Ragyogj, Betlehem csillaga!
|
|
- Gréta Tamásné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XXVII. évfolyam 773. szám megyei közéleti havilap Ára: 190 Ft Ragyogj, Betlehem csillaga! hozzánk is szól. Advent didergetõ sötétsége után minket is megszólít az Úr angyala, hogy ne féljünk, mert megszületett a világosság Istene. Az éjféli mise hívó szavát kondító harang bim-bamját hallva, elindulunk Szentestén, hogy világvégi kápolnában, vagy fényárban úszó bazilikában befogadó részesei legyünk a születés kétezer éves misztériumának. Amikor felzeng a diadalmas orgonaszó, felcsendül az örvendezõ ének: Fel nagy örömre, ma született, aki után a Föld epedett, magunkba nézve önvizsgálatot kell tartanunk: készen áll-e szívünk nyomorúságos szegény istállója, hogy befogadja az Istengyermeket. Ragyogj, Betlehem csillaga, hogy karácsony örömhozó szent estéjén eltaláljunk a rongyos istállóhoz, s isteni sugárzásodtól felgyúlt szívûnk örömlángja melegét elvihessük a jászolban nyugvó Kisdedhez. Ragyogj, Betlehem csillaga! Tiszta fényed vezesse a bûn útján tévelygõ lelkünket, hogy odataláljon a Kisjézushoz s részese legyen a kétezer éves misztériumnak, az Istengyermek földreszállásának, megváltásunknak. Farkas László A szerzõ illusztrációja. A fénylõ nap a távoli hegyek sziklacsúcsainak mohafedte oldalán rég leáldozott. Piros nyomát is elmosta a vak sötétség, mely fekete kárpit gyanánt terjeszti ki szárnyait Júdea felett. Az égi fellegek közül csak itt-ott pillant ki egy csillag, sápadt fénnyel, mintha beteg volna, és csak azért gyúlna fel, hogy a másik pillanatban kialudjék, oly rövid az élete. A kövér mezõn pásztornép tanyáz, õrizve a legszebb nyájat, és zengedezve az isteni költészet utolérhetetlen remekeit, melyek szent Dávid ihletett hárfájának húrjain születtek. A közelben düledezõ istálló körvonalai vehetõk ki, gyengén az éji homály miatt. Mert éj van, csendes, csillagtalan éj. Lepsényi Miklós, ferences áldozópap, pozsonyi hitszó- nok így írta le 1888-ban a kétezer év elõtti betlehemi éjszakát, mikor is a sötét bársonypaplan alatt szunnyadó mezõn csak a pásztorok õrtüze parázslott, riasztva ólálkodó tolvajt, ragadozót. S akkor nagy fényesség támadt. A csordapásztorok szíve megremegett a különös égi jelenség láttán, dermedten bámulták a fényörvénybõl kilépõ ifjút. Az Isten angyala így szólt hozzájuk: Pásztorok, ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítõ született ma nektek, az Úr Krisztus, Dávid városában. A jel pedig az lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. Az angyali szózat kétezer év óta minden karácsonykor Elérhetõségeink: Telefon: 92/ , fax: 92/ , cím: zalataj@zelkanet.hu Valamennyi Olvasónknak áldott, békés karácsonyt
2 2 Zalatáj Bölcsõtõl a ravatalig In memoriam Farkas László Karácsony Farkas László átveszi a Zala Megyei Sajtódíjat 2008 január 25-én Manninger Jenõtõl, a közgyûlés elnökétõl. Ma még csak a döbbenet, holnap már a fájdalom is, aztán a hiányérzet. Ebben a sorrendben. Tudtuk, hogy elmegy, csak azt nem, hogy mikor. S õ is tudta, hogy megkezdõdött a visszaszámlálás. Különben nem írta volna meg a Bölcsõtõl a ravatalig címû cikkének elsõ három részét. Saját életének elsõ éveit, ahogy egy festõi szépségû zalai kis faluban megszületve ráébredt a világ titokzatos dolgaira. Éles paraszti ésszel, egyenes gerinccel és kikezdhetetlen erkölcsi magatartással. Három részt gépelt be a számítógépbe Flam. A második és a harmadik részt már mi mentettük ki számítógépébõl, miközben õ a haláltusáját vívta a kórházban. A gyilkos kór kiütötte a kezébõl a tollat, pontosabban már nem tudott a számítógép klaviatúráján több mondatot leírni. Töredék lenne, amit itt hagyott? Kizárt. Egy olyan õstehetség volt, aki nem is tudom, hogy miért nem futott be fényesebb pályát. Miért maradt meg egy kicsi vidéki szerkesztõségnél. A választ azt hiszem maga adta meg sok-sok évvel ezelõtt. Elmesélte nekem, hogy egy jó ismerõse megjegyezte egy még jobb ismerõsének: Ahogy az ember nézi ezeket a dolgokat (mármint a karikatúráit a szerk.), a Flamnak mintha lenne egy kis szélsõjobbos beütése, amikor meg beszél vele az ember, teljesen normálisnak tûnik. Nos, ami azt illeti, a lelke mélyén nagyon is baloldali volt. Baloldali a szó krisztusi értelmében. Sorsközösséget vállalt a szegényekkel, a megalázottakkal, az ajtón kívül rekesztettekkel. de tagadta a kommunista és minden belõle öröklõdött baloldaliságot és ellene szegült annak a baloldaliságnak, amely nem tisztelt hazát, szentséget, szabad szellemet. Ma elmentél tõlünk Laci! Most nem tudok mást írni. Talán holnap könnyebb lesz. Bár nem hiszem. Most csak annyit üzenek munkatársaid nevében is, hogy bár nagyon hiányozni fogsz a fizikai valóságban, amíg a Zalatáj létezik, mindig velünk leszel. S azon túl is december havának 12. napján: Ekler Elemér *** Hosszú, súlyos betegség után 73. évében meghalt kollégánk, Farkas László. Emlékét kegyelettel megõrizzük. Tündöklõ csillag támadt az égen, s a város széli rongyos istállóban felsírt egy kisgyerek. Meleget párázó barmok között megszületett názáreti Mária fia, Jézus, akit a fogantatásakor a világ megváltójának hirdetett a Teremtõ. A kétezer év elõtti fagyos éjszakán zárva maradtak a város ajtói, nem akadt szállás a várandós Máriának, aki már nehezen hordozta szentséges terhét. Jegyesével, Józseffel így kerültek a Betlehem városának peremén álló istállóban fedél alá. Mária ott szülte meg Jézust, ott adott életet az istengyermeknek. Közeledik a karácsony. A két évezredes misztérium most is, mint a szentséges betlehemi éjszaka óta minden esztendõben, betölti a keresztény világban a szíveket. Advent csendessége után a Szenteste harangszava mint egy varázsütés, felszabadítja a lelkeket. A fenyõ és tömjénillattól terhes templomokban felzeng a diadalmas orgonaszó és az ének: Fel nagy örömre, ma született, aki után a Föld epedett. S a lelkesült ének hangjai kitörnek a templomok kapuin, bezengik a néptelen utcákat, rátelepednek a házakra, mint a hulló szûzfehér hó. Valami különös, csak karácsonykor megélhetõ béke szállja meg a szíveket. Az emberek szorongatják egymás kezét, boldog karácsonyt kívánnak egymásnak. A keresztény ember dolga az, hogy megtisztult lélekkel befogadja, s õrizze ezt a szent békevarázslatot. Farkas László A szerzõ illusztrációi.
3 Zalatáj Bölcsõtõl a ravatalig (2.) Az eltûnt falu nyomában Elsõ életévek Miután az anya megszülte gyermekét, néhány napig ágyban maradt. Ezeken a napokon a keresztanya gondoskodott a táplálásáról. Naponta felkereste a komakosárral a fiatalasszonyt, finom leveseket, mártásokat, különbözõ módon elkészített húsokat vitt a kosarában, elõsegítve ezzel, hogy a gyermekágyas anya minél hamarabb erõre kapjon. Akkortájt Nemeshetésen bölcsõdérõl, óvodáról jószerivel nem is hallottak. Ahogy a fiatalasszony visszanyerte erejét, ment az urával a mezõre, vitte magával a pólyást, hogy idõnként megszoptassa. Ahogy a gyermek már totyogóssá cseperedett, felügyelete a nagymamára maradt. A régi paraszti világban a legtöbb házban több generáció élt együtt. A nagy- Nemeshetés - télen mamának kiemelkedõen fontos szerepe volt a családban. Végezte a ház körüli aprómunkát, ellátta az állatokat, ebédet fõzött a mezõrõl hazatérõ fiataloknak, s ahogy már szóltam róla, a gyermek, gyermekek felügyelete is az õ reszortja volt. Ahogy értelmünk nyiladozott, s naponta szembesültünk azokkal a titkokkal, csodákkal, amelyek ránk köszöntek, szinte észrevétlenül ivódott belénk a paraszti világ erkölcsisége, amely a tisztességgel végzett napi munkán alapult. Öreganyáink nagy gondossággal, nagy szeretettel terelgették tétova, mezitlábas lépéseinket, melyeknek köszönhetõen a poros udvar is ezernyi felfedezni valót kínált nap mint nap. A fekete torokkal ásító krumplisverem, a széna- és szalmakazlak számunkra he- Épületek erõs- és gyengeáramú villanyszerelése Hálózatok létesítése Technológiai villanyszerelés Érintésvédelmi, villámvédelmi szabványossági felülvizsgálat Díszvilágítás kiépítése Villamos elosztóberendezések Egyéb villamosipari tevékenységek Épületek automatizálása Világításvezérlés Vagyonvédelmi rendszerek kiépítése Valamennyi partnerünknek békés karácsonyt Zala - Elektro Épületvillamossági Kft. Tel.: +36 (92) , mail: info@ zalaelektro.hu, web: A hosszú épületszárny két nagy osztálytermet foglalt magában. Jelenleg Nemeshetés község önkormányzata szolgálja az épületrészben a falu lakosságát. gyeket idézõ magassága, a földmûvelõ eszközök hol kecses, hol meg ormótlan formái beindították ébredezõ gyermeki fantáziánkat. Fentebb szó esett már róla, hogy ebben a társadalomban a munka határozta meg a mindennapokat, tulajdonképpen az egész életet. Nem számítottak kivételnek a gyermekek sem. Mikor életkorunk meghaladta a négy-öt évet, már ránk bíztak apró-cseprõ dolgokat, miket értelmi és fizikai állapotunk függvényében képesek voltunk végrehajtani. Ezek többnyire amolyan Hozd ide!, Vidd oda! erõsségû feladatok voltak, öreganyáink kommandírozása szerint. Akikre már többet is lehetett bízni, vigyáztak a kerítésen kívüli füves részre legelészni kicsapott kacsákra, libákra. Gyorsan teltek a gondtalan, félig-meddig öntudatlan boldogságban megélt elsõ életévek. A hatodik esztendõ közeledtével egyre többször hangzott el ez a szó: iskola. Akinek volt idõsebb testvére, annak Transzportbeton gyártása és értékesítése Bor-Épker Kft. Zalaegerszeg, Egervári út 10. tel.: 92/ Valamennyi partnerünknek békés karácsonyi ünnepeket 3 már volt némi fogalma a titokzatos helyrõl, hiszen látta testvérét naponta elindulni, tarisznyájában az olvasókönyvvel, a kockás és vonalas irkával, a megrágott végû ceruzával. (Abban az idõben szûnt meg a palatábla, mikor magam is iskoláskorú lettem. Ennek a praktikus eszköznek egyik oldala vonalazott volt, a másik meg négyzetrácsos, a palavesszõvel lehetett rá írni és a munka befejeztével le lehetett törölni.) Szinte szárnyakon repült az idõ, közeledett a nap, amely várakozással vegyes izgalommal töltötte el a leendõ kisdiákok lelkét. Legtöbbünk, akiket elvittek a vasárnapi misére, látta már az épületet, amely az öreg kápolnával szemben, az út túloldalán állt. Ez az iskola - mutattak rá szüleink a falusi környezetben akkor modernnek számító épületre. Mi, kis oktondiak, megnéztük jól a házat, de persze arról mit sem sejtettünk, hogy mit rejtenek a masszív, sokablakos falak. Farkas László (Folytatjuk)
4 4 Zalatáj Kiemelten kezelik a megyei kerékpáros utak fejlesztését A megyei közgyûlés legutóbbi ülésen döntés született arról, hogy a közgyûlés dr. Pál Attila elnököt delegálja tagként a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Döntés-elõkészítõ Bizottságába. A társaság ügyvezetõjének, felügyelõ bizottsági tagjainak és könyvvizsgálójának december 31-én lejáró megbízatása miatt módosította a testület a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. alapító okiratát, s újabb 4 éves idõtartamra megbízta az ügyvezetõi feladatokkal Bali Józsefet, valamint meghosszabbította valamenynyi tisztséget betöltõ személy megbízatását. Területfejlesztési koordinációs hatáskörében eljárva a testület a zalaegerszegit követõen ezúttal Nagykanizsa Megyei Jogú Város Integrált Területi Programjának tartalmáról kapott tájékoztatást, melyhez 7,94 milliárd forint forráskeret áll rendelkezésre. A megyei tervekkel összhangban Nagykanizsa új ipari munkahelyeket létrehozó munkahelyteremtõ beruházások megvalósí- Dr. Pál Attila elnököt (középen) delegálták a bizottságba. tása révén kívánja elõsegíteni a város és térsége gazdaságfejlesztését és versenyképességének növelését. A programban meghatározott fejlesztési célok és a helyi gazdaság érdekében tett erõfeszítések ugyanúgy szolgálják a város, mint a térségben élõk érdekeit, így a Zala Megyei Közgyûlés is támogatja azok megvalósítását. A Zala Megyei Integrált Területi Program 3.0 kiemelt célként határozta meg a turisztikai célú, illetve hivatásforgalmi kerékpáros fejlesztések megvalósítását, ezért a közgyûlés áttekintette a megyei kerékpárút fejlesztési koncepciót. Elhangzott, hogy a megyei kerékpárút hálózat fejlesztési elképzelések között prioritásként szerepelnek a legfontosabb turisztikai attrakciók kerékpáros megközelíthetõségét és körbejárhatóságát célzó, az országos és nemzetközi kerékpáros útvonalakat összekapcsoló, valamint a zalai emberek mindennapi életében szerepet játszó kerékpáros útvonalakat érintõ fejlesztések. Kiemelt fontosságú a hálózatos jelleg és a megyei útvonalak országhatárokon és megyehatárokon túli folytatása, amelyek ügyében már egyeztetéseket folytattak a szomszédos területek illetékes szervezeteivel, továbbá a határon átnyúló együttmûködési programokban is kifejezésre juttatták erre vonatkozó szándékukat. Mindezek mellett figyelemmel kísérik az ágazati operatív programok nyújtotta lehetõségeket is a rendelkezésre álló források bõvítése érdekében. Döntött a közgyûlés négy olyan pályázatról is, melyekben a Zala Megyei Önkormányzat partnerként vesz részt, kiszélesítve ezzel a fejlesztési célok megvalósításához rendelkezésre álló eszközrendszert.
5 Zalatáj Szakítani a háztáji nacionalizmussal Beszélgetés Balaicz Zoltánnal, Zalaegerszeg polgármesterével Balaicz Zoltán: Keresnünk kell a hatékony együttmûködési lehetõségeket. Az utóbbi idõben látványosan megélénkültek Zalaegerszeg és a környezõ települések közötti kapcsolatok. Errõl beszélgettünk Balaicz Zoltánnal, a megyeszékhely polgármesterével. Ha Zalaegerszeg önkormányzata csak a városra ha- Lazítson, pihenjen a Lenti Termálfürdõben! Felnõtt belépõ: Ft gyatkozik, akkor hibát követ el szögezi le Balaicz Zoltán. Zalaegerszeg akkor alkot egy lüktetõ közösséget, ha annak tagjai a környezõ települések itt dolgozó, a színházat látogató, a sportrendezvényeken az egerszegi színekért szorító, az itteni infrastruktúrát használó polgárai is. Ha Zalaegerszegre gondolunk, az nem csak a 60 ezer városi polgárt jelenti, hanem a környezetében élõ mintegy 40 ezer embert is. Zalaegerszegnek szakítani kell háztáji nacionalizmusával, azzal, hogy csak kizárólag saját polgáraival törõdik. Mit tettek ennek érdekében? Számos Egerszeg környéki település polgármesterével tárgyaltam az elmúlt idõben, egyeztettünk az együttmûködésrõl. Mivel a 2020-ig tartó európai uniós fejlesztési idõszakban Zalaegerszeg és a környezõ települések más fejlesztési forrást használhatnak fel, ezért keresnünk kell a hatékony együttmûködési lehetõségeket. Melyek ezek? Például a gazdasági együttmûködés. 5 Mondana erre konkrét példát! Az északi ipari parknál lehetséges az együttmûködés Zalaszentivánnal, ami egy ipari vágány létesítését is jelentené. Szinte minden település esetében adódik a kerékpár-út bekötése. Mivel a környezõ települések lakói nagyrészt Zalaegerszegen dolgoznak, rendkívül fontos új munkahely teremtése. Nagyon lényeges a kulturális együttmûködés, ennek keretében már van egy konkrét szerzõdés is Egervár önkormányzatával, hiszen Egerszeg 2,5 millió forinttal járul hozzá a nyári színházi estékhez. A következõ, s egyben nagyon fontos terület a turizmus. Úgy vélem, hogy sikeres pályázatokat tudunk majd közösen benyújtani ezen a téren. E.E. Gyermek belépõ (0-14 éves korig) : Hétfõtõl - péntekig: INGYENES! Hétvégén és ünnepnapokon: 800 Ft Kombinált belépõ (minden medence + szaunavilág) : Ft Az együttmûködést jól példázza a Zalaegerszegen megépült Nyugati Vízmû, amely több környezõ település egészséges vízellátását is biztosítja. Felvételünk az avatáson készült. Valamennyi partnerünknek, ügyfelünknek békés karácsonyi ünnepeket Autó Fatér Kft. Tel: 0692/ Zalaegerszeg, Hock János út 65. Telefon: 92/ Telefax: 92/ skodaert@ autofater.hu Internet:
6 6 Zalatáj A közgazdaságról - magyarul és érthetõen Dr. Boros Imre könyvbemutatója Egerszegen Balaicz Zoltán polgármester kiemelte, hogy dr. Boros Imre különbözõ beosztásaiban jelentõs segítséget nyújtott Zala megyének. Nemzeti szemléletû olvasókönyv címmel a napokban jelent meg dr. Boros Imre közgazdász két kötetbõl álló mûve, ami az elsõ Orbán-kormány minisztere által 2009-tõl írt cikkeket tartalmazza. Az ikerkötet zalaegerszegi bemutatójára december 9-én, szerdán kora este került sor a Deák Ferenc Megyei Könyvtárban, ahol a házigazda intézmény igazgatója, Kiss Gábor köszöntette a résztvevõket, majd Balaicz Zoltán polgármester méltatta a jeles közgazdász tevékenységét, kiemelve, hogy zalai származását nem feledve, fontos pozíciókat betöltve sokat tett a megye fejlõdéséért. A könyvbemutató elsõ részében a Zalatáj kiadó-fõszerkesztõje, Ekler Elemér beszélgetett dr. Boros Imrével. A szerzõ így ajánlotta a hallgatóság figyelmébe új kötetét: Célunk nem az, hogy az olvasónak bebizonyítsuk, milyen tudatlan, hanem hogy rádöbbentsük arra, hogy amit az ügyekrõl eddig gondolt, nem biztos, hogy helyes. Boros Imre elmondta, hogy nem is közgazdásznak, hanem nemzetgazdásznak tartja magát. Ez pedig azt jelenti, hogy a Jó ez nekünk? kérdést mindig arra a ezer négyzetkilométerre teszi fel, ahol élünk. Ha valami történik a világ gazdaságában, akkor azt vizsgálja, hogyan érinti az Magyarországot. A közgazdász beszélgetõpartnere feltette a kérdést: Azt értem, hogy az orvostudományban miért használják a latint. A közgazdaságtanban viszont miért nem lehet egyszerûen, érthetõen, magyarul fogalmazni? Úgy, hogy mindenki megértse Mint például egykor a zalai származású Öveges professzor a fizikában Boros Imre erre határozott, egyértelmû választ adott: Érdekvezérelt a szakmai halandzsanyelv használata. A rendszerváltás után az Amerikában élõ, magyar származású közgazdászok, s magyarországi epigonjaik úgy építették fel az egész rendszert, hogy az a nemzetközi tõkének legyen jó. Aztán álszent módon azt akarták elhitetni a közvéleménnyel, hogy ez igazán Magyarországnak csodálatos. Eközben a nemzeti vagyon nagy része eltûnt, helyette egy nagy lyuk keletkezett, amit valójában nemzeti adósságnak nevezünk. A szerzõ elmondta, hogy sok közgazdásznak nem tetszik az, hogy õ a hétköznapi ember számára is érthetõen beszél gazdasági kérdésekrõl. Ezzel nem törõdöm. Korábban sem foglalkoztam vele. Ezért is érezhette magát az ember számkivetettnek a kasztjában, bár ezt nyíltan soha nem éreztették velem. Legfeljebb úgy, hogy az úgynevezett korrekt közgazdasági összejövetelekre nem kapok meghívót, igaz, nem is lenne ott helyem. Mindenesetre olvad a jég, egyre több közgazdász felismeri, hogy amit eddig tanított az tarthatatlan, s nem a nemzetállamok érdekeit képviselik. Úgy vélem, hogy a közvélemény tájékoztatásában az utóbbi négy-öt évben szép eredményeket értünk el fogalmazott. Hogy mi volt a célja ezzel a dupla kötettel? Errõl így beszélt: Mint jeleztem is a bevezetõben, ez a mû alapvetõen nem közgazdászoknak szól, hanem a szélesebb közönségnek. Alkalmas lenne például a középiskolások számára egyfajta tájékoztató forrásnak. Míg korábban, mondjuk a huszadik század elején, egy átlagos iskolázottságú polgár jól eligazodott a gazdasági kérdésekben, mert az iskola és az élet megtanította erre, napjainkban más a helyzet. Félrevezetik az embereket! Ez a könyv szerintem segítséget adhat a szemléletformáláshoz, kibontakozási lehetõséget nyújt azoknak a közgazdászoknak, akik elkezdtek gondolkozni, s hasznos lehet a fiatalok közgazdasági ismereteinek gyarapításához. A könyvbemutató második felében az érdeklõdõ közönség tagjai tettek fel napi aktualitásokat tartalmazó kérdéseket dr. Boros Imrének. S nem érte õket meglepetés: valamennyire közérthetõ, logikus választ kaptak. z.t. A könyv szerzõje (középen) érthetõen beszélt a legbonyolultabb közgazdasági kérdésekrõl is. S a humora sem hagyta cserben. Balról Kiss Gábor, jobbról Ekler Elemér. Hungarikum Bérfõzés Kereskedelmi fõzés Palackozás A fõzési díj szeszadóval együtt 1500 Ft/l Nálam az l pálinkának a fõzési ideje óra, nem egylépcsõs rendszerben, hanem hagyományos módon, kétszeri lepárlással és egy új, korszerû technológiával. Mert a minõségi, jó, zamatos pálinkához idõ kell és a mester több, mint 30 éves tapasztalata! Várom régi és leendõ megrendelõimet: Farkas Tibor pálinkafõzõ mester Telefon: 30/ / A közönség valamennyi kérdésre közérthetõ, logikus választ kapott.
7 Zalatáj Civil információs nap a Törvényszéken Sikeres volt az információs nap. A Zala Megyei Civil Információs Centrum és a Zalaegerszegi Törvényszék közös szervezésében sikeres civil információs nap megrendezésére került sor minap a Törvényszék épületében. A nagy érdeklõdés mellett zajlott civil információs nap résztvevõit dr. Csanádi Lajos, a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettese köszöntötte. A találkozó fõ témája a civil szer- vezetek számára kötelezõ alapszabály Ptk. szerinti módosítása volt, amelynek határideje március 15. Ehhez kapcsolódóan a Törvényszék két elõadója, dr. Füredi Mátyás, a Zalaegerszegi Törvényszék, valamint dr. Tauber Ákos, a Szombathelyi Törvényszék bírósági titkárai szóltak, kitérve a szervezetek változásbejegyzési eljárási problémáira, valamint a létesítõ okiratok össz- hangba hozására az új Ptk. törvénnyel. Dr. Kovács Orsolya, a Zala Megyei Civil Információs Centrum jogi szakértõje mindezen változásokat egyesületekre és alapítványokra kivetítve tárta a résztvevõk felé. A közfoglalkoztatás civil szervezetekre vonatkozó ismereteirõl Deák Ferenc, a foglalkoztatási fõosztály fõosztályvezetõ-helyettese számolt be. Kiemelte az értékteremtõ közfoglalkoztatás lényegét, az abban rejlõ lehetõségeket az egyesületek, alapítványok mûködésével kapcsolatosan. A NAV Zala Megyei Adóigazgatóság osztályvezetõje, dr. Rongáné dr. Dominkó Ildikó tájékoztatott a civil szervezetek egyablakos rendszerérõl és a 2016-os évre vonatkozó adózás szabályairól, valamint az adatbejelentésrõl, hangsúlyozva azokat az adatokat, melyek megváltozásáról a bíróság nem értesíti az állami adóhatóságot. Kóbor Szilvia szintén a NAV képviseletében informálta az érintetteket a civil szervezetek 1 %-os 7 személyi jövedelemadó jogi hátterérõl, a kedvezményezetté válás feltételeirõl, és annak változásairól az elõzõ évhez képest. Az Emberi Erõforrások Minisztériuma által biztosított forrás a NEA (Nemzeti Együttmûködési Alap) Civil szervezetek mûködési célú támogatása 2016 címû pályázat fontos elemeit taglalta a Zala Megyei Civil Információs Centrum irodavezetõje, Horváth Rita. Szólt a pályázók körérõl, a támogatási idõszakról, a szükséges 10 %-os önrészrõl, a rendelkezésre álló forrásról, amelybõl pályázat útján elnyerhetõ legkisebb összeg a Ft, míg a legnagyobb Ft. Felhívta a jelenlévõk figyelmét a határidõ betartására, valamint a saját forrás igazolására. A pályázat tartalmi bírálatával kapcsolatosan említést tett arról, hogy fontos a pályázó szervezet tevékenysége, eddigi eredményei, a pályázat kidolgozottsága és áttekinthetõsége, valamint a pályázó által vállalt indikátorok értékelése. Török Irén
8 8 Zalatáj A feleségsztrájk mindent eldöntött Varga József, aszort99 Zrt. (a Szolgáltató Szövetkezet utódja a szerk.) elnöke 81 évesen is aktívan irányítja a céget. Sokan nem is civil munkája révén ismerik, hanem sokrétû sportmúltja okán. A ZTE, illetve annak elõdjének kosárlabdázója, ökölvívója, atlétája, labdarúgója volt, majd ökölvívó és kosárlabda játékvezetõ lett tól a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség elnökségi tagja, a játékvezetõi bizottság vezetõje. Hét éven keresztül szervezte és irányította az NB III Nyugati-csoportját (Zala megye lett megbízva ezzel a feladattal) tõl 20 éven keresztül a kosárlabda Göcsej Kupa szervezõje, irányítója volt. Bevalljuk, gondjaink vannak Önnel Nem tudjuk beskatyulyázni. Nézzük sorrendben a tusákat! Kosárlabda 1963 õszén, többszöri próbálkozás után, visszakerült a ZTE az NB II-be, sõt a második vonal összesített rangsorában 36 csapat szerepelt a hetedik helyet szerezte meg. Kik játszottak akkor a ZTE-ben? Panácz Antal, Esõ László, Bucsis István, Horváth Jenõ, dr. Czeglédi Pál, Lajtai István, Varga József napjainkban is aktív ben tettem le az ökölvívó versenybírói vizsgát, hamarosan az országos keret tagja lettem. A feleségem azonban rám számolt, kijelentette, hogy nem hajlandó tovább a véres ruháimat mosni. A szorítóból tehát a kiszámolták. Még szerencse, hogy több sportágba is belekóstolt fiatalabb korban. A kosárlabda mellett tulajdonképpen nemcsak az döntött, hogy korábban magam is kötõdtem a sportághoz. A feleségem is aktív játékos volt ben vizsgáztam, négy év múlva az NB II-ben vezettem, 1970-ben pedig az élvonalban debütáltam. Emlékszik még az elsõ NB I-es találkozóra? Igen! Egy MTK-PVSK nõi találkozón fújtam a sípot. Melyik volt a legemlékezetesebb idõszak? A hetvenes évek közepe. Azt hiszem, én voltam az elsõ zalai játékvezetõ, aki nemzetközi mérkõzést vezetett. 543 élvonalbeli találkozót dirigáltam, s arra nagyon büszke vagyok, hogy egyetlen alkalommal sem vártak meg a szurkolók. A szövetség rangos kitüntetéssel ismerte el pályafutását. Büszke vagyok az Aranysípra. Alighanem én vagyok az elsõ zalai játékvezetõ, aki ezt megkapta. E.E. Egy 1973-as archív felvételen (jobbról) a Nagyvárad - Szolgáltató Spartacus Balaton Kupa mérkõzésen, mint játékvezetõ. Tóth '95 Kft. Mezõgazdasági érdekeltségû, számviteli és jogi szolgáltatásokat nyújtó iroda. Zalaegerszeg, Platán sor 18. Telefon: (92) Valamennyi partnerünknek békés karácsonyi ünnepeket Horváth József, Bozó Tamás, Zsidegh Miklós, Nagy László, Vida Kálmán, Berecz Zoltán, Kéner János, Wágner Sándor Elnézést, ha valakit kifelejtettem. Panácz Antal volt a csapat játékos-edzõje, én pedig a szakosztályvezetõ. Ökölvívás 1949-ben léptem elõször ringbe, három évig öklöztem a Zalaegerszegi MTE-ben. Kétszer nyertem ifjúsági megyei bajnokságot, 1950-ben pedig félnehézsúlyban területi bajnok lettem. Atlétika 1952-ben és 1953-ban a kesztyût felcseréltem a szögescipõvel. Feili Gyula bácsi keze alatt 400 és 800 méteren versenyeztem a bevonulásig. Labdarúgás Bogyi (Németh József a szerzõ) csábított a Zalaegerszegi Építõkhöz. Az õ pályafutása közismert, hiszen a ZTE kiváló középhátvédje lett. Én csak megyei ifjúsági bajnoki címig jutottam. Játékvezetés Számos díjjal ismerték el tevékenységét. HIRDETÉSÉT feladhatja a Zalatáj havilapban. Telefon: (92) ; Fax: (92) ; zalataj@zelkanet.hu Hirdessen nálunk!
9 Zalatáj 9 GUMISZERVIZ 8900 Zalaegerszeg, Kaszaházi u. 21/E. Tel.: 92/ Tel./Fax: 92/ Mobil: 06 30/ karmacsigumi@ mobilio.hu Gumiköpenyek, alufelnik kis- és nagykereskedelme Gumiszerelés Kerékkiegyensúlyozás Futómûbeállítás Felnijavítás Ha jól akar járni... Valamennyi partnerünknek kellemes karácsonyi ünnepeket 70 Valamennyi partnerünknek, vásárlónknak, s az újság olvasóinak békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk!
10 10 Zalatáj A kõszegi Széchenyi tértõl Buenos Airesig Négyszemközt Kereki Zoltánnal (3.) Kereki Zoltán: Évekig attól féltem, hogy következménye lesz õszinteségemnek. Harminchétszer volt válogatott vidékrõl a Haladás és a ZTE játékosaként. Akkor, amikor nem okozott különösebb gondot a magyar csapatnak a világbajnokságra kijutni. Még akkor sem, ha a jelenleginél sokkal kevesebb együttes szerepelhetett a VBdöntõn. Igaz, akkor még jegyezték a magyar labdarúgást, s nem csak válogatott szinten. Klubcsapataink is meghatározó szerepet játszottak Európában. A Szombathelyen eltöltött évek után a ZTE-hez igazolt. Most is Zalaegerszegen él, itt beszélgettünk pályafutásáról. Az ügynökgyanú meglehetõsen megviselt. Nem csodálom... Beszéltem egy emberrel, aki bennfentes ebben a témában. Csak mosolygott, s végül azt mondta: a kelet-közép-európai országok ügynöküggyel kapcsolatos eredeti aktái Oroszországban vannak, a KGB szi- Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 8900 Zalaegerszeg, Petõfi u.24. Tel.: 92/ , Fax: 92/ zmkik@zmkik.hu Web: Az egész éves közös munkát megköszönve, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kíván tagjainak, valamint minden vállalkozónak, vállalkozásnak a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége és a hivatal munkatársai. gorúan õrzött archívumában. Ami tehát ebben az ügyben Magyarországon zajlik, az hiteltelen, ocsmány játék... Az élménybeszámolókból lettek a mondvacsinált ügyek. Óriási hibám, hogy nyílt ember vagyok. Évekig attól féltem, hogy következménye lesz az õszinteségemnek. Ugyanis elmondtam azt, hogy miképpen vertek át bennünket a pártvezetõk az 1978-as világbajnokság idején. Az MLSZ elnökének legjobb barátja (aki befolyásos MSZMP-s vezetõ volt) ígérte meg, hogy amenynyiben kijutunk az argentínai világbajnokságra, az ország devizatartalékából jutalmaznak meg bennünket. Aztán személycserére került sor a pártvezetésben, az új káder eljött Tatára, az edzõtáborba, s nem is tudta, vagy csak nem akarta tudni, hogy mit ígért az elõdje. Akkor amolyan csapatkapitány-jelölt voltam a válogatottnál. Elszabadult a pokol... Kivittek bennünket az Adidas franciaországi és németországi táborába, ott már óriási volt feszültség. S még azt a hibát is elkövették, hogy elvittek bennünket Londonba edzõmeccsre ahhoz az angol válogatotthoz, amely nem jutott ki a világbajnokságra. Ki is kaptunk Ekkora hibát egy szakértõ vezetés nem csinál. A világbajnokság után számos helyre hívtak élménybeszámolóra, s kérdezték, hogy mi is történt a VB elõtt és alatt. S te válaszoltál... Igen. Pedig nem 2015-öt írtak, hanem 1979-et. Mondtam, hogy megígérték nekünk a prémiumot, de nem tartották be a szavukat. Mekkora volt a beígért prémium? 6000 dollár. S mennyit kaptatok? Átlagban 80 ezer forintot. Ezt a VB-re való kijutásért és a három VB-mérkõzésért kaptunk összesen. Akkor ennyibe került egy Zsiguli. Te mennyit kaptál? 113 ezret. Félelmetes csoportbeosztásunk volt. A házigazda Argentína, Franciaország és Olaszország volt az ellenfél... Ha megverjük az argentinokat, meleg a pite. De nem lehetett õket megverni. Aki látta a meccset, annak nem kell magyarázni a körülményeket, aki nem látta, az úgy sem hiszi el, hogy miképpen verettek meg bennünket. Nem volt különösebb különbség a négy válogatott között. S most? Nem kell részleteznem. Most már nem számíthatunk arra, hogy esetleg Argentínát, Franciaországot vagy Olaszországot megverjük. Hogyan lettél ennek a válogatottnak a kapitánya? Ennek a története is egy félreértés. A közelmúltban a sportnapilap munkatársa kritikával illetett azért, mert én jóban voltam az MLSZ akkori vezetõjével, Kutas Istvánnal. Csak azt felejtette el az újságíró, hogy valamikor én is foglalkoztam ezzel a szakmával. Nagy a boldogság. A magyar válogatott legyõzte a szovjeteket és nagy lépést tett az argentínai világbajnokság felé. Jobbról a harmadik Kereki Zoltán.
11 Zalatáj 11 A már említett Anglia-Magyarország felkészülési mérkõzésen Kutas István a szünetben bejött az öltözõbe, s nem éppen irodalmi nyelven kiosztott bennünket. Zombori Sanyi aki egyébként az egyik kedvence volt ki akart menni a mellékhelyiségbe, de Kutas ráförmedt: nem megy sehova! Idegességében lekapta Fazekas László karjáról a csapatkapitányi szalagot, s a második félidõben már én voltam a csk. Ha akkor választás van, én Pintér Sándorra szavaztam volna. Egyébként most sincs választás, hanem a vezetõk döntenek. Gyûlölöm, amikor a mai korban akarják megítélni az akkori idõket. Kérdezlek: ha azt mondja Kutas István tábornok, mindenható vezér Baróti Lajos szövetségi kapitánynak és nekem, hogy Kereki Zoltán lesz a kapitány, akkor ellent fogunk mondani? Ha mégis nemet mondok, abban a pillanatban már repültem is volna a válogatott keretébõl. A Magyarország-Bolívia interkontinentális VB-selejtezõ mérkõzés elõtt. Hatalmas az öröm a mérkõzés után. Bolívia 6-0-ás legyõzése után szinte biztossá vált, hogy válogatottunk ott lesz az 1978-as argentínai világbajnokságon. Aztán La Pazban is sikerült nyerni 3-2-re, így 9-2-es összesítéssel jutottunk ki a VB-re. Így lettél tehát csapatkapitány, s megérkeztetek Argentínába... Amikor kiérkeztünk a dél-amerikai országba, furcsa újsághírek fogadtak bennünket. Nem is tudtuk, hogy mirõl van szó. Ez még Angliában történt. Két játékos hozzátartozója lopott egy áruházban... Még Angliában kapta a hírt ezzel kapcsolatban Baróti Lajos. Ezért lettem én tulajdonképpen csapatkapitány. Képzeld el, így kezdeni egy világbajnokságot! Négyezer forint értékû áru miatt nemzetközi botrány lett. Mégis miért a te karodra került a csapatkapitányi szalag? Elérhetõségeink: Telefon: 92/ , fax: 92/ , cím: zalataj@zelkanet.hu Lapunk legközelebbi nyomtatott száma január 21-én jelenik meg. A Zalatáj friss hírei naponta olvashatók honlapunkon: Szerintem Kutas és Baróti is ezzel akarta elismerni, hogy a kijutás szempontjából sorsdöntõ gólokat szereztem védõ létemre. A szovjetek ellen gyõztes gólt én fejeltem, a görögök ellen pedig egyenlítettem. Ha akkor kikapunk, nem jutunk ki. A görögök elleni mérkõzés után odajött hozzám Kutas István. Volt egy nagy Adidas utazótáskája, s a következõ szavakkal adta oda: meglátod, ennek a döntetlennek nagy szerepe lesz a továbbjutásban. Hát, igaza lett... E.E. (Folytatjuk) *** Az interjúsorozat újabb részei megtalálhatók honlapunkon: Megyei közéleti havilap Kiadó-fõszerkesztõ: Ekler Elemér Grafikus: Farkas László Kiadja: Zalatáj Kiadó Az ügyfélszolgálat címe: Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 1/B.; Pf.: 381. Telefon: (92) ; Fax: (92) ; zalataj@zelkanet.hu Készült: Göcsej Nyomda Kft. ISSN: Terjeszti: a Kiadó és a Magyar Posta Elõfizethetõ a postahivatalokban és a szerkesztõségben. Elõfizetési díjak: 1 hónapra 190 Ft, 1/4 évre 570 Ft, 1/2 évre 1140 Ft, 1 évre 2280 Ft.
12 12 Zalatáj Valamennyi partnerünknek békés karácsonyi ünnepeket INDULÓ KÉPZÉSEK E-00803/2014/A002 TARGONCAVEZETÕ E-00803/2014/A001 EMELÕGÉP-KEZELÕ E-00803/2014/A003 FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÕ HATÓSÁGI VIZSGA TÛZVÉDELMI SZAKVIZSGA Jelentkezés és regisztráció: TIT Egyesület, Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Tel./fax: 92/ Mobil: 30/ , 30/ t-online.hu Honlap: Nyilvántartásba vételi szám: E /2014 Valamennyi partnerünknek békés karácsonyt Zöldség és gyümölcs nagyker a Kilimáni Hûtõházban Nagy választék, kitûnõ minõség! Valamennyi vásárlónknak és partnerünknek békés karácsonyi ünnepeket Pályázatokhoz kapcsolódó kiadványok, újságok készítése, szerkesztése megbízhatóan, gyorsan! Nyertes pályázatok megvalósulásának kötelezõ közzététele kedvezményesen! Érdeklõdni: 92/ ; 30/ zalataj@zelkanet.hu
Szentgrót és Vidéke. Karácsony B&B DIVAT VILÁG
Szentgrót és Vidéke Vasárosné Kovács Ildikó 8790 Zalaszentgrót, Eötvös u. 19. Tel.-Fax: 06-83/361-544 Mobil: 06-30/9936-967 B&B B DIVAT VILÁG Zalaszentgrót, Eötvös K. u 11. Nõi-férfi divatáru üzlet k ö
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.
Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és
JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.
JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme
Szeretet volt minden kincsünk
Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van
MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata
XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri
Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009
96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek
ZÁLOGHÁZ nyílt Lentiben, az
K ö z é p - Z a l a Segély helyett munka Szociális központ Nagylengyelben regionális havilap VII. évfolyam 12. szám 2010. december ZÁLOGHÁZ nyílt Lentiben, az Óra-Ékszer és Ajándék Üzletben! Eddigi tevékenységi
Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán
Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,
4 7. oldal. 11. oldal. 12. oldal. 22. oldal. telefon: 262-2211 mobil: 06-30-933-5070, fax: 262-2211 e-mail: perutek.janos@localinfo.
Tartalom Jegyzet Tartalomjegyzék Reflektorban az új kormányprogram 4 7. oldal Falumegújítás Ausztriában 8 10. oldal Öt éve az Unióban 11. oldal Gázszolgáltatás olcsóbban az EMFESZ-tõl 12. oldal Internethajó
Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)
Item: 2461 Kiad sor: 07/17/1989 17:33:45 Om Fejléc: kiad rvk1002 4 nem/pol krf/bma/bmb/srf Szolgálati használatra! Rövid Cím: Interjú Mark Palmerrel Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)
Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZÉSI KHT Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére (Az MKIK-GVI és a megyei kamarák kérdõíves vállalati
Felmelegszik a ház...
NAGY ESZTER Felmelegszik a ház... Egy asszony útja az idegenségtõl a megérkezésig Tekinthetjük olyannak az ellenállást, mint amikor az ember egy hideg szobában bújik ki a paplan alól. Ilyenkor nem a paplant
Települési Információs Hírlevél
Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot
Középpontban a fejlesztések
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,
JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.
H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy
Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával
JELENIDÕBEN Május vége és június eleje között felbolydult a magyar média, az írott sajtótól a tévécsatornákon keresztül az internetes portálokig. Bár az adatvédelem jogi témája látszólag unalmas és érdektelen,
Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos
Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. október 10-én /pénteken/ 18.00 órai
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a
Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben
Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Azonosító szám: TÁMOP-2.4.5.-12/3-2012-0036 Nyitvatartási és ügyintézési idők racionalizálása Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú
A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.
1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb
JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme
JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2 A TARTALOMBÓL: ü Javult az ivóvíz minősége 3 9. oldal A hivatalos átadással befejeződött a Zalavíz
20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak:
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y
ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.
ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési
2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM
2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati
K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,
Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b.
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ A 2010. május és június
ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL
t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.
Karácsony A szeretet ünnepe?
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók
Alapította: Gerots Zoltán
1986. II. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 10. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÚJLAK MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT 1984 telén néhányan úgy gondoltuk, hogy fel kellene ébreszteni 1985 folyamán már ébresztettük
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 422/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a
Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött
KÖNYVTÁR Szatmári Jánosné Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött 1985-ben kerültem a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolába. Iskolánk abban az évben költözött át a Vas utcából a VII. kerületbe,
Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt
A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei
Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.
Aki nélkül nem lehetne Karácsony
III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?
Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.
Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Letenye Város Képviselő-testületének 2016. március 9-én 19.00 órai kezdettel a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozótermében tartott rendkívüli nyilvános
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első
Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok
Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete
A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/
A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban
Kanizsa LOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXVIII. évfolyam 6. szám 2016. február 18. Termelõi vásárról, böllér bemutatóról és városunk aktivizáló szerepérõl A III. Böllér Bemutató és a mára már hagyományossá vált
Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag
2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába
2012. december XXII. évfolyam 12.szám
1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA 2012. december XXII. évfolyam 12.szám Az óvodások KARÁCSONYÁVAL kívánunk minden kedves olvasónknak Áldott, Békés, örömökben gazdag ünnepeket. 2 Bajóti Kisbíró
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtök) 18.30 órakor megtartott közmeghallgatásáról és nyilvános üléséről. Jelen vannak: Horváth Ottó polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Balázs János, Dr. Dénes
Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.
Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.
1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker
194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha
KARÁCSONYI MŰSOR 1.c
KARÁCSONYI MŰSOR 1.c I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Mesélő 1.: Jó estét kívánok! Meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én e házba
kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március
Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről
170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)
Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok
2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra
ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött
EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.
EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)
Üzenet. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott
Honosítással indult a testületi ülés
2011.október/II. évfolyam 10. szám Megjelenik minden hónapban INGYENES 4. oldal Lehullt a lepel Gregus Máté szobráról Honosítással indult a testületi ülés 2. oldal Hamar megszerették a strandi órákat a
Miért van szükség közigazgatási minimumra?
Dr. Dudás Ferenc közigazgatási elemzõ, az MKKSZ szakmapolitikai vezetõje, a KözigPress fõszerkesztõje Miért van szükség közigazgatási minimumra? Iránymutató és példaadó Mesterek után mindig nehéz szólni.
Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu
Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár
Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél
Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd
MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.
MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak
Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond
Útinapló 3.nap Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Ma is csepergő esőre ébredtünk, de ez nem vette el a kedvünket, hiszen ma is sok-sok érdekes és új vár ránk! Első
Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok
media13.hu XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 22. Díszpolgárjelölés Az önkormányzat idén is várja a helyi lakosok és civil közösségek javaslatait, illetve jelöléseit a
RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok)
RECENZIÓK Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) A Mûemlékvédelmi Hivatal ameddig létezett eléggé hivatalosnak tûnhetett a laikusok számára ahhoz,
Paktum Hírlevél. Tisztelt Olvasó! STRATÉGIAKÉSZÍTÉS ELÕTT
Paktum Hírlevél p A Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás kiadványa p 2007. június p 4. szám p Tisztelt Olvasó! Hírlevelünk mostani száma sokszínû és változatos események krónikája. Nagy elõrelépések
Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére
Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft. 2010. évi szakmai és gazdasági beszámolója Elıkészítette: Polgár Zoltán ügyvezetı Békési Férfi Kézilabda Kft. Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Oktatási, Kulturális
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet
SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES
festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY
AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"
AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint
Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el
2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked
A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony
Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves
V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február
Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró
Kovács Sándor 1. Advent Kolozsváron?
Kovács Sándor 1 Advent Kolozsváron? De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre nyúlik vissza.
Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER Dicsôség a magasságban Istennek! (Lk 2,14) Írók, költôk, filozófusok számtalan alkalommal leírták, illetve állították, hogy az embert
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Karácsonyi reménnyel
RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott
2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával
2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák
Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17.
Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! Valami csoda folytán az "Ezeregy éjszaka" birodalmából néhány mesehõs átlépi egy szellem
Királyhelmeci Szövétnek
Királyhelmeci Szövétnek Reformáció A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2005/3 A reformáció hónapjában sokaknak eszébe jut a felekezeti hovatartozásuk. Büszkén vallják, hogy
HÍREK, KÖZÉLET I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM - 2007. OKTÓBER 11. CSÜTÖRTÖK
I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. OKTÓBER 11. Fotóminőségű nyomtatás (2400x1200 dpi) papírfélékre, fóliára, textíliára, stb., óriásplakát méretben vagy akár 25 méter hosszan. Időjárásálló nyomtatás kültérre is.
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Olvasás javítókulcs. 6. évfolyam ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ
6. ÉVFOLYAM JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2003 ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS Olvasás javítókulcs 6. évfolyam Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ OLVASÁS 1. BLOKK
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö