1.1. Általános áttekintés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1.1. Általános áttekintés"

Átírás

1 1.1. Általános áttekintés A mesterséges intelligencia megjelenésének az alapja a számítógép első működő eszköz az ENIAC számítógép volt amit a Manhattan-terv keretében fejlesztették ki 1946-ban. A memóriakezelő felülete von Neuman struktúrájú volt. Ennek a berendezésnek a mai asztali gépekhez képest nagy volt a mérete, nagyság rendekkel többet fogyasztott a számítási kapacitása pedig sokkal kisebb volt. De a a fejlődés meghozta a magáét ma a mikrovezérlők/processzorok műveleti kapacitása akár milliárdos nagyság renddel is nagyobb lehet. Az első számítógép műveleti felülete fix huzalozással rendelkezett adott feladat elvégzésére, nem volt flexibilis ma a mikrovezérlők/processzorok program futtatása és választása flexibilis. A flexibilitást a belső RAM memória valamint a gyors Flash háttérmemória biztosítja. Az ENIAC számítógépben több ezer elektroncső végezte a számítási munkát, mivel nagy volt a hőtermelés rövid ideig tudott működni. Ma egy mikrovezérlő/processzor több millió tranzisztort integrál magába. ENIAC számítógép A tranzisztor után az integrált áramkörök megjelenése határozta meg az információs technológiafejlődést, az integrált áramkörök vezettek a harmadik generációs számítógépek kialakulásához. Az 1971-ben Intel cég piacra dobja az első mikroprocesszort 4004-es néven. Ez a processzor 4 bit széles adatokkal és 8 bit széles utasításokkal dolgozott. Következő évben piacra dobja a 8 bites 8008-as mikroprocesszort. Ez a pillanat alapjában megváltoztatja a digitális technikafejlődést a VLSI technológiával együtt.

2 Intel 4004 mikrovezérlő A Texas Instruments TMS 1000 jelzésű eszköze volt az első mikrovezérlő, az egyetlen tokba építve tartalmazott adatmemóriát (RAM), programmemóriát (ROM) és I/O egységet, lehetővé téve a működést külső kiegészítő áramkörök nélkül. Úgy is reklámozták, mint az első egy csipes számítógép. Ugyan abban az évben jelenik meg az Intel 8080 mikroprocesszora. Az első széles körben alkalmazott személyi számítógép az Altair 8800A, ennek a gépnek az agya 8080-as processzor volt. Nagy változást hoz a 1975-ben a Motorola processzora a 6800 jelzésű. Ennek a processzornak a különböző változatai egész sor további nagyon népszerű kis számítógép alapja volt, mint a Commodore, Apple, Atari stb). Nagy előre lépés volt, amikor ebben a családban megjelent a hardware szorzó is. További kardinális lépést az AMD, 1979-ben megjelent AMD9511 mikroprocesszor jelentette amelyik, 32 bites lebegőpontos műveletet végez. A mikroprocesszorba épített 16 bites ALU mellett hardware szorzó is volt beépítve, a DSP processzorok megjelenéséíg a legnagyobb numerikus műveleti kapacitással bírt. Az Intel ben teszi piacra a 8048 mikrovezérlőt. Az általános felhasználású kontrolerek piacán, az első ipari standardot képviselő szerkezet az ún C51 amit az Intel MCS-51 (általában jelölt 8051). Ez a kontroller harward architekturával rendelkezik, valamint magába foglal egy sor szerkezeti elemet mint a CPU, RAM, ROM, I/O, interrupt logika, timer stb egy csomagolásban Ezt a szerkezetet ma is sok gyártó nagy számban gyártja és a legnagyobb számban eladott mikrovezérlő. Ezt a szerkezetet ma integrálják FPGA és ASICs magokba is. Későbbiekben a mikrovezérlők piacán sok gyártó egész széles spektrumban gyártott mikrovezérlőket. Lényeges változások a műveleti sebesség növekedés és az adat bit szélesség, így mind szélesseb lett a 16 és 32 bites mikrovezérlők/processzorok piaca. Magyar nyelvű részletes mikrovezérlő fejlődés történetet mutat be valamint különböző szemszögből

3 osztályozza ezeket az eszközöket a prezentáció. A jegyzet 5.-dik fejezetében kitérünk a 32 bites mikrovezérlőkre. Egy tipikus mikroprocesszor/controller gyártó gyártmány palletája Az első DSP processzorként deklarált processzor a Texas Instruments TMS5100 processzora volt ami 1976-ban jelent meg a piacon Egész sor változata jelent meg ezeknek a processzoroknak különböző gyártóktól de lényegi áttörés ezen a piacon, 1983-ban történt, amikor megjelentek a Texas Instruments TMS32010, valamint a Motorolla DSP processzorai. Innen a valósidejű digitális feldolgozás mind szélesebb körbe került előtérbe. Az ábrákon látható műveletek valós idejű megvalósítására lett optimalizálva a DSP processzor A digitális jelfeldolgozó processzorok architektúrája, az utasításkészlet kialakításának filozófiája alapvetően eltér az általános célú mikroprocesszorokétól. A DSP processzorokat különböző DSP algoritmusok valósidejű (real-time) megvalósítására kívánjuk felhasználni, ezért a végrehajtandó utasítássorozatnak el kell férnie egy adott időrésben. Részletesebb áttekintés található a jegyzet 6.-dik és 7.-dik fejezetében. Mind nagyobb szerep jut az ARM mikrovezérlőknek/processzoroknak a piacon. Részletes informáló leírás található az ARM eszközök fejlődésről, valamint a felhasználásukról a következő honlapon:

4 Az első ARM processzor és integrálása beágyazott környezetbe Az 1980-as években Apple Computer és VLSI Technology az Acorn-nal új ARM magok fejlesztéséhez és megalapítottak egy új céget a 90-es évek elején, az új vállalt neve Advanced RISC Machines Ltd, rövidítve ARM Ltd mint anyavállalat, ARM Holdings Azóta nagy volt fejlődés, a 2011 év végén bevezették az ARMv8-t, ahol az első alapvető változást vitték be az ARM architektúrába, létrehozva a 64 bites szerkezetet. Jelőlése 'AArch64' és teljesen új 'A64' parancs család is tartozik hozzá, de magába foglalja a 32 bites architektura jellemzőit is. Következő táblázat áttekinti az ARM szerkezeteket és családokat. Architecture Family ARMv1 ARMv2 ARMv3 ARMv4 ARMv5 ARMv6 ARMv7 ARM1 ARM2, ARM3 ARM6, ARM7 StrongARM, ARM7TDMI, ARM9TDMI ARM7EJ, ARM9E, ARM10E, XScale ARM11, ARM Cortex-M ARM Cortex-A, ARM Cortex-M, ARM Cortex-R ARMv8 Még nem érhető el a 64 bites szerkezet Az ARM architekturával rendelkező össz mag listáját meg lehet találni a következő címen: Ez a lista elég terebélyes és sok információt hordoz és nagyon széles választási lehetőséget biztosít a felhasználónak. Az ARM architektúra egy 32 bites RISC processzor architektúra, amit széleskörűen alkalmaznak számos beágyazott rendszerekben. Alacsony fogyasztásának köszönhetően az ARM processzorok dominánsak a mobil elektronikus piacon. Az ARM Holding nem gyártja a CPU áramköröket, aminek az alapja az ő fejlesztésük, hanem inkább licenszelik a processzor architektúrát az érdeklődő gyártóknak. ARM biztosít különböző

5 licensz lehetőségeket, amelyeket különböző áron és tartalommal forgalmaz. Minden licenszhez biztosít egy teljes hardware leírását és teljes software fejlesztési segédletet. A licensz dijjal a licensz jog átszáll a szilíciumba épített ARM CPU-ra. Valószínű az ARM magok közül a legismertebb az ARM7. Mindegyik szerkezet ebből a családból von Neumann architektúrával rendelkezik. Ez a közkedvelt processzor mobil és kis fogyasztású eszközökhöz lett tervezve, ami alkalmas 130 MIPS teljesítményre. Az ARM Cortex-M a 32 bites ARM processzorok csoportja, ami szintén az ARM holding licensz védelme alatt van. A processzor mag hozzá van igazítva mikrokontroller alkalmazáshoz. Ehhez a családhoz tartoznak: Cortex-M0, Cortex-M0+, Cortex-M1, Cortex-M3, Cortex-M4 architektúrák. ARM Cortex-M utasítás szerkezet áttekintés ARM Cortex-M Thumb Thumb-2 Hardware Multiply Hardware Divide Saturated Math DSP Floating Extensions Point ARM Architecture Cortex-M0 Most Subset 1 or 32 cycle No No No No ARMv6-M Cortex-M0+ Most Subset 1 or 32 cycle No No No No ARMv6-M Cortex-M1 Most Subset 3 or 33 cycle No No No No ARMv6-M Cortex-M3 Entire Entire 1 cycle Yes Yes No No ARMv7-M Cortex-M4 Entire Entire 1 cycle Yes Yes Yes Optional ARMv7E-M Az ARM szerkezet alkalmas nagyszámú különböző beágyazott és valósidejű operációs rendszerek fogadására. A tipikusan alkalmazott operációs rendszerek: Windows CE,.NET Micro Framework, Symbian, ChibiOS/RT, FreeRTOS, ecos, Integrity, Nucleus PLUS, MicroC/OS-II, QNX, RTEMS, CoOS, BRTOS, RTXC Quadros, ThreadX, Unison Operating System, utasker, VxWorks, MQX és OSE. A végén a fogalomzavar elkerülése véget idézném a következő oldalakat: A mikroprocesszor a mikroszámítógép központi egysége. Az az egység, amely az adatokkal elvégzi a program utasításai által előírt műveleteket. A mikrovezérlő egy olyan integrált áramkör, amely a processzorhoz hasonlóan egymás utáni utasítás végrehajtásra lett tervezve, azonban az integrált áramköri lapka magába foglalja a programmemóriát, az adatmemóriát és az intelligens perifériák közül sokfélét (RS232, SPI, I2C, CAN, LIN, A/D, D/A, PWM, USB, Ethernet). A mikrovezérlő tulajdonképp egy kis teljesítményű, olcsó egycsipes számítógép.

ARM Cortex magú mikrovezérlők

ARM Cortex magú mikrovezérlők ARM Cortex magú mikrovezérlők Tárgykövetelmények, tematika Scherer Balázs Budapest University of Technology and Economics Department of Measurement and Information Systems BME-MIT 2018 Házi feladat: kötelező

Részletesebben

ARM processzorok felépítése

ARM processzorok felépítése ARM processzorok felépítése Az ARM processzorok több családra bontható közösséget alkotnak. Az Cortex-A sorozatú processzorok, ill. az azokból felépülő mikrokontrollerek a high-end kategóriájú, nagy teljesítményű

Részletesebben

ARM Cortex magú mikrovezérlők

ARM Cortex magú mikrovezérlők ARM Cortex magú mikrovezérlők Tárgykövetelmények, tematika Scherer Balázs Budapest University of Technology and Economics Department of Measurement and Information Systems BME-MIT 2016 Lehetőségek: o Hardware

Részletesebben

Nagyteljesítményű mikrovezérlők

Nagyteljesítményű mikrovezérlők Nagyteljesítményű mikrovezérlők Tárgykövetelmények, tematika Scherer Balázs Budapest University of Technology and Economics Department of Measurement and Information Systems BME-MIT 2015 Lehetőségek: o

Részletesebben

Scherer Balázs: Mikrovezérlők fejlődési trendjei

Scherer Balázs: Mikrovezérlők fejlődési trendjei Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék Scherer Balázs: Mikrovezérlők fejlődési trendjei 2009. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Méréstechnika

Részletesebben

Az informatika fejlõdéstörténete

Az informatika fejlõdéstörténete Az informatika fejlõdéstörténete Elektronikus gépek A háború alatt a haditechnika fejlõdésével felmerült az igény a számítások precizitásának növelésére. Több gépet is kifejlesztettek, de ezek egyike sem

Részletesebben

Scherer Balázs: Mikrovezérlık fejlıdési trendjei

Scherer Balázs: Mikrovezérlık fejlıdési trendjei Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék Scherer Balázs: Mikrovezérlık fejlıdési trendjei 2009. Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Méréstechnika

Részletesebben

Bevezető előadás Mikrórendszerek összahasonlítása.dsp bevezető

Bevezető előadás Mikrórendszerek összahasonlítása.dsp bevezető Bevezető előadás Mikrórendszerek összahasonlítása.dsp bevezető A DSP (Digital Signal Processor) mikrórendszer a világon a legelterjedtebb beágyazott rendszerben használt processzor. A DSP tulajdonságok

Részletesebben

3. Az elektronikus számítógépek fejlődése napjainkig 1

3. Az elektronikus számítógépek fejlődése napjainkig 1 2. Az elektronikus számítógépek fejlődése napjainkig Vázold fel az elektronikus eszközök fejlődését napjainkig! Részletesen ismertesd az egyes a számítógép generációk technikai újdonságait és jellemző

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1. Alapfogalmak...3. 2. Az A/D (analóg-digitális) átalakítás...4

Tartalomjegyzék. 1. Alapfogalmak...3. 2. Az A/D (analóg-digitális) átalakítás...4 Tartalomjegyzék 1. Alapfogalmak...3 2. Az A/D (analóg-digitális) átalakítás...4 Az analóg jelfolyamot, a mintavételezés, és a kvantálás segítségével megvalósított digitalizálás során alakítják át. A természetes

Részletesebben

ismerd meg! A PC vagyis a személyi számítógép

ismerd meg! A PC vagyis a személyi számítógép ismerd meg! A PC vagyis a személyi számítógép A számítógép elsõ ránézésre A PC az angol Personal Computer rövídítése, jelentése: személyi számítógép. A szám í- tógépek rohamos elterjedésével a személyi

Részletesebben

Mérő- és vezérlőberendezés megvalósítása ARM alapú mikrovezérlővel és Linux-szal

Mérő- és vezérlőberendezés megvalósítása ARM alapú mikrovezérlővel és Linux-szal Mérő- és vezérlőberendezés megvalósítása ARM alapú mikrovezérlővel és Linux-szal Fuszenecker Róbert Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Műszaki Főiskolai Kar 2007. július 18. A mérőberendezés felhasználási

Részletesebben

komplex védelem Letöltő szoftver ismertető V1.61 Azonosító: EP-13-13243-01 Budapest, 2004. február

komplex védelem Letöltő szoftver ismertető V1.61 Azonosító: EP-13-13243-01 Budapest, 2004. február EuroProt komplex védelem Letöltő szoftver ismertető V1.61 Azonosító: EP-13-13243-01 Budapest, 2004. február Tartalomjegyzék 1 Bevezetés...3 1.1 Az EuroProt rendszer központi egysége...3 1.2 A CPU rendszer

Részletesebben

8. hét Véges állapotú gépek

8. hét Véges állapotú gépek 8. hét Véges állapotú gépek 8.1. Bevezetés: A véges állapotú gépek definíciója Korábbi előadásokon már tisztáztuk a logikai hálózat fogalmát. Logikai hálózatnak nevezzük azokat a rendszereket, melyeknek

Részletesebben

Multimédia hardver szabványok

Multimédia hardver szabványok Multimédia hardver szabványok HEFOP 3.5.1 Korszerű felnőttképzési módszerek kifejlesztése és alkalmazása EMIR azonosító: HEFOP-3.5.1-K-2004-10-0001/2.0 Tananyagfejlesztő: Máté István Lektorálta: Brückler

Részletesebben

Számítógépek felépítése, alapfogalmak

Számítógépek felépítése, alapfogalmak 2. előadás Számítógépek felépítése, alapfogalmak Lovas Szilárd SZE MTK MSZT lovas.szilard@sze.hu B607 szoba Nem reprezentatív felmérés kinek van ilyen számítógépe? Nem reprezentatív felmérés kinek van

Részletesebben

Bevitel-Kivitel. Eddig a számítógép agyáról volt szó. Szükség van eszközökre. Processzusok, memória, stb

Bevitel-Kivitel. Eddig a számítógép agyáról volt szó. Szükség van eszközökre. Processzusok, memória, stb Input és Output 1 Bevitel-Kivitel Eddig a számítógép agyáról volt szó Processzusok, memória, stb Szükség van eszközökre Adat bevitel és kivitel a számitógépből, -be Perifériák 2 Perifériákcsoportosításá,

Részletesebben

Közlekedés gépjárművek elektronikája, diagnosztikája. Mikroprocesszoros technika. Memóriák, címek, alapáramkörök. A programozás alapjai

Közlekedés gépjárművek elektronikája, diagnosztikája. Mikroprocesszoros technika. Memóriák, címek, alapáramkörök. A programozás alapjai Közlekedés gépjárművek elektronikája, diagnosztikája Mikroprocesszoros technika. Memóriák, címek, alapáramkörök. A programozás alapjai TÁMOP-2.2.3-09/1-2009-0010 A Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző

Részletesebben

5.1. fejezet - Általános 32 bites mikrovezérlő/processzor alkalmazástechnikája A Freescale

5.1. fejezet - Általános 32 bites mikrovezérlő/processzor alkalmazástechnikája A Freescale 5.1. fejezet - Általános 32 bites mikrovezérlő/processzor alkalmazástechnikája Jelenleg a piacon több általános jellegű processzor-architektúra van a beágyazott eszköz piacon, ezek közül a legismertebbek:

Részletesebben

Ez egy program. De ki tudja végrehajtani?

Ez egy program. De ki tudja végrehajtani? Császármorzsa Keverj össze 25 dkg grízt 1 mokkás kanál sóval, 4 evőkanál cukorral és egy csomag vaníliás cukorral! Adj hozzá két evőkanál olajat és két tojást, jól dolgozd el! Folyamatos keverés közben

Részletesebben

MIKROKONTROLLEREK ALKALMAZÁSA AUTOMATA REPÜLŐ SZERKEZETEKBEN 4 BEVEZETÉS

MIKROKONTROLLEREK ALKALMAZÁSA AUTOMATA REPÜLŐ SZERKEZETEKBEN 4 BEVEZETÉS Schuster György 1 Terpecz Gábor 2 Radnai Viktor 3 MIKROKONTROLLEREK ALKALMAZÁSA AUTOMATA REPÜLŐ SZERKEZETEKBEN 4 A járművekben a 80-as évek elejétől alkalmaznak mikrokontrollereket, ez az utóbbi másfél

Részletesebben

DGSZV-EP DIGITÁLIS GALVANIKUS SZAKASZVÉDELEM. Alkalmazási terület

DGSZV-EP DIGITÁLIS GALVANIKUS SZAKASZVÉDELEM. Alkalmazási terület DGSZV-EP DIGITÁLIS GALVANIKUS SZAKASZVÉDELEM A DGSZV-EP típusú digitális galvanikus szakaszvédelem a PROTECTA kft. EuroProt márkanevű készülékcsaládjának tagja. Ez az ismertető a készüléktípus specifikus

Részletesebben

erettsegizz.com Érettségi tételek

erettsegizz.com Érettségi tételek erettsegizz.com Érettségi tételek Az informatika fejlődéstörténete, jogi ismeretek Információ és társadalom Az informatika fejlődéstörténete a XX. Században, napjainkban Jogi ismeretek, szerzőjog, szoftver

Részletesebben

A PC története. Informatika alapjai-9 Személyi számítógép (PC) 1/12. (Personal computer - From Wikipedia, the free encyclopedia)

A PC története. Informatika alapjai-9 Személyi számítógép (PC) 1/12. (Personal computer - From Wikipedia, the free encyclopedia) Informatika alapjai-9 Személyi számítógép (PC) 1/12 (Personal computer - From Wikipedia, the free encyclopedia) A személyi számítógépet ára, mérete és képességei és a használatában kialakult kultúra teszik

Részletesebben

ARM Cortex magú mikrovezérlők

ARM Cortex magú mikrovezérlők ARM Cortex magú mikrovezérlők 3. Cortex-M0, M4, M7 Scherer Balázs Budapest University of Technology and Economics Department of Measurement and Information Systems BME-MIT 2018 32 bites trendek 2003-2017

Részletesebben

Fábián Zoltán Hálózatok elmélet

Fábián Zoltán Hálózatok elmélet Fábián Zoltán Hálózatok elmélet Számolóeszközök fejlődése Automatizálás, vezérlés fejlődése Adatfeldolgozás fejlődése ie. 3000 -Abakusz (Babilónia) csillagászati célok Középkorban -Rováspálca (tally, kerbholz)

Részletesebben

Mikrokontroller alapú rendszerek

Mikrokontroller alapú rendszerek I / 1. oldal Elektronikus jegyzet Készítette: docens BME 1117. Budapest, Magyar tudósok körútja 2. Q ép. B szárny II. em. B216. Tel: 463-2881 Fax: 463-2871 (adm.) Mail: tevesz@aut.bme.hu Hallgatják: Nappali

Részletesebben

Mikroprocesszorok (Microprocessors, CPU-s)

Mikroprocesszorok (Microprocessors, CPU-s) Mikroprocesszorok (Microprocessors, CPU-s) 1971-2011 Források: CHIP magazin index.hu wikipedia internetes források 1 Intel Adatbusz 4 bit 16 bit 16 bit 32 bit 32 bit 32 bit 32 bit 32 bit 32 bit 32 bit

Részletesebben

VLIW processzorok (Működési elvük, jellemzőik, előnyeik, hátrányaik, kereskedelmi rendszerek)

VLIW processzorok (Működési elvük, jellemzőik, előnyeik, hátrányaik, kereskedelmi rendszerek) SzA35. VLIW processzorok (Működési elvük, jellemzőik, előnyeik, hátrányaik, kereskedelmi rendszerek) Működési elvük: Jellemzőik: -függőségek kezelése statikusan, compiler által -hátránya: a compiler erősen

Részletesebben

Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből. Elektronikus kalkulátorok, személyi számítógépek története

Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből. Elektronikus kalkulátorok, személyi számítógépek története Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből Elektronikus kalkulátorok, személyi számítógépek története Dr. Kutor László http://nik.uni-obuda.hu/mobil FI-TK 8/31/1 Főbb kategóriák: számológép

Részletesebben

A megfelelő RTOS kiválasztásának módszere

A megfelelő RTOS kiválasztásának módszere A megfelelő RTOS kiválasztásának módszere Philip Melanson, Siamak Tafazoli Kanadai Űrügynökség Űrtechnológiai részleg, szoftver és földi irányítás szegmens 6767 route de l Aéroport, St-Hubert, Québec,

Részletesebben

Intelligens és összetett szenzorok

Intelligens és összetett szenzorok Intelligens és összetett szenzorok Galbács Gábor Összetett és intelligens szenzorok Bevezetés A mikroelektronika fejlődésével, a mikroprocesszorok (CPU), mikrokontrollerek (µc, MCU), mikroprogramozható

Részletesebben

TI TMDSEVM6472 rövid bemutatása

TI TMDSEVM6472 rövid bemutatása 6.6.1. Linux futtatása TMDSEVM6472 eszközön TI TMDSEVM6472 rövid bemutatása A TMDSEVM6472 az alábbi fő hardver paraméterekkel rendelkezik: 1db fix pontos, több magos (6 C64x+ mag) C6472 DSP 700MHz 256MB

Részletesebben

Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Elektrotechnikai-Elektronikai Intézeti Tanszék

Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Elektrotechnikai-Elektronikai Intézeti Tanszék Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Elektrotechnikai-Elektronikai Intézeti Tanszék Villamosmérnöki szak Elektronikai tervezés és gyártás szakirány Indítómotor mikrokontrolleres vezérlése

Részletesebben

Számítógép Architektúrák

Számítógép Architektúrák Számítógép Architektúrák Utasításkészlet architektúrák 2015. április 11. Budapest Horváth Gábor docens BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tsz. ghorvath@hit.bme.hu Számítógép Architektúrák Horváth

Részletesebben

1. AZ IRÁNYÍTÓRENDSZEREK FEJLŐDÉSE

1. AZ IRÁNYÍTÓRENDSZEREK FEJLŐDÉSE 4 1. AZ IRÁNYÍTÓRENDSZEREK FEJLŐDÉSE Az irányítástechnika, ezen belül a szabályozástechnika és vezérléstechnika fogalmait nemzetközi (angol és francia), országonként saját nyelvű terminológiai szabvány

Részletesebben

Érzékelők és beavatkozók I.

Érzékelők és beavatkozók I. Érzékelők és beavatkozók I. Mikrovezérlők, mikroszámítógépek: 32-bites ARM Cortex architektúra c. egyetemi tanár - 1 - ARM ARM architektúrájú processzorok ARM Advanced RISC Machine RISC Reduced Instruction

Részletesebben

A Texas Instruments MSP430 mikrovezérlőcsalád

A Texas Instruments MSP430 mikrovezérlőcsalád 1.4.1. A Texas Instruments MSP430 mikrovezérlőcsalád A Texas Instruments MSP430-as mikrovezérlői 16 bites RISC alapú, kevert jelű (mixed signal) processzorok, melyeket ultra kis fogyasztásra tervezték.

Részletesebben

A mikroszámítógép felépítése.

A mikroszámítógép felépítése. 1. Processzoros rendszerek fő elemei mikroszámítógépek alapja a mikroprocesszor. Elemei a mikroprocesszor, memória, és input/output eszközök. komponenseket valamilyen buszrendszer köti össze, amelyen az

Részletesebben

Járműfedélzeti rendszerek I. 2. előadás Dr. Bécsi Tamás

Járműfedélzeti rendszerek I. 2. előadás Dr. Bécsi Tamás Járműfedélzeti rendszerek I. 2. előadás Dr. Bécsi Tamás Alapfogalmak (MCU) I. Gépi szóhossz A processzor által egyszerre kezelhető adatmennyiség, azaz egy működési lépés során hány bit információ kerül

Részletesebben

Mikrovezérlık története (nagyon) röviden

Mikrovezérlık története (nagyon) röviden Cím: Mikrovezérlık története (nagyon) röviden Készítette: Motika László Károly SZTE TTK Mérnök Informatikus I. félév 2006. november Mikrovezérlık története (nagyon) röviden A beágyazott számítógépeket

Részletesebben

Őstörténet. Mechanikus automaták

Őstörténet. Mechanikus automaták Őstörténet A kutatások szerint az ősemberek első számolóeszközei a kavicsok, fadarabok, zsinórra kötött csomók voltak. Ezek a primitív eszközök nemcsak kifejezték, hanem tárolták is a mennyiségeket. Az

Részletesebben

Bevezetés a Symbian operációs rendszerbe

Bevezetés a Symbian operációs rendszerbe 1. FEJEZET Bevezetés a Symbian operációs rendszerbe Napjainkban a mobilkommunikáció szerepe és piaca átalakulóban van. A pusztán távközlésre kialakított eszközből a technológiai fejlődés, a felhasználói

Részletesebben

Mikroprocesszor CPU. C Central Központi. P Processing Számító. U Unit Egység

Mikroprocesszor CPU. C Central Központi. P Processing Számító. U Unit Egység Mikroprocesszor CPU C Central Központi P Processing Számító U Unit Egység A mikroprocesszor általános belső felépítése 1-1 BUSZ Utasítás dekóder 1-1 BUSZ Az utasítás regiszterben levő utasítás értelmezését

Részletesebben

Számítógép architektúrák I. Várady Géza varadygeza@pmmik.pte.hu

Számítógép architektúrák I. Várady Géza varadygeza@pmmik.pte.hu Számítógép architektúrák I. Várady Géza varadygeza@pmmik.pte.hu 1 Bevezetés - fogalmak Informatika sokrétű Információk Szerzése Feldolgozása Tárolása Továbbítása Információtechnika Informatika a technikai

Részletesebben

4.1.1. I 2 C, SPI, I 2 S, USB, PWM, UART, IrDA

4.1.1. I 2 C, SPI, I 2 S, USB, PWM, UART, IrDA 4.1.1. I 2 C, SPI, I 2 S, USB, PWM, UART, IrDA A címben található jelölések a mikrovezérlők kimentén megjelenő tipikus perifériák, típus jelzései. Mindegyikkel röviden foglalkozni fogunk a folytatásban.

Részletesebben

Mikrorendszerek tervezése

Mikrorendszerek tervezése BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR MÉRÉSTECHNIKA ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZEREK TANSZÉK Mikrorendszerek tervezése Beágyazott rendszerek Fehér Béla Raikovich Tamás

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI MANAGER GAZDASÁGI MÉRNÖKI SZAK

KÖZLEKEDÉSI MANAGER GAZDASÁGI MÉRNÖKI SZAK BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDAS SÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Közlekedésmérnöki Kar KÖZLEKEDÉSI MANAGER GAZDASÁGI MÉRNÖKI SZAK Alkalmazott számítástechnika számítástechnikai alapok, hálózat, internet, e-business segédlet

Részletesebben

A számítógép felépítése A processzor és csatlakoztatása

A számítógép felépítése A processzor és csatlakoztatása Máté István A számítógép felépítése A processzor és csatlakoztatása A követelménymodul megnevezése: Számítógép összeszerelése A követelménymodul száma: 1173-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:

Részletesebben

Számítógép architektúrák

Számítógép architektúrák Számítógép architektúrák Számítógépek felépítése Digitális adatábrázolás Digitális logikai szint Mikroarchitektúra szint Gépi utasítás szint Operációs rendszer szint Assembly nyelvi szint Probléma orientált

Részletesebben

Dr. Kincses Zoltán, Dr. Vörösházi Zsolt: FPGA-alapú beágyazott rendszerek tervezése

Dr. Kincses Zoltán, Dr. Vörösházi Zsolt: FPGA-alapú beágyazott rendszerek tervezése Dr. Kincses Zoltán, Dr. Vörösházi Zsolt: FPGA-alapú beágyazott rendszerek tervezése A felsőfokú informatikai oktatás minőségének fejlesztése, modernizációja TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0104 Főkedvezményezett:

Részletesebben

Operációs rendszerek MINB240 V2+2+0

Operációs rendszerek MINB240 V2+2+0 Operációs rendszerek MINB240 V2+2+0 Dr Iványi Péter Nagyváradi Anett Radó János Nagyváradi Anett Elérhetőségek Rendszer és Szoftvertechnológia Tanszék Boszorkány út B138 Tel.: 3634-es mellék anettn@morpheus.pte.hu

Részletesebben

AMD PROCESSZOROK KÉSZÍTETTE: NAGY ZOLTÁN MÁRK EHA KÓD: NAZKABF.SZE I. ÉVES PROGRAMTERVEZŐ-INFORMATIKUS,BSC

AMD PROCESSZOROK KÉSZÍTETTE: NAGY ZOLTÁN MÁRK EHA KÓD: NAZKABF.SZE I. ÉVES PROGRAMTERVEZŐ-INFORMATIKUS,BSC AMD PROCESSZOROK KÉSZÍTETTE: NAGY ZOLTÁN MÁRK EHA KÓD: NAZKABF.SZE I. ÉVES PROGRAMTERVEZŐ-INFORMATIKUS,BSC Az Advanced Micro Devices, Inc. (AMD) egy félvezetőgyártó vállalat, központja a kaliforniai Sunnyvale-ben

Részletesebben

Nagyteljesítményű mikrovezérlők

Nagyteljesítményű mikrovezérlők Nagyteljesítményű mikrovezérlők 4. Cortex M0, M4, M7 Scherer Balázs Budapest University of Technology and Economics Department of Measurement and Information Systems BME-MIT 2015 ARM Cortex M (Mikrovezérlő)

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. tanúsítja, hogy a Polysys Kft. által kifejlesztett és forgalmazott

TANÚSÍTVÁNY. tanúsítja, hogy a Polysys Kft. által kifejlesztett és forgalmazott TANÚSÍTVÁNY A HUNGUARD Számítástechnikai-, informatikai kutató-fejlesztő és általános szolgáltató Kft. a 15/2001.(VIII. 27.) MeHVM rendelet alapján, mint a Magyar Köztársaság Informatikai és Hírközlési

Részletesebben

Programmable Chip. System on a Chip. Lazányi János. Tartalom. A hagyományos technológia SoC / PSoC SoPC Fejlesztés menete Mi van az FPGA-ban?

Programmable Chip. System on a Chip. Lazányi János. Tartalom. A hagyományos technológia SoC / PSoC SoPC Fejlesztés menete Mi van az FPGA-ban? System on a Chip Programmable Chip Lazányi János 2010 Tartalom A hagyományos technológia SoC / PSoC SoPC Fejlesztés menete Mi van az FPGA-ban? Page 2 1 A hagyományos technológia Elmosódó határvonalak ASIC

Részletesebben

ARM Cortex M0 mag alapú beágyazott rendszer FPGA Spartan 6 alapú rendszeren

ARM Cortex M0 mag alapú beágyazott rendszer FPGA Spartan 6 alapú rendszeren MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR SZAKDOLGOZAT ARM Cortex M0 mag alapú beágyazott rendszer FPGA Spartan 6 alapú rendszeren Nagy Szilárd Tervezésvezető: Dr. Vásárhelyi József ME Automatizálási

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: -

Tájékoztató. Használható segédeszköz: - A 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 51 481 02 Szoftverüzemeltető-alkalmazásgazda Tájékoztató A vizsgázó az első lapra

Részletesebben

Ikermaggal bıvített kimutatások

Ikermaggal bıvített kimutatások Ikermaggal bıvített kimutatások Ideje egy új CPU összehasonlításnak, felhasználva az újonnan kidolgozott tesztrendszerünket. A leginkább említésre méltó kiegészítés természetesen az ikermagos processzorok

Részletesebben

Nagy adattömbökkel végzett FORRÓ TI BOR tudományos számítások lehetőségei. kisszámítógépes rendszerekben. Kutató Intézet

Nagy adattömbökkel végzett FORRÓ TI BOR tudományos számítások lehetőségei. kisszámítógépes rendszerekben. Kutató Intézet Nagy adattömbökkel végzett FORRÓ TI BOR tudományos számítások lehetőségei Kutató Intézet kisszámítógépes rendszerekben Tudományos számításokban gyakran nagy mennyiségű aritmetikai művelet elvégzésére van

Részletesebben

Számítógépek. 2.a) Ismertesse a kombinációs hálózatok alapelemeit és a funkcionálisan teljes rendszer

Számítógépek. 2.a) Ismertesse a kombinációs hálózatok alapelemeit és a funkcionálisan teljes rendszer Számítógépek 1.a) Ismertesse az információ analóg és digitális leképzésének lehetőségeit, a számrendszereket és a gyakoribb kódrendszereket! Jellemezze a logikai függvényeket, és mutassa be az egyszerűsítési

Részletesebben

FPGA áramkörök alkalmazásainak vizsgálata

FPGA áramkörök alkalmazásainak vizsgálata FPGA áramkörök alkalmazásainak vizsgálata Kutatási beszámoló a Pro Progressio alapítvány számára Raikovich Tamás, 2012. 1 Bevezetés A programozható logikai áramkörökön (FPGA) alapuló hardver gyorsítók

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉPES ARCHITEKTÚRÁK A STRUKTURÁLT SZÁMÍTÓGÉP-FELÉPÍTÉS. Misák Sándor. 2. előadás DE TTK

SZÁMÍTÓGÉPES ARCHITEKTÚRÁK A STRUKTURÁLT SZÁMÍTÓGÉP-FELÉPÍTÉS. Misák Sándor. 2. előadás DE TTK Misák Sándor SZÁMÍTÓGÉPES ARCHITEKTÚRÁK Nanoelektronikai és Nanotechnológiai Részleg 2. előadás A STRUKTURÁLT SZÁMÍTÓGÉP-FELÉPÍTÉS DE TTK v.0.1 (2007.02.13.) 2. előadás 1. Nyelvek, szintek és virtuális

Részletesebben

Jacquard szövőgépe, vezérlési modulok használata 1805 lyukkártyás vezérlés

Jacquard szövőgépe, vezérlési modulok használata 1805 lyukkártyás vezérlés Az emberek ősidők óta törekednek arra, hogy olyan eszközöket állítsanak elő, melyek könnyebbé teszik a számolást, ilyen pl.: kavicsok, fadarabok, zsinórokra kötött csomók, fák, földre vésett jelek voltak.

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/116. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/116. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Értékes Pécs - Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése tárgyú projekthez kapcsolódó informatikai eszközök beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/116

Részletesebben

6.2. TMS320C64x és TMS320C67xx DSP használata

6.2. TMS320C64x és TMS320C67xx DSP használata 6.2. TMS320C64x és TMS320C67xx DSP használata 6.2.1. bemutatása TI Davinci DM6446 EVM rövid A Davinci DM6446 EVM az alábbi fő hardver paraméterekkel rendelkezik: 1db ARM 9 CPU (ARM926EJ) 1db C64x DSP 4MB

Részletesebben

Autóipari beágyazott rendszerek

Autóipari beágyazott rendszerek Autóipari beágyazott rendszerek Dr. Fodor, Dénes Speiser, Ferenc Szerzői jog 2014 Pannon Egyetem A tananyag a TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0042 azonosító számú Mechatronikai mérnök MSc tananyagfejlesztés

Részletesebben

Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből. A személyi számítógépek kultúrtörténete

Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből. A személyi számítógépek kultúrtörténete Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből A személyi számítógépek kultúrtörténete ITK 8/32/1 Kategóriák, tanulságok Főbb kategóriák: számológép számítógép otthoni professzionális személyi

Részletesebben

1. Fejezet: Számítógép rendszerek

1. Fejezet: Számítógép rendszerek 1. Fejezet: Számítógép The Architecture of Computer Hardware and Systems Software: An Information Technology Approach 3. kiadás, Irv Englander John Wiley and Sons 2003 Wilson Wong, Bentley College Linda

Részletesebben

Növényházi adatgyűjtő- és vezérlőrendszer tervezése

Növényházi adatgyűjtő- és vezérlőrendszer tervezése Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai kar Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszéke Holcsik Tamás Növényházi adatgyűjtő- és vezérlőrendszer tervezése Diplomatervezés

Részletesebben

Arduino bevezető Szenzorhálózatok és alkalmazásaik

Arduino bevezető Szenzorhálózatok és alkalmazásaik Arduino bevezető Szenzorhálózatok és alkalmazásaik VITMMA09 Okos város MSc mellékspecializáció Mi az Arduino? Nyílt hardver és szoftver platform 8 bites Atmel mikrokontroller köré építve Ökoszisztéma:

Részletesebben

Informatikai alapismeretek földtudományi BSC számára

Informatikai alapismeretek földtudományi BSC számára Informatikai alapismeretek földtudományi BSC számára 2010-2011 Őszi félév Heizlerné Bakonyi Viktória HBV@ludens.elte.hu Neumann János 1903-1957 Neumann János matematikus, fizikus, vegyészmérnök. Tanulmányok:

Részletesebben

0 0 1 Dekódolás. Az órajel hatására a beolvasott utasítás kód tárolódik az IC regiszterben, valamint a PC értéke növekszik.

0 0 1 Dekódolás. Az órajel hatására a beolvasott utasítás kód tárolódik az IC regiszterben, valamint a PC értéke növekszik. Teszt áramkör A CPU ból és kiegészítő áramkörökből kialakított számítógépet összekötjük az FPGA kártyán lévő ki és bemeneti eszközökkel, hogy az áramkör működése tesztelhető legyen. Eszközök A kártyán

Részletesebben

A számítástechnika történeti áttekintése

A számítástechnika történeti áttekintése A számítástechnika történeti áttekintése Források: Markó Tamás PHARE támogatással készült jegyzete Wikipedia Google képkereső Prohardver 1 Előzmények Ókor: abacus a képen kínai abakusz látható: szuan-pan

Részletesebben

Operációs rendszerek MINB240 V3+2+0-5 kredit KF Nagyváradi Anett 0. előadás Bevezetés

Operációs rendszerek MINB240 V3+2+0-5 kredit KF Nagyváradi Anett 0. előadás Bevezetés Üzleti környezetre k optimalizált lt rendszerek SANB107 IBM System i IBM System p rendszerének ismertetése Csütörtökönként 12:45-től blokkosítva A102-es teremben http://morpheus.pte.hu/~varady/ Várady

Részletesebben

Az INTEL D-2920 analóg mikroprocesszor alkalmazása

Az INTEL D-2920 analóg mikroprocesszor alkalmazása Az INTEL D-2920 analóg mikroprocesszor alkalmazása FAZEKAS DÉNES Távközlési Kutató Intézet ÖSSZEFOGLALÁS Az INTEL D 2920-at kifejezetten analóg feladatok megoldására fejlesztették ki. Segítségével olyan

Részletesebben

Méréstechnika. 3. Mérőműszerek csoportosítása, Elektromechanikus műszerek általános felépítése, jellemzőik.

Méréstechnika. 3. Mérőműszerek csoportosítása, Elektromechanikus műszerek általános felépítése, jellemzőik. 2 Méréstechnika 1. A méréstechnika tárgya, mérés célja. Mértékegységrendszer kialakulása, SI mértékegységrendszer felépítése, alkalmazása. Villamos jelek felosztása, jelek jellemző mennyiségei, azok kiszámítása.

Részletesebben

Új módszerek egyfázisú aszinkron motorok jelfeldolgozó kontrolleres vezérléséhez

Új módszerek egyfázisú aszinkron motorok jelfeldolgozó kontrolleres vezérléséhez Tudományos Diákköri Dolgozat 2011 Új módszerek egyfázisú aszinkron motorok jelfeldolgozó kontrolleres vezérléséhez Készítette: Rácz György, email: gyuriracz@freemail.hu II. MSc Villamosmérnök hallgató

Részletesebben

József Attila Gimnázium és Eü. Szakközépiskola spec. mat.

József Attila Gimnázium és Eü. Szakközépiskola spec. mat. 1 MESTERSÉGEM CÍMERE F, mint FIZIKUS Tateyama Kagaku Ind. Co. Ltd., Toyama, Japan 3 irányú szilícium gyorsulásérzékelő József Attila Gimnázium és Eü. Szakközépiskola spec. mat. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

7.2.2. A TMS320C50 és TMS320C24x assembly programozására példák

7.2.2. A TMS320C50 és TMS320C24x assembly programozására példák 7.2.2. A TMS320C50 és TMS320C24x assembly programozására példák A TMS320C50 processzor Ez a DSP processzor az 1.3. fejezetben lett bemutatva. A TMS320C50 ##LINK: http://www.ti.com/product/tms320c50## egy

Részletesebben

Jelfeldolgozás a közlekedésben

Jelfeldolgozás a közlekedésben Jelfeldolgozás a közlekedésben 2015/2016 II. félév 8051 és C8051F020 mikrovezérlők Fontos tudnivalók Elérhetőség: ST. 108 E-mail: lovetei.istvan@mail.bme.hu Fontos tudnivalók: kjit.bme.hu Aláírás feltétele:

Részletesebben

Rendszerfelügyelet Logikai partíciók

Rendszerfelügyelet Logikai partíciók System i Rendszerfelügyelet Logikai partíciók 6. verzió 1. kiadás System i Rendszerfelügyelet Logikai partíciók 6. verzió 1. kiadás Megjegyzés Jelen leírás és a tárgyalt termék használatba vétele előtt

Részletesebben

Laboratóriumi műszerek megvalósítása ARM alapú mikrovezérlővel és Linux-szal

Laboratóriumi műszerek megvalósítása ARM alapú mikrovezérlővel és Linux-szal Laboratóriumi műszerek megvalósítása ARM alapú mikrovezérlővel és Linux-szal Fuszenecker Róbert Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Műszaki Főiskolai Kar 2007. október 17. Laboratóriumi berendezések

Részletesebben

Nagy Gergely április 4.

Nagy Gergely április 4. Mikrovezérlők Nagy Gergely BME EET 2012. április 4. ebook ready 1 Bevezetés Áttekintés Az elektronikai tervezés eszközei Mikroprocesszorok 2 A mikrovezérlők 3 Főbb gyártók Áttekintés A mikrovezérlők az

Részletesebben

Hatékony kétmagos teljesítmény a ma és a holnap üzletemberei számára

Hatékony kétmagos teljesítmény a ma és a holnap üzletemberei számára Kiváló kétmagos teljesítmény Hatékony kétmagos teljesítmény a ma és a holnap üzletemberei számára A Toshiba legújabb üzleti célú, Intel Core 2 Duo processzort tartalmazó termékcsaládjával újfent eleget

Részletesebben

Mikrovezérlők II. Dr. Odry, Péter

Mikrovezérlők II. Dr. Odry, Péter Mikrovezérlők II. Dr. Odry, Péter Mikrovezérlők II. Dr. Odry, Péter Publication date 2013 Szerzői jog 2013 Dr. Odry Péter Szerzői jog 2013 Dunaújvárosi Főiskola Kivonat Napról napra jelennek meg újabb

Részletesebben

Jelfeldolgozó processzorok (DSP) Rekonfigurálható eszközök (FPGA)

Jelfeldolgozó processzorok (DSP) Rekonfigurálható eszközök (FPGA) Beágyazott elektronikus rendszerek (P-ITEEA_0033) Jelfeldolgozó processzorok (DSP) Rekonfigurálható eszközök (FPGA) 5. előadás 2015. március 11. Analóg jelfeldolgozás Analóg bejövő jelek (egy folyamat

Részletesebben

Az Informatika Elméleti Alapjai

Az Informatika Elméleti Alapjai Az Informatika Elméleti Alapjai dr. Kutor László A korszerű számítógépek kialakulása Az informatika magyar úttörői http://mobil.nik.bmf.hu/tantargyak/iea.html Felhasználónév: iea jelszó: IEA07 IEA 3/1

Részletesebben

Bakos Csanád Tervezési csoportvezető Villamos Kapcsolóberendezések. Szabó László Műszaki igazgató Villamos Kapcsolóberendezések

Bakos Csanád Tervezési csoportvezető Villamos Kapcsolóberendezések. Szabó László Műszaki igazgató Villamos Kapcsolóberendezések Magyar Elektrotechnikai Egyesület 58. VÁNDORGYŰLÉS, KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS Szeged, 2011.09.14-16. Új rugóerő tárolós megszakító hajtás Szabó László Műszaki igazgató Villamos Kapcsolóberendezések Bakos

Részletesebben

MÉRÉS ÉS TESZTELÉS COBRA CONTROL. NATIONAL INSTRUMENTS Alliance Partner. GÖPEL ELECTRONIC és. DIGITALTEST disztribútor

MÉRÉS ÉS TESZTELÉS COBRA CONTROL. NATIONAL INSTRUMENTS Alliance Partner. GÖPEL ELECTRONIC és. DIGITALTEST disztribútor MÉRÉS ÉS TESZTELÉS COBRA CONTROL NATIONAL INSTRUMENTS Alliance Partner GÖPEL ELECTRONIC és DIGITALTEST disztribútor 1106 Budapest, Fehér út 10. Tel: +36 1 / 432-0270, Fax: +36 1 / 432-0282 RENDSZERINTEGRÁLÁS

Részletesebben

HOLDPEAK 856A SZÉLSEBESSÉG MÉRŐ

HOLDPEAK 856A SZÉLSEBESSÉG MÉRŐ HOLDPEAK 856A SZÉLSEBESSÉG MÉRŐ Köszönjük, hogy cégük szélsebesség mérő készülékét választotta. A kézikönyv a szélsebesség mérő készülék használatára vonatkozó utasításokat, és biztonsági figyelmeztetéseket

Részletesebben

Digitális technika VIMIAA01

Digitális technika VIMIAA01 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR MÉRÉSTECHNIKA ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZEREK TANSZÉK Digitális technika VIMIAA01 Fehér Béla BME MIT Digitális Rendszerek Számítógépek

Részletesebben

Számítógép architektúrák. Bevezetés

Számítógép architektúrák. Bevezetés Számítógép architektúrák Bevezetés Mechanikus számológépek Blaise Pascal (1642) Gottfried Willhelm von Leibniz báró (~1676) Összeadás, kivonás Mai négyműveletes zsebszámológépek mechanikus őse Charles

Részletesebben

CAN BUSZ ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ

CAN BUSZ ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ CAN BUSZ ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ 1. KIADÁS 2009 Szerző: Somlyai László Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, IV. évfolyam oldal 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. CAN busz... 4 2.1. Kialakulása... 4 2.2. Fizikai

Részletesebben

11.3.1. Az MSP430 energiatakarékos használata

11.3.1. Az MSP430 energiatakarékos használata 11.3.1. Az MSP430 energiatakarékos használata A Texas Instruments ##LINK: www.ti.com## által fejlesztett MSP430 ##Mixed Signal Processor## család tagjai létrehozásakor a tervezők fontos célja volt a rendkívül

Részletesebben

Számítógépek felépítése, alapfogalmak

Számítógépek felépítése, alapfogalmak 2. előadás Számítógépek felépítése, alapfogalmak Lovas Szilárd, Krankovits Melinda SZE MTK MSZT kmelinda@sze.hu B607 szoba Nem reprezentatív felmérés kinek van ilyen számítógépe? 2 Nem reprezentatív felmérés

Részletesebben

Számítástechnika és informatika 1. OSZTÁLY

Számítástechnika és informatika 1. OSZTÁLY Számítástechnika és informatika 1. OSZTÁLY Mit fogunk tanulni? M I A Z A D A T? M I A Z I N F O R M Á C I Ó? A Z I N F O R M A T I K A U G Y A N A Z - E, M I N T A S Z Á M Í T Á S T E C H N I K A? adatok

Részletesebben

A DAS1414 általános célú intelligens adatgyűjtő és vezérlő egység és alkalmazásai

A DAS1414 általános célú intelligens adatgyűjtő és vezérlő egység és alkalmazásai A DAS1414 általános célú intelligens adatgyűjtő és vezérlő egység és alkalmazásai Gingl Zoltán, Kántor Zoltán* és Mingesz Róbert Szegedi Tudományegyetem, Kísérleti Fizikai Tanszék *Szegedi Tudományegyetem,

Részletesebben

Szakdolgozat. Kónya István. Debrecen 2007.

Szakdolgozat. Kónya István. Debrecen 2007. Szakdolgozat Kónya István Debrecen 2007. Debreceni Egyetem Informatikai Kar Az informatika fejlődése a magyar közoktatásban Témavezető: Dr. Rutkovszky Edéné Egyetemi tanársegéd Készítette: Kónya István

Részletesebben

Prezentáció és csoportmunka csúcsa

Prezentáció és csoportmunka csúcsa Elérhetőségeink: ÉS Varga Tamás +36 1 880 44 40 +36 20 984 73 97 Pisták Sándor +36 1 880 44 50 +36 20 293 22 54 sahara@kvazar-micro.hu Prezentáció és csoportmunka csúcsa Intuitív digitális élmény vállalkozások

Részletesebben