélium kezdete
Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.
Krisztus és a mózesi törvény
április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1.
4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Kálvin János: János evangéliumának magyarázata II., Kálvin Kiadó, Budapest, 2011, Bolyki János:
A CSODÁK ÜZENETEI. Áldunk téged a benne kapott hívásért, az Őérte való megigazíttatásért, megszentelésért.
Pasarét, 2015. október 11. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A CSODÁK ÜZENETEI Énekek: 105,1; 66,1-2. 4. 8; 77,7-8; 468 Lekció: 2Királyok 3,9-18 Alapige: 2Királyok 3,16-17 És monda:
Szolgáló. Szabadságra születve
Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója
Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondjaé az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás
A helyes istentiszteletről 1
A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
A NÁZÁRETI. Lekció: János 1,44-52
Pasarét, 2013. december 29. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor Lekció: János 1,44-52 A NÁZÁRETI Alapige: Máté 2,19-23 Mikor pedig Heródes meghalt, ímé az Úrnak angyala megjelenék
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük
AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT
Pasarét, 2016. április 3. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT Énekek: 8,1. 4.; 275; 483,1-2.; 167 Lekció: 5Mózes 1,19-28 Alapige: 5Mózes 1,29-33 Akkor
AZ ÉLET ISTENTISZTELETE
Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
A NAGY VACSORA. Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) Cseri Kálmán
Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán A NAGY VACSORA Alapige: Lk 14,15-24 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt Jézushoz: Boldog az, aki Isten országának
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről
2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel
NEW YORK-i ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69 th Street New York, NY 10021 : (212) 734-5252 www.elsoreformat.us NT. Fogarasi Anita Deák Lehel Főgondnok:
bibliai felfedező 1. történet: nóé engedelmeskedik Istennek Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: nóé engedelmeskedik Istennek Olvasd
AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel
NINCS MÁS FUNDAMENTUM
Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,
KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29
MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 2011. március 6. 10 00 Mályinka 1. Gyülekező ének: 489. d. 1. v.: Örök élet reggele, fény a véghetetlen fényből 2. Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól,
Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE
Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE 1. rész Kedves Barátunk! Gondolkoztál már azon, milyen lehet Isten? Isten annyira hatalmas, annyira csodálatos, hogy soha nem tudhatunk meg mindent róla. Isten azonban
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
A világos, egyértelmű utasítások fontossága
A világos, egyértelmű utasítások fontossága Kedves Szülők, ebben a fejezetben a következő témákkal foglalkozunk: - Miért tűnik úgy, hogy az ADHD-s gyermek meg sem hallja, amit a szülő mond? - Fejleszthető-e,
ISTEN CSODÁI. Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap este) Cseri Kálmán. Énekek: 631,1-2; 675; 692 Énekkar
Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN CSODÁI Énekek: 631,1-2; 675; 692 Énekkar Alapige: Jób 37,14 Figyelj csak ide, Jób! Állj meg és gondold
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Jeremiás 2,1-19 Az Istenétől elidegenedett nép
Jeremiás 2,1-19 Az Istenétől elidegenedett nép Majd szóla az Úr nékem, mondván: Menj el, és kiálts Jeruzsálem füleibe, mondván: Ezt mondja az Úr: Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod
Mi a virtuális valóság?
VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:
Növekedni Isten ismeretében
1 Növekedni Isten ismeretében Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében (Kol 1,10). Hanem növekedjetek a kegyelemben
Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224. Elhangzott: 20 08. április 27-én
Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224 Elhangzott: 20 08. április 27-én Csakhogy api ószövetségi bibliaolvasó rendünk szerint ezekben a napokban Jósafát
GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.
GISELLE Zöldes, párás üveg. Eső áztatja. Vízcseppek csorognak. Halványzöld felírat fut végi az üvegen. Az emberi lény egy esős, párás üvegen át nézi és vizsgálja a világot. Homályosan lát. A földönkívüliek
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Üdvözlünk Isten családjában!
welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
Mindent elemészt? Benedek Miklós. Dragomán György: Máglya. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2014
Benedek Miklós Mindent elemészt? Dragomán György: Máglya. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2014 Dragomán Györgynek a 2005-ben megjelent A fehér király című nagy sikerű regénye után, amelyet számos nyelvre lefordítottak,
Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök
A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.
A betegek tanítvánnyá tétele
január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá
AZ ÚR AZ ISTENTELENEK FELETT IS ÚR
Pasarét, 2012. július 15. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR AZ ISTENTELENEK FELETT IS ÚR Lekció: Zsolt 73,1-3. 13-18. 23-28 Ászáf zsoltára: Milyen jó az Isten Izraelhez,
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,
2003.05.06. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról A felszólalás szövege:
. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselıtársaim! Az életem elmúlt húsz évét valahol ennek a szakmának a gyakorlásával töltöttem
HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14.
HATALOM KRISZTUSBAN Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. Köszöntjük az internet televízión a nézőket, első alkalommal van, hogy korlátlan számban nézhetik az Istentiszteletet, nagyon örülünk
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében
Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állanak vala felette:
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem
ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7
Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott
A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején
1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat
A BÖJT GYÜMÖLCSEI. Pasarét, 2015. március 22. (vasárnap este) Cseri Kálmán. Énekek: 679, 643, 455,1 és 4-6.
Pasarét, 2015. március 22. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán A BÖJT GYÜMÖLCSEI Énekek: 679, 643, 455,1 és 4-6. Alapige: János 10,17-18 Azért szeret engem az Atya, mert én
ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam
ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,
Felkészülés ( Bevezetés (
A Jó Hír Bibliatanulmányok kérdéseket tartalmaznak evangelizációs házi csoportok számára (Glad Tidings Bible studies contain questions for evangelistic house meetings.) Bevezetés ( Biztos van olyan ember,
PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN
Pasarét, 2014. október 9. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Alapige: Jer 7,1-7. 10. 1. Az a beszéd, amelyet az Úr szólt Jeremiásnak: 2. Állj az Úr házának
Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem
Bevezetés az 1. részhez Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg
ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által
ALAPTANÍTÁSOK Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által Isten Szelleme által történı vezetésünkrıl hallotok tanítást, ennek a tanításnak a harmadik részét fogjátok hallani. A mai
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8
Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt
Kicsoda Jézus Krisztus?
3. tanulmány Április 11 17. Kicsoda Jézus Krisztus? SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 4:16-30; 6:5; 9:18-27; Efezus 1:3-5; 2péter 1:16-18 Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda:
Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:
Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,
Spiró György: Kémjelentés
Spiró György: Kémjelentés Spiró György Kémjelentés Novellák (Részlet) (Részlet) MAGVETŐ Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi KFT. www.magveto.hu ISBN 978-963-14-2939-8 Spiró György, 2011 Kocsiút éjjel Vacsora
ÉN VAGYOK. Alapige: János 8,24 Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.
Pasarét, 2016. április 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ÉN VAGYOK Énekek: 340; 396 Lekció: János 8,23-29 Alapige: János 8,24 Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben:
Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?
Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon
A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13.
A HÁLAADÁS ÁLDOZATA Jim Sanders tanításából 2009. december 13. Áldott legyen az Úr neve. Köszönjük Uram a gyógyító kenetet, ami ma jelen van, és minden gyógyulást. Minden dicsőséget neked adunk. Köszönjük
m a g v e t é s ötletek
m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz
Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.
Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2016/3 Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 Szenvedély és elköteleződés Házasság
22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.
HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent