A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KÉPZÉSI KLASZTER ALAPÍTÓ OKIRATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KÉPZÉSI KLASZTER ALAPÍTÓ OKIRATA"

Átírás

1 A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KÉPZÉSI KLASZTER ALAPÍTÓ OKIRATA Miskolc, 2015.

2 Jelen Alapító Okiratban felsorolt Alapítók az Alapító Okirat aláírásának napján létrehozzák a "Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Képzési Klasztert (továbbiakban: Klaszter). A KLASZTER FŐ CÉLJA A Klaszter célja a megyei szak-és felnőttképzési kapacitások hatékony koordinálása a munkaerő-piaci igényekhez igazodva. A KLASZTER ÁLTALÁNOS CÉLJAI a. széleskörű tagság kialakítása a megyei szakképzési-, felnőttképzési területen tevékenykedő szakmai szervezetek, képző intézmények és a vállalati oldal bevonásával; b. az együttműködésre alapozott hosszú távú gyakorlatorientált képzési stratégia kialakítása a megyei munkaerőpiac és gazdaságfejlesztés igényeinek figyelembe vételével; c. képzési programok és az ezeket szolgáló emberi erőforrás és infrastrukturális feltételek összehangolt fejlesztése; d. a gyakorlati képzési helyek számának bővítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; e. a munkaerő-piac kínálati oldalának kiszámíthatóvá tétele a beruházni szándékozó gazdálkodó szervezetek számára, aktív szerepvállalás munkaerő-piaci folyamatok előrejelzésében; f. megyei tudásbázisként való működés a képzésfejlesztés és szervezés tekintetében; g. a tagok igényeinek, közös véleményének megfogalmazása;

3 A KLASZTER STRATÉGIAI CÉLJAI a. a válság következtében felduzzadt munkanélküliség kezelése; b. a régiós és területi foglalkoztatási egyenlőtlenségek csökkentése; c. a fiatalok elhelyezkedésének segítése; d. az alacsony iskolai végzettségűek, szakképzetlenek foglalkoztatásának elősegítése; e. a versenyképes tudás megszerzésének támogatása; f. versenyképes munkaerő a vállalkozások számára; g. a gazdaság igényeihez igazodó szakképzés támogatása; h. versenyképes szak- és felnőttképzés; i. a szakképzés járuljon hozzá a foglalkoztatási szint emeléséhez és a gazdasági növekedéshez; j. olyan szakképzési struktúra létrehozása, amellyel biztosítható a munkaerő-piaci kereslet és kínálat egyensúlya; k. a munkaerő-piaci képzések célzottabbá tétele. A KLASZTER TEVÉKENYSÉGE ÁLTALÁNOS TEVÉKENYSÉGEK a. a régió érintett szervezeti együttműködési hálózatának kialakítása; b. a kapcsolatok erősítése közép- és felsőfokú képzéssel foglalkozó szervezetek között, közösen koordinált tudásátadáson és hatékony felmérések eredményein keresztül támogatva azt, hogy a képzés a valós munkaerő-piaci igényeknek megfelelően alakuljon;

4 c. a meglévő oktatási kapacitások hatékonyabb működtetése, a szinergiák kihasználása; d. Miskolci Egyetem tudástőkéjének hatékony piaci konvertálása; e. a régió munkaerő minőségének javítása, valamint a foglalkoztatottság növekedésének elősegítése, f. a tagvállalatok érdekeinek képviselete olyan területeken, mely hatást gyakorol működésükre, gazdálkodásukra, eredményességükre. KLASZTER SZOLGÁLTATÁSOK a. egyeztetést szervez a tagokat érintő gazdasági- társadalmi programozási dokumentumokkal kapcsolatban; b. kapcsolatépítés; c. honlap működtetése, melynek célja a tagok tájékoztatásán túl az érdeklődők informálása az aktuális információkról. A KLASZTER ADATAI A Klaszter elnevezése: Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Képzési Klaszter A Klaszter székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 1. A Klaszter működési területe: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye

5 ALAPÍTÓ CÉG NEVE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. A KLASZTER ALAPÍTÓINAK NEVE, ADATAI SZÉKHELYE 3525 Miskolc, Városház tér 1. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE Farkas Zoltánné Miskolci Egyetem 3515, Egyetemváros Dr. Torma András József Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Sanmina Magyarország Kft. Bakai Szerszámgép Szerviz Kft. PreC-Cast Kft. K V Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Miskolc, Szentpáli utca Alsózsolca, Gyár u Mezőkövesd, Asztalos utca 3980 Sátoraljaújhely, Ipar út Berente, Ipari út 2. Bihall Tamás Bodnár László Bakai László Szabó Zsolt Kovács Ferenc KLASZTER MEGALAKULÁSA A Klaszter határozatlan időre alakul. Csatlakozhat a Klaszterhez minden olyan jogi személy vagy magánszemély, aki magára nézve kötelezőnek fogadja el a jelen Alapító Okiratban rögzített céljait, illetve azok megvalósításában együtt kíván működni. A tagok belépése a Klaszterbe önkéntes. Az Alapítók tagsági viszonya jelen Alapítói Okirat aláírásával keletkezik. A csatlakozni kívánók az Elnökség jóváhagyása esetén a Csatlakozási Nyilatkozat aláírásával csatlakozhatnak a Klaszterhez.

6 A KLASZTER JOGÁLLÁSA Szerződő felek rögzítik, hogy a Klaszter nem jogi személy, önálló jogalanyisággal nem rendelkezik. A KLASZTER TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI, A TAGSÁG MEGSZŰNÉSE A TAGOK JOGAI a. a tagok jogosultak a Klaszter tevékenységeiben részt venni, b. a tagok jogaikat személyesen vagy meghatalmazott képviselőik útján gyakorolhatják, c. a taggyűlésen a tagokat egy-egy szavazat illeti meg, d. a tagok jogosultak a taggyűlés összehívására, illetve napirendjére javaslatot tenni, e. a Klaszter tevékenységébe tartozó bármely ügyben felvilágosítás kérni, f. a Klaszter szolgáltatásait igénybe venni. A TAGOK KÖTELEZETTSÉGEI a. a Klaszter Alapító Okiratát és határozatait betartani, b. a jogszabályok és az Alapító okirat rendelkezéseinek megfelelően a Klaszter munkájában részt venni, c. a Klaszter kezdeményezéseit és céljait szakmailag és morálisan támogatni, d. a Klaszter által szervezett rendezvényeken és szakmai fórumokon a lehetőségeinek megfelelően részt venni, e. javaslataival, tanácsaival hozzájárulni a Klaszter működésének javításához és hatékonyabbá tételéhez.

7 A TAGSÁG MEGSZŰNÉSE a. magánszemély tag halálával; b. jogi személy tag jogutód nélküli megszűnésével; c. a Klaszter megszűnésével vagy megszüntetésével; d. a Klaszterből való kizárás esetén, a taggyűlés határozata alapján, ha kötelezettségeit megszegi e. a Klaszterből való kilépés esetén. A KLASZTER FELÉPÍTÉSE A Klaszter működését a Taggyűlés döntései alapján, a vonatkozó jogszabályok és az Alapító Okirat által meghatározott keretek között folytatja. A Klaszter vezetését egy 3 tagú Elnökség látja el. A TAGGYŰLÉS A Klaszter legfőbb döntéshozó szerve. A Taggyűlés élén az Elnökség áll. A Taggyűlés összehívása, illetve levezetése az Elnökség feladata. A Klaszter jogi személyiséggel rendelkező alapítóit és tagjait a képviseleti joggal rendelkező személy által meghatalmazott személy képviselheti. A Taggyűlés ülésén az alapítók és a csatlakozó tagok mindegyike egy-egy delegáltja révén jogosult részt venni. A Taggyűlésen valamennyi tagnak 1 szavazati joga van. A Taggyűlés akkor határozatképes, ha a tagjainak több mint fele jelen van. A Taggyűlés idejéről és napirendjéről 3 nappal korábban ki kell értesíteni a tagot. Ha a Taggyűlés nem határozatképes, a megismételt Taggyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes. A Taggyűlés döntéseit általában nyílt szavazással és egyszerű többséggel hozza.

8 Dönt a következő kérdésekben: a. Alapító Okirat elfogadása, módosítása; b. az Elnökség megválasztása; c. a működési területen feladatkörében eljárva a lehetséges fejlesztések, stratégiák, technológiai és egyéb ún. logisztikai feladatok tekintetében állásfoglalásról d. a Klaszter megszűntetéséről. A KLASZTER ELNÖKSÉGE Az Elnökséget a Taggyűlés választja meg határozatlan időre. Az Elnökség feladatai: a. irányítja a Klaszter munkáját és tevékenységét, valamint biztosítja a folyamatos és zavartalan működésüket; b. a munkájáról és a Klaszter tevékenységéről a Taggyűlése igénye szerint beszámol; c. előkészíti és döntésre beterjeszti a Klaszter stratégiai terveit d. javaslatot tesz a Taggyűlések napirendjére; e. összehívja és levezeti a Klaszter Taggyűlés üléseit; f. gondoskodik a Klaszter Taggyűlés határozatainak nyilvántartásáról, valamint mindezekről szükség szerint tájékoztatja a tagokat; g. dönt a csatlakozni kívánó új tagok felvételéről; h. dönt a tag kizárásáról. A KLASZTERRE VONATKOZÓ PÉNZÜGYI, VAGYONI SZABÁLYOK A Klaszter pénzügyi tevékenységet nem folytat, vagyonnal nem rendelkezik.

9 VEGYES RENDELKEZÉSEK Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, illetve az egyéb vonatkozó jogszabályok irányadók. Alapítók egybehangzóan kijelentik, hogy képviseleti joguk önálló és korlátlan, jelen szerződésben foglalt megállapodás megkötéséhez esetlegesen szükséges felhatalmazással rendelkeznek. Alapítók jelen Alapító Okiratot átolvasás és egymás felé igazolt egységes értelmezést követően, mint szerződési akaratukkal minden megegyezőt, 10 eredeti példányban írják alá. Szerződő Felek rögzítik, hogy jelen szerződésben írtak, illetve a Klaszter működése során a tudomásukra jutott bármely információ üzleti titoknak minősül, azt Felek harmadik személlyel nem osztják meg. Szerződő Felek tudomással bírnak arról, ha titoktartási kötelezettségüket felróhatóan megszegik, kártérítési felelősséggel tartoznak. Miskolc, szeptember 21. Farkas Zoltánné ügyvezető Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

10 Dr. Torma András József rektor Miskolci Egyetem Bihall Tamás elnök Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Bodnár László ügyvezető Sanmina Magyarország Kft. Bakai László ügyvezető Bakai Szerszámgép Szerviz Kft. Szabó Zsolt ügyvezető PreC-Cast Kft. Kovács Ferenc ügyvezető K V Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KÉPZÉSI KLASZTER ALAPÍTÓ OKIRATA. Miskolc, 2015.

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KÉPZÉSI KLASZTER ALAPÍTÓ OKIRATA. Miskolc, 2015. A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KÉPZÉSI KLASZTER ALAPÍTÓ OKIRATA Miskolc, 2015. 1 2 TARTALOM A Klaszter általános céljai... 3 Az Alapítók stratégiai céljai... 4 A Klaszter adatai... 5 A Klaszter tevékenysége...

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő testületének 2013. december 19-én

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Intézményi Társulás. 2013. május 30. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Intézményi Társulás. 2013. május 30. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Intézményi Társulás 2013. május 30. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉS Az Intézményi Társulás 2013. május 30-i ülésére 1. napirendi pont Tárgy:

Részletesebben

STEPP-SCIENCE, TECHNOLOGY AND EDUCATION PLATFORM FOR PHOTONICS, HUNGARY KLASZTER

STEPP-SCIENCE, TECHNOLOGY AND EDUCATION PLATFORM FOR PHOTONICS, HUNGARY KLASZTER STEPP-SCIENCE, TECHNOLOGY AND EDUCATION PLATFORM FOR PHOTONICS, HUNGARY POLGÁRI JOGI TÁRSASÁGI SZERZŐDÉSE I. PREAMBULUM 1. A jelen szerződésben foglalt dokumentummal a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A VIADUKT SPORT Nonprofit Kft. alapításáról

ELŐTERJESZTÉS. A VIADUKT SPORT Nonprofit Kft. alapításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS

VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS 2. sz. melléklet (továbbiakban a Szerződés"), mely létrejött egyrészről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata (1092 Budapest, Bakáts tér 14., törzskönyvi azonosító

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 58/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: Bőcs Község Önkormányzatának a Zempléni

Részletesebben

10. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez - átdolgozva AZ EGYÉNI CÉG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat

10. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez - átdolgozva AZ EGYÉNI CÉG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat 10. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez - átdolgozva AZ EGYÉNI CÉG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény rendelkezéseinek

Részletesebben

K i v o n a t. Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 27-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 27-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből K i v o n a t Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 27-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 11 igen (egyhangú)

Részletesebben

BKV Zrt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS cégnév BKV Zrt. 15/T-408/10. BKV Zrt.

BKV Zrt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS cégnév BKV Zrt. 15/T-408/10. BKV Zrt. BKV Zrt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS A jelen megbízási szerződés (a továbbiakban: Szerződés) az alulírott helyen és időpontban jött létre egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely:

Részletesebben

Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester

Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester Jegyzőkönyv Készült: a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án 7 30 órai kezdettel a Bocskaikerti Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2016. január 11-i soron kívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2016. január 11-i soron kívüli ülésére Tárgy: A KBC Nonprofit Kft. társasági szerződésének Sorszám: IV/1. módosítása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Tari Béla aljegyző Döntéshozatal módja: Minősített többség Véleményező bizottság:

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (képviselő: Zsigó Viktor polgármester), székhelye: Lajosmizse, Városház tér 1. (a továbbiakban:

Részletesebben

2012. november 30-án megtartott közgyűlésén készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2012. november 30-án megtartott közgyűlésén készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Gombai Polgárőr Egyesület 2217 Gomba, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. 2012. november 30-án megtartott közgyűlésén készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok: 5/2012. (XI.30.) számú határozattól

Részletesebben

Vállalkozási szerződés

Vállalkozási szerződés támogatási szerződés azonosító száma: munkatervi feladat/témaegység azonosító száma: költségkategória és költségvetési sor azonosítója: beszerzési terv sorszáma: ügyletkód: iktatószám: szerződés száma:

Részletesebben

A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya. módosításokkal egységes szerkezetben

A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya. módosításokkal egységes szerkezetben A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben Az alapítók az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére. 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt

Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére. 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák

Részletesebben

CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. Pécs, 2009. április 8.

CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. Pécs, 2009. április 8. 1 CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY Pécs, 2009. április 8. 2 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: CSALÁDVARÁZS A HARMÓNIKUS CSALÁDÉRT Egyesület

Részletesebben

2015. évi 14. szám 2015. július 1. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

2015. évi 14. szám 2015. július 1. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 2015. évi 14. szám 2015. július 1. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015.

Részletesebben

Miskolc Belvárosi Gazdaságfejlesztő Klaszter Szervezeti és Működési Szabályzat. I. Általános rendelkezések

Miskolc Belvárosi Gazdaságfejlesztő Klaszter Szervezeti és Működési Szabályzat. I. Általános rendelkezések Miskolc Belvárosi Gazdaságfejlesztő Klaszter Szervezeti és Működési Szabályzat I. Általános rendelkezések A Miskolc Belvárosi Gazdaságfejlesztő Klaszter tagjai a 2012. július 30. napján megtartott Klaszter

Részletesebben

JAVASLAT. a Heves Megyei Térségfejlesztési Kft. alapító okiratának módosítására

JAVASLAT. a Heves Megyei Térségfejlesztési Kft. alapító okiratának módosítására 32-2/2016/231. Heves Megyei Közgyűlés Helyben JAVASLAT a Heves Megyei Térségfejlesztési Kft. alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Közgyűlés 237/2015. (X.16.) számú határozatával

Részletesebben

106/2014. (VIII.29.) önkormányzati határozat. HEVA Kft. alapító okirata

106/2014. (VIII.29.) önkormányzati határozat. HEVA Kft. alapító okirata 106/2014. (VIII.29.) önkormányzati határozat HEVA Kft. alapító okirata 1, A HEVA KFT. telephelyei közül megszüntetésre kerülnek az alábbi telephelyek: - 3360 Heves, József Attila út 18. - 3360 Heves, Alkotmány

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére

MEGÁLLAPODÁS. a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére MEGÁLLAPODÁS a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16-18. -a, a közoktatásról

Részletesebben

MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE. 2015. június 23. napján megtartott rendkívüli testületi ülésének JEGYZŐKÖNYVE

MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE. 2015. június 23. napján megtartott rendkívüli testületi ülésének JEGYZŐKÖNYVE MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2015. június 23. napján megtartott rendkívüli testületi ülésének JEGYZŐKÖNYVE 34/2015. (VI.23.) határozat A Bánhorváti Szivárvány Óvoda intézményhez való

Részletesebben

Társulási megállapodás

Társulási megállapodás Iktatószám:. Társulási megállapodás amely létrejött egyrészről Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) képviseli: Horváth István Ács Rezső polgármester, másrészről

Részletesebben

Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök

Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök 1 Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök 2. 3. 4.? A "DÉLI FÉNY" Epilepsziával Élõk Dél-dunántúli Egyesületének Alapszabálya A "DÉLI FÉNY" Epilepsziával

Részletesebben

MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre

MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre amely létrejött egyrészről az.. (székhely:. adószám:.. cégjegyzékszám: Cg. képviseli:..), mint megbízó - a továbbiakban: Megbízó -,

Részletesebben

73/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Ellátási Szerződés kötése a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal

73/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Ellátási Szerződés kötése a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal 73/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat Ellátási Szerződés kötése a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése - Ellátási

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám:4308 / 2014. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27. napján tartandó ülésére

Részletesebben

Alapítói ( tulajdonosi ) határozat

Alapítói ( tulajdonosi ) határozat Alapítói ( tulajdonosi ) határozat Melynél fogva alulírott Várfi András polgármester, mint a Gyomaendrőd Város Önkormányzatának törvényes képviselője kijelentem, hogy a Gyulai Törvényszék Cégbírósága előtt

Részletesebben

A DIÓSJENŐI SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A DIÓSJENŐI SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A DIÓSJENŐI SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

I. AZ EGYESÜLET ADATAI

I. AZ EGYESÜLET ADATAI Családokért Határon Innen és Túl Egyesület Székhely: 2095 Pilisszántó, Vörösmarty utca 30. Elnök:Deák Zsuzsanna Tünde e-mail:borokamesei@gmail.com ALAPSZABÁLY módosítás Családokért Határon Innen és Túl

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Kardirex Egészségpénztár

ALAPSZABÁLY. Kardirex Egészségpénztár ALAPSZABÁLY Elfogadva: Küldöttközgyűlés 2014.05.072015.05.20 Hatályos: 2014.június 01-től2015.január 01. Hatályát vesztette: 2014.december 31. 1 A KARDIREX Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár

Részletesebben

2014. évi 12. szám 2014. június 27. TARTALOMJEGYZÉK

2014. évi 12. szám 2014. június 27. TARTALOMJEGYZÉK 2014. évi 12. szám 2014. június 27. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 27.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület, valamint szervei szervezeti és működési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. október 3-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. október 3-i ülésére Iktató szám: Sz-507/2012. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. október 3-i ülésére Tárgy: Feladat-ellátási szerződés a felnőtt fogorvosi körzetek

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE A L A P S Z A B Á L Y I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete (a továbbiakban Egyesület) a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

KEGYELETI KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS /Vállalkozási szerződés/ tervezet

KEGYELETI KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS /Vállalkozási szerződés/ tervezet KEGYELETI KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS /Vállalkozási szerződés/ tervezet amely létrejött egyrészről Tárnok Nagyközség Önkormányzata székhelye: 2461 Tárnok, Dózsa György út 150. stat. számjele: 15390149 adószáma:

Részletesebben

a.1. Lajosmizse Városban a.2. Lajosmizse Városban és Felsőlajos Községben

a.1. Lajosmizse Városban a.2. Lajosmizse Városban és Felsőlajos Községben Intézményfenntartó társulási megállapodás Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Felsőlajos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete között közoktatási feladatok ellátására Lajosmizse

Részletesebben

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány Közalapítványok 1. Tolnai Tudásért Közalapítvány, Tolna, Hısök tere 1. 1.1.Alapító okirat (melléklet) 1.2. Kuratórium tagjai: Szabolcskáné Szentes Ilona kuratórium elnök Hága Lászlóné kuratórium tag Pálinkás

Részletesebben

118/2009.(VI.29.) Képviselı-testületi határozat

118/2009.(VI.29.) Képviselı-testületi határozat Füzesabony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. június 29-i zárt ülésén hozott határozatok 118/2009.(VI.29.) Képviselı-testületi határozat Füzesabony Város Képviselı-testülete a 2009. június

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat a Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás társulási megállapodásának felülvizsgálatára E L Ő T E R J E

Részletesebben

P O L G Á R M E S T E R J A V A S L A T

P O L G Á R M E S T E R J A V A S L A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata P O L G Á R M E S T E R J A V A S L A T önkormányzatunk részvételére a Weiss Manfréd Dél-pesti Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt

Részletesebben

RAKTÁRBÉRLETI SZERZŐDÉS MŰVI KÖZRAKTÁROZÁSRA

RAKTÁRBÉRLETI SZERZŐDÉS MŰVI KÖZRAKTÁROZÁSRA 1. oldal RAKTÁRBÉRLETI SZERZŐDÉS MŰVI KÖZRAKTÁROZÁSRA amely létrejött a (1) NÉV KORONA KÖZRAKTÁR ZRT. 1053 Budapest, Szép utca 2. Adószám: 14750698-2-41 Cégjegyzékszám: Cg.01-10-046370 Képviseli: Területi

Részletesebben

J a v a s l a t - a Képviselő-testületnek -

J a v a s l a t - a Képviselő-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l a

Részletesebben

Takarék Folyószámlahitel

Takarék Folyószámlahitel Hiteliktatószám: mely létrejött egyrészről a Takarék Folyószámlahitel Folyószámlahitel-keret szerződés Fogyasztó Ügyfél számára Folyószámlahitel-keret igénybevételéhez név: Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a PCOS Szívügy Alapítvány (nyilvántartási szám: 01-01-10248, székhely: 1137 Budapest, Katona József u. 31. II. emelet 3/a., adószám: 18127076-1-41, képviseli:

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM ALAPFELADATOK ELLÁTÁSÁT SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉRE

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM ALAPFELADATOK ELLÁTÁSÁT SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉRE SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM ALAPFELADATOK ELLÁTÁSÁT SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉRE Miskolc 2015 4.3. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM ALAPFELADATOK ELLÁTÁSÁT SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉRE A Miskolci

Részletesebben

KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA Amely létrejött egyrészről: KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA név: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. adószám: 15735612-2-02 statisztikai száma: 15735612-8411-321-02

Részletesebben

JAVASLAT Önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaság alapítására

JAVASLAT Önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaság alapítására 17/2016/231. Heves Megyei Közgyűlés valamennyi bizottsága Heves Megyei Közgyűlés Helyben JAVASLAT Önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaság alapítására Tisztelt Bizottság! Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A

A L A P Í T Ó O K I R A T A 1. sz. melléklet a 12. napirendi ponthoz A L A P Í T Ó O K I R A T A A /2009. (IV.29.) NYDRFT határozatában rögzített módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 20098. - 1 - ALAPÍTÓ OKIRAT Alulírott

Részletesebben

IPARTESTÜLETEK REGIONÁLIS SZÖVETSÉGE. ALAPSZABÁLY módosításokkal

IPARTESTÜLETEK REGIONÁLIS SZÖVETSÉGE. ALAPSZABÁLY módosításokkal IPARTESTÜLETEK REGIONÁLIS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY módosításokkal 1 I. Általános rendelkezések 1.1. A Szövetség neve: Ipartestületek Regionális Szövetsége A Szövetség rövidített neve: IRSZ Az Alapszabályban:

Részletesebben

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2013. III. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2013. III. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI XXIII. évfolyam 2. szám 2013. március 22. NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2013. III. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI NÓGRÁD

Részletesebben

AZ AXA PRÉMIUM ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA

AZ AXA PRÉMIUM ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA AZ AXA PRÉMIUM ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA hatályos: 20134. december 9március 1-től Az AXA Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár (alapításkori korábbi nevén: Winterthur Országos AXA Önkéntes Nyugdíjpénztár,

Részletesebben

A megállapodás részletesen tartalmazza az Önkormányzat és a Nemzetiségi Önkormányzat együttműködését meghatározó szabályokat, melyek a következők:

A megállapodás részletesen tartalmazza az Önkormányzat és a Nemzetiségi Önkormányzat együttműködését meghatározó szabályokat, melyek a következők: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Pitvaros Község Önkormányzata (képviseli Radó Tibor polgármester, székhely: 6914 Pitvaros, Kossuth u. 30., bankszámlaszám: 11735081-15354680, adószám:

Részletesebben

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) A Hemokromatózisos Betegek Egyesülete az Egyesület alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetben foglalva a

Részletesebben

Közrendvédelmi Alapítvány Budafok-Tétény. Alapító Okirata

Közrendvédelmi Alapítvány Budafok-Tétény. Alapító Okirata Közrendvédelmi Alapítvány Budafok-Tétény módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata (a változások vastag dőlt betűvel szedve) Budapest XXII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete,

Részletesebben

Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ 1097 Budapest, Vágóhíd utca 35-37. e-mail: info@intezmenyuzemeltetes.hu Tel./Fax: 06-1-798-0517

Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ 1097 Budapest, Vágóhíd utca 35-37. e-mail: info@intezmenyuzemeltetes.hu Tel./Fax: 06-1-798-0517 10. számú melléklet T E R V E Z E T BÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Ferencvárosi (, képviseli: Czakóné Dobó Krisztina) mint b é r b e a d ó, másrészről pedig. (.. cégjegyzékszám:.., adószám:

Részletesebben

4. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A KÖZKERESETI TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés

4. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A KÖZKERESETI TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés 4. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A KÖZKERESETI TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA Társasági szerződés Alulírott tagok, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően,

Részletesebben

AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA hatályos: 2014. január március 10-jétől A Horizontz AXA Magánnyugdíjpénztár (korábbi nevén: AXA Magánnyugdíjpénztár, a továbbiakban:

Részletesebben

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2011. július 22-én 11.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2011. július 22-én 11.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2011. július 22-én 11.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Jákobné Szász Erika Dr. Jaskó Sándor Csonka

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS (a módosításokkal egységes szerkezetben)

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS (a módosításokkal egységes szerkezetben) TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS (a módosításokkal egységes szerkezetben) Ikt.szám: IV. /2013. Amely létrejött egyrészről Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) képviseli:

Részletesebben

Tömösi Katalin főosztályvezető Polgármesteri Kabinet. Kerezsi Gábor Pál főosztályvezető Jegyzői Kabinet

Tömösi Katalin főosztályvezető Polgármesteri Kabinet. Kerezsi Gábor Pál főosztályvezető Jegyzői Kabinet MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE PK.: 44.031/2008. Mellékletek: 1. MISI megszüntető okiratának tervezete 2. MISI Kft. alapítók okiratának tervezete 3. Megbízási keretszerződés tervezete 4. Nyilatkozat

Részletesebben

A BORSODVÍZ ÖNKORMÁNYZATI KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Rövidített neve: BORSODVÍZ ZRt. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BORSODVÍZ ÖNKORMÁNYZATI KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Rövidített neve: BORSODVÍZ ZRt. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BORSODVÍZ ÖNKORMÁNYZATI KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Rövidített neve: BORSODVÍZ ZRt. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. A szabályzat hatálya II. A részvénytársaság

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend

Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 2015. S z a b á l y z a t Oldal: 2/46. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta Beosztás jogtanácsos kancellár Szenátus nevében: rektor Név

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 9-én megtartott rendkívüli üléséről. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme

Részletesebben

Sárospatak Város Alpolgármesterétıl. 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. sz. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Alpolgármesterétıl. 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. sz. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Alpolgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. sz. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu ELİTERJESZTÉS - A Képviselı-testületnek - Az RFV-Sárospatak Városgazdálkodási

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést és úgy határozott, hogy

Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést és úgy határozott, hogy Kivonat Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. május 13-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 101/2013.(V.13.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta alkalmazásával

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 Ikt. szám: 628-15/2012. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15. számú j e g y z ő k ö n y v e Készült: 2012. július 9-én megtartott rendkívüli üléséről 2 J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (módosításokkal egységes szerkezetben) Jelen Alapszabályt az egyesület alapító tagjai a 2010. november 6. napján megtartott közgyűlésen az 1989. évi II. tv.,

Részletesebben

Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú ingatlan bérbeadására

Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú ingatlan bérbeadására Bánk Községi Önkormányzata 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fax: 35/342-804, 342-806 Iktatószám: 40-2/2016. Közzététel napja: 2016.01.11. Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú ingatlan bérbeadására A pályázat

Részletesebben

mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató),

mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató), KERESKEDELMI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a a jelen megállapodást továbbiakban: Megállapodás a Megállapodás feltételei szerint elfogadó (239/2009. (X.20.) IKIM rendeletben

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v 10-1/2009. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. január 13-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Zrinszki István

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS. székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. levelezési címe: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4.

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS. székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. levelezési címe: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. melléklet a.../2014. (II.14.) sz. Ökt. határozathoz ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS Szerződésszám: 1444-DF-1.5.2 00 0 13 Amely létrejött egyrészről az Kazincbarcika Város Önkormányzata székhelye: 3700 Kazincbarcika,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaba Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. június 18.-án 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szegi Emma polgármester, Borbély Gyula,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amelyet az egyik részről a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (székhelye: 1054 Budapest, Garibaldi u. 2., adószáma: 15311746-2-41), mint megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő),

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS üzemeltetésére és fenntartására üzemeltetésre és fenntartásra

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS üzemeltetésére és fenntartására üzemeltetésre és fenntartásra PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a tulajdonában lévő Tárnok, 3217. hrsz.-ú köztemető és a kezelésében lévő Tárnok, 262. hrsz.-ú egyházi temető 2016. január 1-jétől

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. december 15-i ülésének jegyzőkönyvéből

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. december 15-i ülésének jegyzőkönyvéből 1 SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. december 15-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. 252/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 15 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2013. január 29-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Kolontár és környéke egészségéért Egyesület

Kolontár és környéke egészségéért Egyesület Kolontár és környéke egészségéért Egyesület H-8468 Kolontár Arany János u. 33. Kolontár és környéke egészségéért Egyesület Általános rész: ALAPSZABÁLY 1. Egyesület neve: Kolontár és környéke egészségéért

Részletesebben

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A az Alapszabállyal összhangban a Szövetség működését az alábbiak szerint határozza meg: I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére

MEGÁLLAPODÁS a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére MEGÁLLAPODÁS a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16-18. -a, a közoktatásról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2016. február 24-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2016. február 24-én tartandó ülésére ..-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2016. február 24-én tartandó ülésére Tárgy: Városgazdasági Nonprofit Kft vállalkozási szerződésének felülvizsgálata

Részletesebben

1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: A Széchenyi István Szakképző Iskola fenntartásának visszavétele a Veszprém

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS 1. A SZERZŐDŐ FELEK Név: Jakabszállás Község Önkormányzata Székhelye: 6078 Jakabszállás, Petőfi S. u. 14. Képviseli: Szabó Mihály polgármester Adószáma: 15736338-2-03 Bankszámlaszáma:

Részletesebben

A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya

A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya Az egyesület legfőbb szerve teljes terjedelmében áttekintette az egyesület 1999. szeptember 19.-én elfogadott, majd többször módosított alapszabályát a 2011.évi

Részletesebben

a.) A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. mint építtető közreműködésével valósul meg az M30-26 sz. főút Miskolc északi elkerülő sz. II.

a.) A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. mint építtető közreműködésével valósul meg az M30-26 sz. főút Miskolc északi elkerülő sz. II. 1 TERVEZÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött a/az Berente Község Önkormányzata (3704 Berente, Esze T. utca 18) adószám: 15549628-2-05 bankszámlaszám: 12046102-00309770-00100007 (Raiffeisen Bank) képviseletében:

Részletesebben

Ignácz László Tamásné (ln: Horváth Edit) Anyja neve: Tóth Margit Lakcím: 4600 Kisvárda, Virágh Ferenc utca 87.

Ignácz László Tamásné (ln: Horváth Edit) Anyja neve: Tóth Margit Lakcím: 4600 Kisvárda, Virágh Ferenc utca 87. A Szeretet hatalma Alapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Alulírott alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról,

Részletesebben

Tűzliliom Egyesület Alapszabálya

Tűzliliom Egyesület Alapszabálya Tűzliliom Egyesület Alapszabálya Alulírott személyek az alább feltüntetett helyen és napon gyűlést tartottak a Tűzliliom Egyesület elnevezésű civil szervezet létrehozása tárgyában, és egyező akaratnyilatkozattal

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. A Kulturális és Szabadidős Egyesület alapító okirata a 2013. május 30-ai módosítás után egységes szerkezetbe foglalva

ALAPSZABÁLY. A Kulturális és Szabadidős Egyesület alapító okirata a 2013. május 30-ai módosítás után egységes szerkezetbe foglalva ALAPSZABÁLY A Kulturális és Szabadidős Egyesület alapító okirata a 2013. május 30-ai módosítás után egységes szerkezetbe foglalva Az egyesület közhasznúsági fokozata: "közhasznú". Bírósági nyilvántartásba

Részletesebben

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS. ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS. ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS Az ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésének egységes szerkezetbe foglalásáról, a 17. sz. módosítás

Részletesebben

Az említettekre tekintettel a korábbi szabályzat azon rendelkezései, melyek ma már nem időszerűek, nem kerülnének felvételre az új előírások közé.

Az említettekre tekintettel a korábbi szabályzat azon rendelkezései, melyek ma már nem időszerűek, nem kerülnének felvételre az új előírások közé. 1 2 3 Nyílt ülésen kerül tárgyalásra A képviselő-testület 2014.12.16-án tartandó ülésének előkészítése 1. NAPIRENDI PONT ELŐTERJESZTÉS Sárvár Város Önkormányzatának tulajdonában álló egyszemélyes cégek

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. rendelkezései alapján pályázatot hirdet a Budapest Főváros

Részletesebben

Bérleti Üzemeltetési Szerződés Módosításokkal egységes szerkezetben

Bérleti Üzemeltetési Szerződés Módosításokkal egységes szerkezetben Bérleti Üzemeltetési Szerződés Módosításokkal egységes szerkezetben 1. Preambulum---------------------------------------------------------------------------------------------6 1.1. Jelen szerződés célja------------------------------------------------------------------------------------------6

Részletesebben

SWISSCHAM HUNGARY Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara

SWISSCHAM HUNGARY Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara SWISSCHAM HUNGARY Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara A l a p s z a b á l y 2012. május 24. 2012. május 24. 1 Preambulum A svájci-magyar kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében 1990.

Részletesebben

Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület Alapszabály

Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület Alapszabály Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület Alapszabály III. számú módosítás és egységes szerkezetbe foglalás 1. Általános rendelkezések: Az egyesület neve: PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET Rövidítése:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. a MÁV-THERMIT Hegesztő Kft. vállalkozási szerződéseihez

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. a MÁV-THERMIT Hegesztő Kft. vállalkozási szerződéseihez Általános Szerződési Feltételek 1 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK a MÁV-THERMIT Hegesztő Kft. vállalkozási szerződéseihez Jelen Általános Szerződési feltételek (ÁSZF) elválaszthatatlan mellékletét képezi

Részletesebben

A Nemzetközi Egészség Hálózat ALAPÍTVÁNY

A Nemzetközi Egészség Hálózat ALAPÍTVÁNY A Nemzetközi Egészség Hálózat ALAPÍTVÁNY A L A P Í T Ó O K I R A TA Az Alapítvány: 2009. évben, február hónap 05. napján egységbe foglalt szerkezetben került megalapításra. 1 A NEMZETKÖZI EGÉSZSÉG HÁLÓZAT

Részletesebben