Beszámoló a es Erzsébet táborról
|
|
- Pál Jónás
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA Beszámoló a es Erzsébet táborról Zánka, Ahogy immár sokadik éve, most is nagy várakozás előzte meg az Erzsébet táborozásunkat. Izgatottan vártuk az utazás napját Zánkára, közel 60 tanulónkkal együtt. A tábor előszervezésében voltak változások az előző évekhez képest (gondolok itt az online lefoglalható programokra - az új rendszer szerint online kell időpontot foglalni az egyes tevékenységekre, így gyakran kellett figyelni a pályázati felületet, és regisztrálni több az elnevezés szerint ígéretesnek tűnő programra), de, ezt intézményvezetőnk: Podmaniczky Ágnes és Erika néni sikerrel megoldotta. Továbbá sikerült megoldani a cseregyerekek szervezését is. Végre elérkezett a nagy nap! Július 7-én, vasárnap reggel ¾ 7-kor teljes létszámmal csoportosultunk az iskola előtt. Kísérőink voltak: Hangodi Marika néni, Szabó Jánosné - Erika néni, Kántor Mónika néni, Kópor Vivi néni, Hernyes Gábor bácsi és jómagam, Pozsik Barbi néni. A start reggelén volt, aki 1
2 betegség miatt sajnos nem tudott eljönni, reménykedve a jövő évi újrapróbálkozásban. A gyerekek felkészülten, chipsszel, szendvicsekkel, üdítőkkel és hordozható hanglejátszóval, valamint egyéb technikai kütyükkel felszerelkezve indultak útra. A buszon zsizsegtek, viccelődtek egymással és percenként kérdezték meg, hogy mikor érkezünk már meg Zánkára. PIROS, CSAK A PIROS HÉ HÉ). Az út kicsit hosszú volt, de mindezt feledtette az érkezés pillanata. Erika néni becsekkolt, azaz regisztrált (CHECK IN - CHILL OUT), majd mi is csatlakoztunk hozzá és megkaptuk az 5 napra szóló karszalagunkat (mert tudjuk, hogy CSAK A A tábor elfoglalása után (1-es tábor) az ajándékcsomagok (kulacs, esőköpeny, törülköző, póló, tájékoztató, információs füzet a tábori szabályokról és a házirendről) átvétele is megtörtént hatalmas ujjongás közepette. Egy kis pihenő és felfrissülés után az ebédlő felé vettük az irányt. Az út sokak számára már ismerős volt. Az érkezés napján program még nem várt ránk, csak elfoglalta mindenki a tábor ágyát, sétálgattunk, vacsora után pedig tábornyitó és diszkó következett, amit nagyon élveztek, még a legkisebbek is és az először velünk táborozók is. Minden nap minden reggelén kőbe vésett programokkal várták a gyerekeket, kinek kedve szerint. A reggeli ébresztő és a reggeli torna a TESÓ - k (Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatárs) szervezésében nem minden esetben aratott nagy sikert. Ezután a szoba tisztaságának ellenőrzése következett saját szervezésben, Mónika néni szervezésével, végül a reggeli következett. 2
3 Heti teljesítendők: Hétfőtől csütörtökig játékos kihívások invitálták a gyermekeket, hogy még tartalmasabban teljenek napjaik. Hétfőn Szerezz új 5 barátot (minél többet ismerkedjenek, minél több táborlakóval teremtsenek kapcsolatot) Kedd Tanulj és taníts (a diákoknak egymástól kellett tanulni valami érdekeset, amit eddig nem ismertek) Szerda Pacsinap (ez egy kihívás volt) Csütörtök (mindenki köszönetet mondhatott az együtt töltött pillanatokért) Nézzük a hét programjait: Hétfő: Délelőtt ügyességi versenyen vettünk részt, tele szupernél-szuperebb feladatokkal (kötél ügyességi, kardvívás polifoam úszássegítő rúddal, kooperációs ernyő labdákkal, Seriff-es játék). 3
4 Délután: Kézműves foglalkozáson voltunk a Csorsza patak melletti Tájházban és csak ámultunk a lehetőségek tengerétől. Volt aki, karkötőt font, volt, aki táskát festett, volt, aki kőkaktuszt pingált. Bátran állíthatom, hogy kivételes alkotások születtek! 4
5 Majd utunk a lövészárokhoz vezetett, a lézerharc terepéhez, ahol 2 csapatnak kellett megvívnia egymással, játékfegyverekkel és az érzékelő sisakok segítségével. Hatalmas csata volt! Délután: Végre lesétáltunk a Balatonhoz. Volt nap, mikor sétálva, volt mikor igénybe vettük a kisvonatot. Sajnos az időjárás ellenünk volt, mert első 2 nap nem tudtunk fürdeni - a gyerekek nagy bánatára, de a további napokon azt hiszem bepótoltuk az elmaradt napokat. Volt ott vízikalandpark is, a tanár nénik örömére. Kedd: 5
6 Délelőtt és délután is a nagy létszám miatt kalandparkoztunk, azaz a drótkötélpályán próbáltuk a feladatokat végrehajtani. Volt ott tennivaló kicsiknek és nagyoknak egyaránt, például falmászás és ügyességi feladat is. Aki még nem volt, most félelmét leküzdve, de teljesítette az előtte álló akadályokat. A képek magukért beszélnek. Majd következett az est fénypontja: Freddie adott koncertet a nagysátorban. Csak úgy csattogtak a telefonok, lőtték a szelfiket. 6
7 Szerda: Sárkányhajózással indítottuk a mai napot. Előtte kaptunk kiképzést, majd mentőmellényt húztunk, elhelyezkedtek a dobosok és hajráztunk, ki ügyesen, ki kevésbé, de mindenképp lelkesen. A parton közben zajlott a kispályás foci, amelyben gyermekeink remekeltek. Részt vettünk számháborúban, szablyavíváson. Az este folyamán éjszakai akadályversenyre indultunk, a Marvel kapitány és társai filmre alapozva. Nagyon-nagyon ügyesek voltak, szinte mindentudóak! Büszkék voltunk rájuk! 7
8 Csütörtök: Délelőtt: trambulinozás, paintballozás, fürdés, íjászat elég vegyes programokkal regisztráltak bennünket Marika néni és Erika néni, de elfáradni nem volt időnk. Délután részünk volt az Utazó Planetárium által nyújtott élményben. Két hatalmas felfújt gömbe kellett beülni, befeküdni, ahol egy ismeretterjesztő kisfilmet vetítettek a bolygókról. A Ki Mit Tud - ról se felejtkezzünk el. Hatalmas és egyedülálló sikert aratott Esch Patrícia, Kovács Kati számával és Kanalas Martin, táncos lábú gyermekünk. Vastapsot kaptak! 8
9 A záró est előtt még a táborban a TESÓ k kiosztották a megérdemelt okleveleket. Kanalas Martin Ki mit tud - tánc kategória III. helyezett Esch Patrícia Ki mit tud ének kategória I. helyezett Nagyfiúk Malik csapata Foci bajnokság különdíj Kőhalmi Zétény gólkirály Dányi csapat (alsósok) focibajnokság II. helyezett 9
10 Este a tábortűz és a záróest következett. Volt ott sírás, nevetés, dedikálás és persze a hatalmas buliiiiii füstfelhőkkel és zenével! Közösen énekeltük az Erzsébet-dalt. Péntek: Már csak a reggeli utáni utolsó csomagellenőrzések maradtak, bepakolás és az indulás. Délutáni órákban értünk haza, kifáradva, teli élményekkel. A szülők inkább kíváncsian, mint aggódva várták a gyerekeiket, hiszen az egy hét folyamán minden este kaptak képes-szöveges beszámolót a facebook- os csoportban, köszönhetően Andi néninek, akinek esténként elküldtük az aznapi történéseket fényképek formájában, és aki mindig gondoskodott arról, hogy időben feltöltésre kerüljenek azok. A visszajelzések alapján a szülők igen hálásak voltak érte. Ezúton is köszönjük az iskolánk igazgatójának, Ági néninek, igazgatóhelyettesünknek, Andi néninek, hogy segítették a szervezést és támogatóink maradtak a tábor utolsó napjáig, utolsó órájáig, azaz a hazaérkezésünkig. Bízom benne, hogy mindenkinek nagyon tartalmas és élvezetes volt ez a hét. Nekünk, bízva állíthatom a többi kísérőnk nevében - az volt. Igaz, hogy állandó volt a készenlét, de megéri a gyermekek örömét látva nap, mint nap. 10
11 Indulónk: Mi vagyunk a pirosak indulónkat most hallgasd Nyári 1 a mi helyünk táborozni jöjj velünk. Sok élmény és barátság kötődik most itt Zánkán Csak a piros, csak a piros - héj, héj Csak a piros, csak a piros - héj, héj és végül egy-két aranyköpés (név nélkül) - felcsináltuk a vizet (lenn a Balaton partján) - üljön Mózes a szádra - jó keveset voltunk ma a hotelben (mármint a nyári 1-ben) - mi már összepakoltunk, a fürdőruhát meg kidobtam - meddig töltötték csapról a Balatont? - én már átúsztam a másik Balatont - menj már egy kicsit napozni (roma gyermeknek) 11
12 és akikre büszkék lehetünk Reméljük, hogy jövőre ugyanitt és újra Veletek! Köszönjük Pozsik Barbara DÖK patronáló pedagógus 12
ERZSÉBET TÁBOR Zánka
ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus
HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.
HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint
A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt
A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek
Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.
Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai
Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus
Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára A Pénzügyőr Sport Egyesület Vitorlás és Vízi Sport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyári tábort szervez a NAV dolgozók gyermekeinek. A tábor
Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység
Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai
Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban
Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó
Szakmai beszámoló. Vitorlás és vízitábor
Szakmai beszámoló Vitorlás és vízitábor Helyszín: Balatongyörök, Holiday Sportcentrum Ideje: 2013.augusztus 24-28. Létszám: - 18 fő tanuló - 4 fő pedagógus Program: 1. nap: A tábor augusztus 24-én reggel
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg
Fotó és művészetterápiás tábor
Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,
JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében
JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök
A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba
A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára A Pénzügyőr Sportegyesület Vitorlás- és Vízisport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyári tábort szervez a NAV dolgozók gyermekeinek. A tábor
Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,
Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2
VII. PET Kupa augusztus Napok, helyszínek, távolságok:
VII. PET Kupa 2019. augusztus 3-11. Napok, helyszínek, távolságok: 1. nap szombat (hajóépítés) Tivadar 2. nap vasárnap (hajóépítés) Tivadar 3. nap hétfő Tivadar Panyola 11.5 km 4. nap kedd Panyola Vásárosnamény-Gergelyiugornya
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP
GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk
- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán.
- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán. - szept. 14-én Strandolás a termálfürdőben, utazás Budapestre,
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Tanulj Utazva. Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak. Broadstairs - Anglia
Tanulj Utazva Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak Broadstairs - Anglia 1-4 hetes programok egész évben Intenzív nyelvkurzus délelőttönként Városnéző és szabadidős programok Kirándulások Szállás
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2383-2/2011. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017!
KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017! Helyszín: Hercegkúti Zemplén gyermek- és ifjúsági tábor Időpontja: július 16 július 21-ig. A tábor költsége 28.000 Ft, ami tartalmazza a: szállást + napi 3-szori étkezést
Az iskolában működő szakkörök és mindennapos testedzési lehetőségek 2008
Brassó Utcai Általános Iskola 1182 Budapest Brassó u. 1. Telefon: 291-83-23 Fax: 290-75-77 e-mail: iskola@brassoiskola.hu http:// www.brassoiskola.hu OM azonosító: 035120 Az iskolában működő ök és mindennapos
Beszámoló a 24 órás sportnapról:
Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely
KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014
Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete 2120 Dunakeszi Garas utca 24 fsz 1 Telefon : 06-70-421-3473 noe.dunakeszi@gmail.com Zánkai tábor 2014 Oldal 1 Tisztelt Kísérőink, Önkéntes segítőink! A Dunakeszi
A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.
Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk
Betlehemezés Létavértesen
A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi
Szombathely. Utazás. Vasárnap
Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította
Nagyvisnyó Túlélő tábor
Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin
4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.
4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.
Nemzetiségi nap az első osztályban
Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.
Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora
PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA:2015.06.22-26. Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus
Német Nemzetiségi Tábor június.
Német Nemzetiségi Tábor 2016. június. Idén (2016-ban) második alkalommal tudott önkormányzatunk napközis tábort szervezni a helyi általános iskolások, valamint a nagycsoportos óvodások számára. A korábbi
Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.
TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola
ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ
Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján
Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása
1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában Tata és környékének megismerése Az kirándulása Lebonyolító: Sollertia Kft. (7761 Kozármisleny,
FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI
a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap
Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercenből érkező gyermekek vendéglátásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter
KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
ERDEI ISKOLA programja
ERDEI ISKOLA programja 2010. május 10-14. Felsőtárkány Hagyd ott a várost. Csend-övembe jöjj, hagyd ott az ingerült és hetyke szókat. Itt fákat, felhőt, forrást üdvözölj, s hallgasd a zengő, mámoros rigókat.
A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.
Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,
Diákönkormányzat éves beszámolója tanév
Diákönkormányzat éves beszámolója 2014-2015.tanév 2014. szeptember 17. A DÖK alakuló ülése: tisztségviselők választása, a munkaterv megbeszélése. DÖK elnöke: Mérész Melitta, alelnöke: Bakó Kornél. Osztályok
DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE
DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2018 2019 Készítette: Pozsik Barbara DÖK patronáló tanár Dány, 2018. szeptember 1. A diákönkormányzat munkaterve Diákönkormányzatunk
Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet.
Tisztelt Szülők! Közeledik a nyári szünet! A tanévet 2017. június 15-én csütörtökön bezárjuk. Ezt követően 2017. június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi
E L Ő T E R J E S Z T É S
1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Nyári napközistábor. Köszönettel: Gáspárné Ali Júlia igh.
Nyári napközistábor Idén első alkalommal került megrendezésre iskolánkban a nyári Erzsébet napközis tábor 2017. június 26-tól 30-ig. A tábori foglalkozásokon 103 tanuló vett részt az alsó tagozatosok közül.
NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét
Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,
Összefoglaló a Nyári táborról
TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai
2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI
2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi
Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában
Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek
2018. évi DECEMBER havi programok
2018. évi DECEMBER havi programok Időpont Program, rendezvény Felelős december 3. hétfő 13 óra december 3-4-5. hétfő kedd - szerda december 3. hétfő 8 óra december 4. kedd december 4. kedd december 5.
Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca
Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának
A 2016/17. tanév munkaterve
A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet
I. Szitás Róbert 18.000 gr,
Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,
Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a
Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az
Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.
5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:
Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082
Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI
Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus
Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus 2018. 05. 25.-29. Hétfő: A tábor reggel 8-kor indult, névsorellenőrzéssel és gyors programismertetővel. Reggeliztünk, majd három csoportra osztottuk
Programtervezet Angol nyelvi verseny
Programtervezet Angol nyelvi verseny Alsós nyelvi verseny 2014. november 24. 14:00 angol nyelvi verseny írásbeli forduló 2014. december 12. 14:00 angol nyelvi verseny szóbeli forduló 3 csoportban (3 2
Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában
Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én
KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!
KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük
Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról
Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.
Kerékpártúra az országhatár mentén 20. szakasz Berettyóújfalu - Debrecen
Kerékpártúra az országhatár mentén 20. szakasz 2017.07.15. Berettyóújfalu - Debrecen A 20. szakasz Berettyóújfalu Debrecen 68 km távolságú kerékpártúrára 2017. július 15-én került sor. A résztvevőknek
VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.
Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez
Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV
Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Információk az iskoláról 8 osztályos általános iskola 8 osztály ~190 tanuló 16 pedagógus Az épület akadálymentesítve Célunk hogy, a hozzánk érkező gyerekek megtanulják,
A Baross az Erasmus+ programjában
A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk
Közzétételi lista 2015/2016. tanévre. Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Arany János Tagintézménye
Közzétételi lista 2015/2016. tanévre Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Az iskola címe: 6447. Felsőszentiván Szent István utca 19. OM azonosító: 027735-006 Elérhetőségek: Intézményvezető:
TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor
TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821
I. Utazással, kíséréssel és befizetéssel kapcsolatos tudnivalók
Tisztelt Szülő! Ezúton tájékoztatom, hogy a 2015. évi nyári napközis tábort ebben az évben is a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban szervezzük meg. A tábor 8 héten keresztül négy turnusban kerül lebonyolításra.
KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás
Október havi programok
Október havi programok október 2. hétfő kirándulás 1-2-4-8 csoport Margitsziget október 3. kedd folytatódik az úszás / az első turnus október 5-ig tart / Szeptember 19-én elmaradt az úszás, mert nem érkezett
Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018.
Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. I. A pályázat rövid összefoglalója A pályázat kiírója a PontVelem Nonprofit Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló u. 1-3.) e-mail cím: palyazat@pontvelem.hu
A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot:
Intézményünk a pályázat útján nyert összegbıl táboroztatott hátrányos helyzető gyermekeket. A hét minden napján 16 gyermek és 4 családgondozó vett részt a programokon. Az Intézményünkhöz tartozó 6 település
Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása
Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is
Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév
Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd
Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.
Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az
Eötvös Dorka riportja
Eötvös Dorka riportja Nemrég értünk vissza a 2011es sítáborból. Kíváncsi voltam mások véleményére is, megkérdeztem Farkas József tanár urat, Sallai Lucát, Stubnya Bencét és Gruhala Ádámot. Én személy szerint
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen
Magyar Williams Szindróma Társaság Afrikai családi fejlesztő tábor 2014.07.06-13., Balatonfüred
Magyar Williams Szindróma Társaság Afrikai családi fejlesztő tábor 2014.07.06-13., Balatonfüred Idén is megrendeztük a már hagyományos családi fejlesztő táborunkat Balatonfüreden. A 130 fős táborban 54
Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...
Tábori hírmondó 2012 Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Hétfő: Reggeli után megalakultak a csapatok; a Sárkányok, a Sárkányölők, a Lelkesek és a JC csapat. Komoly szabályok vannak, pontokat
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy
A Pasaréti Gimnázium hírlevele
A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2014/2015-ös tanévének májusi hírlevelében megtalálhatja az állandó és várható programjainkat, valamint közérdekű információinkat.
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1. szept. 1-7 8.00 Évnyitó utána 3 osztályfőnöki óra 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 2. szept. 8-14 a 12-es évfolyam
VIZI SÁRKÁNYOK. Hajdúnánás Városi Önkormányzat I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA
Hajdúnánás Városi Önkormányzat VIZI SÁRKÁNYOK I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA A verseny célja: Megismertetni a vízi sportok egyik csapatépítő ágával a tanuló ifjúságot
A Fordan Tánccentrum órarendje novembertől 6.0 HÉTFŐ
HÉTFŐ 09.30 09.30 09.30 09.30 09.45 09.45 09.45 09.45 Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 15.30 15.30 15.30 15.30 Rock n Roll Iskola 15.45 15.45 15.45 Heartbreakers 16.00 Fashion
XXVIII. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR 2013. AUGUSZTUS 4-11. PROGRAM
XXVIII. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR 2013. AUGUSZTUS 4-11. PROGRAM Augusztus 4. Vasárnap 13.00-15.00 Érkezés, elhelyezkedés 15.00-18.00 Kézműves foglalkozások (Varga Edit, Katona Mihály,
NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2015. május 18-19. 1 A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI