AZ EMBER REMÉNYE. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVIII. évfolyam ÁPRILIS
|
|
- Erika Péter
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVIII. évfolyam ÁPRILIS AZ EMBER REMÉNYE Az ôskeresztény közösségek 1900 évvel ezelôtt már úgy nevezték a húsvétot, hogy az Ünnepek Ünnepe. Minden más ünnep ebbôl az egybôl meríti erejét és fényét. Nagypénteken emlékezünk Jézus kereszthalálára, húsvétkor pedig már ragyog a feltámadt Krisztus feletti öröm. Gyakorlatilag ez az örömhír egy mondatban, melyet a Biblia hordoz. Szegények lennénk a húsvét nélkül, a feltámadás nélkül. A karácsony is már egy rég elfelejtett születésnap lenne valahol a háborgó Közel-Keleten, vagy akár a Szûzanya ünnepek sem érdekelnének senkit. Az ember éli az életét, bandukol felfele az idô hegyére, és egy ponton aggódva megkérdezi: van-e értelme az életnek? Van-e értelme a küszködésnek, a nehézségeknek, a mindennapi munkának? Honnan is vagyok? Valóban, az ember csak az evolúció tévedése volna? Ekkor hangzik el a balgaságnak tûnô válasz: Isten majd gondoskodik, mert a bárány, aki meghalt, mégis él! Ez ugyan a hívô ember válasza. Viszont, ahol az ilyesfajta mondatokat megmosolyogják, felvilágosultan lesöprik az asztalról, ott az öröm hamar eltûnik az emberek arcáról. Marad helyette a keserûség, a fásultság és a sokszor irigységbôl fakadó cinizmus. A föltámadás örömhírét, amire minden ember hívva van, sokszor balgaságnak tartja a világ. Megmosolyogja úgy, mint ahogy az elsô húsvétkor. A híreket a tanítványok csak asszonybeszédnek mondták és legyintettek rá (vö. Lk 24,22). A kereszténység, kétezer éve hirdeti ezt a balgaságnak tûnô örömhírt a maga több száz vértanújával, kik ezért haltak meg, és azzal a több millió odaszánt élettel, kik ennek hirdetésére adták a fejüket. Geothe Faustjának utolsó jelenetében Faust kezébe veszi a méregpoharat, ám akkor hirtelen felmerengenek a húsvéti harangok. Faust már nem tud hinni a feltámadásban, de mégis benne él a húsvéti örömhír megfakult emléke. Ennek a picinyke korhadt tanúságnak az ereje elég volt ahhoz, hogy letegye a méregpoharat és az életet válassza. Ez a balgaságnak tûnô örömhír kétezer éve nyugtalanítja a világot. Egy ateista is folyton küzd az Isten léte ellen. Azzal, hogy ezt teszi, valahol mélyen meggyôzôdéssel vallja, hogy Isten él! Bertold Brecht mondta kissé gúnyosan: Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Meghaltok mind, mint az állatok, s utána nem következik semmi. Ha az ember valóban ezt gondolja, hogy úgy fog meghalni, mint az állatok, és egy idô utána valóban úgy fog élni, mint az állatok. Azt hiszem, nem lehet egy embernek úgy reményt adni, hogy megveregetjük a vállát és mondjuk: fog ez menni, fel a fejjel. Az ember nem tudja önmagát a saját hajánál fogva felemelni. Csak egy valódi remény, amit nem ember alkotott, ami valóban odaföntrôl származik, csak azt tud minket önmagunk fölé emelni, csak az tud reményt és lendületet adni az ember életének. Korunk embere talán semmitôl nem szenved jobban, mint a reménytelenségtôl, a belsô ürességtôl és attól, hogy nem szeretik, és nem szerethet igazán. A húsvéti örömhír mindenkinek szól! Van miért küzdeni, van miért normális életet élni, van miért a mellettem lévôt szeretni, hiszen minden ilyen tett a túlvilágra mutat, hová meg vagyunk hívva. A földi szeretet jutalma a mennyei. A szentbalázsi iskolában mondta a télen egy elsô osztályos kisfiú: a mennyek országa valami olyasmi lehet, mint egy nagy szálloda, ahol Isten az igazgató, de vele együtt lakhatunk ott, angyalok szolgálnak minket, és ami a legjobb, hogy, mindenki szeret mindenkit. Nem veszik össze senki-senkivel, nem hazudik senki, nem verekszünk majd egymással és nincs iskola. Lehet, hogy balgaságnak tûnik a válasz: Jézus feltámadt és mi is fel fogunk, ha földi életünk is ebbe az irányba megy! Jézus szájából elhangzik: Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki benne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön általa a világ (Jn 3,16-17). Világos Krisztián diákónus
2 FENYVESI ÚJSÁG KISBÍRÓ ÁPRILIS A KÖZSÉGHÁZÁRÓL JELENTJÜK Képviselôink teljes létszámban fogtak neki a márciusi közgyûlés napirendjei tárgyalásának, nyilvános ülésen 27, míg zárt ülésen 1 napirenddel foglalkoztak. Az egyesületek, és közalapítványok beszámolója során számot adott múlt évi tevékenységérôl az Ezüstfenyô Nyugdíjas Egyesület, melynek munkáját a képviselôk, Somogyi István képviselô indítványára nagyra értékelték. A Gyermekekért Balatonfenyves Alapítvány elnöke, Haszon Zsolt elöljáróban megköszönte az elôzô elnök, Fábián György és az eddigi kuratóriumi tagok áldozatkész munkáját, és ajánlotta a beszámoló elfogadását, melyet a testület megtett, egyben a tevékenység kibôvítése okán (óvoda bevonása az alapítvány tevékenységi körébe) további százezer forint támogatást biztosított. Az Egészséges Lakosságért Közalapítvány elnöke, dr. Metz József közölte megkeresésünkre, hogy a munkaszervezet ügyintézôjének ismételt munkába állása után az alapítókkal, így velünk is egyeztet a további mûködés módjáról, szükségességérôl. A Fonyód Többcélú Kistérségi Társulást annak irodavezetôje, Nagy Brigitta képviselte a közgyûlésen, beszámolóját a képviselôk elfogadták. Fontosnak tartják a képviselôk továbbra is a Somogy Megyei Munka, és Tûzvédelmi Társulásban való tagságot, melynek tájékoztatóját szintén elfogadták. Élénkebb diskurzus alakult ki a Zöldfok Zrt évi tevékenységérôl szóló tájékoztató során. A polgármester kifogásolta a település tisztaságával kapcsolatos általános tapasztalatokat, a szelektív gyûjtôk környezetében kialakult nyári állapotokat, azok kezelését, a szelektív gyûjtôk mûszaki állapotát. Felvetôdött az egyéni komposztálás máshol már mûködô lehetôségének helyi alkalmazása, melyrôl a következô ülésre a polgármester tájékoztatást ad. Tájékoztatót adott a Dél-Balatoni Hulladékkezelési Konzorcium, valamint a Balaton, és Sió Térségfejlesztô Kft. tevékenységérôl annak ügyvezetôje, mely során elhangzott, hogy éveken keresztül nem, vagy csak nagyon hézagos információkat kaptak a szervezetek mûködésérôl, és úgy tûnik, hogy most, amikor várhatóan a konzorciumi forma felbomlik, és új szervezetet kell létrehozni az elkészült mûvek mûködtetésére vált csak fontossá a tájékoztatás, a személyes találkozás. A tájékoztatót a képviselôk elfogadták. Az óvodavezetô elôterjesztésére meghatározta a képviselô-testület az óvodai beiratás idôpontját, ebben az esztendôben május 2 6 között lesz. Hozzájárult a képviselô testület az ISPA Dél-Balaton hulladékgazdálkodási Társulás megalakításához, melynek elôkészítésében a polgármester, és jegyzônk is tevékenyen részt vett. Azt várjuk, hogy igazi gazdája legyen a konzorcium által létrehozott hulladékgazdálkodási rendszernek. Elfogadták a képviselôk a polgármester jelentését a lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról, és a két testületi ülés között történtekrôl. A jegyzôasszony beszámolt a Polgármesteri Hivatal tevékenységérôl, melyet a testület elfogadott. A támogatási kérelmek elbírálása hosszabb idôt vett igénybe, annak ellenére, hogy a szakbizottsága annak elfogadását ajánlotta a testületnek. A módosítások után a következô szervezetek kaptak támogatást: A Turisztikai Egyesület támogatási kérelmét további bizottsági egyeztetés után bírálja el a testület. Módosította a képviselô-testület a Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról szóló rendeletét, majd a Szociális ellátások helyi rendszerérôl szóló önkormányzati rendeletet, valamint módosították az Alapszolgáltatási Központ közös fenntartásáról szóló Társulási Megállapodást. Módosította a testület a évi költségvetési rendeletét, majd pályázatokhoz önerô biztosításáról született döntés. Ebben az esztendôben közfoglalkoztatásban 14 fôt alkalmaz a községháza, valamint a sportcsarnok felújítására adott be több mint ötmillió forint értékû pályázatot a Polgármesteri Hivatal, az önrész biztosításáról szóló elôterjesztést a testület elfogadta. Meghatározta a képviselô-testület az idei fejlesztések, beruházások körét majd 55 millió Ft összegben, melyben hangsúlyosan szerepel az útépítés, javítás, járdafelújítás, közmûépítés Imremajorban, a település rendezési tervének felülvizsgálata, a strandrekonstrukció, járdaépítés, partvédelem felújítása, bérlakás felújítása, térfigyelô kamerák telepítése, és közvilágítás fejlesztése. Egyhangúlag fogadta el a testület a polgármester által elôterjesztett, a következô önkormányzati idôszakra vonatkozó gazdasági programot, így a következô esztendôk fejlesztési irányát is. Megválasztották a képviselôk a pályázatok bíráló bizottságainak tagjait, melyben a bizottsági elnökök (Haszon Zsolt és Kalmár Lajos képviselôk), valamint Búza Máté képviselô vesznek részt, ôk Nyugdíjas Egyesület (mindösszesen) Polgárôr Egyesület Balatonboglári Tûzoltóság Római Katolikus Plébánia Hivatal Balatonkeresztúr Sportkör Pécsek Zoltán KMB-s rendôrc (havi bruttó) SINOSZ Megyei Szervezete (Siketek, és Nagyothallók) Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft 2
3 2011. ÁPRILIS KISBÍRÓ KÖZ(SÉGI)ÉLET FENYVESI ÚJSÁG tesznek ajánlást az egyes pályázatok esetén a polgármesternek. Továbbra is pályáztatni kívánja a testület a nyári közterület használati kérelmeket szólt a határozat, mivel nem lehet megfelelô jogi lehetôséget találni arra, hogy a helyi vállalkozókat már ebben a szakaszban lehessen elônyben részesíteni. Önkormányzati külterületi ingatlanok gondozására kötött megállapodást a testület Fehér Lajos helyi lakossal, melyért ellenértéket nem kért. Részben járult hozzá Barna Antal strandi vállalkozó helyi lakos kérelméhez a testület bérleti díj fizetési halasztási kérelméhez. Vállalja a testület a Wimmer Vivien balatonfenyvesi bölcsôdés korú kisgyermek bölcsôdei elhelyezésével kapcsolatos költségeket. A következô közgyûlésre a Fenyvesi Újság szerkesztô bizottságának és internetes megjelenésünk megújításához kell további információkat, árajánlatokat kérni. További információk szükségesek a kertmozi hasznosításra benyújtott ajánlat pontosításához, melyet áprilisban ismételten tárgyal a képviselô-testület. Tudomásul vették a képviselôk a polgármester évi szabadság ütemtervét. Támogatta a testület az új Fonyódi Rendôrkapitány, Lengyel László alezredes kinevezését. Egy meghirdetett strandi üzlet bérlôjét jelölte ki a testület, aki a páylázati felhívásra nyújtotta be jelentkezését, elfogadva a kiírásban szereplô kondíciókat. Ismételten tárgyalni kívánja a testület a Cormorán 97 Bt. kérelmét a mozinál lévô horgászbolt további használatára, ahol a testület a Turisztikai Egyesületet kívánja elhelyezni. Zárt ülésen döntöttek a képviselôk a évi kitüntetô cím (díszpolgár) adományozásáról, mely díjat a község huszadik születésnapján tartandó ünnepi közgyûlésen adják majd át. (LG) Mosoly az egészség szolgálatában Egy mosoly nem kerül semmibe, de sokat ér. Gazdaggá teszi azt, aki kapja, és aki adja, nem lesz szegényebb. A mosoly csak egy pillanatig tart, de emléke mindig él. Senki sem oly szegény, hogy ezt ne tudná adni. Ez Pék Hajnalka mottója. Hogyan kerültél Balatonfenyvessel kapcsolatba? Édesanyámék 1956-ban költöztek ide, én már itt születtem, tôsgyökeres fenyvesi vagyok. Milyen iskolákat végeztél? Ide jártam általános iskolába, és nagyon szerettem. Az összes iskolám közül az itteni a szívem csücske. Jó volt az osztály, a tanárok, a légkör, egyszóval minden. A fonyódi gimnáziumban érettségiztem. Nem tudom, mi vitt az egészségügyi pályára, hiszen mindig féltem a tûtôl, kivétel nélkül minden alkalommal én maradtam utolsónak a kötelezô oltásnál. Ugyanakkor szeretem az embereket, szeretek másokon segíteni, gondoskodni róluk, így végül ezt választottam. Olyan családban nôttem fel, ahol öregekkel voltam körülvéve. Megtanultam bánni velük, gondot viselni rájuk, vagyis a családom segítségével találtam meg a hivatásomat. Elôször felsôfokú szakápolói, illetve fizikoterápiás szakasszisztensi képzéseket végeztem el. Nem gondoltam, hogy a fôiskola is menne, de aztán mégis megpróbáltam, és sikerült ban államvizsgáztam a Pécsi Tudományegyetem Diplomás Ápoló karán. Elsô munkahelyem a kaposvári szülészet volt, majd Fonyódon két évig háziorvosi körzetben tevékenykedtem. Most már több mint tíz éve dolgozom a fenyvesi orvosi rendelôben. Nagyon sokan elmennek innen, miután leérettségiztek, vagy szakmát szereztek. Téged mi hozott vissza? Ez nem is kérdés. A haza. Itt érzem otthon magam. Milyen terveid vannak? Esetleg az orvosi egyetem? Nem. Szeretek ápoló lenni. Természetesen folyamatosan továbbképzem magam, szívesen olvasok a témában, érdekelnek az újdonságok. Ugyanakkor én már megtaláltam a hivatásom. Van olyan dolog a napi munkádban, amit nagyon szeretsz csinálni, és van, amit nem? Alapvetôen mobilis ember vagyok, így jobban kedvelem az olyan dolgokat, amikor sürögni-forogni lehet. A legjobban azt szeretem, hogy a fenyvesi nagy család része lehetek, és nagyon sok embert megismerhetek. Úgy gondolom, az egyik feladatom az, hogy ez a közösség békében és szeretetben mûködjön. Megpróbálok mindenkinek segíteni, például, ha két beteg között valamilyen súrlódás van, mindenképpen próbálom ôket kibékíteni. Azt mondják, mindenkinek a lelkén át vezet az út. Hiszem, hogy a betegségeknek lelki alapja is van. Ha ezt meggyógyítjuk, a test is könnyebben válik egészségessé. Kaptál egy kitüntetést is a munkádért Nagyon meg is lepôdtem. Kaptam meghívót az ünnepi közgyûlésre, de nem akartam elmenni, mivel nem igazán tudtam, mit is keresnék ott. A doktor úr azonban ragaszkodott hozzá, hogy ott legyek. Aztán, mint derült égbôl a villámcsapás ért, amikor átadták a Balatonfenyvesért kitüntetô címet. Jó két hét telt el, mire felfogtam, tényleg én kaptam. Nagyon megtisztelô, hogy ezt elnyertem, de úgy érzem, én csak a munkámat végzem. Radák Kata 3
4 FENYVESI ÚJSÁG KÖZ(SÉGI)ÉLET ÁPRILIS Tavaszváró ovis programok Február 25-én az ovisok is farsangoltak. A két kiscsoportos Mátyásunk bizony még jeget csinált nekünk akkor, de a mondás beigazolódott: Sándor, József, Benedek zsákban hozták a meleget. Olyan sokan voltunk kíváncsiak az apróságok mulatságára, hogy szûknek bizonyult az aulánk. A programot a nagycsoportosok e jeles napra tartogatott táncbemutatója, valamint az anyukák és nagymamák sütötte farsangi fánk tette gazdagabbá, mellyel vendégeinknek kedveskedtünk. A jelmezes felvonulást táncház, eszem-iszom és dínomdánom követte. Március 9-én az SZMK támogatásával színházlátogatáson vettek részt a nagyobb ovisok. Rémusz bácsi meséibôl A róka és a héja címmel nézhettek meg egy kedvesen humoros elôadást a balatonlellei Mûvelôdési Házban. Maradandó élményt jelentett ez a délelôtt a gyermekek számára, nagyon köszönjük! Igyekszünk hagyományt teremteni a színházlátogatással, és minden évben eljuttatni a mindenkori nagycsoportosokat, valamely közelben megrendezésre kerülô elôadásra. Nemzeti hovatartozásunkat kisgyermekkorban leginkább a külsôségekkel tudjuk erôsbíteni, ezért március 11-én zászlókkal és nemzeti színû szalagokkal a kezükben, kokárdával a mellükön és huszár csákóval a fejükön, sétáltak el a nagyok a Polgármesteri Hivatal elôtti kopjafához. Így emlékeztünk a márciusi ifjakra. 17-én a XII. Kistérségi Népmesemondó Versenyen vett részt két óvodásunk: Bogdán Roland és Kolip Márton. Élmény volt hallgatni az apróságokat, amint tréfás, humoros elemekkel teleszôtt meséiket mély átéléssel adták elô a fonyódi Balaton Kollégium színpadán. Balatonboglári és fonyódi óvodásokkal vették fel a versenyt. Köszönet illeti a két felkészítô pedagógust: Garzóné Kozma Andreát és Szekeresné Takács Évát. A két kisfiú emléklappal és sok-sok új élménnyel gazdagodott. Március 31-én az Alapszolgáltatási Központ szervezésében a fonyódi rendôrség munkatársai látogattak el hozzánk. Filmvetítéssel, beszélgetéssel és játékos feladatokkal készítették fel az aprónépet a biztonságos gyalogos közlekedésre, felhívták a figyelmet a forgalomban való kerékpározás veszélyeire és a balesetek megelôzésére. Április 8-án újabb kulturális esemény vár ránk: a Kemény-bábok társulata a mi óvodánkban tartja egyik fôpróbáját, mely a kaposvári Csiky Gergely Színházban tartandó elôadást elôzi meg. Már elkezdtük a készülôdést a Lengyeltótiban, második alkalommal megrendezésre kerülô Óvodások Tavaszköszöntô Fesztiváljára. A tavalyi évben a nagytekintélyû szakmai zsûri kiemelte a mieink produkcióját, bízunk benne, hogy idén is nagy sikert aratunk! A tavasz folyamán még egy nagyon fontos esemény vár ránk: nevet adunk az óvodánknak. A névválasztással igyekszünk egyedivé tenni intézményünket. Május elején pedig felköszöntjük az édesanyákat, és még számos izgalmas programmal színesítjük a nevelési év még elôttünk álló idôszakát. Hackl Szilvia óvodavezetô RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Szent Erzsébet Plébánia A húsvéti istentiszteletek idôpontja: Máriatemplom, nagypéntek este 6 óra (feltámadási körmenettel), húsvét másnapján reggel 9 óra. Szent Erzsébet plébániatemplom: ugyanezeken a napokon kivéve az ünnepnapok esti idôpontjait este 8 órakor (nagyszombat este körmenet nélkül), ünnepnapokon 10 óra 30 perckor. Alsóbélatelep Szent Anna kápolna: Húsvét vasárnap este 6 óra. A plébános telefonszáma és címe: , revify@invitel.hu Ify Gézától, plébánosunktól kaptuk az értesítést, hogy a jövôben ahogy már néhány hónap óta nem tudja a lap szerkesztése rendelkezésére bocsátani az anyakönyvi híreket: adatvédelmi okokból. Egyúttal arról tájékoztatott, hogy 2010-ben 42 keresztelésre került sor Fenyvesen (mindössze 4 helybelit érintett), esketés 10 volt (köztük 4 helybeli párt adott össze), és 15 temetési szertartásra került sor. Zrínyi Ilona matematikaverseny A matematika népszerûsítése az országos versenysorozat fô célja ben szervezték meg elsô alkalommal. Kezdetben még csak Bács-Kiskun megyében, majd két év múlva csatlakozott Somogy megye, három év elteltével már országos méretûvé nôtte ki magát, pár éve pedig a határainkon túl élô magyarul tudó diákok is részt vehetnek rajta. A versenyen osztályos tanulók indulhatnak, az idén 66 ezer 704 gyermek nevezett be. Somogyban összesen 79 általános- és középiskola vett részt a területi döntôn. Iskolánkat tizenegy tanuló képviselte: Bozsó Henrik és Stadler Tünde (3. o.), Percze Patrik (4. o.), Harmath Klaudia, Harsányi Anna Kamilla és Kiss József Krisztián(5. o.), Tomisa Dorina (6. o.), Barnaki Barnabás, Horváth Szófia, Lelkó Attila és Papp Donát (8. o.). Különösen eredményesen szerepelt Lelkó Attila, aki a megyei forduló kilencedik helyezését szerezte meg a 8. osztályosok mezônyében. Fontos megemlíteni, hogy Attila az elmúlt hat évben mindig meghívást kapott az ünnepélyes megyei eredményhirdetésre, vagyis folyamatosan a legjobb tíz között szerepelt. Gratulálunk, és további jó versenyzést kívánunk minden résztvevônek! Balogh Tünde 4
5 2011. ÁPRILIS KÖZ(SÉGI)ÉLET FENYVESI ÚJSÁG Megemlékezés Március 15-én délelôtt tisztelegtek Balatonfenyvesen az es forradalom és szabadságharc emléke elôtt. A községháza nagytermében 10 órakor kezdôdô ünnepségen Lombár Gábor polgármester megemlékezését követôen a Fekete István Általános Iskola zenés irodalmi mûsorát tekinthették meg az érdeklôdôk, majd a Balatonfenyvesi Népdalkör énekelt toborzó dalokat. A megemlékezés zárásaként a községháza elôtti kopjafánál helyezte el virágait, koszorúit az ünneplô közönség. Fotó: Márton László Utazás 2011 A Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület képviseltette magát a 4 napos rendezvényen március 03. és 06. között Budapesten. A Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság társkiállítója a Fonyódi Kistérség standján kaptunk lehetôséget kiadványaink terjesztésére. Egy nyolcoldalas invitatív jellegû szóróanyag és az idei évre szóló (továbbiakban még bôvülô) rendezvénynaptár nagy sikert aratott. Természetesen tagjaink prospektusait is (díjmentesen) terjesztettük. Rengeteg látogató töltötte ki kérdôívünket, mely segítséget ad további célkitûzéseinkhez, feladataink megvalósításához, hogy még több vendéget tudjunk Balatonfenyvesre csalogatni. Figyelje honlapunkat! Várjuk észrevételeiket, ötleteiket, hozzászólásaikat az info@balatonfenyvesen.hu címen vagy a 70/ es telefonszámon! Kérjük, segítse munkánkat! Kôváriné Gyuricza Zita turisztikai menedzser 5
6 FENYVESI ÚJSÁG HIRDETÉS ÁPRILIS APRÓ Eladó egy terménydaráló és permetezôgép. Tel.: 85/ , 30/ Kiadó szoba, hölgynek. Tel.: 70/ DVD lejátszó hangszórókkal eladó. Ára: Ft. Tel.: 30/ Samsung TV (5 éves, síkképernyôs, 72 cm-es) eladó. Ára: Ft Érd.: 30/ Balatonfenyvesen a Mária út 42. sz. alatti Fenyvesi Bisztró hosszú távra kiadó. Érd.: 30/ Kanapé, kinyitható, 2 személyes, 1 fotellal világos színben, kifogástalan állapotban Ft-ért eladó. Érdeklôdni: Vas Gereben u. 17. Tel.: 85/ KOZMETIKA! Teljeskörû kozmetikai szolgáltatással várom kedves vendégeimet. Információ és bejelentkezés: Kovács Brigitta 30/ A RESTI nyitva: óra között minden nap. Tavalyi árakkal és kilencféle hamburgerrel várjuk vendégeinket! Veszélyes fák kivágását, hulladék eltakarítását vállalom! Ország Sándor, Csokonai utca 58. vagy a Bevásárló utcai zöldségbolt. Ugyanitt: 750 kg súlyú utánfutó ELADÓ! Tel.: 30/ Elektromos robogó eladó! Telefon: 85/ Melegburkolás, parketta készítés, javítás. Kovács Lajos, Fenyvesi utca, 30/ Vízvezeték szerelés, bádogozás! Fürdôszobák felújítása, duguláselhárítás! Fûnyírás, kertrendezés, kisebb ház körüli munkák elvégzése! 30/ Tanítványokat vállalok alsósokat, felsôsöket (fôleg matematika, kémia, fizika), szakiskolásokat, gimnazistákat 1., 2. évf. fôleg matematika, kémia). Gálicz Etelka, óra között. Angol nyelvoktatás gyors, hatékony, egyéni módszerekkel! Tíz éves magántanári és nyelviskolai gyakorlat, beszédcentrikus, dinamikus, garantáltan aktív, igényekre szabott órák, felkészítés nyelvvizsgára, érettségire. Minden szinten, minden korosztálynak! Tel.: 30/ , riahun2003@yahoo.co.uk Gitta fodrászat (férfi, nôi, gyermek) és körömkozmetika (manikûr, pedikûr, mûköröm) szeretettel várja vendégeit Balatonfenyves, Vörösmarty u. 15 szám alatti üzletében. (virágbolt mellett). Igény szerint Balatonfenyvesen házhoz megyünk. Bejelentkezés: fodrászat 30/ , körömkozmetika 30/ Veszélyes fák kivágása, fûnyírás, kertrendezés, takarítás, lakatosmunkák. Tel.: 85/ , 30/ Minden, ami villanyszerelés! Farkas András vállalkozó, Fenyvesi u. 214., tel.: 30/ , 85/ ifj. Kócsa Mátyás ács-állványozó mester vállalom régi tetôk felújítását, új tetôszerkezetek ácsolását, fedését, valamint belsô burkolást és gipszkartonozást, kerti pihenôk, teraszok, kocsibeállók elkészítését. Balatonfenyves, Rákóczi u. 2., tel.: 30/ Számítógépek javítását vállalom. Orbán János 70/ Szakmunkák A Z-ig! Vízszerelés, karbantartás, festés-mázolás, kômûves munkák, felújítások, külsô és belsô munkák, nyaralók téli víztelenítése. Hívjon, mindent megoldunk! 30/ Kerékpárok javítását és felújítását, és mindenféle házkörüli munkát (festés, hidegburkolás stb.) vállalok. Balatonfenyves, Nimród u. 121., 30/ Fûnyírásra és/vagy macskaetetésre jelentkezôt várok. Díjazás megállapodás szerint. Tel.: 20/ Balatonfenyvesen a Mária út 42. alatti Fenyvesi Bisztró hosszú távra kiadó. Tel.: 30/ Kozmetika! Teljeskörû kozmetikai szolgáltatással várom kedves vendégeimet. Információ és bejelentkezés: Kovács Brigitta 30/ A Fonyód-Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti és Családsegítô Szolgálata értesíti a tisztelt lakosságot, hogy évben a következô idôpontokban, mindig csütörtöki napokon, között tart RUHAOSZTÁST: március 17., április 14., május 19., június 16., július 21., augusztus 18., szeptember 15., október 20., november 17., december 15. Helyszín: Balatonfenyves, Kölcsey u. 30. A XXII. ultiverseny eredményei: 1. Horváth Tamás, 2. Ekker Csaba, 3. Ország Sándor. A következô versenyt április 17-én rendezzük meg a Játékbárban. További információ: Hackl Gyula 30/ Turul Gyógyszertár 8646 Balatonfenyves Bocskai tér 1. Tel: 85/ orieniko@gmail.com Nyitva tartás: H P: 8 17 óráig, Sz: 8 13 óráig. Ha egészségügyi problémája van és segítséget kérne, kérdezze szakértônket: embervalaszol/hegedusjozsefne Eniko page/index.php?o=0&sw= FENYVESI ÚJSÁG. Balatonfenyves Önkormányzatának információs lapja. Megjelenik havonta. Szerkeszti a szerkesztôbizottság. Felelôs szerkesztô: Tóth Árpád. Szerkesztés: BÉPÉ Betéti Társaság (ügyvezetô: dr. Buza Péter). Postacím: Balatonfenyves Pf.: 20. Nyomdai munkák: Hivatalos Biztonsági Okmány-, Értékpapír és Menetjegynyomda Kft., Budapesten. MKM nytsz.: PHF/1296/ve/
7 2011. ÁPRILIS KÖZ(SÉGI)ÉLET FENYVESI ÚJSÁG A Nônapot ünnepeltük Március 5-én ünneplôbe öltözött nyugdíjasok jelentek meg a Polgármesteri Hivatal nagytermébe tartandó Nônapi ünnepségre. Hegedûs János köszöntôje után, Bán Dezsô az egyesület elnöke tartotta az ünnepi beszédet. Méltatta a nôk szerepét a férfiak és a családok életében. A nô végig kíséri az életet, a férfiak csak félemberek a nô nélkül. (Egyszer évente elismerik.) Ha körülnézünk, azt láthatjuk, hogy minden sikeres férfi mellett ott van a minden áldozatra képes Nô. Az ünnepi beszéd után Máté Jenô verset mondott: Óda a nôkhöz címmel. Kiss Gábor dalokkal, egy kis szöveggel megfûszerezve, köszöntötte a nôket. A köszöntôk után a férfiak virágot és kozmetikai csomagot (hozzájárulás, hogy a nôk szépek maradjanak) adtak minden nônek. Majd a vacsoráig a balatonkeresztúri nyugdíjas zenei együttes szórakoztatta a jelenlévôket. Nagyon finom disznótoros vacsorát szolgáltak fel a férfiak az iskola ebédlôjében. Köszönjük a konyhások közremûködését. Hogy a finom vacsora senkinek ne okozzon egészségügyi problémát, reggelig tartó tánccal orvosoltuk. A Nyugdíjas Egyesület nô tagjai nevében köszönöm az önzetlen munkát, csak az kár, egyetlen napig tartott. Zöld Jánosné Az Ezüstfenyô Nyugdíjas Egyesület közgyûlése Március 21-én tartottuk a kötelezôen elôírt éves közgyûlést. A évi munkákról, rendezvényekrôl Bán Dezsô az egyesület elnöke számolt be. Ezen cikkben csak címszavakban és a teljesség igénye nélkül foglalkozom az évi eseményekkel, mivel évközben részletesebben is írtam róla. Rendszeres évi klubnap 36 volt, melyen mindig az aktuális feladatokat beszéljük meg, és egy kicsit kártyázunk, beszélgetünk egymással. A község által rendezett ünnepségeken képviseltetjük az egyesületet, és koszorúzunk is. Fontosnak tartjuk a hagyományok ôrzését, melyet szeretnénk átörökíteni az utókornak. Ennek szellemében megtartjuk az álarcos farsangi bált, a májusfa állítást, majd a kitáncoló bált és az elmaradhatatlan, felvonulással egybekötött szüreti bált. Évek óta megtartjuk a zenés névnapokat, nônapot, világgyalogló napot. Voltunk Somogyszentpálon pinceszeren, ahol a május elsejei majálist tartottuk. Köszönet a Világos házaspárnak, hogy ezt lehetôvé tették. Kirándultunk Budapestre, ahol a Parlament és Múzeum látogatása volt a cél. Az Ôrségbe, ahol hazánk e szép vidékét jártuk körbe. Volt egy kis badacsonyi kiruccanás is. A nyáron a strandokon mûsort adtunk. Vendégeink voltak, a balatonkeresztúriak és az iharosberényiek klubcsoportja. Novemberben az egyesület hatottaira emlékeztünk. Ismétlôdô rendezvény az Ó-év búcsúztató. Sok vidéki meghívásnak teszünk eleget. Taszár: Mûvészeti csoportok megyei bemutatója, Balatonberény: Kistérségi kulturális bemutató, desedai piknik 18 fôvel. Táska: falunap. Balatonberény: Dunántúli amatôr néptánc minôsítô (zsûri különdíj a Kiscsónak Tánccsoportnak). Berzence: Ôszikék kulturális bemutató. Iharosberény: Gesztenye fesztivál. Kadarkút: Somogy megyei gálamûsor. Balatonberény: meghívásos kulturális bemutató. Ezeket a rendezvényeket a megyei nyugdíjas csoportoknak szervezték. Mindenütt szerepelt a tánccsoportunk, az énekkarunk és volt ahol Törökné szólót énekelt és a kislányával duettet is. Az egyik klubnapunkon bemutatkozott az új gyógyszerészünk. A sok szép és pozitív rendezvény mellett volt egy szégyenletes negatívum is. Nem a klubtagjainak, hanem annak az ügynöknek kellene szégyellnie magát, aki termékbemutatót tartott; mivel senki nem vásárolt, minôsíthetetlenül viselkedett és szónokolt. Köszönet azoknak a strandi vállalkozóknak, akik több alkalommal is megvendégelték az egyesület tagjait, és mindazoknak, akik bármilyen módon segítik a nyugdíjas egyesületet. Az elnök feladatul és célul tûzte ki, a színvonal nem csökkenhet, és ha lehet újabb programokat kell tervezni. Fáró Lászlóné a 201. évi gazdálkodásról számolt be. Hozzászólásként elhangzott, hogy legyen a spórolás éve. Reméljük jövôre ismét ilyen programmal gazdag évrôl számolhatok be. Zöld Jánosné ÓVODAI BEÍRATÁS Értesítem a szülôket, hogy a balatonfenyvesi Napköziotthonos Óvodába május 2-tól május 6-ig irathatják be gyermekeiket. A beiratkozás helye: Napköziotthonos Óvoda, Balatonfenyves Fenyvesi u óvodavezetôi iroda, naponta 8 16 óra között. Beíratható az a gyermek, aki június 1. és május 31. között tölti be harmadik életévét. Kérem, a szülô hozza magával: személyi igazolványát, lakcímkártyáját, gyermeke születési anyakönyvi kivonatát. Felhívom a szülôk figyelmét, hogy a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 24. paragrafusa szerint, azok a gyermekek, akik 2011-ben betöltik, betöltötték ötödik életévüket, az óvodai nevelési év elsô napjától kezdôdôen (2011. szeptember 1.) óvodai nevelés keretében folyó, iskolai életmódra felkészítô foglalkozáson kötelesek részt venni. Hackl Szilvia Tavaszi megújulás Az öt elem tana szerint a tavasz a kezdet, a gyors növekedés, a fejlôdés és a gyermek jelképe. Az ôsi kínai tanítás szerint a tavasszal uralkodó fa elem új energiákkal, lendülettel tölt fel minket, hogy megfelelô táplálkozással visszanyerjük régi formánkat. Ez a legjobb idôszak a szervezet kíméletes méregtelenítésére, melyre nagyon sok módszer áll rendelkezésre (Phoenix kúra, salaktalanító-, lúgosító teák, májméregtelenítôk kúrák, Múmijó, Chlorella, Pentagram méregtelenítés stb.) Pihenjenek sokat, a 23 és 3 óra közötti alvás segít a test méregtelenítésében! A böjt, mely a világ valamennyi vallásában megtalálható, jóval több, mint egy fogyókúra. Ez az önmegtartóztatás idôszaka, mely nemcsak az evésrôl, alkoholról való lemondást jelenti, hanem lehetôség az önvizsgálatra, a lelki feltöltôdésre. A templomi lelki gyakorlatok, a meditáció, a jóga, a taj-csi, tartalmas együttlétek, közös programok a családdal, mind a lelki feltöltôdés eszközei lehetnek. Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem veszszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erôvel. (Müller Péter) Mindenkinek áldott, békés, szeretetteljes húsvétot kívánok! Hegedüsné Enikô a falu gyógyszerésze 7
8 FENYVESI ÚJSÁG KÓSTOLÓ REJTVÉNY ÁPRILIS HÁZI RECEPT Joghurtos szelet Magyarhoni Ági ajánlásával Tészta: 25 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 6 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 23 dkg liszt, 3 dkg kakaópor, fél dl étolaj. Krém: 0,5 l joghurt, 10 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, fél liter habtejszín, 1 csomag zselatin, 1,5 dl tej. A margarint, a cukrot és a vaníliás cukrot habosra kikeverjük. A 6 tojás sárgáit egyenként hozzáadjuk, majd rácsurgatjuk az olajat. A lisztet és a kakaóport összevegyítjük. A tojásfehérjét habbá verjük. Az összetevôket óvatosan összekeverjük, tepsibe öntjük, és közepes lángon megsütjük. A joghurtot, a cukrot és a vaníliás cukrot kikeverjük, majd hozzáadjuk a habtejszínt. A zselatint felfôzzük a tejben, és a krémhez keverjük. A megsült tésztára banán- vagy almaszeleteket teszünk, és a krémet a tetejére kenjük. Fogyasztás elôtt legalább egy órára tegyük be a hûtôbe. KOCKAVADÁSZAT E havi rejtvényünk beküldési határideje: április 20. A helyes megfejtôk között az önkormányzat ajándékát sorsoljuk ki. Múlt havi rejtvényünk helyes megfejtése: Lehet, hogy hosszú távon a pesszimistának van igaza, de az optimista jobban érzi magát közben. Az önkormányzat ajándékát nyerte: Pék Ferencné, Táskai u. 2. Vízszintes: 14. Széttáruló 15. Mulató páholya 16. Szocs centruma 18. Szónak is lehet 19. Levesbetét! 20. Ógörög hangsor 22. Szemüveg 24. Ez a másik 26. Bizony ôs szavunkkal 27. Lenti helyrôl 28. Díszkerti fa 30. Heves megyei település 33. Kitölt 34. Kötôszó 35. Költôi napszak 36. Madár kicsinye 38. Azonos hangzók 39. Szótoldalék 40. Angol fiúnév 41. Román folyó 43. Athéni polgár 41. Krétai hegy 45. Hosszú morzejel 46. Osztrák, spanyol, thaiföldi autójelek 48. Kerti házikó 50. Londonban él 51. Biztosan áll 53. Tranzit 55. Némán vés! 56. Semmi 57. Négylábún utazó 59. Szerkezet 60. Végein levon! 61. Nagyobb méretû Függôleges: 1. Hordó ûrmértékét megállapítja 2. Hashajtó 3. Belsô hang! 4. Ruhát koptat 5. Belül nyír! 6. Formai 7. Állóvíz 8. Zajos határok! 9. Emiatt 10. Jelfogó 11. A máj termeli 12. Rajta hát! 13. olasz város a Pó partján 17. Elemi ismeret 21. Átmérô 23. Nagyhatalom 24. Nem utó! 25. Forgácsol 28. Szilárd víz 29. Középkori énekmondó 31. Helymeghatározás 32. Gépkocsi-márkanév 37. Mondatrész 40. -tól rag párja 42. Berakva 45. El innen 47. Kártyafajta 49. Kiküldött más országokba 52. Svéd férfinév 54. Becézett Katalin 57. A végén felró! 58. A végén kérdéses! 59. V.E.B. 61. Vasútmodellméret 62. Középen beforr! 63. Sarka végein! Zárt betûk: S, S, L, R, E, N Májusi számunk lapzártája április 20., 12 óra 8
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR 120 év százhúsz érv! Ezt a szlogent választottuk 2016-os évfordulóink megünnepléséhez. Nem okoz komoly problémát, ha fel kell soroljuk
Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER Dicsôség a magasságban Istennek! (Lk 2,14) Írók, költôk, filozófusok számtalan alkalommal leírták, illetve állították, hogy az embert
Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt
A település költségvetésének összeállítása az egyik
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. ÁPRILIS A település költségvetésének összeállítása az egyik legfontosabb feladatunk, számai határozzák meg gazdálkodásunkat, ezzel együtt fejlesztésünk
Folytatódik: a település strandjának felújítása.
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIX. évfolyam 2012. JANUÁR Folytatódik: a település strandjának felújítása. A kedvezô vízállásra és a szerencsésen enyhe télre való tekintettel a munkálatokat végzô
Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról
Tartalomból: Húsvéti köszöntõ Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Baba-Mama Börze Foltos otthon - a bekecsi Folt-Varázs Kör Házi sütemények versenye Március idusa Bekecsen
Gazdálkodásunk alapja: Balatonfenyves Község Önkormányzata
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. FEBRUÁR Gazdálkodásunk alapja: Balatonfenyves Község Önkormányzata 2016. évi költségvetésének várható fôösszege 668 597 E Ft. A bevételek legnagyobb
Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január
KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Immáron a második évfolyamhoz érkezett kis újságunk. Nagyon sok visszajelzés érkezett és érkezik ma is a különböző
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.
Szeretjük Balatonfenyvest! Persze, hogy isme- MÁRCIUS ÜNNEPÉN
fenyv_æprilis.qxd 2012.04.13. 9:06 Page 1 BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIX. évfolyam 2012. ÁPRILIS Szeretjük Balatonfenyvest! Persze, hogy isme- MÁRCIUS ÜNNEPÉN rem, ott táboroztam gyerekkoromban!
Kiválóink. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. JÚNIUS
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. JÚNIUS Kiválóink Önállóságunk kezdetét ahhoz a népszavazáshoz, annak idôpontjához kötjük, amellyel eldönthettük: mi magunk kívánjuk sorsunkat
Zene, dal, Zalakaros CD-T ADOTT KI A ZALAKAROSI KULTURÁLIS EGYESÜLET. Zalakaros város lapja
Zalakaros város lapja XXI. évfolyam 3. szám Mérföldkövet jelent városunk kulturális életében az a cd, melyet a Zalakarosi Kulturális Egyesület adott ki. A Zene, dal, Zalakaros címet viselõ album városunk
BEKÖSZÖNT A MIKULÁS. Az év legszebb napjai következnek. Közeleg a. BOLDOG KARÁCSONYT és ÚJ ESZTENDÔT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIX. évfolyam 2012. DECEMBER Az év legszebb napjai következnek. Közeleg a szeretet és a béke ünnepe. A karácsony elôtti négy hét a készülôdés és várakozás jegyében
Ady Endre idôben távolról visszhangzó
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. OKTÓBER Ady Endre idôben távolról visszhangzó szavai találóan írják le az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevôinek áldozatos és bátor
Egy település vezetésének, a képviselô testületnek
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. ÁPRILIS Egy település vezetésének, a képviselô testületnek minden esztendôben a legfontosabb feladata, hogy megalkossa azt a rendeletet, amely
Kedves Szülők, Nagyszülők!
Kedves Szülők, Nagyszülők! Ahogy Önök is észrevették, nagyon hamar eltelt a nyár. Ismét itt az iskolakezdés, óvodakezdés ideje. Mi nevelők nagyon örülünk, hogy végre a csendes óvoda újra megtelik önfeledt
I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT DERECSKEI LAKOSOKNAK!
A DERECSKE VÁROSI MÛVELÕDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR FELHÍVÁSA. A KOTSI PATKÓ JÁNOS IV. BIHAR- BIHOR MINÕSÍTÕ DIÁKSZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL keretében, elsõ alkalommal kerül megrendezésre az I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT
Kitüntetettjeink A március 26-i közgyûlésen, annak zárt szakaszában döntöttek a képviselôk a település kitüntetô címeinek odaítélésérôl.
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. MÁJUS Kitüntetettjeink A március 26-i közgyûlésen, annak zárt szakaszában döntöttek a képviselôk a település kitüntetô címeinek odaítélésérôl.
JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Hegedűs János Ezüst Fenyő Nyugdíjas Egyesület elnöke
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. május 22-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Haszon Zsolt alpolgármester Fábián
TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 25-ei ülésének jegyzőkönyvéhez
TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 25-ei ülésének jegyzőkönyvéhez 53/2013.(IV.25.) sz. önk.hat. 11/2013.(IV.26.) rendelet A Fegyverneki Rendőrőrs 2012. évi
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVIII. évfolyam 2011. MÁJUS
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVIII. évfolyam 2011. MÁJUS Nélküled hiába fáradunk vala Ezek a szavak állnak azon az emlékkereszten, amelyet gróf Széchenyi Imre miniszteri biztos állíttatott a
Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.
Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes
Az eljövendőt keressük!
Az eljövendőt keressük! Lelkészi jelentés a 2013. évről Lelkészi jelentés a 2013-évről Elhangzott a Budavári Evangélikus Egyházközség képviselő-testületi gyűlésén 2014. április 1-én Az elmúlt év igéje
Testületi Krónika. 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: 2008. március 13-án megtartott testületi ülésen:
Testületi Krónika 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: A képviselõtestület határozatot hozott: Pályázat benyújtásáról, buszöblök, illetve buszforduló kialakítására az ÉAOP-2007-3.1.4.
Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!
Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem. Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése
Áldott, meghitt, friss kalács-illatú, gyertyafényes karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben, sikerekben gazdag 2013-as évet kívánunk!
Bikali Újság www.bikal.hu 2012. december Dömötör Tibor: Karácsony Karácsonykor: Angyalok szállnak, Híradást hoznak, Béke jegyében, Élet fényében, Szentség lelkében, Hívők hitében, Krisztus képében Földön
A három narancs spanyol népmese
BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak
Jézus vére, ments meg minket!
ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!
X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu
X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február
Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró
TÍZNAPOS ÜNNEP. Semmi se lesz mostantól, az új esztendôtôl úgy, ahogy. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013.
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. JANUÁR Semmi se lesz mostantól, az új esztendôtôl úgy, ahogy eddig volt. Már ami az önkormányzat, Fenyves mûködését, polgárai és nyaralópolgárai
AKTUÁLIS. Adventi várakozásban
AKTUÁLIS A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003 óta hagyománnyá vált keresztállítási missziójához egyre több településen mûködõ szervezetük kapcsolódik. Az idén ötven helyen állítottak keresztet Advent
SANDI KRÓNIKA 2011. Április 6.szám
A HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR: Nemcsak a tavasz eljövetele, de a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe is a húsvét. A vallási hagyomány szerint a húsvéti ünnepkör a negyvennapos böjtöléssel kezdődik. Ennek első napja
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Államfői látogatás Bogyiszlón
VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron
TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. március INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 2. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. MÁRCIUS. számoljunk együtt. Százhatvanhat
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. MÁRCIUS számoljunk együtt. Százhatvanhat esztendeje már annak, hogy a pesti ifjúság a késôbb a forradalom kávéházának nevezett Pillvax asztalai
Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374
Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Elhangzott: 20 08. május 11-én, Pünkösd vasárnapján - Konfirmáción Pünkösd után? ézus tanítványainak az életében
Nyáron nem lehet építkezni, fúrni, faragni bizony
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. NOVEMBER Nyáron nem lehet építkezni, fúrni, faragni bizony jó lenne, ha ezt a magánépítkezôk is a magukénak éreznék. Foglalkozunk is egy szabályozás
Huszonegy esztendeje 1991. május 12-én került
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIX. évfolyam 2012. MÁJUS Huszonegy esztendeje 1991. május 12-én került sor arra a népszavazásra, amelynek eredménye, hogy 1992. január 1-tôl magunk igazgathatjuk
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv
Nüsszai Szent Gergely, a IV. században élt kiváló. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. ÁPRILIS
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. ÁPRILIS Ez az a nap, amelyet az Úr alkotott (Zsolt 118, 24) Nüsszai Szent Gergely, a IV. században élt kiváló egyházatya a következôket írja
Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK
Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XXII. évfolyam 11. szám HÍREK A KEOP 5.7.0 energetikai pályázat munkálatai a műszaki terület átadását követően még ezen a héten megkezdődnek.
Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél
Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél 2011. október, 2011/6. szám Kedves Olvasó! Ön a Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél októberi kiadását tartja kezében, melyben a városunkkal kapcsolatos információkat
Köszöntő. 2013. február 11. II. évfolyam 1. szám
2013. február 11. II. évfolyam 1. szám Köszöntő Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót az idei év első kiadványának megjelenése alkalmából. A témák a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódnak, így minden
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS Kiegyensúlyozott körülmények a 2011. évi pénzügyi tervben Az az önkormányzat vállalhat térségközponti feladatokat, amelyik a térség részére szolgáltat Megújul a város
A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.
1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK INTÉZMÉNYI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron
TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. február INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 1. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Köröstarcsa Község Önkormányzata
Juhász Gyula: Húsvétra
Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő
A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata
A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata Bevezetés A szociális kompetenciafejlesztés iskolai lehetőségeinek rövid elméleti áttekintését, majd az iskolán belüli közösségi
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 1. szám 2005. augusztus Festmény az 1924. évi viharforgatag pátyi pusztításáról. (Lásd cikkünket a 15. oldalon!) Erdei iskola Visegrádon. (Lásd
EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT
Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2012. évi IV. számhoz EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Ifjúsági programok NÉPSZERÛ A VÍZICSATA 10-13 évesek tábora
Ajándék Anyák Napjára!
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. MÁJUS Életünk leginkább mérhetô mérföldköve, amivel mérhetjük az idô múlását, a születésnapok rendje ehhez tudunk viszonyítani, várjuk, és mindig
Községi karácsonyi ünnepség ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2015. december INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 15. évfolyam 10. szám Este mikor kigyúlnak a karácsonyi fények,
Áprilisi jeles napok
Káptalantóti Önkormányzat lapja VIII. évfolyam 3. szám Áprilisi jeles napok Április 12. Gyula napja, az esztendı századik napja, ezért száznapnak is nevezik. A délvidéken féregőzı nap, a nagytakarítás,
Szeretet volt minden kincsünk
Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van
JEGYZŐKÖNYV. Orbánné Borsos Anikó jkv. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 27-én Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Buza Máté képviselő Haszon Zsolt
keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.
Jegyzőkönyv. Készült: Borota Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 23-án megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Borota Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 23-án megtartott üléséről 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Borota Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.
Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
19/2012. sz. jegyzőkönyv
19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,
Tisztelt Jászkisériek!
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány
Történelmi személyekrôl nehéz írni. Sok ember
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. AUGUSZTUS Történelmi személyekrôl nehéz írni. Sok ember úgy gondolja, hogy mindig elô kell hozakodni valami új ténnyel/eseménnyel (félve az
Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-11/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252
J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl.
J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti
Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.
Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa
ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.
ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési
bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak
2009. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja IX. évf. 2. szám Kalendárium - Farsang Mese - A sziú indiánok és a feketelábúak Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Egészség-ábécé - A
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS
Jászkiséri Tudósító A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jótékonysági est a vörös iszap károsultjainak megsegítésére A Mûvelõdés Házában 2010. november 19- én 18 órai kezdettel X.évfolyam
Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a
V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,
2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!
Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot
1/2004.(I.15.) 1/2004.(I.15.) Önk. sz. határozat. 2/2004.(I.29.) 2/2004.(I.29.) Önk. sz. határozat
2004. évi Képviselő-testületi határozatok: 1/2004.(I.15.) 1/2004.(I.15.) Önk. sz. határozat Alsóörs község Önkormányzat Képviselőtestülete az alsóörsi 4 hrsz-u ingatlan elvi építési engedélye ügyében a
Napirend: Előadó: Napirend után: Polgármesteri tájékoztató. Napirend előtt:
JEGYZŐKÖNYV készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 18-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen
MEGNYÍLT A BEREK. A község költségvetésének talán a leginkább közérdeklôdésre. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013.
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. JÚLIUS A község költségvetésének talán a leginkább közérdeklôdésre számot tartó része, eleme az a fejezete, amely a fejlesztési lehetôségekrôl
Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6
Intézmény neve: Szabályzat típusa: Napközi Otthonos Óvoda Pedagógiai program Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény OM-azonosítója: 032044 Intézmény fenntartója: Rétság Város Önkormányzata
Kiegészítő melléklet Paks Város 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolóhoz. 1. Az önkormányzat által ellátott feladatok értékelése
Kiegészítő melléklet Paks Város 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolóhoz 1. Az önkormányzat által ellátott feladatok értékelése Paks Város Önkormányzata részben 15 intézményével, részben
Növekvő gyermeklétszámok
IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Dr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS
Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Simeon várakozása (LK 2,21-40) 21Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte,
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület 2015. október 15-én rendkívüli képviselõtestületi
TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2015. november INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 15. évfolyam 9. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület
Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok
2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,
1. s z á m ú. Készült a 2011. január 13-án megtartott Jobbágyi Község Önkormányzata képviselőtestülete rendkívüli üléséről.
1. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. január 13-án megtartott Jobbágyi Község Önkormányzata képviselőtestülete rendkívüli üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Jobbágyi Művelődési Ház
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
******************************************************************
Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,
Jegyzőkönyv 1998. Április 28. J e g y z ő k ö n y v
Jegyzőkönyv 1998. Április 28. J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. április 28-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán
Újra testvértelepülésünkön jártunk
Dunaszentmiklós 2015. nyár Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római-Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 34. szám A tartalomból:
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. december 16-án tartott rendes üléséről
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 480-33/2013 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. december 16-án tartott rendes üléséről