SZKB_104_01 É N É S A M Á S I K BARÁTSÁG SZÜLETIK. A modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK B 4.
|
|
- Antal Török
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZK_104_01 É N É S M Á S I K RÁTSÁG SZÜLETIK modul szerzője: Iván Márta SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 4. ÉVFOLYM
2 TNÁRI RÁTSÁG SZÜLETIK 4. ÉVFOLYM 7 MODULVÁZLT tevékenység célja, I. Ráhangolás, a feldolgozás előkészítése I/a Megfigyelési játékok gyerekek körbeállnak, adott jelre elfordulnak, és változtatnak valamit magukon. Utána visszafordulnak, és igyekeznek felismerni a társaikon történt változásokat. 5 perc Pontos megfigyelés, pontos megfogalmazás Egymás türelmes meghallgatása gyerekek háttal állnak a kör közepének. míg hátat fordítanak, a tanár változtat valamit a kör közepén elhelyezett tárgyakon. Visszafordulva igyekeznek felismerni, mi változott meg. 5 perc Pontos megfigyelés Egymás türelmes meghallgatása Tárgyak a tanár választása szerint tanár kérdései alapján a gyerekek véleményt mondanak a játékról. (Mi a véleményetek erről a játékról? Miért játszottuk? pontos megfigyelés segíti környezetünk, társaink megismerését is.) 2 perc Véleményalkotás Tapasztalatok tudatosítása Egymásra figyelés Frontális osztálymunka
3 8 SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK TNÁRI tevékenység célja, I/b Ismeritek-e a társaitokat? szókártyákon egy-egy tulajdonság szinonimái olvashatók. Mindegyik gyerek húz egy kártyát. z összetartozók megkeresik egymást, így alakulnak ki a csoportok. 3 perc soportalakítás csoportalakítás D1 (Szókártyák) csoportokon belül párokat alkotnak a gyerekek, és 3-3 percben olyasmit mondanak el magukról, amit fontosnak tartanak, és amit a többiek valószínűleg nem ismernek. 6 perc Egymásra figyelés Önismeret páros szóforgó I/c eszámoló az új információkról csoporttagok 2-2 percben beszámolnak a többieknek a társuktól hallott új információról. megismert sajátosságok továbbadása Kommunikációs készség szóforgó soportonként különböző színű lapokra írják az új információkat. lapokból mindenki húz egyet, és megpróbálja kitalálni, kire vonatkoznak a leírtak. ( saját színét nem húzhatja senki.) z osztálytársak és az olvasottak párosítása Empátia soportmunka Önálló munka soportonként különböző színű papírcsíkok, filctollak
4 TNÁRI RÁTSÁG SZÜLETIK 4. ÉVFOLYM 9 tevékenység célja, II. z új tartalom feldolgozása II/a Szövegfeldolgozás tanulók önállóan elolvassák a szöveget, és ehhez kapcsolódóan kérdéseket írnak a csomagolópapírra (ennek alapján történik majd a szóvivők beszámolója). Megvitatják, melyik kérdésről szeretnének beszélgetni. Ha nem tudnak megegyezni, szavazással döntenek. 20 perc Mások szempontjainak tekintetbevétele Kompromisszumkészség Együttműködés csoportban kerekasztal D2 (Szerepkártyák) D3 (Sivók Irén: arátfülek részlet) somagolópapír, vastag filctollak csoportonként tanulók önállóan, feladatlapon dolgozzák fel a szöveget. 1 Lényegkiemelés Önálló munka D3 (Sivók Irén: arátfülek részlet) D4 (Feladatlap) szöveg megismerése után a tanulók jeleneteket terveznek, esetleg többféle szereposztásban is. 10 perc Élethelyzetek megjelenítése Testbeszéd Kreativitás soportmunka dráma II/b eszámoló csoportszóvivők a plakátok segítségével bemutatják a felmerült kérdéseket, beszámolnak a különféle véleményekről, érvekről. 12 perc Kommunikációs készség csoportszóforgó
5 10 SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK TNÁRI tevékenység célja, tanulók a megoldókulcs alapján ellenőrzik a feladatlap kérdéseire adott válaszaikat. Időkitöltő: illusztráció készítése a szövegrészlethez vagy a könyv olvasgatása, nézegetése. 10 perc Önellenőrzés Önálló munka D5 (Megoldókulcs a feladatlaphoz) csoportok bemutatják a jeleneteket. 1 II/c személyes tapasztalatok előhívása ti barátságaitok hogyan születtek? gyerekek választhatnak jelenlegi vagy korábbi barátságaik közül egyet, amelynek élményét, tapasztalatait szívesen megosztják csoportjuk tagjaival. 15 perc Élménymegosztás Türelem szóforgó ti barátságaitok hogyan születtek? gyerekek választhatnak jelenlegi vagy korábbi barátságaik közül egyet, amelynek élményét, tapasztalatait szívesen megosztják csoportjuk tagjaival. z emlékeket írásban vagy rajzban rögzítik. 15 perc Élménymegosztás Visszaemlékezés plakátkészítés somagolópapír, filctollak szükség szerint a csoportoknak
6 TNÁRI RÁTSÁG SZÜLETIK 4. ÉVFOLYM 11 tevékenység célja, ti barátságaitok hogyan születtek? gyerekek választhatnak jelenlegi vagy korábbi barátságaik közül egyet, amelynek élményét, tapasztalatait szívesen megosztják csoportjuk tagjaival. felidézett emlékeket jelenetekbe ágyazva mutatják be, felkészülés után. 15 perc Élménymegosztás Testbeszéd Kreativitás Mindennapi élethelyzetek eljátszása soportmunka dráma II/d visszaemlékezések megismertetése a társakkal szóvivők beszámolnak a csoportokban elhangzottakról. Kifejezőkészség csoportszóforgó gyerekek megtekintik az elkészült plakátokat. Személyes ismeretek megosztása Három megy, egy marad csoportok bemutatják a jeleneteket. látottak értelmezése Metakommunikációs jelek megértése csoportforgó III. z új tartalom összefoglalása, ellenőrzés és értékelés III/a Hogyan születik a barátság? tanulók az olvasottak és a felidézett tapasztalatok alapján írásban válaszolnak arra, hogy miként születik a barátság. 10 perc Rendszerezés kerekasztal
7 12 SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK TNÁRI tevékenység célja, tanulók megfogalmazzák, mi volt számukra a legfontosabb a mai foglalkozáson. Lényegkiemelés szóforgó III/b Értékelés tanulók megfogalmazzák véleményüket (befejezetlen mondat): Változott a véleményem abban, hogy Nem változott a véleményem abban, hogy Ma tudtam meg, hogy Szeretném tudni, hogy Önértékelés Véleményalkotás Véleménynyilvánítás beszélgetőkör tanulók leírják véleményüket (befejezetlen mondat): Változott a véleményünk abban, hogy Nem változott a véleményünk abban, hogy Ma tudtuk meg, hogy Szeretnénk tudni, hogy 12 perc Önértékelés Véleményalkotás Véleménynyilvánítás kerekasztal
SZKC 103_13. A modul szerzője: Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM
SZK 103_13 a z é n d i m e n z i ó i Megfigyelés modul szerzője: Schüttler Vera SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 3. ÉVFOLYM 136 Megfigyelés Tanári MODULVÁZLT tevékenység célja, I. Ráhangolás,
ÉDES MOSTOHA BÕVÜL A CSALÁD?
SZKB 208_03 FELKÉSZÍTÉS FELNÕTT SZEREPEKRE ÉDES MOSTOH BÕVÜL CSLÁD? Készítette: Págyor Henriett és Marsi Mónika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 8. ÉVFOLYM TNÁRI ÉDES MOSTOH BÕVÜL CSLÁD?
EGY NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDŐ SZERVEZET: A GREENPEACE
POLGÁR DEMOKRÁIÁN EGY NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDŐ SZERVEZET: GREENPEE Készítette: Neumayer Éva SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENI 8. ÉVFOLYM SZK208_24 330 SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK
cián a tiszában 9. ÉVFOLYAM SZKA_209_36 P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Készítette: Ur Anita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n cián a tiszában Készítette: Ur nita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_36 540 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
SZKB_104_02 É N É S A M Á S I K MIÉRT JÓ A BARÁTSÁG? A modul szerzője: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK B 4.
SZK_104_02 É N É S M Á S I K MIÉRT JÓ RÁTSÁG? modul szerzője: Lissai Katalin SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 4. ÉVFOLYM 16 SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK TNÁRI MODULVÁZLT
É N É S A M Á S I K MACÓKA ÉS A PIKNIK SZKB_103_01. A modul szerzôje: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3.
É N É S M Á S I K MCÓK ÉS PIKNIK modul szerzôje: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZK_103_01 8 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI MODULVÁZLT tevékenység
FÉNYJELENSÉGEK A TERMÉSZETBEN
POLGÁR DEMOKRÁCIÁBN FÉNYJELENSÉGEK TERMÉSZETBEN Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCI 8. ÉVFOLYM SZK208_17 TNÁRI FÉNYJELENSÉGEK TERMÉSZETBEN 8. ÉVFOLYM 243 MODULVÁZLT
A szülők ifjúkori tervei és a jelen
SZK_104_11 Kérlek, meséld el! szülők ifjúkori tervei és a jelen Én és a világ modul szerzõje: Béri Eszter SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYM 176 Szociális, életviteli és környezeti
KAPU II. Mi van a saját kapunk mögött?
SZKC 104_02 ÉN DIMENZIÓI KPU II. Mi van a saját kapunk mögött? modul szerzője: Kovács Erzsébet Z SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYM TNÁRI KPU II. 4. ÉVFOLYM 23 MODULVÁZLT tevékenység
Ki az ombudsman? 10. ÉVFOLYAM. T o l e r a n c i á r a n e v e l é s SZKC_210_09. A modul szerzője: Págyor Henriett
T o l e r a n c i á r a n e v e l é s Ki az ombudsman? modul szerzője: Págyor Henriett SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM SZKC_210_09 74 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
SZKA_106_27. A modul szerzője: Dobos Orsolya. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
kóla SZK_106_27 é n é s a v i l á g modul szerzője: Dobos Orsolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 380 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári MODULVÁZLT tevékenység
SZKA_104_15 Lakóhelyünk I. Városunk. A modul szerzõje: Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYAM
SZKA_104_15 Lakóhelyünk I. Városunk Én és a világ A modul szerzõje: IFA Műhely SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYAM 256 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári MODULVÁZLAT
tanári értékelés önértékelés
SZKC 208_01 T o l e r a n c i á r a n e v e l é s tanári értékelés önértékelés modul szerzője: N. Kollár Katalin, Somogyi Mónika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 8. ÉVFOLYM szociális, életviteli
SZKA_103_10. A modul szerzôje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM
é n é s a v i l á g Közlekedés modul szerzôje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZK_103_10 148 Szociális, életviteli és környezeti KOMPETENCIÁK TNÁRI MODULVÁZLT
Az én helyem, az én kuckóm I.
SZKC 103_10 a z é n d i m e n z i ó i z én helyem, az én kuckóm I. modul szerzője: Dallos Tamásné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM Tanári z én helyem, az én kuckóm I. 107 MODULVÁZLT
játéktér ii. 2. ÉVFOLYAM a z é n d i m e n z i ó i SZKC_102_11 A modul szerzõi: Sáfár Anita, Schüttler Vera
TEREK SZKC_102_11 a z é n d i m e n z i ó i játéktér ii. modul szerzõi: Sáfár nita, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári terek játéktér ii. 2. évfolyam 143
Az együttjátszás öröme
SZKB_101_04 tükör két oldalán z együttjátszás öröme Én és a MÁSIK modul szerzõje: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 40 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
a római köztársaság korát megidézô szerepjáték
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Szenátorok egymás közt a római köztársaság korát megidézô szerepjáték Készítette: Baracs Nóra és Magasi ndrás SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9.
Az én helyem, az én kuckóm II.
SZKC 103_11 a z é n d i m e n z i ó i z én helyem, az én kuckóm II. modul szerzője: Dallos Tamásné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM Tanári z én helyem, az én kuckóm II. 117 MODULVÁZLT
A piac szerepe az ókori Rómában
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n lkudozzunk! piac szerepe az ókori Rómában Készítette: Erdei Erika, Kabdebó Ferenc és Ur nita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_03
Csokoládé az idegenekkel szembeni előítéletek
SZKC_211_05 T o l e r a n c i á r a n e v e l é s Csokoládé az idegenekkel szembeni előítéletek modul szerzői: págyor Henriett enedek Fülöp SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCI 11. ÉVFOLYM tanári
SZKA_106_10. A modul szerzője: Leléné Gonda Irén. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
fiúk, lányok SZK_106_10 é n é s a v i l á g modul szerzője: Leléné Gonda Irén SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 140 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári MODULVÁZLT
A hétköznapok 3. ÉVFOLYAM SZKA_103_31. A modul szerzôje: Ádám Ferencné, Szabó Anna Kornélia SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
é n é s a v i l á g hétköznapok kincsei Ásványkincsek, ércek modul szerzôje: Ádám Ferencné, Szabó nna Kornélia SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZK_103_31 tanári hétköznapok
TEREK ITT ÉS OTT I. Intim tér, közös tér
SZKC 104_10 ÉN DIMENZIÓI TEREK ITT ÉS OTT I. Intim tér, közös tér modul szerzője: Dobrovitzky Katalin Z SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYM 120 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI
Számjel. Fejezet. Mérlegjelentés - IV. negyedéves gyorsjelentés. 2012 Gyorsjelentés ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 722601 1051 14 02/00 050984 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1101 Mérlegjelentés - IV. negyedéves
NEM VAGYOK MÁR GYEREK!
SZKB 208_02 FELKÉSZÍTÉS FELNÕTT SZEREPEKRE NEM VGYOK MÁR GYEREK! Készítette: Simon Gabriella SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 8. ÉVFOLYM 18 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCI
SZKC 103_14. A modul szerzője: Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM
SZK 103_14 a z é n d i m e n z i ó i Szivárvány modul szerzője: Schüttler Vera SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 3. ÉVFOLYM Tanári Szivárvány 147 MODULVÁZLT tevékenység célja, I. Ráhangolás,
Írott és íratlan törvények az ókorban
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Melyiket válasszam? Írott és íratlan törvények az ókorban Készítette: Erdei Erika, Kabdebó Ferenc és Ur nita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9.
6. ÉVFOLYAM. é n é s a v i l á g SZKA_106_07
foglalkozások, SZK_106_07 é n é s a v i l á g mesterségek modul szerzője: IF Műhely (Dr. Mihály Ottó, Falus Katalin, Jakab György, F. Kristóf Mária, Czincz Józsefné, Iván Márta, Janicsek Lajos Tamás, Kálmán
Különböző családtípusok
SZKC 208_02 T o l e r a n c i á r a n e v e l é s családi kresz Különböző családtípusok modul szerzője: Borbélyné Nagy Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 8. ÉVFOLYM tanári CSLÁDI KRESZ
7. ÉVFOLYAM. T o l e r a n c i á r a n e v e l é s. A modul szerzői: Marsi Mónika Págyor Henriette Farkas Magdolna
T o l e r a n c i á r a n e v e l é s Csak lógok a neten A TV, az internet- és a mobiltelefonhasználat csapdái A modul szerzői: Marsi Mónika Págyor Henriette Farkas Magdolna SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI
1. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõi: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva. SZKA_101_39 Együtt az osztály
SZKA_101_39 Együtt az osztály Én és a világ A modul szerzõi: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM tanári együtt az osztály 1. évfolyam 403 MODULVÁZLAT
SZKC 103_07. A modul szerzője: Andóné Nagy Katalin, Petik Ágota, SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM
SZKC 103_07 a z é n d i m e n z i ó i ndris beszélget modul szerzője: ndóné Nagy Katalin, Petik Ágota, Ruzsa Ágnes SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 66 ndris beszélget Tanári
2012 Mérleg - IV. negyedév
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 428710 1254 19 3805 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 8417 Csetény Rákóczi utca 30
SZKC_102_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõje: Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.
LÁZÁR ERVIN: SZEGÉNY SZKC_102_08 DZSONI ÉS ÁRNIK a z é n d i m e n z i ó i miben vagyunk ügyesek modul szerzõje: Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári lázár
Egy öreg alkotmány. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya A 11. ÉVFOLYAM. p o l g á r a d e m o k r á c i á b a n. A modul szerzője: Magasi András
SZK_211_07 p o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Egy öreg alkotmány z merikai Egyesült Államok alkotmánya modul szerzője: Magasi ndrás SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 11. ÉVFOLYM tanári
LEGFONTOSABB TERMÉSZETI KINCSÜNK: A TALAJ
POLGÁR DEMOKRÁCIÁBN LEGFONTOSBB TERMÉSZETI KINCSÜNK: TLJ Készítette: Vásárhelyi Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCI 8. ÉVFOLYM SZK208_26 362 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
POLGÁR A DEMOKRÁCIÁBAN VÁSÁRLÁS TUDATOSAN SZKA208_41. Készítette: Neumayer Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA 8.
POLGÁR DEMOKRÁIÁN VÁSÁRLÁS TUDTOSN Készítette: Neumayer Éva SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENI 8. ÉVFOLYM SZK208_41 TNÁRI VÁSÁRLÁS TUDTOSN 8. ÉVFOLYM 539 MODULVÁZLT tevékenység célja/ I. Ráhangolás,
Maszkok tánca. Ausztrália természeti népei és környezethez való viszonyuk 9. ÉVFOLYAM SZKA_209_22. P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Maszkok tánca usztrália természeti népei és környezethez való viszonyuk Készítette: Tomory Ibolya SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_22
A SZATMÁRI BÉKE ÁRULÓ VOLT-E KÁROLYI? 10. ÉVFOLYAM P O L G Á R A D E M O K R Á C I Á B A N SZKA_210_09. A modul szerzôje: Magasi András
P O L G Á R D E M O K R Á C I Á B N SZTMÁRI BÉKE ÁRULÓ VOLT-E KÁROLYI? modul szerzôje: Magasi ndrás SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM SZK_210_09 TNÁRI SZTMÁRI BÉKE 10. ÉVFOLYM
2. ÉVFOLYAM. a z é n d i m e n z i ó i SZKC_102_14. A modul szerzõi: Andóné Nagy Katalin, Petik Ágota, ruzsa Ágnes, Korbai Katalin
JÁTSZNI JÓ, SZKC_102_14 NEM CSK GYÕZNI! a z é n d i m e n z i ó i modul szerzõi: ndóné Nagy Katalin, Petik Ágota, ruzsa Ágnes, Korbai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM
2013 Mérleg - III. negyedév
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 722601 1051 14 02/00 050984 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1101 Mérlegjelentés - III.
A Szabad Európa Rádió
SZK 212_16 p o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Szabad Európa Rádió modul szerzője: Baracs Nóra SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 12. ÉVFOLYM Tanári a Szabad Európa Rádió 12. évfolyam
a mostari öreg híd Hídépítés egymás között
SZK 212_12 p o l g á r a d e m o k r á c i á b a n a mostari öreg híd Hídépítés egymás között modul szerzője: Török Ildikó SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 12. ÉVFOLYM 190 szociális, életviteli
SZKA_103_01. A modul szerzôje: Szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM
é n é s a v i l á g Épül a házunk A modul szerzôje: Szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM SZKA_103_01 Szociális, életviteli és környezeti KOMPETENCIÁK TANÁRI MODULVÁZLAT
örökbefogadás hülye ötletei 9. ÉVFOLYAM SZKA_209_33 P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Készítette: Bányai László
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n örökbefogadás az apám hülye ötletei Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_33 tanári örökbefogadás 9. évfolyam
Sodródás és szembenállás Sorsok a vészkorszakban
Sodródás és szembenállás Sorsok a vészkorszakban I. Modulterv Bános Tibor-interjú 10 teljes I/A/1, I/B/1, I/C/1 feladatok megoldása Az interjú megtekintése az elejétől A megszállás után néhány héttel megkezdődik
2013 Mérleg - III. negyedév
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 329365 1051 20 17/00 059888 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1113 Budapest Karolina út 19-21
2013 Mérleg - II. negyedév
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 722722 1051 14 12/00 230782 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS
AZ 1000-SZERES AKKUMULÁTOR
P O L G Á R D E M O K R Á C I Á B N Z 1000-SZERES KKUMULÁTOR EGY KIS DOBOZ ELINDUL, HOGY MEGVÁLTOZTSS VILÁGOT Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 7. ÉVFOLYM SZK_207_11
SZKA_103_20. A modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM
é n é s a v i l á g Enyém tiéd modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZK_103_20 tanári Enyém tiéd 3. évfolyam 259 MODULVÁZLT tevékenység célja, I. Ráhangolás,
A HAGYOMÁNYOK SZEREPE A KÖZÖSSÉG ÉLETÉBEN
É N É S M Á S I K HGYOMÁNYOK SZEREPE KÖZÖSSÉG ÉLETÉEN modul szerzôje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZK_103_07 70 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
A világ gyermekei I. és nehézségek 7 ÉVFOLYAM. T o l e r a n c i á r a n e v e l é s. A modul szerzői: Borbélyné Nagy Éva Farkas Magdolna
T o l e r a n c i á r a n e v e l é s világ gyermekei I. Gyermeksorsok és -életek, örömök és nehézségek modul szerzői: Borbélyné Nagy Éva Farkas Magdolna SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCI
Divat vagy kulturális szimbólum?
T o l e r a n c i á r a n e v e l é s Divat vagy kulturális szimbólum? Testdíszítés, ékszerek használata kulturális tükörben modul szerzője: Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI
ne félj, mások is így csinálják
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n ne félj, mások is így csinálják Készítette: ányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_34 tanári ne félj, mások is így csinálják
Erdei iskolába megyünk
Erdei iskolába megyünk Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák 6. évfolyam Programcsomag: Én és a világ Ember és környezete A modul szerzője: Béri Eszter MODULLEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott
SZKA_106_22. A modul szerzője: Tóth Tamás. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
szükségletek és SZK_106_22 é n é s a v i l á g igények modul szerzője: Tóth Tamás SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM tanári szükségletek és igények 6. évfolyam 301 MODULVÁZLT Tevékenységek
SZKA_103_29. Vegyszerek. A modul szerzôje: Szabó Anna Kornélia és Ádám Ferencné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3.
é n é s a v i l á g Veszélyes anyagok álruhában Vegyszerek a környezetben A modul szerzôje: Szabó Anna Kornélia és Ádám Ferencné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM SZKA_103_29
SZKC 103_06. A modul szerzője: Sáfár Anita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM
SZKC 103_06 a z é n d i m e n z i ó i titkos barát leleplezése modul szerzője: Sáfár nita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 56 titkos barát leleplezése Tanári MODULVÁZLT Tevékenységek
szka102_31 É N É S A V I L Á G Készítette: Iván Zsuzsa SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM
szka102_31 É N É S A V I L Á G Milyen az iskolánk környéke? Készítette: Iván Zsuzsa SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 340 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári
SZKB_104_12 É N É S A M Á S I K NÉHA NEHÉZ DÖNTENI. A modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK B 4.
SZK_104_12 É N É S M Á S I K NÉH NEHÉZ DÖNTENI modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYM 146 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI MODULVÁZLT
SZKC 103_02. Motívumok különböző. Népek és tárgyaik. A modul szerzője: Dobrovitzky Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
SZKC 103_02 a z é n d i m e n z i ó i Motívumok különböző kultúrákban II. Népek és tárgyaik modul szerzője: Dobrovitzky Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 18 Motívumok
körülöttünk Nélkülözhetetlen a környezetünkben 1. ÉVFOLYAM Én és a világ A modul szerzõje: Tomposné Tóth Ibolya SZKA_101_33
SZKA_101_33 A víz és a levegő körülöttünk Én és a világ Nélkülözhetetlen anyagok a környezetünkben A modul szerzõje: Tomposné Tóth Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 332
Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben
SZKB_105_06 Titkok a Titkok Kamrájából 3. Én és a MÁSIK Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben modul szerzõi: ndóczi Balogh Éva Palánkainé Sebők Zsuzsanna SZOCIÁLIS,
SZKA_101_26. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM
SZK_101_26 Élőlények és életműködésük Én és a világ modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 274 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
2010.8.31. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 228/15 HATÁROZATOK
2010.8.31. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 228/15 HATÁROZATOK A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2010. augusztus 26.) a ló-, juh- és kecskefélékhez tartozó állatok spermáinak, petesejtjeinek és embrióinak, valamint
POLGÁR A DEMOKRÁCIÁBAN A TITOK SZKA208_42. Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA 8. ÉVFOLYAM
POLGÁR DEMOKRÁCIÁBN TITOK Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCI 8. ÉVFOLYM SZK208_42 552 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI MODULVÁZLT Tevékenységek
Eltévedés egymásrautaltság hazatalálás
SZKB_101_11 madarak vándorlása Eltévedés egymásrautaltság hazatalálás Én és a MÁSIK modul szerzõje: Czincz Józsefné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 108 Szociális, életviteli
a gyermek jogai és az unicef
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n a gyermek jogai és az unicef Készítette: Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_37 tanári a gyermekek jogai és az unicef
MŰVÉSZETI, ESZTÉTIKAI KOMPETENCIA ÁLLATHANGOK A ZENÉBEN
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6 7 2 2 Szeged, Kossuth L. sgt. 2 3.) MŰVÉSZETI, ESZTÉTIKAI
ÖSSZETARTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG
K I S M Á ÖSSZETRTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG N SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK É É S modul szerzôje: Lissai Katalin 3. ÉVFOLYM SZKB_103_03 30 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
A) MÉRLEG-JELENTÉS 2007. I. negyedév
2007. I. negyedév változás változás nem I. Immateriális javak (nettó érték) (111-112, 118) 01 18 016 3 302 208 21 526 I/a Ebbıl: Immateriális javakra adott elılegek (118) 02 II. Tárgyi eszközök (nettó
A KOMMUNIKÁCIÓFEJLESZTÉS
IGL Á.M.K SPECIÁLIS ÁLTLÁNOS ISKOL, SZKISKOL ÉS DIÁKOTTHON KOMMUNIKÁCIÓFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI TÖRTÉNELEMÓRÁN MODULGYŰJTEMÉNY Készítették: Bétériné Fuszkó Dóra, Farkas nnamária, Völgyi Renáta Módszertani
szka102_34 É N É S A V I L Á G Készítette: Ádám Ferencné (Szabó Anna Kornélia) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.
szka102_34 É N É S A V I L Á G Biztosan szükséged van rá? Vágyaim és szükségleteim Készítette: Ádám Ferencné (Szabó Anna Kornélia) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM TANÁRI
A településünk működése
SZK_104_17 Lakóhelyünk III. településünk működése Én és a világ modul szerzõje: IF Műhely SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYM 286 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG
É N É S M Á S I K ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG modul szerzôje: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZKB_103_11 106 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI
2. ÉVFOLYAM. a z é n d i m e n z i ó i SZKC_102_15. A modul szerzõi: Andóné Nagy Katalin, Petik Ágota, ruzsa Ágnes, Korbai Katalin
JÁTSSZUNK LDÁVL! SZKC_102_15 a z é n d i m e n z i ó i modul szerzõi: ndóné Nagy Katalin, Petik Ágota, ruzsa Ágnes, Korbai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári Játsszunk
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel
1. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõi: Bánki Vera szabolcs Csilla. SZKA_101_02 A világ körülöttünk I.
SZKA_101_02 A világ körülöttünk I. Én és a világ A modul szerzõi: Bánki Vera szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 24 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
ELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai ü l é s é r e
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS E L N Ö K E /2012 ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai ü l é s é r e Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről
KARTHÁGÓT PEDIG EL KELL PUSZTÍTANI
P O L G Á R D E M O K R Á C I Á B N KRTHÁGÓT PEDIG EL KELL PUSZTÍTNI Készítette: Püspöki Péter SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 7. ÉVFOLYM SZK_207_01 8 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI
KONFLIKTUSOK MEGJELENÉSE SZÓLÁSOKBAN, KÖZ - MONDÁSOKBAN
É N É S M Á S I K KONFLIKTUSOK MEGJELENÉSE SZÓLÁSOKBN, KÖZ - MONDÁSOKBN modul szerzôje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZKB_103_12 114 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI
Romák a történelemben Mária Teréziától napjainkig
SZKA_211_17 p o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Historia Romani I. Romák a történelemben Mária Teréziától napjainkig A modul szerzője: Bársony János és Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI
A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK 2013. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERVE
A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK 2013. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERVE Szolnok, 2012. november 13. Készítette: Szőllősiné Görög Mária belső ellenőr Jóváhagyta: Dr. Nánási Illés a törvényszék
SZKC_105_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.
TÖRTÉNETEK II. SZK_105_08 a z é n d i m e n z i ó i nyúl vagy oroszlán? az én tudásom és mások tudása modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM
Széchenyi és Kossuth vitája
SZK_211_06 p o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Széchenyi és Kossuth vitája modul szerzője: Püspöki Péter SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 11. ÉVFOLYM 72 Szociális, életviteli és környezeti
2011 MÉRLEG - I. negyedév
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 365028 1251 07 0200 889900 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2400 Dunaújváros Bartók Béla
AZ EU A NEMZETKÖZI EGYÜTTMÛKÖDÉS TEREPE
POLGÁR DEMOKRÁCIÁBN Z EU NEMZETKÖZI EGYÜTTMÛKÖDÉS TEREPE Készítette: Baracs Nóra Magasi ndrás SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCI 8. ÉVFOLYM SZK208_11 128 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI
AZ ARCODRA VAN ÍRVA 5. ÉVFOLYAM. a z é n d i m e n z i ó i SZKC_105_02. A modul szerzõi: Korbai Katalin, mészáros János
TÜKÖR II. SZK_105_02 a z é n d i m e n z i ó i Z RODR VN ÍRV modul szerzõi: Korbai Katalin, mészáros János SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM tanári tükör ii. az arcodra van írva
REND ÉS RENDETLENSÉG I. Rend és rendetlenség a közvetlen környezetünkben
SZK 104_13 ÉN DIMENZIÓI REND ÉS RENDETLENSÉG I. Rend és rendetlenség a közvetlen környezetünkben modul szerzője: Schüttler Vera Z SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 4. ÉVFOLYM TNÁRI REND ÉS
2011 Mérleg - IV. negyedév
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 722667 1051 14 07/00 229979 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3526 Miskolc Szentpéteri kapu
Az én helyem, az én kuckóm III.
SZKC 103_12 a z é n d i m e n z i ó i z én helyem, az én kuckóm III. modul szerzője: Dallos Tamásné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 128 z én helyem, az én kuckóm III. Tanári
mozgás, sport a szabadban 3. 6. ÉVFOLYAM é n é s a v i l á g SZKA_106_06 A modul szerzője: Somogyiné Kuti Ilona
mozgás, sport a SZKA_106_06 é n é s a v i l á g szabadban 3. A modul szerzője: Somogyiné Kuti Ilona SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM 88 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Kippkopp és Tipptopp Egyedül nem jó SZKB101_06 SZKB_101_06 Kippkopp és Tipptopp Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 64 Szociális, életviteli
Az actiumi csata modellezése
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Tarsolyodban a marsallbot z actiumi csata modellezése Készítette: Erdei Erika, Kabdebó Ferenc és Ur nita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási
ö ö ü ü ű ö Í ö ö ö ű Í ü ű ö ö ö ü ű ö ö ö ö ö Í ű ű ü ü Ó ű ö ö É ü ö ö ö ü ü É ö ü ö Á ü Á ű ü ű ű ű ű Í ÍÁ ü ö ö ö ü ü ü É ü ü Á ö ü ü ö ö ű ü ö ü ü ü ö ü ü ü ö ü ü ü ö ö ü ű ö ű ü ö ü ü ö ű ü Í ü
Í ű Á Á ű ü ü ü ű Í ü ü ü ü Í ű ű ü ü ű ü ü ű ü Í Í É Á Á Á É Á Ö Á Á Á ü É Ó Á Á Á Á É É Á ű É É Á ű ű Á Í Á Í É Á Á Á Á Á Á Ó Á ű ű ü ű ű ű ű ű ü ű Ó ü ű ü ü ű ü ű Í Í ü ű ü ü ü ü ü ű ü ű ü ü ü ü ü ű
ó ö ó Í Í Ó Í Á Í Í Í Ó Ú ó Í Ó ó Ó ó Í Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó Ó ó ö ó Ú Í Í Ó Ó Ó Í Ó Ú É Í Í Í Ú Ó ő Í Í Ó Ó Ú Ó Ó ó Í ó Á Ó Ó Ó ó ó Í Ó Ó Ó Ó Ó Í Ú Í Í É ö Ó Ó Í Ó Ú Ó Ú Ó Ö Í Í Ú Ó Ó ó Ű Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó