Török erődítések régészeti kutatástörténete Magyarországon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Török erődítések régészeti kutatástörténete Magyarországon"

Átírás

1 Török erődítések régészeti kutatástörténete Magyarországon A régészeti korszakok közül a török kort sokáig mostohagyerekként kezelték, hiszen azokban az időkben, amikor megindult az emberek érdeklődése a régmúlt emlékei iránt, akkor a törökkor emlékanyagát nem tartották olyan ősinek, mint a római vagy az őskor tárgyait. A török erődítések kutatása is sokáig háttérbe szorult, egyrészt a kimondottan török korban épült erődítmények nagy része már az újkorban is csak régészeti módszerekkel volt kutatható, másrészt azok a várak, melyeknél volt középkori előzmény, ott a török építkezések elkülönítése vagy gondot okozott, vagy nem is foglalkoztak vele különösebben. Ha a korszak erődítéseinek kutatástörténetét vizsgáljuk, két nagy irányvonalat állapíthatunk meg. Az egyik irány, amikor a vár, erődítés vizsgálata, annak megismerése volt az elsődleges szempont, a törökkor másodlagos szerepet játszott, a másik vonal esetében pedig a török kort kutatták, és ebben az esetben az erősség funkció volt mellékes. Ezért a tárgyalt kutatástörténetnél két módszert kell megvizsgálni: A régészeti feltárásokat, és a publikációkat, melyek kimondottan a török kori erősségekről szólnak. Önmagában egyik témakör vizsgálata sem elégséges. Hiszen az ásatások és főként a kimondott török erősségek régészeti kutatása csak abban az esetben ismert, ha a feltáró régész azt közkinccsé bocsátja, másrészt hiába van egy-egy nagyobb, több évszázadot is megélt várunk publikálva, ha nincs külön kiemelve, megvizsgálva az erősségen belül a törökök építkezése, nehéz azt a teljes ásatási leírásból kiemelni. Erre utóbbira születtek meg a tematikus konferenciák, és az azon elhangzó előadások konferencia kötetei. Természetesen nem lehet minden erősségre kitérni, hiszen több százat építettek a törökök százötven éves ittlétük alatt. A 21. századra nagyon sok várban történt valamilyen régészeti tevékenység, megpróbáljuk a legfontosabbakat bemutartni. Bevezetés Az első várakkal, erődítésekkel foglalkozó munkák a 19. század végén a műemlékösszeírások voltak. Ezek a munkák azt tűzték ki céljuknak, hogy az ország vagy egy országrésznek az összes műemlékét összegyűjtsék. Fontos megemlíteni ezek közül Gerecze Péter és Genthon István könyveit 1. Bár nem csak a török kori emlékekkel foglalkoztak, de azok közül is sok belekerült gyűjtésükbe. Az adatok sokszor pontatlanok. Rómer Flóris volt az első, aki tudatosan kezdte gyűjteni az ország műemlékeit. Beutazta egész Magyarországot, 1 Gerecze 1906., Genthon 1951., Genthon 1959.

2 lerajzolta azokat a régészeti emlékeket, várakat, kolostorokat, templomokat, amelyeket látott. Több mint 900 várat gyűjtött össze a Kárpát-medence területéről. Sok olyan régészeti objektumot keresett fel, lokalizált, mely mára már megsemmisült, így csak feljegyzéseiből tudunk róla. Írásos munkák, publikációk, konferenciák A kora újkori várakkal, azon belül a palánkokkal a 20. század elejétől foglalkoznak. Közülük Takáts Sándor emelendő ki, aki több munkájában szólt a témáról. 2 Pataki Vidor az 1930-as években szélesebb körű kutatásokat végzett, levéltári gyűjtése mellett az egri várban folytatott ásatást. 3 A tudományos vizsgálódás fellendülése a II. világháború utáni időszakra tehető, nagyobb városainkban módszeresen kezdték meg a régészeti munkákat, és ezek során születtek meg Gerő László összefoglaló tanulmányai, értekezései, melyben a teljes magyar várépítészeti fejlődéssel, közte a törökkoréval is foglalkozott. 4 Talán kevesen tudják, hogy a 20. század második felének egyik legnagyobb római koros kutatója, Fitz Jenő, pályája elején középkori és török kori témákon is dolgozott, sőt a mai napig nélkülözhetetlen munkát hagyott ránk ban három kisebb kötetben foglalta össze Fejér megye oszmán kori hadtörténetét. Az első könyvecskében Székesfehérvár erődítéseiről 5, a másodikban a sokkal kisebb méretű párkányokról 6, a harmadik füzetben pedig a végvári harcokról 7 ír. A munkák jelentőssége az, hogy közel 50 évet kellett arra várni, hogy újabb megyei összefoglalás szülessen a korszak erősségeiről. Csorba Csabának az 1970-es évektől több tanulmánya szól a török erőségekről ben a századi alföldi várakról, kastélyokról és erődítményekről közölt adattárat. 8 Számos a terepen nem lokalizálható, közülük sok török kori objektum adatát közli es munkájában a Dél-Dunántúl erődített kolostoraival foglalkozott. 9 Eloszlatja azt a tévhitet, hogy ezek a kolostorok csak a török korban kerültek az erődítettek közé ben jelent meg a Studia Agriensia 5. kötetében a Magyar és török végvárak konferencia előadásai. Több kutató, több irányból közelítette meg a témát, illetve a végvári élet szeleteit. A kimondottan egyes objektumokkal foglalkozó munkák közül érdemes 2 Takáts Pataki Vidor kora újkori várkutatásáról bővebben: Mordovin Gerő 1955., Gerő 1968., Gerő Fitz 1956 a. 6 Fitz 1956 b. 7 Fitz 1956 c. 8 Csorba Csorba 1974.

3 kiemelni Pálmány Béláét, aki a Nógrád megyei magyar, török végvárakat vizsgálta 10, Gaál Attila cikkét, aki itt közölte először a Szekszárd - Jeni Palánkon végzett feltárásokat bőséges illusztrációval 11, valamint Sugár István: A török végvárrendszer Északkelet-Magyarországon című tanulmányát. 12 Az utóbbi szerző sorra veszi Szolnok, Hatvan, Jászberény, Törökszentmiklós, Heves, Szarvaskő, Sirok, Cserépvár török erődítését, közli az összegyűjtött adatokat, képi forrásokat és az egyes objektumok zárásaként leírja, hogy az erődítésből ma mi maradt meg, esetleg mi látható. Sok esetben kritikusan megjegyzi, hogy a régészeti kutatás nem érdeklődött kellőképpen az egyes objektumokról. A felsorolt váraknál egy-egy esetben azóta történt régészeti kutatás (pl.: Törökszentmiklós, Szarvaskő, Sirok, Cserépvár ) május között került megrendezésre a Magyar Nemzeti Múzeumban A hódoltság régészeti kutatása című konferencia, melyet két évvel később a konferenciakötet is követett. A kötet jelentőssége, hogy a hódoltság kor minden részletét bemutatja, többek között az erődítéseket is. A hadiépítészet-várkutatás témakörben Basics Beastrix a török kori várábrázolásokról és azok hitelességéről ír. 13 A témáról többször tartott eladást, például a sárospataki Castrum Bene Vándorgyűlésen 2008-ban. A téma jelentőssége azért nagy, mert azon túl, hogy számba veszi 200 év várábrázolásait, eloszlatja azt a tévhitet, hogy a képeken látható elemek 100%-osan hitelesek. A kötet régészeti összefoglalásait Bencze Zoltán kezdi az 1990-es évek budai kutatásaival. 14 Nem kimondottan csak az erősségeket viszgálja, de munkájában szerepel a várfal és a hozzá tartozó védelmi építmények taglalása is. Hasonló összefoglalást ad Magyar Károly a budai vár déli részén. 15 A sort követi Írásné Melis Katalin pesti összefoglalója, közli a Budapest Károly körút alatt található városfal, külső ágyúállás és sáncárok egy szakaszát. 16 Esztergom török katonai építészetét Horváth István vállalta 17, olvashatunk a vár, a Viziváros, a Szent Tamás hegy és környezete, valamint a Királyi város török kori erődítéséről. Hatházi Gábor cikke 18, Fejér megye törökkori erősségeit gyűjtötte össze. Jelentőssége azért nagy, mert Fitz Jenő közel fél évszázada megjelent összefoglaló munkája óta ez az első olyan munka, mely a korszak összes erősségével foglalkozik. A bizonytalan, vagy csak történelmi adattal rendelkező és a lokalizálás szempontjából kérdéses objektumok is vizsgálva vannak. Hatházi Gábor a megye egy török 10 Pálmány Gaál Sugár Basics Bencze Magyar Károly Írásné Melis Horváth Hatházi 2002.

4 kori objektumával nem foglalkozott; Székesfehérvár kimaradt a tárgyalt helyszínek közül, ezt Siklósi Gyula pótolta, aki régóta kutatója a területnek. 19 Magyar Kalmán Babócsa- Nárciszosról írt. 20 Gaál Attila Szekszár-Jeni palánk bemutatásával képviseltette magát a kötetben. 21 Az ezredfordulón és egy évtizeddel utána két olyan nagy összefoglaló tanulmánykötet jelent meg, ami közül az egyik a teljes magyarországi régészeti kutatást, a másik a középkori régészet legújabb eredményeit kívánja bemutatni ban Magyar régészet az ezredfordulón címmel megjelenő kötetben bőséges összefoglalást olvashatunk a korszak hadiépítészetéről, mind a kővárakról, mind a palánkvárakról ben jelent meg A középkor és kora újkor régészete Magyarországon című kétkötetes munka, melyben két tanulmány foglalja össze a korszak erődítéseit, azok régészeti kutatását, eredményeit. 23 A törökkori erődítéskutatás régészeti bemutatásában oroszlán szerepet vállalt a Castrum Bene Egyesület, mely évente megrendezi a vándorgyűléseit, ahol több esetben a korszak várai kerülnek terítékre. Ilyen volt rögvest az első konferencia 1995-ben Simontornyán, ahol Gaál Attila Szekszár-Újpalánkról, Kovács Gyöngyi a barcsi török palánkvárról számolt be. Három évvel később Székesfehérváron Török várak a Dunántúlon címmel került megrendezésre az összejövetel, ahol többek között Siklósi Gyula Székesfehérvár, Horváth István Esztergom, Gerő Győző Pécs és Baranya, Gerelyes Ibolya Ozora, Iván László pedig Visegrád török erődítéseiről beszélt. A tárgyalt korszakkal foglalkozott 2005-ben Salgóbányán a Hadiépítészet Mohácstól a Rákóczi-szabadságharcig című vándorgyűlés, ahol több határon túli erősségről (Fülek, Szatmár, Marosvásárhely) is hallhattak az érdeklődök ben Tokajban ismét a korszak került az érdeklődés középpontjába, Várak és erősségek a században címmel rendezte meg az egyesület a konferenciát. A történeti vizsgálatok mellett Tolnai Gergely a palánkvárak szerkezetéről és építési módjáról szólt, Tomka Gábor Szendrő várait mutatta be, Kovács Gyöngyi és Éder Katalin a bajcsai várról beszélt. A regionális várkutatás Magyarországon az 1970-es években indult meg. A fontossága, hogy egy-egy területen fellelhető erősségeket gyűjti össze, rövid leírással, értékeléssel. Miklós Zsuzsa hatalmas, Tolna megye várait összefoglaló munkája 2007-ben jelent meg. 24 A megye területén számos, keveset publikált török palánk volt, melyekről az 19 Siklósi Magyar Kálmán Gaál Buzás Kovács Miklós Tomka 2010., Kovács Miklós 2007.

5 információkat a szerző összegyűjtötte. Mind Dombóvár-Gólyavár 25, mind Döbrököz 26 volt török kézen, régészeti feltárás egyikben sem volt, az eddigi leírások, terepbejárási adatok, felmérési rajz ismerhető meg, olvasható. Ugyancsak nem történt ásatás Paks török kori palánkváránál, mely a városi múzeum és környezetében lokalizálható. 27 Sióagárd-Anyavárat ban foglalta el a török, a ma már kevésbé ismert váraink közé sorolható erősséget ben mérte fel Miklós Zsuzsa. Tolna törökkori palánkja a település északkeleti szélére tehető 29, Szekszárdon a vármegyeháza alatt található a török kori palánk. Kozák Károly kutatása az 1960-as években inkább az apátsági templomra irányult, de a feltárások során és az írott adatok vizsgálatával kiderült, hogy a középkori várat használta fel a török is. 30 A Castrum Bene Egyesület célul tűzte ki magának Magyarország vártopográfiájának létrehozását, melynek egyes kötetei egy-egy megye őskori és középkori erődítményeit gyűjtik össze ben megjelent Borsod-Abaúj-Zemplén megye erősségeinek feldolgozása 31, 2009 őszén látott napvilágot a Heves megyét bemutató kötet 32, két évre rá Fejér megye várai kerültek bemutatásra. 33 Bár nem csak török várakkal foglalkoznak a megjelent munkák, de a szerzők megpróbálják összegyűjteni a területen levő összes, a kérdéses korszakban használt erősségről az írott és a régészeti adatot, legyen az lokalizálható, vagy ma már nem lokalizálható vár. Régészeti feltárások A régészeti kutatások fellendülése a II. világháború utáni időszakra tehető, nagyobb városainkban módszeresen kezdték meg a feltárásokat. Budán, Pécsett, Szigetváron, Egerben, sok különböző korszak- és funkciójú épület mellett, a török kori erősségeket is vizsgálták. Budán Gerevich László nevéhez fűződik a régészeti kutatás, az 50-es évek elejétől folytak a feltárások a vár területén. Az 1966-ban megjelent összefoglaló munkában 34 helyszíni bontásban olvashatóak az eredmények, szó van a törökkori elemekről is, de külön tárgyalást nem kaptak. A budai várat később Magyar Károly kutatta, a törökkori erődítésekről 2002-ben jelent meg egy tanulmánya Miklós Miklós Miklós Miklós Miklós Miklós , Gere Nováki Sárközy Feld Nováki Baráz Dénes Feld Sárközy Terei Nováki Mráv Feld Sárközy Gerevich Magyar Károly 2002.

6 Pécsett az 1960-as évektől végeznek ásatásokat Gerő Győző és G. Sándor Mária irányításával. Az 1970-es évektől Kárpáti Gábor is bekapcsolódott a munkákba, a város középkori történetét kutatva ben Gerő Győző foglalta össze a Püspökvár közép és törökkori erősítésrendszerének írott és régészeti emlékeit. 36 Beszámol a Ernuszt Zsigmond 15. századi építőtevékenységéről, majd az 1543-as török foglalás utáni helyreállítási munkákról, valamint a török építkezésekről. Szigetváron 1959-ben kezdődött meg a belsővár és a török vár északnyugati sarokbástyájának feltárása Kováts Valéria irányításával. Néhány évvel később hosszabb tanulmányban tette közzé az eredményeket. 37 Gere László közel 50 évvel később kutatott a várban. 38 Eger vára az egyik legismertebb, törökökkel kapcsolatba hozható vár Magyarországon, bár a várban a törökök a több mint 90 éves birtoklásuk alatt csak kis átalakítást végeztek. Régészeti kutatása már a 19. században megkezdődött, majd 1925-től folytatódott Pálosi Ervin, Lénárt János és Pataki Vidor vezetésével 1938-ig ben Kozák Károly irányításával indultak meg újra az ásatások, melyek 1987-ig tartottak től Fodor László vezetett kisebb feltárásokat a vár területén. Csővár régészeti kutatása egészen korán 1954-ben kezdődött, publikációi az 1970-es évek végén jelentek meg. 41 Gyula régészeti kutatása is elég hamar, 1953 őszén megindult. Az első ásatási szezon Lükő Gábor nevéhez köthető, konzulense Holl Imre volt és 1961 között Parádi Nándor vezette a feltárásokat, aki publikálta is az addig előkerült eredményeket, természetesen nem csak a törökkort tárgyalva. 42 Az 1980-as évek legvégén kezdődött meg újra a régészeti kutatás, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint két évtizedig tartott. A munka ezen szakasza Feld István, Gerelyes Iboly és részben Simon Zoltán nevéhez köthető. Feld István 43 és Gerelyes Ibolya több tanulmányban is beszámol az eredményekről, a törökkori részek bemutatása főként Gerelyes Ibolya munkája és 1957 között került sor a nagykanizsai vár feltárására, ahol a palánkerődítés famaradványai is szépen előkerültek. Az ásatásvezető régész Méri István volt Gerő Kováts Gere Pataki Kozák 1979., Kozák Feld 1978., Feld Jakus László Parádi Feld Gerelyes Méri 1988.

7 A tatai vár ásatását 1965-től 1972-ig irányította B. Szatmári Sarolta, aki természetesen a vár egész történetével foglalkozott 1974-ben megjelent cikkében. 46 Dunaföldvár régészeti feltárása 1964-ben kezdődött Kozák Éva vezetésével 1966-ig, majd 1971-ben dolgozott a területen. A török cölöpvédmű-, a hasonló korú épület maradványát, és a leletanyagot néhány évvel később mutatta be egy hosszabb beszámolóban között G. Sándor Mária folytatott régészeti kutatást Várgesztes várában 48, majd közel 40 évvel később Feld István dolgozott a várban. 49 Simontornya feltárása 1960-ban kezdődött Lócsy Erzsébet vezetésével, természetesen a munkák és az eredmények közzététele nem csak a törökkori részletekre fókuszált. 50 Egy kisebb tudományos csapat végezte az ozorai várkastély kutatását Feld István vezetésével az 1970-es évek végétől 2002-ig. 51 Vác vára a törökkorban többször cserélt gazdát. A török a 17. században komoly építkezéseket végzett. A régészeti kutatás 1962-ben kezdődött meg. A 20. század vége felé Tettemanti Sarolta ásott a területen, ő is publikálta az eredményeket. 52 Esztergom régészeti kutatása hasonlít a nagyobb várainkban, városainkban történt kutatáshoz. Az 1960-as évektől kezdődtek meg itt is a feltárások Zolnay László, Nagy Emese, de főként Horváth István vezetésével. Bár a különböző erősségekről jelentek meg korábban is tanulmányok, de a törökök katonai építkezéséről csak 2002-ben jelent meg egy nagy összefoglaló tanulmány. 53 Székesfehérvár kutatása is hosszabb időszakra nyúlik vissza. A régészeti feltárások fellendülésével ebben az esetben is az 1960-as évektől számolhatunk. Később Siklósi Gyula folytatta a munkát, neve összeforr a városéval. Számos publikációja közül a 2002-ben megjelentet kell kiemelnünk, melyben korszakokra bontva foglalkozik a törökök erődítésével. 54 Siklósi Gyula ásatásokat végzett a város kisebb erőségénél, a Kara Murteza pasa tornyánál is. 55 Csókakő első régészeti kutatása között tartott Fitz Jenő, Kralovánszky Alán és Rozner Gyula vezetésével. A 60-as évek közepén mindhárman nagyobb lélegzetű 46 B. Szatmári Kozák 1970., Kozák G. Sándor Feld Lócsy 1974., Horler H. Tabajdi Feld Kisfaludi Vörös Koppány Gerelyes Miklós 1988., Feld Tettemanti Horváth Siklósi Siklósi 1991.

8 munkákat kaptak, ezért a csókakői feltárást nem tudták folytatni, ennek következményében a vár komoly pusztulásnak indult. Ezt bizonyítja, hogy az 1990-as évekre azt tapasztalták, hogy a felső várból a török rétegek az erózió miatt teljesen eltűntek ben Hatházi Gábor vezetésével kezdődött meg a munka, a törökkoros régész-munkatársa Kovács Gyöngyi volt. A mai napig tartó kutatás során komoly hangsúlyt kapott az állagvédelem, és szép, folyamatosan kirajzolódott először a felső vár, majd az alsóvár alaprajza is. Hatházi Gábor először 1999-ben foglalta össze a vár történetét 56, majd 2010-ben egy nagyobb lélegzetvételű publikációban 57 vette sorra a vár történeti és régészeti adatait, közte a bőségesen adatolt törökkorral, sorra véve a törökök átalakításait a váron. Az 1960-as 70-es évektől kezdődött meg Magyarországon a kisebb méretű, kimondottan törökkorban épített palánkok régészeti kutatása. Most ezekből szeretnénk néhány példát bemutatni. Az 1960-as évek elején Márévár feltárása során találta meg G. Sándor Mária a kővár bejárata előtt a török palánkvár kis maradványát. Feltételezése szerint nem volt lakott. A vár feltárási eredményeit 1966-ban közölte a Műemlékvédelem című folyóiratban. 58 Fehér Géza 1962 és 1965 között kutatta Érd-Ófaluban található törökkori emlékeket. Ezalatt előkerült a korai, 16. századi palánkvár árka, a dzsámi alapfala, és a 17. században létesített erősség védelmi rendszere. A kutatásról cikk nem jelent meg, csak az éves jelentésekből tudunk a munkálatokról és 1978 között folyt a Békés-kastélyzugi török palánkvár feltárása. Az ásatást Gerelyes Ibolya vezette és ő is publikálta az eredményeket néhány évvel később. 60 A 16. században épült palánkot árokkal és paliszádfallal vették körül, a hely nem volt előzmények nélküli, hiszen a törökök a Maróthyak 15. századi kastélyának helyére építették a palánkvárat között kutatta Kovács Gyöngyi Törökszentmiklós századi palánkvárát, melyet 2001-ben publikált ben a Törökkoppány hasonló korú török erődítését kutatta és 1994 között, majd ban folyt a barcsi palánkvár feltárása Kovács Gyöngyi vezetésével. Szerencsés esetben voltak a feltárók, mert nagy területen volt 56 Hatházi Hatházi G. Sándor Fehér 1963., Fehér 1964., Fehér Gerelyes Kovács 2001.

9 lehetőség kutatást végezni. Néhány évvel később jelent meg az első publikáció 62, melyet több írásos munka, előadás követett. Magyar Kálmán 1984 és 1992 között végzett ásatásokat Babócsa-Nárciszos lelőhelyen. A kutató leírása szerint a török foglalás után, 1566-ban kezdték el építeni a várat. A feltárások során lakóépületek, fürdő is előkerült. 63 Válon a középkori torony környezetében 1973-ban Csukás Györgyi, 1986-ban pedig Hatházi Gábor végzett feltárásokat. Hatházi Gábor és Kovács Gyöngyi 1996-ban önálló kötetben tették közzé az eredményeket. 64 A kötet megjelenése azért nagyon fontos, mert a régészeti feltárások előtt több nézet is élt a köztudatban a palánk helyét illetően. Bár a feltárások során a palánk központi részeit sikerült lokalizálni, sánc, árok nem került elő, hiszen csak kis területen volt mód kutatni, így az erősség nagysága, szerkezete nem ismert ben kezdődött meg és 10 évig tartott Gaál Attila vezetésével a Szekszárd közelében található Jeni Palánk régészeti feltárása. Az erődítmény elhelyezkedése régészeti szempontból szerencsés, jól kutatható területre esett, így lehetőség nyílt a teljes feltárására, mely hazánkban csak nagyon ritkán adatik meg a kutatók számára. Az ásatásvezető régész 1985-ben közölte röviden a feltárás eredményeit, azóta kisebb-nagyobb részletekben bocsátja a nagyközönség számára a további eredményeket. A 2000-es évek elején került napvilágra a zalaegeszegi palánkvár egyik rondellája Vándor László és Havasi Bálint munkája során. 65 Vannak olyan török palánkvárak, melyekben komolyabb régészeti feltárás nem történt, de adataink vannak róla. Ezek közül érdemes megemlíteni két Pest megyei példát Zsámbékot és Pilisvörösvárt. Zsámbékon a török palánk a Zichy kastély helyén állt. A közelében Torma István és Pálóczi Horváth András is végzett régészeti megfigyeléseket 66, többek között ezek is segítették az erősség lokalizálását. Pilisvörösváron egy 1980-ban ásott vízaknából előkerült leletek erősítették meg 67, hogy a település belterületén található a forrásokból ismert palánk és 2000 között került sor a bátaszéki ciszterci monostor feltárására, mely során napvilágra került az egykori török palánk maradványa és gazdag leletanyaga is. Az ásatást Valter Ilona és Gaál Attila vezette, 68 a palánk kerámiaanyagát Pusztai Tamás dolgozta fel Kovács Rózsás Magyar Kálmán Hatházi Kovács Vándor 2003., Havasi MRT MRT Valter Pusztai 2002.

10 Szécsényi palánk kutatása Majcher Tamás és Mordovin Maxim nevéhez fűződik, utóbbi kutató foglalta össze az eddigi irodalmat és saját ásatását 2011-ben. 70 A Fejér megyei palánkok kutatása során az egyik legkorábbi a Szabadbattyán-Kula feltárása ben végzett rövid ásatást Fitz Jenő, aki az árok és a palánk kis részletét tárta fel. 71 Kralovánszky Alán 1967-ben kezdte meg a torony és a környékének teljes feltárását. 72 Az eredményeket csak szűkszavúan ismertette, összefoglalását Hatházi Gábor adta ben. 73 Ugyancsak egész korán kezdődött meg Dunaújváros-Rácdomb kutatása, ahol a forrásokban ismert peneteli palánk állt ben kisebb ásatást végzett Zolnai László, Héjj Miklós és Holl Imre. A beépített dombon Árpád-kori és törökkori leletanyag került elő, amely alapján bizonyossá vált, hogy az Árpád-kori vár és a kora újkori palánk egy helyre épült. 74 Negyven évet kellett várni, hogy ismét kutatni lehessen a területen, B. Horváth Jolánnak 1991 és 1993 között 75, 1999-ben pedig Keszi Tamásnak és Pongrácz Zsuzsánnának nyílt lehetősége ásatásokat végezni a területen. 76 Az 1990-es évek legvégén erősödött fel a kisméretű török erődítések lokalizálása, kutatása. Érdekessége, hogy írott, képi forrásokkal rendelkezünk, de legtöbb esetben nyomuk a terepen már nem azonosítható. A kutatottak közé tartozik Drávagárdony-Törökdomb, melyet Rózsás Márton 77 és Győrszentiván - Andrásvár, melyet Tomka Gábor közölt. 78 Összefoglalásul elmondható, hogy a 21. század elejére a török erődítések régészeti kutatása jól áll, de a kép azért ennél sokkal összetettebb. A török erődítéseket több csoportba oszthatjuk: Az első nagy csoport azok a középkorban, több esetben az Árpád-kor végén épült várak, ahol a régészeti kutatás már viszonylag korán a II. Világháború utáni évtizedekben elindult. A kutatás ilyenkor általában hosszabb időtartamú. Ebben az esetben a vár egész korszaka lett vizsgálva, és a törökkor sok esetben nem hozza a legmarkánsabb változásokat, építkezéseket. A várak feltárásáról, az eredményekről és a leletanyagról minden esetben hosszabb-rövidebb tanulmány született, de ennél a csoportnál csak kevesebbszer figyelhetjük meg, hogy külön górcső alá veszik a törökkort. Kivételt jelenthetnek a különböző a korszakkal és a korszak erődítéseivel foglalkozó konferenciák, és azok tanulmánykötetei. 70 Mordovin Fitz 1956 b Kralovánszky 1968., Kralovánszky Hatházi Fitz 1956/b. 5., Terei Nováki Mráv Feld Sárközy Bóna Keszi Rózsás Tomka 2002.

11 A második csoportba tartoznak azok az erősségek, amelyeknek ha volt is előzménye, akkor is jelentős mértékben a tárgyalt korszakban épültek ki, vagy teljesen a korszak építményei voltak. Ezeknek a kutatása teljesen változó. Szekszárd-Jeni palánk, a barcsi török palánk a jobban kutatottak közé tartozik. Volt lehetőség nagyobb részen feltárást végezni. Sokszor azonban sűrűn beépített területen vannak, csak szondázó kutatásra volt lehetőség, vagy egy-egy közműárok megfigyelésben előkerült leletanyag alapján lehetett biztosan lokalizálni az erődítményt. A pontos alaprajz ezekből a kutatásokból nem derülhetett ki. Valamint vannak azok a várak, melyekben régészeti kutatás még nem történt, hiszen a pontos lokalizálása nem történt meg. Ezek közül van olyan, amiről többé-kevésbé sejtik a helyét, csak ásatással lehetne bebizonyítani, és vannak olyanok, amelyek megtalálásához komoly régészeti célú légifotózás, terepbejárás szükséges.

12 Bibliográfia B. Szatmári B. Szatmári Sarolta: Előzetes jelentés a tatai vár ásatásáról Archaeologiai Értesítő. (1974) Basics Basics Beatrix: A török kori várábrázolások hitelességének kérdése. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Bencze Bencze Zoltán: Török emlékek régészeti kutatása Budán az 1990-es években. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Bóna Bóna István: Dunapentele története (a honfoglalástól a 19. század közepéig a már eddig ismert, valamint újonnan bevont adatok alapján). Dunaújváros, Buzás Kovács Miklós Buzás Gergely Kovács Gyöngyi Miklós Zsuzsa: Várak, erődök, palánkok középkori és törökkori hadiépítészet. In.: Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, Csorba Csorba Csaba: Adattár a X-XVII. századi alföldi várakról, kastélyokról és Csorba erődítményekről. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve. (1972) Csorba Csaba: Erődített és várrá alakított kolostorok a Dél-Dunántúl török kori végvár rendszerében. Somogy megye múltjából. (1974) Fehér Fehér Géza: Érd-Ófalu. Régészeti Füzetek (1963) Fehér Fehér Géza: Érd-Ófalu. Régészeti Füzetek (1964) 74. Fehér Fehér Géza: Érd-Ófalu. Régészeti Füzetek (1965) 65. Feld - Jakus László Feld István Jakus Lajos László Csaba: Csővár. Studia Comitatensia. (1979) Feld - Kisfaludi Vörös Koppány Gerelyes Miklós Feld István Kisfaludi Júlia Vörös István Koppány Tibor Gerelyes Ibolya Miklós Zsuzsa: Jelentés az ozorai várkastélyban és környékén ben végzett régészeti kutatásokról. A Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve. (1988) Feld Feld István: A csővári vár. Műemlékvédelem. (1978) Feld Feld István: A gyulai vár a középkorban. In: A középkori Dél-Alföld és Szer. Szeged, Feld Feld István: Az ozorai várkastély története. Műemlékvédelem. (2003) Feld Feld István: Várgesztes, Gesztes vára.. In.: Régészeti kutatások Magyarországon (2004) 313. Fitz 1956 a. Fitz 1956 b. Fitz 1956 c. Fitz Jenő: Csókakő vára. Székesfehérvár, /István Király Múzeum Közleményei. B. sorozat 1./ Fitz Jenő: Török erődítések Fejér megyében. II. Párkányok. Székesfehérvár, /Az István Király Múzeum Közleményei. B. sorozat 8./ Fitz Jenő: Végvári harcok Fejér megyében. Székesfehérvár, /István Király Múzeum Közleményei. B. sorozat 12./ G. Sándor G. Sándor Mária: A gesztesi vár építéstörténete. Folia Archeologica. (1964) G. Sándor G. Sándor Mária: Adatok Márévár építéstörténetéhez. Műemlékvédelem. (1966/2) Gaál Gaál Gaál Attila: Török palánkvárak a Buda-eszéki út Tolna megyei szakaszán. In.: Magyar és török végvárak Studia Agriensia (1985) Gaál Attila: Török palánkvárak a Buda-eszéki út Tolna megyei szakaszán. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Genthon Genthon István: Magyarország műemlékei. Budapest, Genthon Genthon István: Magyarország művészeti emlékei. 1. Dunántúl. Budapest, Gere Gere László: A szigetvári vár és évi ásatásának főbb eredményei. Műemlékvédelem. (2007/1) Gere Gere László: A szekszárdi vár az írott források és az eddigi ásatások alapján. Castrum (2008) Gerecze Gerecze Péter: A műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma. Budapest, Gerelyes Gerelyes /Magyarország műemlékei II. A Műemlékek Országos Bizottságának Kiadványai II./ Gerelyes Ibolya: Előzetes jelentés a Békés-kastéylzugi törökkori palánkvár ásatásáról, Archaeologiai Értesítő. (1980) Gerelyes Ibolya: Gyula a török korban. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Gerevich A budai vár feltárása. Budapest, 1966.

13 Gerő Gerő László: Magyarországi várépítészet. (Vázlat a magyar várépítészet fejezeteiről) Budapest, Gerő Gerő László: Magyar várak. Budapest, Gerő Gerő László: Várépítészetünk. Budapest, Gerő Gerő Győző: A vár közép- és törökkori erődrendszere. In.: A pécsi püspökvár. Régészet és épületkutatás. Budapest, Hatházi Hatházi Gábor: Csókakő vára. In: A 700 éves Csókakő. Csókakő, Hatházi 2002 Hatházi Hatházi Gábor: A török palánkok kutatásának újabb eredményei Fejér megyében. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Hatházi Gábor: Csókakő vára az írott és a régészeti források tükrében. In: Csókakő a harmadik évezred küszöbén. Csókakő, Hatházi-Kovács Hatházi Gábor Kovács Gyöngyi: A váli gótikus templomtorony. Adatok Vál századi történetéhez. Székesfehérvár, /A Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat, 45./ Havasi Havasi Bálint: Zalaegerszeg, Vár. Batthyány utca 9. In.: Régészeti kutatások Magyarországon (2004) Horler Miklós H. Tabajdi Mária: A simontornyai vár. Szekszárd, Horváth Horváth István: Esztergom török katonai építkezései. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Írásné Melis Írásné Melis Katalin: Pest a török hódoltság idején. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Keszi Keszi Tamás: Dunaújváros, Rácdomb. Dunaújváros, Rácdomb, II. leletmentés. In: Régészeti kutatások Magyarországon (2002) Kovács Kovács Gyöngyi: Törökszentmiklós a török korban. A szentmiklósi török palánkvár. In: Fejezetek Törökszentmiklós múltjából. Törökszentmiklós, Kovács A magyarországi oszmán-török régészet új eredményei: áttekintés a Dráva menti kutatások kapcsán. In.: A középkor és kora újkor régészete Magyarországon. I-II. Budapest Kovács-Rózsás Kováts Kozák Kozák Kovács Gyöngyi Rózsás Márton: A barcsi török palánkvár. Somogy Megyei Múzeumok Közleményei. (1996) Kováts Valéria: Sziget várának kutatástörténetéhez. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. (1967) Kozák Éva: Régészeti és műemléki kutatások a dunaföldvári Öregtoronynál. A Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve. (1970) Kozák Éva: A dunaföldvári (Tolna m.) öregtorony régészeti feltárása. Műemlékvédelem. (1973) Kozák Kozák Károly: Az egri vár. Eger Kozák Kozák Károly: Az egri vár feltárása. VII. ( ) Agria. ( ) Kralovánszky Kralovánszky Alán: Szabadbattyán Kula. In: Az év régészeti kutatásai. Budapest, /Régészeti Füzetek. Ser. I. No. 21./ 76. Kralovánszky Kralovánszky Alán: Középkori műemlékek régészeti kutatása Székesfehérvárott. In: Műemlékvédelem. (1970/ 3.) Lócsy Lócsy Erzsébet: Előzetes jelentés a simontornyai várban végzett építéstörténeti kutatásról Archaeologiai Értesítő. (1974) Magyar Kálmán 2002 Magyar Kálmán: Babócsa Nárciszos. Török hódoltság kori települések régészeti emlékei. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Magyar Károly Magyar Károly: Török kori erődítések a budai vár déli részén. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Méri Méri István: A kanizsai várásatás. Budapest, 1988 Miklós Miklós Zsuzsa: Tolna megye várai. Budapest, Morodvin Morodvin Maxim: Szécsény városának kora újkori palánkerődítése (A szécsényi Pintérháznál feltárt maradványok alapján.) In.: Várak nyomában Tanulmányok a 60 éves Feld István tiszteletér. Budapest, MRT 7. Magyarország régészeti topográfiája 7. A budai és szentendrei járás. Budapest, Nováki Baráz Dénes Feld Sárközy Nováki Gyula Baráz Csaba Dénes József Feld István Sárközy Sebestyén: Heves megye várai az őskortól a kuruc korig. (Magyarország várainak topográfiája 2. ) Budapest Eger, Nováki Sárközy Feld Nováki Gyula Sárközy Sebestyén Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig. (Magyarország várainak topográfiája 1.) Budapest Miskolc, 2007.

14 Pálmány Pálmány Béla: Magyar és török végvárak Nógrád vármegyében ( ). In: Magyar és török végvárak ( ). Studia Agriensia (1985) Parádi Parádi Nándor: A gyulai vár ásatásának építéstörténeti eredményei. Magyar Műemlékvédelem Budapest, Pataki Pataki Vidor: Az egri vár. A hazai műemlékvédelem történetéből I-II. Műemlékvédelem (1964) , Pusztai Pusztai Tamás: A bátaszéki török palánk kerámiája. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Rózsás Rózsás Márton: Török kori őrhely Drávatamási határában. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Siklósi Siklósi Gyula: Kara Murteza pasa tornya és a Szent Donát kápolna Székesfehérváron. In.: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok. Budapest, Siklósi Siklósi Gyula: Hadi események ér erődítési munkálatok Székesfehérvárott a században. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Sugár Sugár István: A török végvárrendszer Északkelet Magyarországon. In.: Magyar és török végvárak Studia Agriensia (1985) Takáts Takáts Sándor: A török hódoltság korából- Rajzok a török világból I-IV. Budapest, Terei Nováki Mráv Feld Sárközy Terei György Nováki Gyula Mráv Zsolt Feld István Sárközy Sebestyén: Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig. (Magyarország várainak topográfiája 3.) Budapest, Tettamanti Tettamanti Sarolta:A váci vár. Váci Könyvek (új sorozat) (1994) Tomka Tomka Gábor: Egy századi tarisznyavár: Győrszentiván-Andrásvár. In: A Hódoltság régészeti kutatása. Budapest, Tomka Tomka Gábor: Kora újkori erődítések régészeti kutatása között. In.: A középkor és kora újkor régészete Magyarországon. I-II. Budapest Valter Valter Ilona: A cikádori ciszterci apátság kutatása. In.: Hermenn Egyed Emlékkönyv. Budapest, Vándor Vándor László: Zalaegerszeg, Vár. In.: Régészeti kutatások Magyarországon (2003) 239.

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése, a magyar élelmiszerek versenyképességének támogatása, továbbá a szaktanácsadás, ezen

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf.: 438. T.: 354-5500 E-mail: Info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:

Részletesebben

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1. Bács-Kiskun Győr- Moson- Sopron Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú

Részletesebben

TARTALOM. Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17. Szakkönyvtárak 17

TARTALOM. Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17. Szakkönyvtárak 17 TARTALOM Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17 Szakkönyvtárak 17 1. Országos Széchényi Könyvtár 17 2. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 19 3. Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézet Könyvtára

Részletesebben

1. 5. X Hurai Józsefné 1117 Bp, Karinthy. 2. 11. X Imrich Zoltán 1221 Bp. Sárkány u. 3. 12. X Szabics Katalin 1076 Bp. Péterfi. 4. 2. X Dr.

1. 5. X Hurai Józsefné 1117 Bp, Karinthy. 2. 11. X Imrich Zoltán 1221 Bp. Sárkány u. 3. 12. X Szabics Katalin 1076 Bp. Péterfi. 4. 2. X Dr. Ejelöltek pártonként 1 Körz. Budapest Ejelölt elérhetőség Megjegyzés tel.:702749891- email. hapeduo@gmail.co m 1. Hurai Józsefné 1117 Bp, Karinthy Frigyes út 15/1/9, 2. 11. Imrich Zoltán 1221 Bp. Sárkány

Részletesebben

MEGHÍVÓ DORNYAY BÉLA MÚZEUM SALGÓTARJÁN

MEGHÍVÓ DORNYAY BÉLA MÚZEUM SALGÓTARJÁN MEGHÍVÓ DORNYAY BÉLA MÚZEUM SALGÓTARJÁN A Dornyay Béla Múzeum Tisztelettel meghívja Önt a Fiatal Középkoros Régészek VII. Konferenciájára. Időpont: 2015. november 19-21. Helyszín: Dornyay Béla Múzeum Salgótarján,

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR 1 1986 és 2013 között 1411 középiskolás vett részt a magyar nyelv és magyar irodalom OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: MAGYAR IRODALOM: 1986 1987

Részletesebben

LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai

LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai 1 2 Pécs Komlói út (66-os út) a Hannebeck Frigyes utca és az Auróra utca között 6. sz. út, Pécstől Barcs irányába a pellérdi bekötőútig, a 203+389 kmszelvénytől a 205 km-szelvényig helszínén. Hegedüs Gábor

Részletesebben

Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345

Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345 1 Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345 Munkaterv A 2007. júliusában benyújtott, illetve elfogadott módosított munkatervben foglaltak

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Országos statisztikai adatok a Diákhitelben részesülő ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM: 1.1. Országos statisztikai

Részletesebben

LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai

LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai Baranya 1 2 Pécs Komlói út (66-os út) a Hannebeck Frigyes utca és az Auróra utca között 6. sz. út, Pécstől Barcs irányába a pellérdi bekötőútig, a 203+389 kmszelvénytől a 205 km-szelvényig helszínén. Hegedüs

Részletesebben

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor Helyezés Iskola Város Megye Pontszám Bónusz Összesen 1 Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Vác Pest 248 60 308 2 Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Szombathely Vas 182 40 222

Részletesebben

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ. (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ. (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium Testvérmúzsák vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Megoldások (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium Előzetes kutatások I. A Pécsi Szemle című várostörténeti

Részletesebben

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 Bírói állásra kiírt pályázatok Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a 2011. évi CXXXI. törvény alapján kiírt pályázati felhívásai Részleteiben az alábbi

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről Jegyzőkönyv. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről A közgyűlés helye: ELTE Fizikai épület 083.sz. előadóterem. 1117 Budapest, Pázmány Péter

Részletesebben

VIZSGÁLÓORVOSI HÁLÓZAT Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.

VIZSGÁLÓORVOSI HÁLÓZAT Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Hatályos: 2016. március 1-jétől VIZSGÁLÓORVOSI HÁLÓZAT Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Ügyfeleink az előre egyeztetett időpontban a felsorolt dokumentumokkal keressék fel a vizsgáló orvost:

Részletesebben

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon Bács-Kiskun Bácsalmás Szt. János u. 11. (06 79) 520 190 (06 79) 520 191 sztenderd Bács-Kiskun Baja Szentháromság tér 8-10. (06 79) 523 360 (06 79) 523 089 sztenderd Bács-Kiskun Jánoshalma Rákóczi út 10.

Részletesebben

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november Hédervár Örökségvédelmi hatástanulmány Régészeti munkarész Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november I. Vizsgálat Hédervár TRT felülvizsgálat 2015., Régészeti munkarész Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány

Részletesebben

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Sófalvi András

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Sófalvi András Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Sófalvi András A székelység határvédelme és önvédelme a középkortól a fejedelemség koráig. Várak és más védelmi objektumok

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei:

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest, III. Heltai Jenő tér 7. Budapest, XXI. Mansfeld Péter utca 1. Budapest, IX. Ráday utca 42-44. Dr. Nyitrai Károly egyéni

Részletesebben

össz Bagi Csilla 2004 4 (40-44) 1964 dr. Regele senior 1:17,59 100 gyors

össz Bagi Csilla 2004 4 (40-44) 1964 dr. Regele senior 1:17,59 100 gyors Abosiné Vera 1997 4 (40-44) 1957 Sopron 1:32,45 100 gyors Abosiné Vera 1998 4 (40-44) 1957 Sopron 38,42 50 gyors Alexi Anna 2004 1 (25-29) 1977 Bp. delfinek 1:20,10 100 pill Alexi Anna 2004 1 (25-29) 1977

Részletesebben

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) A Közös Agrárpolitika támogatási forrásaiból, és a magyar költségvetés által biztosított forrásból finanszírozott ágazati támogatások iránti kérelmek befogadására,

Részletesebben

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? 9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el

Részletesebben

Veresegyház, Kis-réti gazdaságiés lakóterület

Veresegyház, Kis-réti gazdaságiés lakóterület Veresegyház, Kis-réti gazdaságiés lakóterület Örökségvédelmi hatástanulmány Régészeti munkarész Készítette: Archeo-Art Bt. 2009. június I. Vizsgálat Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány Veresegyház Város

Részletesebben

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Projektek A 2014-es év ismét számos élménnyel és eredménnyel járt a Zöldutak Módszertani Egyesület életében. Ebben az évben befejeztük

Részletesebben

Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András)

Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András) Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András) A Budavári Palota előterében fekvő Szt. György tér és környezete már egy évtizede a középkori városi régészeti kutatások figyelmének

Részletesebben

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések KÜLDÖTT, PÓTKÜLDÖTTVÁLASZTÁSI EREDMÉNYHIRDETÉS Dél-alföldi Régió választási körzetekben megválasztott

Részletesebben

RÉGIBB KŐKOR KEREKASZTAL

RÉGIBB KŐKOR KEREKASZTAL RÉGIBB KŐKOR KEREKASZTAL A Régibb Kőkor Kutatóinak Éves Gyűlése 2010. december 3. Miskolci Egyetem, BTK, Történettudományi Intézet Őstörténeti és Régészeti Tanszék RÁCZ BÉLA Kárpátalja mai területének

Részletesebben

MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009

MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009 MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009 Sor- Munkahely szám Név, cím Telefon Telefax Egyetemek 1. ) Kéri Pálné keri.juli@freemail.hu 2. ) Kissné Sziráki Valéria DE OEC Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet

Részletesebben

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve.

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve. i továbbfutói lista neve város 1 UE-T-5142 "Kis Tigris" Gimnázium, és 200475 Komló Dél-Dunántúl 35 11 6 420 000 Ft 2 UE-T-5105 Abigél Két Tanítási Nyelvű Általános, Alapfokú Művészeti, Szakképző, Gimnázium,

Részletesebben

Katonai antropológia?

Katonai antropológia? KULTÚRAKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ Kolossa Sándor Katonai antropológia? Beszámoló A kulturális antropológia lehetõségei a nemzetközi mûveletek támogatásában címû tudományos konferenciáról Akonferenciánharmadikalkalommaltalálkoztakegymássalahadtudományésakulturális

Részletesebben

Békéscsaba_1999. 1928 Szabadka 00:52,09. VIII. korcsoport (60-64 év) 1. Varga Attila 1938 Szabadka 00:38,60. 1937 Szabadka 00:51,57

Békéscsaba_1999. 1928 Szabadka 00:52,09. VIII. korcsoport (60-64 év) 1. Varga Attila 1938 Szabadka 00:38,60. 1937 Szabadka 00:51,57 Békéscsaba II. Gáspár Ervin emlv. 1999.03.13-14 50m. férfi pillangó 1. Dr.Bánki Horváth Béla 1920 Budapesti Senior ÚC 01:05,80 X. korcsoport (70-74 év) 1. Ladóczki Gábor 1928 Szabadka 00:52,09 1. Varga

Részletesebben

VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből

VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből Az első honi meteorológiai feljegyzések a középkor századaiból maradtak fenn, így egy 1009- re utaló feljegyzésben arról olvashatunk, hogy abban az

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

T/10718. számú törvényjavaslat. a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény. módosításáról

T/10718. számú törvényjavaslat. a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény. módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10718. számú törvényjavaslat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról Előadó: Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Budapest, 2016. május 1 2016.

Részletesebben

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014

Részletesebben

Ötvenéves a Könyv és Könyvtár

Ötvenéves a Könyv és Könyvtár IMRE Mihály Ötvenéves a Könyv és Könyvtár A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Évkönyve először 1953-ban jelent meg, 1958-ban kapta a máig használt Könyv és Könyvtár elnevezést. Az első

Részletesebben

PhD ÉRTEKEZÉS. Szabó Annamária Eszter

PhD ÉRTEKEZÉS. Szabó Annamária Eszter PhD ÉRTEKEZÉS Szabó Annamária Eszter MISKOLC 2009 MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Szabó Annamária Eszter A kulturális örökség joga (PhD értekezés

Részletesebben

S Z A K M A I Z Á R Ó B E S Z Á M O L Ó

S Z A K M A I Z Á R Ó B E S Z Á M O L Ó OTKA nyilvántartási szám:t 046382 1 ZÁRÓJELENTÉS S Z A K M A I Z Á R Ó B E S Z Á M O L Ó A téma címe: "Evangélikus templomépítészeti és egyházművészeti kutatások Kelet-Magyarország" Témavezető neve: Dr.

Részletesebben

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest

Részletesebben

A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák tanulóinak XLII. ORSZÁGOS KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENYE

A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák tanulóinak XLII. ORSZÁGOS KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENYE A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák tanulóinak XLII. ORSZÁGOS KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENYE A verseny időpontja: 2017. június 1-2. Rendező: Általános Iskola, Speciális

Részletesebben

Kőkor Kerekasztal Konferencia

Kőkor Kerekasztal Konferencia 1 Kőkor Kerekasztal Konferencia A kőkor kutatóinak éves gyűlése 2012. december 7. Miskolci Egyetem, BTK, B/2 épület 417 (A Történelem szak könyvtára) M E N E T R E N D 10.00-10.20 Király Attila: A kavicsanalízis

Részletesebben

Ete elpusztult középkori mezőváros régészeti feltárásainak térinformatikai feldolgozása. Ete elhelyezkedése

Ete elpusztult középkori mezőváros régészeti feltárásainak térinformatikai feldolgozása. Ete elhelyezkedése Ete elpusztult középkori mezőváros régészeti feltárásainak térinformatikai feldolgozása Ete elhelyezkedése Lelőhely Objektum (gödör, ház, sír) Lelet Régészeti alapfogalmak lelőhelyek objektum objektum

Részletesebben

Egy középkori vár építéstörténetének feldolgozása épületrégészeti kutatási módszerek és háromdimenziós dokumentálási eszközök alkalmazásával

Egy középkori vár építéstörténetének feldolgozása épületrégészeti kutatási módszerek és háromdimenziós dokumentálási eszközök alkalmazásával Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktori disszertáció tézisei Rácz Miklós Egy középkori vár építéstörténetének feldolgozása épületrégészeti kutatási módszerek és háromdimenziós dokumentálási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai 2012. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Megtárgyalta: Bertók

Részletesebben

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve Ir. szám Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve Ir. szám Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA 6000 KECSKEMÉT NYÍRI ÚT 38. (76) 516-726 (76)519-852 gurzonetm@kmk.hu Dr. Gúrzóné Dr. Túri Magdolna BAJAI KÓRHÁZ 6500 BAJA RÓKUS U. 10. (79) 422-233 (79) 420-922

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Szám: 318-2/2007. ELŐTERJESZTÉS A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Helye: ELTE BTK Kari Tanácsterem Budapest V. ker. Múzeum krt. 4. Időpontja: 2010. június 26. Jelenlévők: ld. az l. sz. mellékletben

Részletesebben

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve I.sz. Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve I.sz. Város Cím Telefon Fax E-mail Fıgyógyszerész BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA 6000 KECSKEMÉT NYÍRI ÚT 38. (76) 516-726 (76)519-852 gurzonetm@kmk.hu Dr. Gúrzóné Dr. Túri Magdolna BAJAI KÓRHÁZ 6500 BAJA RÓKUS U. 10. (79) 422-233 (79) 420-922

Részletesebben

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Határozatok. 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18. Utasítások

ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Határozatok. 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18. Utasítások LXI. ÉVFOLYAM ÁRA: 1600 Ft 2. SZÁM ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2013. február 28. Tartalom Oldal Határozatok 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18 Utasítások 3/2013.

Részletesebben

FIZIKA. 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

FIZIKA. 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: FIZIKA FIZIKA 1 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

Részletesebben

Hengermalom utca 19-21. (Tesco) 12 BUDAPEST. II. Rákóczi Ferenc út 154-170. (Csepel Pláza) 22 22. kerület

Hengermalom utca 19-21. (Tesco) 12 BUDAPEST. II. Rákóczi Ferenc út 154-170. (Csepel Pláza) 22 22. kerület Sorszám Megye Település Cím 1 02. kerület Bátori László utca 2. 2 02. kerület Margit körút 47-49. 3 05. kerület Erzsébet tér 2-3. 4 06. kerület Andrássy út 55. 5 07. kerület Erzsébet körút 6. 6 08. kerület

Részletesebben

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23.

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA Megye POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Gázló utca 29/a Bács-Kiskun megye

Részletesebben

Honvéd ejtőernyősök: A csapatnem kialakulása és harcai 1938-1945 között

Honvéd ejtőernyősök: A csapatnem kialakulása és harcai 1938-1945 között Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Honvéd ejtőernyősök: A csapatnem kialakulása és harcai 1938-1945 között Reszegi Zsolt Témavezető: Dr. Barta Róbert Társtémavezető: Dr. Szakály Sándor DEBRECENI

Részletesebben

Keltető helység Keltető címe Telefon. Iszám.

Keltető helység Keltető címe Telefon. Iszám. Megye Keltető tenyészetkód Bács-Kiskun 1 000 197 Üzemeltető Baromfitenyésztési -, Keltetési és Értékesítési Kft. Keltető Iszám. Keltető helység Keltető címe Telefon 6446 Rém Külterület 79/352-520 Bács-Kiskun

Részletesebben

Török kori emlékek turisztikai célú hasznosítása Magyarországon. Szerző: Tóth Diána 1

Török kori emlékek turisztikai célú hasznosítása Magyarországon. Szerző: Tóth Diána 1 Török kori emlékek turisztikai célú hasznosítása Magyarországon Szerző: Tóth Diána 1 A török hódoltság időszaka a mai napig meghatározó része a magyar történelemnek, az ebből az időből fennmaradt műemlékeink

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlatkérő által a Veszélyes hulladék szállítása és kezelése 2013. I. tárgyában KÉ 19811/2012. számon indított nyílt közbeszerzési eljárásban feltett

Részletesebben

Atörténeti kertekről szerzett ismereteink alapvetően

Atörténeti kertekről szerzett ismereteink alapvetően FATSAR KRISTÓF Roncsolásmentes régészeti eljárások a kerttörténeti kutatásban Atörténeti kertekről szerzett ismereteink alapvetően kétféle forrásból származnak: a dokumeni tumok, illetve a helyszín vallatásából.

Részletesebben

RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok)

RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) RECENZIÓK Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) A Mûemlékvédelmi Hivatal ameddig létezett eléggé hivatalosnak tûnhetett a laikusok számára ahhoz,

Részletesebben

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15.

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. Kutatási jelentés ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. A kutatást a ELTE-ÁJK Politikatudományi intézet megbízásából a Poli-Med Bt végezte.

Részletesebben

Cím Cégnév Telefon BÁCS-KISKUN MEGYE

Cím Cégnév Telefon BÁCS-KISKUN MEGYE BÁCS-KISKUN MEGYE 6000, Kecskemét Vízönto u. 27. Nagy István (76) 494-857 6100, Kiskunfélegyháza Béke u. 8. Palotás Mihály (76) 463-272 6237, Kecel Vasút u. 50/4. Hortobágyi János (78) 420-192 6300, Kalocsa

Részletesebben

A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya

A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai: - törzskönyvi nyilvántartási szám:

Részletesebben

A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN

A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN Doktori (PhD) értekezés Csüllög Gábor Debreceni Egyetem Debrecen, 2006 TARTALOM BEVEZETÉS... 4 IRODALMI ÁTTEKINTÉS... 7 I. A TERÜLETI

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Országos i Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2009. március 7. Dél-Alföld Paitkó Dániel 0,0 125 17 Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola

Részletesebben

A Bugac-Pétermonostor lelőhelyen alkalmazott szintkövetéses feltárás térinformatikai modellezése

A Bugac-Pétermonostor lelőhelyen alkalmazott szintkövetéses feltárás térinformatikai modellezése A Bugac-Pétermonostor lelőhelyen alkalmazott szintkövetéses feltárás térinformatikai modellezése Pánya István Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, Katona József Múzeum, 6000 Kecskemét Bethlen

Részletesebben

KISEBB KÖZLEMÉNYEK 293

KISEBB KÖZLEMÉNYEK 293 KISEBB KÖZLEMÉNYEK 293 tos dallamokat figyelni, egész más légkörbe került volna. így is, a magyar zenetörténetnek kegyeletes okmányai ezek a kéziratok, melyek a magyar zene egyik jelentős úttörőjének gondolatait

Részletesebben

Az ásatás és a feldolgozás eredményei

Az ásatás és a feldolgozás eredményei Beszámoló A római provinciális régészetünk egyik nagy adóssága volt és van is a tartomány védelmi rendszerének, a limes-vonalnak a rendszeres és szisztematikus kutatása, valamint a korábbi ásatások eredményeinek

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 19-20. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ

Részletesebben

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY V é l e m é n y e z t e t é s i d o k u m e n t á c i ó Készítette a Pécsépterv Stúdió Kft., 7621 Pécs, Rákóczi út 1. 2016 januárjában. 2 3 Aláírólap Madocsa örökségvédelmi

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu. Zárójelentés. a NAK mezőgazdasági vízigényfelméréséről. Készítette: Vidékfejlesztési Igazgatóság

1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu. Zárójelentés. a NAK mezőgazdasági vízigényfelméréséről. Készítette: Vidékfejlesztési Igazgatóság 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu Zárójelentés a NAK mezőgazdasági vízigényfelméréséről Készítette: Vidékfejlesztési Igazgatóság Tartalomjegyzék Zárójelentés... 1 1. Előzmények... 3 2. Oktatás,

Részletesebben

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE)

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) Készült: Balatonakali község településrendezési tervéhez Készítette: Pintér László régész Laczkó Dezső

Részletesebben

A program leírása: A program célja:

A program leírása: A program célja: A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel

Részletesebben

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA KÁDÁR KRISZTA: FUNKCIÓVÁLTÁS A SZOVJET KATONAI OBJEKTUMOK HELYÉN BARNAMEZŐS KATONAI TERÜLETEK ÚJRAHASZNOSÍTÁSA

Részletesebben

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista VIII./D Településlista a konvergencia régiók komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségeire vonatkozóan a mikrovállalkozásnak minősülő pályázók esetében Jelen településlistában szerepelnek

Részletesebben

V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.)

V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.) 1 V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.) Bács-Kiskun megye: Dr. Balázs Katalin Dr. Bernschütz Sándor Dr. Bodóczky László Dr. Cserpák

Részletesebben

SIMONTORNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁSA

SIMONTORNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁSA K O K A S É S T Á R S A T E R V E Z Õ K F T. ÉPÍTÉSZ ÉS TELEPÜLÉSTERVEZÕ IRODA Tel/Fax: (72) 324-326 Iroda: 7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 1. Levélcím: 7627 Pécs, Havihegyi út 66. E-mail: kokas@minicomp.hu

Részletesebben

Az ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA szakmai előrehaladására és projektjeire vonatkozó záró adatkérés

Az ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA szakmai előrehaladására és projektjeire vonatkozó záró adatkérés Az ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA szakmai előrehaladására és projektjeire vonatkozó záró adatkérés 2013. október 30. TÁMOP 4.2.2.B-10/1 Építőművészeti Doktori Iskola átfogó összefoglaló A kutatási tervnek

Részletesebben

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

KUTATÓTÁBOR A NAGY-STRÁZSA-HEGYEN 2012. március 15-18.

KUTATÓTÁBOR A NAGY-STRÁZSA-HEGYEN 2012. március 15-18. KUTATÓTÁBOR A NAGY-STRÁZSA-HEGYEN 2012. március 15-18. A BEBTE kihasználva az ünneppel járó hosszú hétvégét, barlangász kutatótábort szervezett a Dorog és Esztergom között húzódó Nagy- Strázsa-hegyre március

Részletesebben

Örökségvédelmi hatástanulmány a tervezett Kiskunmajsa Ipari Park közművesítésének engedélyeztetéséhez szükséges előzetes vizsgálati eljáráshoz

Örökségvédelmi hatástanulmány a tervezett Kiskunmajsa Ipari Park közművesítésének engedélyeztetéséhez szükséges előzetes vizsgálati eljáráshoz . V IA A NTICA B T. Örökségvédelmi hatástanulmány a tervezett Kiskunmajsa Ipari Park közművesítésének engedélyeztetéséhez szükséges előzetes vizsgálati eljáráshoz KÉSZÍTETTE: SZALONTAI CSABA RÉGÉSZ, ÖRÖKSÉGVÉDELMI

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és i közérdekű információi: NAV Repülőtéri Igazgatósága Igazgatói titkárság H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30 Szabálysértési ügyekben H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30

Részletesebben

Dunántúli régió. Település Intézmény név és cím Telefonszám E-mail Rendelés vezető Rendelési idő Komló

Dunántúli régió. Település Intézmény név és cím Telefonszám E-mail Rendelés vezető Rendelési idő Komló Dunántúli régió További segítséget nyújthatnak a regionális szintű dohányzásleszokást segítő rendelések, melyek elérhetőségét a következő lista tartalmazza: Baranya Megye Komló Majális tér 1. 06 72 582-340/550

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2012. november 13-án 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal kistermében tartott rendkívüli

Részletesebben

Mentális térképek elméletben és gyakorlatban

Mentális térképek elméletben és gyakorlatban Gál Veronika Mentális térképek elméletben és gyakorlatban A mentális térkép fogalma és a módszer alkalmazási területei A társadalomföldrajz egyik irányzata, a behaviorista geográfia már évtizedekkel ezelőtt

Részletesebben

/2006. ( ) ÖTM rendelet

/2006. ( ) ÖTM rendelet /2006. ( ) ÖTM rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb és technikai eszköz állományáról szóló 7/2006. (II. 10.) BM rendelet és a tűzoltóság tűzoltási és műszaki

Részletesebben

Települési vízgazdálkodás, lakossági csapadékvíz-gyűjtés és -felhasználás

Települési vízgazdálkodás, lakossági csapadékvíz-gyűjtés és -felhasználás EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET FÖLDRAJZTUDOMÁNYI KÖZPONT TÁRSADALOM- ÉS GAZDASÁGFÖLDRAJZI TANSZÉK Földtudományi Doktori Iskola Földrajz Meteorológia

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 26-27. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ

Részletesebben

Levéltári Szakfelügyelet

Levéltári Szakfelügyelet Levéltári Szakfelügyelet 2015 Vezető szakfelügyelő: Dr. Cseh Gergő Bendegúz főosztályvezető, Állambiztonsági Szolgáltok Történeti Levéltára e-mail: szakfelugyelet@mnl.gov.hu telefon: 478-6058 fax: 478-6036

Részletesebben

A Corvin Corner irodaházról 1

A Corvin Corner irodaházról 1 É p í t é s z : S z á s z L á s z l ó, H a j n á d y E r z s é b e t, M ó r o c z B a l á z s, V a n n a y M i k l ó s, D o m b ó v á r i J á n o s EGYENSÚLYI ÁLLAPOT A Corvin Corner irodaházról 1 Érdekel

Részletesebben

1. sz. melléklet A Játékban matricakiadó és beváltóként résztvevő töltőállomások listája

1. sz. melléklet A Játékban matricakiadó és beváltóként résztvevő töltőállomások listája 1. sz. melléklet A Játékban matricakiadó és beváltóként résztvevő töltőállomások listája IRSZ Város Cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti

Részletesebben

Regionális és megyei szakiskolai tanulói létszámok meghatározása

Regionális és megyei szakiskolai tanulói létszámok meghatározása Regionális és megyei szakiskolai tanulói létszámok meghatározása a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére (becslések a 2008-2012-es /2015-ös/ időszakra) A tanulmányt írta: Jakobi

Részletesebben

LPG/E CO+ Hétköznap nyitás. Hétköznap zárás

LPG/E CO+ Hétköznap nyitás. Hétköznap zárás 5241 Abádszalók Füredi út 0:00 24.00 0 0 0 0 1 20.589420 47.464230 2740 Abony Radák utca 6:00 22:00 0 1 1 0 1 20.002530 47.191410 2457 Adony 6.sz. fıút 6:00 22:00 1 1 1 0 1 18.865122 47.130488 8400 Ajka

Részletesebben

Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006

Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006 Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006 A tervidőszakban a kutatómunkám kettős irányú volt. Részben hazai tájakon elsősorban a Tokaji-hegységben részben pedig

Részletesebben