ŐSZENTSÉGE A DALAI LÁMA

Átírás

1 ŐSZENTSÉGE A DALAI LÁMA Nyitott szívvel Szeretet és könyörületesség gyakorlása a mindennapokban Szerkesztette: Nicholas Vreeland Az utószót Khyongla Rato és Richard Gere írta A mű eredeti címe: AN OPEN HEART Copyright 2001 by His Holiness the Dalai Lama Foreword copyright 2001 by Nicholas Vreeland Arterword copyright 2001 by Khyongha Rato and Richard Gere Published by agreement with the author and the author's agents, Ralph M. Vicinanza, Ltd. Fordította: Frigyik László Frigyik László, Hungarian translation Trivium Kiadó, Felelős kiadó: Zádor Zsolt Felelős szerkesztő: Lukácsné dr. Kardos Ildikó Fedélterv: GMN Repró Rácz Sándor Nyomdai előkészítés: Járay Eszter Nyomta és kötötte: Szekszárdi Nyomda Felelős vezető: Vadász József igazgató ISBN X

2 DALAI LÁMA: Nyitott szívvel Hiszem, hogy minden emberi lény veleszületett vágya, hogy boldog legyen és ne szenvedjen. Hiszem, hogy az élet igazi célja a boldogság megtapasztalása. Mindannyiunkban megvan az erő, mely fejleszthető. Mindegy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, feketék vagy fehérek, keletiek vagy nyugatiak, egyforma erővel rendelkezünk. Milyen módszer segít az önzést nemeslelkűséggé változtatni? Mi a könyörületesség? Elérhető-e a boldogság? Ebben a könyvben Őszentsége a Dalai Láma a meditálások lehetőségét kínálja, és megmutatja, hogyan változtassunk gondolkodásmódunkon, és hogy nyissuk ki szívünket. Olyan gyakorlatokat ismertet, amelyeket mindenki használhat és ezek segítségével egyszerre átalakíthatjuk a céltalanságot és szorongást fegyelmezettséggé és nyitottsággá. A technikák alkalmazása független attól, hogy valaki buddhista vagy sem. A könyv a buddhista megvilágosodás útjának világos és egyszerű bemutatására szolgál, amely mindannyiunk segítségére lehet a boldogság elérésében. NÉHÁNY SZÓ A KÖNYVRŐL A részvét - a mások szenvedése iránt mutatott együttérzés, és a vágy, hogy megszabadítsuk őket tőle - minden spirituális hagyomány szerves része. Mégis, hogyan válhat valaki könyörületessé? Milyen mechanizmus alapján alakul át az önzés nemeslelkűséggé? Amikor Őszentsége, a dalai láma 1999-ben New Yorkba érkezett, egyszerű szavakkal, hatásosan beszélt a részvét mindennapos, buddhista gyakorlásáról, és megmutatta, hogy a könyörületességhez meditálások sorozatán keresztül vezet az út. A Nyitott szívvel e meditálási lehetőségeket mutatja be, a legegyszerűbbektől a legösszetettebbekig; leírja a mentális tréning technikáit, melyek hitre való tekintet nélkül bárkinek lehetővé teszik, hogy változtasson gondolkodásmódján és megnyissa szívét. Az út ebben a könyvben egyszerű és világos elmélkedéssel kezdődik, és a romboló, impulzív érzelmek elfojtásának gyakorlásával folytatódik. Ezek a gyakorlatok a nap bármely pillanatában végezhetőek, és általuk egyszerre alakíthatjuk át a céltalanságot és a szorongást fegyelmezettséggé és nyitottsággá. A könyv fokozatosan halad a nagyobb kihívással járó és nagyobb kitartást igénylő meditációs gyakorlatok felé. A Nyitott szívvel a buddhista megvilágosodás útjának világos és egyszerű bemutatása. Szerzője a buddhizmus legnagyobb tanítója: Őszentsége, a dalai láma. Tenzin Gyatsót a dalai láma tizenharmadik reinkarnációjaként két éves korában vitték Tibet fővárosába, Utasába. Két évvel később a tizennegyedik Dalai Lámának szentelték fel ben a kínai megszállást követő népfelkelés után Indiában keresett menedéket. Tibet száműzött vezetőjeként nemcsak a tibeti nép javára dolgozott fáradhatatlanul, de az emberi jogok szószólója lett az egész világon is ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Őszentségét ma egyetemesen az egyik legkimagaslóbb szellemi vezetőként ismerik el. NICHOLAS VREELAND 1985 óta tibeti buddhista szerzetes. Akkor a dalai láma rendelkezésére bevonult az indiai Rato kolostorba óta a Tibet Központ igazgatója, mely a Gere Alapítvánnyal karöltve támogatta a dalai láma 1999-es New York-i látogatását. ELŐSZÓ Írta: Nicholas Vreeland A BUDDHIZMUSBAN a könyörületességet vágyként definiálják, mely arra irányul, hogy minden élőlény megszabaduljon szenvedéseitől. Sajnos nem áll módunkban, hogy az egész világot megváltsuk a nyomorúságától. Nem vehetünk a vállunkra egy ilyen feladatot, és nincs varázspálca, mellyel a szenvedést boldogsággá változtathatjuk. Viszont fejleszthetjük tudatunk erényeit, és ebben segíthetünk másoknak is ben Őszentségét, a dalai lámát a Tibet Központ és a Gere - 2 -

3 Alapítvány meghívta New Yorkba néhány beszéd megtartására. Ez a könyv beszédei kivonatait tartalmazza. Az elkövetkező lapokon Őszentsége megmutatja, hogy nyithatjuk meg a szívünket, és miként fejleszthetjük magunkban az élőlények iránti igaz és életen át tartó könyörületességünket. Őszentsége egész élete a nyíltszívűség hatalmának bizonyítéka. Saját spirituális fejlesztését még kisgyerekként elkezdte. Amikor kétéves korában felismerték benne a tizenharmadik dalai láma reinkarnációját, az ország északkeleti részében fekvő otthonából Tibet fővárosába, Lhasába vitték. Tizenhat éves korában vette át Tibet szellemi irányítását, és hitét az erőszakmentesség és a tolerancia szolgálatába állította a legnehezebb időkben, amikor a kommunista kínai hadsereg brutálisan lerohanta az országot. Mindent megtett azért, hogy megvédje népét, és visszafogja az ellenséget, közben folytatta a buddhista üdvösséghez vezető út tanulmányozását és az ahhoz kapcsolódó gyakorlatot ben, amikor a kínai kommunisták nyári palotájának lebombázására készültek, a huszonöt éves dalai láma elmenekült az országból. Több mint százezer tibeti követte őt. Indiában és a világ más részein élve ők mindannyian a tibeti szabadságért folytatott erőszakmentes kampánynak szentelték életüket. Őszentsége a Himalája lábánál fekvő, indiai városban, Dharamsalában alakította meg a népét szolgáló, demokratikus kormányt - a Tibetben maradtaknak, az Indiába menekülteknek és világ más sarkaiban élőknek. Őszentsége keményen dolgozik azért, hogy megőrizze a tibeti kultúra minden aspektusát, de erőfeszítései középpontjában a tibeti spirituális hagyomány áll, mert Tibetben a spiritualitás és a kultúra egymástól elválaszthatatlan. Folytatja tanulmányai gyakorlatba ültetését, elmélkedik, meditál, és az embereknek fáradhatatlanul tanítja a buddhista utat az egész világon. Sok energiát áldoz a kolostorok, a zárdák helyreállításáért, megőrzéséért, azok hagyományos elméleti és gyakorlati tevékenyégéért azért, hogy életben tartsa a megértés útját, melyet a buddhizmus alapítója, Sákjamuni Buddha dolgozott ki. A buddhizmus születésének története sokak számára ismert. A Krisztus előtti ötödik században Sákjamuni herceg a kiváltságosok életét élte apja birodalmában, mely ma Nepál területén van. Még fiatalemberként felismerte kényelmes életének céltalanságát. A kényelem és a világi örömök megtévesztő fátylán át szemlélődve látta, hogyan munkálkodik népe körében az öregkor, a betegség és a halál. Házasságkötését követően egy éjjel feleségével és fiával együtt elhagyta a palotát. Kardjával levágta a haját, és bevette magát a dzsungelbe, hogy megkeresse a módját annak, miként szabadulhatna meg a világi élettől és a hozzá kibogozhatatlanul kapcsolódó nyomorúságoktól. A világi örömökről lemondó fiatalember hamarosan találkozott öt aszkétával, akikkel sok évet töltött el szigorúan meditálva, önmegtartóztatásban. De végül rájött, hogy ez a módszer nem vitte közelebb céljához: a bölcsességhez és a megvilágosodáshoz, ezért elbúcsúzott társaitól. Elhatározta, hogy szigorú módszereikkel felhagyva az abszolút igazság kutatatásának fogja szentelni életét. Leült a bodhifa alá, és megfogadta, addig nem mozdul onnan, míg el nem jut a végső felismeréshez. Kitartásának köszönhetően Sákjamuni herceg sikerrel járt. Meglátta a jelenségek igazi okát, ezáltal elérte a teljes megvilágosodást, a Buddha-állapotot. Sákjamuni Buddha abbahagyta a meditálást, és Észak-Indián végigvándorolva visszament öt aszkéta társához, akik kezdetben nem akartak tudomást venni róla, mert korábban megtagadta az ő igaznak vélt tanításaikat. De megvilágosodásának fénye annyira elkápráztatta őket, hogy esdekelni kezdtek az új tudás megszerzéséért. Akkor Buddha ismertette velük a Négy Nemes Igazságot: a szenvedés igazságát, eredetét, megszűntetésének lehetőségét és a megszűntetéséhez vezető utat. Buddha megmutatta nyomorúságunk állapotának igazi természetét. Megtanította, mely okok vezetnek ehhez az állapothoz. Meghatározta azt a létállapotot, melyben megszűnnek szenvedéseink és azok okai, és megtanította, mely út vezet ennek az állapotnak az eléréséhez. Őszentsége, a dalai láma New York-i útja során három beszédet tartott tanításaiból. E beszédek tárgya a végső megvilágosodás elérésének buddhista útja volt. Két szöveg tartalmát szőtte egymásba: A meditálás közepesen hosszú szintjei címűét, melyet Kamalashila, indiai mester alkotott a nyolcadik században és a Bodhiszattva harminchét gyakorlata címűét, melyet Togmay Sangpo, tibeti szerzetes írt a tizennegyedik században. A meditáció szintjei akkor jött létre, amikor a harmincharmadik tibeti király, Trisong Detsen meghívta indiai szerzőjét Tibetbe, hogy megindokolja a buddhista gyakorlat analitikus megközelítését, melyet annyira helyeseltek a nagy indiai Nalanda és Vikramalasila szerzetesi - 3 -

4 egyetemen. A buddhizmus ezen formáját - melyet Kamalashila mestere Shantarakshita vitt be Tibetbe - elutasította egy kínai, Hashang nevű szerzetes, aki olyan nézeteket hangoztatott, melyek ellenzik a gondolati aktivitást. Annak érdekében, hogy eldöntsék, a buddhizmus mely formáját kövessék Tibetben, vitát rendeztek a király színe előtt. Kamalashila és Hashang vitájában Kamalashila megcáfolhatatlanul bizonyította a szellemi fejlődés érdekében folyó mentális tevékenység fontosságát, ezáltal őt hirdették ki győztesnek. Győzelme megünneplésére a király olyan szöveg összeállítására utasította, mellyel megalapozhatta pozícióját. Akkor írta meg A meditálás szintjeinek hosszú, közepes és rövid formáját. Kamalashila szövege világosan és tömören körvonalazza, mit nevezünk a megvilágosodáshoz vezető út hatalmas és mélységes szintjeinek. Annak ellenére, hogy voltak időszakok, amikor Tibetben megfeledkeztek róla, e könyv rendkívül értékes, és Őszentsége, a dalai láma sok erejét fordította arra, hogy megismertesse a nagyvilággal. A másik szöveg, a Bodhiszattva harminchét gyakorlata könnyen érthetően és tömören írja le, hogyan kell élnie annak, aki másoknak áldozza életét. Szerzője Togmay Sangpo arra ösztönöz, hogy változtassuk meg megrögzött, önző tendenciáinkat, és helyette ismerjük el embertársainktól való függőségünket. Togmay Sangpo maga is egyszerű szerzetesként élt, másoknak szentelte életét azáltal, hogy megnyitotta szívét a szeretet és a könyörületesség előtt. E beszédek alatt Geshe Thubten Jinpa, tolmács, bámulatra méltóan fejezte ki az Őszentsége tanította buddhista filozófia finomságait, és közvetítette azt a kedves humort is, mely mindig jelen van tanításaiban. Őszentsége látogatásának utolsó napján, vasárnap reggel több, mint ember gyűlt össze a Central Parkban, hogy meghallgassa A tudat fejlesztésére szánt nyolc verset, melyet egy tizenegyedik századi tibeti bölcs, Langri Tangpa alkotott. Őszentsége angolul beszélt, és azt hangsúlyozta, mennyire fontos a szomszédok, honfitársak, más népek és az egész emberiség tiszteletben tartása. Megosztotta a hallgatósággal, hogyan alakítható át a büszkeség alázattá, a harag szeretetté. Kifejezte a szegények és a gazdagok megosztottságával kapcsolatos aggodalmát. Beszédét egy, a minden élőlény boldogságát kívánó ima vezetésével fejezte be. A bevezetőt a Central Parkban elhangzott beszéd írott változata követi. Kívánom, hogy ez a könyv segítsen az olvasóknak, akik a boldogságot keresik, hogy ezt a boldogságot másokra is átvihessék, és minden emberi lény szíve valamilyen módon megnyílhasson. BEVEZETÉS New York City, Central Park, augusztus 15. JÓ REGGELT, FIVÉREIM ÉS NŐVÉREIM! HISZEM, MINDEN emberi lény veleszületett vágya, hogy boldog legyen, és ne szenvedjen. Abban is hiszek, hogy az élet igazi célja e boldogság megtapasztalása. Hiszem, mindegyikünkben megvan ugyanaz az erő, mellyel fejleszthető a belső béke, általa pedig lehetséges a boldogság és az öröm elérése. Mindegy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, iskolázottak vagy iskolázatlanok, feketék vagy fehérek, keletiek vagy nyugatiak, egyforma erővel rendelkezünk. Egyformák vagyunk mind mentálisan, mind érzelmileg. Lehet, hogy valakinek nagyobb az orra másokénál, vagy kissé különbözik a színe másokétól, testileg alapvetően egyformák vagyunk. A különbségek igen csekély mértékűek. Mentális és érzelmi hasonlóságunk a fontos. Osztjuk nyugtalanító érzéseinket ugyanúgy, ahogy a pozitívakat is, melyek belső erőt és nyugalmat adnak nekünk. Úgy gondolom, fontos, hogy tudatában legyünk erőnknek, és fontos, hogy ez növelje önbizalmunkat. Néha csak a dolgok negatív oldalát látjuk, ezért elcsüggedünk. Ez a rossz megközelítés. Nem tudok csodát felajánlani önöknek. Ha valakinek lenne csodatévő hatalma, én is az ő segítségét kérném. Komolyan mondom, kételkedem azokban, akik kivételes hatalmukat bizonygatják. Mindamellett tudatunk fejlesztése által, folytonos erőfeszítések tételével megváltoztathatjuk mentális érzékeléseinket és mentális beállítottságunkat. Ez pedig óriási változást eredményezhet életünkben. Ha pozitív mentális beállítottságot szerzünk, még ellenséges környezetben is belső - 4 -

5 nyugalomra lelhetünk. Másrészt azonban, ha mentális beállítottságunk negatív, ha félelem, gyanú, kétségbeesettség vagy önutálat lesz rajtunk úrrá, akkor még a legjobb barátok társaságában, kellemes környezetben sem lehetünk boldogok. Egy szóval, a mentális beállítottság rendkívül fontos: nagyban befolyásolja boldogságunk állapotát. Úgy gondolom, hibás felfogás azt várni, hogy a pénz és az anyagi javak megoldják problémáinkat. Nem reális azt hinni, hogy a pozitív dolgokat pusztán valamilyen külső forrásból kapjuk. Természetesen anyagi helyzetünk fontos, és nagy segítségünkre lehet. Mégis, belső, mentális hozzáállásunk ugyanolyan fontos - ha nem fontosabb annál. Meg kell tanulnunk elszakadni a luxus hajszolásától, mert az akadályozza gyakorlataink folytatását. Sokszor úgy tűnik nekem, az emberek divatból fektetnek túl nagy hangsúlyt az anyagi előrehaladásra, és közben elhanyagolják belső értékeiket. Éppen ezért kell az anyagi és a spirituális gyarapodás közötti nagyobb egyensúlyra törekednünk. Úgy vélem, természetes számunkra, ha társadalmi lényként lépünk fel. Jó tulajdonságainkat én igazi emberi értékeknek nevezem. Fejlesztenünk és őriznünk kellene az olyan tulajdonságokat, mint a megosztozás és a másokról való gondoskodás képessége. És tiszteletben kell tartanunk mások jogait is. Ezáltal ismernénk fel, hogy saját jövőbeli boldogságunk és jólétünk társadalmunk sok más tagjától függ. Ami engem illet, én tizenhat évesen elvesztettem a szabadságomat, huszonnégy évesen pedig a hazámat. Az utóbbi negyven évben súlyos felelőségekkel éltem menekültként. Ahogy most visszatekintek, nem volt könnyű életem. Mindamellett ezekben az években sok mindent megtanultam a könyörületességről és a másokról való gondoskodásról. Ez a mentális hozzáállás belső erőt adott nekem. Egyik kedvenc imádságom a következő: Amíg van hely és idő, amíg vannak érző lények, addig leszek én is, azért, hogy segítsek, azért, hogy szolgáljak, azért, hogy elvégezzem a rám eső részt. Az ilyen gondolkodás belső erőt és önbizalmat ad nekünk. Nekem megadta életem értelmét. Nem számít mennyire nehéz vagy bonyolult valami, ha magunkévá tesszük ezt a mentális hozzáállást, megszerezzük belső békénket is. Újra hangsúlyozom kell, hogy mindnyájan egyformák vagyunk! Lehet, miként önök közül néhányan úgy gondolják, a Dalai Láma valaki más. Hibás feltételezés. Én is ugyanolyan emberi lény vagyok, mint önök. Ugyanaz az erő lakozik bennünk. A spirituális fejlődésnek vallásos hiten kell alapulnia. Beszéljünk egy kicsit a világi erkölcsökről. Úgy gondolom, a módszerek, melyekkel önzetlenségünket növeljük, képességeink, melyekkel másokról gondoskodunk és fejlesztjük magatartásunkat, mely szerint személyes gondjaink kevésbé fontosak másokéinál, mindegyik fő vallás sajátja. Bár különbözhetnek filozófiai nézeteikben és szertartásaikban, alapvető üzeneteik lényegében egyformák. Mindegyik a szeretet, a könyörületesség és a megbocsátás szószólója. Még azok is elismerik és méltányolják ezeket az alapvető emberi értékeket, akik nem hisznek egy vallásban sem. Minthogy egész létünk és jólétünk mások együttműködésétől és hozzájárulásától függ, megfelelő módon kell viszonyulnunk hozzájuk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy megfeledkezzünk erről a tényről. Mai modern, globális gazdaságunkban a nemzethatárok nem számítanak olyan lényegesnek. Nemcsak különféle országok függnek egymástól, hanem egész kontinensek is. Nem elhanyagolható méretekben kölcsönösen egymásra vagyunk utalva. Ha közelebbről megvizsgáljuk azokat a problémákat, melyekkel az emberiség manapság szembesülni kénytelen, jól láthatjuk, azokat az ember maga gerjesztette. Nem a természeti katasztrófákról beszélek, hanem a konfliktusokról, a vérontásról, a nacionalizmusból eredő problémákról. Ezeket mind emberek okozzák. Ha lenéznénk az űrből a földre, nem látnánk az országhatárokat. Csak egyetlen kis bolygót látnánk. Ha egyszer húzunk egy vonalat a homokban, akkor máris gerjeszteni kezdjük magunkban a mi és az ők érzését. Amint ez az érzés növekszik bennünk, egyre nehezebb lesz meglátnunk a - 5 -

6 helyzet valóságát. Afrika számos országában és az utóbbi időben néhány európaiban, mint például a volt Jugoszlávia területén szűklátókörű nacionalizmus uralkodik. A mi és az ők fogalmának megfelelően szinte teljesen lényegtelen, hogy szomszédaink érdekei egyben a mieink is. Ha törődünk szomszédaink érdekeivel, akkor alapvetően saját jövőnket igazgatjuk. A valóság olyan egyszerű: ha ártunk ellenségünknek, ártunk magunknak is. Azért gondolom így, mert a mai technikai fejlődés, egész globális gazdaságunk és a népesség ugrásszerű megnövekedése eredményeként világunk nagy változáson esett át: sokkal kisebb lett. Észleléseink pedig nem ugyanabban az iramban fejlődtek; továbbra is ragaszkodunk a régi, nemzeti határvonalakhoz, a mi és az ők megrögzült érzéséhez. Úgy tűnik, mindnyájan hozzátartozunk az emberiség történetéhez. Ha jól megnézzük múltbéli bolygónkat, az országokat, a régiókat, sőt a falvakat, jól látható, hogy gazdaságilag függetlenek voltak egymástól. Az akkori körülmények között az ellenségre mért csapás a mi győzelmünket jelentette. Akkor még volt értelme az erőszaknak, a háborúnak. De manapság annyira függünk egymástól, hogy a háború fogalma idejétmúlttá vált. Ha ma problémák vagy ellentétek merülnek fel, igyekeznünk kell párbeszéddel megoldanunk azokat. A dialógus az egyetlen helyénvaló módszer. Az egyoldalú győzelemnek ma már nincs értelme. Azon kell munkálkodnunk, hogy a konfliktusokat a béke szellemében oldjuk meg, mindig szem előtt tartva mások érdekeit. Nem semmisíthetjük meg a szomszédainkat! Nem vehetjük semmibe érdekeiket! Ha így tennénk, saját szenvedésünket idéznénk elő. Ezért gondolom azt, hogy az erőszak koncepcióját el kell vetnünk, és erőszakmentes megoldásokat kell találnunk. Az erőszakmentesség nem azt jelenti, hogy közömbösséget kell mutatnunk a problémákkal szemben. Ellenkezőleg, fontos, hogy teljes odaadással foglalkozzunk velük. Csak ezt úgy kell tennünk, hogy ne csak a mi hasznunkra váljon. Nem szabad megsértenünk mások érdekeit. Az erőszakmentesség emellett nem csupán az erőszak kiküszöbölése; tartalmazza a könyörületességet és a gondoskodást is. Erősen hiszem, miként az erőszakmentesség koncepcióját ki kell terjeszteni családi, nemzeti és nemzetközi szintekre. Minden egyén képes arra, hogy könyörületességével hozzájáruljon az erőszakmentességhez. Hogyan fogjunk hozzá? Saját magunkkal kezdhetjük. Meg kell próbálnunk nagyobb távlatokban gondolkodnunk, és az adott helyzetet minden szögből meg kell vizsgálni. Főként akkor, ha problémákkal szembesülünk, hajlamosak vagyunk arra, hogy csak saját nézőpontunkból mérlegeljünk. Sőt, gyakran szándékosan figyelmen kívül hagyjuk a helyzet más aspektusait. Ez gyakran rossz következtetésekhez vezet. Ezért fontos, hogy szélesebb perspektíváikban lássuk a dolgokat. Rá kell ébrednünk, mások is a társadalom részét képezik. Gondoljunk úgy a társadalomra, mint egy testre, melyhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a lába, a keze; és a láb, a kéz más-más szerepet kap működésében. Ha valami történik a lábbal, a kéznek kell lenyúlnia segítséget nyújtani. Hasonlóképpen, ha a társadalomban következik be valami baj, akkor a mi dolgunk, hogy kiküszöböljük azt. Miért? Mert szervesen hozzátartozunk a társadalomhoz, mint a testhez a végtagjai. Törődnünk kell a környezetünkkel is. Az otthonunk - egyetlen otthonunk! Igaz, a tudósok arról is beszélnek, hogy esetleg le lehetne telepedni a Marson vagy a Holdon is. Ha ez megvalósítható, ám legyen, de én úgy gondolom, nem olyan egyszerű ez a kérdés. Csupán ahhoz rengeteg berendezésre lenne szükségünk, hogy lélegezni tudjunk. Azt hiszem, a mi kis kék bolygónk tökéletesen megfelel nekünk. Ha tönkretesszük, vagy nemtörődömségből nagy kárt teszünk benne, akkor hova mehetünk? Saját érdekünkben óvnunk kell környezetünket. Szélesebb látókörrel, tudásunk kiterjesztésével megváltoztathatjuk otthonunkat is. Gyakran apróságok miatt pattannak ki veszekedések a házastársak vagy szülők és gyerekek között. Ha csak a helyzet egyik oldalát nézzük, és csupán az adott problémára összpontosítunk, akkor abból valóban csak veszekedés származhat. Még válás is lehet belőle! Ki kell szélesítenünk a határokat, mert vannak közös érdekek is. Gondoljuk például azt: Ez igazán semmiség, meg kell beszélni, de nem kell drámai méretűvé dagasztani. Ezáltal kiküszöbölhetjük az erőszakot családunkban vagy más közösségben. Napjaink egy másik problémája a gazdagok és a szegények között húzódó szakadék. Ebben a nagy országban, Amerikában, az önök elődei létrehozták a demokrácia, a szabadság, az - 6 -

7 egyenlőség, az egyenlő esélyek fogalmát. Mindezt csodálatos alkotmányuk biztosítja. Emellett azonban a milliárdosok tovább gazdagodnak, a szegények pedig továbbra is azok maradnak vagy néhány esetben egyre lejjebb süllyednek. Ez nagyon szomorú dolog. Ha globális méretekben tekintjük, jól láthatjuk, hogy vannak szegény és gazdag országok. Ez is nagyon szomorú. Nemcsak morális értelemben nem jó, de gyakorlatilag sem, mert békétlenséget és bajokat eredményez, melyek eljutnak mindenfelé. Gyerekkoromban sokat hallottam New Yorkról. Úgy gondoltam, ez a szép város maga a mennyország ben, amikor először jártam itt, egy éjjel békés álomba merültem, és hirtelen szirénák ébresztettek fel. Rájöttem, itt is vannak problémák. Tűz, baleset és hasonlók. Egyik bátyám beszámolt nekem Amerikában töltött éveiről. Ő mindig alázatosan élt, és zavartan mesélt a bajokról, a félelmekről, a gyilkosságokról, a rablásokról és az erőszakról. Én úgy gondolom, ezeket a bajokat a társadalmi egyenlőtlenségek okozzák. Természetes, hogy nehézségek támadnak, és nap mint nap meg kell harcolnunk velük, ha valakinek a túlélésért kell megküzdenie, miközben valaki más, egy ugyanolyan emberi lény luxuskörülmények között él. Ezért mondom azt, hogy mennyire szomorú a szegények és a gazdagok között tátongó szakadék. Egyszer egy gazdag, bombay-i család látogatott el hozzám. A nagymama erősen vallásos volt, és valami áldásfélét kért tőlem. Azt mondtam neki: Én nem áldhatom meg magát. Nekem nincs ilyen képességem. Majd hozzátettem: Maga gazdag családból származik, szerencsésnek mondhatja magát. És ezt múltbéli, erényes cselekedeteinek köszönheti. A gazdagok a társadalom fontos tagjai. A kapitalisták eszközeit használják, hogy minél több haszonra tegyenek szert. Most magán a sor: szociális eszközökkel segítse a szegények oktatását, egészségük megőrzését. A kapitalizmus dinamikus módszereit kell alkalmaznunk a gazdagság megteremtésére, de ebből a gazdagságból juttatnunk kell másoknak is. Mind morális, mind gyakorlati szempontból ez lenne a legjobb megoldás társadalmunk javítására. Indiában még mindig létezik a kasztrendszer; a legalacsonyabb kasztba tartozókat még mindig páriának, érinthetetlennek tekintik. Az ötvenes években, a néhai dr. Bhimrao Ambedkar, a nagy jogász, India első igazságügyminisztere, az indiai alkotmány írója is ehhez a kaszthoz tartozott. Buddhista lett belőle, és emberek ezrei követték a példáját. Annak ellenére, hogy buddhistának tartják magukat, továbbra is szegénységben élnek. Gazdaságilag nem tudnak kitörni. Azt szoktam mondani nekik: Maguknak kell kezdeményezniük. Maguknak kell erőfeszítéseket tenniük. Az önbizalom meghozza az eredményét. Nem elég, ha sanyarú helyzetükért csak a magasabb kasztba tartozókat hibáztatják. Szóval a szegényeknek és a nehéz helyzetben élőknek azt tanácsolom, dolgozzanak keményen, erősítsék meg önbizalmukat, és ne hagyják ki a lehetőségeiket. A gazdagabbaknak pedig sokkal többet kellene törődniük a szegényekkel. Néhány évvel ezelőtt meglátogattam egy fekete családot Sowetóban, Dél-Afrikában. Meg akartam tudni hogyan élnek, miből tartják fenn magukat. Beszélgetni kezdtem egy férfival, aki tanítóként mutatkozott be. Egyetértettünk abban, hogy a faji megkülönböztetés rendkívül rossz. Azt mondtam neki, most már a fekete bőrűeket is egyenlő jogok illetik meg Dél-Afrikában, ő is új lehetőségekkel élhet, melyeket tanulással és kemény munkával használhat ki. Azért, hogy igazán egyenlő lehessen. A tanító csendesen és szomorúan azt válaszolta, úgy gondolja, a fekete afrikaiak agya alacsonyabb rendű. Nem versenyezhetünk a fehérekkel. Válasza megdöbbentett és elszomorított. Ha létezik ilyen szemléletmód, akkor nincs mód a társadalom megváltoztatására. Lehetetlen! Így vitába bocsátkoztam vele. Azt mondtam: Nekem az a tapasztalatom, hogy az én népem nem sokban különbözik a magáétól. Ha a tibetieknek van rá lehetőségük, sikeresen fejlesztik az emberi közösségeket. Negyven éve élünk menekültként Indiában, és jól működő közösséget hoztunk létre. Egyformák vagyunk! Ugyanaz az erő lakozik bennünk. Mindannyian emberek vagyunk! A bőrünk színéből eredő különbség nem számít. A múltban alkalmazott diszkrimináció miatt maguknak egyszerűen nem voltak lehetőségeik, különben pedig mindenre képesek. Végül könnyeivel küszködve azt suttogta: Igen, érzem, hogy egyformák vagyunk. Ugyanolyan emberi lények, és bennünk is megvan az erő. Úgy éreztem, mintha egy kő esett volna le a szívemről. Valamelyest hozzájárulhattam ahhoz, hogy egy egyén gondolkodásmódja megváltozzon, és elindíthattam önbizalma fejlesztése - 7 -

8 útján. A fényes jövő alapja pedig az. Az önbizalom rendkívül fontos. Hogyan építhetjük ki magunkban? Először is tudatosítanunk kell, hogy mi, emberi lények, egyformák vagyunk, ugyanolyan képességekkel rendelkezünk. Ha pesszimisták maradunk, és arra gondolunk, mi sohasem érhetünk el sikereket, akkor valóban nem tudunk kitörni régi helyzetünkből. Nagy hibát követünk el, ha arra gondolunk, nem vagyunk versenyképesek. Így az egészséges, becsületes versengés az előrehaladás helyes útja. Használjuk a jogaink adta lehetőségeket, de soha ne okozzunk kárt másoknak a versengés során. Ebben a hatalmas országban dúskálni lehet a lehetőségekben. Ha már az önbizalomról van szó, hadd jegyezzem meg, különbséget kell tennünk a pozitívnak minősülő egészséges büszkeség és magabiztosság, valamint a negatív önteltség és arrogancia között. Ez is tudatunk formálásának a része. Vegyünk például engem. Ha ilyen gondolat futna át az agyamon: Hogy én milyen különleges vagyok!, akkor ily módon javítanám ki magamban: Az igazság az, hogy emberi lény és buddhista szerzetes vagyok, ezért óriási lehetőséget kaptam arra, hogy spirituális gyakorlataim révén továbbhaladjak a Buddha-állapothoz vezető úton. Azután egy kis rovarhoz hasonlítom magam, és ezt mondom: Ez a kis rovar gyenge, nincsenek olyan képességei, melyek segítségével filozofikus kérdéseket boncolgathatna. Arra sem képes, hogy altruista legyen. És ha nem használom ki a lehetőségeimet, akkor ostoba vagyok. Ha ebből a szemszögből ítélem meg magam, akkor a rovar sokkal tisztességesebb, mint én. Ha néha összefutok olyan emberekkel, akiknél jobbnak érzem magam, akkor megpróbálom összeszedni az illető pozitív tulajdonságait. Például szép a haja. Azután azt gondolom: Lám, én kopasz vagyok, ezért ebben a tekintetben ő sokkal jobb, mint én. Mindig lehet találni valakiben olyasmit, amivel felülmúlhat minket. Az ilyen tulajdonságok keresése másokban hozzásegít minket ahhoz, hogy legyűrjük önteltségünket, arroganciánkat. Olykor kétségbeesettnek érezzük magunkat; elcsüggedünk. Úgy gondoljuk, képtelenek vagyunk akármit is tenni. Ilyen esetekben emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy nekünk is megvannak a lehetőségeink, és elég erőnk van ahhoz, hogy sikeresek lehessünk. Ha felismerjük, hogy tudatunk formálható, akkor más gondolkodásmóddal változtathatunk magatartásunkon. Ha arrogánsak vagyunk, akkor az ismertetett módon kell eljárnunk. Ha kétségbeesés vagy depresszió gyötör minket, akkor minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy javítsunk helyzetünkön. Az emberi érzelmek nagyon erőteljesek, és néha túlzott befolyásuk alá kerülhetünk. Ez katasztrófákhoz vezethet. Tudatunkat úgy alakíthatjuk, ha az erős érzelmeket elfojtjuk, mielőtt még elhatalmasodnának rajtunk. Például, ha harag vagy gyűlölet fogan meg bennünk, gondoljunk arra: Igen, a harag feltölt energiával; határozottabb leszek, és felgyorsulnak a reakcióim. Bár közelebbről megvizsgálva jól látható, a negatív érzelmek gerjesztette energia elvakít minket, és annak káros következményei lehetnek. Nem hiszem, hogy a negatív érzelmekből felszabaduló energia igazán hasznos. Tiszta fejjel, objektívan kell elemeznünk a helyzetet, hogy kidolgozhassuk az ellenintézkedéseket. Meggyőződésünk, mely szerint tennünk kell valamit, céltudatossá tesz minket. Úgy gondolom, ez a hozzáállás egészségesebb, hasznosabb és hatékonyabb. Ha valaki igazságtalanul bánik velünk, először elemezzük a helyzetet. Ha úgy érezzük, ekkora igazságtalanságot még elviselünk, ha következményei elhanyagolhatóak, akkor a legjobb, ha nem foglalkozunk vele. Viszont ha tiszta fejjel úgy ítéljük meg, hogy a helyzet elfogadása káros következményekkel járna, akkor ki kell dolgoznunk a megfelelő ellenintézkedéseket. Ez a következtetés mindig logikus elemzésen alapuljon, és ne harag eredménye legyen. A harag és a gyűlölet mindig nagyobb károkat okoz nekünk, mint annak a személynek, aki felelős a problémáinkért. Képzelje el, hogy a szomszédja utálja önt, és mindig gondokat okoz önnek. Ha elveszti a fejét, és ön is gyűlöletet kezd táplálni iránta, akkor előbb vagy utóbb nem tud majd enni, aludni, és nyugtatókat, altatókat kell majd szednie. Az ilyen tabletták aláássák egészségét, elrontják a hangulatát, és ez utóbbi miatt a barátai sem látogatják majd szívesen. Fokozatosan belebetegszik az idegeskedésbe. Szomszédja pedig akkor lesz igazán boldog. Anélkül, hogy egy újjal is nyúlt volna önhöz, elérte, amit akart! Ha az igazságtalanság ellenére higgadt, békés és jókedvű marad, nem kell aggódnia - 8 -

9 egészsége, hangulata és barátai miatt. Továbbra is sikeresen élheti életét. Ez a legbölcsebb megoldás, mellyel visszavághat neki. Ezt nem tréfának szánom, nekem már van ilyen tapasztalatom. Néha eléggé szerencsétlen helyzetbe kerülök, de megőrzöm a hidegvérem. A nyugalom a legnagyobb szövetségesünk. A tolerancia és a türelem nem a gyengeség jele. Éppen ellenkezőleg: erőt sugároznak. Ha kénytelenek vagyunk szembenézni ellenségünkkel, olyan személyekkel vagy csoportokkal, melyek ártani akarnak nekünk, tekintsük a tolerancia és a türelem fejlesztésére fordítható lehetőségnek. Nagy szükségünk van rájuk, mert hasznot hajtanak nekünk. Az egyetlen alkalom, amikor fejleszthetjük őket magunkban, ha válaszolunk ellenségeink kihívásaira. Ilyen szempontból ellenségünket gurunak, tanítónak is tekinthetjük. Tekintet nélkül arra, mi hajtja őket, amikor ártani akarnak nekünk, ha úgy akarjuk, akkor még hasznosak is lehetnek számunkra. Általában életünk nehéz periódusai adják a legjobb lehetőségeket a hasznos tapasztalatok szerzésére, belső erőnk fejlesztésére. Amerikában a fiatalabbak könnyen és kényelmesen élő generációjában gyakran a legapróbb problémák is nagy nehézségeket okozhatnak. Például azonnal elkezdenek üvöltözni. Érdemes visszagondolni arra, mi mindent voltak kénytelenek kiállni az amerikai telepesek, akik birtokba vették ezt a földrészt. Nem tartom helyesnek, hogy a modern társadalom kiveti magából azokat, akik bűnt követtek el. Az eredmény az, hogy a másik oldalon állók maguk is reményvesztetté válnak. Elveszítik felelősségérzetüket és fegyelmezettségüket. Ennek következtében még több tragédiával, még több szenvedéssel és boldogtalansággal kell szembesülniük. Úgy gondolom, a következő üzenetet kellene közvetíteni az eltévelyedettek felé: Ti is a társadalom tagjai vagytok. Nektek is van jövőtök. Viszont ki kell küszöbölnötök hibáitokat, nem szabad több bűnt elkövetnetek. Felelősségteljesen, tisztes állampolgárhoz méltóan kell élnetek. Elszomorít például a társadalomból kivetett AIDS betegek sorsa is. Ez a különösen szerencsétlen helyzet jó alkalom arra, hogy könyörületességünket, gondoskodásunkat, aggódásunkat gyakoroljuk. Gyakran mondom az embereknek: Az én könyörületességem csak üres szónak tekinthető. Teréz anya volt az, aki igazán gyakorolta a könyörületességet. Néha semmibe vesszük a sanyarú helyzetbe került embereket. Amikor vonaton utazom Indiában, látom a szegényeket és a koldusokat az állomásokon. Valamint azt is látom, hogy az emberek vagy nem vesznek tudomást róluk, vagy bántalmazzák őket. Ilyenkor könnyek szöknek a szemembe. Mit tegyek? Azt hiszem, javítani kellene magatartásunkon e tekintetben is. Viszont azt is tudom, a túlzott ragaszkodás és odaadás sem helyénvaló. Úgy látom, a nyugati emberek nagyon nagyra tartják az ilyen kötelékeket. Mintha a ragaszkodás nélkül életük színtelen lenne. Úgy gondolom különbséget kell tennünk a negatív vágy és ragaszkodás, valamint a mások boldogságát kívánó szeretet között. Ugyanúgy, ahogy a harag és a gyűlölet, a túlzott ragaszkodás is pusztító lehet. Meg kell teremtenünk az egyensúlyt magunkban. Ez nem azt jelenti, hogy érzéketlenül és közömbösen kezeljünk mindenkit. Fel kell ismernünk, mi a jó és mi a rossz. Azután azon kell munkálkodnunk, hogy fejlesszük magunkban a jót, vessük ki magunkból a rosszat. A buddhizmus gyakorlata szerint akkor, amikor örömet okozunk másoknak, csökkentjük a szenvedéseiket. Ezzel persze nem változtathatunk a helyzetükön. Mégis úgy érzem, igazi gondoskodással és könyörületességgel osztozhatunk velük nyomorúságukban, és pozitív hozzáállásunkkal enyhíthetjük szenvedéseiket, még ha csak lelkileg is. E gyakorlat lényege azonban belső erőnk és hajlandóságunk fejlesztése. Kiválasztottam néhány verssort, melyekről úgy gondolom, elfogadhatónak tartják mindazok, akik hisznek valamilyen vallásban és azok is, akik nem. Amikor ezeket a sorokat olvassák, gondoljanak arra a magasabb hatalomra, amelyben hisznek. A keresztények gondoljanak Jézusra vagy Istenre, a muzulmánok pedig Allahra. Amikor pedig újra felidézik e sorokat, érezzék kötelességüknek spirituális értékeik fejlesztését. Ha nem vallásosak, akkor gondoljanak arra az alapvető tényre, hogy minden ember egyenlő, mert egyformán vágyunk a boldogságra és a szenvedések leküzdésére. E felismerés jó kiindulópontot biztosít szívünk megnyitásához. Fontos tudnunk, hogy mindnyájan melegszívűek vagyunk, és mivel társadalomban élünk, nyitott szívvel kell ápolnunk emberi kapcsolatainkat. A szegény megtalálja a gazdagságot, - 9 -

10 A gyenge és bánatos az örömöt. Az elhagyatott az új reményt, a jólétet és az állandó boldogságot. Megszabadul félelmétől a rémült, Köteleitől a rab Erős lesz a gyönge, És szívük barátságban egyesül. 1. FEJEZET A boldogság utáni vágy REMÉLEM, E KÖNYV olvasói megértik majd a buddhizmus alapjait és a kulcsfontosságú módszereket, melyekkel a buddhisták fejlesztik és gyakorolják könyörületességüket és bölcsességüket. Az elkövetkező fejezetekben tárgyalt módszereket a buddhizmus három szent szövegéből vettem. Az indiai Kamalashila segítette fejleszteni és tisztázni a buddhizmus gyakorlatát Tibetben. Munkája, A meditálás közepesen hosszú szintjei, az egész buddhizmus lényegét tartalmazza. Togmay Sangpo szövegéből, a Bódhiszattva harminchét gyakorlatából és Langri Tangpa írásából, A tudat fejlesztésére szánt nyolc versből is merítettem e könyv előkészítése során. Már a kezdet kezdetén szeretném hangsúlyozni, nem kell buddhistának lenni ahhoz, hogy valaki alkalmazza ezeket a meditálási technikákat. Valójában maguk a módszerek nem vezetnek megvilágosodáshoz, könyörületességhez vagy nyitottszívűséghez. Ez csak önöktől függ, és attól, mi motiválja önöket, milyen erőfeszítéseket tesznek spirituális gyakorlatukban. E gyakorlat célja, hogy kielégítsük boldogság utáni vágyunkat. Mindannyian egyformák vagyunk abban, ahogy boldogok akarunk lenni, és meg akarunk szabadulni szenvedéseinktől, és én hiszek abban, mindnyájunknak jogában áll e törekvés valóra váltása. Ha rápillantunk az áhított boldogságra és a kivetni való szenvedésre, akkor a legnyilvánvalóbbak a hozzájuk kapcsolódó kellemes és kellemetlen érzések, melyeket ízek, szagok, hangok, formák és anyagok formájában észlelünk a környezetünkből. Jóllehet ez a tapasztalás egy másik szintje. Az igazi boldogságot mentális szinten tapasztalhatjuk meg. Ha összehasonlítjuk a boldogság mentális és fizikai szintjeit, úgy találjuk, hogy a mentálisan megtapasztalt fájdalom és öröm sokkal erőteljesebb. Például, annak ellenére, hogy nagyon kellemes környezetben tartózkodunk, de depresszió kínoz, vagy valami mély aggodalmat vált ki bennünk, akkor aligha figyelünk arra, milyen a környezetünk. Másrészt, ha belső, mentális boldogságra teszünk szert, könnyebben nézünk szembe a kihívásokkal vagy a sors csapásaival. Ezek szerint a tudatunk és az érzelmeink szintjén megtapasztalt öröm és fájdalom élménye sokkal erőteljesebb, mint a fizikai szinten megtapasztalté. Ha elemezzük mentális élményeinket, el kell ismernünk, hogy erőteljes érzelmeink (vágy, gyűlölet, harag) nem juttatnak mély és hosszantartó boldogsághoz. A kielégített vágy csak időleges elégedettséget biztosít; az általa megtapasztalt öröm, például egy új autó vagy lakás birtokba vétele rendszerint rövid ideig tart. Ha átadjuk magunkat vágyainknak, akkor azok intenzitásukban és számukban is növekedni fognak. Egyre többet akarunk majd, és egyre kevésbé leszünk elégedettek, és egyre nehezebben fogjuk kielégíteni szükségleteinket. Buddhista nézőpontból a gyűlölet, a harag és a sóvárgás negatív érzelmeket jelent, és ez azt jelenti, hogy kényelmetlen helyzetbe hoznak minket. Ez a kényelmetlenség abból a mentális nyugtalanságból származik, mely az előbb felsorolt érzelmek felszínre törését követi. A folytonos mentális zavartság pedig még testi-fizikai ártalomhoz is vezethet. Honnan jönnek ezek az érzelmek? A buddhista világnézet szerint a múltban megrögzött szokásokban gyökereznek; előző életeinkből kilépve követnek bennünket jelen életünkbe, és hasonló érzelmeket gerjesztenek bennünk. Ha továbbra is helyt adunk nekik, egyre erősödnek bennünk, és egyre nagyobb befolyást gyakorolnak ránk. A spirituális gyakorlat ezen érzelmek megfékezése, erejük csökkentése. A végső boldogság eléréséhez teljesen ki kell irtani magunkból őket

11 Szintén rendelkezünk mentális reagálási mintáink hálójával, melyet szándékosan alkalmazunk, és vagy józan eszünkre alapozva, vagy társadalmi megerősítés eredményeképpen hozunk létre. Az erkölcsök, a törvények, a vallásos előírások jó példát szolgáltatnak arra, hogyan alakítják viselkedésünket a külső tényezők. Lehet, a magasabb rendű természetünkből származó érzelmek kezdetben gyengék lesznek, de folyamatos meghittséggel erősíthetjük őket, hogy boldogságunk élménye és belső elégedettségünk sokkal erőteljesebb legyen, mint a pusztán impulzív érzelmekre hagyatkozó élet. Erkölcsi figyelem és a dolgok alakulásának megértése Amint tovább vizsgáljuk impulzív érzelmeinket és gondolatainkat, meglátjuk, hogy tudatunk békéjét leginkább a mentális projekciók zavarják meg. Mit jelent ez pontosan? A projekciók erőteljes emocionális interakciót eredményeznek önmagunk és a külvilág objektumai - emberek vagy áhított tárgyak - között. Például, ha vonzódunk valamihez, eltúlozzuk értékeit, úgy tekintjük, hogy azok 100 százalékban jók és kívánatosak, ezért sóvárgunk utánuk annyira. Az eltúlzott projekció miatt érezhetjük úgy, hogy egy újabb, modernebb számítógép jobban megfelelne igényeinknek, és jobban megoldaná problémáinkat. Ugyanígy, ha valamit nem tartunk kívánatosnak, más irányba torzítjuk értékeit. Ha már minden érzékünkkel ráálltunk az új számítógépre, a régi, mely oly sok éven át szolgált minket, hirtelen kifogásolhatóvá válik, és egyre több hiányosságra tesz szert a szemünkben. A számítógéppel kapcsolatos interakcióinkat egyre jobban beszennyezik az említett projekciók. Ez ugyanígy érvényes emberekre és anyagi javakra is. A bosszantó főnököt vagy a nehéz természetű üzlettársat úgy is tekinthetjük, mint aki születésénél fogva selejtes. Ugyanilyen esztétikai ítéleteket hozunk olyan tárgyak esetében, amelyek nem tetszenek nekünk, annak ellenére is, ha mások teljesen elfogadják azokat. Amint eltűnődünk más embereket, tárgyakat vagy helyzeteket érintő ítéleteink kivetítésének módján - akár negatívak, akár pozitívak legyenek is -, akkor kezdjük el értékelni, hogy az ésszerűbb érzelmi reakciók és gondolatok valójában sokkal megalapozottabbak. Ez azért van, mert a racionálisabb gondolkodási folyamatot kevésbé befolyásolják a projekciók. Ez a mentális állapot sokkal inkább úgy tükrözi a dolgokat vagy a helyzeteket, ahogyan azok állnak. Ezért gondolom azt, hogy a boldogság keresése szempontjából rendkívül fontos, hogy a dolgokat pontosan úgy fogjuk fel, amilyenek azok valójában. Fedezzük fel, hogyan alkalmazható ez spirituális gyakorlatunkban. Ha például erkölcsi fegyelmezettségünk fejlesztésén munkálkodunk, először meg kell értenünk az erkölcsös magatartás értékességét. A buddhisták számára az erkölcsös magatartás minden nem erényes cselekedet elkerülését jelenti. A nem erényes cselekedeteket három csoportra osztjuk: a test, a beszéd és a gondolatok révén kifejezettekre. Tartózkodnunk kell a test következő három nem erényes cselekedetétől: gyilkolás, lopás és szexuális eltévelyedés; a beszéd négy nem erényes cselekedetétől: hazug, megosztottságot előidéző, sértő és érzéketlen beszéd; és a tudat három nem erényes cselekedetétől: mohóság, rosszindulat, helytelen nézetek. El kell fogadnunk, e tartózkodás fejlesztése csak akkor lehetséges, ha felismerjük e cselekedetek következményeit. Például mi a rossz az érzéketlen beszédben? Milyen következményekkel jár, ha ilyesmire vetemedünk? Először is el kell tűnődnünk azon, hogy a haszontalan, rosszindulatú pletykálkodással ártunk másoknak, vesztegetjük az időnket, és nem jutunk vele semmire. Azután fontoljuk meg, milyen magatartást tanúsítunk a pletykálkodókkal szemben - kevésbé bízunk bennük, nem kérjük a tanácsukat, és nem bízzuk rájuk magunkat. De az érzéketlen beszédnek más, kellemetlen aspektusai is vannak. Gondolkodjanak el rajta. Ezek a tűnődések hozzásegítenek minket ahhoz, hogy visszafogjuk magunkat, amikor nagy a kísértés a pletykálkodásra. Úgy gondolom, ezek a látszólag elemi szintű meditálások a leghatékonyabban eredményezik azokat az alapvető változásokat, amelyek a boldogság kereséséhez szükségesek. A Menedék Három Ékköve Már a buddhista út legelején is fontos megértenünk a dolgok állása és spirituális

12 magatartásunk közötti összefüggést. Ezen összefüggésen keresztül alapozzuk meg, hogy Buddha követői vagyunk. Buddhista az, aki Buddhában, a Dharma néven ismert tanában és a Sanghában - a tantételek szerint eljáró spirituális közösségben - keres végső menedéket. Ezeket nevezzük a Menedék Három Ékkövének. Ha a Három Ékkőben akarunk menedéket találni, akkor először el kell ismernünk, hogy elégedetlenek vagyunk nehézségekkel zsúfolt életünkkel; fel kell ismernünk annak kilátástalan természetét. Az igaz és mélységes felismerésre alapozva természettől adódóan kívánjuk majd körülményeink változását, szenvedéseink megszűnését. Ezek után érezhetünk késztetést a megfelelő módszer megkeresésére. Miután megtaláltuk a módszert, úgy tekintjük, mint menedéket, ahová nyomorúságos helyzetünk elől akarunk elmenekülni. Buddha, a Dharma és a Sangha ilyen menedéket kínálnak, ahova szenvedéseink elől futhatunk. Ebben a szellemben a buddhisták a Három Ékkőben lelnek menedékre. Mielőtt elmenekülnénk szenvedéseink elől, először mélyen meg kell értenünk azok okát és természetét. Ha ez megtörtént, a szenvedésekkel szemben védelmet nyújtó menedék megtalálásának vágya is erősödik bennünk. Ezt a mentális folyamatot - mely tanulmányozást és elmélkedést testesít meg - arra is fel kell használnunk, hogy fejlesszük magunkban Buddha értékeinek elfogadását és méltányolását. Ezáltal jutunk el odáig, hogy értékelni tudjuk azt a módszert - tanát, a Dharmát - mellyel képességeit szerezte. Ebből ered majd a Sangha - a Dharmát alkalmazó spirituális közösség - iránti tiszteletünk. E menedék iránti tiszteletet erősítik bennünk az elmélkedések és a napi spirituális gyakorlást célzó eltökéltségünk. Amikor mi, buddhisták, Buddha tanában - a második ékkőben - találunk menedéket, akkor valójában egyidejűleg két menedékre lelünk: a szenvedéstől mentes szabadság végső állapotának kilátásában és az útban vagy módszerben, mely segítségével szert tehetünk erre az állapotra. Ezt az utat emlegetik Dharmaként, és az a tan alkalmazásának folyamata tudatos spirituális gyakorláson keresztül. A szenvedéstől mentes állapotot is nevezik Dharmának, mert Buddha tanának alkalmazása eredményezi. Amint egyre inkább megértjük, és hisszük a Dharmát, egyúttal egyre magasabbra értékeljük a Sanghát, azokat az egyéneket, akik mind a múltban, mind a jelenben elérték a szenvedéstől mentes állapotot. Csak azután érthetjük meg, hogy létezhet olyan személy - Buddha -, aki teljesen megszabadult tudata minden negatív megnyilvánulástól. Ahogy pedig egyre nő bennünk a felismerés életünk nyomorúságos voltát illetően, annál magasabbra értékeljük Buddhát, a Dharmát és a Sanghát - a Három Ékkövet, amelyben menedéket keresünk. Ez pedig erősíti bennünk védelmükre irányuló igényünket. A buddhista út elején a Három Ékkő védelmére irányuló igényünket legfeljebb intellektuálisan lehet felfogni. Ez különösen azokra vonatkozik, akik nem hitben nőttek fel. Minthogy a Három Ékkőnek más hagyományokban is megvannak a megfelelői, azok, akik vallásos közegben nevelkedtek, könnyebben felismerik értékeiket. A ciklikus lét elhagyása Amikor végül felismerjük a minket sújtó szenvedés állapotát, amikor mindenünket kellemetlen érzések hatják át, frusztrálttá válunk, és megutáljuk kínos helyzetünket. Ez viszont táplálja vágyunkat, hogy megszabaduljunk az adott tudati állapottól, a nyomorúság és a csalódások véget nem érő ciklusától. Amikor másokra összpontosítunk, és azt kívánjuk, bárcsak megszabadíthatnánk őket gyötrelmeiktől - az a könyörületesség. Ha csak egyszer is megtapasztaltuk saját kínjainkat, és kialakult bennünk a vágy, hogy megszabaduljunk tőlük, akkor képesek leszünk arra is, hogy másokkal együtt érezzünk. Igaz, könyörületesség csak akkor lehetséges, ha magunk már kilábaltunk e ciklikus lét mocsarából. Mielőtt megtagadjuk e körforgást, fel kell ismernünk, hogy elkerülhetetlenül meghalunk egyszer. A halál csíráival együtt születünk meg. Születésünk pillanatától kezdve megállíthatatlanul közeledünk a halál felé. El kell tűnődnünk azon is, hogy halálunk időpontja bizonytalan. A halál nem vár addig, míg el nem rendezzük életünket. Előzetes bejelentés nélkül csap le ránk. Halálunk pillanatában barátaink, családunk, drága holmijaink, amelyeket olyan módszeresen gyűjtögettünk életünk során, mind elvesztik értéküket. Még drága testünknek sem vehetjük hasznát többé. Az ilyen gondolatok hozzásegítenek ahhoz, hogy elvonja figyelmünket jelen életünk aggodalmairól, és

13 megalapozzák annak megértését is, mennyire nehéz másoknak felhagyni énközpontú aggódásaikkal. Mindemellett fontos, hogy ráébredjünk, milyen értékes az emberi lét, a lehetőség, melyet rövid életünk ad nekünk. Csak az embereknek adatott meg az a lehetőség, hogy változtassanak életükön. Az állatoknak be lehet tanítani bizonyos trükköket, melyekkel tagadhatatlanul az emberi társadalom hasznára válnak, de korlátozott teljesítőképességük nem teszi őket alkalmassá arra, hogy megtapasztalják a spirituális élet valóságát. Az ilyen gondolatok arra ösztönöznek minket, hogy céltudatosan éljük emberi életünket. Spirituális barátok/spirituális útmutatás A meditáláson kívül az is fontos, hogy felelősen vezessük életünket. El kell kerülnünk a rossz tanácsadókat, a hitvány barátokat, akik tévútra vezethetnek. Nem mindig könnyű másokat megítélni, de azt észre kell vennünk, hogy bizonyos életformák kevésbé tisztességes utat követnek. Egy kedves, gyengéd személyt könnyen befolyásolhatnak gyanús alakok, és téríthetik le a helyes útról. Óvatosnak kell lennünk, hogy elkerülhessük a negatív hatásokat. Hűséges és jó barátok társaságát kell keresnünk, olyanokét, akik emberi létünknek spirituális értelmet és jelentőséget adnak. A barátságot tekintve szellemi tanítónk a legfontosabb. Döntő jelentőségű, hogy az a személy, akitől tanulunk, jól képzett legyen. Röviden: olyan tanárt kell keresnünk, aki megfelelő képesítéssel rendelkezik abból a tárgyból, amelyet tanulni akarunk. A szellemi tanítónkat is így kell megválasztanunk. A hírnév, a hatalom nem megfelelő képesítés egy lelki tanító számára. Meg kell bizonyosodnunk arról, megfelelő mértékben elsajátította-e a tant, és elegendő gyakorlatot szerzett-e élete során. Szeretném hangsúlyozni, hogy a megfelelően képzett tanító kiválasztása saját felelősségünk. Nem hagyatkozhatunk arra, amit mások mondanak valakiről, vagy amit az illető állít magáról. Annak érdekében, hogy helyesen állapítsuk meg potenciális tanítónk képzettségét, ismernünk kell a buddhizmus tanainak néhány tételét, és tudnunk kell, mi teszi alkalmassá a tanárt a tanításra. Tárgyilagosan kell hallgatnunk tanításait, és meg kell figyelnünk a magatartását. Ezen eszközök segítségével el tudjuk dönteni, alkalmas-e arra, hogy spirituális vezetőnk legyen az úton. Azt mondják, akár tizenkét év is eltelhet, mire kiderül, mennyire képzett valaki. Nem hiszem, hogy ez a hosszú szakasz elvesztegetett idő volna. Másrészt, minél világosabban látjuk egy tanító tulajdonságait, annál magasabbra értékeljük. Ha elsietjük a dolgot, és egy kevésbé képzett tanítóra bízzuk magunkat, azzal katasztrofális helyzetbe sodorjuk magunkat. Ezért alaposan vegyük szemügyre jövőbeli tanárunkat, legyen akár buddhista vagy más hithez tartozó. 2. FEJEZET Meditálás - A kezdet EBBEN A FEJEZETBEN megvizsgáljuk a technikákat, melyekkel tudatunkat a megszokott utakról hathatósabbakra tereljük. Két meditálási technikát használunk gyakorlatunkban. Az egyik az elemző meditálás, mely segítségével új gondolatokkal és mentális magatartási formákkal ismertetjük meg önmagunkat. A másik a rögzített meditálás, mellyel tudatunkat egy kiválasztott tárgyra irányítjuk. Annak ellenére, hogy természetünkből adódóan törekszünk a boldogságra és kívánjuk nyomorúságunk megszűnését, továbbra is érezzük a fájdalmat és tapasztaljuk a szenvedést. Miért van ez? A buddhizmus tanítása szerint valójában összejátszunk az okokkal és a körülményekkel, melyek boldogtalanságunkat eredményezik, és gyakran vonakodunk olyan tevékenységektől, melyek hosszantartó boldogsághoz vezetnének minket. Hogyan lehetséges ez? Hétköznapi életünkben erőteljes gondolatok és érzelmek irányítanak minket, és ez negatív tudati állapotot hoz létre. Ebben az ártalmas körforgásban tartjuk nemcsak saját boldogtalanságunkat, hanem másokét is. Szándékosan kell megállítani és megfordítani ezeket a tendenciákat, és új szokásokat, módszereket kell alkalmazni. Mint egy öreg fa frissen beoltott ága, mely magába szívja egy másik

14 életét, hogy maga is újat hozzon létre, nekünk is új hajlamokat kell táplálnunk tudatos és hatékony gyakorlással. Ez a meditálás gyakorlatának valós jelentése és tárgya. Ha az élet fájdalmas természetéről elmélkedünk, és átgondoljuk, milyen módszerekkel vethetnénk véget a szenvedésnek, akkor a meditálás egyik formáját végezzük. Ez a könyv is a meditálás egyik formája. Azt a folyamatot nevezzük meditálásnak, amelyben megváltoztatjuk életfelfogásunkat, tudatunk állapotát, mély vágyaink megvalósítására és a kellemetlenségek elkerülésére törekszik. Tudatunk irányít minket, követjük őt énközpontú útján. A meditálás során megszerezzük tudatunk ellenőrzését, és sokkal hatékonyabb irányba tereljük. A meditálást olyan technikának is felfoghatjuk, mely segítségével csökkentjük régi gondolataink befolyását, és újakkal helyettesítjük őket. Közben megvédjük magunkat tudatunk azon akcióitól, melyek szenvedést okoznának nekünk. Spirituális gyakorlatunkban gyakran alkalmazzuk az ilyen meditálást. Ez a technika nemcsak a buddhizmus sajátja. Ahogy a zenész pallérozza a kezét; a sportoló a reflexeit és a technikáit; a nyelvész a fülét; a tudós az érzékszerveit, úgy irányítjuk mi is tudatunkat és szívünket. Amikor megbarátkoztatjuk magunkat spirituális gyakorlatunk különböző aspektusaival, az is egyfajta meditálás. Ha csak egyszer olvasunk róla valamit, annak nem sok hasznát látjuk. Ha érdekel valakit valami, jó, ha eltöpreng az adott témán - mint ahogy mi tettük az előző fejezetben, amikor a nem erényes cselekedetek esetében az érzéketlen beszédet tárgyaltuk -, azután kutatásokat végez, hogy elmélyítse vele kapcsolatos ismereteit. Minél jobban feltárunk egy témát, minél alaposabb mentális vizsgálatnak vetjük alá, annál mélyebben megértjük azt. Ez lehetővé teszi számunkra érvényessége megítélését is. Ha az elemzés során bebizonyosodik, hogy valami nem hiteles, akkor nyugodtan félretehetjük. Emellett, ha valamiről bátran azt állítjuk, hogy igaz, akkor szilárdan hihetünk abban az igazságban. Az egész kutatás és vizsgálat folyamatát a meditálás egyik formájaként foghatjuk fel. Buddha maga mondta: Ó, szerzetesek és bölcsek, ne fogadjátok el szavaimat pusztán tiszteletből. Vessétek alá kritikus elemzésnek, és csak megértésük után fogadjátok el őket. Ennek a figyelemreméltó mondatnak több vonzata is van. Világos, Buddha azt mondja, ha egy szöveget olvasunk, ne pusztán a szerző hírnevében bízzunk, hanem inkább a szöveg tartalmában. Amikor pedig megragadjuk a témát, akkor a tartalmára és a jelentésére figyeljünk, ne irodalmi stílusára. Amikor a témával foglalkozunk, inkább empirikus megértésünkre, mint intellektuális felfogásunkra hagyatkozzunk. Más szavakkal: a Dharma több mint csupán elméleti ismeretek összessége. Buddha tanításainak igazságát integrálnunk kell saját létünk mélységeivel, hogy az életünkben tükröződjön vissza. A könyörületességnek nem sok értéke van, ha csak az elmélet szintjén marad. Másokhoz való hozzáállásunkban, minden gondolatunkban és cselekedetünkben kell megmutatkoznia. Csupán az alázat megfogalmazása nem csökkentheti arroganciánkat; valóságos létállapotunknak kell megfelelnie annak. Megbarátkozás a kiválasztott tárggyal Tibeti nyelven a meditálás gom, mely azt jelenti: megbarátkozni. Amikor lelki életünkben a meditálást alkalmazzuk, akkor megbarátkoztatjuk magunkat egy választott tárggyal. Ez a tárgy nem feltétlenül fizikai tulajdonságokkal rendelkező dolog, mint például Buddha vagy Krisztus valamilyen megjelenítése. A választott tárgy lehet mentális tulajdonság, mint a türelem, melyet a meditálás eszközeivel táplálunk magunkban. Szintén lehet tárgy ritmusos légzésünk is, melyet nyugtalan elménk csillapítására irányítunk. Lehet a világosság, megértés, megismerés is mely természetének megértésére törekszünk. Mindezeket a technikákat a következőkben fogom ismertetni. Ezen eszközök által többet megtudunk választott tárgyunkról. Például, ha kocsit akarunk venni, mérlegeljük a különböző márkák melletti és elleni érveket, összegyűjtjük magunkban a választást elősegítő tulajdonságokat. Ha eltöprengünk e tulajdonságokon, valamelyik márkát végül magasabbra fogjuk értékelni a többinél, és azt akarjuk megszerezni. Ugyanígy járhatunk el különféle erények, mint a türelem vagy a tolerancia esetében is. Eltűnődünk azon, milyen tulajdonságok szükségesek a türelemhez, mitől lesz békés a tudatunk, mely által harmonikusnak ítéljük meg a környezetünket, és tiszteletet keltünk másokban. Azt is igyekszünk felismerni, milyen akadályokat gördít elénk a türelmetlenség, a harag, a sok

15 gyötrelemmel járó elégedetlenség, a félelem és az ellenséges érzület. Ha gondosan végighaladunk ezeken a gondolatsorokon, türelmünk természetes módon erősödik, napról napra, hónapról hónapra, évről évre. A tudat megszelídítése igen hosszú folyamat. De ha egyszer megszerezzük, sokkal több ideig meríthetünk örömet belőle, mint bármely autóból. Mindennapjaink során valójában meglehetősen gyakran meditálunk ilyen formában. Különösen jók vagyunk a kevésbé erényes tendenciák ápolása terén! Ha nem tetszik nekünk valaki, hajlamosak vagyunk eltöprengeni az illető hibáin, és egyre jobban meggyőződünk arról, hogy az illető problematikus személyiség. Miközben tudatunk a meditálás tárgyára összpontosít, az illető iránti ellenszenvünk egyre erősödik bennünk. Persze olyan tárgyakat is választunk meditálásunk tárgyának, melyeket különösen kedvelünk. Ilyenkor alig van szükség tudatunk összpontosítására. Sokkal nehezebb koncentrálni akkor, ha erényeinket csiszoljuk. Ez biztos jele annak, milyen lehengerlőek tudnak lenni érzelmi kötelékeink, vágyaink. A meditálásnak sok fajtáját alkalmazzuk. Vannak olyanok is közöttük, amelyekhez nem szükségesek külsőségek, bizonyos testhelyzetek. Lehet meditálni séta vagy autóvezetés közben, buszon, vonaton vagy a zuhanyzóban. Ha egy meghatározott időpontban akarják végezni spirituális gyakorlataikat, akkor válasszák a kora reggeli órákat, amikor a tudat a legéberebb és a legtisztább. Jó, ha nyugodt, csendes helyet választanak. Az egyenes tartás segíti az összpontosítást. Fontos megjegyezni, hogy jó tulajdonságaik fejlesztését akkor végezzék, amikor és ahol csak lehetséges. Meditálásaikat nem korlátozhatják előre megszabott időpontokra. Az elemző meditálás Mint említettem, az e könyvben tárgyalt témák befogadásának gyakorlásához két meditálási technikát alkalmazunk. Egyikük az elemző meditálás, melyben a kiválasztott tárggyal - legyen az egy autó, amire vágyunk vagy a fejleszteni kívánt türelem, könyörületesség - az ésszerű elemzés folyamatán keresztül ismertetjük meg magunkat. Itt nem pusztán az adott tárgyra összpontosítunk, hanem empátiánk közbeiktatásával gondosan alkalmazzuk kritikai képességeinket. Amikor feltárjuk a meditálás különböző témáit, hangsúlyozni fogom, hogy a meditálás e formáját érdemes előnyben részesíteni spirituális gyakorlatunkban. E tárgyak némelyike kizárólag a buddhista gyakorlat sajátja, némelyik nem az. Mindemellett, ha analízis útján megismerkedtünk a meditálás tárgyával, a rögzített meditálás segítségével továbbra is összpontosítanunk kell rá, hogy elmélyítsük vele kapcsolatunkat. Rögzített meditálás A másik a rögzített meditálás. Tudatunkat ekkor a kiválasztott tárgyra rögzítjük analízis és egyéb gondolati elem bevonása nélkül. Ha például meditálásunk tárgya a könyörületesség, mások iránti empátiánkat fejlesztjük, és azon igyekszünk, hogy felismerjük mások szenvedéseit. Ezt az analitikus meditálás segítségével végezzük. Amikor már szívünkben érezzük a könyörületességet, ha meditálásunk másokhoz való hozzáállásunkon pozitív irányban változtatott, akkor minden további elmélkedés nélkül rögzítjük ezt az állapotot, ezt az érzést. Ez segít minket hozzá ahhoz, hogy elmélyítsük könyörületességünket. Ha úgy érezzük, gyengül bennünk a könyörületesség érzése, újra visszatérünk az analitikus meditáláshoz, és újraélesztjük együttérzésünket, aggódásunkat, mielőtt megint a rögzített meditálást alkalmaznánk. Amint egyre hozzáértőbbé válunk, a nagyobb hatásfok érdekében ügyesen váltogathatjuk e két meditálási formát. A 11. fejezetben (A csendes tűrés) a rögzített meditálási technikát olyan szintre fejlesztjük, hogy addig összpontosíthassunk meditálásunk tárgyára, ameddig csak kívánatosnak tartjuk. Mint már említettem, a meditálás tárgya nem feltétlenül olyasmi, amit fizikai értelemben látunk. Bizonyos mértékig egybeolvasztjuk tudatunkat a tárggyal, hogy minél jobban megismerkedhessünk vele. A rögzített meditáció önmagában nem jótékony hatású. Hanem inkább a tárgy az, amire összpontosítunk, valamint a motiváció, mely gyakorlásra késztet, és amely meghatározza meditálásunk spirituális értékeit. Ha tudatunkat a könyörületességre összpontosítjuk, akkor a meditálás jótékony. Ha a haragra, akkor nem az. A meditálást szisztematikusan kell végeznünk, és a meditálás tárgyával fokozatosan kell

16 egyre szorosabb viszonyba kerülnünk. A folyamat fontos része, hogy képzett tanítók irányítsák tevékenységünket, hogy elmélkedéseink alkalmával a hallottakból, olvasottakból, megfigyeltekből eltávolítsuk mindazt, ami zavarodottságot, félreértést vagy kételkedést eredményezhet. Maga a folyamat befolyásolja a tudatot. Amikor később csak meditálásunk tárgyára összpontosítunk, tudatunk a kívánt mértékben fog egyesülni vele. Mielőtt elkezdünk meditálni a buddhista filozófia finomabb aspektusain, meg kell tanulnunk hosszantartóan egyszerűbb tárgyakra összpontosítani. Ez hozzásegít minket ahhoz, hogy hozzáértőén analizáljunk, és csak és kizárólag az adott tárgyra, mint szenvedéseink, létezésünk üressége ellenszerére összpontosítsunk. Spirituális utazásunk hosszú. Gondosan kell megválasztanunk utunkat, bizonyosnak kell lennünk abban, hogy minden módszer rendelkezésünkre áll, mely céljaink közelébe vezethet minket. Olykor meredekké is válhat az út. Meg kell tanulnunk, hogyan lassítsuk le magunkat a csiga tempójára az elmélkedés elmélyítése érdekében. Nem szabad megfeledkeznünk azonban szomszédunk problémájáról, ugyanúgy a halról sem, mely több ezer kilométer távolságban a szennyezett óceánban úszik. 3. FEJEZET Az anyagi és az anyagtalan világ EDDIG MEGTÁRGYALTUK, mi a spirituális gyakorlat buddhista értelemben véve, miként változtatjuk meg régi mentális szokásainkat, és hogyan fejlesztünk új erényeket helyettük. A meditálás eszközeivel tesszük. A folyamatban megbarátkoztatjuk magunkat azokkal az erényekkel, melyek boldogságot okoznak nekünk. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy kifejezésre juttassuk erényeinket, és hogy világosan megértsünk olyan mély értelmű igazságokat, melyek mindennapi életünkben általában rejtve maradnak előttünk. Most át fogjuk tekinteni, hogy mentális állapotaink többnyire úgy jönnek létre, ahogy a természet tárgyai. A természetben az okok és feltételek összetett erői hozzák létre a dolgokat. A rügy akkor kezd növekedni, ha van mag, víz, napfény és termékeny talaj. Ezen tényezők hiányában nem elégségesek a feltételek a csírázáshoz. Ugyanígy a dolgok akkor szűnnek meg létezni, amikor a megszűnésükhöz vezető körülmények létrejönnek. Ha a dolgokat nem befolyásolnák az okozati viszonyok, akkor minden ugyanabban az állapotban maradna örökre - hiszen akkor nem érvényesülnének az okok és a feltételek -, vagy egyáltalán nem jönne létre semmi. Vagy a rügy mag nélkül is létezne, vagy nem lenne rügy egyáltalán. Ily módon elfogadhatjuk, hogy az okozati viszonyok egyetemes érvényű törvényt jelentenek. A buddhizmusban kétféle okról beszélünk. Az első az anyagra vonatkozik. A fenti metafora szerint a magból indulunk ki, mely megfelelő feltételek érvényesülése esetén olyan hatást eredményez, mely saját folytonosságában - a rügyben - van. A feltételek együttes érvényesülése teszi lehetővé a magnak, hogy rügy fejlődjön belőle - a vizet, a napfényt, a talajt, a trágyát pedig a maggal együttműködő feltételeknek vagy okoknak tekintjük. A dolgok az okok és a feltételek függvényében jönnek létre, nem az emberek beavatkozásának hatására, vagy Buddha kivételes tulajdonságainak köszönhetően. Egyszerűen azért, mert így mennek a dolgok. A buddhizmus követői szerint az anyagtalan dolgokat is ugyanazok az erők működtetik, mint az anyagiakat. Ugyanakkor buddhista nézőpontból a fizikai világ észlelése nem nyújthat elegendő alapot a világ megismeréséhez. Az anyagtalan dolgok egyik példája az idő fogalma. Az idő az anyagi világ kísérője, de létezését nem lehet az anyagi világ szempontjai szerint meghatározni. Vagy ott van a tudatunk, mellyel a dolgokat érzékeljük, és megtapasztaljuk, mi a fájdalom vagy az öröm. A tudat sem anyagi. Bár tudati állapotunk nem anyagi, mégis az okok és a feltételek egybevágásának eredménye, mint ahogy az anyagi világ dolgai. Fontos megismerkedni az okozati viszonyok mechanizmusával. Adott - aktuális - tudati állapotunk anyagi oka az előző tudati állapot. Ily módon tudatunk minden pillanata anyagi okként szolgál következő tudati állapotunkhoz. A megtapasztalt ösztönző tényezők, például vizuális élmények, emlékek, együttműködő feltételek, melyek megadják tudati állapotunk karakterét. Mint az anyagok esetében, a feltételek ellenőrzése útján hatunk a termékre, jelen esetben

17 tudatunkra. A meditálás hasznos módszer az ellenőrzés végrehajtására. A megfelelő feltételeket kell tudatunkhoz társítani, hogy elérjük a kívánatos hatást: a sokkal hatékonyabb tudatot. Alapvetően ez kétféleképpen működik. Az egyik akkor következik be, amikor egy ösztönzés vagy együttműködő feltétel hasonló tudatállapotot eredményez. Ha például kételkedünk valakiben és úgy találjuk, ha pusztán eszünkbe jut az illető, rossz érzéseink támadnak. Más tudati állapotok helyezkednek szembe egymással, ha fejlesztjük önbizalmunkat, ezáltal ellenállunk a depressziónak vagy az önbizalomhiánynak. Ha felismerjük a különböző mentális tulajdonságok fejlesztésének hatásait, megértjük, miként változtathatjuk meg tudati állapotunkat. Érdemes megjegyezni, hogy a tudat egész egyszerűen így működik, és ezt a mechanizmust hasznosíthatjuk spirituális fejlődésünk előmozdítására. Amint azt az előző fejezetben láttuk, az analitikus meditálás folyamatában gondosan alkalmazzuk az adott gondolatokat annak érdekében, hogy pozitív tudati állapotot hozzunk létre és véglegesen megsemmisítsük a negatívat. Így hasznosítható konstruktívan az ok és okozati összefüggés mechanizmusa. Mélyen hiszek abban, hogy az igazi spirituális változás nem azért következik be, mert imádkozunk, és azt kívánjuk, tűnjenek el tudatunkból a negatív tartalmak és csak a pozitívak virágozzanak benne. Meghatározott, erőfeszítések szükségesek hozzá, és ezek az erőfeszítések azon alapulnak, mennyire értjük meg a tudat és a különféle érzelmi és pszichikai állapotok kölcsönhatásait, melyek valós spirituális előrehaladáshoz vezetnek minket. Ha azt kívánjuk, mérséklődjön bennünk a negatív érzelmek hatása, meg kell keresni az okokat, és el kell bánni velük. Gyökerestől kell ki irtani őket. Ugyanakkor össze kell szednünk mentális erőnket, hogy szembeszállhassunk velük - ezt nevezhetnénk ellenméregnek. Így juthat el fokozatosan a meditáló a kívánatos mentális állapotokba. Hogyan fogjunk hozzá? Először is azonosítjuk az adott erénnyel szemben álló tényezőket. Az alázattal szemben álló tényező lehet a büszkeség vagy az önteltség. A nemeslelkűséggel szemben álló tényező a fösvénység. Miután azonosítottuk ezeket a tényezőket, meg kell kísérelnünk gyengíteni, aláaknázni őket. Miközben a szemben álló tényezőkre összpontosítunk, szítanunk kell a befogadni kivánt erényes tulajdonságok lángjait. Ha úgy érezzük, fösvények vagyunk, akkor adakozzunk. Ha úgy érezzük, türelmetlenek vagyunk, minden erőnkkel igyekezzünk megőrizni higgadtságunkat. Ha felismerjük, miként hatnak adott gondolataink pszichikai állapotunkra, felkészülhetünk a fogadásukra. Akkor már tudni fogjuk, az egyes tudati állapotok esetén más és más módon megfelelően - kell reagálnunk és eljárnunk. Ha úgy érezzük, tudatunk a harag irányába sodródik, amikor olyasvalakire gondolunk, akit nem szeretünk, vissza kell fognunk magunkat, és tudatunkat más tárgyra kell átkapcsolnunk. Nehéz a haragtól visszatartani magunkat, ha ingerelnek, hacsak nem tanultuk meg összegyűjteni, milyen kellemetlen következményekkel járnak az ilyen gondolatok. Alapvető, hogy a tanulást nyugodt állapotban végezzük, ne akkor, amikor éppen haragosak vagyunk, mert olyankor megbomlik tudatunk nyugalmi állapota, képtelenek vagyunk a munkánkra összpontosítani, és haragunkkal másoknak is kellemetlenséget okozunk. Hosszú és kemény gyakorlás szükséges ahhoz, hogy végül képesek legyünk elfojtani haragunkat. Egy híres tibeti remete gyakorlatát kizárólag tudata megfigyelésére korlátozta. Valahányszor erkölcstelen gondolatai támadtak, egy fekete vonást húzott a falra. Úgy alakult, hogy minden fala teljesen fekete lett, de ahogy egyre jobban odafigyelt a gondolataira és egyre erényesebbé vált, fehér vonások kezdték felváltani a feketéket. Nekünk is hasonló odafigyelést kell tanúsítanunk mindennapjaink során. 4. FEDEZET A karma NEKÜNK, BUDDHISTA szerzeteseknek az a végső célunk, hogy elérjük a teljes megvilágosodást és a mindentudást: a Buddha-állapotot. Utunkhoz testünkre és józan eszünkre van szükségünk. Többségünk viszonylag egészséges emberi lényként látja meg a napvilágot. A buddhista

18 szövegek általában rendkívülinek és értékesnek írják le az emberi életet. Ez a számtalan, életünkben felhalmozódó, roppant mennyiségű erénynek tudható be. Minden ember sok erőfeszítést áldoz e fizikai állapot elérésére. Miért olyan értékes az élet? Mert az élet biztosítja a nagy lehetőséget a spirituális fejlődésre: saját boldogságunk keresésére és másokéra is. Az állatoknak egyszerűen nincs meg az a képességük, hogy megfontoltan gyakorolhassák erényeiket, ahogy az emberek teszik. Ők a tudatlanság áldozatai. Éppen ezért nagyra kell értékelnünk emberi mivoltunkat, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy következő életünkben újra emberként születhessünk meg. Annak ellenére, hogy továbbra is törekedni fogunk a teljes megvilágosodás elérésére, tudomásul kell vennünk, a Buddha-állapothoz vezető út nagyon hosszú, és nekünk nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre az előkészületekhez. Amint láttuk, ahhoz, hogy emberi lényként születhessünk újjá, és teljes gőzzel folytathassuk spirituális gyakorlatunkat, elsősorban az erkölcsös utat kell járnunk. Ez a buddhista tanoknak megfelelően maga után vonja a tíz erkölcstelen cselekedet elkerülését. Az e cselekedet által okozott szenvedésnek sok szintje van. Ahhoz, hogy elegendő okot szolgáltassunk magunknak e cselekedet elkerüléséhez, meg kell értenünk, miként működik a karmaként ismert ok-okozati összefüggés törvénye. A karma cselekvést jelent, és magában foglalja annak utóhatásait is. Amikor a gyilkolás karmájáról beszélünk, a tett elkövetése közben elvesszük egy másik lény életét. Szélesebb értelemben szintén a gyilkolás karmájának része a szenvedés, melyet az áldozatnak, szeretteinek vagy azoknak okozunk, akik valamilyen módon függnek tőle. E cselekedet karmája magában foglalja a gyilkosra gyakorolt hatásokat is. Azok pedig nem korlátozódnak jelen életére. Valójában az erkölcstelen cselekedet hatása az idővel együtt nő, így a kegyetlen, lelkiismeretlen gyilkos, aki egy előző életben kezdődött emberi életet vesz el, hasonlóan nincs tekintettel mások életére, mint a gondolkodásra képtelen állatok vagy férgek. Nem valószínű, hogy egy gyilkos azonnal emberként születik újjá. A gyilkosság körülményei meghatározzák a következmények szigorúságát. Egy brutális gyilkos, akinek örömet okoz a bűn elkövetése, vélhetően a legnagyobb szenvedéseknek kiszolgáltatva, a pokolban születik újjá. Kevésbé súlyos esetben - mondjuk önvédelemből elkövetett gyilkosság esetén - az enyhébb szenvedések poklában születik újjá. Kevésbé erkölcstelen cselekedetek miatt valaki állatként születhet újjá, amely képtelen a mentális és spirituális fejlődésre. Ha valaki végül emberi lényként születik újjá, erkölcstelen cselekedeteinek következményei különféle módokon határozzák meg élete körülményeit. Előző életben elkövetett gyilkosság rövid életet és sok betegeskedést jelent. Hajlamos lesz újabb gyilkosságok elkövetésére, és az további szenvedésekhez vezet majd elkövetkező életeiben. Szexuális eltévelyedés miatt - mint például a házasságtörés - az adott személyt elkövetkező életeiben mindenkori környezetében megbízhatatlannak tartják majd, és hűtlenséget, árulást kell elszenvednie. Ez csak néhány utóhatása erkölcstelen cselekedeteinknek. A beszéd négy erkölcstelen tette közül a hazugság olyan élethez vezet, melyben a hazug rossz hírét fogják költeni. A hazudozás hajlamossá tesz minket arra, hogy elkövetkező életeinkben is hazudozzunk, és ha már véget vetettünk neki, többé akkor sem fognak hinni nekünk, amikor igazat mondunk. A megosztottságot előidéző beszéd jövőbeni vonzata lehet a magányosság és a hajlamosság a bajkeverésre. A durva beszéd mások megsértéséhez és ellenségeskedéshez vezet. A haszontalan pletykálkodás azt eredményezi, hogy soha nem tudjuk befogni a szánkat, és senki sem hajlandó többé meghallgatni minket. Végül milyen karmikus következménye van a tudat három erkölcstelen tettének? Ezek a legismertebb erkölcstelen tendenciák. A mohóság folytonos elégedetlenséghez vezet. A rosszindulat félelmet kelt, és hajlamossá tesz minket arra, hogy másoknak kárt okozzunk. A helytelen nézetek ellentmondanak az igazságnak, hatása következtében nehezen értjük meg és fogadjuk el az igazságot, ráadásul még inkább fogunk ragaszkodni helytelen nézeteinkhez. Ez csak néhány példa az erkölcstelenség fajtáira. Aktuális életünk karmánkból, múltbeli tetteinkből ered. Jövőbeni helyzetünket, körülményeinket, melybe beleszületünk majd, lehetőségeinket, melyek megkönnyíthetik vagy megnehezíthetik életünket, jelen életünk karmája, jelen cselekedeteink határozzák meg. Bár aktuális helyzetünket múltbeli magatartásunk határozza meg, mégis felelősek vagyunk mostani tetteinkért. Megvan a képességünk és a felelősségünk ahhoz,

19 hogy cselekedeteinket erkölcsös útra irányítsuk. Amikor mérlegelünk egy adott tettet, hogy eldöntsük, morális vagy spirituális-e, elsődleges kritériumunk motivációnk milyensége legyen. Ha valaki elhatározza, nem lop többé, és egyetlen motivációja a felélem, hogy elkapják és megbüntetik, aligha lehet mondani, hogy döntését morális szempontok befolyásolták, hiszen nem morális megfontolás szabta meg választását. Egy másik példa: valaki elhatározza, nem lop, mert fél a közvéleménytől. Mit gondolnak majd a barátok és a szomszédok? Mindnyájan meg fognak vetni. Ki fognak taszítani maguk közül. A döntés eredménye, lehet, hogy pozitív, de ez esetben is kétséges, morális megfontolás előzte-e meg. Ugyanez a döntés más gondolattal kísérve: Ha lopok, Isten törvényei ellen cselekszem. Valaki más ezt gondolhatja: A lopás erkölcstelen cselekedet; károkat okoz másoknak. Ha ilyen megfontolás motivál valakit, a döntés morális vagy etikus; és spirituális is. A karma működésének minden aspektusa csak a mindentudó elme számára ismert. Messze túlmutat hétköznapi észleléseinken, ezért nem tudjuk felfogni mechanizmusának finomságait. Nekünk, akik Sákjamuni Buddha karmáról tett kijelentései szerint élünk, hinnünk kell a tanításaiban. Ha ő azt mondja, a gyilkolás rövid élethez vezet, a lopás pedig nyomorúsághoz, akkor azon már nincs mit bizonygatni vagy javítani. Mindamellett, nem szükséges vakon hinnünk az ilyen dolgokban. Először is meg kell erősítenünk hitünk tárgyának érvényességét: Buddhát és tanát, a Dharmát. Tanításait jól megalapozott kutatásnak kell alávetnünk. Ha a Dharma azon témáit tanulmányozzuk, melyeket logikus következtetések támasztanak alá - Buddha tanításai múlandóságról és az ürességről, melyekről a 13. fejezetben olvashatnak -, és helyesnek ítéljük meg őket, akkor a kevésbé egyértelmű tanításokban is - mint a karma működése - jobban hiszünk. Ha tanácsot szeretnénk kérni, olyasvalakihez fordulunk, akiben bízunk, és tudjuk, hogy helyes útmutatást fog nyújtani számunkra. Minél egyértelműbb számunkra bölcs barátunk jó ítélőképessége, annál komolyabban vesszük a tanácsát. Kifejlesztjük magunkban azt, amit én bölcs bizalomnak szoktam nevezni. Buddhához is így fordulhatunk. Hiszem, némi tapasztalat és egy kis gyakorlat szükséges az igazi, mély bizalom eléréséhez. A tapasztalásnak két típusa létezik. Az egyik, amely során ráébredünk, a szentek mások számára látszólag elérhetetlen tulajdonságokkal rendelkeznek. A másik sokkal inkább evilági: olyan tapasztalatokról van szó, melyek napi gyakorlással megszerezhetőek. Valamennyire képessé tehetjük magunkat arra, hogy felismerjük a mulandóságot, az élet átmeneti jellegét. Felismerhetjük a negatív érzelmek romboló természetét is. Sokkal együttérzőbbek és türelmesebbek leszünk, ha be kell állnunk egy hosszú sorba. Az ilyen kézzelfogható élmények örömet és elégedettséget okoznak nekünk, és a tapasztalás folyamatában bizalmunk is nőni fog. Jobban bízunk majd tanítónkban, aki tapasztalásunkat irányítja, és a tanokban, amelyeket tanít nekünk. Az ilyen élményeken keresztül pedig ösztönösen megérezzük majd, hogy gyakorlataink még különlegesebb eredményeket tartogatnak számunkra, mint például azokat, amiket szentek tettek halhatatlanná a múltban. Az ilyen ésszerű hit, mely a spirituális gyakorlat megízleléséből ered, megerősíti hitünket, és általa jobban fogunk bízni Buddha karmával kapcsolatos kijelentéseiben is. Ez pedig egyúttal visszatart minket az erkölcstelen cselekedetektől, melyek nyomorúságba taszítanának minket. Meditálásunk során, ha már szereztünk egy kis éleslátást, azt is érdemes megnézni, honnan származik éleslátásunk. Ezt a visszatükrözést meditálásunk részének is tekinthetjük. Ez meg fogja erősíteni bennünk a Menedék Három Ékkövébe - Buddhába, a Dharmába és a Sanghába - vetett hitünk alapjait, és hozzásegít minket a fejlődéshez, és erőt ad gyakorlatunk folytatásához. 5. FEDEZET A szenvedés MÁR BESZÉLTÜNK a gyötrő érzésekről és spirituális gyakorlatunkra gyakorolt káros hatásukról. Bár el kell ismernem, természetes, ha olyan érzelmeket is átélünk, mint a harag vagy sóvárgás. Persze ez nem azt jelenti, hogy semmit sem kell tennünk ellenük. Tudom, a nyugati pszichológia támogatja az érzelmek kifejezését, még a haragét is. Bizonyosan sokan átéltek a

20 múltban valamilyen traumatikus élményt, és ha ezeket az érzelmeket elfojtották volna, maradandó pszichés károsodás érte volna őket. Ilyen esetekben Tibetben azt mondjuk: Amikor eltömődik a kagyló nyílása, fújjunk bele egy jó nagyot, hogy kitisztuljon. Spirituális tanítóként tudom, mennyire fontos ellenállnunk az olyan erős érzelmeknek, mint a harag, túlzott ragaszkodás, féltékenység. Meg kell tanulnunk megfékezni őket. Ahelyett, hogy az ilyen erős érzelmeket hagynánk elhatalmasodni magunkon, gyakorolnunk kell, csökkenthetjük befolyásukat. Ha megkérdezzük magunkat, akkor vagyunk-e boldogok, amikor haragosak vagy higgadtak vagyunk, a válasz egyértelmű. Amint már korábban tárgyaltuk, a negatív érzelmekből eredő mentális nyugtalanság azonnal felborítja belső egyensúlyunkat, és zaklatottá, boldogtalanná tesz minket. Boldogságunk keresése során elsődleges célunk legyen, hogy legyőzzük ezeket az érzelmeket. Ezt csak megfontolt és kitartó gyakorlással lehet elérni - mi, buddhisták azt mondhatnánk: több egymást követő életet is igénybe vehet. Amint már láttuk, a mentális szenvedések nem tűnnek el csak úgy maguktól. Csak akkor érnek véget, ha tudatos erőfeszítések bevetésével aláaknázzuk őket, csökkentjük befolyásuk erejét, végül teljesen kitöröljük őket magunkból. Ha sikert akarunk elérni, tudnunk kell, miként szállhatunk harcba negatív érzelmeinkkel. Gyakorlásunkat azzal kezdjük, hogy tapasztalt tanítók vezetésével elmélyedünk Buddha Dharmájában. Először sanyarú helyzetünknél jobb képet festünk magunkban életünkről, majd megismerkedünk a megváltoztatásához szükséges, lehetséges módszerekkel. A tanulás e módszerét a hallgatásból merített megértésnek nevezzük, és spirituális fejlődésünk elengedhetetlen alapjának tekintjük. Azután a megismert tételeket fel kell dolgoznunk olyan szinten, hogy azok meggyőződésünkké váljanak. A következő lépés az elmélkedésből merített megértés. Amikor már biztos tudással rendelkezünk az adott tárggyal kapcsolatban, eltöprengünk rajta, hogy tudatunk teljesen magába szívhassa. Így jutunk el az empirikus tudáshoz, melyet meditálásból merített megértésnek hívunk. A megértés e három szintje elengedhetetlen életünk megváltoztatásához. A tanulmányok során szerzett tudáson és megértésen keresztül elmélyül hitünk, mely sokkal hatékonyabb meditálást eredményez. Ha nem elégséges a tanulásból és az elmélkedésből merített megértésünk, akármennyit is meditálunk, nehézségeink támadnak a meditálás tárgyának teljes mértékű befogadásával, legyen az szenvedéseink szinte kibogozhatatlan szövedéke vagy ürességérzetünk nehezen megfogható jellege. Ez olyasmi, mint amikor kénytelenek vagyunk találkozni valakivel. akit egyáltalán nem akarunk látni. Ezért fontos szép sorjában kiegészíteni egymással e három szintet. Környezetünk is nagy hatást gyakorol ránk. Nyugodt körülményekre van szükségünk gyakorlataink végzéséhez. A legfontosabb az egyedüllét. Ezalatt a figyelemelterelő tényezőktől mentes, szabad tudatot értem, nem feltétlenül mások teljes kizárását. Legártalmasabb ellenségünk Folyamatos törekvéssel gyakoroljuk a Dharmát, hogy megszabadulhassunk szenvedéseinktől. Erőkifejtésünk nem csupán morális cselekvés, mely során elkerüljük a negatív utakat és pozitívakkal helyettesítjük. A Dharma gyakorlása folyamatában igyekszünk győztesen kikerülni abból a helyzetből, melybe belekerültünk; mi, saját mentális gyötrelmeink áldozatai. E gyötrelmek - mint például a túlzott ragaszkodás, gyűlölet, önteltség, mohóság - jelentik békénk és derűnk ellenségeit. Ezek mind mentális állapotok, melyek boldogtalanságot és szenvedést okozó magatartásra késztetnek minket. Miközben belső békénk és boldogságunk elérésén fáradozunk, jó, ha úgy gondolunk rájuk, mint démonokra, mert mint a démonok, állandóan üldöznek minket, és gyötrelmeken kívül mást nem adnak nekünk. Azt az állapotot, mely túl van minden negatív érzelmen, gondolaton, és túl van minden szerencsétlenségen, nirvánának nevezzük. Kezdetben közvetlenül nem lehet kiirtani magunkból ezeket az erőteljes, negatív érzelmeket. Fokozatosan és fegyelmezetten kell megközelítünk őket; azon kell igyekeznünk, hogy ezek a negatív érzelmek és gondolatok ne hatalmasodjanak el rajtunk. Ezt úgy tehetjük meg, ha morálisan irányított életmódot folytatunk. A buddhisták számára ez az erkölcstelen cselekedet elkerülését jelenti. Ezek a cselekedetek, melyekbe fizikailag: gyilkolás, lopás, verbálisan: hazudozás,