Tájak, Korok, Múzeumok kiskönyvtára 382
|
|
- Ádám Hegedüs
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Tájak, Korok, Múzeumok kiskönyvtára 382 A CÍMLAPON: Krisztus töviskoszorúval (Tanulmány az Ecce Homohoz) A HÁTLAPON: Pihenés az erdőben - Zongoralecke AN DER TITELSEITE: Der dornbekränzte Christus (eine Studie zum Ecce Homo) AN DER RÜCKSEITE: Ruhe im Wald - Klavierstunde Kartográfiai Vállalat, Budapest,
3 Békéscsaba, Munkácsy Emlékszoba Munkácsy életének negyedszázada kötődik Békéscsabához. Akkor kezdődik, amikor ben árván maradva Csabára kerül nagybátyjához, Reök Istvánhoz, és tart Pista bácsi ban bekövetkezett haláláig. E 25 évből gyermekkorának 6 évét tölti egyfolytában Csabán - ebből közel négy év a sokat emlegetett asztalosinasság, amelyből a véletlen szakította ki ben. A festővé vált Munkácsy később is vissza-visszatér Csabára és a gerendási tanyára. Nagybátyja halála után már ritkulnak a látogatások, az itt megélt emlékek azonban festményei témaválasztásában örökítődnek meg. Amikor a csabai múzeum 1914-ben megépült, Munkácsyné ígéretet tett, hogy Munkácsy megmaradt relikviáit a múzeumnak adományozza. Ígérete beváltásában előbb a világháború, majd halála akadályozta meg. Jóval később sógornője, Cecil von Barnewitz váltotta valóra, Magyarországra juttatva a hagyatékot. Nagyszámú eredeti dokumentum, emléklap, személyes használati tárgy, temetésének emlékei és néhány festmény alkotják a múzeum Munkácsy-gyűjteményét. Ezt a Magyar Nemzeti Galéria kiegészítette s ma a Munkácsy-emlékszobával tisztelgünk a nagy művész emléke előtt, hirdetve a festő és a város kapcsolatát. Áll még néhány épület is a városban, amelyhez Munkácsy csabai élete fűződik, máshol már csak emléktábla őrzi emlékét. Az alábbiakban Munkácsy és Békéscsaba kapcsolatát, illetve a Munkácsy-emlékszobát kívánjuk bemutatni. * Amikor Miska Békéscsabára érkezett, nagybátyja az evangélikus kistemplomtól a harmadik házban lakott, amely ma is áll (Lenin u. 8. sz.), de alaposan átalakítva. Így aligha érthetjük meg Munkácsy visszaemlékezését első csabai benyomásáról: Csak bámultam a kis házat... talán mert azt reméltem, hogy csak pillanatnyilag állunk meg, s rögtön tovább megyünk egy szebb, nagyobb ház felé... A parasztház egyszerűsége nyugtalanított. Pedig hát Sztraka Károly tanító háza volt ez, ahol a Pestről elmenekült Röck bácsi meghúzódott a szabadságharc bukása után. Nagybátyja elfoglaltsága miatt nappaljait nagynénjénél töltötte. Sarolta néni Steiner Jakab uradalmi inspektor felesége volt. A jómódú, gyermektelen házaspár, akik Munkácsy kishúgát, Gizát vették magukhoz, néhány évvel korábban építette az akkori város szélén álló kúriáját (Gyulai út 5. sz.). Így a két testvér együtt, jómódban élhetett egy ideig telén azonban betyárok támadták meg a családot, Sarolta néni az ütlegelésekbe belehalt, férje elköltözött Csabáról. A házat az Omaszta család vette meg, s lakta az államosításig, így ma is Omasztakúriának nevezik. Miskáék is másik házba költöztek 1853-ban. A főtér közepén álló gazdatiszti házba, helyén ma az OTP épülete áll. Szomszédjuk az Apponyi grófok gazdatisztje, Vidovszky János volt. A jólelkű Vidovszky néni lett Munkácsy harmadik édesanyja. Másfél év múlva nagybátyja a Csabától mintegy 20 km-re lévő gerendási bérletére költözött, Miskát pedig asztalosinasnak adta Lángi uram-hoz, a helybeli asztalos céh atyamesteréhez. (A mai Munkácsy utca végén emléktábla jelzi Láng György asztalosmester házának helyét, ahol Munkácsy inaskodott.) A miskolci sóhivatali lakásban és a Steiner-kúriában eltöltött gondtalan évek után az inasélet olyan mélységet jelentett az érzékeny lelkületű Miska életében, amely évtizedek múltán is
4 kitörölhetetlen nyomokat hagyott emlékezetében. Az itt eltöltött három és fél év szenvedéseit Munkácsy jó három évtized múltán írta meg önéletrajzában, de a kor divatos naturalizmusának hatására a társadalmi mélységet emelte ki, melyet Munkácsy életrajzírói - ezalatt elsősorban a regényirodalmat értve - kritikátlanul át is vettek és ki is használtak élete bemutatásához. Az inasévek letelte után felszabadult, s a kor szokásainak megfelelően kötelező három év vándorlás következett, amelynek befejezése után kérhette volna mesterré avatását őszén nem messzire, csupán a közeli Aradra vándorolt - immár vonaton. Egy év múlva azonban maláriában megbetegedett, s a makacs láz miatt legyengülve otthagyta Aradot. Hazatért nagybátyjához, aki abban az időben tisztviselőként a megyeszékhelyen, Gyulán lakott. Ott találkozott Szamossy Elekkel, a gyulai kastélyban dolgozó vándorfestővel, aki felismerve tehetségét lebeszélte az asztalosságról, magához vette, s elindította a gyalupadtól a világhírig vezető úton. Másfél évig tanulta Szamossy mellett a festészet alapvető titkait (első festménye is ebből az időből, 1862-ből maradt fenn). Amikor mestere úgy érezte, többet nem nyújthat már számára, ajánlólevéllel ellátva azt tanácsolta, Pesten folytassa tanulmányait. Mielőtt Pestre ment volna, 1862 őszén nagybátyja gerendási tanyájára érkezik, hogy erőt és pénzt gyűjtsön pesti tanulmányaihoz. Itt kezdődnek a festő Munkácsy gerendási élményei. Rajzol, vázlatokat készít s fél évvel később, 1863 májusában érkezett Pestre. Útját nagybátyjától írt ajánlólevelek egyengették. A Steiner (Omaszta)-kúria Das Steiner (Omaszta)-Herrenhaus Ezekből egy fennmaradt, amelyet rokonához, a tudós Hunfalvy Pál feleségéhez, Röck Karolinához írt:...kéréssel fordulok hozzád szegény Czili árvája, Lieb Miska érdekében. Ő Pesten üti fel sátorfáját, magát a festészetben képezendő. A fiú szorgalmas és jó erkölcsű, talán válik belőle valami, de Pesten csak úgy lesz maradása, ha eleinte pártfogásra talál, mert nekem nincs módomban, hogy őt mindennel ellássam. Miből álljon rokoni pártfogásotok, meg nem határozhatom, segítsétek őt azzal, ami terhetekre nem esik. Hasonló tartalmú levélről számol be Harsányi Pál, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat titkára is. Pesten élve vette fel a Lieb helyett - szülőhelye után - a Munkácsy művésznevet, amelyet később hivatalosan is megkapott ben Pécsett hosszabb időt tölt másik nagybátyja, Röck Lajos családjánál és portrékat
5 készít a családról. Ez a hét kép az első nagy kollekció Munkácsy munkásságában. Reök Irén arcmása Porträit von Irén Reök A kiállításon látható kép, Reök Irén képmása (6) a legbájosabb a pécsi festmények között. A késő biedermeyeres hangulatú, lágy tónusú képen a részletek legaprólékosabb megfestése jellemzi Munkácsy korai festészetét. (A leány vállán lévő légy olyan élethű, hogy még árnyéka is van, s megtéveszti a látogatókat.) A Pesten töltött közel két év után 1865 elején végre kijut Bécsbe, s fél évet tanul Rahl festészeti akadémiáján. Bécsi tartózkodásának eredménye két képe, a Húsvéti locsolás és a kiállításon is látható Falusi felolvasás (13). Nyilvánvaló, hogy itthoni emlékeit viszi vászonra. Átélt s éppen ezért élethű alakok szerepelnek a képen. A témát két évvel korábban már megfestette a Levélolvasásban, ez azonban összehasonlíthatatlanul jobb munka, mint az előző. Kompozíciója összefogottabb minden eddigi munkájánál. A háromszögbe foglalt alakok figyelme az olvasni tudó főalakra irányul. Színvilága a bécsi iskola hatását mutatja. A búbos kemence körül ülő parasztok emléke meg-megjelenik majd későbbi műveiben is. Még abban az évben, 1865 júliusában azonban már itthon találjuk. Szeptembertől 1866 februárjáig ismét nagybátyja gerendási tanyáján tölt fél évet. Képeket fest - természet után -, hogy gyarapítsa jövedelmét, mert Berlinbe készül Knaushoz. Ez időben értesül, hogy megkapta a Képzőművészeti Társulat havi 20 Ft-os ösztöndíját, így idő kérdése, mikor indulhat. Itt a pusztán nagybátyám házánál különben jól vagyok... dolgozhatom, s amellett nem is vagyok minden szórakozás nélkül - írja pártfogójának Ligeti Antalnak. December elején búcsúzni jött be Csabára, de hónapokra a városban maradt. Amint ő írja: egypár úriember megcsípett, hogy általam magát lefestesse, én pedig kapván az alkalmon, felvállaltam, ugyanis van még hely az útravaló körében. Megfesti a Vidovszky család három tagját. Dudits orvost és feleségét. Öt arckép, az Estebéd a pusztán, valamint a művészkörökben nagy feltűnést keltő Búsuló betyár volt a Gerendáson és Csabán eltöltött néhány hónap ismert terméke. Az 1866-os évet csaknem teljesen Pesten töltötte. Itt festett képei közül egyetlen érdemlegeset alkotott 1866-ban: Petőfi búcsúja a szülői háztól (1) Az előtérben álló, a teret betöltő fiatal költő magyaros öltözéke lendületes póza, ruhájának erőteljes esése a romantikus Petőfi-kultusz hatását mutatja. (A kép hamarosan sokszorosításban terjedt a nép között.) Van, aki szimbolikus mondanivalót lát a képben: a külföldre készülő Munkácsy búcsúzik itt.
6 Petőfi búcsúja a szülői háztól Petőfis Abschied von Elternhaus Egyévi készülődés után ugyanis, 1866 októberében indult el - Berlin helyett - a müncheni festőakadémiára. Akadémiai tanára Wagner Sándor volt, de legnagyobb hatást Kaulbach művészete gyakorolt rá nyarán - augusztustól októberig - ismét hazalátogat Gerendásra. Nagybátyja épp költözés előtt áll: felesége birtokot örökölt Békéscsabához közel a kismegyeri határrészen, így másfél évtized után felmondja gerendási bérletét. De Gerendás, Munkácsy ifjúkorának emléke, menedékhelye többször feltűnik Reök bácsi és Munkácsy levelezésében: Orosházáról menet távolról láttam volt tanyánkat, hol Te és Iván (Reök István fia) annyit vitézkedtetek; ahol a levelet olvasó diák, meg a fonólány, a betyár, az esti kép születtek. (A képek hivatalos címei: Levélolvasás, Fonó lány, Búsuló betyár, Estebéd a pusztán). A tanyáknak már csak romjai vannak, azokból elköltöztek a gazdák. Így múlik, változik minden... Öt év múlva már az ő tanyája is omladozik: Mily különbség van Miskám a gerendási és mostani állapot között... s mégis az volt a mostaninak alapja, kiindulása. Sajnálom, hogy míg épen fennállott az a tanya, mint szándékoztam, le nem fényképeztettem. Ma pusztaság, rom az egész, az a kis ház, mely nekünk akkor oly jó hajlékot adott - írja Reök Munkácsynak, mire Munkácsy így válaszolt: hogy a gerendási residentia teljesen elpusztult, azt én is sajnálom egy fénykép róla kellemes emlék lett volna. Munkácsy 1867-ben az új magyar minisztérium első művészeti ösztöndíjával térhetett vissza Münchenbe. Ugyancsak itthon tartózkodása alkalmával kapott megbízást a Vasárnapi Újságtól, valamint a Magyarország és a Nagyvilágtól, hogy rendszeresen küldjön rajzokat a lapnak. A Honvédalbum számára három rajz elkészítését vállalta a szabadságharc időszakából. Ennek a szerződésnek a terméke az 1867-ben festett Isaszegi csatatér. (5) A színvázlatban maradt képen Munkácsy kevesebbet ábrázol, mint tervezte: elmaradt a győztes sereg felvonultatása, csupán a sejtelmes csatatér, az előtérben elesett és sebesült katonák, háttérben az égő falu érzékelteti a szabadságharc szomorú poézisét. Munkácsy első történelmi képe ez. Milyen messze van a kis kép a mester későbbi monumentális vállalkozásaitól, a Krisztusképektől! Az alakok alig felismerhetők. Később egy-egy alaktanulmánya jelentősebb munka lesz e sokalakos teljes képnél. Térábrázolásban azonban így is nagy fejlődést jelent Munkácsy
7 festészetében. Falu hőse Der Held des Dorfes 1869-ben elhagyja Münchent, és Düsseldorfba költözik. A düsseldorfi iskola légkörében felszabadul az akadémizmus kötöttségei alól, s a francia realizmus hatására magára talál. A művészi kifejlődés ideje ez. Fiatalkori élményei alapján megfesti az Ásító inast, amely jó renomée -t szerez az ismeretlen művésznek, s még ugyanabban az évben elkészül a Siralomház is, amellyel a következő évben a párizsi Salon kiállításán aranyérmet nyer. A képet egy anglius vásárolta meg frankért - anyagi gondjai megszűntek. Munkácsy 1871 végén a művészet fellegvárába, Párizsba költözött. Még Düsseldorfban ismerkedett meg de Marches báró családjával, s a báró halála után, a gyászév leteltével, 1874 augusztusában házasságot kötött a bárónővel, Cecil Papier-vel. Az esküvőt európai nászút követte, amelynek végén, 1874 októberében, közel egy hónapot töltöttek Reök bácsi Kismegyeren felépült tanyáján, ahol 1873-ban - Munkácsy kérésére - egy műtermet épített Reök István. Akkor az országos járvány miatt nem mert hazajönni, most a nászút végén viszont ismét ecsetet ragad a kezébe. Munkácsyné elragadtatással ír a kismegyeri birtokról: műterme bájos, a kert közepén fekszik. Nagy kedve van dolgozni... A tájék és a parasztok valóban páratlanok a maga nemében, megértem, hogy ide kellett jönnie és elmerülni témái világában... Majdnem befejezett két képet... Utána azzal törődött, hogy legközelebbi nagy festményéhez tanulmányokat fessen.
8 Újoncozás Rekrutierung A két említett tájkép a Kukoricás és az utóbbi időkben több Munkácsy-album címlapján is szereplő Poros út. A Csabán festett tanulmányok alapján pedig már Párizsban készül el utolsó magyar tárgyú képeinek egyike, a Falu hőse. A hagyomány szerint a tanulmányokhoz Reök bácsi béresei voltak modelljei: a beöltözött és beállított béreseket lefotografáltatta, s ezek alapján készítette el műtermi tanulmányait. (A fotókat a Munkácsy Mihály Múzeum őrzi.) A Falu hősének a kiállításon látható színvázlata (9) már Párizsban készült. Művészi körökben sikeresebbnek tartják, mint a kész képet. Az előtérben háttal álló, hivalkodó idegen viadalra hívja a falu hősét, körülöttük a falu apraja-nagyja. Az alakok figyelme a két küzdésre kész alakra irányul. Az 1875-ben festett kép közönségsikerét bizonyítja, hogy Munkácsy három példányt is készített belőle. Ugyancsak a kiállításon látható a másik kései magyar tárgyú, de már kész képe, az Újoncozás (3) 1877-ből. Kompozíció szempontjából nem igazán sikerült kép. A besorozott újoncok a kocsma közepén a képsíkkal párhuzamos asztal körül ülnek, ez fogja össze a képet, amelynek nincs igazán főalakja. Az alakok külön-külön élnek, akik közül azonban néhány valóban az életből ellesett, realista figura. Baloldalt az egyik keresztbe tett lábakkal, rózsás arccal mereng, a kép jobb szélén egymás kezét fogó fiatal pár arckifejezésén érezhető az elválás szomorúsága. A zöldes alaptónusú képen a fehérek szép ritmusú lebontása a kompozíciós rend legfőbb ereje - írja róla monográfusa. Az 1874-es nászút Munkácsy utolsó hosszabb időtöltése volt Békéscsabán. Két év múlva nagybátyja meghal, családja Pestre költözik, Munkácsynak nincs miért Csabára jönnie. Házassága is Párizshoz köti, így ritkulnak magyarországi élményei. A bárónő feleség oldalán a párizsi nagypolgári élet új élményeket s igényeket teremt, megváltozik tehát témavilága. A történelmi képek, tájképek, szalonképek időszaka következik festészetében. A Milton című képe sikerének hatására és műkereskedőjének tanácsára 1880 körül olyan képet akar festeni, amely a világtörténelemből ismert személyt ábrázol. Így esett a választás Krisztusra, a világtörténelem legnagyobb, legismertebb személyére. A problémát csupán az jelentette, hogyan lehet a sokszor megfestett bibliai témából nem vallásos képet alkotni.
9 Krisztus Pilátus előtt Christus vor Pilatus Így született meg a Krisztus Pilátus előtt című képe, amelynek színvázlatát (11) láthatjuk a kiállításon. Mintegy 30 tanulmányt és öt kompozíciós vázlatot készített a festményhez. A kép azt az eseményt ábrázolja, amikor a zsidók Pilátus elé kísérik Krisztust, követelve elítélését. A kép középpontjában a fehér ruhás Krisztus alakja áll, emberi méltósággal, az igazság képviselőjeként. Pilátus gondterhelt, fáradt arca, puha testtartása ellentéte Krisztus határozottságának. A két főalakot ruhájuk fehérjével emeli ki, s Krisztus alakja két csoportra bontja a szereplőket: előtte, Pilátus felé a farizeusok döbbenetes arckifejezésű csoportja, mögötte az elítélést követelő tömeg. A végső kép még 1881-ben elkészült, és monumentalitásával (414x636 cm) kiemelkedik Munkácsy eddigi képei közül. Ezek a m 2 -es képek, mint Munkácsy szuperprodukciói kerültek be a művészettörténetbe. A korabeli kritika elragadtatásából egyetlen mondatot emelünk ki: Az alakok valósággal kilépnek a keretből, élnek, lélegeznek és cselekszenek. A kép sikere után Munkácsy már Krisztus életének következő eseményére, a Kálváriára, azaz Krisztus megfeszítésére gondol, s ebből születik a Golgota című képe. Amíg az előbbi kép szinte spontán alkotás volt, itt gondosan tervez. A keresztre feszített Krisztust a dombtetőre helyezi, így egyértelmű a főhős kiemelése, a keresztre feszítést más-más érzelmekkel fogadó tömeg pedig a domb oldalán helyezkedik el. A képhez készült tanulmányok közül 16 ismeretes, a kiállításon bemutatott kép a főalakot ábrázolja. A kép, Krisztus a keresztfán (12) mérete mutatja, milyen hatalmas munkát végzett Munkácsy a tanulmányok megfestésekor is. Munkácsy a kellékek sokaságát szerezte be a történelmi alakok ábrázolásához. Tudjuk, hogy a kép megfestéséhez kitömött lovat készíttetett és a műtermében helyezte el. Összeácsoltatta a keresztet is, de nem talált vállalkozót, aki a keresztre feszítést vállalta volna, így magát köttette fel a keresztre a test esésének tanulmányozásához. (Az erről készült tanulmányfotó a kiállítás vitrinjében látható.) A 32 nm-es kép 1884-re készült el, s az előbbivel együtt egy amerikai milliomos gyűjteményébe került.
10 Krisztus a keresztfán (tanulmány a Golgotához) Christus am Kreuz (eine Studie zum Golgotha) A történelmi képek következő darabja, a Mozart halála (1885). A maga nemében ez is monumentális mű (260x300 cm). Ennek színvázlata (14) látható a kiállításon. Témájában a Milton folytatása - világhírű művészt választ most is főhősének - és a zeneszerző életének ismert legendabeli történetét dolgozza fel: amely szerint a zeneszerző a Requiem próbája közben halálba szenderül. A kép előterében a zongora előtt ül Mozart. Ruházata és a párna fehérsége, valamint az alakok figyelme állítja a kép középpontjába. Bal szélen a zongorista mögött a Requiemet próbálja három énekes.
11 Mozart halála Mozarts Tod Munkácsy tájképfestészetét úgy szoktuk emlegetni, mint amelyet pihenő idejében művelt, s általa nem sokra értékelt festmények. Valójában a nagy számban festett tájképek a XIX. századi tájképfestészet legnagyobbjai közé emelik. A kiállításon található két képe Munkácsy tájképfestészetének két ellentétes darabját reprezentálják. A Mély út (10) című műve Munkácsynak abból a korszakából való, amikor vonzódott a szürkületi táj festéséhez. Az előtérből távolodó út Munkácsy több tájképén is megjelenik. Az alkonyodó szürkületben az alakok elmosódnak - a hazatérő tehenek mellett a pásztorlány piros kendője és szoknyája villan fel - az alkony szürkeségével ellentétes a kép jobb sarkán a lebukó nap visszatűző fénye. Más hangulatú kép a Pihenés az erdőben (4). A képen átívelő faág többször felhasznált motívum Munkácsy tájképein. A fűben heverő két előkelő nőalak Munkácsy szalonképeiből lépett ki a tájképbe. Az egész képből üdeség árad s frissítőleg hat a kiállítás képei között. Műkereskedőjével való szakítása után Munkácsy felszabadul annak hatása alól, s új témát keres. így tér vissza - utoljára - a népies elemhez, s 1888-ban megfesti a Parasztszoba belseje (7) című képet. Ismét gyermekkora világát jeleníti meg. Népi csendélet ez, a falusi felolvasásból megismert búbos kemence, a szobát betöltő karakteres népi figurák ifjúkorának emlékeit idézik. A falusi téma azonban már nem jellemző Munkácsy korabeli festészetére. Élményanyaga messze távolodott ettől. Ebben az időben nagy számban készíti az úgynevezett szalonképeket, amelyeken főúri szobabelsőben előkelő alakok szerepelnek. A képek általában megrendelésre készültek. Közülük való a Zongoralecke (15). Az előkelő környezetet itt a gazdag növényzet sejteti. A zongoránál ülő kislány és az őt hallgató nőalak a kép két szereplője. Jólét árad a képből, amelynek színvilága üdítőleg hat Munkácsy sötét tónusú képei között. Tíz év telt el, mire Munkácsy visszatér a Krisztus-témához, s elhatározza: egy harmadik kép megfestésével trilógiává alakítja a Krisztus-képeket. A Honfoglalás megfestése után, között készítette a tanulmányokat az Ecce homohoz. A korábbi két kép Krisztus szenvedéseinek első és utolsó eseményét ábrázolja. Az Ecce homoban a két esemény közötti történetet eleveníti meg: a nép által elítélt Messiást a megvesszőzés után királyi ruhába öltöztetik: fejére töviskoronát húznak, testére bíborpalástot adnak. így jelenik meg ismét, de most Pilátus mellett az erkélyen. A képhez készült tanulmányfej, a Krisztus töviskoszorúval (8). Az első Krisztus-képpel
12 ellentétben az Ecce homo Krisztusa nem vádló. Égre meredő tekintete, félig nyitott szája, sápadt arca átszellemültséget sugároz, az igazságtalanul elítélt ember szuggesztív ábrázolása. A szenvedő, halálos beteg művész arcképe ez önmagáról - írja róla monográfusa. Az 1896-ra elkészült Ecce homo Munkácsy utolsó alkotása. A megfeszített munka után többé nem nyúlt ecsethez. Munkácsy ezüstkoszorúja (ajándék szülővárosától, 1882) Munkácsys Silberkreuz (ein Geschenk von seiner Geburtsstadt, 1882) A teremben kiállított Munkácsy-szobor (gipsz) Farkas Miklós (18), Munkácsy Mihályné szobra (carrarai márvány) T. Noel alkotása. (19) A kiállításon a festményeken kívül a múzeum Munkácsy-relikviáiból válogatott tárgyak, dokumentumok láthatók: faragott, festett szék Munkácsy műterméből (15), Munkácsy festőállványa (17), a vitrinekben Munkácsyval kapcsolatos eredeti iratok, fényképek (20/a), tanulmányfotók (20/b) és személyes használati tárgyak (20/c). Dr. Czeglédi Imre
13 Munkácsy Amerikában, 1186 (archív fotó) Munkácsy in Amerika, 1186 (eine Archivfotographie) ZUSAMMENFASSUNG Biographische Angaben Mihály (Lieb) Munkácsy (1844, Munkács- 1900, Edenich) Künstlerische Studien: , Budapest; , München; , Düsseldorf. Im Jahre 1871 zog der Künstler nach Paris schloss er eine Ehe mit der Baronin Cecilie Papier. Seine berühmteste Serie ist die Christustrilogie: 1881, Christus vor Pilatus; Golgotha: 1896, Ecce homo. Ein Vierteljahrhundert des Lebens von Mihály Munkácsy ist mit der Stadt Békéscsaba verbunden. Diese Periode begann im Jahre 1852, als er verwaist zu seinem Onkel, István Reök, nach Békéscsaba gelangte, und dauerte bis zum im Jahre 1876 eingetroffenen Tode seines Onkels an. Aus diesen 25 Jahren verlebte er 6 Jahre seiner Kindheit in einer Folge in Békéscsaba. In dieser Zeitperiode verbrachte er beinahe vier Jahre mit der öfters erwähnten
14 Tischlerlehrzeit, woraus er nur durch einen Zufall in entrafft wurde. Der bereits zu einem Maler gewordene Munkácsy kehrt auch später abermals nach Békéscsaba und ins nahe Gehöft in Gerendás zurück. Seine Besuche wurden nach dem Tode seines Onkels seltener, aber seine hier erlebten Erinnerungen sind in der Themenwahl seiner Gemälde verewigt. Als das Museum von Békéscsaba im Jahre 1914 erbaut wurde, hat Frau Munkácsy versprochen, die gebliebenen Reliquien seines Mannes dem Museum zu schenken. Am Erfüllen ihres Versprechens wurde sie zuerst vom Weltkrieg, dann von ihrem Tode verhindert. Das wurde nur viel später von ihrer Schwägerin, Cecilie von Barnewitz verwirklicht, die den Nachlass nach Ungarn beförderte. Die Munkácsy-Sammlung des Museums besteht aus zahlreichen Originaldokumenten, Gedenkblättern, persönlichen Gebrauchsgegenständen, aus Gedenken der Bestattung des Künstlers und aus einigen Gemälden. Diese Sammlung wurde durch die Ungarische Nationalgalerie ergänzt und heute leisten wir die Ehrenbezeigung vor der Erinnerung des grossen Künstlers mit einem Munkácsy-Gedenkraum, der die Verbindung des Künstlers mit der Stadt verkündet. Es befinden sich noch einige Gebäude in der Stadt, woran sich Munkácsys Leben in Békéscsaba knüpft, anderswo ist seine Erinnerung nur durch Gedenktafeln bewahrt. In diesem Heft möchten wir Munkácsys Beziehung zur Stadt Békéscsaba, bzw. den Munkácsy-Gedenkraum vorführen. Imre Czeglédi
15 IRODALOM Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei, Bp., Perneczky Géza: Munkácsy Mihály, Bp., Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, Bp., Czeglédi Imre: Munkácsy Békéscsabán, Békéscsaba, Czeglédi Imre: Levelek Munkácsyhoz - Munkácsytól, Békéscsaba, Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 382. szám Kiadja a TKM Egyesület a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága megbízásából a Hungária Biztosító Rt. Békéscsaba és a Tégla- és Cserépipari Vállalat Békéscsaba támogatásával 1990-ben, példányban Felelős szerkesztő és kiadó: Éri István A belívet tervezte: Kulcsár Ágnes Fényképek: Nagy Imre Rajz: dr. Czeglédi Imre Fedél: Kartográfiai Vállalat, Budapest Belív: 90/750 Pannon Nyomda, Veszprém Felelős vezető: Fekete István igazgató ISBN: ISSN: X
16 A TEREM ALAPRAJZA 1 Petőfi búcsúja a szülői háztól 8 Krisztus töviskoszorúval 15 Zongoralecke 2 Női arckép 9 Falu hőse 16 Faragott, festett szék Munkácsy műterméből 3 Újoncozás 10 Mélyút 17 Munkácsy festőállványa 4 Pihenés az erdőben 11 Krisztus Pilátus előtt 18 Munkácsy mellszobra 5 Isaszegi csatatér 12 Krisztus a keresztfán 19 Munkácsy Mihályné szobra 6 Reök Irén képmása 13 Falusi felolvasás 20 Vitrinek a-c 7 Parasztszoba belseje 14 Mozart halála Az 1-3, 5-7, számú kép a Magyar Nemzeti Galéria letétje
17 Pihenés az erdőben - Zongoralecke
A Corvus Kora festmény
A Corvus Kora festmény Az ábrázolásmód virtuóz technikai bravúrja, átalakul túlvilági belső lélektani kisugárzássá. Palást alatti alakot ölt, kissé megemelkedik, így deklarál: Az Úr szól hozzátok! A múlt
CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN
CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN írta: KÁRPÁTI ENDRE (Budapest) 1876 őszén a Rókus-kórház szülészeti osztályának fiatal segédorvosa megrázó
Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11.
Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld Budaörs: 25 Jahre Partnerscha 8 11. Mai 2014 Kevés olyan testvérvárosi kapcsolat létezik, amelynek enynyire mélyek
1900 körüli városlodi étkészlet
1900 körüli városlodi étkészlet SERGŐ ERZSÉBET Korábban is volt a Vendéglátóipári Múzeumban olyan, étkészletegyüttesek gyűjtésére irányuló tendencia, hogy a kiállításokon terítékeket lehessen bemutatnunk.
EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN
BENCZE ZOLTÁN EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN 1990-ben a Hadtörténeti Múzeum udvarán, a IV. Béla kori városfal tornyától nyugatra egy feljáró építésének munkálatai során lehetőség
A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE
ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről
A szarvasi múzeum múltjáról és jelenéről. - Palov József -
BMMK 16 (1996) 437-447. A szarvasi múzeum múltjáról és jelenéről - Palov József - Szarvason és környékén az első régészeti kutatások 1870-től 1920-ig folytak Haan Lajos, Zsilinszky Mihály, Benka Pál, Krecsmarik
MUNKÁCSY MIHÁLY (1844-1900) KRISZTUS-TRILÓGIA: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881 GOLGOTA, 1884 ECCE HOMO! 1896
MUNKÁCSY MIHÁLY (1844-1900) KRISZTUS-TRILÓGIA: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881 GOLGOTA, 1884 ECCE HOMO! 1896 KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881. Olaj, vászon, 417 x 636 cm Jelzés jobbra lent: Munkácsy (eredetileg:
AZ URADALMI ORVOSI ÁLLÁS MEGSZERVEZÉSE A SOMOGY MEGYEI MERNYEI URADALOMBAN ( 1 8 3 0 )
AZ URADALMI ORVOSI ÁLLÁS MEGSZERVEZÉSE A SOMOGY MEGYEI MERNYEI URADALOMBAN ( 1 8 3 0 ) TÓTH TIBOR XVIII XIX. század fordulójának háborús eseményeit és a napóleoni hadjárátok lezáródását követő mezőgazdasági
Propaganda vagy útleírás?
Földrajzi Értesítő XLVIII. évf. 1999. 3 4. füzet, pp. 363 367. Propaganda vagy útleírás? (Gondolatok a magyar katonai utazási irodalomról és Almásy László: Rommel seregénél Líbiában c. művéről) NAGY MIKLÓS
VERTEBRATA HUNGARICA M USE I HlSTORICO - NATURALIS HUNGARICI Tom. VII. 1965. Fosc. 1-2.
VERTEBRATA HUNGARICA M USE I HlSTORICO - NATURALIS HUNGARICI Tom. VII. 1965. Fosc. 1-2. Ritka nagyemlősök a régi Állatkertben 1 Irta: Anghi Csaba Budapest Főváros Állat- és Növénykertje, Budapest 1966-ban
Munkácsy és kora Témahét Munkácsy Mihály Általános Iskola Aradi utcai telephely Pápa 2010. február 15-20.
Munkácsy és kora Témahét Munkácsy Mihály Általános Iskola Aradi utcai telephely Pápa 2010. február 15-20. Az intézmény telephelyén tanuló 18 tanulócsoportból 8 vett részt a témahét munkájában 23 pedagógus
BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III
P. b. b. Verlagspostamt 1030 Wien WoGZ 213U BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III 70. Abkommen zwischen der Österreichischen Bundesregierung
A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES
A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES Azt olvassuk a Társadalombiztosító Intézet jogelődjének, az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak
Találkozó az általános iskolákkal Október 4.
Találkozó az általános iskolákkal 2012. Október 4. Témák Változások a felvételiben Német nyelvi verseny Adatok kérése Felvételi 1. Kevés információ-bizonytalanság Nem lesz tehetséggondozó felvételi, csak
Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de
Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel, Starenweg 8a, 82140 Olching DATUM: 23.10.13 Tel.: 08142 6551752 Fax.: 08142 4628228 carsten@tonmeister-online.de Betreff: Beurteilung
Wah múmiája és sírja. ledózerolták, hogy az ókori sírok további kifosztását megakadályozzák és a megfelelő régészeti feltárásukat megkezdhessék.
Wah múmiája és sírja Mivel a Neszperennubot bemutató cikk sikert aratott, úgy döntöttem készítek egy hasonlót, egy korábban élt személyről, így akár össze is lehet hasonlítani kettejük temetkezését. A
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
A kultúra és nyugalom völgye.
Vereb A kultúra és nyugalom völgye. Vereb község Fejér megyében fekszik a Velencei-tótól 15 km-re, északra. Lakosainak száma 829 fő. Kicsi település, vendégszeretete annál nagyobb. Látogasson el hozzánk
KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ. KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N
KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N Tisztelettel köszöntöm meghívott vendégeinket, klubtagokat, oktatási
A CSONGRÁD-BOKROSI VASESZKÖZLELET* SIMON KATALIN
A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1980 81 jl A CSONGRÁD-BOKROSI VASESZKÖZLELET* SIMON KATALIN (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) 1979-ben, a hódoltság kori Gyója falu ásatásának befejezése után, a Tisza III. Vízlépcső
Vajda János 1827-1897 Versek: Húsz év múlva. Műfaj: Harminc év múlva. Ellentétre épül: Műfaj: Realizmus Jelentése: Tipikus realista téma:
Vajda János 1827-1897 Pesten született, szülei hamar meghaltak. Nagybátya neveli. Petőfi a példaképe. Részt vesz a 48-as forradalomban. Beáll katonának, önkéntes honvéd, utána hadnagy lesz. Forradalom
Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1983. 638132
A tájház homlokzata Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1983. 638132 TÓTKOMLÓS Szlovák tájház A Dél-Alföld sajátosan tarka színfoltot képvisel Magyarország népművészetének térképén. Az alföldi magyar lakosságú
Realizmus II. A városi műfaj
Realizmus II A városi műfaj A modern élet A főleg mezőgazdasági termelésen alapuló társadalom a XIX. századi Európában átalakul. Oka az ipari forradalom, ami a városi lakosság drámai növekedését eredményezte.
Megjelent: Theologiai Szemle Új folyam (53) 2010/különszám, 68-70. o.
Vezérfonal Fekete Károly: A Barmeni Teológiai Nyilatkozat. Vezérfonal a dokumentum tanulmányozásához. Kálvin Kiadó: Budapest, 2009. 163 o. Megjelent: Theologiai Szemle Új folyam (53) 2010/különszám, 68-70.
WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC
WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai Tanulmányunkban három vártérképet ismertetünk. Haüy 1687- ben készített térképét, amelyen a házak egy a térképhez tartozó francia
TIBORC FAZEKAS: BIBLIOGRAPHIE DER IN SELBSTÄNDIGEN BÄNDEN
Tiborc Fazekas: Bibliographie der in selbständigen Bänden erschienenen Werke der ungarischen Literatur in deutscher Übersetzung (1774 1999). Eigenverlag des Verfassers, Hamburg 1999 A magyar irodalom (önálló
ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra
ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Kós Károly 21. századi tükre Egy illusztrált, magyar kiadású szakkönyv bemutatása Készítette: Dróth Júlia Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007.
Herendi templom litofán ablaka
Herendi Római Katolikus templom Herend, Kossuth Lajos u. 38 TARTALOM: Borító Tartalomjegyzék Bevezető Lokalizáció Az ablak templomba kerülésének története (Hudi József Herend története) Csapváry Károly
RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok)
RECENZIÓK Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) A Mûemlékvédelmi Hivatal ameddig létezett eléggé hivatalosnak tûnhetett a laikusok számára ahhoz,
MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG.
MUNKASZERZŐDÉS amely egyrészről az név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. LOCALITATEA, JUDET, TARA cégjegyzékszám: NR.REG.COMERTULUI adószám: CUI bankszámlaszám: COD IBAN képviseli: _NUME REPREZENTANT
BÁRÁNYI KÁROLY ÉLETMÜVE
BÁRÁNYI KÁROLY ÉLETMÜVE A C S JÓZSEF Az ötvenéves munkásságra visszatekintő művész tavaly októberben a párizsi X. Internacionális Szalonban állított ki, és bronzérmet kapott. Ugyancsak tavaly megkapta
ÜZEMELTETÉS : 18 l /100 km. 2.2-3.9 l /100 km. Skoda / Toyota Prius. Magyar Építőkémia és Vakolatszövetség
ÜZEMELTETÉS : 18 l /100 km 2.2-3.9 l /100 km Skoda / Toyota Prius Magyar Építőkémia és Vakolatszövetség ÉPÜLETKATEGÓRIÁK : Magyar Építőkémia és Vakolatszövetség HŐSZIGETELETLEN ÉP. : 1995-ÖS RENDELET
Schéner Mihály Az alkotás létállapotai
Schéner Mihály Az alkotás létállapotai Az alkotásnak három létállapotát különböztetem meg: a prenatálist, az intermediálist, és a posztnatálist, azt, amikor a mű napvilágra kerül. Mielőtt részletesen foglalkoznék
F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van?
F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van? Az ETDK Politológia szekciójában, 9 diák előadása előtt, a Magyar Kisebbség című folyóirat új számának
Tartalomjegyzék. Bevezetés 6
Tartalomjegyzék Bevezetés 6 1. Júdás csókja Giotto di Bondone, 1304 1313 8 2. Szentháromság Masaccio, kb. 1427 14 3. Az Arnolfini házaspár Jan van Eyck, 1434 20 4. Levétel a keresztrôl Rogier van der Weyden,
Jegyzetek József Attila délszlávországi ismeretéhez
Pastyik László Jegyzetek József Attila délszlávországi ismeretéhez Költőnk neve és műve a délszlávországi magyar irodalomban viszonylag hamar, már a húszas évek második felében feltűnik, jelképpé azonban
Üzenet. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott
WiR gratulieren GRATULÁLUNK!
Reflexmat Seit der Gründung im Jahre 2000 steht der Name CaSaDa für hochwertige Produkte im Bereich Wellness und fitness. WiR gratulieren GRATULÁLUNK! Mit dem Kauf dieser Fußreflexzonen-Matte haben sie
Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu
Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052 www.smmi.hu 2 I. 1. FELADAT A tulipános láda egyik felét már kifestette a mester. Fejezd be te a másik
MEGJELENT. Dr LÁZÁR BÉLA. a Petőfi Társaság Gyulai-nagydijával koszorúzva. A MUNKÁCSY-KÉRDÉS
MEGJELENT. Dr LÁZÁR BÉLA a Petőfi Társaság Gyulai-nagydijával koszorúzva. A MUNKÁCSY-KÉRDÉS I. Munkácsy-kritikák kritikája. II. Harsányi Zsolt Ecce Homo"-jának kritikája. III. Munkácsy és a Louvre. Ára
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire
A DÉL-ALFÖLD FÉRFI FEHÉRRUHÁI
A DÉL-ALFÖLD FÉRFI FEHÉRRUHÁI A népi öltözködéssel foglalkozó szakirodalmunk minden esetben tárgyalja a férfi ruházat alapját, az inget és a gatyát. Adatait a levéltárakból, korabeli metszetekről 1 és
KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest
KÖRTVÉLYESI OSZKÁR Bartók és Budapest A Torontál vármegyei Nagyszentmiklósban, 1881. március 25-én született Bartók Béla. Édesanyja Voit Paula, tanítónõként dolgozott, jól zongorázott, így elsõ zenei élményeit
Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása
Bartha Eszter Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Edward P. Thompson: Az angol munkásosztály születése. Budapest: Osiris, 2007 A némiképp elcsépeltnek hangzó alcím ezúttal legalább a könyv
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László
AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN
AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN ÓZER ÁGNES Szűkebb pátriánk több mint egy évszázaddal ezelőtt sem szűkölködött a múlt iránti tudományos érdeklődésben, annak magas szintű
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
Szakmai zárójelentés Az erdélyi magyar nyelvjárások anyagának feldolgozása és közzététele (11. szakasz) c. pályázatról
Nyilvántartási szám: T 68951 Szakmai zárójelentés Az erdélyi magyar nyelvjárások anyagának feldolgozása és közzététele (11. szakasz) c. pályázatról 1. A kolozsvári nyelvészek a második világháború után
BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a
BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
Két madaras könyv tipográfiai összevetése
A KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE VIZSGADOLGOZAT Két madaras könyv tipográfiai összevetése Mark Rauzon: Képes madárenciklopédia (Maecenas Kiadó, 1994.) és Dr. Reinhardt Witt: Nagy európai madárkalauz (Officina Nova,
Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom
X X. S Z Á Z A D Ember Mária író, műfordító újságíró 1931-ben született Abádszalókon és 2001. december 31-én hunyt el Budapesten. Folyóiratunk társalapítója volt 1994-ben, rá emlékezünk a Holokauszt 70.
Készítette: Habarics Béla
A Simai-tó tanösvény terve Készítette: Habarics Béla A településről hhhhhhhhhelyszí Csengersima a 49. számú főút mellett keletről elterülő ne község. Közúti és teherforgalmi határátkelőhely található külterületén.
Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002
Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről)
T a n u l m á n y o k Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) GAVALLÉR PÁL Nagybánya máig ismert legrégibb pecsétjéről és a hozzá tartozó typariumról, magyarul pecsételőről (1) sokan írtak
Katona József, az értékteremtő
1 Katona József, az értékteremtő A Bánk bán írójának születésére emlékezünk. Katona József drámaíróként a legismertebb, de nekünk, kecskeméti polgároknak személye nemcsak legnagyobb nemzeti drámánk íróját,
TRIANONI MOZAIK. Dr.Váry Albert könyve
1 TRIANONI MOZAIK Dr.Váry Albert könyve 2 3 Szűcs László /1934-2008/: T A V A S Z Édesanyám: született Szatmári Teréz még a XIX. Század utolsó éveiben nyitotta sírós szemét a szép, de borzasztóan terhes
A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január
A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január VENDÉGÜNK VOLT BUDAI GYŐZŐ, ISKOLÁNK IGAZGATÓJA - Hol született? - Lajoskomáromban. - Mikor jött Hantosra, és hány évesen kezdett tanítani? - 19 éves
A szorongás apoteózisa. Finta Edit kiállítása és könyvének bemutatója a budapesti Vármegye Galériában
Feledy Balázs A szorongás apoteózisa Finta Edit kiállítása és könyvének bemutatója a budapesti Vármegye Galériában Megjelent a Bárka 2013/1. számában Egy kiállítás megnyitására kaptunk meghívót szeptember
MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS
MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS Egy rendhagyó múzeum születése és fejlődése bontakozik ki az alábbi írásból. Létrejöttét, céljait tekintve olyan igény kielégítésére
Ma egy 100% életszerű német élethelyzetbe viszlek el! Gyere velem!
Ma egy 100% életszerű német élethelyzetbe viszlek el! Gyere velem! Ha úgy hozza az élet, hogy irány Németország, Ausztria vagy Svájc, mert ott könnyebbnek látod az életet, akkor állásinterjúra akkor is
Kedves Olvasóink, bevezető
Kedves Olvasóink, bevezető mivel a Bencés Kiadó, amelynek több, mint hat éve vezetője vagyok, 2010-ben meglehetősen nehéz évet zárt, bizonyos értelemben talán azt is lehetne gondolni, hogy a gondjainkat
Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A
EMLÉKEZÉS SZEGEDI KŐRÖS GÁSPÁRRA Dr. BENCZE JÓZSEF (Szombathely) Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A széttépett országban rendkívül sivár és nyomorúságos volt az élet. A török hódoltság
Negyven év eredményei egy nógrád megyei település politikai, gazdasági, társadalmi életében
Honvéd János Negyven év eredményei egy nógrád megyei település politikai, gazdasági, társadalmi életében [ Jelen beszámoló az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt intézményén belül, az 1980-as évek közepén
BALOGH BÉLA, PUTNOK ÉS HARMAC TÖRTÉNETÍRÓJA
BALOGH BÉLA, PUTNOK ÉS HARMAC TÖRTÉNETÍRÓJA BODNÁR MÓNIKA Balogh Béla nevével először debreceni egyetemistaként találkoztam, mikor a néprajzi tanszék hallgatójaként részt vettem az akkor induló Gömör-kutatásban.
A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM
ICHIHARA SHIMPEI A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM Magyarországon a 18. században az igazgatási rendszer nagy változáson ment keresztül a Habsburgok uralkodása alatt.
Geschichte: Története: Magyarország létrejötte a magyar törzsek kárpátmedencei
Története: Magyarország létrejötte a magyar törzsek kárpátmedencei honfoglalásához köthető. Ettől kezdve több mint 1000 éven át Magyarország története a Kárpát-medence történetével volt azonos. A magyar
Akikért a törvény szól
SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként
A Piarista Rend Magyarországon. Szerk.: Forgó András. Bp., 2010. (Művelődéstörténeti műhely. Rendtörténeti konferenciák) 9. p. 2
RIEDEL, JULIA ANNA: Bildungsreform und geistliches Ordenswesen im Ungarn der Aufklärung. Die Schulen der Piaristen unter Maria Theresia und Joseph II. Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 2012. (Contubernium.
Pályaudvarok, vasútállomások
Pályaudvarok, vasútállomások Két tényező szerint csoportosíthatók a pályaudvarok és a vasútállomások, építésük és rendeltetésük szerint, ez utóbbi és méretük alapján különíthetők el egymástól. Míg a vasútállomások
á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á
Huszár György SALAMON HENRIK (1865 1944) 1. Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai
Huszár György SALAMON HENRIK (1865 1944) 1 Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Salamon Henrik a magyar fogászat kiemelkedő személyisége, a fogorvos-történelem kiváló művelője
Lehet-e még újat mondani Körösi Csorna Sándorról?
Bethlenfalvy Géza Lehet-e még újat mondani Körösi Csorna Sándorról? Amikor Körösi Csorna Sándor halálának 150. évfordulójáról emlékezünk meg, felmerül a kérdés, hogy ennyi év múltával lehet-e még újat
Ajánlott túraútvonalak Faluséta
MONOSTORAPÁTI Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a
2003. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 2. szám
2003. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 2. szám Kalendárium ebruár - Böjtelő, Télutó hava A február igazi téli hónap, de azért a vége felé mind több jel mutat arra,
Tájak, Korok, Múzeumok kiskönyvtára 258
Tájak, Korok, Múzeumok kiskönyvtára 258 Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1986. 638285 GYULA Műemlékek Gyula Budapesttől 220 km-re az ország délkeleti határszélén fekszik, s a várostól néhány száz méternyire
- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?
MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban
A településrendezési tervek fejlesztési összefüggései A tervezési program és a területek adottságai Annak idején, a 80-as években, s különösen az önkormányzati rendszer létrejötte után rendszeres és erőteljes
Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/
Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga
Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között
Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja
Különös házasság Erdély aranykorából
2013 október 17. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 I. Rákóczi György erdélyi fejedelem harminckét évet töltött harmonikus
9. A SZOLGA ÚTJA (1 MÓZ 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2.
9. A SZOLGA ÚTJA (1 MÓZ 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai lexikon; Kálvin J. Kiadó; Bp. 1995. John Bright; Izrael története;
Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben
Kelemen Emese Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben Tóth Krisztina: Pixel. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2011 Az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint a pixel jelentése elemi képpont, amelyek
IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG
IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV.6.1. Észak-Magyarország támogatásainak területi és célonkénti megoszlása Az Észak-magyarországi régió 1996 és 2008 között 94,5 milliárd forintnyi
Első gyűjteményes kiállítása 1938-ban a Tamás Galériában nyílt meg. 1936-tól a Magyar Képzőművészek Egyesületének, majd 1937-től a Képzőművészek Új
Élete 1991. november 23.-án született Kiskohon ma Románia területe. Nehéz gyermekkora volt, hiszen árvaházba került. 1913-ban Andrássy József örökbefogadta. Cimfestő szakmát tanult, majd egyik tanára,
A felvilágosodás korának magyar irodalma
A felvilágosodás korának magyar irodalma A Besenyei György Társasága c. kötet értelmezése Labádi Gergely SZTE BTK Klasszikus Magyar Irodalom Tsz. labadig@primus.arts.u-szeged.hu Szeged, 2007. március 6.
Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.
Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa
A FELSÉGSÉRTÉS TÉNYÁLLÁSA A CSEMEGI-KÓDEXBEN SZABÓ ISTVÁN
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXIX/1. (2011) pp. 107 117 A FELSÉGSÉRTÉS TÉNYÁLLÁSA A CSEMEGI-KÓDEXBEN SZABÓ ISTVÁN I. A fontosabb államelleni bűncselekmények és ezek elhatárolása Az 1878-as
A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében
Porsche Éva A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében A nevelés mint társadalmi jelenség, egységes és folyamatos jellegű. Egy adott
Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig
Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ (1896 1960) festőművész emlékkiállítása HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ. Kerülő úton,
MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM.
MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM. I. füzet. ERNST LAJOS: Jacopo Tintoretto : Szent István Mária oltalmába ajánlja Magyarországot. MAYER L. AUGUST : Tintoretto egy ösmeretlen magyar vonatkozású képe. II. füzet.
Mária megkoronázása című, 15 16. századi oltárkép restaurálása
Mária megkoronázása című, 15 16. századi oltárkép restaurálása Mara Zsuzsanna A Mária megkoronázása című, 15 16. századi oltárkép a Csíki Székely Múzeum egyházi gyűjteményének legreprezentatívabb darabja,
Újkígyósi Önkormányzati Értesítő
III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM Újkígyósi 2008. MÁRCIUS Önkormányzati Értesítő Házi segítségnyújtás Fizetős önkormányzati vagy ingyenes alapítványi? Az utóbbi időben felborzolta a kedélyeket Újkígyóson a fenti kérdés.